Galata levél kommentárok
* 1.1-5. Apostoli üdvözlet.
* 1. Szt. Pált zsidózó ellenfelei csak másodrendű apostolnak mondták, ki apostoli küldetését és hatalmát az ősapostoloknak, Szt. Péternek és társainak köszöni, tehát az ő szellemükben volna köteles tanítani. Ezekkel az ellenfelekkel szemben hangsúlyozza Pál, hogy küldetését nem emberektől (az ősapostoloktól) nyerte, apostoli méltósága nem ember állal van, hanem megtérése pillanatában közvetlenül Jézus Krisztus hívta őt erre a tisztségre. Az apostolsághoz szükséges volt a feltámadt Úr Jézusnak látása és a tőle eredő küldetés. Mindkettő megvolt Szt. Pálnál. (Csel. 9,3-16.) Ki feltámasztotta őt halottaiból. Ezekkel a szavakkal és a 4. verssel Szt. Pál már a levél bevezetésében kifejezi egész apostoli tanításának alapvető tételét, hogy minden kegyelemnek forrása egyedül az Úr Jézusnak megváltó halála.
* 2. A velem levő testvérek: Szt. Pálnak munkatársai. Hogy ezek kik voltak, annak eldöntése azzal a kérdéssel függ össze, hogy Szt. Pál melyik útjában írta ezt a levelet. (L. a Bevezetést.) Második útján Szilvánus (Csel. 15,40.), Timóteus (Csel. 16,1.) és Lukács (Csel. 16,10.) voltak Szt. Pálnak kísérői, harmadik útján pedig Timóteus, Erasztus (Csel. 19,22.), Szopater, Arisztarchus, Szekundus, Gáius, Tichikus, Trofimus (Csel. 20,4.) és Titus (Kor. II. 7,6.). Galácia egyházai valószínűleg Északi (a szorosan vett) Galácia keresztényei.
* 3. V. ö. Róm. 1,7; Kor. I. 1,3; II. 1,2; Ef. 1,2 ; Filipp. 1,2. stb., szinte minden levél üdvözlő bevezető soraiban. A kegyelem a megszentelő malaszt, a békesség pedig az az igazi lelki béke, amelyet csak az Atyjának és Jézus Krisztusnak szeretete, adhat meg. (Ján. 14,27.)
* 4. L. az 1. vers jegyzetét. A jelen gonosz világ a bűn uralma alatt álló világ, melyből az Üdvözítő kereszthalála az emberiséget kiragadta. Versünk vége azt az igazságot fejezi ki, hogy a megváltás művét Isten végtelen jóságának és teljesen szabad elhatározásának köszönhetjük.
* 5. V. ö. Róm. 9,5; 11,36; 16,27; Ef. 3,20-21.
* 6-10. A levél tárgyának közelebbi megjelölése: nincs más evangélium, mint amelyet Szt. Pál hirdetett a galatáknak.
* 6. Az, aki titeket hívott: a mennyei Atya. Krisztus malasztjára, a görög szöveg szerint: „Krisztus kegyelme által”; a galaták meghívása az evangéliumra Istennek végtelen kegyelme volt, Krisztus érdemei folytán. Ily hamar nem jelenti azt, hogy a galaták Szt. Pál tanítását azonnal elhagyták; de még abban az esetben is, ha ez a levél Szt. Pál harmadik útjából való, az apostol első galáciai útja és levelünk megiratása közt csak kevés idő telt el. Más evangélium: a zsidózók tanítása. Tértek, a görög szerint: „szándékoztok térni”.
* 7. Holott nincsen más. A zsidózók valószínűleg arra hivatkoztak, hogy földi életében az Üdvözítő is megtartotta a mózesi törvényt, tehát az ószövetségi törvénynek megtartása, melyet Szt. Pál szükségtelennek mond, az evangéliumi tanításnak tökéletesítése. Ezzel szemben Szt. Pál kimondja, hogy Jézus Krisztus evangéliumát tökéletesebbé tenni nem lehet; az evangéliumhoz bármit is hozzáadni egyértelmű az evangélium elferdítésével és meghamisításával. Krisztus evangéliuma: a Krisztusról szóló evangélium.
* 8. Mi: Szt. Pál és társai. Hirdetne: a görög igealak világosan kifejezi az állítás lehetetlenségét. Angyal az égből: jó angyal. Ez a vers mutatja, hogy Szt. Pál és a zsidózók tanítása közt teljes ellentét van. Szt. Pál tanítása szerint minden kegyelemnek forrása kizárólag az Úr Jézus kereszthalála; a zsidózó tévtanítók szerint ezzel legalább egyenlőrangú tényező a mózesi törvény megtartása. Átkozott legyen: aki Krisztus halálán kívül a mózesi törvény megtartásában keresi a megigazulást, önmagát zárja ki Isten országából. A 8. verssel v. ö. Kor. II. 11,4.
* 9. Azelőtt: apostoli utainkon. Amit átvettetek: az apostolnak élőszóval adott tanítása.
* 10. Most szónak nem az az értelme, mintha Szt. Pál bármikor is az emberek tetszését kereste volna; az apostol csak azt mondja, hogy tevékenységében kizárólag Isten dicsőségének keresése vezeti. Vagy az Istent? szabálytalan mondatszerkezet; helyesebb volna: „vagy Istennek igyekszem-e tetszeni?” Még: annyi keserű tapasztalat után. A vers utolsó gondolatával v. ö. Máté 6,24; Luk. 16,13.
* 11-24. Szt. Pál nem emberektől, hanem Krisztustól vette az általa hirdetett evangéliumot.
Szt. Pált zsidózó ellenfelei azzal rágalmazták, hogy nem Jézus Krisztusnak közvetlen apostola, hanem küldetését az ősapostoloktól nyerte, és ezért voltaképen hűtlen lett küldetéséhez, midőn az ószövetségi törvénynek kötelező erejét tagadja. Szt. Pál most részletesen megcáfolja ellenségeinek ezt az állítását, és kimutatja, hogy maga az Üdvözítő tette őt a pogányok apostolává; de azt is bebizonyítja, hogy tanítása nem áll ellentétben az ősapostolok által hirdetett evangéliummal.
* 11. Az evangélium, melyet én hirdettem: melynek alaptétele az, hogy minden kegyelemnek és az üdvösségnek egyedüli forrása az Úr Jézus kereszthalála. Nem ember szerint való: nem emberi találmány.
* 12. L. Csel. 9,1-30., főleg 15. és 16. v. Szt. Pál ugyan már megtérése előtt is hallomásból ismerhette az Úr Jézus életének és tanításának egyes mozzanatait, de ezeket nem értette meg helyesen; megtérése alkalmával megkapta a kegyelmet, hogy Jézus Krisztus életét és tanítását egész természetfölötti mivoltában megértse.
* 13-14. Az apostol megható alázatossággal előadja, hogy csodálatos megtérése előtt semmiféle jóindulattal sem volt a kereszténység iránt. Szt. Pálnak keresztényüldözéseiről Csel. 7,58. 60; 9,1. 2. 13. 14. 21; 22,4. 5; 26,9-12; Tim. I. 1,13. stb. beszél. Őseim hagyományait: nemcsak a mózesi törvényt, hanem a farizeusok törvényeit és törvénymagyarázatát is.
* 15. Szt. Pál az igaz hitre és az apostoli méltóságra való meghívását egyedül az Istennek tulajdonítja, ki őt már születése pillanatától kiválasztotta erre a kettős kegyelemre.
* 16. Isten kettős hívásának célja az volt, hogy Szt. Pál az ő evangéliumát hirdesse és így Istent megdicsőítse a pogányok között. Hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát: a Szt. Pálnak adott benső megvilágítások által. Testre és vérre: emberre (rabbi-kifejezés). Nem hallgattam testre és vérre, a görög szerint helyesebben: „nem tárgyaltam emberrel”. Szt. Pál azt mondja, hogy megtérése után nem tárgyalta meg az általa hirdetendő evangéliumot a többi apostollal.
* 17. Jeruzsálembe fölmenni általánosan használt kifejezés volt, mert a szent város 800 méter magas fennsíkon fekszik. Elmentem Arábiába, t. i. Damaszkusból. Arábia Damasz-kus környéke (a Haurán vidéke), hol Szt. Pál három évet (18. v.) imádságban, elmélkedésben és talán tanításban is töltött.
* 18. Három év múlva: Szt. Pál megtérésétől számítva, mely valószínűleg 32-ben vagy 33-ban történt. Hogy Pétert lássam, a görög szerint: «hogy Péterrel megismerkedjem». Ez a hely fontos bizonyíték amellett, hogy Szt. Péter volt az egyház feje. V. ö. Csel. 9,27.
* 19. Az itt említett Jakab az ifjabb ilyen nevű apostol, az Úr atyjafia (rokona; L. Máté 13,55, jegyzetét).
* 20. Szt. Pál ünnepélyes esküvel erősíti meg szavainak igazságát.
* 21. V. ö. Csel. 9,30; 11,25 sk. Szíria vidékei elsősorban Antiochiát jelentik.
* 22-24. Csel. 9,20. 27. Bennem: miattam és amiatt, amit Isten általam művelt. (Hebraizmus.)
* 2,1-10. A jeruzsálemi apostoli zsinat Szt. Pál tanítását helyeselte. A párhuzamos elbeszélést L. Csel. 15,1-29.
* 1. Azután: az 1,21.-ben elbeszélt esemény után. Az ismét szó mulatja, hogy Pál a tizennégy esztendőt első jeruzsálemi útjától (1,18.), tehát 35-től vagy 36-tól számítja; eszerint harmadik jeruzsálemi útja (Csel. 15,2-4.) és így az apostolt zsinat is 49-re vagy 50-re esik. (Második jeruzsálemi útját, melyről Csel. 11,30. beszél, Szt. Pál itt nem említi, mert a levél tárgyához nem tartozik.)
* 2. Kinyilatkoztatás folytán: Az Apostolok Cselekedeteinek és Szt. Pál leveleinek számos helye bizonyítja, hogy az apostol gyakran részesült isteni sugallatokban és kinyilatkoztatásokban. (Csel. 11,27; 13,2. 4; 16,6. 9; 18,9. skk.; 19,21; 20,20 sk.; 21,4. 11; 22,17; 23,11; 27,23; Kor. II. 12,1. skk.; Tim. II. 4,6.) Megtárgyaltam velük, a görög szerint: „eléjük adtam”. Az egész elbeszélés Szt. Pált a többi apostollal egyenlő rangúnak mutatja, de egyszersmind szépen kifejezi az apostolok közt uralkodó hitegységet és szeretetet. Velük nemcsak az apostolokra, hanem általában a hívekre is vonatkozik; Szt. Pál azonban külön is említi a tekintélyeseket, tíz apostolokat. A pogányok közt Szt. Pál által hirdetett evangéliumnak alapvető tanítása, hogy minden kegyelmi élet Jézus Krisztus kereszthalálából fakad, és nincs többé szükség a mózesi törvény szertartásaira. Nehogy hiába Jussak vagy futottam legyen: Szt. Pálnak egész eljárása világosan mutatja, hogy semmi kétsége sem volt az általa követett útnak helyességéről, csak minél élénkebb világosságba akarta helyezni az apostoli tanítás egységét. Ha a körülmetélés és általában a mózesi törvény megtartása még szükséges volna az üdvösségre, Szt. Pálnak egész működése hiábavaló lett volna. A versenyfutás Szt. Pálnak kedvenc hasonlata (5,7; Kor. I. 9,24-27; Filipp. 3,14; Tim. II. 4,7; Zsid.12,1.)
* 3-5. Szt. Pál annyi gondolatot foglal össze egy mondatba, hogy végül is ez a mondat nyelvtanilag befejezetlen marad. – Szt. Pál Titus esetével bizonyítja be, hogy a körülmetélés nem szükséges többé az üdvösségre. (Titusnak atyja pogány volt, és Titus körülmetéletlen.) Pogány, a görög szöveg szerint: «hellén» (görög eredetű). A 4. versben említett hamis atyafiak a zsidózó tévtanítók, kik szívesen vették volna, vagy talán követelték is Titus körülmetéltetését, de akiknek Szt. Pál következetesen ellenállt. Krisztus Jézusban való szabadságunk a mózesi törvénytől való mentességünk: a szolgaság a mózesi törvénynek megtartása, melyet a zsidózók a pogányokból lett keresztényektől is megkívántak. – Egy óráig sem: egyáltalán nem. Nálatok általános értelemben veendő az összes keresztényekről.
* 6. Befejezetlen mondat. A tekintélyesek az apostolok, főleg a 9. versben említett Szt. Péter, Szt. Jakab és Szt. János evangélista. Valamikor, a görög szerint: «utóvégre». A zárjelbe tett mellékmondattal Szt. Pál egyáltalán nem akarja apostoltársainak tekintélyét csökkenteni; csak azt mondja, hogy bármily egyszerű emberek voltak is azelőtt és bármily magas méltóságra emelte őket az Úr Jézus, ez reá (Szt. Pálra) nézve közömbös dolog, mert tanítását nem tőlük nyerte. A zárjelbe tett mondat utolsó része hebraizmus: Isten nem személyválogató, és nem ítél a külső javak szerint, pl. hogy az ősapostolok az Üdvözítőt földi életében láthatták.
* 7. Az ősapostolok mindenben helyeselték Szt. Pál tanítását. Midőn látták, t. i. az elért eredményekből Szt. Pálnak isteni küldetését az evangélium terjesztésére a pogányok között (= a körülmetéletlenek evangéliuma). V. ö. Csel. 9,15. A többi apostol az első időkben elsősorban a zsidók közt, Palesztinában hirdette az evangéliumot (= a körülmetéltek evangéliuma). Szt. Pál csak Pétert említi, mint az összes apostolok fejét. A 8. vers alanya az Isten: az Úr Pétert (elsősorban) a zsidók apostolává tette, Pált pedig a pogányok tanítójává.
* 9. L. 7. v. Jakab ugyanaz az apostol, akit Szt. Pál 1,19-ben említett: Jeruzsálem első püspöke, ki mindhalálig híven megtartotta a mózesi törvényt mint nem kötelező külső szertartást. Kéfás Szt. Péternek arámi neve (kőszirt). János az Úr Jézusnak különösen szeretett tanítványa, az evangélista. Az oszlop a kiváló tekintély jelképe. (V. ö. Jel. 3,12.) Tekintettek, a görög szerint jelen idő, mert midőn Szt. Pál ezt a levelet írta, még mind a hárman életben voltak. Baráti jobbot, szó szerint: „a közösség jobbját”, – a legtökéletesebb lelki egység jeléül. Mi a pogányokért, ők pedig a körülmetélésért (a zsidókért) tágabb értelemben veendő, mert az egyes apostolok működési tere nem volt szigorúan körülhatárolva, így pl. Szt. Pál a Jeruzsálemi zsidó-keresztényekhez is intéz levelet, Szt. Péter a kisázsiai pogány-keresztényekhez.
* 10. Szt. Pál tényleg szinte minden levelében gyűjtést rendel el a szegény jeruzsálemi egyház javára.
* 11-21. Szt. Péter és Szt. Pál antiochiai vitája. Egyes régi magyarázók szerint Szt. Péter és Szt. Pál előre megegyeztek erre a vitára; mások Kéfást Szt. Pétertől (alaptalanul) megkülönböztették. Azonban a vita komoly volt, de a teljes szeretet jegyében folyt le. Szt. Péter és Szt. Pál egyetértettek az elvekben, de a gyakorlati következményekben ez alkalommal egy időre eltértek egymástól.
* 11. Szt. Péter a történelmi hagyomány szerint 42-ben alapította meg az antiochiai egyházat; itt említett antiochiai útja kevéssé1 az apostoli zsinat utánra esik. A szemtől szembe való ellenállás Szt. Pálnak határozott fellépése, melytől azonban minden szeretet-lenség távol állott. (V. ö. Pét. II. 3,15.) Méltó volt a feddésre, a görög szerint inkább: «helytelenül járt el».
* 12. Némelyek Jakabtól: a jeruzsálemi püspök követei, akik azonban, – úgy látszik, – többet mondtak és tettek, mint amennyire küldetésük terjedt. A pogányokkal: a pogányságból megtért keresztényekkel. A mózesi törvény és még inkább a farizeusi törvény nem engedte meg, hogy zsidó nem-zsidóval együtt étkezzék. Szt. Péter azzal, hogy a pogány-keresztényekkel együtt szokott volt étkezni, világosan kifejezte, hogy a mózesi törvényt önmagára sem tartja többé kötelezőnek; de midőn a jeruzsálemi küldöttek megérkeztek, rosszul értelmezett okosságból, hogy t. i. meg ne botránkoztassa őket, visszavonult a pogány-keresztényektől.
* 13. A tettetés itt nem jelenti azt, hogy Szt. Péter talán lelkiismerete ellen cselekedett; Szt. Pál csak azt mondja, hogy rosszul értelmezett óvatosságból jobb meggyőződése ellen járt el. Versünk tanúsága szerint Szt. Pál felfogásával szinte egyedül maradt. Szt. Péter eljárása nagy veszélyt jelentett a pogány-keresztény egyházakra, mert azt a látszatot kelthette, hogy a mózesi törvény mégis csak kötelező még, – ez pedig a pogányokat könnyen visszatarthatta attól, hogy az egyházba belépjenek. Ezért Szt. Pál nem hallgathatott tovább.
* 14. Az evangélium igazsága a szabadság törvénye, mely szerint az ószövetségi törvény immár elvesztette kötelező erejét. Mindnyájuk előtt: vagy az összes antiochiai keresztények gyülekezetében, vagy talán a 12. és 13. versben említett személyek előtt. Pogány módon: a mózesi törvény megtartása nélkül. Élsz: a jelen idő az állandóságot fejezi ki. Kényszeríted: példád által. Versünk igen világos bizonyítéka annak az óriási tekintélynek, mely Szt. Pétert az egyházban körülvette, és amelyet Szt. Pál egyáltalában nem vont kétségbe.
* A 15-21. v. röviden összefoglalja Szt. Pálnak Szt. Péterhez és az antiochiai zsidó-keresztényekhez intézett beszédét: ha már egyszer Jézus Krisztusban megtaláltuk megigazulásunkat és üdvösségünket, nem szabad és nem lehet azt többé a mózesi törvény szertartásaiban keresnünk.
* 15. Természet szerint: születésünknél fogva. Zsidók: Istennek választott népe, annak összes kiváltságaival. A pogányok közül való bűnösök: egyes bűnök, pl. a bálványimádás és az erkölcstelenség a pogányságtól elválaszthatatlanok voltak.
* 16. Mivel pedig tudjuk: t. i. mi (Péter és Pál). Az itt említett megigazulás a belső megigazulás a megszentelő malaszt által, melynek forrása az Úr Jézusban való élő hit. (V. ö. Szt. Péter szavait Csel. 15,11.) Szt. Pál szabadon idézi Zsolt, 142,2-t. A mózesi törvény nem adhatott belső megigazulást;
* 17. ezért a zsidónak is Krisztusban kell keresnie a megigazulást, nem pedig a mózesi törvényben. Ezáltal azonban a zsidó nem mond le arról a kiváltságáról, hogy Isten választott népének tagja, nem süllyed a pogányok közé (15. v.), hanem Krisztusban és a keresztségben megtalálja bűneinek teljes bocsánatát és a belső megigazulást. Semmi esetre sem! szavakkal Szt. Pál rendesen valamely helytelen következtetés ellen szabadkozik, mely szavaiból talán le volna vonható.
* 18. Ha a zsidóból lett keresztény ismét visszatér az elhagyott ószövetségi törvényhez, ezzel azt vallja, hogy a mózesi törvény elhagyásával törvényszegést követett el. Önmagamat teszem bűnössé, a görög szerint helyesebben: „Önmagam vallom magamat bűnösnek”.
* 19. Szt. Pál (és minden zsidó-keresztény) a Krisztusban való hit törvénye által meghalt a mózesi törvénynek. Krisztussal együtt keresztre szegeztettem, t. i. a keresztség által, melyet Szt. Pál mint a régi ember halálát és Krisztussal egy új életre való lelki feltámadást fog fel. (V. ö. Rom. 6,4; Kol. 2,12.)
* 20. A megszentelő malaszt a lélekkel az isteni életet közli. (Pét. II. 1,4.) Testben: a földi életben, melyet Isten kegyelme, a hit és szeretet élete a természetfölötti rendbe emel föl. Szt. Pál szava gyönyörűen fejezik ki az Úr Jézus iránt érzett mélységes szeretetét.
* 21. Nem vetem meg: nem becsülöm kevésre. Aki visszatér a mózesi törvényhez, megveti a Krisztus által szerzett isteni életet.
A magyarázók megjegyzik, hogy Szt. Pál Szt. Péter iránt érzett gyöngéd szeretetből hallgatta el az antiochiai vita végét, melyből ő került ki diadalmasan. Szt. Péter beszédei az Apostolok Cselekedeteiben, valamint levelei is azt mutatják, hogy mindenben osztotta nagy apostoltársának felfogását.
A 3. fejezettel kezdődik a Galatákhoz írt levélnek hittani (dogmatikus) része. A zsidózó álapostolok a Szt. Pál által hirdetett evangéliumot tökéletlennek mondták; szerintük a pogányok csak úgy részesülhetnek az Ábrahámnak adott ígéretekben és a messiási ország javaiban, ha megtartják a mózesi törvényt. Ezekkel szemben Szt. Pál azt fejtegeti, hogy Ábrahámot nem a (sokkal később adott) mózesi törvény, hanem élő hite tette oly kedvessé Isten előtt (1-14.), és hogy a több száz esztendővel Ábrahám után adott mózesi törvény, – mely különben is csak előkészítés volt az eljövendő Üdvözítőre, – nem szüntette meg az Ábrahámnak adott isteni ígéreteket. (15-29.)
* 1-5. A galaták a Szentlelket nem a mózesi törvény cselekedetei folytán, hanem élő hitük miatt kapták.
* 1. A galaták esztelenek, mert nem értették meg, hogy Krisztus evangéliuma a szabadság törvénye. A görög szövegben versünk utolsó részlete így hangzik: „kiknek szeme előtt leíratott a keresztre feszített Jézus krisztus”. Ha a galaták állandóan a keresztre feszített Jézus Krisztusra szegezték volna szemüket, senki sem igézhette volna meg őket téves tanításával. Szt. Pál a Móz. IV. 21,9-bcn említett rézkígyóra céloz.
* 2. A Lélek a Szentlélek, ki csodáival és adományaival nyilatkoztatta ki magát a galaták közt. A hitnek hallásából: mivel az evangéliumi tanításra hallgattatok. A galaták láthatták a Szentlélek működését köztük, anélkül, hogy a mózesi szertartási törvényt megtartották volna.
* 3. A Lélek itt is a Szentlélek, a keresztény ember egész kegyelmi életének legfőbb Ura és vezetője; a test pedig itt a zsidóságot jelenti, mely a körülmetéléssel kezdődik, és melynek lényege jó részben a mózesi törvénynek külső szertartásai. Végezni szónak a görög szövegben oly kifejezés felel meg, mely bizonyos magasabb tökéletességre jutást jelent; a zsidózó álapostolok ugyanis a zsidó vallást a kereszténységnél tökéletesebb állapotnak mondták.
* 4. Viseltetek-e el egyes magyarázók szerint: «szenvedtetek-e?» Ámde Szt. Pál sehol másutt nem említi ebben a levélben, hogy a galaták hitükért üldöztetéseket szenvedtek. Valószínűbb tehát, hogy az elviselés itt a nyert kegyelmek befogadását jelenti. Akkor bizony hiába! Az a kegyelem, amellyel valaki visszaél, nemcsak hiába vett isteni adomány, hanem még kárára és veszedelmére is van a léleknek.
* 5. Tehát szó visszamutat a 2. vers gondolatára. Az igék jelen ideje azt mutatja, hogy a Szentlélek működése a galaták közt még nem szűnt meg. Bennetek: lelketekben; de így is fordítható: «köztetek».
* 6-9. Az Ábrahámnak adóit és a Messiásra vonatkozó isteni ígéretekben és áldásokban az élő hit állal részesülünk.
* 6. Amint írva vagyon szavak a görögben nem olvashatók. Az idézett szentírási hely Móz. I. 15,3; v. ö. Róm. 4,3; Jak. 2,23. Ábrahámnak föltétlen engedelmessége Isten iránt mélységes élő hitéből fakadt. És az igazságul tudatott be neki: élő hite benső, lelki megigazulást szerzett neki.
* 7. Akik a hitből vannak: akiket lelki életükben az élő hit vezet. Szt. Pál tanítása szerint Ábrahám méltó ivadékává és a neki adott isteni ígéretek örököseivé az élő hit által leszünk, melyet a mózesi törvény nem tökéletesíthet.
* 8-9. A 7. vers gondolatának bővebb kifejtése: nem a körülmetélés, hanem az élő hit leszi a pogányokat is Ábrahám ivadékaivá és az isteni ígéretek örököseivé. Az Írás: t.i. annak isteni szerzője, a Szentlélek. Előre hirdette, görög szerint: „előre hirdette az evangéliumot” (= a jó hírt). Szt. Pál Móz. I. 12,3-t idézi. Akik hitből vannak: egyedül csak ezek.
* 10-12. A mózesi törvény nem adhatott benső megigazulást; csak megmutatta, mit kell cselekedni, de önmaga nem adott kegyelmei a törvény parancsainak követésére, és így bizonyos értelemben az átoknak volt oka és szerzője.
* 10. Akik a törvény cselekedeteiből vannak: úgy a meg nem tért zsidók, mint azok a zsidó-keresztények, akik a mózesi törvény megtartását az üdvösségre szükségesnek hiszik. (Róm. 3,20; 9,32.) Az idézet Móz. V. 27,26-ból való.
* 11. Hab. 2,4-nek szabad idézése alkalmazott értelemben. A hit Szt. Pálnál az élő hitet jelenti, mely a belső megigazulásnak, a lelki életnek forrása. (Habakuknál a hit az Istenbe vetett bizalom, mely miatt Isten az igaz ember életét megoltalmazza.)
* 12. A mózesi törvény nem beszél (vagy csak ritkán beszél) a cselekedetek belső indító okairól, hanem megelégszik magukkal a külső cselekedetekkel; ezek által az ember eljutott az ú. n. levitikus tisztaságra. Az idézett szentírási hely: Móz. III. 18,5. (V. ö. Ezek. 20,11; Róm. 10,5.)
* 13-14. Krisztus kereszthalálával megváltott minket a törvény átkától, és a pogányokra is kiterjesztette az Ábrahámnak adott isteni áldást. (V. ö. Róm. 8,3; Kor. II. 5,21.) Minket: a zsidókat, mert a pogányokat nem kötelezte a mózesi törvény. Átokká lévén érettünk: Krisztus magára vette értünk a törvény átkát, átok tárgya lett értünk, mert magára vállalta bűneinket, minden átok forrását. Az idézet Móz. V. 21,23-ból való. Ez a hely ugyan nem a keresztre feszítésről szól, hanem oly emberről, kinek holttestét a büntetés súlyosbítására és mások elrettentésére felakasztották; Szt. Pál azonban a keresztre feszített Üdvözítőre alkalmazza.
14. Isten először a zsidókat akarta a messiási ország birtokosaivá tenni, azután a pogányokat. (Róm. 1,16; 3,1. 2; 9,1-5; 11,13-32; 15,8. 9.) Krisztus Jézusban: az ő kereszthalála és a vele való benső egyesülés által. A Lélek ígérete az Ábrahámnak adott ígéret (Móz. I. 12,3.) és a Szentlélek ajándékai. Vegyük: mindnyájan, zsidók és pogányok egyaránt.
* 15-29. Szt. Pál az Ábrahámnak adott isteni ígéretet mintegy Isten végrendeletének (végérvényes intézkedésének) mondja, melyet a sok évszázaddal később adott mózesi törvény sem meg nem szüntethetett, sem meg nem másíthatott. — Okoskodásának alapgondolata az, hogy már az emberi végrendelet is szent és sérthetetlen; mennyivel inkább ilyen tehát az isteni intézkedés! A mózesi törvény csak előkészítés volt Krisztusra; midőn tehát Krisztus eljött, az ószövetségi törvénynek kötelező ereje önmagától megszűnt.
* 15. A görög «diathéké» szó úgy «végrendeletet», mint általánosságban «intézkedést» jelent. Szt. Pál jogérvényes végrendeletről beszél, mert már a római jog is a végrendelet érvényességét bizonyos formai kellékekhez kötötte, és így a végrendelkező átiratát bizonyos tekintetben a közhatalom megmásíthatatlan akaratává tette. A 16. vers a görögben így kezdődik: «Ámde Ábrahámnak... » Az ígéretek: ugyanazt az ígéretet Isten több ízben megismételte Ábrahámnak. (L. Móz. I. 12,3. párhuzamos helyeit, főleg Móz. I. 13,15, és 17,8.) Az isteni ígéret Kánaán birtokáról szólt mint a mennyei boldogság előképéről, és a Megváltó eljöveteléről. És az ő ivadékának. Ábrahám ivadéka a választott nép és főképen ennek legnemesebb tagja, Jézus Krisztus, akiben a föld összes nemzetei megáldatnak. És ivadékainak, mint soknak: Ábrahám ivadékai nem mint egymástól különálló egyének örökölték az ősatyjuknak adott ígéreteket, hanem mint Istennek az eljövendő Megváltóban egybeforrott választott népe: az ószövetségi zsidóság és azután a keresztény egyház. Szt. Pál itt a szentírási elbeszélés értelmét az általa kifejtett tanítás megvilágítására alkalmazza.
* 17. Ha már az emberi végrendeletet sem változtathatja meg más ember, annál kevésbbé változhatik meg Isten intézkedése. Megerősített, a görög szerint: «előre megerősített». (V. ö. Zsid. 6,17. 18.) A négyszázharminc esztendőt Szt. Pál Móz. II. 12,40. sk. szerint számítja.
* 18. Az örökség: a messiási ország javai. A kereszténynek nincs kettős jogcíme a messiási javakra: isteni ígéret és mózesi törvény; az isteni örökséghez való jogunk egyedül az Isten ígéretén alapszik.
* 19-24. A mózesi törvény ideiglenes intézkedés volt, melynek célja: az emberiséget Krisztus eljövetelére előkészíteni. Krisztus eljövetele után a törvény elvesztette jelentőségét és kötelező erejét.
* 19. Mi tehát a törvény? t. i. Isten terveiben. A (mózesi) törvény vétségekért hozatott, mert csak ébren tartotta az embereikben a bűntudatot, megmutatta a bűnt, de annak kerülésére önmaga nem adott malasztot. (Róm. 4,15; 5,20; 7,7. skk.) Míg el nem jő az ivadék: a törvény tehát csak átmeneti intézkedés. Az ivadék Krisztus, aki végeredményben az egész ószövetségi üdvösség-rendnek végső, célja. Akinek az igéretet adta, a görögben általános alany. A törvény annyiban is alatta áll az ígéretnek, hogy ezt Isten közvetlenül adta Ábrahámnak, a törvényt pedig a Sinai-hegyen angyalok által és Mózes közvetítésével. (V. ö. Csel. 7,38. 53; Zsid. 2,2.)
* 20. Igen nehéz vers, melynek már vagy négyszázharminc magyarázata van. Legvalószínűbbnek látszik a következő magyarázat. A közvetítőnek ott van szerepe, ahol még nincs végérvényes intézkedés. A Sinai-hegyi törvényhozásnál Isten számolt a zsidó nép gyengeségével, és ennek szabad elhatározásától tette függővé, hogy a törvényt elfogadja-e és ily módon akar-e Istennek választott népe lenni (Móz. II. 24,3.), ezért szükség volt a közvetítőre; midőn azonban Ábrahámnak az örökérvényű ígéretet adta, Isten teljesen egyedül, csak szent akarata szerint járt el, minden közvetítő nélkül.
* 21. A 19. versben leírt tökéletlen törvény nem ellenkezhetik Isten ígéreteivel. Életet: igazi benső, kegyelmi életet.
* 22. Az Írás a Szentírás. Mindent a bűn alá foglalt: a Szentírás tanúsága szerint az ember önerejéből nem szabadulhat ki a bűn uralmából. (V. ö. Róm. 3,10-18.) Ez a szomorú állapot fölségesen ragyogtatja Isten végtelen jóságát, mely Jézus Krisztus által minden érdemünk nélkül szerzett nekünk szabadulást a bűntől, belső megigazulást, kegyelmi életet és örök boldogságot, illetve ezeknek lehetőségét. (V. ö. a Rómaiakhoz írt levél egész tanítását.) A hívőknek, tehát nem a mózesi törvény követőinek.
* 23. A hit, mely kijelentendő volt: a Krisztusban való élő hit. Őriztettünk: mi zsidók mint rabok, kik súlyosan érezhettük a törvény követelményeit.
* 24. Nevelő, görögül: «paidagógosz». A paedagogus a régi görögöknél és rómaiaknál az a rabszolga volt, aki a gyermeket tanítójához vezette.
* 25-29. A Jézus Krisztusban egybeforrott hívek Ábrahám utódai és az isteni ígéretek örökösei.
* 25. A hit: 1,23. v.
* 26. Már nem vagyunk a paedagogus vezetése alatt, mert Jézus Krisztus által Istennek (szellemileg) nagykorú, szabad gyermekei vagyunk.
* 27. A keresztség Krisztusra történik, mert általa teljesen Krisztuséi leszünk. Krisztust öltöttétek magatokra: Krisztussal (és általa Istennel) a legbensőbb egységbe jutottatok.
* 28. A keresztség az emberek közt megszüntet minden származásbeli, társadalmi és természetes, különbséget Isten országában.
* 29. Végső következtetés: a galaták tehát a Krisztusban való élő hit által az örök javaknak teljes jogú örökösei lettek, – nincs tehát többé semmi szükségük sem a mózesi törvényre.
* 4,1-7. A mózesi törvény kora a kiskorúság és szolgaság ideje volt; Krisztus meghozta nekünk a szabadulást a törvénytől, és minket Istennek teljes joga gyermekeivé tett.
* 1-2. Szt. Pál a jogi életből vett hasonlattal él: míg az örökös kiskorú, nem rendelkezhetik vagyonával, hanem (atyja halála után) gyámjainak fennhatósága alatt áll, és így tényleg nem különbözik a szolgától. A gyámok és gondviselők feladata, a kiskorú örökösnek szellemi neveléséről és javainak kezeléséről gondoskodni. Az atyjától előre meghatározott időig. A Kr. u. I. századbeli római jog szerint a fiúgyermek kiskorúsága általában 14-16. életéve körül ért véget; de az atya életében bármikor végét vethette gyermeke kiskorúságának és azt nagykorúsíthatta. Ha azonban az atya végrendeletben intézkedett gyermeke nagykorúsításának idejéről, ezt az időpontot senki sem változtathatta meg. Szt. Pál hasonlata szerint a mennyei Atya előre megállapította az időt, melyben Fiát az emberiség megváltására (nagykorúsítására) a világba küldte.
* 3. Mi: a keresztények, akár a zsidóságból, akár a pogányságból tértek meg. A világ elemei egyesek szerint a mózesi törvény és az ószövetségi üdvösségi rend; mások szerint (valószínűbben) az égi testeket jelentik, melyek a zsidóknál a különböző ünnepek idejét szabályozták, a pogányoknál meg épen imádás tárgyai voltak. Szt. Pál egyáltalában nem akarja azt mondani, hogy a kinyilatkoztatott zsidó vallás és a pogányság egy színvonalon állnak; de az evangéliumhoz viszonyítva mindkettő tökéletlen. Maga az ószövetségi zsidó vallás is a félelemnek, nem pedig a szeretetnek vallása volt, ezért Szt. Pál joggal mondja azt szolgaságnak.
* 4. Az idők teljessége az az időpont, mely az Isten tervei szerint alkalmas volt arra, hogy az Atya a világba küldje egyszülött Fiát. Elküldé szó világosan tanítja, hogy a Fiú istenségében már emberi születése előtt élt az Atyánál. Az asszony szó csak a nemre vonatkozik, de nem mond ellent a Boldogságos Szűz örök szüzessége tanának. Krisztus a törvény alattvalója lett, mert egész földi életében híven megtartotta Mózes törvényét.
* 5. Igen szép és merész szójáték a 4. vers utolsó szavaival. Azok, kik a törvény alatt voltak: a zsidók. A megváltás fogalma feltételezi a vételár megfizetését, mely ebben az esetben Jézus Krisztus drága vére volt. V. ö. 2, 20. A fogadott fiúság az egész megváltott emberiségnek kincse. Visszanyerjük, miután azt Ádám bűne által elvesztettük volt.
* A 6. vers a görög szerint így hangzik: «Hogy pedig fiak vagytok (az is bizonyítja, hogy) elküldé ...» Az istenfiúság kegyelme együtt jár a Szentlélekkel és az ő adományaival. (Róm. 8,14. 15; Tim. II. 1,7.) Elküldé: a Szentlélek az Atyával és a Fiúval együtt öröktől fogva élő Isten. Mivel a Szentlélek a Fiúnak Lelke, egyszersmind a Fiútól is kell származnia. Ki azt kiáltja: tehát maga a Szentlélek imádkozik a hívek szívében. Abba arámi nyelven «atyát» jelent. Márk 14,36-ból úgy látszik, hogy ebben az időben a palesztinai zsidóknak szokása volt az arámi és a görög felkiáltást együtt használni az imádságban. Szt. Pál gyönyörűen fejezi ki azt a gondolatot, hogy a hívek lelkében imádkozó Szentlélek ugyanúgy könyörög, mint ahogyan az Üdvözítő imádkozott mennyei Atyjához életének legfölségesebb órájában, az Olajfák hegyén.
* 7. Az 1-6. v. gondolatainak összefoglalása. A zsidó vallás és a pogány vallások az embert szolgává tették (3. v.); az evangélium minket Isten fiaivá tesz. A vers első része a görögben így hangzik: «Azért már nem vagy többé szolga ...» Örökös: a mennyei javak örököse az Isién végtelen jósága által. V. ö. Róm. 8,17.
* 8-11. Aki visszatér a mózesi törvényhez, ismét a szolgaság állapotába taszítja magát.
* 8. Akkor: a pogányság állapotában. A pogányok tudatlansága ugyan nem volt mentő körülmény (Róm. 1,18-23.), de mégis csökkentette bűneiket. Amik természet szerint nem istenek: az égi testek és a bálványok. (V. ö. Kor. I. 8,4; 10,19. 20.)
* 9. Most: megtéréstek után. Ismertek vagytok az Isten előlt: Istennek bizalmasai vagytok. (V. ö. Zsolt, 1,6; Jer. 1,5; Ám. 3,2; Kor. I. 13,12.) Az erőtlen és szegényes elemek a mózesi törvény vagy az égitestek. (3. v.)
* 10. A napok a szombatok, a hónapok az új-hold ünnepei, az idők az évről-évre visszatérő főünnepek (húsvét, pünkösd, sátoros ünnep), az esztendők az újév, a szombati év és a jubileumi esztendő. (V. ö. Kol. 2,16.)
* 12-20. Szt. Pálnak lelki gyermekeiért aggódó szíve a múltnak szép emlékeit idézi fel a galatákban.
* 12. Kihagyásos mondat: «Legyetek ti ügy, mint én, egészen Krisztuséi, mert én is egészen a tietek lettem». Más értelmezők ezeket a szavakat a mózesi törvénytől való szabadságra magyarázzák. Semmivel sem bántottatok meg. Ezek a szavak talán valamely előttünk ismeretlen fájdalmas eseményre céloznak.
* 13. A test erőtlensége Szt. Pálnak valamely (előttünk ismeretlen) betegsége, melyben akkor szenvedett, midőn második nagy apostoli útja alkalmával (Csel. 16,6.) először járt a szorosan vett Galáciában. Ami kísértés ékre szolgálhatott testemben: Szt. Pál betegsége, mely könnyen akadálya lehetett volna annak, hogy a galaták az általa hirdetett tanítást elfogadják.
* 14. A galaták Szt. Pált betegsége ellenére is a legnagyobb tisztelettel fogadták.
* 15. Boldogságtok: a galaták egykor boldogoknak vallották magukat, hogy Szt. Pál tanítása által az igazság birtokába juthattak. A szem a legdrágább dolgok jelképe.
* 16. Az igazság Szt. Pál tanítása és jóakaratú figyelmeztetései.
* 17. A mondat alanya a zsidózó tévtanítók. Ki akarnak zárni titeket: az igaz egyházból. A zsidózó tévtanítókat az önzés vezeti.
* 18. A görög szerint: «Jó dolog, ha valakiért jól buzgólkodnak mindenkor ...» Szt. Pál a saját, legszentebb szándékból fakadó buzgóságát szembeállítja a zsidózó tévtanítók önző szándékaival.
* 19. Fiacskáim szó Szt. Pálnak gyöngéd szeretetét fejezi ki a galaták iránt. A szülés fájdalma találó jelképe Szt. Pál aggódó szeretetének.
* 20. Más hányon beszélni: kinek-kinek szükségletei szerint. Szégyenkezem miattatok, a görög szerint: «Bizonytalanságban vagyok felőletek».
* 21-30. Sára és Ágár, illetve gyermekeik történetének előképes értelmezése: a kereszténység Istennek új üdvösségi intézménye, mely a mózesi törvény helyébe lépett. Sára, a hosszú ideig magtalan szabad asszony, az egyházat jelképezi, mely szintén hosszú ideig magtalan volt, de most Isten szabad gyermekeinek anyja. Agár a zsinagógának jelképe, a félelem és szolgaság vallásának, melynek követői nem lehetnek Isten javainak örökösei.
* 21. A törvényt: a mózesi törvénynek azt a részét, mely Sára és Ágár történetéről szól. (Móz. I. 16-21. fej.) Nem olvastátok-e, a görög szerint: «nem hallottátok-e» (nem értitek-e meg)?
* 22. Írva vagyon: 1. a 21. v. magyarázatát. A szolgálótól (Agártól) született Izmael, a szabad asszonytól (Sárától) Izsák.
* 23. Test szerint: pusztán a természet törvénye szerint. Igéret folytán: Isten ígérete szerint, csodás módon.
* 24. Szt. Pál a két asszony történetét alkalmazott értelemben és előképesen magyarázza. Ezek: a görög szerint: a két asszony, kik a két szövetséget jelképezik. Az egyik: az ószövetség, mely a törvény szolgaságára szült.
* 25-26. Az Arábiában fekvő Sinai-hegy igen jól megfelel a Szt. Pál által felállított előképnek, mert Agár a legnevezetesebb arab törzseknek ősanyja. Megfelel: Szt. Pál példázatában. A mostani Jeruzsálem a földi szent város, ellentétben a 26. versben említett magasságbeli Jeruzsálemmel, mely az egyházat jelenti. (V. ö. Zsid. 12,22; Jel. 3,12; 21,2.) Szolgál: a mózesi törvénynek. Szabad: a mózesi törvénytől. A mi anyánk: az összes keresztényeké.
* 27. Iz. 54,1-ből vett idézet, a Hetvenes görög fordítás szerint. A próféta a Babilóniába hurcolt, egy időre Istentől mintegy elhagyott, de azután diadalmasan hazatérő zsidó népről beszél. Az elhagyott: a babiloni fogság idejére Istentől eltaszított zsidóság. A Krisztus eljöveteléig magtalan egyház az összes hívők anyjává lett. (A hasonlatnak alapja Sárának hosszú ideig tartó magtalansága.)
* 28. Mi nem a rabnőnek, hanem a szabad egyháznak vagyunk a gyermekei.
* 29. Akkor: Ábrahám idejében. Aki test szerint született: Izmael; a lélek szerint való: Izsák, mint a keresztények előképe. Üldözte: Móz. I. 21,9. szabad értelmezése; de megjegyzendő, hogy Izmael utódai állandó ellenségei voltak a zsidó népnek. (V. ö. Krón. I. 5,10. 19; Zsolt. 82,6. 7.) Úgy van most is: célzás a keresztények üldöztetéséré a zsidók és zsidózók részéről.
* 30. Móz. I. 21,10. Szt. Pál nem is említi a végső következtetést, de ezt mindenki könnyen megérthette: aki még a mózesi törvény szerint akar élni, nem örökölheti a messiási javakat.
* A 31. vers már 5,1-12. gondolatköréhez tartozik. A görög szövegben az utolsó szavak (mely szabadsággal...), a Vulgátától némileg eltérő alakban az 5. fejezet 1. versét vezetik be.
* 5,1-12. A levél hittani (dogmatikus) részének befejezése: a kötelező körülmetélés és a kötelező mózesi törvény nem egyeztethető össze a Krisztusban való élő hittel és az ebből fakadó megigazulással.
* Az 1. vers a görög szerint így hangzik: «A szabadságra szabadított meg minket Krisztus; legyetek állhatatosak ...» Jézus Krisztus azért váltott meg minket, hogy szabadságunkkal éljünk. Ismét: L 4,9. A szolgaság igája a mózesi törvény.
* 2. Én, Pál: én, az apostol, aki magam is zsidó eredetű vagyok.
* 3. A körülmetélés által lett az ember a zsidó népnek tagja, és vállalta magára Mózes törvényét.
* A 4. vers világosan mutatja, hogy a zsidózók a pogány keresztényeknek nem csupán ajánlották a körülmetélést és a mózesi törvény megtartását, hanem ezt meg is követelték tőlük, hogy tökéletes keresztényekké legyenek. Szt. Pál ezzel szemben a leghatározottabb szavakkal kimondja, hogy a mózesi törvény kötelező voltának elismerése Krisztustól való elszakadást jelent. A kegyelem a megszentelő malaszt.
* 5. A Lélek a keresztények lelkében működő Szentlélek; a hit a Krisztusban való élő hit. (6. v.) Az igazság reménye a megigazulás és ennek következményeképen az örök boldogság.
* 6. Krisztus Jézusban: a vele egyesült életben. Nem ér semmit: a görög szerint: «nincs ereje». A körülmetélés vagy körülmetéletlenség magában véve külső dolog, melynek nincs fontossága a lelki életben.
* 7-12. Szigorú szavak a zsidózó tévtanítók ellen.
* 7. Jól futottatok: Szt. Pál kedvenc hasonlata, mely a keresztény ember életét a mennyország útján való versenyfutásnak mondja. (V. ö. 2,2; Kor. I. 9,24-27; Fil. 3,14; Tim. II. 4,7.) Ki akadályozott meg benneteket? A görög ige a vesenyfutó útját megakadályozó gáncsvetést jelenti. Az igazság a Szt. Pál által hirdetett evangélium.
* 8. Aki titeket hívott: az Isten. (V. ö. 1,6;)
* 9. Közmondás (v. ö. Kor. I. 5,6.), mely a zsidózó tévtanítókra vagy tanításukra vonatkozik.
* 10. Nem lesztek más értelemben: a keresztény tanítást (mások szerint: a titeket fenyegető veszélyt) illetőleg, mint én. Aki megzavar titeket: általában a zsidózó tévtanítók, de semmi esetre sem Szt. Jakab apostol, a jeruzsálemi püspök. Az ítélet a kárhoztató isteni ítélet.
* 11. Úgy látszik, hogy a tévtanítók azzal rágalmazták Szt. Pált, hogy másutt ő is hirdeti a körülmetélés szükséges voltát. (Csel 16,3. L. ott ennek a helynek magyarázatát.) Hogy a zsidók mennyire üldözték Szt. Pált megtérése óta, azt az Apostolok Cselekedeteinek egész második fele lépten-nyomon mutatja. A kereszt botránya az Úr Jézus kereszthalála (a zsidók hatalmas hódítót és földi uralkodót vártak Messiás gyanánt) és főleg az, hogy Szt. Pál tanítása szerint az üdvösség nem a mózesi törvényből, hanem Jézus keresztáldozatából fakad.
* A 12. vers maró gúny. A magyarázók megjegyzik, hogy Szt. Pál jól látja a körülmetélés következményeit: a testi csonkításokhoz szokott galaták mihamar a pogányságba süllyednének vissza.
* A. 13. verssel kezdődik a levélnek erkölcstant része.
13-15. A szeretet nagy parancsának teljesítésével eleget teszünk az egész törvénynek.
Figyelemre méltó, hogy a szabadságot szerető galaták előtt mennyire hangsúlyozza Szt. Pál, hogy a kereszténység a szabadság törvénye, de ez a szabadság nem fajulhat el szabadossággá. A test (13. v.) itt a testi ösztönöket jelenti. (V. ö. Róm. 6,15. skk.)
* 14. L. Móz. III. 19,18. és főleg Máté 5,43-48; 22,39; Márk 12,31; Róm. 13,9; Jak. 2,8.
* 15. Valószínűleg célzás a galaták közt dúló pártviszályokra.
* 16-25. Lélek és test küzdelme; a lélek és a test gyümölcsei.
* 16. A lélek a Szentlélek kegyelmével megerősített emberi lélek lélek szerint járni = a kegyelem és az értelem szava szerint élni. A test kívánságai az alacsony ösztönök.
* 17. Az eredeti bűn gyászos következményei minden emberben. L. Róm. 7,14-25. Hogy ne azt tegyétek: úgy hogy nem azt teszitek.
* 18. V. ö. Róm. 8,2. Nem vagytok a törvény alatt: ahol a kegyelem működik, ott nincs már többé szükség a szigorú törvényre.
* 19-21. Nyilvánvalók: tehát nincs is szükség tiltó törvényre. Jellemző, hogy Szt. Pál a 19-21. v. felsorolásában nem szól a fösvénységről; úgy látszik, hogy a galaták inkább a nagylelkűségre voltak hajlandók. (V. ö. 4,15.) Előre mondom (21. v.): még az isteni ítélet előtt. Előbb is mondottam: élőszóval, tanításaimban. A 21. vers vége Kor. L 6,9. sk.; 15,50; Ef. 5,5-re emlékeztet.
* 22-23. A lélek a Szentlélek vagy az ő kegyelme által vezetett emberi lélek. Gyümölcse: egyes szám, mert az egyes erények egymással összefüggnek. A görög szövegben az erények felsorolása a következő: «szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, nyájasság, jóság, hit, szelídség, megtartóztatás». Ilyenek ellen nincsen törvény: a törvény nem büntetheti azt, aki a kegyelem szavára hallgat.
* 24. Akik pedig Krisztuséi: az összes megkereszteltek. A keresztény ember köteles híven végigharcolni egész életén keresztül a test és lélek harcát, melyről a 17. vers szólt.
* 25. Nem elég Isten malasztjában részesülnünk, hanem annak sugallatait követnünk is kell.
* 26. V. ö. 15. v.
* 6. Az erkölcsi intelmek folytatása.
* 1-6. A felebaráti szeretet gyakorlása: a bűnbeesetteken szelídséggel kell segíteni.
* 1. Ti, kik lelkiek vagytok: kik megértitek azt, hogy mily veszedelem a bűn. Oktassátok: a görög szöveg igéje az orvos működését jelenti, mellyel a kificamodott testrészt helyére visszaigazítja. Versünk utolsó szavai komolyan figyelmeztetnek mindenkit az alázatosságra.
* 2. A teher (az 5. versben is) a bűn, a kísértések általában az emberi élet nyomorúságai. Segítsétek egymást az élet bajainak elviselésében. Krisztus törvénye a szeretet parancsa. (5,14.)
* 4. A komoly lelkiismeretvizsgálat megakadályozza azt, hogy az ember szeretetlenül megítélje felebarátját, és magát annál jobbnak tartsa.
* 5. Fogja hordozni: t. i. az isteni ítélet alkalmával.
* 6. Az ige: Isten igéje. A tanítvány gondoskodjék mesterének anyagi szükségleteiről.
* 7-10. Isten ítélete közel áll minden emberre! (A halál pillanatában.)
* 7. Aki nem él Isten törvénye szerint, valósággal kigúnyolja az Urat.
* 8. Amit az ember vet: egész erkölcsi élete. Testének, a görögben: «testébe». A romlás az örök kárhozat. Test és lélek az 5,16-ban említett értelemben.
* 9. Intelem a végső állhatatosságra. Annak idején: az ítélet alkalmával.
* 10. Míg időnk van: földi életünkben.
* 11-18. A levél befejezése, melyet Szt. Pál nem mondott tollba, hanem sajátkezűleg illesztett az irathoz. Tessz. II. 3,17. is azt mutatja, hogy Szt. Pál sajátkezűleg szokta aláírni leveleit.
* 12. Az apostol még egyszer visszatér levelének egyik főgondola-tára. Test szerint akarnak tetszeni, a ti körülmetéltetésteknek akarnak örülni. Kényszerítenek: rábeszélnek. Úgy látszik, hogy a zsidózó tévtanítók a palesztinai zsidók kegyét keresték és azok üldözései elől akartak menekülni.
* 13. A körülmetéltek: a zsidók és a zsidózó tévtanítók. (V. ö. Csel. 15,10. Hogy testetekkel dicsekedjenek: hogy titeket a körülmetélés után zsidóknak mondhassanak.
* 14. Igen szép ellentét a 12. verssel. Ki által, a görög szerint így is fordítható: «mely által». Az értelem ugyanaz marad. A világ: a világ dicsősége és annak keresése.
* 15. V. ö. 5,6. A legjobb görög kéziratokban ez a vers így hangzik: „Mert sem a körülmetélés nem valami, sem a körülmetéletlenség, hanem az új teremtmény”. Az új teremtmény a kegyelem rendjében élő, Isten által mintegy újjáteremtett ember.
* 16. Mindazok, akik ezt a szabályt (Szt. Pál tanítását a megfeszített Krisztusról) követik: az összes igaz keresztények, főleg a jóindulatú galaták. Istennek Izraelje a keresztény egyház. Istennek újszövetségi választott népe.
* 17. Az Úr Jézus jegyeit viselem: azokban a sebekben, amelyeket Jézusért kaptam. (V. ö. Csel, 14,18; 16,22. 23; Kor. II. 11,23. skk.) Az Úr szó a görögben nem olvasható.
* 18. Végső üdvözlet.