* 1,1. Címzés és üdvözlet.
Szilvánus hosszabb alakja a Szilás névnek. (Lásd róla Csel. 15,22. és tovább.) Timóteusról lásd Csel. 16,1. és a Bevezetést a Timóteushoz írt első levélhez. Szt. Pál az itt említett két munkatársával alapította a tesszalonikai egyházat. (Csel. 17,1. skk.) – Az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban él: a híveket a hitük, a reményük és a szeretetük egyesíti az Atyával és Jézus Krisztussal, ebben az egyesülésben élnek. Kegyelem és békesség: lásd Róm. 1,7.
* 2. Hálás megemlékezés a tesszalonikaiak megtéréséről.
Hálát adunk ... mindenkor: az apostol nem régen alapította a tesszalonikai egyházat, azután hamar el kellett hagynia. Érthető, hogy gondolatai állandóan ott vannak.
* 3. Az apostol megemlékezése a tesszalonikai hívekről nem fakad pusztán természetes emberi érzésből, hanem vallásos lelkületből, azért mondja, hogy a róluk való megemlékezés Istenünk és Atyánk előtt történik. – Hitetek munkája: mindaz, amit a tesszalonikaiak hitükért és hitükből kifolyólag tettek és szenvedtek. – Szeretetetek műve: a tesszalonikai hívek szegénységük mellett is igen dicséretes módon gyakorolták a felebaráti szeretetet. (Lásd Kor. II. 8,2.) – Tűrő reménységtek: az üldözéseket és a jelen élet szenvedéseit türelemmel elviselték a jövő élet boldogságának a reménységében. A mi Urunkban. Jézus Krisztusban való ...: a hívek hite, reménye és szeretete a Jézussal való egyesülésükből fakad és belőle nyeri erejét.
* 4. Választottak vagytok: a pogányoknak nagy sokaságából nekik jutott a kegyelem, hogy az evangéliumnak hívei lehetnek. (Lásd Róm. 8,28. jegyz.)
* 5. Hogy az Isten a tesszalonikaiakat a választottjaiul meghívta, az kitűnik nemcsak abból, hogy az apostol nekik az evangéliumot hirdette, hanem még inkább abból, hogy az evangélium hirdetése erővel, vagyis csodatettek kíséretében történt, azonfelül Szentlélekkel, vagyis a Szentlélek különböző ajándékainak a közlésével és nagy teljességgel, Krisztus isteni erőiben való nagy részesedéssel. A teljességről lásd Ef. 1,23. jegyz. – Milyenek voltunk köztetek tiértetek: erről lásd Csel. 17,2-14.
* 6. Hogy a tesszalonikaiak az Isten választottjai, az végül leginkább abból tűnik ki, hogy az evangéliumi tanítást sok üldözés ellenére is készséges szívvel elfogadták, az apostolnak és az Úrnak, vagyis Krisztusnak követői lettek. – A Szentlélek örömével: azzal az örömmel, melyet a Szentlélek ad.
* 7. Macedóniáról lásd Csel. 16,12. jegyz. Achajáról Csel. 16,12. jegyz.
* 8. A tesszalonikaiak megtérése a görögországi városok között uralkodó élénk forgalom következtében messze vidéken ismeretes lett és nagy hatást gyakorolt.
* 9. Azok: azoknak a vidékeknek a keresztényei, ahová a tesszalonikaiak megtérésének a híre eljutott. – Mikép léptünk be nálatok: minő eredménnyel működött az apostol Tesszalonikában.
* 10. Az eljövendő harag: lásd Róm. 2,5.: a világ bűneiért haragvó Isten büntető ítélete.
* 2,1-12. Az apostol erőt és szeretetet tanúsított, amikor Tesszalonikában az evangéliumot hirdette.
* 1. Szt. Pál tovább folytatja az 1. fej. 9. versében megkezdett gondolatot. Hiábavaló, a görög szerint: erőtlen.
* 2. Az apostol szenvedéseiről Filippiben lásd Csel. 16,19. skk. – A nagy gondok közepette, a görög szerint: nehéz küzdelmek között (lásd Csel 17,5.)
* 3. Intő beszédünk: általában az apostoli prédikáció. – Nem fakad tévedésből: amit az apostolok hirdetnek, az nem alapszik tévedésen; hithirdető munkájukat nem végzik tisztátalan és önző célból, sem álnok és fondorlatos eszközökkel nem tévesztik meg az embereket.
* 4. Kipróbált és igazolt minket: a görög és a latin szöveg egy szóval fejezi ki azt a gondolatot, hogy az Isten alkalmasoknak találta őket az evangélium hirdetésére és erre nekik felhatalmazást is adott. Szt. Pál nem kereste az emberek tetszését, lásd Gal. 1,10. Az Isten vizsgálja szívünket: lásd Róm. 8,27.
* 5. Nem szokásunk a hízelgő beszéd, a görög szöveg értelme: nem szoktunk soha sem fellépni hízelgő beszéddel. Alkalomkeresés a kapzsiságra: az apostolok nem kereset céljából tanítottak, nem használták fel a tanítást alkalmul a pénzszerzésre, mint a vándorbölcselők és tanítók.
* 6. A tesszalonikai hívek nem gyanúsították az apostolt haszonleséssel, vagy más önző célokkal. (Lásd Tessz. I. 3,6.) ilyen gyanúsítás talán a zsidók vagy a pogányok részéről hangzott el az apostol ellen Tesszalonikában.
* 7. Rátok nehezedhettünk volna: éreztethettük volna apostoli tekintélyünk súlyát s az anyagiakban is felléphettünk volna igényekkel. Mint kicsinyek, a görög szerint: szelídek, gyengédek voltunk, mint a dajka, mely gyermekeit ápolgatja.
* 9. Lásd Csel. 18,3.; 20,34. Kor. I. 4,12. Tessz. II. 3,8.
* 12. Viseljétek magatokat méltóképen .... az Istenhez; hasonlóképen szól Jézus intelme az evangéliumban: hogy fiai legyetek Atyátoknak, ki mennyekben vagyon ... legyetek tehát tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Máté 5,45. 48. Lásd Kol. 1,10. Ef. 4,1.)
* 13-16. A tesszalonikaiak készséges szívvel fogadták az evangéliumot és üldözés idején is ragaszkodtak hozzá.
Az apostol visszatér az első fejezet 2. versében kifejezett gondolathoz és okát adja, hogy miért ad hálát mindenkor az Istennek, amikor a tesszalonikai hívekre gondol.
* 13. Az Isten igéje, nem a Szentírásban megírt szava az Istennek, hanem az apostolok prédikációjában szóval hirdetett isteni ige. Az Isten igéje munkálkodik a hívekben, lásd Róm. 1,16.
* 14. Fajtestvéreitektől: a pogányok üldözték és bántalmazták a tesszalonikai híveket, de az izgatok és a felbujtók az ottani zsidók voltak. Az egyházak, melyek Jézus Krisztusban vannak: lásd Tessz. I. 1,1. jegyz.
* 15. V. ö. Csel. 2,22.; 3,15.; 7,52. Betöltik bűneik mértékét: (V. ö. Máté 23,32.) annyi bűnt és oly nagy gonoszságokat követnek el, hogy kimerítik az Isten megbocsátó jóságát s elérik a gonoszságnak azt a mértékét, amelyre a büntető Isten haragjával lesújt. Mindvégiglen: az apostol végigtekint a zsidó nép egész történetén s azt látja, hogy a választott nép folyton kihívta maga ellen az Isten haragját. Az Isten büntetése végig kíséri a zsidó népet az egész történelmen s most, mikor az apostol szerint a megváltással az emberiség történetének új korszaka kezdődik, az Isten büntetése ismét csak lesújt rájuk.
* 17-20. Az apostol vágyódik utána, hogy viszontlássa a tesszalonikai híveket.
* 17. Elszakadtunk tőletek: a görög szöveg szerint az apostol elárvultnak érezte magát, mert nem maradhatott együtt a tesszalonikai hívekkel. Mivel azonban a szíve nem szakadt el a tesszalonikaiaktól, annál inkább igyekezett (a latin szöveg szerint: sietett) őket viszontlátni. (Lásd Csel. 17,9.)
* 18. A sátán megakadályozott: Szt. Pál egyszer is, másszor is, tehát ismételten szeretett volna visszatérni Tesszalonikába, honnan hirtelenül kellett távoznia, de a tesszalonikai zsidók ellenségeskedései, vagy a Korintusban támadt nehézségek, amiknek okozója az Isten országának ellensége, a gonosz lélek, szándékai megvalósításában megakadályozták.
* 19. Az apostol azt reméli, hogy Krisztus eljövetelekor dicsőségére és ékességére fog neki válni annak az érdeme, hogy a tcsszalonikaikat az evangéliumra megtérítette és igazi keresztény életre vezette. Hasonló gondolatot fejez ki az apostol Fil. 2,16.-ban.
* 3,1-13. Az apostol örül a Tesszalonikából kapott jó híreknek.
* 1. Nem állhattuk meg: Szt. Pál nem bírta tovább elviselni, hogy bizonytalanságban maradjon a tőle alapított tesszalonikai egyház sorsáról. Magunkra maradjunk Athénben: az apostol Beröában megvált útitársaitól, Szilástól és Timóteustól. és nélkülök ment Athénbe. (Csel. 17,14.)
* 2. Timóteus hamarosan elhagyta Beröát és felkereste Szt. Pált Athénben. Az apostol innen visszaküldte Tesszalonikába. Mikor Timóteus ott elvégezte megbízatását, visszajövet Beröában magához vette Szilást, és ketten Korintusban csatlakoztak újra Szt. Pálhoz.
* 3. Ez a rendeltelésünk: a keresztényeknek isteni Mesterük példájára szenvedéseken és szorongatásokon át kell az üdvösségre jutniok. (Máté 5,4. 10; 10,38. Ján. 15,18. Róm. 5,3.)
* 5. A kísértő: a gonosz lélek. (V. ö. Máté 4,3.)
* 6. Timóteus visszatért s Korintusban találta az apostolt. (Csel. 18,5.)
* 8. Akkor éledünk fel: az apostol elfeled minden szenvedést, fáradalmat és súlyos helyzetet (Csel. 18,5.), ha látja a híveknek az állhatatosságát a hitben és a kegyelmi életben, mert ez meggyőzi arról, hogy működése nyomán nemcsak üldözés és szenvedés fakad, hanem élet is. – Állhatatosak vagytok az Úrban, vagy megálltok az Úrban. A kifejezésről lásd Fil. 4,1. jegyz.
* 9. Örvendezünk az Isten előtt: örvendezünk az Isten előtt való felelősségünk tudatában.
* 10. Vezesse utunkat hozzátok: hasonló gondolat van Róm. 1,10.-ben.
* 13. Amikor Urunk, Jézus Krisztus eljő: Krisztus második eljövetelekor, a világítéletkor.
* 4,1-12. Szt. Pál inti a híveket, hogy az Istennek tetsző életet éljenek.
* 1. Egyébként: az apostol áttér az erkölcsi intelmekre; – Intünk titeket az Úr Jézusban: egyesülten az Úr Jézussal és hivatkozással őreá. (V. ö. Ef 4,17.) – Előhaladástok: a keresztény életben.
* 2. Az Úr Jézus által: Szt. Pál az evangéliumi tanítását s az abban foglalt parancsokat az Úr Jézustól kapta s Jézusnak nevében és tekintélyével hirdette azokat. (V. ö. Gal. 1,12.)
* 3. A ti megszentelődéstek: az Isten a parancsainak s az emberekkel szemben támasztott követelményeinek összességét már az ószövetségben is abban a parancsban foglalta össze, hogy az ember szentelődjék meg, vagyis legyen szent. Ez a szentség nyilvánuljon meg a bűntől, elsősorban a pogányoknál uralkodó paráznaságtól (3-5. vers) és kapzsiságtól való tartózkodásban (6. vers), s mutatkozzék a felebaráti szeretet (9-10. vers) gyakorlásában, a békés, munkás és tisztességes életmódban (11. vers).
* 4. A maga feleségét: az apostol a feleség szó helyett a közönséges héber nyelvben szokásos «edény», vagy eszköz szót használja, amelyet a latin fordítás is megtartott. Az apostol hangsúlyozza, hogy mindenki a maga feleségével éljen, tehát óvakodjék a házasságtöréstől, a saját feleségével pedig úgy éljen a keresztény, hogy az asszonyhoz való viszonyában is megnyilvánuljon a szentség és a tisztesség, vagyis a férj viszonya az asszonyhoz legyen szent és adja meg a feleségnek azt a tiszteletet, amely az Isten teremtményét megilleti.
* 5. A szentség és a tisztesség jellemezze a keresztény hívő házas életét, s ne vezesse őt ebben a vágyódás szenvedélye. A pogányok erkölcstelenségének egyik legfőbb oka, hogy nem ismerik az Istent: nincs helyes ismeretük az igaz Istenről. (V. ö. Róm. 1,28.)
* 6. Régebben: amikor Szt. Pál Tesszalonikában járt és személyesen tanította a híveket.
* 7. Tisztátalanság: az apostol mindazt, ami a szentséggel ellenkezik, tehát a kapzsiságot is tisztátalanságnak nevezi. – A keresztények szentségre hivatottak, lásd Róm. 1,6; 8,28.
* 8. Aki megveti: a latin szöveg így egészíti ki: aki megveti ezeket. Nyilvánvaló azonban, hogy a testvérről (6. vers), az embertársról van szó: tehát, aki megveti felebarátját, az megveti az Istent, akinek a parancsa ellen vét, és megveti a Szentlelket, kit az Isten az ember megszentelésére lelkűnkbe adott. (Róm. 8,15. jegyz. Iz. 36,27. V. ö. Ef. 4,30.)
* 9. Magatok tanultátok az Istentől: a tesszalonikai hívek a felebaráti szeretetet főként a jótékony adakozással gyakorolták. Szt. Pál ezt a készségüket az Isten különös kegyelmére vezeti vissza, amely őket a felebaráti szeretetnek ilyen gyakorlására ösztönzi.
* 10. Az apostol kéri őket, hogy ebben, vagyis a felebaráti szeretet gyakorlásában gyarapodjanak, legyenek még buzgóbbak.
* 11. Békében élni: egyik-másik hívő izgalomban és nyugtalanságban élt talán amiatt, mert Krisztus közeli eljövetelét várta. Ez volt bizonyára az oka annak is, hogy egyesek a tesszalonikaiak közül mindennapi dolgaikat s kötelességeiket elhanyagolták és mások jótékonyságára hagyatkoztak. Ezért inti őket az apostol, hogy kezük munkájával keressék meg a kenyerüket, főleg pedig, hogy ne legyenek tétlen életükkel terhére a kívül levőknek, vagyis a pogányoknak.
* 12-17. A feltámadás reménye szolgáljon a híveknek intelmül és vigasztalásul.
* 12. A tesszalonikai hívek közül némelyek a Krisztus második eljöveteléről szóló tanítást úgy magyarázták, hogy Krisztus nemsokára, még az ő életükben eljön és őket magával viszi a mennyei országába. De mikor azután egyik-másik keresztény hívőtársuk elaludt, vagyis meghalt, és nem érte meg Krisztus eljövetelét, bánkódtak az elhalt testvér miatt, mert azt vélték, hogy Krisztus csak azokat részesíti országának a dicsőségében, akiket eljövetelekor életben talál. – A többiek, akiknek nincs reménységük: a pogányok, akik nem remélik, hogy a halál után is „mindenkor az Úrral leszünk.”
* 13. Az apostol emlékezteti a tesszalonikaiakat Jézus feltámadására, mely előképe és záloga a holtak feltámadásának. Mert a hívek Krisztushoz tartoznak és testének a tagjai, azért az Isten vele, Krisztussal együtt őket is elévezeti majd, amikor feltámasztja őket Krisztus második eljövetelekor. (V. ö. Róm. 14,8. 10; 8,11. Ján. 5,28. Ef. 2,6.)
* 14. Az Úr igéje alapján: Jézusnak tanítása alapján, melyet az evangéliumban is megtalálunk (Máté 24,30. Luk. 20,37-38, Márk 13,27.), s amelyet Szt. Pál külön kinyilatkoztatásból is ismert, az apostol azt tanítja, hogy akiket Krisztus eljövetele életben talál, nem előzik meg a Krisztus országába való bejutásnál azokat a híveket, akik akkorára már meghaltak, mert a halottak előbb feltámadnak, s csak azután következik a bevonulás Krisztus dicsőségébe. – Mi, akik élünk és megmaradunk: Szt. Pál számol azzal a lehetőséggel, hogy vannak olyanok, akik élni fognak az Úr eljöveteléig, akik addig életben megmaradnak, sőt azt sem tartja lehetetlen dolognak, hogy ő maga is megéri Krisztus eljövetelét. Nem lehet azonban azt mondani, hogy ezt biztosra vette, sőt azt sem, hogy ilyen remény töltötte volna el apostoli működése első idejében, ellenkezőleg akkor is azt hangoztatta, hogy az Úr eljövetelének idejéről és órájáról senki sem tudhat biztosat (Tessz. I. 5,1.), s nem kell hinni azoknak, akik megtévesztik a híveket, „mintha az Úr napja már közel volna”. (Tessz. II. 2,2.) De ép azért, mivel senki sem tudhatja, hogy Krisztus mikor jön el, Szt. Pál számol azzal a lehetőséggel, amit Tesszalonikában némelyek hittek, hogy az akkor élő emberek meg fogják érni Krisztus eljövetelét, s azokat, akik ezt hiszik, megnyugtatja, hogy még e mellett a feltevés mellett sincs ok a bánkódásra azoknak a sorsa miatt, akik meghaltak, mert „a Krisztusban megholtak feltámadnak”, s mindnyájan „mindenkorra az Úrral leszünk”. Ez a vigasztaló gondolat a lényeges itt, nem pedig az Úr eljövetele idejének a kérdése. Erről az apostol alább azt mondja, hogy szükségtelen róla írnia.
* 15. Parancsszó: Ján. 5,26. szerint az Isten Fiának a szava, mely a holtakat életre szólítja. Az arkangyal hangja és az Isten harsonájának szava: amint az evangéliumban olvassuk: az Emberfia ... elküldi angyalait nagy harsonaszóval. (Máté 24,31.) – A Krisztusban megholtak: akik Krisztus szeretetében, Krisztussal egyesülten haltak meg. Az apostol itt csak az igazak feltámadásáról emlékezik meg, nem szól azokról, akik az evangélium szerint az ítélet föltámadására támadnak fel. (Ján. 5,29.)
* 17. Ezekkel az igékkel: ezekben a szavakban előadott tanítással és igazságokkal.
* 5,1-11. Mindenkinek készen kell lennie az Úr eljövetelére.
* 1. Az időről és az óráról: Krisztus eljövetelének idejéről van szó. Ennek a találgatása és számítgatása hiábavaló és szükségtelen. Épen abban, hogy nem tudjuk, mikor jön el Krisztus, van a nagy erkölcsi intelem, hogy mindig készen kell lennünk Krisztus eljövetelére.
* 2. Az Úrnak napja: Krisztus második eljövetelének és az ítéletnek a napja. (V. ö. Csel. 2,20. Kor. I. 5,5. Kor. II. 1,14. Fil. 1,6. 10; 2,20.) Úgy jő el, mint éjjel a tolvaj: az apostol idézi Jézusnak az evangéliumban található hasonlatát (Máté 24,43. Luk. 12,39.), hogy kifejezze vele, mennyire nem lehet előre kiszámítani az Úr eljövetelének az idejét, és mily váratlanul fog az bekövetkezni. (Máté 25,13. Márk 13,32; Luk. 21,34.)
* 3. Épen ez a váratlan bekövetkezése jelent veszedelmet azokra, akik nem készülnek rá s magukat biztonságba ringatják. A veszedelem: a gonoszokra váró ítélet.
* 4-5. Nem vagytok sötétségben: nem éltek bűnben (Luk. 16,8. Ján. 12,36.) s fel vagytok készülve az Úr eljövetelére, ébren, felöltözve és felfegyverezve vagytok. (V. ö. Ef. 5,8. jegyz.)
* 6. Ne is aludjunk tehát: ne adjuk át magunkat a tétlenségnek és a sötétség cselekedeteinek, a kicsapongásoknak és más bűnöknek.
* 8. A hit és szeretet páncéljáról, valamint az üdvösség reményének sisakjáról lásd Ef. 6,16-17. jegyz.
* 9. Az Isten nem haragra, nem arra rendelte a híveket, hogy rajtuk a haragja nyilvánuljon meg, hanem az üdvösség elnyerésére (Róm. 8,30. jegyz.) és pedig Jézus Krisztus által, Jézus érdemeiért; azzal, hogy Jézus Krisztust odaadta értünk,
* 10. minket Jézus testének tagjaivá tett, hogy együtt éljünk vele (Róm. 8,32.) akár ébren vagyunk, vagyis e földön élünk, akár aluszunk, vagyis meghaltunk. (Róm. 14,8. Kor. II. 5,15.)
* 11. Vigasztaljátok egymást a megholtak sorsáról előbb kifejtett tanítással. Legyelek egymás épülésére: nemcsak azt jelenti, hogy épületes érzelmeket és gondolatokat keltsetek fel egymásban, hanem keresztény jellemteknek és egyéniségteknek a kialakításában segítsétek egymást. (V. ö. Kor. I. 14,4. Ef. 2,21. jegyz.)
* 12-22. Szabályok a hívek egyházi életére.
* 12. Szó van az egyház szolgáiról és az egyházi elüljárókról, mert elüljárók az Úrban, vagyis az Úr nevében és az Úrra vonatkozó dolgokban gyakorolják a tisztjüket. (Lásd Tim. I. 5,17.)
* 13. A munkájukért: nem személyes tulajdonságaik, hanem szent tisztségük miatt szeressék őket.
* 14. A nyughatatlanok, akik nem teljesítik hivatásuk kötelességeit és a keresztény élet parancsait, hanem rendkívüli dolgokat és újításokat hajhásznak. A gyengék: akik nem elég erősek a hitben és az erény gyakorlásában.
* 15. Az apostol megismétli Jézusnak az evangéliumban adott parancsát. (Máté 5,39. 44. Róm. 12,17.)
* 16. Lásd Fil. 4,4. jegyz.
* 17. Ennek az intelemnek az értelmét lásd Luk. 18,1. jegyz.-ben.
* 18. Mindenben: jó- és balsorsban egyaránt. Az apostol gyakran inti a híveket, hogy adjanak hálát az Istennek (Fil. 4,6. Kol. 2,7; 3,16. stb.), ez az Istennek az akarata, melyet Jézus Krisztusban, vagyis Jézus Krisztus által kinyilvánított, s amelyet Jézus Krisztussal való egyesülésben kell teljesítenünk.
* 19. A Szentléleknek kegyelmeit és adományait (Róm. 12,7-8. Kor. I. 12-14.) el ne hanyagoljátok és megnyilvánulásukat meg ne akadályozzátok.
* 20. Különösen a prófétai beszéd megbecsülését ajánlja. (Lásd róla Csel. 11,27. jegyz. Kor. I. 14,1. sk.)
* 21. Mindent vizsgáljatok meg: semmiféle tanítást, prófétai vagy rendkívüli ténykedést és jelenséget el ne fogadjatok, mielőtt meg nem vizsgáltátok. (Kor. I. 14,29. jegyz.)
* 22. Mindenfajta rossztól, még attól is, mely a jónak látszatát ölti magára, óvakodjatok.
* 23-28. Imádság a hívekért. A levél befejezése.
* 23. A békességnek Istene, lásd Róm. 15,33; 16,20. Kor. I. 14,33. Fil. 4,9. Szenteljen meg titeket, lásd Tessz. I. 4,3. Mindenképen: egész lényetekben.
* 24. Hű az Isten, lásd Kor. I. 1,9.
* 26. Szent csók, lásd Róm. 16,16.
* 27. Az összes szent testvéreknek: a tesszalonikai egyház összes híveinek. A szent elnevezésről lásd Csel. 9,13-14. jegyz.