* 1-3. A levél címe és beköszöntője.
* 1. A levél küldője Szt. Pál és Timóteus. Szt. Pál e levélben nem hivatkozik apostoli méltóságára, hanem csupán bilincseire, mert e levélben nem parancsolni, hanem kérni akar. Bilincseit Krisztus Jézusért viseli, vagyis azért, mert azt hirdette, hogy a názáreti Jézus a Krisztus (héberül: a Messiás). A nevek sorrendjére vonatkozólag 1. Tim. I. 1,1. jegyz. – A fogság, amelyről szól, kétségkívül első római fogsága (Kr. u. 60-62, vagy 61-63), melyet a Csel. 28,16-31. vázol; az apostol nem volt börtönben, hanem egy bérelt magánlakásban lakozott, meglehetősen szabad mozgása is volt, azonban állandóan egy katona őrizte és kétségkívül bilincseket viselt (v. ö. Csel. 28,20.), sőt minden valószínűség szerint hozzá volt láncolva őréhez. – Timóteus életrajzát az első Timóteus-levél Bevezetésében vázoltuk. Az apostol testvérnek nevezi, mert a keresztények akkoriban egymást testvérnek tekintették s nevezték. E helyütt nyilván azért szerepel, mert Kolosszeben, Filemonéknál jól ismerték, s így az ő neve is támogatja az apostol kérelmét. – A levél címzettjei: Filemon, Appia, Archippus és a Filemon házánál gyülekvő egyházközség. Filemonról nem sokat tudunk; más levélben nem szerepel. Az bizonyos, hogy a kereszténységre Szt. Pál térítette (v. ö. 19. v.) – talán akkor, amikor harmadik missziós útján több mint két esztendeig (kb. 54-57-ig) Efezusban tartózkodott. Mivel az apostol munkatársnak nevezi, valószínűleg része volt a kolosszei egyházközség megalapításában, bár egyházi hivatalt aligha viselt. (Kolossze ezidőben egész jelentéktelen kis városka volt Frigiában, Kisázsiában; Szt. Pál e levél megírása előtt kétségkívül nem járt benne.) Jómódú, jótékony s buzgó ember lehetett, ki házát s vagyonát nem zárta el a szegény kolosszei keresztények elől.
* 2. Appiát, ki szintén keresztény volt (azért nevezi őt az apostol nővérnek), általában Filemon feleségének tartják. Minthogy a levélben a ház ügyeiről van szó, érthető, hogy az apostol őt, a ház asszonyát szintén megemlíti. Az összefüggésből következik, hogy Archippus szintén Filemon családjához tartozott; általában Filemon fiának tekintik, Kol. 4,17. tanúsága szerint ezidőben, minthogy ekkor Epafrás, a kolosszei egyházközség püspöke Rómában tartózkodott Szt. Pálnál (v. ö. Filem. 23.), ő vezette a kolosszei egyházközséget. Szt. Pál bajtársnak nevezi, mert mint Jézus Krisztus katonája (v. ö. Tim. II. 2,3-4.) nyilván sokat küzdött, harcolt s szenvedett az evangéliumért. – A kolosszei egyházközség, vagy legalább is egy része, Filemon házában tartotta összejöveteleit, azért említi hát az apostol azt is.
* 3. A levél beköszöntője szószerint megegyezik az efezusi levél beköszöntőjével. (Ef. 1,2.)
* 4-7. Filemon dicsérete.
* 4. Az apostol, finom lélektani tapintattal, először is megdicséri Filemon jószívűségét, melyet igénybe akar venni. De az apostol nem dicsér szemtől-szembe: Istennek ad hálát érte, s mindenkor megemlékezik Filemonról imádságaiban. (A görög szöveg mondatfűzése kissé más, s azt fejezi ki, hogy Szt. Pál mindannyiszor hálát ad Istenének, valahányszor megemlékezik imádságaiban Filemonról.)
* 5. Hallja ugyanis, a Rómába vetődő efezusi hívektől, Filemon szeretetét, vagyis jótékonykodását s hitét, mellyel az Úr Jézus s az összes szentek, vagyis a (kolosszei) hívek iránt viseltetik. (A görög szöveg a magyarban egykönnyen ki sem fejezhető árnyalattal arról a hitről szól, mellyel Filemon Jézus Krisztus iránt viseltetik, s amelyet a szentek – a keresztények – érdekében gyakorol.)
* 6. Imádságaiban azt kéri az Úrtól (a latin fordítás értelme szerint), hogy Filemon hitének közössége, vagyis azon tény, hogy Filemon is osztozik a hitben (hogy keresztény), váljék nyilvánvalóvá, mindenki előtt ismeretessé és pedig az által, hogy mindenki ismerje, lássa mindazt a jócselekedetet, melyet Filemon Krisztus Jézus iránti hitből a kolosszei hívek közölt gyakorol. Csak természetes, hogy e jócselekedetek közé sorolja Szt. Pál azt is, amit e levélben mindjárt kérni fog. (Egyébként e mondat értelme korántsem bizonyos. Egyfelől ugyanis a hit közössége a hitből származó, a hit által közlött jócselekedeteket is jelentheti, másfelől pedig a görög szöveg, mely különben meglehetősen kétes, nem azt mondja, hogy Filemon hitének közössége nyilvánvaló legyen, hanem hogy hathatós, tevékeny legyen, és nem a jócselekedetekről beszél, hanem csak a jóról, így tehát, számos egyéb lehetőségen kívül, a szöveg azt is jelentheti, hogy Filemon hite legyen hathatós, nyilvánuljon meg jócselekedetekben és pedig azáltal, hogy Filemon mindjobban tudatára ébred azoknak a kegyelmi javaknak, melyeket az Isten Krisztus érdemei következtében a keresztényeknek, így Filemonnak is, adott.)
* – A 7. sor tanúsága szerint Szt. Pált e hálaadásra Filemonnak valamely nem rég művelt jócselekedete indítja; miről van szó, biztosan nem tudni, valószínű azonban, hogy valami anyagi segítségről, mellyel Filemon a kolosszei szentek, keresztény hívők súlyos helyzetén enyhített.
* 8-21. Az apostol kérelme.
* 8. Az apostol öntudattal s alázattal szól: mint apostolnak, nem ugyan a maga személyes érdemei, hanem a Jézus Krisztusba vetett bizodalmánál fogva (v. ö. Tim. I. 3,13.) joga lenne meg is parancsolni azt, ami ez ügyben helyén való,
* 9. – ám Filemon szereteténél fogva, abban bízva s azt jutalmazni akarva, inkább csak kérelemmel járul Filemon elé, és pedig mint öreg, Krisztusért szenvedő ember. (Szt. Pál ekkor már túl van a hatvanon. – A mivel hogy ilyen vagy kifejezés a görög szöveg szerint Szt. Pálra vonatkozik, s csupán Szt. Pál öregségének s szenvedésének hangsúlyozására szolgál; szószerint: én, mint ilyen.)
* 10. Kér pedig lelki értelemben vett fiáért, kit bilincseiben nemzeti, kinek fogsága alatt adta a kereszténységre való térítés s megkeresztel és által a természetfeletti életet (v. ö. Tim. I. 1,2.), Onezimusért.
* 11. Onezimus a görög nyelvben annyit jelent, mint hasznos; Szt. Pál szellemes szójátékkal ajánlja őt: azelőtt, mikor Filemontól megszökött, neve dacára haszontalan volt, most azonban, mióta megkeresztelkedett, igazán Onezimus: hasznavehető, derék jó ember lett belőle.
* 12. Mivel az akkori idők felfogása szerint a rabszolga jogos tulajdona volt gazdájának, s mivel ezt a helyzetet a kereszténység, noha elvileg elítélte, igen bölcsen nem erőszakkal akarta megváltoztatni (v. ö. Tim. I. 6,1. jegyz.), Szt. Pál Onezimust Tichikussal (v. ö. Kol. 4,7-9.) visszaküldötte. Filemonnak, kérve, hogy fogadja úgy, mint az ő (Szt. Pál) szívét, mint Szt. Pált magát. (A görög szöveg így szól: Visszaküldöttem hozzád őt, azaz tulajdon szívemet.)
* 13. Mivel az apostol Onezimus szolgálatainak jó hasznát vette, szerette volna magánál tartani; erre némi joga is lett volna, mert Filemon hálával tartozik néki azért, hogy a kereszténységre térítette.
* 14. Mindazonáltal Filemon elhatározása, beleegyezése nélkül ezt mégsem akarta megtenni, mert így Filemon jótéteménye, vagyis Onezimus büntetésének, megfenyítésének kegyes elengedése (sőt Onezimusnak a rabszolgaságból való esetleges felszabadítása) kényszerből ment volna végbe, már pedig ezt az apostol Filemon önkéntes elhatározásától várja s kívánja,
* 15. Hogy Onezimusnak bántódása ne essék, két dolgot hoz fel Szt. Pál. 1. Figyelmezteti Filemont, hátha épen az isteni gondviselés rendelkezéséből történt, hogy Onezimus egy időre eltávozott tőle (a görög szerint: elválasztatott tőle), és pedig azért, hogy azután a keresztény hit s a szeretet révén örökre elválaszthatatlanul hozzáfűződjék
* 16. – és pedig már nem mint rabszolga, hanem rabszolga helyett (a görög szöveg szerint: hanem mint rabszolgánál több) mint keresztény testvér. Hogy Onezimus most már testvér, azt Szt. Pál elismeri s vallja – mennyivel inkább kötelessége ez Filemonnak, kihez Onezimust kettős kötelék fűzi: a test, a rabszolgakötelék s az Úr, a kereszténység.
* 17. Épen azért, ha Filemon Szt. Pált társának tekinti, fogadja Onezimust harag és büntetés nélkül. 2. De ne érje bántódás
* 18. – az okozott kár miatt sem.
* 19. Szt. Pál mintegy sajátkezűleg írt kötelezvényt állít ki arról, hogy az Onezimus által okozott kárt magára vállalja s megtéríti, bár ez a kérdés annál kevésbbé játszhatik szerepet, mert hisz Filemon a kereszténységre való térítéséért sokkal többel: önmagával tartozik az apostolnak.
* 20. így hát Szt. Pál igazán joggal akarja hasznát venni Filemonnak ebben az Onezimus (= hasznos) ügyben.
* 21. Végül Szt. Pál kijelenti, hogy mindezt Filemon engedelmességében bízva írta, tehát hiszi, hogy nem csalódik s Onezimust bántódás nem éri, sőt tudja, hogy Filemon még ennél is többet tesz: felszabadítja Onezimust a rabszolgaságból. (A hagyomány azt állítja, hogy ez meg is történt, s Onezimus Efezus püspöke lett.)
* 22. Egyszersmind egy másik kérése is van: szállást kér Kolosszében Filemonnál, mert ügye jól áll s reméli, hogy az Isten megadja a kolosszeieknek azt, amiért annyit imádkoznak, s visszanyeri szabadságát. (Ez 62 vagy 63 végén valóban meg is történt.)
* 23-24. Befejező üdvözlések.
* 23. Epafrás, a kolosszei egyházközség alapítója s buzgó püspöke, ezidőben Rómában tartózkodott, s az apostolnál lakott s ilyenformán Jézus Krisztus iránti szeretetből mintegy önkéntes fogságot vállalt. (V. ö. Kol. 1,7; 4,12.)
* 24. Márk a második evangélium szerzője. (Életéről L. a második evangélium Bevezetését.) Arisztarchus az apostol régi, tesszalonikai híve (v. ö. Csel. 19,29; 20,4; 27,2.), aki Kol. 4,10. szerint szintén megosztotta az apostol fogságát. Démás ezidőben még szintén az apostol gárdájához tartozott (v. ö. Kol. 4,14.), később azonban cserben hagyta Szt. Pált. (V. ö. Tim. II. 4,9.) Lukács, a harmadik evangélium szerzője. (Életéről L. a harmadik evangélium Bevezetését.) Mindezek Szt. Pálnak Kolosszében is jól ismert munkatársai, kiknek neve Filemon előtt nem csekély súllyal esett latba.
* 25. A búcsúköszöntés végén a görög szövegben az Ámen hiányzik.