ApCsel kommentárjai

* 1,1-3. Bevezetés.

* 1. Az első beszéd jelenti Szt. Lukácsnak evangéliumát. A megfelelő görög szó jelenthet igét, beszédet, elbeszélést, értekezést, könyvet azaz írott tekercset. Szt. Lukács azt a könyvét, melyben az evangéliumi történetet megírta, első beszédnek, azaz első könyvnek (tekercsnek) tekintette s jelen szavaival ehhez az első könyvhöz, az evangéliumhoz,, egy második könyvet csatol, amely idővel az Apostolok Cselekedetei nevet kapta. Teofilusról lásd Luk. 1,3. Szt. Lukács Teofilust evangéliuma elején kegyelmesnek szólítja. Ezt a címet itt elhagyja, talán azért, mert mikor az Apostolok Cselekedeteit írta, Teofilus már nem viselte azt a tisztséget, vagy hivatalt, amelyért neki ez a címzés kijárt; vagy talán azért, mert Lukács közben bizalmasabb viszonyba került Teofilussal és a szertartásos címzés már nem lett volna helyénvaló köztük. Kezdettől fogva: Szt. Lukács elbeszélte evangéliumában a Jézus földi életére vonatkozó eseményeket, előadta Jézusnak megváltói működését, Jézus cselekedeteit és tanítását, vagyis az evangéliumi történetet és pedig elejétől fogva.

* 2. Felvétetett, azaz felvitetett a mennybe. Az apostolok kiválasztásáról, meghívásáról lásd Máté 10,2. Márk 3,14. Luk. 6,13. – Luk. 24,47. értelmében Jézus parancsot adott apostolainak, hogy hirdessenek bűnbánatot és bűnbocsánatot az ő nevében; az összes népeknek Jeruzsálemtől kezdve; azonfelül megparancsolta (Luk. 24,49.), hogy ne hagyják el Jeruzsálemet a Szentlélek eljövetele előtt. A Szentlélek által, Szt. Lukácsnál gyakran előforduló kitétel annak a szoros összeköttetésnek a kifejezésére, mely fennállott. Jézus emberi természete és a harmadik isteni személy között. Lásd Luk. 3,22; 4,14. stb.

* 3. Jézus megmutatta magát, megjelent apostolainak s így bizonyította be nekik, hogy feltámadt és él. Ezeket a bizonyságokat felsorolja Luk. 24,38, skk.: megjelent az apostoloknak, megengedte, hogy őt megérintsék, evett velük és parancsokat adott nekik. Negyven napon át; Jézus feltámadása után a negyvenedik napon ment fel a mennybe, ezen negyven nap alatt ismételten megjelent az apostoloknak s oktatta őket az Isten országáról, főként az Isten földi országáról, az egyházról, annak kormányzásáról és kegyelemeszközeiről.

* 4-8. Az Üdvözítő megígéri apostolainak a Szentlélek eljövetelét és parancsol ad nekik az evangélium hirdetésére.

* 4. Együtt étkezett velük, a megfelelő görög kifejezésnek kétféle értelme lehet. Jelentheti az együtt étkezést, amint az evangéliumokban és az Apostolok Cselekedeteiben valóban ismételten szó van róla, hogy a feltámadott Üdvözítő együtt evett apostolaival. (Lásd Csel. 10,41.) A görög szó azonban annyit is jelenthet, hogy együtt volt velük. Ha ezt az értelmet vesszük, akkor az Üdvözítő utolsó rendelkezéseit az Olajfák-hegyén adhatta az apostoloknak közvetlenül mennybemenetele előtt. Az Atyának ígérete a Szentlélek, aki az Atyától jön. Így hirdették a próféták (Iz. 44,3. Ez. 11,19; 36,26. 27; 39,29; Joel 2,28; 3,2.), s így mondotta Jézus is az apostoloknak. (Luk. 24,49. V. ö. Máté 10,20. Márk 13,11. Luk. 12,12. Ján. 14,16. 26; 15,26; 16,7. 13.)

* 5. Keresztelni, a megfelelő görög szó annyit jelent, mint vízbe meríteni, vízzel leönteni, lemosással megtisztítani. Keresztelő Szt. János ezt a szertartást alkalmazta mint bűn-bánatot jelképező és bűnbánatra felhívó cselekményt. A keresztség szentségében azonban, melyet Jézus rendelt, a vízzel való leöntés, vagy a vízbe való merítés jelképe, feltétele és eszköze az Isten földi országába, vagyis az egyházba való felvételnek és a Szentlélek közlésének. (V. ö. Máté 3,11.) A különbséget János keresztsége és az itt megígért keresztség között kifejezik e szavak: «vízzel» és «Szentlélekkel». A keresztség, amelyet Jézus ígér apostolainak, nem egyszerű külső lemosás, sem pedig bűnbánatra felhívó szertartás, hanem belső, lelki átváltozás, melyet a Szentlélek közlése eszközöl. Ezen kevés nap múlva: az apostoloknak nem sokáig kell várniok Jeruzsálemben a Szentlélek eljövetelére, az néhány nap múlva meg fog történni.

* 6. Joel próféta jövendölése szerint (2,28.) a Szentlélek kiöntése jele lesz a messiási időnek és a messiási ország felállításának. A feltámadt Üdvözítő ígérete, hogy a Szentlélek kiöntetik az apostolokra, azt a gondolatot keltette az apostolokban, hogy a messiási ország ideje is elkövetkezett. Természetszerűleg adódott tehát a kérdésük, hogy Jézus most fogja-e felállítani az országát (a görög szöveg szerint: Izrael népe számára). Az apostolok talán már nem úgy képzelték el a messiási országot, mint legtöbb zsidó kortársuk, kik azt várták, hogy a Messiás legyőzi Izrael népének összes ellenségeit s Izrael népének uralmat szerez a föld összes népei fölött. Inkább egyes jámbor zsidókkal, például Zakariással és Simeonnal együtt azt remélték, hogy a messiási ország úgy jő létre, hogy az összes népek megtérnek a zsidóságra, s bár a Messiás országa Izrael népe számára van fenntartva, ha a pogányok megtérnek s így felvétetnek a zsidóságba, ők is tagjai lesznek a messiási országnak. Az apostolok lelkében még összezavarodnak kortársaik téves messiási eszméi azokkal az igazságokkal, melyeket Jézus hirdetett nekik.

* 7. A Szentlélek vezeti majd rá az apostolokat a messiási ország helyes ismeretére, Jézus arra inti őket, hogy ne feszegessék a kérdést, mert nem rájuk tartozik, hogy mikor, mely időben és mely időpontban jön majd el a Messiás országa; a mennyei Atya hatalmától függ annak a megállapítása.

* 8. Jézus azonban azt is jelzi, hogy Isten országa minden népé lesz, mert az apostolok erőt fognak nyerni, ha majd leszáll rájuk a Szentlélek, hogy Jézusnak, az ő életének, tanításának és tetteinek tanúi legyenek a föld minden népénél. Jeruzsálemben: az apostoloknak először a szent városban kell tanúskodniuk Jézusról. Egész Judeában: Judea ellentétben Szamariával jelenti az izraelitáktól lakott tartományokat, Galileát, Pereát, a Jordánon túli részeket is. Az apostolok küldetése azonban nem szorítkozik arra, hogy Jézusnak tanúi legyenek a zsidók előtt, hanem tanúságot kell tenniök (nekik és utódjaiknak) a félpogány szamaritánusok, sőt az összes pogány népek előtt is. Az Isten országa nemcsak a zsidóké lesz, hanem az összes népeké. Jézus ismételten tanította és hirdette Isten országának egyetemes jellegét: minden nép meghivatik az üdvösségre. (Máté, 21,33-46; 8,11; 26,13; 28,18. Luk. 2,30-32; 3,6; 13,29. stb.) Ezt tanítja utolsó szavával is a földön, hogy tudniillik az Isten országa ki fog terjedni az egész földre, s a kezdet az lesz, hogy a Szentlélek kiárad az apostolokra.

* 9-11. Jézus mennybemenetele. (Márk 16,19. Luk. 24,51. V. ö. Ján. 3,13; 6,62; 13,3; 14,22; 17,11.13.)

* 9. Felemelkedék: a görög szó azt fejezi ki, hogy Isten vette fel a magasba s a felemelkedés nyugodtan és méltóságteljesen történt. Felhő vevé fel őt szemük elől. Amint eltávolodott a földtől, felhő került alája s eltakarta őt az apostolok szeme elől. Az apostolok a felhőt látták az ég felé emelkedni, de a felhő fölött Jézus volt. A felhő az ószövetségi felfogás szerint Isten jelenlétének és mindenhatóságának a jele. (Lásd Móz. II. 14,24; 16,10; 19,9. Móz. III. 16,2. Kir. I. 8,10. Zsolt. 17,10. Iz. 19,1. Ez. 1,4. stb. V. ö. Máté 17,5; 26,64.) Jézus mennybemenetele szükségszerű következménye a feltámadásnak: Jézus a halált legyőzte, nem halhatott tehát többé meg: élve kellett az égbe szállania. Jézus mennybemenetele a Szentírásban világosan, határozottan és többszörösen tanított hittétel. (Lásd Csel. 1,9; 2,33; 3,21. Pét. I. 3,22. Tessz. I. 4,14-16. Ef. 1,20; 4,10. Fil. 3,20. Kol. 3,1. Tim. I. 3,16. Zsid. 4,14; 9,24.) Az összes hitvallások a legrégibb időktől fogva magukban foglalják Krisztus mennybemenetelének hittételét.

* 10. Amíg az apostolok figyelmes és aggódó tekintettel nézték Jézusnak felemelkedését az ég felé, két fehér ruhás férfiú közeledett hozzájuk és melléjük állott. Hasonló elbeszélések egybevetéséből (Máté 18,3. Márk 16,5. Luk. 24,4. Ján. 20,12.) kitűnik, hogy két angyalról van szó, kik férfiak alakjában jelentek meg.

* 11. Intik az apostolokat, kik származásuknál fogva galileaiak voltak, hogy ne töltsék most már az időt céltalanul bámulva az égre, egyúttal vigasztalják is őket azzal, hogy emlékeztetik őket Jézus második eljövetelére, mikor Szt. Beda szavai szerint: „Ugyanazon testben és állagban s ugyanazon dicsőségben eljő ítélkezni”. Ez a keresztény reménység élteti az apostolokat s ad erőt nekik hivatásuk teljesítésére.

* 12-14. Az apostolok visszatérnek Jeruzsálembe. Kitartóak az imádságban. Az apostolok névsora.

* 12. Szombatnapi járóút: ez az a távolság, melyet a zsidó tudósok, a rabbik „a szombat határának” neveztek, s amelyet a zsidóknak szabad volt megtenniük szombaton a munkaszünet sérelme nélkül. Ez a megengedett út hat stádiumnyi volt, körülbelül ezerkétszáz méter (2000 lépés, kb. 15 perc). Az Üdvözítő kivezette az apostolokat Betánia irányában (Luk. 24,50.) s valószínűleg az Olajfák-hegyének középső magaslatáról, mely hat stádiumra van Jeruzsálem városától, emelkedett fel az égbe.

* 13. Amikor az apostolok visszamentek Jeruzsálembe, s beértek a városba (vagy pedig a házba), felmentek a felső terembe. A keleti országokban a felső vagy magas szoba, a háznak nagyobb helységét jelentette, mely közvetlenül a tető alatt volt, vagy néha a tető gyanánt szolgáló terraszra volt építve s külön befedve. Rendszerint tágas terem volt s a család gyülekező helyéül szolgált. A rabbik ilyen termekben oktatták tanítványaikat, kiket ezért „a magas szoba fiainak” neveztek. Szt. Lukács úgy beszél erről a felső teremről, mint ismert gyülekező helyről. Talán Máriának, Márk anyjának a házában volt. (Csel. 12,12.) Mindenesetre igen nagy teremnek kellett lennie, mert 120 ember elfért benne. (14. vers.) – Az apostolok névsorát lásd Máté 10,2-4. Márk 3,14-16. – Jakab, Atfeusnak fia; Judás, Jakabnak a testvére. A görög szöveg csak annyit fejez ki, hogy Jakab Alfeussal és Judás Jakabbal valami igen szoros, rokoni viszonyban volt. Egyéb szentírási helyekből (Máté 13,55. Márk 6,3. és Judás levele), valamint a régi hagyományból következik, hogy Jakab és Judás testvérek voltak s mindketten Alfeusnak fiai. Simon itt a Buzgólkodó nevet kapja, — Máté (10,4.) arámi szóval Kananeusnak nevezi, — talán a zsidó törvény buzgó szeretete és szigorú megtartása miatt nevezték így.

* 14. Ezek mindnyájan, tudniillik az apostolok szoros lelki egységben voltak az első hívekkel s ez az egység kifejezésre jutott a közös imádságban, melyet együttesen és állhatatosán végeztek. Szt. Lukács az apostolok mellett a hívek két csoportját sorolja fel: 1. az asszonyokat Máriával, 2. Jézus atyjafiait. Az asszonyok bizonyára azok, kik Jézust követték Galileából s neki szolgáltak. (Máté 27,55. sk. Márk 15,40. sk. Luk. 8,2. sk. 23,49. 55; 24,10.) Az Újszövetség könyveiben itt történik utoljára említés a Boldogságos Szűzről. — Jézus atyjafiairól lásd Máté 1,25. jegyz. 13,55. Márk 6,3. Jézusnak ezen rokonai eleinte nem hittek őbenne (Ján. 7,5.), de azután hívők lettek s most helyet foglalnak az apostolok mellett.

* 15-22. Péter beszédje.

* 15. Ama napokban, vagyis azokban a napokban, melyek elteltek Jézus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele között. Péter itt gyakorolja először hivatását és tisztségét, mint az apostolok feje. Az Apostolok Cselekedeteiben többször fogjuk látni, hogy Péter mond beszédet az összes apostolok és hívek nevében, hogy hirdesse a feltámadt Üdvözítőt zsidóknak és pogányoknak. Ő az első a rangban, ő mondja az első beszédet. Neki kell megtennie az intézkedéseket, melyek szükségesek az egyház jó kormányzatához. Nem teszi azonban úgy, jegyzi meg Aranyszájú Szt. János, hogy ne kérdezné meg apostoltársait. Testvérek: a keresztények, mint Krisztus titokzatos testének tagjai, egymásnak testvérei. Péter apostol beszédje két részre oszlik, az elsőben (16-18. v.) arra hivatkozik, hogy az ószövetségi jövendölések beteljesedtek Judás árulásával és bűnhődésével; a második részben (19-22.) pedig arra hivatkozik, hogy az ószövetségi jövendölések értelmében az árulónak helyét be kell tölteni. Dávidnak szavait (Zsolt. 40,10.), melyekkel megátkozta ellenségeit, a Szentlélek Judásra vonatkoztatta, ki szintén elárulta urát. (Judásról lásd Máté 10,4; 26,25. 47. Márk 3,19; 14,10. 43. Luk. 27,48. Ján. 18,3. 5.)

* 17. Judás az apostolok közé tartozott és élete sorsául kapta az apostoli szolgálatot, azaz hivatást.

* 18. De elárulta urát és gonoszságáért, vagyis árulásáért kapott pénzen, a gonoszság bérén telek vásároltatott. Úgylátszik, mintha Péter ellentmondásba jutna Máté evangéliumának elbeszélésével, amely szerint Judás a vérdíjat kiszórta a templomban s azután a főpapok vásárolták meg az árulás bérén a fazekasnak telkét. (Máté 28,5. 6.) De az ellentmondás csak látszólagos, mert Péter szavait nem kell okvetetlenül úgy érteni, hogy Judás maga vásárolta meg a telket, a görög szövegben az ige műveltető értelmű és megengedi azt az értelmezést, hogy más vásárolta meg Judás pénzén a telket. Judás halála körülményeit úgy lehet elképzelnünk, hogy Judás egy domb lejtőjén akasztotta fel magát, a kötél vagy a fa ága leszakadt s az áruló teste a lejtőn lebukott a mélybe: az esés ereje magyarázza meg, hogy a holttest felszakadt és belei kiömlöttek.

* 19. Ezen versnek második része valószínűleg Szt. Lukácsnak betoldása Péter apostol beszédjébe. Szt. Lukács adja értésére olvasóinak, kik nem arámi, hanem görög nyelven beszéltek, hogy a jeruzsálemiek azt a lelket az ő nyelvükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek hívják. A telket, melyet Jézus vérének díján vásároltak, a jeruzsálemiek Vérmezőnek nevezték el, talán azért is, mivel odatemették azokat, kik erőszakos halállal, kivégzés által multak ki.

* 20. A jövendölések az áruló büntetéséről beteljesedtek, hasonlóképen be kell teljesedniük azoknak a jövendöléseknek is, melyek arról szólnak, hogy az árulónak helyét mással kell betölteni. Péter apostol a Zsolt. 68,26. és Zsolt 108,8. szavaira utal.

* 21-22. Szt. Péter megjelöli azokat a kellékeket, melyeknek meg kell lenniök abban, aki Judás helyét betölti. Csak olyat jelölhetnek az apostoli tisztségre, aki az apostoloknak kísérőtársuk volt az egész idő alatt, amíg Jézus közöltük élt, vagyis attól az időtől, amikor Ker. Szt. János a Jordán partján keresztelt, egész addig, amíg Jézus felment a mennybe. A kijelöltnek tulajdonképeni feladata az lesz, ami a többi apostolé, hogy tanúságot tegyen Jézus feltámadásáról. Péter ezt a tényt tartja az egész evangéliumi tanítás alapjának.

* 23-26. Mátyás apostol megválasztása.

* 23. Kijelölének: a megfelelő görög ige annyit jelent, mint felállítani, javaslatba hozni, bemutatni. Az egyik kijelölt József nevű volt, akinek a zsidó József neve mellett latin neve is volt (Jusztus), mint Saulnak volt a latin Pál (Paulus) neve. József Barzabás neve az újszövetségi Szentírásban többé nem fordul elő, személyéről közelebbit nem is tudunk. Mátyás neve annyit jelent, mint Isten ajándéka. Mátyás apostol a hagyomány szerint először Judeában, majd Kolchisban hirdette az evangéliumot; ebben a tartományban, Szebasztopolban keresztre feszítették és így szenvedett vértanuságot. (Niceph.) Más hagyomány szerint Jeruzsálemban megkövezték, azután lefejezték.

* 24. Urunk: Jézushoz imádkoznak, hogy ő, aki meghívta a tizenkét apostolt, válassza ki most azt, aki átvegye Judás helyét.

* 25. A szolgálatban, azaz az apostoli tisztségben. – Judás elment a maga helyére, arra a helyre, amelyet magának választott és bűnével megérdemelt, a pokolba.

* 26. Istennek, illetőleg az Úr Jézusnak akaratát az ószövetségben használatos sorsvetéssel tudakolják meg. (L. Móz. III. 16,8. Jós. 14,1. 2; 18,6, 10. Kir. I. 10,20; 14,22. Krón. I. 24,5; 25,8. V. ö. Luk. 1,9.)

* 2,1-14. A Szentlélek eljövetele. A tanítványok különféle nyelveken beszélnek.

* 1. Ugyanazon helyen: az 1,13.-ban említett felső teremben. — Pünkösd napja: a zsidók pünkösdje húsvéttól számítva a hetedik hétre esett (Móz. II. 16,9.), tehát húsvét után az ötvenedik napra. (Móz. III. 23,16.) A jellege szerint aratási ünnep volt (Móz. IV. 28,26.), később egybekötötték vele a Sinaí hegyen történt törvényhozás emlékét. Aszerint amint Jézus halálanapját Niszan hó 14-ére vagy 15-ére tesszük (Máté 26,2. jegyz.), ezen pünkösdi ünnep szombatra vagy vasárnapra esett.

* 3. Szétosztó nyelvek: nyelvalakú lángocskák, amelyek eloszolva ereszkedtek le mindegyikükre. A láng az istenség jelenlétének és hatalmának (Móz. II. 3,2. Mal. 3,2.), a tisztítóerőnek és az égő buzgóságnak (Ez. 1,13. Iz. 4,4. Mal. 3,2, 3.), a nyelvalak a prédikáló hivatásnak a jelképe.

* 4. Betelének Szentlélekkel: vették a Szentléleknek teljességét, nemcsak benső megvilágításnak és isteni ihletésnek múló ajándékát. — Beszélni kezdtek különféle nyelveken Krisztusnak Márk 16,17.-ben adott ígérete szerint, más nyelven, mint aminőt eddig beszéltek, azokon a nyelveken, melyeket az alábbi felsorolás feltüntet. – Amikép a Szentlélek adta nekik, hogy szóljanak: szavaik a Szentlélek ellenőrzése és irányítása, vagyis sugalmazása alatt állottak.

* 5. A nagyszámú ünnepi zarándokokon kívül a jámbor zsidóknak és prozelitáknak (L. 6,5.) nagy sokasága tartózkodott Jeruzsálemben rövidebb vagy hosszabb időre, sőt nagy számmal voltak olyanok is, kik őseik (vallásához való szeretetből a világ különféle tájain, a szétszórtságban levő otthonukat elhagyva a Jeruzsálemi szentély közelében állandóan letelepedtek.

* 6. A tömeg figyelmessé lett a zajra, összefutott, az apostolok és a tanítványok pedig közben lejöttek a felső teremből s valószínűleg a templomba mentek, hogy hálát adjanak a Szentlélek eljöveteleért. A következő jelenetek bizonyára a templom valamelyik csarnokában játszódtak le.

* 7. A tömeg azért csodálkozott, mert az apostolok és a tanítványok galileaiak voltak, kik saját (arámi) nyelvükön kívül legfeljebb görögül tudtak beszélni, de nem az összes nyelveken, melyek képviselve voltak a hallgatóságban.

* 8. Hallottuk saját nyelvünket, melyben születtünk. Nem kell azt gondolnunk, hogy mindegyik apostol és tanítvány minden nyelven mondott beszédet, hanem valószínű, hogy az egy nyelvet beszélő hallgatóság egy csoportba tömörült s az egyik tanítvány ennek a csoportnak a nyelvén, a másik meg más csoportnak a nyelvén szólott. A szétszórtságban lakó zsidók közül legtöbben értették az arámi nyelvet, mely egyébként is a görög mellett nemzetközi nyelv volt a római birodalom keleti részében, azonban a szétszórtságban élő zsidók elsajátították annak a népnek a nyelvét is, amely között éltek, azt a magukénak vallották, sőt szívesebben is beszélték; erre mutat az is, hogy Jeruzsálemben külön zsinagógáik voltak s ezekben ezt a nyelvet használták.

* 9. A népek, illetőleg tartományok felsorolása földrajzi elhelyezkedésük szerint keletről nyugatra haladva történik s végül pótlólag vannak említve a krétaiak és arabok. A felsorolt népek nem mindnyájan beszéltek más és más nyelven. Négy nyelvcsoportba lehet őket sorolni: a pártusok, médek és elamiták nyelve a zend volt; Mezopotámia, Judea és Arábia népei sémi nyelvet; Kappadpcia, Pontus, Asia tartomány, Frigia, Pamfilia, Egyiptom, Líbia és Kréta lakói görögül, a rómaiak latinul beszéltek. – A zsidók azokat, kik közülök Róma városában állandóan letelepedtek vagy már Rómában születtek és római polgárjogot nyertek, nem tekintették bennszülött rómaiaknak, hanem jövevényeknek.— Zsidók és prozeliták, azaz olyanok, kik zsidó szülőktől származtak és olyanok, kik valamikor pogányok voltak, de megtértek a zsidóságra. A prozelitákról lásd 6,5. – Édes bort készítettek válogatott szőlőszemekből és a forrás után a bort mesterségesen tartották meg édesnek.

* 14-36. Szt. Péter beszédje. A beszéd három részre oszlik: 1. Péter apostol megmagyarázza hallgatóságának, hogy amit most látnak és hallanak, az a Szentlélek eljövetelének következménye. Ennek be kellett következnie Joel próféta jövendölése szerint a messiása időben, amely tehát elérkezett. (2,14-21.) 2. Jézus, aki meghalt és feltámadt, a Messiás. Ő szerzetté azt, amit Péter hallgatói látnak és hallanak. (2,22-32.) 3. A feltámadt Jézus az égbe vétetett fel az Atya jobbja által. A következtetés tehát ez: Egész Izrael tudja meg, hogy Isten megtette Jézust Úrrá és Messiássá. (2,33-36.)

* 14. Péter arámi nyelven szólott, melyet általánosan használtak e korban s amelyet Péter hallgatói a zsidók és Jeruzsálem lakói megértettek. Péter a galileai nyelvjárásban beszélt, amely a jeruzsálemitől főkép a torokhangok kiejtésében és a rokon mássalhangzók összekeverésében tért el, egyébként igen hasonlított a jeruzsálemi tájszóláshoz. — Zsidó férfiak és Jeruzsálem összes lakói: ünnepélyes megszólítás, melyet az apostol minden zsidóországi vagy külföldi, állandóan vagy átmenetileg (az ünnepre) Jeruzsálemben tartózkodó zsidóra és prozelitára vonatkoztat. Vegyétek tudomásul: a hallgatóság figyelmének felhívása arra, amit mondani fog.

* 15. A nappal harmadik órájában, reggel 9 órakor (lásd Máté 20,3. jegyz.) még nem szokott senki sem részeg lenni.

* 16-18. Joel 2,28. skk. A próféta szavainak értelme az, hogy a messiási üdvösség előkészítése után következik a messiási idő, amelyben a Szentlélek bőségesen ki fog áradni. Péter erre a jövendölésre támaszkodva bizonyítja, hogy mivel a Szentlélek kiáradása immár most megtörtént, elérkezett a Messiás országa. Ennélfogva új korszak kezdődik, mely a világ végéig tart. – Az utolsó napok, a prófétáknál (Iz. 2,2. Mik. 4,1.) a messiási időket jelentik a Messiás eljövetelétől a világ végéig. (V. ö. Tim. II. 3,1. Zsid. 1,1. Jak. 5,3.) — Minden ember (a görög szerint: minden test) részesülni fog a Szentlélek ajándékaiban nemre és korra való különbség nélkül. – Prófétálni fognak: a kifejezés értelme nemcsak az, hogy jövendölni fognak, hanem hogy hirdetik az Isten titkait s beszédjükkel oktatnak és vigasztalnak.

* 19-20. A próféta más gondolatkörre tér át; a Szentlélek kiáradásának leírása után elmondja azokat a rendkívüli jelenségeket, melyek az égen és földön történni fognak az Úrnak, vagyis az ítéletnek a napján. Péter apostol idézi a próféta szavait, de közben kétségtelenül gondol az Üdvözítő szavaira, melyeket Jeruzsálem pusztulásáról és a világ végéről mondott. (Máté 24. Márk 13. Luk. 21. V. ö. Jel. 6,12; 8,7; 9,2; 16,2.) Mindkét eseményben megnyilvánul Krisztus eljövetele. Időben távol esnek egymástól, de a prófétai látás közel hozza őket egymáshoz. Joel is az egész messiási időt látja egy képben, a kezdetét és a végét, a Szentlélek kiáradását és az ítélet napját. – A füstpára, (a próféta héber szövege szerint: füstoszlop), a háború pusztításainak és a tűzhányó hegyek kitörésének a Jele.

* 20. A hold vérré fog változni, azaz vérszinű lesz. — Az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja a próféták beszédmódja szerint az a nap, amelyen az Úr el fog jönni ítélkezni az összegyűjtött népek fölött és meg fogja büntetni Izrael ellenségeit. (Ám. 8,9. Joel 1,15. Iz.. 2,12; 13,6, 9. Ez. 13,3.) Az Újszövetségben ez a kifejezés az Úr Jézus második eljövetelét jelenti. (Tessz. I. 5,2. Kor. I. 1,8. Kor. II. 1,14. Fil. 1,10.) Joel héber szövege szerint: mielőtt eljő a nagy és félelmetes nap.

* 21. Segítségül hívni az Úr nevét. Ez a kifejezés igen gyakori az ószövetségi Szentírásban és onnan ered, hogy a zsidó imádságok az Úr nevének hívásával kezdődtek. A jelentése annyi, mint megadni az Úrnak a kellő tiszteletet, őt imádni és szeretni. Az Úr napjának félelmetes eseményeiből az fog megmenekülni és üdvösséget találni, aki segítségül hívja az Úr nevét.

* 22. Izraelita férfiak: kissé eltérő megszólítás attól, melyet az apostol beszédje elején használt, de az értelme ugyanaz. — Joel prófétának idézett szavai értelmében a messiási időben csodák és jelek fognak történni: Jézus pedig művelt csodákat és jeleket, tehát ő a Messiás, kit Joel előre hirdetett.

* 23. Isten elhatározott terve és előretudása szerint, a zsidóknak nem lett volna hatalmuk Jézust megölni, ha az Isten nem engedte volna meg s nem adta volna őt kezükbe. – Az istentelenek szószerint a törvény, a thóra nélkül valók, a zsidók gondolkozása szerint a pogányok; itt Pilátus és a római katonák, kik keresztrefeszítették Jézust. Az apostol tehát azt hangoztatja, hogy a zsidók okai elsősorban Jézus halálának, a rómaiak annak csak eszközei voltak.

* 24. Jézus halála látszólag ellentmond Jézus messiási voltának, a feltámadása azonban annak fényes bizonyítéka. — Jézus feltámadásának bizonyítására az apostol hivatkozik 1. az ószövetségi Szentírásra, 2. a saját maga és a társai tanúbizonyságára. — Megoldván az alvilág fájdalmait stb. Ezeket a szavakat az apostol a Zsolt. 17,5. 6.-ból kölcsönzi, ahol a zsoltáros azt mondja, hogy a halál és az alvilág kötelékei körülvették őt. Ezek a kötelékek (az ószövetségi görög fordítás szerint fájdalmak) Jézusra nézve feloldódtak a feltámadáskor. – Lehetetlen is volt, hogy abban fogva tartassék: a halál vagy alvilág kötelékei nem tarthatták fogva Jézust. Ezt Péter Dávidnak egyik jövendölésével bizonyítja, amely nem teljesedett be Dávidon, épen azért meg kellett valósulnia Jézuson, mert minden Írásnak be kell teljesednie.

* 26. Dávid szavai a Zsolt. 15,8. skk.-ben vannak s kifejezik a zsoltáros reménységét, hogy Isten védelméből nyugalmat fog élvezni, lelkét nem hagyják a holtak tartózkodási helyén és Isten megismerteti vele az élet útjait. Az Istennek jótéteményei nemcsak a jelen, hanem a jövő életre is kiterjednek, azért a test reménységgel tér nyugovóra, azaz a sírba.

* 27. Nem fogod lelkemet az alvilágban hagyni. Péter apostol Dávid prófétának ezen szavait Jézusra alkalmazva, azokat Jézus lelkének az alvilágba vagyis a pokol tornácába való alászállására vonatkoztatja, amelyről Szt. Péter különben első levelében is ír (Pét. I. 3,19.): „Elmenvén (Jézus lelke), azon lelkeknek is, kik a fogságban (az alvilág fogságában) valának, prédikált”. Péter apostolnak ez a két kijelentése bizonyítéka a hitágazatnak: hogy Jézus lelke a kereszthalál után alászállott a pokol tornácára. Ez egyébként hagyományos hite az egyháznak, amely a hitvallásokban is kifejezésre jut.

* 28. Nemcsak hogy nem hagysz az alvilágban, hanem miután megmutattad nekem az élet útjait, betöltesz gyönyörűséggel és pedig azáltal, hogy magaddal egyesítesz. Orcád által, orcáddal vagyis önmagáddal, a veled való egyesülés által.

* 29. Az apostol levonja a következtetést a zsoltáros idézett szavaiból: Dávid ezen kijelentéseit nem önmagáról tette, hanem mint próféta jövendölt Jézus haláláról és feltámadásáról. Dávid meghalt és eltemették Jeruzsálemben, sírja tetemével együtt ott van ma is. Ennélfogva a zsoltáros szavai: nem hagyod lelkemet az alvilágban, nem engeded, hogy testem elporladjon, megismertetted vélem az élet útjait, nem alkalmazhatók Dávidra, hanem feltámadt és élő személyre vonatkoznak, még pedig Jézusra, akinek testét egy sír sem zárja magában, aki feltámadt, következőleg ő a Messiás. Péter apostol a jeruzsálemi zsidók nagy tömege előtt ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy Jézus holtteste nem fekszik sírban, hogy életre kelt és senkisem mond neki ellent. Ha a zsidók vitték el Jézus holttestét, miért nem vezetik el Jézus tanítványait oda, ahová a holttestet rejtették? Ha az apostolok lopták, el Jézus holttestét, honnan akkor megrendíthetetlen hitük? – Az apostol hallgatóit testvéreknek szólítja, mert szívükre, érzéseikre akar hatni. — 30. Isten esküvel megerősített ígéretet adott Dávidnak utódjaira vonatkozóan. (Kir. II. 7,12. Zsolt. 89,4, 5; 132,11.) Péter ezt az ígéretet Jézusra vonatkoztatja, aki Dávidnak leszármazottja.

* 32. Az apostol Jézus feltámadásának valóságát megerősíti a saját maga és a társai tanúbizonyságával.

* 33. Istennek a jobbja, vagyis az Istennek a hatalma vette fel Jézust az égbe. – A Szentlélek ígéretét, vagyis a megígért Szentlelket, akinek elküldésével beteljesedett Joel próféta jövendölése: a messiási idő elérkezett.

* 34. Péter újból a Szentírásra hivatkozik annak bizonyítása végett, hogy Jézus, aki felment az égbe, a Messiás és hogy az ő felmagasztalását Dávid már megjövendölte. Az apostol az idézetet a Zsolt. 109.-ből veszi, melyre többször történik hivatkozás az Újszövetségben. (Máté 22,44. Márk 12,36. Luk. 20,42.) Szt. Péter érvelése a következő: Dávid ebben a zsoltárban vagy magáról vagy a Messiásról beszél. Magáról azonban nem beszélhet, mert ő nem ment fel az égbe. Tehát a Messiásról beszél és róla mondja, hogy az Úr, az Atya, Jézust jobbjára ültette. Ez utóbbi kifejezés képletes szólam és annyit tesz: Ugyanazon hatalma legyen Jézusnak, mint az Atyának.

* 35. Lábod zsámolyává teszem szintén képletes kifejezés és annyit jelent, mint uralmat adok neked ellenségeid és mindenki fölött.

* 36. Péter befejezi beszédét: Tudja meg tehát Izrael egész háza, vagyis Izrael egész népe teljes bizonyossággal az idézett szentírási bizonyítékokból és a felsorolt tényekből: Jézus feltámadásából, és mennybemeneteléből, a Szentlélek eljöveteléből, hogy Isten megtette Jézust Úrrá és Krisztussá, azaz Messiássá s ilyen gyanánt ismerjék is el.

* 37-42. Szt. Péter beszédjének eredménye. Az apostol beszédje meggyőzte a hallgatóságot a zsidó nép bűneinek nagyságáról, hogy az, akit keresztrefeszítettek, a Messiás. Elismerik a vád igazságát és a bűnüket jóvá akarják tenni.

* 38. Péter inti őket, hogy változtassák meg felfogásukat Jézusról, ismerjék el őt Úrnak s Messiásnak. A felfogásnak és érzületnek ezen változása magával hozza a bánatot a bűn miatt, melyet elkövettek, midőn Jézust keresztrefeszítették. A keresztség felvétele fogja igazolni gondolkozásuk megváltozását és bánatuknak őszinteségét. — Megkeresztelkedni Jézus Krisztus nevében a görög szerint Jézus Krisztus nevén vagy neve alapján. Ez a kifejezés az újszövetségi Szentírásban ilyen alakban is olvasható: megkeresztelkedni Jézus Krisztus nevére vagy nevébe (Csel. 8,16; 19,5.) és megkeresztelkedni Jézus nevében. (Csel. 10,48.) A zsidó szólásmódban a név jelenti a nevet viselő személyt. Ennélfogva Jézus Krisztus nevében, annyit tesz, mint Jézus Krisztusban. Jézus Krisztus nevén, nevére, nevébe és nevében, körülbelül azonos értelmű. Lehet azonban köztük némi árnyalati különbséget megállapítani. Jézus Krisztus nevén annyit jelenthet, mint Jézus Krisztus nevének és személyének tekintélye alapján, vagyis megkeresztelkedni Jézusnak Messiásként való elismerésével. Jézus Krisztus nevére vagy nevébe megkeresztelkedni kifejezi azt a gondolatot, hogy a megkeresztelt Jézus Krisztusé lesz, az ő titokzatos testének tagja. Jézus Krisztus nevében megkeresztelkedni pedig azt a gondolatot juttatja kifejezésre, hogy a keresztelés történik Jézus Krisztus nevének, az ő személyének hatalmával és tekintélyével. – A megkeresztelkedéssel együtt jár a bűnbocsánat és a Szentlélek ajándékának, a megszentelő kegyelemnek elnyerése.

* 39. Az ígéretet Joel prófétának fenti jövendölése foglalja magában. – Kik távol vannak: ez a kifejezés már a próféták szólásmódja szerint (Iz. 49,1; 57,19.) a pogány népeket jelenti.

* 40. Mentsétek meg magatokat, vagyis keressétek a messiási üdvösséget és váljatok el ettől a gonosz nemzedéktől, azoknak a zsidóknak a nemzedékétől, kik Jézust keresztrefeszítették.

* 41. A szöveg nem állítja, hogy a háromezer hívőt még aznap mind megkeresztelték, sem azt, hogy Péter maga keresztelte meg őket.

* 42. Ők, az újonnan megtértek állhatosan kitartottak az apostolok tanítása mellett, kitartottak a kenyértörés közösségében (a görög szerint: az egységben s a kenyértörésben) és az imádságokban. — A kenyértörés némelyek szerint az Oltáriszentséget, mások szerint az asztaltársi szoros testvériességet jelenti. Egész bizonyossággal nem lehet állítani, hogy ez a kifejezés (kenyértörés, kenyérszegés) mindig az Oltáriszentséget jelenti az újszövetségi Szentírásban (Luk. 24,35. Csel. 2,46; 27,35.), de viszont egy-két helyen ez az értelem biztosnak látszik s kétségkívül az Oltáriszentségről van szó. (Csel. 20,7. 11. Kor. I. 10,16.) Szt. Pál apostol az Oltáriszentséget érti alatta s nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Szt. Lukács, az Apostolok Cselekedeteinek írója Szt. Pálnak tanítványa volt s követte mesterének beszédmódját. Ha a kérdést nem is lehet véglegesen eldönteni, annyi azonban bizonyos, hogy az egyház kezdete korában a hívek Jézusnak az utolsó vacsorán adott példáját követve a közös szeretetlakomák után ünnepelték az Oltáriszentséget. Ez tűnik ki Szt. Pálnak a Korintusiakhoz írt első leveléből (11,21. skk.) és a Didaché nevezetű őskeresztény iratból (10. fej.)

* 43-47. Az első hívek élete.

* 43. Minden lelket zsidós kifejezés, annyit jelent, mint minden embert, itt elsősorban a meg nem tért zsidókat jelenti. A félelmet a csodák okozták, melyeket Isten művelt az apostolok, mint eszközök által. Ez a félelem tartotta vissza a hitetlen zsidókat attól, hogy a híveket üldözzék s így az ősegyház egy időre békében tudott berendezkedni.

* 44. Az első keresztény hívek között egyetértés uralkodott, nem volt közöttük viszálykodás, egy családot alkottak, mert mindenük közös volt olyan értelemben, mint a következő vers megmagyarázza.

* 45. Birtokaikat és javaikat, azaz ingatlan és ingó javaikat oly mértékben adták el, hogy az értük kapott összeget szétosszák az összeseknek, amily mértékben a szükség megkívánta. Ez nem volt valami kommunista irányzat, mert a javak eladása szabadon történt s nem is volt szó az összes javak eladásáról, hanem inkább olyan jóléti intézményről, melyet a hívek önkéntes adományaikkal tartottak fenn.

* 46. A keresztény hívek különválása a zsidó néptől és szertartásoktól csak lassankint és fokozatosan történt. Mint a többi zsidók, a hívek is eljártak a templomba az imádságokra, de a hívek együttes lakomáikat, amelyeken az eledelt (és az Oltáriszentséget) szent örvendezéssel és egyszerű szívvel, azaz mást nem keresve, mint épen ezt a szent lelki örömet, vették magukhoz, házakban tartották vagyis nem a templomban, nem nyilvános helyen, nem is mindenki külön-külön a maga otthonában, hanem közösen egyik-másik házban, amelyben tehetősebb hívek nagyobb termet bocsátottak rendelkezésükre.

* 47. A hívek egymás iránti szeretete rokonszenvet keltett a népben. Az Úr pedig, azaz Jézus Krisztus növekedést adott egyházának és naponta szaporodott az üdvözülendők száma (a görög szerint: azok száma, kik üdvözülnek).

* 3,1-11. Szt. Péter meggyógyítja a sántán született embert. Szt. Lukács nem azért beszéli el ezt az eseményt, mintha ez lett volna az apostolok első csodatétele, hanem egyfelől azért, mert ez a csodálatos gyógyítás szolgált alkalmul Péternek arra, hogy bizonyságot tegyen Jézusról a jeruzsálemi nép előtt, másfelől pedig azért, mert ez az esemény idézte fel az első összeütközést a hívek és a zsidó hatóságok között. Az esemény időpontja nincs megjelölve, valószínűleg akkor történt, mikor a Jeruzsálemi hitközség már meg volt szervezve és a nép, valamint a zsidó hatóságok a keresztényeket már úgy ismerték, mint Jézus tanítványait.

* 1. A zsidóknál naponta három imádkozást idő volt: korán reggel, délután és este. A kilencedik óra délután három óra tájban volt. V. ö. 2,15.

* 2. A templom egyik kapuját szép érc-verete miatt Ékes-kapunak nevezték. (Joseph. Ant. XV. 11,5.) Ez a kapu a templom keleti részében volt, az alsó templomudvarból (a pogányok udvarából) nyílt az asszonyok udvarába s tizenöt lépcső vezetett fel hozza. A beteg koldus jól választotta ki ezt a helyet, mert mindenki, férfiak és nők ezen a kapun jártak be.

* 6. Péter apostol azt mondja, hogy földi javai nincsenek, de vannak égi kincsei. Aranya, ezüstje azért sincs, mert az Üdvözítő meghagyta, hogy az apostolok ne vigyenek magukkal sem aranyat, sem ezüstöt (Máté 10,9.), ami pedig pénze volt az egyháznak, az a  közösség céljait szolgálta. Péternek azonban van hatalma gyógyítani Jézus nevében, azaz Jézus tekintélyével, azon erőnél fogva, melyet a Jézus Krisztusban való hit ad. Péter segítségül hívja Jézus nevét és tekintélyét. Jézus a csodákat önhatalmával művelte, az apostolok Jézus hatalmával. Ők csak eszközök voltak.

* 7. Erő szállott annak lábába és talpába: a görög szöveg megfelelő szavai arra mutatnak, hogy Szt. Lukács otthonos volt az orvosi kifejezésekben. Lába: a görög szerint a lábnak alsó része a térdtől lefelé. Talpa a görög szerint az alsó láb csontszerkezete.

* 8. A meggyógyított ember felszökött és ugrándozott örömében s bement az apostolokkal a templomba, először az asszonyok s onnan a férfiak udvarába.

* 11. A meggyógyított ember nem tágított az apostolok mellől, sőt fogta is kezüket vagy ruhájukat. – Az apostolok átmentek a templom keleti kapuján és kijutottak a templomnak egy külső tornácába, amelyben a Salamon királyról elnevezett fedett oszlopcsarnok állott. Salamon ugyanis a templom keleti oldalán levő földmélyedést feltöltötte s fölébe építtette az oszlopcsarnokot. Salamon építménye a templommal együtt elpusztult Kr. e. 587-ben, de miután a templom újból felépült, Zorobábel vagy, ami valószínűbb, Heródes a réginek helyén új^: oszlopcsarnokot emelt, amelyet szintén Salamon-tornácának neveztek a réginek emlékére.

* 12-26. Szt. Péter megtérésre intő beszédet mond. A beszéd három részre oszlik. 1. Az apostolok nem a maguk erejéből művelték a csodatettet, mely csodálkozással és félelemmel töltötte el a zsidókat; az Jézusnak a műve, akit ők halálra adtak. (3,12-16.) 2. Ez a tettük azonban tudatlanságból származott, mert nem értették meg, hogy az Istennek terve szerint a Messiásnak, Jahve szolgájának szenvednie kellett. (3,17-18.) 3. Szt. Péter buzdítja őket hűnbánatra és megtérésre, hogy megnyerjék az üdvösséget, melyet az Isten megígért nekik, mint az Istennel való szövetség örököseinek. (3,19-26.)

* 12. A magunk erejéből és hatalmából a görög szerint: a magunk erejéből és istenes jámborságunknál fogva.

* 13. Szt. Péter rámutat arra, hogy a tanítás, melyet hirdet, a zsidó nép ősatyái Istenének tekintélyére támaszkodik. – Megdicsőítette fiát, a megfelelő görög szó fiút és szolgát jelent. Izaiás; próféta a Messiást Jahve szolgájának nevezi (47,1; 52,13.), ez az elnevezés azután a megalázott, a szenvedő és a megdicsőült Messiás neve lett. – A zsidók a Messiást kiszolgáltatták a romaiaknak és megtagadták, mert nem ismerték el Messiásnak. – Pilátus: a felmentő ítéletet nem hirdette ki ugyan, de kifejezte meggyőződését, hogy Jézust nem tartja bűnösnek az ellené felhozott vádakban.

* 14. Az ószövetségi Szentírás és az evangéliumok többször nevezik a Messiást, illetőleg Jézust az Isten szentjének (Zsolt. 15,10. Iz. 41,14. Márk 1,24. Luk. 4,34.) Hasonlóképen igaznak nevezik: (Iz. 53,11. Jer. 23,5. Csel. 7,52; 22,14. Pét. I. 3,18.) — Márk 15,7. és Luk. 23,19.-ből tudjuk, hogy a gyilkos és rabló Barabbás volt.

* 15. Az életnek, úgy a természetfölötti, mint az ember földi életének szerzője és legfőbb ura Jézus.

* 16. Péter és János: csak eszközei voltak a sánta ember meggyógyításának. Ők Jézus nevét, azaz őt magát hívták segítségül s ennek a névnek az ereje, valamint az ő nevében, vagyis a benne való és a tőle származó hitnek az ereje adta meg a sántának az egészséget.

* 17. Az apostol enyhíteni akarja a zsidó nép bűnösségét Jézus megöletésében a tudatlanságukkal. A zsidó nép nem ismerte fel Jézusban a Messiást, amikor halálát követelte. Ez a tudatlanságuk nem menti gonoszságukat, legfeljebb kisebbíti, mert Jézus tetteiből fel kellett volna ismerniök, hogy ő a Messiás. Szt. Péter még a nép vezetőit és elöljáróit is mentegeti, jóllehet ezek bűne nagyobb volt, mint a köznépé, mert tanultabbak és járatosabbak voltak az írásokban s jobban kellett ismerniök a messiási jövendöléseket, meg azután mint a nép vezetőit, a felelősség inkább terhelte őket. Az apostol követi az Üdvözítő példáját, ki a keresztfán imádkozva szintén tudatlanságukkal mentegette a zsidók gonoszságát. (Luk. 23,34.)

* 18. Nem minden egyes próféta külön-külön, hanem együttesen mind hirdették, hogy a Messiás szenvedni fog.

* 19. A zsidók bűnbánata és megtérése biztosítja nekik a bűnbocsánatot, más szóval bűneik eltörlését és bejutásukat a Messiás országába.

* 20. A bűnbánatnak és a megtérésnek előbb meg kell lennie, hogy azután eljöhessenek az enyhülés idői. Az enyhülés, lelki megnyugvás, megpihenés és megújulás. Péter apostol a messiási időkre gondol, melyek magukkal hozzák a lelki megenyhülést, és gondol a Messiás második eljövetelére. Ezek az idők az Úr színétől vagyis magától az Úrtól jönnek, ő küldi azokat. – Akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust: a görög szöveg szerint: akit az Isten előre kijelölt számotokra, mint Messiást, tudniillik Jézust, aki nem maradhatott örökké a földön, amikép a zsidók gondolták a Messiásról.

* 21. Hanem az isteni végzés szerint az égben van a második eljöveteléig, amikor majd mindenek helyreállíttatnak. Az első emberpár bűnbeesése előtt minden teremtmény helyes és tökéletes viszonyban volt az Istenhez. Ezt a viszonyt a bűnbeesés megzavarta. Krisztus második eljövetele és az utolsó ítélet a helyes viszonyt ismét tökéletesen helyreállítja. (V. ö. Iz. 65,17.) – Az Isten századok óta szent prófétáinak szája által Ígérte, hogy áldást és békét fog adni, de az a tökéletes béke és boldogság, melyet a próféták eszményi képekben megrajzoltak és a Messiás idejére ígértek, ezen a földön csak tökéletlen módon valósult meg. Csak a Messiás második eljövetele fogja majd meghozni a messiási javakat teljes tökéletességükben, fogja meghozni mindeneknek helyreállítását és az enyhülés időit. Ezen boldog messiási időket megelőzi majd a zsidók megtérése, mert Szt. Péter apostol kifejezi reményét, hogy az egész zsidó nép meg fog térni Jézusnak, a Messiásnak hitére s megtérésüket követi majd a Messiás második eljövetele.

* 22. Szt. Péter a megtérésre felhívó buzdításhoz fenyegetést fűz, melyet egykor Mózes mondott azokra, kik nem fogadják meg az Isten szavát. (Móz. V. 18,15-19.) Akik a zsidók közül nem térnek meg, kiirtatnak Isten népéből. – Isten a választott nép kebeléből támasztotta Mózest, a prófétát és szabaditól, Mózes pedig megmondotta, hogy az Isten egy másik prófétát és szabadítót fog támasztani. A hasonlatosság Mózes és Jézus között leginkább abban van, hogy mindketten közbenjárók és közvetítők az Isten és az emberek között.

* 23. Péter apostol Mózesnek idézett szavaiból arra a következtetésre jut, hogy aki nem hallgat a prófétára, egykor Mózesre, most Krisztusra, az kitaszíttatik Isten népéből, mert a megátalkodottak útjában volnának az Istenhez való helyes viszony visszaállításának, tehát ki kell irtatniok.

* 24. Mózeshez hasonlóan a próféták Sámueltől kezdve mind hirdették e napokat, amelyekben megtörténtek azok az események, melyeknek tanúi Péter és a többi apostol: Jézus halála, feltámadása, a Szentlélek eljövetele; hirdették azonban azokat a napokat is, melyekről Péter ép most szólott, az enyhülés és mindenek helyreállításának a napjait, vagyis a Messiás második eljövetelét. – Szt. Péter azért említi meg Sámuel nevét, mert ő volt a próféta-iskolák megalapítója, az utána következő prófétáknak feje és atyja.

* 25. A zsidóknak kell elsősorban megszívlelniük a próféták szavait, mert ők a próféták fiai, elsősorban az ő üdvösségük érdekében szólottak a próféták, következőleg az atyákkal kötött szövetségnek ők a fiai és az örökösei. – A te ivadékodban, azaz a Messiásban, Ábrahám ezen utódjában (Máté 1,1.) áldatik meg a föld minden nemzetsége. (Móz. I. 12,3; 22,18.) – Lehetséges, hogy Péter a bűnbánatra való felhívással befejezte beszédjét. Úgy látszik azonban, hogy még tovább akart beszélni a Jézus által nyert áldásokról, de a templomőrség közbelépése félbeszakította.

* 4,1-3. Pétert és Jánost elfogják. Az apostolok köré nagy néptömeg gyülekezett Salamon-tornácában. Ez a csoportosulás nyugtalanította a templomőrséget és főként a szadduceusokat, kik attól tartottak, hogy az apostolok a Messiás eljövetelének hirdetésével fellázítják a népet s felidézik a rómaiak beavatkozását.

* 1. Odajövének a papok, kik azon a héten végezték a szolgálatot a templomban. A templomőrség parancsnoka is pap volt, azoknak a papoknak és a levitáknak a feje, kiknek tisztjük volt fenntartani a rendet a templomban. Rangban a főpap után következett. A szadduceusokról lásd Máté 3,7. jegyz. A szadduceusokról már az evangéliumok beszélik, hogy Jézus vesztére törtek (Máté 22,23.) és mint a szinedrium tagjai résztvettek Jézus halálos ítéletének meghozatalában, az Apostolok Cselekedeteiben pedig mint Jézus híveinek legmegátalkodottabb ellenségeivel találkozunk velük.

* 2. Hirdetik Jézusban a halálból való feltámadást a tanítás a holtak feltámadásáról következik Jézus feltámadásából; amikor az apostolok hirdették Jézusnak feltámadását, közvetve hirdették az általános feltámadást is. A szadduceusok bosszankodtál; azon, hogy az apostolok befolyást nyernek a népre s bosszankodtak a tanításukon, főként azon, hogy hirdetik a halálból való feltámadást.

* 3. Rájuk veték kezüket: annyit jelent, mint eljártat ellenük, elfogták és őrizetbe vetették őket másnapig, mert este a főtanács már nem gyűlhetett egybe törvénykezésre. (Jer. 20,12. Luk. 22,66.)

* 4. A hívek számának növekedése. Annak ellenére, hogy az apostolokat elfogták, sokan hittek azok közül, kik az igét, azaz Pétér beszédjét hallgatták.

* 5-22. Pétert és Jánost a főtanács elé állítják és szabadon bocsátják.

* 5. A főtanács (a szinedrium) tagjai voltak a vezetőemberek; a vének és az írástudók. A vezetőemberek, amikor a főtanácsról van szó, azonosak a papi fejedelmekkel, akik majdnem kizárólag á szadduceusok felekezetéhez tartoztak. A vének a jeruzsálemi előkelő családok fejei. Az írástudók vagyis a törvénytudók és tanítók nagyrészt a farizeusok felekezetének hívei voltak. (Lásd Máté 2,4. jegyz.) Egybegyűltek Jeruzsálemben; lehet azonban a hely-határozót vonatkoztatni a személyekre is, kik egybegyűltek, s akkor a szöveg értelme az hogy a főtanácsnak Jeruzsálemben levő tagjai gyűltek egybe.

* 6. Annás már nem volt a tényleges főpap majdnem két évtized óta (Kr. u. 15-ben letették tisztjéről), Szt. Lukács mégis főpapnak nevezi, mert ezt a címet megadták mindazoknak, kik a főpapi tisztet egykor viselték, megadták kiváltképen Annásnak a nagy tekintélye és befolyása miatt, melyet a főtanácsban gyakorolt s melyet nagy gazdagságának és annak a körülménynek köszönhetett, hogy öt fia és a veje érték el a főpapi méltóságot. Kaifás veje volt Annásnak, Kr. u. 18-36 ő volt a főpap. Annásról és Kaifásról lásd Ján. 18,13. Jánosról és Alexanderről történeti adataink nincsenek. – Valahányan voltak a főpapi nemzetségből: vagyis azoknak a családoknak tagjai, melyekből választották a főpapokat.

* 7. A zsidó hagyomány szerint a főtanács tagjai félkörben ültek és a félkör közepére állították a vádlottat. A főpap igen jól tudta, hogy az apostolok Jézus nevét hívták segítségül, mégis azt akarta, hogy az apostolok mondják ki e nevet, s így nyilvánvaló legyen, hogy halálraítéltnek nevében működnek s annak a hívei, kit lazításért ítéltek el. Ennélfogva ők maguk is lázadók. A főpap elkerüli, hogy a csodás meggyógyítást megnevezze a nevén, kicsinylőleg kérdi, kinek a nevében cselekedtetek ezt.

* 8. Pétert eltölti a Szentlélek segítő kegyelme, a kegyelemnek pedig az a hatása, hogy az apostol bátran szól népének legfőbbjei előtt, ő, aki nemrég megremegett egy szolgálóleány kérdésére és megtagadta mesterét. Fejei a népnek és ti vének megszólítás kiterjed a zsidó nemzet összes papi és világi vezető embereire.

* 9. Jézus Krisztusnak neve által, ennek a névnek segítségül hívása, ennek a névnek, vagyis Jézus Krisztus személyének ereje által nyerte vissza a sánta a testi (és lelki) egészségét.

* 11. Szt. Péter a főtanács előtt megismétli az Írás szavait, melyekkel Jézus felelt meg a papi fejedelmeknek, az írástudóknak és a véneknek, mikor azt kérdezték tőle, hogy milyen hatalommal végzi csodáit. (Máté 21,12. Márk 12,10.) Az apostol az idézetet a Zsolt. 117,22-ből veszi, és Izaiás próféta nyomán értelmezi (Iz. 28,16.). A zsoltáros szerint a pogány nemzetek az építők s ők elvetik Izrael népét, mint jelentéktelen nemzetet. Izaiás próféta, meg azt mondja, hogy az Isten Sionnak alapjául értékes szegletkövet tett le, tudniillik a Messiást. A szegletfő az a kő, mely fenntartja az egész épületet. Isten országának szegletköve a Messiás, a zsidó nép vezetőinek el kellett volna ismerniök Jézust szegletkőnek, azaz Messiásnak. Ezt nem tették meg, de az Isten kinyilvánította, hogy Jézus a Messiás, a szegletfő, melyen egyedül nyugszik az örök élet reménysége. A sémi népek az épületek szegletfőit szenteknek tekintették s erős, szép követ választottak ki szegletfőnek és úgy helyezték el, hogy biztosítsa az épület szilárdságát. Hasonló gondolatot fejez ki Péter I. 2,3. 4.

* 12. Ha Jézus a szegletkő az Isten országának épületében, akkor csak benne van üdvösség. Jézus, neve jelenti az ő személyét, őt magát és azt, amit magáról kinyilatkoztatott.

* 13. Állhatatosság: a görög szerint bátorság, bizakodás; Csodálkozának, hogy emberek, akik nem jártasok a zsidó tanítók, a rabbik tudományában, így tudnak beszélni, tudják idézni és magyarázni a Szentírást. Erre azután jobban szemügyre vették őket és rájuk ismertek, hogy Jézus követői közé tartoztak. Egyesek a főtanács tagjai közül már előbb is ismerték az apostolokat. (Ján. 18,15.)

* 17. A főtanács tagjai meg akarják akadályozni, hogy a csodatett híre még szélesebb körökben elterjedjen, leginkább azonban azt akarják megakadályozni, hogy az apostolok Jézus nevében beszéljenek s tanítsanak. Az apostolok Jézus nevében, azaz mint Jézus küldöttei és meghatalmazottjai beszéltek. A főtanács tagjai ezt akarják nekik megtiltani.

* 19. Az Isten színe előtt annyi, mint az Istennek ítélete szerint. A törvényes hatóságnak csak abban az esetben lehet az engedelmességet megtagadni, ha parancsa ellentétbe jut az Istennek világos és határozott rendeletével. Péter apostol tudatában van annak, hogy a főtanács tilalma ellenkezik az Istennek akaratával, mert Jézus ismételten meghagyta az apostoloknak, hogy tanúi legyenek minden nemzetnél (Máté 28,19. Csel. 1,8.), azért hangoztatja a 20. v.-ben, hogy számukra erkölcsi lehetetlenség, hogy hallgassanak és ne hirdessék azt, amit láttak és hallottak, elsősorban Jézus feltámadását. (V. ö. Ján. I. 1,2.)

* 21. Nem találtak rá módot, nem tudtak felhozni ürügyet, mellyel elháríthatták volna a népnek lázadását, ha az apostolokat megbüntetik.

* 22. A nép dicsőítette az eseményt, amely történt s erre volt is oka, mert a meggyógyított ember betegsége régi betegség volt; a csoda nagyságát emeli ki az a körülmény, hogy az az ember negyven éven felül s már születése óta sánta volt.

* 23-32. A hívek hálaimája. Mivel népüknek legfőbb hatósága megtiltotta az apostoloknak, hogy Jézus nevében tovább tanítsanak, az apostolok az Istennek feleletét és jóváhagyását kérik azon kijelentésükre, hogy inkább kell teljesíteniük az Isten parancsát, mint az emberekét. Miután imádkoztak, az isteni feleletet megkapják, a föld megrendül, ami az isteni jóváhagyásnak a jele. Az imádság bevezető fohászkodás után két gondolatot fejez ki: az első az, hogy Jézus halála jövendölésnek a teljesedése s egyben a világ ellenséges érzületének a bizonyítéka; a második gondolat: hogy az Istennek természetfölötti segítségét kell leesdeni azok számára, kik Jézusnak tanúi ezen ellenséges világ előtt.

* 24. Egy szívvel-lélekkel felfohászkodának: az imádság elmondását, úgy lehet elgondolnunk, hogy a jelenlevő apostolok egyike, Péter vagy Jakab, fennhangon mondta az imádság szavait s a hívek lélekben és egész szívükkel csatlakoztok az imádsághoz.

* 25. Az imádság az Úr szavait Zsolt. 2,1-ből idézi. Törik fejüket hiábavalóságokon, vagyis miért terveznek olyan dolgokat, melyek hiábavalók, mert nem érnek célt; erőlködésük eredménytelen.

* 27. Az imádság alkalmazza a zsoltár szavait Jézusra, továbbá azokra, kik részesek Jézus halálában, most pedig üldözik a tanítványokat. Jézus ellen, akit felkentél, vagyis aki a Felkent, a Messiás. (L. Máté 1,1. jegyz.)

* 28. Kezed és akaratod: kéz itt annyi, mint hatalom, tehát hatalmas akaratod.

* 29. Teljes birodalommal, bátorsággal és állhatatossággal. (L. Csel. 4,13.) Szent Fiadnak, vagy szolgádnak hatalmával. (Lásd Csel. 3,12.)

* 31. Az imádságra a felelet az égből az, hogy megrendült a hely, ahol imádkoztak. Ugyanez a jelenség ismétlődött meg Pálnak és Szilásnak az imádságára a 16. fej. 26. versében. Az ószövetségben a földrengést Isten jelenléte jelének tekintették. (V. ö. Zsolt. 28,8; 67,9. Ám. 9,5. Iz. 6,4; 29,6. Joel 3,16. stb.) Betelének Szentlélekkel: a Szentléleknek pünkösdnapi leszállása nem tette feleslegesekké a Szentlélek külön ajándékait különös alkalmakra.

* 32-38. A jeruzsálemi hívek életének újabb leírása. A vagyonközösség a jeruzsálemi egyházban. Az Apostolok Cselekedeteinek két leírásából (2,44-45. és 4,32, 34. 35. V. ö. még Gal. 6,6.) úgy látszik első tekintetre, mintha az első keresztények összes javaikat az összes hívekkel megosztották volna s maguk között vagyonközösséget (kommunizmust) vezettek volna be. Nem szabad azonban egyes szavakat az összefüggésükből kitépni s nem szabad őket a legáltalánosabb értelemben venni. Szt. Lukács e szavakat: mindenki és az összes nem veszi mindig a legteljesebb értelemben, hanem sokszor csak a sok vagy a több kifejezésére használja. Erre gyakran fogunk példát látni az Apostolok Cselekedeteinek magyarázata folyamán. Amikor tehát azt mondja, hogy az összes híveknek mindenük közös volt, csak azt akarja kifejezni, hogy sokan a hívek közül vagyonuk java részét a hívek rendelkezésére adták, mert a következő kifejezés: eladták és osztogatták, kinek-kinek szükségéhez mérten, azt mutatja, hogy az eladás nem volt általános, nem mindenki adta el mindenét, hanem a község szükségleteihez mérten, a szükség arányában. (Lásd 2,44. 45.) Ugyanilyen értelmet ad a 4. fej. 34. verse, amely nem azt mondja, hogy mindenki, hanem az, akinek földje vagy háza volt, adta el ingatlanát, hogy a szükséget szenvedőkön segítsenek. Ami ebből a szövegrészből nem tűnik ki talán egész határozottan, azt megvilágítják Szt. Péter szavai a következő fejezetben. (Csel. 5,4.) Az apostol azt mondja Ananiásnak, hogy szántóföldjével szabadon rendelkezett, megtarthatta volna magának, vagyis senki sem kötelezte arra, hogy eladja, ha pedig eladta, szabadon rendelkezett az ára felett és nem volt köteles azt felajánlani a hívek szükségleteire. Nem állott fenn tehát a kötelezettség az első keresztényekre, hogy javaikat eladják. Amikor Szt. Lukács a következőkben elbeszéli, hogy Barnabás eladta a szántóföldjét, ezzel értésünkre adja, hogy nem mindenki cselekedett hasonlóképen s csak követésre méltó példát mond el. Egyébként azt is tudjuk az Apostolok Cselekedeteiből, hogy egyes keresztény hívek megmaradtak vagyonuk birtokában. Máriának, Márk anyjának háza volt Jeruzsálemben (Csel. 12,12.), hasonlóképen Mnázonnak, kinél Szt. Pál megszállott. (Csel. 21,16.) Szt. Jakab levele (2,1-9; 5,1-5.) feltételezi, hogy a jeruzsálemi egyházban szegények és gazdagok vannak. A helyzet az volt, hogy a jeruzsálemi hívek többsége a szegényebb néposztályból került ki, jóllehet voltak köztük a kereszténységre tért papok és farizeusok is. (Csel. 6,7; 15,5.) Helyénvaló volt tehát, hogy a szegényeken segítsenek, a tehetősebbekre hárult a kötelesség, hogy vagyonukból, vagy annak eladásából az apostolok rendelkezésére bocsássák az eszközöket, hogy a szegényeken segítsenek. Maguk az apostolok adtak erre példát. Mikor Jeruzsálembe költöztek, eladták, amijük Galileában volt, birtokukat, házukat, hajóikat, halászati eszközeiket, mindent a közösség szükségleteire adtak át, azért mondhatta Szt. Péter, hogy aranya, ezüstje nincs. A tanítványok követték az apostolok példáját. Idővel egyesek eladták fekvőségeiket, mint például Barnabás és Ananias. Szt. Lukács külön megemlíti őket, ami azt mutatja, hogy tettük nem volt mindenkitől követett, általános eljárás.

* 32. Ugyanaz a hit és ugyanazon szeretet Jézus iránt egyesítette a híveket; a szíveknek ez az egysége kisugárzott a földi javak közösségében.

* 35. Az apostolok voltak a hitközség fejei, ők szerveztek meg mindent, osztották szét a javakat a község szegényei között nem egyenlően, nem vezettek be vagyonegyenlőséget, hanem minden szűkölködőnek juttattak a szükségéhez mérten. Az eladott birtoknak árát az apostolok lábához tették; a kifejezés a klasszikus íróknál is előfordul s régi jogi szokás volt, hogy aki lábát ráhelyezte egy személyre vagy tárgyra, ezzel jelezte, hogy tulajdonjogot szerzett fölötte. A pogányoknál megvolt az a szokás is, hogy adományaikat a pogány istenség lábához rakták le.

* 36. Ciprus szigete közel van Tarzus városához. Lehetséges, hogy Barnabás Tarzus híres iskoláit látogatta s ott ismerkedett meg Szt. Pállal. A Barnabás név az összetétele szerint annyit jelent, mint a prófétálás fia. A prófétálás meg intő, buzdító és vigasztaló beszédet jelent az Újszövetségben.

* 37. Szántóföld általában mezei birtokot jelent.

* 5,1-11. Ananiás és Szafira bűne és büntetése.

* 1. Ananiás a zsidóknál gyakran előforduló név, származása szerint annyit jelent, mint: Jahve kegyelmes. (Jer. 28,1. Dán. 1,6. Csel. 9,10; 23,2.) Szafira héber vagy arámi eredetű szó, a jelentése: a szép.

* 2. Úgy látszik, hogy hiúságból cselekedtek s érdemet vagy dicséretet akartak szerezni az apostolok előtt. – Az apostolok lábához, lásd a kifejezés értelmét 4,35. jegyzetben.

* 3. Szent Pétert a Szentlélek világosította fel Ananiás és Szafira bűnéről. – A sátán kísértésbe éjié a szívedet: a görög szöveg szerint a sátán betol te a szívedet. (V. ö. Ján. 13,2.27.)

* 4. Szt. Péter szavai annyit jelentenek, hogy a föld a tied volt, nem kellett volna eladnod; ha pedig eladtad, az árát szintén jogod volt megtartani. V. ö. 4,32-38. jegyz. – Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek: Szt. Péternek e szavai világosan kifejezik a hitet a Szentlélek istenségében. Mert szerintük hazudni a Szentléleknek (3. vers) ugyanannyi, mint hazudni az Istennek (4. vers.)

* 5. A házaspár azt a látszatot keltette tettével, mintha a Szentlélek ösztönzésére és sugallatára cselekednék, valójában pedig megtagadta ezt a Lelket és összeütközésbe került az egyházat védő hatalommal. Meg keltett halniok, mert vétkük alapjaiban támadta meg a fiatal egyház létét és szellemét.

* 6. Felszedték, a görög kifejezés azt jelenti, hogy a holttestet ruhába takarták és úgy vitték ki, bizonyára a város falain kívül a temetkezési helyre. A keletieknél a temetés rendszerint néhány órával a halálozás után történt részben a melegebb éghajlat miatt, részben azért, mert a holttest jelenléte és a vele való érintkezés vallási tisztátalanságot okozott. – A holttest elvitelének kötelessége a hitközség ifjabb tagjaira hárult.

* 8. Szt. Péter módot és alkalmat ad az asszonynak bűnbánatra, de az megátalkodik és szintén hazudik.

* 9. Megkísérteni az Úr Lelkét: azaz meg akartátok próbálni, hogy az Úr Lelke, a Szentlélek felvilágosítja-e az apostolokat, ad-e nekik betekintést a szívetekbe, hogy meglássák a csalástokat.

* 11. Az egyház, ekklézia szó itt fordul elő először az Apostolok Cselekedeteiben, mely eddig csak a hívek sokaságáról vagy a hívek nagy számáról beszélt. A szó használata azt jelenti, hogy a hívek zárt, elkülönített társaságot alkottak, melyet egybefűzött a hit, a szeretet, az imádság és egyéb szent-cselekmények egysége, s melyet az apostolok kormányoztak, kiknek Szt. Péter volt a fejük.

* 12-17 Az apostolok tovább tanítanak és csodákat művelnek.

* 12. Az apostolok keze állal, vagyis az apostolok által. V. ö. 3,6. jegyz. Salamon tornácáról lásd 3,11. jegyz.

* 13. A mások itt nyilvánvalóan az ellenséges érzületű zsidók, kik nem mertek rátörni a hívekre, mert a nép nagyrabecsülte őket.

* 15. A hordágyakra és nyoszolyákra kifejezés arra látszik mutatni, hogy gazdagabb és szegényebb betegeket hoztak az apostolokhoz.

* 16. Jeruzsálem közelében fekvő városok voltak: Betlehem, Emmaus, Jericho. Itt hallunk először róla, hogy az egyház Jeruzsálemen kívül is kezdett terjedni. – A tisztátalan szellemektől megszállottak testi betegségben is szenvedtek, amint kitűnik az evangéliumokból. Lásd Máté 4,24. jegyz.

* 17-25. Az apostolokat börtönbe vetik, ahonnan csodásan kiszabadulnak.

* 17. Fölserkent sajátos héber jellegű kifejezés, gyakran előfordul az ó- és újszövetségben, annyit jelent, mint a nyugalomból áttérni a cselekvésre, felkészülni fontos cselekvésre. – A főpapról és a szadduceusokról lásd 4,1. 5. jegyzet. A felekezet, a görögben herezis, nem veendő szükségszerűleg rossz értelemben, jelent pari öt, irányzatot. – Irigység, a görög szó jelent versengést, féltékenységet, gyűlöletet is.

* 18. Az apostoloknak ezt az üldözését, épúgy, mint az elsőt (4,1-22.) elsősorban a szadduceusok idézték fel.

* 19. Az Úr angyala az Istennek angyal-küldöttje, aki az Isten parancsa szerint jár el.

* 20. Ezen éleinek minden igéje a Krisztusban való természetfölötti és örök életről szóló minden tanítás és az arra tartozó minden dolog. Jézusnál vannak az örök élet igéi (Ján. 6,63.); Jézus a feltámadás és az élet. (Ján 11,25.)

* 21. A főtanácsot vagyis Izrael fiainak összes véneit: a görög szerint a szinédriumot vagyis Izrael fiainak a szenátusát (tanácsát). Szt. Lukács görög olvasói számára a zsidó kifejezést megmagyarázza olyan szóval (szenátus, tanács), amely a görögök előtt ismeretes hasonló intézményt jelent.

* 22. A szolgák a templomnak levita őrei. Lásd 4,1. jegyz.

* 26-42. Az apostolokat a főtanács elé állítják.

* 26. A parancsnok a templomőrségnek a parancsnoka.

* 28. A főpap nem tagadja, hogy a főtanács hozta meg annak az embernek, vagyis Jézusnak halálítéletét, csak az ellen tiltakozik, hogy az apostolok ezért az ítéletért, mint törvénytelenért az Istennek vagy a népnek a bosszúját akarják kihívni a főtanács ellen.

* 29. Szt. Péter elismeri a főtanács tekintélyének a törvényes voltát, de szembeállítja az Isten tekintélyével s arra a következtetésre jut, hogy amennyiben a főtanács tekintélye ellentétbe jut az Isten tekintélyével, inkább az Istennek kell engedelmeskedni, mint az embereknek.

* 30. Miután ezt megállapítja, kifejti a főtanács előtt, melyik az az isteni parancs.

* 30-31. Szt. Péter röviden és világosan megjelöli az apostoli igehirdetés tárgyát: 1. a feltámadt Jézus a fejedelem és üdvözítő Izrael számára; Izrael bűnbocsánatot nyer, ha bűnbánatot tart; 2. az Isten megadja a Szentlelket azoknak, kik neki engedelmeskednek.

* 32. Tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek: a Szentlélek tanúbizonyságot tesz az apostolokkal együtt Jézusról oly értelemben, hogy ő szól az apostolok által, kiket felvilágosít s oktat, de megvilágosít belsőleg minden embert is. (V. ö. Ján. 15,26. 27. Róm. 8,16.) – A mindazoknak szó nincs meg a görög szövegben.

* 33. Feldühödtek a görög szó szerint annyit jelent, mint kínoztattak, tépettek tudniillik a haragtól.

* 34. Gamaliel a név jelentése: az Isten a. jutalmam, a javam) a zsidóknak híres törvénytudósuk és tanítójuk volt. A mózesi törvényt az engedékenység szellemében magyarázta s buzdította honfitársait, hogy ápolják a baráti viszonyt az idegen népekkel. Érdeklődött a görög irodalom iránt is és tanítványainak ajánlotta, hogy tanulmányozzák azt. Meghalt valószínűleg még Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70.) előtt. Szt. Pál tanítványa volt Gamalielnek. (Csel. 22,3.) Nincs azonban semmi alapja annak a hagyománynak, mely arról szól, hogy Gamaliel keresztény lett volna.

* 35. Gamaliel intelemmel kezdi beszédjét. Figyelmezteti a főtanács tagjait, vigyázzanak magukra, nehogy úgy lássék, mintha az Isten ellen hadakoznának (39. vers), vagyis vigyázniok kell, nehogy Isten ellenségeinek mutassák magukat. – Amit Sz. Lukács Gamalielnek szavaival elmondat Theodásnak lázadásáról, az némi tekintetben hasonlít ahhoz, amit Josephus Flavius, a zsidó történetíró elbeszél ugyancsak Theodás nevű lázadóról, de viszont a két elbeszélés sok pontban eltér egymástól. Josephus (Ant. XX. 5,1.) elmondja, hogy egy zsidó mágus vagyis varázsló sok népet rábeszélt Cusnius Fadus helytartósága idejében, hogy kövessék őt a Jordán partjára, mert prófétának adta ki magát és azt ígérte, hogy kettéválasztja a folyó vizét s követőit száraz lábbal vezeti át a folyón. Fadus lovascsapatot küldött ellene, Theodást elfogatta és lefejeztette, követői közül többeket megöletett, másokat bebörtönzött. Josephusnak ez a közlése lényegében megegyezik ugyan Gamalielnek, illetőleg Sz. Lukácsnak elbeszélésével Theodásról. Lényeges eltérések is vannak azonban a két elbeszélés között Gamaliel előadása úgy tünteti fel a dolgot, hogy Theodás lázadása magától összeomlott, Josephus elbeszélése szerint Fadus helytartó fojtotta el erélyes rendszabályokkal. Az Apostolok Cselekedetei azt mondják, hogy számszerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott Theodáshoz, míg Josephus szerint nagy népsokaság követte. Josephus szerint Theodás fellázadt Cuspius Fadus helytartósága idejében 44-46 között és a Galileai Judás felkelése jóval megelőzte Theodás lázadását. – Gamaliel beszéde a főtanács előtt pedig legkésőbben Kr. u. 37-ben hangzott el s így a tőle említett Theodás-féle lázadásnak előbb kellett történnie. Sőt a Theodás-féle lázadás és Gamaliel beszéde közé esik még Galileai Judás felkelése, „az összeírás napjaiban”, mely volt Kr. e. 4-6-ban, illetőleg Kr. u. 6-7-ben. Szóval Gamaliel, illetőleg Szt. Lukács elbeszélése értelmében Theodás lázadása legalább 30 évvel Gamaliel beszédje előtt történt, míg Josephus előadása szerint Gamaliel beszédje után mintegy 10 esztendővel ment végbe. Kétségtelen tehát, hogy más Theodás nevű lázadóról ír Josephus és másról beszél Gamaliel, illetőleg Szt. Lukács. Az utóbbiaktól említett Theodás talán azok közé a lazítok közé tartozott, akik Heródes halála után idéztek fel zavarokat Judeában s akik közül Josephus hármat meg is nevez. A Theodás név elég gyakori volt a zsidóknál s így semmi lehetetlenség sincs abban a feltevésben, hogy ilyen nevű is akadt az akkori sok lázadó között. Egyébként, ha a Szentírás s Josephus elbeszélése között valóban összeegyezhetetlennek látszó eltérések forognának is fenn, ez legkevésbbé sem ingatná meg a Szentírás szavahihetőséget. Mert elsősorban is semmivel sem bizonyítható, hogy Josephus előadása a történelmi tényeknek jobban megfelel, mint a Szentírásé. Másodszor pedig az újkori tudományos felfedezések története számos példát mutat arra, hogy olyan ellentétek s nehézségek, melyeket hosszú évtizedeken keresztül biztos fegyverként fordítottak a Szentírás szavahihetősége ellen, valamilyen új lelet tanuságára megdőltek s végül is kitűnt a Szentírás megbízhatósága. Lehet, hogy maholnap valamilyen új lelet épen ennek a kérdésnek a megoldására fog módot nyújtani.

* 36. Theodás azt mondotta önmagáról, hogy ő valaki, hogy rendkívüli, fontos személyiség.

* 37. Galileai Judást Josephus is rendszerint Galileainak nevezi. Ezt a nevet onnan kapta, hogy felkeléseinek színhelye Galilea volt. – Az összeírás napjaiban: ez az összeírás Kr. u. 6-7-ben történt Sulpicius Cirinus, szíriai kormányzó rendeletére, amikor Judea kiegészítő része lett a szíriai római tartománynak és célja volt a lakosság és a vagyon összeírása adókivetés céljából. Emiatt a római adókivetési rendszabály miatt lázadt fel Judás. Adót fizetni idegen hatalomnak, annyi volt, mint megszegni Izrael hűségét Istenéhez. A zsidónak nincs ura, csak az Isten (Ant. XVIII. 1,6.) – Gamalielnek beszédje teljesen magán viseli a hitelesség és hitelreméltóság jellegét. A főtanács maga elé idézte az apostolokat, hogy ítélkezzék a Jézus nevében kifejtett működésükről. Természetes, hogy fel kell vetniök maguk előtt a kérdést: az apostoloknak műve Istentől származik-e vagy emberektől. Gamaliel megadja a feleletet: ha emberektől származik, magától elenyészik s nem kell vele foglalkoznunk; ha az Istentől, nem bírunk vele szembeszállni, sőt az Isten ellenségei leszünk, ha le akarjuk rontani. Ez a beszéd megfelel Gamaliel jellemének, kit a történelem türelmes, józan gondolkozó tudósnak ismer. Nem az apostolok iránt érzett rokonszenve irányította állásfoglalását, hanem a józan okosság.

* 40. Megverették őket: a kifejezés, nem mondja meg, hogy mivel, bottal vagy korbáccsal verték meg az apostolokat, valószínű azonban, hogy megkorbácsolták őket, ez volt a szokásos büntetés a zsinagógában. Azért fenyítették meg őket, mert megszegték a tilalmat, hogy ne tanítsanak Jézus nevében (4,17.), ezt a tilalmat most megújítják.

* 41. A zsidók a megkorbácsolást meggyalázó büntetésnek tekintették. – Jézus nevéért, a görög szövegben hiányzik a Jézus név s csak ez áll: a névért. Az Ószövetségben a név Jahvénak a neve (Móz. III. 24,11.), az Újszövetségben Jézusnak a neve.

* 42. Házanként, azaz minden házban, ahol a hívek összejöveteleiket tartották. Hirdették Krisztus Jézust, hogy tudniillik Jézus a Krisztus, a Messiás.

* 6,1-6. A hét diakónus megválasztása.

* 1. A görögök (a görög szöveg szerint a hellenisták) a görögül beszélő zsidók szemben a zsidókkal (a görög szöveg szerint a hebreusokkal), akik héber, illetőleg arámi nyelven beszéltek. A görögök vagy pogányok voltak származásukra nézve s azután tértek meg a zsidó vallásra, vagy zsidó származásúak voltak, de olyan városokban vagy tartományokban születtek s éltek hosszabb ideig, ahol a görög nyelv volt használatos. Szt. Lukács ezen a helyen használja először a hellenista elnevezést s azokat a görög nyelven beszélő zsidókat, született zsidókat és prozelitákat érti alatta, kik keresztények lettek. Özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. Az özvegyeknek a régi keleti világban igen szánalmas helyzetük volt, ha nem volt férfi védelmezőjük. A keresztény szeretetnek fel kellett karolnia az özvegyeket (Csel. 9,39. 41. Tim. I. 5,3. Jak. 1,27.) s valószínűleg jegyzéket készítettek azokról, kiket segítségben részesítettek. Az apostolok igénybe vették az egyház tagjai közül némelyeknek a segítségét az alamizsnák szétosztásánál, vagyis a mindennapi kiszolgálásnál és úgylátszik, hogy akik a szegények segélyezésénél résztvettek, nem ismerték az idegenből származott hellenisták özvegyeit. A panaszok jogosak voltak, de nem az apostolok ellen irányultak, hanem általában a zsidókból lett keresztények (hebreusok) ellen.

* 2. A tizenkettő, vagyis az apostolok elismerték a hellenisták panaszának jogosságát, s hogy a bajon segítsenek, egybehívták a hívek összességét valószínűleg Salamon tornácába. (Csel. 3,11.) – Az asztalok lehetnek azok, amelyeken az alamizsnák szétosztása történt, vagy pedig a közös szeretetlakomák asztalai. Az Isten igéje az evangéliumnak a hirdetése, melyet az Üdvözítő az apostolok kötelességévé tett. (Máté 28,19. Márk 16,15. Csel. 1,8.)

* 3. A diakónusok kijelölését a hívek ejtik meg, a tisztséggel való felruházást az apostolok végzik. Hét férfiút: a szám megfelel a kerületek számának, melyékre Jeruzsálem ebben az időben oszlott, vagy talán hét ház volt Jeruzsálemben, amelyekben a hívek a szeretetlakomákat tartották. A mód és körülményesség, ahogyan Szt. Lukács elbeszéli a hét férfiúnak megválasztását és a tisztségükkel való felruházását, arra mutat, hogy nem ideiglenes szervezet felállításáról van szó, hanem Szt. Lukács új és maradandó intézmény megszervezését, mondja el. Igaz, hogy nem nevezi a hét férfiút diakónusoknak, de feladatukat a görög diakonia és diakonein szóval jelöli meg. Ennélfogva jogosult az a következtetés, hogy a Szt. Pál leveleiben többször említett és az ősi egyházban egyházi szolgálatot végző diákonusok (Fil. 1,1. Tim. I. 3,8. skk. Kol. 4,7. – Didaché 15,1. Ignác Polyc. 8. Magn. 2,6. Trall. 2. Fil. 5. stb.) ennek a hét férfiúnak utódai. Emellett szól az is, hogy a diakónusok száma Kóma városának egyházában s más jelentősebb egyházakban hétben volt megállapítva, megemlékezésül az itt említett hét férfi ára. A diakónusok működési köre idővel változott és kibővült, de a diakónusok az itt választott hétnek utódai, amikép a püspökök az apostoloknak utódai. A hívektől választott és az apostoloktól tisztségükkel felruházott férfiak voltak tehát az első diákonusok és tisztségük állandósult az egyházban.

* 3. Szentlélekkel és bölcseséggel teljes férfiút: a megválasztandóknak okossággal kellett ékeskedniök, hogy okosan kezeljék az egyház anyagi javait, azonkívül külső jeleknek kellett mutatniok, hogy meg vannak áldva a Szentlélek ajándékaival.

* 4. A könyörgéssel foglalkozunk: a névelő a szó előtt arra mutat, hogy meghatározott, ismert könyörgésről, vagyis, az egyház nyilvános közös és ismert imádságáról, istentiszteletéről van szó. – Az ige szolgálata nemcsak a hívek oktatása, hanem az evangélium hirdetése a nem híveknek is.

* 5. A megválasztottaknak mind görög nevük van. Némely magyarázó ebből azt következteti, hogy mind görögök, illetőleg hellenisták voltak, mások szerint hárman zsidók, hárman hellenisták voltak és egy prozelita. István az első, mert a legismertebb közülük s rajta nyilvánulták meg legteljesebben a Szentlélek ajándékai. (V. ö. 6,8. jegyz.) A második Fülöp, valószínűleg hithirdető munkássága miatt. (Lásd 8,5. skk.) Prochorus késő eredetű hagyomány szerint Nikodémia. városának püspöke lett s Antiochiában szenvedett vértanuságot. Nikánorról, Timonról és Parmenásról a hagyomány nem őrzött meg semmi adatot. Nikolaus antiochiai prozelita volt, tehát görög vagy szírus származású, mindenesetre pogány születésű s megtért a zsidóságra. Ez bizonyítéka annak, hogy a keresztények között már voltak hívek, akik nem voltak zsidó származásúak és nem tartoztak születésük révén Ábrahám leszármazottjai közé. Az újszövetségi Szentírás a prozelitákon kívül említi az istenfélőket (Csel. 10,2. 22; 13,16. 26.) és az istentisztelőket (Csel. 13,43; 16,14; 17,4.17.). Valószínű, hogy az istenfélők és istentisztelők olyan pogányok voltak, kik elfogadták a zsidó tanításokat, főként az egy Istenben való hitet, csatlakoztak a zsidókhoz a zsinagógákban, de nem olvadtak be a zsidóságba azzal, hogy felvették volna a körülmetélést. Prozelita a szó teljes értelmében az a pogány származású ember volt, aki a körülmetéléssel bekebeleztetett a zsidó nemzetbe s mint ilyen fizette a templomadót s megtartotta az összes zsidó törvényeket. A zsidóság nem követelte mindjárt a teljes törvény betartását attól, aki közeledett a mózesi valláshoz. Megelégedtek először azzal, ha mint a zsidó szokások «barátja» megtartotta azokat a zsidó törvényeket, melyek eddigi életrendjét nem nagyon zavarták meg: a szombati munkaszünetet, bizonyos ünnepnapokat, a sertéshústól való tartózkodást stb. Az ilyennek gyermekei látogatták a zsinagógát, nem jártak többé pogány templomba, tanulták a törvényt s adományaikkal gazdagították a jeruzsálemi templomkincstárt. A megszokás fokról-fokra közelebb vitte az istenfélőt, illetve az istentisztelőt a zsinagógához. Végül a prozelita megtette a döntő lépést: körülmetéltette magát és megfürdött a tisztulás fürdőjében. Néha felvett zsidó nevet is. Nikolaus nem volt tehát egyszerűen «istenfélő». hanem prozelita a teljes értelemben, körülmetélkedett pogány. Szt. Lukács is valószínűleg Antiochiából való volt, ismerhette Nikolausnak ezt a múltját. Némelyek szerint Nikolans szerzője lett volna a Nikolaiták eretnekségének, amelyről szó van a Titkos Jelenések könyvében. (2,6. 14.)

* 6. Az újszövetségi Szentírásban több példát találunk arra, hogy a kézrátétel szertartási cselekedetével történik lelki hatalomnak és ajándékoknak a közlése azon célból, hogy aki a lelki hatalmat és ajándékokat nyeri, tisztséget gyakoroljon az egyházban. (Csel. 8,17; 13,3. Tim. II. 1,6. V. ö. I. 4,14.) Az apostolok imádsága és kézrátétele azt mutatja, hogy a megválasztott hét férfiúra nemcsak az asztal körüli szolgálatot bízták, hanem megtették őket az egyház szolgáinak és lelki szolgálatot is bíztak rájuk, mert azt látjuk utóbb, hogy az evangélium hirdetésében tevékenykednek.

* 7. A hellenisták zúgolódása nem akadályozta, hogy a hívek száma ne növekedjék, s a zsidó papok közül is sokan keresztények lettek. A megtért papok száma nagy volt, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a zsidó papok is rendkívül sokan voltak. A babiloni fogságból 4289-en tértek vissza. Itt ezeknek leszármazottjairól van szó, kik Josephus szerint 24.000-en voltak. Szt. Lukács, mikor itt újból rámutat a jeruzsálemi egyház növekedésére, mintegy lezárja az egyháznak pusztán Jeruzsálemben való fejlődésének korszakát s megkezdi az egyház terjedésének új időszakát.

* 8-15. István a főtanács előtt. Szt. István előbbi élettörténetéről nincsenek adataink, csak a negyedik században történik említés róla, hogy egyike lett volna az Úr 72 tanítványának. Beszédjéből s főként szentírásmagyarázásából az tűnik ki, hogy hellenista volt és szellemi műveltsége rokon azzal a tudományossággal, melyet az alexandriai zsidók ápoltak és naggyá fejlesztettek.

* 8. Telve volt malaszttal és erővel képletes kifejezés, mely azt jelenti, hogy István gazdagon meg volt áldva az Isten kegyelmével, a Szentlélek ajándékaival, tehetséggel és bátorsággal az igazság védelmére, s természetfölötti erővel, hogy csodákat műveljen. Eddig csak arról hallottunk az Apost. Csel. könyvében, hogy az apostolok tettek csodákat (2,43: 3,3-10; 4,10. 22. 29; 5,12.). most azután már István, Fülöp és mások is tesznek (6,8; 8,6-8; 11,28; 13,15; 20,23. stb.)

* 9. A liberlinusok (=felszabadítottak) főként azoknak a zsidóknak az utódai, akiket Pompeius 63-61. Kr. e. Rómába hurcolt, s akik később felszabadulva részben visszatértek Jeruzsálembe, ott letelepedtek és külön zsinagógába tömörültek. – Cirene városa Líbia Cirenaica nevű északafrikai tartománynak a fővárosa, lakói negyedrészben zsidók voltak (Csel. 2,9.) Alexandriában, Egyiptom fővárosában külön zsidó negyed s virágzó zsidó tudományosság volt. Cilicia kisázsiai tartománynak Tarzus nevű városában született Szt. Pál, aki tehát a ciliciaiak zsinagógájához tartozott Jeruzsálemben. Asia római tartomány volt Kisázsiában. Mindezen vidékekről a görögül beszélő zsidók közül igen sokan vallásuk iránt való szeretetből visszaköltöztek Jeruzsálembe s itt a vidékek szerint, ahol előbbi hazájuk volt, külön zsinagógákba gyülekeztek.

* 10. Nem tudtak helytállani István bölcsesége előtt, István messze felülmúlta őket vallási ismereteivel. – A Lélek előtt, aki szól vala: a görög szöveg szerint: a Lélek előtt, aki által szól vala.

* 12. Felizgatják vala a népet, amely eddig rokonszenvvel viseltetett a hívek iránt. A nép hangulatának változása abban leli magyarázatát, hogy a hívek eddig a mózesi törvény követőinek mutatták magukat, most azonban azzal vádolják meg őket, hogy meg akarják szüntetni a törvényt. – Összecsődülve: a görög kifejezés értelme, hogy ellenük támadtak, rájuk rontottak.

* 13. István nem káromolta az Istent, nem tagadta a templom és a törvény isteni eredetét, de hirdette az utóbbiak átmeneti jellegét.

* 14. Ezt a vádat már Jézus ellen is felhozták. (Márk 14,58; 15,29.) De mint akkor, most is félremagyarázták az Üdvözítő szavait.

* 15. István arca nem mutatott félelmet és dacosságot, hanem lelki nyugalmat, méltóságot és valami természetfölötti ragyogást, aminőt az angyalok szoktak mutatni, ha emberi alakot vesznek fel.

* 7,1-16. István beszéde a főtanács előtt: a pátriárkák koráról.

* 1. A főpap, mint a főtanács elnöke, miután a tanuk megtették vallomásaikat, felszólítja Istvánt, hogy adja elő védekezését. István terjedelmes beszédben felel az ellene emelt vádakra. Azzal vádolták, hogy káromló szavakat mondott az Istenre. István ezen váddal szemben beszédje egész folyamán magasztalja az Istennek gondviselését, mellyel Izrael népét vezette; kimutatja, hogy az Isten különös védelemben részesítette az izraelitákat, ameddig csak hűségesek voltak Istenhez. További vád az volt ellene, hogy káromolta Mózest. Ezzel szemben kijelenti, hogy Mózes Izraelnek vezetője, megmentője és prófétája, egyben a Messiásnak előképe. Azzal is vádolták Istvánt, hogy a templom és a törvény ellen beszélt. Erre azzal felel, hogy tanítása a templomról megegyezik a próféták tanításával, akik hirdették, hogy az Isten szellemi lény és mindenütt jelenvaló, tehát nem lakik emberek építette házban. A törvényről pedig azt mondja, hogy az élet igéi Mózestől származnak s ő adta nekünk azokat; az Isten adta a törvényt angyalok közvetítésével. A beszéd három részre oszlik; szól 1. a pátriárkák koráról (2-16. v.); 2. Mózes idejéről (17-43. v.); 3. Dávid és Salamon koráról (44-50. v.). A történelmi visszatekintést rövid befejezés követi a zsidók megátalkodásáról (51-53. v.). Istvánnak előadása az izraeliták történetéről való visszaemlékezésében több pontban eltér Mózes első könyvének, főként ezen könyv héber szövegének adataitól. Az eltérések onnan származnak, hogy István inkább támaszkodik az ószövetségi könyveknek görög fordítására, a Hetvenes fordításra, mely szintén gyakran eltér a héber szövegtől. István azonkívül a zsidó hagyományt követi az ószövetségi eseményeknek a megítélésében, amelyet megőrzött korának zsidó tudományos irodalma, nevezetesen Philo, alexandriai zsidó bölcselőnek az irodalmi munkássága.

* 2. A főtanács tagjai, mint izraeliták, Istvánnak testvérei, mint a főtanács tagjait az atyák megszólítása illeti meg őket. A dicsőség Istene; a dicsőség az a ragyogó fény, mely az Istenből sugárzik ki s hirdeti az ő jelenlétét. (Móz. II. 24,17.) Istennek első kinyilatkoztatása Ábrahám részére a pogányok földjén történt, igazolása ez annak, amit István bizonyítani akar, hogy az Isten nemcsak a zsidók szent helyén jelenik meg. (Móz. I. 12,1: 15,7.)

* 5. (Móz. I. 12,7; 13,13; 17,8; 48,4.) Ábrahám talpalattnyi földet sem kapott Kánaánban, hogy ott letelepedjék, ehelyett igéretet kapott utódai számára.

* 6. (Móz. I. 15,13. sk. Móz. II. 3,12.) Az Úr szavai az izraeliták egyiptomi fogságára vonatkoznak, mely kerek, számban kifejezve négyszáz évig tartott. (Móz. II. 12,40.) Jövevény, aki nem bennszülött ott, ahol lakik, nem olvad be a bennszülött lakosságba s nem szándékozik örökre maradni a neki idegen földön. (Lásd Csel. 2,10: 7,29.)

* 7. A nemzet, melynek az izraeliták szolgái lesznek, az egyiptomiak. Csak az egyiptomi fogságból való kivonulás után lesz ezen a helyen, vagyis Kánaán földén istentiszteleti szentély. (Móz. I. 15,14.)

* 8. (Móz. I. 10,12.) A szövetségnek szentesítése a körülmetélés, mely a szövetség megkötésének látható és a szövetséghez való ragaszkodásnak megkülönböztető jele. (Lásd Róm. 4,11.)

* 9. (Móz. I. 37-46.)

* 10. Kegyelmet s bölcseséget ada neki a fáraónak színe előtt: az  Isten bölcseséget adott Józsefnek, amellyel megszerezte a fáraó kegyét.

* 14. (Móz. I. 46,26. sk. Móz. II. 1,5. Móz. V. 10,22.) Az ószövetségi héber szöveg szerint hetvenen, a Hetvenes-fordítás szerint hetvenötén voltak.

* 16. (Móz. I. 23,17. sk. Móz. V. 24,32.) Mózes első könyvében ezzel szemben azt olvassuk, hogy Jákob, nem pedig Ábrahám vásárolt Szichemben földet Hemortól, egy bizonyos Szichemnek atyjától. Ugyancsak Mózes első könyvében azt is olvassuk, hogy Ábrahám vásárolt földet Makpelában Efrontól; a hagyomány pedig (v. ö. Jós. 24,32.) azt tartotta, hogy Józsefet és testvéreit Szichemben temették el. Ezen háromféle adatnak összekeveréséből származott a jelen szöveg, hogy Jákobot és fiait Szichemben temették el a földön, melyet Ábrahám vett Hemortól. A latin szöveg (Hemor Szichemnek fia) helyett a legtöbb görög szövegben ez áll: Hemor Szichemben (t. i. Szichem városában), ami helyesebb, mert Hemor nem fia volt Szichemnek (Szichem nevű férfiúnak), hanem atyja.

* 17-43. István Mózes idejéről szól. István hosszasabban foglalkozik Mózes történetével; kimutatja, hogy Mózesnek milyen fontos szerepe volt Izrael történetében s ezzel megcáfolja a vádat, hogy ő Mózest káromolja. Egyúttal azonban arra is rámutat, hogy az Isten megjelenései, megnyilatkozásai és az Isten tisztelete Mózes idejében sem volt a Jeruzsálemi templomhoz kötve.

* 17. (Móz. II. 1,2. 3. skk.) Az ígéret ideje, vagyis az az idő, amikor az ígéretnek teljesedésbe kellett mennie.

* 20. (Móz. II. 2,2. skk.)

* 23. Feltevé szívében: az a gondolata és vágya támadt.

* 25. Az ő keze által kifejezést illetően lásd Csel. 2,23.

* 28. (Móz. II. 2,14.)

* 29. Jövevényről lásd Csel. 7,6.

* 30. (Móz. II. 3,1-4, 17.) A későbbiek szerint az angyal maga az Úr. Azért gondolni lehet a szövetség angyalára, az újszövetségi Igére, a második isteni személyre.

* 33. A hely, melyen állasz, szent föld: a zsidók számára csak a templom volt szent hely. Isten azonban kinyilvánította – mondja István – hogy ahol Ő jelen van, az a hely szent, legyen az a pusztában, vagy idegen földön.

* 34. Látván lattam, az Igének megkettőzése erősebben kifejezi a cselekvést. Azért szálltam le, képletes kifejezés. Az. Isten mintegy lehajol Izrael népéhez, mert megszánta és segíteni akart rajta.

* 35. Az angyal által, a görög szöveg szerint az angyal kezével, vagyis hatalmával és segítségével.

* 37. (Móz. V. 18,15.) A jövendölés értelmezését lásd Csel. 3,22. jegyz.

* 38. A nép a Sinai-hegy körül táborozott, mintegy gyülekezetet alkotott. A zsidó hagyomány szerint az angyalok voltak a törvényadás közvetítői. (Móz. V. 33,2. a Hetvenes-fordítás szerint. Gal. 3,19. Zsid. 2,2.) Az élet igéi, vagyis az igék, melyek életet adnak a léleknek, a törvényben vannak.

* 39. (Móz. IV. 14,4.)

* 40. (Móz. II. 32,1. skk.)

* 42. Imádták az égi seregeket, azaz a napot, a holdat és a csillagokat. (Móz. V. 17,3. Jer. 8,2.) A proféták könyvében, a zsidók három csoportba osztották a szent-könyveket: volt a törvény, azután a próféták könyve és végül az (szent) iratok. (Kethubim, azaz a zsoltárok és bölcselmi iratok.) A jelen idézet Ámos próféta könyvéből vau véve. (5,25-27.) Szt. István nem azt akarja mondani, hogy az izraeliták sohasem mutattak be áldozatot, amíg a pusztában vándoroltak, ami ellenkeznék Móz. II. 24,4. és Móz. IV. 7,9. közlésével; hanem azt akarja hangoztatni, hogy istentiszteletük nem volt állandó, mert bálványisteneket is imádtak. — 43. Moloch napistenség, Remfam pedig csillag-(Szaturnus-)istenség volt.

* 44-50. Dávid és Salamon kora. Beszédjének ezen harmadik részében István megcáfolja azt a vádat, hogy a szent hely ellen tanított volna; ellenkezőleg nagy tisztelettel szól róla. Amiután Isten Ábrahámmal szövetséget kötött, a pátriárkák korában nem volt sem szentély, sem templom. Mózes idejében az Isten elrendelte a szövetség sátorának felállítását, Salamonnak pedig meghagyta a templom építését. Amit megtett hajdanában, azt az Isten most is megteheti, elrendelheti az istenimádásnak új módját. Ennélfogva István káromlás nélkül állíthatta azt, hogy a templom lerontatik és a Jézus Krisztus által alapított igaz vallás lép a helyébe.

* 45. Mikor Jézus, vagyis Jósue vezérlete alatt elfoglalták a pogányoktól Kánaán földjét, odahozták magukkal a szövetség sátorát. Dávid napjaiig: ez a kifejezés nyilvánvalóan odatartozik, hogy atyáink, vagyis a zsidók ősei magukkal hozták Kánaán földére a szövetség sátorát és ez volt ott az istentiszteleti helyük Dávid napjaiig.

* 46. Az Isten kedvelte Dávidot, még sem bízta rá a templom építését, habár Dávid könyörgött érte, hogy építhessen templomot Istennek. A 132. zsoltárban azt énekli Dávid: Álmot nem engedek szemeimnek ... mígnem helyet találok az Úrnak, hajlékot Jákob Istenének. (4-5. v.) (Kir. II. 7,2. skk. Krón. I. 28,2.)

* 49-50. (Iz. 66,1. sk.)

* 51-53. Miután István tisztázta magát a templomkáromlás vádjától, összefoglalja érveit s most már ő támad ellenfelei ellen. Azzal vádolja őket, hogy mindig ellentállottak az Istennek. A zsidó nép története az Istennel szemben való hűtlenségek láncolata, köztük a végső és a legsúlyosabb Jézusnak az elvetése.

* 51. Ti keménynyakúak: az ószövetségi iratokban gyakran illetik a zsidókat ezzel a jelzővel. (Móz. II. 23,3. 5. Móz. V. 9,6. Baruk 2,30. Sirák 16,11.) Körülmetéletlen szívűek és fülűek kifejezés (Móz. III. 26,41. Móz. V. 10,16. Jer. 6,10.) jelenti, hogy bár külsőleg elő voltak készítve, szívükben érzéketlenek voltak a Szentlélek kegyelmével szemben. Elvetni a Szentlélek bizonyságát, oktatását annyi, mint elvetni magát a Szentlelket, a Szentléleknek ellentállani.

* 52. Szt. István kérdésének nem az a jelentése, hogy zsidók megölték az összes prófétákat kivétel nélkül. A kérdés akkor is jogosult, ha a próféták többségét és jeleseit üldözték, amint az valóban megtörtént. (Máté 5,12.) István megvádolja a zsidókat, hogy megölték Jézust, kinek messiási voltát kinyilvánítja. Ez a gyilkosság végső következménye a zsidók keménynyakúságának. Az Igaz a Messiás.

* 53. Az Isten a törvény szerzője, az angyalok a törvény kihirdetői. Így tartotta a zsidó hagyomány. Szt. István ezzel a lesujtó váddal fejezi be beszédjét. Ezt a törvényt, melyet Isten rendelt, melyet angyalok hirdettek ki, melynek lerontásával vádoltok engem, ezt ti magatok nem tartottátok meg.

* 54-60. István vértanusága. Semmiféle vád sem érinthette volna érzékenyebben a zsidókat, mint az, hogy ők maguk nem tartják meg a törvényt, ők a farizeusok és az írástudók, kik dicsekedtek a törvény betartásával. (Róm. 10,2.) Érthető, hogy István ezen szavai feldühösítették őket. Megdühödtek: a szónak jelentéséről lásd 5,33. Tele Szentlélekkel: István még inkább van most a Szentlélek behatása alatt, mint egyébként s a Szentlélek tárja fel előtte a mennyei jelenetet. Az Isten dicsőségéről lásd 7,2. jegyz.

* 56. István nyitva látja az égboltozatot és betekint annak mélységeibe. A népies zsidó felfogás három eget különböztetett meg: a levegő-eget, a csillagos égboltozatot és az Istennek tartózkodási helyét. (Kor. II. 12,2.) Az Emberfia messiási cím. (Lásd Máté 8,20. jegyz.) István kijelenti, hogy Jézus, a Messiás, kit a zsidók megöltek, a mennyben van az Isten jobbján.

* 57. A főtanács tagjai, ezt nem bírták hallani, befogták fülüket s dühük annyira elragadta őket, hogy a törvényes formák mellőzésével rárohantak Istvánra. Az eljárás ellene törvényes módon kezdődött, de népítélettel végződött.

* 58. Kihurcolták a városon kívülre, mert a törvény tiltotta a szent városnak vérrel való befertőzését. (Móz. III. 24,14.) A megkövezés volt az istenkáromlásnak a büntetése. A tanuk a 6,13-ban említett hamis tanuk. Nekik kellett a törvény előírása szerint az elítéltre az első követ dobni. Lerakták ruháikat egy ifjúnak lábához, kit a keresztények elkeseredett ellenségének ismertek. Az ifjú elnevezés a héber nyelvszokás szerint megillette a férfit 25 éves korától 45. életévéig.

* 59. Kövezék, vagyis folytatták a kövezést. – A vértanú imádsága emlékeztet Jézus utolsó szavaira. (Luk. 23, 34. 46.)

* 60. Elaludt az Úrban: szépen kifejezi az ellentétet Szt. István nyugodt halála s ellenségeinek dühös haragja közt. Az Úrban szavak a görög szövegben Hiányzanak. Saul helyeselte István megöletését s abban tetszését találta. (Lásd Csel. 22,20.) A főtanácsnak a római főhatóság alatt nem volt joga halálos ítéleteket végrehajtani, de – úgylátszik, az ilyen esetben, mikor tisztán vallási főbenjáró bűnről volt szó, a helytartó engedélyezte a főtanácsnak ezt a hatalmat. Avagy azt is lehet gondolni, hogy István kivégzése ép akkor történt, mikor Poncius Pilátus helytartó visszahívása után, Kr. u. 36-ban, Judea egy ideig római kormányzó nélkül maradt. De különben is István kivégzése a zsidók haragjának kitörése közben történt, mikor a feldühödött tömeg nem gondolt azzal, hogy van-e joga halálos ítéletet végrehajtani s nem kellene-e előbb a helytartó beleegyezését is megnyerni.

* 8,1-3. Jeruzsálemben üldözik a híveket.

* 1. Mindnyájan elszéledtek: nem kell betűszerinti értelemben venni, maradtak még hívek Jeruzsálemben, amint az a következőkből kitűnik, mert Saul még talál férfiakat és asszonyokat, kiket börtönbe vet s a megtérése után csatlakozni kíván a jeruzsálemi hívekhez. (Csel. 9,26.) Péter apostol pedig elmondja Kornélius százados megtérését a jeruzsálemi híveknek. (Csel. 11,2.) Szóval a hívek Jeruzsálemben még elég nagy számmal maradtak vissza s főként csak Istvánnak hellenista hívő társai széledtek el. Az apostolok igen régi és megbízható hagyomány szerint Jézus mennybemenetele után 12 évig maradtak Jeruzsálemben. Az üldözés s ennek következménye, a keresztények elszéledése, eszköze lett az evangélium továbbterjedésének.

* 2. Istenfélő férfiak, Istvánnak jámbor, vallásos barátai gondoskodtak temetéséről, megmosták és megkenték holttestét, lepedőbe takarták és sírba helyezték.

* 3. Szt. Pál ismételten említi, hogy mennyire üldözte a keresztény híveket. (Csel. 26,3. Tim. I. 1,13. Gal. 1,13.) Sorra járta a házakat, azokat, melyeket úgy ismertek, mint a keresztények gyülekezőhelyeit. (V. ö. 2,46. 5,42.)

* 4-13. A hithirdetés a judeai zsidók és a félpogány szamaritánusok között. Szt. Lukács nem beszéli el a hithirdetésnek lefolyását Judeában, bár ennek is jelentős eredményei voltak (Gal. 1,22. Tessz. I. 2,14.), hanem céljának megfelelően áttér az evangélium hirdetésére a szamaritánusok között, mert a szamaritánusok félig pogányok voltak s az evangélium hirdetése közöttük már átmenet a pogánymisszióba.

* 5. Fülöp egyik volt a hét férfiú közül, kiket a hívek választottak az asztalok körüli szolgálatra (Csel. 6,5.), valószínűleg hellenista zsidó, lásd róla Csel. 8,26. skk. 8,40: 21,8. 10. Szamaria városa: Szt. Lukács nem nevezi meg a várost, valószínűleg Szichar volt (Ján. 4,5.), melyben szamaritánusok laktak. A tisztátalan lelkektől megszállottakról lásd Csel. 5,16. Máté 4,24: 8,16. 28. skk. Márk 1,26: 5,7: 9,26. stb.

* 9. Simon egy volt azon sok kalandor közül, kik kihasználták a nép hiszékenységét titkos, tudományoknak a fitogtatásával. Az Apostolok Cselekedeteiben több ilyenről van szó. (13,8, 19,13.) Azt állítván magáról, hogy ő valami nagy, lehetséges, hogy messiásnak adta ki magát, amint azt abban a korban több zsidó kalandor megtette, pl. Theodás, Galileai Judás és később Barkochba.

* 14-17. Az apostolok bérmáinak Számáriában. Péter és János apostol küldetésének a célja, hogy meggyőződjenek a szamaritánusok megtérésének valóságáról s őszinteségéről, továbbá, hogy őket a jeruzsálemi anyaegyházhoz csatolják és végül, hogy megadják nekik a Szentlelket. A Szentlélek közlése úgy történik, hogy az apostolok először imádkoznak értük (15. v.), azután rájuk teszik kezüket (17. v.). A Szentlélek alászállását látható jelek kísérték, mert Simon látta, hogy a hívek megkapták a Szentlelket (18. v.).

* 16. Fülöp nem közölte velük a Szentlelket, mert nem volt hozzá joga és felhatalmazása.

* 18-25. A bűbájos Simon bűne és bűnhődése.

* 19. Simon azt hitte, hogy a Szentlélek közlésének hatalmát is megvásárolhatja pénzzel, ahogy pénzzel szerezte a bűbájoskodás titkos mesterkedéseinek ismeretét.

* 20. Szt. Péter szavai nem jelentenek elátkozást, mert különben nem intené Simont bűnbánatra (22. v.), hanem inkább csak a legerősebb visszautasítást fejezik ki.

* 21. Jóllehet Simon meg volt keresztelve, még sem lehet része a Szentlélek kegyelmében, mert a lelke, az Isten ítélete szerint, gonosz.

* 22. Talán megbocsáttassék: Péter nem vonja kétségbe, hogy az Isten minden bűnt megbocsáthat, hanem kételkedik Simon bánatának és a megtérésének őszinteségében, ami nélkül nincs bűnbocsánat.

* 23. Szt. Péter e szavainak értelmét megvilágosítja Mózes mondása (Móz. V. 29,18.), mely szerint a bálványimádó a nép között olyan, mint a gyökér, amelyből epe és keserűség fakad. A keserűség epéje jelképezi a szív romlottságát, a gonoszság köteléke pedig a bűn uralmát az emberen, vagyis Szt. Péter szavainak értelme: Telve vagy gonoszsággal, mint valami keserű epével s fogvatart, a bűn. Simon bűne a simonia, melyet az követ el, aki lelki javakat, vagy lelki hatalmat pénzért, vagy földi javakért vásárol, illetőleg áruba bocsát. Simon képviselője az akkori kor bűbájos, mágikus mesterkedéseinek. Fontos dolog volt kimutatni, hogy a kereszténység nagyobb hatalom, mint a mágusok tudománya. Ezt bizonyítja Szt. Lukács elbeszélése Simonról, kinek történetét azután tovább szőtte és kiszínezte a hagyomány s elmondja, hogy Simon nem javult meg, hanem beutazta Palesztinát, Szíriát, eljutott Rómába s mindenütt elámította az embereket bűbájos tetteivel. Végül Szt. Péter leálcázza és legyőzi a mesterkedéseit, melyekkel a népet félrevezette.

* 26-40. Az ethiops udvari tiszt megtérése.

* 26. Kelj föl, azaz fogj a cselekvéshez. (Lásd Csel. 5,17.) Jeruzsálemből két út vezetett Gázába. Az egyik, Hebronon át, igen forgalmas volt, a másik elhagyatottabb. Gáza egyike a legrégibb ismert városoknak, a filiszteusok öt városa közül az egyik: négy kilométernyire fekszik a Földközi-tenger partjától az egyiptomi határ közelében.

* 27. Ethiopia régente nem az a tartomány volt, melyet ma annak nevezünk, hanem Egyiptom déli részén levő ország a mai Nubia és Szudán helyén. Az ethiops királynőket mind Kandake-nak nevezték épúgy, mint az egyiptomi uralkodókat fáraóknak. Az ethiops férfi, kiről itt szó van, udvari tiszt, azaz kamarás volt. Származására nézve vagy pogány volt, aki a zsidó vallásra tért (prozelita, vagy istenfélő; lásd Csel. 6,5.), vagy pedig Ethiopiába beköltözött zsidónak a leszármazottja (jövevény Ethiopiában; lásd Csel. 2,10; 7,6.).

* 30. A kamarás olvasta, keleti szokás szerint valószínűleg hangosan a Szentírást, vagy pedig szolgájával olvastatott fel magának belőle.

* 32-33. (Iz. 53,7. skk.) A prófétai szavak értelme: A Messiás ártatlanul és türelmesen fog szenvedni, mint a bárány; szótlanul és zúgolódás nélkül fogja elviselni a legnagyobb szenvedéseket. A büntető ítélet befejeződik és véget ér az ő megaláztatásában, lealázó és fájdalmas halálában. A lelkek száma, kiket szenvedésével és halálával megvált s így a saját nemzetségévé, a az népévé tesz, megszámlálhatatlan lesz. Mert az ő élete azért vétetik el a földről, hogy az Istennél megdicsőíttessék.

* 37. Ezen vers hiányzik sok régi görög kéziratban s a Vulgatának is sok kéziratában, de viszont más szövegemlékekben megvan.

* 40. Azotus szintén egyike az öt régi filiszteus városnak, öt kilométernyire van a Földközi-tengertől és 55 kilométernyire Gázától. Az apostoli korban sok zsidó lakott benne. Termett, a megfelelő görög szót többfélekép lehet lefordítani: találtatott, vagy találta magát. Úgyis lehet lefordítani, hogy Fülöpöt egyszerre csak Azotusban látták, ott tűnt fel. Mindenesetre természetfölötti beavatkozásra kell gondolnunk, mert előbb azt olvassuk, hogy az Úr Lelke elragadá Fülöpöt, tudniillik az ethiops kamarás mellől. Cezarea a Földközi-tenger partján épült Jeruzsálemtől mintegy 130 kilométernyire északkeleti irányban. Nagy Heródes építtette a régi Straton-Tornya helyén fehér kövekből; fényes palotákkal díszítette és védett kikötővel látta el. Bár sok zsidó is lakott a városban, a lakosság többsége pogány volt, mely görög nyelven beszélt. Az apostoli időben Judea római tartománynak politikai fővárosa volt, itt székelt a római helytartó. Az Apostolok Cselekedeteiben sokszor történik róla említés.

* 9,1-9. Saul üldözi a híveket és csodálatosan megtér. (Csel. 22,6. skk. 26,12. skk. Gal. 1,11. skk. Kor. I. 9,1; 15,8. skk. Kor. II. 2,14. Fil. 3,5. skk. Tim. I. 1,13. skk.) Szt. Lukács folytatja az elbeszélését az egyház elterjedéséről. Mielőtt elmondáná, hogy az egyház miként lépett ki a zsidóság hátárai közül s kezdte meg terjeszkedését a pogány világban, elbeszéli a farizeus Saulnak, annak a férfiúnak megtérését, akinek műve volt elsősorban az egyháznak ez az elterjedése. Hogy Szt. Lukács mekkora jelentőséget tulajdonít Saul megtérésének, az kitűnik abból, hogy az Apostolok Cselekedeteiben háromszor beszéli el ezt az eseményt: 9,3-18; 22,6-31: 26,12-18. A három elbeszélés lényegében megegyezik, a részletekben itt-ott eltérések mutatkoznak.

* 1. Lihegett: ez a szó Saulnak felindulását árulja el, mert a lelki felindulás röviddé és szaggatottá teszi a lélekzetvételt. Saul a fenyegetőzés és öldöklés indulataitól volt eltelve, kérdés azonban, hogy Szt. Istvánon kívül mást is megöltek volna. A római hatóság ezt nem tÚrte volna. Saul nem tudott volna eljárni a keresztények ellen önhatalmúlag, azért a főpaphoz, mint a főtanács elnökéhez fordult, aki a főtanáccsal együtt bizonyos joghatóságot gyakorolt a Palesztinán kívül, a szétszórtságban élő zsidók fölött is.

* 2. Saul a főpaptól leveleket kért a zsinagógákhoz, vagyis a zsinagógák elöljáróihoz, mert a keresztények, kik többnyire megtért zsidók voltak, továbbra is látogatták a zsinagógákat. A zsinagóga elöljáróinak kellett segíteniük Sault a keresztények megfenyítésében. Damaszkus városa Palesztinától északkeletre tágas síkságon épült, melyet hegységek öveznek északról, északnyugatról és délről, kelet felé a síkság a pusztaságra nyílik. Már a régi korban igen sok zsidó lakosa volt. Valószínű, hogy pünkösd ünnepén, mikor a Szentlélek leszállott az apostolokra, sok damaszkusi zsidó volt Jeruzsálemben és hallgatták Szt. Péter beszédjét. Egyébként is a damaszkusiak és a jeruzsálemiek között élénk kereskedelmi összeköttetés állott fenn s így a keresztény tanítás hamar eljuthatott Damaszkusha. Akik ezt az utat követik: az út vallási értelemben hitet, tanítást, életmódot jelent, itt a keresztény vallást jelenti.

* 3. A fényesség az isteni fönség jelenlétének a jele. (Lásd 7,2. jegyz.)

* 4. Saul leesék a földre, úgyszintén a társai is. (Csel. 26, 16.) Szt. Lukács nem mondja kifejezetten, hogy Saul valakit látott volna. De az egész elbeszélésből kitűnik (7. v., 17. v.) s maga Szt. Pál is mondja, hogy látta az Úr Jézust. (Kor. I. 9,1; 15,8.)

* 5. Én vagyok Jézus, akit te üldözesz: az Úr Jézus azonosítja magát az üldözött hívekkel. (Máté 10,40. Luk. 10,16.) Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod: ez a mondát a görög szövegben hiányzik, a latinban valószínűleg a 26. fej. 14. verséből került ide. Közmondásszerű szólás volt a régieknél, hiába való küzködést fejezett ki. Az ösztökét régente az igavonó állatok siettetésére használták; ha az állat rugdalózott ellene, még érzékenyebben sértette meg magát.

* 6. Saulnak szabad akarata megmaradt. Megtagadhatta volna az engedelmességet ezeknek a parancsoknak. Ez kitűnik a saját szavaiból (26,19.): nem voltam hitetlen (engedetlen) a mennyel látomás iránt.

* 7. A férfiak, kik őt kisérték, állanak vala; 26,14: Saul azt mondja ugyan: Mi mindannyian leestünk a földre; de a kisérői már felkeltek, hamarább, mint ő.

* 8. Semmit sem láta: eddig a ragyogó fényesség miatt hunyta le szemét, most felnyitotta ugyan, mégsem látott, mert közben megvakult.

* 10-19. Saul megkeresztelkedik.

* 10. Ananiás zsidó származású volt, talán már a Szentlélek leszállásának pünkösdjén lett keresztény hivő. Az is lehetséges, hogy a Szt. István vértanuságát követő üldözés következtében jött Jeruzsálemből Damaszkusba. (Lásd róla még Csel. 22,12.)

* 11. Az Egyenes-utcát Damaszkusban még ma is így nevezik, jóllehet, már nem egyenes; a város keleti kapujától a nyugati kapuig vezetett. Judásról nincsen semmi adatunk, talán vagyonos zsidó polgár, vagy esetleg vendéglős volt, kinél a zsidók szoktak megszállni. Saul nevű tarzusi ember: Tarzusról lásd alább a jegyzetet a 30. vershez.

* 12. Ananiás látomásába közbe van szőve Saul látomása, mely alább beteljesedett. (17. vers.)

* 13-14. Ananiás szavaiból a keresztény hívek két elnevezését ismerjük meg. 1. Szentek, mert el vannak különítve a többi embertől s hozzátartoznak Krisztushoz, neki vannak szentelve és megszentelődtek a Szentlélek kegyelmével. (Ez az elnevezés itt fordul elő az Apostolok Cselekedeteiben először, azután még 9,32. 41; 26,10. Szt. Pálnál gyakori: Róm. 1,7. Kor. I. 1,2; 6,2. stb.) 2. Azok, kik segítségül hívják az Úr Jézus nevét, mert ez megkülönböztető jel köztük és zsidók között. (A kifejezés értelméről lásd Csel. 2,21. jegyz. V. ö. Csel. 9,21; 22,16.) Szt. Pál ezt az elnevezést is többször használja. (Róm. 10,13. Kor. I. 1,2.)

* 15. Kiválasztott edényem ő nekem; Saul az Urnák kezében eszköz (edény a héber beszédmódban eszközt jelent), hogy az Úr nevét, vagyis az Úrról szóló tanítást hirdesse pogányok, királyok (lásd Csel. 26.) és Izrael fiai előtt.

* 16. Jézus őt az iskolájába, a szenvedések iskolájába veszi. (Szt. Pál szenvedéseiről lásd Kor. II. 11,23-29.)

* 17. Azt kell feltételeznünk, hogy Ananiás részletesebb közléseket is kapott Saulról az Úrtól, bevezetésen Saul látomásáról. Az elbeszélésből nem tűnik ki világosan, hogy Ananiás mikor közölte Saullal a Szentlelket, akkor-e, amikor Sault megkeresztelte, vagy már előbb, amikor kézrátétellel visszaadta neki a látását; ebben az esetben Saul megkeresztelkedése előtt vette volna a Szentlelket, mint Kornélius. (Csel. 10,44.) A keresztségben Saul megtisztult a bűneitől (Csel. 22,16.) és az egyház tagja lett.

* 19-30. Saul első tevékenykedése Krisztus szolgálatában. A 19. vers azt mondja, hogy Saul néhány napig maradt Damaszkusban, a 23. vers ellenben sok napot említ. Ez a kétféle időmegjelölés arra figyelmeztet, hogy itt közbe kell iktatni Saul visszavonulását az arábiai magányosságba, vagyis Saul néhány napig együtt maradt a damaszkusi hívekkel, azután elhagyta Damaszkust a elvonult az arábiai pusztába (Gal. 1,16-18.), ott hosszabb időt töltött, onnan visszatért Damaszkusba, ahol ekkor sok napon át hirdette Jézust.

* 22. Saul beszédjeinek két alaptétele, hogy Jézus az Isten fia és Jézus a Messiás.

* 24. Azok még a kapukat is őrzik vala Aretas király kormányzójától rendelkezésükre bocsátott katonák segítségével, amint az kitűnik Szt. Pál elbeszéléséből. (Kor. II. 11,32. sk.)

* 26. Szt. Lukács nem azt állítja e versben, hogy a keresztények addig nem hallottak Saul megtéréséről, hanem azt mondja: nem hitték, hogy ő tanítvány. Féltek, hogy megtérése nem volt őszinte.

* 27. Saul és Barnabás ismeretségéről lásd Csel. 4,36. jegyz. Az apostolok közül ekkor Jeruzsálemben voltak (Gal. 1,18. sk. szerint) Péter és az ifjabb Jakab; Péter az apostoli testület feje és Jakab az Úrnak testvére.

* 28. Járt-kelt héber kifejezés, jelenti Saul bizalmas érintkezését az apostolokkal.

* 29. Beszélt a pogányokhoz is: ez a mondát hiányzik a görögben és a Vulgata több kéziratában. De nem lehetetlen, hogy Saul már ekkor hirdette a pogányoknak az evangéliumot.

* 30. Tarzusban Saul négy-öt évet töltött s ezen időben hirdette Cilicia tartományában az evangéliumot, amiről szó van Csel. 15,23. 41-ben. Tarzus, Szt. Pálnak szülővárosa, Cilicia tartománynak fővárosa, kb. 18 kilométernyire a Földközi-tenger partjától északra a nagy kereskedelmi út mentén feküdt, mely az Eufrátestől Kisázsia belsején át felvezetett a Fekete-tengerhez. Az apostolok idejében igen virágzó város volt, egyetemének hírneve vetekedett Athén és Alexandria híres egyetemével. A görögök mellett nagyszámú zsidó lakossága is volt s a zsidók ugyanolyan polgárjogot nyertek, mint a görögök.

* 31-43. Péter működése Liddában és Joppéban. A következő elbeszélés megvilágítja az egyház állapotát azon zavarok elcsendesedése után, melyek Szt. István vértanúsága nyomán és Saul üldözése miatt támadtak. Az egyház élvezi a békés fejlődés éveit.

* 31. Az egyház: az egyes szám használata arra enged következtetést, hogy a judeai, galileai és számárjai hívek tulajdonképen egy együttes községet alkottak, melynek központja Jeruzsálem volt. Az Úr félelmében járva, az Úr félelme irányította az egyház egész életét. A Szentlélek vigasztalajával eltelve: a görög szöveg szerint helyesebben így hangzik: s a Szentlélek megerősítése számban gyarapította.

* 32. A szentek elnevezésről lásd Csel. 9,13-14. jegyz. Lidda városa a Jeruzsálemből Joppéba vezető út mentén feküdt egy napi járásra Jeruzsálemtől.

* 33. Éneás, mint a neve mutatja, hellenista zsidó volt, aki keresztény lett.

* 35. Szarona, a termékeny tengerparti síkság, mely Liddától északra húzódik. Mind látták és megtértek, vagyis sokan. Az általánosításról Szt. Lukácsnál lásd 4,32-38. jegyz.

* 36. Joppé, ma Jaffa, Palesztina kikötője a Földközi-tenger partján, az apostoli korban virágzó város volt, lakossága igen kevert, sok volt köztük a zsidó. – Dorkás, magyarul annyit jelent, mint zerge, gazella. A görög és latin szöveg szó-szerint azt mondja róla, hogy teljes volt jócselekedetekkel és alamizsnákkal, ami annyit jelent, hogy rendkívül sok jót tett és alamizsnálkodott.

* 37. A felsőteremről lásd Csel. 1,13. jegyz.

* 38. Lidda körülbelül 15 kilométernyire van Joppétól. Szt. Lukács nem mondja, hogy a hívek azért hívták el Péter apostolt, hogy csodát tegyen és visszaadja az életnek a jótevőjüket. Lehet hogy csak azt óhajtották, hogy gyászukban velük legyen.

* 39. A köntösöket és ruhákat: a görögben az első szó ingszerű ujjatlan alsóruhát jelent, a másik pedig felsőruhát, melyet az előbbi fölé öltöttek fel. Miket Dorkás készített: a görög szöveg hozzá teszi: életében.

* 10,1-8. Kornélius százados megtérése. Kornélius látomása. Szt. Lukács a következő elbeszélésben elmondja részletesen a pogányok felvételét az egyházba, amivel az egyház a fejlődésnek új szakába lép. Különválik a zsidóságtól, hogy átalakuljon önálló szervezetté, amikor tagjai közé fogadja azokat, kiket a zsidóság idegeneknek tartott s kikkel kerülte az érintkezést a vallási, sőt a lehetőség szerint a társadalmi életben. Az apostolok fejedelmére hárult a feladat, hogy miután a Szentlélektől oktatást nyert, ledöntse a mesterségesen felállított korlátot és felismerje az elvet, hogy nincs többé helye a különbségtevésnek tiszta és tisztátalan között, sem pedig ember és ember között, bármily nemzethez tartozzék, mert az Isten mindnyájukat, a zsidókat és a pogányokat meghívta az üdvösségre Jézus Krisztus által.

* 1. Cezareáról lásd Csel. 8,40. jegyz. Kornélius valószínűleg leszármazottja a híres Cornelius-nemzetség valamelyik felszabadítottjának. A cezareai helyőrség öt zászlóaljból (cohors) állott, minden zászlóaljban több század (centuria) volt. Az egyik zászlóalj neve itáliai volt, talán azért, mert katonái itáliai származásúak voltak, bár Itáliából már régen elköltöztek és Cezarea vagy Szebaszte (Szamarja) palesztinai városban telepedtek le. Ezen itáliai zászlóalj egyik századának élen állott Kornélius. (V. ö. Csel. 27,1.)

* 2. Vallásos, azaz jámbor és istenfélő férfiú volt, nem volt zsidó prozelita a szó teljes értelmében (lásd 6,5. jegyz.), de szakított a több istenben való hittel s hitt az égy Istenben. Házanépe jelenti nemcsak a családtagokat, hanem a szolgákat is. A nép között: a megfelelő görög szó az Apostolok Cselekedeteiben mindig a zsidó népet jelenti. Kornélius tehát a zsidóknak juttatta alamizsnáit.

* 3. A nappalnak kilencedik órája d. u. 3 óra. (Lásd Csel. 3,1; 2,15. Máté 20,3.)

* 4. Imádságaid és alamizsnáid felszállottak az Isten színe elé emlékeztetőül: annyit jelent, hogy az Isten szívesen fogadta imádságaidat és alamizsnáidat, megemlékezik róluk s megjutalmazza kegyelmével.

* 6. Ő majd megmondja neked, mit kell cselekedned: ezek a szavak hiányoznak sok régi görög és latin szentírási kéziratban.

* 7. Istenfélő, jámbor katonát.

* 9-23. Szt. Péter látomása.

* 9. Joppe 45 kilométernyire van Cezareától. Kornélius küldöttei délután indultak el s másnap délben érkeztek meg Cezareába. Hat óra tájban, vagyis déli 12 óra körül. Fölméne a háztetőre: Palesztinában épúgy, mint Egyiptomban a házak teteje lapos, vagy igen csekély lejtésű volt s legalább egy részét bekerítették mellvédő korláttal s tartózkodási helynek használták. Alkalmas hely volt imádkozásra és pihenésre, mert az utcai zajtól távolabb esett.

* 10. Elragadtatás leple meg; mintegy önkívületi állapotba esett, a külső érzékszerveinek a működése megszűnt, bár ébren volt, lelke már nem a testi érzékszervek útján vett tudomást a külső dolgokról, hanem mintegy közvetlen érintkezésbe jutott a kinyilatkoztatással, melyet Isten neki adott. Szt. Péter látomása oly kérdést old meg, mely főfontosságú volt a keresztény egyház fejlődésében. Az evangéliumot hirdetni kellett minden népnek, zsidóknak és pogányoknak egyaránt, ezt a parancsot Jézus adta az apostoloknak, de az apostolok és általában az evangéliumnak zsidó származású hirdetői még nem ébredtek tudatára annak, hogy miként fogják végezni ezt a feladatot a pogányok között. Hiszen ez azt kívánta tőlük, hogy a pogány népek közé keveredjenek s velük érintkezzenek. Már pedig a zsidók lehetőleg elzárkóztak a nemzsidó világtól, a pogányokat tisztátalanoknak tartották, mert azok nem tettek különbséget vallásilag tiszta és tisztátalan ételek s egyéb dolgok között. Szükséges volt tehát tisztázni az ételek közti különbségtevésnek a kérdését, mert a pogányokkal való érintkezés lehetősége ezen fordult meg elsőben. Az Üdvözítő tanította ugyan, hogy minden étel magában véve tiszta (Márk 7,19.), de az apostolai és a tanítványai ezen elvi jelentőségű kijelentést egyáltalában nem alkalmazták a gyakorlatra. Mielőtt az evangélium hirdetése megkezdődött volna a pogányok között, az Isten rendezte ezt a kérdést a Péternek adott látomásban: nincs többé helye a különbségtevésnek tiszta és tisztátalan ételek között. A zsidók tehát szorosabb érintkezésbe léphetnek a pogányokkal.

* 13. Kelj fel Péter: Szt. Péter valószínűleg térdenállva imádkozott, vagy azt is jelentheti a felszólítás: rajta, láss hozzá. (V. ö. 5,17. jegyz.)

* 14. A zsidó törvény (Móz. III. 11.) különbséget tett az állatok között, „hogy különbözést ismerjetek a tiszta és a tisztátalan között és tudjátok, mit kelljen megennetek és mit megvetnetek”. Közönséges és tisztátalan ellentéte a szentnek és a tisztátalannak. Közönséges tehát ugyanannyit jelent, mint tisztátalan, profán.

* 15. Amit az Isten tisztának nyilvánított a felszólításával és egyben tisztává tett, azt Péter ne mondja tisztátalannak. Ezután semmiféle étel se tartassék magábanvéve tisztátalannak. Róm. 14,14. Tim. I. 4,4.

* 22. Az egész zsidó nép, a Szt. Lukácsnál szokásos általánosítás (Csel. 4,32-38. jegyz.) szerint azt akarja mondáni, hogy a cezareai zsidók elismeréssel vannak Kornélius erényei iránt.

* 23. Szt. Péter megértette a látomás jelentőségét, nem zárkózik el a pogányoktól, sőt lakásába veszi a pogány szolgákat és a katonát. A joppei egyház néhány tagja, Csel. 11,12. szerint hatan, elkísérték Szt. Pétert.

* 23-43. Péter apostol Kornélius százados házában tanít.

* 25. Belépett: a. városba, vagy Kornélius házába? A szövegből nem tűnik ki, hogy Péter találkozása Kornéliussal a város kapujánál vagy Kornélius házának a bejáratánál történt-e. Lábaihoz borulva imádta: a keletiek szokták emberek előtt is a tiszteletüket ilyen módon kifejezni. Kornéljus különben is azt hitte a látomása alapján, hogy Péter Istennek a küldöttje.

* 28. Mennyire utálja, a görög kifejezés értelme: mennyire tilalmas, bűnös dolog a zsidó embernek, hogy idegenhez csatlakozzék. Szt. Péter nem használja a «pogány» nevet, hanem idegenekről szól, figyelemből Kornélius és az egybegyűltek iránt.

* 33. És te jól cselekedted, a köszönetnek és a hálának a kifejezése.

* 34. Szt. Péternek beszédje az elvi kijelentések után (34-36. v.) négy főbb gondolatot fejt ki: 1. Rövid összefoglalást ad Jézus nyilvános működéséről, megemlíti keresztségét, csodatételeit, működését Galileában, a zsidók országában és Jeruzsálemben, végül szól Jézus haláláról. 2. Kiemeli Jézus feltámadásának jelentőségét. 3. Hirdeti az utolsó ítélet eljövetelét, melynek Jézus lesz a bírája. 4. A próféták tanúságot tesznek Jézusról.

* 36. Az Isten elküldé az igét, vagyis az isteni örömhírt, az evangéliumot először Izrael fiainak. Ez az örömhír a békét hirdette, az Istennel való megbékülést, melyet Jézus Krisztus szerez. Mivel azonban Jézus mindeneknek, minden embernek, zsidónak és pogánynak is Ura, a tőle szerzett béke szól minden embernek kivétel nélkül.

* 37. Ti ismeritek: Szt. Péter talán a szolgától, aki ide kísérte, vagy már Kornéliustól magától meghallotta, hogy hallgatói tudnak a Názáreti Jézusról. Némelyik szentírás-magyarázó azt a nézetet vallja, hogy Kornélius volt az a százados, aki Jézus keresztrefeszítésénél jelen volt s vallomást tett, hogy Jézus valóban az Isten fia. (Máté 27,54. Márk 15,39. Luk. 23,47.) E föltévésben nincs semmi lehetetlenség, de bizonyítani sem lehet. Egész Judeában, azaz egész Palesztinában.

* 38. A zsidók királyait és prófétáit olajjal kenték fel. Jézust az Isten felkente Szentlélekkel, amiből Jézusra erő áradt, mert az Isten nála ővele. Szt Péternek e szavaiból nem lehet arra következtetni, hogy Péter hite és tanítása szerint Jézus csak ember lett volna. Hiszen az előbb már kijelentette, hogy Jézus mindeneknek az Ura, alább meg azt mondja, hogy Jézus az élőknek és a holtaknak a bírája (42. vers) és hogy Jézus neve által mindenki megnyeri a bűnök bocsánatát. Szt. Péter itt Jézusnak, mint embernek a tevékenységéről beszél.

* 41. Az apostolok kijelölése, megválasztása megtörtént előre, még .Jézus feltámadása előtt, hogy majd ha a feltámadás megtörtént, annak tanúi legyenek.

* 43. Az ő neve, vagyis Jézus személye, hatalma által. (Lásd Csel. 3,16.)

* 44-48. Kornélius és a háza népe megkeresztelkedik.

* 44. A Szentléleknek az alászállása ugyanolyan módon történt, mint pünkösd napján. Az Isten nyilvánvaló jellel kinyilatkoztatta az akaratát, a különbség zsidó és pogány között megszűnt.

* 45. A körülmetélésből való hívek, (Csel. 11,2. Róm. 4,12. Gal. 2,12. Kol. 4,14.) vagyis a zsidókból lett keresztények, kik Szt. Pétert elkísérték Joppéból, hihetetlennek találják, hogy a pogányok megkapják a Szentlelket anélkül, hogy előbb felvétettek volna a zsidóságba.

* 46, Nyelveken beszélni: a Szentlélek elnyerésének egyik megnyilvánulása és bizonyítéka volt, hogy Kornélius és a házanépe „nyelveken beszélt”. Némely magyarázó úgy értelmezi a Szentléleknek ezen adományát, hogy Kornélius és házanépe a Szentlélek adományakép olyan nyelven kezdtek beszélni, melyen eddig nem tudtak, talán a népies zsidó nyelven. Ezen magyarázat szerint a Szentlélek elnyerése velük ugyanazt a csodát művelte, melynek a tanítványok lettek részesei a Szentlélek álászállásakor pünkösd napján. Más magyarázat szerint Kornélius és házanépe elnyerte a nyelveknek azt az adományát, amelyről Szt. Pál apostol beszél a korinthusi hívekhez írt levelében. (Lásd Kor. I. 14. fej.)

* 48. Megkeresztelni Jézus nevében kifejezés jelentéséről lásd Csel. 2,38. jegyz.

* 11,1-18. Péter apostol igazolja eljárását, hogy pogányokat vett fel az egyházba.

* 2. A körülmetélésből valók, azaz a kereszténységre tért zsidók, közülük is azok, akik szigorúan ragaszkodtak a mózesi törvény szabályaihoz.

* 3. Körülmetéletlen: bibliai kifejezés, pogányt jelent. Megütköztek rajta, hogy Péter bement a pogány házába pogányok közé és evett velük, amit a törvény és a zsidó szokás tiltott. (L. Csel. 10,10. jegyz. 10,28. jegyz.)

* 4. Szt. Lukács újból elmondatja a Cezareában történteket s ezzel is mutatja, mennyire fontosnak tartja az eseményt.

* 12. A testvérek, akik elkísérték Pétert Joppéból Cezareába (Csel. 10,23.) s számszerint hatan voltak, eljöttek Péterrel Jeruzsálembe is és most tanúskodhatnak arról, ami Kornélius házában történt.

* 15. Kezdetben, azaz pünkösdkor, az apostoli evangéliumhirdetés kezdetén.

* 17. Ugyanazt a malasztot, a görög szöveg szerint ugyanazt az ajándékot, tudniillik a Szentlelket. Péter nem akadályozhatta meg, hogy az Isten ki ne öntse ajándékát, a Szentlelket a pogányokra s ezzel meg ne mutassa, hogy a pogányokat be kell bocsátani az egyházba. Péter ezzel teljesen igazolja eljárását. Ő az Istennek engedelmeskedett és szembeszállt volna az Isten akaratával, ha nem kereszteltette volna meg Kornéliust és a házanépét.

* 18. A bűnbánat célja az élet vagyis a messiási üdvösség és az örök boldogság. Régi hagyomány szerint Kornélius Cezareának püspöke tett és vértanusággal fejezte be életét.

* 19-26. Az evangélium hirdetése Antiochiában.

* 19. Az István miatt vagyis az ő vértanuságával egyidejűleg kitört üldözés miatt elszéledt hívek eljutottak Szamariába (Csel. 8.), azután Cezareába (Csel. 10.) onnan a part mentén felfelé hajózva Fenicia tengerparti városaiba: Ptolemaisba, Tirusba és Szidonba (Csel. 21,4. 7; 27,3.) Egyesek áthajóztak Ciprus szigetére (Csel. 13,5.), mások a part mentén tovább hajózva északnak eljutottak Seleuciába, Antiochia városának kikötőjébe. Antiochia Szíria római tartománynak a fővárosa 35 kilométernyire feküdt a Földközi-tenger partjától termékeny síkságon, melyet az Orontes folyó öntözött. Az apostoli korban több, mint 500.000 lakosa volt. Róma és Alexandria után a római birodalom legnagyobb városa. Lakosai szírusok. görögök és zsidók voltak. Itt székelt Szíria tartományának kormányzója, a prokonzul.

* 20. Eszerint az evangéliumnak két hirdetését kell megkülönböztetnünk Antiochiában. Először csak a zsidóknak hirdették, később azonban Ciprusból és Cirenéből jött hithirdetők a pogányoknak is kezdették hirdetni az evangéliumot, bizonyára akkor, amidőn Szt. Péter az első pogányokat, Kornéliust és házanépét már felvette az egyházba.

* 21. Az Úr keze velük volt: héber kifejezés, mely annyit jelent, hogy az Úr hatalma segítette azokat, akik hirdették a pogányoknak az evangéliumot.

* 22. Barnabásról lásd Csel. 4,36. jegyz. Barnabásnak meg kellett győződnie, hogy az evangélium hirdetése helyesen történt, az esetleges hiányokat pótolni, megakadályozni, hogy viszálykodások támadjanak a zsidóságból és a pogányságból megtért keresztények között és a Jeruzsálemi anyaegyház nevében mintegy hivatalosan elismerni az antiochiai egyházat.

* 23. Meglátta az Isten malasztját, annak hatását az újonnan megtértek életmódjában, buzdította s bátorította őket (lásd nevének a jelentését Csel. 4,36. jegyz.). hogy tartsanak ki az Úr Jézus mellett, akihez eltökélt lélekkel csatlakoztak.

* 24. Barnabás derék férfiú volt, nem olyan mint azok, akik megütköztek a pogányoknak befogadásán az egyházba s nekik nehézségeket támasztottak. Telve Szentlélekkel és hittel, lásd Csel. 6.8. jegyz.

* 25. Lásd 4,36. jegyz. Barnabás látta, hogy egyedül nem képes a híveknek ezt a nagy számát oktatni s a hitben erősíteni, azért segítőtársat keresett magának. Amikor Saulnak élete ellen törtek Jeruzsálemben (Csel. 9,30.), ő elment szülővárosába, Tarzusba. Mennyi időt töltött itt s mivel foglalkozott ezalatt? A galatákhoz írt levelében (1,11.) Szt. Pál csak azt említi, hogy Jeruzsálemben tett látogatása után elment Szíria és Cilicia vidékeire. Hirdette-e itt az evangéliumot? Valószínűleg, mert nem igen lehet feltenni róla, hogy megtérése után az időt tétlenségben töltötte volna. Mennyi idő telt el Jeruzsálemből való elmenetelé és Antiochiába való meghívása között? Erre nézve nincs adatunk. Valószínűnek látszik, hogy Barnabás Kr. u. 41 körül hívta meg Antiochiába.

* 26. Jelen voltak az összejöveteleken: Saul és Barnabás eljártak a hívek gyülekezeteibe vagyis inkább ők maguk gyűjtötték egybe a megtért pogányokat; nagy sokaságot tanítottak, szírusokat és görögöket s mivel gyülekezeteik leginkább pogány-keresztényekből állottak, új nevet kaptak, a pogányok elnevezték őket christiani-knak, keresztényeknek A név itt jelenik meg először a Szentírásban és annyit jelent, mint Krisztushoz tartozó, Krisztus pártján álló.

* 27. Az Apost. Cselekedeteiben többször történik említés prófétákról. (13,1; 15,32; 21,10.) még többször Szt. Pál leveleiben (Kor. I. 12. és 14. fej. Ef. 2,20: 3,5; 4,11.) s mindig olyan férfiakról Vagy nőkről (Csel. 21,9.) van szó, kik a Szentlélektől ihletve beszélnek a hívek épülése, buzdítása vagy vigasztalása céljából. Bizonyos természetfölötti misztikus vonás vegyül a prédikálásukba, mely onnan származik, hogy a Szentlélek ihletése alatt szólnak. Néha felfedik az emberek vágyait és titkos gondolatait, néha meg a jövőbe látnak.

* 28. Agabus felkelt, t. i. a gyülekezetben. A Lélek által annyit jelent, mint a Szentlélek belső sugalmazására. Az egész föld kerekségén: rendesen jelenti a földnek emberektől lakott azt a részét, melyet a szentíró olvasói ismernek, de jelentheti a zsidók világát, a világnak, azt a részét, ahol zsidók éltek. (Csel. 24,5.) Klaudius a római császárok sorában a negyedik, 41-től 54-ig uralkodott. A római történetírók tényleg emlegetik, hogy Klaudius császársága idején állandóan rossz esztendők voltak, hogy gabonainség volt Rómában, Görögországban és Kisázsiában. Josephus történetíró pedig arról számol be, hogy Klaudius uralkodása idejében, 44 és 48 között éhínség volt Szíriában és Palesztinában. Agabus jövendölése – amint a szövegből következtetni lehet – még Klaudius császár trónralépése előtt történt (41). Ebből azonban nem lehet következtetni, hogy az éhség hamarosan be is következett s az antiochiaiak rövid időn belül segítséget is küldtek. Először gyűjtést rendeztek s folytatták talán éveken át mindaddig, míg az ínség bekövetkezésének az előjeleit leheteti látni. Akkor vásároltak gabonát s elküldték Jeruzsálembe.

* 30. A vénekhez (preszbiterek), úgy látszik, itt a jeruzsálemi egyház azon tagjait kell érteni, kik első idő óta, tehát régi tagjai az egyháznak s ezen körülménynél fogva köztiszteletnek örvendtek s az egyház ügyeinek vezetésében résztvettek. Az apostolokról itt nem történik említés, mert ők az egyház más, megválasztott tagjaira bízták az anyagi ügyek intézését.

* 12,1-17. Heródes Agrippa üldözi a jeruzsálemi híveket és Péter apostolt börtönbe veti. Szt. Péter csodásán kiszabadul.

* 1. Heródes király neve Josephus Flavius történetírónál és az érmein: Agrippa. Nagy Heródesnek (lásd Máté 2,1. jegyz.) az unokája volt és 41-44-ben egyesítette uralma alatt nagyatyjának egész országát. Igen értett hozzá, hogy a hatalmasoknak kedvében járjon, egyúttal arra is törekedett, hogy alattvalóinál népszerű legyen.. A zsidóknál ezt azzal akarta elérni, hogy szigorúan betartotta a zsidó törvényeket legalább külszínre s alattvalói iránt bőkezűnek mutatkozott. A keresztények üldözésével is kedvében akart járni a zsidóknak, kik már nem viseltettek jóindulattal a keresztények iránt, mint régebben (Csel. 8,1.), amióta azt látták, hogy a keresztények felvesznek maguk közé pogányokat anélkül, hogy megkívánnák tőlük a körülmetélést. Lehet, hogy a főtanács tagjai ösztönözték őt a keresztények üldözésére.

* 2. Jakab, az idősebb, Zebedeusnak a fia és János apostolnak a bátyja volt. (Lásd Máté 10,2.)

* 3. A kovásztalan kenyerek napjairól lásd Máté 26,17. jegyz.

* 4. Az őrség, mely a foglyot őrizte, négy katonából állott. Ketten a zárkában tartózkodtak s a fogoly jobb karja oda volt láncolva az egyik katona balkarjához, a balkarja meg a másik katona jobbkarjához. A harmadik katona a zárka ajtaja előtt, a negyedik a börtönépület bejárójában tartózkodott. Az őrséget az éj folyamán négyszer váltották, azért van szó négy őrségről. Húsvét után, a húsvéti ünnep hét napjának elmultával. Elővezetteti: a megfelelő görög kifejezés értelme az, hogy a felvezetteti a bűnöst az emelkedettebb helyre, ahol ítélőszéke állott, ott kimondja az ítéletet s mindjárt lefejezteti a nép láttára, hogy kedvében járjon. (Lásd Ján. 19,13.)

* 7. Melléje állott: Szt. Lukács e kifejezéssel szereti jelezni az Isten küldöttjének hirtelen megjelenését. (Luk. 2,9: 24,4. stb.) A hajlék nem a börtön egész épületét, hanem azt a zárkát jelenti, amelyikben Pétert őrizték.

* 8. Az alsó ruhát munkaközben (a tunica, lásd 9,39. jegyz.) átkötötték övvel a derék körül, hogy ne akadályozza a mozgást. éjjelre az övet letették. A ruházat itt a felsőruhát jelenti. (Lásd 9,39. jegyz.)

* 10. Szt. Péter valószínűleg Antónia-várában, a kaszárnyában volt elzárva, ahová később elvitték Szt. Pált is. (Csel. 22,24.)

* 11. Kezéből, azaz hatalmából. (Lásd 5,12. jegyz.)

* 12. Márk Jánosról lásd Szt. Márk evangéliumának bevezetését. Máriának háza egyike lehetett azoknak, amelyekben a hívek összegyülekezni szoktak.

* 15. Az ő angyala az: ennek a jelentése sem az, hogy az ő szelleme, mert a zsidók nem hitték, hogy a lélek elhagyja a testet a halál előtt. Azt a természetfölötti lényt neveztek angyalnak, aki az embert egész életén át kíséri és védi a gonosz szellemek ellen. Ilyen védő angyala van minden embernek. (Lásd Máté 18,16.)

* 17. Jakab, az ifjabbik (Máté 10,3.), a testvérek pedig valószínűleg a vének (Csel. 11,30. jegyz.), kik Jakab mellett a tanácsot alkották. Szt. Péter útjának célja nincs megnevezve. A hagyomány azt tartja, hogy Rómába ment 42 és 44 között, ami megfelel az Apostolok Cselekedetei időbeli meghatározásának, mert Szt. Péter bebörtönzése Agrippa királysága idején történt s nem valószínű, hogy mindjárt Agrippa uralkodása legelején (a 41. évben).

* 19. Heródes elvitette a katonákat, amint a görög szöveg jelzi, megfenyítés végett.

* 20. Nem tudjuk, hogy Heródes miért volt ellenséges viszonyban Tirus és Szidon városával. Valószínűleg a kereskedelmi versengés miatt volt feszült a viszony közöttük. Cezarea jelentékeny kikötővé fejlődött és ebben az időben felvette a versenyt a feniciai kikötőkkel, Szidonnal és Tirussal. Heródes, úgy látszik, vámháborút kezdett s megtiltotta a gabona kivitelét a feniciai városokba, pedig ezek, mivel terméketlen vidéken feküdtek, rá voltak utalva, hogy Judeából szerezzék be a szükséges gabonát.

* 21. Itélőszék: tulajdonképen emelvényen álló szék. Ilyenbe szokott ülni ítélkezésnél s ünnepélyes alkalmakkor. Ilyen emelkedett ülőhelye volt a királynak mindenütt, ahol nyilvánosság előtt megjelent, például a színházban is.

* 23. Josephus Flavius nagyjában véve ugyanígy beszéli el Agrippa király halálát. Szt. Lukács és Josephus elbeszélése a lényeges pontokban megegyezik egymással. Cezarea az esemény színhelye mindkét elbeszélésben. Mindkét elbeszélés szerint Heródes királyi díszben jelenik meg a gyülekezetben; a nép isteníti a királyt, a király hirtelenül megbetegszik és belső részeinek betegségében meghal. Férgektől megemeltetvén meghalt: többször olvasunk a történelemben erről a halálnemről, rendszerint mint a kegyetlen és istentelen uralkodók büntetéséről. (Mák. II. 9,5-9. Izaiás 66,24. Herodotos IV, 305. Plutarchos, Sulla, 36. Josephus A. XVII. 6,5. stb.) Heródes Agrippa meghalt Kr. u. 44-ben augusztus 6-án. Az Apostolok Cselekedeteiben eddig elbeszélt események tehát ezen időpont előtt játszódtak le.

* 24. Jeruzsálemből, sok tekintélyes régi kézirat ehelyett azt írja: Jeruzsálembe. Ez azt jelentené, hogy Barnabás és Saul szétosztották a segélyadományokat Judea tartományában s onnan visszatértek Jeruzsálembe.

* 13,1-3. Szt. Pál és Barnabás hithirdető útra indulnak, mint az antiochiai egyház küldöttei. Szt. Lukács folytatja az evangélium elterjedésének történetét s elbeszéli térhódítását a római birodalomban. Beteljesednek az Üdvözítő szavai, melyeket apostolaihoz intézett: Tanúim lesztek a föld határáig. Eddig az események központjában Péter apostol és Jeruzsálem városa állott, innen kezdve az események inkább Pál apostol és Antiochia városa körül csoportosulnak. Pál apostol veszi ki a nagyobb részt az evangélium hirdetésének munkájából a pogányok közt. Nagy hithirdető útjaira Antiochiából indul ki és útjai végeztével oda tér vissza.

* 1. Antiochiában már szervezett egyház van, nem pedig csak egyszerű gyülekezete a híveknek. A prófétákról lásd Csel. 11,27. jegyz. Barnabásról lásd Csel. 4,36: 11,32. sk. Heródes negyedes fejedelem az evangéliumokból ismert Heródes Antipás, aki Ker. Szt. János fejét vétette (Márk 6,14-22.) és kigúnyolta Jézust (Luk. 23,8.)

* 2. Miközben az Úrnak szolgálatai végezték, vagyis nyilvános istentisztelet végzése közben. Az első keresztények a keresztény élet fontosabb eseményeit böjttel kötötték össze. Egészen megfelelő eljárás volt, hogy a próféták és a tanítók akkor is böjtöltek, mielőtt Barnabást és Sault elküldték, hogy hirdessék a pogányoknak az evangéliumot.

* 3. Valószínű, hogy a hívek is jelen voltak ezen cselekménynél, de Szt. Lukács csak azt mondja, hogy a próféták és a tanítók tették kezüket Barnabásra  és Saulra. A kézrátétel célja volt ráruházni Barnabásra és Saulra az evangélium hirdetésének tisztségét a pogányok között. Isten áldását kérték küldetésükre és rájuk tették kezüket, hogy méltókép teljesítsék feladatukat.

* 4-12. Pál és Barnabás bejárja Ciprus szigetét.

* 4. Szeleucia kikötőjéül szolgált Antiochia városának a Földközi-tenger szíriai partján. Bizonyára azért mentek először Ciprusba, mert ez volt a legközelebb fekvő pogány lakosságú tartomány, meg talán azért is, mert Barnabásnak szülőhazája volt. Ciprus szigete majdnem szemben fekszik Szeleuciával a Földközi-tengerben, mintegy száz kilométernyire Szeleuciától, majdnem egyenlő távolságban nyugatra Szíriától és délre Ciliciától. A zsidók nagy számban lepték el a szigetet attól kezdve, hogy Augusztus császár bérbeadta Nagy Heródesnek a sziget rézbányáit.

* 5. Ciprus szigetének fővárosa Szalamis volt a sziget keleti részében. A városnak hatalmas nagy kikötőjében megfordultak a nyugatról és keletre menő hajók mind. A zsidók igen sokan lehettek a városban, mert több zsinagógájuk volt. János, vagyis Márk Pál és Barnabás szolgálatában volt, nem olyan értelemben, hogy szolgai munkát végzett volna körülöttük, hanem ő is segített a hithirdetésben; oktatta a megtérőket s valószínűleg ő szolgáltatta ki nekik a keresztséget. Szt. Lukács csak most említi, hogy ő is együtt van Pállal és Barnabással, nem említette meg akkor, amikor az antiochiai egyház Pált és Barnabást elküldte az útra. Ebből nyilvánvaló, hogy a Szentlélek őt nem választotta ki erre az útra s ő nem volt az antiochiai egyház kiküldöttje.

* 6. Pafus városa Ciprus szigetének nyugati partvidékén volt, a sziget római kormányzatának és a római helytartónak, a prokonzulnak székhelye. Szalamistól Pafusig a távolság kb. 180 kilométer. Varázslóknak, mágusoknak nevezték a régi korban a vallási és bölcseleti tudományokban tanult férfiakat, kik közül némelyek elsajátították a természeti erőknek és törvényeknek mélyebb ismeretét, sőt olyan jelenségekkel is tudtak feltűnést kelteni, melyeket ma hipnózisnak, gondolatolvasásnak stb. nevezünk. (Lásd Csel. 8,9. jegyz.) Hamis próféta, mert azt hirdette magáról, hogy kinyilatkoztatásai vannak és tudja a jövőt.

* 7. Szt. Lukács helyesen nevezi Szergius Paulust prokonzulnak, mert Ciprus szigete ebben az időben szenátora tartomány volt, melynek élén prokonzul állott. A Szergius és Paulus név előfordul e korból való feliratokon. Ebben az időben sok bölcselő és vallási tanító vándorolt a római birodalomban és előadta tanítását a nagyobb városokban. A nagy urak szívesen fogadták őket. Szergius Paulus azt hitte, hogy Barnabás és Saul is ilyen vándorbölcselők, s mivel érdeklődött a bölcseleti és erkölcsi tudományok iránt, hallani akarta őket.

* 8. Barjesut a görögök Elimas néven ismerték.

* 9. Saulnak, mint sok honfitársának egy zsidó neve és egy görög vagy latin neve volt. Szt. Lukács itt egyszerűen azt mondja, hogy Saulnak másik neve Paulus, Pál. Az Apostolok Cselekedetei innen kezdve rendszerint csak a Pál nevet használják, mert az apostol immár a pogány-római világban működik.

* 10. Szt. Pál Barjesut az ördög fiának nevezi, mert minden igazságosságnak ellenségét látja benne. Az Úrnak útjai a megvilágítások, melyeket az Isten az embernek ad, hogy az igazságra elvezesse.

* 11. Az Úr keze az Úrnak hatalma, itt büntető ereje.

* 12. A prokonzul hitt, hívő keresztény lett és csodálkozott az Úr tanításán. Az Úr tanításának a szentsége csodálattal töltötte el, hogy tudniillik az Isten oly súlyosan megbüntette Barjesut, mert az Úr tanításával mert szembeszállani.

* 13-52. Pál és Barnabás Pamfiliában és a pizidiai Antiochiában hirdetik az evangéliumot.

* 13. Pál és Barnabás Ciprus szigetéről átmennek Kisázsiába. Egyelőre ennek a hatalmas földterületnek azon vidékén működnek, mely a nagy római tartománynak, Galáciának déli részét alkotta. Egész Kisázsia ekkor római uralom alatt állott és számos tartományra oszlott, e tartományok között a legnagyobb kiterjedésű volt Galácia; határai időnkint változtak, s egy időben a déli részén több kisebb tartományt csatoltak hozzá, melyeket ezért Dél-Galácia névvel jelöltek. – Perge városa Kisázsiának déli partvidékén fekszik nem messze a terngerparttól, Ciprus szigetének nyugati végétől fölfelé északnyugatra. Márk, nem tudjuk, mi okból, visszatért Jeruzsálembe, amit Szt. Pál nem talált helyénvalónak. (Lásd Csel. 15,38.) — 14. Perge és a pizidiai Antiochia között a távolság 160 km. Az út köztük átvezetett a Taurus hegységen, azért nehéz, veszedelmes út volt s rablók veszélyeztették az utasok biztonságát. (Talán erről az útról szól Szt. Pál Kor. II. 11,25-ben.)

* 15. Szt. Pál beszédje három részre oszlik s a részeket elválasztja egymástól a hallgatóság megszólítása: 1. Az első rész rövid áttekintés Izrael történetéről s emlékeztet az Isten jótéteményeire népe irányában, valamint a messiási ígéretre, 2. A második rész bizonyítja, hogy Jézus a Messiás, mert rajta teljesedtek be a próféták jövendölései a Messiás szenvedéseiről és feltámadásáról. 3. A harmadik rész bűnbocsánatot igér a bűnösöknek a Jézus Krisztusban való hit által.

* 16. Az istenfélőkről lásd Csel. 6,5. jegyz.

* 17. Az Isten naggyá tette Izrael népét Egyiptomban, azaz megkönyörült rajta és megsokasította, elnyomóit pedig megalázta. A jövevényről lásd Csel. 7,6. jegyz. Hatalmas karral, azaz erős, oltalmazó hatalmával. V. ö. Móz. V. 26,8. Móz, II. 6,1. 6; 15,16. Móz. V. 4,34; 5,15; 7,19: 9,29.

* 18. Tűrte viselkedésüket: más görög szöveg szerint: táplálta őket a pusztában.

* 19. Felosztotta nekik sorsolás útján, más görög szöveg így szól: Felosztotta nekik örökségbe.

* 20. (Bírák 3,8.11. 14. 30: 4,3; 5,31: 6,1;) 8,28: 9,22: 10,2. 3. 8; 12,7. 9. 11. 14: 13,1; 15,20.

* 21. (Kir, II. 5,4.)

* 22. (Kir. I. 13,14; 31,4. Iz. 44,28. Zsolt. 88,21.)

* 23.(Kir. II. 7,12. 13. Zsolt. 131,11. Iz. 9,6: 11,1. 10. Jer. 23,5.6.)

* 24. Mikor Szt. Pál itt Jézus eljöveteléről szól, nem a megtestesülését és a születését, hanem nyilvános működésének megkezdését érti. Ker. Szt. János szavairól lásd Máté 3,11. Márk 1,7. Luk. 3,16. Ján. 1,17.

* 26. Ezen üdvösségnek igéje, annyit jelent, mint Csel. 5,20-ban: ezen életnek minden igéje, vagyis az üdvösségről szóló tanítás és minden arra tartozó dolog. Lásd Csel. 3,14-18. jegyz.

* 30. Harmadnapra: e szó hiányzik a görög szövegben.

* 33. Az Isten teljesítette ezt a mi fiainknak: így olvassuk a latin szövegben s ez annyit jelent, hogy amit az Isten Jézus feltámadására vonatkozóan ígért az ószövetségben, azt beteljesíti az apostol kortársainak fiaiban, az ő korukat követő nemzedékben. Ennek a szövegnek értelme homályos; érthetőbb az a szöveg, melyet több értékes régi kéziratban találunk: Az Isten teljesítette ezt nekünk, az ő fiaiknak. Vagyis az Isten az atyáknak, a zsidó nép őseinek tett ígéreteket Jézusnak a feltámadásáról beteljesítette most, ezen ősök fiainak javára. – Szt. Pál a második zsoltárra való hivatkozással bizonyítja, hogy az Isten fiának nyilvánította Jézust. (Zsolt. 2,7.)

* 34. Jézusnak feltámadását más zsoltárokból vett idézetekkel bizonyítja. Dávidnak biztos szent javai, a neki tett ígéretek: hogy messiási utódjának országa és trónja örökké fog fennmaradni. Az Isten megígérte, hogy beteljesíti a Dávidnak tett jó ígéreteket, amelyek ennélfogva biztosak; Jézusnak feltámadása ezen ígéretek között van.

* 35. Szt. Péter a Zsolt. 15,10. szavaival hasonlóképen érvel. (Lásd Csel. 2,26-29. jegyz.)

* 40. A próféta mondott: a görög és a latin szöveg tulajdonképen így hangzik: ami mondatott a prófétákban, azaz, ami mondatott az ószövetségi szentiratok gyűjteményének azon részében, amely magában foglalja a próféták iratait. (Lásd Csel. 7,42. jegyz.)

* 41. Szt. Pál az idézetet Habakuk prófétának a könyvéből veszi, aki megfenyegette a zsidó népet, hogy az Isten oly büntetést fog rájuk mérni, olyan tettet fog ellenük végrehajtani, hogy el sem hiszik, ha elmondja nekik: a kaldeusok fogságba fogják őket hurcolni és templomukat, lerontani. (Hab. 1,5.) Szt. Pál megfenyegeti hallgatóságát a próféta szavaival: vigyázzanak magukra, töltse el őket a csodálkozó és megsemmisítő félelem, mert ha megvetik az Isten hívó szavát, az Isten végrehajt rajtuk olyan büntetést, aminőt el sem hisznek.

* 42. Úgylátszik, hogy Szt. Pál és Barnabás elmentek a zsinagógából, mielőtt a gyülekezet szétoszlott.

* 43. Istenfélő jövevények: a görög szerint istenfélő prozeliták. (Lásd Csel. 6,5. jegyz.)

* 46. Az Istennek az az akarata, hogy először a zsidóknak kell hirdetni az evangéliumot, de a pogányok sincsenek kizárva az evangéliumi üdvösségből, amikép ez kitűnik Izaiás próféta szavaiból, melyeket az apostol a következő versben idéz. Szt. Pál egyúttal azt is kijelenti, hogy mivel az antiochiai zsidók elutasítják maguktól az evangéliumi tanítást, ő most már ezen város pogány lakóinak fogja azt hirdetni. Szt. Pál azt az eljárást követte apostoli tevékenységének további folyamán is. (Csel. 14,1: 16,13; 17,1. 10. 17; 18,4. 19; 19,8.) Nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre azaz viselkedésük az élet tanításával szemben olyan, hogy méltatlanok az örök életre.

* 47. Az evangélium hirdetése a pogányoknak megfelel az Isten akaratának és parancsának. Az Isten rendelte el így, mert Izaiás próféta mondja, hogy Jahvénak a szolgája, a Messiás, világosság a pogányoknak (a népeknek) a föld határáig, hogy tőle nyerjék üdvösségüket, (Iz. 49,6.)

* 48. Mind, kik el voltak rendelve az örök életre: a zsidók lelkülete saját hibájukból nem volt alkalmas az evangélium és az örök élet befogadására; a pogányok ellenben az Isten kegyelme folytán erre alkalmasak, készségesek voltak és hittek.

* 49. Az egész tartományban: pizidiai Antiochia mint a római polgári és katonai kormányzat székhelye központ volt bizonyos vidék és terület számára. A nagy galáciai tartomány több ilyen körzetre, vidékre oszlott. Ismerjük a frígiai, a galáciai és az antiochiai körzetet vagy tartományt. Ez utóbbiról van itt szó.

* 50. Vallásos, azaz istentisztelő asszonyok (lásd Csel. 6,5. jegyz.) olyan előkelőbb pogány nők, kik rokonszenveztek a zsidó tanítással. A város első emberei a város élén álló tanács tagjai. Az üldözés nem volt hivatalos eljárás, nem történt hatósági ítélet alapján, de a hatóságok elnézték, sőt szívesen látták.

* 51. Lerázták ellenük lábuk porát: az apostolok az Üdvözítő parancsa értelmében jártak el, (Máté 10,14. Márk 6,11, Luk. 9,5.), midőn otthagyták az antiochiai hitetlen zsidókat, s lerázták ellenük lábuk porát, ami jelképes cselekedet volt annak a kifejezésére, hogy megszakítanak velük minden érintkezést. Nemsokára visszatértek azonban az itthagyott tanítványok meglátogatására. (Csel. 14,21.) Ikonium nagy kereskedő város, Likaonia nevű tartománynak a fővárosa, lakói azonban frígek voltak és frígiai nyelven beszéltek, azért népiesen frígiai városnak mondották. Szt. Lukács is ezt a népies felfogást követi, mikor Ikoniumot (Csel. 14,6.) nem számítja a likaoniai városok közé.

* 52. Az antiochiai keresztények pedig annak ellenére, hogy mestereik távoztak, telve voltak örömmel, amely a Szentlélek gyümölcse. (Gal. 5,22.)

* 11,1-6. Pál apostol hirdeti Barnabással az evangéliumot Ikoniumban.

* 1. Együttesien, a görög szerint: szintúgy vagy szokásuk szerint bementek a zsidók zsinagógájába,

* 3. Az Úr kegyeimének igéje: az ige vagyis a tanítás., amely hirdeti az Úr kegyelmét. Kezük által kifejezésről lásd Csel. 5,12. jegyzet.

* 6. Likaonia az a lapályos földterület, mely Kisázsia délkeleti részében a Taurus hegységtől északra terül el. Északon határos a szűkebb értelemben vett Galácia tartománnyal. Nagyobb városai Ikomum, Lisztra és Derbe.

* 7-19. Pál apostol és Barnabás Lisztrában.

* 7. Lisztres vagy Lisztra városa hat órányira volt Ikoniumtól. A zsidók nem nagy számban laktak a vámosban, nem is volt zsinagógájuk. A következőkben elbeszélt esemény vagy a zsidók imádkozási helyén vagy inkább a városnak valamelyik terén játszódott le.

* 8. Szt. Pál látta a betegnek tekintetéből, hogy hisz az apostol tanításának s megvan a hite, amelyik szükséges a meggyógyuláshoz.

* 10. A tömeg leginkább bennszülöttekből állott, kik többé-kevésbbé értették a görög nyelvet, de a nagy felindulás pillanatában anyanyelvükön kiáltottak fel.

* 11. A görög-római hitrege szerint Jupiter (Zeus) a főisten. Lisztra városa az ő különös védelme alatt állott. Külön temploma volt neki a város falai előtt. A hitrege Merkuriust (Hermest) a főisten hírnökének, tolmácsának és kísérőjének mondotta.

* 13. A zsidók ruháikat a nagy gyász és fájdalom jeléül szokták megszaggatni. (Lásd Móz. I. 37,29. 34. Jós. 7,6. Máté 26,65.)

* 14. Ezen hiábavalóktól térjelek meg: az apostolok e szavaknál bizonyára rámutattak az áldozatnak szánt állatokra és a füzérekre: ezek azok a hiábavalóságok, amiktől meg kell térniök az élő Istenhez. – A következő szavakat az apostol a Bölcseség Könyvéből vette (13,1-6) és a gondolatot kifejti a Róm. 1,19. 21. és Ef. 3,9.-ben is. Az Isten tevékenysége hozta létre a világot, de a tevékenysége megnyilvánult mindabban is, ami a századok folyamán történt.

* 15. Bár az Isten hagyta a múltban a pogányokat járni saját útjaikon, melyek az erkölcstelenség és a bálványimádás útjai, mégis tett előttük is folyton tanúságot önmagáról azzal, hogy jótéteményeit árasztotta rájuk. Ebből a pogányok is megismerhették, hogy van feleltük egy élő Isten. (Lásd Róm. 1,29-31.)

* 18. A nép haragja főleg Szt. Pál ellen fordult, aki a szóvivő volt. A megkövezés után kivonszollák Pált a városon kívülre, el akarták rejteni a város hatósága előtt a bűnüket, féltek a következményektől, mert embert öltek törvényes ítélet nélkül.

* 19. A tanítványok körülvették részvéttel, hogy segítsenek rajta és gondozzák. A tanítványok között, kik Szí. Pált körülállották, bizonyosan ott volt Eunice és a fia, Timóteus. (Tim. II. 1,5. Csel. 20,1.) Szt. Pál visszaemlékezik az Antiochiában, Ikoniumban és Lisztrában elviselt szenvedésekre és üldözésekre a Tim. II. 3,11-ben és valószínűleg a Kor. II. 11,25.-ben. Derbe városa 27 kilométernyire volt Lisztrától, az apostoli korban Galácia provinciához volt csatolva.

* 20-27. Szt. Pál és Barnabás Derbiben tanítanak s azután visszatérnek Antiochiába. 20. Derbében a tanítványok közé tartozott valószínűleg a derbéi Gájus. (Csel. 20,4.) Az apostolok Derbéből egyenesen tovább menve eljutottak volna Antiochiába, ahonnan kiindultak. Ehelyett visszafordulnak és újból felkeresik Lisztrát, Ikoniumot és a pizidiai Antiochiát.

* 21. Megerősítik a tanítványok lelkét, amire szükség volt ezeknél az ingatag lelkű embereknél. Később Szt. Pál ismét végigmegy ezen a vidéken, hogy kitartásra buzdítsa a tanítványokat. (Csel. 18,23.) Az Üdvözítő előre megmondta, hogy a tanítványoknak üldözésben lesz részük: (Ján. 15,20.) sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. Az Isten országa a Messiás országa.

* 22. A fontos istentiszteleti ténykedések imával és böjttel vannak egybekötve. (Lásd Csel. 5,6; 13,3.) A preszbiterek (a vének) elnevezése itt már nem jelentheti a hitközségeknek olyan tagjait, akik régóta hisznek mint Csel. 5,6.-ban és 11,30.-ban. Hanem jelenti az olyan egyházi szolgákat, akik a híveket egybegyűjtötték istentiszteletre, megtartották az istentiszteletet és kiszolgáltatták a szent titkokat. A hivatalt kézföltevéssel ruházták rájuk; ez a ténykedés a pap-szentelés.

* 24. Pál és Barnabás, mikor először átmentek Pergén, nem hirdették ott az evangéliumot, nem tudni, mi okból. Most, úgy látszik, kedvező alkalmat találtak a tanításra. Attalia kikötőváros Perge alatt Pamfiliában. Itt könnyebben találhattak Antiochiába menő hajót, mint Pergéhen.

* 25-26. Szt. Pált és Barnabást az antiochiai egyház küldte ki hithirdetői útjukra, ajánlotta őket az Isten kegyelmének, azért útjuk végeztével most visszatérnek Antiochiába és beszámolnak a végzett munkáról.

* 15,1-5. Vita a mózesi törvény kötelezd erejéről Antiochiában, Pál és Barnabás hithirdető útjukon megkeresztelték a pogányokat és felvették őket az egyházba anélkül, hogy kötelezték volna őket a körülmetélkedésre. Antiochiában nem kifogásolta senki, hogy megkeresztelték a körülmetéletlen pogányokat s elismerték őket az egyház törvényes tagjainak. Jeruzsálemben azonban a testvérek nem vallották mindnyájan ezt a felfogást. Némelyek azt tartották, hogy az nem üdvözülhet, aki nincs körülmetélve. Jóllehet a pogány Kornéliusnak megkeresztelkedése és felvétele eldöntötte a kérdést, hogy meg lehet keresztelni a pogányt is anélkül, hogy előbb körülmetéltessék, mégis némelyek Kornélius esetében kivételt akartak látni. A körülmetélés szertartása a zsidó nép tagjai közé való felvételnek a jele volt. Jeruzsálemi zsidókból, főként farizeusokból lett keresztények nem tudták elviselni a gondolatot, hogy a törvény elvesztette kötelező erejét. Már pedig, ha a pogány keresztény lehet körülmetélkedés nélkül, akkor a törvény elvesztette érvényét. Azért felállítják a követelést, hogy a pogányokból lett keresztényeknek körül kell metéltetniök, azaz a zsidó nép közé fel kell vétetniök, sőt meg kell tartaniok Mózes törvényét, csak akkor lehet részük a messiási üdvösségben. A kérdést az apostolok és a jeruzsálemi egyház ítélete alá kellett bocsátani, ők azután határoztak a kérdésben. Ezt beszéli el Szt. Lukács az Apostolok Cselekedetei 15. fejezetében és Szt. Pál apostol a Galatákhoz irt levél 2. fejezetének 1-10. verseiben. Ha egybevetjük a két elbeszélés szövegét, arra a meggyőződésre jutunk, hogy Szt. Pál apostolnak és Szt. Lukácsnak elbeszélése ugyanerről az eseményről szól s a két elbeszélés lényegében azonos. Mindkét elbeszélésnek ugyanazok a szereplői: Pál és Barnabás, kik Jeruzsálembe jönnek; a zsidókeresztények, kik felállítják követelésüket a körülmetélést illetően és azután Péter és Jakab, az apostolok legtekintélyesebb képviselői. Mindkét elbeszélésben ugyanarról a lényeges kérdésről van szó: fennáll-e a pogányok számára a körülmetélés kényszerűsége vagy pedig az evangélium szabadságot jelent-e a mózesi törvénytől. A kérdés lényegileg ugyanolyan megoldást nyer mindkét elbeszélésben, az Apostolok Cselekedetei azonban részletesebben számolnak be róla.

* 1. Nem üdvözülhettek, vagyis nem lehettek tagjai a Messiás országának.

* 2. Az antiochiai egyház elismerte a jeruzsálemi anyaegyház tekintélyét s ezt a tekintélyt ott az apostolok és a preszbiterek gyakorolták. A preszbiterekről lásd Csel. 14,22. jegyz. Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezek ellen, a görög szöveg szerint sokat meg is vitatták ezt a kérdést. Pálon és Barnabáson kívül még néhányan mentek el Jeruzsálembe, Szt. Pál a Galatákhoz írt levelében említi Titust (Gal. 2,1. 3.) Szt. Pál azt is említi a levelében, hogy azért ment fel Jeruzsálembe, hogy engedelmeskedjék egy kinyilatkoztatásnak. Lehetséges, hogy Szt. Pál felvilágosítást kért és nyert az Istentől, hogy vállalja-e az antiochiai egyház részéről a megbízatást és a küldetést Jeruzsálembe s azután az isteni felvilágosítás értelmében járt el.

* 5. A felekezet szóról lásd Csel. 5,17. jegyz. A farizeusokból lett keresztények eszközül akarják felhasználni a kereszténységet, hogy a pogányokból zsidókat csináljanak.

* 6. Az apostolok és a preszbiterek külön értekezlete a vitás kérdésről. Valószínű, hogy ebben a versben egy előzetes külön értekezletről van szó, melyet az apostolok és a preszbiterek tartottak az antiochiai egyház küldötteivel. Szt. Pál a Galatákhoz írt levelében (Gál. 2,6-9.) elmondja azt, ami ezen a külön értekezleten történt, amelyen ő és Barnabás tárgyalt azokkal, kikről látszott, hogy valakik, hogy oszlopok.

* 7-12. A jeruzsálemi zsinat. Szt. Péter beszédet mond.

* 7. E verssel kezdődik a jeruzsálemi zsinat, melyen jelen vannak az apostolok, a preszbiterek és a hívek sokasága. Péter szólal fel elsőnek, mint az apostoli testület feje és következéskép a gyülekezet elnöke. A pogányoknak felvétele az egyházba régmúlt napoktól fogva történik, körülbelül tizenkét-tizennégy esztendő óta. Akkor történt, hogy Szt. Péter, miután az Isten őt erre kiválasztotta, megkeresztelte a pogány Kornéliust és a házanépét.

* 8. A Szentlélek alászállott Kornéliusra és a házanépére és ezzel nyilvánvaló lett az Isten akarata, hogy ezeket a pogányokat meg kellett keresztelni anélkül, hogy előbb körülmetélkedtek volna. Lásd Csel. 10,44. skk.

* 9. A hit állal tisztította meg szívüket, megtisztult a szívük annak következtében, hogy Jézusban hittek és az ő tanítását elfogadták, nem a puszta hit által, mert a hit kiterjed mindenre, amiről Jézus tanította, hogy szükséges a megigazulásra, tudniillik a reményre, a bűnbánatra, a szeretetre stb. Szt. Péter szembeállítja itt a hitet a mózesi törvény cselekedeteivel.

* 10. Az Isten bizonyságot adott róla, hogy a hit elégséges az egyházba való felvételhez. Istenkísértés volna kérni tőle akaratának újabb bizonyítékait. Minden zsidó kénytelen maga előtt bevallani, hogy sohasem volt képes a maga erejéből megtartani a mózesi törvény összes előírásait.

* 11. Következőleg az ember nem találja meg az üdvösségét a mózesi törvény betartásában, hanem csak Jézus Krisztus kegyelmében.

* 13-21. Jakab apostol beszédje. Szt. Jakabról lásd Jakab apostol levelének bevezetését. Szt. Jakab sem akarja a pogányokat megterhelni a mózesi törvény betartásával, de szükségesnek látja, hogy a pogányokból lett keresztények bizonyos szokásaiktól tartózkodjanak, hogy könnyebb legyen az érintkezés köztük és a zsidókeresztények között.

* 14. Simon, Péter apostolnak a másik neve; lásd Máté 10,2. jegyz. Az Isten látogatását a Szentléleknek Kornéliusra és a házanépére való elküldéséről kell érteni. Szerezzen népet az ő nevének, vagyis önmagának.

* 16. Ám. 9,11. 12. Ezek után, miután az Isten kitöltötte haragját Izrael népén, mely hűtelen lett hozzá, vagyis a messiási időben – mondja á próféta – újból visszaállítja Dávid országát, midőn felépíti Dávid utódjának, a Messiásnak az országát. Visszatérek, a héber szólásmód szerint annyit jelent, mint ismételten, újból cselekedni valamit. Dávid sátora jelképesen jelenti Dávid országát, amely leomlott, midőn Nabukodonozor király elpusztította Zsidóországot, de az Isten annak romjait lelki értelemben újból felépíti azzal, hogy a Messiás országába beveszi az összes népeket, tehát a pogányokat is.

* 17. Melyekre segítségül hívják az Úr nevét: akiknél hirdetik az Úr nevét, akik meghivatnak az Úrhoz és akik maguk is segítségül hívják az Urat, vagyis akik hívők lesznek. A többi emberek, akik a zsidókon kívül vannak, azaz a pogányok.

* 18. Öröktől fogva ismeretes az Úr előtt az ő műve: az Istennek az a műve – mondja Szt. Jakab – hogy a pogányok meghivatnak az üdvösségre, az Isten előtt nem új dolog; örök határozata ez neki, azért beszélhetett róla már a próféta is.

* 19 Szt. Jakab kifejti a nézetét: tiszteletben akarja tartani a megtért pogányok szabadságát, de tekintettel akar lenni a megtért zsidók aggályoskodásaira is.

* 20. A pogánykeresztények legyenek figyelemmel némely dologban a zsidókeresztények érzelmeire és kerüljék azt, ami a zsidókeresztények szemében leginkább megbotránkoztató. Tartózkodjanak 1. a bálványokkal való megfertőzéstől, vagy amint később világosabban meg van mondva, a bálványoknak áldozott dolgoktól. (29. vers.) A pogány áldozati állatok húsának egy részét elégették, másik része a papoké volt s isméi egy rész elárusításra került a mészárszékekben. A pogánykeresztények necsak a pogány áldozatokon és áldozati lakomákon ne vegyenek részt, de az áldozatokból megmaradt húst se egyék. 2. Tartózkodjanak a paráznaságtól. A természeti törvény és a tízparancsolat is tiltja á fajtalankodást és a házasságon kívüli nemi életet. Annak megtartására mindenki, a pogánykeresztények is kötelezve vannak, mégis szükségesnek látszott ezt a parancsot külön is lelkükre kötni a pogányoknak, mert a fajtalanság bűne a pogányoknál rendkívüli módon elterjedt és az első pogánykeresztény híveket nem lehetett eléggé óvni ettől a bűntől. (Lásd Kor. I. 5,1. 11: 6,18: 10,8. Kor. II. 12,21. Gal. 5,19. Ef. 5,5. stb.) 3. Tartózkodjanak a fullasztottól: az olyan állat húsának evésétől, amelyet megfojtottak vagy amelyik megfulladt, vagyis az olyanokétól, amelyiknek a vérét nem folyatták ki a testéből. A mózesi törvény megtiltotta az így elpusztult állat húsának evését. (Móz. III. 17,13. V. 12,16.) 4. Végül azt kívánja Jakab apostol, hogy a pogánykeresztények tartózkodjanak a vértől. Istennek már ősi tilalma a Szentírásban, hogy az ember ne táplálkozzék állatnak a vérével (Móz. I. 9,4. sk.), az izraeliták számára az Isten ezt a parancsot megismételte. (Móz. III. 17.) Az előbbi követelmény azt kívánja a pogánykeresztényektől, hogy tartózkodjanak az olyan hús evésétől, amelyben bennmaradt a vér, az utóbbi pedig, hogy magától a puszta vértől is tartózkodjanak.

* 21. A. mózesi törvényt, mely ezeket a tilalmakat tartalmazza, régi időtől fogva felolvassák minden szombaton a zsinagógákban mindenütt, a pogánykeresztények is tudomást szerezhettek róluk s a zsidókeresztények igen megbotránkoznak, ha a pogánykeresztények ezeket a tilalmakat semmibe se vennék.

* 22-35. Az apostolok és a preszbiterek határozatot hoznak.

* 22. Judás Barzabás talán testvére a Csel. 1,23-ban említett József Barzabásnak. Szilás neve itt fordul elő először, Szt. Pál apostol a leveleiben latinosán Szilvanusnak nevezi. (Lásd Csel. 15,40: 16,19. sk 17,4. 10: 18,5. Kor. II. 1,19. Tessz. I. 1,1. Tessz. II. 1,1.) Judás és Szilás a Jeruzsálemi egyházban tekintélyes férfiak voltak, a testvérek között vezető szerepet töltöttek be.

* 23. A következő levél a legrégibb egyházi okmány.

* 26. Életüket adtak a mi Urunk nevéért: az apostolok és a preszbiterek emlékeztetnek a veszedelmekre, melyeket Barnabás és Pál elszenvedtek Jézus nevének hirdetése közben pizidiai Antiochiában, Ikoniumban és Lisztrában. (Csel. 9,14; 13,50: 14,13.)

* 31. Az apostolok és preszbiterek levelét bizonyára az egyházi gyülekezetben olvasták fel hangosan és az antiochiai hívek vigasztalásként fogadták az apostoli zsinat határozatát.

* 32. Judás és Szilás próféták voltak és a prófétai hivatásnak megfelelően buzdították és vigasztalták a híveket. (Lásd Csel. 11,27. jegyz.)

* 34. Ez a vers sok tekintélyes régi kéziratból hiányzik.

* 36-41. Szt. Pál elindul második nagy hithirdető útjára s meglátogatja az első útján alapított egyházakat.

* 36. Szt. Pál felszólítása szól a ciprusi, pamfiliai, valamint a Derbében, Lisztrában, Ikoniumban és Antiochiában alapított egyházak meglátogatására.

* 38. Az esetről lásd 13,13.

* 39. Szt. Pál később szívesen látta maga mellett Márkot, aki hasznosan segített neki. (Tim. II. 4,11.)

* 41. Az apostolok és a preszbiterek rendelkezései nem mások, mint az apostoli zsinat határozatai.

* 16,1-10. Szt. Pál folytatja második nagy apostoli útját Kisázsián át Macedóniába.

* 1. Szt. Pál apostol térítette meg Timóteust a kereszténységre, valószinűleg mikor első utján Lisztrában járt. Szt. Pál körülmetélte Timóteust nem azért, mert szükségesnek tartotta a körülmetélést az üdvösségre, hanem mert azt remélte, hogy megkönnyíti ezzel a működését a zsidók között. Szt. Pál hithirdető útjain bement a zsinagógákba s ott tanított. Timóteus sóba nem juthatott volna közelebbi érintkezésbe a zsidókkal, nem taníthatott volna a zsinagógáikban, ha körülmetéletlen marad. Nemcsak hogy nem segíthette volna Szt. Pált a hithirdetésben, de még akadályozta volna is. Szt. Pál a körülmetélést közömbös dolognak tekintette s Timóteus körülmetélésével kiküszöbölte azt, ami leginkább volt megbotránkoztató a zsidók szemében.

* 6. Miután meglátogatta az első útban alapított likaoniai és pizidiai egyházakat, Szt. Pál nyugatra akart tartani, hogy az Asiának nevezett római tartományban hirdesse az evangéliumot a virágzó tengerparti városoknak, Szmirnának, Efezusnak és Miletusnak. Elhagyva pizidiai Antiochiát először Frígiába ért, mely akkor részét alkotta a (politikai értelemben vett) Galácia római tartománynak, de egyúttal határos is volt észak felől a régi és szorosabb értelemben vett Galácia országgal, a Galata-földdel, melynek lakói a galaták voltak. Mikor itt jártak, á Szentlélek tudtukra adta a tilalmát, hogy ez alkalommal ne hirdessék itt az evangéliumot. Hogy a Szentlélek miképen adta értésükre az akaratát, azt Szt. Lukács nem mondja meg.

* 7. Áthaladtak Galácia tartománynak egy részén s akkor Mizia tartományának határaira értek, mely Kisázsiánák a Márvány-tenger alatt fekvő tartománya volt; itt nem tudták, merre vegyék az útjukat. Kelet felől jöttek, délfelé Asia tartománya van, hova a tilalom értelmében nem mehettek, nyugatra a tengerpart van; tehát csak két útjuk van: vagy átmenni Mízián a tengerparthoz, vagy északkelet felé Bitiniába tartani. Az utóbbit akarták választani, de Jézus Lelke, azaz a Szentlélek (Róm. 8,9.) nem engedte, hanem Mízián át a tengerpart felé irányította őket.

* 8. Lementek, a kisázsiai felföldről lefelé haladtak a mélyebben fekvő tengerparti síkságra és Troásba értek. Troás városa 18 kilométernyire a régi Trója helyétől, a Kisázsia és Macedónia közti közlekedés központja volt.

* 9. Látomás jelent meg Szt. Pálnak éjjel, de nem álomban, hanem valószínűleg imádság közben.

* 10. Igyekeztünk elindulni: tájékozódtak, felkészültek az útra és kerestek hajót, amelyik átvigye őket az Égéi tengeren, Troásból Macedóniába. Az Apostolok Cselekedeteinek a szerzője itt egyszerre a többesszám első személyében kezd beszélni, ami annak a jele, hogy Szt. Lukács Troásban csatlakozott Pál apostolhoz.

* 11-40. Szt. Pál és Szilás Filippiben.

* 11. Szamotrácia kicsiny sziget az Égéi tengerben, Troás és Neapolis között kb. fele úton fekszik. Neapolis Filippinek a kikötővárosa, melytől 12 kilométernyire fekszik.

* 12. Macedónia, római tartomány, négy kerületre oszlott Filippi városa az első kerülethez tartozott. Augusztus császár ide áttelepíteti sok itáliai lakost s így a város gyarmatvárosi jelleget s bizonyos önkormányzatot kapott. A városi kormányzat élén két legfőbb elöljáró állott, melléjük törvényszolgák (liktorok) voltak adva. Szt. Pál társaival a hét elején érkezhetett Filippibe. Várták á szombatot s addig megismerkedtek a helyzettel s tájékozódtak a vallási viszonyokról.

* 13. Folyóvízhez, egyik patakhoz a városon kívül, ahol a zsidóknak imádsághelyük volt. A zsidók nem nagy számmal voltak a városban, még zsinagógájuk sem volt, csak fallal bekerített imahelyük a víz mellett, ahol mindjárt elvégezhették a szertartásos mosakodásokat.

* 14. Tiatira Kisázsia Lídia nevű kerületének városa, híres volt bíborral festett szöveteiről. Istenfélő: lásd Csel. 6,5. jegyz. Az Úr megnyitotta Lídia szivét: Szt. Pál beszélt, az Isten kegyelme hatott Lidia lelkére és szívére, hogy megértse s megfogadja az apostol szavait.

* 15. A Filippiben megkereszteltek között voltak Evodia és Szintiches, kikről Szt. Pál megemlékezik a Filippibeliekhez írt levelében (4,3.) Miután úgy itéltetek rólam, hogy hiszek az Úrban: azzal, hogy megkeresztelték Lídiát, kifejezték meggyőződésüket, hogy Lidia hisz az Úrban, különben nem keresztelték volna meg.

* 16. Jósló szellemtől, a görög szerint pithon-szellemtől megszállott rabszolgaleány; a monda szerint Pithon volt a sugulmazója a jósnőnek, aki a híres jósdában, Delfiben Apolló nevében jövendöléseket adott.

* 17. A gonosz leiektől megszállott leány ösztönszerűen vonzódott Szt. Pálhoz és társaihoz, az új istenség hirdetőihez.

* 18. Az Úr Jézus saját nevében űzte ki a gonosz szellemeket (Luk. 8,29.), az apostolok Jézus Krisztus nevében végzik az ördögűzést, amint az Üdvözítő megígérte (Márk 16,17.).

* 19. A rabszolganő, miután megszabadult a gonosz szellemtől, elvesztette a képességet, hogy elrejtett vagy elvesztett dolgokat megtaláljon, a jövendőt megmondja s azért a nép elfordult tőle, a gazdái pedig elvesztették a reményt, hogy a leány révén keressenek.

* 20. A leány gazdái elhallgatják gyűlöletüknek az igazi okát. Azzal keltik fel a nép és a hatóság haragját Szt. Pál és társai ellen, hogy feljelentik őket, mint zsidókat. A rómaiak megtűrték, sőt tiszteletben tartották a meghódított és az idegen népeknek a vallását, de tiltva volt az idegen istenségek számára propagandát csinálni a rómaiak között, főként az volt szigorúan tiltva, hogy ezzel a propagandával megzavarják a közrendet.

* 21. Olyan életmódot: zsidó szokásokat, szertartásokat. Filippi lakói, mint római gyarmatnak a polgárai, római polgárjoggal voltak felruházva.

* 22. A bírák törvényszerű eljárás mellőzésével a népzendülés következtében megzavarodva, elrendelték a hithirdetők megbüntetését. Az elítéltet megvesszőzés előtt levetkőztették. A megvesszőzés fájdalmas büntetés és római polgár számára megalázó volt. Szt. Pál fájdalmasan emlékezik meg róla későbben. (Tessz. II. 2,2. V. ö. Kor. II. 11,25.) Itt találkozunk először a keresztények üldözésével a római állami hatalom képviselői részéről. Eddigelé Jeruzsálemben, pizidiai Antiochiában, Ikoniumban és Lisztrában a zsidók voltak az üldözők, vagy az ő izgatásukra a bennszülött népség, de a római hatóságok eddig még nem léptek fel az apostolok ellen.

* 26. A földrengés gyakran jele az istenség jelenlétének. (Lásd Csel. 4,31. jegyz.)

* 30. A börtön felügyelő kivezette Pált és Szilást a fogház udvarára, ahol egy forrás vagy vízmedence volt. Mit kell cselekednem, hogy üdvösséget nyerjek: a börtön felügyelő tehát már hallott és tudott róla, hogy az apostol a hallgatóságának üdvösséget ígér.

* 37. Szt. Pál és Szilás római polgárok voltak; római polgárjoguk volt, amivel az a kiváltság járt, hogy bizonyos adómentességet élveztek, továbbá mentesítve voltak megalázó büntetésektől, úgymint a megvesszőzés és a keresztrefeszítés büntetésétől, s azután joguk volt fellebbezni közvetlenül a császárhoz.

* 38. A bírák nem is vonták kétségbe, hogy Pál és Szilás valóban római polgárok, mert ha valaki jogtalanul hivatkozott római polgárjogára, azt oly súlyos bűnnek minősítették, hogy halállal büntették. Azért nem tartották valószínűnek, hogy Pál és Szilás jogtalanul mernék magukat római polgárnak nevezni. Megijedtek, mert a római polgár megvesszőzése súlyos bűn volt, melyet hivatalvesztéssel s köztisztség viselésére alkalmatlannak való nyilvánítással büntettek.

* 39. Az apostol elégtételhez ragaszkodik, nehogy utólag majd azt lehessen róla mondani, hogy olyan emberek hirdették az evangéliumot először Európában, akik Filippiben mint valami gonosztevők megvesszőztettek, bebörtönöztettek és súlyosabb büntetéstől csak úgy menekültek meg, hogy földrengés alkalmával titokban elosontak.

* 40. Útra keltek: a többesszám harmadik személy használata ismét azt mutatja, hogy Szt. Lukács nincs a társaságban, nem tart tehát velük és visszamarad Filippiben. Újból Filippiben találjuk a Csel. 20,5.-ben.

* 17,1-9. Szt. Pál második nagy apostoli útjában hirdeti az evangéliumot Tesszalonikában. (V. ö. Tessz. I. 1,6; 2,14. 16: 3,3. sk. Tessz. II. 1,6. sk.)

* 1. Úgylátszik, hogy Szt. Pál és társai nem állapodtak meg Amfipolisban és Apollóniában; ezek a városok csak állomások voltak az úton Filippiből Tesszalonikába, egymástól kb. ötven kilométernyire.

* 2. Három szombaton át magyarázott nekik az Írásról, ez azonban nem azt jelenti, hogy mindössze három hetet töltött Tesszalonikában, ellenkezőleg az tűnik ki a követ kérőkből, hogy hosszabb ideig maradt ott. Tesszalonika, a mai Szaloniki, Macedónia tartományának a fővárosa, volt az apostol útjában az első európai nagyváros. Tengerparti fekvésénél fogva igen élénk kereskedelmi forgalma volt. Magyarázott nekik: a görög kifejezés szerint kérdések és feleletek alakjában beszélgetett velük az írásról.

* 4. Azok között, akik hittek, volt Arisztarchus és Szekundus. (Csel. 20,4.) – Az istenfélő pogányokról lásd Csel. 6,5.

* 5. Mint a pizidiai Antiochiában, a zsidók itt is féltékenyek voltak és irigykedtek az apostoli tanítás eredményére.

* 6. Szt. Pál és Szilás szálláson voltak Jázon házában, a keresztények valószínűleg szintén ott szoktak összejönni. Tesszalonika szabad város volt, római helytartó (praetor) kormányzása alatt állott, akinek a város elöljárói, számszerint öten vagy hatan, felelősséggel tartoztak. Ezek gyakorolták a közigazgatási, a rendőri és a bírói joghatóságot.

* 7. A vádlók a császár végzései alatt valószínűleg a felségtörvényeket értik (Leges Maiestatis), melyek főbenjáró bűnnek nyilvánították a felségsértést. A görög tartományokban a római imperatort, a császárt királynak nevezték. Szt. Pál azt tanította, hogy Jézus a Messiás; a Messiás pedig a zsidók számára király, ennélfogva Szt. Pál szerintük Jézust mondotta királynak.

* 9. Jázonnak és néhány testvérnek kezeskednie kellet róla és biztosítékot adnia (talán pénzben is), hogy Pál és társai semmi állam- vagy császárellenes dolgot nem követtek el és nem fognak elkövetni, s hogy hamarosan elhagyják a várost.

* 10-15. Szt. Pál és Szilás Beröában.

* 10. Beröa Macedónia harmadik kerületének a városa, nem egészen két napi járásra Tesszalonikától.

* 11. A beröai zsidók meg akartak róla győződni, hogy Szt. Pál tanítása egyezik-e a Szentíráséval.

* 14. A testvérek elvezették Pált a tengerpart felé, hogy megtévesszék az üldöző zsidókat, de azután az apostol mégis csak szárazföldön tette meg az utat Athénig. A zsidók haragja nem irányult ez alkalommal Szilás és Timóteus ellen, ők megmaradhattak Beröában. Kettőjük közül Timóteus hagyta el előbb Beröát, hogy felkeresse Szt. Pált Athénben. Az apostol innen visszaküldte Tesszalonikába, onnan azután visszajövet Timóteus Beröában magához vette Szilást és ketten Korintusban csatlakoztak újra Szt. Pálhoz.

* 16-34. Szt. Pál Athénben.

* 16. Athén a régi tudományos és művészeti világ központja volt. Világhírű egyetemén akadémikus, sztoikus, cinikus és epikureus bölcselők tanítottak. A templomok és istenszobrok nagy számából lehetett következtetni az athéniek vallásosságára; azt olvassuk, hogy több istenszobor volt magában Athénben, mint egész Görögországban. A bálványimádásba merült, vagy amikép a görög szöveg mondja, a bálvány képekkel telt város láttára Szt. Pál lelke megrendült, a görög szöveg szerint elkeseredett, harag és fájdalom fogta el.

* 17. Athénnek több köztere volt, de ezek között a legismertebb az úgynevezett fazekas piac, mely völgyben feküdt négy domb: az Akropolis, az Areopagus, a Museum és a Pnyx között. A teret körülvevő oszlopcsarnokok egyikében volt gyülekező helyük a bölcselőknek és a szónokoknak, egy másik csarnokban pedig az államhivatal és a bíróságok hivatalos helyiségei voltak; utóbbinak a neve szintén Áreopagus volt, mint az egyik dombé, mely a tér fölé emelkedett.

* 18. Az epikureusok bölcselete azt tanította, hogy az egész világ, még az ember lelke is atomokból van összetéve. A népies istenhitet a félelem és a tudatlanság szüleményének tekintették. Az istenek szerintük emberhez hasonló, de halhatatlan lények, alakjuk a legfinomabb atomokból áll, a világgal nem törődnek, saját tökéletességüket élvezik és boldog nyugalomnak örvendenek. Az epikureusok erkölcstana az élvezetet tekintette a legfőbb és egyedüli jónak, a fájdalmat az egyedüli rossznak. Lehetnek azonban esetek, mikor az embernek le kell mondania az élvezetről, mert különben fájdalmat szerezne magának, vagy fájdalmat kell magunkra vennünk olyan esetben, mikor vele nagyobb élvezetet szerezhetünk. A sztoikusok a hitregét és a népies istenhitet elvetették. Világnézetük materialista és pantheista eszméknek a keveréke. A világon minden anyag, de mindent betölt, mindenben működik a világlélek. Minden végzetszerűen és szükségképen történik. A legfőbb erkölcsi szabály az, hogy az ember a természet és az ész szabályainak megfelelően éljen. Betegség és egészség, gazdagság és szegénység, öröm és fájdalom, élet és halál közömbös dolgok, mert egyenlően lehet őket használni a jóra és a rosszra. Az ember lelkét a világlélek kifolyásának mondották, mely múlandó és a világ végén visszatér a világlélekbe. — Némelyek Szt. Pált szószaporítónak mondották, a görög szöveg szerint olyan embernek, aki mindenünnen összeszedegeti a híreket vagy másoknak a gondolatait és azoknak továbbadásával kérkedik.

* 19. Az Areopagusra vitték: az Areopagus jelentheti a fazekas térről emelkedő egyik dombot (17. vers), ahová talán azért vezették volna el az apostolt, hogy zavartalanul meghallgassák; jelentheti azonban az Areopagus a bíróságot is, melynek tagjai az areopagiták voltak s mely vallási ügyekben is bíráskodott. A szövegből nem lehet biztosan megállapítani, hogy hová vitték az apostolt. Ha a bíróság elé is hozták, ezt nem azért tették, hogy ítélkezzenek felette, hanem hogy megvizsgálják a tanítását.

* 22. Szt. Pál az Areopaguson (vagy az Areopagus előtt) tartott beszédjében csodálatraméltó módon alkalmazkodik a hallgatósághoz és az adott viszonyokhoz. Bevezetésében a kiinduló pontot igen szellemesen az athéniek vallásosságából veszi, akik oltárt állítottak az ismeretlen istennek. Azután azt mondja: 1. hogy azt az Istent hirdeti nekik, akit tisztelnek, jóllehet nem ismerik, az egyedül igaz Istent, a mindenségnek urát. 2. Az Isten azért teremtette az egész emberi nemet és szabta meg a nemzetek létét, hogy őt keressék. Ezt meg is tehetik, mert az Isten nincs messze tőlünk s mi őbenne élünk. Az Isten tehát nem lehet sem hozzánk, sem emberi alkotáshoz hasonló. 3. Az Isten jelenleg felszólít minden embert a bűnbánatra, mert el fog jönni megítélni a világot azon ember által, akit megdicsőített azzal, hogy feltámasztotta halottaiból. – A vallásosság itt a babonaság és a bálványozás minden faját jelenti.

* 23. Írásbeli emlékek, sőt oltártöredékek kerültek napvilágra, melyek mutatják, hogy az athéniek állítottak oltárokat az ismeretlen isteneknek.

* 25. Az Isten ad mindeneknek életet: létet és leheletet, tulajdonkénen lélekzetet, ami által az ember él.

* 26. A régi korban Görögországban és az egész keleten minden népnek, sőt minden városnak megvolt a saját, nemzeti istene, amelytől az illető nép vagy város származtatta magát. Ha azonban, amint az apostol mondja, az egész emberi nem egy embertől származik s ezt az ősatyát az egy Isten teremtette, akkor semmivé válnak a pogányság istenei. Az egy Isten felosztotta a nemzetek között a földkerekséget (Mózes V. 32,8.); minden nemzet sorsában megnyilvánul az ő gondviselése. Ő adja a népeknek a boldogulást és hozza reájuk a pusztulás idejét (Jób. 12,23.). A nemzetek életében megnyilvánuló gondviselésnek az embert az Isten keresésére kell indítania.

* 27. Jóllehet a pogányoknak nem volt oly világos. tudatuk az Isten létezéséről, hogy úgyszólván kezükkel megfoghatták volna őt, mégis mintegy félhomályban járva tapogatózhattak volna utána s ezért nem lehet őket menteni, hogy nem ismerték meg az Istent, mert ő nincs oly messze tőlünk, hogy tapogatva meg nem találhatták volna, ha igazán akarták volna.

* 28. Annyira függünk az Istentől, hogy nélküle sem élni, sem mozogni, sem lenni nem tudunk. Az apostol ennek a gondolatnak az igazolására hivatkozik Aratus Kr. e. harmadik századbeli költőnek a szavaira, melyekhez hasonlót más költő is mondott. (Cleanthes). Az emberi gondolat alkotása: a görög szöveg szerint az emberi gondolatnak faragással, szobrászati alkotással való kifejezése.

* 30. Szt. Pál az elmúlt időkkel, a tudatlanságnak időivel szembehelyezi a jelen időt, melyben az isten mindenkit felhív bűnbánat tartására. A tudatlanság idői immár elmúltak, most minden embernek bűnbánatot kell tartania. Az Isten eddig eltűrte, hogy a pogányok járjanak saját útjukon anélkül, hogy előttük kifejezte volna, hogy mi az ítélete a magukviseletéről (Csel. 14,16. Róm. 3,25.), most azonban bűnbánatra szólítja fel őket.

* 31. Ahhoz, hogy az Isten megítéljen minden embert, szükséges, hogy mind feltámadjanak. A feltámadásnak zálogát és bizonyítékát az Isten megadta Jézusnak a feltámadásában.

* 32. A tanítás a holtak feltámadásáról annyira idegen volt a görög bölcselőknek, hogy nem tudták tiltakozás nélkül fogadni annak a hirdetéséi. Az embernek visszatérése az életbe a halál után a sztoikusok és az epikureusok számára lehetetlenség. De azért voltak Szt. Pál hallgatói között olyanok is, kik megértették, hogy az apostol tanítása tud feleletet adni az élet legnagyobb kérdéseire azért kívánják az előadottak részletesebb kifejtését más alkalommal.

* 34. Dionizius tekintélyes férfi volt, az Areopagusnak a tagja, a hagyomány szerint később Athénnek a püspöke lett.

* 18,1-17. Szt. Pál Korintusban hirdeti az evangéliumot és. Gallió prokonzul elé hurcoltatik.

* 1. Ezek után eltávozott Athénből; ezek a szavak elárulják, hogy ez a gyors eltávozás Athénből nem volt az apostol tervében; oka valószínűleg abban volt, hogy Athénban nem ért el nagy eredményt. Korinius Achaja római tartománynak a fővárosa volt, hétszázezer lakossal s nagy kereskedelemmel. A város a tartomány római helytartójának, az achajai prokonzulnak a székhelye volt. Az apostol a tengeren ment Athénből Korin-tnsba és kiszállt a hajóról Kenchreében, Korintus kikötőjében az Égéi tengeren.

* 2. Akvilla és Priszcilla eljöttek Rómából Klaudius császár rendelete következtében, mely kiutasította a zsidókat Rómából. Korintusban akarták bevárni a kedvező alkalmat, hogy visszatérjenek Rómába. Pontusból, Kisázsia egyik északi tartományából származtak és úgylátszik, már keresztények voltak, amikor Szt. Pál találkozott velük Korintusban. A zsidók nagy számban laktak Rómában, külön városrészük volt a Tiberis túlsó partján. Sokszor zavarogtak s azért több ízben kiűzték őket a városból. Svetonius történetíró (Claudius, 25.) említi, hogy Klaudius császár kiűzte Rómából a zsidókat, kik állandóan zavarogtak Chrestus kezdeményezésére. Orosius és Dio Cassius későbbi történetírók szintén tudnak a zsidók ellen hozott rendszabályokról. De a kiutasítási rendeletnek nem igen lehetett teljes mértékben érvényt szerezni a zsidók nagy száma miatt, nem is maradhatott a rendelet sokáig érvényben. Orosius azt mondja, hogy Klaudius uralkodásának kilencedik évében hozta a rendeletet a zsidók ellen. (49. jan. 25.-50. jan. 25.) üzen adatból arra következtethetünk, hogy Akvila és Priszcilla 50 elején jöhettek Korintusba s Szt. Pál nemsokára utánuk.

* 3. A kecskeszőrből való szövet készítés Pál apostol szülőhazájának, Ciliciának egyik virágzó ipara volt. Az így készült szövet (cilicium) igen alkalmas volt sátortakarónak. Az apostol valószínűleg nem a szövetet szőtte, hanem a kész szövetet dolgozta fel sátortakarónak. Munkájáról szól Tessz. I. 2,9. Tessz. II. 3,8. sk. Kor. I. 4,12. Csel. 20,34.

* 5. Lásd Csel 17,14. jegyz. Szt. Pál elmondja a Korintusiakhoz írt I. levelében (2,3.), hogy mikor megjött Korintusba, gyengeségben szenvedett, félelemben és nagy remegésben volt. Munkatársainak megérkezése felbátorította és a jó hírek, melyeket Timóteus Tesszalonikából hozott, élesztették a munkakedvét; azonkívül az is valószínű, hogy a Macedóniából hozott anyagi segítség lehetővé tette, hogy többet foglalkozzék az igehirdetéssel.

* 6. Szt. Pál kirázta ruháit, ami a keletieknél jelképes cselekedet a méltatlankodás és megvetés kifejezésre. (V. ö. Csel. 13,51. jegyz.) Véretek a fejetekre: ezek a szavak nem fejeznek ki szitkozódást, hanem tényt állapítanak meg. Az apostol elhárítja magáról a felelősséget a zsidók hitetlensége miatt. A zsidóknak elkárhozása, örök haláluk az ő hitetlenségüknek és megátalkodásuknak a büntetése, a felelősség érte nem az apostolt, hanem a zsidókat terheli. Én tiszta vagyok: eleget tettem a kötelességemnek, a lelkiismeretem tiszta, mert hirdettem nektek az evangéliumot.

* 7. Az apostol elhagyta a zsinagógát és betért, azaz tanítását ezentúl Ticius Jusztus házában hirdette, ki valószínűleg a város jobbmódú polgárai közé tartozott, saját háza s mint kettős latin neve mutatja, római polgárjoga volt. Ticius Justus istentisztelő volt; erről lásd Csel. 6,5. jegyzet.

* 8. Szt. Pál eltávozása a zsinagógából, úgylátszik, ott válságot idézett elő. Az apostol tanítása Jézus messiási méltóságáról nem maradt teljesen eredménytelen: némelyek a zsidók közül elszakadtak a zsinagógától, így Kriszpus is a zsinagóga elöljárója, kit az apostol maga keresztelt meg. (Kor. I. 1,14. Más korintusi hívek nevét lásd Róm. 16,3.)

* 9. Szt. Pálnak a zsinagógából való távozása és az itt elbeszélt látomás között több esemény történt, melyet Szt. Lukács nem beszél el, de amelyekről értesülünk az apostol leveleiből. Bajok és üldözések nehezedtek rá, a zsidók az élete ellen törtek, de az Isten megvigasztalta. Életének válságos óráiban az Úr megjelenik neki, megvigasztalja és felvilágosítja teendőiről. (Lásd Csel. 16,9 22,17: 27,23.)

* 10. Krisztusnak sok népe van Korintusban: az apostol attól félt, hogy ebben a városban, a sok hajós, munkás, kereskedő, léha és erkölcstelen nép között nem alkalmas a talaj az evangélium hirdetésére, Krisztus megnyugtatja és biztosítja, hogy sok választott népe, a keresztény életre hivatott lelke van ott, amint az apostol tanítása nyomán tényleg nagy hitközség alakult Korintusban.

* 12. Achaja tartománya magában foglalta a peloponnésusi félszigetet, Görögország középső részét és a közelfekvő szigeteket. Szt. Pál és Szt. Lukács számára Macedónia és Achaja együttesen teszik ki a görög földet. (Csel. 19,21. Róm. 15,26. Tessz. I. 1,7 8.) Gallió, Szenekának, a híres bölcselőnek a testvére lett Achajának a prokonzulja (Lásd Csel. 13,7. jegyz.) Szt. Pálnak Korintusban való tartózkodása idején. Mintegy húsz éve, hogy Delfi görögországi városban feliratos követ találták, melyre Klaudius császárnak egy levele volt bevésve Delfi városához. Ebben a levélben a császár említi Június Galliót, Achajának a prokonzulját. A levél szövegéből kiolvasható, hogy a császár 52 jan. 25. és 53 jan. 25. között iratta. Június Gallió tehát ebben az évben volt prokonzul Achajában, de hogy ebben az évben nevezték-e ki, vagy már az előző évben (51-ben), azt nem lehet bizonyosan állítani, sem azt, hogy Szt. Pál hosszabb vagy rövidebb ideje tartózkodott-e Korintusban, amikor Gallió odaérkezett, mint prokonzul. Azért ezen adatok alapján csak nagyfokú valószínűséggel lehet azt a végső következtetést tenni, hogy Szt. Pál Kr. u. 51 közepétől Kr. u. 52 végéig időzött Korintusban.

* 13. Szt. Pál ellen nem azt a vádat emelik Korintusban, amivel vádolták Filippiben és Tesszalonikában, hogy a római uralom ellen lázit, hanem azt hozzák fel ellene, hogy vét a törvény ellen új vallásnak a bevezetésével. A zsidó vallás törvényesen elismert vallás volt a római birodalomban (religio licita), a római törvény védelmében részesült. Különféle rendeletek megengedték, hogy a zsidók saját vallási törvényeik szerint éljenek és saját istentiszteletüket gyakorolják. Hirdetni és bevezetni istentiszteletet a zsidó törvény rovására és ellenére annyit jelentett, mint véteni egyúttal a római törvény ellen. A zsidók tehát azt kívánják Galliótól, hogy ítélje el Pált, mert arra törekszik, hogy lerontsa a zsidó törvényt. Szerintük a római államhatalomnak kötelessége, megakadályozni minden kísérletet, mely a római törvénytől védett vallás megrontására irányul.

* 15. Gallió feleletének az az értelme, hogy a római törvények módot adnak a zsidóknak, hogy maguk rendezzék a vallási ügyeiket. Fesztus helytartó később hasonló feleletet, ad a zsidóknak. (Csel. 23,18. 19.) Gallió szemében a zsidó tanítások érthetetlenek és elfogadhatatlanok, ő nem akar foglalkozni vitákkal, melyek üres szavakról és nevekről folynak. Szavaiban bennrejlik a római tisztviselőnek és a bölcselőnek megvetése a zsidók és vallási tanításuk iránt.

* 17. A zsidók, vagy a görögök Szoszthenesen töltik ki haragjukat a kudarc miatt, mert ő volt a vádaskodás kezdeményezője és előterjesztője.

* 18-22. Szt. Pál visszatér második nagy hithirdető útjáról Antiochiába.

* 18. Szt. Pál gondosan megszervezett egyházat hagy vissza Korintusban, igaz hogy a zavarok sok csírája is marad ott, de ott él a keresztény hitnek és életnek sok gazdag eleme is. Az apostol lenyíratta haját, mivel a fogadalma letelt. Zsidó szokás volt, hogy akik betegségben szenvedtek, vagy akiket valami baj ért, fogadást tettek, hogy bizonyos ideig (harminc napig) nem isznak bort. önmegtartóztatóan élnek, s ha letelt a fogadalom ideje, áldozatot mutattak be és hajukat lenyírták. Igaz ugyan, hogy a fogadalom végső cselekményeit rendszerint a jeruzsálemi templomban kellett teljesíteni, de azok számára, kik távoli országokban éltek, voltak megkönnyítések. Szt. Lukács nem írja meg, s így nem tudjuk, hogy az apostol mi okból tette a fogadalmat. Szíria volt a hajóút végső célja, de az apostol úgylátszik, nem talált egyenesen Szíriába menő hajót, azért előbb Efezusba ment.

* 19. Efezusról lásd 19,1. jegyz.

* 22. Az apostol partra szállt Palesztina kikötőjében, Cezareában s onnan felment, tudniillik Jeruzsálembe, mert a zsidók felments alatt a Jeruzsálembe való menetelt értették. (Kir. III. 23,9. Kir. IV. 24,10. Ján. 7,8. stb.)

* 23-28. Szt. Pál elindul harmadik nagy hilhirdető útjára és Kisázsián át Efezusba tart.

* 23. Galáciáról lásd Csel. 13,13. jegyz. Frígiáról lásd Csel. 16,6. jegyz. 13, 49. jegyz.

* 24. Apolló az Apollónius névnek rövidítése. Apollóról lásd még Kor. I. 1,12: 3,4. 5. 6. 22: 4,6: 26,12. Tit. 3,13.

* 25. Az Úr útjáról lásd Csel. 9,2. jegyz. Apolló csak János keresztségről tudott, úgylátszik, Ker. Szt. Jánosnak valamelyik tanítványától nyert oktatást, aki elhagyta Judeát, mielőtt Jézus megkezdette nyilvános működését, sőt Apolló esetleg magának Ker. Szt. Jánosnak volt a tanítványa, meghallgatta a tanítását és felvette tőle a keresztséget. Annyit tudott az evangéliumi tanításról, hogy a Názáreti Jézus a megígért Messiás és a bűnbánat keresztsége szolgál előkészítésül a messiási üdvösség elnyerésére.

* 27. Apolló sokban hasznukra volt a korintusi híveknek, némelyik görög szöveg még hozzáteszi: a kegyelem által. Apolló tudománya és ékesszólása hasznukra volt a híveknek Istennek a kegyelme által, mely benne volt.

* 19,1-7. Szt. Pál megkezdi működéséi Éfezusban és közli a Szentlelket a tanítványokkal, kik csak Ker. Szt. János keresztségével voltak addig megkeresztelve.

* 1. Frígia és Galácia (lásd Csel. 18,23. jegyz.) felső tartományoknak, magasabban fekvő vidékeknek neveztetnek, ellentétben a lapályos tengerparttal, melyen Efezus városa feküdt. (Lásd Csel. 16,8. jegyz.) — Efezus Asia tartománynak, sőt egész Kisázsiának a fővárosa volt, lakóinak a száma meghaladta a kétszázezret, forgalma pedig rendkívül élénk volt; mivel a tengerpart közelében és nagy utak mentén feküdt. Asia római tartománynak a prokonzulja Éfezusban székelt.

* 2. Szt. Pál Efezusban tanítványokat talált, Szt. Lukács azért mondja őket tanítványoknak, mert hittek Jézus Krisztusban, de csak tágabb értelemben vett tanítványok voltak, mivel nem voltak megkeresztelve a Szentlélek keresztségével. — Az apostol arról akar meggyőződni, hogy ezek a tanítványok megkapták-e a Szentlelket belső ajándékaival és külső adományaival, mely utóbbiak főként a nyelvek adományában jelentkeztek. De azoknak a vallási felkészültségük igen hiányos volt, még Ker. Szt. Jánosnak a tanítását sem ismerték teljes egészében.

* 3. Szt. Pál a feleletükből azt látja, hogy még megkeresztelve sincsenek a keresztény keresztséggel, mert annak kiszolgáltatása az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében történt. Azért megkérdi tőlük, hogy kiben lettek hát megkeresztelve, vagyis kiben hittek s milyen hit alapján keresztelkedtek meg. S feleletükből kitűnik, hogy hitük csak arra szorítkozott, amit Ker. Szt. János tanított: hogy bűn-bánatot kell tartani, mert elközelgett a Messiás eljövetele. Ezek a tanítványok tehát nemrégiben jöttek Efezusba, oly vidékről, ahol még nem hirdették Jézus tanítását.

* 4. Lásd Luk. 7,29. Márk 1,4. Luk. 3,3.

* 5. Megkeresztelkedének az Úr Jézusnak a nevében, a görög szerint nevére. A kifejezés jelentését lásd Csel. 2,38. jegyz.

* 6. Szólnak vala nyelveken: a nyelvek adományáról lásd Csel. 10,46. jegyz. a prófétálásról lásd Csel. 11,27. jegyz.

* 8-20. Szt. Pál tanít Efezusban a zsinagógában, majd a pogányok között.

* 8. Bizodalommal: a kifejezésről lásd Csel. 4,29. jegyz.

* 9. Az Úr útja jelentéséről lásd Csel. 9,2. jegyz. – A sokaság alatt itt a gyülekezetet kell érteni, a zsidókat és a pogányokat, akik a zsinagógában egybegyűltek. Tirannus egyike volt azon görög rétoroknak, kik a nagy városokban iskolát nyitottak és tanították a szónoklás művészetét. Átengedte iskolahelyiségét Szt. Pálnak azokra az órákra, amelyekben ő nem tanított.

* 10. Szt. Pál a zsinagógában három hónapig tanított, Tirannus iskolájában két esztendeig, azután még kilenc hónapot kellett Efezusban töltenie, amely időről kevés adatunk van (21-22. vers). Egyetmást megtudunk az apostol leveleiből, főként a Korintusiakhoz intézett első leveléből, melyet innen írt. Asia tartományából igen sokan megfordultak Efezusban, Szt. Pálnak híre odavonzotta őket Tirannus iskolájába, mely nyitva volt mindenki számára. Akik hallották Szt. Pált Efezusban, elvitték tanításának a hírét az otthonukba és a városukba s így terjedt az evangélium. Talán az apostol maga is meglátogatta a szomszédos városokat vagy pedig elküldte munkatársait, Timóteust, Titust, Akvilát, Erasztust, Gájust és Aristarchust Asiának sok virágzó városába. Ekkor történt valószínűleg Szmirna, Pergamum, Tiatira, Szardes, Filadelfia egyházának az alapítása.

* 11. Az Isten csodákat művelt Pál keze állal. (Lásd Csel. 5,12. jegyz.)

* 12. Hasonló csodák történtek Szt. Péter árnyéka által. (Csel. 5,15. sk.) A rossz vagy gonosz lelkektől megszállottakról lásd Máté 4,23. jegyz. A bűbájosságnak és a titkos mesterkedéseknek ebben a főfészkében, aminőnek ismerjük Efezust ebben az időben, szükség volt az isteni hatalom szembetűnő megnyilvánulásaira.

* 13. Ezek a zsidó ördögűzők Szt. Pált magukfajtájúnak gondolták s azt hitték, hogy hatalmasabb névnek van birtokában, mint ők és remélték, hogy ők is tudnak olyan eredményeket elérni, mint Szt. Pál, ha azt a nevet ördögűzésre használják.

* 14. Skévas főpap volt, vagyis olyan zsidó családnak a tagja, amelyből a főpapok szoktak kikerülni.

* 17. Szt. Lukács ezen elbeszéléssel azt akarja olvasóinak értésére adni, hogy az Úr Jézus neve (Csel. 3,6. jegyz., 2,38. jegyz.) mindenható. A zsidó ördögűzők történetéből az a tanulság, hogy Jézus neve nem varázsige és a Jézus nevével való visszaélés büntetést von maga után. Az ördögűzőkről lásd Márk 9,7. jegyz. A gonosz lélekről, aki beszél, Máté 8,29.

* 18. Megvallották tetteiket: sok szent írásmagyarázó e szavakat ügy értelmezi, hogy szentségi gyónást végeztek.

* 19. A hívek között is számosan voltak, kik a rendkívüli dolgokat hajhászták, vagyis a bűbájoskodó, titkos mesterkedésekkel foglalkoztak; érthető is, hogy Efazusban, ahol a babonaság és bűbájoskodás annyira el volt terjedve, a hívek nem hagyták el mindjárt egészen ezeket a babonáskodásokat s nem váltak meg azonnal a könyvektől, melyek titokzatos mondásokat, varázsigéket, gyógyítási formulákat és más efféléket tartalmaztak. Ilyen könyvek el voltak terjedve mindenütt az akkori világban Efezus városáról, a titkos mesterkedések főfészkéről efezusi iratoknak nevezték őket. Ötvenezer dénár körülbelül ugyanannyi pengő. A szám nyilvánvalóan csak hozzávetőleges. Az összeg rendkívüli nagynak látszik, de nem szabad feledni, hogy a kéziratok igen ritkák és drágák voltak ebben a korban, különösen nagy volt az áruk az olyan könyveknek, melyekről azt hitték, hogy hatásos varázsló formulákat és titkos ismereteket tartalmaznak.

* 20. Az Úrnak igéje, vagyis az evangélium igen elterjedt és hatása a hívek életében igen erős lett.

* 21-22. Az apostol úti tervei.

* 21. Az apostol útjának végcéljául Jeruzsálemet tűzi ki, el akarja vinni oda a szeretetadományokat, melyeket Macedóniában és Achajában összegyűjt a jeruzsálemi szegény hívek számára. (Csel. 24,17. Kor. I. 16,1-3. Kor. II. 8. Róm. 15,25-28.) Jeruzsálemből pedig majd meg akarja látogatni Rómát. A Lélek állal tökélte el magát, Krisztus Lelkének (Csel. 16,7.), azaz a Szentléleknek belső ösztönzésére határozta el magát erre az útitervre. Más magyarázat szerint nem kell e szavakat a Szentlélekre érteni, hanem Pál saját lelkében, vagyis magában tökölte el magát.

* 22. Erasztusról megemlékezik Tim. II. 4,20. Az apostol egy ideig még Asiában maradt, tehát nemcsak Efezusban működött, hanem a tartomány más városaiban is (lásd 10. vers), de azután visszatért Efezusba.

* 23-40. Demetrius ezüstműves lázadási támaszt az apostol ellen. A következő elbeszélés elmond egyet a küzdelmek közül, melyet két az apostolnak el kellett szenvednie Efezusban. Sok ellensége volt ebben a városban (Kor. I. 16,9.), küzdelmei veszedelmesek voltak (Kor. II. 23-26.), ellenségei vadállatok módjára támadtak ellene (Kor. I. 15,32.). Ez a történet a legjellemzőbb és legtanulságosabb kép, mely ránk maradt egy kisázsiai városnak társadalmi életéről abból a korból.

* 23. Az Úrnak útjáról lásd Csel. 9,2. jegyz.; 19,9.

* 24. Egykorú emlékekből megállapítható, hogy Kisázsiában az ezüstműveseknek ipartestületeik (céheik) voltak. Demetrius ilyen ipartestületnek a feje volt. Efezus városát az egész világon híressé tette a termékenység istennőjének, Artemisnak (a latin nem egészen találóan a római Diana istennővel azonosítja) rendkívül nagy és fényes temploma, melyhez igen sokan elzarándokoltak az akkor ismert világ minden részéből. A templomnak mását azután kicsiben készítették márványból, égetett agyagból vagy ezüstből, bensejében elhelyezték az istenségnek kicsinyített szobrát és árusították a zarándokoknak, kik elvitték emlékül s otthonukban elhelyezték, mint dísztárgyat, vagy tiszteleti tárgyat. Készítettek oly kicsiny példányokat is, hogy amulettekként lehetett viselni, mint védőeszközt bajok és betegségek ellen. Szó van művészekről, kik finomabb példányokat készítettek ezüstből vagy márványból s azután

* 25 – iparosokról, kik kisebbértékű anyagból, például agyagból készítettek templomocskákat.

* 26. Az apostol igehirdetése következtében megcsappant a templom látogatóinak és a zarándokoknak a száma. Szt. Pál hosszú efezusi működése sérti Demetriusnak és a társainak az érdekeit, Demetrius azonban a panaszos vádnak vallásos színezetet is ad, amikor azt mondja, hogy Szt. Pál tanítása következtében az istennőnek a tisztelete is majd megfogyatkozik.

* 29. A tömeg a színkörbe rohan, mert szokás volt a görögöknél összegyülekezni a színkörben, nemcsak játékok alkalmával, hanem közügyeknek a megtárgyalására is. Gájust és Arisztarchust valószínűleg abból a házból hurcolták ki, ahol Szt. Pál lakott.

* 30. Az apostol távol lehetett szállásáról, mikor társait onnan elhurcolták, de ő nem volt az az ember, aki társait magukra hagyja a veszedelemben, azért be akart menni a színkörbe.

* 31. Asia tartománynak a tartományi gyűlése időnkint Efezusban gyűlt össze, ennek a tagjait, valamint a tartomány pogány főpapjait nevezték Asia főtisztviselőinek (asiarchák). Nem szükséges azt gondolnunk, hogy közülök többen keresztények lettek volna; megmaradtak vallási és bölcseleti tanításuk mellett, de rokonszenvvel viseltettek Szt. Pál személye iránt.

* 33. A zsidók szerették volna magukról elhárítani az esetleges gyanút, hogy valami közük van Szt. Pálhoz. Előretuszkolják egyik emberüket, Alexandert, hogy vágjon elébe az ilyen gyanúsításnak.

* 34. A tömeg felismerte, hogy Alexander zsidó, tehát egy azok közül, akik tagadjak Artemisnak istenségét. Tiltakoznak, tüntetnek Artemis istensége mellett s mintegy két óra hosszat kiáltozzák: Nagy az efezusiak Dianája!

* 35. Az Efezusból származó régi feliratok többféle jegyzőt emlegetnek, volt a főtanácsnak, a tanácsnak és a népnek jegyzője. Ez utóbbi a népgyűléseken töltött be szerepet, előterjesztette a tanácskozás tárgyait és megfogalmazta a határozatokat. Itt, úgy látszik, szó van ez utóbbiról. Némely magyarázó a görög szöveget úgy értelmezi, hogy Jupiter magzata helyett Artemis-nak (Dianának) a szobrát kell érteni, mely Jupitertől, vagyis az égből hullott le a földre. Ez az a szobor, melyet az efezusi templomban tiszteltek.

* 39. A jegyző értésére adja a tömegnek, hogy ez a gyülekezetük nem törvényszerű népgyűlés. A római kormányzat meglehetős szabadságot biztosított a görög városoknak, de erélyesen elnyomót! minden kísérletet, mely a fegyelem és alárendeltség megbontására irányult. Súlyos büntetés terhe alatt tiltotta meg a törvénytelen népgyűléseket.

* 20,1-4. Szt. Pál harmadik nagy apostoli útján Efezusi elhagyja és Macedóniában s Görögországban működik. Az apostol pünkösd táján Efezusból Troásba megy (Kor. II. 2,12.); azt remélte, hogy ott találkozik Titussal, kinek Korintusból kellett visszajönnie. Titus nem jött még meg s az apostol rövid időzés után átmegy Troásból Macedóniába s talán Filippiben állapodott meg. De itt sincs nyugta, mindenféle baj éri. (Kor. II. 8,5.) Megvigasztalódik, mikor Titus megérkezik Korintusból s elbeszéli neki, hogy a korintusi hívek mennyire vágyódnak őt viszontlátni. Titus azonban arról is értesíti, hogy a nyugalom nem állott még teljesen helyre Korintusban, mire az apostol elküldi Tilussal a korintusiakhoz írt második levelét, valószínűleg szeptember táján. Ennélfogva körülbelül hat hónapot tölt Macedóniában,

* 2 – azaz Macedóniának különböző kerületeiben (lásd Csel. 16,12. jegyz.) s meglátogatja az előző útban itt alapított egyházakat Tesszalonikában, Filippiben, Beröában, de valószínűleg hirdeti az evangéliumot Macedóniának egyéb vidékein is. Macedóniából lemegy Görögországba, azaz Achajába (lásd Csel. 18,12. jegyz.) és az a terve, hogy a telet Korintusban tölti. (Kor. I. 16,6.)

* 3. Korintusban a zsidók az apostol élete ellen törnek, az apostol Szíriába, azaz Jeruzsálembe és Antiochiáha akar menni, úgy látszik azonban, nem talál Szíriába induló hajót s mivel a zsidók cselszövései miatt nem akar tovább maradni Korintusban, elindul szárazföldi úton, hogy Macedónián át térjen vissza keletre.

* 4. Szt. Pál útitársai közül Aristarchusról szó van Csel. 19,29; 27,2. Kol. 4,20; Tichikusról Et. 6,21. Kol. 4,7. Tim. II. 4,12. Tit. 3,12.; Trofimusról Csel. 21,29. Tim. II. 4,20.; Timóteusról lásd Csel. 16,1. jegyz. A megnevezett hét kísérő az egyházak megbízottaiként viszik az összegyűjtött adományokat a Jeruzsálemi szegényeknek. Macedóniát képviselte Szopater, Arisztarchus és Szekundus; Galáciát Gájus és Timóteus; Asiát Tichikus és Trofimus. Achajában Titus rendezte a gyűjtést. (Kor. II. 8.)

* 5-12. Szt. Pál Troásban.

* 5. Az apostol, ügy látszik, előreküldte néhány útitársát, hogy keressenek Troásban hajót, mely Szíriába indul s őket elviszi. Ezek azután bevárták az apostolt Troáshan. Szt. Lukács itt ismét a többes szám első személyét (minket) kezdi használni, amit a 16. fej. 17. versétől kezdve elhagyott. (Lásd Csel. 16,40. jegyz.) Ott az apostolnak és útitársainak Filippi városában való tartózkodásáról volt szó az apostol második útjában, azóta Szt. Lukács nincs az apostol kíséretében, úgy látszik, akkor Filippiben elmaradt s most újból csatlakozik az apostol kíséretéhez.

* 6. A kovásztalan kenyerek napjai után: vagyis a zsidó húsvét nyolcadik napja után. (Lásd Csel 12,3. Máté 26,17. jegyz.) Szt. Pál hét napig időzött Troásban, bizonyára kénytelenségből, mert sietett, hogy pünkösdre Jeruzsálembe érjen. Talán a hajó, melyen eddig jött, nem folytatta tovább az útját s másik hajó indulására kellett várni. Troásról lásd 18,8. jegyz.

* 7. A hét első napján, azaz vasárnap egybegyűltek a kenyérszegésre; ha ezt az adatot egybevetjük a Kor. I. 16,2. adatával, akkor világosan látjuk, hogy az első keresztényeknél a vasárnap volt megállapítva a közös istentisztelet és a kenyérszegés napjául.

* 8. A felső teremről lásd Csel. 1,13. jegyz.

* 10. A lelke benne, van: az apostolnak a szavai magukban véve azt is jelenthetnék, hogy a lélek nem hagyta el egészen az ifjút, tehát még van benne élet. Tekintve azonban, hogy Szt. Lukács azt írja az ifjúról, hogy holtan szedték fel, azután hangsúlyozza, hogy élve vezették oda, inkább úgy kell értenünk az apostol szavait, hogy csodásán visszaadta az életet az ifjúnak, aki valóban meghalt.

* 11. Megszegte a kémjével és evett: a kifejezés szorosan egybetartozik és jelenti: a kenyér titokzatos átváltoztatását Jézus testévé és az Oltáriszentségnek vételét a szentáldozásban. (Lásd Csel. 2,42. jegyz.)

* 13-16. Szt. Pálnak és társainak útja Troásból Miletusig.

* 13. Asszos kb. 40 kilométernyire van Troástól délre. Az apostol gyalog megtehette az utat hét-nyolc óra alatt.

* 14. Mitilene Leszbos szigetének a fővárosa, mintegy 70 kilométernyire Asszos-tól délre.

* 15. Chios a Szmirnai-öböltől nyugatra fekvő kisebb sziget az Égei-tengerben. Számos szigete Chiostól délkeletre van. A görög szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy a hajó csak elhaladt a sziget mellett és nem kötött ki.

* 16. A hajó, úgy látszik, nem kötött ki Efezusnál sem, hanem továbbhaladt Miletusba s itt rakodott néhány napig, ami lehetővé tette az apostolnak, hogy magához hívassa az efezusi preszbitereket. A preszbiterekről lásd Csel. 14,22. jegyz.

* 20. Az apostol Efezusban tanított nyilvánosan a zsinagógában és házanként, Tirannusnak az iskolájában, valamint azokban a házakban, melyekben a hívek összejöveteleiket tartották.

* 22. Lélekben megkötve, ellenállhatatlan belső erőtől hajtva.

* 24. Életemet sem tartom értékesebbnek, mint magamat: ezen kifejezés helyett régi szövegemlékekben ezt olvashatjuk: Semmiben sem tartom életemet értékesnek a magam számára. Az Isten kegyelmének az evangéliuma: az evangélium, melyet az Isten kegyelméből adott s mely az Isten kegyelmét hirdeti és adja.

* 25. Szt. Pál abban a meggyőződésben van, hogy többé már nem jön Efezusba. Ebben tévedhetett, ez nem érinti sem az apostoli csalatkozhatatlanságot, sem az Apostolok Cselekedetei könyvének a sugalmazott voltát. Az bizonyos, hogy Szt. Pál később megfordult még Kisázsiában (Tim. I. 1,3; 3,14; 4,13. Tim. II. 1,18; 4,13. 20. Filem. 22. Fil. 1,26; 2,24.), valószínűleg Efezusban is.

* 26. Mivel Szt. Pál nem reméli, hogy Efezusba még visszatérhessen, a legnagyobb komolysággal figyelmezteti a preszbitereket, hogy most már vigyázzanak magukra és az egész nyájra s teljesítsék az Istennek egész akaratát, melyet ő nekik hirdetett: senkinek a vére nem szárad rajta, vagyis, ha valaki közülük elvész, az nem az apostol hibájából történik.

* 28. A nyáj az Isten egyháza. (Máté 9,36. Luk. 12,32. Ján. 10,11. 16.) A püspök szó eredetileg felügyelőt, őrt jelent, ezen jelentésnek megfelelően a keresztények azt nevezték püspöknek, akinek feladata a híveiken őrködni, rajtuk felügyeletet gyakorolni, az apostol szavai szerint az Úrnak nyáját legeltetni, kormányozni. A püspökök és preszbiterek elnevezés itt ugyanazokat a személyeket jelenti és csak néhány évtized múlva, a második század elején, honosodik meg az egyházban megkülönböztető elnevezés a preszbiterek, és a püspökök számára. (V. ö. Tim. I. 1,3. jegyz. és 3,1. jegyz.) A Szentlélek helyezte őket püspököknek a nyájba, vagy a nyáj fölé, mert az egyházi elüljárók a Szentlélektől kapják a hatalmukat, és hatalmukkal felruháztattak az apostol kézrátétele által. Az Isten az egyházát tulajdon vérén szerezte, vagyis Jézus Krisztus vére Isten vérének mondatik, mivel Krisztus ember és Isten egy személyben.

* 29. Elmenetelem után ragadozó farkasok jönnek közétek: az Úr Jézus szintén ragadozó farkasoknak nevezte a hamis tanítókat, akiktől óvakodni kell. (Máté 7,15. Luk. 10,3, Ján. 10,12.)

* 30. Szt. Pál lelkipásztori leveleiből kiviláglik, mennyire igaza volt az apostolnak, mikor előre látta a tévtanítók fellépését és káros működését Efezusban.

* 32. Az Isten malasztjának az igéje az evangélium, melyet kegyelemből adott s amely malasztot hirdet. A hívek az Istennek a házát és a családját alkotják. Istennek és a malasztjának van ereje, hogy ezt a házat továbbépítse, vagyis, hogy a híveknek növekedést adjon a hitben, a reményben és a szeretetben. Mivel a hívek az ő családtagjai, örökséget is ad nekik, a mennyei boldogságot s ezt megadja az összes megszentelteknek, vagyis mindazoknak, kik a keresztségben megszentelve a kegyelem és a szentség állapotában megmaradnak, vagy ha elvesztik, újból megszerzik.

* 35. Nagyobb boldogság adni, mint kapni; ez vonatkozik elsősorban az efezusi preszbiterekre, kiknek inkább kell kiárasztani jótéteményeiket a rájuk bízott hívekre, mint azoktól várni bármiféle jót. Az Úr ezen szavát számunkra csupán Szt. Pál őrizte meg, mert az írott evangéliumok egyikében sem találjuk.

* 21,1-14. Szt. Pál a harmadik nagy apostoli útja végén Jeruzsálembe tart.

* 1. Tőlük elszakadván: az elválás nehéz és fájdalmas volt. Kósz szigete ott fekszik az Égei-tengerben, ahol Kisázsiának észak-déli irányú partvonala átfordul a kelet-nyugati irányba; innentől kezdve az apostol hajója Kisázsia déli partja alatt halad. Rodus a Földközi-tengernek ma is ezen a néven ismert szigete. Palara kikötőváros Rodus szigetével szemben a kisázsiai (liciai) parton.

* 2. Szt. Pál és társai itt elhagyták a hajót, amelyen eddig jöttek s átszállnak Feniciába menő hajóra.

* 3. Ciprus szigetéről lásd Csel. 13,4. jegyz. Tirus Feniciának a városa, de Szt. Pál idejében Fenicia hozzátartozott Szíria tartományhoz.

* 4. Feniciában már hirdették az evangéliumot (Csel. 11,19; 15,3; 15,4.) s így Tirusban, ezen vidék jelentékeny városában, is voltak tanítványok, akiket Szí. Pál felkeresett. A hajó kirakodásához és új szállítmányok berakásához hosszabb idő kellett s így az apostolnak hét napig kellett itt várakoznia. A tirusi tanítványok a Szentlélek sugallatából megtudták, hogy szenvedések várnak az apostolra Jeruzsálemben, ezt tudva, szeretettől és részvéttől vezetve akarják lebeszélni az apostolt, hogy ne menjen oda.

* 7. Ptolemaits, más néven Akko, ma Akri a feniciai tengerpart kikötővárosa, Karmel hegyének a tengerre kiugró hegyfoka alatt fekszik. Szt. Pál hajóútja itt véget ért.

* 8. Cezareáról lásd Csel. 8,40. jegyz. Fülöpről Csel. 6,5; 8,5. skk. 8,26. skk. 8,40. Egyik volt a hét diakónus közül. Szt. Lukács itt evangélistának nevezi, tekintettel nagy hithirdetői munkásságára, melyet kifejtett Szamariában.

* 9. A próféták kétfélekép tevékenykedtek: tanítottak, buzdítottak, intettek és előre megmondottak jövendő eseményeket. (Lásd Csel. 2,16-18. jegyz. 11,28. jegyz.) Szt. Lukács nem említi, hogy Fülöp leányai előre mondottak valamit Szt. Pál jövendő sorsáról, inkább olyan értelemben prófétáltak, hogy az evangéliumi hitet tanították, a keresztény életre buzdították a cezareai zsidó és pogány nőket.

* 10. Agabusról lásd Csel. 11,28.

* 11. Agabus eljárása az ószövetségi próféták jelképes cselekedeteire emlékeztet. (Kir. I. 22,11. Iz. 20,3-4. Jer. 13,1. stb.) Jövendölése lényegében beteljesedett: a zsidók voltak okai, hogy a rómaiak fogságba vetették az apostolt.

* 13. Megszomorítjátok szíveméi: a görög szerint meglágyítjátok a szívemet, eltéríteni akartok szándékomtól.

* 16. Mnázonról többet nem tudunk, mint amennyit Szt. Lukács mond itt róla; a cezareai hívek elvezették hozzá az apostolt és társait, hogy azután, ha Jeruzsálembe érnek, nála szálljanak meg.

* 17. Szűkebb körű összejövetelen találkozott az apostol a barátaival és a keresztény hívekkel.

* 18. Másnap azután hivatalos jellegű összejövetelt tartottak, amelyen jelen volt Jakab apostol is, és ezen történt valószínűleg az összegyűjtött szeretetadományok átadása is a preszbiterek kezéhez. Más apostol nincs jelen az összejövetelen, úgy látszik, távol vannak Jeruzsálemtől.

* 20. A zsidó-keresztények között vannak, kik féltékenyen őrzik és megtartják a mózesi törvényt, a görög szöveg a törvény zelótáinak nevezi őket. A Makkabeusok kora óta a törvény védelmezői magukat zelótáknak nevezték. (Mak. II. 4,2.) Az apostoli zsinat határozata értelmében a pogány-keresztényeket nem kötelezi a mózesi törvény; a zsidó-keresztényekről az apostoli zsinat nem hozott határozatot, ámbár az apostolok tanításából ésszerűen az is következik, hogy őket sem kötelezi; megtarthatták tehát a törvény előírásait, de csak úgy, ha nem tulajdonítanak nekik üdvözítő erőt, hanem Jézus Krisztus kegyelmének.

* 21. A mózesi törvény isteni eredeténél és ősi voltánál fogva tiszteletet érdemel, érthető, hogy a zsidók akkor is ragaszkodtak még hozzá, mikor keresztények lettek. De Szt. Pál nem is követelte, hogy a zsidókból lett keresztények hagyjanak fel a zsidó szokások betartásával és ne metéltessék körül fiaikat. Ez hamis vád volt az apostol ellen, hiszen egyes esetekben ő maga is betartotta a mózesi törvényt (Csel. 16,3; 18,18.) és a zsidó vallási szokásokat. Hogy az apostol megcáfolja ezt a hamis vádaskodást, azért Jakab azt ajánlja neki, hogy adja jelét a nyilvánosság előtt annak, hogy tiszteletben tartja a zsidó szokásokat.

* 23. Van nálunk négy férfi, tehát négy zsidóból lett keresztény férfi, kik fogadalmat vettek magukra. Ez a fogadalom a nazireusi fogadalom volt, mely abban állt, hogy a (harminc napig tartó) fogadalmi idő alatt a fogadalmas hagyta nőni a haját, nem ivott szeszesitalt, távoltartotta magát minden holttesttől. A fogadalmi idő letelte után a nazireus áldozatot mutatott be, lenyiratta a haját s elégette az áldozat tüzében. (Móz. IV. 6,1. skk.)

* 24. Szentelődjél meg velük, vagyis csatlakozzál hozzájuk és fizess meg helyettük; a fogadalomnak befejezése az áldozat bemutatása volt. Az áldozatok költségei meglehetős nagyok voltak és a zsidók dicséretes dolognak tartották, ha gazdagok megfizették őket a szegény fogadalomtevők helyett.

* 25. Ami pedig azokat illeti, kik a pogányok közül lettek hívők, azoknak az apostol nem fog nyugtalanságot okozni, ha most betartja a zsidó szokást, mert az apostolok és preszbiterek megírták nekik a végzésüket, hogy szabadok a mózesi törvénytől, kivéve néhány korlátozást. (Lásd Csel. 15,28-30.)

* 26. Az apostol tisztulást végzett, azaz a fogadalommal járó szertartást elvégezte (23. vers jegyz.) s a templomban bejelentette, hogy mikor telnek le a fogadalom napjai, vagyis mikor fogják a fogadalmi áldozatot bemutatni. Tekintettel az áldozatbemutatások rendkívüli nagy számára, különösen az ünnep körüli időben, szükséges volt előre bejelenteni a fogadalmi áldozat idejét.

* 27-40. A jeruzsálemi zsidók támadása Szt. Pál ellen. Az apostol fogságba jut.

* 28. Pogányokat is behozol! a templomba, a templom belső udvarába, ahová csak a zsidóknak volt szabad bemenniük. Ezen udvar bejáratánál oszlopok állottak, melyeken felit ás volt elhelyezve s ez görög és latin nyelven hirdette, hogy minden idegennek, azaz nem zsidónak, tilos bemenni a szent helyre.

* 30. Az apostolt kihurcolták a templomból, mert meg akarták ölni s nem akarták megfertőzni a szent helyet vérontással.

* 31. Helyőrség, tulajdonképen zászlóalj, lásd Csel. 10,1. jegyz. Az ezredes a helyőrséggel a templomtól északnyugatra fekvő Antónia várában állomásozott. A várnak két kapujából lépcsők vezettek le a templom terére.

* 33. Az ezredes elfogatta Pált, mint a zendülésnek okozóját.

* 34. Az ezredes az apostolt a várba, a görög kifejezés szerint a várban lévő kaszárnyába akarta vitetni.

* 38. Josephus Flavius nem egészen egybehangzóan, beszéli el két művében az egyiptomi népámító által támasztott zavargást. (Ant. XX. 8,6. Bell. II. 13,5.) A lényeget illetően azonban a két elbeszélés megegyezik egymással és azzal, amit az ezredes az egyiptomiról mond. A szikáriusok politikai pártot alkottak, elkeseredett ellenségei voltak az idegen uralomnak, azért gyilkos gyűlölettel fordultak a rómaiak ellen, sőt azok ellen a zsidók ellen is, kik megalkudtak a római uralommal. A szikárius nevet rövid, görbe kardjuktól (latinul sica) vették, melyet ruhájuk alá rejtettek. Ellenfeleiket, gyakran pusztán politikai bosszúból, leszúrták vele s azután észrevétlenül elvegyültek a tömeg közé.

* 40. Az apostol felelete eloszlatja az ezredes gyanúját, azért megengedi, hogy a néphez szóljon; azt reméli, hogy így majd megtudja a zavargás okát s gondolja, hogy az apostol szavai lecsillapítják a népet. Pál a lépcsőkön állva megszólala zsidó, azaz arámi nyelven; lásd Csel. 2,1. jegyz. Mily fenséges jelenet! – mondja Aranyszájú Szt. János. – Az apostol, bilincsekkel a kezén, szól a néphez.

* 22,1-21. Szt. Pál a jeruzsálemi nép előtt beszédet mond a maga igazolására. — 1. A megszólításról lásd Csel. 7,2. jegyz.

* 2. Héber nyelven, lásd Csel. 21,40. jegyz. 2,1. jegyz.

* 3. Szt. Pál gyakran hivatkozik származására és az atyák törvényéhez való hű ragaszkodására. (Csel. 26,4. 5. Gal. 1,13. 14. Fil. 3,5. 6. Tarzusról lásd Csel. 9,30. jegyz. Gamálielről lásd Csel. 5,35. jegyz. Gamáliel lábánál a zsidóknál használatos képletes kifejezés, onnan származott, hogy a tanítványok a földön vagy zsámolyon ültek. a tanító lábánál, ki viszont magasabb széken ülve tanított. A törvénynek buzgó követője voltam; a görög szöveg szerint: Istenért, vagyis az Isten ügyeért buzgólkodtam.

* 4. Ezt az utat: a keresztény tanítást és a keresztény híveket. (V. ö. Csel. 9,2; 18,25; 19,9. 23.) Lásd Csel. 8,3. jegyz.

* 6. és következőkhöz lásd Csel. 9,4. sk. magyarázatát.

* 14. Az Isten eleve kijelölte Szt. Pált: az Istennek előrelátott terve volt, hogy megismertesse Saullal az akaratát és megmutassa neki a damaszkusi jelenésben Krisztust, az Igazat. (V. ö. Csel. 3,14; 7,52.) A damaszkusi jelenésben Krisztus szólott is Szt. Pálhoz, vagyis Pál hallott igét Krisztusnak a szájából.

* 16. Segítségül hívni az Úr nevét kifejezésről lásd Csel. 2,21. jegyz. Az elragadtatásról lásd Csel. 10,10. jegyz.

* 18. Szt. Pálnak ez a látomása valószínűleg első látogatásakor volt Jeruzsálemben a megtérése után. (Csel. 9,26.)

* 22-29. A római katonaság kimenti Szt. Pált a feldühödött nép támadásától; az ezredes a várba viteti, hogy alávesse kinivallatásnak. Az apostol hivatkozik római polgárjogára. A zsidók meghallgatták Szt. Pált egész addig, míg ki nem jelentette, hogy az Úr őt a pogányok közé küldte. A zsidók hitték ugyan, hogy a pogányok részesei lehetnek a messiási üdvösségnek, de csak azon feltétel alatt, hogy a zsidókhoz csatlakoznak a körülmetéléssel és a mózesi törvény megtartásával. Mint az Isten választott népe nem ismerhették el a zsidóknak és a pogányoknak azt az egyenlőségét, melyet Szt. Pál hirdetett. Ezért tört ki a haragjuk.

* 23. Köntösüket elhányták és port szórtak a levegőbe, ilyen módon tomboltak haragjukban.

* 25. A katonák, úgy látszik, lekötötték az apostolt kezénél és lábánál fogva szíjakkal, hogy a ki feszült testére verjenek a korbáccsal. A római polgárjogról lásd Csel. 16,37. jegyz.

* 28. Az ezredes, valószínűleg görög származású volt, mint a neve, Lizias mutatja, ehhez a görög névhez azután felvette a latin Claudius nevet, ami meg azt mutatja, hogy Klaudius császártól kapta a római polgárjogot. Klaudius feleségéről és felszabadítottjairól beszélik a történetírók, hogy egyszer drágán, máskor olcsón bocsátották áruba a római polgárjogot. Szt. Pál római polgárként született, az atyja, vagy valamelyik őse kapta a római polgárjogot az államnak vagy a császárnak tett szolgálatokért, esetleg pénzért. — 29. Az ezredes megijedt, mert vétett a Porcia-féle törvény ellen, amely megtiltotta, hogy római polgárt meggyalázó büntetéssel sújtsanak, azért feloldatta az apostolt a szíjaktól, de továbbra is fogságban tartotta, ú. n. katonai őrizetben, mert az apostolnak még be kellett bizonyítania az ártatlanságát.

* 23,1-10. Szt. Pál beszédet mond a főtanács előtt.

* 2. Ananiást 47-ben nevezték ki főpapnak és a főpapi tisztet 59-ig viselte. Megparancsolta, hogy az apostolt szájonüssék, mert Szt. Pál nem úgy viselkedett a főtanács előtt, mintha bírái előtt állana: testvéreknek szólította a főtanács tagjait és nem atyáknak; beszédjébe kezdett és nem várta meg, hogy kérdezzék; azt hangoztatta, hogy mindig teljesítette az Úr akaratát jó lelkiismerettel s ezzel elítélte a zsidók eljárását vele szemben.

* 3. Megver az Isten téged; az apostol nem átkozódásként mondja e szavakat, hanem kimondja a meggyőződését, hogy az Isten meg fogja büntetni Ananiást a bántalomért, amellyel őt illette. S az apostol szavai valóban beteljesedtek. Szikárius ölte meg Ananiást orgyilkos módon. A fehérített fal kifejezést a képmutató emberre alkalmazták, lásd Máté 23,27.

* 5. Az apostol nem tudta, hogy a főtanács tagjai közül melyik adta a parancsot, hogy őt szájonüssék. A szavakat hallotta ugyan, de nem tudta megkülönböztetni, hogy melyik volt az a nagyszámú gyülekezetben, aki szólott. Ha tudta volna, hogy a főpap mondotta, akkor nem tette volna a kijelentését, mert az írás megtiltja, hogy valaki szidalmazza a nép fejedelmét. (Móz. II. 22,27.)

* 6. Valószínű, hogy Szt. Lukács az apostol beszédjének csak kis részét közli. Szt. Pál valószínűleg megismételte lényegében véve azt, amit a nép előtt mondott. De mikor látta, hogy a főtanács tagjait nem lehet meggyőzni, a beszédet más térre vitte, ahol tudta, hogy a tanácstagok egy része egyetért vele. — Az apostol azt mondja magáról, hogy ő farizeusoknak a fia, mert nemcsak az atyja, hanem az ősei is farizeusok voltak. (Tim. II. 1,3. Fil. 3,5.) Valójában azzal vádolták az apostolt, hogy a zsidó nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. (Csel. 21,28.) Ezért áll a törvény előtt. De mikor azt tanította, hogy nem a mózesi törvény megtartása, hanem a Jézus Krisztusban való hit üdvözít, akkor azt hirdette, ami minden reménységnek és a holtak feltámadása hitének az alapja. Ilyen értelemben méltán mondhatta, hogy törvény előtt áll a reménység és pedig a holtak feltámadásának reménye miatt.

* 8. A szadduceusok azt mondják, 1. hogy nincs feltámadás; 2. hogy nincsenek szellemi lények, sem emberi lélek, sem angyalok. A farizeusok mind a kettőt, a feltámadást és a szellemi lényeknek létezését is vallják.

* 11. Szt. Pálnak az utóbbi napok megpróbáltatásai után szüksége van bátorításra és a megnyugtatásra, hogy az Isten szívesen vette a tanúságtételét Jeruzsálemben, vágya pedig, hogy Rómában is tegyen tanúbizonyságot Krisztusról, teljesedni fog. Mint máskor életének válságos óráiban, most is megjelenik neki az Úr és megvigasztalja. (Csel. 12,9; 22,17; 27,23; 18,9.) A melléje állott kifejezésről lásd Csel. 12,7. jegyz.

* 12-22. A zsidók az apostol életére törnek.

* 12. Fogadalmai tettek, az eredeti szöveg szerint átok alatt kötelezték magukat.

* 14. Elmentek azokhoz a papifejedelmekhez és vénekhez, akik ellenséges érzéssel voltak Szt. Pál ellen.

* 15. Az összeesküvők azért határozták el magukat erre a gonosz tervre, mert tudták, hogy a főtanács nem ítélheti el halálra az apostolt a római hatóság hozzájárulása nélkül és meg voltak róla győződve, hogy a főtanács nem fogja megkapni ezt a jóváhagyást.

* 16. Nem tudjuk, hogy az apostol nővére állandóan lakott-e Jeruzsálemben a fiával, vagy pedig átmenetileg tartózkodott-e ott, mint ünnepi zarándok.

* 23-25. A római ezredes Szt. Pált Cezareába viteti. A zsidók összeesküvése alkalmul szolgált az ezredesnek, hogy megszabaduljon a fogolytól, akinek jelenléte okot adott zavargásokra a városban. Egyúttal azonban arra is alkalmul szolgált neki, hogy olyan színben tüntesse fel magát, mint aki megvédett egy római polgárt a zsidók erőszakoskodása ellen.

* 23. Éjjeli három óra, az éjjelnek harmadik órája napnyugtától számítva, tehát esti kilenc óra.

* 24. Félix helytartó Judeát, mint római tartományt, Kr. u. 52-60 kormányozta. Székhelye Cezarea városa volt. (Lásd Csel. 8,37. jegyz.)

* 26. A kegyelmes címzésről lásd Csel. 1,1. jegyz. Luk. 1,3 jegyz.

* 27. Az ezredes úgy tünteti fel a dolgot, mintha azért vetette volna magát közbe és mentette volna meg az apostolt, mert tudta, hogy római polgárról van szó. Elhamarkodott eljárását (Csel. 21,33; 22,24.) a lehető legkedvezőbb színben akarja feltüntetni a helytartó előtt.

* 32. Antipatris 63 kilométernyire van Jeruzsálemtől, itt már nem kellett félni a zsidó összeesküvők támadásától. Nem volt már szükség a nagy katonai fedezetre. A gyalogosok azért visszafordulnak Jeruzsálembe, a várbeli kaszárnyájukba, ahol nagyobb szükség van rajuk és csak a lovasok kísérik el Szt. Pált a még 29 kilométer távolságra fekvő Cezareába.

* 34. A császári helytartó meg akarta tudni, hogy az apostol milyen tartományból való. Cilicia császári tartomány volt, ennélfogva a császári helytartó illetékes volt a ciliciai származású Szt. Pál ügyében ítélkezni.

* 35. Heródes székháza erődít ésszerű palota volt, melyet még Nagy Heródes épített s azután a római helytartók székháza lett. A palotában börtönhelyiségek is voltak, az egyikben elzárták az apostolt, de az őrizet igen enyhe volt, mert Szt. Pál fogadhatta barátait és szolgait.

* 24,1-9. A főtanács küldöttei vádat emelnek Szt. Pál ellen Félix helytartónál.

* 1. Tertullus nevű ügyvéd a jelen esetben a vád képviselője. A római birodalom tartományaiban a nép nem ismerte a római törvényeket, azért ügyvédeket vett igénybe ügyeinek a képviseletére a római hatóságok előtt. Jelentkeztek Pál ellen: a görög szövegben a kifejezés annyit jelent, mint benyújtották, előterjesztették a vádat Szt. Pál ellen.

* 2. Tacitus római történetíró azt mondja Félix helytartóról, hogy a királyi joghatóságot, rabszolgai lelkülettel gyakorolta. Tertullus hízeleg a helytartónak, amikor dicséri, hogy békét, teremtett a zsidó tartományban és üdvös reformokat léptetett életbe, de némi alapja is van hízelgő szavainak, mert az igaz, hogy Félix erélyesen leverte a Judeában elhatalmasodott rablóbandákat.

* 5. Tertullus azzal vádolja Szt. Pált, hogy a zsidók között lázit és politikai zavarokat idéz elő, ami a római büntetőjog szerint állam elleni vétség volt. Ugyancsak vétség az állam ellen a vád második pontja, hogy szakadást idéz elő a zsidóságban, kiknek vallása a rómaiak részéről elismerésben részesült. (Lásd Csel, 18,13. jegyz.) A harmadik vád az, hogy az apostol állítólag bevezetett Trofimus nevű pogányt a templom belső udvarába, amire a rómaiak halálbüntetést szabtak. (Lásd Csel. 21,28. jegyz.) Amint a pogányok keresztényeknek nevezték a híveket, úgy a zsidók a názáretiek névvel illették a Názáreti Jézus tanítványait.

* 6. Tertullus azt állítja a helytartó elölt, hogy a zsidók ítélkezni akartak az apostol felett, vagyis törvényesen éljárni ellene. Ez nyilvánvaló hazugság, mert a zavargásban akarták megölni. (Csel. 21,31. 36; 22,22; 23,12.)

* 8. Ha kikérdezed, vagyis ha a helytartó bírósági kihallgatást tart és az apostolt vallatja.

* 10-21. Szt. Pál védekezik a vádak ellen.

* 10. Az apostol abban bízik, hogy Félix több évi gyakorlatából már jól megismerte a zsidó nép szokásait és törvényeit, minél már sok esztendeje, körülbelül hat éve, bírája a zsidó népnek, azért is jó lélekkel, azaz bizalommal adja elő védekezését.

* 11. Feljöttem Jeruzsálembe imádkozni: az apostol nem azért jött Jeruzsálembe, hogy lázadást keltsen, hanem hogy a templomban imádkozzék. Más célja is volt a Jeruzsálemi útjának, de az apostol azt említi fel, ami leginkább meglephette a helytartót.

* 12. Tertullus azzal vádolta az apostolt, hogy a zsidók között szakadásokat támaszt: erre az apostol azt feleli, hogy senki sem látta, hogy Jeruzsálemben vitatkozott vagy népcsődületet támasztott volna.

* 14. Azt bevallja az apostol, hogy olyan tanítást és életmódot követ, melyet az ellenségei eretnekségnek neveznek, de az nem bűn, hogy ezt a felekezetet (a görög szerint: utat) követi, mert az atyák, a zsidó nép ősatyái Istenének szolgál ezen az úton. Az Atyának, az én Istenemnek, a görög szerint: az atyák Istenének. Szt. Pál helyteleníti, hogy Tertullus a kereszténységet eretnekségnek nevezi. A keresztény vallás Szt. Pál szerint nem eretneksége a zsidó vallásnak, hanem a zsidó vallásnak és az ószövetségnek beteljesedése. Az apostol azt hangoztatja, hogy ő nem lehet eretnek, mert szolgál az Istennek és hiszi mindazt, ami meg van írva az ószövetségi törvényben és a prófétákban.

* 15. Az apostol azonkívül azzal is szolgál Istennek, hogy ugyanaz a reménysége van az igazak és gonoszak  feltámadását illetően, mint a zsidóknak.

* 16. Ennélfogva, vagyis mert ilyen hite és reménysége van az apostolnak, azért törekszik lelkiismeretét feddhetetlenül megőrizni.

* — 17. Szt. Pál megfelel Tertullus harmadik vádjára, tudniillik, hogy vétett volna a templom szentsége ellen s pogányt vezeteti volna a templomba. Több esztendő eltelte után, vagyis körülbelül négy-öt éve, hogy Szt. Pál utoljára Jeruzsálemben volt a második nagy apostoli útja végeztével. (lásd Csel. 18,22.) Népemnek, azaz a jeruzsálemi keresztényeknek gyűjtötte Szt. Pál a szeretetadományokat. Mivel a Jeruzsálemi keresztények majdnem mind megtért zsidók voltak, az apostol joggal mondhatja őket a népének. — 18. A megtisztulás értelméről lásd Csel. 21,26. jegyz.

* 19. A jelenlevő vádlók nem találták úgy az apostolt Jeruzsálemben, hogy zavargást támasztolt volna, hanem Asiából való zsidók állították, hogy bevitt pogányokat a templomba. (Csel. 21,27. 2S.) Azoknak kellett volna eljönniük és bebizonyítaniok vádjukat.

* 20. De ha már az Asiából való zsidók nem jöttek el, akkor vallják be a megjelentek, hogy tudtak-e valami vétséget rábizonyítani az apostolra, amikor a főtanács előtt állott.

* 21. Szt. Pál némi gúnnyal mondja, hogy más vétséget nem találtak benne, mint hogy azt hiszi, ami a hite majdnem minden zsidónak. (Csel. 23,6.)

* 22-27. Félix fogságban tartja az apostolt két éven át.

* 22. Félixnek felmentő ítéletet kellett volna hoznia Lizias levele és az apostol védekezése alapján, annál is inkább, mivel ismerte a keresztény tanítást. Félt azonban a zsidó főtanács elégedetlenségétől, amely követelte az apostol elítéltetését, azért a római törvénykezésben ismert halasztó végzést hozta azon ürügy alatt, hogy újabb kiegészítő vizsgálatot fog tartani az ügyről. Félixnek biztos ismerete volt erről az útról, vagyis a keresztény tanításról, melyei Szt. Pál hirdetett és követett. Hiszen Cezareában, a székesfővárosában élt és működött Fülöp diakónus (Csel. 8,40; 21,8. 9.), itt lett keresztény Kornélius százados. Félix tehát igen jól tudhatta, hogy Pál a Krisztusról Szóló tanításaival keltette fel a zsidók haragját.

* 24. Druzilla I. Heródes Agrippa királynak legfiatalabb leánya volt. Tizennégyéves korában férjhezadták az emesai királyhoz, de Félix a fiatal asszonyt rávette, hogy hagyja el urát és legyen az ő felesége.

* 25. Az apostol az igazságosságról és a tisztaságról szólt az előtt a férfi előtt, akinek három felesége volt, aki elcsábította Druzillát a törvényes férjétől s akit Tacitus úgy jellemez, hogy minden gonosztettet megengedettnek tartott. Érthető, hogy Félix megrettent az apostol szavai miatt.

* 27. Az apostol fogsága tehát kél évig tartott Cezareáhan. Félix helytartósága alatt. Porcius Fesztus, Félix utódja, helytartó volt Kr. u, 60-tól 62-ig. Josephiis Flavius zsidó történetíró előadása szerint Porcius Fesztus igazságosan és erélyesen kormányozta Judeát. Szt. Pál apostollal szemben való viselkedése azonban kevésbbé kedvező színben tünteti fel.

* 25,1-12. Fesztus helytartó kihallgatja Szt. Pált és elfogadja az apostol fellebbezését a császárhoz.

* 2. A zsidók főemberei a főtanácsnak a tagjai.

* 3. A zsidók azt kérik Fesztustól, hogy azon örvendetes alkalomból, hogy elfoglalta a helytartóságot s első látogatásai teszi Jeruzsálemben, mintegy kedvezményképen teljesítse a kívánságukat, hozassa Szt. Pált Jeruzsálembe. Ezzel a kedvezménnyel meg fogja nyerni a szívüket. Visszatértek a régi tervükre, hogy az apostolt útközben, a Cezareából Jeruzsálembe való átszállítás közben megöljék. (Csel. 23, 3.)

* 9. Fesztus nem akarja egészen elutasítani a zsidók kívánságát, annál kevésbbé, mivel az apostol ellen emelt vádak inkább vallási jellegűek, mint politikaiak, ennélfogva a főtanács elé tartoznak. Fesztus meg akarja nyugtatni a zsidókat s annyit meg akar tenni a kedvükre, hogy az apostolt Jeruzsálembe hozassa a főtanács elé. Ezt azonban nem tehette meg Szt. Pál beleegyezése nélkül, mert római polgárról van szó, akinek joga van hozzá, hogy római bíróság ítélkezzék fölötte; azért megkérdezi az apostolt, hogy akar-e felmenni Jeruzsálembe s ott ítéletet nyerni ezektől, vagyis hajlandó-e az apostol a főtanács elé állani és annak ítéletét elfogadni. A helytartó az apostol megnyugtatására hozzáteszi, hogy az ítélkezésnél jelen lesz, nehogy vele, mint római polgárral, valami igazságtalanság történjék. Fesztus meg van győződve, hogy az apostol ellen emelt felségsértési vádnak nincsen semmi alapja, nem marad más, csak a vallási dolgokat illető vád, ez pedig a zsidó főtanács elé tartozik. Azt hiszi, hogy lehet az apostolt ezen zsidó törvényszék elé vinni. Mindenkép fenntartja azonban magának a jogot, hogy a főtanács ítéletét jóváhagyja, vagy sem.

* 10. A császár ítélőszéke előtt állok; a római jog szerint a helytartó képviseli a császárt és a császár nevében s tekintélyével ítélkezik, tehát a helytartó ítélőszéke a császár ítélőszéke.

* 11. Az apostol kimondja az ünnepélyes szót: Fellebbezek a császárhoz. A római polgárnak, a világnak bármely részében tartózkodott is, joga volt kívánni, hogy Rómába szállítsák és ott ítéljenek fölötte. A fellebbezéshez elég volt a kijelentés, hogy a vádlott fellebbez. A fellebbezésnek helye volt az ítélet kimondása előtt s következménye volt, hogy a vádlottat immár sem elítélni, sem felmenteni nem lehetett, hanem a császár ítélőszéke elé kellett állítani. A fellebbezést csak a legritkább esetekben lehetett elutasítani.

* 13-27. Fesztus megkéri Agrippa királyt, hogy hallgassa ki az apostolt.

* 13. II. Agrippa király fia volt annak a Heródesnek (L. Agrippának), aki lefejeztette Jakab apostolt és börtönbe vetette Szt. Pétert. (Lásd Csel. 12. fej.) A Palesztinától északra fekvő tartományoknak, majd Galilea és a Jordánon túli vidék jórészének uralmát kapta Néró császártól. Judeának uralmát nem kapta meg, az továbbra is a császári helytartók kormányzása alatt maradt, de Agrippa őre lett a jeruzsálemi templomnak és a templom kincseinek. Bernice (— Berenike) II. Agrippának a nővére volt. Özvegységre jutván, fivérének, II. Agrippának a házában élt, míg újból férjhez nem ment.

* 18. Fesztus, mikor látta a zsidók haragját Szt. Pál ellen, azt gyanította, hogy lázadóval, gonosztevővel, a római uralom erőszakos ellenségével van dolga. De amikor meghallgatta a vádjaikat, mindebből semmit sem talált bennük, ellenkezőleg, nevetségeseknek találta őket, főként, hogy az apostol halott emberről azt tanítja, hogy él. A görög szöveg világosabban fejezi ki ugyanazt a gondolatot; Fesztus azt mondja ugyanis a görög szöveg szerint, hogy a vádlók nem hozakodtak elő olyan gonoszság vádjával, mint ő gondolta volna.

* 22. Agrippa szerette, hogy őt hivő zsidónak tartsák s szerette a zsidó vallás pártfogójának szerepét játszani, érthető, hogy kívánta látni és hallani azt az embert, aki annyira magára zúdította a zsidók haragját. — 26. Az úr, akinek a helytarló köteles jelentést tenni, a császár. A keleti vallásokban ezt a megszólítást az isteneknek adták, Caligula császár idejétől kezdve a római császárok tartottak igényt reá.

* 26,1-23. Szt. Pál elmondja védőbeszédjét Agrippa király előtt.

* 1. Agrippa adja meg az engedélyt az apostolnak beszédje megkezdéséhez, mert Fesztus átengedte neki, mint vendégének az elnöklést a gyülekezetben. Kiterjeszté kezét: az ókor szónokainak kézmozdulata volt, hogy a hüvelyk- és a kisujjat behajtották, a többit kinyújtották, a jobbkart a köpeny alól kiterjesztették, a balkar pedig a köpeny (vagy tóga) alatt maradt. Szt. Pál bilincsei nem voltak sem oly szorosak, sem oly nehezek, hogy akadályozták volna karját a mozgásban.

* 2. Az apostol a beszédje bevezetésében kifejezi bizalmát Agrippa igazságérzetében, meg akarja nyerni a király jóindulatát, de azért nem hízeleg a királynak.

* 3. A régi zsidó tudósok is dicsérik Agrippát, hogy tökéletesen ismerte a törvényt.

* 4. Szt. Pál azt hangoztatja, hogy gyermekkorától fogva népe körében nőtt fel, már azért is lehetetlen, hogy megtagadja nemzetét.

* 5. Az apostol a farizeusok szigorú hagyományainak szellemében és törvényeiknek megtartásában nőtt fel s maga is a farizeusok pártjához tartozott. (Csel. 23,8.)

* 6. Szt. Pál mint farizeus ragaszkodik a zsidó nép ősatyáinak adott ígéretekhez. Ezek az ígéretek szólnak a Messiásról é« a messiási országról; ettől elválaszthatatlan a holtak feltámadásának a reménye: ez volt a zsidók nemzeti reménysége.

* 7. A tizenkét törzsből álló zsidó nép reméli, hogy eljut az Istentől megígért messiási üdvösségre. Azért végez istenszolgálatot, ezért imádkozik és mutat be áldozatot éjjel-nappal.

* 9. skk. V. ö. Csel. 8,1-3; 9,13. skk. 22,4. skk.

* 10. A szentek a keresztény hívek. (Lásd Csel. 9,13. jegyz.) Megölték őket : e szavakból az következik, hogy a zsidók István diakónuson kívül mást is megöltek a hívek közül. Közelebbi adataink erre nézve nincsenek. Hozzájárulásomat adtam, vagyis az apostol helyeselte a megöletésüket. (Lásd Csel. 7,60; 22,20.)

* 17. Kiragadlak téged a népből és a pogányok közül: az Úr megígérte Szt. Pálnak, hogy megmenti őt a zsidók (a nép) és a pogányok üldözéséből.

* 18. Szt. Pálnak kötelessége és feladata lett, hogy megnyissa a zsidóknak és a pogányoknak a szemét, mert a zsidók látva nem láttak (Máté 19,13.), a pogányok pedig, bár megismerhették volna az Istent a teremtett világból, de nem imádták, mint Istent, (Róm. 1,21.) Az osztályrész a szentek között jelenti a szenteknek az osztályrészét, vagyis az örök boldogságot.

* 19. Ennek következtében: mivel a damaszkusi látomás erről kioktatta, Szt. Pál nem volt hitetlen, a görög szöveg szerint nem volt engedetlen a látomás iránt, hanem hirdette az evangéliumot a zsidóknak és a pogányoknak. A bűnbánatnak méltó cselekedetei azok a jócselekedetek, melyek az igazi bűnbánatnak a bizonyítékai. (Lásd Máté 3,8, Jegyz.) Szt. Pál számára a jócselekedetek szükséges bizonyítékai a bűnbánatnak és a hitnek; ezek bizonyítják, hogy megvan a hit és a bűnbánat.

* 21. Ez okból, azért, mert Szt. Pál hirdette az evangéliumot a pogányoknak épúgy, mint a zsidóknak, azért, mert a pogányok számára is hirdette az üdvösséget s nem azért, mert megszentségtelenítette volna a templomot, fogták őt el a zsidók.

* 22. Az apostol megállt tanuként kicsiny és nagy előtt, tanúságot tett az evangéliumi igazságokról szegény és alacsonysorsú előtt épúgy, mint magasrangúak előtt. Nem mondott semmit sem azokon kívül, amikről Mózes és a próféták beszéllek, mint eljövendőkről, mert az apostol azt vallja, hogy a keresztény vallás nem más, mint azoknak a beteljesedése, amiket Mózes és a próféták az ószövetségben előre hirdettek. Ennélfogva ha a zsidók valóban hinnének Mózesnek és a prófétáknak, akkor el kellene fogadniok az evangéliumi tanítást is.

* 23. A népnek és a pogányoknak: a messiási országba be kell lépniök a zsidóknak és a pogányoknak. A kettőnek ez az egy sorba való helyezése bántotta leginkább a zsidókat. Szt. Pál bizonyára idézett és kifejtett a beszédjében több részt Mózesnek és a prófétáknak a könyveiből s bizonyította velük, hogy az ószövetségi jövendölések értelmében a Messiásnak szenvednie kell, ő lesz az első a feltámadásban és ő hoz világosságot, üdvösséget a zsidóknak és pogányoknak. (Lásd Csel. 3,22-24. Luk. 24,27-44.) Szt. Lukács nyilvánvalóan nem közli egész terjedelmében az apostol beszédjét, csak jelzi, hogy az apostol Mózes és a próféták tanításából azt a következtetést vonta le: ha Mózes és a próféták előre megmondották, hogy a Messiás szenvedni, meghalni és feltámadni fog, akkor ebből az következik, hogy Jézus a Messiás, a megígért Üdvözítő, az élet szerzője azok számára, kik hisznek benne.

* 24-32. Szt. Pál vitája Fesytussal és Agrippával.

* 24. Fesztus nagy hangon szólt, ami a meglepetésnek, esetleg a türelmetlenségének is a jele volt. A sok tudomány esztelenségbe visz: Fesztus az apostol által felhozott sok ószövetségi idézetre gondol, az apostol valószínűleg kívülről elmondott több idézetet, de az is tudomására juthatott Fesztusnak, hogy Szt. Pálnak szentírási tekercsei vannak, melyeket börtönében olvasni szokott.

* 25. A kegyelmes megszólításról lásd Csel. 23,26; 1,1. jegyz. Luk. 1,3. jegyz.

* 26. Agrippának tudnia kellett a főbb evangéliumi eseményekről, mert azok a nyilvánosság előtt történtek, a zsidó fővárosban és nem valami elrejtett zugban: Jézus tanítása, halála és feltámadása, az apostoli igehirdetés, a húsvéti események, István vértanusága, egyszóval a kereszténység megszületése.

* 27. Szt. Pál bebizonyította, hogy a próféták megjövendölték a Messiás szenvedését, halálát és feltámadását. Megkérdezi tehát a királyt, hogy hisz-e a prófétáknak. Ha igen, akkor el kell ismernie, hogy nincs ésszerűtlenség az apostol tanításában és tanúbizonyságában Jézus haláláról és feltámadásáról.

* 28. Agrippa az apostol komoly felszólítására félig tréfálkozva feleli: Kevésen múlik s rábeszélsz, hogy keresztény legyek. Gúnyolódik az apostolon, hogy azt hiszi, ilyen kevés, csekély fáradság árán lehet őt rábeszélni, hogy keresztény legyen.

* 29. Szt. Pál azonban komolyan válaszol a királynak, hogy akár kicsiny, akár nagy árat, fáradságot és áldozatot kész hozni, hogy hallgatói keresztények legyenek, de a kötelékek, a bilincsek szégyenét nem kívánja nekik.

* 30. A király fél, hogy Szt. Pál folytatja a bizonyítását és újabb kérdéseket tesz fel neki a messiási jövendölésekről, melyekre nem akar válaszolni, azért hirtelenül megszakítja a tárgyalást, felkel s a helytartó, Bernice és a kíséret követi a példáját.

* 32. Valószínű, hogy Agrippának ez az ítélete befolyásolta a levél tartalmát, melyet a helytartó Rómába küldött az apostol ügyében.

* 27,1-13. Szt. Pált fogolyként szállítják haján Cezáreából Rómába. Cezareától Kréta szigetéig.

* 1. Az Apostolok Cselekedeteinek utolsó két fejezete részletesen leírja Szt. Pál útját Rómába. A leírás pontossága és élénksége arról tanuskodik, hogy .csak szemtanú irhatta meg, aki maga is résztvett ebben az útban és aki az ókor hajózási s a Földközi-tenger földrajzi viszonyait jól ismerte. A többi fogoly között lehetett olyan, aki szintén fellebbezett a császárhoz, vagy pedig lehetett halálraítélt, akit Rómába vittek, hogy cirkuszi játékokban lelje a halálát. Július olyan zászlóaljnak volt a századosa, mely az Auguszta kitüntető nevet viselte. Ezt a nevet több zászlóalj is megkapta a római hadseregben.

* 2. Nem találtak Rómába menő hajót, azért felszálltak olyanra, mely őket egy kisázsiai kikötőbe vitte. Azt remélték, hogy ott találnak majd Itáliába menőt. A hajó, amelyre felszálltak, az adrumittiumi kikötőbe tartozott. Adrumittium Kisázsia Mizia nevű tartományának virágzó kikötője volt, Leszbos szigetével szemben. Olyan hajót választottak, mely Kisázsia partjai mentén haladt s arra számítottak, hogy találnak majd valamelyik kikötőben Kisázsia partján olyan hajót, mely Rómába tart. Innen kezdve az elbeszélés ismét többes szám első személyben folyik (útnak indnlunk, velünk tartott stb.), ami abba maradt a 21. fej. 18. versétől fogva. Ez annak a jele, hogy Szt. Lukács is a hajón van. Arisztarchus Szt. Pál társaságában maradt Rómában is. (Csel. 20,4; Kol. 4,10. Filem. 24.)

* 3. Az Üdvözítő is járt Szidon (Csel. 12,20. jegyz.) vidékén. (Máté 15,21. Márk 7,21.) Feniciában már hirdették az evangéliumot s így érthető, hogy tanítványok is voltak már itt. (Csel. 11,19. jegyz.) Julius százados emberségesen bánt Szt. Pállal és az egész úton jóindulatot tanúsított irányában. (Csel. 27,43; 28,11.) Megengedte az apostolnak, hogy testi szükségleteiről gondoskodjék, vagy úgyis lehet érteni a görög szöveget: megengedte, hogy az apostol elfogadja a hívek gondoskodását róla. Ciprus alá hajóztak: a rendes útirány az lett volna, hogy Szidonbol egyenes vonalban Ciprus délnyugati sarka felé tartsanak és a sziget nyugati partja előtt felfelé hajózzanak Mirába. Mivel azonban az őszi évszakban az északnyugati szelek uralkodnak itt, épen a széllel szemben kellett volna menniük, ha a rendes útirányt követik. Azért ettől eltérnek s irányukat veszik Ciprus északkeleti csücske felé. Egy ideig a sziget északi partja előtt haladva, átvágnak a Földközi-tengernek azon a részén, mely Ciprus szigete és a két kisázsiai tartománynak, Ciliciának és Pamfiliának partvidéke közé esik. Szt. Lukács a Földközi-tengernek ezt a részét Cilicia és Pamfilia tengerének nevezi. Sok görög, azonkívül latin és szír kéziratban Lisztra helyett Mira olvasható, ami helyesebbnek is látszik, mert Lisztra nevű kikötő nincs a kisázsiai partokon, Mira ellenben nagy rakodókikötő volt az Egyiptom és Róma között folyó gabonakereskedelem számára.

* 6. Az alexandriai hajó egyike volt a nagy gabonaszállító hajóknak, melyek Egyiptomból, a világ eleségtárából Itáliába vitték a gabonát. Az ilyen hajók befogadóképessége 300-350 tonna volt, alakjuk inkább gömbölyded, mint hosszú-keskeny, a fedélzet közepéről emelkedett ki a főárboc, az elülső részén is volt árboca, melyre a vezérvitorla került. Az ilyen nagy hajóknak gyorsasága óránként hat tengeri mérföldet is elért, ha a szél a hátukba fújt. Mikor azonban a szél iránya kedvezőtlen volt, bajosan lehetett őket kormányozni nehézkes gömbölyded alakjuk miatt.

* 7. Knidus 130 mérföldnyire Mirától Kisázsia délnyugati partján. Kedvező időjárás mellett egy nap alatt ide lehetett volna jutni Mirából. Az apostol hajója azonban csak lassan haladt előre a kedvezőtlen szél miatt s nem is bírtak kikötni Knidusbah. A rövidebb út innen az lett volna, hogy egyenesen nyugatnak, Görögország déli végének (Kythera szigetnek) tartottak volna, de a .szél miatt erősen délnyugatnak, Kréta szigete alá kerültek a Szalmone hegyfoknál, Kréta keleti sarkában.

* 8. Kréta szigetének északi partján védett jó kikötők vannak, de a szél miatt a sziget déli partja alá kerültek, hol most némikép védve voltak a sziget által északról, de nyugat felé is nehezen tudtak előrehaladni Kréta déli partja mentén s itt érték a Jókikötőt.

* 9. A böjt, az engesztelésnapi (hosszúnapi) böjt (58-ban Kr. u. szept. 10-én, 59-ben okt. 5-én) idején az ókor hajósa már nem szívesen szállt tengerre. Szeptember közepétől november közepéig veszélyesnek mondották a hajózást, mely azután november közepétől március haváig teljesen szünetelt.

* 12. Főnix kikötője szintén Kréta szigetének déli partján van a Jókikötőtől odább nyugatra haladva. Az egyetlen nagyobb kikötő a sziget déli oldalán, amely védve van a délnyugati és északnyugati szél irányában.

* 13. Asszontól elindultak; a görög szöveg nem említ helységnevet, mint a latin, amely Asszont helységnévnek veszi, hanem azt mondja, hogy a hajó szorosabban (görögül = asszon) tartott a part mentén s úgy haladt Kréta alatt.

* 14-26. Tizennégynapi hányódás a Földközi-tengeren.

* 14. A forgószél Kréta szigetének hegyeiből, északkeletről vágott le a hajóra.

* 16. Kauda sziget Kréta alatt, Főnixtői mintegy hat mérföldnyire van délnyugati irányban. Nem volt már tanácsos, hogy a mentőcsónakot a hajó a vizén maga után vonja, mert a kötél, amellyel a hajóhoz volt erősítve, elszakadhatott s a csónak odaveszhetett volna. Bizonyára már megtelt vízzel s azért nehéz volt a hányatott hajóra felhúzni, pedig hajótörés esetére biztonságba kellett helyezni.

* 17. Körülkötözték a hajó testét kötelekkel, valószínűleg a hajó hossza irányában, hogy fokozzák ellenállását a hullámok csapásaival szemben. Szirtisz volt a nevük az északafrikai partokon levő félelmetes zátonyoknak. Az úgynevezett Nagy-Szirtisz Kréta szigetétől mintegy 24 órai távolsásra van. A lassító kötelekre erősített vasmacska, vagy nehezék volt.

* 18. Kihányták a rakomány egy részét; a hajó, úgy látszik, a gabonán kívül más terhet is szállított. A gabonát egyelőre még nem dobták ki.

* 19. Kidobálták a hajó felszereléseit, amit csak nélkülözni lehetett, a megüresedett ivóvíztartókat, a köteleket, deszkákat stb.

* 21. Az étlenség abból származott, hogy nem volt idejük az ételeket elkészíteni, a készletük is talán fogytán volt s az embereknek félelmükben nem volt kedvük az étkezéshez.

* 23. Az Isten bátorítást adott az apostolnak élete válságos óráiban. (Csel. 23,11. jegyz.) A mellém állott kifejezésről lásd Csel. 1,10; 12,7; 23,18.

* 24. Az apostol imádkozott, hogy ő és útitársai megmeneküljenek. Az angyal megnyugtatta az apostolt, hogy kérése meghallgatásra talált, az Isten mint valami ajándékot adja az apostolnak a kegyelmet, hogy öt és útitársait megmenti.

* 27-44. A hajótörés.

* 27. A kereszténység első századában Adriának nevezték a Földközi-tengernek a középső részét, melyet Szicília, Itália, Görögország és Afrika fog körül.

* 28. Húsz öl = 36 méter, 15 öl = 27 méter.

* 29, Mivel a tenger mélysége rohamosan kisebbedett, a hajósok attól féltek, hogy a hajó még az éj folyamán sziklás zátonyba ütközik és elpusztul.

* 30. Az eljárás az volt, hogy a vasmacskákat a csónakba rakták s oly távolságra vitték a hajó orrától, amennyire a horgonykötelek engedték s ott a tengerfenékre bocsátották.

* 31. A katonák és a foglyok nem értettek a hajósmesterséghez és nem tudták volna a hajót partra vezetni, ha a hajósok nem maradtak volna a hajón. Az apostol erre figyelmezteti a századost.

* 33. Étlenül maradtok, nem a teljes étlenséget jelenti, hanem azt, hogy rendes ételt nem vettek magukhoz.

* 35. Vette a kenyeret – hálát adott – és megtörte; hasonlókép cselekedett az Üdvözítő a csodálatos kenyérszaporításnál. (Máté 15,36. Márk 8,4. Ján. 6,11.) Az apostol a jámbor zsidók példájára az étkezés előtt hálaimádságot mondott, megszegte a kenyeret s hogy példájával buzdítsa a többieket, evett. Az apostol cselekvésében azonban sok a hasonlóság Jézus cselekvéséhez az utolsó vacsorán (Luk. 22,19. Kor. I. 11,23. 24.), azért több szentírásmagyarázó úgy értelmezi az apostol cselekvését, hogy a kenyeret átváltoztatta az Úr testévé, az Oltáriszentséget magához vette és társait, Lukácsot és Arisztarchost is megáldoztatta. A többiek pedig eledelt vettek magukhoz, amint a görög szöveg megkülönbözteti a (búzalisztből készült) kenyeret, melyet az apostol magához vett, attól az (rozslisztből, tejjel, olajjal és hússal készült) eledeltől, melyet a hajósok ettek.

* 38. A gabonaszállítmányt is kidobták a hajóról, hogy a hullám az alacsony vízben is kivesse a hajót a parthoz.

* 39. Az öböl a mai Szt. Pál-öböl Málta szigetének északnyugati pontján.

* 40. A görög szöveg szerint a horgonyokat is hagyták a tengerbe veszni.

* 41. A hely, ahol két tenger találkozik, valószínűleg földnyelv volt, amelyet a hullámok vertek két ellenkező oldalról, a víz elborította annyira, hogy a hajóról nem lehetett látni, de nem oly magasságban, hogy a hajó átmehetett volna rajta.

* 42. A katonák féltek, hogy valamelyik fogoly meg ne szökjék. Halálbüntetés várt a katonára, ha megszökött a fogoly, aki az őrizetére volt bízva.

* 28,1-10. Szt. Pál a hajótörés után útitársaival Melita szigetén marad három hónapig s itt többeket csodálatosan meggyógyít.

* 1. Melita vagy Málta szigete feniciai gyarmat, de az apostoli időben már két század óta római gyarmat volt.

* 2. A sziget lakói barbároknak neveztetnek, mert nem beszéltek görögül. Szt. Pál valamit érthetett a sziget lakóinak a nyelvén a rokonság miatt, mely a feniciai és a héber nyelv között van, viszont a sziget lakói közül többen tudtak görögül és latinul.

* 4. A görögök és a rómaiak megszemélyesítették a bosszúállást és istennő gyanánt tisztelték.

* 7. A sziget főembere: ez volt a hivatalos címe a sziget kormányzójának, aki Szicilia helytartójának helyettese volt. Melita ugyanis Szicilia római tartományhoz tartozott. Publius, mint a római államhatalom képviselője, felelős volt a római katonák és foglyok sorsáért, ezért befogadta őket, gondoskodott élelmezésükről és ezt kegyesen, jó szívvel cselekedte.

* 9. A betegek mind eljöttek, a görög szerint: a többiek is, kik a szigeten betegek voltak, eljöttek. Az apostolt és társait elhalmozták a szükséges dolgokkal, mert a hajótöréskor mindenük odaveszett.

* 11-15. Az apostol útja Melitától Rómáig.

* 11. Az apostol október végén ért Melitára, ha három hónapig időzött itt, akkor elindulása február elejére esik. Az ókorban a Dioszkurokat, Kasztort és Polluxot, kiket a görögök félistenek gyanánt tiszteltek, a hajósok védelmezőinek tartották s a hajók elülső részére ráfestették a képüket, vagy kifaragták az alakjukat.

* 12. Szirakusza római gyarmatváros volt Szicília szigetének keleti partján.

* 13. A parttól elkerültek ívben (más értelmezés szerint szorosan a part mentén haladtak), mert a szél iránya kedvezőtlen volt és a messzinai öbölben Regiumba értek. Közben a szél kedvezőre fordult s most már gyors menettel haladtak Nápoly fölé, Puteoliba.

* 14. Puteoliban testvéreket találtak: ez is mutatja, hogy a kereszténység mily gyorsasággal terjedt el a római birodalom azon városaiban, melyeknek – mint Puteolinak – élénk kereskedelmi forgalmuk volt a keleti városokkal, Antiochiával, Alexandriaval, Efezussal és Korintussal. A százados szívesen megadta az engedélyt a hét napi tartózkodásra Puteoliban. Közben valószínűleg utasításokat kért Rómából a nagyszámú fogoly elhelyezésére.

* 15. Forum Appii mintegy 60, Trés Tabernae 48 kilométernyire van Róma előtt a Via Appia nevű úton. Róma városának keresztény hívei néhány év előtt kaptak levelet az apostoltól (58-ban) s vágyódtak utána, hogy őt lássák, siettek tehát elébe. Az apostol előre látja, hogy az evangélium nagy eredménnyel fog köztük elterjedni, ezért bizalomra gerjed és hálás az Istennek.

* 16-31. Szt. Pál a római zsidók főembereinek akarja hirdetni fogságában az evangéliumot, de visszautasításra talál.

* 16. Az apostol bérelhetett magának lakást magánházban, ezt a kedvezményt megadták olyan fogolynak, ki nem volt vádolva főbenjáró bűnnel. De a magánlakáson is katona őrizete alatt állott, balkarja oda volt láncolva egy katona jobbkarjához. Ez volt a katonai őrizet. A katonák gyakran váltakoztak.

* 17. Az apostol tisztázni akarta magát a római zsidók főemberei előtt azoktól a vádaktól, melyeket róla terjesztettek, meg akarta nekik magyarázni, hogy fogoly ugyan, de a zsidó nép ellen nem vétett. A zsidóknak ekkor hét zsinagógájuk volt Rómában s úgy látszik, a zsinagógák elüljárói jöttek el az apostolhoz. A nép a zsidó nép, az Istennek választott népe.

* 19. A zsidók ellenezték az apostolnak szabadonbocsátását (Csel. 21,36; 22,22; 25,24.), azért az apostol joggal mondhatja, hogy a zsidóknak ellene való mesterkedései miatt volt kénytelen a császárhoz fellebbezni.

* 20. Szt. Pál azért akarta látni a római zsidókat, hogy kijelentse előttük, mi a fogságának az igazi oka. Az ok az, hogy hirdette a Messiás eljöttét, amit Izrael népe remélve vár. (Csel. 26,6. sk.)

* 21. A zsidók nem mondják, hogy eddig semmit sem hallottak az apostolról. Nem kaptak levelet, azaz hivatalos iratot a jeruzsálemi főtanácstól, nem értesültek róla, hogy az apostol miért került fogságba, azért igen tartózkodóan viselkednek.

* 22. A zsidók tudnak a kereszténységről. Nem is lehetett másként, hisz tudjuk az apostolnak leveléből, melyet néhány évvel előbb a római keresztényedhez írt, hogy Rómában ekkor már régen volt keresztény egyház, mely ugyan leginkább pogánykeresztényekből állott, de voltak benne zsidók is. A római zsidók szemében a kereszténység felekezet, melyről nem akarnak véleményt mondani, de tudják róla, hogy mindenütt ellenzésre talál. Szt. Pálról a zsidók azt híresztelték, hogy lerontja Mózesnek és a prófétáknak a tekintélyét. Az apostol meg épen Mózesnek és a prófétáknak írásaiból hirdeti Jézust és azt, hogy Jézus a Messiás, kinek eljövetelét hirdette Mózes és a próféták.

* 25. A zsidók egymással vitatkoztak Szt. Pálnak bizonyítékairól, amelyekkel kimutatta, hogy Jézus a Messiás.

* 26-27. Iz. 6,9. 10. A próféta szavainak értelmezését lásd Máté 13,13. jegyz. (V. ö. Márk 4,12. Luk. 8,10. Ján. 12,40.) A próféta a kortársaihoz intézi szavait, Szt. Pál pedig, épúgy, mint Krisztus Urunk (Máté 13,14. és párh.) koruknak hitetlen zsidóira alkalmazza őket, mivel a régi zsidók, kik nem hittek a prófétáknak, előképei azoknak a zsidóknak, kik nem hisznek Krisztus és az apostolok tanításának. A zsidók önhibájukból zárják el maguk elől a kegyelem forrásait, csukva tartják szemüket az evangéliumi tanítás világossága előtt, megátalkodnak a rosszban és nem akarnak megtérni, hogy lelkűk meggyógyuljon.

* 28. Az Isten üdvössége, a messiási üdvösség, melyet a pogányoknak hirdetnek. Azok hívő lélekkel fogadják azt.

* 29. Az apostol két teljes évet töltött a bérelt magánlakásban. Szt. Lukács e szavakkal értésünkre adja, hogy a két esztendő elteltével az apostol helyzetében változás következett be. A pöre végre tárgyalásra került, az ítélet csak felmentő lehetett és Szt. Pál még néhány éven át nagy tevékenységet fejtett ki az evangélium hirdetésében. (Lásd Tim. I. 1,3-20; 3,14. Tim. II. 1,15-18; 2,9; 4,6. 27. Tit. 1,5; 3,12-15.)