SZENT PÁL APOSTOL LEVELE A GALATÁKHOZ.
Galátzia, Kis-Ásiának majdnem közepén fekvő tartomány volt, s így neveztetett azon gallus népfajról, mely Krisztus születése előtt a harmadik században oda költözött, és a tartomány őslakóival összeolvadott. Pál az ő második apostoli útjában (Apost.cs. 15,40. 33-ik jegyz.) ment oda (Apost. cs. 16,6.), s hihetőleg már akkor (Kr. u. 52. vagy 53. évb.) több keresztény községet alapított; mert midőn harmadik apostoli útjában (Apost.cs. 18,23. 28-ik jegyz.) ismét keresztűl ment Galátzián (Kr. u. 57. évb.), talált ott tanítványokat, kik megtérésöket hosszabb idő óta neki köszönték, mint ez jelen levélből is (4,13.) kitűnik. Mind a kétszer szivesen fogadtatott, s a galatáknál legnagyobb tekintélyben állott (4,13.14.); de utóbbi ottléte után alig vált el tőlök nehány hónapra (1,9.) Efezusban, hova tőlök ment (Apost.cs. 19,1.), értésére esett, mily nagy rendetlenség támadt közöttök. T. i. zsidóérzelmű tévtanítók jöttek Jerusalemből, s el akarták hitetni a galatákkal, hogy Pál nem igazi apostol, és Mózes törvényének megszűnését csak azért tanítja, hogy a pogányok tetszését megnyerhesse, holott pedig ezen törvényt minden keresztény köteles megtartani, ha megigazúlást és üdvösséget akar nyerni. E veszélyes tévtanítók megczáfolására írta Pál jelen levelet. Megmutatja ebben először, hogy ő valódi apostoli tekintélylyel bír (1. és 2. r.); másodszor, hogy a mózesi törvény, mint ilyen, meg van szűntetve (3–5,13.); harmadszor, hogy a kereszténynek, habár a mózesi törvénytől fel van mentve, nem szabad rendetlenűl élni, hanem annál inkább szent életre kell törekednie a szeretet, szelídség és minden erények gyakorlata által. A levél szoros eszmelánczolatban van írva, s a tárgyra nézve igen hasonló a romaiaknak írt levélhez.
Gal 1,1
Lásd Rom. 1,1.
Gal 1,1
hivatva; azaz, nem emberek voltak indítói, vagy közvetítői hivatásomnak. Nem ember hivott engem, nem is az Isten valamely ember által, hanem egyedűl és közvetlen csak az Isten. – Pál azért teszi ezt hozzá, mivel e levélben különösen czélja volt bebizonyítani valódi apostoli tekintélyét. Lásd a bevezetést.
Gal 1,1
Jézus Krisztus által, ki az Atya Istennel együtt működött.
Lásd Rom. 1,4. Kor. I. 15. r.
írjuk ezt.
Lásd Rom. 1,7.
Gal 1,4
Krisztusnak kettős czélja volt halálánál: egyik, hogy érettünk a büntetést szenvedje, másik, hogy nekünk az új, e világtól idegen életre kegyelmet szerezzen. Csak ez utóbbit tartja itt szem előtt az apostol, úgy hogy szavainak értelme ez: ki meghalt, hogy nekünk erőt szerezzen, magunkat menten tarthatni e világ gonoszságától, gonosz embereitől. A galaták gonosz embereknek adák át magokat, azért emeli ki az apostol különösen a váltság ama gyümölcsét. A gonosz világ itt a gonoszok helyett vétetik, mint Kor. I. 11,32.
Isten akarata a végpont, hova minden visszatér; a váltság munkája is az Isten akarata alatt vagyon, azért Krisztus is főfeladatának mondá mennyei Atyja akaratának teljesitését (Ján. 4,34. 5,30.).
ki áldatik mindörökké; értsd egyszersmind: áldassék. Isten dicsőitése egyszersmind üdvösségünk; mert az által adjuk vissza neki magunkat, mint teremtményei, s élünk ismét őbenne, a mi – rendeltetésünk.
Gal 1,6
Itt kezdi panaszát az apostol, hogy a galaták elhagyták magokat csábíttatni a tévtanítók által (6–9. v.), holott ő bír valódi apostoli tekintélylyel (10. v. s követk.).
az evangéliomra, a kereszténységre. A hivó az Atya Isten (Rom. 9,24. Tessz. I. 2,12.); mert senki sem jön a Fiúhoz, hacsak az Atya nem vonzza őt (Ján. 6,44.)
Lásd a bevezetést.
Gal 1,8
én, Pál.
hogy az isteni tanítmány változhatlanságát mennél élénkebben tűntesse elé, a legvégső eseteket teszi föl: hogyha én magam, tulajdon tanítótok, szólanék az ellen, vagyha maga az angyal (mi egyébiránt lehetetlen) hirdetne azzal ellenkezőt: ez esetekben is ki kell az átkot mondani. Átok alatt az apostol az egyházból való kizárást érti, mi annyiban romlás, átok, a mennyiben a kizárt egyén minden üdveszközöktől megfosztatik, és romlásra adatik (Kor. I. 5,5.). Igy értették e szót mindnyájan az akkori zsidók. Az apostol szavaiban egyébiránt igazolása foglaltatik az átoknak, melyet az egyház a tévtanítókra kimond. A mit Pál tett a Szentlélekben, az egyház is teheti ugyanazon Lélekben, sőt tennie kell, a mint Pálnak tennie kellett. Az átok Krisztus testületének állományában oly szükséges, mint a szerető hivás az isteni irgalom szárnyai alá; mert a mely testület megrögzött és javíthatlanúl megromlott tagjait nem szakasztja el, végre maga is megromlik és elvesz.
Tehát az átvett, az igazi tanítóktól áthagyományozott tanítmány, próbaköve az igazságnak és valódiságnak (Tertull.).
Az apostol e verssel kezdi meg értekezése első pontját (lásd a bevezetést.). A tévtanitók azt vetették szemére, hogy ő nem valódi apostol, s a megigazúlásról való tanítmányára nincsen isteni megbizása, hanem csak azért hirdeti, hogy a pogányoknál s az ezekből lett keresztényeknél magát behízelegje. Erre felel a fönebbi szavakkal: Vajjon most (miután megtértem a Krisztus szolgájává hivattam) embereknek, s nem inkább Istennek vagyok-e szolgálatára? t. i. a mint előtte felelős lehetek; és úgy tanítok-e, hogy csak az embereknek, tessem? Épen nem; mert ez az emberi kegyvadászat egy hű szolga kötelességével nem fér meg. Én isteni tanítmányt hirdetek, és valódi apostol vagyok; mert (11. v.) stb. Pál megmutatja, hogy apostoli tekintélylyel bír; a) Krisztustól a neki tett kijelentésből; hogy ő nem embertől, nem apostoltól vett oktatást, hanem őt maga Krisztus tanította (11–24. v.); b) ezen tekintélye a legelső apostoloktól is elismertetett (2,1–10.); c) e tekintélye onnan is kitűnik, hogy Péter, midőn ennek viselete egy ízben megrovást érdemelt, eltűrte az ő ellenmondását (2,11–21.).
Krisztus Jézus közvetlen tanítása által.
Lásd Apost.cs. 8,1. s követk. 9,1. s követk.
kitünő voltam sok zsidó kortársam és hitfeleim között, a mennyiben a törvény és atyáink ősi hagyományai mellett náloknál inkább, vakon buzgólkodtam. Akkor nem arra volt gondom, akarja Pál mondani, hogy a kereszténységet a keresztények által közelebbről ismerni tanúljam, egészen azzal foglalkoztam, hogy a zsidóságban megerősödjem.
A görög szerint: tetszett Istennek. Minden kegyelem tisztán Isten adománya érdemünk nélkül (Ágost.) Lásd Rom. 3,24.
A 15. és 16. v. értelme ez: Midőn pedig Istennek, ki engem gyermekségemtől mások fölött szent szolgálatára kiválasztott, és később, hogy kereszténynyé legyek, ingyen kegyelméből bensőleg meghivott… midőn, mondom, Istennek tetszett, belső kijelentése által az ő Fiáról s ennek üdvintézetéről engemet megtanítani, hogy az evangéliomot hirdessem a pogányoknak: akkor (a nyert kijelentés után), még mint mikor zsidó voltam is, kevesebbet tanácskoztam az emberekkel Jézus tanítása felől. – A test és vér itt az embert jelentik (Máté 16,17.).
Gal 1,17
Mit tett Pál Arábiában, erről mitsem tudunk; valószinűleg csupán magába vonúlva, imádságnak, elmélkedésnek, üdvének élt, apostoli működés nélkül.
Lásd Apost.cs. 9,20–25.
Gal 1,18
Az értelmezők legtöbbjei nem Damaskusban való tartózkodásától, hanem megtérésétől számitják, tehát beszámítva Arábiában és Damaskusban való mulatását. Damaskusban üldöztetett a zsidóktól (Apost.cs. 9,19–26.), onnan tehát elfutott (Kor. II. 11,33.), és Jerusalembe ment (Apost.cs. 9,27.).
Gal 1,18
nem hogy valamit tanúljak, miután Istentől voltam tanítva, hanem hogy az apostolok fejedelmét lássam és tiszteljem (Ar. sz. Ján. Teod. Ambr. Jerom.).
nem tovább, mert a görögországi zsidók meg akarták ölni (Ap.cs. 9,29.).
a jerusalemi egyház püspökét (Apost.cs. 15,13. 21,18.). Az Úr atyjafiát, azaz, rokonát, lásd Máté 1,25.
Az apostol esküvel bizonyítja, hogy semmi emberi tanításban nem részesűlt.
hogy Tarzusba, szülővárosomba mehessek (Apost.cs. 9,30.).
Mivel e gyülekezetek engem személyesen épen nem ismertek, annál kevésbbé vehettem tőlök oktatást.
E szó „azután“ követlenűl az előbbihez csatlakozik, a miért a tizennégy év azon időtől számitandó, midőn Pálnak Szíriába és Cilíciába kellett mennie (Galat. 1,21.). Az apostolnak tehát Jerusalemben azon tartózkodása értendő, mely az apostoli zsinat (Apost.cs. 15. r.) idejére esik; mert e közt és amaz út közt épen tizennégy esztendő telt el (Vesd össze: Apost.cs. 9,30. 19-ik jegyz. Apost.cs. 15. r. 1-ső jegyz.). Ennek összefüggéséről az előbbivel, lásd 1. r. 16-ik jegyz.
Gal 2,2
Az Úr sugallata folytán. Apost.cs. 15,2. szerint Pál és Barnabás az antiokiabeliektől küldettek; de ezzel nem ellenkezik, hogy Pál egyszersmind természet fölötti módon is ne szólíttathatott volna fel (Béda).
Gal 2,2
Lásd a 9. v.
nehogy jövendő működésem sikeretlen legyen, vagy a mit eddig tettem, sikeretlennek látszassék. Ha t. i. a tévtanítók alaposan az állíthatták volna, hogy az apostol tanítása a többi apostolokéval nem egyez meg, akkor ő minden hitelét, s így működésének minden eredményét elvesztette volna (Jerom.). Szépen mondja sz. Ágoston: Még magának, Krisztustól az égből meghivott Pál apostolnak sem hitt volna az anyaszentegyház, ha tanitását az apostolok elé nem terjeszti, hogy velök egyességben maradjon.
Azonban az apostolok távol voltak attól, hogy a mózesi törvény kötelezettségének megszüntéről szóló tanításomat megróják; sőt még Títust sem rendelék körűlmetéltetni, ki pedig születésénél fogva pogány volt.
tedd hozzá: s engem Títus körűlmetéltetésére bírjanak. A zsidó érzelmű tévtanítók, kik magokat az egyházaknál be tudták színleni, hogy kikémleljék, mint vagyunk a Mózes törvénye iránti szabadsággal, hogy minket ismét a törvény szolgálata alá hajtsanak, ezek követelték ugyan Títus körűlmetéltetését, de én nem engedtem nekik.
tisztán s menten a zsidó törvény vegyületétől.
Gal 2,6
tekintélyeseknek mondom, mivel most azok; azelőtt, még mint halászok, természetesen nem voltak olyanok, de én arra nem nézek, valamint kegyelmei osztásánál Isten sem néz a külső viszonyokra (Ambr. Anzelm.).
nem voltak más véleményben mint én.
midőn abból, mit én Krisztus által lett közvetlen hivatásomról és áldásos működésemről eléjök adtam, megismerték, hogy hivatva vagyok pogányok apostolává, valamint Péter különösen a zsidók apostola volt. Jól megértsd. Ezzel nem a hatalomnak, hanem az apostoli munkának megosztása van kimondva, a mennyiben Pál különösen a pogányoknak, Péter különösen a zsidóknak hirdette az evangéliomot (Jerom.). Péter mindig feje maradt az anyaszentegyháznak, a pogányságból áttért egyházaknak is; valamint ő volt az, ki a pogányvilágnak az üdvintézményt megnyitotta (Apost.cs. 10. r.) és azután Romában, a pogányvilág fővárosában székhelyét megalapította.
Gal 2,9
isteni fölruháztatásomat a pogányok apostolságára, hivatásomat arra, hogy a pogányokat sikerrel tanítsam.
Gal 2,9
Jakab, mint a jerusalemi egyház püspöke, és az Úr rokona, Kéfás (a szirt-erős férfiú, Péter) mint az anyaszentegyház feje, János, mint szeretett tanítvány (lásd a bevezetést János evang.) kitünő tekintélyben állottak.
közös működésre a közös hit alapján.
a szegény anyaközségről. Lásd Kor. I. 16,1. Kor. II. 8,1. s követk.
Gal 2,11
Lásd Apost.cs. 15. r. 29-ik jegyz. Ennek összefüggéséről az előbbivel, lásd Galat. 1. r. 16-ik jegyz. A görög szerint: midőn Péter stb.
nyiltan, mindenek előtt.
Gal 2,12
némely zsidó-érzelmű keresztények a jerusalemi községből.
a pogányságból megtértekkel; tehát mint ezek, nem tett különbséget az ételek között, vajjon tiszták-e, vagy tisztátalanok (lásd Rom. 14. r.).
Sz. Jeromos és előtte több egyházi írók, sz. Pétert mentegetni igyekeztek, hogy a zsidó érzelműek iránti kimélő elnézésből tett így, és azt vélték, hogy sz. Pál megrovása nem annyira sz. Pétert, mint a zsidókat illeti, kiknek ez által tudtúl akarta adni, hogy a szertartási törvény kötelezettsége megszűnt; de az összefüggéssel és a szöveg szavaival megegyezőbb sz. Ágoston és a legtöbb atyák és értelmezők azon véleménye, hogy sz. Péter cselekedete csakugyan méltó volt megrovásra. A feddésre méltó abban állt, hogy a Jerusalemből jöttekkel ugyanazon érzelműnek akart mutatkozni. Mivel pedig ezek nem csupán gyenge hitűek valának, kik Mózes törvényét csak azért tartották, mivel már megszokták (Rom. 14. r.), hanem alattomban becsúszott hamis hitrokonok is, azaz, oly zsidóérzelműek, minőket sz. Pál ezen egész levelében szeme előtt tart, zsidókból lett keresztények, kik azonban a szertartási törvényt az üdvre föltétlenűl szükségesnek tartották: így sz. Péter engedékenysége tényleges helyeslése volt az ő hamis elveiknek, melyek a pogányokból megtérteket azon gondolatra viheték, hogy a szertartási törvény csakugyan szükséges, és őket kényszeríteniök kellett (14. v.) hasonlóképen zsidómódon élni. Ebből láthatjuk, hogy azon eszélyes engedékenység, melylyel sz. Pál gyakorta élt (Apost.cs. 16,3. 18,18. 21,23. s követk.), hogy a zsidó érzelműeket meg ne botránkoztassa, egészen másnemű volt; mert ő csak a gyengehitűek iránt volt engedékeny, kik a zsidótörvényt csak szokásból tartották, a nélkül, hogy az üdvre szükségesnek hitték volna: de soha sem volt ama gonosz szándékú zsidóérzelműek iránt, kik az üdvöt a zsidótörvénytől föltételezték; ezeknek egy perczig sem engedett (5. v.).
Gal 2,14
A görög szerint: Péternek. Lásd a 9. v.
Te zsidóból lettél keresztény, és mégsem élsz zsidómódon, nem tartod meg a szertartási törvényt átalán, különösen pedig az ételekre nézve, sőt inkább élsz keresztény szabadságoddal: hogyan akarod tehát a pogányokból lett keresztényeket ama törvény megtartására kötelezni? – Sz. Péter eljárása valóban kényszerítő volt a pogányokból lett keresztényekre nézve; mert miután ő, mint az apostolok feje, ama hamis hitrokonok véleményét tettleg helyeselte, tekintélye által indíttatva, amazoknak hinniök kellett, hogy a mózesi törvény kötelező. Egyébiránt megjegyzendő itt sz. Péter alázatossága, ki hallgatva tűré el a megfeddést. Szépen mondja sz. Gergely: Péter nem gondol arra, hogy ő nyerte a mennyország kulcsait. Ah! ha valaki minket tetteink miatt megró, mennyire fellázad elménk és szivünk; azt gondoljuk magunkban, mily nagyok vagyunk, s oly erényeket képzelünk magunkban, minőkkel nem bírunk. Péter ellenben valódi erényekkel bírt, és alázatos maradt – a megfeddésnél is.
A mi következik e rész végeig folytatása Pál apostol szavainak a galatákhoz.
A 15. 16. v. értelme, összefüggésben az előbbivel, ez: Nincs igazad, hogy a pogányokból lett keresztényeket a zsidó szertartási törvény megtartására kényszeríted. Mi ugyan, mint született zsidók, szigorúan megtartottuk a törvényt, és nem voltunk bálványimádók, de tudjuk, hogy bárminő törvény cselekedetei által, akár a szertartási törvény megtartása, akár csupán az erkölcsi szabályok gyakorlata által, Istennek tetsző állapotba nem juthatunk, hanem csak a Jézus Krisztusban való élőhit által és az ő üdvintézményének osztatlan elfogadása által. A megigazulásról, a hitről, a törvény elégtelenségéről, lásd Rom. 1,17. 3,20. s követk. 7,1. s követk.
Gal 2,17
Az apostol még egy okot hoz fel, hogy a pogányokból lett keresztényeket miért nem lehet ezzel terhelni. Ha azért vagyunk bűnösök, hogy a megigazúlást a hitben helyezzük, és a szertartási törvényt nem tartjuk, akkor Krisztus maga is bűnös és előmozdítója a bűnnek, mert ő tanított minket így. Ezt állítani pedig, távol legyen tőlünk! (Jerom. ar. sz. Ján. Anzelm.). Következetlenség volna tehát ily terhet rakni valakire.
E vers összefüggését az előbbivel így kell pótolni. Épen ellenkezőleg áll a dolog; mert nemcsak hogy nem vagyunk bűnösök, midőn a törvénynek megigazúlást nem tulajdonítunk, hanem épen akkor lennénk, ha ezt tennők, ha ismét be akarnók hozni azt, mi már eltöröltetett.
Gal 2,19
Ez a „mivelhogy“ megfejti, mennyiben szűnt meg a mózesi törvény.
mivelhogy önmagában elégtelen a törvény, mely engem Isten előtt kedvessé nem tehetett, lemondtam a törvényről, de nem hogy törvény nélkül éljek, hanem hogy új lélekben szolgáljak az Istennek. Vagy: a keresztény törvénynél fogva lemondtam a mózesi törvényről, de nem hogy stb. A törvény elégtelenségéről lásd Rom. 8,3. a törvénynek való meghalásról lásd Rom. 6,1–6.
Gal 2,20
Krisztusba lévén beoltva, vele meg is haltam a kereszten, meghaltam az egész régi valóra, a régi törvényre, a régi bűnös kivánságra nézve; élek még ugyan, mint ember, de nem is annyira én, mint Krisztus él énbennem, a mennyiben ő kegyelme által minden gondolatomat, érzésemet, kivánságomat, akaratomat, cselekvésemet vezérli. Mint ar. sz. János megjegyzi: Pál nem mondja: én Krisztusnak élek, hanem a mi sokkal több: Krisztus él énbennem. Mintha azt mondaná, értelmezi sz. Gergely a görögöt: Az én (bűnös) sajátságom bennem mintegy kialudt, mivel nem élek többé testileg; de valósággal nem haltam meg, mivel lelkiképen Krisztusban élek. A beoltásról Krisztusba, megfeszíttetésünkről és eltemettetésünkről ővele, lásd Rom. 6,1. s követk.
Ezen életem pedig a földön, melynek lelke Krisztus, az ő áldozathalálában és egész váltságmunkájában való hitből származik; a hit annak alapföltétele. Krisztus azért teszi magát az én valóm éltető lelkévé, mivel én magamat hitben neki egészen átadom. Igy szól a menyasszony is az Énekek énekében: Az én szerelmesem enyém, és én övé vagyok.
Elismerem a váltság munkájának nagy jótékonyságát, és nem tartom azt hasztalannak, mint azok, kik a megigazúlást a mózesi törvény megtartásától föltételezik. Ezek ugyan hasztalannak tartják, mert ha a törvény megigazúlást szerez, akkor Krisztus halálára nincs szükség.
Gal 3,1
Itt kezdődik az értekezés második pontja, melyben megmutattatik, hogy a törvény nem szerezhet megigazúlást, és a Krisztusban való hitnek tartozik engedni. Az apostol ezt három okkal bizonyítja, ezek: a) a galaták tulajdon tapasztalása, kik kénytelenek megvallani, hogy lelki ajándékaikat nem a törvény, hanem a hit által nyerték (1–6. v.); b) Ábrahám példája, ki a hit által igazúlt meg, s kinek a népek megáldatásáról tett igéret szintén csak a hit által vala teljesülendő, nem pedig a törvény által, mely csak előkészület volt (7. v. 4,21.); c) az ő szabad házastársa, Sára, ki prófétailag előképezte azt, hogy a keresztények szabadok lesznek Mózes törvényétől, a miért a galaták óvakodjanak fölvenni a zsidó törvényt (4,21–5,12.).
Hogyan engedhettétek magatokat a tévtanítók által rábeszéltetni a tiszta tanitmány elhagyására, miután én nektek Jézus Krisztust és a tőle jövő üdvösséget oly élénken adtam elé, mintha ő köztetek feszíttetett volna meg?
Vajjon a Szentlelket ajándékaival együtt a körülmetélés és egyéb törvényszerű cselekedetek által nyertétek-e, vagy inkább a hit elfogadása által? – Az anyaszentegyháznak ezen zsenge korában a Szentlélek gyakran különös ajándékok, u. m. jövendölés, nyelvek által mutatkozott a keresztelteken és bérmáltakon. Lásd Apost.cs. 2,4. Kor. I. 12. r.
Gal 3,3
Lásd az előbbi jegyzetet.
A test alatt az érzéki szertartások, a mózesi törvény cselekvényei értetnek (Teodor. Jerom.). Vesd össze: a bevezetést.
Gal 3,4
Tehát elpártolástok által az a sok viszontagság, melyet a hit miatt szenvedtetek, mind hiba legyen?
és ha még nem lenne egyéb rosz. A rosszabbról lásd Péter II. 2,21. Zsid. 6,4.
Lásd a 3-ik jegyz.
Gal 3,6
Az összefüggésről, lásd az 1-ső jegyz.
A görög szerint: A mint Ábrahám is hitt az Istennek stb. Ábrahám hitte, hogy Isten teljesíteni fogja a számos maradékról, és a népeknek, maradékai egyike által leeendő megszentelésről neki tett igéretet. Lásd Rom. 4,3. s követk. és a 25-ik jegyz.
hogy azok, kik a hitből merítik lelki életöket, Ábrahám követői, s ennyiben az ő lelki utódai.
Gal 3,8
Isten, az írás szerzője.
És mivel Isten tudta, hogy a hit által egykor minden nemzetek megigazúlnak, mondá Ábrahámnak: A te ivadékodban, és az ő iránta való hitben, mely hasonló a te hitedhez, egykor a föld minden népei megüdvözűlnek (Jerom. Anzelm. ar. sz. János, Ágost.).
Az áldás, t. i. a megigazúlás és minden kegyelem, melyet az szerez, csak a hitből származik (9. v.); mert ki a törvényszerű cselekedetek megtartására, a szertartások gyakorlatára és az erkölcsi törvény teljesitésére támaszkodik, és ez által reméll megigazúlást az Istentől, az ilyen nem kerűli el az átkot, a kárhozatot, mivel a törvény (Móz. V. 27,26.) mindenkit megátkoz, ki azt tökéletesen nem teljesíti. Mivel pedig ez az emberi gyarlóságnál fogva s egyszersmind Krisztus kegyelme nélkül, melyet hit által nyerünk, nem lehetséges, tehát mindaz, ki egyedül csak a törvény megtartására támaszkodik, magára vonja az átkot. Mily rettentő szó ez az úgynevezett divatszerű becsületesek, igaz emberek nagy számára nézve. Mily gyakran halljuk a széles uton járó nagy tömegtől: Mire való ez vagy ama hit? Csak legyen mindenki becsületes ember, és teljesítse kötelességét, ez által megigazúl és üdvözűl. Az apostol épen erre felel: Épen a törvény, melytől ti hit nélkül megigazúlást és üdvösséget vártok, kárhoztat el titeket, mert mivel azt nem teljesítitek úgy, mint kivántatik, annak átka alá estek. Ha Krisztust birnátok, az átok eltávoznék tőletek (13. v.); de a benne való hit nélkül a törvény megboszúlja magát rajtatok. Ti ugyan szeretitek vélni, hogy a törvényt teljesítettétek, de az a nap, mely egykor mindent világosságra hoz, ki fogja tűntetni, kiállják-e a próbát cselekedeteitek, vagy talán, mivel azok gyalázatos önzéssel vannak beszennyezve, nem egyebek, csillogó vétkeknél. Vesd össze: Rom. 7. r.
az nyilván való Habak. 2,4. verséből is: Hitből el az igaz. Lásd annak értelmezését Rom. 1,17.
Gal 3,12
Az apostol megmutatja továbbá a törvény természetéből, hogy az nem szerezhet megigazúlást.
A törvény, magában véve, nem szerezhet megigazúlást, mert mint ilyennek semmi köze a hithez; nem mondja: a ki hiszen, élni fog (boldog lesz itt és mindörökké), hanem (Móz. III. 18,5.): a ki megtartja a parancsokat, élni fog. E követelés által, hogy a parancsok megtartassanak, a csupán törvényhez ragaszkodó emberre ki van mondva az itélet, mert azokat az Üdvözítőben való hit nélkül tökéletesen nem teljesítheti (10. v.); a helyett tehát, hogy megigazúlna, átok alá, büntetés alá esik, míg a hivőnek nemcsak azon meggyőződése van meg, hogy Krisztus a büntetést kiszenvedte, hanem kegyelmet is nyer, hogy a törvényt teljesíthesse. – Jól megjegyzendő: Midőn itt mondatik, hogy a törvénynek semmi köze a hithez, ezzel nem az állittatik, hogy a törvény korszakában a hit nem kivántatott, és hogy az ó szövetségi jámborok hit nélkül s azért kegyelem nélkül is voltak, sőt inkább az apostol gyakran világosan mondja, hogy az ő hittanának már az ó szövetségben meg van alapja (Rom. 4.); hanem az apostol csak azért használja itt e kifejezést, mivel a csupa törvényről, magában véve, akar szólani, úgy a mint azt az akkori zsidók felfogták és felfogniok kellett. Ha t. i. a Krisztus előtti zsidók oly törvénynyel bírtak, mely a Messiásban való reményt, tehát hitet és kegyelmet is foglalt magában, az ő korabeli zsidóknak, kik a Messiást elvetették, egyedül a puszta törvény maradt meg, hit és kegyelem nélkül.
Gal 3,13
Itt következik a részletesebb fejtegetés.
Gal 3,13
midőn a büntetést szenvedte a mi törvényszegéseinkért (Rom. 3,26. 18-ik jegyz.).
átkozottnak neveztetik, mint ki a fán függött (Móz. V. 21,23.), mivel a bűnt magára vette, és szenvedte azt, mint a valósággal átkozottnak kellett szenvednie.
Gal 3,14
Átokká lett, hogy stb.
t. i. hogy azt mindnyájan, zsidók és pogányok, a megigért Szentlelket vegyük a Jézus Krisztusban való hit által, ki nekünk az ő kereszthalála által a Szentlelket s az ő kegyelemkeresztségét kiérdemlette. Ábrahám áldása tehát a Szentlélek kiáradása minden népekre, Jézus Krisztus váltságmunkájának következtében. Joel 2,28. Izai. 44,3.
Gal 3,15
A mi itt következik, az közvetlenűl Ábrahámnak az előbbi versben említett áldásával van összefüggésben. Az apostol t. i. megmutatja, hogy ezen áldás az Ábrahámnak tett igéretnél fogva következik be, nem pedig a törvénynél fogva, és hogy ez az igéret nem hiúsítja meg, mintha nem történt volna. Az apostol ezzel tanitásának, mely a hit által való megigazúlásról szól, csak más fordúlatot ad. Midőn t. i. azt mondja: az áldás az igéretnél fogva következik be, ez egyértelmű ezen állitással: Az üdvözűlés a hit által jő; mert az áldás az üdvözűlés, és az igéret a népeken csak hitök által teljesűl be. Isten ugyan soknak hitetlensége mellett is teljesíti igéretét, de a kiben az teljesedik, mégis csak a hit által teljesedhetik (8. v.). A 15–18. v. értelme pedig ez: Atyámfiai! az emberi életből terjesztek elétek egy hasonlatot: Ha már az oly szerződést, melyet az emberek egymással érvényesen kötnek, senki sem tekinti érvénytelennek, s nem változtatnak azon, mennyivel inkább fordúl elé ez eset azon szövetséggel, melyet Isten köt az emberekkel; az Isten tehát szövetséget kötött Ábrahámmal, és neki s benne az ő ivadékának azon igéretet tette, hogy benne, vagy inkább ezen ivadékában t. i. ez egyben, nem sokakban utódai közől (és pedig hit által) a népek meg fognak áldatni, következik tehát, hogy ezen szövetség, melyet Isten megerősített, érvényességgel bír, és hogy a népek áldása az igéretnél fogva (és az abban való hitben) következik be, és nem a törvénynél (s annak megtartásánál) fogva. A törvény ugyan 430 évvel később adatott Mózes által, ámde ez nem semmisíti meg a szövetséget, mintha abban az igéret nem is tétetett volna, és a népek áldásának a törvény s ennek megtartása által kellene jőnie; mert ha a népek áldása (az örökség) az által jőne, akkor természetesen nem jőne az igéret (és az abban való hit) által; hanem Isten azt határozottan az igérethez (és abban való hithez) kötötte, midőn Ábrahámnak megigérte, hogy benne, vagyis, az ő ivadékában, Krisztusban (és pedig a hit által 8. v.) minden nemzetek megáldatnak, ő tehát ezen igéret és az abban való hit által, a népeket megnyeri magának. Ezen hely értelmét így fogják fel a sz. atyák Ágost. Jerom. Anzelm.
A görög szerint: senki sem bontja fel.
Gal 3,16
az mondatott Ábrahámnak: Tebenned (Móz. I. 12,3.) és a te ivadékodban (Móz. I. 22,18.) minden népek megáldatnak. „És a te ivadékodban“ annyit tesz, mint „azaz, a te ivadékodban“; mert Ábrahám csak annyiban volt a népek áldása, a mennyiben ősatyja volt a Messiásnak (Cornel. a Lapide).
Az apostol itt hiteles értelmezést ad arról, hogy a Szentlélek ezen igéket „és a te ivadékodban“ (Móz. I. 22,18.) Jézus Krisztusról értette.
Tulajdonképen Ábrahám idejétől a törvényadásig 645 év folyt el, az izraeliták bevonulásától Egyiptomba Kánaánba lett érkezésökig 430 év; az apostol tehát nem az igéret időpontjától, hanem az egyiptomi lakástól számítja az éveket, hihetőleg, mivel az igéret az ősatyák egész időszakán át ismételtetett, és nem csupán Ábrahámnak, hanem Izsáknak és Jákobnak is kevéssel az Egyiptomba költözés előtt (Móz. I. 28,14.) adatott.
t. i. a népek bírása, uralma, nemesítése az ő utóda, Krisztus által (Rom. 4. r. 14-ik jegyz.), tehát az áldás, a népek áldása.
Gal 3,19
Az apostol maga teszi az ellenvetést magának: Ha a népek áldása, a népek megigazúlása, boldogúlása, azon igérettől függ, hogy Krisztusban mindenek megáldatnak, és az abban való hittől: minek adatott tehát a törvény? Ha minden áldás az igéretben való hitből ered, akkor a törvény egészen fölösleges volt.
Gal 3,19
azért, részint hogy erősen eléjök adja, mi a bűn, és az izraelitákat vétkességök öntudatára vezesse, részint hogy a büntetéssel való fenyegetések által az érzékiség durva kitöréseinek elejét vegye, és az erős, szertartási szolgálat által őket fegyelemben tartsa. A törvénynek ezen hozzáadása Izraelre nézve azután szükséges volt, midőn néppé növekedett: mert ekkor engedetlen és féktelen ifjú fejlett belőle. Valamint a gyermek, míg hiszen és szeret, a hitben és szeretetben bírja törvényét, az ifjúnak pedig a fejlődő akaratosság és önzés mellett szigorúbb külső törvényekre és a szoktatásra van szüksége: így Izraelre nézve is, míg az ősatyák gyermekded korszakában élt, nem volt szükség világos törvényre, mert a hitben és szeretetben bírta törvényét; de midőn néppé növekedett, Egyiptomban idegen istenek felől okoskodott, és nyomorú önzésben elvadúlt, akkor a hithez a külső törvénynek is hozzá kellett járúlnia, hogy a népet figyelmessé tegye vétségére és fegyelemben tartsa. Megjegyzendő, mi a görögben van: hogy a vétségek miatt adatott hozzá; mert a törvény által a hit nem lőn megszűntetve, sőt inkább ez a törvény idejében is megkivántatott (Rom. 4. és 10. r.), és csak a hit volt az, mi akkor is megigazúlást szerzett.
Gal 3,19
míg eljő Ábrahám azon ivadéka (16. v.), kinek Isten az ő törzsatyjában megigérte, hogy általa és a benne való hit által minden népek megáldatnak (ar. sz. Ján.). Az időben, mikor Krisztus megjelent, a külső törvény czélja el volt érve. Az izraeliták az által nemcsak nagy vétkességök öntudatára jutottak, hanem annak durvább kitöréseiben is fékeztettek; mert az által annyira elidegenedtek a bálványozástól s az avval együttjáró gonoszságoktól, hogy inkább készek voltak minden kínzást elszenvedni, mint a bálványoknak hódolni.
Gal 3,19
Az mi itt a 23. vers végeig következik, az értelmezők által sokféleképen fejtegettetik. Legegyszerűbbnek látszik az eszmét abban keresni, hogy a törvény közvetve, az igéret közvetlenűl adatott, s ebben van előnye az igéretnek. – Hogy a törvény angyalok által adatott, ezt mondja sz. István is (Ap.cs. 7,53.). Mivel a törvény az ő szertartásaival, áldozataival és szokásaival nem volt maga a valóság, hanem csak jelvénye, előképe a valóságnak, igen természetes volt, hogy az Isten nem közvetlenűl hanem csak képviselője által jelent meg, hogy angyalokat választott eszközeiűl. De az angyalok sem szólottak közvetlenűl a néppel, hanem egy közbenjáró által.
Ez a közbenjáró Mózes, mint önmagát nevezi (Móz. V. 5,5.), és Pál őt más helyeken fölfogja (Zsid. 8,5.6.). Némely sz. atyák az alatt Krisztust értik, de az elsőbb értelmezés helyesebb; Krisztusra azért sem igen alkalmazható, mert nem gondolhatjuk őt úgy, mint az angyalok személye alatt működőt, ki minden angyalok fölött vagyon (Cornel. a Lap.).
A törvény t. i. közbenjáró által adatott, kinek, mint ilyennek, két féllel volt dolga, Istennel és a néppel; ellenben az igéretet tevő Isten, csak maga, egy, a közvetlenűl cselekvő.
A 21. és 22. v. értelme ez: Vajjon a törvény Isten igéretét meghiusíthatja-e, s az abban való hitet haszontalannak mondhatja-e (17. v.)? Épen nem. Ez csak akkor lehetne, ha a törvény képes volna a bűn által meghalt embert föleleveníteni, neki a megigazúlásra és megszentelésre isteni életerőt adni; de mivel erre nem képes, mivel csak szertartásai vannak, és csak kötelességeket szab, tehát megigazúlást nem eszközölhet, így természeténél fogva tehetetlen arra, hogy a népeknek igért áldást megszerezze. Sőt inkább legnagyobb részben a törvényt tartalmazó ó szövetségi szentirásnak rendeltetése és ereje csak abban áll, hogy az embernek megmutassa a bűn alatt levő fogságát (Rom. 1,20. s követk. 3,9. s követk.), s e mellett czélja az, hogy a népek áldását, a megigazúlást a Jézus Krisztusban való hit által keresse, mit csakugyan a hivők nyernek meg (Anzelm).
Gal 3,23
Az apostol részletesebben fejtegeti a következő három versben, mint volt a törvény csak előkészület az evangéliomhoz. Jelen versek értelme ez: Mielőtt az evangéliom megérkezék, mi a törvény oltalma alatt voltunk az evangéliomért, mely egykor kejelentendő vala. A törvény tehát minket üdvös fegyelem alá fogott, hogy egykor a hit korszaka bekövetkezhessék; mivel már bekövetkezett, megszűnik a törvény fegyelme.
Gal 3,23
az evangéliom és az abban való hit. A hit már az ó szövetségben is megkivántatott (lásd a 30-ik jegyz. vége felé); de mivel Krisztus még nem jelent meg, az inkább a remény sajátságával bírt. Csak miután ő megjelent, akkor szűnt meg az ő eljövetének reménye, hanem abban hinni kellett; azért neveztetik a keresztény tanítmány – hitnek.
A törvény őrzött a bűnös kivánság durvább kitöréseitől (30-ik jegyz.).
azaz, előkészített a keresztény korszakra, az evangéliomra. Jellemzőleg mondatik a törvény nevelő mesternek, vagy fegymesternek, mert részint fékezi vétkességünket, részint a magasb dolgokra előkészít (Anzelm. Teofil.).
Miért? okát a következő adja: mivel a hit Isten fiává tesz, ki a törvényt szeretetben teljesíti. A hit ismét a gyermekdedség aranykorszakába vezet vissza (Máté 18,2.3.), melynél fogva az ember föltétlen odaadással hódol az Atyának; az Atyának tehát nem szükség többé a gyermek makacsságát, mely már elenyészett, fegyelemben tartani. Lásd a 30-ik jegyz.
Vesd össze: Rom. 8,15.
Az apostol okát adja, hogy a hit miért tesz Isten fiává. A hitnél fogva vagytok megkeresztelve, s a hitben vettétek föl Krisztus alakját, így tehát Krisztus testvérei s ez által Isten fiaivá is lettetek. – A Krisztusban való hit teljes megadás Krisztus iránt, s mindaz iránt, mit ő tanít, és igér (lásd Rom. 1. r. 24-ik 25-ik jegyz.), így tehát a keresztséget is magában foglalja, mely a természeténél fogva bűnös embert újjáteremti (Ján. 3. r. 7-ik jegyz.). E kifejezésről: kik Krisztusban (Krisztusra) vagytok megkeresztelve, lásd Rom. 6,33. A Krisztusba öltözésről szépen mondja ar. sz. János: Valamint a testnek a lélek adja meg azt az ékességet, a nemesebb alakot, mely durvaságát elfödi: úgy Krisztus is a keresztség által a mi lelkünknek lelke lett; így jöttünk Krisztussal rokonságba, úgy hogy őáltala, ki természeténél fogva Isten Fia, mi kegyelemből Isten fiaivá lettünk.
Gal 3,28
pogány. Rom. 1,16.
Ti mindnyájan, bárminők legyenek külső viszonyaitok, ugyanzon hit részeseivé váltok; mert ti mindnyájan egy testté lesztek, lelkesítve az egy Krisztus által (Jerom. ar. sz. Ján.). Ha tehát semmi külviszonynak sincs befolyása arra, hogy valaki Isten fiává legyen: akkor ti, galaták, (akarja az apostol mondani) igen balgák vagytok, ha a zsidó törvényt még kötelezőnek tartjátok. Pál itt ismét kifejezi ama nagy eszmét, hogy a Krisztusban újjá született új emberiség csak egy embert képez, valamint a régi természeti emberiség is Ádámban csak egyet. Mily tartalomdús, mily eredménygazdag gondolat ez, könnyű belátni. Ha egyek vagyunk Krisztussal, akkor az ő életét kell magunkon kitüntetni. Ha valamennyi ujjászülött csak egy ember Krisztusban, akkor szoros egyesség van a vitézkedő, a szenvedő és diadalmaskodó egyház között, közösség a kegyelmekben és érdemekben. Mily vigasztaló tanítmány ez!
Ha ti Krisztussal egy titkos testet képeztek, akkor ti Ábrahám fiai is vagytok, mert Krisztus Ábrahám fia; és mivel fiai, örökösei vagytok Ábrahámnak, annak, mi neki örökségűl igértetett, a népek áldásának, a megigazúlásnak. – Miért keresitek tehát, oh galaták, a zsidóvallást a törvényben? nem az igazi zsidók vagytok-e, ha Ábrahám fiai vagytok? Igy mutatja meg Pál finomúl, hogy a galaták mint egyesíthetik a zsidóságot és kereszténységet, a nélkül, hogy a mózesi törvénynek hódoljanak. Hogy ez a keresztényekre nézve nem kötelező, még bővebben megmutatja a 4. részben.
A népek áldásának öröksége, melyről közvetlen előbb volt szó, alkalmat ad az apostolnak a törvény előkészítő tulajdonát még bővebben fejtegetni.
A zsidók, mint Ábrahám fiai, már születésöknél fogva örökösei valának a népáldás igéretének, s ennyiben urai mindazon kegyelmeknek, melyeket ez áldás magában foglal, a megigazúlásnak, megszentelésnek és üdvözűlésnek; de ők csak annyiban voltak örökösök, a mennyiben a kisdedek örökösök. Valamint a gyermek az ő felügyelői alatt vagyon, s ebben nem különbözik a szolgától: úgy a zsidóknak is felügyelőjök, a törvény alatt, mely csak előkészítő vallási intézmény volt (lásd Galat. 3,19.), szolgálatban kellett maradniok egész a meghatározott ideig. – E világ elemei, vallástani elemei, érzéki kezdemények, minők a zsidók szembeötlő szertartásai voltak.
Gal 4,4
Midőn végét érte az idő, hogy mi a szolgaság állapotából a hitnek és Isten fiainak szabadságába áthelyeztessünk (Anzelm. Teofil.). Az idő Krisztus megjelenésekor érte végét, a mennyiben Isten a zsidókon a törvény által mindazt elérte, mit elérni akart. Azok jobb része a makacsságból kivetkezett, a vétkesség öntudatára jutott, s epedő óhajtással várta az igért Megváltót; a roszabbakon ugyan ezeket nem érte el, de ennek ők magok voltak okai. Az idő vége közvetlen itt ugyan a zsidókra vonatkozik, de együtt értetnek a pogányok is. Ezek is megértek. Az ő legrégibb atyáik elszakadtak az Istentől, az ő hív szolgáinak kis családjától, mely a vízözön után megmaradt; azért Isten is eltávozott tőlök és önmagokra hagyta őket. Ennek azonban nem annyira büntetésűl, mint inkább eszközűl kellett szolgálni megtérésökre; mert a kevélység jobban meg nem aláztatik, s erőtlenségének elismerésére semmi által inkább nem vezettetik, mintha önmaga kisérli meg saját erejét. A pogányok sok évszázadon át kisérlették erejöket, és nem találtak nyugalmat. Fáradoztak saját útaikon, nagyok lettek uralkodásban, művészetben és tudományban; de nem találtak nyugtot. Krisztus idejében volt az, hogy minden útjokat lefutván, belátták, hogy az ember nélkülözni kénytelen az igazságot, hacsak azt Isten nem adja neki. Ekkor a pogányok órája lejárt, az idő rájok nézve is beteljesedett.
Gal 4,4
Az apostol csupán asszonyból lett születéséről szól, mivel Krisztus férfiú hozzájárulása nélkül fogantatott.
Lásd Máté 3. r. 24-ik jegyz.
Gal 4,5
a törvény átkától (Galat. 3,13.).
hogy mi az ő váltságmunkájának érdemei által a hitben és keresztségben ismét megnyerjük a fiúságot. Lásd Galat. 3,26.27. Az ó szövetségi igazak is megnyerék a fiúságot; de a tökéletes fiúvá-fogadtatás csak Krisztusnak váltsághalála után történt meg (ar. sz. János, Anzelm. Ágost.).
azaz: a fiúság (5. v.) következése az, hogy a gyermeki viszony ismét helyreáll az Isten és emberek között, a mennyiben a Szentlélek, ki az Atyától és Fiútól származik, gyermeki érzületet önt belénk, mely különösen az Istennel való társalkodásban, az imádságban nyilatkozik. – Az imádság a gyermeki közlekedés az Atya és fiú között, a kötelék mindkettő között; az imádság kezesség arra, hogy Isten fiai vagyunk. Tehát alkalmasan említhette föl ezt az apostol a gyermeki érzület többi tulajdonai helyett (Máté 18,3.). Vesd össze: Rom. 8,15. s követk.
A görög szerint: Isten örököse, Krisztus által. Értelme ez: És ez a további következés, hogy a hivők egész gyülekezetében a szolgai viszony annyira megszűnt, hogy nincs többé szolga a mózesi törvény fegyelme alatt, hanem mindnyájan gyermekek, kik mind azt az örökséget, a népek áldását, megigazúlását, örök boldogságot Istentől Krisztus Jézus érdemei által megnyerik.
az egyetlen igaz Istenről helyes fogalommal nem bírtatok (Rom. 1,23.). Az apostol itt az egykoron pogány galatákat szólítja meg, kik a zsidó érzületű tévtanítóktól zsidó szokásokra hagyták magokat csábíttatni.
Gal 4,9
tanítva vagytok magától az Istentől, megvilágosítva a Szentlélek kegyelme által (ar. sz. Ján. Ambr. Tamás).
Gal 4,9
Lásd a 2. v.
mint megtéréstek előtt.
Ti megtartjátok a zsidó ünnepeket, a szombatot, az újhold ünnepét a hónapok kezdetén, a húsvéti, pünkösti, sátoros ünnepeket, az ötvenedévet, mint a zsidó törvényben rendelve van. – Hogy ez által az apostol a kereszténység titkainak emlékezetére rendelt keresztény ünnepeket nem vetette el, önmagától értetik.
Legyetek, mint én, függetlenek a mózesi törvény rendeléseitől; mert én is, bár születésemnél fogva izraelita, olyan vagyok, mint ti, s úgy viselem magamat, a mennyire szabad, mint pogány. Atyámfiai! kérlek titeket, térjetek meg, én nem haragszom; miért is haragudnám, miután nem sértettetek meg engem (Jerom.)?
Gal 4,13
testi bajok között, igénytelen külsőben. Vesd össze: Kor. II. 12,7–10. 11,6. Kor. I. 2,3.
A görög szerint: mindazáltal a mi engem testemben megkisértett stb.
Hova lesz a ti (akkori) boldogságtok, ha engem most elhagytok?
Ama tévtanitók, kik titeket a mózesi törvénynyel akarnak terhelni, nem jó szándékkal s nem jóra ohajtanak titeket megnyerni; hanem el akarnak fordítani tőlem és az igaz tanítmánytól, hogy ti azok buzgó párthivei legyetek.
Gal 4,18
Igyekezzetek mindig csak jót és jó szándékkal tenni. A görög szerint: Dicséretes dolog, ha mindig a jóban buzgólkodtok.
buzgólkodjatok most is a tiszta tanítmányért.
Oh kedves gyermekeim! a legnagyobb áldozatok, a legszorongatóbb gondok által nyertelek meg a kereszténységre; most, midőn elpártoltatok, ha ismét azokat kellene is szenvednem, azon vagyok, hogy újra megnyerjelek, míglen Krisztus érzületét és cselekvését egészen magatokévá tettétek. Lásd Rom. 13. r. 17-ik jegyz.
Szeretnék személyesen köztetek lenni, hogy kitanúlván teljesen, mily érzületben vagytok, a szerint alkalmaznám szavaimat, s majd így, majd úgy intézném előadásomat; mert zavarban vagyok irántatok, nem tudom, hogy bánjam veletek, mig nem látlak, s nem hallok felőletek (Jerom. ar. sz. Ján. Tam.).
Ennek összefüggéséről az előbbivel, lásd 3,1. Pál a harmadik okot hozza fel azon állitása mellett, hogy a keresztények fel vannak mentve Mózes törvényétől. Tanítja t. i. hogy már az ó szövetségben egy esemény ezt prófétailag képletben megmutatta. Ábrahámnak, úgymond két felesége volt: Sára, sajátképen való neje, a szabad; és Ágár, a szolgáló. E két feleség által a két szövetség volt előképezve, Sára által az új, mely a szabadság frigye, Ágár által az ó, mely a szolgálat szövetsége (lásd Galat. 3,19.); azért mentettek föl a keresztények az ó szövetség szolgai szertartásaitól (21–31. v.), és a galatáknak őrizkedniök kell a törvény visszafogadásától, és azon hamis tanitóktól, kik méltók az isteni büntető itéletre (Galat. 5,1–12.).
Lásd e történetet Móz. I. 16. és 21. r. és a többnejűség okáról az ősatyák idejében Krón. I. 1. r. 7-ik jegyz.
Izmael, Ágár szolgáló fia, a természet rendes folyama szerint született; mert Ágár fiatal volt, még foganhatott és szülhetett; Izsák Sárának a hitestársnak fia, természet fölötti módon az adott igéret folytán (Móz. I. 17,15–21.) fogantatott és született; mert Sára élemedett és magtalan volt (Móz. I. 18,11.). Izmael a test gyermeke vala, Izsák a kegyelem szülötte.
Gal 4,24
Az Ábrahám két feleségének és ezek két gyermekének történetében a betűszerinti mellett még más, mélyebb jelentés is vagyon. Képletesen az a két szövetséget jövendölte meg: Ágár szolgálóban, az ó, Sárában, a szabad hitestársban, az új szövetséget; Ágár fiában a zsidókat, Sára fiában a keresztényeket; mert valamint Izmael csak a természet folyama szerint volt Ábrahám fia, úgy a zsidók is csak természeti származás szerint fiai Ábrahámnak, tagjai a választott népnek; ellenben valamint Izsák az igéretnél fogva, a természet rendes folyama ellenére, Isten egyenes közbejötte által lett Ábrahám fia, úgy a keresztények Isten akaratja és az ő újjáteremtő kegyelme által (Ján. 1,13. 3,5.) lesznek Ábrahám lelki fiaivá (Rom. 9,6–9.), Isten lelki országának választott tagjaivá (Jerom. ar. sz. Ján. Teod. Anzelm.).
Egyik t. i. az ó szövetség a Sínai hegyén adatott, és szolgákat nemzett, t. i. a zsidókat, kiknek a törvény szolgaságát föl kellett venniök, és mint szolgáknak, nagy büntetésekkel való fenyegetés által félelemben, s földi javak igérete által, rendben tartatniok; ez a szövetség a szolgáló Ágár által volt előképezve.
Az apostol megfejti, mint jő a Sínai hegyről a szolgaság; mert Sínai egyik hegye Arábiának, azon országnak, honnan a rabszolgák hozattak, és azért hasonló a mostani Jerusalemhez, a zsidó egyházhoz, mely a törvénynek szolgál. A görög, más olvasás szerint: „mert Ágár a Sínai-hegy Arábiában, mely megfelel a mostani Jerusalemnek; mert szolgál fiaival együtt.“ Értelme ez: Az ó frigyet jelképezheti Ágár, mert Ágár a rabszolgaság honából származik; s így megfelel a törvény rabszolgasága alatt élő mostani zsidó-egyháznak.
Az egyik szövetség, ugymond az apostol (24. v.) Ágár által volt előképezve; a másik, az új szövetség, a keresztény anyaszentegyház, a fensőbb Jerusalem, Sára, a szabad hitestárs által ábrázoltatik. Ez annyiban mondható anyánknak, a keresztények anyjának, a mennyiben a keresztény anyaszentegyház előképe volt. – Az új szövetség fensőbb Jerusalemnek neveztetik, mivel az ó szövetséget, a régi, földi Jerusalemet, fensőbb, szellemi módon visszaadta (Máté 5,18. Ján. 4,23.).
Sára igen alkalmasan neveztethetik anyánknak; mert valamint ő, bár magtalan volt, mégis szült, úgy a szent gyülekezet is, mely a keresztény anyaszentegyházzá alakúlt, kezdetben majdnem tagok nélkül volt, azután pedig gazdagabb lett gyermekekben, mint a zsidó egyház, és a próféta azért kiáltá neki örvendezve: Vigadj, te egykori magtalan! mert habár előbb elhagyatva voltál Istentől, most mégis jobban meg vagy áldva gyermekekkel, mint az, ki Istennel, hitestársával egyesűlve volt. Isten gyakran neveztetik az izraeli nép hitestársának (Izai. 54,5. 9-ik jegyz.). A fönebbi prófétai hely Izaiásból 54,1–3. vétetett, hol azok bővebb értelmezése látható a jegyzetekben.
Mi, atyánkfiai, épen úgy gyermekei vagyunk Isten egykor csekély, mintegy magtalan, de most nagyszámú gyülekezetének, Isten eszközlése által, mint Izsák is, nem természetes módon, hanem az igéretnél fogva, Isten akaratából születtünk (lásd a 27-ik jegyz.).
Gal 4,29
ki isteni erő által született.
De valamint már akkor üldözte Izmael Izsákot, úgy tesznek most is a zsidó (szolgai) érzelmű s érzékiségbe merűlt tévtanítók, és általán a zsidók az igaz keresztényekkel. Minden időben fennáll az érzéki emberek harcza a Krisztus szerint született és élő emberekkel. Mennyi példája van ennek időnkben is, midőn az igazhitűek engedelmessége, a jámborok együgyűsége, a religio tisztelendő titkai épen úgy kigúnyoltatnak, mint egykor Izmael Izsákot kicsúfolta! Lásd Móz. I. 21,9.
De mit mond az írás eme tévtanítókra és zsidókra nézve átalán? Ezek kizáratnak az örökségből, a népek áldásából, a megigazúlásból és üdvözülésből.
Gal 4,31
Igy mi, keresztények, mentek vagyunk a zsidók törvényeitől, mert, mint az anyaszentegyház tagjai, a szabad Sára fiai vagyunk.
E szavak a kompluti görög szövegben a következő részhez vannak csatolva, mely azon intelemmel kezdődik, hogy e dicső szabadságot megőrizzük.
a mózesi törvény igája alá.
Ha ti a körűlmetélést és az ó törvény többi szertartásainak gyakorlatát az üdvre elengedhetlen föltételűl tartjátok (Apost.cs. 15,1.), akkor a Krisztus által véghezvitt váltság kegyelmében nem részesűlhettek; mivel akkor ti Krisztus váltságmunkáját elégtelennek tartjátok, így nincs igaz hitetek, nincs fogékonyságtok az ő kegyelmére (Anzelm.).
A ki körűlmetélés által az ó szövetség tagjává lesz, köteles az egész törvényt teljesíteni; de mivel ezt a Krisztusban való hit és az ő kegyelme nélkül senki sem teheti, s az ily körűlmetélt ezt megveti, azon büntetés alá esik, mely a törvényszegőket fenyegeti.
Gal 5,4
Lásd a 2-ik jegyz.
ti ez esetben a megigazúlás kegyelmét, melyet a keresztségben a Jézus Krisztus érdemei iránt való hit által nyertetek, ismét elvesztettétek.
mert mi, igazi keresztények, nem a mózesi törvény megtartása által, hanem a mennyiben hiszünk, és a Szentlélek sugallata szerint élünk, ennyiben várjuk a megigazúlást, melyet mindenki reméll. De e hitet amaz esetben elvesztettétek, tehát a kegyelmet is.
Pál ismétli még egyszer, hogy csak a szeretetben nyilatkozó hit, a tevékeny hit szerez megigazúlást. A kereszténységben nem határoznak a külső viszonyok, vajjon zsidó volt-e előbb valaki, vagy pogány, hanem csak az, vajjon hiszen-e, és hitét (Isten és embertársai iránti) szeretettel bizonyítja-e? A mi itt szeretetnek mondatik, Kor. I. 7,19. az isteni törvények megtartásának neveztetik. A szeretetről lásd Kor. I. 13. r.
Jó úton voltatok, szép előhaladást tettetek a keresztény életben.
Gal 5,8
hogy a mózesi törvények megtartása szükséges az üdvösségre.
nem Istentől vagyon.
Nehány tévtanító az egész hivő községet megronthatja.
Gal 5,10
Bízván az Úrban, titeket gyámolító kegyelmében, reménylem, hogy ti stb.
Gal 5,10
hogy ti, miután e levelet elolvassátok, velem egy értelemben lesztek.
szenvednie kell annak méltó büntetését.
Ennek értelme, összefüggésben az előbbivel, ez: Ha azt mondanák is nektek, hogy én magam a körűlmetélést és a zsidó törvényt szükségesnek tartom az üdvösségre (vesd össze: Apost.cs. 16,3.), ne higyétek; mert ha ezen véleményt hirdetném, lehetne-e többé ok az üldözésre, melyet a zsidóktól mindenfelől szenvedek? Akkor megszűnnék, a mi őket botránkoztatja, azon tanítmány, hogy csak a váltság munkájában való hit tesz megigazúlttá.
Adná Isten, hogy ezen tévtanítók is kizáratnának a gyülekezetből. Némelyek (Ambr. ar. sz. Ján. Teofil.) szerint, értelme ez: Bárcsak e tévtanítók nem csupán körülmetéltetnék, hanem egészen megcsokíttatnák, férfiatlanná tétetnék magokat! Az apostol szent haragjában szól így.
csak e szabadsággal ne éljetek vissza a gonosz kivánság gerjesztésére, hanem legyetek szabadok a lelki szeretet által, melylyel egymásnak szolgáltok. – A lelki szeretet itt ellenében áll az érzéki kivánságnak; azonban a „lélek“ szó nincs meg a görögben. A keresztény szabadság tehát a szolgálatra kész szeretetben áll. Szépen használja az apostol e szavakat: szeretet által szolgáljatok. Mert a szeretet csakugyan szolgálat, a mennyiben a ki szeret, nem azt teszi, mi neki tetszik, hanem mi másoknak tetszik, azt cselekedni pedig, mi másoknak tetszik, annyit tesz, mint szolgálni, mint ar. sz. János megjegyzi. Igy a szeretetnek ugyan szolgálati tulajdona van, de azért a legszabadabb érzelem az, melylyel az ember csak bír, sőt tulajdonképen csak az szabad és működik szabadon, a ki szeret; mert csak a szeretet adja meg az akaratnak ama mentességet minden gátló befolyástól, melynélfogva mindent könnyen s úgyszólván küzdelem nélkül teljesíthet. – Itt kezdődik a harmadik pont (lásd a bevez.), melyben az apostol megmutatja, hogy a keresztényeknek, habár a mózesi törvény által nem köteleztetnek is, nem szabad élniök féktelenűl, hanem lélekben és szeretetben kell az új törvényt teljesíteniök.
A heves összeütközés közönségesen kölcsönös romlással végződik.
Midőn pedig előbb (13–15. v.) arra intettelek, hogy szabadságtokkal vissza ne éljetek, hanem a törvényt szeretetben teljesítsétek, ezzel azt akarom mondani: hogy élteteket a kereszténység lelki szabályai és a Szentlélek sugallata szerint intézzétek, akkor nem fogtok leroskadni a bűnös kivánság ingerei alatt, s így a testnek tetteit sem fogjátok cselekedni.
A kivánság ellenkezik a jobb, lelki érzülettel, s ez amavval; s mivel ezek folytonos ellenkezésben vannak, azért nem szabad mindent tennetek, a mit akartok, a mennyiben akaratotokat, meglehet, néha a bűnös kivánság is vezérli.
nem vagytok a kényszerítő és rettentő, még kevésbbé a vádoló és kárhoztató törvény alatt (Anzelm. Teofil.). Azaz: a törvénynek nem szükség most valamit külsőleg fenyegetések által kicsikarni; még kevésbbé fog az titeket vádolni és kárhoztatni; hanem mivel titeket a szeretet szelleme, a Szentlélektől közlött keresztény érzület vezérel, mindent önként és könnyen, örömmel és szeretettel tesztek, s valameddig e szellemi érzülethez hívek maradtok, helyesen tesztek. Úgy vagytok, mintha nem is volna törvényetek.
Gal 5,19
az érzéki ember cselekedetei.
Az apostol a bujaság minden nemét össze akarja foglalni. A görögben a házasságtörés is ki van fejezve.
az örök boldogságot el nem nyerik.
a szellemi, az Isten Lelkétől élesztett ember cselekedetei.
Gal 5,23
A görög szerint ez erények vannak: szeretet, öröm, békeség, türelem, kegyesség, jóság, hűség, szelídség, mérséklet.
Az ily cselekedetekért a törvény nem vádolhat s nem kárhoztathat. Lásd a 18. v.
Gal 5,24
kik valóságos hivei Krisztusnak, nem csupán névszerinti keresztények.
Lásd Rom. 6,6.
Ha az Isten Lelke az ő kegyelme által a mi lelkünknek élete, intézzük a szerint külsőleg is tetteinket. – Akarod tudni, vajjon az Isten Lelke lelkesít-e téged? Vizsgáld meg a mit teszesz és kerülsz, és ha ez öszhangzásban van az ő rendeleteivel és sugallásaival, reményed lehet, hogy az éltet.
Ne legyünk dicsvágyók, hogy különös előnyöket tulajdonítsunk magunknak mások fölött, őket mintegy kihívjuk, hogy velünk hasonlóan cselekedjenek, s e vagy amaz előny miatt kölcsönösen irígykedjenek. – E világ paradicsom lenne, ha csupa alázatos emberekből állana. Csak a kevélység és hiúság szerzik benne a zavarokat és rendetlenségeket. Sértünk másokat, mivel tulajdon büszkeségünk megsértettnek tartja magát. Mást kisebbítünk vagy megvetünk, mivel azt képzeljük, hogy mások magasztalása minket megaláz.
Gal 6,1
emberi gyarlóságból.
Gal 6,1
már nagyobb előhaladást tettetek a lelki életben.
Vigyázz, nehogy kevély önelbizottság által te is ugyanazon kisértetbe és bűnbe essél. – Gyakran olvassuk az atyák életében, hogy azok, kik tanítványaikat egy vagy más vétségért igen is keményen büntették, az által csakhamar magok is megkisértettek, hogy megtanúlják, mint kell az elesteken szánakozni, őket vigasztalni és fölemelni. A valódi jámborság, úgymond sz. Gergely, szánalommal van mások vétségei iránt, a képmutató pedig felbőszűl azok ellen.
Gal 6,2
Egyik legyen türelemmel a másik vétkei, tökéletlenségei és gyarlóságai iránt.
a szeretet törvényét. A ki nincs türelemmel mások gyarlóságai iránt, megérdemli, hogy az övé iránt se legyenek. Az Isten gyakorta megengedi, hogy velünk épen oly módon bánjanak mások, mint mi velök bántunk.
Az apostol előadja az indokot, miért kell béketűréssel lennünk? – mert mindnyájan semmik vagyunk, egyikünknek sincs érdemünk, s mindent csak Isten kegyelméből bírunk.
Kiki vizsgálja meg cselekedeteit, s ezen vizsgálat által igyekezzék mindig jobbá lenni; akkor ő, mint önmagának bírája és megjobbítója, dicséretes lesz Isten előtt, s nem fogja dicsőségét mások gyarlóságaiban keresni, magát náloknál tökéletesebbnek képzelvén. (Vesd össze: Kor. II. 10,12.).
Kiki csak önmagát bírálja meg, mert csak tulajdon hibáiról felelős; mások vétkeiről csak akkor, ha azokra bűnös alkalmat adott, s így azokat sajátjaivá is tette.
Méltányos, hogy földi javaiban részesítse az ember azt, ki őt vallási tanítás által lelkiekben részesítette.
Istenből nem lehet csúfot űzni.
Mert ki a test bűnös kivánságának enged, jutalma halál és romlás, örök kárhozat lesz; de ki a Szentlélektől lelkesíttetve, a lélek törvényei szerint él, részese lesz az örök boldogságnak. Lásd Rom. 8,6.
ha mindvégig kitartók leszünk.
Csak egy időnk van jót cselekedni, s ez az idő igen rövid, azt tehát fordítsuk hasznunkra. Senki se legyen kizárva szeretetünkből; de mivel a szeretetnek, mely mindent elrendez, magának is rendezettnek kell lennie, azt parancsolja az apostol, hogy szeretetünket különösen hitfeleinkre, a keresztényekre áraszszuk.
Az apostol figyelmezteti a galatákat saját szeretetére, mely őt arra indította, hogy levelét saját kezével írja, holott különben leveleit másnak szokta tollba mondani. Lásd Rom. 16,22.
Lásd Galat. 5,11.
Gal 6,13
az ó törvényt. Lásd Apost.cs. 15,10.
dicsekedve mondhassák testetek körűlmetélése után, hogy ti az ő tanításaikat követtétek.
A tévtanítók dicsekszenek külső szertartásos szolgálatjokkal, hogy másokat is arra csábíthassanak; én ezen külső szolgálatnak semmi becset nem tulajdonítok, hanem csak Jézus Krisztus keresztének, az ő kereszthalálának, mi által én bűnbocsánatot és oly kegyelmet nyertem minden jóra, hogy a világ minden javaival és gyönyöreivel rám nézve teljesen megfeszítettnek, megholtnak látszik, s a világnak én is annyiban meg vagyok feszítve és halva, a mennyiben gyalázatot, kínokat és keresztet Krisztussal örömest szenvedek a világon. Szépen mondja sz. Ágoston: Az apostol dicsekedhetett volna Krisztus bölcseségében és erejében; de ő keresztében dicsekszik; mert a hol az alázatosság, ott van a dicsőség; hol az erőtlenség, ott a hatalom; hol a halál, ott az élet. Ha ezt elakarod nyerni, amazt ne vesd meg.
Miért nem akar Pál külső dolgokkal, külső szertartásos szolgálattal dicsekedni, ennek az az oka, mert a keresztény életben, a Krisztussal való egyességben, minden arra czéloz, hogy az ember új teremtmény, újjászületett, megújult legyen Isten kegyelme által. Vajjon valaki körűlmetélten a zsidósághoz, vagy körűlmetéletlenűl a pogánysághoz tartozott-e, ez nem jő tekintetbe, mert a zsidóság és pogányság megszűnt a kereszténységben.
Gal 6,16
„és“ annyit tesz, mint „azaz.“ Lásd Efez. 1,1. Kolossz. 2,8.
azaz: a keresztényeken, t. i. a lelki ország azon választottjain, kik, mint a Szentlélek új teremtményei, Istentől származnak. Azok, kik csak testi származás által erednek Izraeltől (Jákobtól), a földi ország választottai, a zsidók.
Egyébiránt kiméljetek meg engem, s ne legyetek többé terhemre és szomorúságomra, mert a nélkül is meg vagyok feszítve (14. v.). Némely szentek, mint szerafikus sz. Ferencz, szienai sz. Katalin, Jézus sebhelyeit valósággal viselték testeiken; azonban, úgy látszik, sz. Pál nem ez értelemben szólt magáról, hanem, mint a sz. atyák átalán vélik, képletes értelemben. Az apostol szenvedéseiről lásd Kor. II. 4,10. 11,23. s követk.