Eszter könyvének kommentárjai
* 1,1-4. Az udvari főtisztviselők számára rendezett lakoma.
* 1. Asvérus, a héber szövegben: Ahasveros, a Hetvenes fordítás egyik változatában Asszueros, egy másikban pedig elírás folytán: Artaxerxes; így a Vulgáta latin szövegének 11-16. fejezeteiben is. Hogy az Asvérus név alatt melyik király neve rejtőzik, ma már teljes biztossággal megállapítanunk nem lehet. A legtöbb szentírásértelmező I. Xerxes-re gondol, ki Kr. e. 485-465. ült a perzsa királyok trónján. E véleményt több nyomós körülmény támogatja: 1. Az elgörögösített Xerxes névnek óperzsa nyelven : Hsayarsa felel meg; Hsayarsá-ból lett aztán a héber: Ahasveros; 2. Eszter története könnyen beleilleszthető az eseményeknek abba a keretébe, melyet az ókori, főleg görög történetírók I. Xerxes uralkodásának elejéről rajzolnak; 3. az a jellemrajz, melyet I. Xerxesről az ókori történetíróktól kapunk, megegyezik azzal, melyet Eszter könyve közöl. Uralkodása elején a király vitéz harcos, a görög hadjárat szerencsétlen befejezése után azonban élvezeteinek él. – Hogy I. Xerxes birodalma Indiától Etiópiáig terjedt, arról tudnak az ókori történetírók is. – Etiópia, (a héber szövegben: Kús) bibliai nyelven rendszerint a régi Egyiptomtól délre eső vidék. (V. ö. Móz. I. 2,13. jegyz.) Egyiptom már Kambyses uralkodásától kezdve (Kr. e. 529-521.) a perzsa birodalom egyik tartománya volt. – Százhuszonhét tartomány. Herodotos görög történetíró szerint az óperzsa birodalom ebben az időben 20 szatrapiára (= főtartományra) volt beosztva. Az egyes szatrapiák pedig élükön a szatrapá-val (= perzsa főkormányzóval) ismét több tartományból állottak. Eszter könyve 127 ilyen kisebb tartományról tud.
* 2. Trónján ült, nyugodtan ült trónján és a kormányzás teendőivel foglalkozott; atyjának, I. Dáriusnak (Kr. e. 521-485.) halála után ugyanis az egész birodalomban lázadás ütött ki és így Xerxes legelső teendője volt a lázadókat leverni és trónját megerősíteni. – Birodalmának fővárosa pedig Szúza volt, a héber szöveg így hangzik: (trónján ült), mely Szúza várában állott. Ezt azért hangsúlyozza a szent író, mert időközönként (főleg nyáron) a perzsa királyok Ekbatánaban (a mai Hámádánban), Média hajdani fővárosában is trónoltak. – Szúza, a héber szövegben: Susán, a régi Eláni fővárosa volt a Perzsa-öböltől északkeletre. (V. ö. Ezdr. II. 1,1. jegyz.)
* 3. Uralkodásának harmadik esztendejében, Kr. e. 483-ban. Sokan arra gondolnak, hogy a lázadó országok, főleg Egyiptom leverése után azért hívta össze Xerxes az államtanácsot, hogy a Görögország ellen tervbevett hadjárat felett tanácskozzanak. E tanácskozások persze fényes ünnepségek keretében folytak le. – Akik színe előtt azaz: a királyi udvarnál voltak.
* 4. Nem egyetlen egy lakmá-rozás, hanem az ünnepségek és tanácskozások sorozata folyt száznyolcvan napon át. A perzsa udvar nagyarányú dőzsöléseiről az ókori történetírók (főleg Herodotos) többször tesznek említést. 5-8. A nép számára rendezett lakoma.
* 5. Az ország előkelősége számára rendezett ünnepségek elmúltával a király Szúza várának (a héber szöveg szerint: fellegvárának) népségét, mely javarészt a királyi udvar szolgálatában állott, vendégelte meg a királyi várkertben. Az ünnepi lakomák az izraelitáknál is hét napig tartottak. (Bir. 14,12. 17.) – A kert és a liget udvarán, a héber szöveg így hangzik: a királyi palota kertjének udvarán. Udvarról azért beszélhet a szent szerző, mert a kert egy részét árkádos épületek szegélyezték, és a teret az épületek között joggal nevezhették udvarnak. – E szavak: melyet királyi pompával és gondossággal ültettek, a héber szövegben nincsenek meg.
* 6. A Vulgáta e helyütt a héber szöveget csak tartalmilag közli. – A kert udvara erre az alkalomra ünnepi mezt öltött. A pompakedvelő és kincsekben gazdag perzsa udvar szerette a fényt és ragyogást. Az árkádok márványoszlopairól drágábbnál-drágább szőnyegek csüngtek alá. – Égszínű ... kárpitok helyett a héber szöveg valamiféle anyagról beszél, mely finom fehér lenvászhat, vagy gyolcsot jelent. – Karmazsin, a héber szövegben: kárpász, melyet a Vulgáta a hasonló hangzású carbasinummal írt át. – Kékszínű, a héber szöveg kék bíborról (tekelet) beszél. A bíborfestéket, mellyel a legdrágább kelméket festették, a Földközi tenger partján található bíborcsiga levéből főleg a föníciaiak gyártották. – A bisszus (héberül: ses) finom, halványsárga vagy fehér kelme, melyet főleg Egyiptomban, (valószínűlég) gyapotból készítettek. – A bíbor festék (héberül: árgámán = vörös bíbor) szintén a bíborcsiga nedvéből készült. A vörös és a kék bíborral aztán megfestették a gyapjú- vagy lenfonalat, melyből szőtték a kelmét, vagy sodorták a kötelet. – Elefántcsontkarikák helyett a héber szöveg ezüstkarikákról beszél. – Csodálatos változatossága minta, a héber szöveg csak annyit mond, hogy a padlózat többféle ritkaszép kővel volt kirakva és pedig: báháttal, melyet a görög Hetvenes fordítás és a Vulgáta smaragdnak fordít; továbbá: fehér márvánnyal, melyet a Vulgáta pároszinak mond; végül gyöngyházzal és tarka márvánnyal; e két utóbbiról a Vulgáta nem szól. – Arany és ezüst kerevetek. A padlón perzsa szokás szerint kényelmes kerevetek helyezkedtek el, melyeknek vagy a lábazata, volt aranyból és ezüstből, vagy pedig az anyag, mellyel bevonták őket, volt arany- és ezüstfonállal átszőve. Étkezés alkalmával a perzsák féloldalt dőltek e kerevetekre és balkarjukra támaszkodva költötték el lakomájukat.
* 7. A lakoma fényét csak emelte az ételek meg az italok változatossága és a felhasznált drága edények sokasága. – Az ételeket mindig más és más edényben hordták fel, nem úgy, mint az egyszerű keleti embernél, kinek konyhafelszerelése legtöbbször nagyon szegényes. – Kiváló bort, a héber szöveg királyi bort említ. – Ahogy az a királyi bőkezűséghez illik, a héber szöveg így hangzik: a király kezéhez mérten. A görög fordítás így szól: amilyent maga a király iszik.
* 8. A héber szöveg így hangzik: az ivás pedig az előírás értelmében (történt), úgyhogy senki sem unszolt reá; úgy hagyta meg ugyanis a király háza minden felügyelőjének, hogy mindenkinek kedve szerint kell cselekedni. – Az előírás jelen esetben tehát az volt, hogy az ivást illetőleg meg kell hagyni mindenkinek a szabadságát, és senkit sem szabad kényszeríteni a pohár ürítésére. Más alkalommal ugyanis megkívánta az udvari etikett, hogy a vendég alkalmazkodjék az előkelő házigazdához és mindannyiszor ürítse poharát, valahányszor ezt teszi a király.
* 9. Az előkelőség lakomájával egyidőben a nőket a királyné a palota egyik lakosztályában külön látja vendégül. – Vásti királyné a király legkedvesebb felesége volt, akit megilletett a királyné címe és jelvénye, a korona (diadém). (V. ö. 11. v.) Perzsa szokás szerint általában a nők is résztvettek a férfiak ünnepi lakomáján. Jelen esetben azonban az ünnepségeket úgy látszik fontos haditanácskozások kísérték, melyekbe a nőket nem akarták belevonni. – Tartózkodni szokott, a héber szöveg így hangzik: amely Ahasveros királyé.
* 10-12a. Vásti vonakodik megjelenni a férfiak lakomáján.
* 10. A hetedik napon, azaz az előkelőségek számára rendezett udvari ünnepségek hetedik napján, melyet – úgy látszik – különös fénnyel és pompával és víg lakmározással ültek meg.
* 12a. Tekintve a nőnek alárendelt helyzetét az ókori keleti népeknél, nagy merészség számba ment a királyné vonakodása. – Vásti nem szeszélyből mondott ellen a királyi parancsnak, hanem azért, mert királynéi büszkeségét és méltóságát mélyen sértette királyi urának az a kívánsága, hogy egy félig ittas férfitársaság előtt mint látványosság szerepeljen.
* 12b-22. Vástit megfosztják királynéi méltóságától.
* 13. A héber szöveg így hangzik: (a király) így szólt a bölcsekhez, akik értettek az időkhöz, a király szavát (v. ügyét) ugyanis a törvény- és jogtudósok testülete elé vitték. – A király intézkedéseit, terveit tehát végrehajtásuk előtt a jogot, szokást és törvényt jól ismerő (bölcs) államtanácsban vitatták meg.
* 14. Az államtanács tagjainak száma – mint a kamarásoké (v. ö. 10. v.) – szintén hét volt. – A király színe elé járulni (szóról-szóra: a király orcáját látni), annyi, mint: a király közelében lenni; ez csak a legmagasabb állású udvari tiszviselőknek volt a kiváltsága.
* 16. Mámukán – úgy látszik – a tanács egyik tekintélyes tagja, ki társai nevében is véleményt mond. Mámukán a királyné engedetlenségében kettős bűnt lát. Szerinte elsősorban vétett ura, királya ellen, de vétett az ország minden férfia ellen is, mert a rossz példa – főleg ha az a legmagasabb helyről jön – tekintélyt rombol és rendet bont.
* 18. A héber szöveg így hangzik: és még ma fognak a perzsa és a méd fejedelemasszonyok, akik értesültek a királyné viselkedéséről, a király minden fejedelmének beszélni (róla) és ennek eredményeképen lesz majd elég megvetés és harag. Vagyis: a férjet felesége részéről megvetés éri, ennek pedig harag és családi perpatvar a következménye. – E szavak: miért is jogos a király felháborodása, a héber szövegben nincsenek meg.
* 19. A perzsák meg a médek törvénye értelmében, a héber szöveg így hangzik: és az jegyeztessék fel a perzsák és a médek törvényei közé. Mámukán tehát azt követeli, hogy törvényerőre emelkedjék a királyi rendelet, mert így visszavonhatatlanná válik. (V. ö. Dán. 6,15.)
* 21-22. A király rendelete. – Különböző nyelven és írással, a nagy perzsa birodalomban, mely Indiától Egyiptomig terjedt (v. ö. 1. v.), sokfajta és soknyelvű nép lakott. A királyi kancelláriát tehát úgy kellett berendezni, hogy ha nem is az összes, de legalább is a tekintélyesebb népek nyelvén állíthassa ki a fontosabb okmányokat és királyi rendeleteket. – Hirdessék ezt ki minden népnél, a héber szöveg, mely azonban e helyütt a másoló tévedése folytán – úgy látszik – megromlott, így hangzik: (minden férfiú) népének nyelvén szóljon, vagyis: a családban a férj és ne az idegenszármazású nő nyelvén beszéljenek. A királyi rendelet tehát – a héber szöveg szerint – a gyermekek nyelvét illetőleg a perzsa birodalomban ugyanúgy rendelkezik, mint ahogyan Nehemiás a zsidók körében rendelkezett. (V. ö. Ezdr. II. 13,24.) A Vulgáta szövege szerint azonban e helyütt a király kötelességévé teszi minden tartományfőnöknek, hogy a rendeletet a reája bízott népek mindegyikének saját nyelvén hirdesse ki.
* 2,1-4. A király számára új feleség után néznek.
* 1. Ezek elmúltával; az időpontot a szent szöveg nem határozza meg közelebbről. Akik Asvérusban I. Xerxest látják, arra gondolnak, hogy az itt elmondott események a perzsa háború befejezése után játszódtak le, amikor is a görög történetírók (pl. Herodotos) szerint a király a kényelemnek és a puha életnek adta át magát. – Lelohadt ... haragja, a király mintha megbánta volna elhamarkodott intézkedését. A dolgon azonban már nem volt mit változtatni, a rendeletet nem lehetett visszavonni; új feleség után kellett tehát nézni.
* 2. Új feleséget szerezni az udvari tisztviselők (kamarások) dolga volt. – Szúza, v. ö. Ezdr. II. 1,1. jegyz.
* 3. Kapják meg a női ékességeket, és pedig nemcsak a testi ékességeket, hanem a szükséges szellemi kiképzést is, hogy ügyesen tudjanak forgolódni az udvarnál.
* 5-7. Márdokeus és Eszter.
* 5. Márdokeus Semej (v. ö. Kir. II. 16,5.) egyik leszármazottja, tehát Benjámin törzséből való volt. – Jemini, a Benjámin szó rövidített alakja. A szent szöveg Márdokeus családfájából csak a legismertebb tagokat emeli ki.
* 6. Került számkivetésbe, nyilván nem ő maga, hanem a családja, mert nem valószínű, hogy Márdokeus Kr. e. 597-ben már életben volt. – Nábukodonozor (Kr. e. 604-562; v. ö. Kir. IV. 24,1. jegyz.) palesztinai hadjárata alkalmával Kr. e. 597-ben fogságba hurcolta Jekoníást (Jóákínt), Júda királyát (v. ö. Kir. IV. 24,10. skk.; Krón. II. 36,9. sk.; Jer. 22,25.) és vele együtt az ország embereinek színe-javát. (V. ö. Kir. IV. 24,14-16.) Márdokeus tehát szintén e tehetős és előkelő családok egyikének sarja volt. –
* 7. Edissza (héberül: Hadásszá) mirtust jelent; Eszter (görögül: ásztér, perzsául sztára) pedig csillag-ot. A kettős név a zsidóknál és egyáltalában a keleti népeknél már ősi időtől fogva divatos volt. – Esztert a latin Vulgáta Márdokeus fivére, a héber szöveg és a Hetvenes görög fordítás pedig nagybátyja leányának mondja. Az eltérés a megfelelő héber szó különböző értelmezéséből származik.
* 8-11. Eszter is a kiválasztott királyné jelöltek közé kerül.
* 8. A király rendelete a szűzleányok kiválasztásáról szólott. (V. ö. 3. v.) A királyné jelölt ék közé felvették Esztert is. A szép leányt annál is könnyebben fedezhették fel, mert ő nagybátyjával együtt Szúzában, tehát az udvar közelében lakott. – Eszter vállalkozása nem volt törvényellenes cselekedet, mert Mózes törvénye: 1. kifejezetten csak a kánáneusokkal, az ámmonitákkal és a moábiták-kal való házasságot tiltotta. (V. ö. Móz. II. 34,16.; V. 7,1. skk.; 23,3. skk.); az egyéb pogány népekkel való házassági kapcsolatoktól csak Ezdrás és Nehemiás által a fogság utáni időben foganatosított intézkedések óvták a zsidókat (v. ö. Ezdr. I. 9,1. skk.; II. 13,23. skk.); de meg 2. csak a férfiak házasságát szabályozta a törvény, a nőkét csak kivételes esetekben (pl. az örökösleányokét; v. ö. Móz. IV. 36,6. skk.). V. ö. 14,14. sk. is.
* 9. Eszter megtetszett neki, t. i. Egeusnak, aki a király feleségeinek kiválogatásával volt megbízva. Ki is adja azonnal a parancsot, siessenek Eszter kioktatásával és kicsinosításával, hogy minél előbb beküldhesse a királyhoz. – A neki járó részt, a leányok számára előírt és kiutalt ételt és italt. A leányoknak ugyanis, mint az udvarnál szolgálatot tevő ifjaknak is (v. ö. Dán. 1,8. skk.), hogy arcszínük és alakjuk megfeleljen az akkori kor Ízlésének, naponta bizonyos, meghatározott minőségű és mennyiségű ételt és italt kellett magukhoz venniök. – A hét igen szép leány, kiket Egeus Eszter mellé rendelt, mintegy az udvarhölgyek tisztét töltötte be.
* 10. Eszter Márdokeus egyenes kívánságára azért nem árulta el származását, mert attól tartott, hogy mint a fogságba hurcolt és megalázott zsidó nép leánya, kegyvesztett lesz a perzsa Egeus előtt, és így nem juthat be majd a király elé.
* 11. Márdokeusnak nyilván megvoltak az összeköttetései az udvarnál; talán kereskedő és udvari szállító volt és így egészen gyanútlanul forgolódhatott a királyi palotában, ahol időközönként megtudhatott egyet-mást Eszter sorsa felől.
* 12-18. Eszter királyné lesz.
* 15. Eszter szépségét csak növelte szerénysége és egyszerűsége, mely abban is megnyilvánult, hogy nem kivánt külön ékességet a maga számára.
* 16. Tebet, a tizedik hónap, körülbelül január hónak felel meg.
* 17. Királyi koronát, drágakövekkel díszített aranyabroncsot, diadémet.
* 18. A királyi nászt fényes ünnepségek keretében ülik meg, és hogy az alattvalók is osztozzanak a nagy örömben, a király: 1. nyugalmat engedélyezett, vagyis elrendelte, hogy az ünnepségek idejére a robotmunka szüneteljen (más magyarázók szerint: adót engedett el avagy valamiféle amnesztiát adott); 2. ingyen gabonát és különféle ajándékokat osztogattatott birodalomszerte.
* 19-23. Márdokeus megmenti a király életét.
* 19. Márdokeus nem tágított a királyi palota mellől, mert úgy gondolta, hogy amilyen váratlanul maga mellé emelte Esztert a király, épolyan könnyen el is taszíthatja ismét magától. Ez az aggodalom annál is inkább megokoltnak látszott, mert tudomására jutott, hogy újból feleségek után néznek a király számára. Az ókori keleti uralkodók feleségeinek nagy számát illetőleg v. ö. Kir. III. 11,3.
* 20. Az ok, amelyért Eszternek el kellett titkolnia faját, még mindig fennállott. A zsidóságnak – mint Eszter-könyvéből kitűnik – számos ellensége volt a perzsa udvarnál. Márdokeus attól tartott, hogy ha Eszter származása kitudódik, megindul ellene az udvari intrika és az eredmény csak bukása lehet. (V. ö. 10. v. jegyz.)
* 21. Bágatán és Táres ... a palota első küszöbét (a héber szöveg szerint: a küszöböt) őrizték, vagyis királyi főajtónállók voltak. – Reá akartak rontani a királyra, hogy megöljék, a héber szöveg így hangzik: keresték (az alkalmat), hogy kezet emeljenek a királyra. Az orgyilkosság az ókori keleti despotáknál napirenden volt. (V. ö. Kir. IV. 19,37.)
* 22. Ez nem maradi titokban Márdokeus előtt, akinek bizonyára megvolt az ismeretsége a királyi alkalmazottak sorában. (V. ö. 11. v.) – Az összeesküvés felderítésével Márdokeus a király életét mentette meg. (V. ö. 6, 3.)
* 23. Bitófára akasztották, keresztre tűzték, mások szerint karóba húzták.
* 3,1-2. Ámán nagy méltóságra emelkedik.
* 1. Ágág az ámále-kiták királya volt Sámuel és Saul idejében. (V. ö. Kir. I. 15,8. skk.) Ámán úgylátszik, ennek az Ágágnak egy késői ivadéka volt. – Ha Amannak tényleg az ámálekita Ágág volt az őse, akkor 16,10-ben egy másoló tévedése folytán lett belőle macedóniai származású férfiú. Ámán király helyettesi (vicekirályi) méltóságra emelkedett; trónja az államtanácsban közvetlenül a király trónja mellett állott.
* 2. Nagy méltóságában Amannak királyt megillető tiszteletadás járt ki. Leborulással hódolt neki a birodalom minden alattvalója. A tiszteletadásnak e legmagasabb foka kezdetben csak az istenséget illette meg; idővel azonban az uralkodók, akik az ókori pogány felfogás értelmében az istenség megtestesítői voltak, a maguk, sőt – úgy látszik – rajtuk kívül az ország egyik-másik magasrangú egyénisége számára is megkövetelték e köszöntési módot. – Márdokeus nem hajtott térdet, mert vallásos meggyőződése tiltotta, hogy pogány halandó embernek isteni imádással hódoljon. (V. ö. 13,12. skk.)
* 3-5. Ámán megneheztel Márdokeusra.
* 4. Jelentést tettek Amannak; Márdokeus viselkedése ugyanis eddig még nem tűnt fel Ámánnak; úgylátszik, egyedül még nem kerültek szembe egymással. A nagyszámú udvari alkalmazottak tömegében pedig egy ember könnyen elveszhetett.
* 5. A feljelentésre felügyel Ámán, és mivel a jelentést igaznak találja, haragra lobban és bosszút forral nemcsak Márdokeus, hanem az egész zsidó faj ellen. Bosszúságát még növeli, hogy épen az a Márdokeus merészel így viselkedni vele szemben, ki amúgy is már kihívta haragját, mert feljelentette és akasztófára juttatta két meghitt emberét. (V. ö. 12,6.)
* 6-11. Ámán bosszút forral a zsidók ellen.
* 7. Asvérus uralkodásának tizenkettedik esztendejében, valószínűleg Kr. e. 473-ban. (V. ö. 1.1. jegyz.) – Niszán hava a zsidó vallási év első hónapja, megfelel kb. a mi áprilisunknak. – Az urnába szó a héber szövegben nincs meg. – Sorsot vetettek, a héber szöveg így hangzik: napról-napra, hónapról-hónapra, egészen a tizenkettedikig pur-t, azaz sors-ot vetettek. Ámán tehát babonás hitének engedve kisorsoltatta először a napot, aztán a hónapot, melyben nézete szerint az istenség őt legjobban segíti majd gonosz tervének végrehajtásában. – A latin Vulgáta a héber szöveg nyomán csak a sors útján megállapított hónapot említi meg, a napot nem. (A 13. v.-ből tudjuk meg, hogy ádár hó 13-ról van szó.) – Ádár hava megfelel kb. a mi márciusunknak. Ámánnak tehát kb. egy esztendeje volt, hogy előkészíthesse a vérfürdőt. – Pur több szentírásmagyarázó szerint perzsa szóból lett és sors-ot jelent; héber többesszámú alakja (purím = sorsok) után nevezték el később azt az ünnepet, melyet a zsidók szerencsés megszabadulásuknak emlékére rendeltek el. A zsidók azért nevezték el a pur szó többesszámú alakja (= purím) után az ünnepet, mert Amán a zsidók kiirtására szánt nap meghatározása céljából többször vetett sorsot.
* 8. Ámán, hogy gyilkos tervének megnyerje a király hozzájárulását, gyűlöletes és államveszélyes fajnak állítja oda a zsidó népet. – Elkülönülten, Ámán itt arra céloz, hogy a zsidók a saját (mózesi) törvényük szerint élnek, és lehetőleg kerülik a pogány népekkel való szorosabb összeköttetéseket.
* 9. Az állampénztár (talán épen a szerencsétlen kimenetelű görög háborúk folytán) kimerült (v. ö. 1,1. jegyz.), Ámán tehát arra gondol, hogy a király kapva-kap majd az alkalmon, hogy pénzhez juthasson. – Tízezer talentum ezüstben kb. 97 millió pengőt tett ki. E meglehetősen jelentékeny összeget a perzsa birodalomban élő zsidók elkobzandó vagyonából akarta Ámán az államkincstárba beszolgáltatni.
* 10. Á király annyira megbízott Ámánban, hogy minden további nélkül átadta neki gyűrűjét, mellyel a királyi rendeleteket szokták megpecsételni.
* 12-15. A királyi rendelet kihirdetése.
* 12. A rendeletet niszán (az első) hó 13-án adták ki, végrehajtása pedig csak kb. 11 hónap elmúltával következett volna be. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a babonás Ámán ragaszkodott a sors útján megállapított időponthoz, másrészt pedig, hogy az akkori nehézkes közlekedési viszonyok miatt a rendeletnek a kiterjedt birodalom minden részében való kihirdetése hosszabb időt vett igénybe. Arra lehetne gondolni, hogy a zsidók a fenyegető súlyos veszedelem elől ennyi idő alatt máshová menthették volna életüket és vagyonukat. A tartományfőnökök (helytartók és kormányzók) azonban, akik a rendeletet először kapták kézhez, nem egykönnyen engedték volna meg, hogy nagyobb tömegek tekintélyes vagyonukkal elhagyhassák az országot. Az is elképzelhető, hogy a rendelet nem nevezte meg nevén a kiirtandó népet (v. ö. 13,1. skk.). Ennek a feltevésnek nem mond ellent az a tény, hogy a szúzai zsidóság még jó időben értesült a nagy veszélyről, mely fenyegette. (V. ö. 15. v.) Márdokeus ugyanis összeköttetései révén könnyen rájöhetett a titok nyitjára.
* 13. A szent szöveg e helyütt csak kivonatosan és a későbbi elbeszélő szempontjából közli a rendeletet, mely eredeti alakjában általában csak egy bizonyos népről szólott, anélkül azonban, hogy azt nevén nevezte volna. (V. ö. 13,1. skk.) – Hírvivők, futárok, akik váltott lovakon száguldottak szerteszét a birodalom minden tartományába. – Tizenharmadik napján, ezen a napon kezdődött volna az általános mészárlás, melyről azt tervezték, hogy a birodalom egyes, úgylátszik jelentősebb helyein – tán ott, ahol a zsidók nagyobb tömegben éltek – már ádár hó 13-án kezdik meg, másutt ellenben csak a következő napon, ádár 14-én (v. ö. 9,51.). A különböző helyek és tartományok számára (v. ö. 3,12. sk.) kiadott rendeletek ilyenformán hol ádár hó 13-ára, hol pedig 14-ére voltak kiállítva. A szent szöveg e helyütt tehát más rendeletpéldányról szól, mint 13,1. skk.-ben. – A legyilkolással együtt járt a vagyonelkobzás. Erre nemcsak azért volt szükség, hogy az államkincstár gazdagodjék, hanem, hogy a zsákmányolás reményében a csőcselék is kivegye részét a mészárlásban.
* 15. A rendelet szétküldésekor Ámán azon ürügy alatt, hogy az egész ország ezzel az alkalommal legveszedelmesebb ellenségétől szabadul meg, ráveszi a királyt, hogy udvari ünnepséget üljön. S míg a perzsa udvarnál vigasság járta, a szúzai zsidóság a rettentő veszedelem előérzetében mély gyászt öltött és keservében Istenéhez kiáltott. (V. ö. 13,8. skk.) A héber szöveg a zsidók jajveszékeléséről nem szól, csak annyit említ, hogy Szúza városában a rendeletre nagy kavarodás támadt.
* 4,1-3. Márdokeus gyászt ölt.
* 1. Mikor Márdokeus erről értesült, a héber szöveg így hangzik: Márdokeus pedig megtudott mindent, ami történt. (V. ö. 3,12. jegyz.). – Megtépte ruháját ... siránkozott, a gyász és bűnbánat jeléül. (V. ö. Móz. I. 37,34; Kir. II. 13,19.)
* 2. Márdokeus azért ment a királyi palota bejárata elé, hogy valamiképen értésére adhassa Eszternek a történteket és kikérhesse sürgős közbenjárását. – Zsákba öltözötten tilos volt belépni a királyi palotába, mert a király keleti felfogás szerint az isteni fenség kisugárzása a földön, és amint a mózesi törvény értelmében a pap nem járulhatott gyászruhában az istenség elé, hanem ilyenkor ünnepi ruhát kellett öltenie (v. ö. Móz. II. 28,43.), úgy tilos volt, hogy bárki is gyászruhában férkőzzék a király közelébe.
* 4-17. Márdokeus ráveszi Esztert, hogy közbenjárjon népéért a királynál.
* 4. A rendeletről a király feleségeinek lakosztályában úgylátszik nem tudtak. Eszter, mikor Márdokeus jajveszékeléséről értesült, nyilván arra gondolt, hogy gyászos haláleset búsítja nagybátyját, avagy valamifajta csapás érhette vagyonában, ezért ruhát küld ki számára, hogy abban megjelenjék nála, és elmondja, ami vele megesett,
* 8. Márdokeus izenetét illetőleg v. ö. 15,1-3. is.
* 11. E szigorú törvényt a keleti kényurak udvarainál, ahol az orgyilkosságok és az uralkodó ellen elkövetett merényletek napirenden voltak, a kellő óvatosság parancsolta. Eszter, hogy elhamarkodott lépéssel kockára ne tegye az ügy sikeres kimenetelét, szintén nem akart hivatlanul belépni a királyhoz. Mikor aztán nagybátyja és gyámja
* 14. v. – az Úr gondviselő intézkedéseit juttatja eszébe, kétséges és szorongatott helyzetében egyetlen egy utat lát a megmenekülésre: bízni a mindenható Isten irgalmában és egyedül tőle várni hathatós segítséget. Ezért
* 16. v. – Márdokeus útján azt üzeni zsidó testvéreinek: imádkozzanak és böjtöljenek érte három nap és három éjjel, miközben ő maga is ugyanazt fogja tenni udvarhölgyeivel együtt. – A böjt értékét illetőleg v. ö. Kir. II. 12,16. skk.; III. 21,27. skk. – 14,1. skk.-ből megtudjuk, hogy Eszter nemcsak böjtölt és imádkozott, hanem haját tépdesve vezekelt szőrzsákba öltözötten és hamuval a fején. Alázatos, bűnbánati imádságát, melyet ezzel az alkalommal mondott, lásd 14,3. skk. – A három nap és három éjjel-t nem úgy kell érteni, mintha az ájtatoskodás 3 teljes napon és 3 teljes éjjelen át folyt volna, hiszen 5,1. szerint Eszter a tárgyalást követő 3. napon már a király elé ment. – Ha mindjárt a halál veszedelmének teszem is ki magamat, a héber szöveg így hangzik: és ha elpusztulok, hát elpusztulok.
* 5,1-4. Eszter hivatlanul megjelenik a király előtt.
* 1. A harmadik napon, t. i. Márdokeussal való beszélgetése után. – Magára öltötte királyi ruháját, azaz letette bűnbánati köntösét (v. ö. 4,16. jegyz. és 14,1. skk.), és ismét királynéi díszbe öltözött. – Ha az ember belépett a királyi palotának belső udvarába, oszlopcsarnokos, nyitott tanácsterembe lehetett látni. A belső udvar felől lévő bejárattal szemben a terem másik végén volt felállítva a trón. A királynak tehát, – ha trónján ült – éppen erre az udvarra esett a tekintete. – A király épen trónján ült, tanácsosai körében.
* 2. A szent szöveg e helyütt rövidítve adja elő az eseményeket; a teljes elbeszélést lásd 15,5. skk. – Ki is nyújtotta feléje arany kormánypálcáját, megnyugtatásképen.
* 3. A király nagylelkű bánásmódját 15,5. skk. érteti meg velünk. A királyné félénksége és bája – az ott elmondottak szerint – teljesen hatalmába kerítette és meglágyította a nagyúr szívét. – Ha országom felét kívánod is, a tied lesz, a keleti uralkodók megszokott nagyhangú ígérete. (V. ö. Heródes igéretét Márk. 6,23.)
* 4. Eszter óvatosságból elhallgatja jövetelének valódi célját; hiszen az államtanácsban ott vannak Ámán barátai, a zsidóság ellenségei is. Velük szemben hivatalos tárgyalás keretében több, mint bizonyos, hogy elvesztette volna a játékot. Azért egyelőre csak lakomára hívja meg a királyt Ámánnal egyetemben.
* 5-8. A király meg Ámán Eszter lakomáján.
* 7. Eszter – mivel nagyon jól tudja, mennyire kegyeli a király Ámánt – még mindig nem mer színt vallani. Először meg akar bizonyosodni arról, hogy a király tényleg komolyan veszi-e igéretét vele szemben. Azért másnapra is lakomára hívja a királyt; nyilván úgy okoskodott, hogy ha a király ily rövid időközben szívesen veszi a második meghívást is, ez jele annak, hogy tényleg szereti őt és így nem kell attól tartania, hogy kérése visszautasításra talál.
* 9-14. Ámán előkészületei Márdokeus kivégzésére.
* 9. Fel nem állott... meg sem moccant. Márdokeus a fenyegető veszedelem tudatában sem tagadja meg abbeli vallásos meggyőződését, hogy halandó embert nem szabad az Istennek kijáró tisztelettel illetni.
* 11. Ámán azért sorolja fel nagy gazdagságát és kitüntetését a király részéről, hogy ezzel is kiemelje, mily nagy bánatot okoz neki Márdokeus azáltal, hogy következetesen megtagadja neki a köteles tiszteletet. Ez a tiszteletlenség ugyanis teljesen elfojtja benne azt az örömöt, melyet gazdag javai neki okozhatnának. (V. ö. 13. v.) – Mily nagy számban vannak fiai; 9,6-ból megtudjuk, hogy Ámánnak tíz fia volt. A gyermekek, főleg a fiúgyermekek nagy száma nemcsak a zsidóknál (v. ö. Zsolt. 127,3.), de az ókori pogány népeknél is áldásszámba ment. (V. ö. a szép magyar kifejezést: gyermekáldás!).
* 14. Márdokeusnak amúgy is pusztulnia kellett volna a többi zsidóval együtt; Ámán azonban bosszúvágyában nem győzte kivárni a zsidók kiirtására megállapított időpontot. Minél előbb szeretett volna gyönyörködni gyűlölt ellenfelének halálvergődésében, azért be sem várva a király hozzájárulását, felesége és barátai tanácsára már előre felállított egy ötven könyök magas bitófát. A bitófa magasságát Márdokeus bűnéhez szabta. E bűn pedig Ámán szemében felségsértés volt, melyért a legsúlyosabb büntetés járt ki. – Ötven könyök = kb. 25 méter. A bitófa magasságát Ámán a gyalázat nagyságához mérte, mellyel illetni akarta Márdokeust.
* 6,1-3. A király arról értesül, hogy szolgálataiért semmi jutalomban sem részesült Márdokeus.
* 1. Amaz éjjelt, mely a két lakoma napját elválasztotta egymástól. – Álmatlanul töltötte. A Hetvenes görög fordítás így szól: Az Úr pedig azon az éjjelen elvette a király álmát; vagyis: álmatlanságát az isteni gondviselésnek tulajdonítja Asvérus.
* 2. Bágatán és Táres összeesküvésének felfedezéséről L. 2,21. skk.; 12,1. skk.
* 3. Semmi jutalmat sem kapott. 12,5. beszél ugyan valamiféle elismerésről, de az Márdokeus érdemének nagyságához mérten joggal mondható semminek; hiszen őt a király jótevőjének címe és nagy méltósága illette volna meg. A perzsa királyok adta kitüntetés e kiváló nemét többször említik az ókori görög történetírók. Márdokeus mint éber és megbízható ember csak palotaőri tisztséget és néhány jelentéktelen ajándékot kapott.
* 4-12a. Márdokeus kitüntetése.
* 4. Ámán, mint a király első minisztere és igen kedvelt embere, egyedül járhatott-kelhetett a palotában. Jelenlegi jövetele sem keltett semmiféle feltűnést, mert úgylátszik, már a kora reggeli órákban szokta naponta várni királyi urának rendelkezését a királyi lakosztályt övező udvarban (= oszlopcsarnokban). Jelen esetben a szokatlan kérés okozta izgalom tán még siettette megjelenését.
* 5. Ámán megkapja az engedélyt a kihallgatásra, arra azonban nincs ideje, hogy kérését előadhassa.
* 6. Akit a király ki akar tüntetni; a héber szöveg így hangzik: akinek megbecsülésében gyönyörűségét leli a király.
* 8. Királyi ruhába kell öltöztetni, a héber szöveg így hangzik: hozzanak királyi ruhát, amilyent a király visel. – A király nyerges lovára, a héber szöveg így hangzik: ... a lóra, melyet a király lovagol. – A koronát (= diadémszerű fejdíszt) a héber szöveg szerint a ló fejére kell tenni, jeléül annak, hogy udvari istállóból való.
* 10-11. Márdokeust, mint a király jótevőjét (v. ö. 3. v. jegyz.) a legnagyobb kitüntetés éri.
* 12a. Márdokeus ezután visszatért a palota bejáratához; a diadalmenet befejezése után Márdokeus egyelőre régi szokott helyére, a palota előcsarnokába tért vissza. Magasabb állását csak Ámán kivégzése után foglalta el. (V. ö. 8,1.)
* 12b-14. Ámán megszégyenülése.
* 12b. Ámán beburkolt fővel sietett haza, azaz szégyenében és bánatában arcára húzta fejtakaróját. A fej beburkolása a zsidóknál a gyász jele volt. (V. ö. Kir. II. 15,30; Jer. 14,3.)
* 13. A bölcsek. Ámán barátai között voltak tehát csillagászok, jósok és tudósok, akik már a babiloni és később a perzsa udvarnál is igen jelentős szerepet játszottak, és az államtanácsnak is tagjai voltak. – A bölcsek helyes érzékkel mérlegelik az adott helyzetet. Bár pogányok, mégis mint jósok és betűvető meg írásforgató emberek tudnak egyet-mást a zsidók történetéből. Tudják azt, hogy, ha baj volt, a zsidók Istene mindenkor kinyújtotta erős kezét népe megmentésére. (V. ö. Kir. I. 4,8; Judit 5,6. skk.) Hogy pedig ez az Isten jelen esetben máris latbavetette segítő erejét, kitűnik abból, hogy éppen akkor, mikor Ámán halálos csapást akar mérni Márdokeusra, a király őt a legmagasabb kitüntetésben részesíti.
* 7,1-6. Eszter könyörög népéért.
* 2. A király már felhevült a bortól, a héber szöveg így hangzik: a borivásra került a sor. – Ha mindjárt országom felét kéred is, v. ö. 5,3. jegyz.
* 3. Eszter, minthogy úgy látja, hogy Márdokeus kitüntetésével kellőképen elő van készítve a talaj, és a király igen nagy hajlandóságot mutat vele szemben, végre is előáll kérésével, és pedig rendkívül ügyes formában. – Ajándékozz meg életemmel... és népemmel. Eszter kettős ajándékot kér királyi urától: saját és népe életét.
* 4. E szavak: El vagyunk ... adva, jelen esetben szóról-szóra érthetők; Ámán azt Ígérte, hogy 10.000 talentumot szállít az államkincstárba, ha kiirthatja a zsidó népet és elkobozhatja vagyonát. (V. ö. 3,9.) – Letiporjanak, megfojtsanak minket, a héber szöveg így hangzik: Hogy elpusztítsák, lemészárolják és kiirtsák népemet; e szavak csak halványképet nyújtanak arról a kegyetlenségről, mellyel a pogány Kelet egész népeket szokott letiporni és kiirtani. – E szavak: sóhajok közt bár, a héber szövegben nincsenek meg. – Ellenségünk olyasvalaki, akinek a kegyetlensége a királyra háramlik vissza, mert Ámán a király nevében adta ki igazságtalan rendeletét. A héber szöveg azonban, mely ehelyütt némileg megromlott, lényegében így hangzik: a csapás ugyanis nem érdemelné meg, hogy terheltessék vele a király.
* 5. Mi jogon meri ezt tenni, a héber szöveg így hangzik: Hol van az, akit a szíve megtelített (= oly vakmerővé tett), hogy így cselekedjék?
* 7-10. Ámán kivégzése.
* 7. A király, kinek Márdokeus és Eszter miatt már amúgy is meglágyult a szíve a zsidó néppel szemben, most megtudja, milyen álnok ember ez az Ámán, ki rút önzésből saját nemtelen bosszújának kielégítésére akarta kihasználni a király tekintélyét, és nem gondolt azzal, hogy gonosz terve keresztülviteléből mily súlyos anyagi és erkölcsi kár származik országra és királyra egyaránt. (V. ö. 16,2. skk.); nincs tehát azon semmi csodálni való, ha e jellemtelen eljárás teljesen kihozta sodrából a királyt. – A király kiment a kertbe, hogy lecsillapítsa hirtelen haragját. – Ámán érezte hogy rossz dolog vár reá a király részéről és rangja, állása odavan; most már csak életét szerette volna megmenteni, azért a király távollétében odakúszott a kerevethez, melyen féloldalt dőlve pihent a királyné, és térdenállva esedezett életéért.
* 8. A szolgák, mikor meghallották a visszatérő király haragos szavát, tüstént betakarták Ámán arcát jeléül annak, hogy nem látja már sokáig a napvilágot; azaz méltó a halálra. – E szavakat: betakarták Ámán arcát, a Hetvenes görög fordítás nyomán így is értelmezhetjük: legott elváltozott (elborult) Ámán arca.
* 10. Felakasztották Ámánt, reákötözték vagy reászegezték a keresztalakú bitófára. A büntetés e neme úgylátszik, az asszíroktól került a perzsákhoz, a perzsáktól pedig a rómaiakhoz.
* 8,1-2. Márdokeus magas méltóságra emelkedik.
* 1. A kivégzettek vagyonát ősi perzsa szokás értelmében a kincstár számára foglalták le. Vele a király szabadon rendelkezett. – Márdokeus a király színe elé került, a legmagasabb méltóságra emelkedett. (V. ö. 1,14. jegyz.)
* 2. A gyűrű átadásával a király jelezni kívánta, hogy Márdokeust legteljesebb bizalmával ajándékozza meg, és Ámán helyébe első miniszterévé teszi. – Eszter pedig háza élére állította Márdokeust, a héber szöveg így hangzik: Eszter Márdokeust Ámán háza élére állította, más szóval: Ámán elkobzott birtokának kezelését nagybátyjára bízta Eszter.
* 3-14. A király Eszter újabb kérésére a zsidók javára bocsájt ki rendeletet.
* 3. Eszternek ezek után a legfőbb gondja az volt, hogy visszavonassa a zsidók kiirtását célzó rendeletet, ezért újra kihallgatáson jelenik meg királyi ura előtt. – Ágág nemzetségben, v. ö. 3,1. jegyz.
* 4. Előrenyujtotta ... az arany kormánypálcát, megnyugtatásképen. (V. ö. 15,14-15. jegyz.)
* 5. Eszter nagyon jól tudja, hogy az egyszer kibocsájtott és a király pecsétjével ellátott rendeleteket egykönnyen visszavonni nem lehet, ezért a kegyetlen rendeletet óvatosan nem a király, hanem Ámán rendelkezesének mondja.
* 8. A király nem vonja vissza előbbi rendeletét, de megengedi Eszternek és Márdokeusnak, hogy megfelelő óvóintézkedésekkel elébevágjanak a rendelet végrehajtásának. (V. ö. 10. v.)
* 9. Az új rendeletet több példányban állították ki, mint az előbbit, mert: 1. jelen esetben a 127 tartomány mindegyike közvetlenül a királyi kancelláriától kapta meg a rendelkezést, és nem közvetve, a kerületi kormányzótól, a szatrapától; ezzel az eljárással – úgylátszik – siettetni kívánták a rendelet szétküldését; 2. a zsidók külön kaptak belőle tartományonkint egy-egy példányt. – A rendelet elkészítésénél ismét tekintetbe vették az alattvalók nyelvét és írásmódját. A szétküldés napja a 3. hónap, szibán hó 23. napja. Szibán (tulajdonképen szíván hó, mint ahogyan a héber szöveg is nevezi e hónapot) megfelel kb. a mi júniusunknak; ádár hó 13-ig tehát még kb. 10 hónap állott rendelkezésre; mindazonáltal sietni kellett nagyon az új rendelet kihirdetésével, 1. azért, hogy elvegyék a zsidók ellenségeinek a kedvét a további készülődésre; 2. hogy maguknak a zsidóknak is legyen még elegendő idejük az ellenállás megszervezésére.
* 10. Az írásokat ... lovasfutárokkal küldték szét, a héber szöveg így hangzik: És ő leveleket küldött lovasfutárok útján, akik gyorsfutó öszvéreken (paripákon?), lókancák ivadékain nyargaltak. Mások így fordítják e helyet: akik ménesekből való gyorsfutó öszvéreken jártak. A Vulgáta idevágó szava tulajdonképen postalovas-t jelent. A szent szöveg – bár az egyes szavak pontos jelentését ma már nem ismerjük – e helyütt kétségtelenül azt akarja mondani, hogy a lehető leggyorsabban járó futárokat menesztették a levelekkel, hogy megelőzzék a korábbi rendeletnek végrehajtását, távolabbi helyeken tán még a kihirdetését is. 11-12. A zsidóknak szóló rendelet rövid tartalma.
* 11. A zsidók nemcsak arra kaptak engedélyt, hogy egyénenkint védekezhessenek, hanem arra is, hogy tömegesen állhassanak ellent, ha a szükség úgy kívánja; nőt és gyermeket is ölhetnek, amennyiben a fenyegető felvonulásokon ilyenek is résztvennének; végül elkobozhatják mindazok vagyonát, kik ellenséges indulattal törnek reájuk.
* 12. A védekezés napja egybeesik a támadás megkezdésének napjával. (V. ö. 3,13.)
* 13. A tartományfőnökök számára kiadott rendelet röviden csak arra inti a király alattvalóit, hogyha bárki is támadást intézne a zsidók ellen, legyen elkészülve a fegyveres ellentállásra.
* 14. A rendeletet nemcsak vidéken hirdették ki, ahová gyorsfutárok mentek szerteszét, hanem a fővárosban, Szúzában is.
* 15-17. Szúza városa örömben úszik; növekszik a zsidók becsülete.
* 15. Magas méltóságát megillető királyi ruhájában Márdokeus természetesen csak ünnepi alkalmakkor jelent meg. – Jácintkék, a héber szöveg kék bíborról beszél, v. ö. 1,6. jegyz. – Égszínű, a héber szöveg megfelelő szava finom, fehér lenvásznat vagy gyolcsot jelent, v. ö. 1,6. jegyz. – Aranykoronát (diadémot, aranyabroncsot) nemcsak a király hordott, hanem már az udvarhoz tartozó magasrangú személyiségek is. (V. ö. 1,11; 2,17; 6,8.) – Bíborszínű selyempalást, a héber szöveg így hangzik: bisszus meg vörösbíbor palást; alapanyaga bisszus (héberül: ses vagy busz = finom fehér vagy halványsárga gyapotkelme, v. ö. 1,6. jegyz.), melyet vörösbíbor (héberül: árgámán) fonállal hímzett minták díszítettek. – Az egész város ... örült és ujjongott, mert megszabadult gőgöslelkületű zsarnokától, Ámántól.
* 16. A zsidók becsülete azért nőtt egyszerre oly nagyra a perzsák szemében, mert keresztül tudták vinni a királynál a gyűlölt Ámán bukását, másrészt pedig rettegtek tőlük, mert a király két legkedvesebb és legbefolyásosabb embere: Eszter és Márdokeus, zsidók és mint ilyenek, fajuk és népük hathatós pártfogói voltak. – Rettegés fogott el mindenkit, mert látták, hogy a zsidók Istene erős; kezű és hűségesen védelmezi népét; másrészt azonban nem csekély mértékben növelte a zsidók iránti tiszteletet Eszter és Márdokeus nagy tekintélye is.
* 9,1-11. A zsidók ellenségeinek veresége. — 1-2. Ádár ha tizenharmadik napján (v. ö. 3,7; 8,12.) a zsidók készen álltak a védekezésre.
* 1. Ádár hó megfelel kb. a mi márciusunknak. – E szavak: mini már előbb említettük, a héberben nincsenek meg. – Épen ellenkezőképen, a zsidók kerekedtek felül és álltak bosszút, a héber szöveg így hangzik: Ama napon, melyen a zsidók ellenséget úgy remélték, hogy legyűrik őket (= a zsidókat), fordult (a kocka), úgyhogy most a zsidók gyűrték le ellenségeiket. – A bosszúálláson ehelyütt fegyveres önvédelmet kell érteni; ezt ugyan, minden esetre kevesebb sikerrel, az első rendelet kibocsájtása után is megtehették volna a zsidók. – A második rendeletre az ellenség támadó kedve is lelohadt, száma is megcsappant; sőt akadt közöttük olyan is, ki nyiltan a zsidók pártjára állott (v. ö. 8,17.).
* 3. Minden méltóság, mely az egyes helységek és ügyek élén állott, a héber szöveg így hangzik: azok, akik a királyi üzemeket (pl. bányákat) vezették.
* 5. Így torolták meg ... amit ellenük terveztek, a héber szöveg így hangzik: És (a zsidók) az ő kedvük szerint cselekedtek ellenségeikkel; vagyis a zsidók úgy cselekedtek, ahogyan ellenségeiknek szándékuk volt cselekedni, t. i. lemészárolták ellenfeleiket.
* 6. Ágág nemzetségben, v. ö. 3,1. jegyz.
* 10. Bár a második rendelet megengedte a zsidóknak (v. ö. 8,11,), hogy lefoglalják ellenségeik javait, ők nem éltek e joggal, mert nem gazdagság után áhítoztak, hanem igazukat keresték és életüket védelmezték. Mindazonáltal – amint a Hetvenes görög fordítás szövege elárulja – történt itt-ott szórványosan vagyonelkobzás is.
* 12-16. A király közli Eszterrel a mészárlás eredményét; Eszter újabb kérelme.
* 12. Mit kívánsz még? A király azt akarja mondani: Lám, a zsidók önmaguktól is elég erősek ahhoz, hogy megvédhessek magukat; nincs tehát szükség reá, hogy én még külön is segítséget nyújtsak nekik.
* 13. Eszter azt kéri, hogy a zsidók másnap, azaz ádár hó 14-én folytathassák az öldöklést, mert értesülése szerint úgylátszik még nagy számban maradtak életben olyanok, akik a zsidók vesztére törnek. – Akasszák fel bitófára, becstelenítsék meg Ámán tíz fiát (illetőleg csak holttestüket, v. ö. 6. v.); úgylátszik, ők voltak Szúzában a felkelés értelmi szerzői.
* 15. A zsidók tehát magában Szúzában 2 nap alatt kb. 800 ellenséget mészároltak le. Bizonyára vesztettek embert ők is; de erről a szöveg nem szól.
* 17-19. A zsidók örömünnepet ülnek a szerencsés védekezés után.
* 17. A héber szöveg így hangzik: (ez történt) ádár hó 13. napján; 14-én pedig nyugalom (állott be), és ezt a lakoma és öröm napjává avatták. Vidéken tehát az öldöklés csak egy napig tartott; ádár hó 13 estéig. A következő napot, ádár hó 14-ét így már örömünneppé avathatták. Az ünnepeket a zsidók általában víg lakmározások kíséretében ülték meg.
* 18. Szúza városában még ádár hó 14-én is folyt a mészárlás (v. ö. 13. v.), azért itt ádár hó 15. napja vált az öröm és a víg lakomázás ünnepévé.
* 19. Küldözgetnek falatokat egymásnak, örömünnepen nem volt szabad senkinek sem szomorkodnia (v. ö. Ezdr. II. 8,10.), ezért ilyen napokon megajándékozták egymást a zsidók, a jómódúak pedig bőven küldözgettek falatokat szegény hitsorsosaiknak is. (V. ö. 22. v.)
* 20-28. Márdokeus rendeletileg is szabályozza a purím-ünnep megülését. — 20-28. Az első purím-levél.
* 20. Márdokeus írásba foglalta az egész történetet, mely magában foglalta Vásti bukását, Eszternek királynéi méltóságra való emelkedését, a saját kitüntetését, Ámán álnokságát és kivégzését, a zsidók veszedelmes helyzetét és szerencsés megszabadulását, és ezt szétküldte mindenfelé a perzsa birodalomban, amerre csak zsidó lakozott. Ez az irat azonban nem azonos a mi kánoni Eszter könyvünkkel.
* 22. Küldözgessenek egymásnak falatokat, v. ö. 19. v. jegyz.
* 23. A zsidók helyenként már is ülték e napokat; Márdokeus rendeletére aztán általánosa lett az ünnep.
* 24. Folytatódik ismét a purím-ünnep megülésének a 22. v.-ben megkezdett meg-okolása, amint azt iratában (v. ö. 20. v.) röviden összefoglalta Márdokeus. – Ágág nemzetségben, v. ö. 1. jegyz. – Pur-t... vetett, v. ö. 3,7. jegyz.
* 26. A purím szó jelentéséről L. 3,7; 9,24.
* 26b. Miután a szerző röviden előadta a Márdokeus-féle purím-levél tartalmát, ismét maga veszi fel az elbeszélés fonalát.
* 27. Amit elszenvedlek, és ami később megváltozott, a héber szöveg (26b. v.) így hangzik: Azért, tekintettel ennek a (Márdokeus-féle) levélnek minden szavára és (tekintettel arra), amit láttak, és ami érte őket (27. v.), úgy döntöttek a zsidók, hogy elfogadják a maguk stb. számára. A zsidók tehát kettős alapon kötelezték magukat a purím-ünnep megülésére: 1. mert Márdokeus így rendelte 2. mert azok után, amiket az Ámán-féle üldözés alatt átéltek és szenvedtek, maguk is úgy gondolták, hogy méltányos dolog hálaadó ünnepet fogadni az Úr tiszteletére. – A zsidók fogadalmukkal nemcsak önmagukat és gyermekeiket kötelezik időtlenidőkig az ünnep megülésére, hanem a prozelitákat (= jövevényeket) is. – E szavak: senkinek se legyen szabad ... megkívánja a héberben így hangzanak: nem szűnnek majd megülni azt a két napot, amint az meg van írva, és évről-évre mindenkor a maguk idejében. – Az írás, Márdokeus levele. – A meghatározóit idő, ádár hó 14. és 15.
* 28. A kánoni Eszter-könyv megírásakor már mindenfelé megülték a purím-ünnepet a zsidók körében. Az ünnepi szertartás keretében felolvasták az Eszter-elbeszélést is.
* 29-32. A második purim-levél.
* 29. Eszter királyné (Márdokeussal egyetemben) szintén figyelmezteti köriratban (még pedig a héber szöveg szerint: nyomatékosan) a birodalom zsidó lakosságát, hogy lelkesen és teljes buzgósággal üljék meg a purím-ünnepet.
* 30. Asvérus király százhuszonhét tartományáról L 1,1. jegyz. – Béke legyen velük, a szokásos köszöntés, mely a levél elején így hangzott: Béke veletek. – Fogadják be az igazságot, tartsanak ki az egyedül igaz Isten hite mellett. A héber szöveg így hangzik: és (Márdokeus) a béke és igazság szavaival leveleket írt a zsidóknak mindenfelé.
* 31. Ők, a zsidók újonnan kötelezik magukat a purím-ünnep megülésére. – A második rendelet a purím-napokra megköveteli: a böjtöt meg a jajveszékelést is; de bizonyára nem magára az örömünnepre, ádár 14.-ére, illetőleg 15.-éré, hanem – mint a zsidó naptár ma is előírja – ádár hó 13.-ára, tehát arra a napra, mely könnyen végzetessé válhatott volna az egész zsidóságra nézve. – Ádár 14.-ét később Márdokeus napjának nevezték. (V. ö. Makk. II. 15,37.)
* 32. A héber szöveg így hangzik: Eszter rendelete állapította meg ezeket a purím-előírásokat, fel is jegyezték (őket) tekercsre. A purím-ünnep szertartását tehát már Eszter és Márdokeus állította össze és írta elő a zsidóság számára. A mai kánoni Eszter könyve azonban az itt említett purím-levéllel nem azonos. (L. a Bevezető részt!)
* 10,1-3. Márdokeus nagy méltósága.
* 1. A perzsa államkincstár nyilván a szerencsétlen kimenetelű görög háború következtében kimerült, ezért a király, hogy pénzhez jusson, súlyos adóval terhelte meg alattvalóit. – Az adó szónak megfelelő héber szó tulajdonképen közmunkát (= robotot) jelent, melyet ingyen kellett végezni a király számára; de jelentheti azt a munkabérrészletet is (kereseti adófélét), melyet kinek-kinek be kellett szolgáltatnia az államkincstárba. – Az egész földre, azaz a birodalom szárazföldi (kontinentális) területeire: (Elám, Asszíria, Babilónia, Szíria, Fönícia, Palesztina stb.) épúgy, mint a (Földközi-)tenger mentén leigázott és a perzsa birodalomhoz csatolt szigetekre és félszigetekre.
* 2. A médek és a perzsák (év) könyvei (annálesei, krónikái) nemcsak Asvérus dicső tetteit örökítették meg, hanem a zsidó Márdokeus kiváló érdemeiről is szólottak.
* 3. Márdokeus, mint a király után a második, a perzsa udvarnál alkirály (nagyvezír)-féle tisztet töltött be.
Ezzel befejeződik a héber szövegű Eszter-könyv. A következő részleteket Szent Jeromos a nagytekintélyű Hetvenes görög fordításból vette át művébe, a Vulgátába.
A bevezető szavak: Ami megvan ... jeleztük, Szent Jeromostól és nem a sugalmazott szerzőtől származnak. — A közhasználatban lévő kiadás, a Hetvenes görög fordításnak az a szövege, mely Szent Jeromos korában, tehát a Kr. u. IV. században az egyházban általános tekintélynek örvendett. – Ezt a fejezetet, értsd az összes részleteket, amelyek Eszter könyvéből még hátra vannak. – Szent Jeromos az ő saját kéziratában nyíllal jelölte meg (két nyíl közé fogta) azokat a részleteket, melyeket a héber szövegben nem talált meg.
* 4-13. Közli annak a jövendölésszerű álomnak a megfejtését, melyet a Vulgáta szövege csak a következő (11.) fejezetben beszél el. Az álomlátás maga a Hetvenes fordítás 1. fejezetében, megfejtése pedig a 10. fejezetében van meg. A Vulgátában a sorrend azért van felcserélve, mert Szent Jeromos az álom megfejtését, melyet a Hetvenes fordítás görög szövegéből ültetett át, meghagyta a maga eredeti helyén, tehát a 10. fejezetben, a többi részletet pedig, mely a Vulgáta 11-16. fejezetében van meg, bár előbb lefolyt eseményekről értesítenek minket, csak a 10. fejezet után sorakoztatja fel, mégpedig abban az egymásutánban, amelyben a görög szövegben találta őket. (V. ö. a Bevezetés-t.) Az egyes részletek eme felcserélése miatt a szent szöveg tekintélye csorbát természetesen nem szenvedett.
* 4. Az Isten műve ez, nem véletlenségből, hanem isteni gondviselésből történt minden.
* 5. Ugyanezt a dolgot, azokat a csodás eseményeket, melyek a zsidókkal, Eszterrel és Márdokeussal történtek.
* 6. Az a kis forrás … jelenti Esztert, ki alacsony sorsból királynéi méltóságra emelkedett. – A fény meg a nap, mely felragyogott számára (v. ö. 11,11.), a király kitüntető kegyének a képe.
* 7. A két sárkány, mely élet-halálharcra készül (v. ö. 11, 6.), jelenti Ámánt és Márdokeust.
* 8. Az egybegyült nemzetek, a perzsa birodalom területén lakó pogány népek. (V. ö. 11,5-9.)
* 9. A nagy jelek és csodák (e helyütt: a nép rendkívüli módon való megmenekülése, Márdokeus és Eszter felmagasztalása) az Egyiptomból való szabaduláskor történt csodás eseményekre emlékeztetnek.
* 10. A két sors rendelése az előrelátó, bölcs és gondviselő Isten műve. – Rendelt, hiába vetnek tehát a pogányok sorsot (t. i. abból a célból, hogy megállapítsák a napot, melyen lemészárolják majd a zsidókat), ez a sors az Isten kezében van, egyedül ő rendelkezik vele.
* 11. A szent szerző azt akarja mondani: abban az időben, amikor t. i. napot állapítottak meg a zsidók kiirtására, már el volt döntve az Isten előtt, hogy mi történjék a meghatározott napon (ádár hó 13.-án, v. ö. 3,7.) mindegyik néppel: a zsidókkal és a pogányokkal egyaránt. Az Isten rendelése ez volt: Izrael megmenekül, ellenségeik pedig megsemmisülnek.
* 13. Ezzel a verssel végződik a Hetvenes görög fordítás szövege.
* 11. A 11,1-12, 6a-ig terjedő rész a héber szövegű Eszter-könyvben nincs meg, a Hetvenes görög fordításnak pedig a legelején áll.
* 1. A görög fordítás bevezető sorai Eszter könyvéhez. Belőlük megtudjuk: 1. hogy ezt a purím-levelet (= Eszter könyvének görög fordítását) Ptolemeus és Kleopátra uralkodása alatt egy Dosziteus nevű pap meg fia, Ptolemeus vitte el Jeruzsálemből az egyiptomi zsidóknak; 2. hogy a könyvet Lysimachus ültette át héberből görögre. A fordításra azért volt szükség, mert az egyiptomi zsidóság ebben az időben (Kr. e. II. sz.) nem tudott már héberül, és így – ha azt akarták, hogy a hívek értsenek belőle, – le kellett fordítani az ő nyelvükre, vagyis a görögre. Lysimachusról, a könyv fordítójáról, meg Dosziteusról és Ptolemeusról, akik elvitték Egyiptomba, közelebbről semmit sem tudunk. Épúgy lehetetlen ma már teljes biztossággal megállapítanunk, hogy Egyiptom sok hasonló nevű uralkodója közül melyik Ptolemeust érti szövegünk. A legtöbb szövegmagyarázó Ptolemeus Philometorra (Kr. e. 181-146) gondol, aki helyett Kr. e, 173-ig anyja, Kleopátra vitte az uralkodói teendőket.
E szavak: Ez áll ... nem található Szent Jeromostól származnak: az ő idejében (Kr. u. IV. sz.) tehát a bevezető rész egyedül a Hetvenes fordítás közkeletű görög szövegében volt meg.
* 2-12. Márdokeus álma.
* 2. Artaxerxes név helyett a Hetvenes fordítás egy másik változata a héber szöveggel egyetértésben Assueros (= Ahasvéros)-t említ. Ahasvérosról 1,1. jegyz. – Ha Artaxerxes = Ahasvéros = I. Xerxes (v. ö. 1,1. jegyz.), akkor uralkodásának második esztendeje: Kr. e. 484. – Niszán hava, megfelel kb. a mi áprilisunknak. – Márdokeus Benjámin törzséből, Saul nemzetségéből származott. (V. ö. 2,5. jegyz.) Családfájának csak legnevesebb tagjait említi meg a szent szöveg.
* 3. Mint tekintélyes férfiú a királyi udvar előkelői közé tartozott; Márdokeus tehát már magas kitüntetése előtt is bizonyos udvari tisztséget töltöttbe. (V. ö. 2,11.)
* 4. V. ö. 2,6. jegyz.
* 6-11. Az álmot maga Márdokeus fejti meg, v. ö. 10,5. skk.
* 7. Azt a napot, melyen a nemzetek (= pogány népek) felkészültek, hogy harcoljanak az igazak nemzete (= a zsidók) ellen, úgy látja Márdokeus, mint ahogyan a próféták látták és megjövendölték a szörnyű ítéletidőt, amikor az Isten (Jáhve) törvényt ül Izrael és a pogányok felett. (V. ö. Ám. 5,20; Jóel. 2,2; Szof. 1,15. skk.)
* 10. Az Istenhez kiáltottak, t. i. a zsidók. – Kis forrás, v. ö. 10,6.
* 11. A gyengék, a zsidók, akik azonban megerősödtek az Istenben, felemésztették (= legyűrték) az erőseket, a pogányok rengeteg tömegét. (V. ö. 9,1. skk.)
* 12. Az álmot illetőleg v. ö. Móz. I. 20,3; 28,12. skk.; 31,11. stb. – Márdokeus törte a fejét csodálatos álmán, de megfejteni nem tudta mindaddig, míg Eszter felmagasztalásával és Ámán csillagának letűntével az be nem teljesedett. ( = V. ö. 10,5. skk.)
* 12,1-6. Márdokeus felfedi két udvari tiszt összeesküvését.
* 1. Bágatán és Tára ( = Táres) v. ö. 2,21. jegyz.
* 2. Gondolataikat megismerte, v. ö. 2,11. – Tervükön jobban átlátott, v. ö. 2,22. jegyz. – Kezet akarnak emelni Artaxerxes királyra, v. ö. 2,21. jegyz. – Jelentést tett a királynak, Eszter útján, v. ö. 2, 28.
* 3. Kivégeztette, bitófára akasztatta (v. ö. 2,28.) őket.
* 4. Krónikáskönyv vagy évkönyv (annales), v. ö. 2,23. jegyz.
* 5. Márdokeus tisztségét és jutalmát illetőleg v. ö. 6,3. jegyz.
* 6. A bugeus szó értelme vitás; némelyek görög szót sejtenek benne, mely nagyszájú dicsekvőt jelent. (V. ö. 5,11.) Mások arra gondolnak, hogy ez a szó az ágági (= ágág nemzetségbeli, v. ö. 3,1.) szónak elírása következtében jutott bele a görög szövegbe. – Ámán neheztelésének kettős okáról v. ö. 3,4. jegyz.
E szavak: Eddig tart... találtuk a következőt, Szent Jeromostól valók. – Eddig tart a bevezető rész, vagyis ami a Vulgátában 11,2-12,6., az a Hetvenes görög fordítás bevezető része. – Ami következik, vagyis a király rendeletét a zsidók kiirtására (Vulg. 13. fej.) a Hetvenes fordításban e szavak: És elkobozták javaikat és vagyonukat után találta Szent Jeromos, tehát ott, ahol az a nevezett fordításban ma is áll. (3,13. skk.) A héber szöveg e rendeletet csak kivonatosan ismerteti. (V. ö. 3,13. skk.)
* 13,1-7. Rendelet a zsidók kiirtására.
* 1. A parancslevél címzése. – Artaxerxesről L. 11,2. jegyz. – Százhuszonhét tartomány, v. ö. 1,1. jegyz.
* 2. Hatalmam alá hajtottam az egész földkerekséget? az ókori keleti udvaroknál divatos fellengzős kifejezésmód.
* 3. A parancslevelet maga Ámán szerkesztette (v. ö. 3,12.); jellemére tehát élénk világot vet ez a nagyhangú dicséret, mellyel saját személyét emeli ki. – A második, Ámán tehát olyan alkirály-féle (nagyvezíri) tisztséget töltött be.
* 4. Az egész földkerekségen, v. ö. 2. v. jegyz. – Új törvények szerint él, v. ö. 3,8. jegyz. – A király parancsait, azt a rendeletet, mely előírta, hogy Ámánt lebomlással kell üdvözölni.
* 5. Pártütő nemzet, a zsidóság; a ki irtandó nép nevét Ámán egyelőre óvatosan elhallgatja (v. ö. 3,12. jegyz.).
* 6. A kiirtás napjául a parancslevélnek itt közölt példánya ádár hó 14.-ét és nem 13-át tűzi ki, mint 3,13; a magyarázatot L. 3,13. jegyz.
E szavak: Eddig ... fordítónál sem, Szent Jeromostól valók. – Ami következik, Márdokeus és Eszter imája (Vulg. 13,8-18; 14,1-19.), melyet Szent Jeromos a Hetvenes görög fordításban 4,17. folytatásaképen e szavak után talált: Elmenvén ... meghagyta neki.
* 8-18. Márdokeus imája, melyet akkor mondott, amikor értesült a zsidók kiirtását célzó parancslevél kifüggesztéséről (V. ö. 4,1. skk.). Ez a szép imádság tanúságot tesz Márdokeus mélyen vallásos lelkületéről és az Istenbe vetett rendíthetetlen bizodalmáról.
* 8. Megemlékezve annak (az Istennek) minden művéről, elsősorban a teremtésről (10. v.), melyben az Isten mindenhatósága nyilatkozott meg; azután (16. v.) arról a kimondhatatlan jóságról és irgalomról, mellyel az Isten kiválasztotta népét, kimentette a szolgaság földéről és erős kézzel vezette a tejjel-mézzel folyó földre.
* 17. Az Isten kötélmérte osztályrésze Izrael népe, melyet a világ összes nemzetei közül mintegy kimért magának, mint ahogyan a régi Keleten kötéllel szokták kimérni a jussolt földdarabot az örökösök között.
* 14,1-2. Eszter gyásza.
* 1. A szörnyű rendelet hírére Márdokeus példájára (v. ö. 13,8. skk.), Eszter is az Úrhoz folyamodott böjttel és imádsággal. (V. ö. 4,15. skk.)
* 2. Királyi köntösét, melyben az udvarnál járni szokott. – A gyászhoz illő ruha a durva zsákszerű darócköntös volt, melyet a bűnbánat és gyász jeléül öltöttek magukra az ókori Kelet népei. – A fejnek hamuval és sárral (= porral) való meghintése szintén a bánat és szomorúság jele. – Böjttel sanyargatta testét, a görög fordítás csak annyit mond: megalázta (= megsanyargatta) testét, ami azonban végeredményben ugyanazt jelenti. – Haját tépdesve stb., a Vulgáta szövege szószerint így hangzik: (Eszter) hajtépéssel töltött be minden helyet, ahol azelőtt vigadni szokott. A görög szöveg ezzel szemben ezt akarja mondani: testének minden helyét, melyet azelőtt különféle csillogó ékszer díszített, a gyász jeléül most hajával takarta be.
* 3-19. Eszter imádsága.
* 3. Egyedül vagy a mi királyunk. A zsidók Eszter idejében a perzsa királyok fennhatósága alatt állottak; Jáhve azonban, Izrael Istene, az egyedüli igaz Isten és a királyok királya, tehát a hatalmas perzsa uralkodóknak is ura és parancsolója. (V. ö. 12. v.)
* 4. A zsidó népet fenyegető nagy veszedelem olyan közel van, hogy szinte kézzel lehet már elérni.
* 5. Kiemelted .... örökséged legyenek, v. ö. 13,15. skk. jegyz.
* 7. Te pedig igazságos vagy, Uram; eme őszinte bűnbánati imát illetőleg v. ö. Ezdr. I. 9,6. skk.; II. 9,6. skk.
* 8. Eszter arra kéri az Urat, ne engedje, hogy a pogányok továbbra is diadalt üljenek az Isten népe felett, mert utóbb is arra a téves gondolatra jönnek, hogy nem hadiszerencséjük és fegyveres erejük igázta le Izraelt, hanem a pogány istenek hatalma diadalmaskodott rajta.
* 9. Ha az Isten örökségét (= Izrael népét, (v. ö. 13,15. jegyz.) kiirtanák, meghiúsulnának az Isten ígéretei, melyek Ábrahámnak, Dávidnak stb. jutottak osztályrészül (v. ö. Kir. II. 7,10. skk.) és kialudnék az igaz Isten tisztelete,
* 10. v. – megdicsőülnének a hamis istenek és a mindenség szellemi királya helyett (v. ö. 3. v. jegyz.) a testből való, földi, halandó királyt magasztalnák.
* 11. Akik nem léteznek, a hamis istenek. (V. ö. Zsolt. 113,8.) – Ne nevessenek, t. i. e bálványok imádói. – Azt, aki kegyetlenkedni kezdett rajtunk, Ámánt.
* 12. Eszter azt kéri az Úrtól, hogy mivel a nép is beismeri és bánja bűnét, meg aztán neki sem érdeke, hogy eltűnjék neve e földről, mutassa meg magát ismét, azaz ragyogtassa hatalmát és szégyenítse meg a hamis isteneket, a bálványokat.
* 13. Ékes szavakat, olyanokat t. i., melyek meglágyítják az oroszlán (= a király) szívét. – Ellenségünket, Ámánt. – A kívánság, hogy vesszenek el Izrael ellenségei, az Ószövetség kevésbbé tökéletes erkölcsi felfogását árulja el. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy Esztert e szavak kimondásában nem személyes bosszú, hanem az igaz Isten (v. ö. 8. v. skk.) és népe iránt való nagy szeretete vezérelte.
* 15. Eszter azt akarja mondani, hogy az Isten dicsősége és népének üdve hasonlíthatatlanul többet jelent neki, mint minden királyi dísze és ékessége, ezért
* 16. v. – nincs is öröme a kevélységnek és dicsőségének jelében (= diadémjában), mert lelkének szomorúságához inkább illik a bűnbánati köntös. – Megjelenésem alkalmával, t. i. udvari ünnepségek idején.
* 17. Hogy mennyire nem volt ínyére az istentelen, pogány kicsapongó élet, azt Eszter azzal bizonyítja, hogy amikor csak tehette, kivonta magát a nyilvános lakomázások alól, főleg pedig a pogány italáldozatoktól tartózkodott. – Ámán asztalánál, a Hetvenes görög fordítás egyik változatában e helyütt ezt olvassuk: szolgálód az ő asztaluknál velük (= a pogányokkal) együtt nem lakmározott. Az Ámán szó tehát úgylátszik, elírás következtében kerülhetett be a szövegbe; bár az sem lehetetlen, hogy Ámán lakomáit azért emeli ki Eszter, mert azok különös módon hírhedtek voltak tivornyáikról és erkölcstelen üzelmeikről.
* 18. Eszter azért nem találta semmiben sem örömét, mert gyengéden vallásos lelkülete ösztönszerűleg irtózott a pogány környezettől, melyben atyái hitét nem becsülték.
* 19. Szabadíts meg félelmemtől, Eszter nemcsak azért fél, mert be kell mennie a királyhoz, hanem azért is, mert még egyáltalában nem tudja, hogy a veszedelem elhárításában, melyben neki jutott az oroszlánrész, milyen sikerrel tud majd eljárni.
* 15. Szent Jeromos eme szavai: A közhasználatban .... találtam, a 15. fej. első versére vonatkoznak. E rövidke szöveg kiegészítésül szolgál 4,8-hoz. – A közhasználatban lévő kiadásban, v. ö. a 10. fej.-ben Sz. Jeromos bevezető szavaihoz a jegyzetet.
* 1-3. Márdokeus felszólítja Esztert, lépjen be a királyhoz és könyörögjön népéért és hazájáért. – Hazájáért, Eszter hazája Palesztina. Az ottani zsidók épúgy veszedelemben forogtak, mint azok, akik a birodalom egyéb területein laktak. Márdokeus ő értük még jobban aggódhatott, mint többi zsidó testvéreiért, mert az ő pusztulásuk Jeruzsálemben az igaz Isten tiszteletének megszűnését jelentette volna.
* 2-3. v. ö. 4,8. 13-14.
E szavak: Valamint..... Következik, Sz. Jeromostól valók; az elbeszélés, melyet bevezetnek (Vulgáta 5,14-19.), szintén csak a Hetvenes görög fordításban van meg és kiegészíti 5,1-4-et.
* 4-19. Eszter megjelenik a király előtt.
* 4. Három napi vezeklés után Eszter letette szolgai köntösét, mások szerint: az imádság, avagy az előkészítés köntösét, azaz a durva vezeklőruhát. (V. ö. 14,2. skk.) A Vulgáta szószerint így hangzik: ruhájának (v. díszének) köntösét. A görög szöveg helyesebben szolgai köntösről beszél, ellentétben a királyné díszes öltözékével. – Ragyogással vette magát körül, felvette azt a ruháját, melyet mint királyné az udvari ünnepélyeken hordani szokott.
* 5. Szolgálóleányt, komornát.
* 6. Esztert annyira elbágyasztotta a szigorú böjt, a sok gond és aggodalom, meg a rettenetes félelem, hogy járásközben kénytelen volt komornájára támaszkodni. – A gyönyörűségtől, mások szerint: gyengédségtől. Igen valószínű azonban, hogy az eredeti szöveg a nehéz királynéi díszruhát értette, melyet alig bírt el Eszter ellankadt teste.
* 10. V. ö. 5,1. jegyz.
* 12. Testvéged vagyok, a testvéreket egy és ugyanaz a jog illeti meg; egymástól nincs mit félniök.
* 13. Az a törvény, mely tiltja, hogy bárki is hivatlanul lépjen be a királyhoz, csak az alattvalókat kötelezi, nem pedig a királynét.
* 14-15. A király csak megnyugtatásképen érinti meg aranypálcájával Eszter nyakát, nem pedig azért, hogy eleget tegyen a törvénynek.
* 18. Kevés híja, hogy ki nem múlt, helyett a görög szöveg azt mondja: arcát verejték öntötte el.
* 16. A bevezető szavak: Artaxerxes .... tekercsben, Szent Jeromostól valók. A parancslevelet Szent Jeromos a Hetvenes görög fordítás 8,13. skk. verseiben találta.
* 1-7. Ámán gonoszsága.
* 1. A levél címzése. – Artaxerxesről L. 1,1. jegyz.; 11,2. jegyz. – A százhuszonhét tartományról L. 1,1. jegyz.
* 4. Meg sem köszönik a jótéteményeket, t. i. hűséges szolgálattal. – Az emberiesség szabályait azáltal sértik meg, hogy hálátlanok jótevőikkel szemben. A hála ugyanis minden ember szívébe írt természetes (tehát általános emberi) törvény. A hálátlanság mintaképe Ámán, aki bár idegen volt, a legnagyobb méltóságra emelkedett, és mégis életére tört jótevőjének, a királynak. (V. ö. 12. 14. vv.)
* 5. Azok közé, akik buzgón teljesítik a reájuk rótt kötelezettségeket, elsősorban Márdokeus tartozott, aki életét mentette meg a királynak.
* 6. Figyelmét, a Vulgáta szerint: fülét. – E szavak: akik pedig természetüknél fogva jó véleménnyel vannak másokról, azt jelentik, hogy a királyok, mivel jó emberek, önmaguk szerint ítélik meg embertársaikat is, vagyis becsületesnek tartanak mindenkit.
* 7. A régi események, melyeket gondosan feljegyeztek az udvari krónikás könyvekben.
* 8-16. A király megokolja, miért helyezi hatályon kívül Ámán rendeletét.
* 8. A király hangsúlyozza, hogy — 9. v. – nem szeszélyből, hanem azért bocsájt ki új rendeletet, mert minden alattvalójának békés boldogulását keresi. A korábbi rendelet ugyanis (v. ö. 3,12. skk.), melyet Ámán gonoszsága, álnoksága és bosszúvágya sugallt, igazságtalan volt, mert ártatlanul akart a halálba kergetni egy egész népet.
* 10. Lelkében is, meg faja szerint is macedóniai, tehát idegen, aki a nemes perzsa lelkülettől távol van. A macedóniai szó téves elírás folytán kerülhetett a szövegbe; Ámán ámálekita származású volt. (V. ö. 3,1. jegyz.
* 13. Márdokeus a király megmentője volt, mert felfedezte az élete ellen irányuló összeesküvést (v. ö. 6,2; 12,1. skk.), melyért Ámán haragját vonta magára. Ámán tehát nemcsak azért volt hálátlan, mert Márdokeusra, a király életmentőjére és ennek fajára halált kívánt, hanem azért is, mert – úgylátszik – egyetértett az összeesküvőkkel a király meggyilkolásában; nagyravágyásában és felfuvalkodottságában talán arra gondolt, hogy pártja révén magához ragadhatja a perzsa királyok trónját.
* 14. Macedónok kezére, későbbi elírás. Jós. Flavius, zsidó történetíró, aki jól ismerte Eszter könyvét, nem beszél macedónokról, hanem ezt mondja: mások kezére játssza át az uralmat. (V. ö. 3,1. jegyz.)
* 17-24. Az új parancslevél rendelkezései.
* 17. Semmis az a parancslevél, melyet Ámán elküldött titokban a tartományfőnökökhöz és amelyben a zsidókat nevezi meg, mint a kiirtásra szánt népet. Magát a királyi rendeletet (v. ö. 3,12. skk.; 13,1. skk.) visszavonni nem lehetett (v. ö. 1,19; 8,8.); így tehát legalább eredményes végrehajtását kellett meghiúsítani.
* 19. A zsidók tehát, mivel jámbor törvények szerint élnek (v. ö. 15. v.), teljes szabadságot kapnak vallásuk gyakorlására.
* 20. A tartományok elöljárósága köteles kezére járni a zsidóknak a védekezésben. – Ádár hó megfelel kb. a mi márciusunknak. – Tizenharmadik napján, a jelen parancslevél tehát oly vidéknek szólt, hol ádár hó 13.-át tűzték ki az öldöklés napjának. (V. ö. 8,12.)
* 22. Vegyétek f el.... ezt a napot... ünnepeitek közé, a purím-ünnepet tehát már királyi rendelet írta elő a perzsa birodalom területén élő zsidók számára. E rendeletet később egy másik is követte. (V. ö. 9,26. skk.)
* 24. Ez a fenyegetés természetesen csak az engedetlen zsidóknak szól; a pogányoknak annyiban, amennyiben megakadályoznák a zsidókat a purím-ünnep megülésében.