Ezdrás 1. könyve kommentárjai

* 1,1-4. Círus rendélete. Az első három vers a héber szövegben szószerint egyezik a Krónikák második könyvének végével. Ez is talán amellett bizonyít, hogy a két könyv valamikor összefüggő egészet alkotott.

* 1. Círus, (héberül: Kores, perzsául: Kosru, az ékírásokban: Kurus) a perzsák királya (v. ö. Krón. II. 36,22. jegyz.), Kr. e. 538-ban elfoglalta Babilont és ezzel a roppant kiterjedésű kaldeus birodalomnak is ura lett. — Círusnak ... első esztendejében t. i. Babilon trónján Kr. e. 537 vagy 536-ban, mert Círus nem azonnal a város elfoglalása után ütötte föl trónját Babilonban. – Jeremiás (29,10.) megjövendölte, hogy a fogság hetven esztendeig fog tartani (Kr. e. 606-536). – Felindította ... lelkét, Círus az isteni gondviselés eszköze volt. – írásban is, a rendeletet hírvivők vitték szét a birodalomban.

* 2. A királyi rendeletet nyilván arámi nyelven adták ki. Ez volt a hivatalos érintkezés nyelve az újbabiloni birodalomban, sőt az első években a perzsa birodalom nyugati felében is. Ezdrás könyve a rendeletet csak kivonatosan közli. – A föld valamennyi országát, a rendelet Izaiás jövendölésére céloz (41,25; 44,28; 45,1.). – Úr, héb.: Jáhve. – A mennynek Istene, eredeti keleti kifejezés. Círus, akinek Ahuramazda az istene, azzal, hogy Jáhvét is istenként tiszteli, vallási téren bizonyos szabadelvű felfogást árul el. Ugyanígy imádta Marduk-Bél-t, Babilon főistenségét is.

* 3. Az ő népéből való, vagyis Jáhve-imádó.

* 4. A megmaradottak azok, akik a számkivetésbe hurcolt zsidók közül a rendelet kibocsátásakor még életben voltak és hazatértek.

* 5-6. A száműzöttek hazatérnek.

* 5. Júdából meg Benjáminból, Júda királyságának javát e két törzs alkotta. Ehelyütt tehát főkép Jeruzsálemnek és környékének lakóiról van szó, akiket Nábukodonozor hurcolt el Kr. e. 606, 597, főleg pedig 586-ban. Az északi ország száműzötteit e rendelet nem érintette. Az ő országuk ugyanis egyrészt már be volt népesítve új pogány telepesekkel, másrészt pedig Izaiás és Jeremiás jövendölése reájuk nem vonatkozott. – Családfők, a több családból álló nemzetségek fejei. – Megépítsék. Eszményi szép gondolat. A. hazatérés célja: felépíteni az Isten templomát, hogy körötte telepedjenek le, és így mintegy az istenség közvetlen közelében ápolják továbbra az atyák hitét.

* 6. A zsidók aránylag kis számban használták fel a kínálkozó kedvező alkalmat, hogy hazájukba visszatérjenek. A jómódúak jól érezték magukat új otthonukban. A hazatérők nagyobbrészt a szegény emberek sorából kerültek ki, akik önerejükből nem tudták volna az otthon reájuk váró nehéz feladatokat megoldani, ezért a gazdagok segítségére szorultak. – Holmikkal, a héber szöveg így hangzik: drágaságokkal.

* 7-11. Círus kiadja a jeruzsálemi templom edényeit.

* 7. Az Úr házának edényeit, melyeket már Kr. e. 606-ban Jeruzsálem első elfoglalása alkalmával (Krón. II. 36,7; Dán. 1,2.) hurcolt el Nábukodonozor, Babilonnak kaldeus származású királya. A kincseket ugyanis, melyeket a második ostrom alkalmával (Kr. e. 597-ben) zsákmányoltak, összezúzták (Kir. II. 24,13.); a harmadik ostrom alkalmával pedig a katonák szabad prédájára engedték át a várost (Kir. II. 25,14; Jer. 52,18.). – A maga Istene, a Bél-nek (= úrnak) nevezett halvány.

* 8. Sássábászár vagy Sesbásszár Júda íejedelme, mert Dávid királyi családjából származott (Krón. I. 3,19.), az 598-ban fogságba hurcolt Jekoniás király unokája volt. Zorobábelnek (héberül: Zerubábel) is nevezték (12,2; Krón. 13,19.). Babilóniában a kettős név viselése szokásban volt. Zorobábel a. m. Bábel szülötte; Sássábázár ugyanis Babilonban, a fogságban született.

* 11. Az edények száma összesen 5400. A szöveg csak 2499 edényt sorol fel. Így vagy a szám romlott meg a sok másolás következtében, vagy pedig fel kell tennünk, hogy egyéb edények is szerepeltek a visszakapott templomi kincsek között, melyeket azonban a szent szerző a részletes felsorolásnál nem nevezett meg.

* 2,1-67. azoknak a száműzötteknek a jegyzékét tartalmazza, akik Kr. e. 536-ban Zorobábel (Sássábászár) vezérlete alatt tértek vissza hazájukba. Ezt a jegyzéket csekély eltéréssel Ezdrás II. (Nehemiás) 7. fejezete is közli. Ennek az eltérésnek többféle oka lehet: 1. Az egyik jegyzék úgylátszik, felsorolja azoknak a nevét, akik Zorobábelnál jelentkeztek az elindulásra, a másik pedig azokét a zsidókét, akik tényleg haza is tértek. 2. Az is lehet, hogy a jelentkezés után egyesek elálltak szándékuktól és visszamaradtak, mások ellenben később csatlakoztak a menethez és így kimaradtak a felsorolásból. 3. A hazatérők közöttdehettek kiskorúak is, akiknek a nevét csak utólag vették fel az otthon elkészített lajstromba. A jegyzék felsorolja: 1. a 11 elöljárót, élükön Zorobábellel, a helytartóval és Jósuéval, a főpappal; 2. az egyes tekintélyes családokat (3-19.); 3. az egyes helyiségek lakóit (20-35.); 4. a papokat (36-39.); 5. a levitákat (40-42.); 6. a nátineusokat (43-54.); 7. Salamon szolgáit (55-58.); 8. azokat a hazatérőket, kik származásukat nem tudták kimutatni (59-60.); végül 9. azokat a papokat, akik papi mivoltukat nem tudták igazolni (60-63.).

* 1. Nábukodonozorról L. 1,7. jegyz. – Júda ebben az időben a perzsa birodalom egyik tartománya volt, mely nagyobbrészt Júda törzsének területét foglalta magában. – A tartomány fiai, a zsidók Jeruzsálemből és környékéről, mely már a perzsa uralom alatt külön tartományként szerepelt.

* 2. A másik jegyzék (Ezd. II. 7,7.) még egy elöljárót említ: Náhamáni-t, vele számuk 12-re emelkedik. (Izrael törzseinek száma.) A szent szerző jelezni akarja, hogy a hazatérők az egész népet képviselik, törvényes birtokosai és örökösei tehát mindazoknak az Ígéreteknek és kiváltságoknak, melyeket az Úr Izrael népének juttatott. Ezért is nevezik magukat a hazatérők Izrael és nem Júda népének.

* 6. A Fáhát-Moáb nemzetség egykor a moábiták országából vándorolhatott Júdába, mint például Rúth. Egyik ága Jósue, a másik pedig Jóáb ősének nevét viselte.

* A 20-35 felsorolt helységek Délpalesztina városai voltak. – Lakói, a Vulgáta szószerint: fiai.

* 36-39. A 24 papi családból csak 4 találkozott, melynek tagjaiból jelentkeznek a hazatérésre, és pedig meglehetős nagy számban, 4289-en.

* 40-42. A leviták három csoportja van képviselve a hazatérők között: 1. azok, akik a szent ténykedéseknél a papoknak segédkeztek, 2. az énekesek, 3. a kapuőrök. Feltűnik a hazatérők csekély száma.

* 42. Kapuőrök helyett a latin Vulgáta a kapuőrök fiai-ról beszél.

* 43. A nátineusok (a. m. felajánlottak) alacsonyabb rangú, nem levita származású templomszolgák. Eredetük a honfoglalás korába megy vissza. Jósue ugyanis Gábaon városka életben hagyott lakóit az alacsonyabb rendű templomi ténykedések (fa- és vízhordás) stb. elvégzésére kényszerítette (Józs. 9,3. skk.). Ugyane munkára később hadifoglyokat is osztottak be, őket is nátineusoknak nevezték. Ilyenek pl. az 50. v-ben említett munim (v. ö. Krón. I. 24,7.), Máon foglyul ejtett lakói és a nefuszim az izmaeliták egy törzse (Móz. I. 25,15.).

* 55–57. Salamon szolgái kánánita pogánv lakosok voltak, akiket Salamon leigázott (v. ö. Kir. III. 9,20. skk.; Krón. I. 2,17.) és úgylátszik, szintén templomi szolgálatra osztott be.

* A 60. vers olyan embereket sorol fel, akik a hazatérőkhöz csatlakoztak, de izraelita származásukat kimutatni nem tudták. Az öt helységet (59. v.), ahonnan jöttek, Babilóniában kell keresnünk. A csatlakozásra megkapták az engedélyt; teljes jogú polgároknak azonban nem ismerték el őket, mert a zsidók hite szerint az Isten csak a valódi izraelitákkal (a pátriárkák vérbeli leszármazottjaival) kötötte meg szövetségét.

* 61-63. Az itt említett papok nem tudták igazolni, hogy Áron családjából származtak, azért mindaddig tártózkodniok kellett a szent ténykedéstől, amíg az Isten az úrim és tummím útján nem közölte, mi a szándéka velük. Ezt akarja a héber szöveg mondani.

* 63. Atersáta, a helytartó címe perzsául; a helytartó jelen esetben Zorobábel (Sássábászár). – A szentségesből, (Vulgata: a szentek szentjéből), pl.: a kihelyezett szentkenyerekből, melyekből csak az Áron családjából származó törvényes papság ehetett. (V. ö. Móz. III. 2,3. jegyz.) E kétes származású papoknak természetesen a többi papi ténykedést sem volt szabad végezniök. — Tanult és tökéletes pap, a héber szöveg így hangzik: amíg pap (a főpap) nem kezeli az Urím-ot és Tummím-ot. Az Úrim-és Tummím-ról (V. ö. Móz. II. 28,30. jegyz.) csak annyit tudunk, hogy valamilyen eszköz volt, amelynek segítségével a főpap bizonyos közérdekű esetekben az Isten akaratát tudakolta meg. Jósue főpap valószínűleg azért nem gyakorolta azonnal eme tisztét, mert az Úrim és Tummím a templom feldúlása alkalmával a nagy zűrzavar közepette eltűnt. A Vulgáta lefordítja a két szót. (Úrim = világosság; Tummím = tökéletesség).

* 64. Ha a szöveg részletes adatait összegezzük, 29.818 lelket kapunk. A 42.360 szám, melyet Ezd. II. 7,66. is igazol, magába foglalja a nőket és gyermekeket te.

* 65. Az itt említett énekesek és énekesnők nem a szenténeket és zenét szolgáltatták; ez a leviták tiszte volt.

* 68-69. A visszatérők bőkezűsége.

* 68. Az útról a távoli Babilóniából Jeruzsálembe, mely tavasztól őszig tartott, a szentszöveg egy szót sem említ. – Családfők, az atyafiságok fejei. – Az Úr templomához, a templom helyére, mert maga a templom ebben az időben még romokban hevert.

* 69. Hatvanegyezer dareikosz aranyat, a párhuzamos hely (Ezd. II. 7,70-72.) kisebb összeget, 41.000 dareikoszt számlál; az eltérés valamelyik másoló tévedéséből ered. Az utóbbi a valószínű összeg. A hazatérők szegények voltak. A perzsa dareikosz a héber arany siklus felét érte. Az arany siklus 16,8-16,37 gr. = kb. 60 pengő. A dareikosz tehát kb. 28-30 pengő értékű volt, és így a hazatértek kb. 1.150,000 pengőt adtak össze aranyban. Az ezüst mina körülbelül 18 pengőnek felel meg, és így 5.000 mina körülbelül 900.000 pengőt tesz ki. A visszatérők tehát vagyoni helyzetükhöz képest igen nagy áldozatot hoztak, mert körülbelül 2 millió 50 ezer pengőt ajánlottak föl istentiszteleti célra, egyéb ajándékaikon kívül.

* 70. A visszatérők letelepülése. – Városaikban, a mózesi törvény a papok számára külön városokat jelölt ki. (V. ö. Móz. IV. 35,8 ; Józs. 21.). – Egész Izrael, a köznép. – Kiki a maga városában törekedett letelepedni, amennyiben t. i. a betolakodott idegenek azt közben meg nem szállottak. (V. ö. 3,1. jegyz.)

* 3,1-6. Az oltár felállítása és az első áldozatok bemutatása.

* 1. Hetedik hónap, tisri hava, megfelel körülbelül a mi októberünknek. – Városaikban, a hazatérő zsidók a lehetőség  szerint régi lakóhelyükön iparkodtak ismét letelepedni. Ez azonban nem mindig sikerült, mert elhagyott birtokukat részben a visszamaradt zsidók, részben a minden oldalról benyomuló idegenek (filiszteusok, szamaritánusok, ámmomták, moábiták stb.) foglalták el. A hazatérők javarészt Jeruzsálem környékén kerestek új otthont.

* 2-3. Hogy az istentiszteletet megkezdhessék, addig is, míg a templom fölépült, a hazatérő zsidók először is oltárt emelnek a templom romjai között és bemutatják rajta a mózesi törvényben előírt reggeli és esteli áldozatot. (V. ö. Móz. II. 29,38. skk.) – A maga helyén, régi helyén.

* 4. A sátoros ünnep hét napig tartott, tisri hó 15-21-ig. A rendes mindennapi áldozatokon kívül a mózesi törvény az ünnep egyes napjaira még külön áldozatokat írt elő. (Móz. IV. 12,28.)

* 5. Az oltár felállítása után rendesen mutatták be az előírt áldozatokat a köznapokon és az ünnepeken, még pedig a hivatalos áldozatokat épúgy, mint a magánáldozatokat. – Az állandó egészen elégő áldozatról L. Móz. II. 29,38-40. jegyz.

* 7-9. Előkészületek a templomépítéshez Az építkezéshez szükséges fát mint Salamon (V. ö. Kir. III. 5,15. skk.), a hazatérő zsidók is a föniciaiaktól szerzik be. – Második esztendejében, Kr. e. 535. – Második hónapban, ijjár havában, mely kb. a mi májusunknak felel meg.

* 10-13. Az alapkőletétel. Ünnepélyes alkalmakkor papok fújták meg a trombitákat. (V. ö. Móz. IV. 10,8. skk.)

* 10. Ászáf Dávid idejében az énekesek kiváló mestere volt. (V. ö. Krón. I. 15,16. sk.) A cintányérok kezelése a leviták dolga volt. (V. ö. Krón. II. 5,12. skk.) – Dávidnak ... rendelése szerint, ezt jelenti az a héber kifejezés, melyet a Vulgáta szószerint így fordít le: Dávid keze által. — Az alapkőletétel ünnepét a legnagyobb fénnyel ülték meg. Az öröm igen nagy volt, mert a templom feldúlása óta most gyönyörködhettek először a Kr. e. 586 óta elnémult zsoltárénekekben, örömük azonban nem volt zavartalan. Talán attól való félelmükben, hogy Izrael Istene vonakodik majd a szerénynek Ígérkező templomba bevonulni, az öregek, akik még a régi templom fényét csodálhatták, az alapkőletételnél fájdalmasan felzokogtak.

* 11. Ilyen Istent dicsőítő énekek pl. a 117., 135. stb. zsoltárok.

* 4,1-5. A templom építése az ellenség áskálódása folytán megakad.

* 1. Júda és Benjámin ellenségei a szamaritánusok, egy, az anyaországban visszamaradt zsidóknak a betelepített pogányokkal való keveredéséből származó félig zsidó, félig pogány népség, mely a szent író idejében az igazhitű zsidóságnak már esküdt ellensége volt. Az ellenséges viszony éppen az itt említett ajánlat visszautasításával kezdődött.

* 2. Ászárháddon (Vulgáta: Asor Haddan; az ékírásokban: Assur-ah-iddinu) asszír király, ki Kr. e. 681—668. uralkodott.

* 3. Nem illik. A zsidók azt hozzák fel ürügyül, hogy Cirus csak nekik engedte meg a templomépítést. Az elutasítás egy másik és valódi oka azonban az, hogy a leszármazásra és az istentisztelet tisztaságára kényes zsidóság a félig elpogányosodott lakossággal semmi közösséget sem akar vállalni.

* 4. A föld népe ehelyütt azt a népet jelenti, mely a város és templom feldúlása után és a zsidók hazatérése előtt lakott az országban, tehát szamaritánusok, ámmoniták, filiszteusok stb.

* A 6-23. terjedő rész, mint közbevetett szöveg, felsorolja azokat az eseteket, melyekben a szamaritánusok a perzsa udvarnál áskálódtak a zsidók ellen és pedig: Círus (Kr. e. 538-525.), Kambyses (Kr. e. 525-521.), I. Dárius (Kr. e. 521-485.), Asvérus (= I. Xerxes) (Kr. e. 485-465.) és I. Artaxerxes (Kr. e. 465-425.) uralkodása alatt.

* 7. A vádlevél t. i. Reum Beel-teem levele. – Szírül, arámul; a perzsa uralom elején a birodalom nyugati részén az állam hivatalos nyelve az arámi volt. – Tolmácsolták, a héber szöveg alapján; vagyis az arámul írt levelet a királyi udvarban perzsa nyelvre fordították le. – A szír nyelvből kifejezés helyett az eredeti szöveg csak azt mondja: arámul, vagyis nyilván be akarja jelenteni, hogy a héber nyelvű bevezetés után arámi nyelven következik a levél.

* 8. Reum Beelleem, Reum tulajdonnév; Beelteem a hivatalnak a megnevezése. Reum Szamaria alkormányzója volt. – Artaxerxes-en általában I. vagy a Hosszúkezű Artaxerxes perzsa királyt (Kr. 465-425.) értik.

A 4,8-6,18-ig terjedő rész eredeti szövege nem héber, hanem arámi.

* 9. A perzsa bírák ... vagyis elámiták; így fordítandó le az az eredeti arámi szöveg, melynek egyes szavait a Vulgáta egyszerűen csak átírta latinos alakban. – A terfaleusok-ról nem tudjuk biztosan, mik voltak. Lehet, hogy e szó valamilyen népet, de lehet az is, hogy valamiféle hivatalt jelöl. – Urukiak, Uruk ősrégi város volt Délbabilóniában. – A Vulgáta dieveusokat is említ. Az eredeti szövegben azonban a megfelelő arámi szó tulajdonképpen csak magyarázó szócska, mely a szövegnek ezt az értelmet adja: a szúzaiak, vagyis elámiták. Szúza Elámnak, a Babilóniától keletre eső tartománynak fővárosa volt.

* 10. Ászenáfár, Ássurbánipál (az ékírásokban: Assur-bani-aplu) asszír király (Kr. e. 668-626.). Elámból és Babiloniából küldött telepeseket Palesztinába, főleg Szamariába. – Békességben, a megfelelő arámi szó az eredeti szövegben a levél címzésének a befejezése; jelentése: és a többi.

* 11. Artaxerxes, v. ö. 8. v. jegyz.

* 13. E három adófajtáról közelebbről semmit sem tudunk. 4,20 és 7,24 ugyanilyen sorrendben említi őket.

* 14. Az udvar sóját enni a. m. a királyi kincstárból élni.

* 16. A folyamon túl. E földrajzi meghatározás a király szempontjából történik, kinek ha fővárosából, Szúzából Jeruzsálem felé indul, át kell kelnie a folyamon, vagyis az Eufrátesen.

* 20. Az adókat illetőleg v. ö. 13. v. jegyzetét.

* 24. A vádaskodásnak tehát meg lett az eredménye; a templomépítést jóidőre abba kellett hagyni. – Dárius uralkodásának második esztendeje, Kr. e. 520.

* 5,1-2. A templomépítést engedély nélkül is újra megkezdik a hazatérő zsidók I. Dárius trónralépése után, főleg Aggeus és Zakariás próféták buzdítására (a buzdító beszédeket L. Agg. 1. és Zak. 14.). – Zakariás itt mint Áddó fia szerepel; Zak. 1,1. szerint pedig Barakiás fia és Áddó unokája. Áddó nevét jobban ismerték Barakiásénál, ezért a szent szerző az öregapa nevét említi az apáé helyett. A megfelelő héber szó fiút is, meg unokát is jelenthet. Az sem lehetetlen, hogy e szavak: Barakiás fia Iz. 8,2. alapján kerültek bele Zak. 1,1-be.

* 3-17. A perzsa helytartó I. Dáriusnak jelentést tesz a zsidók tervéről.

* 3. A folyamon túli helytartó, a folyam az Eufrátes; a földrajzi meghatározás megint a király székvárosa szempontjából történik. Az Eufrátestől nyugatra egészen a Földközi tengerig terjedő vidék, melybe beletartozott Júda és Szamaria is, a nagy perzsa birodalom egy tartománya, szatrapiája volt, élén állt a helytartó, a peha, jelen esetben Tátanáj. Alája volt rendelve többek közt a júdai helytartó is (jelen esetben Zorobábel). Tátanájt bizonyára a szamaritánusok tették figyelmessé a zsidók építési munkálataira.

* 5. Tátanáj anélkül, hogy felfüggesztette volna az építkezést, az ügyet a király elé viszi döntésre. – E szavak: ott majd védekezhetnek a vád ellen, nem adnak világos értelmet. A Vulgáta mintha ezt akarná mondani: az ügyet a perzsa hivatalnokok a király elé viszik, hogy a zsidók aztán magánál az udvarnál védekezhessenek az ellenük emelt vádak ellen. Az eredeti arámi szöveg így hangzik: (arra az időre), amíg a jelentés elment Dáriushoz, és döntés jött ebben (az ügyben), nem tudták őket (= a zsidókat) megakadályozni (a templomépítésben).

* 6. Perzsa tanácsosaik, ezt jelenti az a kifejezés, melyet a latin Vulgáta az eredeti arámiból így fordított le : tanácsosaik, az áfárszácheusok. (V. ö. 4,9.)

* 8. Nagy Istennek nevezik a perzsa helytartó és hivatalnoktársai a zsidók Istenét, bizonyára Círus rendelete alapján, melyet a zsidók felmutattak nekik. Az ő hitük egyébként más isteneket is vallott. – E szavakat: falait fával burkolták a héber alapján így is fordíthatjuk: falaiban gerendákat helyeztek el. (V. ö. 6,4.)

* 11. A zsidók válasza nagyon óvatos. Istenüket a menny Istenének nevezik és ezzel a kifejezéssel mintegy alkalmazkodnak a perzsák szólásmódjához, akik főistenüket, Ahuramazdát szintén ezzel a díszítő jelzővel illették. – Izrael nagy királya, Salamon (Kr. e. 971-931?).

* 6,1-13. Dárius válasza. — 1-5. A Círus-féle rendelet. A kutatás Babilonban nem járt eredménnyel. A médiai Ekbatánában azonban (ma Hámádán a Tigris középső folyásától keletre), a perzsa királyok nyári tartózkodási helyén, találtak egy rendeletet, melyet a jeruzsálemi templom felépítése ügyében Círus bocsátott ki. Ezt a rendeletet e helyütt csak kivonatosan közli a szerző, akárcsak Ezdr. I. 1,2. skk. Az utóbbi helyen az építendő templom méreteiről sem szól.

* 3b-4a. Az eredeti szöveg így hangzik: Vessék meg alapját, magassága 60 könyöknyi, szélessége 60 könyök-nyi legyen

* 4. – három rétég kőtömbből, egy pedig fából (legyen). Az építésnél tehát úgylátszik, úgy jártak el, hogy 3-3 réteg kőtömb között keményfa-gerendákat fektettek végig, valószínűleg azért, hogy a fal belső díszítésénél legyen, hová beverni a szeget. Mivel a szent szerző a Círus-féle rendeletet csak kivonatban illesztette be művébe, a közölt adatok hiányosak, és belőlük az új templom nagyságát megállapítanunk nem lehet. Annyi bizonyos, hogy a méretek a salamoni templom méreteivel nem egyeznek. (V. ö. Kir. III. 6,2.) Az új templom magassága 60 könyök (körülbelül 30 méter), szélessége 60 könyök (igen nagy szám), hossza nincs megadva. Lehet, hogy a templom szélességének méretében benn-foglaltatik a templomudvar egyik irányú kiterjedése is. Az sincs kizárva, hogy az eredeti számok a sok másolás következtében megromlottak. Az építési költségeket a királyi kincstár fedezte abból az adóból, mely a nyugati tartományokból, tehát Júdeából és Szamariából is befolyt.

* 5. Isten templomának......... edényei, v. ö. 1,7. skk. – El is helyezték őket, az eredeti arámi szöveg így hangzik: helyezd el őket. A felszólítás Sássábászárnak szól. (V. ö. 1,8. és 5,15.)

* 6. Dárius válasza valószínűleg nem itt kezdődött, hanem magában foglalta a Cirus-féle levél kivonatát is. (V. ö. 1. v. skk.) – Tátanáj, v. ö. 5,3. skk. – Perzsa tanácsosaitok, v. ö, 5,6. jegyz.

* 7–12. Dárius intézkedései a templomépítést illetőleg. Dárius király elődjének Círusnak rendelete alapján nemcsak, hogy nem tiltja meg a templom felépítését, hanem ellenkezőleg, a legmesszebbmenő támogatással mozdítja azt elő. Így: 1. javarészt állami pénzből fedezi az építési költségeket; 2. gondoskodik az áldozatok anyagáról (9-10. v.); 3. halálbüntetést szab a rendelet megsértőire (11. v.).

* 7. A maga helyén, a. m. régi helyén.

* 9. A rendelet gondoskodni kíván arról az istentiszteletről, melyet a mózesi törvény ír elő és amelyet Jeruzsálemnek Kr. e. 586-ban történt földúlása előtt a salamoni templomban rendszeresen végeztek. Vissza akarja állíttatni az áldozatoknak a mózesi törvényben megállapított rendjét és megköveteli, mutassák be újra a hétköznapokon a szüntelen való egészen elégő áldozatot, égessék a szent olajat a hétágú mécstartón, a füstölőszer oltárán pedig az illatszereket. Egyben gondoskodik az ünnepek áldozatairól is, de nem sorol fel minden áldozati anyagot. (V. ö. 17. v.) Az áldozati anyagot illetőleg v. ö. Móz. II. 2,2. 13. – Hogy panasz semmiben se legyen, az arámi szöveg így hangzik: hiány nélkül, vagy haladéktalanul.

* 10. E rendelkezésből ismét kitűnik (v. ö. 1,2. jegyz.), hogy a perzsa királyok, mint az ókor: pogány uralkodók kevés kivétellel általában, mennyire szabadelvű vallási politikát űztek. Pantheonjukban sok istenük mellett még mindig volt hely más népek istene vagy istenei számára is. Egyébként az egész rendelet tartalma elárulja, hogy zsidó származású udvari hivatalnok fogalmazta, ki hasonló szerepet tölthetett be az udvarnál, mint egykor Círus idejében Dániel (v. ö. 1,1-2. jegyz.) és I. Xerxes korában Márdokeus. Mózes törvényében jártas írót árulnak el a rendelet utolsó szavai is (12. v. Isten, aki nevének ott lakóhelyei készített), melyek Móz. V. 12,11. és 14,23-ra emlékeztetnek.

* 11. A jellegzetes perzsa büntetés, mely a rendelet áthágóit sújtja: a felállított gerendára való szegelés (keresztretűzés); a római jog a perzsáktól vette át a büntetés e borzalmas nemét. – Kobozzák el t. i. a kincstárjavára. Az eredeti arámi szöveg így hangzik: döntsék romba.

* 14-18. Az építkezés befejezése és a templomszentelés.

* 14. Dárius meg Artaxerxes perzsák királyainak rendelete alapján. A szent író ehelyütt Dárius mellett I. Artaxerxest is említi, aki pedig jóval később (Kr. e. 465-425) uralkodott; ezt azért teszi, mert I. Artaxerxes rendeletére és idejében szintén építettek a templomon, melyet tulajdonképen csak Nagy Heródes fejezett be. Jelen szöveg tehát csak ideiglenes befejezésről szól. Az első építkezés valószínűleg csak a legszükségesebbre szorítkozott. Siettek vele, hogy minél előbb megkezdhessék a rendszeres istentiszteletet.

* 15. Dárius királynak hatodik esztendeje, Kr. e. 515. – Ádár hónap megfelel kb. a mi márciusunknak.

* 17. Nemcsak az épület volt szerényebb kivitelű a salamoni templomnál, de magát a templomfelszentelési ünnepet is a körülményekhez mérten jóval egyszerűbb keretek között ülték meg, mint Salamon idejében. (V. ö. Kir. III. 8,1. skk.; Krón. II. 5,1. skk.). A második templomszentelés ünnepének jellege is más. Salamon ujjongó örömmel és mélységes hálával lelkében a legmagasztosabb áldozatok, az egészen elégő áldozatok ezreit mutatja be az Úrnak. A fogságból hazatérő zsidóság lelkén azonban ott ül a bűntudat azok miatt a bűnök miatt, melyekkel ők és atyáik megbántották a szövetség Istenét, s amelyekért a fogság keserű kenyerét kellett enniök. Ezért 12 kecskebakot mutatnak be bűnáldozatul a 12 törzs nevében. Ezzel a fogságból hazatérő zsidóság kifejezésre juttatja egyúttal azt a szent meggyőződését is, hogy ő egész Izraelt képviseli, és így mindazoknak az áldásoknak és Ígéreteknek hordozója és birtokosa, melyeket az Úr az ősatyák idejétől kezdve a választott népnek adott.

* 18. (Az arámi nyelvű szövegnek ez az utolsó verse.) A templomszentelés ünnepétől kezdve az újonnan épült templomban újra megkezdődik a rendszeres istentisztelet. A papok és a leviták beosztásáról a Törvénykönyvben Móz. IV. 3-8. fej. szól legrészletesebben.

* 19-22. Az első fázé-ünnep a fogság után. Az izraelita nép történetében minden vallási felbuzdulás alkalmával többnyire a fázé-ünnepet ülik meg a legnagyobb fénnyel. (V. ö. Ezekiás idejében Krón. II. 30,1. skk.; Jósiás korában Kir. IV. 23,21. skk.; Krón. II. 35,1. skk.). Ezt a szent írók külön ki is emelik. A fázé (húsvét) ugyanis emlékünnepe az egyiptomi szabadulásnak, melyet Sinai hegyénél az első nagy szövetségkötés követett Jáhve és népe, Izrael, között. A nagyobbszabású vallási restaurációk pedig, mint jelen esetben is, rendesen e szövetség megújításával kezdődtek. (V. ö. Kir. IV. 23,3.; Krón. II. 29,10. skk.; 34,31. skk.; Ezd. II. 9,38.)

* 19. Az első hónap (= niszán hava), kb. a mi áprilisunknak felel meg. Niszán 14-ik napján ölik le és fogyasztják el az előírásos bárányt. Hogy eddig elmulasztották megülni ezt az ünnepet, annak oka részben az volt, hogy templom hiányában a rendszeres istentiszteletet nem lehetett végezni, másrészt pedig a hitközség sem volt még megszervezve. Pogányok között élt ugyanis a nép s így, mivel kénytelenek voltak a pogányokkal érintkezni, nem rendelkeztek az ünnep megüléséhez megkívánt (levitikus) tisztasággal sem. A bárány leölése általában a családfő kiváltsága és dolga volt; jelen esetben azonban a hívek csekély számára való tekintettel ezt a szertartást könnyen elvégezhették a papok és a leviták is.

* 20. Megtisztultak, elkülönültek a pogányoktól és elvégezték a szertartást, mely a levitikus tisztaság megszerzéséhez elő volt írva.

* 21. Azok, akik szakítottak a pogányok tisztátalanságaival, nem a pogányságból zsidó vallásra tért hívek, hanem olyan izraeliták, akik elkerülve a számkivetés keserűségeit, otthon maradtak, jó ideig a pogányok között éltek, most azonban felvétették magukat a zsidók közösségébe.

* 22. A fázé-ünnepet a törvény előírása értelmében (v. ö. Móz. II. 12,15. skk.) niszán hó 15-21-ig, tehát hét napon át, a kovásztalanok ünnepe követte. — Vigasság közepette ünnepelnek az izraeliták, főképen azért, mert az Úr, Izrael Istene feléjük hajlította az egykor annyira rettegett Asszíria királyának (= Dáriusnak) szívét. E nagy királyt az Isten mintegy eszközként használta fel, hogy vele megépíttesse templomát Jeruzsálemben. Dárius, mint a perzsák fejedelme, az asszír birodalomnak is ura volt, méltán viseli tehát az Asszíria királya címet.

* 7,1-5. Ezdrás családfája.

* 1. Ezek megtörténte után. A következő események (Ezdrás hazatérése stb.) legalább 57 esztendővel a templomszentelés után játszódtak le. Artaxerxes perzsa király uralkodásának 7-ik évében (v. ö. 7. v.) indult el Ezdrás kisded csapatával. Artaxerxesen a legnagyobb valószínűség szerint I. Artaxerxes Longimanus-t (= a Hosszúkezű), I. Xerxes fiát és utódát kell értenünk, ki Kr. e. 465-425-ig uralkodott. Uralkodásának 7-ik éve: Kr. e. 458. Főleg a júdabeli szomorú állapotok kényszerítették Ezdrást a hazatérésre. Az első hazatérő csapatok ugyanis Zorobábel vezetése alatt nagy lelkesedéssel láttak neki a vallási élet megszervezésének, de rengeteg bajjal kellett megküzdeniök. Az általános szegénység, a nagy nyomor, a nehéz robotmunka, a nyomasztó közterhek, az irigykedő szomszéd népek, főleg a szamaritánusok folytonos áskálódása, sőt fegyveres támadása miatt már a templom is csak nagynehezen épült föl. Emellett fel kellett volna támasztaniuk romjaiból a várost is, fölemelniök, vagy legalább is kijavítaniuk a várfalakat, hogy a nép úgy ahogy védve legyen a meg-megújuló támadásokkal szemben. Nem csoda tehát, hogy a lelkesedés lassankint lelohadt, és általános csüggetegség ült a lelkekre. Amellett a rossz példa, melyet a szomszéd népek adtak, nem egy erkölcsi fattyúhajtást termelt ki a gyengébbek lelkében. Főleg a pogány és félpogány népséggel való összeházasodás bűne harapódzott el veszedelmes mértékben a hazatérők soraiban. E szomorú állapotok híre eljutott Babilóniába is, és itt különösen két ember vállalkozott a szép feladatra, hogy népének az új honalapítás nagy művében vezetője, buzdítója és irányítója legyen. E két férfi Ezdrás pap meg Nehemiás, Artaxerxes királynak előkelő udvari tisztviselője. Ezdrás Kr. e. 458-ban tért haza, Nehemiás 13 évvel későbben (Kr. e. 445-ben.) – Ezdrás, ki Szárúja fia stb., Ezdrás pap tehát Áron családjából származott; a közölt családfa nem teljes, benne a családnak csak legkiválóbb tagjai szerepelnek. (A teljesebb jegyzéket L. Krón. I. 6,1. skk.)

* 6-10. Ezdrás útja.

* 6. Ezdrás pap írástudó (= szófér) is volt. Ez nemcsak azt jelenti, hogy értett a szent szöveg olvasásához, hanem annak a tudós testületnek volt tagja, mely főfoglalkozásának tekintette a Szentírást (főleg a Törvénykönyvet, a Tórát) kutatni, másolni, magyarázni és a mindennapi élettel összefüggésbe hozni. – Jártas volt Mózes törvényében, a megfelelő héber szó ügyest is jelent. Ősi zsidó hagyomány nyomán joggal állíthatjuk, hogy Ezdrásnak nagy érdemei vannak a szerteszét kallódott szentiratok összegyűjtésében, összeállításában, másolásában. Sőt az ő nevéhez fűződik egy új írásmódnak, az ú. n. négyszöges betűknek (merubba-írásnak) bevezetése is. – Istenének keze volt rajta, az isteni gondviselés műve volt, hogy Ezdrás a hatalmas perzsa király előtt is nagy kegyben állott.

* 7. Izrael fiai, az egyszerű nép. – Papok fiai, a papi családok tagjai. – A leviták fiai-n e helyütt nyilván azokat a levitákat kell értenünk, akik a szent ténykedéseknél a papoknak segédkeztek. (V.ö. Ezdr. 1.2,40-43. jegyz.) – Az énekesek szintén leviták, de más beosztással; kötelességük volt a templomi énekről gondoskodni. – A kapuőrök-ről L. Ezdr. I. 2,40-43. jegyz. – A nátineusok-ról L. Ezdr. I. 2,43. jegyz. A hazatérőkről a részletes kimutatást L. Ezdr. I. 8,1. skk. Számuk jóval kisebb, mint azoké, akik Zorobábellal vonultak.

* 9. Isten jóságos keze volt rajta, az Úr sikerre vitte Ezdrás vállalkozását, melynek megindításában a legnemesebb szándék vezérelte.

* 11-26. A királyi parancslevél. A bevezető sorokat (11. v.) leszámítva az egész levelet a szent szerző arámi nyelven közli. Bizonyára így találta Jeruzsálemben, talán a templom levéltárában, amikor művéhez a szükséges anyagot összegyűjtötte. (V. ö. 4,7. jegyz.)

* 11. Igen jártas az Úr törvényeiben ..., a héber szöveg így hangzik: aki összeírja (vagy magyarázza) az Úr törvényeit.

* 12. Igen jártas, az eredeti arámi szöveg megfelelő szava valószínűleg azt jelenti: kézbesítve. — Üdvözli, a megfelelő arámi szó ezt jelenti: stb. stb. Az eredeti arámi szöveg szerint tehát az egész mondat így alakul: Artaxerxes, a királyok királya, Ezdrás papnak, a menny Istene törvénytudójának! Stb. stb. Kézbesítendő!

* 14. Hét tanácsosa, a legelőkelőbb udvari méltóságok. (V. ö. Eszter 1,14.) Nagyon valószínű, hogy akadt közöttük Ezdrásnak és a zsidó népnek jóakarója is, aki közbenjárt értük a királynál. Ezdrás tehát nem saját nevében, hanem királyi felhatalmazással ment Jeruzsálembe és így intézkedéseinek nagy súlya volt. – Júdea Palesztina déli része, nagyobbára a régi Júda törzsének területe. A száműzetésből visszatérő izraeliták javarészt innét származtak, és itt is telepedtek ismét le. – Mely kezdetben van, melyhez te kiválóan értesz.

* 15. A király, hogy magának Izrael Istenének hathatós segítségét biztosítsa, bőségesen gondoskodik arról, hogy Ezdrás, mint a király megbízottja, ne üres kézzel térjen vissza hazájába.

* 18. A maradék ezüsttel ... rendelkezzetek. Azt a pénzt, mely az áldozati anyagok beszerzése után megmaradt, egyéb nemes célra is fordíthatta Ezdrás, pl. a templomdíszítésre, papok és leviták ellátására stb.

* 19. A szent edényekről L. 8,25.

* 20. A király még tovább megy bőkezűségében; elrendeli, hogy a templom szükségleteiről az államkincstár gondoskodjék abból az adóból, mely az Eufrátestől nyugatra eső tartományból (tehát Palesztinából is) befolyik.

* 21. A királyi kincstárosok tehát külön rendeletet nem kaptak; az Ezdrásnak adott parancslevél értelmében kellett eljárniok.

* 22. A rendelet megszabja tehát azt a mértéket, melyet Ezdrásnak nem volt szabad túllépnie követeléseinél. – Száz talentum ezüst. 1 talentum ezüst = 3000 siklus = kb. 10.500 pengő; 100 tal. = kb. 1,050.000 pengő. Artaxerxes bölcs előrelátására mutat, hogy Izrael hatalmas Istenének kegyét akarja kiérdemelni. (V. ö. 23. v.) Nem akar úgy járni, mint elődei, a kaldeus királyok, akiknek csillaga a templom kifosztása és feldúlása után oly hamar lehanyatlott. — 1 kór = 364 liter; 100 kór tehát = 364 hl. 1 bát = 36,4 liter; 100 bát tehát 36,4 hl. Sót, mely kisebb értékű, korlátlan mennyiségben szolgáltattak ki. Csaknem ugyanezeket a természetbeni adományokat utalta ki már Dárius is. (V. ö. Ezdr. I. 6,9.)

* 24. A templom egész személyzete tehát mentesül a közszolgáltatások alól. Az adófajtákat illetőleg v. ö. 4,13. jegyz.

* 25. A királyi rendelet a kormányzást és a bíráskodást illetőleg is a mózesi törvény alapjára helyezkedik, ezért teljes hatalommal ruházza fel Ezdrást, hogy a mózesi törvénykönyv előírásai értelmében rendeljen bírákat (papokat, levitákat, előkelő családfőket) elsősorban azok fölé, kik ismerik a törvényt. Egyben elrendeli, hogy ha találkoznék olyan izraelita, ki hosszú ideig a pogányok közt elvegyülve elfelejtette Mózes törvényét, azt oktassák ki reája.

* 27-28. Ezdrás hálaimája. Ezdrás mélységes és eleven hite mellett szól, hogy a pogány király intézkedését az isteni gondviselésre vezeti vissza. A király meg tanácsosai az ő szemében csak eszköz voltak, hogy az Isten velük és általuk megvalósítsa nagy terveit, melyeket népével szemben táplált.

* 28. A fejedelmek, az atyafiságok, nemzetségek fejei.

* 8,1-14. A hazatérők névjegyzéke. Benne nemcsak maguk a hazatérők vannak megemlítve, hanem családjuk, illetőleg nemzetségük is. E nemzetségek nagyrésze a 2. fej.-ben is szerepel. Tagjaik közül többen tehát már Zorobábel idejében tértek haza. A 2. v. felsorolja a papokat és Dávid királyi családjának hazatérő tagjait, 3-14-ig pedig a nép fiait. A kikerekített számok arra engednek következtetni, hogy a hazatérők nincsenek az utolsó szálig megszámlálva.

* 2. Gersom Fineesznek, Eleázár fiának, Áron unokájának leszármazottja volt. A jegyzékben mint családfő szerepel. Nincs kizárva, hogy ugyanebből a nemzetségből több paptársa kísérte. Ez áll Dánielre vonatkozólag is, ki Áron másik fiának, Itámárnak nemzetségéből származott, esetleg ennek feje volt. – Dávid fiai. Tehát Dávid királyi családjának tagjaiból is voltak, akik Ezdráshoz csatlakoztak. Hazaérkezve azonban különösebb politikai szerephez nem jutottak. Előkelő származásuk ellenére is a fogság után ép oly igénytelenségben élték napjaikat, mint többi izraelita hitsorsosuk, az egy Zorobábelt (v. ö. Ezdr. I. 1,8. jegyz) kivéve, aki kb. 100 évvel ennekelőtte egy ideig még mint helytartó állt a nép élén; csakhamar azonban ő is nyomtalanul eltűnt. Mi lett vele, nem tudjuk. Családjáról az ószövetségi Szentírás nem tesz többé említést.

* 3. Faros ivadékaiból, azaz Sekeniás családjának Fáros-féle ágából való volt Zakariás (nem a hasonnevű próféta!), megkülönböztetésül Sekeniás családjának amaz ágától, melyhez Ezekiel (nem a próféta!) tartozott. (V. ö. 5. v.)

* 13. A mint utolsók kifejezés értelme bizonytalan. Ádonikám itt említett ivadékai vagy azért utolsók, mert ők jelentkeztek legutoljára a hazatérésre, vagy pedig ők voltak az utolsók Ádonikám nemzetségéből, akik még Babilonban éltek. A nemzetség javarésze ugyanis már az első hazatérő csapathoz csatlakozott. (V. ö. 2,13.)

* 15-20. Előkészület az útra.

* 15. Áhávát jelölték ki a hazatérők gyülekezési helynek. Áháváról közelebbit nem tudunk. Valószínűleg helység volt Babilonjában, melynek közelében az Eufrátesnek egy nagyobb csatornája folydogált, amiért is a csatornát Áháva folyónak (illetőleg csatornának) nevezték. (V. ö, 21,31. vv.)

* 16-20. Ezdrás gondoskodik arról, hogy leviták is elkísérjék őt a hazai földre.

* 18. Testvéreivel, levita társaival.

* 20. A nátineusok-ról L. 2,43. jegyz. – Feljegyezték mindegyikük nevét, pontos jegyzéket készítettek róluk; a szent író azonban nem kívánja névszerint felsorolni őket.

* 21-23. Ezdrás és kísérői böjttel, imádsággal és önsanyargatással készülnek az útra. – Ezdrás nem kér segítséget (= fegyveres kíséretet) a királytól. Az Úr nevében indul, íiogy az Úr nevében fejezhesse is be nagy küldetését.

* 23. Szerencsésen is jártunk, a héber szöveg így hangzik: (Isten) engedett is kérelmünknek.

* 24-30. A templom számára kapott kincseket Ezdrás 12 papra és ugyanannyi levitára bízza.

24-30. Ezdrás papokra és levitákra bízza a jeruzsálemi templom javára adott kincseket.

* 24. Papi fejedelmek, a papi családok fejei. – Testvérüket, paptársukat.

* 25. A szent ajándékul adott edényeken nem a salamoni templom szent edényeit kell értenünk, melyeket Nábukodonozor hurcolt el Babilonba (v. ö. 1,7. jegyz.), hanem azokat a drágaságokat, melyeket Artaxerxes és udvara, meg az izraeliták adományoztak szent ajándékképen a jeruzsálemi templom javára.

* 26. Már a pénzbeli ajándék maga igen tekintélyes összeget tett ki. 650 talentum ezüst + 100 talentum arany (nem arany talentum, hanem 100 ezüsttalentum értékű arany), 1 talentum = 3000 siklus. 1 siklus = kb. 3,5 pengő. 650 talentum ezüst tehát = kb. 6,800.000 pengő. 100 ezüst talentum értékű arany valamivel több, mint 1,000.000 pengő. Ezdrás tehát pénzben kb. 7,800.000 pengőt gyűjtött össze.

* 27. A húsz aranyserleg körülbelül ezer dareikoszt, azaz közel 28.000 pengőt ért. (V. ö. Ezdr. I, 2,69 jegyz.) – A két edény csillogó rézből, nemes rézötvényből készült; színük és csillogásuk az aranyéhoz volt hasonló. A réz abban az időben nagy becsben állott keleten.

* 28-29. Ezdrás buzdító szava a kincseket átvevő papokhoz és levitákhoz.

* 28. Az Úr szentjei, az Úr felkent szolgái.

* 31-36. Ezdrás zarándokcsapata elindul és szerencsésen megérkezik Jeruzsálembe.

* 31. Az első hónap tizenkettedik napja = niszán hó 12, mely a mi áprilisunk második hetére esik. Az előkészületek tehát 11 napot vettek igénybe. – A lesben állókon nyilván beduin csapatokat kell értenünk, melyek lesben álltak a sivatagban a fontosabb karavánutak mentén és nem egyszer végzetes bajt hoztak az átvonuló karavánokra.

* 34. Fel is jegyezték akkor mindennek a súlyát, leltárt készítettek a felajánlott drágaságokról.

* 35. A hazatérők részben hálaadásul útjuk szerencsés kimeneteléért, részben pedig abból a célból, hogy a tervbevett vallási megújhodás sikerrel járjon, áldozatul hoznak 12 bikát, 96 (8 x 12) kost, meg 77 bárányt; bűnért való áldozatul pedig 12 kecskebakot. A hazatérők tehát a jelen esetben is úgy tekintik önmagukat, mint akik Izrael egész népét, mind a 12 törzset képviselik (v. ö. 2,2. jegyz.), tehát az isteni ígéretnek is birtokosai. – Bűnért való áldozatul. A szent város gyászos pusztulása után mind gyakrabban és gyakrabban tér vissza az izraelitáknál a bűntudat és a bűnbánat mélységes hangulata (v. ö. Báruk 1,1. skk.; Jer. Sir. 4,13; 5,7.); belátták ugyanis végre, hogy súlyosan vétkeztek és a bűn okozta a szörnyű istenítéletet, melyet a próféták (Ámosz, Ozeás, Jóéi, Mikeás, Jeremiás, Ezekiel) olyan régóta olyan nyomatékosan és mégis olyan csekély eredménnyel hirdettek. – Egytől-egyig egészen elégő áldozatul, vagyis áldozati lakomát nem ültek, mint a békeáldozatoknál, hanem az egész áldozati tárgyat elégették az Úr imádására és kiengesztelésére.

* 36. A vallási ténykedések befejezése után bemutatták a királyi rendeletet az illetékes polgári hatóságok előtt. – A szatrapáknak és a helytartóknak. A perzsa tartományok élén a szatrapák álltak. Ők voltak tehát tulajdonképen a helytartók. A héber szöveget ehelyütt így is fordíthatjuk: a szatrapáknak, illetőleg a helytartóknak, avagy: a szatrapáknak és alárendelt hivatalnokaiknak. – A folyamon túl, az Eufrátestől nyugatra. (Szamaria, Júdea stb.)

* 9,1-2. Ezdrásnak jelentik, hogy az izraeliták házassági összeköttetésben élnek a pogány népekkel. Az ószövetségi törvény szigorúan tiltotta a pogány népekkel való szorosabb kapcsolatokat, tehát a házassági összeköttetéseket is, mert általuk veszélybe jutott Izrael vallásának épsége és tisztasága. E tilalmat főleg a fogság utáni időben szorgalmazták Izrael vezető emberei, mert attól féltek, hogy a megmaradt maroknyi zsidóság az idegen népekkel való sűrű és bensőséges érintkezés folytán felolvad majd az őt környékező pogány tengerben.

* 1. Ezek megtörténte után. Általános időbeli meghatározás. Valószínűleg nemsokára rá, hogy Ezdrás hazatért, mert különben neki magának is feltűnt volna a sok vegyesházasság. Bűnös volt e kérdésben Izrael népe (= a köznép), közte olyanok is, kik nem ették a száműzetés keserű kenyerét, de olyanok is, akik az első zarándokcsapattal tértek vissza hazájukba, nemkülönben vetkeztek e téren papok és leviták is. – A föld népei, a letelepült honi lakosság; ehelyütt főleg azokat a népeket kell érteni, melyek a számkivetésbe küldött izraeliták elhagyott helyébe telepedtek le. – Kánáneusok, a következőkben felsorolt népeknek összefoglaló megnevezése. Világos, hogy a régi heteusok, ferezeusok, jebuzeusok, ámorreusok késői, más népekkel keveredett ivadékairól lehet itt már csak szó, vagy pedig fel kell tennünk, hogy a szent író ehelyütt a törvény gyakori, megszokott szavával (v. ö. Móz. II. 13,5; V. 7,1.) sorolja fel Izrael ősi ellenségeinek neve alatt az ószövetségi vallás ellenségeit Ezdrás korában.

* 2. Szent ivadék, Ábrahám leszármazottjai. Szent azért, mert az Istené és mint ilyen az isteni Ígéretek hordozója és birtokosa. (V. ö. Móz. I. 12,3; 18,18; 22,18; 26,4; 28,14; Csel. 3,25; Gal. 3,8. skk.) – A törvényszegés, melyről itt szó van, annál súlyosabb, mert éppen a bálványimádás miatt mérte az Úr a szörnyű csapást (a fogságot) a kiválasztott népre. (V. ö. alább 7. v.) 3-15. Megrendítő szép bűnbánati ima, mely elénk tárja Ezdrás mélységesen vallásos lelkületét. Benne a nagy pusztulás és a szomorú fogság prófétáinak (Jeremiás, Ezekiel, Báruk) gondolatvilágába helyezkedik bele Ezdrás pap. Kiönti szíve keserűségét nemcsak az atyák, hanem saját korabeli hitsorsosainak hálátlansága és vaksága miatt is; főleg azért, mivel a rettenetes istenítélet, melyet Jáhve tartott népe fölött és az Isten ama nagy kegyelme, mellyel megengedte, hogy a fogságból ismét hazájukba térhessenek, sokak lelkében még mindig nem tudta megtermelni az igazi bűnbánat és a jóban való állandó kitartás gyümölcseit.

* 3-4. A szomorú hír első hatása. Ezdrás pap gyászt ül. A ruha betépése, megszaggatása, a haj és szakáll tépdesése a mélységes szomorúság és bánat jele.

* 4. Az esteli áldozatig, általános időmeghatározás (kb. délután 3-4 óráig). Az esteli áldozatról v. ö. Móz. II. 29,38. skk. IV. 28,1. skk.

* 6-15. Ezdrás imája.

* 7. Idegen országok királyainak, az asszír, babilon és perzsa királyoknak.

* 8. E vers a héber szövegben így hangzik: Most egy szempillantásra irgalmat kaptunk az Úrtól (= Jáhvétól), a mi Istenünktől (azáltal, hogy) szabadulást engedett számunkra, sátorszeget adott az ő szent helyén, felragyogtatta szemünket a mi Istenünk és szolgaságunkban egy csöppnyi életet öntött belénk. – Kapjunk sátorszeget. Ezdrás azért könyörög az Úrhoz, hogy – amint a sátorszeg a földhöz erősíti és így fenntartja a sátrat, úgy az Isten szent helye, a templom és a belőle kiáradó isteni segítség tartsa életben a választott nép csekélyke maradékát.

* 9. Bár szolgák vagyunk, állami függetlenségünk odavan, perzsák uralkodnak rajtunk, mindazonáltal vallási és társadalmi életünk újra kezd éledni. A szíve ennek az életnek máris lüktet, amennyiben – ha szegényesen is – de ismét áll a templom és újra épül Jeruzsálem.

* 10-12. Ezdrás nem keres okot, hogy vele népe bűnét mentegesse. Nyíltan és férfias őszinteséggel bevallja, hogy súlyosan áthágták a Mózes és a próféták által közölt isteni törvényt. Társultak, szövetkeztek, összeházasodtak a pogány népekkel s ezzel veszélyeztették atyáik ősi hitét.

* 11-12-ben Ezdrás röviden összefoglalja azokat a tilalmakat, melyeket a törvény és a próféták e téren a nép számára fölállítottak. (V. ö. Móz. III. 18,24; V. 7,1. skk.; Bir. 3,6. skk.)

* 11. Az a föld......tisztátalan föld. A sok hamis isten, bálvány, melyet a népek (a Palesztinában letelepült pogány lakosság) és más országok (pl. az idegen hódító pogány népek, mint az egyiptomiak, filiszteusok stb.) állítottak fel az ígéret-földén, az izraeliták számára mintegy tisztátalanná tették az országot, ezért a honfoglalás alkalmával e pogány förtelmeket kellett volna mindenekelőtt kiirtaniok. (V. ö. Móz. II. 23,24; V. 7,5; 12,3.)

* 12. Sohase keressétek velük a békét. Az ószövetségi népnek legfőbb java az egy igaz istenben való hit volt. Mivel ezt a hitet a pogány népek állandóan veszélyeztették, óvakodniok kellett az izraelitáknak, hogy velük bármiféle szorosabb összeköttetésbe kerüljenek.

* 13-15. Ezdrás abban bizakodik, hogy az Isten, ki nemrég mentette ki őket a szolgaság földéről, ismét megkönyörül majd népén, ha jelen nagy bűnüket teljes megalázkodással bevallják, és javulást Ígérnek.

* 13. Jelenleg, a perzsa királyok, főleg Círus, I. Dárius és I. Artaxerxes idejében, kik az Úr szavára sok kegyben részesítették a választott népet.

* 14. Nemde megsemmisítő volna reánk nézve haragod, a héber szöveg így hangzik: Nemde annyira kellene reánk haragudnod, hogy végkép elveszíts minket?

* 15. Magunkra hagytál, hogy megmenthess minket. A latin Vulgáta szerint e hely értelme a következő: ellenség kezére juttattál minket, hogy kegyelmet gyakorolhass velünk azáltal, hogy kimentesz minket az ellenség kezéből. A héber szöveg így hangzik: maradéknak hagytál meg minket.

* 10,1-9. Az Ezdrásnál egybegyült izraeliták úgy határoznak, hogy elbocsátják az idegen nőket és ez ügyben gyűlést hívnak össze.

* 1. Ezdrás a templom udvarán (v. ö. 6. v.) mondotta el imáját. A nagytekintélyű férfiú megrendítő bánata nem tévesztette el hatását. Az emberek szíve meglágyult, és szent elhatározásra érlelődött.

* 2. A nép hangulatának és elhatározásának Sekeniás, Jehiel fia lett a szószólója. – Ha bánkódik ezen Izrael, a megfelelő héber szöveget némelyek így fordítják: azért ennek ellenére is van még remény Izrael számára. Mások így: mégpedig egy sereg van ilyen Izraelben.

* 3. Mindezeket a nőket, a görög fordítás némelyik kézirata e helyett ezt mondja: az idegen származású nőket. Tulajdonképen csakis ezekről van szó. – Sekeniás azt javasolja, hogy az idegen nőkkel együtt küldjék el gyermekeiket is, hiszen anyjuk révén ezek is tisztátalanok. Hogy a nők szülöttein csak a csecsemőket érti, vagy a felnőtteket is, a szöveg nem árulja el.

* 5. Ezdrás mindjárt az első lelkesedés hevében megeskette a körülálló papi és levita fejedelmeket (= a papi és levita családok fejeit), nemkülönben a jelenlevő népet. Bizonyára attól tartott, hogy az izraeliták a lelkesedés lelohadtával esetleg elállnak majd nemes elhatározásuktól. Az eskü szent szavát azonban – úgy gondolta – egykönnyen nem fogják megszegni.

* 6. Isten háza elől, a templom épülete előtti térről, azaz a templomudvarból. – Ezdrás.....elment Jóhánán kamrájába. Ezdrás egyelőre nem hagyta el a templomot, mert úgy gondolta, hogy ez a legalkalmasabb hely, ahonnan az üdvös intézkedéseknek ki kell indulniok. – Eliásib volt a főpap ebben az időben; fiának, Jóhánánnak, mint papnak kamrája volt a templom melléképületében. A templom körül több ilyen kamra volt; arra szolgáltak, hogy a szolgálatot tevő papság a szent ténykedés előtt és után meghúzódhass ék bennük. (V. ö. Kir. IV. 23,11; Jer. 35,4; 36,10. 12.) – Nem evett. Ezdrás a böjttel egyrészt ki akarta engesztelni a megbántott Istent, másrészt pedig így készült elő a tervbevett fontos vallási intézkedések foganatosítására.

* 8. A gyűlést a fejedelmek (= az előkelő családok fejei) és a vének (= a hitközség elöljárói) hívják egybe. A rendelet úgy szólt, hogy minden izraelita férfiú, ki a hazatértek közösségébe tartozik, a gyűlésen három nap alatt megjelenni köteles. Ellenkező esetben elkobozzák vagyonát, őt magát pedig kizárják a hívek közösségéből. A héber szöveg szerint: cherem-mé teszik. Cherem alá a régi időben egyes pogány városokat vetettek. Cherem az ősi időben annyi, mint valamit az Istennek szentelni, ezért a cherem alá vetett pogány városok lakóit lemészárolták, vagyonukat pedig az istenség tiszteletére szentelték. Később a cherem Izrael belső életében a büntetésnek egyik szigorú fajtája lett, és a fogság után abban állott, hogy azt a hívőt, kire kimondották a cherem-et, megfosztották vagyonától és kizárták a hívők gyülekezetéből. (V. ö. Ján. 9,22; 12,42; 16,2; Luk. 6,22.) Az elkobzott vagyon a templomé lett. – A vezetőség tehát nagyon komolyan vette a dolgot. Ki hitét nem becsülte annyira, hogy megjelenjék a hívásra, azt törölték a hívek sorából és megfosztották jogaitól. – Három nap elegendő idő volt a gyülekezésre, mert a hazatérők javarészt Jeruzsálem közvetlen környezetében telepedtek le. (V. ö. 3,1. jegyz.)

* 9. A meghívás jó eredménnyel járt. A férfiak Júdából és Benjámin-ból (azaz Júda és Benjámin törzsének területéről) a rossz idő ellenére is legnagyobbrészt megjelentek a gyűlésen. A gyülekezésre kitűzött nap, a 9-ik hónap 20-ik napja december közepére, vagyis a téli esőzések időjére esett. – A bűn és az eső miatt, lelkiismeretfurdalás meg kellemetlen hideg eső gyötörte őket. A gyülekezés helye nyilván a templomudvar volt. A megjelentek tehát a szabad ég alatt vesztegeltek.

* 10-17. A gyűlés lefolyása.

* 10. Elsőnek Ezdrás szólal fel, és szemére lobbantja honfitársainak azt a bűnét, hogy pogány nőket vettek feleségül, egyben

* 11.v. – felszólítja őket, tartsák meg az Úr törvényét és bocsássák el idegen származású feleségeiket. – Tegyetek vallomást, a héber szöveg ehelyütt nem bűnvallomásról beszél, hanem azt akarja mondani: dicsőítsétek az Urat, atyáitoknak, a pátriárkáknak Istenét azzal, hogy eleget tesztek a törvénynek. – A föld népei, a honi pogány lakosság.

* 13-14. Határozat a javaslat végrehajtására. A jelenlevők úgy döntöttek, hogy a házasságok kivizsgálását hivatalos formában, bizottságok előtt folytatják le.

* 15. A Vulgáta szövege ehelyütt homályos. Az eredeti héber szöveg világosabban beszél, és ezt akarja mondani: a közös elhatározással nem értett egyet a gyűlés négy tagja; köztük volt két levita is. Hogy azonban miben nem értettek egyet a többséggel, arról egyik szöveg sem beszél világosan. Lehet, hogy nem tetszett nekik a szigorú döntés, mely minden idegen nő elbocsájtását mondotta ki. Lehet az is, hogy csak a kivitel formai része ellen volt kifogásuk. Némely magyarázó szerint a javaslatnak csak azt a részét nem helyeselték, mely azt követelte, hogy a vizsgálatot az egyes városok külön-külön folytassák le saját elüljáróságuk előtt. (V. ö. 14. v.) Ők jobbnak látták volna, ha lakóhelyre való tekintet nélkül közös bizottság intézkedik az összes izraeliták ügyében. Ez a javaslat keresztül is ment. Eszerint tehát e szavak: a számkivetés fiai így cselekedtek (16. v.) ezt jelentenék: a gyűlés tagjai Ázáhel és társai javaslatának értelmében jártak el és közös bizottságot alakítottak, melynek tápjai Ezdrás és az előkelő családok fejei lettek. Ez utóbbiak, mint a nép vénei, a rendes bíróságnak is tagjai voltak.

* 16-17. A határozat végrehajtása. – A vizsgáló bizottság munkája 3 hónapig tartott. – A tizedik hónap első napjától (december végétől) az első hónap első napjáig, niszán hó 1-ig (körülbelül március végéig) naponta üléseztek. Ez az idő nem is olyan túlhosszú, ha elgondoljuk, hogy egyrészt sorba kellett venniök az összes családokat, másrészt pedig nem kis nehézségbe ütközött egyes esetekben a feleség származásának kivizsgálása. Egyébként milyen elvek szerint jártak el a vizsgálatnál és a határozatok meghozatalánál, hogy t. i. kivétel nélkül az összes vegyesházasságokat bontották-e fel, avagy megkímélték esetleg azokat a nőket, kik őszinte szívvel az izraeliták vallására tértek át, nem tudjuk.

* 18-44. A vizsgálat eredménye.

* 18-22. Felsorolja azokat a papokat, kik vegyesházasságban éltek; közülük négy — 18. v. – annak a Jósue főpapnak a családjához tartozott, ki Zorobábellel együtt az első hazatérő csapatnak vezetője volt. (Vö. 2,2.) Kézadással megerősített ígéretet kellett tenniök, hogy — 19.v. — elbocsátják feleségüket, és vétekért való áldozatul egy-egy kost mutatnak be. (V. ö. Mózes III. 5,14. skk.) — 20-22. A többi papnak (összesen 13) a szent szöveg csak a nevét adja meg, s nem tesz említést az áldozatról, melyet bizonyára ezeknek is be kellett mutatniok. – Fiai közül, családjából.

* A 23-24-ben felsorolt leviták közül hat a papság szolgálatában állott (23. v.), egy az énekesek, három pedig a kapuőrök közé tartozott.

* 23. Kelája, azaz Kálita. A kettős név nagyon gyakori, nemcsak az izraelitáknál, de egyéb sémi népeknél is.

* 25-43. Közli a vegyesházasságban élő izraeliták jegyzékét, mely 86 férfi nevét sorolja fel.

* 25. Izraelből, a köznép emberei, ellentétben a papokkal és a levitákkal. Vannak, akik azt gondolják, hogy csak a papoknál és a levitáknál követelték (már csak a jó példaadás kedvéért is) az idegen származású nők feltétlen elbocsájtását, míg az egyszerű izraelitáknál csak abban az esetben, ha az a nő bálványimádásával veszélyeztette a család igaz hitét. Ilyen esetben kérlelhetetlenül jártak el még akkor is, ha az asszonynak esetleg gyermekei voltak. (V. ö. 44. v.) Miképen gondoskodtak az elbocsájtott nők és gyermekeik eltartásáról, arról a szent szöveg nem szól.

Ezdrás intézkedései, bármilyen lelkesedéssel is fogadták őket, nem emelkedtek mindenütt teljes érvényre. Nemsokára rá ugyanis Nehemiás kénytelen volt hasonló, itt-ott még szigorúbb rendszabályokat foganatosítani ugyanilyen visszaélésekkel szemben. (V. ö. Ezdr. II. 10,30; 13,25. skk.)