SZENT PÁL APOSTOL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ.
Efezus, a sziget-tengernél Kis-Ásiának igen népes, virágzó és gazdag kereskedővárosa vala. A világhirű Diana-templom itt volt, itt a pogány bűbájolás és titoküzlet főhelye, úgy, hogy a zsidó szemfényvesztők és varázslók közől is sokan tódultak oda, s titkos tanításaik, mesterségeik és csalásaikkal annál könnyebben boldogultak, mennél nagyobb kiváncsisággal kapkodtak akkor a pogányok mindazon, mi új vallási tanokért epedő tudásvágyukat kielégíteni igérkezett. Pál Efezusba akkor jött először, midőn második téritési útjában Korintusból Jerusalembe ment, de ott nem sokáig tartózkodott (Apost.cs. 18,1.19.). Ez akkor történt meg, midőn harmadik téritési útjában (Apost.cs. 18,23.) ismét Efezusba jött (Apost.cs. 19,1.). Ez időtájban Kr. u. 54. mások szerint, 57. évb. alapított keresztény egyházakat Efezusban és körűle, azokban két évnél tovább tanítván a zsidókat és pogányokat, mígnem a Demeter által támasztott lázadás következtében (Apost.cs. 19. r.) kényszerűlt Macedoniába futni. Mikor innét Korintuson keresztűl Jerusalembe utazott, hogy e város szegényeinek az alamizsnát elvigye, az ottani zsidóktól törvényszegésről vádoltatott és fogságra vettetett. Ámbár magát védelmezte, mindazáltal sem a főtanács, sem a helytartó nem szolgáltatott neki igazságot; kénytelen volt tehát a császárra hivatkozni, és így, mint fogoly, Romába vitetett (Apost.cs. 21–28. r.). Itt első fogságának ideje alatt (Apost.cs. 28,30.) részint örvendetes, részint szomorító hireket vőn a kis-ásiai egyházak állapotáról. Epafras (lásd a bevez. a Kolossz. levélhez) értesítette őt a tévtanokról, melyek Kolosszában terjedni kezdettek; ellenben az efezusi egyházak dicséretes előmenetéről is értesűlt. Apostoli buzgalma mind a kettőre kifejtette tevékenységét. Mivel bizonyos Tichikus épen készülőben volt Romából Kis-Ásiába visszautazni, Pál megragadván ezen alkalmat, két levelet adott át neki, egyet a kolosszaiakhoz, melyben őket a veszedelmes tévtanítóktól való óvakodásra figyelmezteti; és egyet az efezusiakhoz, hogy őket a keresztény érzületben megszilárdítsa. Az írásértelmezők alapos véleménye szerint, ez utóbbi levél nem csak az efezusiaknak, hanem az efezusi anyaegyháztól függő fiókegyházaknak is iratott, s e szerint valóságos apostoli körlevél volt az, mely az anyaegyháztól veszi nevezetét. Erre mutat valamint általános tartalma, úgy különösen azon körülmény, hogy nem intéztetnek benne az efezusi lakosokhoz üdvözletek, mit Pál el nem hagyandott, ha levelét csak e város egyházához írta volna. – Az apostol nem czáfol világos szavakkal valamely tévtanokat, azonban észre lehet venni, hogy ittott a zsidók és pogányok titokűzletét tartja szemei előtt, kik állitólagos fensőbb ismereteikkel igyekeztek ámítani; mert levelében a kereszténységet úgy tűnteti elő, mint az egyetlen üdvözítő titkot, mely már általa a pogányoknak is kijelentetetett, s így a keresztény titok erejét a pogányokénak erőtlenségével állítja szembe. – E levélnek két szakasza van, egyik elméleti, mely hitágazatokat foglal magában, másik gyakorlati, mely erkölcsi tanokat tartalmaz. Az elsőben (1–3. r.) előadja Krisztus titkának fölötte nagy jótékonyságát, melynélfogva mindazok, kik hisznek, megigazúlnak és üdvözűlnek (1,3–2,10.), azután megmutatja, hogy a keresztény titok czélja a zsidókat és pogányokat Istennek egy családjává egyesíteni (2,11–22.); végre azon vallomást teszi magáról, hogy ő különösen a pogányok megtéritésére van hivatva, ide czéloz minden igyekezete és imádsága (3,1–21.). A második szakasz átalános intéseket ad előbb keresztény jámborságra és életre (4,1–5,20.), azután rendszabályokat ad, mint viseljék magokat bizonyos életviszonyokban (5,21–6,24.). – E levél Romában iratott az apostol első fogságában (Kr. u. a 61. és 63. vagy 62. és 64. évben), s gyönyörű emléke az ő lelki erősségének, mely azt bizonyítja, hogy ő a bilincsekben is szabad volt, és csak azon egyre törekedett, hogy Krisztusnak mindenkit megnyerjen. Napjainkban, midőn a világ álbölcsesége oly fennen dicsekszik magasb ismereteivel, s egyedűl üdvözítő tanképen akarja magát érvényesíteni, különös fontossággal bír e levél, mert az evangéliomi igazságnak egyedűl boldogító ereje a legragyogóbb fényben van benne előtüntetve.
„és“ annyi, mint „azaz“.
Lásd e bevezetésről Rom. 1,7.
Ef 1,3
Áldott legyen az Atya Isten stb.
ki nekünk, Jézus Krisztus érdemei, az ő élete, kínszenvedései és halála által, minden lelki ajándékokat, megigazúlást, megszentűlést és boldogságot adott. (Ar. sz. Ján. Jerom. Ágost.).
Megjegyzendő, hogy a választottság és eleve rendelés egyértelmű, s itt a kereszténységre való hivatást jelenti (11. v.), úgy hogy értelme ez: ki minket öröktől fogva akarata szerint a kereszténységre hivott, hogy szeretetben szentek és ismét az ő gyermekei legyünk az isteni kegyelem által, melyet nekünk Jézus Krisztus szerzett. Itt tehát nem azon választottságról és eleve-rendelésről van szó, mely az örök üdvöt magában foglalja, és a mi jócselekedeteink előrelátásának következménye, hanem csak arról, melynek helye van mindazoknál, kik átalán a kereszténységre hivattak, nem tekintve azt, vajjon hivatásukhoz méltólag éltek-e vagy sem (Corn. a Lap.).
„Fiában“ nincs a görögben. Értelme ez: mi által (t. i. hogy fogadott fiaivá tett) dicső fényben tűnik elő a megváltás kegyelme, melyet nekünk az ő szerelmes Fia szerzett.
Ef 1,7
Lásd Rom. 3,21. s követk.
az ő bőséges kegyelme következtében, melyet ő szerzett.
mely kegyelem (t. i. a Szentléleké) túláradólag mutatkozik a bölcseség és ismeret által, melyet az isteni dolgokban birunk, a nélkül, hogy azt természeti úton tanúltuk volna (Corn. a Lap.).
Az apostol így nevezi a keresztény üdvintézetet (Máté 13,11. Rom. 16,25.) kétségkivül ellentétben a pogány titkokkal, melyek sokat igértek, de mitsem adtak, sem helyes fölvilágosítást az Istenről, erényről és örökkévalóságról, sem bűn-eltörlést és üdvözűlést. Ugyanez mondható a mai bölcsészet üres zajáról s érthetlen titkairól. Lásd a bevezetést.
Ef 1,10
Az idők teljességéről, lásd Galat. 4,4.
Ef 1,10
és mindent, az angyalokat, embereket és természetet új állapotba helyezze, t. i. az angyalokat közelebb viszonyba az emberekkel (lásd Ján. 1,51.), az embereket az újjászületés állapotába (Ján. 3,5.), a természetet a szabadság állapotába (Rom. 8,19. s követk.) helyezze.
Krisztus által, kitől van minden üdv.
Ef 1,11
kinek érdemei által mi is, izraeliták, mi, zsidókból lett keresztények stb. Az efezusi egyházban zsidókból lett keresztények is voltak.
Lásd az 5-ik jegyz.
Ef 1,12
hogy mi, egykori zsidók, őt még inkább magasztaljuk.
az ó szövetség igéreteinél fogva. Lásd Luk. 2,38. Máté 11,13.
Ef 1,13
pogányok, pogányokból lett keresztények.
kinek érdemei által ti is, pogányságból megtért keresztények, miután tanításomat hallottátok, és Jézus Krisztusban hittetek, a Szentlelket adományaival együtt (lásd Apost.cs. 2,4.) vettétek, s így pecsétjét, mintegy látható jelét vettétek annak, hogy Isten fiai vagytok. Ez a jel, a mennyiben felfogásunktól függ, mely gyakran csalódhatik, nem tökéletes bizonyosságú mindenkor. Lásd Rom. 8,16.
Ef 1,14
ki bizodalmat ad nekünk az örök boldogság elnyerésére. Lásd Kor. II. 1,22. 5,5.
mely Lélek a mi tulajdonunkat, az örök boldogságot, melyet a bűn által elvesztettünk, visszaváltanunk segít.
Ef 1,17
az Isten, kit Jézus Krisztus szent emberisége imád.
Ef 1,17
ama dicső állapot teremtője, melyben Jézus szent emberisége az Atya jobbjára helyeztetett, s melyben a kegyelem által újjászületett emberek mindnyájan részesek.
hogy Szentlelke által őt, t. i. az ő dicsőségét, melyben részt veendők vagytok, nektek jelentse ki, hogy az által a keresztény érzületben és életben megerősödjetek (Ambr.).
hivatástoknál fogva, mint keresztények, mit reméljetek, s mily rendkivül nagy a dicsőség, melyet a keresztények várhatnak.
A 19. 20. v. értelme ez: hogy átlássátok, mily végtelen erőt tűntet ki Isten rajtunk, hivőkön, egykoron azon hatalomnál fogva, melyet Krisztuson kijelentett az által, hogy őt halottaiból feltámasztotta, és az Isten jobbjára emelte. Az apostol azon mindenhatóságról szól, mely által Isten a mi elporlandó testünket életre támasztja fel Jézus Krisztus feltámadása következtében. Ennek következtében, mert benne támadnak fel egykor mindenek, és az ő feltámadása némileg már a mi feltámadásunk volt. Lásd erről Kor. I. 15. r. „Az ő jobbján ülni“ annyi, mint isteni kormányzásában részt venni. Lásd Máté 20,21. Márk 16. r. 12-ik jegyz.
minden angyalok és mind a fölött, mi csak méltósággal bír ezen és a más világon. A fejedelemség, hatalmasság stb. jelentik az angyalok különféle fokozatát, minőt az anyaszentegyház kilenczet (úgynevezett kilencz angyali kart) számlál. Hogy az angyalok különféle erőkkel és adományokkal bírnak, s e szerint közöttük bizonyos rangfokozatnak kell lenni, kitűnik már a többi teremtett lényekből, melyek fölötte nagy különféleséget nyilvánítanak, s bizonyos osztályokra oszlanak. Lásd Dán. 10. r. 24-ik jegyz. A fönebbi helyből egyébiránt kitűnik, hogy az angyalok Krisztus szent emberiségének alá vannak vetve, és hogy Krisztus, mint ember is, királya és ura az égnek és földnek, az angyaloknak és embereknek (ar. sz. Ján. Terofil.). Mily nagy méltóságra emeltetett benne az emberiség!
Ef 1,22
Lásd Zsolt. 8,8.
Lásd Kor. I. 12,12. s követk.
Ef 1,23
t. i. mely (az anyaszentegyház) Krisztust (a főt) teljessé teszi; a mennyiben a fő csak a hozzája csatolt test által nyeri meg teljességét, bevégzettségét (Ar. sz. Ján. Ambr. Anzelm.). Jegyezd meg itt benső egyesülését Krisztusnak az anyaszentegyházzal (a hivők összeségével). Ő és vele a hívek együtt képezik az új nemzedéket, a második, az új embert, mint Ádám és a természeti emberek a régi nemzedéket, az első, a természeti, a bűn következtében kegyelem nélküli embert. A kettőnek e benső egyesüléséből megfejthető, mint kell annak, mi Krisztusban véghezment az ő hívein is véghezmenni (Efez. 2,5.6.), s mindenöknek, az életnek, szenvedéseknek megdicsőűlésnek közösnek lenni. Mily végtelen vígasztalás a keresztényekre nézve, Krisztussal egyesűlni, s vele egykor mindabban részt venni, mivel ő bír!
ki viszont mindenben mindennek teljessége; mert valamint a test a főt, úgy a fő a testet egészíti ki. Krisztus teljessé teszi az ő testének minden tagjait mindenben, a mennyiben Szentlelke által mindent betölt és elevenít, és minden jóra képessé tesz (Jerom.).
Ef 2,1
Értsd az 5. és 6. versből: Krisztusban minden kegyelemre hívott. A kereszténységnek az előbbi részben előterjesztett nagy jótékonyságát, hogy olvasóinak még szembetűnőbben előadja, az apostol őket előbbi állapotuk megfontolására viszi, melyből a Krisztusban való hit által megszabadúltak (1–10. v.).
Lásd Rom. 5,21. 6,23. 7,5. Az embernek csupán természeti élete, halál (Luk. 15,24.32.), mivel nincsen élete Istenben, nincs ereje a jóra, és mivel az örök halálra, az örök kárhozatra siet.
Ef 2,2
mint az érzéki vágyakban merengő világfiak szoktak cselekedni.
Ef 2,2
a sátán érzése szerint és ösztönzéséből, ki, mint e világ fejedelme (Ján. 12,31. Kor. II. 4,4.), e világot, t. i. a földet, tehát annak légkörét is lakja, s ebben mintegy a világ fölött uralkodik.
ki teljes hatalmat és uralmat gyakorol azok fölött, kik az evangéliom igazsága ellen makacsúl megátalkodnak. A sátánnak nincs a hivők felett hatalma; mert ez elvétetett tőle Krisztus által (Luk. 10,18.). Csak roszra kisértheti őket (Péter I. 5,8.), de nem árthat nekik, ha Isten kegyelmével a kisértetet legyőzik. Az ördög, úgymond sz. Ágoston, lánczra kötött eb, csak azokat marhatja meg, kik hozzája közelednek.
Ef 2,3
mely bűnökben forogtunk mi is, zsidókból lett keresztények.
Ef 2,3
testi kivánságunkban, mely a szellemi ember fölött túlsúlylyal bírt. Lásd Rom. 7,23.
születésünknél fogva mi bűnösök, Istennek nem tetszők. Lásd Rom. 5,12.
A 4–6. versek értelme ez: Isten az ő végtelen szeretetéből (Ján. I. 4,19.) minket, a bűnben megholtakat, Krisztus kereszthalála által, melyet ez önként vállalt magára, megváltott, és Krisztusnak föltámadásában és mennybemenetében nekünk is föltámadást és mennybe jutást ajándékozott; a mennyiben azon kegyelemmel, melyet nekünk Krisztus szerzett, tisztán és szentűl élhetünk, s dicsőséges föltámadást és mennybemenetelt nyerhetünk.
Istennek czélja e feltámasztásnál és mennybevitelnél az, hogy végtelen szeretetét az egész örökkévalóságon át kitűntesse.
Ef 2,8
Ez az 5. versre vonatkozik.
Lásd Rom. 3,24.25.27.
Ef 2,10
Következik a további ok, melynél fogva a megigazúlás csak Isten önkéntes kegyelméből és nem tőlünk származhatik. A megigazúlás t. i. újjáteremtés. Ki teremtheti magát újra? Ehhez Teremtőre van szükség.
Ef 2,10
Lásd Ján. 3,3. Kor. II. 5,17. Rom. 3. r. 14-ik jegyzet.
melyekre Isten az újjászületésben és kegyelmének folytonos segélye mellett képesekké tett minket, hogy azokat gyakoroljuk.
Ef 2,11
Pál még egyszer emlékezteti olvasóit előbbi nyomorúlt állapotukra a pogányságban (lásd az 1-ső jegyz.), s ezzel átmegy az első szakasz második pontjára, melyben megmutatja, hogy a kereszténység által pogányok és zsidók Istennek egy családjává egyesűltek (lásd a bevezetést e levélhez). Egykor nem tartoztatok a választottakhoz (11. 12. v.), hanem most igen (13. v.); mert a kereszténységben a zsidók és pogányok egy választott családdá lesznek (14–22. v.).
Ef 2,11
testi érzületűek; mert vannak olyanok is (Rom. 2,10.14.), kik, a mennyiben Krisztushoz tartoznak, megigazúlást is nyerhetnek. Lásd Rom. 2. r. 18-ik jegyzetét.
a zsidókról, kik csak testileg voltak körűlmetélve; mert van lelki körűlmetéltetés is (Rom. 2,29.). Körűlmetéletlen! a pogányok csúfneve volt a zsidók között (Birák 14,3. Izai. 52,1.).
Ef 2,12
az Istennek tetsző, a választott nép társaságából.
Ef 2,12
nem volt részetek a szövetségekben, melyeket Isten az izraelitákkal kötött (Móz. I. 15,18. Móz. II. 24,8. s követk.).
Ef 2,12
nem volt reményetek megnyerni a zsidóknak igért üdvöt.
Itt nem a jobb pogányokról van szó, hanem azokról, minők átalán voltak, a bálványozókról s minden vétekbe merűltekről. Ezeknek természetesen nem volt részök a választott nép Istentől nyert javaiban és kegyelmeiben, de volt amazoknak. Vesd össze: Rom. 2. r. 18-ik jegyz. Pál az egykori pogányokhoz szól. Nem vagyunk-e mi is pogány érzületűek? Meg lehetünk keresztelve, s mégis vissza eshetünk a pogányságba – az Istenről való elfeledkezésbe, a teremtmények bálványozásba, gonoszságba.
Ef 2,13
azaz, mint keresztények. Mi, keresztények, Jézus Krisztusban vagyunk, a mennyiben ővele egyesűlünk, bele oltatunk. Lásd Rom. 6,5.
Lásd Rom. 3,25.
Ef 2,14
ő a békeférfiú. Lásd Luk. 2,14. Ján. 14,27.
Ef 2,14
zsidót és pogányt.
ki a választó-falat, t. i. a zsidók és pogányok között fenálló ellenségeskedést megszűntette megtestesülése és egész váltságmunkája által. Zsidók és pogányok között a szertartási törvény miatt volt ellenségeskedés. A pogányok ezt súlyos igának tekintették, s azért gúnyolták a zsidókat, míg ezek épen e törvény miatt jobbaknak tartották magokat, és a pogányokat tisztátalan bálványozásuk miatt megvetették.
Ef 2,15
A törvény helyébe, mely csak parancsokat, de kegyelem szereket nem adatott azok teljesitésére (Ján. 1,17.), tanitásait, különösen a hitről szóló tanitást tette, mi által az ember Isten előtt tisztává, szentté és boldoggá lehet (Ar. sz. Ján. Teofil.).
hogy a zsidókat és pogányokat egy nemzedékké, egy új választott néppé átalakítsa.
Ef 2,16
egy anyaszentegyházban mind a kettőt egyesítvén.
a mennyiben kereszthalála által minden ellenségeskedésnek véget vetett (lásd Luk. 2. r. 14-ik jegyz.), s ennélfogva a zsidók és pogányok közötti ellenkezést is megszűntette.
pogányoknak és zsidóknak. Lásd Izai. 9. r. 15-ik jegyzetét.
ki Isten fiaivá alakítja át mindazokat, kik hisznek (Rom. 8,14.15.).
Tehát ti, pogányokból lett keresztények, nem csupán kivételképen (lásd a 16-ik jegyz.), mint átvonuló jövevények vétettettek föl a választott nép közé, hanem teljes polgárjoggal bírtok, és Isten családjának tagjai vagytok. (Ar. sz. Ján. Anzelm. Teofil.).
Ti Isten épitménye vagytok, alapítva a Krisztus által véghezvitt váltságról való tanitmányra, melyet az apostolok hirdettek, a próféták megjövendöltek; az anyaszentegyház épűletének főszegletköve pedig, mely mind a két oldalfalat, zsidókat és pogányokat, összetartja és egyesíti, maga Jézus Krisztus. Lásd Máté 21,42.
Jézus Krisztus tartja össze az egész épületet, a mennyiben az egy hit és szent szeretet Lelke által mindent egybekapcsol; ő általa növekedik az épület, a mennyiben mindig több több hivet vesz föl kebelébe (Rom. 6,5.) mindig több embert alakít át érzülete szerint, míg felépűl a szent, lelki templom, melynek egyes kövei az élő keresztények, kik az Úrban élnek és működnek.
lelki lakhelylyé, szellemi kövekké, a Szentlélek által lelkesített keresztényekké. Lásd Ezek. 40. r. 1-ső jegyzetet.
Ef 3,1
a pogányok fölvétetése végett (Efez. 2,11–22.).
Ef 3,1
Pál akkor Krisztus tanitásáért volt fogoly Romában. Lásd a bevezetést.
a pogányok apostola. Itt kezdődik az első szakasz harmadik pontja. Lásd a bevezetést.
hallottatok a kegyelemből rám bizott azon tisztről, hogy apostolotok legyek.
Ef 3,3
Lásd Galat. 1,12.
Lásd Efez. 1,9.10. 2,11–22. E titok az átalános megújulás Krisztus által, különösen tehát a pogányok hivatása is. Itt az apostol különösen ezt tartja szemei előtt (6. v.).
Hogy egykor minden népek be fognak lépni Isten anyaszentegyházába, a régi próféták gyakran megjövendölték ugyan, de hogy ez hit által, a mózesi szertartási törvény elfogadása nélkül történhetik meg, ez eleinte, mielőtt sz. Péter arról oktatást nyert, még a sz. apostolok előtt is titok volt. Lásd Apost.cs. 10,28. 21-ik jegyzetet.
Ef 3,6
részesek az Isten országának minden jótéteményeiben, egybeforradtak Krisztus testével (Efez. 1,23. 2,15.16.).
Ef 3,6
részesek a megigért javakban.
Mind ez a Krisztussal való közösségöknél, egyesülésöknél fogva, melybe az által léptek, hogy hittek az evangéliomban.
melyet a pogányoknak hirdetni az én szolgálati tisztem, melyre engem Isten önkéntes kegyelméből választott, és mindenhatóságánál fogva képessé tett. Vesd össze: Kor. I. 15,10. Kor. II. 3,5.6.
Ef 3,8
Lásd Kor. I. 15,8.9.
Lásd Rom. 11,33. s követk. 16,25. s követk.
Ef 3,9
a keresztény üdvintézetről.
A görög szerint: ki mindent Jézus Krisztus által teremtett. Lásd Ján. 1,3.10. Zsid. 1,2.10. Kor. I. 8,6.
Ef 3,10
A görög hozzáteszi: most.
A fejedelemségek és hatalmasságok a különrendű angyali lények (Efez. 1,21.). Nekik vala kijelentendő az oly csodálatosan alapított anyaszentegyház által Isten végtelen bölcsesége. Vesd össze: Péter I. 1,12. Mi fönebb (7-ik jegyz.) a prófétákról mondatott, hogy a pogányok fölvétetését az anyaszentegyházba közelebbről nem tudták, itt a szent angyalokról is értendő (Jerom. Ambr. Anzelm.). Azért mondja ar. sz. János: Pál az angyalok evangélistája volt, ő világosította fel ezeket; és sz. Tamás sz. Cirill nyomán ezt tanítja: Pál tanitásából értették meg a szent angyalok a pogányok hivatásának közelebbi körűlményeit.
mely bölcseségnek, Isten örök végzése folytán, Krisztusban és Krisztus által kellett teljesednie.
Lásd Efez. 2,18. Kiben mi az élő hit által bizalommal közeledtünk az Atyához, s tőle mindent bizton várhatunk.
Ef 3,13
mivel pogányok apostola vagyok (1. v.), ti különösen szivemen feküsztök.
hogy ily tanítóitok vannak. – Az apostol arról aggódott, hogy az efezusiak az ő szenvedéseiből majd azt fogják következtetni, hogy a kereszténység nem isteni intézmény, s ebből alkalmat vehetnek a hittől elpártolni. – Minden időben vannak gyenge keresztények, kik a szorongatások által, melyeket Isten anyaszentegyháza vagy az ő szolgái szenvednek, könnyen zavarba jőnek, és meggyőződésökben megtántorodnak. Az ilyenek vegyék szivökre az apostol szavait. Mások a görögöt így: hogy el ne csüggedjek bajaim miatt stb.
hogy el ne csüggedjetek.
Valamint Isten, úgymond sz. Jeromos, az egyedűl jó másokat jókká tesz, az egyedűl halhatatlan halhatatlanságot ad, úgy engedi az egyedűli Atya másoknak is, hogy atyák lehessenek. – Megjegyzendő, hogy itt az atyaság nem csupán természeti, hanem erkölcsi értelemben is vétetik, s ennélfogva az elöljárók, tanitók is atyáknak neveztetnek. Családatyák! tanúljátok meg az Atya Istentől kötelességeiteket. Minden atyaság ezt vegye mintaképűl. Szeressetek, és tegyétek magatokat szeretetre méltókká, mint ő, hogy ama tiszteletben és engedelmességben részesűljetek, mely titeket megillet. Mások a görögöt így: kitől mennyben és földön minden nemzedék veszi nevét (eredetét, lételét, valóságát).
Ef 3,16
hogy hatalma és jósága szerint.
A belső ember az ember lelke, mely a jobbat akarja. Lásd Rom. 7,22. Lelkünknek meg kell erősíttetni a Szentlélek által, különben legyőzetik a bűnös kivánságtól és elcsügged a szenvedésben.
Ef 3,17
Krisztus lakást vesz tanítványaiban; ezek pedig csak az igazi hivők (Ján. 14,23.).
kevesen vannak a szeretetben eléggé megerősödve; szeretik ugyan a jutalmazó Istent, de kevéssé vagy épen nem a megfeszítettet. Ha ezt szeretnék, akkor a szenvedéseket is szeretnék, hogy egyedűl hozzája lennének hasonlók. Lásd Ján. 14,23.
a Krisztus által véghezvitt váltság titkában. E titok szélessége, hogy minden ember számára van; hosszasága, hogy minden évszázadon át tart, s egész az örökkévalóságig terjed; magassága, hogy minket a föld kérgéből kivesz, s egész az égbe, sőt Isten kebelébe emel; mélysége, hogy még a holtak országáig is leér (Efez. 2,5. Kor. I. 15,21. ar. sz. Ján. Teofil. Oecumen.). E bőséges értelmű helyet mint fejtegetik a szent atyák másféleképen is, lásd Corn. a Lap. könyvében.
Ef 3,19
Isten ember! Isten megfeszítve! Isten a mi eledelünk! ki foghatja fel a szeretetnek ezen titkait?
hogy az által minden isteni adományokban részesűljetek.
azon erő szerint itélve, mely már most is működik bennünk.
hogy az egész anyaszentegyháztól, és egyességben Krisztussal, kivel ez egy titkos testet képez (Efez. 1,23.), tiszteltessék, áldassék és magasztaltassék.
Ef 4,1
mivel Isten ily kegyelemre hivott titeket, és én apostolotok vagyok (3. r.).
Ef 4,1
az Úrért, az evangéliomért. Lásd Efez. 3,1. Ki szereti a szenvedő kérését megvetni?
méltólag az üdvintézethez, melybe fölvétettek, méltólag a jövendő boldogsághoz. Szerzetesek! világi papok! mindnyájan keresztények! nem lehet eléggé ismételni előttetek: Járjatok, éljetek illőleg hivatástokhoz; éltetek legyen mindig öszhangzásban állástok szentségével, a kegyelmekkel, melyeket nyertek, a reménynyel, melyet az örökkévalóságra nézve tápláltok. Itt következik a levél második szakasza. Lásd a bevezetést.
Lásd Rom. 12,16. Galat. 5,22. 6,2.
Igyekezzetek a külső állapot, nem stb. minden különbözése mellett az egy vallási érzületet köztetek fentartani a kölcsönös egyetértés által. Ki az egyetértést, a békét szereti, nem ragaszkodik makacsúl téves véleményéhez, hanem örömest veszi az oktatást, hogy szeretve intő felebarátjával egy értelemben legyen. Hol a béke köteléke szét van szaggatva, ott egyenetlenség támad a véleményekben, szakadás a vallási meggyőződésekben, megátalkodás a tévelyben.
Az egyetértés alapja ez: Ti mindösszesen csak egy testet képeztek (Rom. 12,4.5.), melynek tagjai ti, hivek, vagytok, melynek feje Krisztus; ugyanegy Lélek éltet titeket (Kor. I. 12,4.), ugyanegy remény táplál, hogy egykor üdvözűltök (Rom. 8,17. s követk.).
Ti mind egy Úréi, Krisztuséi vagytok, ki titeket, egykoron a bűn rabjait, szolgáiúl vett meg; ti mind ugyanegy hitigazsággal birtok, ugyanegy keresztségben egészen egyenlő fogadást tettetek, hogy a világról lemondván, egészen Krisztushoz akartok tartozni. Jól megjegyzendő, hogy nem közönyös dolog, ilyen vagy olyan vallási meggyőződéssel bírni, hitvéleményre nézve egymástól eltérni. Az apostol határozottan egységet kiván a lélekben, a vallási meggyőződésben, és egy hitről szól úgy, mint egy Úrról, és egy Lélekről, jelentvén ez által, hogy a hitnek épen úgy egynek, önmagában öszhangzónak, tökéletesnek, épnek, az egész igazságot magában foglalónak kell lenni, mint az Úr és a Szentlélek. Bárcsak az apostol e szava megszivleltetvén, véget vethetne minden vallási szakadásnak.
ki minden által és mindenben működik, a mennyiben az ő Lelke mindent áthat és lelkesít, és nemcsak az embert élteti (Rom. 5,5.), hanem minden életnek alap-oka a természetben is (Zsolt. 103,30.).
Mindenkinek van a kegyelméből bizonyos mértéke, mint azt Krisztus a közjó előmozdítására hasznosnak találta. Lásd Ezekiel 40. r. 6-ik jegyz. és különösen Kor. I. 12,4. s követk.
E kegyelemosztalékra vonatkozólag, már a zsoltáros mondotta: A győző felmenvén a magasságba stb. Azt akarja Pál mondani: hogy már a zsoltáros megjövendölte e kegyelem osztását; mert habár ő betűszerinti értelemben csak egy győzőről szól, ki foglyokat áldozatajándékúl visz a frigyszekrényhez Sion hegyére, s ott hadi zsákmányt osztogat (lásd Zsolt. 67,19. és a jegyz.): de magasb értelemben, egyszersmind a győző Krisztust is értette; mintha így énekelt volna: Krisztus fölment mennyekbe, a foglyokat magával vitte, és mennyből kegyelmeket osztogatott. – A fogságot, melyet Krisztus fogva vitt, a sz. atyák kétféle értelemben fogják föl; először értik az ellenségeket, kiket Krisztus fogságba ejtett, ezek a bűn, halál, gonosz lélek, pokol, világ (ar. sz. Ján.); azután értik a foglyokat, kiket Krisztus ezen ellenségektől megváltott, és magával diadalmasan vitt fel az egekbe, t. i. az emberek lelkeit, különösen az ó szövetségi jámborokéit, kiket Jézus Krisztus a pokol tornáczából magával vitt fel az egekbe (Jerom.). Az ajándékok, melyeket Jézus az embereknek adott, vagy melyeket, a zsoltáros kifejezése szerint, az emberek javára vett, a Szentlélek ajándékai, kit mennybemenete után a földre küldött.
A 9. 10. v. értelme ez: Midőn pedig a zsoltáros azt jövendöli, hogy Krisztus az égbe ment, azzal egyszersmind mondja, hogy Krisztus lejött a földre, és leszállott a pokol tornáczába; ő a mennybe menő, az onnan mindenkit ajándékkal boldogító alatt érti az egyszersmind emberré lett, az elhunyt ősatyák lelkeit a pokoltornáczából kiszabadító és az égbe felvivő Istent (mert Krisztusnak, az Isten Fiának mennybemenete föltételezi az ő leszállását a földre, és munkájának véghezvitelét rajta és benne (Ján. 3,13.). E szavakat „a föld alsó részeibe“ némelyek egy jelentésüeknek veszik ezzel: „a földre“; hanem ez erőszakolt értelmezés. Mert minthogy az apostoli hitvallásnak egyik ágazata az, hogy Krisztus leszállott a pokoltornáczába, hogy az ősatyákat magával mennybe fölvigye, nincs kétség benne, hogy a föld alsó részei a pokol tornáczát jelentik, annál is inkább, mert a héber nyelvszokás szerint, a föld alatti hely halálországának gyakorta mondatik (Bölcs. 1,14. Sirákf. 51,9. Baruk 3,19.). E szavakat „minden egek fölé“ így értelmezi sz. Jeromos: minden angyali lények fölé a legfelső egekbe magához az Istenhez. „Hogy betöltsön mindeneket,“ azaz, hogy az egekben székelvén, elküldje a Szentlelket, és eláraszszon kegyelmével mindeneket (Anzelm.). Az apostol bővebben értelmezi a „fölmenetelt,“ s ez által megfejti, mint vihette Krisztus fogva a foglyokat. Ha t. i. a pokoltornáczába leszállott, az abban levő jámborok lelkei voltak a foglyok, kiket Jézus fogságukból kiváltott, s mint tulajdonait, magával vitt.
Ef 4,11
kik az evangéliomot mindenütt hirdessék, és gyülekezeteket alakítsanak (Máté 28,19.).
Ef 4,11
kik a jövendölés és irás-értelmezés ajándékával bírtak (Kor. I. 12,29.). Ezek fölléphettek ugyan, de mindenütt csak az apostolok hatósága alatt.
Ef 4,11
az evangéliom hirdetőiűl. Ezek alatt különösen a diakonusok értendők (Apost.cs. 6,1. s követk.), kik az apostolok oldalánál voltak és alattok tanítottak. Igy tanított Lukács Pál alatt, Márk Péter alatt. Azért mai napig is a diakonusok olvassák az evangéliomot az istenitiszteletnél (Ambr. Teofil. Anzelm. nagy Gerg.).
az előbb nevezettek oly egyházszolgák, kik nem voltak lekötve egy községhez; a pásztorok és tanítók alatt ama püspökök vagy papok értendők, kik állandó minőségben intézték a község lelki ügyeit.
Ef 4,12
a hívek.
Ef 4,12
gyakorlatára, a tanításra, az áldozat bemutatására és a szentségek kiszolgáltatására. Lásd Apost.cs. 13. r. 4-ik jegyz.
a keresztény gyülekezetek, az egyház alapítására, terjesztésére és vezérletére.
s az egyházi elöljárók ezen rendeltetése addig fog tartani, mígnem minden népek egy hitet vallanak egy anyaszentegyházban, az Isten Fiának, mint Megváltónak ismeretére mindnyájan eljutnak, és keresztény érzületre nézve a tökélyt elérik; – tehát világ végezetéig fog tartani. – Krisztus férfikora itt ellentéte a gyermekkornak (Kor. I. 3,1.), s jelenti a tökéletesség állapotját ismeretben és erényben, valamint a gyermekkor a szilárd elvek (14. v.) s az érett cselekvés hiányát jelenti. A gyermek (itt tökéletlen értelemben véve) benyomásai által határozza el magát, s majd így, majd úgy gondolkodik és cselekszik.
Ef 4,14
kikkel elhitethetünk, a mit akarunk.
Az apostol ama tévtanítókat tartja szemei előtt, kik mindenféle mesterfogások, szép szavak, látszólagos tudományosság az írás elferdítése által igyekeznek párthiveket szerezni tanaiknak.
Ef 4,15
szorosan ragaszkodván az igaz tanításhoz, s ezt Isten és emberek iránti szeretetben gyakorolván.
Krisztus lelkében, érzületében, hogy az által hozzája, mint a test fejéhez (Efez. 1,22.23.) mindinkább hozzá forradjunk.
azon egynek lelke által, ki mindent isteni érzületre hangol, a keresztény anyaszentegyház minden tagjait összetartja, és gyarapodást szerez azon segély által, melyet a tagok egymásnak nyujtanak hatáskörük mértéke szerint, úgy hogy az anyaszentegyház épen ezen kölcsönös segélynél, azaz, szeretetnél fogva, növekedik egy tökéletes épületté. Vesd össze: Kor. I. 12,12.15–27. Zsolt. 121. 5-ik jegyz.
A görög szerint: mint a többi pogányok is.
Ef 4,18
távollévén a szent, az isteni élettől.
A görög szerint: megátalkodottsága miatt.
arról, hogy másképen élhessenek, azon balhitnél fogva, hogy tisztán élni lehetetlen.
ha mégis általa Jézus igaz, valódi tanítása szerint nyertetek oktatást.
Ef 4,22
Lásd Rom. 6,6.
azon kivánságok által, melyek a hamis tanítmány tévelyéből származnak és tévútra visznek. Az apostol, megjegyzi sz. Jeromos, nem mondja: a régi embert, ki már megromlott, hanem: ki romlandó, mivel a régi ember, az az ember, ki a bűnös kivánság uralma alatt van, mindig nagyobb romlásra rohan, míg emberből állattá, sőt ennél is alább sülyed.
A ti egész lelki emberetek szerint. Jobbúljatok meg ismeretben és akaratban. A lélek megújulásának ez életben kell eszközöltetni; a test megújulása pedig a közfeltámadásban fog megtörténni. A bűnösök megújulnak a valódi megtérés által.
Ef 4,24
keresztény emberré (Jerom. Anzelm.), Krisztus szellemébe, érzületébe. Azt gondoljátok és tegyétek, mit Krisztus gondolt és tett volna helyeteken.
Ef 4,24
ki Istenhez hasonló újszülött (Ján. 3,3.5.6.).
A lélekben újjászületett ember két tulajdonnal bír, igazsággal és szentséggel, t. i. az ő lelki állapotja helyesen van elrendezve, benne ismét visszatért a régi jó rend, úgy hogy a test a léleknek, a lélek Istennek engedelmeskedik; s ezen megigazúlt állapot szent életben és minden erények gyakorlatában jelentkezik. Az apostol mondja: valóságos szentségben, ellentétűl a farizeusok álszentségével.
Ef 4,25
az igazságért, melynek életünkben uralkodnia kell.
egy test tagjai, kiket Jézus szellemének, az igazság és szeretet szellemének kell lelkesíteni.
Ha fellobban is a harag bennetek, ne vétkezzetek az abban való megmaradás által, múljék el az, mielőtt a nap leszállana. Van igazságos harag is, a szent fölhevülés az Isten és emberek bántása miatt; hanem az mindig a szeretettel jár együtt, s csak a bűnös jobbulására czéloz.
Akkor adunk helyet az ördögnek szivünkben, midőn a bűnös harag által belőle a szeretet eltávozott.
Lásd Máté 12,36.
Ef 4,30
Ne tegyetek olyat, mi a bennetek lakó isteni Léleknek ellenére vagyon.
ki, a meddig őt bírjátok és el nem vesztitek, biztos jele örök üdvösségteknek. A váltság napja itt az itélet napja, melyen az igazak dicsőségesen feltámadnak, és örök boldogságba jutnak.
Krisztus érdemeiért. Lásd Ján. I. 4,10.11.
Kövessétek tehát az Istent, jót akarván (Efez. 4,32.), mint ezt tenniök kell a gyermekeknek, kik szülőiktől szerettetni ohajtanak. Lásd Máté 5,48.
Ef 5,2
Lásd Ján. 13,34. 15,13.
Isten előtt kedves, engesztelő-áldozatúl. Lásd Kor. II. 2,14.
Ef 5,4
egy keresztény viseletéhez.
hálás emlegetése a kereszténység jótéteményeinek.
mivel a fösvény az ő kincsét teszi istenének, minden figyelmét, szándékát és cselekvését arra fordítja, annak mindent, testét, életét sőt üdvét is föláldozza.
Ef 5,6
mintha a nevezett vétkek csak jelentéktelen dolgok volnának. – Minden szenvedély igyekszik magát igazolni. A fösvénység és tisztátalan szeretet is azon van, hogy magát mentegesse. A fösvény pénz és vagyon után lihegő rendetlen vágyát eszélyes gondosságnak nevezi önmaga és övéi iránt; a fajtalan az ő tisztátalan szeretetének a barátság nevét adja, vagy azt könnyen megbocsátható gyengeségnek tartja. De vajjon csupán gyengeség-e az, mit a különben oly jóságos de egyszersmind igazságos Isten minden időben oly szembetünőleg büntetett?
Ef 5,6
e gonoszságok miatt.
Lásd Rom. 1,18. s követk.
Ef 5,8
tudatlanok az igaz tanítmányban; akkor ez még megbocsátható volt nektek.
felvilágosítva, tanítva vagytok, mint keresztények.
A felvilágosított értelem gyümölcse, hatása, ismertetőjele jóságban, szentségben és igazmondásban áll.
mi illik a kereszténységhez. A görög szerint: mi kedves az Úr előtt.
Ef 5,11
az istentelenség kártékony cselekedeteiben.
győzzétek meg az így cselekvőket büntetésre méltó voltukról.
Mindazon cselekedetek pedig, melyek megrovást érdemelnek, a világosság, a kereszténység igaz tanítmánya által, olyanokúl fognak megbélyegeztetni, ismertetni; mert a világosság mindent napfényre hoz. Valamint a napfény, akarja mondani az apostol, megismerhetőkké teszi a tárgyakat, úgy a keresztény tanítás mindazt, mi gonosz, a maga utálatosságában tűnteti elé és ismerteti meg.
Azért a mindent napfényre hozó világosságra vonatkozólag mondatik: Bűnös! ébredj föl bűnálmodból, s világosodjál föl Jézus Krisztus kegyelemnapja által. A sz. apostol, úgy látszik, Izaiás 60,1. versére gondolt.
Ef 5,16
Ragadjatok meg gondosan minden alkalmat, hogy jót cselekedjetek, és érdemekben gazdagúljatok.
ne legyetek gondatlanok; mert ez élet ideje különben is sok veszélyt és kisértetet hoz, melyek az erény gyakorlatát nehezítik, bűnre visznek, és érdemeinket csökkentik.
A részegeskedéssel együtt jár a bujaság; mert az bűnös lángra, testi örömekre s elbizott vakmerőségre gyujt, mi által tág ajtó nyílik minden testi vétekre.
Ef 5,20
mint keresztények, Krisztus szellemében és érzületében (Galat. 3,28.), vagy Krisztus által (Ján. 16,23.).
az Atya Istennek.
az alsóbbrendűek a felsőbbeknek, az alattvalók a feljebbvalóknak legyenek alávetve engedelmességgel; a feljebbvalók az alattvalóknak szolgálatra kész szeretettel, önfeláldozó uralommal (Máté 20. r. 17-ik jegyz. Ján. 13,12–15.); Krisztus félelmében, azaz, gyermeki félelemből, hogy meg ne bántassék Krisztus, ki az ő híveiben él.
kinek képviselői a férfiak, vagy, az Úr iránt való szeretetből.
Ef 5,23
Lásd Kor. I. 11,3.
Ef 5,23
Lásd Efez. 1,22. 4,15.
Ő, megváltója az anyaszentegyháznak. Pál azt akarja ezzel jelenteni: Valamint Krisztus, mint megváltó, anyaszentegyházának csak javáról gondoskodik, úgy gondoskodjék a férj is feleségéről. Ez pedig azért annál inkább engedelmeskedjék férjének. Vesd össze: Énekek éneke 2. r. 29-ik jegyzetet.
Krisztus az anyaszentegyházért (az emberekért) adta magát mindhalálig, hogy ez által megnyerje nekik az újjászületés kegyelmét, mi a vízkeresztségben (Ján. 3,5.) a keresztelési igék elmondása által (Máté 28,19.) vitetik véghez, és a kereszteltet tisztává és szentté teszi, valamint őt további szentségre képesíti (ar. sz. Ján. Teod. Anzelm. Tamás). A görögben nincs meg „az élet“ szó.
Krisztus vég czélja: anyaszentegyházát dicsőségben tűntetni elé, hogy minden szeplőtől, mindentől, mi elrútíthatná, egészen és teljesen tiszta legyen. Az anyaszentegyház ugyan már most is szent sok tagjaiban, szent tanításában és kegyelem-szereiben; de tökéletes szentsége az idők végezetével fog bekövetkezni, mikor mindaz, mi tisztátalan, az itélet által tőle elválasztatik, s ő a mennyországba olvad át. – A fönebbi kép a menyasszonyról vétetett, ki legszebb ékszereiben vezettetik vőlegényéhez. Vesd össze: Énekek éneke 4. r. 12-ik jegyz.
A 28–30. v. értelme ez: Valamint Krisztus az anyaszentegyházat úgy szereti, mint testét, hasonlóképen a férfiak is úgy szeressék feleségöket, mint tulajdon testöket, mint önmagokat; a mennyiben az asszony egy testté lesz a férfiuval, mint az anyaszentegyház egy testté lett Krisztussal (Efez. 1,23.). Mivel testét mindenki szereti, azaz, táplálja, ápolja: igen természetes, hogy minden férj tartozik feleségét szeretni, táplálni és ápolni.
Ef 5,31
nem benső egyesülésért.
ketten elválhatlanúl, mint egy test, egymáshoz tartoznak, mint fő a testhez, mint test a főhöz. Ez idézet Móz. I. 2,24. verséből vétetett, Máténál is 19,5. a házassági frigy felbonthatlanságáról használtatik.
A házasság nagy titok (jelentőség- és kegyelemteljes külső jel), nemcsak azért, mivel az egy férfiú és egy nő egyesűlése, hanem mivel Krisztust és az ő jegyesét, az anyaszentegyházat, s a közöttök létező szellemi frigyet, házasságot is jelképezi. A házasság tehát az ő jelentőségét és mintaképét a Krisztus és az anyaszentegyház közötti frigytől bírja, s a minő ez, olyannak kell lenni amannak is. Krisztus szövetsége az anyaszentegyházzal benső, szeretetteljes, szent, elválhatlan: a földi házasságnak is ilyennek kell lennie, ha fensőbb jelentőségét és szellemi kenetességét nem akarja elveszteni. Megjegyzendő: Ha a házasság titok, szentség, külső jele a láthatlan malasztnak: akkor a férfi és nő szövetsége leszen a külső jel, a láthatatlan malaszt pedig azon ajándékban áll, melynél fogva oly szövetség létesűl közöttök, mint a minő Krisztust egyesíti anyaszentegyházával.
Pál átalánosan fejezi be intelmét, mondván: Mivel Krisztus és az ő egyháza a ti előképetek, tehát minden férj úgy szeresse feleségét, mint önmagát, és minden nő adja meg férjének az illető tiszteletet.
úgy, mint az Úr parancsolja, keresztény módon; tehát nem Istentől tiltott, vétkes dolgokban, mint Heródiás leánya cselekedett (Máté 14,1. s követk.).
Ef 6,4
túlságos szigor által.
adjatok nekik keresztény nevelést, tanítsátok a kereszténységben, s szoktassátok keresztény életre.
Ef 6,5
azaz: emberi uraitoknak, előljáróitoknak az emberek között. A lelki, láthatatlan Úr Krisztus, az Isten.
Ef 6,5
félvén akaratjok ellen cselekedni.
Ef 6,5
egyedűl csak szolgálatotokra ügyelve.
mintha magának Krisztusnak szolgálnátok. Vesd össze: Kor. I. 7,21. s követk.
Minden tevékenységünknél azon gondolat lelkesítsen, hogy tulajdonképen Jézus az, kinek szolgálunk.
Ef 6,9
szolgáitoknál is az Úrra tekintsetek, és szeretettel bánjatok velök.
mivel tetteitekről ti is azon Úrnak vagytok felelősek, ki a ti szolgáitoknak is Ura; ez majd épen úgy bánhatik veletek, miután előtte a külső viszonyok, személyes tekintetek mitsem érnek.
Legyetek erősek az Úr hatalmas kegyelmével, melyet, vele egyességben lévén, nyertek. – Isten eléggé hatalmas, hogy minket kegyelmével gyámolítson, s egyszersmind jóságos is, hogy azt valósággal megtegye. Csak azért vagyunk oly erőtlenek, mivel a restség és ingatagság tart fogva bennünket.
Ef 6,12
nemcsak az emberi gyarlóság ellen. Nem az emberek ellen van küzdelmünk, hanem a pokol hatalmasságai ellen, kik e világon uralkodnak annyiból, a mennyiben Isten vétkeink büntetéseűl hatalmat enged nekik, hogy az embereket kisértsék és fenyítsék.
Ef 6,12
a világban, mely a tévely és bűn sötétségében fetreng. Ján. 1,5.
Lásd Efez. 2,2.
a kisértet napján.
álljatok erősen, az igaz hithez ragaszkodván, s a tanítás szerint igazán élvén.
legyetek mindig készen az evangéliomi tanítást, mely egyedűl megnyugtató, mindenütt vallani és terjeszteni.
A hit oltalom, paizs a sátán tüzes nyilai ellen. Mert mikor ez bujaság által törekszik elcsábítani, a hit megnyitja előttünk a pokol mélységét, hogy lássuk a kínokat, melyek a paráznákra várnak. Ha gazdagság fényével akar vakítani, a hit föltárja az eget, hol az állhatatosak számára a legnagyobb javak készen vannak.
Ef 6,17
az örök üdvösséghez való reményt (Tessz. I. 5,8.).
Lásd Máté 4. r.
azaz, nem csupán szájjal, hanem szívetek mélyéből. Lásd Máté 26,41. Luk. 18,1. s követk.
tartózkodás nélkül.
Lásd Efez. 3,1.
Szószerint: romolhatlanúl szeretik.