Az apostolok az Úr Jézus Krisztus parancsa szerint (Máté 28,19.) szétmentek mindenfelé és hirdették az evangéliomot. Az Isten igéjének ezen, élőszóval tett hirdetése által akarták a népeket a hitre téríteni. Azonban nem csupán ez egyetlen módot használták a hivők üdvének eszközlésére. Ugyanis, mivel az ujdonalapított egyes keresztény községeknél sok időt nem tölthettek, hanem tovább kellett menniök, hogy az üdv tanitását más helyekre is elvigyék, azért írás által akarták pótolni, mi élőszóval többé nem lehetett megtenniök. Intő leveleket írtak a megalapított egyházakhoz, vagy azok egyes személyeihez, hogy őket a hitben erősitsék, a kisértetekben és szenvedésekben vigasztalják, a veszedelmek, különösen a beharapózni kezdő kártékony tévtanok ellen óvják, hogy az isteni tanítmánynak általok elhintett magva ismét el ne fojtassék. Némelykor írtak oly egyházakhoz is, melyeket nem ők, hanem tanítványaik térítettek meg, mivel remélték, hogy az ő szavuk főtekintélylyel és legnagyobb súlylyal fog bírni előttök. Ezen intő irások apostoli leveleknek neveztetnek. Mindezen levelekre különös körűlmények adtak alkalmat, s nem azon végből irattak, hogy bennök a keresztény tanítmány teljes összesége közöltessék, hanem csak bizonyos, egyes tanítmányokra vonatkoznak, melyeknek részletesebb előadását a szent apostolok különösen szükségesnek tartották. Némely tanítmányról csak futólag tesznek említést, és sokról épen szót sem tesznek. Valamint tehát a szent evangéliomok nem foglalják magokban Krisztus egész tanítását, úgy az apostoli levelek sem tartalmazzák azt teljesen. Ezt a hithirdetők szóbeli tanítás által teljesítették, valamint maiglan is a lelkipásztorok tanítása által hiszünk és erősíttetünk meg a hitben (lásd Máté 28. r. 22-ik jegyz. Rom. 10,17.). Ámbár pedig az apostolok leveleiben nem foglaltatik mindaz, mit ők hirdettek, s Krisztus tanítmányának egy részét csak az élő hagyományban találhatjuk föl, mindazáltal, mint művei a Szentléleknek, igen nagy becsűek ezen levelek, és a keresztények által kezdettől mindenkor a legnagyobb tiszteletben tartattak. Valamint az ó szövetségi szent könyvek, úgy az evangéliomok és az apostolok levelei is az istenitisztelet alatt olvastatni szoktak, s ezek azokkal és a szóbeli hagyománynyal egyetemben a hitbeli és erkölcsi igazságok kútfejét és főszabályát tették. Nem minden apostoltól bírunk levelet. Azon leveleket, melyek a szent könyvek jegyzékében találtatnak, írták szent Pál, Péter, János, Jakab és Júdás Taddeus apostolok. Ez apostoli levelek közől tizennégy a nemzetek apostolától, Páltól való, kinek élete és tettei az apostolok cselekedetei könyvében adatnak elő. Apostoli útjain különféle alkalmaknál fogva írta azokat, s az evangéliomok után a keresztény tanítmánynak és bölcseségnek legnagyobb kincseit foglalják magokban e levelek. Az új szövetségi szent könyvek jelen gyüjteményében nem azon időrenddel következnek egymás után, mely szerint írattak; hanem a nagyobb levelek elöl vannak, a kisebbek utóbb következnek, s ezek között ismét előbb fordúlnak elé, melyek egész gyülekezetekhez küldettek, mint az egyes személyekhez irottak. Valamennyit a zsidókhoz írt levél zárja be, mivel az anyaszentegyházban több ideig eldöntetlen maradt e kérdés, vajjon e levél szerzője szent Pál-e, vagy más valamely szent iró? Különös, nagyfontosságú tartalmáért, vagy, mint némelyek vélik, a romai egyház elsősége tekintetéből, legelső helyen áll a romaiakhoz írt levél.