* 1,1-4. A pátriárkák névsora Ádámtól Noé fiaiig. (V. ö. Móz. I. 2,7; 4,25; 5,9.) – E névsort a Szentírás e helyütt minden megjegyzés nélkül közli, mert e neveket akkoriban mindenki ismerte. Noéig valamennyi itt felsorolt pátriárka az előtte levőnek a fia volt; Szem, Kám és Jáfet Noénak fiai, egymásnak pedig testvérei voltak.
* 5-7. Jáfet fiai. (V. ö. Móz. I. 10,2 skk.)
* 6. A héber szöveg Rifát helyett (valószínűleg hibásan) Difátról beszél. Általában meg kell jegyeznünk a következő nemzetségtáblákra vonatkozólag, hogy azok a Szentírás egyéb helyein közölt nevektől itt-ott eltérnek; ennek oka vagy az egyes nevek különböző írásmódja, vagy az, hogy ugyanaz a személy többféle nevet is viselt, vagy másolási hiba.
* 7. Dodáním helyett a héber szöveg Rodánímról beszél.
* 8-16. Kám fiai. (V. ö. Móz. I. 10,6 skk.)
* 17-19. Szem fiai Héber fiaiig. (V. ö. Móz. I. 10,21 skk.)
* 17. Húsz, Húl, Geter és Mosok (= Mes) Arámnak fiai, egymásnak testvérei, Szemnek tehát unokái voltak. (V. ö. Móz. I. 10,23.)
* 20-23. Szem fiai Jektán ágán. (V. ö. Móz. I. 10,26 skk.)
* 24-27. Szem fiai Fáleg ágán Ábrahámig. (V. ö. Móz. I. 11,10 sk.)
* 28-29a. Ábrahám első két fia.
* 28. Izmáél előbb született, mint Izsák, de a Szentírás Izsákot említi az első helyen, mert ő lett Ábrahám örököse.
* 29b-31. Izmáél fiai. (V. ö. Móz. I. 25,13 skk.)
* 32-33. Ábrahám többi fiai. (V. ö. Móz. I. 25,1-4.)
* 32. A mellékfeleségek a (fő-)feleségekkel jogilag nem egyenrangú, de azért törvényes feleségek voltak. – Dádán fiait a héber szöveg nem sorolja fel.
* 34. Izsák fiai. – Izraeli eredetileg Jákobnak hívták.
* 35-37. Ézsau fiai. (V. ö. Móz. I. 36,1 skk.)
* 36. Támna (Móz. I. 36,12 tanúsága szerint) Ézsaunak egyik mellékfelesége volt; tőle származott Ámálek.
* 38-42. Szeír fiai. (V. ö. Móz. I. 36,20 skk.) – Ézsau és utódal leigázták Szeír fiait s azért a Szentírás azokat is felsorolja.
* 43-50. Edom földének királyai. (V. ö. Móz. I. 36,31 skk.)
* 51-54. Edom földének fejedelmei. (V. ö. Móz. I. 36,40 skk.)
* 2,1-2. Izrael (= Jákob) fiai. (V. ö. Móz. I. 29,32; 30,5; 35,23.)
* 3-4. Júda fiai. (V ö. Móz. I. 38,3 skk.; 46,12.)
* 5. Fáresz fiai. (V. ö. Móz. I. 46,12; IV. 26,21.)
* 6-8. Zára fiai és unokái.
* 6-7. Mivel Józs. 7,1 tanúsága szerint Kármi Zábdi fia volt, sokan úgy vélik, hogy Zámri azonos Zábdival. E szavak: Ki bajba döntötte héberül így hangzanak: «óker», tehát Akár (= Ákán) nevéhez hasonlítanak. Akár bűnéről L. Józs. 7,1 skk.
* 8. Mivel a Szentírás itt és a következőkben sokszor valakinek a fiairól beszél akkor is, ha csak egy fiút említ, valószínű, hogy a szentíró a nemzetségjegyzékeket ilyenkor csak sematikusan vagy kivonatosan közli.
* 9. Heszron fiai. A Szentírás úgy látszik, azért hangsúlyozza, hogy a következő fiúk Heszronnak születtek, vagyis Heszron fiainak számítottak, mert voltak Heszronnak olyan fiai is, akik nem az ő fiainak számítottak. (V. ö. 21. v. skk.) – Egyébként meg kell jegyeznünk, hogy e kifejezések: születtek, nemzé, fia volt stb. nem jelentenek minden esetben vérszerinti leszármazást, hanem csak valakinek a nemzetség jegyzékébe való felvételt vagy tartozást. – Rámot Rúth 4,19 Arámnak nevezi; a következőkben az ő nemzetségével foglalkozik a Szentírás először, mert az ő családjából származott Dávid király. — Kálubi = Káleb, vagy kálebita.
* 10-17. Rám utódai.
* 10-12. (V. ö. Rúth 4,18-22.) Náhásson-ról L. Móz. IV. 1,7; 2,3. – Szálmát Rúth 4,20 Szálmonnak nevezi; valószínű egyébként, hogy e felsorolás csak a legfőbb nemzetségtagokat említi.
* 13-15. Izájnak Kir. I. 16,10. skk. és 17,12. szerint nyolc fia volt; e nyolc fiú közül csak az itt felsorolt hétnek a nevét ismerjük; ki volt a nyolcadik fiú s miért hagyja ki azt itt a Szentírás, nem tudjuk. – Simmáát másként Sámma-nak is hívták. (V. ö. Kir. II. 13,3. 32; Krón. I. 20,7.)
* 16. A nővér szó félnővért (= más anyától származó nővért, mostoha nővért), sőt unokanővért is jelenthet, így érthető, hogy Kir. II. 17,25 szerint Ábigáil Náás leánya volt. Hogy Náás nő volt-e vagy férfi, nem tudjuk; sokan Izájjal, Dávid atyjával tartják azonosnak.
* 18-20. Káleb utódai Ázubától és Efrátától.
* 18. Ez a Káleb kétségkívül azonos a 9. versben említett Kálubi-val, de aligha azonos azzal a Kálebbel, akit Mózes könyvei dicsérnek s Jefone fiának mondanak. – Egyébként a vers első kétharmadának szövege bizonytalan; a héber szöveg szószerint így szól: Káleb, Heszron fia pedig nemzé Ázuba asszonyt és Jeriótot; ennek (t. i. Ázubának) fiai stb. E mondat értelmét tehát pontosan megállapítani nem tudjuk.
* 21-24. Heszron további fiai.
* 21. A 9. versben említett három fiú születése utón Heszron egy mákirita leánnyal lépett házasságra. Mákir Mánássze elsőszülötte volt s ő kapta meg Mózestől Gálaád földét, mely a Jordántól keletre feküdt. Fiát Gálaádnak hívták, de ő volt Gálaád lakóinak is az atyja.
* 23. Gessúr és Árám (= Mááka) a Jordántól keletre eső vidék északi részén feküdt. Mivel Heszronnak ezt a két fiát a Szentírás Mákir fiainak számítja, sokan úgy vélik, hogy e fiúk anyja valamely, fiúgyermekkel nem rendelkező mákirita család (legidősebb) örökösödési joggal bíró leánya volt s azért gyermekei az ő (nem az atya) nemzetségéhez tartoztak.
* 24. E vers értelme bizonytalan. Vannak, akik így fordítják: Miután pedig Heszron Káleb Efratájában meghalt, Heszron felesége, Ábia, Áshurt, Tekua atyját szüle neki. E szerint Káleb Efratája valamely város volt (Betlehem?) s Ábia Heszron halála után szülte meg fiát. Mások e verset így értelmezik: Mikor Heszron meghalt, Káleb beméne Efratához, atyjának, Heszronnak feleségéhez s az neki Áshurt, Tekua atyját szüle. – Tekua (város) Betlehemtől délre feküdt; lakóinak atyja (= fejedelme) Áshur volt.
* 25-41. Jerámeel utódai.
* 25. A szír fordítás három fiúról, Rámról, Búnáról és Arámról meg egy leányról, ászomról, a nővérükről beszél; lehet, hogy a «nővérük» szóból keletkezett az Áchia név.
* 31. Mivel a 34. v. szerint Sesánnak csak leányai voltak, kétségtelen, hogy Oholáj is leány volt.
* 34. Leányát = Oholájt.
* 42-50a. Káleb egyéb fiai.
* 42. Az itt szereplő Káleb ugyanaz, mint az, akit a 9. és 18. v. említ. – Zif nevű város több volt; hogy itt melyikről van szó, megállapítani nem lehet, sőt az sincs kizárva, hogy a szó itt személyt jelöl. Máresa és Hebron nevű várost ismerünk ugyan, de mivel a 43. vers Hebron fiairól beszél, valószínű, hogy e szavakat itt személyneveknek kell vennünk.
* 45. Máon szintén inkább személynév, mint városnév; Betszur Jeruzsálemtől délre fekvő város volt.
* 47. E versnek az előzővel való összefüggését megmagyarázni nem tudjuk.
* 49. Hogy az itt említett Sááf azonos-e a 47. vers végén szereplő ugyanilyen nevű személlyel, bizonytalan. Mádmena (város) Júda déli részén feküdt; ennek volt az atyja (= ura, feje) Sááf. Mákbena és Gábaa Júdában fekvő városok voltak. Az összefüggésből az következik, hogy Gábaa atyja (= ura, feje) a következő mondat elején említett Káleb volt.
* 50b-55. Húr utódai.
* 50b. (V. ö. 19. v.) – Kárjátjárim város Júda északi határterületének kb. a közepén feküdt.
* 51. Ez a Szalma más, mint a 11. versben említett, ugyanilyen nevű személy. Betgáder valamely város vagy városrész volt Júda területén.
* 52. A latin fordítás szószerint így szól: Sóbálnak, Kárjátjárím atyjának fiai voltak: Az, aki látta (héberül: Háróe) a nyugalomhelyek (héberül: Menuchót) felét. Mivel azonban a latin fordítás ezzel a mondattal tulajdonneveket fordít le, azért fordításunkban ezen (és más ilyen) helyen a héber szöveget követjük. Háróe talán ugyanaz, mint az, akit 4,2. Rajának nevez. Mivel a Menuchót szó nyugalomhelyet jelent, nem lehetetlen, hogy e név a frigyláda egykori állomáshelyét, Kárjátjárím városát vagy annak valamelyik részét jelöli; eszerint tehát Menuchót = Kárjátjárím egyik felét Sóbál utódai lakták.
* 53. A vers első fele a Kárjátjárímban lakó nemzetségeket sorolja fel; ezektől származtak a száraiták és az estáoliták, vagyis Száraa és Estáol lakói; Száraa és Estáol két város volt, Kárjátjárímtól északnyugatra.
* 54. Szálmától származott tehát Betlehem város lakosságának egy része, a Betlehem közelében fekvő Netofa város lakosságának egy része, az Átárót-Bet-Jóáb (a latin fordítás szerint: Jóáb házának koronája) nevű város lakosságának egy része és a mánáchtiták (= valamely város, talán Kárjátjárím lakosainak) Száraa városa felé vagy Száraa városában lakó fele. E szerint a mánáchtiták fele Sóbáltól (v. ö. 52. v.), fele Szálmától származott.
* 55. Jábesz nyilván Száraa körül feküdt. Lakóinak három nemzetsége Tirától, Simától, illetőleg Szákától származott; a latin fordítás e három tulajdonnevet lefordította s azért tirátiták helyett énekesekről, simátiták helyett zengedezőkről, szúkátiták helyett sátorlakókról beszél. E nemzetségek úgylátszik, anyai ágon tartoztak Húr nemzetségéhez; atyai ágon kirfeusok voltak és Rekáb házának atyjától, Chámmáttól (a latin fordítás szerint: Bekáb háza atyjának melegétől) származtak. A kineusok Mózessel vonultak be Kánaánba s az izraeliták között laktak. (V. ö. Bír. 4,11. 17; 5,24; Kir. I. 15,6; 27,10; 30,29.) Rekábról s a rekábitákról L. Kir. IV. 10, 25. és Jerem. 35,6.
* 3,1-9. Dávid fiai. — 1-4. V. ö. Kir. II. 3,2. skk. – Dánielt Kir. II. 3,3. Keleábnak nevezi.
* 3. Az itt felsorolt valamennyi asszony (nemcsak Egla) felesége volt Dávidnak; Eglánal ezt a Szentírás külön is hangsúlyozza, hogy mellékfeleségnek ne tekintsük.
* 5-9. V. ö. Kir. II. 5,14. skk.
* 7. Kir. II. 5,14. Dávidnak (Betsábe fiain kívül) csak hét (nem kilenc) fiát sorolja elő: Elifáletet (= Elifeletet) és Nógét nem említi. Az eltérés okát nem tudjuk.
* 8. Eljádát 14,7. Bááljádának nevezi. (Báál = El). Támárról L. Kir. II. 13.
* 10-16. Dávid (uralkodó) utódai. E rész Júda királyait sorolja fel, Átália királynő kivételével; Átália ugyanis nem tartozott Dávid leszármazottai közé. A héber szöveg mindegyik személy után ezt a kifejezést használja: ennek a fia ... volt, – a latin fordítás azonban állandóan váltogatja a kifejezéseket.
* 15-16. Ki volt ez a Jóhánán, vitás; Kir. IV. 23,31 szerint Josiás utóda Jóácház volt, de az nem volt elsőszülött. Úgylátszik, Jóhánán korán meghalt s Josiás utóda, Jóácház az, akit e helyütt a Szentírás Sellumnák nevez (v. ö. Jer. 22,11. sk.). Sellum (= Jóácház) után Joakim, majd ennek fia, Jóákín (= Jekoniás), aztán Joakim fivére, Szedekiás uralkodott. A 16. versben említett Szedekiás nem uralkodott s Jekoniásnak valószínűleg fia (nem testvére) volt.
* 17-24. Dávid leszármazottjai a babiloni fogság után.
* 17. A szöveget talán így kell értelmeznünk: A fogságba került (= ászír) Jekoniás fiai voltak: Sálátiel stb.
* 19. Zorobábel atyját Ezdr. I. 3,2. 8; 5,2 ; II. 12,l, Máté 1,12, Luk. 3,27 stb. Sálátielnek (nem Fádájának) nevezik; éppen azért a 18. v.-ben felsorolt személyeket egyesek a 17. versben említett Sálátiel fiainak, nem testvéreinek tekintik s így Zorobábelt Sálátiel unokájának (= fiának) tartják, mások viszont a 19. v. említette Fádáját azonosnak tartják Sálátiellel.
* 21. A héber szöveg e helyütt Ráfája fiairól, Árnán fiairól stb. beszél, tehát négy családot említ; a görög és szír fordítás azonban a latin fordítással egyezik.
* 22. A hatodik fiú nevét a Szentírás nem közli.
* 4,1. Júda nemzetség jegyzékének kiegészítése. Júdának Fáresz a fia, Heszron az unokája, Kármi és Húr a dédunokája, Sóbál az ükunokája volt. (V. ö. 2,4. 5. 9. 19. 50b.) E neveket a Szentírás itt azért sorolja fel, mert ezeknek a nemzetségjegyzékeit akarja kiegészíteni. A következőkben (2-23. v.) a kiegészítést a Szentírás ebben a sorrendben végzi: Sóbál, Húr, Heszron, Kármi.
* 2. Sóbál nemzetségjegyzékének kiegészítése. (V. ö. 2,52.) – A száráteusok (= Száraa város lakói) 2,53. szerint Sóbáltól származtak; e helyütt a Szentírás azt közli, hogy a száráteusok Sóbál-nak melyik fiától származtak. A száráteusok tehát Raja leszármazottai voltak.
* 3-4. Húr nemzetségjegyzékének kiegészítése.
* 3. A héber szöveg így kezdődik: Etám atyjának (nemzetségei) a következők. Hogy Etámot itt személynévnek, vagy városnévnek kell-e vennünk, vitás; sokan e szavakat kiegészítik és így fűzik: Húr fiai a következők voltak: N. N., Etám atyja, továbbá Jezráhel stb. – Etám (város) Betlehem vidékén, Jeruzsálemtől délre feküdt.
* 4. Ez a vers is Húr utódairól beszél, de ezek valószínűleg más asszonytól származtak, mint a 3. versben felsoroltak. – Gedor és nyilván Hósa is Betlehemtől északra feküdt.
* 5-10. A Heszrontól származott Ássur nemzetségjegyzékének kiegészítése.
* 5. V. ö. 2,24.
* 8. E vers összefüggése az előbbiekkel vitás; valószínű azonban, hogy Kósz is (8. v.) Hálaa fiai közé tartozott. Árum Kosznak vagy igazi fia, vagy csak fogadott fia volt; a görög fordítás ugyanis Árumot (a jerichói) Ráeháb fivérének mondja s így nem lehetetlen, hogy Árum nemzetségét Kosz csak adoptálta. (A nemzé szó nem jelent szükségképpen vérségi kapcsolatot.)
* 9. Jábesz valószínűleg Kosznak a fia, esetleg a fivére volt. Neve kb. annyit jelent, mint: fájdalmat szerző; ez ad alkalmat a Szentírásnak arra, hogy elbeszélje a név eredetét s
* 10 – Jábesz fogadalmát. A fogadalomból azonban a Szentírás csak a kérést mondja el: az ígéretet már nem közli. – Jábesz kérése úgy látszik az ellenséggel (= jebuzeusokkal?) vívott harcokra vonatkozik.
* 11-12. Káleb nemzetségjegyzékének kiegészítése.
* 11. Ez a Káleb valószínűleg ugyanaz, mint a 2,49-ben említett «Gábaa atyja»; a görög fordítás nem Sua fivérének (héberül Áchi-Sua), hanem Áksza atyjának (héberül: Ábi-Áksa) nevezi. – Eston egyesek szerint férfi, mások szerint város volt; ha városnak vesszük, akkor a 12. versben Eston helyett Eston atyjára, Máhirra kell gondolnunk. – A Betráfa szó várost is jelenthet, de Ráfa házát = családját is jelölheti. – Reka helyett a görög fordítás Rekábról beszél; ez azt jelentené, hogy a felsoroltak rekábiták voltak, de Káleb nemzetségéhez csatlakoztak s így Júda nemzetségjegyzékébe kerültek. – 13-14. Otoniel nemzetsége.
* 13. Otonielről L. Józs. 15,17; Bír. 1,13; 3,9.
* 14. A Mesteremberek völgye egyesek szerint Jeruzsálemtől északra, mások szerint a későbbi Lidda vidékén feküdt; nevét azért kapta, mert (a héber szöveg szerint: ők = Jóáb utódai) mesteremberek (= kovácsok?) voltak. –
* 15-16. Kálebnek, Jefone fiának rokonsága Otoniellel.
* 15. E vers valószínűleg azt magyarázza, hogy ki volt a 13. versben említett Kenéz.
* 16. Jáleleel talán Ela másik fia, Kenéz fivére volt.
* 17-20. Kármi nemzetség jegyzékének kiegészítése.
* 17. Ezra valószínűleg Kármi fivérének volt a fia; 2,7-8. úgylátszik őt nevezi Ázáriásnak. – A nemzé szó helyett a héber szövegben ez a szó áll: szüle; hogy ki volt az az asszony, aki Márjámot, Sámmájt és Jesbát szülte, nem ismeretes; lehet azonban, hogy Betiára, Mered egyiptomi feleségére kell gondolnunk. Márjám ehelyütt férfinév, Eslámó pedig város.
* 18. Mered másik felesége Judája volt; úgylátszik azonban, ez a szó nem tulajdonnév, hanem annyit jelent, mint júdai, zsidó s azt akarja hangsúlyozni, hogy ez az asszony nem egyiptomi volt (mint Betia), hanem zsidó.
* 19. Ódája férfinévnek látszik, de a görög fordítás különböző változatainak összevetéséből azt is következtethetjük, hogy itt Merednek egy harmadik, júdai feleségéről van szó; az Ódája szó e szerint eredetileg júdait jelentett. A vers szövege egyébként is bizonytalan s így sem értelmét, sem a 20. verssel való összefüggését biztosan megállapítani nem tudjuk. Benzóhet lehet ugyan tulajdonnév is, de mivel annyit .jelent, mint Zóhet fia, valószínű, hogy tovább vezette a nemzetségjegyzéket s Zóhet fiának következését jelezte; ez esetben a jegyzéket csonkának kell tartanunk.
* 21-23. Selának, Júda fiának (v. ö. 2,3.) nemzetségei. – E részben a latin fordítás lefordította a héber szöveg tulajdonneveit s a következőképen szól: (21.) Selának, Júda fiának fiai voltak: Her, Leka atyja és Lááda, Máresa atyja, meg a bisszusmívesek házának nemzetségei Eskü-házban, (22) továbbá Az, aki megállította a napot, meg a Hazugság emberei, meg a Biztos meg a Gyújtó, kik Moáb fejedelmei voltak, de visszatértek Láhembe; ezek azonban régi dolgok. (23.) Ezek voltak azok a fazekasok, akik az ültetvényeken és a sövényeknél laktak a királynál, az ő szolgálatában s ugyanott laktak. – Leka és Máresa városok voltak. – A bisszusmívesek háza úgylátszik valamely takácsműhely lehetett, hol finom vásznat (bisszust) szőttek; ez a műhely Betás-beában vagy (mások szerint) Ásbea házának = családjának kezében volt. – Kozeba valószínűleg ugyanaz, mint Kezíb, hol Sela született. (V. ö. Móz. I. 38,5. jegyzetét.) – Netáim és Gedera úgylátszik szintén városok voltak; nevük azt mutatja, hogy királyi ültetvényeik és kertjeik híresek voltak. Sela utódai úgylátszik a királyi birtokokon iparos- és kertészmesterséget folytattak.
* 24-27. Simeon utódai.
* 24. V. ö. Móz. I. 46,10; II. 6,15; ezeken a helyeken azonban Námuel helyett Jámuel, Járib helyett Jakén, Zára helyett Szohár áll.
* 27. Semei fivéreinek, tehát Simeon többi ivadékának nem volt sok fiuk s így Simeon törzse kevesebb lelket számlált, mint Júdáé; Júda törzsét azért említi itt a Szentírás, mert a simeoniták Júda területén laktak.
* 28-33. Simeon utódainak ősi lakóhelyei. V. ö. Józs. 19,1-9. 29. Toládot másként Eltoládnak,
* 30. Bátuelt Betulnak,
* 31. Betberájt Betlebáótnak, Sáárímot Sááráímnak és Sárohennek is hívták. – Dávid uralkodása táján a simeoniták úgylátszik, végleg elveszítették itt felsorolt birtokaik egy részét; Szikelegről tudjuk is, hogy Júda királyaié lett (v. ö. Kir. I. 27,6.), egyébként azonban nem ismeretes előttünk, hogy mi és hogyan történt.
* 32. Ez a vers a simeoniták másik (ősi) tartományának városairól beszél. (V. ö. Józs. 19,7.)
* 33. Báált másként Báálátbeernek is nevezték. (V. ö. Józs. 19,8.) – Az utolsó mondat a héber szövegben így szól: Ezek voltak az ő lakóhelyeik; (külön) nemzetségjegyzékeik voltak. – Simeon törzse ugyanis Dávid király idejétől kezdve politikailag mindjobban felszívódott Júda törzsébe, de azért – mint e vers mondja – nemzetségjegyzékeit továbbra is önállóan vezették. E nemzetségjegyzékek (egyik) kivonatát 34. skk. közlik.
* 34-43. Simeon utódainak Ezekiás király idejében szerzett területei.
* 34-37. Az itt felsorolt személyek egyébként ismeretlenek.
* 38. A törzsek nemzetségekre, a nemzetségek atyafiságokra, az atyafiságok családokra oszlottak; e fejedelmek egy-egy atyafiság élén állottak.
* 39. Gádor helyett a görög fordítás – valószínűleg helyesen – Geráráról (v. ö. Móz. I. 10,19; 20,1; 26,1.) beszél s a Völgy is úgy látszik, Gerára völgye (v. ö. Móz. I. 26,17.) volt; ezek az atyafiságok tehát valahol Gerára vidékén telepedtek meg.
* 40. Kám nemzetségein valamely közelebbről meg nem határozható, Kámtól származó pásztornépet kell értenünk.
* 41. Ezekiás király Kr. e. kb. 721-693 (mások szerint 727-698) uralkodott. – Az ott talált lakosok helyett a héber szöveg a meunitákról beszél; utóbbiakat némelyek a 40. versben említett kámítákkal azonosítják, mások éppen arrafelé legeltető nomád mineusoknak vagy maanitáknak tartják.
* 42-43. Ez a rész a simeoniták egy másik településéről beszél. A Szeír-hegy a Holt tengertől délre feküdt; az ámálekitákat (v. ö. Móz. II. 17,16.) Saul és Dávid nagyrészt kiirtották (v. ö. Kir. I. 14,48; 15,7; Kir. II. 8,12.), utolsó maradványaik most a simeoniták által lelték vesztüket.
* 5,1-10. Rúben nemzetsége és területe.
* 1-2. V. ö. Móz. I. 49,4; 49,8-12; 49,22-26. – A zárójelben levő mondat a héber szövegben így szól: ő volt ugyanis az elsőszülött, de minthogy megfertőztette atyja ágyát, elsőszülöttségét Józsefnek, Izrael fiának fiai kapták meg, anélkül azonban, hogy őt (Józsefet) az elsőszülöttségre bejegyezték volna, (2.) sőt Júda lett a leghatalmasabb a testvérei között s belőle került ki a fejedelem, Józsefnek pedig (csak) az elsőszülöttség jutott. Értelme: Rúben elveszítette ugyan József javára elsőszülöttségi jogait, de azért a nemzetségjegyzékekben nem került hátrább; egyébként is az elsőszülöttséggel járó hatalom és méltóság Júda törzséé lett, József utódainak (csak) az elsőszülöttségi joggal járó nagyobb (kettős) birtokrész jutott.
* 3. V. ö. Móz. I. 46,9; II. 6,14; IV. 26,5. sk.
* 4. Jóél kétségkívül Rúben törzséből származott, de hogy ki volt az atyja, a Szentírás nem közli; a 3. és 4. vers között ugyanis a szentíró bizonyos nemzedékeket – nyilván jelentéktelenségük következtében – úgylátszik kihagyott. – Mivel Jóeltől Telgát-fálnászárig (= Teglát-Fálászár, v. ö. Kir. IV. 15,29.) hét nemzedék telt el, Jóéi valószínűleg Saul király idejében (Kr. e. 1051-1011?) élt. (V. ö. 10. v.)
* 7. A héber szöveg így szól: (Beera) testvérei nemzetségeik szerint, a származásuk szerinti összeírás szerint a következők voltak: Jehiel, a fő, továbbá Zakariás stb.
* 8. Valószínűleg mind a három személy (Jehiel, Zakariás, Bála) fia volt Ázáznak. Sámma ugyanaz, mint a 4. v. Sámiája, Jóéi ugyanaz, mint a 4. vers Jóelje. E három személy (Jehiel stb.) tehát Beera elsőfokú unokatestvére és kortársa volt. — Ez = Jóél s utána utódai. – Ároer az Árnon patak mellett, Nébó és Beelmeon pedig Rúben területének északi felében feküdt; e nevek tehát Rúben törzsének nyugati főhelyeit sorolják fel délről északra.
* 9. Rúben törzsének keleti határterületéről van szó. A rúbeniták nem laktak az Eufrátes vidékén, hanem csak annak a pusztának a nyugati szélein, mely nyugat felől Gálaáddal, kelet felől az Eufrátessel érintkezett. Gálaádon itt a Jordántól keletre eső földnek rúbenita területét kell értenünk.
* 10. Ez az esemény tehát Jóéi – v. ö. 4. v. – idejében történt. Az ágáreusokon úgylátszik, valamely (Ágártól, Ábrahám rabszolganőjétől származó) arab törzset kell értenünk.
* 11-17. Gád nemzetsége, területe s összeírása.
* 11. Úgylátszik, a 10. versben említett hódítással egyidejű – kelet felé terjedő – letelepülésről van szó. Basán a Jordántól keletre eső föld északi vidéke volt; Szelka ennek a vidéknek a keleti részén feküdt.
* 12. E hódítást a gáditák úgylátszik, a rúbenita Jóel (v. ö. 4. vers) vezérlete alatt érték el; Sáfán talán Jóél gádita alvezére volt. A vers vége a görög fordításban így szól: Jánáj volt pedig az íródeák (héberül sófet, vagyis bíró) Básánban.
* 15. A héber szöveg így szól: Áchi, Ábdielnek, Gúni fiának a fia volt atyafiságuk feje.
* 16. Gálaádon ehelyütt a Jordántól keletre eső vidék gádita területét kell értenünk. Sáronnak a Földközi tenger palesztinai partjának széles legelővidékét nevezték; mivel azonban a gáditák a Jordántól keletre laktak, a Sáron síkság pedig a Jordántól messze nyugatra feküdt, sokan úgy vélik, hogy itt a Sáron szó helyett Sárjont kell olvasnunk; utóbbi a Hermon-hegy szídoni neve volt. (V. ö. Móz. V. 3,9.)
* 17. Valószínűleg két különböző összeírásról van szó; hogy azonban Jóátán, ki a Jordántól nyugatra uralkodott, hogyan és mikor írathatta össze a Jordántól keletre lakó gádítákat, megmondani nem tudjuk. Lehet, hogy Jóátán egyideig a Jordántól keletre is uralkodott.
* 18-22. A Jordántól keletre eső törzsek közös háborúja az ágáreusok ellen.
* 19. Lehetséges, hogy itt egy újabb – második – hadjáratról van szó, mely a Jeroboám által rendezett összeírás után ment végbe; az sem lehetetlen azonban, hogy e rész csak bővített megismétlése a Saul király napjaiban végbement hadjárat elbeszélésének. (V. ö. 10. v.) – Az ágáreusokról L. 10. v. jegyz. – Az itureusok őse, Jetur, valamint Náfis Izmáéitól származott (v. ö. Móz. I. 25,15.); úgylátszik, Nodáb is valamely arab törzs őse volt.
* 22. A fogságbavitelről a 26. v. beszél.
* 23-24. Mánássze féltörzsének területe, fejedelmei.
* 23. Basán déli határaira kell gondolnunk; Báál Hermon valószínűleg ugyanaz, mint Szánir; utóbbi a Hermon-hegy ámorreus neve. A mivel szó a héber szövegben hiányzik.
* 25-26. A Jordántól keletre lakó törzsek asszír fogságba való jutása.
* 25. A Szentírás e törzsek eljárását a házasságtörő asszony eljárásához hasonlítja. – Az Isten Kánaán népeit eltávolította az országból s földjüket az izraelitáknak adta.
* 26. Fúl, az asszírok királya ugyanaz volt, mint Telgátfálnászár, Assur királya. L. róla Kir. IV. 15,19. 29. Valószínűleg arról a fogságról van szó, amelybe az izraeliták Kr. e. 722 (721)-ben jutottak. – Láhela helyett a héber szöveg Cháláchról (= Háláról) beszél; erről és a Hábor folyóról meg a Gózán tartományról L. Kir. IV. 17,6. és 19,12. jegyz. – Árá-ról semmit sem tudunk.
* 6,1-15. A főpapi ág nemzetségjegyzéke a babiloni fogságig. – Ez a jegyzék nem sorolja fel az összes főpapokat, viszont felsorol olyanokat is, akik tudtunkkal a főpapi tisztet nem gyakorolták. Hogy ez miért van így, megmondani nem tudjuk. — 1. V. ö. Móz. I. 46,11; II. 6,16. sk.
* 3. Mária Mózes és Áron nővére volt. (V. ö. Móz. II. 6,20.)
* 8. Ezt az Áchitóbot meg kell különböztetnünk a hasonló nevű, Kir. I. 14,3; 22,9. skk. említett főpaptól, – Áchimáász nyilván ugyanaz, mint az, akiről Kir. II. 15,27, 36. beszél.
* 10. Hogy miért emeli ki a Szentírás ezen a helyen Ázáriást, holott előtte már mások is viselték a főpapságot a salamoni templomban, nem tudjuk. Sokan úgy vélik, hogy e szavak arra a főpapra utalnak, aki Uziás király eljárása ellen tiltakozott, (v. ö. Krón. II. 26,17.); mások úgy vélik, hogy e megjegyzés a 9. versben említett Ázáriásra, a salamoni templom első (?) főpapjára vonatkozik; mindkét magyarázat súlyos nehézségekkel küzd s azért bizonytalan.
* 15. Jószedek is a babiloni fogságba jutott; az ő fia volt Józsue, a fogságból való visszatérés után az első főpap. V. ő. Ezdr. I. 3,2; 5,2.
* 16-30. Lévi nemzetségei. Ez a rész először Lévi fiait és unokáit, aztán Lévi fiainak nemzetségeit sorolja fel. A felsorolás nem teljes, mert a Szentírás csak a legjelentősebb nemzetségeket említi. – Az itt előforduló nevek később némi különbséggel térnek vissza (v. ö. 20-21 és 41-43; 22-27. és 33-37; 29-30. és 44-46. v.);
* 26-27. E versek Sámuel őseit közlik (v. ö. Kir. I. 1,1.), éppen azért a 27. v. végére oda kell értenünk (mint a görög fordítás egyik formája ki is fejezi) Elkána fiát, Sámuelt. – Náhátot másként Tohunak, Eliábot pedig Eliunak is hívták.
* 29. Ez a Lobni más, mint a 17. v. hasonlónevű személye.
* 31-47. A szent sátor levita karnagyainak nemzetségjegyzéke. E rész a szent sátor karnagyainak levita eredetét akarja a szemünk elé állítani. Dávid királyig a frigyláda hol itt, hol amott állott; Dávid király Jeruzsálembe vitette s a Sionon sátrat állíttatott számára. A mózesi szent sátor Dávid király idejében Gábaonban volt; mivel a Szentírás ezt szokta bizonyság (helyesebben: találkozás) sátrának nevezni, nem tudjuk, hogy itt a gábaoni (mózesi) szent sátorról, vagy a jeruzsálemi, Dávid által felállított sátorról van-e szó. – Az ének a szent sátor előtt elterülő udvaron folyt; később, mikor Salamon felépítette a templomot, az istentisztelet helye a templom udvara lett. Dávid király az énekeseket három rendre osztotta: középen állt Hemán csoportja, tőle jobbra Ászáf, balra Etán énekesei foglaltak helyet. A legfőbb vezetés Hemán kezében volt.
* 39. A testvér szót itt távolabbi értelemben kell vennünk.
* 48-53. Lévi nemzetségének a szent sátornál szolgáló ágai. A 48. vers az Úr lakóházánál (szószerint: házának hajlékánál) szolgálói alsóbbrendű (nem-papi) levitákról, a 49. vers Áronról (a főpapról) s fiairól (a papokról), 50-53. pedig a szent sátor szolgálatában állott főpapokról beszél.
* 49. Könyörögjenek = (az áldozatok bemutatása által) engesztelést szerezzenek. V. ö. Móz. III. 5,14. jegyz.
* 54-60. A Lévi-nemzetség papi ágának (az árontía káátitáknak) városai. (V. ö. Józs. 21,9-19.)
* 54. A káátiták közül Áron fiai (= utódai) papok, a többiek csak leviták voltak. Itt a papokról van szó. – A vers vége a héber szöveg szerint így értendő: mert először rájuk (a papokra) esett a sors. (V. ö. Józs. 21,10.)
* 56. V. ö. Józs. 21,12. jegyz.
* 57. Az itt felsorolt városok közül csak Hebron volt menedékváros; a latin fordítás szószerint menedékvárosokról beszél.
* 61-63. A Lévi-nemzetség levita-ágának (a nem-ároníta káátitáknak, a gersonítáknak s a meráritáknak) városai (V. ö. Józs. 21,5-7.)
* 62. Gersom = Gerson.
64-81. A Lévi-nemzetség papi ágának városai fekvésük szerint és a Lévi-nemzetség levita ágának városai nevük szerint. A 64-65. v, az 54-60. verset, a 66-81. v. a 61-63. verset egészíti ki. V. ö. Józs. 21,4; 21,20-37.
* 64-65. Azokról a levitákról van szó, akik a káátíták ároníta részéből származtak, tehát papok voltak.
* 66. Azokról a káátítákról van szó, akik nem voltak ároníták, tehát papok, hanem csak leviták. A szentíró először az Efráim törzsének területén fekvő levita-városokat sorolja fel. (V. ö. Józs. 21,21-22.) Ezek közül csak Szichem volt menedékváros; L. 57. v. jegyz.
* 69. A szentíró itt átmegy a Dán területén fekvő levita (kaatíta) városokra, de azok közül csak kettőt említ fel (Józs. 21,23-24. szerint négy volt).
* 70. V. ö. Józs. 21,25.
* 71-76. A gersomíták (= gersoniták) városai. V. ö. Józs. 21,27-32.
* 77-81. A meráríták városai. V. ö. Józs. 21,34-37.
* 77. Hátralevő: e felsorolás (66-81.) utolsó tagjait alkotó.
* 7,1-5. Isszakár nemzetségei. – E rész ak Isszakár elsőszülöttének, Tólának, ágával foglalkozik részletesebben; Isszakár többi leszármazottjáról csak összefoglalólag szól.
* 1. V. ö. Móz. I. 46,13; IV. 26,23. skk.
* 2. Dávid király Kir. II. 24,1. skk. tanúsága szerint megszámláltatta népét; a Szentírás e helyütt úgylátszik, ennek a népszámlálásnak az adataira támaszkodik. – A fej szó itt családfőt jelent.
* 4. Háznép helyett a héber szöveg atyafiságról beszél.
* 5. Ez a vers egyesek szerint Fua, Jásub és Simeron (v. ö. 1. v.) utódainak számát közli, mások szerint Isszakár valamennyi hadra való férfiutódjának számát tartalmazza a Dávid király idejében végbement népszámlálás adatai alapján.
* 6-12. Benjámin nemzetségei.
* 6. A Szentírás más helyeken (Móz. I. 46,21; IV. 26,38. Krón. I. 8,2.) Benjáminnak több fiát sorolja fel, viszont az itt előforduló Jádihelt nem említi. Hogy ez miért van így, nem tudjuk; Jádihelt sokan a Móz. L 46,21. és IV. 26,38.-ban említett Ásbellel tartják azonosnak, mások Benjámin fogadott fiának vélik.
* 7. Az itt felsorolt személyek Belának nem voltak tulajdonképen fiai, hanem csak későbbi – valószínűleg Dávid király életében élő – leszármazottai, így érthető, hogy Móz. IV. 26,40. és Krón. I. 8,3. másokat nevez Béla fiainak; fordításunkban a héber szöveget tartjuk szemelőtt.
* 8. Ánátót és Álmát városok voltak; lehet, hogy e városok az itt említett személyekről kapták nevüket, de az is lehet, hogy e vers Ánátót és Álmát benjáminita lakosságáról szól.
* 12. E vers értelme és szövege nagyon bizonytalan. Hogy ki volt az itt említett Hír, nem tudjuk; sokan a 7. versben említett Urájjal azonosítják; Sefám és Háfám helyett Móz. I. 46,21 Mofímot és Ofímot, IV. 26,39 Sufámot és Hufámot említi Benjámin fiai között. – Áherről semmit sem tudunk. Hasim sokak szerint ugyanaz, mint az, akit Móz. I. 46,23 Husimnak, Móz., IV. 26,42 Subámnak nevez s mindkettő Dán fiának mond. Éppen azért nem lehetetlen, hogy itt a Szentírás Dán nemzetségjegyzékét közli, ami annál is inkább valószínű, mert azt egyebütt ebben a könyvben nem találjuk.
* 13. Neftáli fiai. V. ö. Móz. I. 46,24; IV. 26,48. skk. – Bála Neftáli anyja volt; itt a Szentírás talán azért említi, mert forrása (Móz. I. 46,25?) is hivatkozott reá.
* 14-19. Mánássze nemzetségei.
* 14. E vers első pillantásra Mánássze két fiáról szól: Ászrielről (= Eszrielről) és Mákirról; mivel a Szentírás egyebütt Mákirt Mánássze elsőszülöttének mondja (v. ö. Józs. 17,1.), úgylátszik, Ászriel valami miatt elvesztette első-szülöttségi jogait s így a Szentírás a következőkben csak Mákirral foglalkozik. – Az sem lehetetlen azonban, hogy az Ászriel szó csak elírásból került a szövegbe; a héber szövegben ugyanis az Ászriel szó után az aser jalada (= akit szült) kifejezés áll s lehetséges, hogy az Ászriel név az aser jalada kifejezés betűiből jött létre.
* 15. E vers szövege és értelme teljesen bizonytalan; úgylátszik azonban, Háffim és Sáfán nem Mákir fiai, hanem Mákir feleségének, Máákának fivérei voltak. – Szálfaád Móz. IV. 26,29. tanúsága szerint Mákir dédunokája volt; hogy miért nevezi őt itt a Szentírás másodiknak, nem tudjuk. Leányairól L. Móz. IV. 27,1. skk; 36,1. skk.
* 18. Kinek a nővére volt Regina (héberül Moleket), nem tudjuk. Az Ishód szót a latin fordítás lefordítja és szép embernek mondja.
* 19. Semida Móz. IV. 26,32. tanúsága szerint Gálaád fia volt.
* 20-27. Efráim nemzetségei.
* 20. Móz. IV. 26,35. sk. Efráim-nak csak három fiát említi: Sutálát, Bekert (= Báred?) és Tehent (= Táhát?).
* 21. A héber szöveg nem mondja, hogy Ezer és Elád Sutála fiai voltak, sőt Móz. IV. 26,36. szerint ennek a Sutálának a fia Hérán volt; közelebbit azonban erről a rokonságról nem tudunk. – Get (város) Palesztina délnyugati részén, a Földközi tenger közelében feküdt. Ezer és Elád a getiek marháját akarták elhajtani; támadásuk vagy abban az időben történt, amikor az izraeliták még Egyiptomban laktak, vagy akkor, amikor már az izraelitáké volt Kánaán ; utóbbi esetben az itt szereplő Efráim más személy, mint az, akit a 20. v. említ.
* 23. A Beria szó kb. annyit jelent, mint: bajban.
* 24. Mindez Józsue előtt történt, mert e városok később nem voltak az efráimitáké. A két Bethoronról L. Józs. 10,10; Ozensára nevű helységről egyebütt a Szentírás nem szól.
* 25. Kinek a fia volt Ráfa, nem tudjuk.
* 28-29. Efráim és Mánássze birtokai.
* 28. Hogy e jegyzék melyik időszak földrajzi beosztásán épül, nem tudjuk; Józsue idejében a törzsi birtokok beosztása más volt. A felsorolt városok kb. Palesztina középvonalában, Izrael országának déli határánál feküdtek. – Nórán = Náárata v. ö. Józs. 16,7. – Áza egyesek szerint a filiszteus Gáza volt.
* 29. E városok Józs. 17,11. szerint is Mánássze birtokában voltak, bár Isszakár és Áser területén feküdtek. A királyok korában Izrael országának legnevezetesebb északi városai voltak.
* 30-40. Áser nemzetségei. V. ö. Móz. I. 46,17; IV. 26,44. skk.
* 31. Bárszáit (= Olajfa-forrás?) úgylátszik valamilyen város vagy helység lehetett. Fekvése ismeretlen.
* 35. Helem talán azonos a 32. versben előforduló Hotámmal.
* 38. Jeter nyilván ugyanaz, mint a 37. versben említett Jetrán.
* 39. Olla kétségkívül azonos az előző versekben említett valamelyik személlyel, de hogy kivel, nem tudjuk.
* 40. A szám feltűnően kicsi (v. ö. Móz. IV. 1,41; 26,47.), úgylátszik azonban, csak Áser egyik nemzetségére, Héber leszármazottaira vonatkozik.
* 8,1-28. Benjámin nemzetségjegyzékének (L. 7,6-11.) kiegészítése. – E rész néhány benjáminita család eredetére és sorsára kíván bővebb fényt vetni; a rendelkezésünkre álló adatok hiányossága s a szöveg homályossága következtében azonban mi már alig igazodunk el benne.
* 1-7. E versek úgylátszik, arról beszélnek, hogy néhány benjáminita nemzetség kénytelen volt Gera vezérlete alatt Gábaából Mánáhátba (= Kárjátjárim? I. 2,52. jegyz.) költözni. Benjámin fiait a Szentírás egyéb helyeken más sorrendben sorolja fel és másként nevezi (v. ö. Móz. I. 46,21.); ennek oka valószínűleg az, hogy a Szentírás itt nyilván csak a nemzetségfőket sorolja fel, s egy-egy személynek több neve is lehetett. Hogy Áhod Benjáminnak milyen leszármazottja volt, nem tudjuk.
* 8-27. Ez a rész Saharáim utódairól beszél; hogy azonban Saharáim ki volt s hogyan került Moáb földére (a Jerichó-val szemben levő, a Jordántól keletre eső vidékre), megmondani nem tudjuk. – Húsím (11. v.) valószínűleg Saharáim felesége volt (v. ö. 8. v.); a latin fordítás a Húsímtól szót, ami héberül annyit jelent, mint: Mehusím, férfitulajdonnévnek veszi. Onó és Lúd Jaffa vidékén feküdt; mikor és miért építették ki (= erő- sítették meg) őket, nem tudjuk. A 13. és 14. vers szövege nagyon bizonytalan; sokan úgy vélik, hogy eredetileg öt személyről: Báriáról, Sámáról, továbbá fivérükről (ezt a szót mondja a latin fordítás Áhiónak), Elfáálról, Sesákról és Jerimótról beszélt; e mellett szól az is, hogy a 15-16. vers Bária, a 17-18. vers Elfáál, a 19-21. v. Semei (= Sáma, 13. v.), a 22-25. v. Sesák, a 26-27. v. Jerohám (= Jerimót, 14. v.) utódait közli.
* 29-40. Saul király ősei.
* 29. Ábigábaon annyit jelent, mint Gábaon (város) atyja, ura; Gábaon atyját 9,35. tanúsága szerint Jeniéinek hívták; valószínűleg ugyanaz volt, mint az, akit 7,10. Jadihelnek nevez.
* 30. Báál és Nádáb közé 9,36. tanúsága szerint be kell szúrnunk Ner nevét.
* 33. Ner és Kís 9,36. és Kir. I. 14,50. sk. tanúsága szerint fivérek voltak; lehet, hogy e vers eredetileg így szólt: Ner Ábnert nemzé, Kis pedig Sault nemzé. – Esbáált Isbósetnek s mondták. (V. ö. Kir. II. 2,8. jegyz.)
* 34. Meribbáált Mifibósetnek is nevezték. (V. ö. Kir. II. 4,4. jegyz.)
* 9,1-2. Bevezetés a Jeruzsálemben lakó főbb családfők, papok és leviták jegyzékéhez. Ez a két vers a harmadik verstől a harmincnegyedik versig terjedő jegyzékek bevezetése. A héber szöveg így szól: így foglalának jegyzékbe minden izraelitát; íme, be vannak írva Izrael királyainak könyvébe. Júdát vétkei miatt Babilonba hurcolák; az előző lakosok, kik birtokaikon, városaikban (éltek), izraeliták, papok, leviták és nátineusok voltak. – Hogy kiket kell «az előző lakos»-okon értenünk, igen sokat vitatott dolog. A Szentírás magyarázóinak egy része a babiloni fogság előtti lakosokra gondol, más része, mivel a következő (3-34. v.) részek igen hasonlítanak Ezdr. II. 11,3-24. jegyzékeire, azt vélik, hogy itt a fogság után elsőknek visszatelepülő családfőkről van szó. A kérdést eldönteni nem lehet. – Izraelitákon ehelyütt világi (nem papi és levita) izraelitákat, nátineusokon a szentély szolgálatában álló, bár nem levita származású embereket kell értenünk. A nátineus szó annyit jelent, mint (a szentély vagy a papok szolgálatára) odaadott, odaajándékozott.
* 3-9. A Jeruzsálemben lakó világi családfők.
* 4-6. Júda három fiának, Fáresznek, Selának (ennek utódait silonitáknak nevezi a latin fordítás) és Zárának, utódai. – A testvér szó itt távolabbi értelmű, és rokont, atyafit jelent.
* 7-9. Benjámin fiainak családfői. A családfő szó itt több családból álló, tágabb értelemben vett család (atyafiság) fejét jelenti. – A bevezető sorok (3. v.) alapján Efráim és Mánássze utódainak felsorolását is várnók; ezt azonban a Szentírás nem közli.
* 10-13. A Jeruzsálemben lakó papok.
* 11. A főpap szónak megfelelő héber szó itt elöljárót, főnököt is jelenthet; hogy Ázáriás főpap volt-e vagy sem, vitás.
* 13. Természetesen aligha volt mind az 1760 ember családfő. (L. e szóról 7-9. jegyz.) – A papi hivatást az Isten szolgálatában való katonáskodásnak is tekintették; azért nevezi a Szentírás itt is a papokat vitéz hősöknek. Egyébként a kifejezés annyit is jelenthet, mint derék, hasznavehető emberek.
* 14-16. A (Jeruzsálemben lakó) levita családfők.
* 15. A Cheres szót a latin fordítás lefordítja s az előtte álló névvel kapcsolja s így Bákbákárt bognárnak mondja.
* 16. Netofa város Betlehem közelében feküdt; ennek majorjaiban (helyesebben: falvaiban) tanyázott Elkána nemzetsége.
* 17-34. A különböző tisztekben működő (Jeruzsálemben lakó) leviták.
* 18. A templomba a király a keleti kapun járt be; azért hívták e kaput királyi kapunak.
* 19-21. Ez a rész valószínűleg azt hangsúlyozza, hogy Sellum és nemzetsége azért volt a legfőbb az ajtónállók között, mert már őseik is ajtónállók voltak a mózesi szent sátornál, mikor is Fineesz volt az elöljárójuk s egyik ősük, Zakariás, gyakorolta ezt a tisztet.
* 26. A vers első fele a héber szövegben így szól: A négy levita főajtónálló (állandóan) gyakorolta hivatalát. A vers második felétől kezdve már nem az ajtónállókról van szó, hanem a levitákról általában.
* 30. V. ö. Móz. II. 30,22. skk.
* 31. A serpenyőben készített sütemények az eledeláldozatok egyik fajtájánál voltak szükségesek.
* 33-34. E két vers befejezi a Jeruzsálemben lakó ajtónállók és más tiszttel megbízott leviták jegyzékét.
* 35-44. A Gábaonban lakó (nátineus?) családfők és Saul király nemzetsége.
* 38. Mákellót és nemzetsége elhagyta Gábaont s az ott lakó benjáminita testvéreivel szemben, a Jeruzsálemben lakó benjáminita testvérei között telepedett meg.
* 10,1-3. Izrael veresége a Gelboe hegyén. – Ez a rész (10,1-12.) lényegében véve ugyanazt mondja el, mint Kir. I. 31,1-13. (Magyarázatát L. az idézett helyen.) Néhány apróbb eltérése főleg abból származik, hogy a Szentírás itt egyes részleteket bővebben, másokat kivonatosabban mond el, mint a Királyok könyve.
* 4-6. Saul kétségbeesésében saját kardjába dől. L. Kir. I. 31,10, 4-6. jegyz.
* 7. Saul halála után az izraeliták megmaradt serege is felbomlik. L. Kir. I. 31,10, 7. jegyz.
* 8-10. A filiszteusok meggy alázzák Saul tetemét. L. Kir. I. 31,10, 8-10. jegyz. Utóbbi hely ugyan azt mondja, hogy a filiszteusok Saul tetemét Betsán falára tűzték, de mivel a jelen rész Saul fejéről beszél, ellenmondás a két elbeszélés között nincsen.
* 11-12. Jábes-Gálaád lakói megadják Saulnak a végtisztességet. V. ö. Kir. I. 31,10. 11-13.
* 13-14. Saul halálának oka.
* 13. Az Úr ezen parancsáról L. Kir. I. 13,8. skk; 15,2. skk.
* 14. A héber szöveg nem azt mondja, hogy Saul nem az Úrban bízott, hanem azt, hogy Saul nem az Úrtól kért tanácsot. Mivel Saul Kir. I. 28,6. skk. szerint kért az Úrtól tanácsot, de nem kapott, a héber szöveget úgy kell értenünk, hogy Saul nem elég kitartással kérte az Úr tanácsát. – Egyébként 1. Kir. I. 28.
* 11,1-3. Dávid egész Izrael királyává lesz. – Ugyanezt, csaknem szóról-szóra ugyanígy Kir. II. 5,1. skk.-ben is olvassuk magyarázatát lásd ott.
* 4-9. Dávid elfoglalja Sión várát. Magyarázatát I. Kir. II. 5,6. skk.
* 10-14. Dávid három legfőbb vitéze. V. ö. Kir. II. 23,8-12. és jegyz.
* 15-19. A három vezér hőstette. V. ö. Kir. II. 23,13-17. és jegyz.
* 22. Áriel helyett Kir. II. 23,20. oroszlánról beszél.
* 20-25. Dávid két híres vitéze. V. ö. Kir. II. 23,18-23. és jegyz.
* 26-46. Dávid többi vitézei. E jegyzék némileg másként sorolja fel Dávid vitézeit, mint Kir. II. 23 24. skk. A rendelkezésünkre álló szövegek azonban nem elegendők ahhoz, hogy a két jegyzék között mutatkozó különbségeket teljesen megmagyarázhassuk, sőt még a jegyzékekben előforduló földrajzi helységek nevét sem tudjuk minden esetben meghatározni.
* 12,1-7. Dávid benjáminita párthívei Szikelegben.
* 1. V. ö. Kir. I. 25,1-7.
* 2. Saul testvérein a benjáminitákat kell értenünk.
* 8-15. Dávid gádita párthívei a pusztában.
* 8. Valószínűleg arról az időről van szó, amikor Dávid a júdeai puszta sziklaváraiban keresett menedéket. (V. ö. Kir. I. 22-24.)
* 14. A héber szöveg értelme az, hogy az utolsó is fel tudta venni a harcot száz emberrel, a legnagyobb pedig ezer emberrel is.
* 15. Ez a vers a gáditák valamelyik hőstettéről beszél; talán arról van szó, hogy a gáditák nagy elszántsággal és vitézséggel törtek át a Jordán völgyében lakó, Saul pártjához tartozó izraeliták területén, amikor Dávidhoz tartottak.
* 16-18. Dávid benjáminita és judoi párthívei a sziklavárban.
* 16. V. ö. 8. v. jegyz.
* 18. Ámászáj neve sem a harminc vitéz jegyzékében, sem Dávid történetében nem fordul elő; lehet, hogy e név alatt Ámásza (L. Kir. II. 17,25, 19,14; 20,4.) vagy Ábizáj (Kir. II. 2,16; 11,20.) rejtőzik. – Ámászáj Isten kegyelmének hatása alatt lelkesülve nyilvánította ragaszkodását Dávidhoz.
* 19-22. Dávid mánásszita párthívei Szikelegben.
* 19. Ez az esemény közvetlenül Saul halála előtt történt. L. róla Kir. I. 29,2. skk.
* 23-37. Dávid királyválaszló párthívei Hebronban.
* 23. Hadvezérek helyett a következőkben inkább hadnépről van szó. Mindent egybevéve, kb. 340.000 fegyveres emberből álló hadsereg vett részt Dávid királlyá választásában.
* 28. Szádokot a héber szöveg (nem kiváló erkölcsű, hanem) vitéz ifjúnak mondja.
* 38-40. A királyválasztó sereg öröme és ellátása.
* 13,1-4. Dávid elhatározza, hogy Jeruzsálembe hozatja az Isten ládáját. V. ö. Kir. II. 6,1. skk.
* 2. A papok és a leviták a héber szöveg szerint legelőstül nekik adott városaikban laktak.
* 5-14. Dávid Óza bűnhődése miatt Obededom házában hagyja az Isten ládáját.
* 5. Egyiptom Síhorját a Szentírás egyebütt Egyiptom patakjának is nevezi; ez alkotta a Szentföld déli határát, míg Emát bejárója Kánaán északi határán feküdt. – Egyébként L. Kir. II. 6,3. skk. jegyzeteit.
* 14,1-2. Dávid királyi palotát építtet magának. L. Kir. II. 5,11-12. s jegyzeteit.
* 2. A vers vége a héber szövegben így szól: ... s hogy tekintélyt szerzett királyságának, népe, Izrael kedvéért.
* 3-7. Dávid jeruzsálemi feleségei és fiai. L. Kir. II. 5,13-16; Krón. I. 3,5-8. és jegyzeteit.
* 8-12. Dávid legyőzi a filiszteusokat. L. Kir. II. 5,17-21. és jegyzeteit.
* 13-16. Dávid újabb győzelme a filiszteusokon. L. Kir. II. 5,22-25. és jegyzeteit.
* 17. Dávid hírneve.
* 15,1-15. Dávid a levitákkal elhozatja a frigyládát Obededom házából. (V. ö. Kir. II. 6,11. skk.)
* 1. Dávid a királyi palota felépítése (14,1.) után elkészíttette, berendeztette magának a házat, s ugyanakkor sátrat állíttatott a frigyláda számára.
* 2. Okulva Óza pusztulásán, Dávid meghagyta, hogy a frigyládát a leviták hozzák át a Dávid-városba, és pedig nem szekéren, hanem a vállukon. (V. ö. 15. v.)
* 3. Egész Izraelen Izrael képviselőit, főembereit kell értenünk. (V. ö. 25. v.)
* 4. Áron fiain itt a Szentírás Szádok és Ábjátár főpapokat érti (v. ö. 11. v.), a meghívott levitákat pedig nemzetségeik szerint fel is sorolja.
* 12. A megszentelődés mosdásból, ruhaváltásból, a vallási tisztátalanságoktól való tartózkodásból állott.
* 13. Ha Izrael fiai maguk vinnék fel a ládát, tilalmas dolgot cselekednének és megbűnhődnének; a héber szöveg ugyan némileg másként szól, de lényegében véve ugyanezt mondja.
* — 15. V. ö. Móz. IV. 7,9.
* 16-24. A frigyládát vivő menet.
* 16. A frigyládát vivő menet élén az énekesek haladtak, aztán jött Koneniás (22. v.), majd két ajtónálló után a papok és a frigyláda, végül ismét két ajtónálló s a király és Izrael képviselete. – A Szentírás itt (és a következőkben többször) három hangszert említ; a lant és a koboz húros hangszer volt, a cintányérok kb. olyanok voltak, mint a maiak, csak sokkal kisebbek. L. egyébként Kir. II. 6,5. jegyz.
* 19-21. Ezeknek a verseknek az értelmét, minthogy az izraeliták zenéjéről ismereteink felette hiányosak, megállapítani nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy a héber szöveg e helyütt mást fejez ki, mint a latin fordítás. Talán még legvalószínűbb az, hogy az éneket Hemán, Ászáf és Etán kis cintányérokkal vezették, Zakariás és társai lantkísérettel a szoprán, Mátátiás és társai pedig kobozkísérettel a basszus szólamot játszották. – Zakariás és társai ugyanis a héber szöveg szerint (nem titkos dolgokat éneklének, hanem) lanton leánymódra (= szoprán szólamban?) játszottak, Mátátiás és társai pedig (nem győzelmi éneket éneklének, hanem) kobzon játszották a nyolcadot (= a basszus szólamot?), vagy nyolchúrú kobzon játszottak.
* 22. Koneniás a latin fordítás szerint az ének vezetője volt; a héber szöveg szerint ő volt a (ládát vivő) leviták vezetője, feje. A láda előtt és után (v. ö. 24. v.) két-két ajtónálló haladt. Sebeniás és társai papok voltak; ők fújták az ezüst trombitákat. (L. Móz. IV. 10,1-10.)
* 25-29. Dávid és Izrael öröme, Mikol részvétlensége. (V. ö. Kir. II. 6,12. skk.)
* 26. Úgylátszik itt arról az áldozatról van szó, .amelyet akkor mutattak be, amikor az Isten célhoz segítette a levitákat.
* 27. A bisszus finom, fehér, leginkább Egyiptomban készült (gyapot-) kelme volt. – Az efód leginkább a mai vállas kötényekhez hasonlított.
* 16,1-3. A frigyláda elhelyezése s az ünnepség befejezése. – V. ö. Kir. II. 6,15-19. és jegyzeteit.
* 4-6. A frigyláda elé rendelt leviták.
* 7-36. A frigyláda elhelyezésekor énekelt zsoltár. Ezt az éneket Dávid valószínűleg a frigyláda elhelyezésének ünnepségére költötte. Első része (8-22. v.) csaknem szóról-szóra megvan a 104. zsoltárban is, második része (23-33. v.) nagyon hasonlít a 95. zsoltár elejére, befejezése (34-36.) pedig a 105. zsoltár végére emlékeztet. Tárgya Izrael hálája az Úr jótéteményeiért s bizalma az Úr erejében s hatalmában. Kifejezésre jut benne a Messiásba vetett hit is, mert megjövendöli, hogy (az idők végén) a természet ujjongása közepette eljön az Isten, hogy megítélje az egész földet s királya legyen minden nemzetnek. – A 19,20. és 21. vers a pátriárkákra és utódaikra vonatkozik: őket nevezi a Szentírás az Isten felkentjeinek és prófétáinak.
* 37-42. A frigyláda és a szent sátor előtt végzendő istentisztelet ellátása. – Ebben az időben tehát a frigyláda a Sionon, a számára készített sátorban állott, a mózesi szent sátor pedig Gábaonban volt. A törvényszabta áldozatok Gábaonban, a mózesi szent sátorban folytak.
* 43. Dávid hazatérése. V. ö. Sám. II. 6,19. sk.
* 17,1-2. Dávid templomot akar építeni az Úrnak. – L. Kir. II. 7,1-3. és jegyzeteit.
* 3-15. Nátán próféta közli az Úr megbízásából Dáviddal, hogy a templomot fia fogja megépíteni és az Úr örökkévalóvá teszi Dávid királyságát. L. Kir. II. 7,4-17. és jegyzeteit.
* 16-27. Dávid megköszöni az Úr ígéretét s kéri annak teljesítését, L. Kir. II. 7,18-29. és jegyzeteit.
* 18,1-2. Dávid győzelme a filiszteusokon és a moábitákon. L. Kir. II. 8,1-2. és jegyzeteit.
* 3-8. Dávid győzelme a szóbaiakon és a damaszkusiakon. L. Kir. II. 8,3-8. és jegyzeteit.
* 9-11. Hemát (= Ernát) királya üdvözli a győzedelmes Dávidot. L. Kir. II. 8,9-12. és jegyzeteit.
* 11. A vers első f ele azokról az arany-, ezüst- és réztárgyakról beszél, amelyeket Tóu fia vitt Dávidnak.
* 12-13. Dávid vezérének győzelme az edomitákon. V. ö. Kir. II. 8,13-14. és jegyz.
* 14-17. Dávid főtisztviselői. L. Kir. II. 8,15-18. és jegyzeteit.
* 17. A Királyok könyve (II. 8,18.) Dávid fiait papoknak mondja; hogy mit kell értenünk e szón, a Szentírás itt magyarázza meg. L. egyébként az idézett hely jegyzetét.
* 19,1-6. Az ámmoniták csúffá teszik Dávid követeit. L. Kir. II. 10,1-5. és jegyzeteit.
* 6-15. Dávid hadvezére megveri az ámmonitákat s a velük egyesült szíreket. L. Kir. II. 10,6-14. és jegyzeteit.
* 7. Medába a Jordántól keletre, Rúben területén feküdt.
* 16-19. Dávid (végleg) leveri a szíreket. V. ö. Kir. II. 10,15-19. és jegyz.
* 20,1-3. Dávid győzelme az ámmonitákon. Ugyanezt bővebben Kir. II. 11,1. és 12,26-31. mondja el. Magyarázatát L. ott.
* 4. Dávid (második) háborúja a filiszteusokkal. Az itt következő hadjáratokról Kir. II. 21,18. skk. is megemlékezik, csakhogy ott még egy (első) háborúról is olvasunk. Az itt említett (második) háború Kir. II. 21,18. szerint nem Gázerben, hanem Góbban ment végbe; valószínű, hogy mindkét szó ugyanazt a helyet jelöli.
* 5. Dávid (harmadik) háborúja a filiszteusokkal. V. ö. Kir. II. 21,19. sk.; a héber szöveg nem azt mondja, hogy Elchánán betlehemi volt, hanem azt, hogy Góliát fivérét Láchmi-nak hívták. A latin fordítás e versben lefordítja a tulajdonneveket s Elchánánt Adeodatus-nak = Istenadtá-nak, Jáirt pedig Saltus-nak = Erdőnek nevezi; félreértések elkerülése végett fordításunkban a héber tulajdonneveket közöljük.
* 6-7a. Dávid (negyedik) háborúja a filiszleusokkal. L. Kir. II. 21, 20. sk. és jegyzeteit.
* 7b. Összefoglalás. L. Kir. II. 21,22.; Ráfát a Királyok könyve a latin fordításban Áráfának nevezi.
* 21,1-6. Dávid (hiúságból) megszámláltál ja a népet. – V. ö. Kir. II. 24,1-9.
* 1. A Királyok könyvében azt olvassuk, hogy Dávidot a népszámlálásra az Úr haragja indította. Itt a Szentírás ezt a sátánnak tulajdonítja. Úgy látszik, az Úr megharagudott valamiért Izraelre, s azért engedte meg, hogy a sátán tőrbe csalja Izrael királyát, Dávidot.
* 3. Jóáb azt akarja kifejezni, hogy ő is örül annak, ha Izrael népe sok, tehát nem irigységből helyteleníti a nép megszámlálását. Dávid azzal vétkezett, hogy önnön hatalmában s népének sokaságában, nem pedig az Úrban bízott; bűnéért népe pusztulásával bűnhődik. Izrael természetesen nem vetkezett; Jóáb csak azért mondja a dolgot Izrael vétkének, mert Izrael bűnhődik, lakói, mintha vetkezett volna. (A vétek szónak megfelelő héber szó vétket s vétekért járó bűnhődést egyaránt jelenthet.)
* 5. Az itt közölt számok eltérnek Kir. II. 24,9. számadataitól; az eltérés okát biztosan megállapítani nem tudjuk.
* 7-17. Dávid (hiúságának) büntetéséül dögvész tizedeli meg Izrael népét. V. ö. Kir. II. 24,10-15.
* 16. A szőrzsák ( = durva kelméből készült ruha) a bűnbánat jele volt.
* 18-27. Dávid Ornán szérűjén oltárt állít az Úrnak, mire megszűnik a csapás. V. ö. Kir. II. 24,16-25.
* 18. Ornánt a Királyok könyve Areunának nevezi; mindkét név ugyanazt a személyt jelöli.
* 25. A Királyok könyve szerint Dávid csak ötven siklust (= kb. 162,50 P) adott Ornánnak; mivel hatszáz siklus arany kb. 36.000 pengőnek felel meg, valószínű, hogy a Szentírás e helyütt nagyobb terület megvételéről beszél, mint a Királyok könyvében.
* 26. Az égből származó tűz (= villám?) azt jelezte, hogy az Isten elfogadja Dávid áldozatát.
* 28-30. Dávid állandó áldozati hellyé teszi Ornán szérűjét: Ebben az időben Izraelnek két istentiszteleti főhelye volt: Gábaonban állott a mózesi szent sátor és oltár, a Sionon pedig a Dávid által emelt sátor a frigyládával s a Dávid által épített oltárral. Mivel Dávid a pestis és a rémület következtében nem mehetett Gábaonba s az Úr Ornán szérűjét jelölte ki áldozati helyül, Dávid a dögvész elmúltával is Ornán szérűjén áldoztatott.
* 22,1. Dávid Ornán szérűjét jelöli ki az Úr templomának helyéül.
* 2-5. Dávid anyagot gyűjt a templom felépítésére.
* 2. A jövevényeken Dávid országának nem-zsidó telepeseit, főként a kánáneusok maradékait kell értenünk.
* 4. A szidóniak és a tirusaik Palesztinától északnyugatra laktak s nagyarányú kereskedelmet űztek.
* 6-16. Dávid meghagyja Salamonnak, hogy építsen templomot az Úrnak.
* 7. V. ö. Kir. II. 7.
* 9. A Salamon név kb. annyit jelent, mint Békességes.
* 14. Százezer talentum arany Mózes könyveinek alapján számítva kb. tizennyolc milliárd pengőnek, egymillió talentum ezüst kb. kilenc és háromnegyed milliárd pengőnek felel meg; mivel azonban ezek az összegek roppant nagyok, sokan úgy vélik, hogy a Szentírás ehelyütt a későbbi idők kisebb egységei alapján számít. Egyébként nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy Kelet fejedelmei hajdan is mérhetetlen kincsekkel rendelkeztek.
* 17-19. Dávid felszólítja Izrael fejedelmeit, támogassák Salamont a templom megépítésében.
* 23,1-2. Dávid Salamont jelöli ki Izrael királyává. V. ö. Kir. 1,1.
* 3-5. Dávid megszámláltálja a levitákat s megszabja tisztüket.
* 3. A leviták Móz. IV. 4,3. szerint harmincesztendős korukban kezdték meg szolgálatukat. Később (L. Móz. IV. 8,23.) maga Mózes huszonötesztendős koruktól fogva rendelte őket szolgálattételre. Dávid e vers szerint szintén a harmincesztendősöktől kezdve számláltatta meg őket; a 24. vers azonban már a húszesztendősök megszámlálásáról beszél. Nem lehetetlen, hogy Dávid a számlálás során megváltoztatta szándékát s a korhatárt tízesztendővel leszállította; az sem lehetetlen azonban, hogy itt (a 3. versben) a harmincas szám valamilyen íráshiba vagy téves másolás következtében került a húszas szám helyére. – Egyébként a leviták száma is nagynak látszik, de lehetetlennek nem mondható.
* 4. Elöljárók helyett a héber szöveg tulajdonképen íródeákokról, jegyzőkről beszél.
* 6-23. A levita atyafiságok fejei. A törzsek nemzetségekre, a nemzetségek atyafiságokra, az atyafiságok (szűkebb értelemben vett) családokra oszlottak. Itt az atyafiságok fejeiről van szó.
* 7. Gersonnak Móz. II. 6,17. szerint két fia volt: Lobni és Semei; úgylátszik, az itt szereplő Leedán Lobninak valamelyik leszármazottja volt. – A 8-9. v. Leedán leszármazottairól beszél; a 9. versben előforduló Semei tehát Leedánnak valamelyik leszármazottja volt s nem azonos a 7. és 10. versben említett Semeivel. Leedántól tehát hat atyafiság származott.
* 10. Ez a vers a 7. versben említett Semei leszármazottairól beszél; Semeitől tehát három atyafiság származott.
* 12. V. ö. Móz. II. 6,20.
* 3-14. Áron leszármazottai tehát papok, Mózeséi csak leviták voltak.
* 15-20. Mindent együttvéve tehát a nem-papi káátíták ezidőben kilenc atyafiságra oszlottak.
* 24-32. A leviták tiszte.
* 24. E szerint tehát Dávid húszesztendős koruktól fogva rendelte szolgálattételre a levitákat, (V. ö. 4. v. jegyz.) Ezt annál is inkább megtehette, mert
* 25. v. – a levitáknak ebben az időben nem kellett már azokat a terhes szolgálatokat teljesíteniük, amelyeket őseik végeztek a pusztai vándorlás idején. Hogy mit kellett végezniök nekik, a 28. és köv. versek mondják el.
* 28. A héber szöveg értelme szerint a levitáknak segíteniök kellett a papokat a szent szolgálat ellátásánál, felügyelniük az udvarokra s a kamrákra s a tisztogatniok a szent dolgokat, vagyis a templom megfelelő helyiségeit és tárgyait.
* 29. A héber szöveg e helyütt nem a papokról beszél, hanem folytatja a 28. versben megkezdett gondolatot s a leviták feladatait vázolja. Ők gondoskodtak a kitett kenyerek (L. Móz. III. 24,8.) és a különböző eledeláldozatok elkészítéséről s ők őrködtek a mértékegységek felett is.
* 30. Ez a vers is folytatása a 28.-nak; a levita énekesek és zenészek ügyéről behatóbban a 25. fejezet tárgyal.
* 24,1-6. A papok beosztása.
* 1-2. V. ö. Móz. II. 6,23; III. 10,1. skk; IV. 3,4.
* 3. A beosztást tehát Dávid a két főpap, Szádok és Áhimelek segítségével végezte.
* 4. Eleázár leszármazottait tehát Dávid tizenhat, Itámár leszármazottait pedig nyolc osztályba sorolta.
* 5. A beosztás sorsvetés útján történt, mert mindkét ágból voltak a történelem folyamán fejedelmei a szenthelynek meg az Istennek, vagyis főpapok s azért Dávid egyik ágat sem akarta a beosztásnál előnyben részesíteni.
* 6. A vers végének értelme a latin fordításban – melyet követünk – elmosódott, bár a héber szövegben sem egészen világos; valószínűleg arról van szó, hogy a sorsvetés felváltva történt: egyszer Eleázár, másszor Itámár ágára vonatkozólag.
* 7-19. A papok szolgálati osztályai. E rész a huszonnégy papi osztályt sorolja fel a sorsvetés eredménye s az egyes osztályok elöljárói szerint. A papi szolgálatot az osztályok az Úrtól kapott parancsok épségben tartása mellett, felváltva látták el.
* 20-31. A leviták szolgálati beosztása. Eddig Lévi ama fiairól volt szó, akik papok voltak; most Lévi többi, nem-pap leszármazottairól beszél a Szentírás. E helyütt azonban a levitáknak csak két ágáról esik szó: Ámrám utódairól, tehát a káátítákról és a merárítákról; a gersonítákról, a harmadik levita nemzetségről a Szentírás itt nem beszél. Ha a szereplő neveket összeadjuk, tizenöt nevet találunk; mindazonáltal valószínű, hogy a levitáknak is, éppúgy mint a papoknak, 24 osztályuk volt, bár a Szentírás ezt sehol sem mondja. Egyébként e rész csak az istentiszteletnél közvetlenül szolgálatot tevő levitákról beszél. – A 23. versben Krón. I. 23,19. tanúsága szerint nem Jáhátnak, hanem Hebronnak a fiairól van szó. – A 26. és 27. vers szövege és értelme bizonytalan; nem tudjuk ugyanis megmondani, hogy ki volt Oziáu és Bennó. – Sóám, Zákur és Hebri úgylátszik, Oziáu fiai voltak.
* 25,1-8. Az énekesek rendje és tiszte.
* 1. A sereg elöljáróin a Szentírás rendesen a hadvezéreket és a tiszteket érti; mivel azonban Izrael az Úr seregének számított lehet, hogy a kifejezés itt általában Izrael elöljáróit jelöli. – Ászáf gersonita, Hemán káátita, Iditun pedig merárita volt; mindhárom tehát a leviták soraiból került ki. – Iditun egyébként minden bizonnyal ugyanaz, mint az, akit a Szentírás egyebütt (6,29; 15,17.) Etánnak nevez. A lantról, kobozról és cintányérról L. 15,16. jegyz. – Prófétáláson e helyütt ihletett éneket és zenét kell értenünk.
* 2. A fiai kifejezés itt és a következőkben tanítványt vagy segédet is jelenthet; ezek mindegyike egy-egy osztály karnagya volt.
* 3. Mivel a Szentírás szerint Iditun «fiai» hatan voltak, de a Szentírás csak öt nevet sorol fel, valakinek a neve e jegyzékből kimaradt; mivel a 17. versben említett Semeja itt (2-5.) hiányzik, valószínűleg ő volt Idutun hatodik fia.
* 5. E vers szavai számos értelmezésre adtak alkalmat; valószínűleg azt akarják csak megokolni, miért volt Hemánnak ennyi gyermeke. Valakinek a szarvát felemelni annyit jelent, mint valakit erőssé, hatalmassá tenni; az Úr tehát hatalmassá akarta tenni Hemán nemzetségét s azért adott neki ennyi gyermeket.
* 6. A héber szövegből nem világlik ki, hogy itt éneklésről, vagy csak az éneket kísérő zenéről van-e szó.
* 7. Ászáf, Hemán és Iditun «fiai» (2-5. v.) összesen huszonnégyen voltak; mindegyikük mellett tizenegy mester állott, összesen tehát kétszáznyolcvannyolcan voltak. E kétszáznyolcvannyolc mester huszonnégy osztályra (24 x 12 = 288) oszlott, mindegyik osztályban rajtuk, a — 8. v. — tanult énekeseken kívül számos kevésbbé tanult énekes működött, úgy, hogy az énekesek száma összesen négyezerre (v. ö. 23,5.) rúgott. – Szolgálati sorrendjüket és beosztásukat a sors szabta meg.
* 9-31. Az énekesek osztályai. Az énekesek tehát huszonnégy osztályra oszlottak; mindegyik osztály élén egy karnagy és tizenegy mester állott. A Szentírás e helyütt az osztályok sorrendjét és főnökét közli; bár az utóbbiak neve itt némileg elüt a fenti (2-5. v.) jegyzék neveitől, kétségtelen, hogy ugyanazokról van szó.
* 26,1-11. Az ajtónállók (= kapuőrök) rendje.
* 1. Kóré Káát fia volt; mivel azonban az énekes Ászáf nem Kááttól, hanem Gersontól származott (v. ö. 6,24.), itt nem őróla, hanem Ábiászáfról van szó. (V. ö. 9,19.)
* 4. Obededom úgylátszik, szintén Kóré családjából származott.
* 6. Semei helyett a héber szöveg itt is Semejásról beszél.
* 7. A vers végének értelme bizonytalan.
* 8. Obededom nemzetségéből tehát hatvankettőn, Meselemia nemzetségéből pedig tizennyolcan voltak ajtónállók; eszerint tehát Káát utódai közül összesen nyolcvanan szolgáltak ebben a minőségben. A leviták másik ágáról, a merárítákról a 10. és 11. vers beszél. Mivel Hósza elsőszülötte meghalt, vagy a szolgálatra alkalmatlan volt, Hósza Semrit tette meg a meráríta ajtónállók fejének. – Az itt felsorolt ajtónállók összesen (62 + 18 + 13 =) kilencvenhárman voltak; mivel 23,5. szerint Dávid négyezer levitát tett ajtónállóvá, valószínű, hogy itt csak a főajtónállókról, az ajtónállók fejeiről van szó.
* 12-19. Az ajtónállók beosztása.
* 13. Az ajtónállók helyét a sors szabta meg.
* 14. A templom mindegyik kapujánál tehát más-más levita-csoport állott őrt.
* 15. A héber szöveg szerint Obededomnak a déli oldal, fiainak pedig a készletek házának őrzése jutott osztályrészül. A készletek házáról csak annyit tudunk, hogy a templom külső udvarának déli részén feküdt.
* 16. Sefim neve eddig nem szerepelt az ajtónállók között; lehet, hogy a szó csak íráshiba következtében került erre a helyre. (Az előző vers utolsó szava a héber szövegben ugyanis ugyanezekkel a betűkkel végződik.) Hószának a héber szöveg szerint a nyugati kapu jutott osztályrészül a (templomba) felvezető út mellett fekvő Sálleket kapuval együtt; a Sálleket kapuról csak annyit tudunk, hogy a templom raktárépületeinél, nyugaton feküdt; neve talán kidobást, kiszórást jelent.
* 17. A héber szöveg a tanács helye helyett ismét a készletek házáról beszél. (V. ö. 15. v.)
* 18. A héber szöveg így szól: nyugat felé, a Párbárnál, négy az útnál és kettő a Párbárnál. Párbárnak a templom hátsó, nyugati oldalain fekvő raktárépületeket nevezték. Összesen tehát legalább huszonnégy levitának kellett egyszerre őrt állania; mivel azonban az őrök egész nap nem őrködhettek s nem is voltak mindennap ugyanazok szolgálatban, érthető, hogy Dávid négyezer levitát rendelt ki erre a célra.
* 19. A gersoníták közül tehát ajtónállók nem voltak.
* 20-28. A szent kincsek őrei.
* 20. A szent kincseket a Szent-írás két csoportba osztja: az Úr házának kincseire (= tárgyaira) és az Urnák szentelt kincsekre (= adományokra). – Áchiásról eddig a Szentírás nem szólt s a következőkben sem emlékezik meg; valószínű, hogy neve helyett az ajtónállók testvéreiről (héberül: áchehem) van szó s a szöveg így értendő: Az Úr házának kincseire s az Úrnak szentelt tárgyakra az ő testvéreik (= nem-zetségbelieik) ügyeltek fel. — 21. Lédán Gerson leszármazottja volt; tőle származtak a jehieliták, kiknek fejük ebben az időben Zátán és (a héber szöveg szerint) testvére, Jóél volt.
* 29-32. A levita jegyzők és bírák.
* 29. Mivel 23,4. szerint Dávid hatezer levitát jegyzővé és bírává rendelt s ezekről a Szentírás részletesen még nem emlékezett meg, kétségtelen, hogy itt ezeknek a tejeiről van szó.
* 30-31. A hebroniták egyik ága tehát a Jordántól nyugatra, a másik ága a Jordántól keletre gyakorolta tisztét. Utóbbiakról megjegyzi a Szentírás, hogy igen vitéz (vagy: derék) emberek voltak. Jázer-Gálaád a Jordántól keletre, Gád területén feküdt.
* 32. Jeria testvéreiről = rokonairól van szó.
* 27,1. A hadsereg szervezete. Dávid hadserege tizenkét csapatra oszlott; mindegyik csapat egy-egy parancsnok felügyelete alatt állott s huszonnégyezer embert számlált. Mindegyik csapatnak más-más hónapban kellett készenlétben lennie.
* 2-15. A hadsereg beosztása.
* 4. Dudia eddigelé rendesen mint Eleázár atyja szerepelt (v. ö. 11,12; Kir. II. 23,9.); lehet, hogy a szöveget itt is úgy kell értenünk, hogy e csapatot Eleázár, Dudia fia vezérelte.
* 5-6. Bánájás Kir. II. 23,23. szerint a harminc vitéz egyike volt; a harminc fölé őt vagy vitézsége, vagy katonai rangja emelte. (L. Kir. II. 23,8. és 23. jegyzetét.)
* 7. Ászáhel Dávid uralkodásának kezdetén halálát lelte (v. ö. Kir. II. 2,18. skk.); nevét úgylátszik, kegyeletből adta Dávid e csapatnak. – Egyébként L. e vezérekről Kir. II. 23,8. skk. és Krón. I. 11,11. skk.
* 20-22. Izrael törzseinek elöljárói. Az itt felsorolt tisztviselők a törzsek polgári ügyeit intézték. Gád és Áser törzséről a Szentírás e helyütt nem emlékezik meg, Lévi törzsénél viszont különbséget tesz a nem-papi leviták s a papi ároniták között, Mánássze törzsénél pedig külön szól a Jordántól nyugatra és a Jordántól keletre (= Gálaádban) lakó mánásszitákról.
* 23-24. Miért nem vették fel Izrael egész számát a királyi krónikákba? Ez a rész közbevetett megjegyzést tartalmaz s azt magyarázza, miért nem fejezték be teljésen a megkezdett népszámlálást. Okul azt hozza fel, hogy a húszesztendősöknél fiatalabbakat Dávid nem is akarta megszámláltatni, mert bízott az Istenben, hogy úgyis elegen vannak (mások szerint: mert oly sokan voltak, hogy nem lehetett), a többiek megszámlálásának befejezését pedig megakadályozta az Isten haragja. (V. ö. Kir. II. 24; Krón. II. 21.)
* 25-31. A királyi vagyonfelügyelők és jószágkormányzók.
* 28. A Mezőség (Sefela) a Földközi tenger mellett Jaffától délre elterülő alföld volt.
* 29. Sáronnak Palesztina egyik legjobb legelővidékét nevezték; a Földközi tenger partvidékén, Jaffától északra húzódott.
* 32-34. Dávid főtisztviselői. V. ö. 18,15. skk; Kir. II. 8,15. skk; 20,23. skk.
* 32. A héber szöveg szerint csak Jáhiel volt a király fiai mellett, mint a királyfiak nevelője.
* 33. (V. ö. Kir. II. 15,31; 15,37; 16,16; 16,23.)
* 34. Áchitófel halála után tisztét Jójáda és Ábjátár vették át. Ezt a Jójádát meg kell különböztetnünk attól, akinek nem az atyja, hanem a fia volt Bánájás.
* 28,1-8. Dávid király ünnepélyesen kijelenti, hogy fiát és utódját bízza meg a templom felépítésével. V. ö. Krón. 22,7-13; Kir. II. 7,13.
* 2. Dávid király a frigyládát érti az Isten lábának zsámolyán, mivel a frigyládán trónolt az Isten.
* 4. Júda kiválasztásáról L. 5,2. jegyz.
* 9-10. Dávid ünnepélyesen felszólítja Salamont, építtesse fel az Úr templomát.
* 11-21. Dávid átadja fiának a templom terveit s az egybegyüjtött anyagot.
* 11. A templom előtt előcsarnok húzódott, a melléktermek a templomot három oldalról övezték, az emeleti terem a szentek szentje felett volt, a belső termeken a templom belsejét, a kegyelemházon a szentek szentjét kell értenünk.
* 12. A templomot udvarok vették körül, az udvarok oldalán kamrák voltak, amelyekben a kincseket s a felszereléseket őrizték s a papok s a leviták az istentisztelethez szükséges dolgokat előkészítették.
* 15. Ezüst mécstartókról és mécseseiről
* 16. – ezüst asztalokról ugyan egyebütt nem olvasunk a Szentírásban, de azért nem lehetetlen, hogy ilyenek is készültek, főleg a papság helyiségei és az áldozati húsok ideiglenes elhelyezése számára. Hogy az asztalok különbözők voltak, a héber szöveg nem mondja.
* 17. Tömjénezők helyett a héber szöveg kancsókról, oroszlánkák helyett (itt és a következőkben) serlegekről beszél.
* 18. A kerubokat a Szentírás e helyütt költői hasonlattal az Isten szekerének nevezi.
* 19. Dávid a templom tervét az Isten sugallatára készítette el; azért mondja, hogy a terveket az Úr keze rajzolta meg.
* 29,1-5. Dávid felszólítja Izrael jóembereit, járuljanak hozzá ők is a templom építéséhez.
* 2. Ónix kövek helyett a héber szöveg sóhám és foglalni való kövekről beszél. A sóhám kőről L. Móz. II. 25,7; 35,9; a foglalni való köveken foglalatba való drágaköveket kell értenünk. A stíbiumot rendesen kendőzésre használták (v. ö. Kir. IV. 9,30); itt valamilyen hozzá hasonló, feketés drágakőről (malachitról?) van szó. Pároszi márvány helyett a héber szöveg fehér alabástrom-márványról beszél.
* 4. Háromezer talentum arany kb. 540 millió, hétezer talentum ezüst kb. 68 és negyed millió pengőnek felel meg; L. azonban 22,14. jegyz.
* 5. A kezet megtölteni e helyütt annyit tesz, mint áldozati ajándékot vinni az Úrnak.
* 6-9. Izrael főembereinek adakozása a templom építésére.
* 6. A héber szöveg így kezdődik: Készségesen fogadták ezt (a király felszólítását) a nemzetségek fejei stb.
* 7. Ötezer talentum arany kb. 900 millió pengőnek felelt meg. Szolidusok helyett a héber szöveg dárikoszokról beszél; a dárikosz perzsa pénz volt s kb. 32 pengőnek felelt meg. A perzsa korban élő szerző itt saját korának pénzegységével fejezi ki a szóbanforgó összeget. A talentum mint súlymérték kb. 60 kilogrammnak felel meg.
* 10-19. Dávid hálaimádsága.
* 20-25. Salamont másodszor is felkenik királlyá s ő elfoglalja atyja trónját.
* 21. A sok minden szertartás helyett a héber szöveg békeáldozatokról beszél. A békeáldozati hús egyrészét áldozati lakomán költötték el: erről szól a 22. vers eleje. Salamont az Úr parancsára kenték fel királynak. Első felkenését úgylátszik, Kir. III. 1,32. skk. mondja el.
* 24. A hatalmasokon úgylátszik a hadsereg vitézeit kell értenünk.
* 26-28. Dávid király halála.
* 29-30. Dávid király történetének forrásai.
* 29. A Krónikák könyvének szerzője az itt felsorolt műveket kétségkívül ismerte és fel is használta: számunkra valamennyi elveszett.
* 30. A föld országain itt az Izraelt övező vidékek országait kell értenünk.