I. Korintusi levél kommentárok

* 1,1-3. Bevezető üdvözlet.

* 1. Szt. Pál minden levelének bevezető soraiban hivatkozni szokott Isten akaratából és Jézus Krisztusnak közvetlen hívásából fakadó apostoli méltóságára. Itt ezt azért is teszi, mert korintusi ellenfelei ezt az apostoli méltóságát is csökkenteni iparkodtak hívei előtt. (V. ö. 1,12; 2,1. skk.; 4,15. stb.) Szoszthenes valószínűleg írója volt ennek a levélnek, Szt. Pál tollbamondása után. Csel. 18,17. egy Szoszthenes nevű korintusi zsinagógafőnököt említ; nem lehetetlen, de nem is állítható biztosan, hogy ez a Szoszthenes később kereszténnyé lett, és Szt. Pál őt itt mint Korintus keresztényei előtt jól ismert személyt nevezi meg.

* 2. Korintus keresztényei Isten egyházát alkotják, tehát nem nevezhetik magukat Pál, Apolló vagy Kéfás híveinek. (1,12) Figyelemreméltó, hogy már a levél bevezető sorai is mennyire hangsúlyozzák, hogy minden szentségnek forrása Jézus Krisztus, hogy a keresztények Krisztusban a szentségre vannak hivatva, és hogy minden helynek keresztényei egy egységes anyaszentegyházba tartoznak. Kik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevét: az összes keresztények. Minden helyen, a magukén: Korintusban és környékén; a miénken: Efezusban, ahol az apostol ezt a levelét írta.

* 3. Kegyelem és békesség: a lelki kincsek teljessége, mely a lélek békéjében már a földön megadja a mennyei boldogság előízét.

* 4-9. Hálaadás a knrintusi keresztényeknek jutott kegyelmekért.

* 4. Krisztus Jézusban: az egész kegyelmi életnek alapfeltétele, hogy a lélek az Úr Jézussal benső egyesülésben legyen a keresztség és az élő hit által.

* 5. Mindenben szót maga az apostol magyarázza meg. Az ige az evangéliumi tanítást, az ismeret annak teljes megértését jelenti.

* 6. Krisztus tanúbizonysága a Krisztusról szóló tanúbizonyság, az apostol által hirdetett evangélium.

* 7. Az apostol dicsérő szavai általánosságban értendők, és nem zárják ki a korintusi egyházban elharapódzott visszaéléseket. A mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelének napja. Az apostolok leveleiből kétségtelenül kitűnik, hogy az őskereszténység minden pillanatban lehetségesnek tartotta az Úr Jézus második eljövetelét. Az apostolok azonban nem tanították, hogy a világ vége csakugyan közel van, hanem az Üdvözítő példája szerint is figyelmeztették híveiket, legyenek mindenkor készen Krisztus eljövetelére. Különben is minden emberre nézve a halál pillanata egyet jelent Jézus Krisztus eljövetelével az ítéletre.

* 8. Ki: az Isten. (4. v.) Versünk világosan tanítja, hogy a végső állhatatosság Istennek nagy ajándéka.

* 9. Isten hűsége abban nyilvánul, hogy nagyszerű művét, mely a kereszténységre és az egyházba való meghívással kezdődik, az örök dicsőségig végig akarja vezetni; tehát hű az ő ígéreteihez.

A 10. verssel kezdődik levelünknek első főrésze, mely a 4. fejezet végéig tart. A korintusi hívek pártoskodásának (1,10-16.) főoka a világias bölcseség túlbecsülése (1,17-31.) az isteni bölcseség rovására. (2,1-16.)

* 10-16. A pártoskodás megfeddése.

* 10. Testvérek szó az apostol nagy szeretetét mutatja akkor is, midőn híveit korholni kénytelen. A mi Urunk Jézus nevére kifejezés az apostol intelmeinek komolyságát jelzi. Ugyanazt mondjátok: a hívek külső egysége. Legyetek tökéletesen egyek stb.: a hívek belső egysége. Az ugyanegy értelem és ugyanegy vélemény egyes régi értelmezők szerint talán a hit és a szeretet egységére vonatkozik.

* 11. Klóé egyébként ismeretlen jámbor korintusi nő; háznépe (szó szerint: „a Klóéhoz tartozók”) egyaránt jelentheti családjának tagjait vagy rabszolgáit.

* 12. Kiki általános értelemben veendő szónoki nagyítás: sokan. A korintusi hívek négy pártra szakadtak. Pál hívei valószínűleg nagyban és egészben híven ragaszkodtak Szt. Pál tanításához, de talán túlzó módon, a zsidókeresztényekkel szemben kötelező szeretet rovására értelmezték Szt. Pál tanítását az ószövetségi törvény megszűnéséről. Apolló (a görögben «Apollósz», az «Apolloniosz» név rövidítése), kiről Csel. 18,24-27. beszél, alexandriai származású zsidó volt, kit Efezusban Akvila és Priszcilla térítettek a keresztény hitre. Mint a görög bölcseletben és az ékesszólásban járatos férfiú Korintusban (Csel. 19,1.) az evangéliumot külsőleg is tetszetősebb, tudományosabb formában hirdette, mint Szt. Pál és így a korintusi görög bölcselők előadásához szokott keresztények között – akarata ellenére is (16,12.) – külön pártot hozott létre. – Kéfás (Szt. Péternek arámi neve) hívei a zsidókból lett keresztények voltak, kik közül a túlzók a mózesi vallást a kereszténység szükséges előkészítő fokának tartották, és a pogány okát csak a mózesi vallás felvétele után akarták az egyházba fölvenni. (L. bővebben a Galatákhoz írt levelet, és Csel. 15. fej.) – Krisztus hívei valószínűleg minden apostoli tekintélyt elvetettek.

* 13. Készekre van-e osztva Krisztus? Szt. Pál tanítása szerint az egyház Krisztusnak titokzatos teste, mely szükségszerűen egy, mint ahogy az élő emberi test is szükség-képen egy, és részekre osztva életképtelen volna. Szt. Pálnak mély alázatosságára vall, hogy épen önmagát említi a korintusi pártoskodás visszás voltának szemléltetésére. Pál nevében, a görög szöveg szerint: «Pál nevére». A keresztelés t. i. a teljes Szentháromság nevére történik, és általa az ember Istennek egészen különleges tulajdona lesz.

* 14. Az apostolok a tanítást tekintették főfeladatuknak; a keresztelést bármely tanítványuk elvégezhette. Kriszpus Csel. 18,8. szerint a korintusi zsinagóga főnöke volt, ki Szt. Pál tanítására kereszténnyé lett. és a későbbi hagyomány szerint mint Egina város püspöke halt meg. Kájus Róm. 16,23. szerint Szt. Pálnak korintusi házigazdája volt harmadik útja alkalmával.

* 15. Az én nevemben, a görög szerint: «az én nevemre»; L. a 13. v. magyarázatát.

* 16. Sztefanás a 16,15. és 17-ben vele említett Fortunátussal és Achaikussal együtt azok közé tartozott, kik Korintusban elsőknek tértek a keresztény hitre. Nem tudom: nem emlékszem.

* 17. L. 14. v. A bölcs szó az emberi bölcseséget, főleg a tanításnak tetszetős külső alakját jelenti, amint az a különböző bölcseleti iskolákban divatos volt. Az evangéliumi tanításnak középpontja a megfeszített Krisztus; a puszta emberi bölcseség és tetszetős külső formába öltöztetett tanítás könnyen veszélyeztethetné azt az alázatos hitet, mellyel a kereszténységet és főleg a Krisztus kereszthaláláról szóló tanítást fogadni kell, és így meghiúsítaná Krisztus keresztjét. – Versünk átmenet a következő gondolatkörhöz:

* 18-23. Istennek bölcs tervei, — szembeállítva a világ bölcseségével.

* 18. V. ö. Róm. 1,16. A kereszt igéje: az Úr Jézus kereszthaláláról szóló tanítás. Azok, akik elvesznek: azok, akik a saját megátalkodottságuk folytán nem fogadják el a kereszt tanítását. A világ szemében oktalanság az üdvösséget egy keresztrefeszített embertől várni. Akik üdvözülnek: mi, akik követtük Isten meghívását az evangéliumra. Istennek ereje, mert Isten minket az Úr Jézus kereszthalála és az erről szóló tanítás alázatos elfogadása által akar üdvözíteni.

* 19. Írva vagyon: Iz. 29,14. a Hetvenes görög fordítás szerint. Isten a vele ellenséges emberi álbölcseséget és emberi álokosságot fogja elvetni. Szt. Pál ezeket a szavakat, valamint a 20. versben idézett szentírási helyet (Iz. 33,18.) a saját korának zsidó és pogány bölcseire alkalmazza. A 20. v. az apostolnak diadalmas felkiáltása. A bölcs általános értelemben vonatkozik a zsidók és a pogányok bölcseire; az írástudó a zsidó törvénytudós, a világnak kutatója a görög szofista.

* 21. Nemcsak a zsidóság, hanem még a pogányság is Isten műveiből könnyen megismerhette volna magát az Istent, de ezt elmulasztotta. (V. ö. Róm. 1,19. skk.) Ezért az Úr, hogy a világ bölcseségét megalázza, a keresztre feszített Krisztusról szóló tanítás (= az igehirdetés oktalansága) által akarta a világot üdvözíteni.

* 22 A zsidók jeleket kívánnak: a zsidók csodajeleket kívántak az Úr Jézustól (v. ö. Máté 12,38.), de ezekből nem ismerték föl, hogy ő az Istentől küldött Messiás. A görögök (a pogányok) bölcseséget keresnek: pusztán világias bölcseséget és tetszetős szónoki formát.

* 23. Az apostoli tanításnak alaptana Jézus Krisztus kereszthalála volt; ez a zsidóknak botrány, mert a Messiásban hatalmas földi uralkodót vártak, a pogányoknak pedig oktalanság, mert az apostolok minden szónoki fogás nélkül, a legegyszerűbben, hirdették az evangéliumot.

* 24. L. Róm. 1,16. A meghívottak a kereszténység kegyelmére hívottak. Isten ereje és Isten bölcsesége szép párhuzam a 22. versben említett jelekkel és bölcseséggel.

* 25, Isten oktalansága: amit a véges emberi ész Isten terveiben meg nem ért és oktalanságnak gondol (L. 21. v.): Isten gyöngesége: Krisztus kereszthalála, melyet az esztelen ember az Úr Jézus gyöngesége jelének tart. (L. 23. v.)

* 26-31. Az előbbi állítások igazolása példákkal.

* 26. Meghívástokat: t. i. a keresztény hit kegyelmére. Test szerint: emberi felfogás szerint. Bár az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint mindjárt az egyház első időszakában gazdagok és tudósok is; felvették a kereszténységet, a hívek zöme a szegényebb néposztályból került ki.

* 27-28. A semleges nem a görög és a latin szövegben a legáltalánosabb értelmű. Igen szép ellentétek, melyek az egyháztörténelem folyamán számtalanszor nyertek beigazolást. Amik semmik: akiket (és amiket) a világ semmire sem becsül.

* 29. Test: ember (hebraizmus).

* 30. Áltata (= Isten kegyelméből) vagytok ti Krisztus Jézusban: Szt. Pál a magasabb, természetfölötti létre gondol. Bölcseség: Krisztus a személyes isteni bölcseség és egyszersmind az isteni bölcseség tanítója számunkra. Az igazságosság a bűntől való megtisztulás, a megszentelődés a lelki élet annak minden kegyelmével és ajándékával, a megváltás pedig Krisztus megváltói művének teljessége, mely magában foglalja a föltámadást és az örök boldogságot is.

* 31. Hiányos mondat, mely így egészítendő ki: «Hogy beteljesedjék, amint .... Szt. Pál Jer. 9,23. 24-et idézi szabadon a Hetvenes görög fordítás szerint. V. ö. Kor. II. 10,17.

* 2,1-5. Szt. Pál magyarázatát adja annak, hogy miért hirdette az evangéliumot oly egyszerű módon, az emberi bölcseség segédeszközei nélkül.

* 1. Én is szavak ezt a verset az 1. fejezet utolsó gondolatához kapcsolják. Krisztus (a görög szöveg szerint: «Isten») tanúbizonysága az evangélium, mely nem szorul emberi ékesszólásra és bölcseségre.

* 2. Az evangélium elsősorban nem elmélet, hanem isteni történelem és valóság, melynek középpontjában Krisztus keresztje áll.

* 3. A nagy apostol mély alázatosságára valló szavak. A gyöngeség valószínűleg Szt. Pálnak igénytelen külseje (Kor. II. 10,1.) vagy valamely betegsége; a félelem és rettegés talán arra vonatkozik, hogy az apostol aggódva gondolt a Korintusban reá váró nagy feladatra. V. ö. Csel. 18,9. 10. A Lélek a Szentlélek; az erő bizonyítéka a Szentléleknek külső működése a különböző csodákban, valamint ingyen adott kegyelmekben, és benső működése a hívők lelkének kialakításában.

* 5. A természetfölötti keresztény hit nem emberi bizonyítékokon nyugszik hanem annak egyedüli forrása az Isten malasztja.

* 6-16. Szt. Pál a világnak veszendő bölcseségével szembeállítja az igazi, Istentől eredő és hozzá vezető bölcseséget.

* 6. A bölcseség, melyet Szt. Pál a tökéletesek, vagyis a kereszténységben előrehaladott lelkek közt hirdetett, a kereszténységnek magasabb tanai. V. ö. Zsid. 5,11-6,2. A világ a bűnökbe merült emberiség; a világ veszendő fejedelmei a pogány uralkodók.

* 7. Istennek titokzatos, elrejtett, öröktől fogva előre elrendelt bölcsesége az evangéliumi tanítás, mely csak Isten kinyilatkoztatásából tudható meg és amelyet az .ószövetség prófétái is csak töredékesen ismertek. A mi dicsőségünkre: az evangéliumnak végső célja, hogy az emberiséget a mennyei dicsőségbe vezesse.

* 8. Melyet: amely evangéliumi tanítást. Ezen világ fejedelmei: mint a 6. versben. Mert ... Urát közbevetett mondat. Szt. Pál igen szépen kapcsolja össze a legnagyobb ellentéteket, midőn a keresztre feszített Krisztust a dicsőség Urának mondja.

* 9. Az idézet bevezetése hiányos mondati (kiegészítendő a 6. versből: „azt hirdetjük”); maga a szentírásidézet Iz. 64,3-ból (Vulg. 4.) való. (Mások szerint Szt. Pál egy elveszett Illés-apokalipszist idéz.) Ember szívébe föl nem hatolt: embernek eszébe nem jutott (hebraizmus). Az egész vers a szövegösszefüggés szerint elsősorban az evangéliumra vonatkozik; ez az, amit szem nem látott stb. Mivel azonban az evangélium, illetve az ezt elfogadó élő hit szükségszerűen az örök boldogságba vezet ezek a szavak következményes értelemben a mennyei boldogságra is vonatkoznak.

* 10. Isten Lelke a Szentlélek, aki a hívek lelkébe önti Krisztus tanításának helyes ismeretét és megértését. Istennek mélységei az ő felfoghatatlan isteni lényege.

* 11. A 10. v. magyarázata, hasonlat által. Az egyes embernek összes titkait csak a saját lelke ismeri; így Istennek titkait és terveit is csak Isten Lelke ismerheti.

* 12. Ez a világ a bűnbemerült világ, melynek egész felfogása (lelke) ellenkezik Isten gyermekeinek világnézetével. Isten ajándékai az evangélium, a megváltás és a kegyelem kincseinek egész tengere.

* 13. Lelkiekhez lelkieket mérve: lelki embereknek lelki tanítást adva, azoknak szükségleteihez mérten. (Mások szerint: Lelki dolgokat megfelelő lelki formába öltöztetve.)

* A 14. versben Szt. Pál igen sokszor tapasztalható igazságot fejez ki: földhöz tapadt embernek nincs érzéke a lelki élet iránt.

* 15. A lelki ember mindent megítél: t. i. helyesen, az örök igazságok szempontjából. Őt senki sem ítéli meg: a világ őt nem érti meg. és azért nem is ítélheti meg helyesen.

* 16. A vers első része Iz. 40,13-ból vett idézet a Hetvenes görög fordítás szerint. A különböző magyarázatok között az az értelmezés látszik a leghelyesebbnek, mely versünkben hiányos következtetést lát: Az Úr értelmét senki sem ismeri; ámde bennünk az evangélium helyes felfogása által bizonyos tekintetben Krisztus (az Úr) értelme van, tehát az érzéki ember nem ismerhet meg helyesen minket, Jézus Krisztus apostolait és követőit.

* 3,1-9. Szt. Pál megmagyarázza, miért elégedett meg egyelőre azzal, hogy a korintusi híveket egyszerű szavakkal a kereszténység alaptanaira oktassa: még gyermekek a hitben és a magasabb hitigazságokat még nem érthették volna meg.

* 1. A testi szó itt nem jelent érzékit, hanem az apostol kis gyermekekhez hasonlítja a korintusiakat, mert a kis gyermeknél a test fejlődése sokkal feltűnőbb a szellemi képességek kifejlődésénél.

* 2. A tej a keresztény vallás alapigazságait, a szilárd eledel a magasabb tanokat jelenti. V. ö. Zsid. 5,11-6,2. Még nem bírtátok volna el szavak úgy is fordíthatók: „még nem voltatok erősek”; ugyanígy a következő szavak is. Az értelem ugyanaz marad.

* 3. Testiek, itt: földiesen gondolkodók; ugyanezt jelenti: emberi módon járni, és a

* 4. versben: nem vagytok-e emberiek? Szt. Pál itt csak két pártot említ, – az ő nevében dicsekvőket alázatosságból, Apolló pártját pedig azért, mert a 10-23-ban olvasható intelmek különösen az Apolló-pártiaknak szólnak.

* 5. A görög szerint: „Szolgák ők, kik által hívőkké lettetek, és pedig” stb. Kinek-kinek: az egyes tanítóknak. Az egyes keresztény tanítók és apostolok tehát valamennyien ugyanannak az egy Istennek eszközei az emberek megszentelésére.

* 6. Szép hasonlat a szántóföldről. Az ültetés Szt. Pál apostoli munkájának kezdetére vonatkozik, az öntözés Apollónak további működésére. Az eredményt azonban nem magának a választott eszköznek munkája biztosítja, hanem egyedül csak Istennek áldása; ezt fejezi ki a 7. vers.

* 8. Egy: az összes tanítók egyaránt Istennek szolgái és eszközei; a jutalom azonban kinek-kinek munkájától, nem az elért eredménytől függ.

* 9. Istennek szántóföldje vagytok: L. Máté 13,3-23. Istennek épülete vagytok: L. Ef. 2,20-22.

* A 10-17. versek allegorikus leírása a 9. versen épül fel. Minden keresztény tanításnak egyetlen, örök alapja Jézus Krisztus, főleg az ő kereszthalála; erre az alapra kell építenie minden tanítónak.

* 10. Pál joggal mondja magát bölcs építőmesternek, mert mindenben Istennek neki adott malasztja szerint járt el.

* 12. Az arany, ezüst, drágakő az evangélium szelleme szerint való helyes tanítást jelenti, a fa, széna, szalma pedig a világias, emberi álbölcseséggel kevert, sok tekintetben értéktelen tanítást, mely az evangélium szellemét többé-kevésbbé elhomályosítja, anélkül, hogy Krisztustól egészen eltávoznék. Semmi esetre sem jelenti azonban a felsorolásnak első három tagja az erényes cselekedeteket, utolsó három tagja pedig a bűnöket. (L. 15. v.)

* 13. Az Úr napja mindenkire nézve a különítélet napja, melyet Szt. Pál mindent megpróbáló tűzhöz hasonlít. (L. egyszersmind 1,7. jegyzetét.)

* 14. Az egyes tanítók által Krisztusra mint alapra épített munka az ő tanításuk. (L. az előbbi vers magyarázatát). A jutalom az örök boldogság.

* 15. Az ítélet napja minden emberi hiúságot és puszta emberi találmányt meg fog semmisíteni. Szt. Pál hasonlata szerint az építőmester az értéktelen, könnyen égő anyagokból épült, lángokban álló házból csak nehezen és égési sebekkel borítva menekülhet ki. A flórenci zsinat ezt a helyet a tisztító tűzre magyarázta.

* 16. Az apostolnak szép hasonlata szerint az egyház Istennek temploma, az egyes hívek pedig annak kövei. V. ö. Ef. 2,20-22. Az Isten Lelke a Szentlélek. V. ö. 6,19; Róm. 8,9. 11.

* 17. Aki az Isten templomát megrontja: a pártoskodás által. Megrontja azt (a pártoskodót) az Isten: az örök kárhozatba taszítja.

* 18-20. A világ bölcsesége oktalanság Isten előtt.

* 18. Aki valóban bölcs akar lenni, mondjon le a világnak álbölcseségéről, és keresse Isten bölcseségét. L. 1,17-31.

* 19. Szt. Pál szavainak igazságát nagyszerűen, bár szomorúan igazolták azok a történelem folyamán fellépett és fellépő bölcseleti rendszerek, melyek az isteni igazságokkal szembeszálltak. Az idézet Jób 5,13-at követi.

* 20. Zsolt. 93 (héb. 94), 11-nek szabad, de értelem szerint találó idézése.

* 21-23. Az eddig mondottak összefoglalása.

* 22. Minden a tietek: mindennek és mindenkinek javatokra kell szolgálnia. V. ö. Róm. 8,28. Akár a világ: v. ö. Máté 5,5; Róm. 4,13.

* 23. Krisztus meg az Istené: mint az ő egyszülött Fia.

* 4. Az 1-5. v. még a 3. fejezet utolsó gondolatköréhez tartozik.

* 1. Minket: Szt. Pál elsősorban önmagáról és Apollóról beszél (6. v.; v. ö. 3,4.), de szavai minden idők hittanítóira és papjaira is állnak. Isten titkai az evangéliumi tanítás és a Jézus Krisztus által rendelt szentségek. A sáfár nem a saját kincseit kezeli, hanem másnak reá bízott javait; tehát szolgája urának és annak felelősséggel tartozik. Figyelemreméltó, hogy Szt. Pál mily élesen megkülönbözteti a tanító és a tanuló egyházat.

* 2. A sáfárnak legfőbb kötelessége, hogy hűségesen és felelősségének tudatával kezelje a reábízott javakat.

* 3. Szt. Pál nem törődik azzal, hogy az emberek őt hűséges sáfárnak tartsák (emberi nap = emberi ítélet napja),

* 4. sem a saját nyugodt lelkiismeretét nem tartja csalhatatlan bírónak, hanem minden ítéletet Istenre bíz.

* 5. Míg el nem jő az Úr. az ítélet nagy napján. Szt. Pál ebben a versben arra is céloz, hogy az ítélet alkalmával a korintusiak meg fogják ismerni az ő szívének nagy szeretetét és legnemesebb szándékait is. Dicsérete leszen; Szent Pál gyöngédségében nem szól a büntetésről, mely az ítélet napján a felfuvalkodottakra vár.

* 6-13. Az apostolok élete folytonos áldozat és vértanuság.

* 6. Szt. Pál a hittanítókra vonatkozó általános igazságokat a saját és Apolló példáján állította a korintusiak elé. Amint meg van írva: az apostol valószínűleg a saját, 3,21-ben leírt szavaira hivatkozik.

* 7. A második személy használata versünket igen elevenné teszi. Ki mond léged különbnek? A felelet: csak tévedésnek alávetett ember, de nem Isten. Szt. Pál világosan tanítja, hogy az embernek minden erénygyakorlatához Istennek malasztja szükséges.

* A 8. verstől kezdve a 13-ig Szt. Pál szinte maró gúnnyal ostorozza felfuvalkodott híveit. — 8. Már jóllaktatok, t. i. minden bölcseséggel, holott még el sem bírnátok a szilárd eledelt. (3,2.) Már gazdagok lettetek, – legalább is gazdagoknak tartjátok magatokat a kegyelmi kincsekben. Uralomra jutottatok, t. i. Isten országában (v. ö. Máté 19,28.), még pedig nélkülünk, kik benneteket Isten országába vezettünk. A három kifejezésben erős fokozás van.

* 9. Míg a keresztény hitben még kezdő korintusiak magukat már elsőknek tartják Krisztus országában, Szt. Pál fájdalmas gúnnyal önmagát és apostoltársait utolsóknak mondja, a sok áldozat, szenvedés, sőt vértanúhalál miatt ( = mint halálra szántakat), mely szünet nélkül reájuk vár. (A levél megiratása idejében az idősebb Jakab apostol — és talán mások is az apostolok közül – már vértanuhalált haltak, és már Szt. Pál is elszenvedte a megköveztetést, a többszöri megvesszőzést, börtönbüntetést stb.) Látványossága lettünk: a régiek a halálra ítélteket nyilvánosan pellengérre állították. Angyalok és emberek általánosságban jelentik úgy a jó, mint a gonosz angyalokat és embereket.

* 10. Okosak Krisztusban: nálunk apostoloknál okosabbaknak tartjátok magatokat még a Krisztusra vonatkozó igazságok ismeretében is.

* 11-13. Megható leírása az apostolok áldozatos életének. Saját kezünkkel dolgozván, L. Csel. 18,3; 20,34; Tessz. I. 2,9.

* 14-17. A gúnyos feddés után Szt. Pál atyai szeretettel fordul korintusi híveihez.

* 14. Ezeket: a 8-13. versben mondottakat.

* 15. Tízezer szónoki túlzás, de talán célzás arra, hogy Korintusban túlságosan sokan léptek fel mint tanítók. Bármennyi tanító is hirdesse az evangéliumot Korintusban, az egyházközség megalapítása Szt. Pál érdeme volt.

* 16. Mint én is Krisztusé szavak a görög szövegben nem olvashatók, és valószínűleg 11,1-ből jutottak a Vulgatába.

* 17. Csel. 19,22. szerint mihelyt Szt. Pál hírét vette a Korintusban uralkodó áldatlan állapotoknak, odaküldte két tanítványát Timóteust és Erasztust, hogy az egyházközségben rendet teremtsenek. Az Apostolok Cselekedetei, valamint Szt. Pál leveleinek számos helye és még inkább a Timóteushoz írt két levél mutatja, hogy Timóteus Szt Pálnak egyik legkedvesebb tanítványa volt. Szt. Pál fiának mondja őt az Úrban, mert ő térítette a keresztény hitre. Utaimat, melyeken Krisztus Jézusban járok: Jézus Krisztusról szóló tanításomat és az ő törvénye szerint való életmódomat.

* 18-21. Az apostol még egyszer keményen megfeddi felfuvalkodott ellenségeit.

* 18. Úgy látszik, Szt. Pált ellenfelei azzal rágalmazták, hogy nem mer többé Korintusba menni. Timóleus küldése (önmaga helyett) látszólag megerősítette őket ebben a véleményben.

* 19. Ha az Úr akarja: Szt. Pál alázatosságának szép kifejezése. Az erő itt a belső értéket, tehát Szt. Pál ellenfeleinek erényeit és általában egész keresztény életüket jelenti.

* 20. V. ö. Máté 7,21-23.

* 21. A vessző az apostoli szigorúságnak találó jelképe. – Itt végződik a levélnek első része.

II. rész. (5,1-11,1.)

* 5,1-5. Szt. Pál a korintusi vérfertőzőt kizárja az egyházból.

* 1. A paráznaság a pogányságnak jellegzetesen szégyenletes bűne volt. A korintusi eset azonban még a pogányok közt is ritkaságszámba ment: valaki mostohaanyjával folytatott bűnös viszonyt, és pedig, mint Kor. II. 7,12. valószínűvé teszi, atyjának életében.

* 2. A felfuvalkodott korintusiak erkölcsi érzéke annyira eltompult, hogy ezt a nyilvános bűnöst megtűrték az egyházban. A közös szomorúsággal együtt járt volna a bűnösnek általános kerülése, ami őt könnyebben vezethette volna szörnyű bűnének tudatára.

* 3-5. Szt. Pál szavai félelmesen ünnepélyesek: az Úr Jézus nevében és az ő hatalmával a nyilvános bűnöst nyilvánosan kizárja az egyházból, míg meg nem tér. Adassék át a sátánnak: zárassék ki Isten országából, az egyházból, melyen kívül a világ a sátán hatalma és uralma alatt áll. A test veszedelmére: az egyházból kizárt szerencsétlent a sátán sokkal erősebben kísértheti, sőt gyötörheti, mint azt, aki Krisztus titokzatos testének élő tagja. Az isteni büntetéseket sem tartóztatja fel nála semmi. Hogy a lélek üdvözüljön: a kiközösítés gyógyító büntetés, melynek célja, hogy a bűnösnek makacsságát megtörje és így bűnbánatra indítsa, mely újból megnyitja előtte Isten, földi országát, az egyházat. A mi Urunk Jézus Krisztus napja az isteni ítélet napja a halál után.

* 6-9. Intelem a teljes lelki megújhodásra.

* 6. Nem helyes a görögben szó szerint: «nem szép»: nagyon is helytelen. Az egy kevés kovász a vérfertőzőt és bűnét jelképezi. A hasonlatra a húsvéti ünnep nyújtott alkalmat, mely időben Szt. Pál ezt a levelet írta.

* 7. Az apostol a Móz. II. 12,19; 13,7-ben olvasható parancsot (a zsidó húsvéti ünnep alkalmával egy hétig minden kovász eltávolítandó a házból) igen szépen alkalmazza szellemi értelemben a keresztény embertől megkívánt állandó lelki tisztaságra. Krisztus, a mi igazi húsvéti bárányunk megöletett, tehát számunkra is beállott már az állandó húsvéti ünnep.

* 8. Üljünk ünnepet, a Vulgáta szerint: «Lakomázzunk». A régi kovász az elhagyott pogányság bűnei. Szt. Pál maga magyarázza meg hasonlatát.

* 9-13. Intelem a bűnös keresztények kerülésére.

* 9. Levelemben: célzás az apostolnak egy Korintus híveihez régebben írt, de számunkra elveszett levelére, melynek tartalma (az itt idézett gondolatokon kívül) ismeretlen.

* 10. E világ paráznái stb. a bűnös pogány ok. Szt. Pál nem azt kívánja, hogy a keresztények a bűnös pogányokkal is szakítsanak meg minden társadalmi érintkezést, – ez abban az időben lehetetlen lett volna;

* 11. hanem a bűnös keresztényekkel tilt meg minden kapcsolatot, egyrészt a bűnveszély kerülése végett, másrészt a 2. v. magyarázatában említett okból. Aki testvérnek (= kereszténynek) neveztetik szavak találóan jelzik, hogy a súlyos bűnökben élő keresztény csak névleg keresztény. A bálványimádás valószínűleg nem szó szerint értendő, hanem talán a pogány áldozati lakomákon való részvételt jelenti. L. 8-10. fej. Még csak ne is étkezzetek együtt: kerüljetek az ilyennel minden társadalmi érintkezést.

* 12. A kívül levők az egyházon kívül állók, a zsidók és a pogányok. A vers második része valószínűleg a 3-5. versben mondottakra céloz, ahol Szt. Pál az egész hitközséggel egyetemben mondja ki a kiközösítő ítéletet.

* 13. Az utolsó mondat Móz. V. 24,7-et idézi alkalmazott értelemben.

* 6,1-8. Szt. Pál keményen megfeddi azokat a korintusi keresztényeket, kik peres ügyeiket a pogány bíróságok elé viszik. (Egyes magyarázók ezt a részt közbevetett gondolatnak tartják, melyre az 5,12. 13-ban említett «ítélet» adott alkalmat.)

* 1. A hitetlenek (a görög szöveg szerint talán: „az igazságtalanok”) a pogány bíróságok; a szentek a keresztények.

* 2. A keresztények magas méltósága méltatlanná teszi, hogy pogányoknál („igazságtalanoknál” !) keressenek igazságot. Ezt a világot, a görög szerint: „a világot”. A keresztények annyiban ítélik meg a világot, hogy életszentségük, melyre mindnyájan hivatottak, annál kirívóbbá teszi a világ bűnös voltát. De maga az Üdvözítő is megígérte apostolainak, hogy vele együtt ítéletet fognak mondani Izrael tizenkét törzse (a világ) fölött. (Máté 19,28.) A vers utolsó része a görög szöveg szerint így hangzik: „méltatlanok vagytok-e a legcsekélyebb dolgok megítélésére?”

* 3. Az angyalok itt a bukott angyalok, kiknek kárhozatát az utolsó ítélet végérvényesnek fogja mutatni.

* 4. A legalávalóbbak az egyházban nem a pogányok (ezek nem tartoznak az egyházhoz), hanem a legalacsonyabb rendűek a keresztények között. Pál szavaiban metsző gúny van, mely a pereskedések jelentéktelen voltát emeli ki.

* 5. Metsző gúny a magukat oly bölcseknek tartó korintusiak ellen.

* 6. Szt. Pál nem azt akarja mondani, hogy a pereskedésnek csak pogányok között lehet helye, hanem szavaiban kettős szemrehányás van: keresztény kereszténnyel (= testvér testvérével) pereskedik, és pedig a pogány bíróság előtt.

* 7. Hiba nálatok: sok erénygyakorlatot tesz lehetetlenné, sőt bűnalkalom. A vers második része a hegyi beszéd szellemét tükrözi vissza, Máté 5,38-42.

* 9-11. Szt. Pál a pereskedésről átmegy néhány súlyos, a pogányok között gyakori bűnnek megemlítésére, melyek az embert Isten országából kizárják. V. ö. Gal. 5,19-21; Ef. 5,5. Az igazságtalanok (9. v.) főleg azok, akik felebarátjukat megkárosítják.

* 11. Bizony ilyenek voltatok egyesek, t. i. midőn még pogányok voltatok. Megmosattatok (a görög szerint: „meg engedtétek magatokat mosni”): a keresztség szentségében. Megszentelést nyertetek: amennyiben a keresztség által Isten országához tartoztok. Megigazultatok: a megszentelő malaszt által. A három kifejezésben szép fokozás van. A mi Istenünk Lelke a Szentlélek.

* 12-20. Szt. Pál visszatér az 5. fejezetben megkezdett gondolathoz.

* 12. Minden szabad nekem. Úgy látszik, ezek a szavak a szabados életű korintusiak szavai, kik Szt. Pálnak a szabadságról szóló tanítását (hogy t. i. a keresztény embert már nem kötelezi a mózesi törvény) úgy értelmezték, hogy a keresztényt semmiféle törvény sem kötelezi. Ezek ellen mondja Szt. Pál, hogy nem minden használ a lélek üdvösségére, és hogy a szabadsággal úgy kell élni, hogy az ember ne legyen semmiféle szenvedélynek rabszolgája.

* 13. Az eledel ... megsemmisíti szavak szintén a szabados életű korintusiak felfogását fejezik ki, akik a paráználkodást erkölcsileg közömbös dolognak, sőt oly életszükségletnek tekintették, mint az étkezést. (Valószínű, hogy ezek tagadták a test föltámadását is, – 15. fej.) Ezekkel szemben mondja Szt. Pál, hogy a test Istennek tulajdona, melyet tisztán kell megőriznünk (18. v.) mint Krisztus tagját (15. v.) és a Szentlélek templomát (19. v.), mert arra a feltámadás dicsősége vár. (14. v.)

* 15. Testünk titokzatos módon Krisztusnak tagjává lett a keresztség által. ezt tehát tőle elvenni a legnagyobb jogtalanság Krisztus ellen.

* 16. Egyesül, t. i, a paráznaság bűne által. Egy testté lesz vele, a görög szöveg szerint: «egy test (vele)». Szt. Pál a Móz. I. 2,24-ben a házasságról olvasható szavakat alkalmazott értelemben idézi.

* 17. Egy lélek ővele: az Úr Jézussal benső egyesülésben marad.

* 18. Találóan mondja Szt. Ágoston: „Az érzékiség támadásai elől menekülj, ha győzni akarsz”; és Szt. Anzelm: «A többi bűnt küzdelemmel, az érzékiséget futással győzzük le».

* 19. Tagjaitok, a görög szerint: «testetek». Szt. Pál szavai a végső okra mutatnak, mely miatt a paráznaságot kerülni kell.

* 20. A görög szerint: «Mert vételáron vétettetek meg». A vételár Krisztus drága vére. (Róm. 3,25; Ef 1,7; Pét. I. 1,18. 19.) Dicsőítsétek meg az Istent testetekben, t. i. a tiszta élet által. És hordozzátok szavak a legtöbb görög kéziratban nem olvashatók.

* A 7. fejezet a legfontosabb és legkimerítőbb bibliai hely a keresztény házasságjog és a szüzességről szóló tan szempontjából.

* 1-7. A keresztény házasság, és a házastársak kötelességei.

* 1. A bevezető szavakban Szt. Pál a korintusi híveknek hozzája intézett levelére hivatkozik. Jó itt «jobb» értelemben veendő; a házasság megengedett, sőt szent dolog, de a megtartóztató életmód tökéletesebb. Asszonyt illetni a házassági együttélést fejezi ki.

* 2. A paráznaság miatt: t. i. ennek elkerülésére. Szt. Pál itt a házasságnak csak egyik célját említi, tekintettel a Korintus-ban a pogányok közt uralkodó nagy erkölcstelenségre. A házasság tehát egy férfiúnak és egy nőnek felbonthatatlan életközössége. Versünk nem fejez ki minden embert kötelező parancsot; a szövegösszefüggés szerint (6-7. v.) a legyen szónak megengedő értelme van. Pál itt az emberiség legnagyobb részére álló általános szabályt mondja ki, mert a teljes megtartóztatás adománya csak keveseknek jut.

* 3. Szt. Pál a házastársi kötelességről beszél, mely

* 4. kölcsönösen áll mindkét házastársra, és

* 5. amelytől csak közös akarattal szabad tartózkodni, és pedig magasabb célból (hogy az imádságnak éljetek). Keljetek össze, a görög szerint: «legyetek együtt», t. i. házassági együttélésben. Hogy a sátán meg ne kísértsen titeket: az egymástól való tartózkodás ne legyen esetleg ok vagy alkalom a házasságtörésre.

* 6. Szt. Pál nem teszi mindenkire nézve kötelezővé a házasságot, sőt azt akarná,

* 7. hogy minden ember hozzá hasonlóan nőtlen (megtartóztató) életet éljen; de jól tudja, hogy Isten nem mindenkinek adta meg a teljes megtartóztatás kegyelmét. A 7. vers világosan tanítja, hogy a teljes megtartóztatás (szüzesség) kegyelme Istennek nagy adománya, melyet buzgó imádságban kell az Úrtól kérni. V. ö. Máté 19,11. 12.

* 8-9. A nőtlenek és az özvegyek tökéletesebben (= jó, mint az 1. versben) cselekszenek, ha nem lépnek (újabb) házasságra; de ha nem képesek a megtartóztatásra, a (második) házasság megengedett dolog. Mint én is: nőtlenül. Égni, t. i. a testi kísértések tüzében.

* 10-17. A keresztények házassága felbonthatatlan; keresztények és nemkeresztények közt a házasság egyes esetekben felbontható.

* 10. Szt. Pál ugyan az eddig adott tanácsokat is a Szentlélek sugallatából (40. v.) mondta, de a házasság felbonthatatlanságát illetőleg egyenesen az Úr Jézus parancsára (Máté 5,3. 32; 19,3-9.) hivatkozik, s egyúttal hiteles magyarázatát is adja az Üdvözítő szavainak. A keresztények között érvényesen kötött házasság tehát felbonthatatlan.

* 11. Ha pedig elválik: t. i. ágytól és asztaltól; a házassági kötelék azonban ekkor is érintetlenül fennmarad. Amit Szt. Pál az asszonyról mond, ugyanaz áll a férfiúról is. (Úgy látszik, Korintusban az volt a gyakoribb eset, hogy a nő hagyta el férjét.)

* 12. A többieknek: a vegyes házasságban élőknek (ha keresztény ember nem kereszténnyel él házasságban). Én mondom, nem az Úr: az Üdvözítő az evangéliumban a vegyes házasságokról nem beszélt; de Szt. Pál itt is a Szentlélek sugallatából (40. v.) egészíti ki az Úr Jézus tanítását. És ez kész vele lakni, anélkül, hogy keresztény házastársát vallási kötelességeinek gyakorlásában háborgatná.

* 13. Ne hagyja el férjét, szó szerint: «ne bocsássa el férjét»; Szt. Pál a görög és a római jog szempontjából beszél, mely a nőknek is megengedte az elválást. A zsidóknál csak a férj bocsáthatta el feleségét. (Móz. V. 24,1.)

* 14. A megszentelés nem erkölcsi értelemben veendő, nem is úgy, hogy az egyik házastársnak keresztény volta törvényessé teszi a házasságot, hanem úgy értendő, hogy az egyik házastársnak keresztény volta a házasságnak külsőleg is bizonyos szent jelleget ad, mely némileg megfelel az ószövetségi levitikus tisztaságnak. Amit Szt. Pál az ily szülőknek meg nem keresztelt gyermekeiről mond, úgy értendő, hogy ezek bizonyos tekintetben máris többé-kevésbbé az egyházhoz tartoznak, mielőtt még a keresztség szentségét felvették volna, és mindenesetre közelebb állnak a keresztséghez, mint a pogány szülők gyermekei.

* 15. A keresztség szentségének felvétele nem bontja ugyan fel a házasságot, de ha a meg nem keresztelt fél nem akar többé békésen együtt élni kereszténnyé lett házastársával («sine contumelia Creatoris», — „a Teremtőnek gyalázása nélkül”), a házassági kötelék a keresztény félnek újabb házassága által felbomlik. Az elválásnak azonban a nőni keresztény fél részéről kell kiindulnia. A szolgáság a 11. versben kifejezett törvény. Békességre hívóit minket az Isten, de ezt a békességet a pogány házastárs veszélyeztetné.

* 16. Megmentheted: a keresztény hitre téríted. Egyes magyarázók szerint Szt. Pál itt azt ajánlja a keresztény házastársnak, hogy éljen tovább is együtt pogány házastársával abban a reményben, hogy idővel őt is meg fogja téríteni a keresztény hitre. Azonban ez a magyarázat nem jól illik a szövegösszefüggésbe. Sokkal helyesebb az a magyarázat, mely szerint az a remény, hogy a pogány házastárs idővel meg fog térni, a legtöbb esetben vajmi csekély, a keresztény fél tehát nem kötelezhető azokra az áldozatokra, melyeket a pogány féllel való további házassági együttélés reá róna.

* 17. A különböző magyarázatok közt leghelyesebbnek látszik az, hogy Szt. Pál a híveket a házasságok könnyelmű felbontásától óvja. Tanítom, a görög szöveg szerint: «rendelem».

* 18-24. Kitérés: kiki maradjon meg abban a társadalmi állapotban, amelyben a kereszténységet fölvette.

* 18. Hivatott-e meg valaki? t. i. a kereszténységre. Makk. I. 1,16-ból tudjuk, hogy a hellenizmus korában egyes zsidók, hogy zsidó voltukat a pogányok előtt eltitkolják, (bizonyos orvosi műtéttel) eltűntették a körülmetélés jeleit; úgy látszik, hogy egyes korintusi zsidó-keresztények ugyanezt tették. A vers második fele a túlzó zsidózók ellen szól, kik azt tanították, hogy a pogánynak is előbb körül kell metélkednie, hogy tökéletes kereszténnyé lehessen. L. a Galatákhoz írt levelet, főleg 2,1-5. 12.

* 19. Gal. 5,6; 6,15. Úgy a körülmetéltség, mint a körülmetéletlenség magában véve külső dolog, melynek a kereszténységben nincs fontossága.

* 20. A 17. v. intelmének megismétlése.

* 21. A pogányok által megvetett rabszolga is, ha kereszténnyé lesz, Istennek teljes jogú gyermekévé lesz. A vers második részét egyes magyarázók úgy értik, hogy a keresztény rabszolga akkor is maradjon meg ebben a szolgai állapotában, ha szabaddá lehetne. Más magyarázat szerint: ha a rabszolga (törvényes úton) szabaddá lehet, ám éljen a kedvező alkalommal.

* 22. L. a 21. v. magyarázatát.

* 23. A vételár Jézus Krisztus drága vére. (L. 6,20. és párh. h.) A keresztények Istennek az Üdvözítő szentséges vérén megvett szolgái. Ne legyetek emberek szolgái: célzás a Korintusban uralkodó pártviszályokra (1-4. fej.): ne legyetek egyes pártvezérek szolgái.

* 24. A 17. és 20. versben kifejezett gondolatnak harmadszor való megismétlése mutatja, mily fontosnak tartja ezt az apostol.

* 25-38. A szüzesség állapota tökéletesebb a házasságnál.

* 25. A szüzesség tehát nem parancs, hanem evangéliumi tanács. L. Máté 19,10-12. Az Úrtól nyert irgalmasság Szt. Pálnak apostoli hivatása, hogy az evangéliumnak hűséges sáfárja legyen. L. 4,1. 2. Szt. Pál tehát a szüzesség tanácsát a Szentlélek vezetésével és annak sugalmazására adja; v. ö. 40. v.

* 26. Jó: tökéletesebb; L. 1. v. A közelálló szükség a közeledő ítélet napját megelőző általános szorongatás. (Máté 24,8. skk.) Az ítélet napja azonban minden egyes ember számára a halál ideje. Jó az embernek úgy lennie: a gondolat megismétlésével Szt. Pál kifejezi annak nagy fontosságát.

* 27. Az apostol tanításából azonban nem következik, hogy a házasembernek el kellene hagynia házastársát,

* 28. sem arra nem szabad következtetni, hogy a házasság talán bűn volna. A testi gyötrelem a házas élettel együtt járó sok gond és baj. Én pedig meg akarlak kímélni titeket: t. i. a házas élet bajaitól, azért adom a szüzesség tanácsát.

* 29. Az idő rövid: a közeledő ítélet napjáig (kinek-kinek halála pillanatáig). Innen kezdve a 31. vers végéig az apostol azt a komoly intelmet adja, hogy az ember ne kösse szívét sem a házas élet örömeihez, sem az élet egyéb javaihoz, hanem azoktól független szívvel és lélekkel várja az ítélet idejét. Elmúlik ennek a világnak alakja: kétféleképen érthető, a) A halál pillanatában a világ mindenkire nézve végleg elmúlik. b) Az utolsó ítélet alkalmával a jelen világrend elmúlik, illetve megdicsőül. (Róm. 8,19. skk.; Pét. II. 3,13 ; Jel. 21,1; v. ö. Iz. 65,17; 66,22.) A második értelmezés jobban illik a szöveghez.

* 32-34. Szt. Pál itt megjelöli a legmélyebb okát annak, hogy a szüzesség miért tökéletesebb állapot a házasságnál: a házas embernek házastársával és családjával kell törődnie, és szíve általában meg van osztva Isten és a világ között; a szűz pedig és általában mindaz, aki nem él házasságban, szabadon élhet Istennek, és egyedüli gondja Isten dicsősége lehet. V. ö. Máté 19,12.

* 35. Hasznotokra mondom: hogy a házas élettel járó kellemetlenségektől megkíméljelek. Nem hogy tőrt vessek nektek: nem károtokra. Szt. Pál nem akar híveinek kötelező parancsot adni a szüzességre, hanem ennek tanácsával őket magasabb tökéletességre akarja vezetni. A vers vége a görögben így hangzik: «hanem a tisztességért, és hogy szüntelenül az Úrnál Maradjatok”. A szüzesség az embernek egész lelki világát megszenteli és Istenhez emeli.

* 36, Az ókorban a leány nem önmaga választotta a házasságot vagy az attól való tartózkodást, hanem atyja döntött ebben a kérdésben. Versünk értelme: ha valamely atya azt hiszi, hogy leányának idősebb kora reá nézve szégyen, nem vetkezik, ha férjhez adja. És úgy kell történnie: ha az atya bármily okból azt hiszi, hogy férjhez kell adnia leányát. Nem vétkezik, ha férjhez megy, a görög szerint: „nem vétkezik, lépjenek házasságra”, t. i. a leány és vőlegénye. (Mások ezt a helyet másképen értelmezik.)

* 37. Akit semmiféle szükség sem kényszerít arra, hogy leányát férjhez adja, és elhatározta, hogy azt szűzen megőrzi, tökéletesebben cselekszik.

* 38. Az eddig mondottak összefoglalása.

* 39. A nő csak férje halála esetén léphet második házasságra. (Ugyanez áll a férfiúra is.) A törvényhez kifejezés a jobb görög kéziratokban nem olvasható. Csak az Úrban: keresztényhez.

* 40. Ha úgy marad: második házasság nélkül. Véleményem szerint: Szt. Pál tehát nem tiltja el a második házasságot. A vers utolsó szavai kifejezik Szt. Pál meggyőződését, hogy általa az őt sugalmazó Szentlélek beszél.

* A 8-10. fejezetben Szt. Pál két, az őskereszténység korában gyakorlati szempontból igen fontos kérdést tárgyal: a) Szabad-e a halvány oknak feláldozott állatok húsából enni? b) Szabad-e részt venni a bálványok tiszteletére rendezett áldozati lakomákon? A pogányok ugyanis a bálványáldozatok alkalmával nem égették el az egész állatot hamis isteneik tiszteletére, csak annak egyes részeit; a többi húst részben az áldozati lakomákon fogyasztották el, részben eladták a mészárszékben. A felvilágosodottabb hívek, tudva, hogy a bálvány semmi, és hogy a halványnak áldozott hús voltaképen a semminek van feláldozva, nyugodtan ettek az ilyen, eladásra került húsból; sőt úgy látszik, egyesek annyira mentek, hogy ezen elv alapján még a bálványok áldozati lakomáin is részt vettek. (8,10; 10,20. 21.) Mások még az eladásra kerülő bálvány-áldozati hús élvezetét is tilosnak tartották, vagy csak meggyőződésük ellenére ettek abból. Úgy látszik, hogy a korintusi hívek ezekre a kérdésekre vonatkozólag is felvilágosítást kértek Szt. Páltól. Az apostol feleletének lényege a következő: Mivel a bálvány semmi, az annak bemutatott állatokból eladásra kerülő húst a keresztények nyugodtan megehetik, csak meg ne botránkoztassák gyöngébb (tudatlan) felebarátaikat; a pogányok áldozati lakomáin részt, venni azonban tilos. A két kérdés tárgyalásába az apostol sok egyéb fontos tanítást sző be, főleg a keresztény szabadságról és annak helyes használatáról.

* 8,1-3. Be nem fejezett mondat, melyet Szt. Pál a 4. versben újra megkezd. A közbevetett kitérés gyönyörű párhuzamba állítja a felfuvalkodott tudást az alázatos szeretettel.

* 1. Ami pedig a halványaknak áldozott dolgokat illeti, a görög kifejezés (eidolothyton) a bálványáldozatok húsát jelenti. Mindnyájunknak van ismeretünk: t. i. nekünk, a kereszténység tanaiban járatosaknak. Az ismeretről Szt. Pál kitér a korintusi felfuvalkodottakra, kik az egyszerűbb lelkeket megvetették. A szeretet épít: felépíti istennek templomát (az egyház társaságát) az egyes hívekből. V. ö, Ef. 2,20-22.

* 2. Azt véli: képzelt tudásában. Még nem ismerte meg, hogyan kell neki megismernie: a vélt tudására büszke és fel-fuvalkodott ember voltaképen még azt sem ismerte meg, hogy az igazi keresztény tudásnak feltétele az alázatosság és a szeretet. Szép szójáték az «ismeret» (görögül: gnózisz) szóval.

* 3. A keresztény ismeretnek forrása és eszköze az Isten szeretete, (Szent Pál az ismerni igét hebraizáló értelemben veszi.)

* 4-6. A bálványáldozat voltaképen a semminek bemutatott áldozat.

* 4. Tudjuk: t. i. mi műveltek. Az ószövetségi szent könyvek tanítása a bálványokról részint az, hogy ezek semmik, részint az, hogy a bálványok tisztelete a gonosz lelkek imádása. A két felfogás egymást kiegészíti.

* 5. Az úgynevezett istenek a pogányok hamis istenei, kikkel képzeletükben az eget és az egész földet benépesítették. A zárjelbe tett gondolat kiegészítendő: a pogányok véleménye szerint.

* 6. Az egy, igaz isten nekünk keresztényeknek egyszersmind szerető Atyánk (Gal. 3,26; 4,6. stb.), minden teremtménynek végső oka és végső célja. És aki által vagyunk mi: az Úr Jézus megváltói műve által szent emberségében is oka és forrása minden kegyelemnek. A vers utolsó gondolata igen szépen fejezi ki Jézus Krisztus istenségét és egylényegűségét az Atyával.

* 7-13. A keresztény szabadsággal helyesen kell élni.

* 7. Nem mindenkinek van ismerete. Szt. Pál az egyszerű, tanulatlan hívekről beszél. Egyesek: egyes pogányokból lett keresztények, kik még mindig azt hiszik, hogy a bálványáldozatok húsa tilos, mert bizonyos összeköttetésben van a gonosz lelkekkel. Az ilyenek, ha (helytelen) meggyőződésük ellenére mégis esznek abból a húsból, vétkeznek, mert lelkiismeretük ellenére cselekszenek, ami mindig tilos.

* 8. Az étel önmagában véve erkölcsileg közömbös dolog. A vers második része a görögben így hangzik: „mert sem ha eszünk, nem leszünk kiválóbbak, sem ha nem eszünk, nem leszünk csekélyebbek”, t. i. Isten előtt.

* 9. V. ö. 6,12.

* 10. Azt, a görög szerint: «téged». Versünk (valamint 10,14. skk.) azt mutatja, hogy egyes felfuvalkodottak abban a tudatban, hogy a bálvány semmi, annyira mentek, hogy még a pogány áldozati lakomákon is részt vettek, és ezzel tudatlan testvéreiket megbotránkoztatták és bűnre vezették. Felbátorodik, szó szerint: „épül” keserű gúny.

* 11. A mondatnak minden szava teljes nagyságában mutatja meg a botránkoztatók bűnét.

* 12. A keresztény testvérek Krisztus titokzatos testének (az egyháznak) tagjai (6,15. stb.), tehát az ellenük elkövetett bűn magát Krisztust sérti meg. V. ö. Róm. 14,20.

* 13. Az embertársai üdvösségét mindennél többre becsülő apostolnak gyönyörű nyilatkozata. V. ö. Róm. 14,21; Máté 18,6-10. és párh. h.

* 9. Szt. Pál a saját apostoli működéséből vett példákkal mutatja meg, hogy tökéletesebb dolog adott esetekben a szabadsággal nem élni, ha így a jó ügynek szolgálatára lehetünk. Az egész részlet gyönyörű világosságot vet Szt. Pálnak önzetlen, csak Isten dicsőségét kereső lelkére.

* 1-14. Az apostoloknak joguk van ahhoz, hogy híveik anyagi segítségéi igénybe vegyék.

* 1. Szép fokozás. Szt. Pálnak megvan a keresztény szabadsága, megvan az apostoli méltósága, megtérése pillanatában (és látomásaiban azóta is gyakrabban) látta Jézus Krisztust, és végül a korintusi hitközségnek megalapítása egészen az ő műve volt.

* 2. A mások valószínűleg a Pál távozása után Palesztinából Korintusba költözött zsidókeresztények. A második verstag metafora: a korintusi hitközség mintegy a megerősítő pecsét Pál apostolságának Istentől írott okmányán.

* 3. Ez az én védekezésem: amit az apostol az 1. és 2. versben mondott. Szt. Pálnak legjobb önvédelme az általa teljesített nagy apostoli munka és az Isten kegyelmével elért eredmények. Akik engem kérdőre vonnak: Szt. Pálnak zsidózó ellenfelei, kik őt az ősapostoloknál alacsonyabb rendű apostolnak mondták. L. a Galatákhoz írt Jevél 1. és 2. fejezetét.

* 4. Enni és inni: hitközségeinek adományaiból élni.

* 5. A testvér (keresztény) asszony itt nem feleséget jelent, hanem oly jámbor nőt, illetve nőket, kik az apostol nagy utazásai alkalmával anyagi szükségeiről gondoskodtak. (Egyes apostolok ugyan mint házas emberek kapták az Üdvözítő meghívását, de azután már nem folytatták a házas életet.) A vers utolsó részében ismét fokozás van, mely azt mutatja, hogy Szt. Pál Kéfást (Szt. Pétert) a többi apostol fölött állónak tekintette. Az Úr testvérei az ő rokonai (1. Máté 13,55. jegyzetét), kik közül hárman: az ifjabb Jakab, Simon és Júdás apostolok voltak.

* 6. Barnabás ciprusi zsidókeresztény volt, Szt. Pálnak első apostoli útjában társa. (L. Csel. 13,1. skk.) Nincs jogunk így lenni? a görög szerint: „nincs jogunk nem dolgozni?” Az apostoloknak (Pálnak és Barnabásnak is) joguk lett volna felhagyni minden kézi munkával, egyedül apostoli hivatásuknak élni. és eltartásukat hitközségeiktől követelni. Ezt a gondolatot Szt. Pál a 7. versben három szép példával világítja meg és

* 8-9. egy, az ószövetségi törvényből vett parancsnak alkalmazott értelmezésével bizonyítja. Emberi módon: pusztán emberi okosságból. A 9. versben idézett parancs Móz. V. 25, 4-ben olvasható. (V. ö. Tim. T. 5,18.) Keleten a gabonát még ma is ökrök vagy ökröktől vont szekerek nyomtatják ki.

* 10. Szt. Pál az idézett törvényt előképesen arra magyarázza, hogy az evangélium hirdetőinek joguk van híveik adományaira. A szántóvető és a nyomtató reménysége az eljövendő haszonra vonatkozik.

* 11. A lelki javak az apostolok által hirdetett evangélium és az általuk kiosztott kegyelmi eszközök (szentségek); a testi javak a hívek adományai.

* 12. A mások valószínűleg a Korintusban zsarnoki hatalmat (Kor. II. 11,20.) gyakorló tévtanítók; Szt. Pál szavaiban bizonyos gúny van. Miért nem inkább mi, t. i. én, Pál, a ti egyházközségtek megalapítója. Szt. Pál azonban nem élt ezzel a joggal; keze munkájával kereste kenyerét (mint sátorkészítő), hogy önzőnek és önérdekét keresőnek ne tartsák, mert ez veszélyeztette volna az evangélium terjedését. (Egyedül kedvenc hitközségétől, Filippitől fogadott el szeretetadományt.)

* 13. Az ószövetségi törvényből vett példa. Móz. IV. 18,20. skk. ; V. 14. 22. skk. azt rendeli, hogy a papok és a leviták (= a szentélyben munkálkodók és az oltárnak szolgálók) a néptől beszolgáltatótt tizedekből éljenek; ezekhez járult még az áldozati állatok húsának nagy része.

* 14. L. Máté 10,10; Luk. 10,8.

* 15-18. Szt. Pál teljesen önzetlenül, minden anyagi haszon nélkül hirdette az evangéliumot, hogy semmi se csorbítsa mennyei jutalmát.

* 15. Ezek közül: a fentebb említett jogok közül. Szt. Pál a jövőben sem kíván említett jogaival élni, hogy senki se vethessen szemére önzést és haszonlesést. Szt. Pál dicsekvése az a nyugodt öntudata, hogy teljésen önzetlenül, csak az Istenért hirdette az evangéliumot.

* 16. Az evangélium hirdetésére Szt. Pált kötelezi apostoli hivatása, ez neki kötelessége;

* 17. de ha szabad akarattal, minden földi haszonról lemondva teszi ezt, ez igen nagy érdeme, melyért örök jutalomra számíthat.

* 18. A 15-17. versben mondottak összefoglalása.

* 19-23. Szt. Pál a legnagyobb áldozatokra is kész volt, hogy a lelkeket az evangéliumnak megnyerje.

* 20. Bár Szt. Pál tanításának egyik alaptétele az, hogy az ószövetségi törvény már elvesztette kötelező erejét, ha zsidók közt élt, mint puszta külső szokást megtartotta a zsidó törvényt. V. ö. Csel. 16,3; 21,26-27.

* 21. A törvény a mózesi törvény, mely már nem kötelezte többé Szt. Pált és általában a keresztényeket. A törvény alatt valók a zsidók; a törvény nélkül valók a pogányok. A zárójelben Szt. Pál azt mondja, hogy az ószövetségi törvénytől való mentesség nem jelenti az Úr Jézus törvényétől való függetlenséget.

* 22. A gyöngék az egyszerű, tanulatlan emberek, kiknek felfogásához a nagy apostol oly szeretettel leereszkedett. A vers utolsó része a görögben így hangzik: „hogy mindenképen üdvözítsek némelyeket”.

* 23. Hogy abban részem legyen: hogy részese legyek annak a jutalomnak, melyet az Úr az evangélium hirdetőinek fog adni.

* 24-27. Szt. Pál apostoli munkáját, sőt az egyes keresztények életét is az ég felé tartó verseny f utashoz és ökölvíváshoz hasonlítja, mely sok áldozatot követel a versenyzőtől. (V. ö. Gal. 5,7; Tim. II. 4,7. stb.) A korintusiaknak írva bizonyára az isztmoszi játékok lebegtek az apostol szeme előtt.

* 25. Mindentől tartózkodik: t. i. ami erejét csökkenthetné. A hervatag koszorú az isztmoszi játékok győztesének jutalma; a hervadhatatlant, a mennyei dicsőséget, Isten fogja megadni hűséges bajvívóinak.

* 26. Vívok: a görög kifejezés az ökölvívásra, vonatkozik.

* 27. Szt. Pálnak mély alázatosságára valló és rendkívül megszívlelésre méltó szavak! Nem elég másokat tanítani és vezetni, a saját lelkünk örök üdvösségéről sem szabad megfeledkeznünk!

* 10,1-13. Szt. Pál az ószövetségből vett és korintusi híveire alkalmazott példákkal bizonyítja, hogy nem elég pusztán külsőleg Isten választott népéhez (az egyházhoz) tartozni.

* 1. A kettős tagadás nyomatékos állításnak felel meg: „akarom, hogy tudjátok”. (V. ö. 12,1.) Atyáink: az Egyiptomból kivonuló ószövetségi választott nép, kiket a pogánykeresztények is atyáiknak vallhatták, mert Istennek üdvösségi intézménye az emberiség üdvözítésére voltaképen egy; az ó- és az újszövetség egymással a legszorosabb összefüggésben van. Szt. Pál az összes példákat az Egyiptomból való kivonulás és a pusztai vándorlás történetéből veszi. Mindnyájan szót Szt. Pál négyszer is megismétli. A felhő a zsidókat a pusztában vezető és oltalmazó tűz- és füstoszlop. (Móz. II. 13,21. 22.) Átvonultak a tengeren: Móz. II. 14,15.

* 2. A Vörös tengeren való átkelés és a népet vezető felhőoszlop a keresztség szentségének előképe volt. Mózesben, a görög szerint: «Mózesre», mert ő volt az ószövetségi kinyilatkoztatás közvetítője.

* 3. A mindnyájukra nézve közös szellemi eledel a manna (Móz. II. 16,4. skk.). mely a 4. versben említett szellemi itallal (a csodásán fakasztott vízzel) együtt (Móz. II. 17,1-7. és IV. 20,2-13.) az Oltáriszentségnek előképe. Szt. Pál szellemi eledelről és szellemi italról beszél, azoknak előképes jelentése miatt. Az őket követő szellemi szikla gondolatát Szt. Pál talán a rabbi-hagyományból vette, az előadás élénkítésére; költői képben megszemélyesíti a vizetadó sziklát (= a szikla pedig Krisztus vala), ezzel is jelezve, hogy Istennek (Krisztusnak) jótéteményei a zsidókat az egész pusztai vándorlás idején lépten-nyomon követték. (V. ö. Ján. 4,10; 7,37-39.)

* 5. Bár az összes, a pusztában vándorló zsidók egyformán részesültek Isten jótéteményeiben, ez még nem nyujtotta biztosítékát annak, hogy mindnyájan Isten kegyelmében vannak. Az alkalmazás világos: a keresztények is egyaránt Isten egyházának tagjai, egyformán részesülnek a két legfontosabb szentségben: a keresztségben és az Oltáriszentségben, – de ez még nem biztosítja, hogy mindnyájan egyaránt Istennek kegyelmében vajinak.

* 6. Előkép L: okulásul. Ne kívánjunk meg rossz dolgokat: célzás a fürjek mohó megkívánására. (Móz. IV, 11,4-34.) Szí Pál talán azért említi ezt az eseményt, mert egyes korintusiak hasonló mohósággal vágyódtak a bálványáldozatok után.

* 7. Célzás az aranyborjú imádására. (Móz. II. 32. fej.; az idézet annak 6. verséből való.) Játszani: táncolni; más magyarázók ezt a szót a szemérmetlen cselekedetek körülírásának tartják. Tehát a korintusiak is kerüljék a bálványimádást.

* 8. Célzás Bálaám gonosz tanácsára és a Móz. IV. 25-ben elbeszélt eseményre. Huszonháromezren: Móz. IV. 25,9. huszonnégyezerről beszél. Valószínűleg a leírók hibájával van dolgunk, mert a görögben «trsz» betűk egyaránt lehetnek a rövidítése «treisz» (három) és «tesszaresz» (négy) szavaknak.

* 9. L. Móz. IV. 21,4-9. Ez a hely világosan tanítja Krisztus istenségét.

* 10. A pusztai vándorlás története a zsidó népnek számos zúgolódásáról tud. Szt. Pál itt vagy a Kánaánba küldött kémek visszatérése után kitört zúgolódásra (Móz. IV. 14.), vagy Kóré, Dátán és Abiron lázadására (Móz. IV. 16.) céloz. A korintusiak se zúgolódjanak Istentől rendelt apostoluk ellen. A pusztító lehet jó vagy rossz angyal, mint Isten ítéleteinek végrehajtója; egyes magyarázók szerint a pusztító maga a bosszúálló Isten.

* 11. Az ószövetség a maga egészében előképes jelentésű volt. Az idők vége: a messiási kor, az újszövetség kora.

* 12. Senki se játsszék könnyelműen a bűnalkalommal, minő á pogány áldozati lakomán való részvétel.

* 13. Ha az ember tőle telhetőleg kerüli a bűnalkalmat, Isten nem engedi meg, hogy erején felül érje kísértés. Emberi kísértés: emberi erőhöz mért, nem veszedelmes kísértés. Ne érjen titeket, a görög szerint: (még) „nem ért titeket". Hűséges az Isten, t. i. ígéretéhez, hogy a kísértés legyőzéséhez szükséges kegyelmet mindenkor megadja. A kimenekülés a kísértésből való győzelmes szabadulás.

* 14-33. Gyakorlati utasítások: a bálványok áldozati lakomáin részt venni egyáltalában tilos, mert ez a gonosz lelkekkel való egyesülést jelentené; az áldozati húst azonban magános lakomákon meg szabad enni, ha a keresztény ezáltal senkit sem botránkoztat meg. Figyelemreméltó, hogy Szt. Pál fejtegetéséből mennyire kidomborodik az Oltáriszentségnek (a szentmisének) áldozati jellege és Jézus Krisztus valóságos szentségi jelenlétének tana.

* 14. Ezért: hogy minden bűnveszélyt elkerüljetek.

* 16. Az áldás kelyhe az utolsó vacsora kelyhe, mely Jézus Krisztus drága vérét tartalmazza. A kifejezést Szt. Pál a zsidó húsvéti vacsoráról veszi, mert a családfő a kehely megízlelése előtt áldást mondott az Úrra. Ezt tette az Üdvözítő is az utolsó vacsora alkalmával. (Máté 26,27; Márk 14,23: Luk. 22,17.) Melyet megáldunk: az Úr Jézustól nyert hatalommal és az ő parancsára. (Luk. 22,19; Kor. I. 11,24-25.) Nemde Krisztus vérében való részesülés szavakkal az apostol a legvilágosabban kifejezi hitét Jézus Krisztus valóságos szentségi jelenlétében; ugyanígy az Úr testében való részesülés szavakkal is.

* 17. Kik egy kenyérben részesülünk, a görög szerint: „mert mindnyájan egy kenyérben részesülünk”. Szt. Pál az Úr Jézusnak egy, titokzatos testéről beszél, melynek méltó tagjaivá épen az Oltáriszentség buzgó vétele tesz minket. Az áldozati kenyérben és kehelyben (az Oltáriszentségben) való méltó részesedés tehát minket az Úr Jézussal a legbensőbb egységbe hoz.

* 18. Ugyanezt a gondolatot Szt. Pál az ószövetségi áldozatok példájával is megvilágítja. Az ószövetségi áldozatoknak többnyire csak egyes részeit égették el Isten tiszteletére; a békeáldozatok többi húsát a zsidók áldozati lakomákon ették meg, s így mintegy Istennek vendégei és asztaltársai lettek, vele szoros egyesülésbe léptek. A következtetés tehát az, hogy aki a bálványáldozatokon részt vesz, a gonosz lelkekkel jut egyesülésbe. (20,21. v.) A test szerint való Izrael a zsidó nép.

* 19. Nem a bálvány (Jupiter, Junó stb.) a valami, ezek tulajdonképen sohasem léteztek,

* 20. hanem a pogányok hamis isteneiben a gonosz szellemek imádtatták magukat.

* 20-21. Az ellentétes párhuzam az Úr kelyhe, az Úr asztala (az Oltáriszentség) és a pogányok áldozati lakomái között ismét az Oltáriszentségnek (a szentmisének) valóságos áldozati jellege mellett bizonyít.

* 22. Féltékenységre ingereljük az Urat, ki a keresztség által megtisztult és az Oltáriszentség vétele által megszentelt lelket mint kedves menyasszonyát szereti. Az utolsó szavakkal és a

* 23. verssel Szt. Pál megismétli a 6,12-ben adott intelmet: a keresztény szabadsággal úgy kell élni, hogy az felebarátunknak épülésére szolgáljon.

* 24. Szt. Pál nagy önzetlenséget kíván híveitől.

* 25. Tehát nem kell megkérdezni, hogy a kimért hús nem pogány áldozati állatból való-e? A lelkiismeret miatt: a vásárlónak lelkiismerete miatt.

* 26. Zsolt 23 (héb. 24), 1-ből vett idézet. Az Urnák minden teremtménye jó.

* 27. Meghív titeket: magános jellegű étkezésre. A lelkiismeret a keresztény vendég lelkiismerete.

* 28. Valaki: a pogány házigazda vagy valamely pogány asztaltárs, aki próbára akarja tenni a keresztény vendéget.

* 29. Ha a keresztény vendég a 28. versben olvasható figyelmeztetés után ennék az ilyen húsból, megbotránkoztatná asztaltársait. Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete: miért tartson engem más könnyelmű embernek, ha (elméleti) szabadságommal élve eszem a pogány áldozati állatok húsából?

* 31. Isten dicsőségére, tehát másoknak megbotránkoztatása nélkül. (32. v.)

* 33. A sokak: mindnyájan. V. ö. 9,19-23.

* A 11. fejezet első verse még a 33. vers gondolatköréhez tartozik. A 11. fejezet 2. versével kezdődik levelünknek harmadik főrésze (11-14. fej.), melyben Szt. Pál néhány, a nyilvános istentisztelet rendjére vonatkozó utasítást ad. Ez a részlet úgy hittani, mint erkölcstani szempontból rendkívül fontos tanításokat tartalmaz (az Oltáriszentség tana, a szeretet útja), de másrészt (12. és 14. fejezet) az egész újszövetségi szentírásnak legnehezebb szakaszai közé tartozik.

* 11,2-16. Az istentisztelet alkalmával a férfiú fedetlen fővel, az asszony azonban befödött fejjel jelenjék meg. Úgy látszik, egyes korintusi nők félreértették Szt. Pál tanítását, hogy Krisztusban nincs különbség férfiú és nő között, mindnyájan egyenlő rangú keresztények (Gal. 3,28.), és ezt az egyenlőséget társadalmi téren, sőt az istentiszteletben is érvényesíteni akarták. (14,34 skk.)

* 2. Az apostol a dicsérettel a korintusi hívek jóindulatát akarja magának biztosítani. Mindenben, a görög szerint: „minden tekintetben”. Amint veletek közöltem: Szt. Pálnak szóbeli tanítása. (V. ö. 23. v.; Tessz. II. 2,5. 14; 3,6.) Versünk azt mutatja, hogy az apostol egy sorba helyezi szóbeli tanítását és levelében adott oktatásait.

* 3. Szt. Pál egész érvelését Móz. I. 2-re építi. A férfiú Istennek képmása; az asszonyt pedig Isten a férfiúból és annak segítségére teremtette. Az asszony tehát természetszerűen alája van rendelve a férfiúnak. A bűnbeesés ezt az alárendeltséget a legtöbb pogány népnél a női nem súlyos rabszolgaságává tette. Minden férfiúnak feje Krisztus: szent embersége szerint, mint az emberiség elsőszülötte és megváltója. Az asszonynak feje a férfiú, mert az asszony a férfiúból vétetett és alkottatott. (Móz. I. 2,21. skk.) Krisztusnak feje az Isten: Jézusnak szent embersége szerint.

* A 4. vers az 5-nek bevezetése. A prófétálás nem csupán jövendölést jelent, hanem általában lelkes beszédet Isten sugallatára (mint a héber «naba» ige). V. ö. 14. fej. Elékteleníti fejét, egyes magyarázók szerint: a saját fejét; mások szerint valószínűbben: Krisztust (3. v.), mert magára veszi az alárendeltség jelvényét, holott Isten rendeléséből a férfiú a földön Krisztusnak képmása és nincs alávetve senkinek.

* 5. Elékteleníti fejét, t. i. a férfiút (3. v.), mert elveti a férfiúnak való alárendeltség jelvényét, a fátyolt. A vers vége a görög szövegben így hangzik: «mert egy és ugyanaz a megnyírttal». A megnyírás a nyilvános nők megbélyegzése volt, annak jeléül, hogy senkihez sem tartoznak. Szt. Pál okoskodásának alapja az, hogy a magát fátyollal betakarni nem akaró asszony (és annál inkább az ilyen leány) elveti magától a nőt jellemző szerénységet és szeméremérzetet és így magát a nyilvános nők sorába alacsonyítja le.

* 6. Az apostol itt nem ad szorosan veendő parancsot, hanem ebben az alakban vonja le az 5. versben mondottak következményét.

* 7. A férfiú Istennek képmása és dicsősége: mert az Úr először a férfiút alkotta meg a saját képére és hasonlatosságára (Móz. I. 1,26-28; 2,7.) Az asszony a férfiúnak dicsősége: mert belőle és érte alkottatott.

* 8-9. Az eddig mondottaknak végső oka és alapja.

* 10. Az alárendeltség annak jele (metonímia), a fátyol. Az angyalok nem jelentik a jámbor férfiakat, hanem az isteni tiszteleten láthatatlanul jelenlevő jó angyalokat, kik iránt való tiszteletet a nőnek feje befödésével is ki kell mutatnia.

* 11-12. A férfiúnak azonban nincs joga lenézni a nőt, mert Isten rendelése szerint a két nem egymásra van utalva.

* 13. Szt. Pál a természet szavával támogatja parancsát: a jó izlés és a szeméremérzet tiltja, hogy az asszony födetlen fejjel jelenjék meg az isteni tiszteleten.

* 14. Ha a férfiú hajat növesztene, ez asszonyias jellemre vallana és így szégyenére volna.

* 16. Minekünk: a zsidókból lett keresztényeknek. Mivel az Üdvözítő az itt tárgyalt kérdésre nézve határozott tanítást nem adott, Szt. Pál a természet törvényére és az általános szokásra hivatkozik. Isten egyházának, a görög szerint: „Isten egyházainak”, az egyes egyházközségeknek.

* 17-22. A szeretetlakomáknál lábrákapott visszaélések korholása.

Az őskereszténység korában (a negyedik századig) az Oltáriszentség vétele többnyire szeretetlakomával (agapé) volt összekötve, hogy a szentmise és a szentáldozás minél hívebben visszatükrözze az Üdvözítő utolsó vacsoráját tanítványaival. Ezekre a szeretetlakomákra kiki tehetsége szerint hozott ételt és italt, melyből azután az egész hitközség részesedett. Korintusban azonban az a visszaélés kapott lábra, hogy az egyes pártok (1,12.) gazdagabbjai csak a saját párthíveikkel osztoztak, vagy épen csak maguk fogyasztották el a magukkal hozott ételt és italt, úgy hogy a szegényebbek valósággal éhen maradtak, míg a gazdagabbak dőzsöltek. Mindez természetesen inkább meghasonlásra és gyűlöletre vezetett, mint békére és egyetértő szeretetre, és egyáltalán nem volt méltó előkészület a szentáldozásra.

* 17. Ezt: a következő versekben olvasható parancsokat. Megparancsolom: ellentétben a 2-16. versekben olvasható intelemmel, melyet Szt. Pál nem akart szigorú paranccsá tenni.

* 18. Az egyházban, a gyülekezet helyén. Szakadások: Szt. Pál a korintusi egyházközségben dúló pártoskodásokra gondol.

* 19. Szükséges: tekintve az emberi gyarlóságot. Minden bűn csak annál jobban kiemeli az azzal ellentétes erényt.

* 20. Az Úr vacsorája a szövegösszefüggés szerint itt nem az Oltáriszentség vételét, hanem a szeretetlakomát jelenti.

* 22. Házatok: saját lakástok. Megvetitek: méltatlan viselkedéstekkel. Ebben nem dicsérlek; ellentétes párhuzam 2. vershez.

* 23-32. Jézus Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben; a méltatlan áldozás rettenetes volta és büntetése.

* 23. Mert: megokolása annak, hogy a korintusi hívek viselkedése a szeretetlakomákon teljesen méltatlan az Oltáriszentség fölséges titkához. Az Úrtól vettem: közvetlen kinyilatkoztatásból. Amint közöltem is veletek: élőszóval való tanításomban. L. a 2. v. magyarázatát. A következő versekhez L. Máté 26,26-28; Márk 14,22-24; főleg pedig Luk. 22,19. 20.

* A 24. és 25. vers félreérthetetlenül tanítja Jézus Krisztus szent testének és vérének valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, és a szentmisének áldozati jellegét. Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre szavakkal alapította meg az Úr Jézus az újszövetségi papi rendet és a szentmiseáldozatot. Szt. Pál ezeket a szavakat kétszer is idézi. Ez a kehely: ami ebben a kehelyben foglaltatik (metonímia). Amint Mózes az ószövetséget az áldozati állatok vérével pecsételte meg (Móz. II. 24.), úgy az Úr Jézus az újszövetséget a saját vérével szentesítette.

* 26. Minden szentmise az Üdvözítő keresztáldozatának titokzatos módon való megismétlése. Míg el nem jő: az utolsó ítéletre.

* 27. Méltatlanul: halálos bűn állapotában; itt: aki felebarátaival állandó szeretetlenségben él. Vagy szócska a mondat következő részével azt mutatja, hogy az Úr Jézus teste és vére mindkét szín alatt jelen van. Vétkezik az Úr teste és vére ellen: újabb döntő érv az Úr Jézus szent testének és vérének valóságos jelenléte mellett az Oltáriszentségben.

* 28. A komoly lelki ismeret vizsgálat a szentáldozás előtt magában foglalja a bánatot is az elkövetett vétkek fölött, valamint az erősfogadást a bűn kerülésére. Ebből szó a görögben hiányzik.

* 29. A méltatlan áldozás Istennek ideigvaló és örök büntetését hívja ki a bűnös ellen. Mivel nem különbözteti meg az Úr testét, t. i. a közönséges kenyértől és bortól.

* 30. Ezért: a méltatlan áldozások miatt, melyeket az Úr mások elrettentésére nem egyszer látható büntetésekkel: betegséggel, sőt halállal (= alusznak) is sújtott.

* 31. Megítélnők: Szt. Pál alázatosságára valló kifejezés. Bűneinknek alázatos beismerése elfordítja tőlünk Istennek büntető ítéletét.

* 32. Az Úrnak ideigvaló büntetései gyógyító célra szolgálnak: a bűnösnek megtérésére, hogy elkerülje az örök kárhozatot.

* 33-34. A szeretetlakomákra (= az étkezésre) vonatkozó parancs. Várjátok meg egymást: L 21. v. A szeretetlakomákra vonatkozó többi kérdést Szt. Pál Korintusba érkezése után személyesen akarta elintézni.

* 12. Mind az újszövetségi szentírás, mind az egyháztörténelem tanúsítja, hogy a kereszténység első idejében a Szentlélek gyakran égészen rendkívüli módon, rendkívüli kegyelmekkel működött a hívek lelkében. A megszentelő malaszt adományán kívül, mely a léleknek megadja a természetfölötti életet, a Szentlélek számos kereszténnyel különböző csodás és csodatevő adományokat közölt, melyeknek közvetlen célja nem az illetőnek megszentelése volt, hanem az egész egyház javának előmozdítása, és a kereszténységnek isteni eredete mellett szemmellátható és kézzelfogható tanúbizonyságul szolgáltak. A hittudomány ezeket az adományokat ingyen adott kegyelmeknek (gratiae gratis datae) nevezi. Később, midőn az egyház egyre jobban megerősödött,, már nem volt annyira szükség ezekre a csodás adományokra, miért is idővel egyre ritkábbak lettek, bár teljesen sohasem szűntek meg az egyházban.

* 1-11. A különböző lelki adományok.

* 1. A mondatszerkezetre nézve v. ö. 10,1. Úgy látszik, hogy a korintusi hívek a különböző ingyen adott kegyelmekre nézve is felvilágosítást kértek Szt. Páltól.

* 2. Amint hajtottak titeket, t. i. a gonosz lelkek. Szt. Pál a korintusi híveknek egykori gyászos helyzetét a pogányságban, midőn a gonosz lelkek őket kényük-kedvük szerint hajtották az élettelen bálványokhoz, összehasonlítja jelen állapotukkal, midőn a Szentléleknek szelíd vezetése alatt állnak. A mondat szerkezete úgy a görög, mint a latin szövegben szabálytalan.

* 3. Az apostol kettős ismertető jelét adja annak, hogy az elragadtatás Istentől jő-e: minden Istentől eredő lelki adomány végeredményben az Úr Jézus megdicsőítésére vezet. Ha valaki elragadtatásában Jézust káromolná, ez a rendkívüli állapot csak a gonosz lélektől eredhetne. Ki Isten Lelke által szól, t. i. elragadtatásban. Átkozott legyen Jézus: az apostolok zsidó kortársai közt valószínűleg gyakori átokforma.

* 4. Ugyanaz az egy Szentlélek az egyes hívekben más és más módon működhetik és működik.

* 5. A szolgálatok a különböző egyházi hivatalok és méltóságok.

* 6. Az erőnyilvánulások a csodatevő hatalomnak különféle megnyilvánulásai.

* 7. Mindenkinek: az egész egyháznak. Aki a Szentlélektől rendkívüli, csodatevő hatalmat nyer, ezt nem annyira a saját javára, mint inkább az egész egyháznak hasznára kapja.

* A 8-10. versben Szt. Pál az ingyen adott kegyelmeknek kilenc nemét sorolja fel.

* 8. A bölcseség a hitigazságok mélyebb megértésére vonatkozó adomány, a tudomány pedig a kereszténységnek tudományos alapon való megismerése: és megvédelmezése. A beszéd szó azt mutatja, hogy Szt. Pál itt arról az adományról tesz említést, melynek birtokosa a lelkében élő bölcseséget és tudományt másokkal is közölni képes.

* 9. A hit az a csodás, hegyeket megindítani képes hit, melyről az Úr Jézus Máté 17,19; Márk 11,22 sk.; Luk, 17,6. beszél.

* 10. A prófétálás nem csupán jövendölést jelent, hanem általában lelkes beszédet isteni sugallat folytán (mint az ószövetségben igen sokszor). A szellemek megítélése az az adomány, melynek birtokosa határozott biztossággal meg tudja különböztetni az isteni sugallatokat a pusztán természetes okosságtól és a gonosz, lélek sugallataitól. A nyelvek nemei (glosszolalia) a különféle (idegen) nyelvek adománya, azoknak fáradságos tanulása nélkül (L. Csel. 2,4. 8-11.); de egyszersmind jelenti azt az isteni adományt is, hogy a lelki elragadtatás a többi ember előtt érthetetlen; szavakban tör utat. (Csel. 10,46. L. Kor. I, 14. fejezetében részletesen). A beszédek értelmezése az egyébként érthetetlen szavak magyarázása.

* 11. A 8-10. versben felsorolt különböző csodás adományok egy és ugyanazon Szentlélektől erednek. Ahogy akarja szavakkal kifejezi az apostol, hogy a Szentlélek ezeket a csodás adományokat teljesen szabadon osztogatja bölcs tervei szerint, és hogy ezeket szorosan véve kiérdemelni nem lehet.

* 12-26. Szt. Pál az emberi testről vett hasonlattal kimutatja, hogy az egyes híveknek adott lelki javak, nevezetesen a fentemlített ingyen adott kegyelmek, az egész egyháznak javára szolgálnak.

* 12. Úgy van Krisztus is: úgy van az egyház is. Az egyház Krisztusnak titokzatos teste.

* 13. A keresztség szentsége által az összes hívők Krisztusnak egy egyházává lettek, melyben Isten előtt megszűnt minden származásbeli vagy rangbeli különbség. Egy Lélekkel itattattunk: L. Ján. 7,37-39. Az itt használt kifejezés egyszersmind a Szentlélek kegyelmének túláradó bőségét is jelzi: a keresztségben és a bérmálásban.

* 14. Szt. Pál végigvezeti a testről szóló hasonlatát. (V, ö. Menenius, Agrippa híres; meséjét a test tagjairól.) A test az egyház, annak tagjai az egyes hívek. Egyik hívő se irigykedjék a másikra, aki talán több adományban részesült, mint ő; az egyháznak minden, bármily jelentéktelennek látszó tagja javára lehet az egész egyháznak, és az egyes híveknek juttatott isteni adományok minden hívőnek javára szolgálnak.

* 18. Amint akarta: az isteni adományok közlésében a legszebb tervszerűség, de egyszersmind az Úrnak tökéletes szabadsága nyilvánul meg.

* 23. Nagyobb tisztességgel vesszük körül: gondosabban födjük be a ruhával.

* 24. Semmire sem szorulnak: nem szorulnak ruházatra. Amely tagnak nem volt, a görög szerint: „és a hátrábbvalónak” (a test kevésbbé nemes tagjainak). Nagyobb tisztességet: nagyobb fontosságot.

* 26. Az egyes keresztények bűnei az egész egyháznak ártanak, az egyes hívek erényei az egész egyháznak dicsőséget szereznek.

* 27-31. Következtetés a fentebb mondottakból.

* 28. A testnek egyes tagjairól szóló hasonlat magyarázata. Először, másodszor, harmadszor kifejezések nem ugyanazokra a keresztényekre, hanem más és más hívekre vonatkoznak. Az egyházban a legfőbb méltóság a szorosan vett apostoloké. A próféták Isten sugallatára beszéltek, de hivatásukat nem közvetlenül Jézus Krisztustól nyerték. A tanítók általában a keresztény hitnek hirdetői, kik nem kaptak különös isteni sugallatot. A továbbiakban az apostol egyes ingyen adott kegyelmeket sorol fel. (L. 8-10. v.) A kormányzás adománya az egyház igazgatására vonatkozik.

* 31. A jobb (nagyobb) adományok a nyelveken való beszéd és főleg a prófétálás (14. fej.); a legkiválóbb út pedig a szeretetnek útja, melyről az apostol a következő fejezetben utólérhetetlenül fölséges himnuszt zeng.

* 13,1-3. A legnagyobb lelki adományok és erények is értéktelenek az isteni és felebaráti szeretet nélkül. Szt. Pál ebben a fejezetben fölséges magyarázatát adja az Üdvözítő által kihirdetett főparancsolatnak. (Máté 22,36-40; Márk 12,30. 31: Ján. 13,34. 35; 15,12.)

Az emberek nyelve a szövegösszefüggés tanúsága szerint a nyelvek adománya (glosszolalia); az angyalok nyelve ennek legmagasabb fokát jelenti. A szeretet az Isten és a felebarát iránt való szeretetnek isteni erénye, a kegyelem állapotában élő lélekben. Cimbalom ehelyütt = cintányér. A kettős hasonlat azt mondja, hogy a nyelveken való beszédnek legmagasabb foka is csak üres szó, ha a lélekben nem él a szeretet erénye. — 2. A többi ingyen adott kegyelem (melyeknek magyarázatát L. 12,8-10-nél) sem szolgálhat annak a léleknek javára, melyből hiányzik a szeretet. — 3. Még a felebaráti szeretetnek leghősiesebb külső tényei, sőt a legkínosabb vértanuság sem használnak semmit a lelket éltető benső, isteni szeretet nélkül.

* 4-7. Az igazi felebaráti szeretet tulajdonságai.

* 4. Nem cselekszik rosszat, a görög szerint: „nem dicsekszik”.

* 5. Nem nagyravágyó, a görög szerint: „nem viselkedik tisztességtelenül”. Egyes magyarázók szerint Szt. Pál az istentiszteleten födetlen fővel megjelenő, vagy ott nyelveken beszélni akaró asszonyokra céloz. (11,2-16; 14,34. 35.) Nem gerjed haragra: a görög szerint: «nem keseredik el».

* 7. Mindent eltűr, a görög szerint: «mindent beföd», t. i. embertársainak hibáit mentegeti. Mindent elhisz: nem gyanakvó természetű. (Egyes régi értelmezők ezt kevésbbé helyesen az Isten iránt való mélységes hitre magyarázták.) Mindent remél: felebarátjától minden jót remél.

* 8-13. A szeretet örökre megmarad. A prófétálás, a nyelvek, a tudomány és minden más rendkívüli adomány csak az egyház, földi életére szól, és a mennyei egyházban véget ér, illetve átmegy Istennek színről-színre látásába, bírásába és örök szeretetébe,

* 9. Itt a földön minden kegyelem és minden rendkívüli adomány határolt.

* 10. Ami tökéletes: a mennyei boldogság.

* 11. Szt. Pál a földi életben nyert rendkívüli isteni adományok birtokát az ember gyermekkorához hasonlítja, melynek tökéletlensége egykor majd véget ér a mennyei boldogságban, – a hasonlat szerint: az embernek kifejlett férfikorában.

* 12. V. ö. Móz. IV. 12,8. A régiek fémtükröket használtak, melyek a tárgyakról csak homályos képet adtak. A földön a hit által mintegy sötét tükörben látjuk az isteni igazságokat; a mennyben egykor majd színről-színre látjuk az Istent és igazságait. A földön csak kis részét ismerjük meg az isteni igazságoknak; az örök boldogságban ezeket közvetlenül és teljesen fogjuk szemlélni.

* 13. Most: földi életünkben. A hit, a remény és a szeretet a három isteni erény, mert tárgyuk maga az Isten. Az örök boldogságban a hit átmegy Istennek közvetlen szemléletébe, a remény Istennek örök bírásába, de mindörökre megmarad és teljes tökéletességére jut a szeretet.

* 14. A 14. fejezetben Szt. Pál részletes utasításokat ad a korintusi híveknek a nyelveken való beszéd és a prófétálás adományaira vonatkozólag. Mindkét adomány elég gyakori lehetett az ősegyházban, úgy hogy Szt. Pál ezeknek ismeretét olvasóinál egyszerűen föltételezi, anélkül, hogy ezeket részletesebben megmagyarázná; mivel azonban nekünk ezekről az adományokról közvetlen tapasztalatunk nincs, ezen fejezetnek magyarázata nagy nehézségekbe ütközik.

A nyelveken való beszéd adományát az Üdvözítő mennybemenetele előtt megígérte híveinek (Márk 16,17.), és az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint a Szentlélek az első keresztény pünkösd ünnepén azt megadta az apostoloknak. (Csel. 2,1. skk.) Csel. 10,44-46. és 19,6-7. szerint Kornélius százados és családja, valamint egyes efezusi hívek is „nyelveken beszéltek” a keresztség felvétele után. Az idézett helyekből azonban, úgy látszik, hogy a „nyelvek adományának” különböző megnyilatkozásai voltak. Az Úr Jézus „új nyelveken” való beszélésről szól, vagyis^; arról, hogy hívei fáradságos tanulás nélkül addig nem tudott, tehát rájuk nézve új nyelveken is fognak beszélni, Ez az eset_; következett be az első pünkösd nyelvcsodája alkalmával. Más^: esetekben azonban a „nyelvek adománya” nem volt egyéb, mint hogy az elragadtatásba esett ember lelke túláradó érzelmeinek oly szavakban adott kifejezést, melyek megfelelő magyarázat nélkül környezete előtt érthetetlenek voltak. Valószínűleg ez az eset fordult elő Kornélius századosnál és családjánál, valamint a fentemlített efezusi híveknél, és erről az adományról beszél Szt. Pál is a korintusiakhoz írt I. levél 14. fejezetében.

* 1-19. A nyelvek adománya.

* 1. Az ingyen adott kegyelmeket szorosan véve nem lehet megérdemelni, de a buzgó imádság a lelket némileg előkészítheti az ily kegyelmek befogadására. A prófétálás itt és az egész fejezetben elsősorban nem jövendölést jelent, hanem lelkesült, Isten által sugallt beszédet Istenről és az isteni igazságokról, mellyel azonban néha össze lehetett kötve a szorosan vett jövendölés is. Míg a „nyelveken beszélő” ember az isteni adomány hatása alatt többé-kevésbbé önkívületi állapotban volt, a «próféta» megőrizte önuralmát lelki tehetségei fölött.

* 2. A nyelven beszélő embernek elragadtatásban kimondott szavai minden más emberre nézve (megfelelő magyarázat nélkül) titkos dolgok maradnak, ezeket egyedül Isten érti.

* 3. Aki prófétál, vagyis isteni sugallatra lelkesen beszél Istenről és az isteni igazságokról, embertársainak és az egész egyháznak épülésére szól;, ha

* 4. míg a nyelven (nyelveken) beszélő embert kellő magyarázat nélkül más nem érti meg, beszédéből senki sem merít okulást és épülést.

* 5. Az apostol szívesen venné minden híve megkapná Istentől az elragadtatás adományát, és ily állapotban nyelveken szólna, mert ez az adomány nagyban előmozdítja az istennel való benső, lelki egyesülést; de még inkább kívánja nekik a prófétálás adományát, hogy egymásnak és az egész egyháznak is épülésére legyenek. Ha meg is magyarázza, t. i. szavait, illetve lelkének mélységes érzelmeit.

* 6. A kinyilatkoztatás és a prófétálás az igazságoknak természetfölötti megismerésére és közlésére vonatkozik, az ismeret és a tanítás azoknak természetes tudására és hirdetésére.

* 7-8. Szt. Pál hasonlatai is azt bizonyítják, hogy a „nyelveken beszélő” ember lelkesedésében mások előtt érthetetlen szavakat mondott, úgy hogy

* 9. az elragadott állapotban való beszéd mások előtt csak érthetetlen szavak sorozata volt.

* 10-11. Más példa a természetes emberi nyelvekről.

* 12. L. 1. v. Gazdagodjatok: t. i. lelki adományokban.

* 13. Hogy meg is magyarázza: hogy elragadott állapotban mondott beszédét, illetve lelkének érzelmeit mások által érthető alakban is kifejezhesse.

* 14. Értelmem gyümölcstelen: az elragadtatás állapotában mondott szavakra a lélek később többnyire már nem emlékszik vissza, tehát (újabb adomány nélkül) ezeket másokkal nem közölheti.

* 15. Úgy az imádság, mint az ének egyet jelent: Isten dicsőítését. Lélekben: elragadtatásban; értelemmel: nyugodt állapotban.

* 16. Avatatlan az olyan, aki nem nyerte meg Istentől a «nyelvek» adományát. Az ősegyházban a papnak, illetve az előimádkozónak könyörgésére az egész gyülekezet mondta az Áment („Úgy legyen!”)

* 17. A másik nem épül azon: mert nem érti meg szavaidat. A „nyelveken való beszéd” tehát elragadtatott állapotban mondott imádság, ének és hálaadás volt.

* 18. A görög szerint: „Hálát adok Istennek, mindnyájatoknál inkább beszélek nyelveken”.

* 19. Az egyházban: a hívek gyülekezetében. Az apostol azt akarja, hogy a neki juttatott isteni adományok minél nagyobb mértékben szolgáljanak az összes hívek lelki javára.

* 20-25. A nyelvek adománya inkább a hitetlenekért van, a prófétálás a hívőkért.

* 20. A gyermekded lelkület ne akadályozza meg a kegyelmek helyes értékelését. Úgy látszik, hogy a korintusi hívek (talán gyermekes hiúságból) kelleténél többre becsülték a nyelvek adományát, míg a prófétálás adományát kevesebbre értékelték, holott ez az utóbbi az egyháznak hasznosabb volt.

* 21. Szt. Pál Iz. 28,11. sk. verseit idézi szabadon. Ott arról van szó, hogy az Úr a makacs zsidó népre az asszír nemzetet fogja küldeni, és mivel az ő szavára nem hallgattak, majd az asszírok parancsoló beszédével fog hozzájuk szólni. A törvényben: Szt. Pál az egész ószövetséget „a törvény” neve alatt foglalja össze. (V. ö. Ján. 10,34; Róm. 3,19.)

* 22. Jelül: csodajelül. Szt. Pál a 21. versben idézett prófétai helyet előképesen magyarázza: amint a makacs zsidó népet nem térítette Istenhez az asszírok beszéde, mely csak hallható jele volt az isteni büntető ítéletnek, úgy a pogányt sem térítheti meg az előtte ismeretlen nyelven való beszéd, mely őt csak arról győzheti meg, hogy a beszélőben Isten Lelke működik.

* 23. Az avatatlanok az olyan keresztények, akik a nyelvek adományát még nem ismerik (L. 16. v.); a hitetlenek a pogányok. Egy-egy nyelveken beszélő hívő épülésére volna az avatatlannak vagy a pogánynak; de ha a gyülekezetben valamennyien elragadtatásban beszélnének, ez az avatatlan vagy a pogány hallgatók előtt őrjöngésnek tűnnék fel.

* 24-25. Úgy látszik, hogy a prófétálók Istentől sugalmazott, mindenki által, ejthető beszédekben nagyszerű tanításokat adtak, az embereket bűnbánatra és bűneik megvallására indították, sőt néha valóságos jövendöléseket is mondtak, és a szívek elrejtett titkait is nyilvánosságra hozták; mindez mélységes hatással lehetett a prófétálókat halló (és értő) többi hívőkre és pogányokra.

* 26-33. Utasítások a nyelveken való beszédre és a prófétálásra vonatkozólag.

* 26. Kinek-kinek: az egyiknek ez, a másiknak amaz.

* 27. Egy-egy istentisztelet alkalmával legfölebb ketten vagy hárman beszéljenek nyelveken (egymásután).

* 28. A főmondat alanya: akivel Isten a nyelvek adományát közölte. Önmagának és Istennek: csöndben, a saját lelkében.

* 29. A többiek; akik Istentől a szellemek megítélésének adományát (12, 10.) nyerték.

* 32. A prófétáló nincs elragadtatásban, hanem teljesen uralkodhatik önmagán.

* 33. Következtetés: tehát Istennek adományait emberek ne használják úgy, hogy azokból zűrzavar támadjon. — A vers második fele a görög szövegben (némi változattal) a 34. skk. versek gondolatkörét vezeti be: «Mint a szentek (= a keresztények) összes egyházaiban, az asszonyok ...» stb.

* 34-38. Az asszonyok az istentiszteleten hallgassanak. Úgy látszik, egyes korintusi asszonyok a keresztény szabadság jeligéje alatt mindenben egyenlő jogúaknak tartották magukat a férfiakkal, és az isteni tiszteleten a nyelveken való beszédet és á prófétálást is megkísérelték. V. ö. 11,5.

* 34. A törvény: Móz. I. 3,16.

* 35. Az asszonyhoz a csöndes szerénység illik.

* 36. Az apostol bizonyos gúnnyal már előre is útját vágja minden ellenkezésnek: Vajjon ti vagytok-e az első vagy az egyetlen egyházközség?

* 37. Az Úr parancsa: mert Szt. Pált isteni sugallat vezette ezen parancsok közlésében.

* 38. Őt sem fogják elismerni: t. i. lelki embernek. Isten adományainak legbiztosabb próbaköve az alázatosság és az engedelmesség.

* 39-40. A 14. fejezetben mondottak végső összefoglalása.

* 15. – Az istentiszteletre vonatkozó intézkedések után Szt. Pál levelének negyedik főrészében (15. fejezet) a halottak föltámadásáról beszél. Egyes korintusi (pogány-) keresztények, talán az anyagról való téves bölcseleti fogalmaik miatt, tagadták a test föltámadását. (12. v.; v. ö. Csel. 17,32.) Szt. Pál az Üdvözítő feltámadásának kétségbevonhatatlan tenyéré építi fel érvelését (1-28.), majd néhány rábizonyítás (argumentum ad hominem) után (29-34.) a feltámadás módjáról és a feltámadt test néhány tulajdonságáról beszél. (35-53.) Az apostol fejtegetése valóságos diadalénekben végződik azon győzelem felett, melyet az Úr Jézus aratott, és általa mindnyájan fogunk aratni a halál fölött. (54—58.)

* 1-8. Jézus Krisztus feltámadásának történeti valósága.

* 1. Figyelmetekbe ajánlom: ünnepélyesen emlékezetetekbe idézem. Az evangélium a 3. skk. versek tanúsága szerint az Üdvözítő haláláról és feltámadásáról szóló tan, az egész evangéliumi tanításnak alaptétele. Az 1. és a 2. vers igéiben szép fokozás van. Hacsak hiába nem lettetek volna hívőkké: hacsak nem érnétek el az örök üdvösséget. t

* 3-4. L. az 1. v. jegyzetét. Mindenekelőtt: az egész apostoli tanítás alapjaként. Amit én is vettem: a damaszkusi úton nyert kinyilatkoztatásból. (Csel. 9,3-7.) A mi bűneinkért: L. Róm. 3,23-26; Gal. 3,13, sk.; Zsid. 9,11. skk. Az Írások szerint: az ószövetség jövendölései szerint. (Zsolt. 15, (héb. 16),10; Iz. 53,9-12; v. ö. Luk. 24,25-27; Ján. 20,9; Csel. 26,22. 23.)

* 5-8. Az Úr Jézus feltámadásának igazolására Szt. Pál számos, akkor nagyrészt még élő tanút sorol fel, akik a feltámadt Üdvözítőt saját szemükkel látták. A Szt. Péternek történt megjelenésről Luk. 24,34. is beszél; a tizenegy apostolnak az Üdvözítő húsvét estéjén jelent meg (Luk. 24,36-49; Ján. 20,19-23.), majd egy héttel később ismét. (Ján. 20,26-29.) A legtöbb görög kézirat «tizenkettő»-ről beszél, mert általában így nevezték az apostolokat együttvéve.

* A 6. és 7. versben említett megjelenéseket az evangéliumok nem említik; tudvalevő, hogy egyik evangélium sem írja le Jézusnak egész élettörténetét. Jakab az Úr testvére (rokona), Jeruzsálem első püspöke. Az apostol szót Szt. Jeromos és más magyarázók itt tágabb értelemben veszik.

* 8. L. Csel. 9,3-7. Mindnyájuk után: az apostolok között. Szt. Pál mély alázatosságában magát idétlennek (elvetélt magzatnak) mondja, valószínűleg azért, mert az ő meghívása nem történt a kegyelemnek rendes törvényei szerint.

* 9-11. Rövid kitérés, melyben az alázatos apostol visszaemlékezik egykori egyházüldözésére, és arra a munkára, melyet megtérése után az Úr Jézus kegyelmével támogatva az ő dicsőségére oly nagy buzgósággal végzett.

* 11. Az Üdvözítő feltámadását minden apostol egyformán tanította.

* 12-28. Krisztus feltámadása hitünknek alapköve és igazságának legfőbb bizonyítéka; egyúttal

* 12-13. záloga a mi föltámadásunknak is, mert ő á megváltott emberiség elsőszülötte (20. v.) és feje annak az egyháznak, amelynek mi valamennyien tagjai vagyunk. Ha tehát nem volna feltámadás, Krisztus sem támadhatott volna fel.

* 14. Hiábavaló a mi tanításunk: nincs semmi igaz alapja, mert a megváltás művét az Úr Jézus feltámadása tette tökéletessé, mellyel legyőzte a bűnnek következményét és legnagyobb földi büntetését, a halált is. Hiábavaló a ti hitetek, mert ez az apostoli tanításon (nevezetesen a Krisztus feltámadásáról szóló tanításon) épül fel.

* 15. Isten hamis tanúinak: olyanoknak, kik hamis tanúságot tesznek Istenről.

* 16. L. 13. v.

* 17. Még mindig bűneitekben vagytok: mert ha Krisztus nem támadt fel, nem győzte le a bűnnek legnagyobb földi büntetését, a halált.

* 18. Akik Krisztusban elszenderültek: akik mint keresztények haltak meg.

* 19. Ha nem volna feltámadás, mit érne a kereszténynek oly sok, Isten által megkövetelt önmegtagadása, sőt vértanúhalála is? (L. 30. v.)

* 20. Jézus Krisztus feltámadása történeti valóság. (L. 3—8. v.) Krisztus az elszenderültek zsengéje, mert ő támadt fel elsőnek a halálból az örök életre.

* A 21-28. versekben Szt. Pál ennek a nagyszerű ténynek fölséges következményeit mutatja be.

* 21-22. Amint Ádám bűne minden emberre halált hozott, úgy Krisztus megváltó halála és feltámadása az egész emberi nemnek megszerezte a feltámadás kegyelmét, A feltámadás dicsősége természetesen csak az üdvözültek osztályrésze lesz.

* 23. A vers vége a görög szerint így hangzik: „azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor”. A feltámadók hosszú sorát az Úr Jézus nyitja meg; a többi ember Krisztus második eljövetele alkalmával fog feltámadni.

* 24. A feltámadás után jő a világítélet és a világ vége. Az Úr Jézus szent embersége szerint az egész teremtett világnak, elsősorban az emberiségnek ura és királya, de egyúttal az általa megváltott emberiségnek közvetítője is a mennyei Atya előtt. A végítélet után megszűnik Krisztusnak ez a közvetítő szerepe, és az örök boldogság közvetlenül Isten országa lesz. A fejedelemségek, hatalmasságok és erősségek itt a gonosz szellemeknek különböző karait jelentik. (V. ö. Róm. 8,38; Ef. 6,12.)

* 25. Zsolt. 109 (héb. 110),1-nek szabad idézése. A mondat alanya Szt. Pálnál maga Krisztus.

* 26. Szt. Pál megszemélyesíti a halált. Mindeneket lába alá vetett: az apostol Zsolt. 8,8-t következményes értelemben idézi az Úr Jézusról, ki szent embersége szerint is az egész teremtett világnak ura. (L. 24. v.)

* 27. Aki mindeneket alávetett neki: az Atya-Isten.

* 28. A világítélet után Jézus Krisztus uralma átmegy Istennek közvetlen, örök uralmába. (L. 24. v.) A Fiú aláveti magát az Atyának: emberi természete szerint.

* 29-34. Néhány rábizonyítás a feltámadás tagadóira.

* 29. Úgy látszik, egyes korintusiak megkeresztelkedtek pogány halottaikért, hogy ezeknek is részük lehessen Krisztus országában. Szt. Pál, anélkül hogy ezt a babonás szokást helyeselné, ezt is érvül használja a feltámadás tagadóival szemben.

* 30. Ha nincs feltámadás (és azzal együtt örök élet), mire való a földi életnek minden küzdelme, és főleg az apostoli életnek oly sok veszedelme? (L. 19. v.)

* 31. Naponkint meghalok: állandó halálveszélyben élek. (L. Kor. II. 11,23-33; Tim. II. 3,11. 12. stb.) A ti dicsekvéstekre: t. i. «mondom»; esküszerű felkiáltás: hogy velem dicsekedhessetek.

* 32. A vadállatok Szt. Pálnak efezusi ellenfeleit jelentik. (Szt. Pál ezt a levelet Efezusban írta, ahol igen sok ellenséggel – zsidókkal és pogányokkal – kellett megküzdenie. V. ö. 16,9: Csel. 19,9. 23-40; 20,19.) Emberi módon küzdöttem, t. i. pusztán emberi jutalomért vagy elismerésért. A vers vége Iz. 22,13-ból vett idézet. Ha nem volna örök jutalom, leghelyesebb volna a föld örömeinek teljes kiélvezése.

* 33. Ne engedjétek magatokat félrevezetni! — t. i. a feltámadás tagadói által. A vers második része közmondás, mely először Menandrosz görög költőnél (Kr. e. 341—290.) olvasható.

* 35-49. A feltámadt test tulajdonságai.

A 35. versben fölvetett kérdésre Szt. Pál a természet rendjéből vett hasonlattal felel:

* 36. a növény magvának is el kell rothadnia, hogy abból új növény kelhessen életre.

* 38. Amint akarja, a görög szerint: „amint akarta” — azaz amint a természet törvényei által elhatározta. A hasonlat azt is jelzi, hogy a feltámadás teljesen Isten végtelen hatalmának és szabad akaratának ténye lesz.

* 39-40. Isten végtelen hatalmának bizonyítására az apostol a földön és az égen levő teremtmények sokféleségére hivatkozik. Az égi testek a nap, a hold és a csillagok. Fényessége, a görög szöveg szó szerint «dicsőség»-ről beszél.

* 41. Az apostol az olvasóra bízza a következtetést: az egyes feltámadottak dicsőségében is különbség lesz.

* 42-44. A feltámadt testnek négy jellemző tulajdonsága, ellentétben az eltemetett holttesttel. Érzéki test: anyagi test; szellemi test: átszellemült test, mellyel Isten közölni fogja a tiszta szellem tulajdonságait.

* A 44. vers utolsó része arra céloz, hogy a megváltás betetőzése, a feltámadás, meg fogja dicsőíteni az emberi testet is, és azt megszabadítja az érzékiség és anyagiasság bilincseitől.

* 45. Az apostol Móz. I. 2,7-t idézi. Elő lénnyé: a görög szó nyomatékosan kifejezi az első ember érzéki természetét is. Az utolsó Ádám az Úr Jézus, az új, megváltott nemzedéknek ősatyja, kinek kereszthalála minden kegyelmi életnek forrása (ezért éltető lélek).

* 46. Az általános isteni törvény szerint az, ami tökéletlenebb, megelőzi a tökéletest.

* 47. Földi, tehát halandó. A vers második része a görögben így hangzik: „a második ember a mennyből való”. A második ember Krisztus. (L. 45. v.) Mennyei, mert emberi természete szerint is Istennek egyszülött fia.

* 48. Amint a mi ősünk, Ádám, halandó földi ember volt, úgy az egész emberi nem is földi, halandó; de mivel a megváltás által Krisztus titokzatos testének tagjaivá lettünk, már itt a földön bizonyos értelemben mennyeiek vagyunk, és magunkban hordozzuk a feltámadás és a mennyei élet csiráját.

* 49. Földi életünkben a halandó Ádámhoz vagyunk hasonlók; a feltámadásban testünk hasonló lesz az Üdvözítő megdicsőült testéhez. A Vulgáta a vers utolsó tagját erkölcsi értelemben veszi: „úgy hordjuk a mennyeinek (= Krisztusnak) képét is”. De ez az értelem kevésbbé illik a szövegösszefüggésbe.

* 50-58. Az általános feltámadás.

* 50. Mivel halandó és romlandó testünkkel nem mehetünk be a mennyországba, melyet Isten testünk szerint is szánt nekünk, szükséges, hogy a romlandó test feltámadjon.

* 51. Mindnyájan: úgy a mennynek boldog lakói, mint az elkárhozottak. Nem mindnyájan fogunk elváltozni: csak az üdvözültek teste fog megdicsőülni; az elkárhozottaké utálatos lesz. A legjobb görög kéziratokban ez a vers így hangzik: „Nem mindnyájan fogunk elszenderedni ( = meghalni), de mindnyájan el fogunk változni”. Akiket Krisztus második eljövetele még életben talál, azoknak teste halál nélkül fog elváltozni az örök életre. (V. ö. Tessz. I. 4,16.)

* 52. A feltámadás (illetve az akkor még életben levők elváltozása) egy szempillantás alatt fog végbemenni. A végharsona fogalmát Szt. Pál talán Móz. II. 19,16-ból és Máté 24,31-ből vette. (V. ö. Tessz. I. 4,15; Jel. 11,15.) Mi L. az 51. v. görög szövegének magyarázatát.

* 53. A gondolat kiegészítendő: hogy test szerint is bemehessünk Isten országába. (50. v.)

* 54-57. Szt. Pál ezt a fejtegetést valóságos diadalénekkel zárja be.

* 54. Az idézet íz. 25,8-ból való. (V. ö. Jel. 20,14.)

* 55. Óz. 13,14 szabad idézése,

* 56. Szt. Pál a halált oly állathoz hasonlítja, mely mérges fulánkjával (a bűnnel) kioltja az ember életét. A bűn ereje a törvény: L. Róm. 7,5. skk. Az ószövetségi törvény ébren tartotta ugyan a bűntudatot, de önmaga nem adhatott kegyelmet a bűn legyőzésére.

* 57. Megadta, a görög szerint: „megadja”. Amit az ószövetségi törvény nem adhatott meg, azt megadta és megadja az Úr Jézus megváltó halála és feltámadása: a győzelmet a halál fölött.

* 58. A dicsőséges feltámadás és az örök jutalom reménye adjon nekünk erőt és kitartást az élet munkáiban és küzdelmeiben, hogy kitartóan dolgozzunk Isten, dicsőségéért.

* 16,1-9. A szeretetadományok gyűjtésére vonatkozó rendelkezések. Szt. Pál a többi apostoloknak adott igéretéhez híven (Gal. 2,10.) minden egyházközségében gyűjtést szokott elrendelni a szegény sorsban élő jeruzsálemi anyaegyház javára.

* 1. A szentek a jeruzsálemi hívek. (Róm. 15,26.) Hogy a galáciai egyházakban Szt. Pál mit rendelt el, arról a reánk maradt emlékek nem beszélnek; valószínűleg az apostolnak élőszóval adott intézkedéséről van szó.

* 2. A hét első napja a vasárnap, a keresztényeknek az apostoli kor óta szent napja. Ami neki tetszik: amennyit a jótékonyságra szánt. A görög szerint: „ami neki sikerült”, t. i. munkájának hasznát és fölöslegét.

* 3. Szt. Pál azt akarja, hogy a korintusiak szeretetadományait az ő embereik vigyék el Jeruzsálembe; ezeknek az apostol ajánló levelet szándékozott adni a jeruzsálemi egyház elöljáróihoz.

* 4. Ha érdemes lesz: ha a gyűjtés eredménye igen nagy lesz.

* 5. V. ö. Csel. 20,1; Kor. II. 2,12. 13; 8,1; 9,24.

* 6-7. V. ö. Csel. 20,3. melyből az látszik, hogy Szt. Pál a három téli hónapot tényleg Korintusban töltötte.

* 8. A Csel. 19,23-40-ben leírt lázadás arra késztette Szt. Pált, hogy Efezust hamarább elhagyja, mint eredetileg akarta volna.

* 9. A nagy és jó kilátású ajtó a kereszténység terjesztésének lehetősége; a sok ellenség az efezusi zsidók és pogányok. (Csel. 19,9. 23-40; 20,19.)

* 10-12. Timóteus fogadására vonatkozó utasítás.

* 10. L. 4,17; Csel. 19,22. Az Úr dolga a keresztény hit terjesztése. Mint én is: kiváló dicsérete Timóteus buzgóságának.

* 11. Senki se vesse meg őt: valószínűleg fiatal kora miatt. (Tim. I. 4,12.)

* 12. A görög szövegben hiányzik tudtotokra adom kifejezés. Ez a vers szép tanujele annak, hogy Szt. Pál Apollóval benső barátságban élt, és egyáltalán nem féltette tőle apostoli tekintélyét. A testvérek Timóteus és Erasztus. (Csel. 19,22.)

* 13-18. Különböző intelmek.

* 13-14. Végső figyelmeztetés a pártoskodások kerülésére.

* 15-16. Három kiváló keresztény család ajánlása. Ők Achajának zsengéi: ők vették fel elsőknek Achaja tartományában a keresztény hitet.

* A 17. versből kitűnik, hogy Sztefanás, Fortunátus és Achaikus a korintusi hívek nevében és képviseletében jártak Szt. Pálnál Efezusban. Ami részetekről hiányzott: a ti jelenlétetek.

* 18. Mind Szt. Pálnak, mind a korintusi híveknek megnyugvására szolgálhatott, hogy a 17. versben említett férfiak által az apostol és lelki gyermekei egymással újra érintkezhettek. Tartsátok az ilyeneket tiszteletben, szó szerint: „ismerjétek el őket”, t. i. érdemeiknek megfelelően.

* 19-24. Üdvözlések.

* 19. Ásia egyházai Efezus és a szomszédos vidékek egyházai. Akvila és Priszcilla, kik Csel. 18,2. szerint az apostolnak Korintusban szállást adtak, ezen helynek tanúsága szerint később Efezusba költöztek, és Szt. Pál ott is az ő vendégük volt.

* 20. A testvérek mindnyájan: az efezusi keresztények. A szent csók a béke csókja.

* 21. Az utolsó sorokat Szt. Pál sajátkezűleg írta, míg a levél többi részét tollba mondta.

* 22. Szt. Pál lángoló szeretetének igen jellemző felkiáltása. Maran Ata arámi nyelven jelenti: «A mi Urunk eljő», — t. i. az ítéletre. (Más olvasás szerint: «Marana-ta» = Jöjj el, Urunk!) Úgy látszik, hogy ezek a szavak liturgikus formája voltak az őskereszténységnek.

* 23-24. Szt. Pál ezt a nagyszerű levelet az Úr Jézus malasztjának kívánásával és a saját igaz szeretetének hangoztatásával fejezi be.