Mózes V. könyvének kommentárjai

* 1,1-2. Összefoglaló bevezetés. E két verset egyes magyarázók Izrael jelenlegi szálláshelyére, a moábita síkra vonatkoztatják s így bennük a következő beszédek földrajzi helymeghatározását látják. Mások – nem csekély valószínűséggel – úgy vélik, hogy e két vers a Sinai-hegytől a moábita síkig megtett útnak néhány főállomását említi s így az eddig (Móz. II. 19-IV. 36-ig) közöltek összefoglaló záradéka: ezeket a szavakat intézte Mózes a néphez a Sínai-hegy és a moábita síkság közötti úton.

* 1. A Jordánon túl kifejezés ebben az időben már (úgy látszik) a Jordántól keletre eső vidék állandó, tulajdonnevévé lett. A Mezőségen e helyütt a Jordán torkolatától keletre elterülő síkságot kell értenünk. A Vörös-tenger (héberül: Jám-Szúf) helyett a héber szöveg itt csak Szúfról beszél; ha e kifejezés valamilyen helységet jelöl, akkor annak a Jordán torkolatától keletre kellett feküdnie; ha e kifejezést a Vörös-tengerre kell vonatkoztatnunk, akkor e helyütt a Vörös-tenger keleti (= eláni) öblére kell gondolnunk. Fáránról, Tófelról, Lábánról és Hászerótról bizonyosat nem tudunk: egyesek szerint a Jordán torkolatától keletre feküdtek, mások szerint – valószínűbben – a Holt-tengertől délre és délnyugatra terültek el. (Vö. Móz. IV. 10,12; 11,24; 13,1; 33,17.) – A héber szöveg Hászerót után is tulajdonnevet tartalmaz: Dizáhábról szól; mivel ez annyit jelent, mint: aranyban gazdag, a latin fordítás e nevet lefordította és Hászerótra vonatkoztatta.

* 2. E verset vagy közbevetett megjegyzésnek kell tekintenünk (Kádes és a Hóreb között ma is tizenegy napig járják az utat) vagy pedig így kell fordítanunk: (ezeket a beszédeket intézte Mózes a néphez) azon tizenegynapi út alatt, melyet a Hórebtól a Szeír-hegy felé haladva Kádesbárnéig tettek. – A Hórebról 1. Móz. II. 3,1. jegyz. Szeir hegysége a Holt-tengertől délre feküdt. Kádesbárnéról (vagy: Kádesbárneáról) 1. Móz. I. 14,7. jegyz.

* 3-5. Mózes első (következő) beszédének ideje és helye.

* 3. A negyven esztendőt az Egyiptomból való kivonulástól fogva kell számítanunk. A tizenegyedik hónap a mi januárunk tájára esett.

* 4. Vö. Móz. IV. 21,21. skk.

* 5. A Jordánon túl = a Jordán torkolatától keletre; ez a vidék valamikor Moáb földe volt, aztán az ámorreusok kezébe került, majd az izraeliták birtokába jutott.

* I. Mózes első törvény magyarázó beszéde. (1,6-4,40.)

1,6-3,29. Történelmi rész: Isten nagyságos tettei a Hórebtől a (hajdani) moábita síkságig.

1,6-18. Elindulás a Hórebról.

* 6. Hóreb = a Sínai vagy annak egyik csúcsa. L. II. 3,1.

* 7. Az ígéret földét a Hóreb (Sínai)-tól tekintve, dél-északi irányban három részre osztja a Szentírás: a déli ámorreus-hegyvidékre, a középső kánáneus-földre és az északon fekvő, a Libanontól az Eufrátes felé húzódó földre. Az ámorreusok hegyvidékének környékéhez sorolja a Szentírás a Mezőséget (= az Arabát, a Jordán völgyét, főként annak a Jordán torkolata körül elterülő részét), a Hegyvidéket (= az ígéret földének gerincét alkotó hegyes-völgyes földet), az Alföldet (= a Sefelát, a Földközi-tenger délkeleti partján, kb. Gázától Jafáig húzódó síkságot s ennek nyugati dombvidékét), a Délvidéket (= a Negebet, Palesztina déli határvidékét) és a Földközi-tenger mellékét.

* 10. Vö. II. 18,18.

* 15. A hogy tanítsanak titeket mindenben szavak helyett a héber szövegben azt olvassuk, hogy Mózes (a felsorolt elöljárókon kívül) felügyelőket (= soterím, jegyzőféle tisztviselőket vö. IV. 11,16 V. 16,18.) rendelt a nép fölé.

* 17. A bírák az Isten nevében az Isten akaratát közölték, tehát senki személyétől sem volt szabad félniök. Vö. Móz. III. 19,15; IV. 16,19.

* 19-40. A kádesbárnei lázadás. (Vö. Móz. IV. 13-14.)

* 19. A rettenetes puszta a fáráni sivatag, a Sínai-félsziget északkeleti része. – Az ámorreusok hegyvidékén Kánaán déli részét kell értenünk. – Kádesbárnéról L. Móz. I. 14,7; IV. 13,27. jegyz.; e név a várost s a körülötte fekvő pusztát egyaránt jelentheti.

* 22. Vö. Móz. IV. 13,3.

* 28. Az enákitákról L. Móz. IV. 13,34. jegyz.

* 33. Vö. Móz. II. 13,21; IV. 14,14.

* 40. Vö. Móz. IV. 14,25.

* 41-45. A hormai vereség. (Vö. Móz. IV. 14,39-45.)

* 44. Az ámorreus szó tágabb értelemben véve Kánaán minden népét jelentheti; IV. 14,43. szerint az izraeliták ezt a vereséget az ámálekitáktól és a kánáneusoktól szenvedték. – Hormáíról L. Móz. IV. 14 45.

* 1. 46-2,1. A harmincnyolcesztendős barangolás Kádesbárne körül. (Vö. Móz. IV. 14,45.)

* 2. 2-8. Elindulás Kádesbárnéból. Edom megkerülése.

* 2. A vándorlás negyvenedik esztendejében az új nemzedék összeszedelőzködik Kádesbárnéban és elindul.

* 4. Miután az edomiták nem engedték meg, hogy országuk kellős közepén keresztülvonulhassanak (vö. Móz. IV. 20,14. skk.).

* 5. – Izraelnek viszont fegyverrel nem volt szabad a rokon (Ézsautól származó) néptől kierőszakolni az átvonulást,

* 8. – Izrael megkerülte az ország szívét alkotó Szeír-hegyvidéket és pedig úgy, hogy a Szeír nyugati oldalán húzódó Mezőségen (Vádi el-Araba)  keresztül levonult a Vörös-tenger eláni (keleti) öblének északnyugati pontjához, Ászjongáberhez, ott keletre fordulva, átment az öböl északkeleti pontján fekvő Elál(= Elán?)-hoz s aztán a Szeir-hegység keleti oldala mellett felvonult Moáb felé.

* 9-15. Moáb megkerülése.

* 9. Moáb ezidőben a Holt-tenger déli öblétől fogva egészen a Holt-tenger közepén torkolló Árnon-patakig terjedt. – Lakói Lót leszármazottjai, tehát Izrael rokonai voltak (vö. Móz. I. 19,36.), (egyik) fővárosa Ár, az ország keleti részében feküdt. Az izraelitáknak a moábitákat nem volt szabad bántaniuk (mert rokonaik voltak), épen azért békésen vonultak el az ország határán.

* 10-11. Közbevetett megjegyzés Moáb történetére vonatkozólag. Moábot tehát a moábiták előtt az emiták lakták, kik époly szálas emberek voltak, mint az enákiták. A héber szöveg így folytatja: őket (az emitákat) is a ráfeusokhoz (a latin szerint: az óriásokhoz) számítják, épúgy, mint az enákitákat, de a moábiták (nem ráfeusoknak, hanem) emitáknak (= retteneteseknek) hívják őket. Az emiták népe tehát a ráfeusok egyik törzse volt; szálas emberek voltak (de nem mesebeli óriások). Minthogy I. 15,20. szerint Isten a ráfeusok földét Izraelnek szánta, a moábiták a ráfeusokhoz tartozó emiták kiirtása által Isten tervét szolgálták.

* 12. Közbevetett megjegyzés Szeír (= Edom) őstörténetéről. Vö. Móz. I. 36.

* 13. A Záred egy kis hegyi patak, mely a Holt-tengerbe szakad.

* 16-25. Az ámmoniták megkerülése.

* 18. Moáb keleti, Ár mellett húzódó határán elvonulva, az izraeliták az Árnon-patak-hoz értek; e fölött a Holt-tenger és a Jordán mellett az ámorreusok déli királysága feküdt; ennek (észak)keleti határán

* 19. – Ámmon földe terült el. Mivel az ámmoniták Lót leszármazottai s így Izrael rokonai voltak, az izraelitáknak nem volt szabad őket bántaniok, tehát csak az ámorreusok felé vonulhattak.

* 20-22. Közbevetett megjegyzés, mely az ámmoniták országának történetéről szól. Az ámmoniták földe (előttük) ugyanis szintén a ráfeusok (= óriások, szálas, hatalmas termetű népség) földéhez számított s azok laktak rajta, de az ámmoniták (nem ráfeusok-nak, hanem) zomzommitáknak nevezték őket;

* 22. – épen úgy jártak, mint a Szeír (= Edom) országának lakói, a horreusok, akiket az edomiták űztek ki.

* 23. Ismét közbevetett megjegyzés, mely a hevitákról szól. A heviták (megkülönböztetendők a heveusoktól) a Földközi-tenger délkeleti partjain, Gáza körül laktak (Hászerim fekvése bizonytalan; sokak szerint e szó nem tulajdonnév, hanem sátorfalvakat, telepeket jelent), de a kappadóciak (a héber szöveg szerint: a káftoriak, vagyis a Kisázsia déli részéről, mások szerint a Kréta-szigetéről származó filiszteusok) csaknem teljesen elűzték őket. (A hevitákat ezenkívül csupán Józs. 13,4. említi.)

* 24. L. 18. vers jegyzetét. Hesebon a dél-ámorreusok fővárosa volt; Jerichóval kb. egy vonalban, a Jordántól keletre eső vidék közepén feküdt.

* 25. Ezzel kezdődik tehát a szent háború az ígéret földéért. – A vajúdó asszonyról a héber szöveg nem szól.

* 26-37. A délámorreusok legyőzése. (Vö. Móz. IV. 21,21.)

* 26. Kádemót pusztája az Árnon-folyó mellett feküdt.

* 29. Vö. Móz. IV. 20,21. jegyz.

* 30. Az Úr keménnyé tette az ő szívét, vagyis megengedte konok megátalkodását s ezt tervei valósítására használta. (Vö. Móz. II. 7,3. jegyz.) – Jásza valamikor a moábitáké volt (vö. Izai. 15,4. Jer. 48,21. 34.), de most Szehon király bírta.

* 36. Ároer városa az Árnon-patak felső folyásánál feküdt. Gálaád hegye a Jordántól keletre, a Jábbok (a latin fordítás szerint: Jebok)-folyótól délre fekvő hegység. E hegység nyugati fele az ámorreusoké,

* 37. – keleti lejtője s a Jábbok-folyó felső folyásának vidéke az ámmonitáké volt.

* 3,1-11. Az északi ámorreusok legyőzése. (Vö. Móz. IV. 21,33. skk.)

* 1. A Jábbok-pataktól északra az ámorreusok másik (úgy látszik ősibb) királysága feküdt. E terület északkeleti részét Básánnak hívták. Déli fővárosa a Genezáret tótól délkeletre, kb. 30 km-re fekvő Edrái volt.

* 4. Árgobnak Basán legjobban megerősített északkeleti részét hívták.

* 8. Tehát elfoglalták az Árnontól a (Nagy-)Hermon-hegyig (utóbbi a Jordán eredetétől északra feküdt) az egész, a Jordántól keletre eső vidéket.

* 9. A Hermon hegyének két más nevét közli. (Vö. I. 31,47; V. 4,48.)

* 10. Részletezi az elfoglalt vidéket: a Síkság (az, amit egyébként moábita Mezőségnek nevez a Szentírás, vagyis a Jordán-torkolat körüli vidék) az elfoglalt terület déli része; Gálaád (vö. 2,36.) az elfoglalt terület középső része, Básám ugyanannak északi része volt. – Szelka talán ugyanannak a városnak a polgári neve, melyet vallási nevén Ástárot-Kárnáim-nak, a kétszarvú Ástárót városának neveztek (vö. I. 14,5.);. utóbbi az északámorreusok északi fővárosa (a Genezáreti tótól keletre, 25-30 km-re feküdt), Edrái pedig déli fővárosa volt. (L. 1. v. jegyz.)

* 11. Ezzel ezen a vidéken az utolsó óriás (= ráfeus, vö. 2,10. jegyz.) nemzetség is kipusztult. (A Jordántól nyugatra maradt még belőlük – vö. Józs. 15,14. Kir. II. 21,16.) – Óg kétségkívül hatalmas, szálastermetű ember lehetett, de ágyának nagyságából sok következtetést nem vonhatunk, mert a régi keleti királyok sokszor a kelleténél jóval nagyobb, díszes ágyakat használtak. Óg ágyának hossza kb. 9 x 50 = 450 cm, szélessége 4 x 50 = 200 cm volt. Az sem lehetetlen, hogy a vaságy kifejezés bazaltból készült koporsót vagy síremléket jelent. – Ámmon fiainak Rábbálja (= Rábbát-Ámmon) az ámmoniták fővárosa volt; a Jordántól keletre, a Jábbok felső folyásánál feküdt.

* 12-20. A Jordántól keléire eső vidék felosztása. (Vö. Móz. IV. 32.) A Szentírás először (12-13. v.) általában közli Rúben, Gád és Mánássze féltörzsének birtokát, majd részletesebben vázolja Mánássze (14-15. v.) illetőleg Rúben és Gád fiainak területét.

* 14. A gessuriták és a mákátiták a Jordán felső folyásától keletre laktak. (L. róluk: Kir. II. 3,3; 10,6; 13,37; 14,23; 15,8.)

* 16. Rúben és Gád birtokának déli határa (= határterülete) az Árnon-patak, keleti határa az Arnon-patak és a Jebok-patak felső folyása között húzott vonal, északi határa a Jebok-patak, nyugati határa a Jordán keleti partján, a Genezáreti-tótól a Holt-tengerig húzódó síkság volt. Tőlük keletre az ámmoniták laktak.

* 18-20. Vö. Móz. IV. 32,20-32.

* 21-29. Józsué vezéri megbízatása. (Vö. Móz. IV. 27,18.)

* 25. A hegység (a hegyes-völgyes vidék) keleten kiválóbb, mint a szárazföld közepén elterülő síkság, mert több vize van s így termékenyebb, míg a síkság nyáron rendesen sivataggá perzselődik.

* 27. A Fászga valószínűleg a Jordán-torkolat körül emelkedő Ábárím-hegység Nebó nevű hegyének egyik csúcsa.

* 29. Az itt említett völgy nyilván az izraeliták utolsó táborhelye (IV. 21,20; 33,47.) vagyis épen az a síkság, ahol Mózes most beszél. (Vö. 1,1. jegyz.) Fogorról (= Peorról) L. IV. 25,3. – Fogor temploma helyett a héber szöveg Bet-Peorról szól.

* b) 4,1-40. Mózes első beszédének buzdító része.

4,1-8. Buzdítás a törvény megtartására a törvény kiválóságának érveivel.

* 2. E vers a felesleges emberi okoskodások ellen irányul, az ellen, amit később pl. a farizeusok műveltek, de érintetlenül hagyja a szent hagyományok és a törvényes elöljárók tekintélyét.

* 3. Vö. IV. 25,3. 9.

* 9-24. Izrael (a bálványimádás veszedelme miatt) ne ábrázolja az Urat.

* 10. Vö. Móz. II. 19,1. skk.

* 19. A többi népeknek az Isten az égitestek nagyszerűsége által jelentette ki magát, de azok a helyett, hogy az Istent felismerték volna, az égitestek imádásába süllyedtek. (Vö. Bölcs. 13,1. skk. Róm. 1,21. 24. sk.)

* 20. Az egyiptomi szolgaság époly tűrhetetlen volt, mint a vasolvasztókemence, a vaskohó heve.

* 21. Vö. 1,37.

* 25-31. Buzdítás a parancs megtartására a büntetés és a megtorlás érveivel.

* 26. Az ég és a föld legyen a tanú arra, hogy Mózes figyelmeztette a népet.

* 29-31. Az Isten a büntetésekkel nem eltörölni, hanem jó útra terelni akarja a népet.

* 4,32-40. Buzdítás a törvény megtartására a hála érveivel.

* 33. Mózes a Sínai kinyilatkoztatásra utal.

* 34. Mózes Izraelnek Egyiptomból való megszabadítására céloz. Ott az Úr próbára tette a fáraót, jeleket és csodákat mívelt (csodálatos csapásokkal figyelmeztette a fáraót), harcolt (a Vörös-tengeren való átkelés idején, Móz. II. 14,14; 15,3.) népéért s erős kézzel kivezette népét Egyiptomból.

* II. 41-43. A három (Jordántól keletre eső) menedékváros, kijelölése. (Vö. IV. 35,6. 9-29; V. 19,1-14.)

* 43. Boszor délen, a hajdani moábita síkság vidékén, kb. Jerikóval egy vonalban feküdt. Rámát (Gilead) a Jordántól keletre eső vidék közepén, kb. Jaffával egy vonalban terült el. Gálán északon, Basán déli részében feküdt.

* III. Mózes második törvénymagyarázó beszéde. (4,44.-28,68.)

44-49. Bevezetés Mózes második törvénymagyarázó beszédéhez.

* 46. A hely tehát ugyanaz, mint ahol Mózes az első beszédet mondotta: a hajdani moábita síkság, ahova az izraeliták az ámorreusok két királyának legyőzése után jutottak. – Fogor szent helye = Bet-Peor. L. Móz. IV. 25,3.

* 48. Ároer városa az Árnon-patak mellett feküdt. A Palesztina északi határán emelkedő Hermon-hegyet 3,9. szerint Szárionnak is nevezték; a Szion név úgy látszik e név valamely rövidített vagy megromlott formája.

* 49. A Síkságon ehelyütt a Jordán (keleti) völgyét (az Arabát) kell értenünk. A Puszta (= az Arába) tengere a Holt-tenger. – A Fászgáról L. 3,27. jegyz.

* a) 5,1-7,11. Mózes második beszédének első része: a törvény alapvető parancsolatai.

5,1-21. A tízparancsolat megismétlése.

* 1. Itt kezdődik Mózes második beszéde.

* 3. A Sínai-szövetséget az Isten nem az izraeliták ősatyáival (Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal), hanem az Egyiptomból kijövő néppel kötötte; e nép 20-60 év között levő része elpusztult ugyan, de azok, akik akkor húsz éven alul voltak, ma itt állanak, mint meglett emberek.

* 4. Az Isten színről-színre szólott az izraelitákkal (vagyis maga az Isten szólt magukhoz az izraelitákhoz), de azért az izraeliták nem látták színről-színre az Istent. (Vö. 4,12. 15.)

* 6-21. A tízparancsolat. Az egyes parancsolatok lényegükben véve itt is ugyanazok, mint II. 20,2-17-ben.

* 22-33. A tízparancsolaton kívüli törvények eredete.

* 22. A két kőtáblát Mózes a hegyen való (első) negyvennapos tartózkodásának a végén kapta az Istentől (vö. Móz. II. 30,18.); itt a Szentírás szónoki összefoglalással él.

* 24-26. A nép látta, hogy nem hal meg az ember (vö. Móz. I. 16,13. jegyz.), ha az Istennel beszél, – mindazonáltal még sem mer felmenni a hegyre, mert közben bűnt követett el: a régi papság lázítására kicsinyhitűségbe esett. (Vö. Móz, II. 19,23. jegyz.)

* 6,1-3. Bevezetés Mózes öt főparancsolatához. Mózes a következőkben öt főparancsolatba foglalja a törvényt.

* 4-9. A törvény első főparancsolata: Csak Jáhve az Isten.

* 4. A héber szöveg így szól: Halljad, Izrael: Jáhve a mi Istenünk, egyedül Jáhve! – Ez az izraeliták híres Semá-Izrael (= Halljad, Izrael) imádsága, melyet a Talmud szerint minden izraelita naponkint kétszer elmondani köteles.

* 8. E részt. (6,4. skk.) az izraeliták később az imaszíjra kötötték. (L. Móz. II. 6,6-9. jegyz.)

* 9. Ugyanez a figyelmeztetés a jelen (6,4-9.) részleten kívül 11,13-21. után is olvasható; épen azért az izraeliták ezt a két részt egy pergamenttekercsre írták s a jobb ajtófélfa felső harmadára erősítették. Ezt nevezik mezuzának. – A Szentírás szavainak értelme nyilván az, hogy e törvények vezéreljék az izraeliták házait = családjait. Az ószövetségi Szentírás sehol sem említi, hogy ezt a parancsot szószerint való értelemben vették volna és tekercseket erősítettek volna az ajtófélfákra; e szokás nyilván csak a törvény farizeusi, betűszerint való értelmezésének következménye.

* 10-15  A törvény második főparancsolata: A bálványimádás tilalma.

* 13. Az eskü lényegében véve istentiszteleti cselekmény; aki más, hamis isten nevére esküszik, hamis istent tisztel.

* 15. Az Isten és az izraeliták között fennálló szövetséget az ószövetségi Szentírás gyakran hasonlítja házassághoz, melynek tisztaságára Isten féltékenyen őrködik.

* 16-19. A törvény harmadik főparancsolata: Az istenkísértés tilalma.

* 16. Az Istent kísérti az izraelita nép, ha nem tartja meg az Isten parancsait s kishitű kétkedésbe esik, mint a Kísértéshelyén, vagyis Masszában. (Vö. IV. 33,8.)

* 20-25. A törvény negyedik főparancsolata: A törvényeket meg kell tartani és tartatni.

* 7,1-10. A törvény ötödik főparancsolata: A Kánaán földén lakó (pogány) népeket el kell veszíteni. (Vö. Móz. II. 23,23. skk.; 33,2; 34,11. skk.; Móz. V. 12,3; 16,21.)

* 1. Az itt felsorolt népekről L. Móz. I. 15,19-21. jegyz.

* 2. Veszítsd el őket egy szálig: a héber szöveg azt mondja: tedd őket cheremmé. Vö. III. 27,28-29.

* 5. Az oltárok kőből-földből összehányt halmok; az oszlopok (másszebák) Báál tiszteletére felállított kövek voltak. A berkek (a héber szöveg szerint: áserák) lombos fákból (ciprusokból) álló ligetek voltak, melyekben a Báál feleségének képzelt Ásera (Astarte) istennő (kb. Vénusz) förtelmes tisztelete folyt; néha csupán egy-egy, az oltár mellett elhelyezett faoszlop vagy tönk jelképezte őt.

* 7,12; 11,32. Mózes második beszédének buzdító része: Különböző érvek a törvény megtartására.

12-26. A törvény megtartását az Isten áldása fogja jutalmazni.

* 19. L. 4,34. jegyz.

* 20. A darazsakról L. Móz. II. 23,28; Józs. 24,12.

* 26. A héber szöveg így szól: Ne vigy hát semmiféle undokságot (= bálványholmit) házadba, hogy cheremmé ne válj, úgy mint az (a bálványholmi t. i. cherem, vö. III. 27,28-29): iszonyat és undokság legyen az néked, mert cherem az.

* 8,1-20. A törvény megtartására ösztönözzön az Isten iráni köteles hála.

* 3. Vö. Móz. II. 16,1. skk. – A manna mutatta, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével (a héber szöveg szerint: dologgal), mely az Isten szájából (a héber szöveg szerint: Istentől) jő; e szavak tehát azt jelentik, hogy az ember ne bízzék egyedül a maga erőiben, hanem higgye, hogy az Isten rendkívüli módon (pl. mannával) is tudja táplálni őt. (Vö. Máté 4,4; Luk. 4,4.)

* 8. A gránátalmáról L. Móz. II. 28,33. jegyz.

* 9. A Libanon és a Hermon hegye (vas)ércekben bővelkedik.

* 15. A nagy és rettenetes puszta a Sínai-félsziget északkeleti nagy pusztája, a Farán puszta. A héber szöveget így fordítják: aki vezetett téged a nagy és félelmetes pusztában, kígyók, száráf-kígyók (vö. Móz. IV. 21,6.) és skorpiók között, (azon a) száraz (= víztelen) földön, hol nincsen víz, de aki vizet fakasztott néked a kovasziklából.

* 9,1-10,11. A törvény megtartására ösztönözzön Isten irgalmassága, mely Mózes közbenjárására megbocsátotta az aranyborjú által elkövetett hitszegést s a nép egyéb bűneit. E részlet arról a (második) negyvennapos tartózkodásról szól, melyet Mózes az aranyborjú ledöntése után töltött a Sinai-hegyen Vö. II. 32-34.; megértését kissé nehézzé teszi, hogy Mózes szónoki összefoglalással élve, kitér (9,22-24., továbbá 10,6-9-ben) olyan eseményekre is, melyek e negyven nap után történtek.

9,1-21. Az aranyborjú által elkövetett lázadás s Mózes második negyvennapi tartózkodása a Sínai-hegyen.

* 2. Az enákitákról L. Móz. IV. 13,34. jegyz.

* 8. A Hórebnél (= Sínainál), vagyis mindjárt a szövetség megkötésének helyén lett Izrael hűtlen az Úrhoz. – Vö. II. 32.

* 9. Mózes első negyvennapos tartózkodása a Sínai-hegyen. Vö. Móz. II. 20,21. skk.

* 18. Mózes második negyvennapos tartózkodása a Sínai-hegyen. Vö. Móz. II. 34,1. skk.

* 20. Áronra is az aranyborjú miatt haragudott az Isten.

* 21. Vö. Móz. II. 32,20.

* 22-24. Közbevetett kitérés: a pusztai nagy lázadások.

* 22. E versben a latin fordítás a héber szövegben előforduló földrajzi tulajdonneveket lefordítja: Égés = Tábeera. Vö. Móz. IV. 11,1. Kísértés = Massza. Vö. Móz. II. 17,7. – Kívánság sírjai = Kibrót-Háttááva. Vö. Móz. IV. 11,34. – Kádesbárnéban a kémek visszajötte után támadt lázadás. Vö. Móz. IV. 13.

* 25-29. Mózes könyörgése a Sínai-hegyen (a második) negyven nap alatt. E rész 9,1-21. folytatása.

* 25. A negyven nap a 9,18-ban említett (második) negyvennapi tartózkodás a Sínai-hegyen.

* 10,1-5. A tízparancsolat két új kőtáblája s a szövetség ládájának elkészítése. Vö. Móz. II. 34,1. sk; 37,1. skk.

* 1. Ugyanabban az időben, vagyis az aranyborjú ledöntése után. A láda a szövetség ládája.

* 3. A szétimfáról L. Móz. II. 25,5. jegyz. – Ekkor ment fel Mózes másodszor negyven napra a Sínai hegyére.

* 5. A második negyvennapi tartózkodás befejezése.

* 6-9. Közbevetett kitérés: Az izraeliták útjának főbb állomásai a pusztában. E részben Mózes nem követi a történelmi sorrendet, hanem szónoki összefoglalással él.

* 6-7. Az itt említett állomásokat IV. 33,30-33. is felsorolja, de a hozzájuk fűződő eseményeket a Szentírás sehol sem közli; az akkori izraeliták értették, mire céloz Mózes e nevekkel, mi manapság már nem tudjuk megmondani. — IV. 33,31. szerint az izraeliták Moszerótból menték Bne-Jáákánba; ezen vers szerint pedig Jákán fiainak Beerótjából (Beerót-Bne-Jáákánból) Moszerába mentek; lehet, hogy csak a nevek hasonlítanak egymáshoz, de különböző helyekről van szó. Áron a Hór hegyén halt meg; a Hór ezen a vidéken feküdt, azért említi itt a Szentírás. Gádgád hegyét Móz. IV. 33,32., Jetebátát IV. 33,33. említi.

* 8. Ugyanezen időben, vagyis a második negyvennapi tartózkodás után (vö. 5. vers) jóval Áron halála előtt, még a Sinai-hegy lábánál. (L. Móz. IV. 8,5. skk.)

* 9. Vö. Móz. IV. 18,20. 23.

* 10-11. Mózes befejezi második negyvennapi tartózkodását a Sínai-hegyen.

* 10. E negyven nap ugyanaz, mint amelyről 9,18. és 25. beszél: Mózes második negyvennapos tartózkodása a Sínai-hegyen.

* 12-22. Buzdítás a törvény megtartására a hála érveivel.

* 16. Körülmetélni a szívet az ószövetségi Szentírás nyelvhasználatában annyit tesz, mint megtisztítani a szívet mindattól, ami tisztátalanná s istentelenné teszi.

* 11,1-9. Buzdítás a törvény megtartására az Isten hatalmának érveivel.

* 6. Vö. Móz. IV. 16,31. – Kóré híveinek lázadását úgy látszik azért nem említi Mózes, mert azok leviták voltak s nem akarja a leviták vétkeit hánytorgatni.

* 10-25. Buzdítás a törvény megtartására az Isten jövendő segítségének érveivel.

* 10. A héber szöveg így szól: Mert az a föld, melyet elfoglalni mentek, nem olyan, mint Egyiptom földe, ahonnan kijöttetek, ahol az elvetett magot a lábaddal (lábbal hajtott öntözőművekkel) kellett öntöznöd, mint a zöldségeskertet. Kánaán földe tehát jobb, mint Egyiptom, mert nem kell rajta öntözőműveket létesíteni, de termése épen azért Isten akaratától, az esőtől függ, azt pedig megadja az Isten, ha Izrael megtartja a törvényt s megtagadja, ha meg nem tartja.

* 14. A korai eső Palesztinában október-novemberben szokott bekövetkezni, ezt követi a nagy, téli esőzés (kb. decemberben) s aztán a késői eső (kb. márciusban). Ha az esők elmaradnak vagy késnek, megsínyli a termés.

* 18. L. Móz. II. 6,6-9. jegyz.

* 20. L. Móz. V. 6,9. jegyzetét.

* 24. A puszta itt az arábiai puszta; a nyugati tenger a Földközi-tenger.

* 26-32. Buzdítás a törvény megtartására a jutalom és büntetés érveivel.

* 26. Mózes nem választás céljából adja Izrael elé az áldást és az átkot (jutalmat és büntetést), hanem azért, hogy szemük elé állítsa, mi vár reájuk, ha megtartják s ha megszegik a törvényt. A gondolat azonban e helyütt némileg megszakad: 12,1. 26,15-ig tételes törvények következnek és csak 27,1. skk.-ben tér vissza Mózes az itt megkezdett gondolat kifejtésére.

* 29-30. Gárizimnak és Hebálnak (= Ebálnak) hívták azt a két, egymással szemben álló hegyet, mely a Jordánon túl (= a Jordántól nyugatra), Kánaánnak körülbelül a közepén, Szichemtől délre és északra emelkedett. Ugyanezen a vidéken úgy látszik egy Galgala nevű város is feküdt. Mivel azonban a Szentírás e helyütt a Mezőséget (= a Jordán-völgyet) említi s a Jordán-torkolat körül is feküdt egy helység, melyet (később) Galgalának hívtak, sokan úgy vélik, hogy az itt említett Gárizim- és Hebál-hegy a Jordán torkolata körül, Jerichó vidékén terült el. – A messze benyúló völgy helyett a héber szöveg Móré terebintusfáiról (vö. Móz. I. 12, 6. jegyz.) beszél. Utóbbiak Hebron vidékén állottak. Lehet, hogy a Szentírás itt csak azért említi őket, mert azt akarja hangsúlyozni, hogy arról a földről beszél, melyen Ábrahám lakott.

* 12,1-26,15. A legfontosabb törvények gyűjteménye.

12,1 – Bevezetés.

* 2-3. A kánaáni pogány népek istentiszteleti helyeit és jelvényeit el kell pusztítani. – E törvény célja a bálványimádás és az igaz Istentől való elpártolás veszedelmének elhárítása volt.

* 2. A kánaáni pogány népek rendesen magos hegyeken, halmokon, ligetekben vagy utóbbiak hiányában magukban álló, lombos fák alatt tisztelték isteneiket.

* 3. Oltáraik szabad ég alatt álló, kőből-földből épített emelvények voltak. Az oszlopokról (héberül: másszebák-ról) 1. Móz. I. 28,18. jegyz. – Berkek helyett a héber szöveg itt és minden hasonló helyen az ú. n. áserákról beszél; utóbbiak a Báál feleségének képzelt Astarte (kb. annyi, mint Vénusz) tiszteletére szánt fatönkök, többé-kevésbbé faragott facölöpök voltak. A bálványképek többnyire Báál tiszteletét szolgálták.

* 4-7. Izrael azon a helyen tisztelje Istenét, amelyet majd az Úr kiválaszt.

* 4. Értelme: ti ne végezzétek Istenetek tiszteletét úgy, mint a pogányok, vagyis akárhol, hanem állandó és hivatalos áldozataitokat azon a helyen mutassátok be, amelyet az Úr majd kiválaszt. Ez a hely kétségkívül (a szent sátor, illetőleg) a jeruzsálemi templom volt, de e törvény a rendkívüli és nem-hivatalos áldozatokra úgy látszik nem vonatkozott.

* 6. Ott kell tehát bemutatni az egészen elégő áldozatokat (vö. Móz.III. 1,1. skk.), a vágó áldozatokat (– a békeáldozatokat, vö. Móz. III. 3,1. skk.), a tizedel (vö. Móz. III. 27,30. skk. jegyz.), az adományokat (= a terumákat, vö. Móz. III. 7,29. jegyz.), vagyis a fogadalomból és az önkéntes elhatározásból fakadó áldozati ajándékokat és az áldozatra alkalmas állatok (szarvasmarha, juh, kecske) első fajzatát (vö. Móz. III. 27,26. skk.). A termésből az Úrnak járó zsengeadományokat a Szentírás azért nem említi, mert ezeket nem kellett természetben bemutatni, hanem pénzért meg lehetett váltani. (vö. Móz. III. 27, 27.)

* 8-12. Kánaán földén azon a helyen kell áldozni, amelyet majd az Úr kiválaszt.

* 8. Itt = a Jordántól keletre, Kánaán elfoglalása előtt.

* 12. A héber szöveg itt és minden hasonló helyen (14,26; 16,11; 26,11; 27,7.) lakmározás helyett örvendezésről szól: azt hangsúlyozza ugyanis, hogy az áldozati lakomákat szent öröm kísérje. – Ebben a versben olvassuk először (vö. 18. v.; 14,27; 16,11; 16,14; 18,6; 26,12.), hogy az áldozati lakomára kinek-kinek meg kellett hívnia a városban lakó levitái is; nem lehetetlen, hogy ezt a törvény csak azért hangsúlyozza, hogy a leviták megbecsülését fokozza. (Egyes magyarázók szerint itt azokról a levitákról van szó, akik rendes, hivatalos szolgálatot nem teljesítettek.) – A levitáknak törzsi birtokuk (földbirtokuk) nem volt.

* 13-19. Nem áldozati lakomára szánt (áldozható) állatot bárhol el szabad fogyasztani. – vö. Móz. III. 17,3. skk. jegyz.

* 15. A pusztai vándorlás ideje alatt (úgy látszik) csak a szent sátor előtt volt szabad (áldozható) állatot vágni s azt mindig mint békeáldozatot kellett elfogyasztani. Ezen törvény szerint az ígéret földén az áldozható állatokból (szarvasmarha, juh és kecske) is szabad közönséges, minden áldozati jellegtől mentes lakomákat készíteni. Ezeken a lakomákon – a héber szöveg értelme szerint – a vallásilag tiszta és tisztátalan ember egyaránt résztvehet (áldozati lakomákon csak vallásilag tiszta emberek vehettek részt.). – Vadkecskét és gazellát szabad volt enni, de nem lehetett áldozatul bemutatni.

* 16. vö. Móz. III. 17,10. sk. jegyz.

* 18. Feltűnő, hogy e szerint mindezeket a bemutató fogyaszthatta el a városában tartózkodó s vele a szent helyre felmenő (egyik) levitával, holott Móz. IV. 18,21. skk. szerint a tizedek a levitákat, az első fajzatok pedig (Móz. IV. 18,17. skk. szerint) a papokat illeték. L. erről a kérdésről 14,22. sk. és 15,19. skk. jegyzeteit.

* 20-28. Ezek a törvények akkor is kötelezők lesznek, ha Izrael területe megnagyobbodik. vö. 15-19. jegyzeteit.

* 29-32. A pogány népek istentiszteleti szokásait nem szabad követni.

* 31. vö. Móz. III. 18,21. jegyz.

* 13,1-5. A hamis istenek tiszteletére csábító álpróféta büntetése.

* 1-2. Arról a hamis prófétáról van szó, akinek a jövendölése véletlenül beteljesedik.

* 6-12. A hamis istenek tiszteletére csábító rokonok és barátok büntetése.

* 6. Azok a testvérek, akik egy anyától származtak – az izraelitáknak több feleségük is lehetett –, kedvesebbek voltak egymásnak, mint azok, akik csak egy atyától, de más-más anyától származtak. – Kebleden levő feleséged = legkedvesebb feleséged. – Az a barátod, akit úgy szeretsz, mint a lelkedet (vagyis: önmagadat) = legkedvesebb barátod.

* 8. A vétkest fel kellett jelenteni s ha a bíróság megállapította a vétkességet,

* 9. – (a legott szó a héber szövegben hiányzik) a törvény általános intézkedéseinek megfelelően a (feljelentő) tanúnak kellett az első követ reádobnia. (vö. V. 17,7.)

* 12-18. A hamis istenek tiszteletébe süllyedt város büntetése.

* 12-13. Ha valamely várost Béliál fiai, vagyis ördögi, istentelen emberek (e szót ezenkívül 15,9. használja emberről; Náhum 1,15. Izai. 44,9. Kor. II. 6,15. a gonosz lélekről használja) eltántorítottak Jáhvétól,

* 15. – akkor a várost el kell törölni (a héber szöveg szerint: Cheremmé kell tenni, vö. III. 27,27-29.), az átok alá vetett (a héber szöveg szerint: a Cheremmé tett) város javaiból semminek sem szabad megmaradnia.

* 14,1-2. A pogány gyászszokások tilalma.

* 1. A gyász jeléül az izraeliták is lenyírták hajukat (vö. Iz. 22,12.); itt (a héber szöveg szerint) a szemek fölött vágott kopaszságról, vagyis bizonyos babonás szokásról van szó. – vö. III. 19,27; 21,5.

* 3-8. Mit szabad és mit nem szabad enni a szárazföldi barmok közül? – (vö. III. 11,2-8.) A héber szöveg állatneveinek értelme itt is époly bizonytalan, mint a Móz. III. 11-ben.

* 5. Vadkecske helyett egyesek gazellára, mások őzre, bivaly helyett dámszarvasra, vadbak helyett zergére, zerge helyett antilopra vagy bölényre, gazella helyett antilopra, jávorszarvas helyett vadkecskére gondolnak. – A nyúl kérődzéséről L. Móz. III. 11,6. jegyz. A tengeri nyúlról L. III. 11,5. jegyzetét.

* 9-10. Mit szabad és mit nem szabad enni a vízi állatok közül? – vö. III. 11,9-12.

* 11-20. Mit szabad és mit nem szabad enni a madarak közül? vö. III. 11,13-19. és jegyz.

* 13. A héber szöveg (és a latin fordítás) e helyütt háromféle madarat említ: a ráá-t (= sólyom?), az ájjá-t (= héjjá?) és a dájjá-t (= kánya?); III. 11,14. csak az utóbbi kettőről szól s így lehet, hogy az első név csak íráshiba folytán keletkezett.

* 15. vö. III. 11,16.

* 16. Gém helyett egyesek gólyára, kuvikra, hattyú helyett fülesbagolyra, íbisz helyett bagolyra vagy bölömbikára,

* 17. – búvár helyett pelikánra, dögkeselyű helyett búvárpelikánra, éjjeli gém helyett hattyúra vagy valamely keselyűfajtára,

* 18. – pelikán helyett gólyára vagy gémre, lile (= bibicszerű madár) helyett szarkára gondolnak.

* 19-20. Mit szabad és mit nem szabad enni a rovarfélék közül? – vö. III. 11,20. és 23.

* 21. Elhullott állatot izraelitának nem szabad megennie. vö. III. 5,2; 7,24. – Tehát az elhullott állatot oda lehetett ajándékozni vagy el lehetett adni a (nem-izraelita) jövevényeknek (= az idegeneknek), a vadtépte állatot oda kellett adni a kutyáknak. – Az anyja tejében főtt gödölyéről L. Móz. II. 23,19; 34,26. jegyz.

* 22-29. A tized. A tizedről Mózes könyveinek három helye szól behatóbban. III. 27,30-32. azt mondja, hogy terményből és állatból tizedet kell adni az Úrnak s a terménytized a becsáron és annak egyötödrésznyi felárán megváltható, az állati tized meg nem váltható. – IV. 18,28-30. azt tartalmazza, hogy minden (tehát állati és növényi) tized a levitákat illeti, de a levitáknak a terménytizedből tizedet kell adniok a papoknak. – Jelen rész (V. 14,22-29.) azt mondja, hogy az állati elsőfajzatokat (melyeket III. 27,26. szerint megváltás lehetősége nélkül az Úrnak kellett adni), valamint a terménytizedeket el kell vinni a szent helyre, de ha a szent hely messze esik, mindezeket pénzzé lehet tenni (az ár egyötödrészének hozzáadása nélkül) s ebből békeáldozati lakomát kell készíteni a bemutató családja számára, meghíva a család városában tartózkodó levitát is. – Ezen szemmelláthatólag különböző törvények összeegyeztetését a szentírás-magyarázók kétféleképen szokták megkísérelni. Egyesek úgy vélik, hogy e törvény (V. 14,22-29.) változatlanul fenntartja III. 27,30-32; IV. 18,28-30. (és III. 27,26.) törvényeit s azokon felül elrendeli ezt a lakomára szolgáló tizedet is. – Mások úgy vélik, hogy V. 14,22-29. bizonyos változást és ideiglenes engedményt tartalmaz: az állati tized helyébe az (amúgyis köteles) állati első fajzatok léptek s azok, valamint a terménytized is, már nem jutnak a leviták javára, hanem a bemutató család fogyasztja el egy levita meghívása mellett; a változás és engedmény okát Kánaán háborús, nehéz gazdasági helyzetében keresik. – Még nehezebbé teszi ezt a kérdést a 28-29. versben adott törvény, mely azt parancsolja, hogy minden harmadik évben a terménytizedet a bemutató család városában az ottani levita és a szegények megvendégelésére kell fordítani. A latin fordítás ezt a nehézséget úgy oldja meg, hogy a 28. versbe magyarázólag belefűzi a más szót; eszerint tehát három tized lett volna: 1. évenkint lerovandó állati- és termény-tized, melyet III. 27. és IV. 18. szerint természetben vagy becsárán és annak egyötödén megváltva a levitáknak kellett volna adni s amelynek terményrészéből a leviták egytizedet a papoknak adtak; 2. ezenfelül évenkint még egy termény tized, melyet az első fajzatok bemutatása alkalmából el kellett volna vinni a szent helyre s amelyet felár nélkül meg lehetett váltani; 3. ezenfelül minden harmadik évben még egy terménytized, melyet a családnak a lakóhelyén a szegények s az ottani levita megvendégelésére kellett volna fordítani. – Mivel azonban a héber szöveg a 28. versben a más szót nem tartalmazza, mások úgy vélik, hogy a nehéz gazdasági körülményekre való tekintettel V. 14,22-29. ideiglenes engedményt tartalmaz, mely szerint az állati tized egyelőre elmarad, az állati első fajzat és a terménytized a bemutatók békeáldozati lakomájára fordítható, azzal a kikötéssel, hogy ezt az első és második esztendőben a szent helyen a család városából való levita meghívása mellett kell elkölteni, sőt a harmadik esztendőben még ezt a terménytizedet sem kell elvinni a szent helyre, hanem a család lakóhelyén a levita és a szegények megvendégelésére kell fordítani. – Melyik felfogásnak van igaza, eldönteni aligha lehet.

* 15,1-6. A szombatéin haladék (moratórium).

* 1. Mivel a szombatévben (vö. II. 23,10-12; III. 25,1-7. 19-22.) az izraelitáknak a földeket ugaron kellett hagyniok, jövedelmük nem volt. Épen azért ebben az évben izraelita izraelitától nem hajthatta be az adósságot; az adósság valószínűleg nem szűnt meg s nem csökkent, fizethető és elfogadható is volt. – A nyolcadik évben ismét be lehetett hajtani.

* 4. Értelme: a szombatévi haladék megadásától senkit se tartson vissza az a félelem, hogy elszegényedik: az Úr majd pótolja.

* 7-11. A szombatév közelsége miatt nem szabad megtagadni a kölcsönt. vö. 15,1-6. jegyzetét.

* 12-18. A hetedik évben az izraelita rabszolgákat szabadon kell bocsátani. – vö. II. 21,2-6.

* 18. A héber szöveg így szól: Ne tűnjék nehéznek szemed előtt, hogy szabadon kell bocsátanod őt, hiszen a béres (= napszámos) bérének kétszeresét kereste meg néked a hat esztendő alatt, – vagyis kétszer annyit dolgozott, mint a béres s így nem jársz rosszul.

* 19-23. Az első fajzatok.

* 19-20. Az áldozatra alkalmas fajtájú (marha, juh, kecske) és minőségű (vö. Móz. III. 22,17. sk.) állati első fajzatokat békeáldozati lakomára kell fordítani a szent helyen.

* 21-22. Ami ezek közül minőségileg alkalmatlan az áldozatra, odahaza megehető s nincs semmi szent (áldozati) jellege épúgy, mint a vadkecskének (gazellának) vagy a szarvasnak. Az (elsőszülöttekre és) első fajzatokra nézve II. 13,2, 12; 34,19; III. 22,2-27; 27,26. IV. 3,13; 8,17. azt mondotta ki, hogy minden (elsőszülött és) első fajzat az Úré; IV. 18,17. sk. azt mondotta ki, hogy az áldozatra fajilag és minőségileg alkalmas első fajzatok (belső részeit és) zsiradékát el kell égetni az oltáron, a hús a papoké. Jelen törvény most azt mondja ki, hogy az első fajzatokat békeáldozati lakomára kell fordítani s húsuk a bemutató családé. – E szemmelláthatólag különböző törvényeket a szentírás-magyarázók kétféleképen kísérlik meg összeegyeztetni. Egyesek úgy vélik, hogy az állatok fajilag és minőségileg áldozatra alkalmas első fajzatát IV. 18,17. szerint be kellett mutatni, húsa a papoké lett; a másodiknak világrajött (fajilag és minőségileg áldozatra alkalmas) állatot jelen törvény szerint a bemutató család békeáldozati lakomájára kellett fordítani; utóbbit azért nevezné a Szentírás első fajzatnak, mert az az izraeliták számára az első, minthogy a szó szoros értelmében vett első fajzat a papoké lett. Mások úgy vélik, hogy jelen törvény, tekintettel Kánaán háborús, nehéz gazdasági viszonyaira, bizonyos ideiglenes engedményt nyújt: az első fajzatok húsát nem kapják meg a papok, hanem a gazda és családja. (vö. 14,22. skk.) Melyik véleménynek van igaza, eldönteni nem lehet. vö. V. 12,17.

* 16,1-8. A pászkamegülése. vö. II. 12,1-27. 43-49; 13,3-10.

* 1. Az új gabona (= Ábíb) hava, a későbbi Niszán, kb. a mi márciusunkra esett.

* 2. Feltűnő, hogy az aprómarhán (= juh és kecske) kívül szarvasmarha is áldozható; egyesek úgy vélik, hogy a pászka nyolcada alatt bemutatandó szarvasmarhákról van szó; mások szerint a törvény e téren is bizonyos (ideiglenes) engedményt nyújtott.

* 5. A pászkaáldozat bemutatására tehát a szent hely köré kellett menni.

* 7. A pászkát este (éjjel) fogyasztották el, reggel mindenki visszatért sátrához, mely az ünnep tartamára a szent hely körül (később Jeruzsálem falain kívül) állott.

* 8. A héber szöveg így szól: hat napon át egyél kovásztalant s a hetedik napon ászeret (= záróünnep) legyen az Úr tiszteletére; tehát a hetedik napon is kovásztalant kellett enni.

* 9-12. A pünkösd megülése. – vö. II. 34,22; 23,16; III. 23,15-20; IV. 28,26-31.

* 10. II. 23,10. köteles áldozatokat ír elő, jelen törvény szerint kiki tehetségéhez képest áldozzák; egyesek szerint e helyütt a köteles áldozatokon felül önként bemutatott áldozatokról, mások szerint bizonyos engedményekről van szó, hogy mindenki, a szegény is, eljöjjön a szenthelyre.

* 13-15. A sátoros ünnep megülése. vö. II. 23,16; 34,22.; III. 23,33-43.; IV. 29,12-18.

* 16-17. Évenkint háromszor el kell zarándokolni a szent helyre. vö. II. 23,17; 23,15; 34,20.

* 18-20. Minden városban legyenek bírák és elöljárók. Utóbbiak (= a héber szöveg szerint: soterim) úgy látszik jegyzőféle tisztviselők voltak.

* 20. A héber szöveg erősebb: Igazságot (igen) igazságot kövess.

* 21-22. A bálványimádás tilalma. Mivel e rész a bíráknak szóló utasítások között foglal helyet, itt a bálványimádás mint a közrend ellen elkövetett bűntett kerül szóba.

* 21. Az áserákról (L. Móz. V. 7,5; 12,3. jegyz.) és

* 22. – a másszebákról (L. Móz. I. 28,18. jegyz.) van szó.

* 17,1. Hibás állatokat nem szabad áldozni. vö. Móz. III. 22,17. skk. Úgy látszik ez is, mint a közrend ellen elkövetett bűn, kerül itt szoba s (büntetése) a bírákhoz tartozott.

* 2-7. A bálványimádás büntetése a bírói döntés alapján. vö. V. 13,6-17.

* 8-13. A legfelsőbb bíróság.

* 8. Poklosságról a héber szöveg nem szól; azokról az esetekről van szó, amikor az alsófokú (vidéki) bíró nem tud dönteni a gyilkosság szántszándékosságának kérdéseiben, vagy a polgári perek (tulajdonjogi) eseteiben, vagy az okozott kár megtérítésének ügyeiben.

* 9. Ebben az esetben annak a helynek a bírósága döntött, ahol a szent hely állott, és pedig – legalább is úgy látszik – a vallási jellegű ügyekben a papok, a polgári jellegű ügyekben a polgári bíró.

* 14-20. A királyról szóló törvény. Kétségkívül feltűnő, hogy Mózes könyvében már a királyság alaptörvényei is kifejezésre jutnak, holott Izraelnek csak mintegy 500 évvel később lett királya, és hogy e törvény intézkedései olyan dolgokról beszélnek, melyek főkép Salamon király uralkodása idején játszottak nagy szerepet. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy e törvény Mózestől származott.

* 16. Kánaánban (úgy látszik) Salamon király idejéig nem volt ló, csak Salamon hozatott Egyiptomból. A héber szöveg azt mondja: ne tartson sok lovat magának, hogy vissza ne vezesse népét Egyiptomba, hogy sok lovat szerezzen, mert az Úr azt mondta nektek: Sohase térjetek többé vissza ezen az úton.

* 17. A többnejűség tűrt dolog volt, de az igen sok féleség elpuhulttá tette a királyt, s ha feleségei idegen asszonyok voltak, veszélyeztették vallásának tisztaságát. (Salamon királynak 1000 asszonya volt. vö. Kir. III. 11,3.) – A túl sok arany és ezüst sokszor a nép megnyomorításából származott; ezért szakadt két részre Izrael népe Salamon király uralkodása után.

* 18-19. Hogy a törvény melyik részét kellett leíratnia és olvasgatnia a királynak, nem tudjuk; egyesek szerint Mózes V. 5-11 és 28,1-29, mások szerint V. 12,1-26,15. részeit.

* 18,1-8. A papok járandóságai s a leviták szolgálati joga.

* 1-2. Lévi törzsének törzsi birtok Kánaánban nem járt. vö. Móz. IV. 18,20; V. 10,9.

* 3. A békeáldozatokból tehát ezen törvény szerint a papok az elülső lapockát, továbbá az ú. n. negyedik gyomrot és (a héber szöveg szerint) a két állkapcsot kapták; III. 7,32. a hátsó lapockát és a szegyet ítélte a papoknak. Az ellentétet egyesek úgy vélik megoldani, hogy ezt a járandóságot a házi (nem áldozati) vágásokból származó illetménynek tekintik; mások azt hiszik, hogy e helyütt a törvény, tekintettel Kánaán nehéz, háborús gazdasági viszonyaira, némi ideiglenes engedményt nyújt az áldozóknak.

* 4. Viszont a juhnyírásból a gyapjú egy részét (a héber szöveg szerint: zsengéjét) az eddigi törvények nem ítélték a papoknak.

* 6-8. Ha valamely vidéki levita szolgálattételre jelentkezik a szent helyen (ha egyébként megfelel a követelményeknek), joga van szolgálni és részesedni a leviták törvényszabta illetményeiben, tekintet nélkül atyjától származó (magán) vagyonára.

* 9-22. A prófétákról szóló törvény,

* 10-11. A héber szöveg így szól:

* 10. Ne akadjon közted (olyan ember), ki fiát vagy leányát átviszi tűzön (vö. III. 18,21.; V. 12,31.), ki jóslást, felhőkből való jövendölést vagy kígyókból való jövendölést avagy varázslást űz;

* 11. ki bűvös (=szelleműző?) igéket mond, ki felidézett szellemeket kérdez; jövendőmondással (mások szerint: varázslással) foglalkozik, ki halottakat idéz.

* 15. Ilyesmire Izraelnek nincs szüksége, mert az Úr Izraelhez istenküldötte próféták által fog szólani. E szó próféta eredeti értelmében azt jelenti, aki (Isten) helyett beszél. Az első ilyen (nagy) próféta Mózes volt, de Mózes halálával sem fog megszűnni a prófétaság Izraelben, mindaddig, míg el nem jön a legnagyobb próféta, az Úr Jézus Krisztus. (vö. Ján. 6,14. Csel. 3,22.; 7,37.) Az Isten tehát (II. 19,6.) papságot és királyságot, itt pedig prófétaságot ígér Izraelnek; a papság eljött az ároni papságban, a királyság a (dávidi) királyságban, a prófétaság a próféták hosszú sorában és végül eljött Krisztus, ki egy személyben a legfőbb pap, király és próféta.

* 19,1-13. A Jordántól nyugatra eső területen is menedékvárosok létesítendők. A menedékvárosok intézményéről L. IV. 35,9-34. A Jordántól keletre eső vidék menedékvárosairól L. V. 4,41.

* 5-6. E versek példákon mutatják be, kinek van joga a menedékvárosban oltalmat keresni és nyerni.

* 7. E három várost Józsue ki is jelölte. vö. Józs. 20,7.

* 8-9. Tudtunkkal Izrael ezzel a lehetőséggel sohasem élt (s a hat városon kívül) több menedékvárost nem létesített.

* 11-12. vö. IV. 35,20. jegyzetét.

* 14. A határkövek sérthetetlensége. A törvény a későbbi nemzedékeknek is szól; az ősök Józsue és a felosztást végző bizottság (vö. Móz. IV. 34,16. skk.).

* 15-21. A bíróság előtt való tanúvallomás.

* 15. Perrendszerű bizonyításhoz egynél több tanú szükséges.

* 16-21. Hamis tanút a legfelsőbb bíróság elé kell állítani s arra kell ítélni, amire azt az embert ítélték volna, aki ellen hamisan tanúskodott, ha a tanúság igaz lett volna. (vö. II. 23,1-9; III. 19,15; IV. 35,30; V. 17,6. skk., továbbá II. 21,24. III, 24,18-20.)

* 20,1-9.  Az ütközet előtt való teendők. Az ütközet előtt a pap buzdítsa a népet az Úrba vetett bizalomra, az elöljárók (= jegyzők) adjanak hadmentességet azoknak, akiket az illet s végül a sereg vezérei vegyék át s rendezzék a harci népét.

* 5. Az elöljárók (= soterím.vö. II. 5,6; IV. 11,16; V. 1,10 sk,; 31,28.) jegyzőféle tisztviselők voltak. A hadmentességnek tehát négy oka lehet (új ház, új szőlő, új feleség, félénkség.).

* 6. A szőlő termése az 1-3. évben érinthetetlen volt, a negyedikben az Úrnak kellett adni s ettől fogva közönségessé vált, vagyis élvezése nem volt többé tilos. (vö. III. 19,23-25.).

* 8. A félénk embert a sereg harci szellemének megóvása, csüggedés és lázadás elhárítása miatt küldték haza.

* 9. A héber szöveg határozottabb: Mikor pedig az elöljárók (vö. 5. v. jegyzetét) bevégezték beszédüket a néphez, vegyék át a sereg vezérei, kik a hadnép élén állanak, a parancsnokságot. (Mások szerint: rendeljenek – a tisztviselők – csapat vezéreket a nép élére,)

* 10-18. A Kánaántól messze eső és a Kánaánban fekvő városok elleni hadjárat.

* 10-15. A Kánaántól messze eső városok ellen viselt hadjáratról van szó.

* 16-18. A Kánaán határain belül fekvő pogány városok ellen viselt hadjáratokról van szó; ezeknél félő volt, hogy ha megmaradnak, vallásilag megrontják az izraelitákat.

* 17. A héber szöveg így szól: hanem tedd cheremmé (vö. III. 27,27-29.) a heteusokat stb. A felsorolt népekről L. Móz. I. 15,19. jegyz.

* 19-20. A gyümölcsfák védelme az ostrom alatt.

* 19. A vers vége a héber szövegben így szól: hiszen ember-e a mező fája, hogy ostromod alá jusson (mások szerint: hogy a várba menekülhessen előled)?

* 21,1-9. Mit kell tenni, ha meggyilkolt ember tetemére bukkannak és a tettes ismeretlen?

* 2-3. A gyilkosság vádja és az engesztelés kötelessége tehát azt a várost terheli, amely legközelebb fekszik a holttest fekvőhelyéhez.

* 4. A héber szöveg nem annyira a völgyről, mint inkább minderkor folyó patakról szól. (Keleten a kisebb patakokban csak az esős időszakban folyik több-kevesebb víz.) Mivel a vérbosszú joga alapján a tettesnek halállal kellene lakolnia, a vád alatt álló városnak engesztelésül és elégtételül egy üszőt (az engeszteléseket rendszerint nőstény állattal végezték, III. 5,6; 14,10; IV. 6,14; 19,2.) kellett leütnie, hogy az állat vérét, mint a vérvád jelképét, elmossa a patak vize..

* 5. A héber szöveg nem szól tisztáról és tisztátalanról, hanem általában minden peres és minden sérelmes ügyről.

* 9. A héber szöveg így szól: Hárítsd el tehát (az e részben közölt módon) az ártatlan vért (az azért való felelősséget) magadtól, mert akkor azt cselekszed, ami igaz az Úr szeme előtt (vagy: mert neked azt kell tenned, ami igaz az Úr szeme előtt).

* 10-14. A hadifogolynővel való házasság.

* 10. Hadifoglyot csak a nem-kánaáni népek ellen vívott harcban volt szabad ejteni mert a kánaáni népek ellen viselt hadjáratban győzelem esetén a gonosz vallási befolyás veszedelmének elhárítása végett minden élőt meg kellett ölni. vö. 20,10. skk.

* 12-13. Embertelenség lenne a hadifogságba esett nőt azonnal házasságra kényszeríteni, azért előbb egyhavi időt kellett néki engedni, hogy haja és körme levágása által meggyászolja övéit. – A válásról, L. Móz. V. 24,1.

* 15-17. Az elsőszülöttségi jog az elsőszülöttet illeti.

* 15. A többnejűségről L. Móz. I. 4, 23. jegyz.

* 17. Az az ő gyermekeinek (a héber szöveg szerint: velőjének, vagyis férfierejének) zsengéje, elseje.

* 18-21. Az elvetemedett fiú megbüntetése. Keleten a szülők gyermekeik felett általában igen messzemenő hatalommal bírtak. Ezt jelen törvény korlátozza, amennyiben kimondja, hogy a (felnőtt, de atyja házában tartózkodó) fiút (legényt) csak eredménytelen dorgálás (a héber szöveg szerint: fenyítés) után, mindkét szülő panaszára, bírói döntés alapján szabad megölni. E törvény alkalmazásáról egyébként sehol sem olvasunk s valószínű, hogy a törvény ezen intézkedése inkább csak megfélemlítésül szolgált.

* 22-23. A kivégzett ember szégyenszemre felakasztott holttestét egy napon túl nem szabad az akasztófán hagyni.

* 22. A kivégzés után végbemenő felakasztás egyfelől a büntetés fokozását, másfelől az ijesztést és elrettentést szolgálta.

* 23. A felakasztott embert azért nevezték az Isten átkozottjának, mert a bírák az Isten nevében sújtották e büntetéssel; a megfelelő héber kifejezés azonban azt is jelentheti, hogy a felakasztás valóban (az Isten rá a tanúság) a legnagyobb megbecstelenítés. vö. Gal. 3,13.

* 22,1-3. A talált jószág. II. 23,4.

* 1. Testvér = az izraelita.

* 3. A vers vége a héber szövegben így szól: ha megtalálod, ne tettesd magad (mintha nem látnád).

* 4. A köteles segítségnyújtás. Testvér = izraelita.

* 5. Asszony asszonyi, férfi férfiúi ruhát hordjon. Az ellenkezőjét szabadosság (természetellenes kicsapongások) vágya sugallja és sérti a természeti törvényt.

* 6-7. Madarat fiaival együtt megfogni nem szabad. A törvény célja az emberiesség s finomlelkűség fokozása. Embertelenségnek számított ugyanis anyát fiaival együtt megölni (vö. Móz. I. 32,11.), gödölyét anyja tejében megfőzni (vö. Móz. II. 23,19.), madarat fiaival megfogni. E törvényekben valamiképen az Isten IV. parancsolata tükröződik vissza.

* 8. A háztető védőkorlátja. A keletiek a lapos háztetőket kb. olyanféleképen használták, mint nálunk a verandát vagy az erkélyt.

* 9-11. A természetes különbségek megtartása.

* 9. A szőlő bevetése egyszersmind bizonyos kapzsiságot is jelentett, miért is büntetésül szőlő és vetés szentté vált, vagyis nem volt szabad felhasználni (hanem a papságnak kellett adni).

* 11. A gyapjú ugyanis állati, a len növényi termék. vö. III. 19,19.

* 12. Az emlékeztető bojtok. vö. IV. 15,37-41.

* 13-21. A leánykori tisztesség védelme.

* 15. A nászéjtszaka ruháit a leány szülei mint leányuk szüzességének jeleit megkapták és megőrizték. Tekintve, hogy a keleti leányok többnyire igen fiatalon mentek férjhez s igen fejlettek voltak, a nászéjtszaka ruhái általában alkalmasak voltak a leánykori tisztesség megítélésére.

* 18. A férfit ugyan a hamis tanuságtételről szóló törvény alapján (V. 19,19.) meg kellett volna kövezni, de ezáltal az asszony elvesztette volna férjét s így a törvény a férfit csak megméretésre, 100 siklus = 325 pengő erkölcsi kártérítésre s válási jogának egyszersmindenkorra való elvesztésére ítélte. A dolog természetéből folyik, hogy a törvény célja nem a férfi vádaskodásának megtorlása, hanem egyfelől annak megelőzése, másfelől a leányok erkölcsi tisztességének sürgetése és védelme volt.

* 22. A házasságtörés büntetése. vö. Móz. III. 20,10.

* 23-29. Az erőszak büntetése. A törvény három esetet különböztet meg:

* a) 23-24. Ha eljegyzett leányon, ki mint jegyes jogi szempontból vőlegénye feleségének számít, követ el valaki erőszakot, ha ez a városban történik s a leány segítségért nem kiált s így mulasztása beleegyezésnek tekinthető, férfi és leány megkövezendő.

* b) 25-27. Ha ez a mezőn (a városon kívül) történik, mivel ott a leány önmagán nem segíthetett, a törvény feltételezi, hogy a leány beleegyezése nem volt meg s így a leánynak büntetlenséget biztosít.

* c) 28-29. El nem jegyzett leányon elkövetett erőszak büntetéséül a csábítónak a leányt el kell vennie, atyjának a szokásos jegyadomány fejében 50 siklust (162.50 pengőt) fizetnie s azonfelül a férfi egyszersmindenkorra elveszti azt a jogát, hogy a leányt válólevéllel elbocsáthassa.

* 30. Atyja feleségei közül senki sem vehet magának feleséget. vö. Móz. III. 18,8.

* 23,1-8. Kik nem lehetnek tagjai Izrael vallási (és polgári) közönségének? (Elsősorban) a nem izraelita népek tagjairól van szó.

* 1. A heréltség nem fér össze a körülmetéltség törvényének gondolatával.

* 2. Tizedíziglen sem, vagyis sohasem lehet tagja Izraelnek a mámzer. A latin fordítás a mámzert fattyúnak tekinti s így is magyarázza: azaz, ki (hivatásos) parázna személytől született (utóbbi szavak a héber szövegben hiányzanak); sokan, igen jeles szentírásmagyarázók úgy vélik, hogy mámzer = filiszteus.

* 3-6. Örökre ki vannak zárva az ámmonilák és a moábiták. (V. ö. I. 19,31-38; IV. 22,5-7; IV. 25.; Józs. 24,9.)

* 7-8. Edomita vagy egyiptomi ember unokája már felvehető Izrael közösségébe.

* 9-14. A tábor vallási és természetes tisztasága.

* 10. Az éjtszakai magömlés vallási tisztátalanságot idézett elő. vö. III. 15,16.

* 15-16. A szökött rabszolga védelme. Idegen, nem izraelita, Kánaánba menekülő rabszolgákról van szó.

* 17-18. A prostitúció tilalma. Bizonyos bálványistenségek (Astarte) tiszteletére egyes nők és férfiak paráznaságra adták magukat s az érte járó pénzt az istenség templomára vagy áldozataira fordították. Az Úr ezt megtiltja. Eb ára = a parázna férfiszemély keresménye.

* 19-20. Izraelita izraelitától kamatot nem szedhet. vö. Móz. III. 25,37.

* 21-23. A fogadalmat le kell róni.

* 24-25. A szőlő és a vetés tulajdonjogának védelme. – Régi szokás alapján a járókelőknek szabad volt az útmenti szőlőkből szedniök vagy a kalászokból kézzel venniük (a héber szövegben a kimorzsolásról nincs szó). vö. Máté 12,1. Márk. 2,23. Luk. 6,1.

* 24,1-4. A házassági válási – Az Isten a házasságot felbonthatatlannak teremtette, de az izraeliták „keményszívűsége miatt” (az ószövetség tartamára) megengedte, hogy a férfi feleségét válólevéllel elbocsáthassa. (vö. Máté 19,3.; Márk. 10,2.; Luk. 16,18.) – Az ok, amiért a válólevelet ki lehetett állítani, a törvény szerint Valamely rút (nem illő, gyalázatos) dolog; mit kell utóbbin értenünk, biztosan nem tudjuk: a későbbi zsidó törvénymagyarázók e szónak igen különböző értelmezést adtak. Házasságtörésről nem lehet szó, mert annak büntetése halál volt. Hogy a törvény a válást megnehezítse, írásban kiállított válólevelet kíván. — 4. Elbocsátott s máshoz feleségül ment feleségét a férj azért nem vehette vissza, hogy valamikép össze ne játsszék az asszony (új) férjének javai vagy élete ellen; épen azért az ilyen asszony az őt elbocsátó férfi számára tisztátalan, vagyis érinthetetlen lett s őt visszavenni utálatos (= tilos) dolog volt az Úr előtt.

* 5. Az újonnan nősült férfi hadmentessége. – E hadmentességre a férfinek akkor is joga volt, ha meglevő feleségéhez (feleségeihez) újabb feleséget vett. A közteher e helyütt a hadi szolgálat-tételt (megbízatást) jelenti.

* 6. A malomkövek zálogbavételének tilalma. – A héber szöveg így szól: Ne vedd zálogba a kézimalmot, vagy a felső malomkövet (amely nélkül a kézimalom hasznavehetetlen). A régiek – úgy látszik – mindig csak épen annyi lisztet őröltek, amennyire szükség volt.

* 7. Az emberlopás büntetése. — vö. Móz. II. 21,16.

* 8-9. A papság iránt való tisztelet kötelessége. — Értelme: Vigyázz magadra, hogy a papság tanításának megvetéséért poklosság ne sújtson; gondolj arra, hogy Mária is poklos lett, amikor Mózes ellen beszélt. (vö. Móz. IV. 12,10.) Mások e részt így értelmezik: Poklosság esetén vigyázz magadra és tedd meg mindazt, amit a papok parancsolnak (vö. Móz. III. 13,1. skk.); gondolj arra, hogy Máriának is el kellett hagynia a tábort, amikor poklossá lett.

* 10-13. A zálogszedés emberséges legyen.

* 10. A héber szöveg így kezdődik: ha felebarátodnak valami kölcsönt adsz, ne menj be a házába stb.

* 12-13. Szegény ember csak a felsőruháját adhatta zálogba; erre azonban éjjel szüksége volt, mert azzal takarózott.

* 14-16. A megszolgált bér visszatartása égbekiáltó bűn.

* 14. Testvér = izraelita.

* 16. Mindenki a maga bűnéért lakoljon. Értelme: ha halálra ítélik az atyát, nem szabad halálra ítélni miatta a fiát is. (vö. Kir. IV. 14,6.)

* 17-18. Jövevények, árvák jogának védelme, özvegyek kímélete. (vö. Móz. II. 22,21; 23,9; III. 19,33. sk.)

* 19-22. A termés betakarításánál juttatni kell valamit a szegényeknek. – E törvény ugyanaz, mint III. 19,9; 23,22; csakhogy kiterjed az olajfa termésére is.

* 25,1-3. A testi fenyíték módja és mértéke.

* 1. Azokról a kisebb jelentőségű ügyekről van szó, amelyekről a törvény részleges utasítást nem tartalmaz, meghatározott büntetést ki nem szab: ilyenkor a bíró a méltányosság szerint ítéljen.

* 2. Verést csak a bíró jelenlétében szabad végrehajtani és

* 3. – legfeljebb 40 ütést szabad az elítéltre mérni; hogy e számot meg ne haladják, később rendesen csak egy híján negyven (= 39) ütést mértek az elítéltekre. (vö. Kor. II. 11,24.)

* 4. A nyomtató marha száját bekötni embertelen fösvénység. – A gabonát keleten a szérűn szétszórták és (cséplés helyett) marhát járattak rajta, hogy patájával (később a nyomtatószánnal) a kalászból a szemet kinyomja.

* 5-10. A sógorsági házasság.

* 5. A törvény feltételül köti ki, hogy a testvérek (fivérek) együtt lakjanak: e feltétel egyesek szerint azt kívánja, hogy a két fivér gazdasága, birtoka egy területen legyen, hogy mindkettőt együtt lehessen kezelni; mások úgy vélik, hogy e kikötés azt mondja ki, hogy e törvény csak azokra a fiúkra vonatkozik, akik házas fivérük halála előtt már éltek s nem csak azután születtek. Ha sógor nem volt, a kötelesség a legközelebbi férfirokonra szállott. (vö. Rúth 4,5. 10; Máté 22,25; Márk 12,20; Luk. 20,29.) Úgy látszik az is lehetséges volt, hogy a sógor vagy más arra kötelezett rokon az asszonyról lemondjon olyan valamely (utána következő és kötelezett) rokon javára, ki az asszonnyal szívesebben lépett házasságra.

* 9. A jog átadásának jelképe a saru önkéntes levevése és átadása volt (Rúth 4,8); ha valakinek saruját szégyenszemre az asszony húzta le, ez jogfosztást jelentett. A héber szöveg így is fordítható: és köpjön eléje.

* 11-12. A szemérem, védelme. – Ez az egyetlen eset, ahol a törvény csonkítást szab valakire, aki mást nem csonkított meg. A csonkítást a bíróság rendelte el.

* 13-16. A súly- és űrmértékek hamisítatlansága.

* 13. A súlymértékeket a héber szöveg e helyütt (súly^:)köveknek nevezi. Kétféle súlymértéket az alkalmazott, aki egy nagyobbal vásárolt s egy kisebbel adott el.

* 14. Az űrmértéken a Szentírás az éfát érti; ez 36,4 liter űrtartalmú volt.

* 16. Ha tehát Izrael hamisítja a súlyt és az űrmértéket, elveszíti Kánaánt.

* 17-19. Az ámálekitákat ki kell irtani. vö. Móz. II. 17,9. skk; Kir. I. 15.

* 26,1-11. A termés zsengéjének bemutatása s az ahhoz tartozó imádság.

* 2. Egyesek szerint ezt csupán egyszer, Kánaán elfoglalása után kellett megtenni, mások szerint esztendőről-esztendőre.

* 5-10. Az itt közölt imádság Izrael történetének rövid vázlata keretében mond hálát az Istennek. – A szír, aki kergette az izraeliták atyját (Jákobot), Lábán volt; a héber szöveg azonban így is fordítható: Kóbor szír volt az én atyám, vagyis Szíriában – Mezopotámiában – vándorkodó lakos volt Jákob.

* 11. Hogy mi történt e zsengeáldozattal, nem tudjuk; egyesek úgy vélik, hogy a papságé lett, mások azt hiszik, hogy a bemutató visszakapta s azt fogyasztotta el (békeáldozattal egybekötött) lakomáján.

* 12-15. A harmadik esztendei tized megadása után mondandó Imádság.

* 12. A rész értelme a latin fordítás szerint a következő: A harmadik esztendőben a terményből egytizedet félre kell tenni a leviták számára, a megmaradt terményből ismét egytizedet kell venni a bemutató városában lakó levita és szegények számára; mikor az elsőt a bemutató felviszi a szent helyre, ott be kell jelentenie, hogy a másodikat is rendeltetésére (a szegények javára) fordította. A héber szöveg így is érthető: Miután a bemutató az első és második esztendőben a tizedet lerótta (felvitte a szent helyhez s ott békeáldozati lakomával elfogyasztotta), a harmadik esztendőben a tizedet nem kell felvinnie a szent helyre, hanem otthon a városban lakó levita és szegények javára kell fordítania s ennek megtörténtét (mikor az ünnepekre a szent helyre megy), be kell jelentenie.

* 13. A szent rész (e helyütt) az, amit tizedként oda kellett adni.

* 14. A gyász és bizonyos más körülmények vallásilag tisztátalanná tették az embert; ilyen állapotban szent dologhoz (pl. a tizedhez) nem volt szabad nyúlni. A vers vége talán arra az eledelre céloz, amelyet gyász esetén a halottasházhoz szoktak küldeni, hogy a részvétet és a vigasztálast kifejezze. (vö. Kir. II. 3,35; Jer. 16,7.) Egyesek szerint e szavak azt fejezik ki, hogy a tizedre szánt terményből semmiféle halvány sem részesült. – Ezzel a Móz. V. 12,1.-ben megkezdett törvénygyűjtemény befejeződik s a következőkben ismét Mózes buzdításait és tetteit halljuk.

* 16-19. Mózes kijelenti, hogy e törvények elfogadásával a nép az Urat (Jáhvét) ismeri el Istenének s az Úr a népet a maga népének.

* 27,1-8. Mózes elrendeli, hogy a nép majd újítsa meg Kánaán földén ünnepélyes módon a Sínai-szövetséget.

* 2. A régi Kelet a törvényeket hatalmas, mésszel (vagy gipsszel) bevont kőtáblákra, sőt sziklákra irattá, épúgy, mint a romaiak ércre.

* 3. Hogy mit kellett ráírni e kövekre, nem tudjuk; egyesek szerint a tízparancsolatot, mások szerint Mózes könyveinek törvényeit, vagy Mózes V. könyvét, vagy az ötödik könyv 6,1-7,10. vagy 27-28. terjedő részét.

* 4. A Hebál (= Ebál) hegyéről L. 11,29. jegyz.

* 5-7. Ezeket az áldozatokat néni a szent sátor rézoltárán, hanem a Sínai-szövetség megkötése előtt gyakorolt szokások szerint épített oltáron (vö. Móz. II. 20,25.) kellett bemutatni, mert ez a Sínai-szövetség megújítását célozta, a rézoltár pedig már hozzátartozott a Sínai-szövetséghez, mert akkor kapta azt Izrael.

* 9-10. Mózes a (Kánaánban megújítandó) szövetség megtartására szólítja fel a népet. Igen valószínű, hogy Mózes e szavakkal tulajdonképen a levitapapsághoz fordul és felszólítja őket, hogy a szövetség megújítása után e szavakkal intsék majd a népet.

11-26. Mózes elrendeli, hogy a nép majdan Kánaánban ünnepélyesen hitet tegyen az Úr törvényeinek elfogadására.

* 12-13. A szövetség majdani megújításakor a nép oszoljék két részre, leié álljon a Gárizim-, fele az Ebál-hegy (L. 11,29. jegyz.) egymással szemben álló lejtőire;

* 14. – lenn a völgyben álljanak fel a leviták s mondják el a törvény főbb pontjait, áldást ígérve a törvény megtartóinak, átkot (büntetést) a törvény megszegőinek s a nép Ámen (= úgy legyen) kiáltással jelentse ki a törvény elfogadását. Az áldások szövegét a Szentírás nem közli (vö. 28,1. jegyzetét); nyilván olyanféle lehetett, mint az átkoké, csakhogy amaz a törvény megtartásáról, emez a megszegéséről szólott. (Tehát pl.: Áldott, ki tiszteli atyját és anyját. – Átkozott, ki nem tiszteli atyját és anyját.) Az áldásokra a Gárizim hegyén levő egész nép felelt Ámennel, az átkokra az Ebál hegyén levő egész nép mondta rá az Áment. (Mivel az áldásokra a Gárizim hegyén levő nép felelt, a későbbi időkben az itt lakó szamariaiak azt tartották, hogy a Gárizim [nem Jeruzsálem] az áldás, tehát az imádság törvényszerű helye. vö. Ján. 4,20.) Az átkok száma 12.

* 15. L. II. 20,4.

* 16. L. II. 21,17.

* 17. L. V. 19,14.

* 18. L. III. 19,14.

* 19. L. II. 22,21.

* 20. L. III. 18,8.

* 21. L. III. 18,23

* 22. L. III. 18, 9.

* 24. L. IV. 35,16.

* 25. vö. II. 23,7. sk.

* 28,1-14. Mózes második beszédének folytatása: A törvény megtartásának jutalma. E rész hat áldást (a következő — 16-19. – hat átkot) tartalmaz. Vannak, akik úgy vélik, hogy ezt a részt is a Gárizim- és az Ebál-hegyen felállított nép előtt kellett elmondani; valószínűbb azonban, hogy Mózes e szavakkal (a Gárizim- és az Ebál-hegyen tartandó ünnepség leírásának befejeztével) buzdító beszédjét folytatja.

* 5. A héber szöveg így szól: Áldott lesz kosarad (melyben eleségedet tartod) s áldott lesz sütőteknőd

(melyben kenyeredet készíted).

* 10. Az Úr nevét viseled (szószerint: az Úr neve hangzott el feletted) = az Úr népe vagy. vö. I. 4,26. jegyz.

* 13. Értelme: kiváló, nem utolsó nép leszesz.

* 15-68. Mózes második beszédének folytatása: A törvény megszegésének büntetése. – E rész hat átkot (büntetést) közöl, a többi ennek szónoki kifejtése.

* 17. A héber szöveg ismét a kosárról s a sütőteknőről szól. vö. 5. v. jegyzetét.

* 22. Az első négy (a héber szöveg szerint: sorvadás, láz, gyulladás és üszkösödés) emberi betegség, a második három (a héber szöveg szerint: szárazság, üszög és gabonarozsda) a növényi termést sújtja.

* 23-24. Az ég nem nyílik esőre s így a föld kemény lesz s olyan por keletkezik, mintha hamu esnék az égből.

* 25 E helyett: szétszóródol a föld minden országára, a héber szöveg így szól: s iszonyat (elrettentő példakép) leszesz a föld minden országa előtt.

* 27. Egyiptom fekélye egyesek szerint a II. 9,9.-ben elbeszélt egyiptomi csapás, mások szerint poklosság.

* 37. A. héber szöveg így szól: És iszonyattá (elrettentő példaképpé), közmondás és csúfság tárgyává leszesz mindazon népek előtt, akik közé téged az Úr űzni fog.

* 47-68. Azokat a gyötrelmeket vázolja, amelyek az izraelitákra az ellenséges megszállás és a fogság alatt fognak zúdulni.

* 49-50. Úgy látszik az asszírokról van szó, kik 722-ben valóban feldúlták Izrael országát (a sas az asszírok jelképe volt); a sem lehetetlen azonban, hogy e versek általános tartalmúak és meg nem határozott ellenségre vonatkoznak.

* 56-57. A héber szöveg így szól: Az elpuhult és kényeskedő asszony, ki elpuhultságból és kényeskedésből a lábát sem tette a földre, irigykedve fogja rejtegetni ölének férje (= kedves férje), fiai és leányai elöl

* 57. – a méhéből kijövő szülepet és újszülött gyermekeit, mikor ezeket titokban megeszi, minden (más) hiányában, abban a szükségben és szorongatásban, mellyel ellenséged téged szorongatni fog kapuidban (= városaidban).

* 59. A héber szöveg így szól: Csodálatosakká (= rendkívüliekké) teszi a te csapásaidat s ivadékod csapásait stb.

* IV. A Sínai-szövetség megújítása a  (hajdani} moábita síkon. (29,1-30,20.)

29,1. Bevezetés. Az a nemzedék, mely a Hóreb(= Sínai)-hegy-nél megkötötte az Úrral a szövetséget, a negyvenéves pusztai vándorlás alatt elpusztult. Az Úr most Kánaán határának átlépése előtt, a hajdani moábita síkon (vö. IV. 22,1. jegyz.) megújíttatja az új nemzedékkel a Sínai-szövetséget.

* 2-9. Mózes harmadik beszéde: Intés a szövetség megújítása előtt. Alapgondolat: Az Úr a Sínaitól idáig (a hajdani moábita síkságig) gondviselő hatalmával vezette a népet: tudja meg tehát a nép, hogy ő is köteles megtartani a (most megújítandó) Sínai-szövetséget.

* 2. vö. 4,34. jegyz.

* 7. vö. Móz. IV. 21,21. skk.

* 8. vö. Móz. IV. 32,1. skk.

* 10-15. Mózes ünnepélyesen megújítja a Sínai-szövetséget.

* 10. Az elöljárók (= soterím) a jegyzők. vö. 1,15. jegyz.

* 11. A héber szöveg így szól: gyermekeitek, feleségeitek s a jövevény, ki táborodban lakik, favágóid, vízhordóid egyaránt.

* 15. A távollevőkön a jövendő nemzedéket kell értenünk.

* 16-28. Mózes figyelmezteti a népet, tartsa meg a most megújított szövetséget, mert különben meglakol.

* 18. A jó gyökér jó gyümölcsöt, a rossz gyökér epét és keserűséget (a héber szöveg szerint: mérget és ürmöt) terem.

* 19. A vers végén levő mondat: hogy pusztulásba ne rántsa az ittas a szomjazót, úgy látszik valamilyen közmondás lehetett, de értelmét ma már biztosan nem tudjuk. Egyesek szerint annyit jelent, hogy: a bűnös bűnhödése pusztulásba ne döntse az ártatlant is; mások szerint az értelme az, hogy el ne pusztuljon az ország vízben bővelkedő és vízhiányban szenvedő része egyaránt (tehát: az egész ország); ismét mások a héber szöveget így fordítják: hogy az ittasság ne fokozza a szomjúságot s ezen azt értik, hogy: a bűnös elvakultság mind elvetemültebbé ne tegye a vétkest.

* 29. Mindazonáltal az ember ne kutassa a jövendőt, hanem teljesítse az Úr parancsolatait. Ami rejtve van = a jövendő; ami nyilvánvaló = a törvény s az abban foglalt átok és áldás. – Mivel e vers összefüggése az előtte és az utána következő gondolatokkal kissé laza, azért e mondat az idők folyamán igen különböző vélemények keletkezésére adott alkalmat.

* 30,1-14. Mózes figyelmezteti a népet, hogy ha talán egykor meg is szegi a most megújított szövetséget, térjen vissza az Úrhoz és az Úr kegyesen fogadja.

* 3. E verset egyesek a hetvenéves (Kr. e. 606-536., vagy 607-538-ig tartó) babiloni fogságból való visszatérésre vonatkoztatják. – Visszahoz téged fogságodból: szószerinti fordulatot hoz létre fogságodban (= szomorúságodban).

* 15-20. Mózes harmadik beszédének befejezése.

* V. Mózes utolsó intézkedései. (31,1-32,43.) 31,1-8. Mózes átadja a vezéri hatalmat Józsuénak.

* 9-13. Mózes átadja a törvényt s elrendeli, hogy minden hetedik esztendőben olvassák fel a nép előtt.

* 9. Ünnepélyes alkalmakkor a szövetség ládáját úgylátszik (nem a Káát nemzetségéhez tartozó leviták – vö. Móz. IV. 4,15. –, hanem) a papok hordozták.

* 10. A hetedik esztendőt az elengedés (= a haladék) esztendejének hívták, mert akkor az adósságokat az izraelitáktól nem volt szabad behajtani. (vö. V. 15,9.). A sátoros ünnepekre (vö. V. 16,16.) minden férfinek fel kellett mennie a szent sátor helyére.

* 14-23. Az Úr éneket irat Mózessel, hogy az ének könnyen megjegyezhető szavaival figyelmeztesse a népet jövendő hűtlensége büntetéseire.

* 16. A nép idegen istenekkel fog paráználkodni, azaz megtöri azt a házassághoz hasonló szövetséget, melyet az igaz Istennel kötött. (vö. Móz. II. 31,15. jegyz.)

* 24-30. Mózes átadja énekét a levitáknak.

* 24. A héber szövegben az, amit a latin fordítás törvénynek fordít, tulajdonképen tant jelent; mivel pedig a tulajdonképeni törvény átadását már 9-13. elbeszélte, itt az összefüggés tanúsága szerint Mózes énekének (vagy az énekkel bővített törvénynek) leírásáról és átadásáról van szó.

* 25. vö. Móz. IV. 4,15.

* 32,1-3. Mózes énekének bevezetése.

* 2. Értelme: fejtsen ki tanításom olyan hatást lelketekre, mint amilyet a harmat és az eső a fűre.

* 4-6. Mózes énekének alapgondolata: az Úr hű volt és hű lesz is ígéreteihez, Izrael ellenben hűtlen és hálátlan lesz az Úrhoz.

* 4. A héber szöveg így kezdődik: Kőszikla: tettei tökéletesek (= kifogástalanok.). Kősziklának azért nevezi a Szentírás az Urat, mert az a szilárdság és a hűség jelképe, az Úr pedig hű volt szövetségéhez és teljesítette ígéreteit. (E kifejezés a zsoltárokban is sokszor előfordul.)

* 5. Izraelről van szó.

* 7-14. A tárgy első felének kifejtése: Az Úr hűségét bizonyítja Izrael egész történelme.

* 8. A vers második felének értelme bizonytalan; valószínű, hogy azt akarja mondani, hogy az Isten már az emberiség szétosztásakor (Móz. I. 11,1. skk.) úgy szabta meg a népek határait, hogy Izraelnek akkora ország jusson, amekkora számának megfelel. Mások szerint a vers azt fejeli ki, hogy Isten az emberiség szétoszlásakor 70 népnek adott helyet (vö. I. 10,32. jegyz.), mert Izrael fiainak száma is hetven volt. (vö. I. 46,27.). Feltűnő, de szép a görög fordítás értelme: Mikor az Úr elosztotta a nemzeteket, mikor szétválasztotta az emberek fiait, – a többi népek területét angyali seregek oltalmára bízta, de Jákob népét, Izraelt a maga örökségévé s osztályrészévé tette.

* 9. A földbirtokot kötéllel mérték; a kötélmérte örökség tehát az ember megszabott földbirtoka. Ehhez hasonlítja az ének Jákob népét is: Jákob (= Izrael) népe az Úr birtoka.

* 10-12. A héber szöveg így szól: Mint ahogy a sas körülrepüli fészkét, fiai felett lebeg, kiterjeszti szárnyait, felveszi őket s viszi őket tollain,

* 12. – úgy (annyi gondoskodással) vezette Őt (Izraelt) az Úr (= Jáhve) egyesegyedűl, idegen isten nem volt mellette.

* 13. A héber szöveg így szól: Nyargaltatta őt a föld (Kánaán) magaslatain (= Kánaán hegyes-völgyes vidékének urává tette) és etette vele a mező terméseit, stb.

* 14. Vaj helyett a héber szöveg megfelelő szava talán inkább tejszínt vagy tejfölt jelent. – Básán a Genezáreti-tótól északkeletre eső, jólegelőjű vidék. – A búza veleje helyett a héber szöveg a búza vesezsírjáról beszél; a kifejezés finom, értékes búzát jelent.

* 15-18. A tárgy második felének kifejtése: Izrael a jólétben majd hűtlenné válik az Úrhoz.

* 15. A héber szöveg kedvenc helyett Jesurunnak nevezi Izraelt, ami hol becéző, hogy gúnyos értelmű, tulajdonnév jellegű elnevezés s kb. annyit tesz, mint: a (kis) derék.

* 16. Az izraeliták Isten hűsége ellenére hűtlenek lesznek az Úrhoz, Utálatosságokkal = bálványimádással fogják haragítani,

* 17. – ördögöknek, démonoknak, azaz (e helyütt) hamis isteneknek fognak áldozni.

* 19-27. Az Úr meg fogja büntetni Izrael hűtlenségét és csak ellenfelei miatt nem törli el a népet.

* 19. A héber szöveg így kezdődik: Látta az Úr s elvetette őket (az izraelitákat).

* 21. Mivel Izrael semmiségekkel, azaz hamis istenekkel fogja ingerelni az Urat, az Isten ellenséges hordát bocsát majd reájuk.

* 22. Értelme: az Úr haragjának tüze mindenhova elér s mindent megtesz az izraeliták ellen.

* 24. A héber szöveg így szól: Éhség emészti meg őket, elfogyasztja őket a láz s a keserves dögvész (pestis); vadállatok fogát bocsátom reájuk, a porban csúszók (= kígyók) mérgével együtt.

* 26-27. Értelme: az Istennek – emberileg szólva – kedve lenne egészen eltörölni a népet és ezt csak azért nem teszi, hogy az ellenség azt ne higgye, hogy ő és az ő hamis istenei pusztítják el Izraelt.

* 28-33. Izrael azért fog szenvedni, mert az Úr elhagyja őt.

* 28-30. A szent szövegből e helyütt nem világlik ki eléggé, hogy kikről van szó, az izraelitákról-e vagy az izraeliták ellenségeiről-e? A gondolat azonban mindkét esetben ugyanaz: Izrael veresége azért következik be, mert az Úr (a héber szöveg szerint: a kőszikla) magára hagyja.

* 31. Izrael Istene (a héber szöveg szerint: kősziklája) ugyanis nem olyan tehetetlen, mint a pogányok istene (a héber szöveg szerint: kősziklája).

* 32-33. E helyütt is kétes, hogy kikről van szó; ha a verseket az izraelitákra vonatkoztatjuk, akkor értelmük az, hogy Izrael époly romlott, mint Szodoma és Gomorra; ha e versek a pogányokra vonatkoznak, akkor értelmük az, hogy az Úr megitatja velük haragja bórát, mely époly keserves, mint az, amelyeket Szodoma és Gomorra ivott: romlás és pusztulás.

* 34-39. Az Úr be fogja bizonyítani, hogy nincs más Isten kívüle.

* 34. Értelme: mindez (bűn és bűnhödés) biztosan be fog következni; olyan mindez, mint a kincstárban őrzött, lepecsételt holmi, mely megvan, csak ki kell hozni.

* 35-36. Annak idején (és pedig nemsokára) az Úr majd megmutatja büntető hatalmának és irgalmas könyörületességének nagyságát. A vers vége a héber szövegben így szól: s odavannak az akadályozottak és a szabadok; utóbbi kifejezés talán a nős és a nőtlen férfiakat jelenti, de mindenesetre azt akarja mondani, hogy: mindenki.

* 40-43. Az Úr rettenetes bosszút fog állani ellenségein.

* 40. Az Úr – emberileg szólva – esküre emeli kezét s úgy fogadja meg, hogy bosszút áll ellenségein (utóbbiakon a bűnös izraelitákat is kell értenünk).

* 42. Tarfejű ellenség helyett a héber szöveg inkább a nagyhajú (= vad) ellenségről (mások szerint: az ellenséges vezérek fejéről) beszél.

* 43. Befejezés. A héber szövegben a vers vége így szól: és megtisztítja népét, földét; értelme: az Úr megtorolja a gonoszokon szolgáinak (ártatlanul) kiöntött vérét s ilyen módon ismét szentté és tisztává teszi népét.

* 44-47. Mózes befejező, buzdító szavai.

VI. Mózes búcsúja a néptől. (32,48—33,29.)

* 48-52. Az Úr közli Mózessel, hogy immár meg kell halnia. — vö. IV. 27,12-14. – Az Ábárím-hegység a Holt-tenger észak-keleti partvidékén húzódott; ennek egyik hegyét vagy csúcsát Nébónak hívták. E terület valamikor a moábitáké volt.

* 51. vö. Móz. IV. 20,1. skk.

* 33,1-2a. Mózes összegyűjti a népet, hogy elbúcsúzzék tőle. — Ez a szó áldás a héber nyelvhasználatban elköszönést, elbúcsúzást (búcsúáldást) is jelenthet.

* 2b-5. Izrael királyának, az Úrnak dicsérete.

* 2. Mivel a Sinai-hegy fekvését pontosan meghatározni nem tudjuk (vö. II. 3,1. jegyz.), nem igen lehet megmondani, miért emlékezik meg itt Mózes (az edomiták hegységéről), a Szeirről és a Fárán-hegyről. – A szentek ezrein (a héber szöveg szerint: miriádjain, tízezrein) minden valószínűség szerint a Sínai törvényhozásnál megjelent angyalokat kell értenünk. – A vers vége a latin fordításban szószerint így szól: jobbjában tüzes törvény. Mikor az Úr kihirdette a tízparancsolatot, a Sínai-hegy tűzben égett. (vö. Móz. II. 19,18.)

* 3. E vers értelme bizonytalan; egyesek így értelmezik: Szerette a népeket (= az izraelita törzseket), kezében tartotta (óvta, védte) minden szentjét (= az izraeliták szent népét) s azok a Sínai-hegynél lába elé járultak, vették tanítását; mások viszont így magyarázzák: úgy szerette népét, mint a kezében (= hatalmában) levő szenteket (= angyalokat), kik lába elé borultan hallgatják parancsait.

* 5. Az Úr királya lett az Igaznak (a héber szöveg szerint: Jesurunnak, azaz Izraelnek (vö. 32,15. jegyz.), amikor a Sínainál szövetségre lépett a nép fejedelmeivel és törzseivel.

* 6. Rúben áldása. — vö. I. 49,4. A héber szövegben a tagadás a vers második felére is vonatkoztatható, azért a szöveg így is érthető: kevésszámúvá ne apadjon, (így érti a görög fordítás is.)

* 7. Júda áldása. – A latin fordítás így értelmezi: Hallgasd meg, Uram, Júda szavát s add, hogy elérje népe íelett a királyi méltóságot, melyet neki Jákob ígért (vö. I. 49,10-11.), hogy küzdhessen népéért s segíthesse népét ellenségei ellen. – A héber szöveg így értelmezhető: Hallgasd meg, Uram, Júda szavát s juttasd népéhez, ha keze küzd majd érte (a népért), légy segítsége ellenei ellen.

* 8-11. Lévi áldása. – Jákob áldása Lévit és Simeont egybefoglalta (vö. Móz. I. 49,5-7.). Mózes áldása Simeont névszerint nem említi; egyesek úgy vélik, hogy Mózes Simeont Zámbri fajtalankodása miatt (IV. 25,14.) kihagyta. (L. azonban 11. v. jegyz.)

* 8. A Tökéletesség és a Tudomány (az Úrim és a Tummim, vö. II. 28,30.), a főpapi hivatal, záloga, Lévi törzsét illeti, mert hűségét bebizonyította a Kísértésnél (= Masszában, vö. II. 17,1-7; IV. 20,1-13,24; V. 32,51.) és a Pörölés vizénél (Me-Meríbánál, vö. II. 32,27-29. Zsolt. 94,8-10.).

* 10. A héber szöveg így szól: ők tanítják Jákobot (Jákob népét, az izraelitákat) rendeleteidre s Izraelt (az izraelitákat) törvényeidre, ők tesznek füstölőszert színed elé stb.

* 11. E vers egyesek szerint még a levitákra, mások szerint Simeon törzsére vonatkozik (vö. fenn.). Áldja meg az Úr erejüket (= sokasítsa meg javaikat) s vegye kedvesen kezük munkáját (= kegyelme kísérje törekvéseiket, szerzeményeiket).

* 12. Benjámin áldása. – Benjámin az Úr kedvence, nyugodtan, biztonságban lakozik az Úr mellett (a héber szöveg szerint), Ő védi ót minden időben s (Benjámin, miként az atyja nyakában ülő gyermek) az Ő vállai közt pihen. Egyesek szerint az utóbbi szavak arra utalnak, hogy az Úr temploma a Benjámin területén fekvő Jeruzsálem hegyein fog állani.

* 13-17. József két törzsének, Efráimnak és Mánásszénak áldása.— 13-16. Termékenységet ígér: földjüket megáldja az Úr (a héber szöveg szerint) az ég javával, harmattal és az alant fekvő vizekkel (folyókkal s patakokkal),

* 14. – javakkal, melyeket a nap termel és javakkal, melyeket a holdak (= hónapok) hajtása (esője?) termel,

* 15. – az ősi hegyek kiváló terméseivel (= erdőivel?) s az örök halmok javaival (terméseivel),

* 16. – a föld javaival, és (termésének) bőségével, József fiainak elsőbbséget ígér. (vö. I. 49,26.)

* 17. József fiainak erőt s diadalt ígér: szarva ( = ereje) olyan lesz, mint az orrszarvú (= a héber szó szerint: bölény) szarva (= ereje). Mindebből pedig a nagyobb rész Efráimot illeti: az ő népe sokaság (a héber szó szerint: tízezrek), Mánássze népe csak ezreket számlál (kisebb, mint Efráimé).

* 18-19. Zábulon és Isszakár áldása. – Zábulon földjének kijárata a tengerre nyílik (vö. I. 49,13.) s így kereskedelme gazdaggá teszi. Isszakár sátrainak fog örülni: békében élvezi földe javait. (vö. I. 49,14.)

* 19. De azért nem lesznek hűtlenek az Úrhoz, hanem egybehívják törzsük népeit (mások szerint a szomszédos népeket) az Úr hegyére (Jeruzsálembe?), hogy ott áldozatokkal köszönjék meg az Úrnak, hogy a hajózás és a kereskedelem révén gazdaggá tette őket.

* 20-21. Gád áldása. A héber szöveg értelme a következő: Áldott az Úr, aki terjedelmes helyet adott Gádnak, melyen az most oly nyugodtan pihen, mint a nőstény oroszlán, mely a legjobb falatokat költi el nyugvóhelyén. Kiszemelte ugyanis magának (Gád) az első részt (= azt a területet, amelyet először foglalt el Izrael, a Jordántól keletre, vö. IV. 32,33. skk.), mert az volt az ő osztályrésze, mely őt mint vezért illette (vagy: amelyet a törvény-adótól – Mózestől – kapott); mindazonáltal kitartóan járja a hadat a nép (= Izrael) élén és teljesíti az Úr törvényét és rendeletét (vagyis segít a többi törzsnek elfoglalni Kánaánt. vö. IV. 32,27. 32; V. 3,18. Józs. 1,14.).

* 22. Dán áldása. Dán olyan vitéz és bátor, mint Basán (= a Genezáret tótól északkeletre eső vidék) fiatal oroszlánja.

* 23. Neftáli áldása. – A héber, szöveg így szól: Neftáli, kit elhalmoz (szószerint: jóllakat) az Úr kegye s ki teljes az ő áldásával, bírja a nyugatot és a délt: vagyis földe bőséges föld, nyugatra is, délre is húzódik.

* 24-25. Áser áldása. Főkincse az olaj, melyből annyija lesz, hogy akár lábát is abban moshatja.

* 25. A héber szöveg így szól: záraid (melyek rendesen fából készültek) vasból s ércből lesznek s amennyi a napod (= élted tartama), annyi legyen erőd.

* 26-29. Izrael Istenének dicsérete. – A héber szöveg így szól: Jesurun (= Izrael, vö. 32,15. jegyz.), nincs más olyan, mint az Isten, ki egeken nyargal segítségedre s fenségében fellegeken (száguld oltalmadra).

* 27. Menedék (számodra) az ősidők Istene (= az örökkévaló Isten), leérnek örökkévaló karjai, Színed elől elűzi az ellent s azt mondja: Töröld el.

* 28. Jákob szemefénye (a héber szöveg szerint: forrása) = Izrael.

* 29. A vers vége a héber szövegben így szól: Hízelegni fognak neked ellenségeid és te magaslataikat (= hegyeiket) járod – vagyis uralkodni fogsz rajtuk.

* VII. Mózes halála. (34,1-10.)

34,1-4. Mózes megtekinti az ígéret földét.

* 1. A hajdani moábita Mezőségnél emelkedett (az Ábárím-hegység) Fászga nevű hegye, melynek egyik csúcsát Nébónak hívták. Mózes először (dél-északi irányban) a Jordán keleti vidékén (= Gálaad) tekint végig, az északon a Jordán eredeténél fekvő Dán ( = Láis) nevű városig, onnan

* 2. – (északdéli irányban) a Jordántól nyugatra eső földön jártatja végig tekintetét.

* 3. A héber szöveg így szól: meg a Délvidéket (a Negebet = Kánaán déli részét) meg a környéket (= a Kikkárt, a Jordán-torkolat vidékét egészen a hajdani Szodomáig), továbbá Jerichónak, a pálmák városának völgyét, egészen Szegorig (a Szodoma pusztulásakor megmenekedett városig, vö. I. 19,20. skk.).

* 5-10. Mózes halála, temetése, dicsérete.

* 5. A Nébó hegye a hajdani moábíta-földnél feküdt. (vö. 32,49.) – Fogorról (Bet-Peorról) I. IV. 23,28.

* 6. A Szentírás nem mondja meg, ki temette el Mózest; a hagyomány szerint maga az Isten és pedig angyalai által. (vö. Jud. 9.) A héber szöveg általános alannyal is érthető: eltemették.

* 7. Halálát nem aggkori gyengesége okozta (a héber szöveg szerint: szeme nem volt homályos s ereje nem fogyatkozott meg), hanem az Isten akarata.

* 9. vö. IV. 27,18.

* 10. Az összehasonlítás természetesen csak a szentíró (Józsue vagy más valaki, L. a Bevezetést) koráig terjedt s (elsősorban) csak az egyiptomiak s az izraeliták előtt művelt csodákra vonatkozik: az Úr Jézus Krisztus nagyobb (s a legnagyobb) próféta volt.