DÁNIEL JÖVENDÖLÉSE.
Dán 1
Dániel a többi ifjakkal fogságra vitetik Babilonba, az udvarnál a király szolgálatára neveltetik, az isteni törvényhez hű marad, és Isten őt betölti bölcseséggel.
Joakim, Júda királya országlásának harmadik esztendejében, eljöve Nabukodonozor, a babiloni király, Jerusalembe, és megszállá azt.
És kezébe adá az Úr Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét; és elvivé azokat Szennaár földére, az ő istene házába, és az edényeket bevivé az ő istenének kincstárába.
És mondá a király Asfeneznek, az udvari tisztek fejedelmének, hogy vigyen be Izrael fiai közől s a királyok és fejedelmek ivadékából
gyermekeket, kikben nincs semmi hiba, ékes ábrázatúakat, és jártasokat minden bölcseségben, okossággal és tudománynyal bírókat, jól nevelteket, kik a király palotájában állhassanak, hogy tanítsa azokat irásra és a kaldeusok nyelvére.
És rendele nekik a király élelmet naponkint önétkeiből és a borból, melyből ő iszik vala, hogy így tartatván három esztendeig, azután álljanak a király színe előtt.
Valának pedig azok között Júda fiaiból: Dániel, Ananiás, Misael és Azariás.
És az udvari tisztek fejedelme neveket ada nekik: Dánielt Boldizsárnak, Ananiást Sidráknak, Misaelt Misáknak, és Azariást Abdenágónak nevezvén.
Dániel pedig eltökéllé szivében, hogy nem fertőzteti meg magát a király asztalával, sem az ő italának borával; és kéré az udvari tisztek fejedelmét, hogy meg ne fertőztessék.
Kedvessé tette pedig az Isten Dánielt, s ez kegyelmet és irgalmat talála az udvari tisztek fejedelme előtt.
És mondá az udvari tisztek fejedelme Dánielnek: Félem én uramat, a királyt, ki nektek ételt és italt rendelt, ki ha orczátokat ösztövérebbeknek látja a többi, veletek egykorú ifjakénál, kárhozatot hoztok fejemre a királynál.
És Dániel mondá Malazárnak, kire az udvari tisztek fejedelme bízta vala Dánielt, Ananiást, Misaelt és Azariást:
Tégy kisérletet velünk, te szolgáiddal, kérlek, tíz napig, és adjanak nekünk zöldséget ételűl, és vizet italúl.
És szemléld meg orczáinkat és a gyermekek orczáit, kik a királyi ételekkel élnek; és a mint jónak látod, úgy cselekedjél szolgáiddal.
Ki hallván az ilyen beszédet, megkisérlé őket tíz napig.
Tíz nap után pedig arczaik szebbeknek és teljesbeknek látszának mindazon gyermekekéinél, kik a királyi étellel élnek vala.
Malazár tehát elvevé étköket és italuk borát, és zöldség-ételeket ada nekik.
E gyermekeknek pedig tudományt és értelmet ada Isten minden könyvben és bölcseségben; Dánielnek pedig minden látomások és álmok értelmezését.
Eltelvén tehát a napok, melyek után mondotta vala a király, hogy bevitessenek, bevivé őket az udvaritisztek fejedelme Nabukodonozor színe elé.
És szóla velök a király, s mindnyájok között sem találtattak olyanok, mint Dániel, Ananiás, Misael és Azariás; és udvarlának a király színe előtt.
És minden bölcs és értelmes beszédben, melyről tudakozódott tőlök a király, tízszerte fölebb találá őket, mint minden jósokat és varázslókat, kik egész országában valának.
Igy volt Dániel Círus királynak első esztendejéig. [Dániel 6,28.]
Nabukodonozor álma. A bölcsek nem tudják ez álom jelentését megfejteni; Dániel megfejti, s ezért nagy méltóságra emeltetik.
Nabukodonozor országlásának második esztendejében, Nabukodonozor álmot láta, és megrettenvén az ő lelke, álma elenyészék tőle.
Parancsolá tehát a király, hogy hivassanak össze a jósok és varázslók és bűbájosok és kaldeusok, hogy kijelentsék a királynak az ő álmait; kik eljövén, megállának a király előtt.
És mondá nekik a király: Álmot láttam; de elmémben megzavarodván, nem tudom, mit láttam.
És a kaldeusok felelének a királynak szírusúl: Király! örökké élj! Mondd meg az álmot szolgáidnak, és értelmét kijelentjük.
És felelvén a király, mondá a kaldeusoknak: Elfeledtem a dolgot. Ha ki nem jelentitek nekem az álmot és annak értelmét, elvesztek ti, és házaitok közrebocsáttatnak;
ha pedig az álmot és annak jelentését elbeszélitek, jutalmakat és ajándékokat és nagy tiszteletet nyertek tőlem; azért mondjátok meg nekem az álmot és annak jelentését.
Felelének másodszor és mondák: A király az álmot mondja meg szolgáinak, és értelmét kijelentjük.
Felele a király, és mondá: Bizony látom, hogy csak időt akartok nyerni, tudván, hogy elfeledtem a dolgot.
Ha tehát az álmot ki nem jelentitek nekem, csak azon egyet itélem felőletek, hogy hamis és álnoksággal teljes értelmezést koholtok, hogy szóval tartsatok engem, míglen az idő elmúlik. Azért az álmot mondjátok meg nekem, hadd tudjam, hogy annak igaz jelentését adjátok.
Felelvén pedig a kaldeusok a király előtt, mondák: Nincs ember a földön, ki e beszédedet, oh király, teljesíthesse; de a nagy és a hatalmas királyok közől sem kérdez senki ily dolgot semmi jóstól és varázslótól.
Mert a dolog, melyet te kérdesz, király, nehéz, senki sem találtatik, ki azt kijelentse a király színe előtt, az isteneken kívűl, kik nem társalkodnak az emberekkel.
Ezt hallván a király, dühében és nagy haragjában megparancsolá, hogy veszszenek Babilon minden bölcsei.
És kihirdettetvén az itélet, hogy a bölcsek megölessenek; Dániel és az ő társai is kerestettek, hogy elveszszenek.
Akkor Dániel értekezék a törvényről s az itéletről Ariokkal, a királyi sereg fejedelmével, ki megölni indúlt Babilon bölcseit.
És megkérdé azt, ki e fölhatalmazást nyerte a királytól: miokért mondott a király oly kegyetlen itéletet? Mikor tehát Ariok a dolgot kijelentette Dánielnek,
Dániel bemenvén, kéré a királyt, adjon időt neki, s a megfejtést kijelenti a királynak.
És hazamenvén, Ananiásnak és Misaelnek és Azariásnak, az ő társainak megjelenté a dolgot;
hogy irgalmasságért esedezzenek a mennyei Isten színe előtt e titok végett, és el ne veszszenek Dániel és társai Babilon többi bölcseivel.
Akkor Dánielnek a titok éjjeli látomás által kinyilatkoztaték; és áldá a mennynek Istenét Dániel,
és szólván, mondá: Legyen áldott az Úr neve mindörökön örökké! mert övé a bölcseség és az erő.
És ő változtatja az időket és az időszakokat, ő szűntet meg és alkot országokat; bölcseséget ad a bölcseknek, és tudományt az értelmeseknek.
Ő nyilatkoztatja ki a mély és elrejtett dolgokat, és tudja a sötétségben történteket, és a világosság ővele vagyon. [Kor. I. 4,5. Ján. 1,9. 8,12. Ján. I. 1,5.]
Neked adok hálát, atyáink Istene! és téged dicsérlek: mert bölcseséget és erőt adtál nekem; és most megmutattad nekem, a miket kértünk tőled, mert a király dolgát kinyilatkoztattad nekünk.
Ezek után bemenvén Dániel Ariokhoz, kit rendelt vala a király Babilon bölcseinek elvesztésére, így szóla neki: Babilon bölcseit ne veszítsd el, hanem vígy be engem a király színe elé, és a megfejtést elbeszélem a királynak.
Akkor Ariok sietve bevivé Dánielt a királyhoz, és mondá neki: Találtam embert Júda fogoly-fiai közől, ki a megfejtést kijelentse a királynak.
Felelé a király, és mondá Dánielnek, kinek Boldizsár vala neve: Véled-e bizonynyal, hogy kijelentheted nekem az álmot, melyet láttam, és annak megfejtését?
És felelvén Dániel a király előtt, mondá: A titkot, melyet a király kérdez, a bölcsek, varázslók, jósok és bűbájosok nem jelenthetik ki a királynak;
de vagyon Isten mennyben, a titkok kinyilatkoztatója, ki tudtúl adja neked, Nabukodonozor király, a mik jövendők az utolsó időkben. A te álmod és látomásaid fekvőhelyeden, im ezek:
Te, király! gondolkodni kezdettél ágyadban, mi fog következni ezek után? és a titkok kinyilatkoztatója megmutatta neked, a mik jövendők.
Nekem is, nem a bölcseség által, mintha ez bennem nagyobb volna, mint minden más élőben, lőn kinyilatkoztatva ez a titok: hanem hogy a megfejtés tudva legyen a királynál, és elméd gondolatait értsd.
Te, király! nézél, és ime mint egy nagy képszobor, ama nagy és igen magas képszobor előtted álla, és tekintete rettenetes vala.
E képszobornak feje finom színaranyból vala, melle pedig és karjai ezüstből, hasa pedig és tomporai rézből,
szárai pedig vasból, lábai pedig részint vasból részint cserépből valának.
Igy látád, míglen kiszakada egy kő a hegyből kéz nélkül, és megüté a képszobornak vas- és cserép-lábait, és összetöré azokat.
Akkor összetörének egyetemben a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérű polyvája, melyet a szél elragad, hogy helye sem található; a kő pedig, mely megütötte vala a képszobrot, nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.
Ez az álom; annak jelentését is megmondjuk előtted, oh király!
Te a királyok királya vagy; és a mennynek Istene országot és erősséget, hatalmat és dicsőséget adott neked,
és mindent, a hol laknak az emberek fiai és a mezei vadak; az égi madarakat is kezedbe adta, és mindent a te birtokod alá rendelt; te vagy tehát az arany fő.
És teutánad más, ezüst ország támad, náladnál kisebb; és ismét harmadik, réz ország, mely parancsolni fog az egész földnek.
És a negyedik ország leszen mint a vas; valamint a vas összeront és tör mindent, úgy összerontja és töri az mindezeket.
Mivel pedig láttad a lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból: az az ország meg fog oszolni, de mindazáltal vas leszen alapja, a mint láttad a vasat vegyítve agyagcseréppel.
És mint a lábak újjai részint vasból, részint agyagból valának, úgy az ország részint erős leszen, részint romladozó.
A mint pedig láttad a vasat vegyítve agyagcseréppel, összevegyíttetnek ugyan emberi nemzés által, de nem forradnak össze, valamint a vas nem vegyűlhet egygyé a cseréppel.
Azon országok napjaiban pedig országot támaszt a mennynek Istene, mely föl nem oszol mindörökké, és annak országa más népnek nem adatik; ez megrontja és megemészti mindazon országokat, maga pedig megmarad mindörökké,
a szerint, a mint láttad, hogy a hegyből kéz nélkül kiszakadt egy kő, és összerombolta a cserepet, a vasat és rezet, az ezüstöt és aranyat. A nagy Isten így megmutatta a királynak, a mik ezután jövendők. És igaz az álom, és bizonyos annak jelentése.
Ekkor Nabukodonozor király arczra borúla, és Dánielt imádá, és megparancsolá, hogy áldozatokat és jóillatszert áldozzanak neki.
Szólván pedig a király, mondá Dánielnek: Bizonyára a ti Istenetek, ő az istenek Istene és a királyok ura és a titkok kinyilatkoztatója, mert te fejthetted meg ezt a titkot.
Ezután a király Dánielt fölmagasztalá, és sok s nagy ajándékokat ada neki, és fejedelemmé tevé őt Babilon minden tartományain, és a birák között előljáróvá Babilon minden bölcsei fölött.
Dániel pedig megkéré a királyt; s ez Babilon tartományának ügyviselőivé rendelé Sidrákot, Misákot és Abdenágót; maga Dániel pedig a király ajtajánál vala.
Nabukodonozor arany képszobra. Dániel társai a tűzkemenczében s ezek imádsága ottan. Nabukodonozor kedvező parancsai a zsidók részére.
Nabukodonozor király aranyból képszobrot csináltata, hatvan könyöknyi magasságút, hat könyöknyi szélességűt, és fölállíttatá azt Babilon tartományában Dúra mezején.
Ezután Nabukodonozor király elkülde egybegyűjteni a fejedelmeket, a birákat és törvénytevőket, hadnagyokat, urakat és helytartókat, és a tartományok minden főembereit, hogy jőjenek össze a képszobor fölavatására, melyet emelt vala Nabukodonozor király.
Egybegyűlének tehát a fejedelmek, a bírák és törvénytevők, a hadnagyok és urak és az előkelők, kik tisztségekben valának, s a tartományok minden főemberei, hogy együtt legyenek a képszobor fölavatásán, melyet emelt vala Nabukodonozor király; állának pedig a képszobor előtt, melyet Nabukodonozor király emelt vala.
És a hirdető hangosan kiáltá: Meghagyatik nektek, népeknek, nemzetségeknek és nyelveknek:
A mely órában halljátok a harsona, a síp, és czitera, a lant és hárfa az énekszó és mindenféle hangszerek zengését, leborúlván imádjátok az arany képszobrot, melyet Nabukodonozor király emelt.
Ha pedig valaki leborúlva nem imádja, azon órában bevettetik az égő tüzes kemenczébe.
Ezekután tehát mihelyt meghallák minden népek a harsona, a síp és czitera, a lant és hárfa, az énekszó és mindenféle hangszerek zengését, minden népek, nemzetségek és nyelvüek leborúlva imádák az arany képszobrot, melyet Nabukodonozor király emelt vala.
De azon időben legottan eléállván a kaldeus férfiak, bevádolák a zsidókat,
és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!
Te, király! parancsot adtál ki, hogy minden ember, a ki hallja a harsona, a síp és czitera, a lant és hárfa, az énekszó és mindenféle hangszerek zengését, borúljon le, és imádja az arany képszobrot.
Ha pedig valaki leborúlva nem imádja, az égő tüzes kemenczébe vettessék.
Vannak azonban zsidó férfiak, kiket Babilon tartományának ügyviselőivé rendeltél, Sidrák, Misák és Abdenágó; e férfiak megvetették, oh király! parancsodat, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany képszobrot, melyet emeltél, nem imádják.
Akkor Nabukodonozor dühében és haragjában parancsolá, hogy hozzák elé Sidrákot, Misákot és Abdenágót; kik mindjárt a király színe elé hozattak.
És szólván Nabukodonozor király, mondá nekik: Sidrák, Misák és Abdenágó! valóban nem tisztelitek-e az én istenemet? és az arany képszobrot, melyet emeltem, nem imádjátok-e?
Most tehát, ha készen vagytok, a mely órában halljátok a harsona, a síp, czitera, lant és hárfa, az énekszó és minden hangszerek zengését, borúljatok le, és imádjátok a képszobrot, melyet állítottam; hogyha nem imádjátok, azon órában be fogtok vettetni az égő tüzes kemenczébe; és ki az az Isten, ki megment titeket az én kezemből?
Felelvén Sidrák, Misák és Abdenágó, mondák Nabukodonozor királynak: Nem szükség erre neked megfelelnünk.
Mert ime a mi Istenünk, kit tisztelünk, megmenthet minket az égő tüzes kemenczéből, és a te kezeidből, oh király, megszabadíthat.
De ha ezt nem akarná is, tudtodra legyen, király! hogy a te isteneidet nem tiszteljük, és az arany képszobrot, melyet emeltél, nem imádjuk.
Akkor Nabukodonozor eltelék boszúsággal, és orczájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abdenágó ellen, és megparancsolá, hogy gyujtsák be a kemenczét hétszerte jobban, mintsem szokott volt begyujtatni.
És seregéből a legerősebb férfiaknak megparancsolá, hogy megkötvén Sidrák, Misák és Abdenágó lábait, az égő tüzes kemenczébe vessék őket.
S ezen férfiak legottan megkötöztetve, nadrágjokban és süvegökben, sarujokban és ruhájokban az égő tüzes kemenczének közepébe vettetének.
Mert a király parancsa sürgeté, a kemencze pedig igen be volt gyujtva, úgy hogy azon férfiakat, kik bevetették vala Sidrákot, Misákot és Abdenágót, megölé a tűz lángja.
E három férfiú pedig, azaz, Sidrák, Misák és Abdenágó kötözve lévén, az égő tüzes kemencze közepébe esének.
A következőket a héber könyvekben nem találtam. )
És a láng közepett járának, dicsérvén az Istent és áldván az Urat.
Azariás pedig állván, így imádkozék, és megnyitván száját a tűz közepett, mondá:
Áldott vagy Uram, atyáink Istene! dicséretes és dicsőséges a te neved mindörökké;
mert igazságos vagy mindenben, miket velünk cselekedtél, és minden cselekedeteid igazak, és utaid egyenesek, és minden itéleteid igazak.
Mert igaz itéleteket cselekedtél mindazok szerint, miket ránk hoztál és atyáink szent városára, Jerusalemre; mert igazságos itélettel hoztad ránk mindezeket a mi bűneink miatt.
Mert vétkeztünk és gonoszúl cselekedtünk, eltávozván tőled, és vétkeztünk mindenekben;
parancsaidat nem hallgattuk, nem tartottuk meg, és nem cselekedtünk úgy, mint te parancsoltad vala nekünk, hogy jól legyen dolgunk.
Azért mindazt, miket ránk hoztál, és mind a miket cselekedtél velünk, igaz itélettel cselekedted.
Átadván minket igazságtalan, gonosz és törvényszegő ellenségeink kezébe, és oly igazságtalan királynak, kinél nincs gonoszabb az egész földön.
Most szánkat sem nyithatjuk meg, szégyenné és gyalázattá lettünk szolgáidnak és azoknak, kik téged tisztelnek.
Kérünk, ne adj kézbe minket mindörökre a te nevedért, és ne bontsd föl szövetségedet.
És ne vond el tőlünk irgalmasságodat Ábrahámért, a te kedveltedért, Izsákért, a te szolgádért, és Izraelért, a te szentedért,
kiknek szólottál, megigérvén, hogy megsokasítod az ő ivadékukat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján vagyon;
mert, Uram, csekélyebbek lettünk minden nemzetnél, és meg vagyunk alázva most az egész földön bűneinkért.
És nincs ez időben fejedelem, vezér és próféta, sem égő-, sem eledel-, sem hála-áldozat, sem jó illatszer, sem hely a zsengéknek teelőtted,
hogy megnyerhetnők irgalmasságodat. Hanem töredelmes lélekkel és alázatos szívvel lévén, fogadj be minket.
Mint a kosokból és tulkokból s ezer kövér bárányokból való égő-áldozatban, úgy legyen most a te színed előtt kedves a mi áldozatunk; mert nem szégyenűlnek meg a tebenned bízók.
És most követünk téged teljes szívvel, és félünk téged, és keressük a te színedet.
Ne szégyeníts meg minket, hanem cselekedjél velünk a te kegyességed szerint és irgalmad sokasága szerint.
És ments ki minket a te csodatételeid szerint, és dicsőitsd meg a te nevedet, Uram!
És szégyenűljenek meg mindnyájan, kik gonoszt mutatnak a te szolgáid iránt, szégyenűljenek meg mindenhatóságod által, és tiportassék le az ő erejök.
És tudják meg, hogy te vagy egyedűl az Úr Isten és dicsőséges a föld kerekségén.
És nem szűnének meg a király szolgái, kik bevetették vala őket, gyujtogatni a kemenczét kénköves enyvvel és csöpűvel, szurokkal és venyigékkel;
és kiüte a láng a kemencze fölött negyvenkilencz könyöknyire;
kiüte és megégeté, kiket a kemencze mellett talált a kaldeusok közől.
Az Úr angyala pedig leszálla Azariással és társaival a kemenczébe, és a tűz lángját kétfelé üté a kemenczében,
és olyanná tevé a kemencze közepét, mint harmaton a szellő lengedezését; és a tűz teljességgel nem illeté őket, semmi fájdalmokra és semmi bántásokra sem lőn.
Ekkor azok hárman mind egy szájjal dicsérék, dicsőiték és áldák Istent a kemenczében, mondván:
Áldott vagy, Uram, Atyáink Istene! dicséretes, dicsőséges és magasztos mindörökké; és áldott a te dicsőséged szent neve, dicséretes és magasztos mindörökké.
Áldott vagy te dicsőséged szent templomában, fölötte dicséretes és fölötte dicsőséges mindörökké.
Áldott vagy te országod királyi székében, fölötte dicséretes és fölötte magasztos mindörökké.
Áldott vagy te, ki átlátod a mélységeket, és a kerubokon ülsz, dicséretes és magasztos mindörökké.
Áldott vagy az ég erősségében, dicséretes és dicsőséges mindörökké.
Áldjátok az Úr minden alkotmányai az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok az Úr angyalai az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok egek az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké. [Zsolt. 148,4.]
Áldjátok minden egek fölötti vizek az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok az Úr minden erősségei az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok nap és hold az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok égi csillagok az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok minden záporeső és harmat az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok Isten minden szelei az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok tűz és hőség az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok hideg és hőség az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok harmat és zuzmaráz az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok fagy és hideg az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok jég és hó az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok éjek és napok az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok világosság és sötétség az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok villámok és felhők az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldja a föld az Urat, dicsérje és magasztalja őt mindörökké.
Áldjátok hegyek és halmok az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok minden földi termények az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok kútforrások az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok tengerek és folyóvizek az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok czethalak és a vizekben úszó minden állatok az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok minden égi madarak az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok minden vadak és barmok az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok emberek fiai az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldja Izrael az Urat, dicsérje és magasztalja őt mindörökké.
Áldjátok Úr papjai az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok Úr szolgái az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok igazak szivei és lelkei az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok szentek és alázatos szivűek az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké.
Áldjátok Ananiás, Azariás, Misael az Urat, dicsérjétek és magasztaljátok őt mindörökké; mert kimentett minket a pokolból, és kiragadott a halál kezéből, és megszabadított az égő láng közepéből, és a tűz közepéből kimentett minket.
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart az ő irgalmassága.
Áldjátok minden istenfélők az Urat, az istenek Istenét; dicsérjétek és adjatok hálát neki, mert mindörökké tart az ő irgalmassága.
Eddig nincs a héberben, és a miket ide tettünk, Theodotion kiadásából vettük át. )
(Kald. 24.) Ekkor Nabukodonozor király elálmélkodék, és sietséggel fölkelvén, mondá főembereinek: Nem három férfiút vetettünk-e kötve a tűz közepébe? kik felelvén a királynak mondák: Bizonynyal annyit, oh király!
(25.) Felele és mondá: Ime én négy megoldott férfiút látok, és a tűz közepett járnak, és semmi sérelem nincs bennök; és a negyedik ábrázatra hasonló az Isten fiához.
(26.) Akkor Nabukodonozor az égő tüzes kemencze ajtajához járúlván, mondá: Sidrák, Misák és Abdenágó, a fölséges Isten szolgái! lépjetek ki, és jőjetek elé. És azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abdenágó a tűz közepéből.
(27.) És egybegyűlvén a főemberek és birák, a törvénytevők és a király hatalmasai, nézik vala azon férfiakat, hogy semmi hatalma sem lett a tűznek az ő testeiken, és fejökön a haj sem perzselődött meg, sem lábravalójok nem változott, sőt még a tűznek szaga sem járta át őket. [Luk. 12,7. 21,18.]
(28.) És kitörvén Nabukodonozor, mondá: Áldott az ő Istenök, tudniillik, Sidráké, Misáké és Abdenágóé, ki elküldötte angyalát, és megszabadította szolgáit, kik benne hittek. Ők a király szavát elmellőzték, és kézbe adták testeiket, hogy ne szolgáljanak és ne imádjanak semmi más istent az ő Istenökön kivűl.
(29.) Éntőlem azért ez a végzés adatik, hogy a ki bármely nép-, nemzetség- és nyelvüekből, káromlást szól Sidrák, Misák és Abdenágó Istene ellen, veszszen az, és háza pusztíttassék el; mert nincs más Isten, ki így megszabadíthatna.
(30.) Akkor a király ismét nagyra emelé Sidrákot, Misákot és Abdenágót Babilon tartományában.
(31.) Nabukodonozor király minden népeknek, nemzeteknek és nyelvűeknek, kik az egész földön laknak. Békeségtek növekedjék.
(32.) Jeleket és csodákat cselekedett énnálam a fölséges Isten; ugyanazért tetszett nekem hirdetni
(33.) az ő jeleit, mert nagyok, és az ő csodáit, mert hatalmasok; az ő országa örökkévaló ország, és hatalmassága nemzedékről nemzedékre tart. [Dán. 4,31. 7,14.]
Nabukodonozor álma; a levágott fa. Dániel megfejti az álmot, ez teljesedik. Nabukodonozor bizonyos ideig a barmok között tartózkodik, azután ismét visszahelyezik őt uralmába.
Én, Nabukodonozor, nyugodtan élvén házamban, és virágozva palotámban,
álmot láték, mely megrettente engem; ágyamban gondolataim és látomásaim megháborítának engem.
És parancsot adék, hogy színem elé hozassanak Babilon minden bölcsei, és hogy az álom jelentését fejtsék meg nekem.
Akkor bejövének a jósok, varázslók, kaldeusok és bűbájosok, és az álmot elbeszélém előttök, de jelentését nem fejték meg nekem;
mígnem társok, Dániel, bejött színem elé, kinek neve Boldizsár, az én istenem neve szerint, kiben a szent istenek lelke vagyon; és az álmot előtte elbeszélém:
Boldizsár, jósok fejedelme! mivel tudom, hogy a szent istenek lelke vagyon benned, és semmi titok sem fejthetlen előtted, az én álomlátásaimat, és azok jelentését beszéld el.
Az én látomásom ágyamon ez vala: Nézék, és ime egy fa a föld közepett, fölötte nagy magasságú,
nagy és erős fa, melynek magassága az eget érő, és az egész föld határáig látható vala.
Levelei igen szépek és gyümölcse igen sok vala, s élelme rajta mindennek; alatta lakának a barmok és vadak, és ágain fészkelének az égi madarak; és minden test arról evék.
Látomásom vala ágyamon, és ime egy őr és szent szálla mennyből alá.
Ki erősen kiáltván, így szóla: Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok el ágait, rázzátok le leveleit, és hányjátok szét gyümölcseit; távozzanak el a vadak, melyek alatta vannak, és a madarak az ő ágairól.
Mindazáltal gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és kötöztessék meg vas- és rézlánczczal odakinn a füvön, égi harmattal öntöztessék, és a vadakkal legyen része a föld füvében.
Az ő emberi szive változzék el, és baromi sziv adassék neki, és hét idő teljék el fölötte.
Ez az őrök határozott végzése, ez a szentek beszéde és kivánata; míg megismerik az élők, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országában, és a kinek akarja, annak adja azt, és a legcsekélyebb embert is rendelheti arra. [Kir. I. 2,8. 16,11. s követk.]
Ez álmot láttam én, Nabukodonozor király; te azért, Boldizsár, beszéld el gyorsan jelentését, mert országomnak minden bölcsei nem mondhatták meg jelentését: te pedig megteheted, mert a szent istenek lelke vagyon benned.
Ekkor Dániel, kinek Boldizsár vala neve, kezde önmagában hallgatva gondolkodni közel egy óráig, és gondolatai megháboríták őt. De a király folytatva mondá: Boldizsár! az álom és annak jelentése ne háborítsanak meg téged. Felele Boldizsár és mondá: Uram! az álom szálljon azokra, kik téged gyülölnek, és annak jelentése a te ellenségeidre.
A mely magas és erős fát láttál, melynek magassága az eget éré, s mely ellátszik az egész földre;
melynek ágai igen szépek, és gyümölcse fölötte sok, és mindenek élelme azon, alatta lakván a mezei vadak, és ágain fészkelvén az égi madarak:
te vagy az, király! ki fölmagasztaltattál és megerősödtél, a te nagyságod növekedett és az égig ér, és hatalmad az egész föld határaig.
Hogy pedig látta a király az őrt és szentet leszállani az égből, ki ezt mondá: Vágjátok ki a fát és hányjátok el azt, mindazáltal gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és kötöztessék meg vassal és rézzel a füvön odakinn, és égi harmattal öntöztessék, és a vadakkal legyen az ő tápláléka, mígnem a hét idő eltelik fölötte:
ez a Fölséges végzésének jelentése, mely kimondatott az én uramra, a királyra.
Kivetnek téged az emberek közől, s a barmokkal és vadakkal leszen lakásod; szénát eszel majd, mint az ökör, és égi harmat fog öntözni, és hét idő telik el fölötted, mígnem megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és a kinek akarja, annak adja azt. [Dániel 5,21.]
Mivel pedig megparancsolta, hogy hagyják meg gyökerei törzsökét, tudniillik a fáét: azért országod megmarad neked, miután elismered, hogy mennyből vagyon a hatalom.
Azért, oh király! tessék neked az én tanácsom, és bűneidet váltsd meg alamizsnákkal, és gonoszságaidat a szegényekhez való irgalmassággal; talán elengedi vétkeidet. [Sirákf. 3,33.]
S mindezek rájövének Nabukodonozor királyra.
Tizenkét hónap elteltével, a babiloni palotában sétála,
és szólván a király, mondá: Nemde ez a nagy Babilon, melyet én építettem ország házának az én erősségem hatalmával és dicsőségem tisztességére?
És midőn még a király szájában volt a beszéd, szózat rohana le az égből: Neked mondatik, Nabukodonozor király! országlásod elvétetik tőled,
és az emberek közől kivetnek téged, s a barmokkal és vadakkal leszen lakásod; szénát eszel majd, mint az ökör, és hét idő telik el fölötted, mígnem megtudod, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és a kinek akarja, annak adja azt.
Azon órában beteljesedék a beszéd Nabukodonozoron, és kivetteték az emberek közől, és szénát evék, mint az ökör, és égi harmat öntözé testét, mígnem szőre megnöve, mint a sastollak, és körmei, mint a madarakéi.
Az napok után pedig, én, Nabukodonozor, fölemelém az égre szemeimet, és értelmem visszaadaték nekem; és áldám a Fölségest, és az örökkön élőt dicsérém és dicsőitém; mert az ő hatalma örökkévaló hatalom, és országa nemzedékről nemzedékre tart. [Dán. 3,100.]
És a föld minden lakója ő hozzá képest semmiség; mert akaratja szerint cselekszik ő mind az ég erőseivel, mind a föld lakóival, és nincs ki ellenálljon kezének, és mondja neki: Miért cselekedted?
Ugyanazon időben értelmem visszatérvén hozzám, országom dicsőségébe és fényébe is visszajutottam; és visszanyertem tekintetemet, az én főembereim és biráim megkerestek engem, és országomba visszahelyeztettem; s még nagyobb dicsőségre emeltettem.
Azért most, én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőitem a mennynek királyát: mert minden cselekedetei tökéletesek és az ő utai igazságosak, és a kevélységben járókat meg tudja alázni.
Boldizsár király ismeretlen irást lát a falon. Dániel elolvassa és fölmagasztaltatik. Boldizsár halála és Babilon eleste.
Boldizsár király nagy lakomát szerze ezer föemberének; és kiki életkora szerint iszik vala.
És megborosodván, parancsolá, hogy hozassanak elé az arany és ezüst edények, melyeket atyja, Nabukodonozor elvitt vala a templomból, mely Jerusalemben volt, hogy igyanak azokból a király és főemberei, az ő feleségei és ágyasai.
Eléhozatának tehát az arany és ezüst edények, melyeket elvitt vala a templomból, mely Jerusalemben volt; és ivának azokból a király és főemberei, az ő feleségei és ágyasai.
Ivák a bort, és dicsérék az aranyból, ezüstből és rézből, a vasból, fából és kőből való isteneiket.
Azon órában mint egy iró emberi kéznek ujjai tűnének föl a gyertyatartó ellenében a királyi palota falán; és a király nézi vala az iró kéznek ujjait.
Akkor a király orczája elváltozék, és gondolatai úgy megrettenték őt, hogy veséinek erei ellankadának, és térdei egymáshoz verődének.
Azonnal kiálta a király hangosan: hogy hozzák elé a varázslókat, a kaldeusokat és jósokat. És szólván a király, mondá Babilon bölcseinek: A ki elolvassa ez irást és annak jelentését megfejti nekem, bársonyba fog öltöztetni, és aranyláncz adatik nyakába, és harmadik leszen országomban.
Erre bemenének a király minden bölcsei; de sem az irást nem olvashaták el, sem jelentését nem fejtheték meg a királynak.
Ezen Boldizsár igen megréműle, és orczája elváltozék, de az ő főemberei is megháborodának.
Ekkor jöve a királyné azon dolog miatt, mely történt vala a királylyal és az ő főembereivel, beméne a lakoma-terembe, és szólván, mondá: Király! örökké élj! Ne háborítsanak meg téged gondolataid, orczád se változzék el.
Van egy férfiú országodban, kiben a szent istenek lelke vagyon, és atyád napjaiban tudomány és bölcseség találtatott őbenne: azért atyád, Nabukodonozor király is, a varázslók, bűbájosok, kaldeusok és jósok fejedelmévé tette őt; a te atyád, mondom, oh király!
mert több lélek, okosság és értelem, az álmok értelmezése, titkok kijelentése és bonyodalmak megfejtése találtatott benne, tudniillik Dánielben, kit a király Boldizsárnak nevezett; most tehát hivassék el Dániel, s ő a megfejtést elbeszéli.
Azért bevezették a király elé Dánielt; kinek szólván a király, mondá: Te vagy-e Dániel, Júda fogoly-fiai közől, kit atyám, a király, Júdeából hozott?
Hallottam felőled, hogy az istenek lelkével bírsz, és bőségesebb tudomány, értelem és bölcseség találtatott benned.
Most jöttek be színem elé a bölcs varázslók, hogy ez irást elolvassák és jelentését megfejtsék nekem; de nem mondhatták meg e beszéd értelmét.
Hanem hallottam felőled, hogy te a homályos dolgokat földerítheted, és a bonyolodottakat kifejtheted; ha tehát ez irást el tudod olvasni, és értelmét kijelentheted nekem: bársonyba fogsz öltöztetni, és aranyláncz környezi majd nyakadat, és harmadik fejedelem leszesz országomban.
Melyekre felelvén Dániel, mondá a király előtt: A te ajándékaid legyenek tieid, és házad adományait add másnak; az irást azonban neked, király, elolvasom, és értelmét tudtodra adom.
Oh király! a fölséges Isten országot és méltóságot, dicsőséget és tisztességet adott atyádnak, Nabukodonozornak;
és a méltóság miatt, melyet adott vala neki, minden népek, nemzetek és nyelvűek rettegtek és féltek tőle; ő a kiket akart, megölt, a kiket akart, megvert, és a kiket akart, fölmagasztalt, a kiket akart, megalázott.
Mikor pedig szive fölfuvalkodott, és lelke megátalkodott a kevélységben, levetteték országa királyi székéből, és dicsőségétől megfosztaték;
és kivetteték az emberek fiai közől, de szive is olyanná lőn, mint a barmoké, és a vadszamarakkal vala az ő lakása; szénát evék, mint az ökör, és égi harmat öntözé testét, mignem megismeré, hogy a Fölségesnek van hatalma az emberek országán, és a kit akar, azt emeli föl arra.
Te is, ő fia, Boldizsár! nem aláztad meg szivedet, noha jól tudtad mindezeket:
hanem fölemelkedtél az ég uralkodója ellen, és az ő házának edényeit hozattad eléd, és te és főembereid, feleségeid és ágyasaid bort ittatok azokból; az ezüstből, aranyból és rézből, a vasból, fából és kőből való isteneket is, kik nem látnak, nem hallanak és nem éreznek, dicsérted: az Istent pedig, kinek kezében vagyon lehelleted és minden útad, nem dicsőítetted.
Azért küldetett tőle a kéznek ujja, mely ez irást följegyzé.
Ez pedig az írás, mely följegyeztetett: Mane, Tekel, Fáresz.
És ez az igék jelentése: Mane: számbavette Isten a te országodat és véget vet annak.
Tekel: megmérettél a mérlegben, és hiányosnak találtattál.
Fáresz: elosztatik a te országod, s a médusoknak és persáknak adatik.
Akkor parancsolván a király, felöltözteték Dániel bársonyba, és aranyláncz téteték nyakába; és kihirdetteték felőle, hogy hatalma vagyon, mint harmadiknak az ő országában.
Azon éjjel megöleték a kaldeus Boldizsár király.
És a médus Darius foglalá el az országot, hatvankét esztendős korában.
Dániel tiszteletben tartatik Dariustól is, de azután az oroszlán-verembe vettetik, Isten azonban csodálatosan megtartja őt.
Tetszék Dariusnak, és rendele az országban százhúsz helytartót, hogy egész országában legyenek.
És azok fölött három fejedelmet, kik közől Dániel egyik vala, hogy a helytartók azoknak adjanak számot, és a királynak ne legyen bajlódása.
Azonban Dániel felűlhaladá mind a fejedelmeket és helytartókat, mert az Isten lelkével bővelkedik vala.
A király tehát szándékozék őt az egész ország fölé rendelni. Azért a fejedelmek és helytartók okot keresének a király dolgaiban; de semmi okot, sem gyanút nem találhatának, mivel hű vala, és semmi vétek és gyanú nem találtatott benne.
Mondák azért ama férfiak: Nem találunk mi Dánielben semmi vád-okot, hacsaknem az ő Istene törvényében.
Akkor a fejedelmek és helytartók meglepék a királyt, és így szólának neki: Darius király! örökké élj!
Tanácsot tartottak a te országod minden fejedelmei, a bírák és helytartók, a tanácsosok és törvénytevők, hogy királyi végzés és parancs hirdettessék, mely szerint, ha valaki harmincz napig kéréssel járúl akármely istenhez vagy emberhez tekivűled, oh király! az oroszlánok vermébe vettessék.
Most azért, király! erősítsd meg a végzést, és írd alá a parancsot, hogy meg ne változtassék, mi a médusoktól és persáktól végeztetett, és senkinek se legyen szabad azt megszegni.
Darius tehát kiadá a parancsot és rendelést.
Melyet mikor megérte Dániel, tudniillik, hogy a végzés megerősíttetett, beméne házába, és megnyitván az ablakokat felső teremében, Jerusalem felé naponkint három ízben hajtá meg térdeit, és imádkozék és vallást tőn Istene előtt, mint azelőtt is szokott vala cselekedni.
Azért ama férfiak szorgalmasabban vizsgálódván, Dánielt imádkozva és Istenéhez könyörögve, találák.
És elmenvén, szólának a királynak a parancsolatról: Király! nemde rendelted: hogyha valamely ember harmincz napig kéréssel járúl valakihez az istenek vagy emberek közől tekivűled, oh király! az oroszlánok vermébe vettessék? Kiknek felelvén a király, mondá: Igaz a beszéd, a médusok és persák végzése szerint, melyet nem szabad megszegni.
Erre felelvén, mondák a király előtt: Dániel, egyike Júda fogoly-fiainak, nem gondolt a te törvényeddel és parancsoddal, melyet rendeltél, hanem három ízben imádkozik naponkint az ő könyörgésével.
Hallván e szót a király, igen megszomorodék, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napestig iparkodék, hogy őt megmentse.
Ama férfiak pedig megértvén a királyt, mondák neki: Tudjad király! ez a médusok és persák törvénye, hogy bármely parancsot, melyet a király végez, nem szabad megszegni.
Ekkor parancsolá a király, és eléhozák Dánielt, és beveték őt az oroszlánok vermébe. És mondá a király Dánielnek: A te Istened, kit mindenkor tisztelsz, ő megszabadít téged.
És hozának egy követ, s a verem szájára tevék, melyet bepecsétele a király saját gyürűjével és az ő főembereinek gyürűjével, nehogy valami történjék Dániel ellen.
És elméne a király az ő házába, és lefeküvék vacsorátlan, és étkek nem vitetének eléje, azonfelűl az álom is eltávozék tőle.
Azután a király korán reggel fölkelvén, sietve az oroszlánok verméhez méne;
és a veremhez közelgetvén, Dánielt keserves szóval kiáltá, és szóla neki: Dániel, élő Istennek szolgája! a te Istened, kinek te mindenkor szolgálsz, vajjon megszabadíthatott-e téged az oroszlánoktól?
És Dániel felelvén a királynak, mondá: Király! örökké élj!
Az én Istenem elküldötte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját, és nem ártottak nekem; mert őelőtte igazság találtatott bennem, de, oh király, előtted sem vétettem.
Fölötte nagyon megörűle a király ezen, és parancsolá, hogy Dánielt húzzák ki a veremből; és Dániel kihúzaték a veremből, és semmi sérelem nem találtaték rajta, mert hitt az ő Istenének.
Ezután a király parancsára eléhozatának ama férfiak, kik bevádolták vala Dánielt, és az oroszlánok vermébe vettetének ők és fiaik és feleségeik; s még le sem jutának a verem fenekéig, már megragadák őket az oroszlánok, és minden tetemöket összeroncsolák.
Akkor Dárius király íra minden népeknek, nemzetségeknek és nyelvűeknek, kik az egész földön laknak: Békeségtek növekedjék. [Dániel 3,98.]
Éntőlem adatik ez a parancsolat, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökön örökké való, az ő országa el nem enyészik, és hatalma örökké tart.
Ő a szabadító és üdvözítő, ki jeleket és csodákat teszen az égen és földön, ki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.
Dániel pedig megmarada Darius országlása és a persa Círus országlása alatt. [Dániel 1,21. 13,65.]
A négy szörnyállat által jelképezett négy világbirodalomról, és Krisztus örökkévaló országlásáról.
Boldizsárnak, a babiloni királynak első esztendejében Dániel álmot láta, látomása vala ágyában; és leírván az álmot, rövid beszédbe foglalá, és velejét eléadván, mondá:
Látomásom vala álmomban éjjel, és ime az égnek négy szele harczola a nagy tengeren.
És négy nagy szörnyállat jöve föl a tengerből, egymástól különbözők.
Az első mint egy nőstény-oroszlán, és sas-szárnyai valának; nézém, mig kiszaggattattak szárnyai, és fölemeltetvén a földről, lábaira álla, mint az ember, és emberi szív adaték neki.
És íme más szörnyállat, hasonló a medvéhez melléje álla; és három sor fog vala szájában, és így szólának neki: Kelj föl, és egyél sok húst.
Ezek után nézék, és íme más szörnyállat, mint a párducz, és négy szárnya vala hátán, mint a madárnak, és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték neki.
Ezek után nézék az éjjeli látomásban, és ime a negyedik szörnyállat rettenetes, csodálatos és igen erős vala, nagy fogaival evén és apróra zúzván, és a többit lábaival eltapodván; különbözék pedig a többi állatoktól, melyeket előtte láttam, és tíz szarva vala.
Szemlélém a szarvakat, és ime egy más kicsiny szarv növekedék azok közől, mely előtt három az első szarvak közől kiszakasztaték; és íme ezen szarvban szemek valának, mint az ember szemei, és nagyokat szóló száj.
Nézém, míg a királyi székeket letevék, és az ős-öreg leüle; az ő ruházata fehér vala, mint a hó, és fejének hajszálai, mint a tiszta gyapjú, az ő királyi széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz.
Rohanó tűzfolyam jöve ki az ő színe elől. Ezernyi ezeren szolgálának neki, és tízezerszer százezeren udvarlának neki; az itélet leüle, és a könyvek fölnyittatának.
Nézék a nagy beszédek szava miatt, melyeket ama szarv szólott; és látám, hogy megöletett a szörnyállat, és teste elveszett és tűznek adatott megégetésre;
és a többi szörnyállatoknak is elvétetett hatalmok, és életidejök meghatároztatott időről időre.
Nézék tovább az éjjeli látomásban, és íme az ég felhőiben jöve egy, mint az ember fia, és az ős-öreghez közeledék, és az ő színe elé vivék őt.
Ki hatalmat ada neki és tisztességet és országot, hogy minden népek, nemzetségek és nyelvűek szolgáljanak neki; az ő hatalma örökkévaló hatalom, mely el nem vétetik, és országa, mely el nem enyészik. [Dániel 3,100. 4,31. Mikeás 4,7. Luk. 1,32.]
Eliszonyodék lelkem, én, Dániel, megrettenék ezeken, és látomásaim megháborítának engem.
Az udvarlók egyikéhez járúlék, és mindezek igaz értelmét kérdezém tőle. Ki megmondá nekem mindezek jelentését és megtaníta engem:
E négy nagy szörnyállat, négy ország, melyek támadnak a földön.
De a fölséges Isten szentei beveszik az országot, és bírni fogják az országot örökké és mindörökön örökké.
Azután bizonyost akarék tudni a negyedik szörnyállatról, mely igen különbözött valamennyitől, az igen rettenetesről, melynek fogai és körmei vasból valának, mely evék, és apróra zúzá és a többit lábaival eltapodá;
és a tíz szarvról, melyek fején valának, és a másikról, mely utóbb nőtt, mely előtt leesett a három szarv; és azon szarvról, melynek szemei valának és nagyokat szóló szája, s mely nagyobb vala a többinél.
Nézék, és ime az a szarv hadakozék a szentek ellen, és rajtok erőt vőn,
mígnem eljöve az ős-öreg, és igazságot ada a Fölséges szenteinek, és az idő eljöve, s a szentek elfoglalák az országot.
És így szóla: A negyedik szörnyállat a negyedik ország lesz a földön, mely nagyobb lesz minden országnál, és fölemészti az egész földet, letapodja és összerontja azt.
Ezen ország tíz szarva pedig tíz király leszen; és más támad utánok, ki hatalmasabb lesz az elsőknél, és három királyt megaláz.
És sok beszédet szól majd a Fölséges ellen, és letiporja a Fölséges szenteit, azt vélvén, hogy megváltoztathatja az időket és törvényeket, mivel kezébe adatnak egy ideig, két ideig és félideig.
De leül az itélet, hogy elvétessék hatalma, és megrontassék, és elveszszen mindörökké.
Az ország pedig és a hatalom és az ország dicsősége, mely az egész ég alatt vagyon, adassék a Fölséges szentei népének; melynek országa örökkévaló ország, és minden királyok szolgálnak és engedelmeskednek neki.
Itt lőn vége az igének. Engem, Dánielt, gondolataim igen megháborítának, és színem elváltozék rajtam; az igét pedig megtartám szivemben.
A második birodalom elpusztittatása a harmadik által, a szentély földúlatása.
Boldizsár király harmadik esztendejében látomás jelenék meg nekem. Én, Dániel, azután, mit láttam vala először,
látám az én látomásomban, midőn Szúza várában valék, mely Élam tartományában vagyon, – látám pedig a látomásban, hogy az Ulai kapu fölött valék.
És fölemelém szemeimet, és nézék, és íme egy kos álla a tó mellett; magas szarvai lévén, és az egyik magasabb a másiknál és növekedő.
Azután látám a kost szarvaival ökleldezni napnyugat, éjszak és dél felé, és semmi állat sem állhata ellene, s nem szabadúlhatának meg kezéből; akaratja szerint cselekvék, és igen nagygyá lőn.
S mig erre figyelék, íme egy kecskebak jöve napnyugatról az egész föld szinére, nem is illetvén a földet; a baknak pedig kitűnő szarva vala szemei között.
És szinte ama szarvas koshoz méne, melyet láttam vala a kapu előtt állani, és feléje futa erejének rohamával.
És közelgetvén a koshoz, rája dühűle és megöklelé a kost, és letörvén ennek két szarvát, nem állhata a kos ellene; és miután a földre ejtette, megtapodá, és kezéből senki sem szabadíthatá ki a kost.
A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; és miután megnőtt, eltörék nagy szarva, és az alatt négy szarv támada az ég négy tája felé.
Ezek egyikéből pedig egy kis szarv növe ki, és nagygyá lőn dél és napkelet ellen, és az erős nép ellen.
És fölemelkedék az égnek táboráig, és levete nehányat a táborból és csillagokból, és letapodá azokat.
És egész a tábor fejedelméig fölemelkedék, és elvevé tőle a mindennapi áldozatot, és lerontá az ő szent helyét.
Erőhatalom adaték pedig neki a mindennapi áldozat ellen a bűn miatt; az igazság lesujtatik a földre, ő megteszi ezt, és sikerűl neki.
És hallék egyet a szentek közől szólani, és mondá egyik szent a másiknak, de az általam nem ismert szólónak: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozatról s a végbemenő pusztítás bűnéről? s a szentély és tábor meddig tapodtatik?
És mondá neki: Kétezer háromszáz nap estéig és reggeléig, s azután megtisztíttatik a szentély.
Lőn pedig, mikor látám, én, Dániel, e látomást, és értelmét vizsgálám: íme elém álla egy, férfiúhoz hasonló alak.
És hallám a férfiú szavát Ulai között, midőn kiálta és mondá: Gábriel! értesd meg ezzel a látomást.
És jöve és közelíte, a hol én állok vala, és mikor eljött, megijedvén, orczámra esém, és mondá nekem: Értsed, ember fia! mert az idő végével teljesedik be e látomás.
És mikor velem szóla, arczra esém a földön; ő illete engem és lábamra állíta,
és mondá nekem: Én megmutatom neked a mik következendők az átok utolsójával, mert az idő végére leszen az.
A kos, melynek láttad, hogy szarvai vannak, a médusok és persák királya.
A kecskebak pedig a görögök királya, és a nagy szarv, mely szemei között vala, az első király.
Hogy pedig letöretvén, négy támada helyébe, négy király fog támadni az ő nemzetségéből, de nem az ő erejével.
És azok országlása után, mikor megszaporodnak a gonoszságok, egy szemtelen arczú és cselszövényekhez értő király fog támadni.
És nagy leszen az ő erőssége, de nem saját ereje által; és hihetetlenűl elpusztít mindent, s ezt sikeresen végrehajtja; megöli az erőseket és a szentek népét, [Makkab. I. 1,53. s követk.]
önkénye szerint; és sikeres lesz kezében az álnokság; szivében fölfuvalkodik, és mindenben bővelkedvén, felette sokat megöl, s a fejedelmek fejedelme ellen támad; de végre minden kéz nélkül megrontatik. [Makkab. II. 9,7. Makkab. I. 6,8.]
És ez az estéről és reggelről mondott látomás, igaz; azért pecsételd be a látomást, mert sok nap múlva leszen meg.
És én, Dániel, elájulék és belebetegedém nehány napig; és miután fölkeltem, a király dolgait végzém, és álmélkodám a látomáson, és nem volt, ki megfejtse.
Dániel könyörgése az ország helyreállíttatásaért. Jövendölés a hetven hétről.
Első esztendejében Dariusnak, Asvérus fiának, a médusok ivadékából valónak, ki uralkodó lőn a kaldeusok országán,
első esztendejében országlásának, én, Dániel, megértém a könyvekből az esztendők számát, melyről lett az Úr beszéde Jeremiás prófétához, hogy beteljék Jerusalem pusztúlásának hetven esztendeje.
És orczámat az én Uramhoz Istenemhez fordítám, hogy könyörögjek és imádkozzam böjtöléssel, szőrzsákban és hamuban. [Ezdr. II. 9,1.]
És imádkozám az én Uramhoz Istenemhez, és vallást tevék és mondám: Kérlek, Uram! nagy és rettenetes Isten! ki megtartod a szövetséget és irgalmat azoknak, kik téged szeretnek, és parancsaidat teljesítik; [Ezdr. II. 1,5.]
vétkeztünk, gonoszságot míveltünk, istentelenűl cselekedtünk, eltávoztunk és elhajlottunk a te parancsaidtól és itéleteidtől. [Bar. 1,17.]
Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, kik a te nevedben szólottak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az egész föld népének.
Tied, Uram, az igazság, mienk pedig az orczapirúlás, a mint ez ma vagyon Júda férfiain, Jerusalem lakóin és az egész Izraelen, a közel- és távollevőkön, mindazon földeken, melyekre kivetetted őket gonoszságaikért, melyekkel vétkeztek ellened.
Rajtunk, Uram, az orczapirúlás, a mi királyainkon, fejedelmeinken és atyáinkon, kik vétkeztek.
Nálad pedig, Urunknál Istenünknél, az irgalom és kegyelmezés; mert eltávoztunk tőled,
és nem hallgattuk a mi Urunk Istenünk szavát, hogy az ő törvényében jártunk volna, melyet nekünk adott az ő szolgái, a próféták által.
Egész Izrael megszegte törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallják a te szódat; és ránk hullott az átok és eskü, mely írva vagyon Mózesnek, az Isten szolgájának könyvében, mert vétkeztünk ellene.
És teljesítette beszédeit, melyeket ellenünk szólott és fejedelmeink ellen, kik minket itéltenek, hogy majd ránk hozza a nagy gonoszt, minő soha nem volt az egész ég alatt, a szerint, mint lőn Jerusalemben.
A mint írva vagyon Mózes törvényében, mind az a gonosz ránk jött, és nem könyörögtünk a te színed előtt, Urunk Istenünk! hogy megtértünk volna gonoszságainkból, gondolóra vévén a te igazságodat.
És az Úr is éber volt a csapásra, és ránk hozta azt; igaz a mi Urunk Istenünk minden cselekedetében, melyeket tett, mert nem hallgattuk az ő szavát.
Most tehát, mi Urunk Istenünk! ki a te népedet kihoztad Egyiptom földéről erős kézzel, és nevet szerzettél magadnak mind e mai napig; – vétkeztünk, gonoszságot cselekedtünk, [Baruk 2,11. Móz. II. 14,22.]
Uram! minden te igazságod ellen. Fordúljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodról, Jerusalemről és szent hegyedről; mert a mi bűneinkért és atyáink gonoszságaért, Jerusalem és a te néped gyalázatra vannak mindeneknél mikörűlünk.
Hallgasd meg tehát, Istenünk, a te szolgád imádságát és könyörgéseit; és fordítsd orczádat tenmagadért a te szentélyedhez, mely elpusztúlt.
Hajtsd hozzánk, Istenem, a te füleidet, és hallgass meg; nyisd föl szemeidet, és lásd a mi pusztúlásunkat és a várost, melyre segítségűl hivatott a te neved; mert nem igaz-voltunknál fogva öntjük színed elé könyörgéseinket, hanem a te nagy irgalmadban bízva.
Hallgass meg, Uram! légy kegyelmes Uram! figyelmezz, és cselekedd meg; ne késsél, én Istenem, tenmagadért, mert a te neved hivatott segítségűl a városra és a te népedre.
És midőn még szólék, és imádkozám, és megvallám bűneimet és az én népem, Izrael bűneit, és könyörgésemet Istenem színe elé öntém Istenem szent hegyéért;
midőn még szólék az imádságban, ime a férfiú, Gábriel, kit láttam vala előbb a látomásban, gyorsan röpűlvén, illete engem az esteli áldozat idején.
És megtaníta engem, és szóla nekem, mondván: Dániel! most jöttem ki, hogy megtanítsalak téged és értesítselek.
A te könyörgéseid kezdetén ment ki az ige; én pedig eljöttem, hogy megjelentsem neked, mert te kivánatok férfia vagy; figyelj tehát az igére, és értsd meg a látomást.
Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy megszűnjék a törvényszegés és véget érjen a bűn, eltöröltessék a gonoszság és eléhozassék az örök igazság, beteljesedjék a látomás és jövendölés és a szentek Szente fölkenessék.
Tudjad azért és jegyezd meg: Azon íge kihirdetésétől, hogy ismét fölépíttessék Jerusalem, Krisztusig, a fejedelemig, hét hét és hatvankét hét leszen; és ismét fölépíttetnek az utczák és kőfalak az idők szorongatásában.
És hatvankét hét után megöletik a Krisztus; és nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja. És egy nép jövendő fejedelmével a várost és szentélyt széthányja; ennek vége pusztítás, s a had elmultával az elhatározott végpusztúlás.
De az egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét felén elfogy az eledel- és egyéb áldozat; és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, s fogytig és végig megmarad a pusztúlás.
Dániel látomása a Tigrisnél. Gábrielnek ellenállanak Persia és Görögország védszellemei; Mihály, a zsidók védangyala segíti őt.
Círusnak, a persák királyának harmadik esztendejében, ige jelenteték Dánielnek, vezetéknéven Boldizsárnak; és igaz az ige, és nagy hatalmakról szólt; és ő megérté a beszédet; mert érteni szükség a látomást.
Azon napokban én, Dániel, bánkódom vala három hét napjain át.
Kivánatos kenyeret nem ettem, hús és bor nem ment számba, de kenettel sem kenettem meg, míg el nem teltek a három hét napjai.
Az első hónak huszonnegyedik napján pedig a Tigris nagy folyóvize mellett valék.
És fölemelém szemeimet és nézék; és ime egy férfiú gyolcs ruhákba öltözve, és ágyékai finom aranynyal valának felövezve.
Teste, mint a krizolit, orczájának tekintete, mint a villám, szemei, mint égő szövétnek, karjai és alsó részei lábáig, mint az izzó ércz színe, és az ő beszédének hangja, mint nagy sokaság szózata.
Én, Dániel, egyedűl láttam e látomást, a férfiak pedig, kik velem valának, nem látták; hanem nagy rémülés lepé meg őket, és rejtekbe futának.
Én pedig egyedűl hagyatván, láttam e nagy látomást; de erő nem marada bennem, színem is elváltozék rajtam, elájulék és oda lett minden erőm. [Dániel 8,17.]
És hallám az ő beszédei szavát, és hallván, rémüléssel orczámra esém, és képem a földet éré.
És ime egy kéz illete engem, és fölemele térdeimre és kezeim tenyereire.
És mondá nekem: Dániel, kivánatok férfia! értsed az igéket, melyeket én szólok neked, és állj lábadra, mivel most hozzád küldettem. És midőn e beszédet mondotta nekem, reszketve fölemelkedém.
És mondá nekem: Ne félj, Dániel! mert az első naptól, melyen szívedet értésre hajtván, magadat sanyargattad a te Istened színe előtt, meghallgattattak igéid, és én a te beszédeid miatt jöttem.
De a persák országának fejedelme ellenem állott huszonegy napig; és ime Mihály, egyike az első fejedelmeknek, segítségemre jöve; s én ott maradék a persák királya mellett.
Jöttem pedig, hogy megtanítsalak téged azokra, mik a te népedre jövendők az utolsó napokban; mert még a látomás sok napra szól.
És midőn hozzám ilyen igékkel szólott, lehajtám orczámat a földre, és hallgaték.
És íme egy, az ember fiához hasonló, illeté ajkaimat, és fölnyitván számat, szólék, és mondám annak, ki előttem álla: Uram! a te látomásodban megszakadoztak inaim, és semmi erő sem maradt bennem. [Izai. 6,7.]
És miképen szólhatna Uram szolgája az én Urammal, mikor semmi erő sem maradt bennem, sőt lélekzetem is elakad?
Ekkor ismét illete engem amaz, emberhez hasonló, és megerősíte engem,
és mondá: Ne félj, kivánatok férfia! békeség neked; erősödjél meg, és légy bátor. És mikor szólt velem, megerősödém és mondám: Szólj, én Uram! mert megerősítettél engem.
És mondá: Vajjon tudod-e, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persák fejedelme ellen; mikor eljöttem, a görögök fejedelme jelent meg, oda jövén.
Azonban (előbb) kijelentem neked, a mi följegyezve van az igazság írásában; és mindezekben nincs más segítőm, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek.
Folytatás. A persák királya elpártol a görögök királyától. Háború a déli és éjszaki királyok között. Egy istentelen király és ennek vége.
Én a médus Dariusnál valék első esztendejétől fogva, hogy megerősödjék és megszilárdúljon.
És most igazságot hirdetek neked. Ime még három király támad Persiában, és a negyedik igen sok kincscsel meggazdagúl mindenik fölött; és mikor hatalmas lesz gazdagsága által, Görögország ellen fölindít mindeneket.
Támad azonban egy erős király, és uralkodni fog nagy hatalommal, s azt cselekszi majd, mi neki tetszik.
És mikor megállapodik, megromol az ő országa, és elosztatik a világ négy részére, de nem az ő maradékai között, sem az ő hatalma szerint, melylyel uralkodott; mert elszaggattatik országa, s ezeken kivűl még idegenekre is száll.
És megerősödik a déli király; de egy az ő fejedelmei közől erőt veszen rajta, és hatalommal fog uralkodni; mert nagy leszen az ő uralma.
És esztendők után szövetséget kötnek; és a déli király leánya az éjszaki királyhoz megyen, barátságot szerezni; de nem lesz az ő karjának erőssége, és ivadéka sem marad meg; kézbe adatik ő maga és kisérői, az ő ifjai, kik őt egy ideig gyámolították.
De támad az ő gyökereinek csemetéiből egy fiatal ág, ki sereggel jő majd, és bemegyen az éjszaki király tartományába, megtámadja azt és legyőzi.
Azonfelűl azok isteneit is és faragott képeit, drága ezüst és arany edényeit zsákmányúl viszi Egyiptomba; s így erőt veszen az éjszaki királyon.
És bemegyen az országba a déli király, és ismét visszatér az ő földére.
Amannak fiai pedig felindúlnak, és igen nagy hadsereget gyüjtenek; s egyik eljő sietve és árasztva, s újra eljő, és felindúlva, (a déli király) erejével megütközik.
Ezen fölháborodva, a déli király kimegyen, és harczolni fog az éjszaki király ellen; és igen nagy hadsereget állít, és az (ellenséges) hadsereg az ő kezébe adatik;
elfogja a sokaságot, és szive fölfuvalkodik; és lever sok ezeret, de nem fog erőt venni.
Mert visszatér az éjszaki király, és sokkal nagyobb hadsereget állít, mint az előtt, s kevés idő és esztendő múlva, elmegyen sietve nagy sereggel és igen nagy gazdagsággal.
És az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te engedetlen néped fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, és elesnek. [Izai. 19,16.]
És eljő az éjszaki király, és töltést hányat föl, és beveszi az igen erős városokat; és a déli király karjai nem bírnak vele; fölkelnek ugyan az ő válogatottai, hogy ellenálljanak, de nem lesz elég az erő.
És eljövén, tetszése szerint fog vele bánni, és nem lesz, ki ellenálljon; és megállapodik a nemes földön, mely megemésztetik az ő kezében.
És azon igyekszik, hogy eljőjön az ő egész országának elfoglalására; azért igazságosan fog vele bánni, és a legszebb leányt adja neki, hogy azt fölforgassa; de ez nem leszen állandó, és nem tart vele.
Ezután a szigetekre fordítja orczáját, és sokat elfoglal, de végére jár egy általa meggyalázott fejedelem, kinek gyalázata rája esik vissza.
És végre orczáját az ő földének birodalmára fordítja; és megbotlik és elesik, és föl nem találtatik többé.
És az ő helyébe a legaljasabbak egyike s királyi méltóságra méltatlan fog állani; de kevés idő mulva megrontatik; nem rohammal, sem viadalban.
És helyébe egy megvetett áll majd, kinek királyi tisztesség nem adatik; alattomban jő ez, és csalárdsággal foglalja el az országot.
És a hadakozó karjait legyőzi és összetöri, azonfölűl a szövetség fejedelmét is.
És a barátság után álnokságot cselekszik vele; ellene kel, és győzedelmet vesz rajta kevés néppel.
Bővelkedő és gazdag városokba megyen, és olyanokat tesz, miket nem cselekedtek atyái, és atyáinak atyái; az ő ragadományukat, zsákmányukat és gazdagságukat elosztja; és az erősségek ellen ármánykodik; de ezt csak ideiglen.
Felindúl az ő ereje és szive a déli király ellen nagy sereggel; és a déli király hadra ingereltetik nagy és igen erős segédseregek által; de ezek nem állanak helyt, mert rosz tanácsot tartanak ellene.
Kik vele egy kenyeret esznek, azok rontják meg őt, és serege lenyomatik, és megölve igen sokan elhullanak.
A két király szive is azon lesz, hogy gonoszt forraljanak; azonegy asztalnál hazudságot szólanak, de siker nélkül, mert a vég más időre való lesz.
És visszatér földére nagy gazdagsággal, és szive a szent szövetség ellen van, ellene fog cselekedni, és ismét visszatér földére.
Bizonyos időben ismét visszamegy és délre fordúl; de utolsó útja nem lesz hasonló az elsőhöz;
mert hajók jőnek ellene és a romaiak; és megveretik, és visszatér, boszúval a szentély szövetsége ellen, kitölti azt rajta, és visszatértében azok ellen is forral valamit, kik elhagyták a szentély szövetségét.
És egy hadosztálya megáll, és megfertőzteti az erősség szentélyét, és megszűnteti a mindennapi áldozatot, és utálatosságot visz a pusztaság helyére.
A szövetség ellen levő istentelenek álnokúl csalárdkodnak; az Istenét ismerő nép pedig fenntartja magát, és tevékeny lesz.
És a nép értelmesbjei sokakat tanítanak, de elhullanak a fegyver és tűz, a fogság és sokáig tartó rablás miatt.
Azonban, ha elesnek is, csekély segedelemmel fölemeltetnek; és igen sokan csatlakoznak hozzájok csalárdúl.
És az értelmesek közől is elhullanak, hogy megpróbáltassanak, és kiválogattassanak, és megtisztíttassanak az elrendelt ideig; mert még más idő leszen.
És önkénye szerint cselekszik a király, és felfuvalkodik és fölemelkedik minden isten ellen; még az istenek Istene ellen is nagyokat szól, és pedig sikerrel, míg betelik a harag; mert meg van a végzés.
Nem gondol atyáinak istenével, az asszonyok után lesz kivánsága, egy istennel sem törődvén, mert mindenik ellen támad.
De Maozim istent mégis az ő helyén fogja tisztelni; azon istent, kit atyái nem ismertek, tiszteli majd aranynyal és ezüsttel, drága kővel és becses jószágokkal.
És azon lesz, hogy megerősítse Maozimot azon idegen istennel, kit megismert, és (tisztelőinek) nevelni fogja dicsőségét, hatalmat ad nekik sokak fölött és földet ingyen oszt.
És az elrendelt időben harczolni fog ellene a déli király, de mint a förgeteg, ellene megy az éjszaki király szekerekkel, lovasokkal és hajók nagy sokaságával, beront a földekre és összetiporja, azokon átvonúlván.
És bemegyen a dicső földre, és sokat megront; egyedűl ezek szabadúlnak meg az ő kezéből: Édom és Moáb és Ammon fiainak fejedelemsége.
És kinyujtja kezét a földekre, és Egyiptom nem menekedik meg.
És ura lesz Egyiptom arany és ezüst kincsének és minden drága jószágának; Líbián és Szerecsenországon is átvonúl.
Hanem egy hír megháborítja őt napkeletről és éjszakról; eljő nagy sereggel, hogy megrontson és öljön igen sokat.
És felvonja sátorát Apadnóban, a tengerek között, a híres és szent hegyen; ezután a végsőig jut, és senki sem segít rajta.
Az Isten népének megszabadúlása. Föltámadás. A szentek dicsősége. A nagy pusztítás vége.
Az időben pedig fölkel Mihály, a nagy fejedelem, ki a te néped fiaiért áll; és eljő az idő, minő nem volt azóta, hogy nemzetek kezdettek lenni, mind ez ideig; és azon időben megszabadúl a te néped, mindaz, ki beírva találtatik a könyvben.
És sokan azok közől, kik alusznak a föld porában, fölébrednek; némelyek örök életre, és némelyek gyalázatra, hogy azt örökké lássák. [Máté 25,46.]
Az értelmesek pedig tündökleni fognak, mint az égboltozat fénye; és a kik igazságra oktatnak sokakat, mint a csillagok örökön örökké. [Bölcs. 3,7.]
Te pedig, Dániel, zárd el ez igéket, és pecsételd be a könyvet az elrendelt ideig; sokan átfutják azt, és sokféle leszen belőle a tanúlság.
És én, Dániel, nézék, és ime, mintha ketten állanának, egyik innen a folyóvíz partján, és a másik túl a folyóvíz másik partján.
És mondám a gyolcsruhába öltözött férfiúnak, ki a folyóvíz fölött áll vala: Mikor leszen vége e csodáknak?
És hallám a gyolcsruhába öltözött férfiút, ki a folyóvíz fölött áll vala, midőn jobb- és balkezét fölemelte az égre, és megesküdött az örökkön élőre: hogy egy idő, két idő és fél idő múlva; mikor végképen föloszlik a szent nép hatalma, akkor telnek be mindezek. [Jel. 10,5.]
És én hallám ezt, de nem értém. És mondám: Uram! mi leszen ezek után?
És mondá: menj el, Dániel! mert le vannak zárva és bepecsételve ez igék az elrendelt ideig.
Sokan kiválasztatnak, megtisztíttatnak, és mint a tűz, megpróbáltatnak; az istentelenek pedig istentelenűl cselekesznek; de senki sem érti az istentelenek közől, az értelmesek pedig értik.
Az időtől, mikor elvétetik a mindennapi áldozat, és pusztulásra fölállíttatik az utálatosság, ezer kétszáz kilenczven nap telik el.
Boldog, a ki várakozik, és eléri az ezer háromszáz harminczöt napot.
Te pedig menj el, a hova rendeltettél, és nyugodjál, fölkelendő osztályrészedhez a napok végén.
Eddig olvastuk Dánielt a héber könyvben. A mik következnek a könyv végeig. Theodotion könyvéből fordíttattak.
Zsuzsanna története.
Vala egy Babilonban lakó férfiú, Joakim nevezetű.
És vőn Zsuzsanna nevű feleséget, Helciás leányát, ki igen szép és istenfélő vala.
Mert szülői, mivelhogy igazak valának, oktaták leányukat Mózes törvénye szerint.
Joakim pedig igen gazdag vala, és gyümölcsös kertje vala közel házához; és hozzája gyűlének a zsidók, mint tisztesebbhez mindnyájok között.
És rendelteték a nép közől két vén biró azon esztendőben, minők felől mondotta az Úr: Hogy a hamisság Babilonban a vénektől származott, ama bíráktól, kik a népet igazgatni látszottak.
Ezek gyakorta járának Joakim házába, és hozzájok jövének mindnyájan a törvénykezők.
Mikor pedig a nép déltájban hazatért, beméne Zsuzsanna és sétála az ő férjének gyümölcsös kertében.
És a vének mindennap láták őt bemenni és sétálni; és fölgerjedének, megkivánván őt;
és elfordíták elméjöket, és lesüték szemeiket, hogy ne lássák az eget, s ne emlékezzenek meg az igaz itéletekről.
Mind a kettő meg vala sebesűlve szerelmétől, de nem jelenték ki egymásnak fájdalmokat;
mert szégyenlék kijelenteni egymásnak, hogy vele hálni kivánnának.
És szorgalmasabban leselkedének mindennap, hogy lássák őt. És mondá egyik a másiknak:
Menjünk haza, mert itt az ebéd órája. És kimenvén, eltávozának egymástól.
De ismét visszatérvén, összetalálkozának; s ennek okát egymástól tudakozván, megvallák kivánságukat; akkor együtt időt rendelének, mikor találhatnák őt egyedűl.
Lőn pedig, mikor alkalmas napot lestenek, beméne egykoron, mint tegnap s tegnap előtt, csak két leánynyal, megakarván mosdani a gyümölcsös kertben; mert hőség vala.
És nem vala ott senki, a két elrejtezett és őt szemlélő véneken kivűl.
Mondá tehát a leányoknak: Hozzatok nekem olajt és szappant, a gyümölcsös kert ajtait pedig zárjátok be, hadd mosdjam meg.
És megcselekvék, a mint parancsolta vala, és bezárák a gyümölcsös kert ajtait, és kimenének a hátulsó ajtón, hogy elhozzák a miket parancsolt vala, nem tudván, hogy a vének ott benn elrejteztek.
Miután pedig kimentek a leányok, fölkele a két vén, és hozzája futának és mondák:
Ime a gyümölcsös kert ajtai be vannak zárva, és minket senki sem lát; mi megkivántunk téged, azért engedj nekünk, és közösűlj velünk.
Ha ezt nem akarod, bizonyságot teszünk ellened, hogy egy ifjú volt veled, és azért küldötted ki tőled a leányokat.
Fölfohászkodék Zsuzsanna, és mondá: Szorongatásban vagyok minden felől; mert ha ezt cselekszem, halálom ez nekem; ha pedig nem cselekszem, ki nem menekszem kezeitekből.
De jobb nekem cselekedet nélkül kezeitekbe esnem, mint vétkeznem az Úr színe előtt.
És fölkiálta nagy szóval Zsuzsanna; fölkiáltának pedig a vének is őellene.
És elfuta egyik a gyümölcsös kert ajtajához, és fölnyitá azt.
Midőn tehát a házi szolgák meghallották a kiáltást a gyümölcsös kertben, berohanának a hátulsó ajtón, hogy lássák, mi történt?
Minekutána pedig a vének szóltanak, fölötte pirúlának a szolgák; mert soha nem mondatott vala ilyesmi Zsuzsanna felől. És lőn másod nap.
És midőn eljött a nép Joakimhoz, az ő férjéhez, eljöve a két vén is, telve gonosz szándékkal Zsuzsanna ellen, hogy megöljék őt.
És mondák a nép előtt. Küldjetek Zsuzsannáért, Helciás leányáért, Joakim feleségeért. És mindjárt elküldének.
És eljöve szülőivel, gyermekeivel és minden rokonaival.
Zsuzsanna pedig igen gyöngéd vala és szép ábrázatú.
Azok a gonoszok őt felfödöztetni parancsolák, (mert be vala fátyolozva), hogy legalább így hizlalhassák magokat az ő szépségével.
Sírának pedig övéi, és mindazok, kik őt ismerték vala.
Fölkelvén tehát a két vén a nép között, kezeiket az ő fejére tevék.
Ki sírván, föltekinte az égre, mert szíve bízik vala az Úrban.
És mondák a vének: Midőn mi magunk sétáltunk a gyümölcsös kertben, bejöve ez két leánynyal; és bezárá a gyümölcsös kert ajtait, elbocsátván magától a leányokat.
Ekkor hozzája jöve egy ifjú, ki el volt rejtezve, és közösűle vele.
Mi pedig a kert szegletében lévén, mikor láttuk a gonoszságot, hozzájok futánk, és látók őket egymással közösűlni.
Amazt ugyan meg nem foghattuk, mert erősebb volt nálunknál, és fölnyitván az ajtót, kiugrott.
Ezt pedig megfogván, mikor kérdők, ki volt az ifjú? nem akará kijelenteni nekünk. E dolognak tanúi mi vagyunk.
Hitt nekik a sokaság, mint véneknek és a nép biráinak, és halálra itélék őt.
Ekkor Zsuzsanna nagy szóval fölkiálta és mondá: Örök Isten! ki a titkok tudója vagy, ki mindent tudsz, mielőtt meglenne,
te tudod, hogy hamis tanúbizonyságot szólottak ellenem; és ime meghalok, holott semmit sem cselekedtem azokból, miket ezek gonoszúl költöttek ellenem.
Az Úr meg is hallgatá az ő szavát.
Mert midőn halálra vitetett, fölbuzdítá az Úr egy ifjú ember szent lelkét, kinek Dániel vala neve.
S az fölkiálta nagy szóval: Tiszta vagyok én ennek vérétől!
És az egész nép hozzája fordúlván, mondá: Micsoda beszéd ez, melyet szóltál?
Ki közöttök állván, mondá: Ilyen balgatagok vagytok-e, Izrael fiai! hogy nem vizsgálván s nem ismervén az igazat, halálra kárhoztattátok Izrael leányát?
Térjetek vissza az itéletre, mert hamis tanúbizonyságot szólottak ellene.
Visszatére tehát a nép sietséggel, és mondák neki a vének: Jőj ide, ülj közénk, és adj nekünk felvilágosítást: mert neked megadta Isten az öregség tiszteletét.
És mondá nekik Dániel: Válaszszátok el őket egymástól, és megitélem őket.
Mikor tehát elváltak egymástól, eléhívá közőlük az egyiket, és mondá neki: Te elaggott gonosztevő! most szállanak rád a te bűneid, melyeket ezelőtt cselekedtél,
hamis itéleteket hozván, az ártatlanokat elnyomván, s a vétkeseket eleresztvén, holott az Úr mondotta: Az ártatlant és igazat meg ne öld.
Most tehát, ha láttad őt, mondd meg, micsoda fa alatt láttad őket egymással beszélgetni? Ki mondá: Mézga-fa alatt.
Mondá pedig Dániel: Valóban tenfejedre hazudtál. Mert íme az Isten angyala itéletet vévén tőle, kétfelé vág téged.
És ezt félreállítván, eléhozatá a másikat, és mondá neki: Kánaánnak és nem Júdának ivadéka! a szépség csalt meg téged, és a kívánság fordította el szivedet.
Igy cselekedtetek Izrael leányaival, és azok félvén, engedtek nektek; de Júda leánya nem szenvedte el a ti gonoszságtokat.
Most tehát mondd meg nekem, micsoda fa alatt érted őket egymással beszélgetve? Ki mondá: Tölgyfa alatt.
Mondá pedig Dániel: Valóban te is fejedre hazudtál, mert itt van az Úr angyala, fegyvere lévén, hogy összeaprítson téged, és megöljön titeket.
Ekkor fölkiálta az egész gyülekezet nagy szóval, és áldák az Istent, ki megszabadítja a benne bízókat.
És fölzúdulának a két vén ellen (mert meggyőzte vala őket Dániel saját szájokból, hogy hamis tanúbizonyságot mondottak), és úgy cselekvének velök, a mint ők gonoszúl cselekedtek vala felebarátjok ellen,
hogy Mózes törvénye szerint cselekedjenek; és megölék őket, és megszabadúla az ártatlan vér az napon.
Helciás pedig és felesége dicsérék az Istent az ő leányukért, Zsuzsannáért, férjével, Joakimmal, és minden rokonságukkal, hogy nem találtatott benne az a rút dolog.
Dániel pedig nagygyá lőn a nép előtt az naptól és azután.
És Astiages király az ő atyáihoz téteték, és a persa Círus vevé át az ő országát.
Dániel Bél papjainak csalárdságait felfödözi, az isten gyanánt imádott kigyót megöli, az oroszlánverembe vettetik, de abból kiszabadúl.
Dániel pedig a király vendége vala, tiszteltetve minden baráti fölött.
És vala egy Bél nevű bálvány a babiloniaknál; melyre mindennap tizenkét mérték lisztlángot, negyven juhot és hat korsó bort költöttek.
A király is tisztelte azt, és elment mindennap annak imádására; Dániel pedig az ő Istenét imádja vala. És mondá neki a király: Miért nem imádod te Bélt?
Ki felelvén, mondá neki: Mert nem tisztelem a kézzel csinált bálványokat, hanem az élő Istent, ki az eget és földet teremtette, és hatalma vagyon minden testen.
És mondá neki a király: Nem látszik előtted Bél élő istennek lenni? nem látod-e, mennyit eszik és iszik naponkint?
És mondá elmosolyodva Dániel: Ne légy csalódásban, oh király! mert ez belűl sárból, és kivűl rézből vagyon, és nem eszik soha.
És megharagudván a király, eléhívá annak papjait, és mondá nekik: Ha meg nem mondjátok nekem, kicsoda az, ki mind e költséget megeszi, meghaltok.
Ha pedig megmutatjátok, hogy Bél eszi meg ezeket, meghal Dániel, mert káromlotta Bélt. És mondá Dániel a királynak: Legyen a te igéd szerint.
Valának pedig Bél papjai hetvenen, feleségeik-, gyermekeik- és kisdedeiken kivűl. És a Király elméne Dániellel Bél templomába.
És Bél papjai igy szólának: Ime mi kimegyünk, és te, király, tedd le az étkeket, és tölts bort, és zárd be az ajtót, és pecsételd be gyürűddel.
És ha reggel bemenvén, úgy nem találandod, hogy Bél mindent megevett: halállal haljunk meg mi, vagy Dániel, ki hazudott ellenünk.
Könnyen vevék a dolgot; mert az asztal alatt ál-ajtót csináltak vala, és azon járának be mindenkor, és megevének mindent.
Lőn tehát, miután kimentek amazok, a király Bél elé raká az étkeket; Dániel pedig parancsolá szolgáinak, hogy hamut hozzanak; és elhinté azt az egész templomban a király előtt; és kimenvén, bezárák az ajtót, és bepecsételvén a király gyürűjével, elmenének.
Éjjel pedig, szokásuk szerint, bemenének a papok és feleségeik és fiaik, és mindent megevének és megivának.
A király korán reggel fölkele, és vele Dániel.
És mondá a király: Épen vannak-e a pecsétek? Dániel! Ki felelé: Épen, király!
És mihelyt az ajtót fölnyitotta, a király az asztalra tekintvén, fölkiálta nagy szóval: Nagy vagy, Bél! és nincs tenálad semmi álnokság.
Dániel mosolyga, és visszatartóztatá a királyt, hogy be ne menjen, és mondá: Ime a földszin, nézd, ki nyomdokai ezek?
És mondá a király: Látom a férfiak és asszonyok és gyermekek nyomdokait. És megharaguvék a király.
Akkor megfogatá a papokat és feleségeiket és fiaikat; és megmutaták neki a rejtekajtókat, melyeken bejártak, és megették, mik az asztalon valának.
Azért megöleté őket a király, és Bélt Dániel hatalmába adá; ki lerontá azt templomával együtt.
És vala egy nagy sárkány azon a helyen, melyet a babiloniak tisztelének.
És mondá a király Dánielnek: Ime most nem mondhatod, hogy ez nem élő isten; imádjad azért ezt.
És mondá Dániel: Az én Uramat Istenemet imádom, mert ő az élő Isten; ez pedig nem élő isten.
Te, király! adj nekem hatalmat, és én megölöm a sárkányt kard és bot nélkül. És mondá a király: Adok.
Dániel tehát vőn szurkot, hájat és szőrt, és öszszefőzé, és darabokra csinálá, és a sárkány szájába adá, és megpukkada a sárkány. És mondá: Ime, kit tiszteltetek.
Hallván ezt a babiloniak, fölötte megboszankodának, és egybegyűlvén a király ellen, mondák: Zsidóvá lett a király; Bélt lerontotta, a sárkányt megölte, a papokat is meggyilkolta.
És a királyhoz menének, és mondák: Add kezünkbe Dánielt, mert különben megölünk téged és házadat.
Látván a király, hogy erősen rája estek, a szükségtől kényszeríttetve, kezeikbe adá Dánielt.
Kik őt az oroszlánok vermébe veték, és hat napig vala ott.
A veremben pedig hét oroszlán vala, és azoknak minden napra két testet adtak és két juhot; de akkor nem adtak nekik, hogy megegyék Dánielt.
Vala pedig Habakuk próféta Judeában, ki étket főzött és kenyeret aprított vala egy edénybe, és a mezőre méne, hogy az aratóknak vigye.
És mondá az Úr angyala Habakuknak: Vidd el a te ebédedet Babilonba Dánielnek, ki az oroszlánok vermében vagyon.
És mondá Habakuk: Uram! Babilont nem láttam, és a vermet nem tudom.
És megfogván őt az Úr angyala üstökénél, elvivé őt hajánál fogva, és letevé Babilonban a verem fölé az ő lelkének sebességével. [Ezekiel 8,3.]
És kiálta Habakuk, mondván: Dániel, Isten szolgája! vedd az ebédet, melyet neked az Isten küldött.
És mondá Dániel: Megemlékeztél rólam, Isten! és nem hagytad el a téged szeretőket.
És fölkelvén Dániel, evék. Az Úr angyala pedig azonnal helyére állitá vissza Habakukot.
A király eljöve hetednapon, hogy sirassa Dánielt; és a veremhez méne, és betekinte: és ime Dániel az oroszlánok között ül vala.
És fölkiálta nagy szóval a király, mondván: Nagy vagy, Uram, Dánielnek Istene! És kivoná őt az oroszlánok verméből;
azokat pedig, kik az ő veszedelmének okai voltak, a verembe veté, és egy szempillantásban megemésztetének őelőtte.
Akkoron mondá a király: Féljék mindnyájan az egész földön lakók Dániel Istenét; mert ő a megszabadító, jeleket és csodákat cselekvő a földön, ki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.