Mózes IV. könyvének kommentárjai

* I. A Sínai hegyénél töltött utolsó húsz nap eseményei, (1,1-10,10.)

* 1,1-16. A hadakozó törzsek megszámlálásának elrendelése és a számláló főbiztosok kijelölése.

* 1. Az izraeliták még mindig a Sinai pusztájában vannak (vö. Móz. II. 19,1.) és pedig idestova már csaknem egy esztendeje. Most kezdetét veszi az indulásra való készülődés. – A második hónap a mi április-májusunk idejére esett. A készülődés első ténye a hadakozó törzsek hadra alkalmas népének megszámlálása volt. (Móz. II. 12,37. csak hozzávetőleges becslés szerint teszi 600.000 emberre a férfiak számát. Feltűnő azonban, hogy Móz. II. 38,25. már a szent sátor elkészítésénél, tehát hónapokkal ezen számlálás előtt, pontosan ugyanannyira teszi a hadakozó férfiak számát, mint amennyit a most megejtendő számlálás eredményez; épen azért egyesek úgy vélik, hogy ez a most megejtendő számlálás tulajdonképen a nép második rendszeresebb megszámlálása volt.)

* 2-3. A héber szöveg kissé világosabb: írjátok össze (szószerint: vegyétek fel, t. i. jegyzékekbe) Izrael egész közösségének számát, nemzetségeik és atyafiságaik szerint, minden férfi nevének (írásbeli) összeszámlálása (= felsorolása) által, fejek szerint; húszesztendőstől felfelé számláljatok meg (= vegyetek fel a jegyzékekbe) mindenkit, ki hadba vonul Izraelben (és pedig) csapataik (= törzseik) szerint, te (Mózes) és Áron. – Izrael népe törzsekre, azokon belül nemzetségekre, azokon belül atyafiságokra, azokon belül (szűkebb értelemben vett) családokra tagozódott. (Lényegében véve ma is így van az araboknál.) A megszámlálás minden valószínűség szerint így történt, hogy mindenki, akit hadra alkalmasnak találtak, bemondotta, hogy melyik atyafisághoz, nemzetséghez és törzshöz tartozik. Az adatokat (alsóbbrendű tisztviselők) jegyzékbe foglalták s e jegyzékeket

* 5. – törzsenkint egy-egy főbiztos elé terjesztették, ezek pedig a jegyzékek végösszegét Mózes és Áron elé vitték. A főbiztosok nem voltak közemberek, hanem törzsük valamely atyafiságának fejei, (Minden atyafiságnak megvolt a maga feje; egy-egy törzsben tehát több ilyen előkelő férfiú volt, de ezek közül törzsenkint csak egy-egy, az 5-15. v.-ben felsoroltak kaptak megbizatást. Tisztük bevégzése után ők lettek az egyes törzsek legfőbb katonai parancsnokai is. Vő. 2. fej.)

* 16. A héber szöveg így szól: Ezek a közösség meghívottjai (= fontosabb ügyekben a tanácsba névszerint meghívott férfiak) atyai törzseik fejedelmei, Izrael ezreinek (= törzseinek) fejei voltak.

* 17-19. A számlálás megejtése.

* 18. A héber szöveg így szól: És összegyűjtők az egész sokaságot a második hó elsején, hogy mondják be születésüket (vétessék fel magukat a nemzetség jegyzékekbe) nemzetségeik és atyafiságaik szerint, a nevek felsorolása (feljegyeztetése) által, húszévestől és feljebb fejenkint.

* 20-21. Rúben törzsének hadra alkalmas férfiúi. A következőkben a Szentírás közli az egyes törzsek hadra alkalmas (besorozott) férfiainak összegét. A héber szöveg – Gádtól kezdve – mindig ugyanazokkal a szavakkal él és úgy szól, mintha a hivatalos nemzetségjegyzékek címét (bevezető sorait) és végét (összegezését) közölné. Valószínűleg így fordítandó: X. fiainak nemzetségjegyzéke; (benne van) nemzetségei és atyafiságai szerint, nevenkint felsorolva, húszévestől és feljebb mindenki, aki hadba vonulhat: – X. törzsének besorozottá! (= következik az összeg).

* 22-23. Simeon törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 24-25. Gád törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 26-27. Júda törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyz.

* 28-29. Isszakár törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 30-31. Zábulon törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 32-35. József, illetőleg két fia, Efráim és Mánássze törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 36-37. Benjámin törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 38-39. Dán törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyz.

* 40-41. Áser törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyz.

* 42-43. Neftáli törzsének hadra alkalmas férfiai. Vö. 20-21. jegyzetét.

* 44-47. Az összes hadakozó törzsek hadra alkalmas férfiainak összege.

* 48-54. Miért nem vették fel Lévi törzsének fiait a hadakozó férfiak jegyzékébe? A leviták hadmentességet élveztek, mert tisztükkel nem fért össze a vérontás. A héber szöveg a következőkben olyan kifejezésekkel él a leviták tisztéről, mint amilyenekkel a hadakozók katonáskodásáról, mintegy azt akarva kifejezni, hogy a leviták (tisztüknél fogva) az Isten katonái.

* 50. A héber szöveg így szól: hanem rendeld őket... és mindahhoz, ami hozzá tartozik.

* 51. Rajtuk kívül álló = nem-levita, laikus.

* 52. A vers első fele a héber szövegben így szól: Izrael fiai közül kiki a maga táborában és zászlajánál (= zászlóaljában) táborozzék, seregeik Szerint. (Minden törzs egy-egy sereget, három-három törzs egy-egy tábort vagy zászlóaljat alkotott. Vö. 2,2. jegyz.)

* 53. A vers vége a héber szövegben (és csekély eltéréssel a latin fordításban is) szószerint így szól: és őrizzék a bizonyság hajlékának őrizetét. E sokhelyütt megismétlődő kifejezés a héber nyelvhasználat tanúsága szerint annyit jelent, mint megtenni mindazt, amit (az Úr parancsai szerint) a bizonyság sátrának szolgálatában megtenni kell.

* 2,1-2. A táborozás új rendje. Az izraeliták eddig is kétségkívül meghatározott rend szerint szálltak táborba és haladtak az úton. Most, a szent sátor felállítása s az új papság és új rend létesítése következtében ezen a téren is új, az új helyzetnek megfelelő s az új rend szempontjából biztonságosabb beosztásra volt szükség. – A héber szöveg így szól: Kiki a maga zászlajánál, atyafiságának jelvényénél táborozzék Izrael fiai közül, a bizonyság sátora körül, attól távol. – Az egész tábor közepén ugyanis, közvetlenül a szent sátor körül, Lévi törzse táborozott; távolabb, mind a négy égtáj felé, három-három törzs táborozott; minden három törzs egy-egy tábort alkotott és egy-egy vezértörzs (Júda, Rúben, Efráim, Dán) zászlaja alatt állott; az egyes törzseknek és atyafiságoknak külön jelvényeik is voltak. (A zsidó hagyományok szerint a négy vezértörzs zászlaján oroszlán, emberfő, bika és sas képe díszlett.)

* 3-9. A szent sátortól keletre táborozó (és vonuló) hadtest.

* 3. A héber szöveg így kezdődik: A keletre, napkelet leié táborozok (ezek legyenek): Júda táborának (= hadtestének) zászlaja, seregeik (= törzseik) szerint. – A keleti hadtest tehát Júda törzsének vezérlete alatt állott. Az itt és a következőkben felsorolt fejedelmek azok, akik 1,5-16. szerint a számlálást (= sorozást) végezték.

* 10-16. A szent sátortól délre táborozó (és vonuló) hadtest.

* 10. A héber szöveg így kezdődik: Rúben táborának (= hadtestének) zászlaja délre (táborozzék) seregei (= a hozzátartozó törzsek) szerint. – A déli hadtest tehát Rúben törzsének vezérlete alatt állott.

* 17. A szent sátor közvetlen környezetében táborozó és vonuló leviták. A vers a héber szövegben így szól: Erre induljon a találkozás sátra, a leviták tábora, a (hadakozó) táborok közepén; amint (a táborok) táboroznak, úgy keljenek útra is, kiki a maga helyén, zászlaik szerint.

* 18-24. A szent sátortól nyugatra táborozó (és vonuló) hadtest.

* 18. A héber szöveg így kezdődik: Efráim táborának (= hadtestének) zászlaja nyugat felé (táborozzék), seregei (= a hozzátartozó törzsek) szerint. – A nyugati hadtest tehát Efráim törzsének vezérlete alatt állott.

* 25-31. A szent sátortól északra táborozó (és vonuló) hadtest.

* 25. A héber szöveg így kezdődik: Dán táborának (= hadtestének) zászlaja észak felé (táborozzék) seregei (= a hozzátartozó törzsek) szerint. – Az északi hadtest tehát Dán törzsének vezérlete alatt állott.

* 32-34. Összefoglalás.

* 32. A héber szöveg így szól: Ezek Izrael fiainak megszámláltjai (= a hadakozók jegyzékébe felvett tagjai) atyafiságaik szerint; a táborok (= a négy hadtest) megszámláltjai seregeik szerint (= törzsről-törzsre) összesen: 603.550.

* 3,1-4. A papság. A papság Áron (szűkebb értelemben vett) családjának férfiutódait illette: Áronnak négy fia volt, de ezek közül kettő, Nádad és Ábiu halállal lakolt (vö. Móz. III. 10.), ezidőben tehát mindössze (egy főpap, Áron és) két pap alkotta Izrael papságát.

* 5-10. Az Úr Lévi egész törzsét a papok szolgálatára rendeli. Lévi törzse az aranyborjú körül kitört lázadás alkalmával tüntette ki magát (vö. Móz. II. 32.), most az Úr a maga szolgálatára rendeli őket.

* 6-8. A héber szöveg így szól: Léptesd előre (a szent sátor elé) Lévi törzsét s állítsd Áron pap színe elé (= szolgálatába), hogy szolgáljanak neki s gondoskodjanak arról, amiről neki és az egész gyülekezetnek a találkozás sátra előtt gondoskodnia kell: lássák el a hajlék szolgálatát, gondoskodjanak a találkozás. sátrának minden eszközéből s arról, amiről Izrael fiainak gondoskodniuk kell, – azáltal, hogy ellátják a hajlék szolgálatát.

* 10. Rajtuk kívül álló = nem-pap.

* 11-13. Az Úr Izrael népének elsőszülöttei helyett a levitákat teszi magáévá. – Mivel az Úr az egyiptomi elsőszülöttek megölése alkalmával Izrael elsőszülötteit megóvta a veszedelemtől, azért Izrael elsőszülöttei az Úréi lettek, vagyis kötelesek voltak magukat az Úr szolgálatára szentelni. Az Úr azonban most felmenti (sőt eltiltja) őket ettől s helyettük Lévi törzsének minden (nemcsak elsőszülött) férfitagját rendeli a maga szolgálatára.

* 14-15. Az Úr elrendeli a leviták megszámlálását. E számlálás célja az, hogy megállapítsák, annyian vannak-e a leviták, mint amennyien Izrael megszabadított elsőszülöttei, akik helyett az Úr a levitákat magáévá teszi. A számlálás az egyhónaposoktól felfelé történik, mert egyhónapos koruktól fogva kellett volna az izraelita elsőszülötteket az Úr szolgálatára rendelni. Vö. 18,16.

* 16-20. A levita nemzetségfők megszámlálása.

* 21-26. A gersonita nemzetségek megszámlálása, helye és tiszte.

* 26. A héber szöveg így szól: a hajlék (= a szent sátor belső menyezetszőnyege, vö. Móz. II. 26,1. skk.), a sátor (= a menyezetszőnyeget védő kecskeszőrtakaró, vö. Móz. II. 26,7. skk.), ennek takarója (= a kecskeszőrtakaró felett levő – két – takaró, vö. Móz. II. 26,14.), a találkozás sátrának ajtaján levő takaró (= a sátor bejáratának a leple, vö. Móz. II. 26,36. skk.) az udvar kárpitjai (= a kerítéskárpitok, vö. Móz. II. 27,9. skk.), a hajlékot (= a szűkebb értelemben vett szent sátort) és az (égőáldozati) oltárt körülvevő udvar bejáratán levő takaró (= lepel, vö. Móz. II. 27,16.), az ezekhez való kötelek és minden, ezekkel járó tennivaló. – A gersoniták viselték tehát a gondját – a szentek szentje előtt levő függöny kivételével – a szent hely minden szövött felszerelésének.

* 27-32. A káátita nemzetségek megszámlálása, helye és tiszte.

* 28. A káátiták viselték a gondját a szentélynek, helyesebben: a legszentebb dolgoknak.

* 31. Az ő gondjuk volt a héber szöveg szerint: a láda (vö. Móz. II. 25,10. skk.), a szent kenyerek asztala (vö. Móz. II. 25,23. skk.), a mécstartó (vö. Móz. II. 25,31. skk.), az égőáldozati és a füstölő oltár (vö. Móz. II. 27,1. skk; 30,1. skk.), azok a szent eszközök, amelyekkel (ezeknél a szent dolgoknál) a szolgálatot végzik, a szentek szentje előtt levő függöny (vö. Móz. II. 26,31. skk.) és minden ezekkel járd tennivaló.

* 33-37. A meráriták megszámlálása, helye és tiszte.

* 36. Az ő gondjuk volt a héber szöveg szerint: a hajlék deszkái, reteszrúdjai, oszlopai és talpai (vö. Móz. II. 26,15. 26. 32; 27,19.), ezek minden eszköze és minden ezekkel járó tennivaló

* 37. – meg az udvar oszlopai, talpai, cövekéi, kötelei (vő. Móz. II. 27,10. 19; 35,18.).

* 38. A papság helye és tiszte.

* 39. A leviták száma: 22.000 férfiú. Ha a 22., 28. és 34. versben közölt összegeket összeadjuk, 22.300-at kapunk; hogy itt mégis csak 22.000 szerepel, sokak szerint onnan van, hogy a 22.300-ból (a leviták számából) a leviták elsőszülöttei fejében (akiket tehát, mivel amúgyis elsőszülöttek voltak, nem kellett kicserélni) 300-at levontak.

* 40-43. Izrael (nem-levita) elsőszülötteinek száma: 22.273.

* 44-51. Az Úr Izrael elsőszülöttei helyett magáévá teszi a levitákat, a számbeli különbséget pénzen megváltatja.

* 46. Izrael elsőszülöttei 273-mal többen voltak, mint a (nem-elsőszülött) leviták. (Vö. 39. v. jegyz.)

* 47. E 273 elsőszülött megváltása fejében 5-5 siklust == 16,25-16,25 pengőt kellett szedni. – A geráról L. Móz. II. 30,13. jegyz. — 50. Az egész összeg 1365 siklus = kb. 4436,25 pengő volt. – A szentély súlyegységéről (a szent siklusról) I. Móz. II. 30,13. jegyz.

* 4,1-16. A szolgálatra alkalmas káátiták megszámlálása és liszté.

* 2-3. Fennebb az összes férfi-káátiták megszámlálásáról volt szó, itt a szolgálatra alkalmas, 30-50 esztendős káátiták megszámlálását rendeli el az Úr. Szolgálatbalépésüket bevonulásnak mondja a Szentírás, mert hangsúlyozni kívánja, hogy tisztük a hadakozó törzsek hadbavonulásának felel meg: ők az Úr katonái.

* 4. A héber szöveg így szól: A következő a káátiták tiszte a találkozás sátrát illetőleg: a szentséges (dolgok). — 5. Mivel a káátiták a szentséges dolgokhoz nem nyúlhattak, a papságnak be kellett azokat takarniok s csak aztán adhatták át a káátitáknak. – Ehelyütt a szentek-szentje előtt levő függönyről (vö. Móz. II. 26,31. skk.) van szó.

* 5. A táchásbőrről L. Móz. II. 25,5. jegyz.

* 6. A láda rúdjait, melyeknek Móz. II. 25,14. szerint állandóan benne kellett lenniök a láda karikáiban, a láda betakarásánál, úgy látszik, egy kis időre kivették a karikákból s azért kellett ismét bedugni a karikákba; a héber szöveg azonban így is fordítható: igazítsák meg rúdjait.

* 7. Tömjénezők helyett a héber szöveg tálakról, mozsárkák helyett csészékről, csészék helyett (boros)korsókról beszél. – (Vö. Móz. II. 25,29. jegyz.) A kenyereken a szent kenyereket (vö. Móz. III. 24,5.) kell értenünk.

* 10. Ehelyett: dugjanak bele rudakat, a héber szöveg azt mondja: tegyék rá a hordozó állványra.

* 12. L. előző jegyzet.

* 14. A héber szöveg e helyütt az oltár négy eszközét említi: a parázstartókat, a villákat, a lapátokat s a (vérszedő) medencéket (üstöket). V. ö. Móz. II. 27,3. jegyz. – Kívülről tehát valamennyi szent eszközt táchásbőrből készült takaró fedte, kivéve a szent ládát, melyet kívülről egy kékszínű kendő fedett s emelt ki a többi szent eszköz közül. A (sötét égszín) kék a szentség színe volt.

* 17-20. Az Úr óvó intése a káátitákra vonatkozólag, – Értelme: ha a papság vétkes mulasztásból megengedné, hogy a káátiták a szent sátorban levő dolgokat leplezetlenül megpillantsák (= a szűkebb értelemben vett szent sátorba a szent tárgyak betakarása előtt bemenjenek), vagy hogy a szent dolgokhoz nyúljanak, mivel ezért a káátitáknak halállal kellene lakolniok, a papságot terhelné a felelősség a káátiták vesztéért. – (A szent dolgokat a káátiták rudakon vitték, tehát magukhoz a szent dolgokhoz nem nyúltak.)

* 21-28. A gersoniták megszámlálása és tiszte.

* 26. A héber szöveg így szól: az udvar kárpitjait, meg a hajlék és az (égőáldozati) oltárt körülvevő udvar bejáratán levő leplet, köteleikkel együtt meg a szolgálatukhoz tartozó eszközöket (= szerszámokat), s ők végezzék az ezekkel járó összes tennivalókat.

* 29-33. A meráriták megszámlálása és tiszte,

* 31-32. Vö. 3,33. skk.

* 33. Itámár tehát nem volt a leviták fejedelme, csak elöljárója (vö. 3,32.)

* 34-37. A szolgálatra alkalmas káátiták száma.

* 38-41. A szolgálatra alkalmas gersoniták száma.

* 42-45. A szolgálatra alkalmas meráriták száma.

* 46-49. A szolgálatra alkalmas összes leviták száma.

* 5,1-4. A tábor törvényszabta vallási tisztasága. – Mivel az Úr a táborban (a szent sátorban) lakott és szentségével nem fér meg a vallási tisztátalanság (I. erről Móz. III. 11,1. jegyz.), azért a vallásilag tisztátalan emberek (három) csoportját (vö. III. 13,46; III. 15; III. 22,4.) tisztátalanságuk idejére ki kellett utasítani a táborból.

5-11. Az anyagi javak ellen elkövetett vétkekért járó kártérítés.

* 6. Azokról a vétkekről van szó, amelyeket az emberek egymás anyagi javai ellen (vö. III. 6,1-4.) szoktak elkövetni; az ilyen vétkeket a törvény az Úr ellen való hűtlenségnek minősíti.

* 7-8. A kárt a kárvallottnak vagy legközelebbi rokonának kellett megtéríteni; ha ez nem volt lehetséges, a térítés az Urat (illetőleg a papokat) illette épúgy, mint az a kos, melyet a törvény értelmében (vö. III. 6,6.) be kellett mutatni s melynek el nem égetett részei a papokat illették.

* A 9-10. v. a papi illetményekről szól és általános elvet mond ki. A héber szöveg így hangzik: Minden teruma (= papoknak járó adomány) Izrael fiainak szentségeiből (= szent adományaiból), amelyet (Izrael fiai valamelyik) papnak visznek, azé (a papé) legyen. Kiki rendelkezhetik a masa szentségeivel (= szent adományaival): amelyik papnak adja, azé legyen. – (Vö. III. 7,14. 32.)

* 11-31. A féltékenységi áldozat.

* 12-41. Ha az asszonyt házasságtörésen érték, halállal lakolt; ha a férj gyanút fogott az asszonyra, az itt következő szertartással az Úrra kellett bíznia az asszony esetleges vétkének megbüntetését.

* 15. Egytized mérték (éfa) = 3,64 liter.

* 17. A szent vizén valószínűleg a szent célokra használt, a szent udvaron álló vízmedencéből merített vizet kell értenünk.

* 18. A héber szöveg így szól: Aztán oldja meg (vagy: kuszálja össze) az Úr színe (= az oltár) előtt álló asszony haját, tegye rá kezére az emlékeztető eledeláldozatot, a féltékenységi eledeláldozatot, de a keservek átokhozó vizét a pap tartsa a kezében. – Ezt az áldozatot emlékeztető áldozatnak mondották, mert a célja az volt, hogy felhívja az Úr figyelmét az asszonyra, hogy ítéljen felette. A vizet a keservek átokhozó vizének nevezték, mert a bűnös asszonynak keserveket okozott.

* 21. A héber szöveg (itt és a következőkben) az asszony tomporának (= csípőjének) eltűnéséről (= sorvadásáról) és hasának megdagadásáról beszél; hogy milyen betegségre céloz, megállapítani nem tudjuk.

* 22. Ámen = úgy legyen.

* 25-26. A héber szöveg szerint a papnak az eledeláldozattal az oltár előtt tenufaszertartást kellett végeznie (vö. III. 7,30. jegyz.) s belőle csak egy marokra valót, az ú. n. emlékeztető részt (vö. III. 2,1. skk.) kellett az oltáron elégetnie.

* 27. Vö. 21. v. jegyz.

* 28. Az átok tehát nem teljesült azonnal, hanem az asszony, hazatérve, újra házassági életet kezdett féltékenykedő férjével. Ennek folyamán nyilván gyakran megtörtént, hogy a férj féltékenykedése megszűnt, a hitvesek megbékültek s a férj az esetleg elkövetett bűnt csendesen megbocsátotta; valószínű, hogy ez esetben az Isten nem sújtotta az asszonyt. Épen ebből látható, hogy ennek az intézkedésnek elsősorban nem az asszony megbüntetése, hanem egyfelől az asszonyi hűség növelése, másfelől az okkal vagy ok nélkül feldúlt családi béke helyreállítása volt a célja.

* A 29. és 30. vers a héber szövegben összefoglalja az eddigieket és azt mondja ki, hogy tehát akár valóban elkövette az asszony a házasságtörést, akár csak gyanakszik reá a férje, a férj tegye meg azt, amit a törvény parancsol.

* 31. Értelme: ha a férfi ezt megteszi, ezzel nem követ el vétket, az asszony viszont, ha bűnös, meglakol vétkéért.

* 6,1-8. A názir kötelességei fogadalmának tartama alatt. – A fogadalmak egyik különleges fajtája volt a názirfogadalom. A názir szó kb. annyit jelent, mint önmegtartóztató (szószerint: bizonyos dolgoktól elkülönülő). A názir az önmegtartóztatást az Úr tiszteletére végezte, ilyen értelemben tehát

* 2. – magát az Úrnak szentelte. E názirság (önmegtartóztatás) eleinte csak bizonyos ideig tartott (itt csak erről van szó); később voltak olyanok is, akik egész életükön át názirok voltak (vö. Csel. 18,18.), sőt olyanok is, akiket szüleik fogadalma tett názirokká (pl. Sámson, Bír. 13; Sámuel, Kir. I. 1,11.). – A názirság hármas kötelezettséggel járt:

* 1. 3-4. Nem volt szabad sem bort, sem más (árpából vagy datolyából stb. készült) részegítő (= szeszes) italt vagy ilyesmiből készült s frissítőül vízbe kevert ecetet innia, sem friss, sem szárított (= mazsola) szőlőt, sőt (a héber szöveg szerint) még szőlőmagot vagy szőlőhéjat (mások szerint: éretlen szőlőbogyót vagy szőlőhajtást) sem ennie.

* 2. 5. Haját nem volt szabad lenyírnia, hanem szabadon (a héber szöveg szerint inkább: vadul, ápolatlanul) kellett nőni hagynia annak jeléül, hogy az Istennek szentelte magát.

* 3. 6-8. A holttesttől épúgy kellett tartózkodnia, mint a főpapnak. (Vö. Móz. III. 21,11-12.)

* 9-12. A názir kötelességei fogadalmának megsemmisülése esetén.

* 9. Mivel a názirság csak abból állott, hogy a názir a fogadalommal járó tárgyi feltételeket bírja, ha valaki a názir előtt (hirtelen) meghalt, a názir elvesztette szentségét és hét napra tisztátalanná vált. A hetedik (a héber szöveg szerint csakis ezen a) napon le kellett nyírnia haját

* 10. – és a nyolcadikon hármas áldozatot bemutatnia, köztük

* 11. – bűnért való áldozatot, mert az ószövetségi felfogás szerint a názir ezáltal bűnbe esett (vö. Móz. III. 5,2.) és

* 12. – vétekért való áldozatot, mert a názir ezáltal az Istennek szentelt időt megsemmisítette s így az Úr javai ellen vetkezett. (V. ö. Móz. III. 5,15.) – A fogadott időt elölről kellett kezdenie.

* 13-21. A názir kötelességei fogadalmának lejártakor.

* 13-15. Ismét háromféle áldozatot kellett bemutatni: (először) bűnért való áldozatot, a názirság alatt esetleg elkövetett bűnökért, egészen elégő áldozatot hódolatul és békeáldozatot hálaadásul; utóbbihoz kovásztalan kenyeret, azaz olajjal meghintett (= készített, gyúrt) kalácsot és (kész állapotban) olajjal megkent lepényt is kellett vinnie.

* 18. A haj elégetése egyfelől a fogadalom befejeződését jelentette, másfelől a hajat megóvta az esetleges megszentségtelenítéstől.

* 19-20. A héber szöveg szerint a papnak a (mellső) lapockával, a kaláccsal meg a lepénnyel tenufaszertartást (vö. Móz. III. 7,30. jegyz.) kellett végeznie, aztán az övé lett; minden békeáldozatból, tehát ebből is, a papságnak járt a (héber szöveg szerint) a tenufaszegy meg a tenufacomb. (Vö. Móz. III. 7,30. jegyz.)

* 21. Az itt felsorolt áldozatokat tehát a názirnak mindig be kellett mutatnia, mert ezek hozzátartoztak a fogadalom lényegéhez; ha jómódú ember lévén, ennél többet fogadott, azt is meg kellett adnia.

* 22-27. A naponkinti papi áldás szövege. – Úr = Jáhve. (Vö. Móz. II. 3,14. jegyz.)

* 7,1-9. A fejedelmek közös adományai a szent szerek szállítására.

* 1. A szent sátor felállítása a kivonulástól számított második esztendő első hónapjának első napján történt. (Vö. Móz. II. 40,2.)

* 2. Tehát azokról a fejedelmekről van szó, kiknek mindegyike születésénél fogva a maga atyafiságának feje, Mózes rendelete következtében pedig a maga törzsének fejedelme, a törzs megszámlált, hadakozásra alkalmas férfiainak legfőbb katonai elöljárója volt. (Vö. 1,5-16; 2,2. skk.)

* 9. A káátiták a legszentebb szereket vitték. (4,4. skk.)

* 10-11. A fejedelmek egyenkinti adományai az oltár felavatására.

* 12-17. Júda fejedelmének ajándékai.

* 13. Százharminc ezüst siklus kb. 2184 gramm ezüst volt és mintegy 422,50 pengőt ért; hetven siklus ezüst kb. 1176 gramm ezüst volt és mintegy 227,50 pengőt ért. – A szentély súlyegységéről L. Móz. II. 30,13. jegyz.

* 14. Tíz arany siklus kb. 168 gramm arany volt és mintegy 600 pengőt ért. Mozsárka helyett a héber szöveg inkább serpenyőről vagy csészéről beszél.

* 18-23. Isszakár fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14 v. jegyzetét.

* 24-29. Zábulon fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 30-35. Rúben fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 36-41. Simeon fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 42-47. Gád fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 48-53. Efráim fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 54-59. Mánássze fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 60-65. Benjámin fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 66-71. Dán fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 72-77. Áser fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 78-83. Neftáli fejedelmének ajándékai. Vö. 13-14. v. jegyzetét.

* 84-88. Összegezés.

* 84. Vö. 1. v. jegyz. – 2400 siklus ezüst = kb. 40,32 kg. (Pénzértékben: kb. 7800 pengő.) A szentély súlyegységéről 1. Móz. II. 30,13. jegyz.

* 86. 120 siklus arany kb. 2,016 kg. (Pénzértékben kb. 7200 pengő.)

* 89. Hogyan beszélt az Isten Mózessel.

* 8,1-4. A hétágú mécstartó mécseseinek elhelyezése. (Vö. II. 25,31.)

* 2-3. A mécstartó a szentély déli oldalán, karjaival kelet-nyugati síkban állott; mécseseit a kelet-nyugati síkra merőlegesen, észak-déli irányban kellett elhelyezni; ilyen módon a mécsesek lángja észak felé nézett. (A héber szöveg, bár kissé másként, ugyanezt mondja.)

* A 4. vers jeles szentírásmagyarázók szerint arra utal, hogy magával a mécstartóval, minthogy (mécsesein kívül) egy darabból készült, tenni való nem volt.

* 5-23. A leviták felavatása.

* 6-7. A felavatás első ténye a vallási tisztulás szertartása volt; ár tisztulás vizéről L. Móz. IV. 19,2-9.

* 8. Mindkét bikát a leviták hozták.

* 9-11. A felavatás második szertartása abból állott, hogy Izrael fiai (= a vének?) kézfeltétel által átadták őket maguk helyett az Úrnak, minek kifejezéséül Áron (a héber szöveg szerint) tenufaszertartást (vö. II. 29,26.) végeztetett velük, vagyis (valószínűleg) odavezette őket az Úr (azaz a szent sátor bejárata) elé s aztán visszavezette helyükre.

* 12. A felavatás harmadik szertartása (az esetleges bűnökért bemutatott) bűnért való áldozatból s a hódolatul bemutatott egészen elégő áldozatból állott.

* 13-15. Felajánlás helyett a héber szöveg itt is mindenütt a tenufa szertartásról (vö. 9. v. jegyz.) szól, a leviták szentelését pedig nem említi.

* 19. A héber szöveg így szól: s odaadtam őket Izrael fiai közül Áronnak és fiainak tulajdonul, hogy lássák el azt a szolgálatot, mely a szent sátornál Izrael fiaira háramlik és engeszteljenek Izrael fiaiért, hogy csapás ne legyen Izrael fiain, ha Izrael fiai a szentélyhez közelítenének.

* 21. Felajánld őket = elvégezte velük a tenufaszertartást. Vö. 9-11. jegyzetét. – A könyörgésről L. III. 4,20. jegyzetét.

* 23-26. A leviták szolgálati ideje. – 2. A szent szereknek és a szentsátor részeinek szállítására a leviták csak harmincesztendős koruktól fogva voltak kötelezve. (Vö. 4,30.) Kisebb szolgálatokat azonban – jelen vers tanúsága szerint – már huszonötesztendős koruktól fogva végeztek. Később, mikor már a szent szerek szállításáról nem kellett gondoskodni, a leviták húszesztendős korukban álltak szolgálatba. (Vö. Krón. I. 23,24.)

* 9,1-5. Izrael második pászkája. – Vö. Móz. II. 12.

* 6-14. A szabályszerű időben meg nem tartható pászka pótlása.

* 6. A halott okozta vallási tisztátalanság megakadályozta az áldózatban való részvételt. (Vö. 19,11. skk.)

* 11. Tehát egy hónappal a rendes pászka után, de a rendes pászka minden szertartásával. (Vö. Móz. II. 12,1. skk.)

* 13. A kiirtásról L. Móz. I. 17,14. jegyz.

* 15-23. A felhőoszlop mint a vándorlás vezetője.

* 15. Vö. II. 40,34. skk. – A felhőoszlop és a tűzoszlop nem volt két különböző dolog, hanem ugyanaz: az Isten Jelenlétének kétféle külső megnyilvánulása (és takarója).

* 19. Ügyeltek az Úrra – megtartották azt, amit az Úr megtartani parancsolt.

* 20. A héber szöveg így fordítandó: Néha csak néhány napig állott a felhő a hajlék felett: akkor is stb.

* 21. A héber szöveg így fordítandó: Néha a felhő estétől reggelig állott a hajlék felett s reggel felemelkedett: akkor indultak, néha egy nap és egy éjjel (állott a felhő) stb.

* 23. Vö. 19. v. jegyz.

* 10,1-10. A két szent trombita. (Megkülönböztetendő a szarvból készült harsonáktól vagy kürtöktől.)

* 2. Kettő kellett, mert ebben az időben két pap volt. – A vers vége a héber szövegben így szól: ezek szolgáljanak a község egybehívására és a táborok elindítására.

* 5-6. A héber szöveg világosabb: Ha riadót fúttok, induljanak el azok a táborok, amelyek kelet felől táboroznak. Ha másodszor fúttok riadót, induljanak el azok a táborok, amelyek dél felől táboroznak; riadót kell fuvatni indulásukra. – Induláskor tehát négy riadót fuvattak, mindig egy-egy (3-3 törzsből álló) tábor (= hadtest) indulására.

* 7. A nép (a gyülekezet) összehívásakor nem riadót fuvattak.

* 9. A héber szöveg így szól: Ha hadba vonultok földeteken (= országotokban) az ellenség ellen, mely szorongat titeket, fújjatok e trombitákkal riadót stb.

* 10. Áldozati lakoma helyett a héber szöveg örömnapokról beszél; utóbbiakon azokat a napokat érti, amelyeken az izraeliták örömüknek áldozatokban és áldozati lakomákban adtak kifejezést.

* II. Izrael útja a Sínai hegyétől Kádes-Bárneáig. (10,11-14,45.)

11-28. Elindulás a Sínai hegyétől.

* 11. A második hó kb. a mi májusunknak felelt meg.

* 12. A Fárán-puszta a Sínai-félsziget északkeleti részében feküdt. Addig az izraeliták több helyen megállottak: itt a Szentírás csak összefoglalóan beszél.

* 21. A héber szöveg világosabb: Ekkor elindulának a káátiták, akik a szentséges dolgokat (a legszentebb tárgyakat vö. 4,1. skk.) vitték; mire ők (az új táborhelyre) megérkeztek, azok (= a gersoniták ás a meráriták) felállítottak a hajlékot.

* 29-31. Mózes felkéri Hóbábot, kalauzolja a népei. – Hóbáb valószínűleg Mózes sógora, Mózes feleségének, Szeforának a fivére, Mózes apósának, Jetró-Ráguelnek a fia volt. (Vö. II. 3,1.) A mádiániták jól ismerték a pusztát.

* 31. A felhő, illetőleg a tűzoszlop, megmutatta ugyan, hol üssön tábort a nép, de az egész tábor elhelyezéséhez a kijelölt hely részletes ismeretére is szükség volt; utóbbit kérte Mózes Hóbábtól.

* 32. A héber szöveg így szól: Ha velünk jössz, juttatunk majd neked azokból a javakból, amelyeket az Úr nekünk juttat. Hóbáb el is kísérte az izraelitákat s utódai Kánaán déli részén még Saul király idejében is szerepeltek. (Vö. Bír. 1,16; Kir. I. 15,6; 27,10; 30,29.)

* 33-34. Az első három napi út a Sínai hegyétől. – Az Úr hegye = a Sínai. (Vö. Móz. II. 3,2.)

* 35-36. Mit szokott Mózes imádkozni induláskor és megálláskor? Úgy látszik, egy igen régi zsoltár elejéről és végéről van szó. Vö. Zsolt. 67 (68),2. és 131 (132),8.

* 11,1-3. Izrael zúgolódása és bűnhödése Tábeerában.

* 1. Az Úr tüze valószínűleg villám volt.

* 3. Ezt a helyet Gyulladásnak, héberül Tábeerának nevezték el. Mivel e nevet a 33. fejezetben felsorolt állomások között nem találjuk, valószínű, hogy Tábeera nem volt külön állomás, hanem csak a Kibrót-Háttáávában (vö. 34. v.) álló tábor egyik helye.

* 4-9. Izrael húsra vágyik Kibrót-Háttáávában.

* 4. Vö. Móz. II. 12,38.

* 5. Az egyszerű nép Egyiptomban főleg hallal s az itt felsorolt növényi eledelekkel élt; ezekhez csaknem ingyen jutott.

* 7. Vö. II. 16,14. jegyz. – A bdellium sárgásfehér famézga. (Vö. I. 2,12.)

* 10-15. Mózes segítőtársakat kér tisztéhez az Úrtól.

* 14. Mózes a lázadás fő okát abban látja, hogy nincs elég segítsége az ügyek intézésére.

* 16-23. Az Úr Mózesnek segítőtársakat, a népnek meg húst ígér.

* 16. A héber szöveg elöljárók helyett jegyzőkről szól s valószínűleg a nemzetséglajstromok vezetőire gondol.

* 17. A lélek szó ehelyütt azt a kegyelmi ajándékot jelenti, amely Mózest feladatának teljesítésére képesítette; ebből részesedik a hetven elöljáró.

* 18. A megszentelődésről L. Móz. II. 19,10. jegyz.; erre itt azért volt szükség, mert az Úr dicsőségének megnyilvánulását tisztán kellett bevárni.

* 20. Orrotokon jön ki = megundorodtok tőle.

* 21. Hatszázezer gyalogosa (= harcosa) van e népnek, hozzá még a gyermek, asszony és rabszolganépség, meg az öreg emberek.

* 24-30. Az Úr megadja Mózesnek az ígért segítséget.

* 25. A prófétáláson ehelyütt (nem jövendőmondást, hanem elragadtatást, exstatikus állapotot) tánchoz hasonló testmozgást (vö. Kir. I. 10,5; 18,10; 19,20; 19,23.) s kiáltozáshoz hasonló éneklést kell értenünk. A héber szöveg szerint a vének csak a lélek vételének pillanatában prófétáltak, azután megszünének prófétálni.

* 26. A hetven vén közül e kettő nem ment Mózes szavára a szent sátor elé, mindazonáltal ők is megkapták a hatalmat s a segítséget tisztükhöz. Az Isten ilyen módon győzte meg őket ellenállásuk helytelenségéről.

* 28. Józsue ebben Mózes lekicsinylését látja,

* 29. – ám Mózes nem féltékeny hatalmára.

* 31-34. Az Úr megadja a népnek az ígért húst.

* 31. A héber szöveg szerint a szél a fürjeket (vö. Móz. II. 16,1. skk.) a tenger felől hozta; a vers vége a héber szövegben így szól: s odaszórá a tábor köré, egynapi járóföldre errefelé és egynapi járóföldre arrafelé a tábor körül és kétkönyöknyi (= 1 m) magasságra a föld színe felett.

* 32. Tíz köböl (chómer) = 10x364,4 liter = 3644 liter; a szó azonban (határozatlan mennyiségű) rakást, halmot is jelenthet. Madarak, halak, sáskák stb. (napon vagy tűzön való) szárítása Keleten hajdan és ma époly szokásos, mint nálunk a füstölés.

* 34. A hely neve Kibrót-Háttááva (= kívánság sírjai) lett.

* 34b-12,15. Izrael Hászerótban.

* 12,1. A héber szöveg Mózes kusita feleségéről beszél s valószínűleg Szeforáról, Mózes midiánita feleségéről szól. Vö. Móz. II. 2,21.

* 7. A vers végét a héber szöveg alapján egyesek így fordítják: ... kire egész házam (= Izrael vezetése) reá van bízva.

* 10. A felhő az Urat fedte (vö. 5. v.). A főpapot, Áront megfeddi ugyan, de nem bünteti meg az Úr. A poklosság egyik fajtája fehér kiütésekben nyilvánult. (Vö. Móz. II. 4,6. jegyz.)

* 12. A héber szöveg így szól: ne legyen olyan, mint a halva született (gyermek), melynek, mikor anyja méhéből kijő, félig rothadt a teste.

* 14. A héber kifejezés így is érthető: Ha az atyja előtte kiköpött volna stb. értelme: amint a megsértett atya tekintetét kerüli az ember, úgy kell Máriának is vezekelnie bűneért.

* 13,1-21. Mózes a Fárán-pusztából kémeket küld Kánaánba.

* 1. A Fárán-puszta a Sínai-félsziget északkeleti részében feküdt és egészen Kánaán délnyugati határáig húzódott.

* 2. Móz. V. 1,19-23. tanúsága szerint Mózes ekkor felszólította a népet, hogy induljon neki félelem nélkül az útnak, ám a nép előbb kémek küldetését kérte. Nyilván erre mondta az Úr Mózesnek az itt közölt szavakat.

* 4. Vö. Móz. V. 1,22; 9,23.

* 12. József törzse két törzsre, az efráimiták (L. 9. vers) és a mánássziták törzsére oszlott.

* 17. Ózsee (= Hósea) annyit jelent, mint Szabadító. Józsue (héberül Je-hosua) annyi, mint Jáhve (= az Úr), a szabadító. (Vö. Móz. II. 17,10.)

* 18. A Délvidék (a Negeb) Kánaán déli része; a hegyek a Délvidéktől közvetlenül északra eső hegységek.

* 21. Mindez tehát kb. július végén, augusztus elején ment végbe.

* 22-25. A kémek útja.

* 22. A Szín (héberül Cin) pusztája (nem tévesztendő össze a Sín – héberül Szín – pusztával, mely a Sínainál feküdt) Kánaán déli határán húzódott. Rohób Kánaán északi részén feküdt. Emát Kánaántól északra, az Orontes folyó mellett terült el. A kémek tehát délről északra bejárták egész Kánaánt. A következőkben (dél-északi sorrendben) néhány fontosabb helyről hallunk. – A Délvidékről L. 18. v. jegyz. – Hebron Délkánaán legjelentősebb ősi városa volt. (Ma El-Chálil.) Ezidőtájt vidékén a barlanglakó, szálasnövésű és hatalmaserejű (= óriás) enákiták, Árbe utódai tanyáztak. – Tánisz (másként Táfnisz, héberül Szóán) Alsóegyiptomnak egyik ősi királyi székhelye volt: építésnek, alapításnak a Szentírás nyelve minden újabb átépítést vagy hatalombavevést is nevez.

* 24. A szőlőfürtöt azért vitték rúdon, hogy össze ne törjék; egyébként (Hebron vidékén) ma is teremnek óriási nagyságú fürtök. – A gránátalma (Punica granatum) nedvdús, narancsnagyságú ízletes gyümölcs.

* 26-34. A kémek visszatérése és hazug jelentése.

* 27. Kádes vagy Kádes-Bárnea a fáráni puszta északkeleti, másként Szín-pusztának is nevezett részében feküdt.

* 29. Az enákitákról L. 23. és 34. v. jegyz.

* 30. Az ámálekilákról L. Móz. II. 17,8. jegyz. – A heteusokról, jebuzeusokról és ámorreusokról, valamint a (szűkebb értelemben vett) kánáneusokról L. Móz. I. 15,19. skk. jegyz.

* 33. A föld (a kémek hazug jelentése Szerint) elemészti lakóit, mert éghajlata rossz, elesége kevés, ellensége és háborúja sok.

* 34. A héber szövegben nem szörnyetegekről, hanem a náfil-ekről van szó (vö. Móz. I. 5,4.); utóbbi annyit jelent, mint erőszakoskodó; az enákiták tehát a náíilek nemzetségéből származtak, de nem voltak (mesebeli) óriások, hanem szálasnövésű, vad, szilaj emberek.

* 14,1-10. A nép vissza akar térni Egyiptomba.

* 6. A ruha megszaggatása a gyász, a bánat és a szörnyülködés jele volt.

* 10. Az Úr dicsősége nyilván a felhőoszlop valamely különös tüneménye, jelensége (megvillanása?) által lett látható az izraeliták előtt.

* 11-25. Az Úr büntetésül kizárja a lázadó nemzedéket Kánaán birtokából.

* 11-12. Az Úr először egészen el akarja pusztítani a népet,

* 13-20. – Mózes közbenjárására azonban megkegyelmez néki, de

* 21. – megesküszik önmagára és dicsőségére, hogy ez a lázongó nemzedék nem teszi be lábát Kánaánba. – A 25. vers első felének szövege és értelme bizonytalan; sokan így fűzik a mondatot: Káleb bírni fogja azt a földet, amelyet bejárt, ámbár egyideig még az ámálekiták s a kánáneusok fogják lakni. (Vö. Bír. 1,20.) Érthető azonban némi gúnnyal is: nos hát, mivel, mint mondjátok, ott laknak az ámálekiták s a kánáneusok, kiktől ígéreteim ellenére annyira féltek, hát csak térjetek vissza.

* 25. A Sínai hegyétől Kánaán felé vivő utat odafelé az ámorreusok hegye felé vivő útnak, visszafelé a Vörös(a Sás)-tenger felé vivő útnak nevezték.

* 26-35. Izrael fiainak büntetésül negyven évig kell barangolniok a pusztában.

* 28. Az Úr esküvel kezdi szavát.

* 29. A puszta a fáráni puszta, a Sínai-félsziget északkeleti nagy sivatagja.

* 33. A paráznaság Izraelnek a házasságtörő asszony vétkéhez hasonló, az Istennek szemben elkövetett hűtlensége. (Vö. Móz. II. 20,5. jegyz.)

* 34. A negyven esztendő az Egyiptomból való kivonulástól számít.

* 36-39. A hazug kémek bünhödése.

* 37. A hazug kémek valószínűleg hirtelen halállal vesztek el.

* 40-45. A nép megkísérli a továbbhaladást, de póruljár.

* 45. Horma Kánaán déli határánál feküdt, közelebbi helye bizonytalan. Eredetileg Szefáátnak hívták (vö. Bír. 1,17.) s a 21,3-ban elbeszélt esemény miatt nyerte a Horma nevet; a Szentírás ehelyütt már előlegezi neki e nevet. – Ezzel kezdődik Izrael harmincnyolcesztendős pusztai barangolása. Mózes és a szent sátor úgylátszik Kádes-Bárneában (vagy vidékén) maradt, a nép pedig (rendetlenül, vezetés nélkül, törzsekre oszolva) kóborolt a környező pusztában, míg az egész bűnös nemzedék el nem pusztult. (Vö. 20,1. jegyz.)

* III. A 38 esztendős pusztai barangolás alatt történt események. (15,1-19,22.)

15,1-15. Az egészen elégő- és békeáldozatokhoz járó eledel- és italáldozatok. A következőkben (15,1-19,22) elbeszélt törvények és események Izrael 38 esztendős, Kádes-Bárnea körül való barangolásának idejére esnek.

* 1. E törvény tehát csak Kánaán földén lesz érvényes.

* 4-11. Tehát bárányhoz vagy kecskéhez egytized éfa = kb. 3,64 liter lisztláng és 1/4 hin = kb. 1.5 liter olaj és bor, koshoz két tized éfa = kb. 7,28 liter lisztláng és 1/3 hin = kb 2 liter olaj és bor, bikához háromtized éfa = kb. 10,92 liter lisztláng és 1/2 hin = 3 liter olaj és bor járt mint köteles eledel és italáldozat.

* 16-21. A tésztából (vagy: a megdarált lisztből) bemutatandó adomány.

* 19. Adomány (= teruma, vö. Móz. III. 7,30. jegyz.) lerovásáról van szó.

* 20-21. Eledel helyett a héber szöveg tésztáról (mások szerint: megdarált lisztről, daráról) beszél. Egyébként a héber szöveg így szól: Tésztátok (vagy: darátok) zsengéjeként adományozzatok egy lepényt adományul (= terumául); épúgy, mint a szérűről való adományt (= terumát), adományozzátok (ezt is). Tésztátok (vagy: darátok) zsengéjéből adományt (= terumát) kell adományoznotok az Úrnak, nemzedékről-nemzedékre. Értelme: mielőtt az izraeliták elkezdenék fogyasztani a lisztet, a szérűről való adományon (= a kicsépelt gabonából való adományon) kívül vigyenek a megdarált gabonából (= a lisztből) egy lepényt a szent helyre. A lepény a papságé lett.

* 22-26. Mit kell bemutatni az egész közösség nem szándékos mulasztásaiért.

* 22-23. Móz. III. 4,13-21. azokról a bűnökről szól, amelyeket a közösség az Úr valamely tilalma ellenére (nem szándékosan) elkövetett; itt azokról a bűnökről van szó, melyeket a közösség az Úr valamely parancsa ellen való (nem szándékos) mulasztással vont magára. Ez is bűnnek számított (vö. Móz. III. 4,13. jegyz.), miért is amikor rájöttek, bűnért való áldozatot kellett bemutatni érte.

* 25. A könyörgésről I. Móz. III. 4,20. jegyzetét.

* 27-29. Mit kell bemutatni az egyes ember nem szándékos mulasztásaiért? – Vö. Móz. III. 5,17. skk.

* 30-31. A szántszándékos törvénysértések büntetése. A büntetés a kiirtás volt; miből állott ez, L. Móz. I. 17,14. jegyz.

* 32-36. A szombat megszegésének büntetése halál.

* 37-41. Az emlékeztető bojtok.

* 38. A felsőruha alsó sarkaira emlékeztető bojtokat (sziszit-et) kellett készíteni s azokra (sötét) kékszínű zsinórt tenni.

* 39. A (sötét) kék szín az égre s az égiekre (Istenre és törvényeire) emlékeztetett. A paráználkodás ehelyütt ismét az Istennel szemben elkövetett (a házasságtörő asszony vétkéhez hasonló) hűtlenséget jelenti. (Vö. Móz. II. 20,5. jegyz.)

* 16,1-3. Kóré és Dátán lázadása Mózes és Áron világi és vallási hatalma ellen.

* 1. Két lázadásról van szó: az egyiket a levita Kóré, a másikat a rúbenita Dátán vezette; az egyik (Mózes és) Áron papi, a másik Mózes (és Áron) világi (mondhatnók: politikai) hatalma ellen irányult. – Kórét, úgylátszik, valami mellőzés érte; a káátiták atyafiságai között ugyanis a nemzetségjegyzékben az az atyafiság, amelyből Kóré is származott (Isszáár vagy Jeszáár atyafisága), a második helyen áll, mindazonáltal a káátiták fejedelme a negyedik helyen álló Oziel-atyafiságból származó Eliszáfán lett (vö. 3,19. és 30.) s így Kóré, születése ellenére, egyszerű levitasorba süllyedt. – Dátán és társai viszont, mint Izrael elsőszülöttének, Rúbennek utódai, azt nem tudták elviselni, hogy minden világi (politikai) hatalom Mózes (és Áron) kezében van és az elsőszülött Rúben törzse jelentősebb szereppel nem bír. – Először Kóré lázadásáról hallunk.

* 3. Azzal támadnak Mózesre és Áronra, hogy Izrael egész népe egyaránt az Úr szentje, nincs tehát az Úrnak külön felszenteltje, főpapja vagy papja.

* 4-11. Mózes a Kóré vezérlete alatt lázongó levitákat istentiszteletre hívja és megkorholja.

* 6. Kóré és társai tehát már tömjénezőket is csináltak maguknak.

* 12-15. Mózes szép szóval akarja lecsendesíteni Dátán és társai lázadását.

* 14. Az egész vers csupa maró gúny.

* 15. Milyen áldozatokról van szó, nem tudjuk; egyesek szerint a másnap bemutatandó- füstölőszer gyujtásról, mások szerint a gondolatot általánosságban kell értelmezni: Uram, ne tekints többé reájuk kegyesen.

* 16-35. Dátánt és társait a föld nyeli el, Kórét és társait villám sújtja agyon.

* 19. Az Úr dicsősége nyilván a felhőoszlop valamely különös tüneménye (megvillanása) által nyilvánult meg az egész nép előtt és pedig azért, hogy igazolja Mózes és Áron isteni küldetését.

* 20-24. Az Őr az egész népet el akarta pusztítani, de Mózes és Áron közbenjárására megkegyelmezett nekik.

* 30-33. Dátán és Ábiron annyiban szálltak elevenen a másvilágra, amennyiben nem haltak meg a föld színén, mint a többi emberek; természetesen a beomló föld legott kioltotta életüket.

* 35. Kórét és társait az Úrtól kijövő tűz (a felhőoszlopból kicsapó villám) sújtotta agyon.

* 36-40. Kóré és társainak füstölőit lemezekké verve az oltárra szegezik.

* 37. A tömjénezők azért lettek szentek, mert bennük az Úrnak akartak bemutatni füstölőszereket. – A héber szöveg ugyanis így szól: mert szentekké tették őket azok az éltükkel lakoló bűnösök.

* 38. Az egészen elégő áldozatok oltáráról van szó; a lemezeket az oltár rézborítása (Móz. II. 38,2.) fölé szegezték.

* 41-50. A nép lázadása Kóré és Dátán pártjának pusztulása miatt.

* 43. Vö. 19. v. jegyzetét.

* 46. Az esedezésről L. Móz. III. 4,20. jegyzetét. – A csapás járványos betegségből állott, L. 50. v. jegyz.

* 47. Égésről a héber szöveg nem szól, hanem ehelyütt is csapást említ.

* 48. Az esedezésről L. Móz. III. 4,20. jegyz, – Csapás helyett, valamint

* 50. – pusztulás helyett a héber szövegben dögvészről (pestisről) van szó.

* 17,1-13. Az Úr Áron vesszejének kivirágzásával igazolja Áron főpapi hivatását.

* 2-3. Hány vesszőt kellett tulajdonképen az Úr elé tenni, nehéz megmondani; a latin fordítás szemmelláthatólag tizenháromról szól, de a héber szöveg tizenkettőről is érthető. A harmadik vers második felének értelme ugyanis bizonytalan, de a héber szöveg valószínűleg úgy értendő, hogy Áron neve azért legyen Lévi törzsének vesszején, mert mindegyik vessző az atyafiságok fejét illeti meg, már pedig ez Lévi törzsében Áron volt.

* 4. A bizonyság a szövetség ládájában levő két kőtábla. (Vö. Móz. II. 25,16. jegyz.)

* 6. Ehelyett: Áron vesszején kívül, a héber szöveg ezt mondja: s Áron vesszeje (is) vesszeik között volt.

* 8. A vers vége a héber szövegben így szól: ... kihajtott, bimbót fakasztott, virágot hajtott és mandulát érlelt. – Áron vesszejének kivirágzása azt jelentette, hogy őt és családját választotta ki az Úr a papságra s az mindig virágozni fog az ő családjában. – E csoda által adott tehát az Úr választ Kóré lázadására.

* 18,1-7. A papok és a leviták viszonya egymáshoz. E rész szintén Kóré s a köréje csoportosult leviták lázadására ad választ.

* 1. Értelme: a szent dolgok ellátása kizárólag Áront, fiait és atyafiságát (= a káátitákat) illeti meg, a papi tiszt pedig kizárólag Áronnak és fiainak joga. – Ez ellen hiába lázadtak fel a leviták.

* 2. De azért a levitáknak is jut szerepük: ők legyenek a papság mellett (a Lévi szó kb. annyit jelent, mint valaki mellett levő) mint a papság szolgái.

* 8-10. A papok «szentséges» illetményei. – Az eledeláldozatok, a bűnért és a vétekért való áldozatok meghagyott (= el nem égetett) részei a papokat illették. Mivel ezek szentséges (vö. Móz. III. 2,3. jegyz.) dolgok voltak, azért ezeket csak szent helyen volt szabad megenni s ezekből a papi családnak csak férfitagjai ehettek.

* 11-19. A papi családot illető „szent” illetmények. – Az itt felsorolt adományok csak „szent” (vö. Móz. III. 2,3. jegyz.) dolgok voltak s így ezekből a papi család minden (férfi és nő) tagja egyaránt ehetett.

* 11. A héber szöveg így szól: Ez legyen továbbá a tied, mint adomány ajándékaikból: mindazt, amit Izrael fiai (tenufaszertartással, vö. Móz. III. 7,30. jegyz.) felajánlanak, neked s veled fiaidnak s leányaidnak adtam, örök járandóságul: mindenki, aki házadban (vallásilag) tiszta, ehetik belőle. – Elsősorban arról a szegyről és combról van szó, amely a békeáldozatokból a papságot illette. (Vö. Móz. III. 7,30. jegyz.)

* 14. A héber szöveg így szól: Minden cherem (vö. Móz. III. 27,28. jegyz.) Izraelben a tied legyen.

* 16. Öt siklus ezüst kb. 84 grammot nyomott és mintegy 16,25 pengőt ért. – A szentély súlyegységéről L. Móz. II. 31,13. jegyz.

* 18. Vö. 11. v. jegyz.

* 19. A szentély adományai helyett a héber szöveg a szent adományokról beszél. – Sószövetség az olyan szövetség, mely époly maradandó, mint a só, a romolhatatlanság jelképe.

* 20. Lévi törzsének (papoknak és. levitáknak) törzsi birtok Kánaánban nem jár. Osztályrészük az Úr = abból éljenek, amit az Úr nekik áldozataiból s ajándékaiból átenged.

* 21-24. A leviták járandósága a tized.

* 23. A levitáknak semmi törzsi birtok sem jár. (Csak egyes városokat kaptak, vö. 35,1. skk.)

* 25-32. A leviták a tizedből tizedet kötelesek adni a papoknak, a többivel szabadon rendelkezhetnek. – A leviták a törzsi birtok helyett

* 26. – a tizedet kapták. Amint azonban

* 27. – a törzsi birtokkal rendelkező izraelitáknak adományt kellett vinniök a szérű és a sajtó hozadékából a papságnak, úgy a levitáknak is adományt kellett vinniök a papság számára az ő birtokukból, a tizedből.

* 30. Ha ezt az adományt lerótták, a tized megmaradt része (a héber szöveg értelme szerint) olyannak számított, mint a szérű és a sajtó hozadéka, vagyis minden további kötelesség nélkül a leviták szabad rendelkezésére állott.

* 19,1-10a. A tisztítóvíz elkészítésének módja.

* 2. A vörös szín az élet színe, a tehén az élet jelképe volt.

* 3. A vers vége a héber szövegben így szól: és vágják le előtte (= a pap előtt).

* 5. A héber szöveg így szól: és égessétek el a tehenet a (pap) szeme előtt.

* 6. A cédrusról L. Móz. III. 14,4. jegyz. – Az izsópról L. Móz. II. 12,22. jegyz.; a kétszer festett karmazsinról L. Móz. II. 25,4. jegyz.

* 10b-13. A tisztítóvíz alkalmazása általában.

* 12. E vízzel való meghintés tulajdonképen az élet jelképeivel való tiltakozás a halál vallási tisztátalansága ellen. (A tisztátalansági fogalmáról L. Móz. III. 11,1. jegyz.) – Hatása a vallási tisztaság visszanyerése volt. Szent Pál szerint e vörös tehén hamva előképe volt Krisztus vérének, mely lelkünket megtisztította a bűntől. (Vö. Zsid. 9, 13.)

* 13. A héber szöveg büntetésnek a kiirtást szabja meg. Hogy ez miben állott, L Móz. I. 17,14. jegyz.

* 14-22. A tisztítóvíz alkalmazásának részletes szabályai.

* 20. Vö. 13. v. jegyz.

* IV. Izrael útja Kádestől a moábita Mezőségig. (20,1-21,35.)

20,1. Izrael gyülekezése. Mária halála.

* 1. Minden valószínűség szerint a kivonulástól számított negyvenedik esztendő első hónapjáról van szó. Az izraeliták ugyanis 13,27. tanúsága szerint a második esztendőben jutottak el Kádes (L. róla Móz. IV. 13,27. jegyz.) vidékére, ahol azonban a kémek hazug jelentésére lázadás tört ki, miért is az Isten a lázadó nemzedéket (a 20-60 esztendő között levő férfinépet) kizárta Kánaán birtokából. Mózes és a szent sátor Kádes vidékén maradt, a nép pedig szétszéledve barangolt a környező pusztában, Istenéről, vallásáról megfeledkezve, míg a vétkes nemzedék teljesen fel nem őrlődött. Most, a negyvenedik esztendő elején, Kádesben ismét összeszedelőzködik a nép (az új nemzedék) s megkezdi útja folytatását. – A Szín-pusztáról L. Móz. IV. 13,22. jegyz. – Mária Mózes nővére volt. (Vö. II. 2,4; 15,20; IV. 12,1. skk.)

* 2-13. A me-meríbai lázadás. Mózes kishitűsége és büntetése. – Az itt elbeszélt esemény első fele sokban hasonlít a Ráfidimban végbement dolgokhoz (vö. Móz. II. 17,1. skk.), de sokban el is tér azoktól.

* 6. Mózes ezen szavai (imádsága) sem a héber szövegben, sem az ősfordításokban nem találhatók.

* 8. A boton Mózes csodatevő botját kell értenünk, melyet

* 9. – úgy látszik, az Úr előtt = a szent sátorban őriztek.

* 10. Mózes nem azt vonja kétségbe, hogy tud-e vizet adni az Isten, hanem azt, hogy elég nagy-e az Isten irgalmassága és jósága az örökké lázongó néppel szemben; bűne kicsinyhitűség volt, melynek nagyságát csak fokozta bűnének nyilvánossága s az adott botrány. (Vö. Zsolt. 105,32.)

* 11. Miért ütött Mózes kétszer a sziklára, nem tudjuk; egyesek úgy vélik, hogy kishitűségből, mások azt tartják, hogy azért, mert az első ütésre nem fakadt víz a sziklából.

* 12. Mózes és Áron azáltal nem bizonyították szentnek az Urat, hogy nem hittek szentségében, melyhez irgalmas jósága is hozzátartozik. (Vö. 10. v. jegyz.)

* 13. A vizet (és talán a helyet is) a héber szöveg szerint: Me-meríbának = Pörölés vizének nevezték el.

* 14-21. Mózes szabad átvonulást kér Edom királyától.

* 14. Kádestől keletre Edom országa feküdt; mivel az izraeliták a Holttenger és a Jordán keleti vidékén át akartak Kánaánba jutni, szabad átvonulást kértek Edom királyától. – Izrael (eredeti nevén: Jákob) testvére volt Edomnak (másként: Ézsaunak); a tőlük származó két nép tehát szintén testvére volt egymásnak.

* 17. Nem iszunk kutaidból vizet t. i. ingyen. (Vö. 19. v.)

* 21. Edom királya azt nem engedte meg, hogy az izraeliták átvonuljanak területén, országának kellős közepén, de – Móz. V. 2,28. sk. tanúsága szerint – azt eltűrte, hogy országa szélén, közvetlenül a határ mentén átvonulhassanak, bár így is az ő földén jártak. Mivel Izraelnek nem volt szabad testvérnépével harcba bocsátkoznia (vö. Móz. V. 2,1. sk.), azért (az ország középső részét, belsejét) megkerülte. (Vö. 21,4. sk.)

* 22-30. Izrael a Hór hegyénél. Áron halála.

* 22. A Hór hegye valószínűleg Edom nyugati határán emelkedett. Izrael népe e hegy vidékén, Moszerában táborozott, azért mondja Móz. V. 10,6., hogy Áron Moszerában halt meg.

* 24. Mivel Áron itt hal meg, a nép pedig tovább megy, a térjen meg népéhez kifejezés nem vonatkozhatik a temetésre, hanem a túlvilági élet hitére mutat. (Vö. Móz. I. 15,15. jegyz.) – A Pörölés vizéről L. 13. v.

* 26-29. Áron utóda a főpapságban fia, Eleázár lett, azért kellett átvennie a főpapi öltözeteket. – Áronról L. Sirák 45,7; Mal. 2,4.

* 21,1-3. Izrael első győzelme a kánáneusokon.

* 1. Árád (ma Tell-Árád) Hebrontól délre kb. 30 km-nyire, a Délvidéken (Negeb) feküdt. Királyának hatalma ezidőben úgylátszik sokkal délebbre is terjedt, mert támadását a Hór-hegy vidékén kell képzelnünk. A kémek útvonalán valószínűleg a Szín-pusztát kell értenünk; azon keresztül mentek fel egykor a kémek Kádesből a Délvidékre (vö. 13,21.), s azon keresztül vonultak az izraeliták a Hór-hegyhez. (Egyesek a héber szöveg megfelelő szavát – Átárim – tulajdonnévnek veszik.)

* 2-3. A héber szöveg így szól: ... Ha kezembe adod ezt a népet, cheremmé teszem városaikat. Az Úr meg is hallgatta Izrael könyörgését s kezébe adá a kánáneusokat s az cheremmé tette őket és városaikat s elnevezé azt a helyet Chormá-nak (= Cheremmé tett helynek). A cherem fogalmáról 1. Móz. III. 27,28. jegyz.

* 4-9. Izrael elvonul Edom nyugati határán. A rézkígyó.

* 4. Edom földe a Holt-tenger és a Vörös-tenger (= a mai értelemben vett Vörös-tenger keleti – eláni – öble) között terült el. Mivel az edomiták nem engedték meg az átvonulást, Izrael Edom nyugati határán levonult a Vörös-tenger keleti öbléhez, hogy így megkerülje Edom földét.

* 5. A sovány eledelen a nép a mannát értette.

* 6. A tüzes kígyók (héberül: száráfkígyók) nevüket onnan nyerték, hogy harapásuk gyulladásos, lobos sebet okozott.

* 8-9. A héber szöveg így szól: Csinálj magadnak egy száráf-kígyót s tedd fel egy póznára s mindaz, akit (a kígyók) megmarnak, tekintsen reá és életben marad. Csinált erre Mózes egy rézkígyót, feltette egy póznára s ha valakit a kígyó megmart, az a rézkígyóra pillantott és életben maradt. – A rézkígyót a nép magával vitte Kánaánba s később babonás tiszteletben részesítette, miért is Ezekiás király (Kr. e. 721-693?) megsemmisíttette. (Vö. Kir. IV. 18,4.) – A rézkígyó az Úr Jézus Krisztus szavai szerint a Megváltó előképe volt. (Vö. Ján. 3,14.)

* 10-20. Izrael Edom és Moáb keleti határán felvonul az ámorreusok földére.

* 10. Az izraeliták – 33,41. tanúsága szerint – a Hór hegyétől Szálmonába, onnan Fúnonba vonultak s csak aztán jutottak Obófba. – Bár az egyes helyek földrajzi fekvését pontosan meghatározni nem lehet, annyi bizonyos, hogy ezzel az izraeliták Edom keleti oldalába jutottak s ott folytatták útjukat észak felé.

* 11. Jeábárím helyett a héber szöveg Ijje-Ábárímról beszél. Ezzel az izraeliták a Holt-tenger keleti partján fekvő Moáb keleti határszélére jutottak. Mivel a moábiták is rokonai voltak az izraelitáknak, őket sem volt szabad megtámadniuk s így Izrael Moábot is megkerülte.

* 12. A Záred a Holt-tenger egyik keleti mellékpatakja volt.

* 13. Az Árnon a Holt-tenger legnagyobb keleti mellékpatakja volt. Ebben az időben felső folyásában (a pusztában) az ámorreusok területén haladt, középső folyásától kezdve a tőle északra levő ámorreusok és a tőle délre lakó moábiták határát alkotta.

* 14-15. Az Úr harcainak könyve (melyről csak itt van szó), egyesek szerint egy olyan ének-gyűjtemény volt, mely az Úrnak Izrael érdekében folytatott harcait (= Izraelnek az Úr segítségével aratott diadalait) énekelte meg, mások szerint egy olyan jegyzék volt, mely az Úr parancsára (szent háborúval) megvívandó helyeket tartalmazta. A latin fordítás ehelyütt a héber tulajdonneveket lefordította s némi kiegészítéssel mondatba foglalta. A héber szöveg sem alanyt, sem állítmányt nem tartalmaz; egyesek így fordítják: (menjetek?) Váheb felé, (mely) Szufánál (van), aztán az Árnon (felső folyásának mellék-)patakjai felé, aztán e patakok lefolyása (= torkolata) felé, arra, amerre (e patakok völgye) Ár felé tart és a moábiták határára támaszkodik. – Bármennyire kétes is e szavak értelme, annyi kétségtelen, hogy az Árnon felső folyásának vidékéről van szó. – Ár Moábnak egyik városa, egykor talán fővárosa volt és közvetlenül az Árnon-patak vidékén feküdt. Újabban egyesek – kevés valószínűséggel – jóval délebbre keresik és Rábbát-Moábbal (= Moáb fővárosával) a későbbi Areopolisszal, a mai Rabbával azonosítják.

* 16. A héber szöveg így szól: Onnan Beerbe (mentek); ez az a kút (héberül: beér) stb.

* 18-20. Az Itt felsorolt helységnevek földrajzi meghatározása bizonytalan; annyi bizonyos, hogy az útirány az Árnontól (az Árnon északi partján) nyugat felé fordult. Moáb mezejének hívták azt a földet, melyet délről az Árnon, nyugatról a Holt-tenger és a Jordán alsó folyása határolt. (A Moáb mezősége kifejezés némileg szűkebb értelmű. Vö. 22,1. jegyz.) Valamikor a moábitáké volt, de ebben az időben az ámorreusok bírták. A sivatagon ehelyütt a Holttenger északkeleti vidékét kell értenünk; ott emelkedett a Fászga-hegy is. Némi nehézséget okoz az, hogy a Szentírás szavai szerint a völgy a Fászga-hegy tetején volt; a hegytetőn azonban érthetünk fennsíkot is, vagy irányt is.

* 21-32. Izrael diadala a déli ámorreusokon.

* 21. Az ámorreusoknak a Jordán keleti partjain két királyságuk volt; a déli az Árnontól (Moáb ekkori határától) a Jább ok-patakig (a Jordán alsó harmadának egyik keleti mellékfolyójáig) húzódott; fővárosa Hesebon, királya Szehon volt. – Mivel a 20. versben említett utolsó állomás minden valószínűség szerint már Szehon területén feküdt, az itt említett követséget Izrael nyilván akkor küldte Szehonhoz, amikor Szehon birodalmának keleti határára ért. (13. v.)

* 23. Jásza az Árnontól északra, a puszta szélén feküdt.

*  25-26. Szehon földét azelőtt a moábiták s az ámmoniták lakták; Szehon azonban az ámmonitákat kiszorította a Jordán mellékéről a keleti puszta szélére, a moábitákat pedig leszorította délre az Árnon folyó alá s így a két testvérnép közé ékelődött.

* 27-30. E rész úgylátszik az ámorreusok diadaléneke volt, melyben Szehonnak a moábitákon aratott győzedelmét dicsőítették.

* 28. Árról L. 15. v. jegyz.

* 29. Kámos a moábiták főistensége volt; némi gúnnyal mondja róla a költő: íme ő nem védte meg fiait (= a moábitákat) az ámorreusokkal szemben.

* 30. A héber szöveg így szól: Nyilaztuk (mi, ámorreusok) őket (= a moábitákat) s oda lett Hesebon (s a körülötte fekvő ország) Díbonig, elpusztítottuk (a moábiták országát) Nófáig, egész Medbáig.

* 32. Jázer Hesebontól északra feküdt.

* 33-35. Izrael diadala az északi ámorreusokon.

* 33. Az ámorreusok másik (vö. 21. v. jegyz.), északi királysága a Jábbok folyótól északra, a (nagy) Hermon-hegyig húzódott; két fővárosa Astarót (vö. Móz. 1.14, 5. v. jegyz.) és Edrái (a mai Derát, a Genezáreti-tótól keletre, 50 km-re, Astaróttól délkeletre) volt. E terület északi részét Básánnak is hívták.

* 35. Ezzel tehát az izraelitáké lett az a széles földsáv, mely nyugat-keleti irányban a Jordán keleti partjától a szír pusztáig, dél-északi irányban az Árnon folyótól a Hermon-hegy tövéig terjedt. E diadalt a Szentírás számos helye dicsőíti.

* V. Izrael tartózkodása a moábita Mezőségen. (22,1-36,13.)

22,1. Izrael Moáb mezőségén üti fel táborát. Az események egymásutánja valószínűleg a következő volt: az Árnon felső folyásánál (21,13. v.) Izrael követeket küldött Szehonhoz, majd elfoglalta Szehon és Óg földjét (21,21-35.), aztán levonult a Moáb mezején levő völgybe (21,20.) s onnan jutott Moáb mezőségére. (22,1.) – Moáb mezőségének nevezi a Szentírás a Jordán alsó folyásának keleti partvidékén húzódó síkságot. Ezt a helyet, melyet az izraeliták az ámorreusoktól (Szehontól) foglaltak el valamikor a moábiták bírták, azért hívja a Szentírás Moáb mezőségének. Ez volt az izraeliták utolsó táborhelye Kánaánba való bevonulásuk előtt: e táborhely északi pontjáról (Ábel-Setimből vagy rövidebben: Setímből) indultak el a Jordán átkelésére. (Vö. Józs. 3,1.)

* 2-14. A moábiták első követsége (az ánanflnita) Bálaámhoz.

* 4. A mádiániták egy része Moáb keleti határán lakott; milyen kapcsolatban volt e nép a Sínai-hegy vidékén tanyázó mádiánitákkal, attól függ, hogy hol feküdt a Sínai-hegy. (Vö. Móz. II. 3,1. Jegyz.) Moáb királya valószínűleg azért fordult Mádián véneihez, mert őket akarta megnyerni szövetségesekül Izraellel szemben.

* 5. A vers eleje a héber szövegben így szól: Követeket külde tehát Bileámhoz, Beor fiához, a folyóvíz mellett levő Petorba, népe fiainak országába. – A folyóvizén a Szentírás rendesen az Eufrátest érti, miért is sokan Petort az Eufrátes mellett, Arám földén keresik. Ezzel egybevágna az is, hogy 23,7.-ben Bálaám azt mondja, hogy őt Bálák Arámból hozatta el s Móz. V. 23,4. is Áramot nevezi Bálák hazájának. Eszerint Bálák tehát arámi lett volna. Ezzel szemben némi nehézséget csak az okoz, hogy Arám Moábtól kb. 20 napi útra feküdt. – Petor helyett a latin fordítás – egy hasonló hangzású héber szó alapján – jövendőmondót fordított. A népe fiainak országa kifejezés a Szentírásban kb. annyit jelent, mint szülőföld vagy lakóhely. A népe fiai (héberül: bene ammo) szavak helyett azonban a latin fordítás Ámmon fiait (héberül: bene Ámmon) olvasott és fordított. Ámmon fiai a moábiták szomszédságában laktak s így könnyen lehet, hogy Bálaám ámmonita volt. Hogy azonban ebben az esetben miként kell ezzel összhangba hoznunk 23,7. és V. 23,4. megjegyzéseit, az egyelőre még nyílt kérdés. – Vannak olyan magyarázók is, akik azt hiszik, hogy 23,7. és V. 23,4.-ben Arám helyett Moáb déli szomszédjára, Edomra kell gondolnunk (a héberben az r és a d igen hasonlítanak egymáshoz, e betűktől eltekintve pedig Áramot és Edomot ugyanúgy írják) s Bálaám edomita volt. – Sajnos, a rendelkezésünkre álló földrajzi adatok hiányossága e kérdés végleges eldöntését ma még lehetetlenné teszi.

* 6. Az a föld, amelyen az izraeliták most állanak, valamikor a moábitáké volt, de tőlük az ámorreus Szehon elvette; Izrael az ámorreusoktól hódította el. A moábita király már most szeretné visszaszerezni az izraelitáktól, de megtámadni őket nem meri; azért kéri Bálaámot, hogy átkozza meg Izraelt.

* 15-21. A moábiták második követségének hívására Bálaám elindul.

* 22-31. Az Úr csodás módon figyelmezteti Bálaámot, hogy csak azt mondja, amit majd az Úr mond neki.

* 22. A héber szöveg szerint az Isten azért haragudott meg (Bálaámra), mert Bálaám elment. Mivel pedig ezt az Isten a 20. vers tanúsága szerint kifejezetten megengedte, legtöbb magyarázó úgy véli, hogy Bálaám gonosz szívvel ment el útjára, készen arra, hogy a kitűzött jutalomért az Úr parancsa ellenére is megátkozza Izraelt.

* 22-27. Az Úr angyala (L. e kifejezésről Móz. I. 16,7. jegyz.) mindig lehetetlenebbé tette a szamár számára a továbbhaladást.

* 28-30. A katholikus magyarázók egybehangzó tanítása szerint az itt elbeszélt eseményt szószerint kell értenünk. A dolog mikéntjére nézve a Szentírás szűkszavú elbeszélése következtében hiábavaló minden találgatás: annyi bizonyos, hogy az Isten mindenhatóságának nincsenek korlátjai. (Vö. Pét. II. 2,16.)

* 36-40. Bálaám megérkezése Bálákhoz.

* 36. Valószínűleg Árról (vö. 21,15. jegyz.) van szó, mely Moáb északi határán, az Árnon vidékén feküdt.

* 39. A héber szöveg így szól: Erre elméne Bálaám Bálákkal és eljutának Kirját-Chuszótba. Hol feküdt az utóbbi helység, biztosan megmondani nem tudjuk. 41-23,12. Bálaám első áldása.

* 41. Báál (= Úr) a keleti pogány vallások legfőbb istensége volt; tisztelete rendesen (természetes vagy mesterséges) magaslatokon folyt le. Lehet azonban, hogy itt a Báál magaslatai (= Bámót-Báál) kifejezés egy hegycsúcs tulajdonneve. Úgy látszik Bálaám először csak a nép végét, később (23,13.) a népnek egy nagyobb részét, végül (24,2.) az egész népet látta.

* 23,4. A vers eleje a héber szövegben így szól: Erre elméne egy kopasz hegycsúcsra s eléje jőve (= kinyilatkoztatta neki magát) az Isten.

* 7. Bálaám jövendöléseit azért nevezi a Szentírás példázatoknak (héberül: másáloknak), mert jelképi tartalmúak és költői formájúak. Az első példázat két gondolatot tartalmaz: 1. nem átkozhatja meg Izraelt, mert nem átkozta meg azt az Isten, 2. a nép jövendője ragyogó lesz. – Árámról L. 22,5. jegyz.

* 9. Értelme: Izraelnek önálló nemzeti léte lesz, mely felett maga az Úr fog őrködni. – A nemzeteken a pogány nemzeteket kell értenünk.

* 10. Izraelnek (= Jákobnak) annyi lesz az ivadéka, mint az útnak a porszeme. A második rész így is értelmezhető: amily igazán kívánom, hogy halálom olyan legyen, mint az igazaké, oly igazán kívánnám, hogy sorsom olyan legyen, mint Izraelé.

* 23,13-26. Bálaám második áldása.

* 13. Vö. 22,41. jegyz.

* 14. A héber szöveg így szól: Azzal felvivé őt a Szofím (= Őrök) mezejére, a Fászga csúcsára és hét oltárt építe stb. A Fászga-hegy az Ábárím-hegység északnyugati nyúlványa; a Holttenger északkeleti végén emelkedett.

* 18. E második példázat (vö. 23, 4. v. jegyz.) alapgondolata: az Isten nem változtatja meg az egyszer kimondott áldást; óvja népét minden bálvány-imádástól, tulajdon kinyilatkoztatásai által vezeti, az ilyen nép csak diadalt arathat.

* 21. Értelmet az Isten a királya Izraelnek s neki hódol örvendezve a nép.

* 22. Az orrszarvú helyett a héber szöveg a reémről (úgy látszik a bölényről) szól.

* 23. Értelme: hogy az Úr valóban Izraellel van, az mutatja, hogy Izraelnek nincs szüksége jóslásra és varázslásra, mert az Úr (a főpap, – vö. Móz. II. 28,30. jegyz. – a próféták és közvetlen kinyilatkoztatásai által) mindent maga megmond neki.

* 25. A héber szöveg így is fordítható: ha már nem átkozod, (legalább) ne áldd!

* 27-24,9. Bálaám harmadik áldása.

* 28. A Fogor (25,3. Fegor, héberül: Peor) az Ábárím-hegység egyik északi hegye vagy csúcsa volt; a Jordán torkolatától keletre emelkedett. A sivatagról L. 21,20. jegyz. – Valószínű, hogy Bálaám innen egész Izraelt láthatta. Vö. 24,2.)

* 24,1. A puszta a moábi Mezőség, ahol Izrael táborozott.

* 3a. E harmadik példázat (vö. 23,7. v. jegyz.) gazdagságot, hatalmat és diadalt jövendöl Izraelnek.

* 3b-4. E verseket a látnoki elragadtatásról (exstasisról) kell értenünk: a látnok leborulva, révületben látja az Isten titkait.

* 6. A harmadik sor a héber szövegben így szól: Mint az áloék, amelyeket az Úr ültetett. Az áloe illatos fa.

* 7. Izraelnek bőségesen lesz vize s így vetése jól fizet. (Utóbbi mondatot egyesek így értik: magva [= ivadéka] jól öntözött földön fog lakni, vagy: bőséges, nagyszámú ivadéka leszen.) – A vers utolsó két sorát a latin fordítás Saulra vonatkoztatja, aki az Isten parancsa ellenére megkímélte Ágágot, az ámálekiták királyát s ezért (utódai számára) országát vesztette. (Vö. Kir. I. 15,23.) – A héber szöveg így szól: Királya hatalmasabb Ágágnál s királysága magasra emelkedik; értelme: Izrael hatalmasabb lesz az ámálekitáknál – kiknek úgy látszik minden királyát Ágágnak nevezték – vagy: Izrael diadalmaskodott Ógon (az ámorreusok királyán. Vö. 21,33. skk).

* 8. Vö. 23,22. jegyz.

* 24,10-19. Bálaám negyedik áldása Izraelre.

* 10. A kéz összecsapása a gúny és a harag jele volt.

* 14. A héber szöveg így szól: Nos, íme én elmegyek népemhez (= haza), jer, hadd világosítsalak fel arról, hogy mit fog tenni e nép (= Izrael) az idők folyamán népeddel (= a moábitákkal). – E jövendölést Bálák nem kéri, Bálaám önként adja.

* 15. E negyedik példázat alapgondolata: Izrael diadalmaskodni fog ellenségein s belőle származik a Megváltó.

* 16. A látnoki elragadtatás leírása.

* 17. Amit látok, még messze van: a jövendőben. – A csillag és a királyi pálca egyfelől Dávid királyt (a moábiták legyőzőjét), másfelől a zsidó és a keresztény hagyomány tanúságai szerint a Messiást (az Isten ellenségeinek legyőzőjét) jelképezi. – Set gyermekein az ámmoni-tákat (vagy a moábitákat) kell értenünk; az itt felsorolt népek azonban egyszersmind az Isten országának ellenségeit is jelképezik.

* 19. A Város úgy látszik Ár, a moábiták (egykori fő-) városa (L. 21,15. jegyz.), de egyszersmind az Istennel ellenséges hatalmak jelképe is.

* 20-24. Bálaám vigasztaló jóslatai. – E rész alapgondolata úgylátszik ez: nemcsak Moáb pusztul el, hanem a többi környező népek is. (Átvitt értelemben e rész az Isten országának végső győzelmét jelenti.) – 20. Az ámálekiták a Sínai-félszigeten, Edómtól délnyugatra laktak; Bálaám (valószínűleg) lélekben látta őket ekkor. Jövendölésének értelme a héber szöveg szerint kb. a következő: Az ámálekiták azzal kezdték szereplésüket, hogy a nemzetek közül ők szálltak szembe először az izraelitákkal (vö. Móz. II. 17,8. skk.) s azzal fogják végezni, hogy elpusztulnak (vö. Kir. I. 15,8.)

* 21. A kineusok (vö. Móz. I. 15,19.) egy része úgy látszik (nem követte az izraelitákat, hanem) az ámálekiták mellett tartott ki. (Vö. Kir. I. 15,6.). Talán ezekről van szó. Hol volt a kineusoknak erős, szirtre helyezett lakóhelyük, nem tudjuk; lehet, hogy a kifejezés csak képes értelmű.

* 22. Assúr ehelyütt úgy látszik általában a nagy keleti népeket jelenti. (Vö. Jer. 25,24.).

* 24. A héber szöveg így szól: A kitteusok (= ciprusiak?) felől hadihajók jönnek stb. – Értelme: a nagy nyugati népek (rómaiak?) el fogják pusztítani (Assúrt =) a nagy keleti népeket. – A hebreusokon itt valószínűleg (nem a hébereket, az izraelitákat, hanem) a nagy keleti népeket, az Eufratesen túl lakó nemzeteket (hebreus – túlnan lakó) kell értenünk, ugyanazokat, akiket az előző sor asszíroknak nevezett.

* 25. Bálaám és Bálák hazatérése.

* 25,1-5. Izrael bűne a moábi síkon.

* 1-2. Settim az izraeliták utolsó állomása a Jordán keleti partvidékén. (Vö. 22,1. jegyz.) Nevét nyilván szétim fáiról (L. Móz. II. 25,5. jegyz.) nyerte. A moábiták látták, hogy Izrael minden ereje az Úr (= Jáhve) segítségében van; úgy gondolják tehát, hogy ha elpártoltatják a népet Jáhvétól, Jáhve cserbenhagyja az izraelitákat s nekik nyert ügyük lesz. Azért hívják meg Izrael fiait a vágó áldozatokhoz = a bálvány istenségek tiszteletére rendezett áldozati lakomákhoz. E dolgot 31,16. tanúsága szerint Bálaám tanácsolta nekik. – A paráználkodás a moábitáknál istentiszteleti cselekménynek számított; egyébként maga a bálványlakomákon való részvétel is paráznaság = házasságtöréshez hasonló hűtlenség volt Izrael részéről az Úrral szemben. (Vö. Móz. II. 20,5. jegyz.).

* 3. Beel-Fegor (héberül: Báál-Peor = a Beth-Peorban tisztelt Báál) a moábiták egyik, kicsapongásokkal tisztelt bálványistensége volt. Valószínűleg azonos volt Kámossal. Vö. 21,29. – Az Úr haragja csapásban (= pestisben vagy valamily más betegségben) nyilvánult (vö. 8. v.).

* 4. A nép főemberein a vétkesek vezetőembereit kell értenünk. – (A héber szöveg így is érthető: Gyűjtsd egybe a nép főembereit s hagyd meg nekik, hogy akasztassák fel a vétkeseket stb.). – Szembe a nappal = fényes nappal, nyilvános gyalázatul. L. köv. jegyz.

* 5. A vétkeseket tehát bírói ítélet alapján először megölték, aztán gyalázatul fára akasztva közszemlére tették.

* 6-9. Fineesz buzgalma.

* 6. A mádiánitákról L. 22,4. jegyz. – A héber szöveg ezt a nőt (nevét a 14. v. közli) nem nevezi (hivatásos) paráznaszemélynek (fejedelmi leány volt), hanem csak egyszerűen mádiánita nőnek. – Mózes és az izraeliták a szent sátor ajtaja előtt sírtak, hogy kiengeszteljék a büntető Istent.

* 9. A 24.000 ember közül a zsidó hagyományok szerint ezret a bírák végeztettek ki, huszonháromezer a csapásban (= betegség folytán) lelte halálát. (Ezért beszél Szent Pál Kor. I. 10,8-ban csak huszonháromezer emberről.)

* 10-15. Fineesz jutalma.

* 13. A főpapságnak tehát Fineesz ágán kellett volna továbbhaladnia. E jogfolytonosság azonban a történelem folyamán részben Fineesz utódainak érdemtelensége, részben politikai befolyások következtében többször megszakadt.

* 16-18. Az Úr megparancsolja, hogy Izrael álljon majd bosszút a mádiánitákon. – E parancs teljesítését 31,1. skk. beszélik el.

* 26,1-4. Az Úr elrendeli az ígéret földjén birtokra jogosult nemzetségek megszámlálását.

* 1. A héber szöveg így szól: A csapás (megszűnése) után pedig monda az Úr stb.

* 2. Az 1,17. skk.-ben megszámlált harcosok a 38 (37) éves pusztai vándorlás alatt meghaltak. Helyükbe új nemzedék támadt: ez már bemegy az ígéret földére, azért kell megszámlálni őket. A számlálás a héber szöveg szerint atyafiságok szerint (vö. 1,5. jegyz.) történt.

* 3. Moáb mezőségéről L. 22,1. jegyz.

* 4. Az itt következő jegyzéket vö. Móz. I. 46,9. skk.

* 6-11. Rúben törzsének birtokra jogosult atyafiságai. – Vö. Móz. I. 46,9; II. 6,14; Krón. I. 5,3.

* 10b-11. A héber szöveg így szól: ... s tűz emészte meg 250 férfiút, figyelmeztető jelül,

* 11. – ám Kóré fiai nem halának meg. (Vö. 16,1. skk.)

* 12-14. Simon törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 15-18. Gád törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 19-22. Júda törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 23-25. Isszakár törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 26-27. Zábulon törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 28-34. Mánássze törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 35-38. Efráim törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 39-41. Benjámin törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 42-43. Dán törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 44-47. Áser törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 48-50. Neftáli törzsének birtokra jogosult atyafiságai.

* 51. Összegezés. Tehát Izrael új nemzedéke 1820 harcos férfiúval volt kevesebb, mint a Sinai-hegységtől való elindulás idején. (Akkor: 603.550. Vö. 1,46.)

* 52-56. Miként kell majd ezeknek elosztani az ígéret földét? Értelme: hogy hol feküdjék az egyes törzsek (s azokon belül a nemzetségek stb.) birtoka, sorsolás határozza meg; hogy mekkora legyen, ezen jegyzék számai szabják meg.

* 57-62. Az ígéret földén birtokra nem jogosult leviták megszámlálása. (A leviták száma tehát a Sínai-hegynél való számlálás óta hétszázzal szaporodott. (Akkor 22.300 volt. Vö. 3,39. és jegyzetét.)

* 63-65. Összefoglalás.

* 64. Vö. Kor. I. 10,55.

* 65. Vő. Móz. IV. 14,23-24.

* 27,1-3. A fiú-utód nélkül elhalt Szálfaád leányai maguknak kérik «z atyjuknak járó birtokot.

* 2. A dolog úgy látszik ünnepélyes gyűlés keretében történt. A héber szöveg szerint az egész község (= tanács?) jelen volt.

* 3. Szálfaád a maga bűnében halt meg, vagyis anélkül, hogy másokat (lázadás szítása által) bűnbe vitt volna. (A halál a bűn zsoldja.)

* 4-11. Az Úr szabályozza a fiúutód nélkül elhalt férfi után való örökösödést.

* 12-14. Az Úr közli Mózessel, hogy meg kell halnia. A Szentírás egyéb, ugyanerre a dologra vonatkozó adataiból az események egymásutánját a következőképen kell gondolnunk. Az Úr (vö. Móz. IV. 20,12.) azzal sújtja Mózest, hogy nem mehet be az ígéret földére. Erre Mózes kéri az Urat, engedje el ezt a büntetést néki (vö. Móz. V. 3,23. skk.), de az Úr ezt nem teszi, sőt felszólítja Mózest, hogy menjen fel az Abárím (hegység Nebó nevű) hegyére, hogy ott meghaljon. (Vö. Móz. IV. 27,12-14.) Erre Mózes legalább haladékot kér, míg maga helyett vezért állít a nép élére s mindent elintéz. (Vö. Móz. IV. 27,15. skk.) Ezt az Úr meg is adja neki és csak később (vö. Móz. V. 32,48.) szólítja fel Mózest az Abárím hegyére. (Móz. IV. 27,12. skk. és V. 32,49. skk. között ellenmondás tehát nincsen.)

* 12. Az Ábárím-hegység a Holt-tenger keleti partvidékén feküdt.

* 14. Vö. IV. 20,12. (és V. 32,51.) jegyz. – A Szín-pusztáról L. 13,22. jegyz.

* 15-23. Az Úr (haladékot ad Mózesnek és) Józsuét rendeli a nép vezérévé.

* 16. Az Úr azért minden test lelkének Istene, mert ő ad minden lénynek életet. (Vö. 16,22.)

* 17. Kimenni és bemenni a héber nyelvhasználat szerint annyit jelent, mint intézkedni, eljárni; e kifejezések e helyütt a pásztor hivatására céloznak. (Vö. Ján. 10,4.)

* 18. A lélek szó itt az Isten kegyelmét és adományait (a bölcseséget, az erősséget stb.) jelenti.

* 20. Józsue nem kapja meg Mózes egész méltóságát, hanem annak csak egy részét,

* 21. – épen azért ő maga (közvetlenül) nem is kérhet tanácsot az Úrtól, hanem, csak Eleázár pap közvetítésével. Eleázár az Úrim és a Tummim által kérdezte meg az Úr akaratát. (Vö. Móz. II. 28,30. jegyz.)

* 28,1-3a. A köteles áldozatokról szóló törvény bevezetése. — E rész (28-29) kiegészíti és összefoglalja a Móz. II. 23,14-17; 29,38-42; 31,12-17; III. 23. és IV. 15,1-12. áldozati és ünnepi törvényeit.

* 2. Az Úr kenyerén (= eledelén) s a kellemes illatú tűzáldozatokon ehelyütt ugyanazt kell értenünk: az áldozatoknak az Úr oltárán elégetett részeit. (Nem a kitett kenyereket s az illatoltár füstjét.)

* 3b-8. A mindennapi egészen elégő áldozat. (Vö. Móz. II. 29,38. skk.)

* 5. Egy tized éfa = 3.64 liter; egy negyed hín =1.5 liter.

* 6. Ezt az áldozatot a nép először a Sínai-hegynél mutatta be; a pusztai vándorlás alatt elmaradt. (Az oltárt 4,13. sk. szerint letakarva vitték.)

* 8. Ezt a mindennapi áldozatot semmiféle más (ünnepi) áldozatba sem volt szabad beszámítani: minden más áldozatot ezenkívül és efölött kellett bemutatni.

* 9-10. A szombatnapi egészen elégő áldozat.

* 9. Két tized éfa = 7,28 liter; az italáldozat mennyiségéről L. 15,3. skk.

* 11-15. A hó első napján bemutatandó áldozatok.

* 12-14. Vö. 15,1. skk.

* 15. Az időközben elkövetett (esetleges) bűnökért, szombat és pászka (Niszán 14.-ének) kivételével, minden ünnepen bűnért való áldozatot is be kellett mutatni.

* 16-25. A pászka ünnepén és nyolcada alatt bemutatandó áldozatok.

* 16. Vö. Móz. II. 12,3-14. – A pászkaünnepen a mindennapi áldozaton kívül csak pászkabárányt (illetőleg kecskét) kellett bemutatni.

* 17. A rákövetkező nyolcad első és utolsó napja szigorú ünnep volt, melyet a kovászos kenyértől és minden munkától való tartózkodás (és áldozatok) által kellett megülni. A tisztelendő és szent kifejezésről L. Móz. III, 23,1. jegyz.

* 19. Az áldozat tehát ugyanannyi, mint a hónapok első napján.

* 20-21. Vö. 15,1. skk.

* 22. Vö. 15. és 8. vers jegyzetét.

* 24. A nyolcad közbenső napjai csak amolyan félünnepfélék voltak s rajtuk csak a szolgai munkától kellett tartózkodni.

* 26-31. A pünkösdi áldozatok. A pünkösd ünnepét zsengék napjának nevezi a Szentírás, mert ezen a napon mutatták be az új termésből készült két kenyeret. (Vö. Móz. III. 23,17.); hetek ünnepének is hívja, mert a pászkától (vö. Móz. III. 23,15.) hét hét választotta el. – A tisztelendő és szent kifejezésről L. Móz. III. 23,1. jegyz.

* 27. Az áldozat tehát ugyanaz, mint a hónapok első napján.

* 28-29. Vö. 15,1. skk. és L. a 15. v. jegyzetét.

* 30. Vö. a 8. vers jegyzetét.

* 29,1-6. A hetedik hó első napján bemutatandó áldozatok.

* 1. Csaknem az egész hetedik hónap ünnepekből állott, tehát az izraeliták szent hónapja volt; később e hó első napjával kezdték számítani a polgári esztendőt. – A tisztelendő és szent kifejezésről L. Móz. III. 23,1. jegyz. – A harsonákat e napon eredetileg a szent hónap kezdődésének jeléül fújták meg. Vö. Móz. IV, 10,1. skk.

* 3-4. Vö. 15,1. skk.

* 5. Vö. 28,15. vers jegyzetét.

* 6. Vö. 28,7. jegyzetét. E napon tehát háromféle köteles áldozat volt: a mindennapi, a minden hó első napján bemutatandó áldozat és a hetedik hó első napja címén bemutatandó áldozat.

* 7-11. Az engesztelőnapi áldozat.

* 7. A sanyargatásról L. Móz. III. 16,29. jegyz.

* 9-10. Vö. 15,1. skk.

* 11. Vö. 28,15. jegyzetét. Ezen a napon ismét háromféle köteles áldozat volt: a mindennapi, az engesztelőszertartási (Móz. III. 16.) és az engesztelőnapi ünnepi.

* 12-16. A sátoros ünnep első napjának áldozatai.

* 12. A szent és tisztelendő kifejezésről L. Móz. III. 23,1. jegyz.

* 14-15. L. 15,1. skk.

* 16. L. 28,15. és 28,7. jegyzetét.

* 17-19. A sátoros ünnep második napjának áldozatai.

* 17. Innen kezdve naponkint (a rendes napi áldozaton felül) 14 bárányt, 2 kost és e napon 12 (minden következőn, a hetedik napig eggyel kevesebb) fiatal bikát kellett bemutatni egészen elégő áldozatul.

* 18. Vö. 15,1. skk.

* 19. Vö. 28,15. és 28,7. jegyzetét.

* 20-22. A sátoros ünnep harmadik napjának áldozatai.

* 23-25. A sátoros ünnep negyedik napjának áldozatai.

* 26-28. A sátoros ünnep ötödik napjának áldozatai.

* 29-31. A sátoros ünnep hatodik napjának áldozatai.

* 32-34. A sátoros ünnep hetedik napjának áldozatai.

* 35-38. A sátoros ünnep nyolcadik (záró) napjának áldozatai.

* 35. A héber szöveg így szól: a nyolcadik nap záróünnepetek legyen. E nap sokak szerint az őszi munka befejezésének hálaünnepe volt.

* 37. Vö. 15,1. skk.

* 38. Vö. 28,15. és 28,7. jegyzetét.

* 39. Összefoglalás. Ezen ünnepi áldozatok tehát törvényszabta kötelességek; ezeken felül mindenki, akár a közösség, akár az egyes ember, többet is áldozhatott.

* 30,1. Az ünnepekről szóló törvények kihirdetése. E vers még a 28-29. fejezethez tartozik.

* 2-16. A fogadalmak érvényessége és érvénytelenítése. E rész kiegészíti a III. 27. és IV. 6. törvényeit.

* 3. Elvként kimondja, hogy a (független) férfi fogadalmai érvényesek.

* 4-6. A hajadon leányoknak az atyai házban tett fogadalmai, ha az atya nem tiltakozik, érvényesek, ha tiltakozik, érvénytelenek.

* 7-9. A hajadonkorban tett fogadalmakat, ha a leány férjhez megy, férje a tiltakozásával érvénytelenítheti.

* 10. özvegyek s elváltak fogadalmai érvényesek.

* 11-16. Férjes nők fogadalmait a férj a fogadalomról való tudomásszerzés első napján tiltakozásával érvénytelenítheti; ha később tiltakozik, az asszonynak akkor is engedelmeskednie kell, de a fogadalom meg nem tartásáért a férj vétkezik.

* 17. A törvény záradéka.

* 31,1-12. Izrael bosszúhadjárata a mádiániták ellen. (Vö. 25,17.)

* 1. A mádiániták (s velük a moábiták) Bálaám tanácsára Jáhve elleni hűtlenségre csábították a népet (vö. Pét. II. 2,15.; Jud. 11.); ezért kell most az Isten igazságos ítéletének végrehajtásaként bosszút állani rajtuk.

* 6. Mi volt a szent felszerelés, nem tudjuk; aligha volt a szövetségládája s aligha a két papi trombita.

* 8. A héber szöveg szerint ez az öt király a mádiániták királya volt; mivel a latin fordítás a nemzet királyairól beszél, nem lehetetlen, hogy az ámmoniták (város-)királyairól van szó.

* 10. A héber szöveg a megerősített helyek városairól s a (sátor)-táborokról szól. – A városokat azért kellett felgyújtani, mert a moábiták városait az izraelitáknak nem volt szabad elfoglalniok. (Vö. V. 2,19.)

* 12. A héber szöveg szerint minden zsákmányt egy helyre, Moáb mezőségére (vö. 22,1. jegyz.) vittek

* 13-34. A zsákmány és a hadakozók vallási megtisztítása.

* 16. Vö. 25,18.

* 22. A héber szöveg szerint a felsorolt fémeket a tűzön kívül a tisztulás vizével is meg kellett (vallásilag) tisztítani. – A tisztulás vizéről s alkalmazásáról L. 19,1. skk. és jegyz.

* 25-31. Hogyan kell a zsákmányt elosztani?

* 25. Csupán az élő zsákmány (ember és állat) kerül elosztásra, a többi azé marad, aki szerezte.

* 27-29. Az élő zsákmány fele tehát a harcosoké, a másik fele az otthon maradt izraelitáké. – A harcosok részéből minden ötszázadik (= egyötöd százalék) a papoké lett, az otthon-maradtakra eső részből minden ötvenedik (= kétszázalék) a levitáknak járt.

* 32-47. A zsákmány elosztása.

* 48-54. A vezérek önkéntes adományai.

* 50. Karkötő helyett egyesek lábláncocskákra, karékességek helyett orrbavaló karikákra, nyaklánc helyett nyakba való golyócskákra gondolnak.

* 51. Az esedezésről L. Móz. III. 4,20. jegyz.

* 52. Egy siklus arany kb. 16,8 gr., 16,750 siklus tehát kb. 282 kgr.

* 32,1-5. Rúben és Gád törzse a Jordántól keletre eső földet kéri birtokul.

* 1. A héber szöveg Jázer földéről és Gálaád földéről beszél; előbbin a Jázer nevű város (vö. 21,32. jegyz.) körül elterülő vidéket, utóbbin a Jábbok folyótól északra és délre fekvő tartományt érti.

* 2. Az itt felsorolt városok Hesebon (vö. 21,26. jegyz.) körül feküdtek.

* 6-15. Mózes hitszegést lát Rúben és Gád törzsének kérelmében.

* 6. Rúben törzsével Mózesnek sok baja volt az úton, mert az nem igen tudott belenyugodni abba, hogy Rúben elsőszülöttségéből fakadó jogait elvesztette. (Vö. Dátán és társai lázadásának történetét. 16,1. jegyz.) Méltán gondolja hát Mózes, hogy a rúbeniták (s a táborban velük szomszédos – vö. 2,10. skk. – gáditák) cserben akarják hagyni Izrael népét.

* 8-13. Vö. 13,21.

* 16-32. Rúben és Gád törzse ünnepélyesen kötelezi magát, hogy segíteni fog a többi törzsnek Kánaán elfoglalásában.

* 20. Mivel az Úr Izrael fiai között lakott, Izrael fiai az Úr előtt járták a hadat.

* 23. A bűn e helyütt annyi, mint büntetés.

* 26. Gálaádon itt a Jordántól keletre eső egész vidéket kell értenünk.

* 30. Köztelek, vagyis Kánaánban, a Jordántól nyugatra eső vidéken.

* 33-42. Rúben és Gád törzse, valamint Mánássze törzsének fele megkapja a Jordántól keletre eső vidéket.

* 33. Mánássze törzsének fele valószínűleg azért kapott kérés nélkül is birtokot, mert hősiessége által kitüntette magát (vö. 39. v.); mivel azonban Mánássze törzse a mózesi rendnek úgy látszik nem nagy barátja volt (vö. Móz. II. 32,1. skk. jegyz.), az sem lehetetlen, hogy Mózes azért adott e törzs egyik részének a Jordántól keletre birtokot, mert meg akarta osztani és törni e lázadásra hajló törzs erejét. – Szehonról (L. 21,21. skk.), Ógról, Uásánról L. 21,33. skk. – Rúben törzse a Jordántól keletre eső vidék déli részét, Gád törzse a középső, Mánássze törzsének fele pedig az északi részét kapta.

* 34-38. Az itt felsorolt városok a hadakozás alatt úgy látszik romba dőltek, azért kellett újra felépíteni és megerősíteni őket. Valamennyi a Jordán alsó folyásától és a Holt-tenger északi felétől keletre eső vidéken feküdt. Etrót és Sófán a héber szöveg szerint csak egy város volt: Átrót-Sófánnak hívták. Nábó és Báálmeon városa nevüket pogány bálványistenektől nyerték, azért a rúbeniták más nevet adtak nekik.

* 39. Mákir nemzetsége (vö. 26,29.) Gálaád északi részét kapta. (Vö. Móz. V. 3,13.)

* 41. Jáir csak távolabbi értelemben volt Mánássze fia: nagyanyja Mákirnak, Mánássze fiának a leánya volt. Jáir falvai Básánban (a Jordántól keletre eső vidék északkeleti részében) feküdtek. Vö. Móz. V. 3,14.

* 42. Nóbéról semmit sem tudunk; az összefüggés alapján őt is Mánássze leszármazottjának tartják. Kánát a Jordántól keletre eső vidék északkeleti részében (a Trachonitis nevű tartományban) feküdt.

* 33,1-2. Összefoglaló visszapillantás a pusztai útra. Mózes immár nem vezeti tovább a népet: vezérlete alatt Izrael Egyiptomból a Jordán keleti vidékéig jutott. Ez út áttekintéséül közli a Szentírás a vándorlás legfőbb állomásait.

* 2. Vö. 9,15. skk.

* 3-15.  Izrael állomásai Rámesszesz és a Sinai között.

* 3. Vö. II. 12,37.

* 4. Vö. II. 12,12.

* 5. Vö. II. 12,37.

* 6. Vö. II. 13,20.

* 7. Vö. II. 14,2.

* 8. Vö. II. 15,22; ott ezt a pusztái a Szentírás Súr pusztának nevezi.

* 9. Vö. 15,27.

* 10. Vö. II. 16,1. jegyz.

* 11. Vö. II. 16,1.

* 12-13. Vö. II. 17,1. jegyz.

* 14. Vö. II, 17.

* 15. Vö. II. 19,1.

* 16-36. Izrael állomásai a Sínai és Kádes közölt.

* 16. Vö. IV. 10,11.

* 17. Vö. IV. 11,34.

* 18. Vö. IV. 13,1.

* 19-29. Ezekről az állomásokról a Szentírás egyebütt nem szól.

* 30. Vö. V. 10,6.

* 32. Vö. V. 10,7.

* 33. Vö. V. 10,7.

* 35. Vö. V. 2,8.

* 36. Vö. IV. 20,1.

* 37-49. Izrael állomásai Kádes és a moábi Mezőség között.

* 37. Vö. IV. 20,22.

* 38-39. Vö. IV. 20,25.; V. 32,50.

* 40. Vö. IV. 21,1.

* 41. Vö. 20,22.

* 42. Vö. IV. 21,10. jegyz.

* 43. Vö. IV. 21,10.

* 44. Vö. IV. 21,11.

* 45. Vö. IV. 32,34.

* 46. Vö. Jerem. 48,22.

* 47. Vö. IV. 21,20.

* 48. Vö. 22,1.

* 49. Vö. 25,1.

* 50-56. A felosztandó Kánaán megtisztítása.

* 52. Hogy Izrael a messiási ígéretek teljesedésére minden idegen (bálványozó) vallási befolyástól mentesen készülhessen, az Isten megparancsolja, hogy a kanaánitákat ne tűrje meg földén, hanem veszítse el (a héber szöveg szerint: űzze el) őket, rombolja le istentiszteleti jelképeiket = bálványimádási jelekkel ellátott kő- vagy faoszlopait, vö. III. 26,1.), bálvány szobraikat (a héber szöveg szerint: öntött képeiket) és magaslataikat (vö. 22,41. jegyz., V. 7,5; Bír. 2,2.)

* 54. Vö. 26,52. jegyz.

* 55. A héber szöveg szegek helyett tüskét, dárdák helyett (talán) fulánkot (vagy tövist) említ. – (Minden törzsnek a maga területén levő kanaánitákat kellett kiűznie.)

* 34,1-12. Az Úr közli Mózessel a felosztandó Kánaán határait.

* 3-5. A déli határ útvonalát a Szentírás kelet-nyugati irányban vázolja. A Szín-pusztától L. 13,22. jegyz. – A Sós-tenger a Holttenger. – A Skorpió (héberül: Ákrábbím) magaslat a Holt-tengertől délnyugatra húzódott. Szenna helyett a héber szöveg ismét a Szín-pusztáról beszél. – Kádesbárnéról L. 13,27; 20,16. Ádárról és Ásszemonáról biztosat nem tudunk. Egyiptom patakjának a Szentírás a Sínai-félszigeten húzódó, a Nagy(= Földközi)-tengerbe torkolló időszaki patakot (a mai Vádi el Arist) nevezi.

* 6. A nyugati határ a Nagy(= Földközi)-tenger palesztínai partvonala volt.

* 7-9. Az északi határt a Szentírás nyugat-keleti irányban közli. – A Magas-hegy helyett a héber szöveg a Hór-hegyről beszél; utóbbit meg kell különböztetnünk a hasonló nevű, Kánaántól délre fekvő hegytől, de földrajzilag pontosan meghatározni nem tudjuk. Emátról L. 13, 22. jegyz. – Szedádáról, Zefronáról, Enánfalváról (héberül: Chászár-Enánról) biztosat nem tudunk.

* 10-12. A keleti határt a Szentírás az északi határ keleti végétől kiindulva, észak-déli irányban közli. Sefámáról biztosat nem tudunk. Reblát meg kell különböztetnünk a hasonló nevű, Emáthoz tartozó várostól (vö. Kir. IV. 23,33; 25,21.). A Dáfnim szó a héber szövegben hiányzik; hogy melyik forrásra (a héberben e szó tulajdonnévnek is vehető) kell gondolnunk, nem tudjuk. – A Keneret-tengert másként Genezáreti tónak nevezzük.

* 13-15. Mózes közli a néppel a felosztandó Kánaán határait.

* 16-29. Kik fogják végrehajtani Kánaán felosztását.

* 35,1-8. Mi jár Lévi törzsének az ígéret földéből?

* 2-3. Lévi törzse önálló törzsi birtokot nem fog kapni, ellenben rendelkezésére kell bocsátani negyvennyolc várost s minden város körül négy-négy legelőt.

* 4-5. E legelők szélessége két-kétezer könyök, hossza ezer-ezer könyök (= 1000x500 méter) volt.

* 6. L. 9. skk. v.

* 8. Júda és a hozzátartozó Simeon törzse kilenc várost, Neftáli törzse három várost, a többi kilenc törzs mindegyike négy-négy várost bocsátott Lévi törzsének rendelkezésére; ezek közül tizenhárom a papságé, harmincöt a (szűkebb értelemben vett) levitáké lett. (Vö. Józs. 21.)

* 9-15. Az Úr megparancsolja Izrael fiainak, hogy létesítsenek hat menedékvárost. (Vö. Móz. II. 21,13; V. 19,1-13; Józs. 20,7. sk.)

* 11-12. A menedékvárosok intézményének célja az volt, hogy aki embert ölt, a vérbosszú elől odamenekülhessen. Emberileg feltehető, hogy minden gyilkos megkísérelte, hogy a menedékvárosban oltalmat találjon. Az odamenekült gyilkost a menedékváros bíróság elé állította: ha a gyilkos előre megfontolt szándékkal követte el tettét, akkor a menedékváros kiadta s a meggyilkolt ember rokonai megölhették; ha nem lehetett bizonyítani, hogy előre megfontolt szándékkal járt el, akkor a menedékváros a főpap haláláig oltalmat nyújtott neki s a főpap halála után bántódás nélkül visszatérhetett városába. Ilyen módon e törvény tulajdonképen minden gyilkosságot a bíróság elé terelt s a vérbosszú ősi, keleti szokását lényegében véve megszüntette. A gyakorlatban azonban a bírói ítélet nélkül végrehajtott vérbosszú még sokáig fennállott. A Jordánon túl = a Jordántól keletre.

* 16-21. Kiknek nem nyújthat a menedékváros oltalmat? Az ilyen (és hasonló) esetekben fel lehetett tenni, hogy a gyilkos a tettet előre megfontolt szándékkal követte el s azért a gyilkost a meggyilkolt ember rokonai (a bírói ítélet után) megölhették. – (A mihelyt szó a héber szövegben a 19. és a 21. versben hiányzik.)

* 22-29. Kiknek nyújthat a menedékváros oltalmat?

* 25. Ha az emberölés nem volt szántszándékos, vagy legalább is szántszándékossága nem volt bíróilag bizonyítható (vö. 30.), a tettest a bírói ítélet oltalma alatt az ítélet helyéről visszavitték a menedékvárosba, ahol addig kellett tartózkodnia, míg a főpap meghalt; akkor hazamehetett s a megölt ember rokonainak nem volt szabad bántaniok. – Természetes, hogy ez a kényszertartózkodás számos kellemetlenséget okozott, hisz a tettes el volt szakítva földjétől és családjától, – de épen ezáltal megfontoltságra s az emberi, élet tiszteletbentartására ösztönözte az embereket.

* 26-28. Ha a tettes az idő letelte előtt elhagyta a menedékvárost, akkor áldozatának rokonai megölhették; a törvény ezen intézkedése a visszaélések meggátlását szolgálta.

* 30-34. Utasítások a gyilkosságban ítélkező bírák számára. – Három fontos elvet hangsúlyoz:

* 1. — 30. – a marasztaló ítélet kimondásához legalább két tanú bizonysága szükséges (vö. V. 17,6.),

* 2. — 31. – a gyilkosságért elítéltet pénzen megváltani nem lehet,

* 3. — 32. – hasonlóképen nem lehet (a héber szöveg szerint) váltságdíj árán lehetővé tenni, hogy a menedékvárosba utalt (nem szándékos) gyilkos a főpap halála előtt hazamehessen. – Az utóbbi két törvény a szegény embereket védte a váltságdíjat könnyen lefizető gazdagokkal szemben.

* 36,1-4. A mánássziták aggodalma törzsi birtokuk esetleges szét-forgácsolódása miatt.

* 2. Szálfaád leányainak ügyében Mózes annak idején (IV. 27,l-11.) kimondotta, hogy a fiúörökös hiányában a leányok is örökölhetnek földet. Akkor törzsi birtok még nem volt. Közben a mánássziták ezen ága földet kapott a Jordán keleti partjain (IV. 32,33.) s most attól félnek, hogy ha Szálfaád öt leánya más törzsbeli férfiúhoz megy nőül, Szálfaád birtokrésze más törzsre száll s a mánássziták birtokállománya menthetetlenül megkisebbedik.

* 4. Ezen még az örvendetes (= jóbel) esztendő sem fog segíthetni, mert az csak az adás-vétel eseteire vonatkozik. (Vö. III. 25,10.)

* 5-10a. Az Úr döntése: a törzsi földbirtokkal bíró leányok csak saját törzsük férfiaihoz mehetnek feleségül. E törvény tehát kiegészíti IV. 27,1-11. örökösödési szabályait.

* 7-8. A héber szövegben nincs szó a férfiak megnősüléséről, sem általában a leányok férjhezmenéséről, hanem csupán a törzsi birtokkal bíró leányok férjhezmeneteléről. – A többiek e tekintetben nem estek korlátozás alá.

* 10b-12. A döntés (első) alkalmazása.

* 13. összefoglalás. IV. 27-36. törvényeinek záradéka. – Moáb mezőségéről L. 26,3. jegyz.