Makkabeusok I. könyvének kommentárjai

* I. A makkabeus felkelés előzményei, (1,1-2,41.)

* 1. 1-10. Nagy Sándornak és utódainak uralkodása.

* 1. A hősi makkabeusi küzdelmet az ősi hithez ragaszkodó zsidóság tulajdonképpen a görög műveltségből táplálkozó pogány szellem, az úgynevezett hellénizmus ellen vívta. Mivel pedig e görög műveltség Nagy Sándor hadjáratai nyomán kezdett gyökeret verni Keleten, ezért szükségesnek látja a szent író, hogy történetét Macedónia eme hírneves királyának uralkodásával kezdje. – Aki először Görögországon uralkodott, a görög szöveg alapján. A Vulgáta szó-szerint ezt mondja: aki Görögország első királya volt. A vers a görög szövegben egyébként némi eltéréssel így hangzik: Történt pedig, hogy miután leverte (t. i. ellenségeit) a macedóni Sándor, Fülöp fia, aki Chetím földéről jött, megverte Dáriust, a perzsák és a médek királyát, és helyette ő uralkodott (tudniillik: a perzsa királyok trónján) – először Hellaszon. Lehet, hogy ez utóbbi szavak csak később kerültek bele a szövegbe. – A chetím vagy kittím eredetileg Ciprus szigetének lakói voltak. Később e néven nevezték a Földközi tenger keleti felének északi partvidékét, valamint a közelben lévő szigeteket is. (V. ö. Jer. 2,10; Dán. 11,30.) – Nagy Sándor III. Dárius király leverése (Kr. e. 331.) után az egész perzsa birodalom urává lett,

* 3. – hatalmát egészen Indiáig, a régiek felfogása szerint: a föld széléig terjesztette ki. A sok leigázott nemzet közé számíthatta természetszerűleg a birodalom területén, többek közt Palesztinában lakó zsidókat is.

* 6. Indiai hadjárata után a hős hadvezér csakhamar ágynak dölt. De még halála előtt a kormányzás megkönnyítése céljából több tartományra, szatrapiára

* 7. – osztotta fel birodalmát, és e tartományok élére legkiválóbb és leghűségesebb vezéreit állította. A királynak 323-ban Babilonban bekövetkezett halála után többen közülük függetlenítették magukat,

* 10. – koronát (a fejedelmeket megillető aranyabroncsot) tettek fejükre. Folytonos háborúskodásuk és erőszakoskodásuk miatt aztán megsokasodott a baj az országban.

* 11-16. A hellénista zsidók hűtlen elpártolása a törvénytől IV. Antiochus Epifánes király uralkodásának elején.

* 11. Sok bajos küzdelem után Kr. e. 312-ben a Szeleucidák dinasztiája hajtotta uralma alá Szíriát, majd idővel Palesztinát is, és ezzel a zaklatások sorozata zúdult a palesztinai zsidókra. A pogányszellemű és pénzre éhes uralkodók nemcsak hogy súlyos adókkal terhelték alattvalóikat, hanem lábbal tiporták népeik vallásos meggyőződését is. Főképen a zsidókat zaklatták őseik hitéhez való hűséges ragaszkodásuk miatt. Semmibe sem vették vallásuknak szent törvényeit, többször is erőszakkal benyomultak a Jeruzsálemi szentélybe, hogy megfosszák kincseitől, és egyáltalában azon voltak, hogy a népet hol jó szóval, hol pedig fenyegetéssel és válogatott kínzással vallásától eltántorítsák és pogány hitre térítsék. Gonoszságban túltett mindannyiukon IV. Antiochus (a görög szöveg szerint) Epifánes = a megnyilvánuló t. i. istenség. Az ókori pogány uralkodók ugyanis igen gyakran az istenség földi megnyilvánulásának mondották önmagukat; v. ö. Makk. II. 9,12; 11,23. Az Epifánes szót a latin Vulgáta a «Nemes» szóval adja vissza. – IV. Antiochus Epifánes (Kr. e. 175-163) atyja, Nagy Antiochus (Kr. e. 223-187) szerezte meg a szír királyok számára Palesztinát. – IV. Antiochus Epifánes Kr. e. 189-ben, tizenkét éves korában került mint túsz Rómába, a szerencsétlen kimenetelű magnéziai csata után, melyet atyja Nagy Antiochus vesztett a rómaiakkal szemben. – A görögök uralmának száz-harminchetedik esztendeje Kr. e. 175.

* 12. Az istentelen nemzedék a görögpárti zsidók voltak, Jázonnal, III. Óniás főpap fivérével az élükön (v. ö. Makk. II. 4,7.), akik azzal iparkodtak magukhoz keríteni a nép vezetését, hogy a király kívánsága értelmében mindenben alkalmazkodtak a pogányok szokásaihoz.

* 15. A test-gyakorló iskolákban, gymnasionokban görög mintára meztelenül küzdöttek az ifjak, és hogy ne kelljen szégyenkezniük a körül-metélés miatt,

* 16. – sokan közülük mesterséges úton-módon újra növesztették fitymájukat.

* 17-20. IV. Antiochus Epifánes hadjáratot indít Egyiptom ellen, valószínűleg Kr. e. 170-ben.

* 18 Profán történetírók feljegyzéseiből is tudjuk, hogy az elefántok nagy szerepet játszottak ebben a korban a keleti királyok hadvezetésében.

* 19. VI. Ptolemeus Filométor, Egyiptom ifjú királya (Kr. e. 181-146) a Peluziumnál szenvedett vereség után elmenekült ugyan, de nemsokára reá mégis csak Antiochus foglyává és politikai eszközévé lett Egyiptomban. Az egyiptomiak ezért öccsét, Ptolemeus Fiszkont tették meg királyuknak.

* 21-25. IV. Antiochus Epifánes elrabolja a jeruzsálemi templom kincseit és vérfürdőt rendez a városban.

* 21. A jeruzsálemi zavargások és pártküzdelmek alkalmul szolgáltak Antiochusnak, hogy végrehajtsa régi tervét: a templom kincseinek elrablását. Ez volt részéről az első megszentségtelenítése a templomnak. (V. ö. Dán. 11,28; Makk. II. 5,15.)

* 23. Az aranyoltár (= a füstölőszerek oltára) nem színaranyból készült, hanem csak arannyal volt bevonva. (V. ö. Móz. II. 30,1. skk.) – A mécstartóról L. Móz. II. 25,31. skk. – A kihelyezett kenyerek asztaláról L. Móz. II. 25,23. skk. – Az egyes templomi szerek felsorolását illetőleg v. ö. Krón. I. 28,14. skk; Jer. 52,17; Ezdr. I. 1,7; 5,14. – A füstölők helyett a Vulgáta kis mozsarakról beszél. – A legértékesebb volt az a függöny, amely a szentek szentjét elválasztotta a szentélytől (v. ö. Móz. II. 26,31 skk.); ehelyütt bizonyára erről van szó. – A koszorúk vagy fogadalmi ajándékok voltak a szentély számára, vagy a templom homlokzatának díszítésére szolgáltak. – Leszakított, a Vulgáta szószerint: összetört. – Makk. II. 5,21-ből tudjuk, hogy IV. Antiochus e kincseken kívül még 1800 talentumot (kb. 18 millió pengőt) vitt el készpénzben.

* 26-29. Gyászdal, mely a meggy alázott Jeruzsálem fájdalmát zengi.

* 30-37. Újabb vérfürdő Jeruzsálemben.

* 30. Két esztendő múlva, azaz a 168-ik esztendő vége felé. Antiochus ekkor visszatérőben volt egy újabb egyiptomi hadjáratáról, mely a rómaiak közbelépése miatt nem hozta meg a kívánt sikert. Ekkor úgylátszik elhatározta, hogy birodalma déli határainak védelmére Jeruzsálemet erős várrá építi ki. Eme terv véghezvitelére sereget küldött a szent városba. – Az adószedők főnöke helyett a párhuzamos hely (Makk. II. 5,24.) az utálatosak, mások szerint: a míziaiak (tehát úgylátszik egy kisázsiai csapat) fejéről beszél; az adószedők szó nyilván a megfelelő, rokonhangzású héber szó (hammuszim – hammisszim) helytelen fordítása révén jutott bele a görög szövegbe. A vezér neve Makk. II. 5,24. szerint: Apollónius.

* 35. Hogy ehelyütt a régiek Dávid-városáról (v. ö. Kir. II. 5, 7, 9. jegyz.) van-e szó, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a szóbanforgó vár a templom közelében volt (v. ö. 4,41.) és pedig attól délre. A görögök saját nyelvükön Ákrának nevezték el. Jól ellátták hadi anyaggal és élelmiszerrel, őrséget helyeztek el benne, természetesen javarészt pogány emberekből, akikhez hűtlen törvényszegő zsidók is csatlakoztak. Ezek aztán állandóan zaklatták a szent város hithű lakosságát. Ezért méltán mondhatja a szentíró, hogy a Vár vészthozó csapdájává lett Izraelnek.

* 38-42. Gyászdal a szentélyről, mely Jeremiás Siralmainak hangján fájdalmas szomorúsággal siratja a templom meggyalázását, pusztulását és az ünnepi szent szertartások szünetelését.

* 43-45. IV. Antiochus király elrendeli birodalmában a görög vallás kötelező voltát.

* 43. A szóbanforgó rendelet 167-ben jelenhetett meg, amikor is Antiochus király visszatérve fővárosába, Antiochiába, országos ünnepséget rendezett, melyre birodalmának minden tájáról összesereglettek a népek és a nemzetek képviselői. Ekkor foganhatott meg elméjében az a gondolat, hogy nagyobb politikai és vallási egységbe fogja össze birodalmának népeit. Összekötő kapocsnak az uralkodó személyét jelölte meg, aki szerinte az istenség megjelenése a földön, ezért isteni tisztelet is illeti meg minden alattvalója részéről. Ezzel az eszmével az ókori pogány uralkodóknál igen gyakran találkozunk.

* 45. A királyi rendeletnek a görög műveltségű keleti városokban (pl. Antiochiában) lakó zsidók közül is sokan eleget tettek. De voltak közöttük olyanok is, akik inkább a halálba mentek, de nem pártoltak el vallásuktól. (V. ö. Makk. II. 7.)

* 46-52. IV. Antiochus király halálbüntetés terhe alatt megtiltja a zsidó vallás gyakorlását.

* 46. Jelen rendelet tulajdonképen az általános rendeletnek végrehajtását célozza. Megtartását a király annyival is szigorúbban követelte a zsidóktól, mert Jeruzsálemmel és a zsidókkal szemben már régóta nagy ellenszenvvel viseltetett. – Kövessék az ország pogány nemzeteinek szokásait, elsősorban a görög államvallás szertartásait.

* 47. Italáldozatokat, a görög szöveg alapján; a Vulgáta ehelyütt engesztelő áldozatokról beszél. – A rendelet egyrészt megkövetelte a zsidóktól, hogy szüntessék be a templomi istentiszteletet (44-49), másrészt pedig azt parancsolta, hogy áldozzanak a pogány isteneknek és ne törődjenek a mózesi törvények szabályaival (50-51.). Különösen kegyetlen volt a rendeletnek az a része, amely megkövetelte a mózesi törvényben szigorúan tiltott sertéshús feláldozását és élvezetét (50.), és megtiltotta a körülmetélés szertartását (51.).

* 53-56. A rendelet végrehajtásának ellenőrzése és hatása.

* 55. A nép közül, vagyis a zsidók közül sokan nemcsak hogy az új vallást követték, hanem arra is vetemedtek, hogy feljelentették hithű honfitársaikat a görög hatóságoknál, s így ezek kénytelenek voltak elbujdosni a biztos halál elől.

* 57-62. A szentély meggyalázása.

* 57. A száznegyvenötödik esztendőben, Kr. e. 167-ben. – Kászlev (v. kiszlev) hó a 9. hónap; megfelel kb. a mi decemberünknek. 167 kászlev hó 15. és 25. (v. ö. 62. v.) napja mélyen belevésődött minden igaz zsidó lelkébe. Az előbbi napon ugyanis a véres áldozatok oltárára helyeztette Antiochus király a vészthozó undokságot, a görög szöveg szerint: «a pusztulás utálatosságát», vagyis úgylátszik Zeus görög isten oltárát. A Vulgáta szószerint: a pusztítás bálványát. (V. ö. Dán. 9,27; 12,11.) Kászlev hó 25-én pedig bemutatták rajta az első áldozatot a pogány istenségnek. Régi írók feljegyezték, hogy sertéshúst hoztak áldozatul. Makk. II. 6,2. szerint a templomot az olimpusi Zeus tiszteletére szentelték.

* 58. A házak bejáratánál meg a tereken nyilván azoknak az istenségeknek tiszteletére égettek tömjént a pogányok, amelynek oltalma alá helyezték házuk küszöbét, meg a nyilvános tereket.

* 63-67. A hithű zsidók üldözése.

* 63. Legyilkolták, Jós. Flavius, zsidó történetíró szerint: keresztre feszítették.

* 65. A tisztátalanon részint a mózesi törvényben tiltott ételeket, részint pedig a pogány bálványok tiszteletére áldozatul hozott eledeleket kell értenünk.

* 2. 1-5. Matatiás családja.

* 1. Jóáríb fiai Jós. Flavius, zsidó történetíró szerint a legelőkelőbb papi osztályok (v. ö. Krón. I. 24,7.) egyikének tagjai voltak. – Módin hegyén, a görög szöveg szerint: Modeinban. Ez a kis városka, a mai El-Midje, a makkabeusi korban ahhoz az országúthoz volt közel, amely Jeruzsálemből északnyugati irányban a Fölközi tengerhez vezetett.

* 2. Matatiás fiait nyilván jellemük és tetteik után illették a következőkben felsorolt nevekkel. – Gáddisz talán annyit jelent, mint: szerencsés (Félix, Bódog);

* 3. Tászi (a görög szöveg szerint: Tásszisz) talán buzgót jelent. A szír szöveg Társzit olvas, ami helyreállítót, némelyek szerint vezetőt jelent.

* 4. A nyilván héber eredetű Makkabeus szó jelentését többféleképen magyarázzák. Egyesek «Kalapácsos»-sal (v. ö. Martell Károly), mások «kiválasztott»-tal, avagy «pusztító»-val fordítják. Van, aki arra gondol, hogy több szó kezdőbetűjéből állították össze, és ezt jelenti: «Kicsoda hasonló az én atyámhoz?» (Mikáábi; v. ö. Mikáel), avagy mások véleménye szerint: «Kicsoda hasonló hozzád az erősek közül, Jáhve?»

* 5. Ábárón, a görög szöveg szerint: Aurán (héberül: Háurán) talán lyukasztót (v. ö. 6,42 skk.), Áffus pedig valószínűleg ravaszt jelent.

* 6-14. Matatiásnak és fiainak gyásza Jeruzsálem és a szentély megalázása miatt.

* 7-13. gyászéneket tartalmaz, mely a héber költészet módján, szép gondolatpárhuzamokkal fejezi ki a nemeslelkű Matatiásnak és fiainak mélységes fájdalmát a nép és a templom megalázásai miatt.

* 8. Temploma olyan, mint a becstelen ember helyett némelyek szövegkiigazítással így fordítanak: Népe olyan, mint a becstelen ember; mások így: (Népének) háza olyan mint a becstelen emberé.

* 9. Véneit helyett a régi fordítások ezt mondják: kisdedeit.

* 14. A ruha megszaggatása és a szőrzsákba (zsákszerű darócruhába való) öltözés ősi időktől fogva a gyász jele volt a keleti népeknél.

* 15-28. Matatiás hőstette.

* 15. Antiochus emberei a királyi rendelet értelmében bejárták Júda városait, mindenütt bálványokat és oltárokat állítottak fel, és arra kényszerítették a zsidókat, hogy áldozzanak a pogány isteneknek. Egy ilyen küldöttség ment Modinba, Matatiás városába is. – Antiochus király követei ... elszakadjanak az Isten törvényétől helyett a görög szöveg röviden csak ezt mondja: A király követei pedig eljutottak Módin városába is, hogy azt (hitétől való) elszakadásra és áldozatbemutatásra kényszerítsék.

* 18. A keleti udvaroknál már a perzsák idejétől kezdve szokásban volt, hogy azokat az előkelő férfiakat, akik a királynak nagy szolgálatot tettek, a király barátai címmel tüntették ki. – Matatiás szolgálata abban állott volna, hogy mint pap és befolyásos ember áldozzék a pogány bálványoknak és így reávegye példájával hitsorsosait a királyi rendelet végrehajtására.

* 24. A leszúrt, hűtlen zsidót Jós. Flavius, zsidó történetíró szerint Apellesnek hívták.

* 26. Fineesz buzgalmáról L. Móz. IV. 25,6. skk; Zsolt. 105,30 skk.

* 28. A menekülő Matatiás követőinek számáról L. Makk. II. 5,27.

* 29-41. Matatiás követőinek első találkozása a király embereivel.

* 29. A menekülők azért vonultak a Jeruzsálemtől délre lévő pusztába, hogy szabadon élhessenek ott a jog és az igazság, vagyis a mózesi törvény szabályai szerint.

* 33. Még mindig ellenállótok helyett a görög szöveg csak ennyit mond: még mindig, (tudniillik: vonakodtok engedelmeskedni a király rendeletének.)

* 34. A szombat megszenteléséről L. Móz. II. 20,8. skk.

* 36. Nem válaszoltak, tudniillik: fegyverrel.

* 38. Harcra keltek ellenük: Jos. Flavius, zsidó történetíró szerint megfojtották őket, valószínűleg úgy, hogy nagy tüzet raktak a barlangok szájánál.

* 41. Abból a szörnyű csapásból kifolyólag, mely a törvény betűjéhez szigorúan ragaszkodó zsidókat érte, Matatiás és életben maradt követői változtattak a szombati nyugalmat követelő törvény (L. Móz. II. 20,8. skk.) magyarázatán, mert úgy látták, hogy veszni indul az Isten ügye a választott nép körében, ha görcsösen ragaszkodnak a törvény betűjéhez és még önvédelemből sem ragadnak szombatnapon fegyvert. Ezzel az eljárásukkal ugyanis a leggaládabb visszaélésekre adnak alkalmat az ellenségnek.

* //. Matatiás (Kr. e. 166-165.) harcai. (2,42-70.)

42-48. Matatiás harcai az ásszideusok segítségével.

* 42. Az ásszideusok (chászídím = a jámborok) egy ekkortájt alakult jámbor zsidó felekezet lelkes hívei voltak, akikről azonban semmi közelebbit sem tudunk.

* 44. A bűnösök és az istentelen férfiak a hitüktől elpártolt zsidók voltak, akiknek első sorban kellett tartaniok Matatiás követőinek bűntető kezétől.

* 49-70. Mataliás utolsó intelmei, halála és eltemetése.

* 49a. Bár a szent szöveg nem mondja, de régi írók említést tesznek róla, hogy Matatiás a harctéren szerzett sebeiben hunyt el.

* 49b-64. Matatiás utolsó intelmeit verses költemény foglalja össze. Benne a haldokló hős főleg arra figyelmezteti fiait és követőit, hogy a múlt nagyjai egytől-egyig nagy szenvedések, akárhányszor dicső haláluk árán vitték diadalra az Isten ügyét (49b-60); buzduljanak azért fel példájukon, ne rettenjenek meg a bűnösök fenyegetéseitől, és küzdjenek bátran a törvényért (61-64).

* 52. Ábrahám hűségéről L. Móz. I. 15,6; 22,1. skk: v. ö. Jéz. Sir. 44,20; Zsid. 11,17.

* 53. József ... megtartotta a törvényt, főleg Putifár rosszlelkű feleségével szemben (Móz. I. 39,1 skk.).

* 54. Fineesz buzgalmáról L. Móz. IV. 25,6. skk.

* 55. Jézus elgörögösített neve Józsuának. – A parancs teljesítéséről I. Józs. 1,2. V. ö. Móz. IV. 27,16. skk.

* 56. Kálebról L. Móz. IV. 14,6 skk; Józs. 14,13.

* 57. Dávidnak jámborsága helyett a Vulgáta szószerint Dávid irgalmasságáról beszél. Az eredeti szöveg megfelelő héber szava azonban inkább jámborságot jelent. – Dávid örök trónjáról L. Kir. II. 7,12. skk.

* 58. Illés mennybeviteléről L. Kir. IV. 2,1. skk.

* 59. Ananiásról, Azariásról és Misáelról, Dániel három társáról L. Dán. 3,1 skk.

* 60. Dániel szabadulásáról L. Dán. 6,1 skk.

* 61. Őbenne t. i. az Istenben.

* 66. A nép vezére helyett a görög szöveg azt mondja: a vezér a népekkel szemben.

* 70. A száznegyvenhatodik esztendő, Kr. e. 166. – Matatiás családi sírboltjáról, melyet később Simon remekbe készült emlékkel jelölt meg. L. bővebben 13,27 skk.

* III. Júdás Makkabeus (Kr. e. 165-160.) harcai. (3,1-9,22.)

* 3. 1-2. Júdás fővezérré lesz.

* 1. Makkabeusról L. 2,4. jegyz.

* 3-9. Bevezető költemény, mely Júdás hőstetteit dicsőíti.

* 3. Megvédte kardjával a tábort helyett a szír szöveg ezt mondja: Felemelte pajzsát az ellenséges táborral szemben.

* 4b. Zsákmány után a görög szöveg alapján. A Vulgáta szószerint: vadászat közben.

* 5. A gonoszok a pogányokhoz pártolt hűtlen zsidók. Közülük soknak felgyújtotta házát és így megégette őket lánggal.

* 10-12. Júdás győzelme Apollónius felett.

* 10. Apollóniusról L. 1,30. jegyz.

* 13-26. Júdás győzelme Széron felett.

* 15. Széron seregéhez csatlakozott az istentelenek tábora is, vagyis a pogányokhoz szító hűtlen zsidók csapata.

* 16. Bethoron városa kb. öt óra járásnyira volt Jeruzsálemtől északnyugatra.

* 18. E szavak Júdásnak a mindenható isteni Gondviselésbe vetett rendíthetetlen bizalmáról tesznek szép tanúságot.

* 24. Bethoron két részből állott: felső- és alsóvárosból. A fennsíkon elterülő felsővárosba keskeny és meredek hágón át lehetett eljutni. (V. ö. Józs. 10,10; Kir. I. 13,18; Kir. III. 9,17.) A vereség után ezen a hágón áí menekült Szérón serege a fennsíkról az alsóvárosba és innen ki a nyílt síkságra.

* 27-37. IV. Antiochus Epifdnes hadi, készülődéseket tesz Júdás ellen, majd hadjáratot indít kelet felé.

* 31. A szent szöveg nem említi, de profán történetírók feljegyzéseiből tudjuk, hogy IV. Antiochusnak nemcsak azért volt szüksége pénzre, hogy lecsendesítse birodalmában a belvillongásokat, hanem azért is, mert leszámolni készült az országát kelet felől fenyegető pártusokkal is.

* 32. Líziás, alíit távolléte idejére helyetteséül rendelt a király, azelőtt Fönícia és Szíria kormányzója volt (Makk. II. 10, 11.). – Egyiptom folyóján ehelyütt vagy a Nílust, vagy még inkább a Kánaán déli határán lévő Vádi el-Áríst (v. ö. Móz. I. 15,18; Kir. III. 8,65. jegyz.) kell értenünk. – Abból, hogy a szent szöveg ehelyütt Líziást királyi nemzetségből való nemes embernek mondja, többen arra akarnak következtetni, hogy a király vérrokona volt. Újabb értelmezők azonban csak címnek tartják ezt a kifejezést, mellyel az udvar legelőkelőbb tisztjeit tüntették ki.

* 37. A száznegyvenhetedik esztendő Kr. e. 165. – A felső tartományok a Tigristől és az Eufrátestől keletre eső országok voltak: Elám, Perzsia, Média stb.

* 38-41. Líziás sereget küld Júdás ellen.

* 38. Ptolemeus Cöle-szíria és Fönícia kormányzója volt (Makk. II. 8,8.), most a Júda ellen irányuló hadi vállalkozás vezetője lett. Személyesen azonban úgylátszik nem vett részt a hadjáratban. A sereg vezérei tulajdonképen Nikánor és Gorgiás voltak. – Dorimínus helyett a görög szöveg Dorimenest említ.

* 39. Negyvenezer ember és hétezer lovas helyett a szír szöveg csak tízezer gyalogosról beszél, Makk. II. 8, 9. pedig a sereg számát a lovassággal együtt húszezer főre teszi. Az eltérést nyilván a másolók tévedése okozta.

* 40. Gorgiás serege Fönícia felől közeledett és Emmausnál (ma: Ámvász), Bethorontól (v. ö. 16. v. jegyz.) valamivel délnyugatra, tehát már Júda szívében ütött tábort.

* 41. A rabszolgakereskedőket Makk. II. 8,10. szerint maga Nikánor hívta a táborba. – Szolgák helyett néhány szír szöveg és Jós. Flavius lábbilincsről beszél.

* 42-60. Júdás emberei felkészülnek az ellenállásra.

* A 45. vers gyászdalt tartalmaz, mely megkapó módon festi a szorongatott helyzetben lévő jámbor zsidók borongó hangulatát. – Pusztasággá változott Jeruzsálem, mert a szentélyt meggyalázták, és így a zsidó vallás éltető eleme, a templomi szolgálat lehetetlenné vált.

* 46. Mászfáról L. Bir. 20,1. jegyz. – Mászfáról, mint az imádság helyéről L. Kir. I. 7,5. skk.

* 47. A böjt, a szőrzsák (zsákszerű durva darócruha) öltése, hamu (por) hintése és a ruha megszaggatása ősi időktől fogva a mély gyász jele volt a keleti népeknél.

* 48. Bálványaik képét rajzolják reá, tudniillik, hogy ezzel meggyalázzák a törvénytekercset. A szöveg azonban a sok másolás következtében úgylátszik megromlott. Értelme ma már nem egészen világos. Más szentírásmagyarázók Makk. II. 8,23. alapján így értelmezik e helyet: Majd kigöngyölgették a törvény-tekercset ugyanabból a célból, amelyből a pogányok bálványaikat szokták megkérdezni, tudniillik, hogy megtudják a jövendőt. E magyarázat értelmében tehát a zsidók – mivel a főpap nem láthatta el hivatalát – a tetszés szerint kinyitott tekercs szövegéből iparkodtak kifürkészni az Isten akaratát.

* 49. A papi ruhákat, a zsengéket (v. ö. Móz. III. 23,10 skk.) és a leviták tizedét (Móz. IV. 18,20. skk.) nem vihették a meggyalázott templomba, mint ahogyan azt a törvény parancsolta; ezért Mászfába szállították ezeket. Ugyancsak ide hívták össze a názírokat is, akiknek letelt a fogadalmuk és nem tudták hol bemutatni köteles áldozataikat. (V. ö. Móz. IV. 6,1. skk.)

* 50. Az első kérdés: Mit tegyünk ezekkel? a papi ruhákra, a zsengékre és a tizedre vonatkozik; míg a másik: hova vigyük őket? a názírokra.

* 56. Júdás e rendelkezéssel a törvény értelmében (Móz. V. 20,5 skk.) jár el.

* 4. 1-15. Júdás megveri Gorgiás táborát.

* 2. A várbelieket, a jeruzsálemi vár legénységét a vár kapitánya, Fülöp (Makk. II. 5,22; 8,8.) vezette Gorgiás táborába.

* 3. Gorgiás terve balul üt ki, mert amíg seregének java távol van, Júdás hirtelen rajtaütéssel megsemmisíti az elhagyott tábort. – Emmausról L. 3,40. jegyz. – A király haderejét, mely tudniillik visszamaradt a táborban.

* 6. Ezeknek sem volt sem pajzsuk, sem kardjuk, a görög szöveg alapján hozzá kell tennünk: kívánságuk szerint. Vagyis Júdásnak aránylag csekélyszámú csapata. fegyverben is szűkölködött.

* 8. Júdás buzdító beszédét Makk. II. 8,19. skk. bővebben közli.

* 15. Gezeron az ősi Gázer városa Bethoron (v. ö. 3,16. jegyzet) és a Földközi tenger között, Jeruzsálemtől északnyugatra (légvonalban) kb. 30 km-nyire. – Idumea, az idumeusok (edomiták, v. ö. Móz. I. 36,9. jegyz.) országa ebben az időben mélyen belenyúlott délfelől a régi Júda területére és magába foglalta a filiszteusok országának déli részét is. – Azótus (vagy Asdód) és Jámnia (az ősi Jábne) filiszteus városok voltak a Földközi tenger partján.

* 16-25. Gorgiás csapata a tábor pusztulásának láttára hanyatt-homlok menekül; Júdás emberei hálaünnepet ülnek.

* 23. A tengeri bíbort egy tengeri csiga váladékából állították elő innét is kapta elnevezését.

* 24. E szavak: Mivel ő jó stb. egy hálaadó zsoltárnak töredékes szavai (v. ö. Krón. I. 16,41; Zsolt. 117,1. skk; 135,1 skk; Jer. 33,11 stb.).

* 26-35. Líziás hadjárata kudarccal végződik. (Makk. II. 11,1 skk?)

* 26. Liziásról L. 3,32. jegyz.

* 28. A következő esztendőben, Kr. e. 164-ben. – Hadvezéreinek veresége nagyon bántotta Líziást, ezért az előbbieknél csaknem négyszer akkora sereggel indul Júdás ellen, hogy döntő csapást mérjen reá.

* 29. Júdea helyett a görög szöveg Idumeáról beszél. – Bethoron (v. ö. 3,16. jegyz.) helyett a görög szöveg Betszurát említ. Betszura vagy Betszur (ma Beitszur) kis városka volt Jeruzsálemtől délre, kb. 28 km-nyi távolságban. Nehemiás idejében (Ezdr. II. 3,16.) még a zsidók birtokában volt, a makkabeusi kor elején úgylátszik az idumeusok kezére került. (V. ö. 15. v. jegyz.)

* 30. Meglátta, Vulgáta: meglátták. — Az óriás Góliátról L. Kir. I. 17,1 skk. – Jonatán hőstettéről L. Kir. I. 14,1. skk.

* 35. Antiochia Szíria fővárosa volt az Orontes folyó mentén, közel a Földközi tenger partjához. – Líziás második hadjáratáról Júdás ellen L. 6,18. skk.

* 36-51. A templom megtisztítása.

* 36. A pogányok seregeinek visszaverése után az volt a jámbor zsidók első gondja, hogy megtisztítsák Jeruzsálemet és a templomot mindennemű pogány elemtől, és ismét a vallási élet központjává tegyék.

* 37. A Sion-hegyről L. Kir. II. 5,7.

* 40. Megfújták a jelt adó harsonákat fájdalmuk kifejezésére; a szent harsonák megfúvásával egyébként az ünnepek beálltát jelezték.

* 43. A fertőzött kövek a pogány bálványoltár kövei voltak. (V. ö. 1,54.) – A tisztátalan hely talán a Jeremiás könyvében említett Tófet volt. (Jer. 19,13.

* 47. A törvény értelmében (v. ö. Móz. II. 20,25.).

* 52-58. A templom felszentelése. (V. ö. Makk. II. 10,3 skk.)

* 52. A száznegyvennyolcadik esztendőben, Kr. e. 164-ben. – Kászlev (vagy kiszlev) hava megfelel kb. a mi decemberünknek.

* 53. A törvény szerint való áldozatról L. Móz. IV. 28,3 skk. – Az oltárfelavató szertartásról L. Móz. III. 8,14 skk.

* 54. A templom megfertőzése épen három esztendővel ennek előtte, 167-ben, kászlev hó 25-én történt. – A lantról L. Móz. I. 4,18-24. jegyz. – A kobozról és a cintányérról L. Kir. II. 6,5. jegyz.

* 56. Az egészen elégő áldozatokról L. Móz. III. 1,1 skk. – A hálaadó (= béke) és dicsőítő áldozatokról L. Móz. III. 3,1 skk.

* 59. A templomszentelés ünnepét, a chanukkát örök ünneppé avatják a zsidók.

* 60-61. Júdás erődítéseket emel.

* 61. Védelem céljából megerősítette Betszurát, a görög szöveg alapján; a Vulgáta szószerint: megerősítette azt (t. i. a Sion-hegyet) Betszura védelmére. Betszura vára Jeruzsálemtől délre, a Hebron felé vezető út mentén terült el.

* 5. 1-8. Júdás diadalmas hadjáratai a szomszéd pogány népek ellen,

* 1-2. Júdás azért támadta meg sorjában a szomszédos pogány népeket, mert azok a király rendeletén felbuzdulva (Makk. II. 6,8.), és Júdás harci sikerei miatt elkeseredve, kegyetlenül üldözték a közöttük lakó hithű zsidókat.

* 3. Ézsau fiai, más néven az edomiták, vagy idumeusok népe a Holttengertől és Júdától délre laktak. – Idumeáról L. 4,15. jegyz. Némely régi fordítás Idumea helyett Júdeát említ. Júdea déli része ugyanis ebben az időben már az idumeusok kezében volt. – Ákrábátánénak nevezték a Holttenger déli csücskétől délnyugat felé eső hegyes vidéket. – Vannak azonban, akik Júdea északkeleti határán keresik e tartományt, és arra gondolnak, hogy Júdás rajta keresztül keresett utat a Jordánhoz. – Körülzárták az izraelitákat, vannak, akik a görög szöveget így fordítják: köröskörül zaklatták Izraelt.

* 4. Beán fiainak lakóhelyét nem ismerjük. Beán (a görög szöveg szerint: Báián) városa talán az ősi Báál-Meón avagy Beón (Móz. IV. 32,3.) Rúben területén, a Holttengertől keletre. – Leselkedtek reájuk az úton, rabolták, gyilkolták a zsidó karavánokat.

* 5. Az átokról (Cheremről) L. Móz. III. 27,28; v. ö. Kir. I. 15,3.

* 6. Ámmon fiairól L. Móz. I. 19,36. jegyz., V. 2,19. jegyz. – Az ámmonita Timóteussal nem szabad összetévesztenünk névrokonát, a szír hadvezért. (V. ö. Makk. I. 5,11.)

* 8. Gázer, a görög szöveg alapján helyesebben: Jázer, az ámmoniták egyik városa volt. (V. ö. Móz. IV. 21,32. jegyz.; 32,1. jegyz.) – Az itt felsorolt hadjáratokat a legnagyobb valószínűség szerint még a templomszentelés ideje (Kr. e. 164) elé kell helyeznünk.

* 9-15. A zsidók üldözése Gálaádban és Galileában.

* 9. A szomorú hír a zsidók üldözéséről a templomszentelés idejében, tehát 164 telén érkezhetett Jeruzsálembe. A bosszuló hadjáratot tehát 163 tavaszán indította Júdás. (V. ö. Makk. II. 12,31.) – Gálaád, vagy Gileád a Jordánon túl, főleg a Jábbok folyótól északra és délre elterülő vidéknek a neve. – Dátema várának helyét közelebbről nem ismerjük.

* 11. Az itt szereplő Timóteus a szírek és nem az ámmoniták vezére (v. ö. 6. v. jegyz.) volt.

* 13. Túbín (Túbi, Tób) vidékét valahol a Jordánon túl kell keresnünk. (V. ö. Bír. 11,3. jegyz.)

* 15. Ptolemáisz (= Ákkó), Tirus, Szidon, ősi föníciai tengerparti városok voltak, és nagy szerepet játszottak a hellénizmus (v. ö. 1,1. jegyz.) korában. – E szavak helyett: Tele van egész Galilea pogányokkal a görög szöveg egyszerűen csak ezt mondja: az egész pogány Galilea.

* 16-20. Júdás intézkedéseket tesz a szorongatott zsidók megmentésére.

* 17. Jónatás nevét a Vulgáta Jonatánnak is írja.

* 21-23. Simon hadjárata Galileába.

* 22. Ptolemáisz (Ákkó) neves város volt Palesztinában, a Földközi tenger partján.

* 23. Árbitáról (vagy a görög szöveg szerint: Árbáktáról) semmi közelebbit sem tudunk.

* 24-36. Júdás hadjárata Gálaádba.

* 24. A nehezebb feladatot: Gálaád pogány lakosságának megfékezését Júdás önmagának tartotta fenn.

* 25. A nábuteusok vagy nábáteusok népe az arabok egyik tekintélyes törzse volt, mely eleinte (Kr. e. a IV. században) csak az idumeusok országának egy részét foglalta el, lassanként azonban meghódította az egész területet a Jordánon túl. Makk. II. 12,10. skk. egyszerűen araboknak nevezi őket. Eleinte ellenséges érzülettel voltak a zsidók iránt, később azonban – mint a jelen szöveg is mutatja – jó barátságban éltek velük.

* 26. Bárásza (a görög szöveg szerint: Bosszora) talán ugyanaz, mint a Jer. 48,24-ben említett moábita Boszra. – Bószor városát Rúben törzsének területén kell keresnünk. (V. ö. Móz. I. 14,5. jegyz.) – Álima, Kászfor és Magét városok úgylátszik a Jordánon túl terültek el; egyébként mit sem tudunk róluk. – Ástárót-Kárnáim városa szintén a Jordánon túl terült el. (V. ö. Móz. I. 14,5. jegyz.)

* 29. A váron ehelyütt nyilván Dátemát érti a szent szöveg, ahová ellenségeik elől menekültek a zsidók. (V. ö. 9. v.)

* 33. A trombitaszó a támadás megkezdésére adott jelt. – Hangosan imádkoztak, tehát az Isten nevével ajkukon mentek harcba Júdás emberei.

* 34. Timóteusról L. a 11. v. jegyz.

* 35. Mászfa (a görög szöveg egyes kódexeiben kevésbbé helyesen: Mááfa) Gálaád egyik városa volt. (V. ö. Bír. 11,29.)

* 37-44. Júdás újabb győzelmet arat Timóteuson.

* 37. Hol terült el Ráfon és milyen folyóról beszél ehelyütt a szent szöveg, azt megállapítani nem tudjuk. Annyi biztos, hogy ez az ütközet is még Gálaádban folyt le.

* 42. A sereg ellenőrző tiszteinek (a Vulgátában szószerint: jegyzőinek) az volt a dolga, hogy nyilvántartsák a sereg minden egyes katonáját. Jelen esetben arra kellett ügyelniök, hogy minden egyes ember átkeljen a folyón.

* 43. A pogányok nyilván azért menekültek a kárnáimi (v. ö. 5,26. jegyz.) szentélybe, hogy ott a menedékjog értelmében megmeneküljenek a biztos haláltól.

* 45-54. Visszatérés Jeruzsálembe.

* 45. Feleségestül és gyermekestül, a görög szöveg hozzá teszi: holmijukkal egyetemben.

* 46. Efron városa ama hegy szorosok egyikében épült, melyek a gálaádi hegyekben a Jordán felé vezettek. A vár megerősítéséről bővebben szól Makk. II. 12,27.

* 52. Betsán (a későbbi Szkitopolisz) a Gelboe-hegytől keletre, a Jordán közelében terült el.

* 54. A Sionról L. Kir. II. 5,7. jegyz. – Egy sem esett el közülük, tudniillik hazatérés közben, az úton.

* 55-62. József és Azariás szerencsétlen kimenetelű vállalkozása.

* 58. Jámniáról L. 4,15. jegyz.

* 59. Gorgiásról L. 3,38. jegyz.

* 63-64. Júdás dicsősége.

* 65-68. Júdás hadjárata délfelé.

* 65. Ézsau fiai, az edomiták, Júdától délre laktak. – Hebron hajdan Júda törzsének központja volt (v. ö. Kir. II. 2. skk. f.); ebben az időben az edomiták tartották megszállva.

* 66. Júdás igen nagy kerülőt tett volna, ha Szamarián keresztül törekedett volna Filisztea felé. Hiszen ő Júdától délre hadakozott, Szamaria meg ettől északra, Filisztea pedig nyugatra terült el. Ezért az ólatin fordítás és Jós. Flavius nyomán a szentírásmagyarázók ehelyütt általában Maresát olvasnak Szamaria helyett. Maresa városát Júda déli részén kell keresnünk.

* 68. Azótus v. Asdód a filiszteusok neves városa volt.

* 6. 1-7. IV. Antiochus Epifánes csúfosan menekül Elimáiszból. Közben megviszik neki a hírt, hogy csapatai vereséget szenvedtek Júdeában.

* 1. A felső tartományokról L. 3,37. jegyz. – Egy igen neves város, Elimáisz ... bővelkedik helyett a görög szöveg helyesebben ezt mondja: Elimáiszban, Perzsiában van egy város, amely bővelkedik gazdagságban, ezüstben és aranyban. Elimáisz ugyanis az ősi Elám elgörögösített neve. Elám pedig nem város, hanem ország volt a Perzsa öböl északi partvidékén. Kr. e. a VI. században perzsa kézre került, ezért mondja a szent szöveg, hogy Perzsiában van. Makk. II. 9,2. arról ad hírt, hogy Antiochus egy Perszepolisz nevű városba ment. Ez azonban a mi nyelvünkre lefordítva nagy általánosságban azt is jelentheti, hogy a király (valamelyik) perzsa városba tért, talán Szúzába, Elám egykori fővárosába. (V. ö. Ezdr. II. 1,1. jegyz.)

* 2. Sándorról L. 1,1. jegyz. – Ki először Görögországon uralkodott, v. ö. 1,1. jegyz.

* 5. Ekkortájt, Makk. II. 9,3. szerint Ekbatána felé haladtában érte a királyt a hír seregeinek vereségéről. Ekbatána több szentírásmagyarázó szerint másolási hiba következtében lett Ászpadánából (ma: Iszfahán). Ekbatánát a (mai Hámadánt; v. ö. Ezdr. I. 6,1-5. jegyz.) ugyanis messze északra, a médiai hegyek között kel) keresnünk.

* 7. Az utálatosságról L. 1,57. jegyz. – Betszura megerősítéséről L. 4,61. jegyz.

* 8-16. IV. Antiochus Epifánes halála. (V. ö. Makk. II. 9,1 skk.)

* 8. Igen felindult, Makk. II. 9,4. skk. szerint vezérei szégyenletes kudarcainak hírére a király sebes iramban törekedett, úgylátszik Babiloniam át, Délszíria és Palesztina felé, hogy maga vegye minél előbb kezébe az ügyek vezetését. Útközben azonban lefordult kocsijáról (v. ö. Makk. II. 9,7.) és egy hirtelen betegség: belső zúzódás, mások szerint hirtelen tüdősorvadás, avagy esetleg vakbélgyulladás következtében (v. ö. Makk. II. 9,5.) ágynak dőlt. Testi szenvedéseit még szörnyű lelki gyötrődések is növelték,

* 11. – úgyhogy fájdalmainak hatása alatt teljes tudatára ébredt igaztalan eljárásának. Makk. II. 9,18 skk. szerint még engesztelő írást is küldött a zsidóknak. – E szavak: minő tengerébe a bánatnak helyett a görög szöveg ezt mondja: mily nagy hullámcsapásba.

* 14. Líziást (v. ö. 3,31. jegyz.) szerencsétlen kimenetelű hadjárata miatt úgylátszik elejtette a király. Helyébe Fülöpöt tette meg országa kormányzójának és fia gyámjának.

* 16. A száznegyvenkilencedik esztendőben (Kr. e. 163-ban) elhunyt IV. Antiochus, mégpedig az ókori profán történetírók feljegyzése szerint Tábéban, helyesebben: Gábéban, Ászpadán (Iszfahán) közelében.

* 17. V. Antiochus Eupátor (Kr. e. 163-162.) királlyá lesz.

* 18-30. V. Antiochus Eupátor hadi készületei Júdás ellen.

* 18. A jeruzsálemi Várban (az Ákrában; v. ö. 1,35. jegyz.) még mindig a szír királyok őrsége ült. – Körülzárták Izraeli helyett az eredeti héber szövegben – amint ezt Jós. Flavius feljegyzéseiből tudjuk – valószínűleg ez állott: köröskörül, mindenfelé öldösték Izraelt.

* 20. Az ostrom a százötvenedik esztendőben, vagyis Kr. e. 162-ben kezdődött.

* 22. Az áruló zsidók követsége ravaszul elhallgatta, hogy tulajdonképen az ő erőszakoskodásuk hívta ki Júdás követőinek megtorlást célzó támadásait.

* 26. Betszuráról L. 4,28. jegyz.

* 30. Jós. Flavius a király seregét jóval kevesebb főre teszi. Mindazonáltal nem szabad feledni, hogy a király nem dobhatta egész seregét a júdeai harctérre, hiszen résen kellett lennie kelet felé Fülöppel (v. ö. 55 skk. v.), nyugat felé pedig Demetriusszal (v. ö. 7,1 skk.) szemben.

* 31-41. A király felvonul seregével Júdás ellen.

* 31. A király serege Idumeán keresztül, tehát délfelől közeledett Jeruzsálem felé, nyilván azért, hogy megakadályozza Júdás seregének és az egyiptomi segédcsapatoknak egyesülését. – Betszura (v. ö. 4,61. jegyz.) ostromának hírére

* 32. – Júdás sebtiben elvonult a jeruzsálemi Vár alól, és szorongatott hívei segítségére sietett délfelé. Csaknem a fele úton, Betzakaránál (a görög szöveg szerint: Betzakariánál) ütött tábort.

* 33. Hirtelen támadását egy Rodokus nevű zsidónak áruló szavaira indította meg a király. (V. ö. Makk, II. 13,21.)

* 34. Adtak, a Vulgáta szószerint: mutattak.

* 37. Harminckettő az elefántok száma volt. (V. ö. 30. v.) Ez a szám aztán nyilván valamelyik másoló tévedése folytán könnyen belecsúszhatott erre a helyre is. Egy-egy elefánton nehezen volt férőhely 32 harcos számára. Néhány régi fordításból hiányzik is a szám. – A szír királyok az állatok idomítására és vezetésére hozzáértő indiai embereket alkalmaztak.

* 42-47. Eleázár hőstette.

* 43. Eleázár, Sáura fia helyett a görög szöveg ezt mondja: Eleázár, a Szauárán vagy az Aurán (= Haurán; v. ö. 2,5.); Eleázár tehát Júdás fivére volt.

* 48-54. Betszura elesik. A király ostrom alá fogja Jeruzsálemet.

* 49. Betszura ostroma épen a szombat-évre esett. (V. ö. Móz. II. 23,10 skk; III. 25,2 skk. A várőrség tehát termés hiányában kifogyott az eleségből.

* 53. A hetedik esztendőről, a szombatévről L. 49. v. jegyz. – Akiket a pogányok közül Júdeába mentettek, a görög szöveg alapján. Szó van ehelyütt azokról a zsidókról, akiket a pogányok üldözése elől mindenfelől Júdeaba és Jeruzsálembe hoztak vissza. A Vulgáta szószerint: akik a pogányok közül visszamaradtak Júdeában.

* 55-62. V. Antiochus Eupátor békét köt Jádással.

* 55. A Jeruzsálemben szorongó zsidóknak segítségére jött az isteni Gondviselés. Líziás észrevette, hogy hatalma forog kockán, ha nem számol le sebtiben veszélyes vetélytársával, Fülöppel (v. ö. 14. sk. v.). Ezért ráveszi a királyt, hogy békét kössön a zsidókkal.

* 59. A zsidók tehát elérték céljukat: kivívták a maguk számára a vallásszabadságot. Politikailag természetesen továbbra is a király fennhatósága alatt maradtak.

* 63. V. Antiochus Eupátor visszahódítja Fülöptől a fővárost, Antiochiát. – Fülöp Antiochiából az egyiptomi udvar védelme alá menekült.

* 7. 1-4. I. Demetrius trónra jutása; V. Antiochus Eupátor és Líziás halála.

* 1. Demetrius, IV. Antiochus Epifánes unokaöccse, kit túszként tartottak maguknál a rómaiak, a százötvenegyedik esztendőben (Kr. e. 161-ben) titokban elhagyta Róma városát, hogy érvényesíthesse jogait a trónra. – Egy városba, Makk. II. 14,1. és Jós. Flavius szerint Tripoliszba, a föníciai tengerparton. – Országlani kezdett, az ókori történetírók feljegyzéseiből tudjuk, hogy mindjárt megjelenésekor hozzá csatlakozott a szárazföldi és a tengeri haderő jórésze.

* 2. Demetrius atyáinak királyi palotája Antiochiában volt.

* 4. I. Demetrius Kr. e. 161-150. uralkodott.

* 5-7. Az áruló zsidók követsége I. Demetriusnál.

* 8-10. I. Demetrius elküldi sereggel Bacchidest Júda földére.

* 8. A nagy folyón túl eső tartomány ebben az időben az Eufrátestől nyugatra eső területet foglalta magában. (V. ö. Ezdr. I. 5,6; 6,6.)

* 9. A békekötés után (v. ö. 6,58, skk.) Jós. Flavius szerint megölték Menelaust, a törvénytelen főpapot. (V. ö. Makk. II. 13,1 skk.) Azóta úgylátszik senkire sem ruházták e méltóságot. Demetriustól Alkimus (héberül: Eljákím) szerezte meg magának illetéktelenül e magas tisztséget.

* 12-18. Bacchides vérfürdőt rendez Jeruzsálemben.

* 12. Az írástudói (v. ö. Ezdr. I. 7,6. jegyz.) nyilván azon dolgoztak, hogy Demetrius emberei: Alkimus és Bacchides megerősítsék az V. Antiochus Eupátortól a zsidók javára adott vallásszabadságot, sőt esetleg egyéb kiváltságokat is csikarjanak ki tőlük.

* 13. Az ásszideusok (hászidím; v. ö. 2,42.) – ellentétben Júdás híveivel (v. ö. 10. sk. v.) – eleinte vakon hittek a pogányok ígéreteinek és így nagy bajt zúdítottak a népre.

* 14. Alkimus Áron nemzetségéből való pap volt ugyan, de nem Eleázár családjához tartozott, és ezért tulajdonképen csak bitorolta a főpapi méltóságot, önző, megbízhatatlan jellemével meg épen méltatlannak mutatta magát e tisztségre.

* 16. Ő, t. i. Bacchides.

* 17. Zsolt. 78,2 sk. v.-nek szabad idézése. – A szenteken általában a zsidókat érti a szent szöveg, mint akik az Istentől kiválasztott és szentségre hivatott (v. ö. Móz. III. 19,2.) népnek a tagjai.

* 19-20. Bacchides újabb vérfürdőt rendez Júdában, majd visszatér a királyhoz.

* 19. Betzeka (a görög szöveg szerint: Bézet) városát valahol Júdában kell keresnünk. – Az esküszegés (v. ö. 16. sk. v.) hírére forrongani kezdett a nép. Még azok is elpártoltak Bacchidestől, akik jövetelekor hozzája szegődtek. Ezzel az eljárásukkal azonban csak újabb vérengzésre adtak alkalmat.

* 21-25. Alkimus is visszatér a királyhoz.

* 21. A sokat szó a görög szövegben nincsen meg.

* 23. Alkimus és hivei nemtelen tizeiméinek Júdás közbelépése vetett véget.

* 25. Alkimus nyilván azért ment a királyhoz, hogy vádat emeljen és fegyveres segítséget kérjen Júdás ellen. (V. ö. Makk. II. 14,10 skk.)

* 26-32. I. Demetrius király Nikánort küldi Júdás ellen. Az első találkozás Júdás seregével. (V. ö. Makk. II. 14,12 skk.)

* 26. Az itt említett Nikánor Jós. Flavius szerint Demetrius meghitt barátja és Makk. II. 14,12. szerint az elefántok felügyelője volt. Nem azonos tehát azzal a hasonló nevő hadvezérrel, aki már régebben harcolt a zsidók ellen. (V. ö. 3,38.)

* 27. Makk. II. 14,16. sk. szerint Nikánor Jeruzsálemi bevonulását megelőzte a desszáui ütközet. – Nikánor eleinte csalárdul, vagyis csellel iparkodott Júdást hatalmába keríteni. Vállalkozása azonban

* 30. – Júdás éberségén hajótörést szenvedett.

* 31. Káfársálámát Júdában kell keresnünk, Jeruzsálemtől északra (Chírbet Deir-esz-Szálám?)

* 32. Ötezer ember helyett a Sínai-kódex görög szövege ötszázat említ. – A Dávid-városról L. Kir. II. 5,9. jegyz.

* 33-35. Nikánor fenyegetése a templomban.

* 33. A királyért felajánlott egészen elégő áldozatokról L. Ezdr. I. 6,10.

* 34. Hogyan tette tisztátalanokká Nikánor a papokat, nem tudjuk. Némelyek arra gondolnak, hogy leköpte őket.

* 35. A papok válaszáról I. Makk. II. 14,32. – Nikánor azért távozott, hogy Júdás keresésére induljon. (V. ö. Makk. II. 15,1 skk.)

* 36-38. A papok imája.

* 36. Bementek a papok, tudniillik a templom udvarába.

* 37. Az Úr szó a görög szövegben nincsen meg. – Hogy a te nevedet szólítsák benne helyett a görög szöveg szó-szerint ezt mondja: hogy kimondják felette nevedet (v. ö. Kir. I. 8,43.), vagyis: hogy neked szenteljék, a te tulajdonod legyen.

* 38. Fizess tehát vissza annak az embernek, mert meggyalázta az igaz Isten templomát. (V. ö. 34. v.)

* 39-46. Nikánor halála; seregének pusztulása. (Kr. e. 160-ban. V. ö. Makk. II. 15,25 skk.)

* 39. Bethoronról L. 3,16. jegyz.

* 40. Ádársza (a görög szöveg alapján helyesebben: Ádásza) Bethorontól valamivel északkeletre terült el.

* 41. Mielőtt Júdás elmondotta ezt az imáját, az Úr egy álomlátással bátorította őt a küzdelemre. (V. ö. Makk. II. 15,11 skk.) – Szennácherib követeiről és seregének pusztulásáról L. Kir. IV. 18,17-19,37.

* 43. Ádár hó megfelel körülbelül a mi márciusunknak.

* 45. Adázer (a 40. v.-ben Ádársza) valamelyik másoló tévedése folytán Ádászából lett. (V. ö. a görög szöveget.) – Gázára (a görög szövegben : Gázéra), Gázer városa. (V. ö. Józs. 10,33. jegyz.)

* 46. Bekerítették őket, a görög szöveg alapján. A Vulgáta szószerint: (seregük) szárnyaival szélnek szórták őket.

* 47-50. A győzelmi ünnep. A Nikánor-nap. (V. ö. Makk. II. 15,30 skk.)

* 47. Nyújtott ki, tudniillik az Isten temploma ellen. (V. ö. Makk. II. 15,32.) – Jeruzsálem előtt, Makk. II. 15,35 szerint: a várfokán. (V. ö. Judit 14,7.)

* 49. El is rendelte, t. i. Júdás. A görög szerint: Úgy határoztak. – A Nikánoron aratott győzelem Júdás legnagyobb haditette volt. Azért az ütközet napját, ádár hó (v. ö. 43. v. jegyz.) 13. napját örömünneppé avatták a zsidók. (V. ö. Judit 16,31.)

* 8. 1-16. Júdás a rómaiak hatalmáról és szövetségi hűségéről értesül.

* 1. Makk. II. 11,34 skk. szerint a zsidók már korábban (IV. Antiochus Epifánes ?), V. Antiochus Eupátor (?) alatt érintkeztek a rómaiakkal. Ókori profán történetírók is megemlékeznek róla, hogy a rómaiak ebben az időben ismételten beleavatkoztak Babilónia, Szíria és Palesztina népeinek politikai életébe. Az a hír, amelyet Júdás kapott, kettőt emel ki róluk: 1. hogy nagy a halalmuk; 2. hűséges szövetségesek, érdemes tehát velük keresni a barátságot. – Jóindulattal vannak mindazok iránt, akik helyett a Vulgáta szószerint ezt mondja: engednek mindama kérésnek, mellyel stb.

* 2. Galácia egy a Kr. e. III. század közepén Kisázsiába bevándorolt kelta néptörzs hazája. Ám a görög szöveg Galáciában véghezvitt helyett azt mondja: a gálatok közt véghezvitt. Ezért a szentírásmagyarázók túlnyomó részben arra gondoltak, hogy ehelyütt nem a kisázsiai galaták leigázásáról, hanem a Hannibállal szövegségben álló északitáliai kelta törzsek (gallusok) leveréséről van szó.

* 3. Hiszpánia (= Spanyolország) az ókorban híres volt nemes érc bányáiról.

* 4. A királyok, akik a föld széleiről mentek a rómaiak ellen, nyilván: Hannibál, pún hadvezér és Hászdrubál, pún király voltak, akik Északafrika nyugati csücskén (a régiek felfogása szerint: a világ szélén) keresztül vonultak seregeikkel Spanyolországba, onnan pedig Itáliába. A punok leverése után nemcsak ezek hazája, Kárthágó, de Spanyolország jórésze is adófizetőjévé lett a rómaiaknak.

* 5. A nyugati népek leigázása után Kelet felé fordultak a rómaiak. V. Fülöp, macedón király (Kr. e. 220-178.) Kr. e. 197-ben, ennek fia Perzes (a görög szöveg szerint: Perzeus) pedig körülbelül 30 évvel későbben szenvedett tőlük vereséget. – A keteusok (a chetím vagy kittím; v. ö. 1,1. jegyz.) ehelyütt Macedónia lakóit jelentik.

* 6. Nagy Antiochus (Kr. e. 223-187.), Ázsiának (a mai Ázsia délnyugati részének) királya többszörös vereség után csak nagy áldozatok árán tudta biztosítani magának a békét. A döntő ütközetet Magnéziánál vívták Kr. e. 190-ben.

* 7. A súlyos adóról (hadisarcról), valamint a béke további feltételeiről (túszok állításáról, területátengedésről) az ókori profán történetírók is megemlékeznek. – A túszok között volt az ifjú Antiochus is, aki később (IV.) Antiochus Epifánes néven került a trónra. (V. ö. 1,11.) – Az a hír, hogy Nagy Antiochust a rómaiak elfogták, tévesen jutott el Júdás füléhez. A sugalmazott szerző ehelyütt egyszerűen csak megemlíti azokat a híreket, amelyek a zsidóknál a rómaiakról keringtek, anélkül, hogy valódiságukért felelősséget vállalna. – Kössön megállapodást helyett a görög szöveget így is fordíthatjuk: mondjon le területről.

* 8. A magnéziai vereség után (v. ö. 6. v.) Antiochusnak le kellett mondania a Taurus hegységtől nyugatra eső tartományokról. Hogy elvették volna tőle az indusok meg a médek országát, arról a történelem nem tud. A téves hírért azonban a szent szerző nem felelős. (V. ö. 7. v. jegyz.) Ujabb értelmezők egyébként arra gondolnak, hogy az indusok és a médek országa szavak téves elírás folytán kerültek a mai szövegbe; szerintük talán Pizidiát és Miliászt kell ehelyütt olvasnunk. Pizídia és Miliász Kisázsia egy-egy tartománya volt. – A lidiaiak országa is Kisázsia egyik tartománya volt. – II. Eumenes a kis-ázsiai Pergamumon uralkodott.

* 9. A Hellasz lakóiról (a görögökről) szóld hírnek alapja az lehetett, hogy egyes görög városok lakói, mint pl. a böotiaiak és az etoliaiak a rómaiakkal vívott harcban Nagy Antiochus pártján voltak.

* 14. A korona (diadém, koszorúalakú fejdísz) és a bíbor Keleten általában a királyokat illette meg. Ilyen a rómaiaknál ebben az időben nem volt. Zsidó felfogás szerint ez a szokás is a rómaiak önzetlen becsületessége mellett bizonyít.

* 15. A legfőbb államügyeket ebben az időben a tanács (szenátus) vitte a rómaiaknál; a kormányzás teendőit pedig az egy-egy esztendőre választott két konzul végezte. – A háromszáz ... szolgálja, a Vulgáta szószerint: naponta háromszázhúsz (emberrel) tanácskoztak, mindig a tömegről tanácskozva. – Az a hír, hogy

* 16. – egy emberre bízták náluk évente a kormányzói tisztet, arra vezethető vissza, hogy a konzulok a városban havonkint felváltva gyakorolták a hatalmat, s így tulajdonkép mindig csak egy volt, aki kormányzott.

17-30. A rómaiak szövetségre lépnek a zsidókkal.

* 17. Eupolemus atyja, János is követségben járt Rómában. (V. ö. Makk. II. 4,11.) – Jákob helyett a görög szöveg: Ákkoszt olvas. Ebből azt következtethetjük, hogy Eupolemus papi nemzetségből származott. (V. ö. Ezdr. I. 2,61.) Valószínűleg pap volt követtársa, Jázon is.

* 18. A görögökön ehelyütt Szíriának és Palesztinának uralmon lévő, görögös (hellenisztikus) műveltségű uralkodóit (jelen esetben: Demetriust) és híveit kell értenünk.

* 26. A hadakozóknak, az ellenségnek; avagy más magyarázók szerint: a szövetségeseknek, vagyis a rómaiaknak nem tartoznak gabonát stb. szállítani a zsidók, csak amennyiben a rómaiak ezt kívánnák. – Rendelkezéseiket, tudniillik: a rómaiakét. Lehet azonban, hogy az eredeti okmányban, mely többszörös fordításon ment át, ez állott: a megállapodásokat (v. ö. 28. v. jegyz.). – Anélkül, hogy bármit is kapnának, tudniillik azonkívül, amit a szerződés biztosított javukra.

* 28. A szövetségeseknek, tudniillik: a zsidók ellen szövetkezett ellenségnek; avagy más magyarázók szerint: a zsidók szövetségeseinek. A görög szöveg megfelelő szava mindkettőt jelentheti. (V. ö. 26. v. jegyz.) – Rendelkezéseiket helyett a görög szöveg ezt mondja: ezeket a rendelkezéseket (avagy: megállapodásokat; v. ö. 26. v. jegyz.)

* 30. A szöveg értelme bizonytalan.

* 31-32. A szenátus levele I. Demetriushoz.

* 31. A szenátus eme határozata már nem tartozott a szorosan vett szerződéshez, de természetes folyománya neki. – Reájuk, a zsidókra. – Neki, I. Demetriusnak (v. ö. 7,1. jegyz.).

* 9. 1-21. Júdás elesik a harcban.

* 1. Bacchidesről L. 7,8. jegyz. – Alkimusról L. 7,9. jegyz.

* 2. A Szentírásból több Gálgála ismeretes. Hogy a szent szerző itt melyiket érti, nem tudjuk. Újabb szentírásmagyarázók Gálgála helyett: Galileát olvasnak. Ostrom alá vették, Vulg. tábort vertek. – Árbellában, Arbella környékén. Árbellát vagy Árbelát a Genezáret tavától nyugatra kell keresnünk. – Másálót- (a görög szövegben: Mássálót)-ról semmi közelebbit sem tudunk.

* 3. A százötvenkettedik esztendőben, az első hónapban, Kr. e. 160 április havában.

* 4. Bacchides azért vonul el Jeruzsálem falai alól, hogy a másutt táborozó Júdással ütközhessek meg. – Berea helyett a szír szöveg Bírátot olvas. Ez talán a mai el-Bíreh Jeruzsálemtől északra.

* 5. Láisa (a görög szövegben: Álásza; a mai el-Ássi) magaslaton terült el; Jűdás emberei tehát

* 6. – könnyen áttekinthették innen az ellenséges sereget.

* 11. A lovasságot, tudniillik a szírek lovasságát.

* 15. Azótusan ehelyütt nem a hasonnevű filiszteus várost kell értenünk, mert ez síkságon terült el. Az Azotus szó nyilván elírás folytán lett valami rokonhangzású szóból. Jós. Flavius Ázat, más olvasás szerint: Ezát említ.

* 21. Egy gyászének töredéke. V. ö. Kir. II. 1,19.

* 22. Júdás hőstetteinek nagy száma.

* IV. Jónatás (Kr. e. 160-142.) a nép vezére. (9,23-12,54.) – 9. 23-31. Jónatás a zsidó nép vezérévé lesz.

* 23. Az istentelenek a pogány szírekhez szító zsidók, akik eddig Júdástól való félelmükben elrejtették érzelmeiket.

* 24. Egész országuk velük együtt meghódolt Bacchidesnek helyett a görög szöveg ez mondja: az ország velük együtt elpártolt (tudniillik: az Istentől). Az egész verset pedig az eredeti héber szövegben történt másolási hiba figyelembevételével újabb magyarázók így értelmezik: Nagy jajveszékelés támadt pedig abban az időben, mert az ország stb.

* 27. Az utolsó próféta, Malakiás a Kr. e. V. század közepe táján működött. Azóta IV. Antiochus Epifánes is sanyargatta a zsidó népet (v. ö. 1,1 skk.). Ám a mostani szorongatás jóval nagyobb veszedelmet rejtett magában a zsidóságra nézve és pedig azért, mert Bacchides IV. Antiochus Epifánestől eltérően elsősorban ravasz és sima politikával igyekezett eltántorítani hitétől és ősi szokásaitól a népet.

* 28. Júdás barátai idejében észrevették e ravasz politikában rejlő nagy veszedelmet, és hogy gátat vessenek a tömeges elszakadásnak, egybegyűltek és

* 30. – vezérükké választották Júdás öccsét, Jónatást.

* 32-34. Jónatás menekül Bacchides elől.

* 33. A tekuai puszta a hasonnevű falu környékén terült el, Betlehemtől délre. Ez a vidék nagyszámú sziklahasadékával kiváló rejtekhelynek bizonyult. – Az Ászfár kutat (ciszternát) általában Júda déli részén (a mai Bír-ez-Záferánban) keresik.

* 34. A szombati napon szavakat a görög szöveg az előző mondathoz csatolja és ezt mondja: És neszét vette ennek Bacchides szombati napon stb.

* 35-42. Jámbri fiainak gaztette és bűnhödésük.

* 35. Testvérét, Jánost (v. ö. 37. v.) nyilván azért küldte Jónatás a Holttengertől keletre eső vidékre, hogy elhelyezze ott a nála lévő, harcra nem alkalmas csapatot (az öregeket, a nőket és a gyermekeket), meg bőséges málhájukat. – Elhelyezhessék, a Vulgáta szószerint: kölcsönbe adják. — A nábuteusok- vagy nábáteusokról L. 5,25. jegyz.

* 36. Jámbri fiairól semmi közelebbit sem tudunk; úgylátszik nábáteusok voltak, akik rútul visszaéltek Jónatás bizalmával. – Mádába Moáb egyik tekintélyes városa volt.

* 37. Kánaáni ember, pogány ember – Mádába helyett a görög szövegek: Nádábát, Kábádat vagy Nábátot olvasnak, amelyet Mádába környékén kell keresnünk. Nábát talán azonos a mai En-Nebával Mádábától északnyugatra, Moáb hegyei között.

* 38. Jánost tehát nemcsak hogy elfogták a nábáteusok (v. ö. 36.), hanem meg is ölték.

* 39. Fegyverrel, egyes magyarázók szerint: holmival, vagyis ajándékkal nemcsak a menyasszony, hanem a menyasszony szülei részére is.

* 43-49a. Harc a Jordánnál.

* 44. A helyzet ma nincs úgy, mint tegnap és tegnapelőtt, vagyis a lehető legveszedelmesebb.

* 45. Jónatás Bacchides közeledésének hírére elrejtőzött seregével s Jordán torkolatától keletre elterülő zsombékos mocsarak között.

* 46. Bár szombati napon indult meg a harc (v. ö. 43. v.), a zsidók hősiesen ellenálltak (v. ö. 2,32 skk.), és

* 48. – szerencsésen megmenekültek. Felhasználták ugyanis a harc hevében a kellő pillanatot és átúsztak az ellenség elől a Jordán nyugati partjára. A görög szöveg ezt mondja: Jónatás és emberei ... átúsztak a túlsó partra; azok (t. i. a szírek) azonban nem követték őket a Jordánon át, vagyis a szírek nem merték üldözőbe venni a menekülő zsidókat.

* 49b-53. Bacchides erődítéseket emel Júdeában.

* 49b. Bacchides ... visszatért, a szír szöveg alapján. A Vulgáta szószerint: Ők visszatértek ...

* 50. Építette, a Vulgáta szószerint: építették. Jerichó ősrégi város a Jordán völgyében, közel a folyó torkolatához. – Ámmáum (a görög szövegben: Emmáum) = Emmaus városáról L. 3,40. jegyz. – Bethoromól L. 3,16. jegyz. – Betel (ma: Beitin) Szamaria déli határán, Támnáta (ma: Tell Tibneh) pedig Beteltől északnyugatra terült el. – Fára (a görög szövegben: Fárátón) és Topó (a görög szövegben: Tefón) váráról semmi közelebbit sem tudunk.

* 52. Betszuráról L. 4,61. jegyz. – Gázára a. m. Gázer, vagy Gezer városa. V. ö. 7,45. jegyz. – A Vár, az Akra Jeruzsálemben. V. ö. 1,35. jegyz. – Ezekkel a várakkal Bacchides körülzárta a júdai hegyvidéket és így foglyokká tette a zsidókat saját országukban. Mozgalmukat még azzal is bénította, hogy

* 53. – túszókat szedett az előkelők soraiból.

* 54-57. Alkimus gonoszsága és halála.

* 54. A százötvenharmadik esztendőben (Kr. e. 159. tavaszán) Alkimus (v. ö. 7,9.) arra vetemedett, hogy lebontassa, a templom belső udvarának falát, a Vulgáta szószerint: a belső szent ház (templom) falát. A szent szöveg ehelyütt vagy azt a nem is egészen embermagasságnyi falat érti, amely a zorobábeli templomban a papok udvarát a hívek udvarától elválasztotta, vagy az újabb magyarázók szerint inkább azt, amely a pogányok udvara és a zsidó hívek udvara között emelkedett. Ezzel is jelezni akarta a főpap, aki testestül-lelkestül híve volt a hellénizmusnak (v. ö. 1,1. jegyz.), hogy nem ismer választófalat zsidó és nem zsidó között. Aggeus és Zakariás voltak azok a próféták, akiknek buzgólkodására felépült a fogság utáni templom. (V. ö. Ezdr. I. 5,1.)

* 57. Bacchides ... visszatért a királyhoz anélkül, hogy az Alkimus halálával megüresedett főpapi széket betöltötte volna.

* 58-72. Bacchides újabb hadjáratra indul Júda ellen; majd békét köt Jónatással.

* 58. Az istenteleneknek, a szírek pártján álló hűtlen zsidóknak eme követsége Kr. e. 157-ben történt. (V. ö. 57. v.)

* 62. Betbesszen (a görög szövegben: Betbászi) valószínűleg a mai Hirbet Beit-Bássza Betlehemtől délkeletre, a tekuai puszta közelében, ahol Jónatás már régebben is hosszabb ideig tartózkodott.

* 64. A hadigépek fatornyok voltak, amelyeknek védelme alatt a harcosok biztosabban közelíthették meg és rombolhatták le a várfalat.

* 65. Jónatás – úgylátszik még az ostromot előkészítő munkálatok alatt – kevésszámú csapattal kiosont a várból, és egymásután megverte Bacchides szövetségeseit, a környék nomád arab törzseit.

* 66. Odáren (a görög szövegben: Odoméra) nyilván beduinfőnök volt, Fázérón (a görög szövegben: Fászirón) pedig egy beduin törzsnek volt a neve. – Diadalmas hadjáratainak hatása alatt sokan csatlakoztak Jónatáshoz, és így nőni kezdett nemcsak dicsősége, de hadiereje is.

* 71. Ez, t. i. Bacchides. – Őt, t. i. Jónatást.

* 72. Tájékukra a görög szöveg alapján; a Vulgáta szószerint: tájékára.

* 73. Jónatás megkezdi békés uralkodását. – Bacchides elvonulása után Izraelben (Júdában) közel öt esztendeig pihent a fegyver. E nyugalmas időt arra használta fel Jónatás, hogy kiirtsa az istenteleneket, vagyis az ellenséghez szító honfitársait, és így erősítse a híthű zsidók táborát. Székhelye Mákmás (Mikmás, a mai: Mukmas) Jeruzsálemtől északra, körülbelül 12 km-re.

* 10. 1-14. I. Demetrius király Jónatás barátságát keresi.

* 1. Jónatás ügyének nagy hasznára voltak azok a trónvillongások, amelyek ebben az időben a szír királyok hatalmát és tekintélyét aláásták. A százhalvanadik esztendőben (Kr. e. 152-ben) ugyanis Sándor (Alexander Balas), aki a kisázsiai és egyiptomi fejedelmek támogatásával és a római szenátus engedélyével igényt támasztott a szír királyok trónjára, elfoglalta Ptolemáiszt a Földközi tenger partján (v. ö. 5,22. jegyz.). – Sándor tulajdonképen alacsony származású, közönséges kalandor volt. Csak Demetrius ellenségei játszatták vele Antiochus (Epifánes) fiának, szerepét abból a célból, hogy vele mint trónkövetelővel aláássák és megingassák a szír királyok uralmát. – Epifánes (v. ö. 1,11. jegyz.) a görög szöveg alapján. A Vulgáta «Nemes»-nek fordítja le ezt a szót.

* 3. Szorult helyzetében Demetrius le akarja magának kötelezni Jónatást, ezért barátságos hangú levelet intéz hozzá;

* 6. – benne: 1. megengedi neki, hogy hadat gyűjtsön; természetesen nem saját hatalmának növelésére, hanem azért, hogy szövetségese legyen a szorongatott trónnak; 2. megígéri, hogy kiadja a jeruzsálemi Várban fogvatartott előkelő zsidó túszokat. (V. ö. 9, 53.)

* 8. A jeruzsálemi Várban tanyázó szír őrség érthető okból nem örült annak, hogy Jónatás seregtoborzásra kapott engedélyt a királytól.

* 10. Jónatás Mákmásból (v. ö. 9,73.) Jeruzsálembe tette át székhelyét. Itt újra felépítette

* 11. – a Sion-hegy védőfalát, melyet kevéssel azelőtt az esküszegő Antiochus Eupátor, illetőleg vezére, Líziás döntött le. (V. ö. 6,62.)

* 12. Az idegenek között lehettek pogányok, de lehettek a szírekhez pártolt zsidók is, akik többnyire mint kereskedők, a szír fegyverek nyomában jöttek és telepedtek le Júda városaiban, főleg a Bacchides építette erősségekben (v. ö. 9,49 skk.).

* 14. Betszuráról L. 4,61. jegyz.

* 15-20. Sándor király is keresi Jónatás barátságát.

* 15. Sándor király, hogy megszerezze magának Jónatás barátságát és támogatását, jóval többet ígér neki Demetriusnál;

* 20. – egy hozzáküldött levélben: 1. megteszi őt főpapnak; 2. kitünteti őt a király barátja címével, ami a szír királyoknál a legnagyobb megbecsülés jele volt. A bíbor és az aranykorona küldése nem minden esetben jelentette a királyi méltóság elismerését is (v. ö. Eszt. 8,15); a jelen esetben sem. Az sincs kizárva, hogy e közbevetést, amely amúgy is megszakítja a szövegösszefüggést, ^egy későbbi másoló toldotta bele a szent szövegbe.

* 21. Jónatás főpapi tisztébe lép. – Jónatás magára öltötte a szent ruhát a százhatvanadik esztendőben (Kr. e. 152-ben), a hetedik hónapban (tisri havában, amely körülbelül a mi októberünknek felel meg), vagyis megkezdte főpapi tisztét és pedig a sátoros ünnepen (tisri hó 15-22; v. ö. Móz. III. 23,39 sk.). A főpapi tisztséget azonban csak a maga személyére kapta, utódai számára nem. Fejedelmi rang sem járt még vele. (V. ö. 14,41.) Jónatást a törvény értelmében tulajdonképen nem illette meg a főpapi méltóság. Papi nemzetségből származott ugyan (v. ö. 2,1.), de nem tartozott Áron elsőszülött leszármazottaihoz, akiknek a törvény értelmében egyedüli joguk volt e legfőbb papi tisztségre. (V. ö. Móz. IV. 25,10 skk.) Mentségéül szolgál azonban egyrészt az, hogy III. Óniás (v. ö. Makk. II. 4,33 skk.) halála, és fiának IV. Óniásnak menekülése után a törvényes főpapi öröklés rendje megszakadt, és így a főpapi szék betöltéséről más úton-módon kellett gondoskodni. Másrészt pedig Matatiás fiai igen sok érdemet szereztek a haza és az igaz vallás szolgálatában, és így valóban méltóknak bizonyultak arra is, hogy elvállalják a legfőbb vallási vezetést.

* 22-45. I. Demetrius újabb kísérletet tesz Jónatás barátságának megszerzésére.

* 22. Demetriusnak nagyon is meg volt az oka az elszomorodásra. Sándor ügye napról-napra sikeresen haladt előre. Jónatás barátságának megszerzésével hatalmába került Jeruzsálem Júdával egyetemben, és így Délszíria elveszettnek látszott Demetrius számára.

* 25. Demetrius jól tudta, hogy Jónatás Sándor pártján van. Mindazonáltal úgy tesz, mintha mitsem sejtene, és hízelgő szavakkal, meg nagyhangú ígéretekkel törekszik maga felé hajlítani a zsidók szívét. Megígéri: 1. hogy nagyarányú adóelengedést tesz a zsidóknak (29-30. v.); 2. elismeri Jeruzsálem régi kiváltságait (31. v.); 3. lemond a jeruzsálemi Vár birtoklásáról (32. v.); 4. szabadonbocsátja a zsidó foglyokat (33. v.); 5. tiszteletben tartja a zsidók ünnepeit (34-35. v.); 6. előkelő állásokba juttatja a zsidókat (36-37. v.); végül 7. gazdag ajándékkal jutalmazza meg a népet (38-45. v).

* 29. Sót nagy mennyiségben nyertek a zsidók a Holt-tenger vizéből. Egy részét a szír királyok bekövetelték adó fejében. – (Arany)koszorúkat eleinte önként adtak ajándékba a királyoknak (v. ö. Makk. II. 14,4.). Idővel az ajándékból kötelező szolgáltatás lett.

* 30. A szóbanforgó három kerület: Efráim, Lidda és Rámátáim voltak (v. ö. 11,34.); mind a három Szamariában terült el. A Galileából szó úgylátszik valamelyik másoló tévedése folytán került a szövegbe. (V. ö. 38. v.)

* 31. Jeruzsálemet szentnek és szabadnak akarja Demetrius ismét elismerni, mint ahogyan azt pl. egyik előde, Nagy Antiochus tette, aki Jos. Flavius szerint rendeletben követelte meg mindenkitől, hogy Jeruzsálemet szent városnak tekintse, és megtiltotta pl. hogy idegen betegye lábát a templom udvarába, s hogy (vallásilag) tisztátalan állatok húsából vigyen bárki is be a városba stb. – Szabad, tudniillik az adószolgáltatástól. – A tized (levita-tized, v. ö. Móz. IV. 18,21 skk.; Tób. 1,6. jegyz.) és az adó [főleg a templomadó (Ezdr. II. 10,32.), az elsőszülöttek váltságdíja, az áldozati adomány] az övé legyen, tudniillik: teljes egészében. Egy részét eddig úgy látszik a királyi kincstár foglalta le. Egyébként azonban a görög szöveg ehelyütt nem világos.

* 32. A jeruzsálemi Várról, az Akráról L. 1,35-37. jegyz.

* 33. A szabadonbocsájtás magába foglalta természetesen a szabad hazatérést is. A hazatérők Demetrius ígérete szerint mentesek lettek volna útközben mindenféle vámtól, még barmaikat illetőleg is.

* 34. A hónapok első napjairól l. Móz. IV. 28,11 skk. – A parancsolt ünnepeken a három főünnepet (a fázét, a hetek ünnepét és a sátoros ünnepet) kell értenünk. Ezek mindegyikén minden felnőtt zsidónak Jeruzsálembe kellett zarándokolnia. Hogy vámszedés és hasonló szolgáltatások miatt a zarándokok semmiféle zaklatásnak se legyenek kitéve az úton, a király nemcsak magára az ünnepre de az ünnepet megelőző és követő három napra is adómentességet ígér.

* 36. Ellenszolgáltatásul Demetrius egy harmincezer főből álló segítő csapatot kér a zsidóktól. – A nagy király váraiban helyett a görög szöveg ezt mondja: a király nagy váraiban.

* 37. A katonáknak tehát megengedi a király, hogy a táborban épúgy élhessenek a (mózesi) törvény szabályai szerint, mint otthon, Júda földén.

* 38. A három kerület (v. ö. 30. v. jegyz.) már amúgy is a zsidóké volt.

* 39. Ptolemáisz (v. ö. 5, 22. jegyz.) városa ez idő szerint Sándor kezén volt (v. ö. 1. v.). Ezzel a nagylelkű ajándékozásával az volt a rejtett célja Demetriusnak, hogy a zsidók vonuljanak fel a város ellen és ezzel uszítsák magukra Sándor haragját; avagy esetleg vessék őt ki Szíria területéről.

* 40. A tizenötezer ezüst siklus körülbelül 45.000 pengőt tenne ki.

* 41. Amit a tisztviselők az előző években nem hajtottak be helyett a görög szöveg ezt mondja: amit a tisztviselők nem hajtottak be, mint az előző években. Egyesek így is értelmezik a görög szöveget: amit nem hajtottak be, azt – mint az előző években – adják stb.

* 42. Az ötezer siklus (körülbelül 15.000 P) amúgy is a templom vagyona volt.

* 43. A király elismeri a jeruzsálemi templom menedékjogát. Az odamenekülő gonosztevőknek biztonságot igér, az ország bármely részén elterülő birtokaikról pedig kimondja, hogy azokhoz hozzányúlni nem szabad.

* 45. Jeruzsálem falainak felépítésével Demetrius ismét csak önző célt akart szolgálni, amennyiben érdekében állott megakadályozni Sándornak Júdeába való bevonulását.

* 46-47. Jónatás és a zsidó nép visszautasítják Demetriusnak őszinteség nélkül való ajánlatát.

* 48-50. I. Demetrius halála.

* 49. A szent szöveg az eseményeket ehelyütt csak rövid foglalatban adja. Ókori profán történetírók feljegyzéseiből tudjuk, hogy nemcsak egyszer ütközött meg a két király, hanem a fegyveres ellenségeskedés közöttük egy álló esztendeig tartott, míg végre Demetrius hősi védekezés után, Kr. e. 150 elején a csatatéren maradt.

* 51-56. Sándor megkéri és megkapja Ptolemeus leányának kezét.

* 51. VI. Ptolemeus Filométor Kr. e. 181-146. uralkodott.

* 52. Sándor származásáról L. 10,1. jegyz.

* 56. Ptolemáiszról L. 5,22. jegyz.

* 57-58. A nászünnepség Ptolemáiszban, még úgylátszik Demetrius halála évében, Kr. e. 150-ben.

* 59-60. Jónatás a nászünnepségen.

*  59. Sándor király csak udvarának fényét és hatalmának nagyságát akarta fitogtatni Ptolemeus előtt azzal, hogy Jónatást is meghívta az ünnepségre.

* 61-66. Jónatás kitüntetése.

* 62. Azzal, hogy bíborba öltöztette Jónatást Sándor király, ünnepélyesen is elismerte őt főpapnak és a zsidó nép fejének.

* 65. Sándor király vezérré tette Jónatást és részessé az uralkodásban, vagyis Júdea helytartójává nevezte ki, s így – bár a szír királyok fennhatósága alatt – egy kézben egyesült a legfőbb papi, katonai és kormányzói méltóság Júdeában.

* 67-87. II. Demetrius meg akarja magának szerezni atyja trónját; Jónatás megveri Apollóniust.

* 67. A százhatvanötödik esztendőben, Kr. e. 147-ben. – Krétából tulajdonképen nem I. Demetrius fia, II. Demetrius, hanem az ő támogatására egy tekintélyes zsoldos sereg jött Lásztenes (v. ö. 11,32.) vezérlete alatt. Ő maga a kisázsiai Knidoszból indult el atyái földére.

* 68. Demetrius közeledésének hírére Sándor a fővárosba, Antiochiába sietett, hogy megvédje azt II. Demetriusszal szemben.

* 69. Demetrius ... fővezérré tette Apollóniust, a cöleszíriai helytartót helyett némely újabb magyarázó a görög szövegnek és Jos. Flavius feljegyzésének egybevetésével ezt fordítja : Demetrius Apollónius Taoszt (vagy Daoszt) Cöleszíria élére állította. – Cöleszíria eredetileg Szíriának a Libanon és az Antilibanon között elterülő részét jelentette. Ehelyütt nagyobb területet foglal magában, többek közt Palesztinát is. – Apollónius tehát nem közvetlenül Sándor királyt támadta meg, hanem Jónatás ellen vonult Jámniába (v. ö. 4,15. jegyz.).

* 71. Avárosok hadereje, a görög szöveg alapján. A Vulgáta csak ezt mondja: a haderő. A városokon nyilván Filisztea és Fönícia meghódított városait kell értenünk. (V. ö. 83 skk. v.) Ezek szolgáltatták Apollónius serege javát.

* 72. Hogy melyik az a két alkalom, amikor Jónatás atyái megfutamodtak, a Szentírás ehelyütt nem említi. Van, aki az izraelitáknak a filiszteusokkal szemben szenvedett két nagy vereségére gondol, tudniillik: Héli főpap idejében (v. ö. Kir. I. 4,1 skk.) és Saul király alatt (v. ö. Kir. I. 31,1 skk.). Az sincs azonban kizárva, hogy Apollónius két, a Makkabeusok alatt vívott szerencsétlen kimenetelű ütközetre utal.

* 74. Jónatás nyilván nagy igyekezettel és hozzáértéssel szervezte meg rövid idő alatt seregét. Simon segédcsapatain kívül ugyanis tízezer emberrel rendelkezett őmaga.

* 75. Jónatás nem Jámnia ellen vonult, hanem északnyugat felé, Joppe (a mai Jaffa) kikötővárosa ellen indult. – A város zárva maradt előtte, a Vulgáta szószerint : kizárta őt a városból.

* 78. Azótus (Asdod), filiszteus város Jámniától délnyugatra, körülbelül 15 km-nyire terült el. Az ottani síkság kiváló harcszíntérnek kínálkozott Apollónius lovasai számára.

* 83. Betdágonba, a Dágon-bálvány (v. ö. Bir. 16,23. jegyz.) házába (templomába) menekültek a filiszteusok, hogy ott védelemre találjanak.

* 86. Askalon szintén filiszteus város volt, Azótustól délnyugatra.

* 88-89. Jónatás újabb kitüntetése Sándor részéről.

* 89. Aranyboglárt viselni bíborköpenyen a legmagasabbrangú tisztviselők és a királyi családtagjainak kiváltsága volt.

* 11. 1-7. VI. Ptolemeus felvonulása Sándor ellen; találkozása Jónatással.

* 1. Egyiptom királya, VI. Ptolemeus (v. ö. 10,51. jegyz.) az ókori írók feljegyzése szerint tulajdonképen Sándor támogatására indult el Palesztina felé. Útközben

* 2. – Sándor király egyenes parancsára megnyitották előtte a városokat, s ő – nem tudni biztosan mi okból – változtatott eredeti szándékán,

* 3. – katonai őrséget helyezett el az egyes városokban és azon volt, hogy saját országához csatolja a megszállott területeket.

* 4. Amikor Azótushoz közeledett, a város filiszteus lakossága ellenséges hangulatra törekedett bírni Ptolemeust Jónatás ellen azért a sok bajért, amelyet az Apollónius-féle hadjárat alkalmával elszenvedtek. (V. ö. 10,82 skk.).

* 5. Ptolemeus király azonban, mivel egyelőre nem akarta elrontani dolgát Jónatással, hallgatott és

* 6. – Joppéban, a Jónatás által nemrég elfoglalt városban (v. ö. 10,76.) kegyesen fogadta a nagy pompával eléje járuló főpapot.

* 7. Az Eleuterus folyó némelyek szerint a Nahr el-Kebír, mely a szíriai Tripolisztól északra ömlik a Földközi tengerbe, mások szerint a Leontes (El-Litáni).

* 8-19. Sándor halála; II. Demetrius trónrajutása.

* 8. Ptolemeus tovább haladt észak felé seregével és elfoglalta Szeleuciát is, a jelentős kikötővárost az Orontes torkolatától valamivel északra.

* 9. Demetriusról I. Demetrius fiáról L. 10,67 skk. – Sándor király ebben az időben Kisázsiában járt, egy ottani felkelés leverésére (v. ö. 14. v.), s így könnyű dolga volt Ptolemeusnak újra kézhez kapni leányát, Sándor királynak a fővárosban, Antiochiában tartózkodó feleségét és rendelkezni vele.

* 13. Ázsián itt nyilván csak Délszíriát [Cöleszíriát (v. ö. 10,69. jegyz.) és Föníciát] kell értenünk. A birodalom északi és keleti részét újabb vejének, II. Demetriusnak a kezén kívánta hagyni Ptolemeus.

* 14. Cilicia Kisázsia egyik tartománya volt.

* 15. A döntő ütközet az ókori írók feljegyzése szerint a főváros, Antiochia közelében folyt le.

* 16. Arabian, ehelyütt a Damaszkustól délre eső vidéket kell értenünk.

* 17. Zábdiel, akire Sándor már korábban bízta kicsiny fiát, Antiochust a Damaszkustól délre kb. 28 km-nyire elterülő Ábéban székelt. – A menekülő Sándort az ókori írók feljegyzése szerint két tisztje ölte meg. A görög szöveg szószerint Zabáiéit teszi meg Sándor gyilkosának.

* 18. Három napra reá, tudniillik a levágott fejnek kézhez vétele után. – A várak egyiptomi őrségének felkoncolása után Cöleszíria is II. Demetrius hatalma alá került.

* 19. A százhatvanhetedik esztendőben, Kr. e. 145-ben.

* 20-37. Jónatás kibékül II. Demetriusszal.

* 20. A jeruzsálemi Vár (v. ö. 1,35. jegyz.) tehát még mindig a szírek kezén volt.

* 21. Az istentelen férfiak a szírekhez szító zsidók voltak.

* 22. Ptolemáiszról L. 5,22. jegyz.

* 26. Elődei, tudniillik: Sándor (10,15 skk.) és Ptolemeus (v. ö. 11,1 skk.)

* 28. A három szóbanforgó kerületet Szamariából kapcsolták Júdeához (v. ö. 10,30.); egész Szamaria adómentességéről ehelyütt nehezen lehet szó; továbbá e szavak: környékével együtt a görög szövegben nincsenek meg. Mindezek figyelembevételével az újabb magyarázók e helyett a szöveg helyett: és a három kerületet meg Szamariát környékével együtt így fordítanak: és a három szamariai kerületet, – A háromszáz talentumot (kb. 3 millió pengőt) úgy látszik, egyszersmindenkorra ígérte Jónatás az adók megváltása címén.

* 31. A király atyja a legmagasabb cím volt az ókori keleti királyok udvarában. (V. ö. Móz. I. 45,8.) Lásztenes megérdemelte, hogy az ország első hivatalnokává tegye őt Demetrius, mert ő szerzett neki sereget hazatérése alkalmával (v. ö. 10,67. jegyz.) és így elsősorban neki köszönhette trónját is. Lásztenes emellett úgylátszik Cöleszíria és Fönícia helytartója is volt, és így hozzája tartozott a zsidók ügye.

* 34. A három kerület (v. ö. 10,30. jegyz.) a görög szöveg szerint: Áfáiréma (Efráim), Lidda és Rámátáim (Vulg.: Rámáta). A Vulgáta szövegéből az első (Efráim) valamelyik másoló tévedése folytán kiesett. – Efráim (v. ö. Kir. II. 13,23.), a mai Tájibeh, Beteltől északkeletre egy magaslaton terült el. Tőle nyugatra kell keresnünk Rámátóimot (a mai Rentiszt?), Liddát (a mai Luddot) pedig Joppétól (Jaffától) délre. – Szolgáljanak zálogul, mások szerint: különítsék el. 34b görög szövegét általában így fordítják: Mindazoknak, akik Jeruzsálemben áldoznak, (elengedjük) azt a kincstári szolgáltatást, amelyet a király azelőtt minden esztendőben beszedett tőlük a föld és a fa terményeiből.

* 35. A só-adóról és a koszorúkról L. 10,29. jegyz.

* 37. A fontosabb állami okmányokat az ókori Keleten nyilvános, mindenkitől hozzáférhető helyen helyezték el; a jelen esetben a szent hegyen, vagyis Jeruzsálem hegyén, a templomban.

* 38-40. Trifón lázadást szít II. Demetrius ellen.

* 38. A szigetek népeinek sorából toborzott idegen csapat főleg a Kisázsiában és Kréta szigetén fogadott zsoldos katonákból állott.

* 39. Az elbocsájtott régi, kipróbált katonák közé tartozott Trifón is, – eredeti nevén Diodotosz, – aki egykor Sándor király táborában vezér volt. – Az arab Emálkuel (a görög szövegben: Imálkue, ókori görög íróknál: Jámblichosz) úgylátszik Zábdiel utóda volt. (v. ö. 17. v. jegyz.).

* 40. Trifón nyilván azért maradt sok ideig Emálkuélnál, mert ez bizonyos, meg nem állapítható okból vonakodott kiadni a fiatal Antiochust.

41-53. A zsidók végzetes bajból mentik ki Demetriust.

* 41. Jónatás ügyesen használja ki a kedvező helyzetet: segítséget ígér, de ennek fejében a jeruzsálemi Vár (az Ákra; v. ö. 1,35. jegyz.) és a többi megszállott júdeai erősség visszaadását kéri Demetriustól.

* 43. Demetrius az általános lázadással szemben csak az idegen légióra és a zsidók segítő csapatára támaszkodhatott.

* 48. A szent szöveg nem említi, de valószínű, hogy ebben a mészárlásban az idegen légió is kivette részét.

* 51. E szavak: Emlegették őket az országban (vagy nevet szereztek az országban) a görög szövegben nincsenek meg.

* 53. Ókori írók feljegyzéseiből tudjuk, hogy Demetrius állandó követelésekkel zaklatta Jónatást. Amikor pedig a követelt pénzt nem kapta meg, sereget küldött ellene. (V. ö. 63 skk. v.)

* 54-59. VI. Antiochus királlyá lesz és barátságot ígér Jónatásnak.

* 54. A gyermekifjú Antiochust VI. Antiochus néven ismeri a történelem.

* 55. Demetrius, mivel most már nem támaszkodhatott a zsidókra, megmaradt gyenge seregével meghátrált és elmenekült; Jos. Flavius szerint Ciliciába, tehát Kisázsiába, más ókori történetírók szerint Szeleuciába, a Földközi tenger partjára. Ezeknek az eseményeknek az időpontját pontosan megállapítani nem tudjuk. VI. Antiochus uralkodási idejét általában Kr. e. 144-143 (142?)-re teszik.

* 57. A gyermekifjú Antiochus gyámja, Trifón tehát szintén barátságot ajánl fel Jónatásnak, és négy kerületet ígér neki. A három többször említett kerülethez (v. ö. 10,30. 38; 11,28. 34.) úgylátszik hozzávette Akkaront is, melyet már Sándor király ajándékozott a zsidó főpapnak (v. ö. 10,89.).

* 58. Jónatás eddig élvezett fejedelmi kiváltságaihoz (aranyboglár viselése bíborköpenyen; v. ö. 10,89. jegyz.) VI. Antiochus egy harmadikat ad hozzá: az aranyserleg használatát.

* 59. Simon valóságos bizalmi állásba került, mert az országot a Demetriushoz szító filiszteusok ellen kellett védelmeznie. – Tírus határa helyett a görög szöveg: Tírusi lépcsőt (vagy: hágcsót) említ. A Tírusi-lépcső valamelyik hegynek volt a neve Tírus és Ptolemáisz között.

* 60-74. Jónatás harcai Antiochus érdekében.

* 60. A városok a Folyamon (az Eufrátesen) túl az Eufrátestól nyugatra, a mai Szíriában és Palesztinában terültek el.

* 63. A galileai Kádes ősi levita és menedékváros volt a hajdani Neftáli-törzs területén (v. ö. Józs. 20,7; Bir. 4,6.), a Húle-tótól északnyugatra. – A galileai Kádesben nagy sereg élén ármánykodva arra törekednek helyett a görög szöveg ezt mondja: nagy sereggel a galileai Kádesbe érkeztek és arra törekednek stb. – Az ország ügyeitől, vagyis attól, hogy Antiochus érdekében harcoljon. A görög szöveg egyszerűen csak ezt mondja: hogy elvonják az ügytől.

* 65. Betszura váráról L. 4,61. jegyz.

* 67. Geneszár vize = a Genezáret tava. – Aszort (Hászort) valahol Palesztina északi részén, a Húle-tótól nyugatra kell keresnünk. (V. ö. Bir. 4,2.)

* 68. S miközben Jónatás az ellenkező oldalról felvonult, ezek lest állítottak ellene a hegyekben helyett a görög szöveg ezt mondja: ezek lest állítottak ellene a hegyekben, ők maguk pedig az ellenkező oldalon vonultak fel.

* 70. Absolom, a. m. Ábsálom. – Kálfi (a görög szövegben: Chálfei) azonos az újszövetségből ismert Alfeus névvel. (V. ö. Mát. 10,3.)

* 72. Bár azok vitézül ellenállottak, futásba kergette őket helyett a görög szöveg azt mondja: megverte őket és azok megfutamodtak. – Ezzel a valóban makkabeusi hőstettel Jónatás az egész Jordán völgyét megtisztította az ellenségtől.

* 12. 1-4. A zsidók megújítják a szövetséget a rómaiakkal.

* 1. Az első szövetségkötésről L. 8. fej.

* 2. A küldöttség tagjai, Numenius és Antipater (v. ö. 16. v.) római útjuk alkalmával Spártában is jártak szövetségkötés céljából.

* 4. A rómaiakkal megújított szövetségről vagy azért szól oly röviden a szent szerző, mert ennek feltételei változatlanok maradtak, vagy pedig azért, mert könyve megírásánál ebben a kérdésben nem állott megbízható okmány a rendelkezésére. – Helyi hatóságoknak szószerint: az (egyes) helyeken lévő öveiknek.

* 5-18. Szövetségkötés Spártával.

* 5. Görögország bukása után (Kr. e. 146. Athén mellett csak a spártaiaknak maradt meg bizonyos önállóságuk, mert nem vettek részt oly élénken a rómaiak ellen való szövetkezésben, mint a többi görög állam. Jónatás finom diplomáciai tapintatára vall, hogy a szövetséges rómaiakkal jó lábon álló spártaiakkal is keresi a barátságot.

* 6. A nép vénei helyett a görög szöveg: geruziát (= nagy tanácsot) említ, melynek tagjai tényleg a nép vénei, előkelői voltak.

* 7. Jónatás I. Árius (Kr. e. 309-265.) király levelét idézi (v. ö. 21. v.), amikor a zsidók testvéreinek, azaz: rokonainak nevezi a spártaiakat. – Óniás Árius király kortársa volt. I. Óniás Kr. e. 300-ig, II. Óniás Kr. e. 265-ig töltötte be a főpapi tisztet. Hogy melyikhez a kettő közül írta levelét a spártai király, ma már megállapítani nem tudjuk.

* 10. Megkíséreljük, a görög szöveg alapján. A Vulgáta szó-szerint: inkább akarjuk. – Nagy idő, több mint száz esztendő telt el Árius levelének vétele óta. (V. ö. 7. v. jegyz.)

* 11. A nem zsidókért is imádkozni főleg a babiloni fogság óta jött szokásba a zsidóknál. (V. ö. Bár. 1,11.) – Szertartásainkban, a görög szöveg szerint: imádságainkban.

* 12. A spártaiak jó hírének említésével Jónatás főleg a hatalmas római birodalommal való jó viszonyukra akar utalni. (V. ö. 5. v. jegyz.)

* 16. Numeniusról semmi közelebbit sem tudunk. – Ha Antipater annak a Jázonnak volt a fia, aki Júdás idejében Eupolemusszal együtt követségben járt Rómában (v. ö. 8,17.), akkor lehetséges, hogy a vértanú Eleázárnak (v. ö. Makk. II. 6,18 skk.) volt az unokája.

* 19-23. Árius levele.

* 20. Áriusról és Ómósról L. 7. v. jegyz.

* 21. Milyen okmányról lehet itt szó, nem tudjuk. Jos. Flavius egy hasonló okmányról tesz említést. Ez arról beszél, hogy mily ja viszonyban volt Ábrahám, «a zsidók atyja» a pergamoniakkal.

* 23. E szólásmódról L. Kir. I. 22,4; II. 3,7.

* 24-32. Jónatás további harcai.

* 25. Ámátisz (Ernát, ma Háma) ősi arámi város volt az Orontes középső folyásánál. Jónatás nem vonult egészen a városig, hanem csak Ernát vidékéig, tehát valahol Rebla és Ernát között vert tábort.

* 28. Tüzeket gyújtottak táborukban, némely görög kézírat hozzá teszi: és elvonultak.

* 30. Az Eleuterus folyó (v. ö. 11,7. jegyz.) ebben az időben úgylátszik határfolyó volt Szíria és Fönícia között; ezért nem kelt át rajta Jónatás, hogy tovább üldözze a menekülő szíreket.

* 31. A zábádeusok hazája, Zebedáni (Zábdini), Damaszkustól északnyugatra terült el, kb. 30 km-nyire.

* 33-34. Simon harcai délen.

* 33. Gázát már Jónatás foglalta el (v. ö. 11,61.), a többi Demetrius-párti erősség meghódítása itt délen Simon feladata maradt.

* 35-38. Jónatás várépítése.

* 36. Jónatás ezzel a ténykedésével ki akarta éheztetni a Farban (az Ákrában) lévő szír őrséget. El is érte célját. (V. ö. 13,21. 49 sk.)

* 37. A Káfeteta (a görög szövegben: Cháfenáta) szó jelentését nem ismerjük. Vannak, akik «éhségfal»-nak értelmezik.

* 38. Ádiáda, a görög szövegben: Ádida; a Szentírás más helyén (Ezdr. I. 2,33.) Hadid, ma: El-Hadite vára Liddától keletre, a Sefela síkság szélén, Módin közelében egy dombon épült, és így kiválóan alkalmas volt arra, hogy a Makkabeusok szülővárosát védelmezze.

* 39-54. Trifón gonosz csellel tőrbecsalja és elfogja Jónatást.

* 39. Trifón, VI. Antiochus király gyámja kezdetben barátságot színlelt Jónatással szemben (v. ö. 11,54 skk.). Mivel azonban maga is Ázsia (Szíria) királya akart lenni, úgy gondolta, hogy valami módon le kell számolnia a mind jobban elhatalmasodó Jónatással.

* 40. Betsánról L. 5,52.

* 42. Közeledik..., hogy kezet vessen reá, megijedt helyett a görög szöveg ezt mondja: ... közeledik, nem mert kezet vetni reá.

* 45. Ptolemáiszról L. 5,22. jegyz.

* 49. A nagy síkság (Ezdrelon vagy más néven: Jezreel síksága) a Kármeltól délnyugati irányban húzódik.

* V. Simon (Kr. e. 142-134) uralkodása. (13,1-16,24). 13. 1-11. Simont vezérévé válaszíja a nép.

* 3. Simon eddigi hőstetteiről L. 5,21 skk; 11,65 sk; 12,33 sk. 38.

* 8. Simon egyelőre csak vezérévé lesz a népnek, főpapjává még nem.

* 10. Jeruzsálem megerősítését már Jónatás kezdte meg (v. ö. 12,36. skk.)

* 11. Joppe (Jaffa) nemcsak Filisztea kulcsa, de egyúttal igen fontos kikötő is volt. Mivel pedig Simon mindenekelőtt a a filiszteai partvidéket akarta magának biztosítani, azért jónak tartotta Joppe őrségének megerősítését. A város elfoglalásáról L. 12,33. – Jónatás helyett néhány görög kézirat ehelyütt Matatiást olvas. (V. ö. 11,70.) – A bentlévők Joppe ellenséges indulatú, filiszteus lakossága. – Joppe a zsidók kezén maradt egészen Pompejus jöveteléig (Kr. e. 63.). Simonnak a város elfoglalása körül szerzett érdemeit egy ének (v. ö. 14,5.) és a tiszteletére felállított emléktábla (14,34.) is megörökítette.

* 12-19. Tárgyalások Trifónnal Jónatás szabadonbocsájtása érdekében.

* 13. Áddus (a görög szövegben: Ádida) = Hadid (v. ö. 12,38. jegyz.) vára.

* 15. Trifón ehelyütt talán arra a pénzre utal, amelyet annak idején Demetriusnak ígért Jónatás (v. ö. 11,28.).

* 16. Száz ezüsttalentum kb. 1 millió pengőnek felel meg.

* 18. Azért veszett el, tudniillik Jónatás.

* 20-24. Jónatás halála.

* 20. Az országba, Júdeába. – Trifón úgylátszik nem merte megostromolni Hadid várát (v. ö. 13. v. jegyz.), hanem elkanyarodott tőle és úgy vonult a Júdea déli részén (Hebrontól délnyugatra, kb. 10 km-nyire) elterülő Ádor [a görög szövegben: Adóra; Krón. II. 11,9: Ádurám (héber: Ádoráim), a mai Dúra] irányában.

* 21. A jeruzsálemi Várban (az Akrában, v. ö. 1,35. jegyz.) lévő szír őrséget Jónatás zárófala miatt (v. ö, 12,36.) éhínség fenyegette.

* 22. Nem tudott előbbre jutni a hó miatt, ezért felkerekedett és – a görög szöveg alapján. A Vulgáta szerint: és így nem ment Gálaádba. – Gálaádról L. 5,9. jegyz.

* 23. Bászkáma némelyek szerint a mai Teli Bezúk a Genezáret tavától északkeletre; mások szerint Szichem. (V. ö. Móz. I. 12,6.) – És fiait helyett a görög szöveg ezt mondja: és eltemették ott.

* 25-30. A Makkabeusok síremléke.

* 28. A hét gúla közül három-három az emlék két oldalán állott egymással szemben, míg a hetedik, amelyet bizonyára a maga számára emelt Simon, az emlék fejénél, vagy a közepén helyezkedett el. A középső építményt a gúlákkal együtt

* 29. – valószínűleg szabadon álló oszlopok vették körül. Ezekre Simon fegyvereket és hajókat vésetett, mint a zsidók szárazföldi és tengeri hatalmának jelképeit. (A jelentős joppéi (jaffai) kikötőről L. 13,11. jegyz.) Az emlék a város egy kiemelkedő pontján épült, és így magasba törő oszlopait és gúláit a tengeren járók is láthatták.

* 30. Az emlék legalább romjaiban még Eusebius korában (Kr. u. a IV. században) is állott.

* 31-32. Trifón királlyá lesz.

* 31. VI. Antiochus meggyilkolása és Trifón trónralépése a legnagyobb valószínűség szerint Kr. e. 142-ben történt.

* 32. Ázsia ehelyütt távolabbi értelemben főleg Szíriát jelenti.

* 33-42. II. Demetrius önkormányzatot biztosit a zsidóknak.

* 37. Demetrius Tritontól és a pártusoktól (v. ö. 14,1 skk.) való félelmében kész teljes, vagyis minden időre szóló békét kötni a zsidókkal. – Hogy ne szedjék tőletek az általunk elengedett adókat helyett a görög szöveg csak ennyit mond: hogy (adó) elengedést adjanak nektek.

* 39. E szavak: tévedéseitek és hibáitok azokra a meglehetős kemény csapásokra utalnak, amelyeket Jónatás mért ismételten Demetrius seregére. (V. ö. 10,27 skk; 11,68 skk.) A koszorúról L. 10, 29. jegyz.)

* 40. A mieink, a királyi tisztek.

* 41. A százhetvenedik esztendőben (Kr. e. 142-ben) Izrael megszabadult a pogányok igájától, vagyis visszakapta függetlenségét és

* 42. – fejedelmük, Simon új időszámítást kezdett meg.

* 43-48. Simon elfoglalja Gázát (Gázért?).

* 43. Gáza helyett az 53. v. és 14,7. 34., valamint Jos. Flavius nyomán a szentírásmagyarázók Gázért olvasnak. Gázer ősrégi jelentős város volt Jeruzsálemtől északnyugatra. (V. ö. Józs. 10,33.) Lakosai ebben az időben jórészt a pogánysághoz szító zsidók voltak. Meghódolása után a zsidó seregek fővezérének székhelye lett. (V. ö. 53. v.) – A hadigépek többnyire faltörő kosokkal ellátott fatornyok voltak, amelyeknek védelme alatt a harcosok biztosabban rombolhatták a várfalat.

* 48. A tisztátalanságon ehelyütt a bálványokat és a bálványimádással összefüggő dolgokat kell értenünk.

* 49-53. A jeruzsálemi Vár Simon kezére kerül.

* 50. A tisztátalanságokról L. 48. v. jegyz.

* 51. A százhetvenegyedik esztendőben, Kr. e. 141-ben. – A második hónap, ijjár hava megfelel kb. a mi májusunknak. – Nagy volt az öröm a zsidóknál, hogy annyi éven át folytatott eredménytelen küzdelem után végre a magukénak mondhatták a Várat. Fényes diadalünnepet ültek. Ének és zeneszó mellett pálmaággal kezükben, felvonulást rendeztek. Simon pedig

* 52. – elrendelte, hogy a Vár elestének napját évi ünneppé avassák. – E napokat, a görög szövegben : e napot, tudniillik ijjár hó 23-t.

* 53. Simon ettől fogva a templomhegyen székelt és főpapi meg kormányzási teendőinek élt. Piát, Jánost pedig, aki később utóda lett (v. ö. 16,21. jegyz.), Gázara (Gázer; v. ö. 7,45.) székhellyel fővezérré tette.

* 14. 1-3. II. Demetrius fogságba kerül.

* 1. A százhetvenkettedik esztendőben, Kr. e. 140-ben. – Média, az iráni felföldön, még nemrég a szír királyok fennhatósága alatt állott. I. Mitridates (Kr. e. 171-138.) azonban a pártusok birodalmához csatolta. Ez az uralkodó a szent szövegben

* 2. – az Árzáces nevet viseli. Árzáces azonban nem tulajdonnév, hanem a pártusok nyelvén egyszerűen csak «királyt» jelent. – A pártus fejedelem azért nevezhető Perzsia és Média királyának, mert birodalmának ez volt a két főtartománya.

* 3. Ókori profán történetírók feljegyzése szerint Demetrius méltányos elbánásban részesült fogsága alatt. Még Mitridates leányát is feleségül kapta.

* 4-15. Dicsőítő ének Simonról, amely kiemeli: L. sikeres haditetteit (4-7.); 2. békés uralkodását (8-13.); 3. buzgólkodását a törvényért (14-15.).

* 5. Joppe bevételéről L. 13,11.

* 7. Gázara (Gázer) elfoglalásáról L. 13,43 skk. – Betszuráról L. 4,61. jegyz. – A Varról (az Ákráról) L. 1,35. jegyz.

* 9. V. ö. Zak. 8,4 sk.

* 12. Gyakori kép. a Szentírásban a békés élet szemléltetésére.

* 13. Királyok vesztek el, VI. Antiochus már halott volt; Demetrius fogságban élt.

* 16-19a. A szövetség megújítása a rómaiakkal.

* 16. A szövetséget kérő követek most is, mint Jónatás idejében (v. ö. 12,16.), Numenius meg Antipater (v. ö. 22. v.) voltak.

* 19b-23. A szövetség megújítása a spártaiakkal.

* 20. A spártaiak főemberei az eforok voltak. Királyuk már nem volt ebben az időben. – A spártaiak, mint régebben, most is testvéreiknek nevezik a zsidókat. (V. ö. 12,6. 21.)

* 24a. Simon követet küld Rómába. A 24. versnek ezt a részét némely szentírásmagyarázó a 16. v. elé helyezi. – A súlyú szó úgylátszik valamelyik másoló tévedése folytán került a szövegbe (v. ö. 15,18.). Ezer mina súlyú pajzs ugyanis túlságosan nehéz lett volna (kb. 440 kg). 1000 mina mai pénzértékben kb. 180 ezer pengőt tesz ki.

* 24b-49. Emlékirat Simon és családja tiszteletére.

* 24b. A római szó a görög szövegben nincsen meg. A nép a zsidó nép.

* 25. Eme dolgok Simon hőstettei és külpolitikai sikerei, amelyekről az előbbi részben volt szó. A szent író kifejezetten nem mondja, de könnyen feltehető, hogy a Simont kitüntető következő határozatot a zsidó nép azon az összejövetelen hozta, amelyen a követek jelentéseit kihirdették előtte. (Kr. e. 140 őszén; v. ö. 27. v.)

* 26. Talpra állította ... testvéreit helyett a görög szöveg ezt mondja: Ő, testvérei és atyai háza talpra állították (Izraelt). – Ilyen oszlopra függesztett, neves emberek tetteit megörökítő érctáblákat Keleten másutt is találtak.

* 27. A százhetvenkettedik esztendő Kr. e 140. – Elul hava kb. a mi szeptemberünknek felel meg. – Az Isten népe fejedelmének helyett a Vulgáta szószerint ezt mondja: Ászárámelben. Az Ászárámel (avagy néhány görög kézirat nyomán helyesebben: száramel) héber kifejezés, amelyet a görög és a latin fordítás úgylátszik helynévnek vett, Simon főpap címe volt. Jelentése: az Isten népének fejedelme. A szír szöveg ezt fordítja: Izrael fejedelme.

* 28. Ezt hirdették ki, a görög szöveg megfelelő kifejezését némelyek így értelmezik: ezt határozták vagy határoztuk. – Járib (helyesebben: Joáríb)-ról L. 2,1.

* 30. Jónatás-ról azért emlékezik meg külön a szent szerző, mert főpap is volt. Júdás még nem viselte ezt a tisztséget.

* A 31-32. v. Simonnak Trifón ellen vezetett hadjáratára céloz. (V. ö. 13,10 skk.)

* 33. Betszuráról L. 4,29. jegyz. – Joppe megerősítéséről L. 12,33; 13,29. – Gázara vagy Gázer (Gezer) városáról L. 7,45. jegyz. – Azótusról L. 5,68. jegyz.

* 34. Eltartásukhoz helyett a görög szöveg szószerint ezt mondja: helyreállításukhoz; a Vulgáta pedig: megjavításához.

* 36. Azokat, akik a Dávid-városban, a jeruzsálemi Várban voltak helyett a görög szöveg ezt mondja: azokat, akik a Dávid városban, Jeruzsálemben voltak és várat építettek maguknak. – A Dávid-városról L. Kir. II. 5,9. jegyz. – A jeruzsálemi Várról (az Ákráról) L. 1,35. jegyz. – Jos. Flavius szerint Simon nemcsak hogy kiverte a Dávid-városból a pogányokat, de lerombolta magát a Várat és lehordatta a várhegyet is. Ez azonban úgylátszik nem azonnal a Dávid-város elfoglalása urán történt. A Vár pogány és így vallásilag tisztátalan őrsége már azzal, hogy belépett a templom udvarára, beszennyezte a szentélyt és megsértette a vallási tisztaságot, — 38-39. V. ö. 13,39.

* 40. V. ö. 16-24. v.

* 41. Az értelmezők általában azt tartják, hogy ez a vers már nem tartozik az előzőkhöz, hanem vele megkezdődik Simon kitüntetéseinek felsorolása az emlékiraton, ezért így fordítják a szöveget: Azt határozták tehát a zsidók stb. Ezt a felfogást egy görög kézirat is támogatja. – Simon már eddig is viselte a főpapi és a fejedelmi tisztséget. Új ebben a határozatban az, hogy a népakarat kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy mindkét hivatalt necsak ő viselje, hanem utódai is örököljék. (V. ö. 49. v.) A törvényes főpapi család (v. ö. 10,21. jegyz.) és a Júda törzséből való Dávid házának kiváltságait azzal vélte biztosítani a nép, hogy kimondotta: csak addig legyen a legfőbb méltóság Simon és fiainak kezében, amíg idővel valami próféta esetleg másként nem intézkedik. (V. ö. 4,46; Ezdr. I. 2,63. jegyz.)

* 42. E szavak: ő viselje gondját a szentélynek úgylátszik valamelyik másoló tévedéséből került ide a 43. versből.

* 43. Simon nevében kellett kiállítani minden szerződést, már csak azért is, mert az ő uralkodásával új időszámítást kezdettek meg. (V. ö. 13,42.) – A bíborpalástról L. 10,20. jegyz. – Az aranyboglárról L. 10,89. jegyz.

* 46-47. Simon elvállalja a főpapi és a fejedelmi tisztséget.

* 46. Ebben állapodjanak meg Simon javára a görög szöveg alapján; a Vulgáta szószerint: (hivatalába) iktatják Simont.

* 47. Simon a zsidó nép fejedelme volt ugyan, országa azonban továbbra is tulajdonképen a szír királyok birodalmának egyik tartománya maradt. Eme királyok hatalmának fokozatos letűntével azonban mindinkább gyarapodott a Hasmoneus uralkodók tekintélye és önállósága.

* 48-49. Az emlékiratot megörökítik érctáblán, és másolatban elhelyezik a templom kincstárában.

* 49. A kincstárnak, külön épülete volt a templom közelében. A fontosabb állami okiratokat is benne helyezték el.

* 15. 1-9. VII. Antiochus mindenféle kiváltságban részesíti Simont.

* 1. Miközben II. Demetrius a pártusok fogságában volt (v. ö. 14,1 skk.), öccse, VII. Antiochus sietett megszerezni magának a koronát. Szide városában (Kisázsia déli részén) nevelték. Ezért Szidetesnek is nevezték. Antiochus 139 nyarán indult el Ródus szigetéről Antiochia felé. Jos. Flavius szerint a városok Trifóntól (v. ö. 11,39. jegyz.) való félelmükben nem szívesen látták őt falaik között. Nagyon is érdekében állott tehát, hogy megnyerje a maga számára Simon főpap meg a zsidó nép barátságát.

* 5. Simon eddig élvezett adómentességén kívül (v. ö. 13,37-39.)

* 6. – a pénzverés kiváltságát is megkapja VII. Antiochustól.

* 7. Jeruzsálem és a szentély szabad legyen, vagyis VII. Antiochus polgári és vallási szabadságot ígér a zsidóknak. A fordítás a görög szöveget követi. A Vulgáta ezt mondja: Jeruzsálem szent és szabad legyen. – A tiéd maradjon minden fegyver ... vár, v. ö. 10,31; 14,33.

* 10-14. VII. Antiochus hadjárata Trifón ellen.

* 10. A száznegyvennegyedik esztendőben, Kr. e. 138-ban Antiochus elindult atyái földére, Szíriába és megérkezett hajóhadával Szeleuciában, Antiochia kikötőjében.

* 11. Jos. Flavius szerint Trifón meg is ütközött Antiochussal, de kevésszámú csapatával vereséget szenvedett és Dóra várába menekült. – E szavakat: a tengerparton menekülve, Dórába érkezett a görög szöveg nyomán általában így értelmezik: és menekültében a tengerparti Dórába érkezett. – Dóra (ma Tantura) vára a palesztinai Cezáreától északra, kb. 9 km-nyire a Földközi tenger partján terült el. (V. ö. Józs. 11,2. jegyz.)

* 15-24. A rómaiak levele a zsidók érdekében. E levél közlése céljából a szent szerző megszakítja Dóra ostromának elbeszélését (folytatását L. 25. v.), nyilván azért, mert

* 15. – Numenius és társai épen ebben az időben érkeztek haza követségükből. Numenius ugyan már Kr. e. 141-ben indult el Júdából (v. ö. 14,24.), de úgylátszik, hosszabb ideig tartózkodott Rómában, visszatérőben pedig személyesen kézbesítette a reábízott levelek egy részét.

* 16. Lucius a legnagyobb valószínűség szerint Lucius Calpurnius Piso, aki ebben az időben volt konzul Rómában. – A szent szerző a sok közül a VII. Ptolemeus Piszkonhoz [Kr. e. 170 (146)-117.] intézett levelet közli. Talán azért, mert ő volt a legtekintélyesebb a szóbanforgó királyok között.

* 18. A  pajzsról L.14,24. jegyz.

* 22. Ptolemeuséhoz hasonló levelet kapott négy uralkodó: II. Demetrius (v. ö. 10,67 skk.), aki ebben az időben – úgylátszik – már visszanyerte szabadságát; II. Áttálus (Kr. e. 159-138.) pergamoni, V. Áriáráles (Kr. e. 162-131.) kappadóciai és Árzáces pártus király, akit tulajdonképen I. Mitridátes néven ismer a történelem (v. ö. 14,2. jegyz.), továbbá

* 23. – több ország, város és sziget. – Lámpszákus városa Miziában volt a Helles-pontosz bejáratánál. A görög szöveg azonban e helyütt: Számpszámét említ, melyről semmi biztosat sem tudunk. – Délosz az Egei tenger egyik szigete. – Mindus (a görög szövegben Myndosz, ma Menteh) kikötőváros volt a kisázsiai Káriában. – Szicion városa (ma Bazilika) a Peloponnézusban, Korintustól nyugatra terült el. – Kária Kisázsia délkeleti részének tartománya volt. – Számosz sziget Kisázsia nyugati partja közelében. – Pámfilia és Licia kisázsiai tartományok voltak. – Alikárnásszus (Hálikárnasszosz, ma Bodrum) hajdan Kária fővárosa volt. – Káosz az Egei tenger egyik szigete. – Szide (ma Eszki-Ádália) városa Pámfiliában terült el. – Árádosz a mai Ruád szigete a főniciai tengerpart közelében, Szídontól északra. – Ródus sziget a Földközi tengerben, Káriával szemben. – Fázelisz Lícia egyik városa volt. – Gortina jelentős város volt Kréta nyugati felében. – Gnidus Kária egyik városa volt. – Ciréne vagy Kiréne a Kirénáika nevű egyiptomi tartomány fővárosa volt.

* 25-37. VII. Antiochus szószegése. Atenóbius követsége.

* 25. A második napon, tudniillik Dóra várához való érkezése után. E szavakat némelyek közbevetésnek veszik és így értelmezik: hogy még egyszer említsük.

* 26. Gázara (Gázer, Gezer) városáról L. 7,45. jegyz. – A jeruzsálemi Várról L. 1,35. jegyz.

* 30. A Júdea határain túl lévő három kerület (v. ö. 10,30; 11,34.) helységeinek adójövedelme fejében

* 31. – követelt ötszáz ezüst talentum igen tekintélyes összeg, kb. 5 millió 250 ezer pengő volt.

* 32. A csillogó arany és ezüst helyett a görög szöveg ezt mondja: a pohárszéket az arany és az ezüst edényekkel. – Simon úgylátszik mindent elkövetett, hogy tekintélyét emelje a király követe előtt, ezért keleti szokás szerint (v. ö. Iz. 39,2 skk.) minden drágaságát megmutatta neki.

* 33. Atyáink öröksége az ígéret földe. Határait I. Móz. II. 23,31.

* 35. Joppe (v. ö. 10,75. jegyz.) és Gázara (v. ö. 7,45. jegyz.) elvesztése nagy kárt jelentett a szír királyok számára, mert ezek a városok – amennyiben idegen kézen voltak – elzárták az utat Egyiptom felé. Simon belátja ezt, ezért – elveinek fenntartása mellett – tisztán a béke kedvéért, kárpótlásul felajánl értük száz talentumot, vagyis valamivel többet, mint 1 millió pengőt.

* 36. A király haragja annál nagyobb volt, mert Simon ellenkezéséhez még az is hozzájárult, hogy

* 37. – Közben Trifón ... elmenekült Dóra várából és így az ostrom hiábavaló volt. – Orlózia városa Tripolisztól északra, a föníciai tengerparton terült el.

* 38-41. Cendebeus hadjárata Júdea ellen.

* 38. A tengerpart Pilisztea és Fönícia. – Fővezér helyett a görög szöveg: fővezértársat vagy : második fővezért említ.

* 39. Kedrón a görög szöveg és Vulgáta 16,9 alapján. A Vulgátában ehelyütt és a 40. versben Gedor áll. Ez a Kedrón városa (ma Katra) magaslaton épült, Jámniától délkeletre, közel Modinhpz és Júdea határához. (V. ö. 16,4 skk.) – Trifón az ókori történetírók feljegyzése szerint Ápámeába, Szíria belsejébe menekült Antiochus elől, és ott végső kétségbeesésében önmaga vetett véget életének.

* 40. Cendebeus kezdetben Jámmában (v. ö. 4,15. jegyz.), majd Kedrónban (v. ö. 39. v. jegyz.) ütötte fel főhadiszállását. Innét be-betört Jüdeába és portyázásaival zaklatni kezdte a zsidó népet. – Lábbal taposni Júdeát helyett a görög szöveg ezt mondja: betörni Júdeába. – Felépítette a görög szöveg alapján; a Vulgáta szószerint: kezdte felépíteni.

* 16. 1-10. Cendebeus hadjárata Júdea ellen. (Folytatás.)

* 1. Cendebeus főhadiszállásához legközelebb Gázara (Gázer vára (v. ö. 7,45. jegyz.) állott, ahol Simon fia, János állomásozott (v. ö. 13,54.)

* 2. Testvéreim: Júdás és Jónatás.

* 3. Lépjetek ezért ti az én és testvérem (t. i. Jónatás) helyébe, a görög szöveg alapján. A Vulgáta szószerint: Legyetek az én helyemben és az én testvéreim.

* 4. A seregszemlét még Simon végezte Jeruzsálemben, magát a hadjáratot azonban fia, János vezette, akit Simon a hadak fővezérévé tett (v. ö. 13,53.) – János nyilván azért vezette seregét Modinba (v. ö. 2,1. jegyz.), hogy ott, a hősök sírjánál bátorságot merítsenek katonái.

* 6. V. ö. 5,43. – Ő, t. i. János.

* 8. A szent trombitákról L. Móz. IV. 10,8. – A szent szó a görög szövegben nincsen meg.

* 9. Kedronról L. 15,39. jegyz.

* 10. Azótusról L. 5,68. jegyz. – Ilyen őrtornyodról L. Kir. IV. 17,9; 18,8. – Az elesettek száma a különböző kéziratokban ezer és háromezer között mozog. – Ő, t. i. János.

* 11-17. Simont orvul meggyilkolja veje, Ptolemeus.

* 11. Cendebeus hadjárata és az itt elbeszélt események között kb. két esztendő telt el. – Jerichó síkságának a Holttenger északi partvidékét nevezték.

* 13. A főpap Simon.

* 14. Ellenőrző útja alkalmával Simon... a százhetvenheíedik esztendő tizenegyedik hónapjában, sábát (helyesebben: sebát) havában, vagyis Kr. e. 134 februárjában érkezett Jerichóba.

* 15. Álnok tervét Ptolemeus nem merte végrehajtani Jerichóban, azért apósát és sógorait Dók várába csalta, mely Jerichótól valamivel északnyugatra egy dombtetőn emelkedett.

* 18-22. Ptolemeus áruló tervei meghiúsulnak. János megmenekül.

* 18. A király VII. Antiochus Szidetes. (V. ö. 15,1. jegyz.) – Az országot és városaikat az adókkal együtt (v. ö. 15,30.) kifejezés helyett a görög szöveg ezt mondja: országukat és a városokat. A városokon nyilván a Júdeához csatolt három kerületet (v. ö. 10,30; 11,34.) kell értenünk. – Mind a Vulgáta, mind pedig a görög szöveg kétféleképen magyarázható. Vagy úgy, hogy Ptolemeus a királynak akarja átadni az országot meg a városokat, vagy megfordítva. – Gázara (Gázer) városáról L. 7,45. jegyz.

* 21. Elküldött, tudniillik Ptolemeus. – Szerencsés megmenekülése után János Jeruzsálembe sietett és átvette a főpapi és a fejedelmi tisztet. A történelemben Joannes Hyrcanus néven szerepel (Kr. e. 134-103.). Alatta, és pedig VII. Antiochus Szidetesnek Kr. e. 129-ben bekövetkezett halála után szabadult fel Júdea teljesen a szír királyok fennhatósága alól. – Ptolemeus további sorsáról a Szentírás nem beszél. Jos. Flavius feljegyzéseiből tudjuk, hogy még sok kegyetlenséget követett el, de végül is idegenbe menekült János büntető haragja elől.

* 23-24. Az az évkönyv, mely János (Joannes Hyrcanus) tetteit örökítette meg, számunkra elveszett.