HABAKUK JÖVENDÖLÉSE.
Habakuk születéshelye és életkörülményei ismeretlenek, jövendölésének ideje kétséges. Mivel a kaldeusokról (1,6. s követk.) mint nagy hódítókról, és Júdáról mint általok elnyomottról szól (1,2–11.) a nélkül, hogy egyszersmind valamit említene Jerusalem meghódításáról és pusztúlásáról; hihetőleg ezen események előtt és oly időben jövendölhetett, midőn a kaldeusok már tulsúlylyal birtak Ásiában, s már uralmat gyakoroltak a zsidók felett, tehát az egyiptomi seregnek az Eufratesnél Nabukodonozor által lett legyőzetése után (lásd Jerem. 46. r. 3-ik jegyz.), Joakim országlásának harmadik éve után, 606. évb. Kr. e. (Vesd össze: Jerem. 25,1. Kir. IV. 24,1.), midőn Nabukodonozor Júdát adófizetővé tette. Ha ez időtájban irá magáról a hozzánk jutott jövendölést, és akkor, midőn a hetvenéves fogság kezdődött, még ifjú volt: úgy a fogság vége felé még élhetett, s ugyanazon személy lehetett ama Habakukkal, ki Dániel prófétának ételt vitt az oroszlánbarlangba (Dán. 14,32.). A három rész, melyekre Habakuk jövendölése felosztatik, egy egészet képez A próféta először panaszkodik a Júda-országban uralkodó igazságtalanság és törvénytelenség ellen (1,1–9.), s ezt veti okáúl a kaldeusok általi elnyomatásnak, melyet részletesebben leír (6–11. v.). Ezután kifejezi fájdalmát és reményét, hogy az Isten Júdát nem fogja egészen elpusztítani; de az Isten megvigasztalja őt (12–17. v.) azzal, hogy a kaldeusok birodalma csakhamar el fog pusztúlni (2. r.), mire Habakuk egy hálaadó dicsénekre fakad, melyben Istennek elmúlt és jövendő jótéteményeiről szól (3. r.). A zsidó és keresztény egyház az ő jövendölését kezdettől isteni ihletű irásnak tartotta, valamint méltó csodálat tárgya volt az mindig a gondolatok magas föllengése által, melynélfogva Habakuk legtöbb próféta fölött kitűnik.
Lásd Izai. 13,1.
Az erőszak alatt, melyről itt a próféta honfiai nevében panaszkodik, a kaldeusok ama nyomorgatása értendő, melyet ezek, miután Joakim királyt adófizetővé tették (lásd a bevez.), gyakoroltak. Mások az alsóbbrendűeknek az előkelők általi elnyomatását értik; de miután a 13. v. szerint ez erőszakoskodás világosan a kaldeusokról mondatik, úgy látszik, itt is azt kell érteni.
Hab 1,3
vagy: siralmat.
A kaldeusok befolyást gyakoroltak az igazság kiszolgáltatására is. A héber szerint: A versengés és veszekedés erőt vett.
Hab 1,4
mivel az ellenséget uralkodni hagyod az országban, a jók elcsüggednek, a gonoszok még bátrabbak lesznek.
mely czél az igazság győzelme. A héber szerint: és nem győz az igazság. Mások másképen.
Hab 1,5
E panaszokra maga az Isten feleli: hogy nem csupán Júdát látogatják meg a kaldeusok; e sors fogja érni mind a népeket köröskörűl, míg végre a kaldeusok birodalma maga is elpusztúl. A kaldeusok ezen hatalma és bukása hihetetlennek fog látszani, midőn azt elbeszélik (sz. Jerom.).
Sz. Pál (Ap.cs. 13,40.41.) e szavakat az ő idejebeli hitetlenekre alkalmazza, és vigyázatra inti őket, nehogy azok magasb értelemben teljesedjenek a városnak és templomnak a romaiak által leendő ujabb elpusztításával, melynek a kaldeusok pusztítása csak előképe volt.
Hab 1,6
kik csak imént Nabukodonozor alatt emelkedtek uralkodó néppé Ásiában, miután az asszíriai birodalmat megbuktatták. Lásd a bevez. Az ő eredeti lakhelyök az Asszíriától éjszakra fekvő hegység volt; az asszíriusok használták őket a harczban, s jutalmúl lakhelyeket adtak nekik Babilon körűl, hol csakhamar elég hatalmasok lettek arra, hogy szövetkezve más népekkel az asszíriai birodalmat megbuktassák.
tervei kivitelében.
Kevély önkénye szerint maga szab törvényt és rak terheket.
Hab 1,8
mint a farkasok, melyek estve nyilsebesen rohannak prédájokra, miután egész nap hasztalan álltak lesben és éheztek.
A héber szerint: az ő lovasai eléugratnak, az ő lovasai röpűlnek stb.
azaz: rohamuk, mint az égető szél, t. i. igen gyors.
Győzelmei után elbízza magát, s ez által megbukik. Ez elbizottságot és bukást önmagának és istenének tulajdoníthatja. Sz. Jeromos ezt Dán. 3,4.-re alkalmazza. A héber szerint: Azután megifjodik az ő kedve, tovább megyen, és vétkezik; ezen hatalma az ő istene (hadjárataiban mindegyre elbizottabb lesz, s annyira elkevélyedik, hogy hatalmát bálványának tartja).
Hab 1,12
A próféta, elszomorodva a kaldeusoknak itt hirdetett hatalmán, mely alatt Júda szenved, és még többet fog szenvedni, új reményre éled, s visszaidézi emlékezetébe, mennyi jósággal volt Isten kezdettől a választott néphez, miből következteti, hogy népét nem hagyja végképen elveszni.
Uram! hogy igaz itéleteidet végrehajtsad és minket megbüntess, azért támasztottad ellenünk a hatalmas Nabukodonozor királyt, nem pedig, hogy minket végképen elveszíts.
Hab 1,13
Te az igaztalanságot és nyomort, mely a kaldeusok által közénk jött, tovább nem nézheted.
Mikép nézheted el, habár rövid időre is, hogy az istentelen pogányok rajtunk uralkodjanak? mikép tűrheted, hogy minket elnyeljenek, kik bár vétkeztünk, de náloknál mégis igazabbak vagyunk?
Miért helyeztél minket a halak és férgek állapotába, melyek egészen védtelenek? Itt, úgy látszik, czélzás van Joakim és más előkelők elhurczoltatására. Lásd Kir. IV. 24. r. 2-ik jegyz.
Hab 1,15
Nabukodonozor.
A hálló, varsa és horog alatt a kaldeusok fegyverei és összes hadi mestersége értendő.
Azért isteníti fegyvereit. A többi régi népek között ezt a scithák is megtették.
az Istennek, – mikép vitassam meg tovább Isten előtt ügyemet, melyet eléje terjesztettem. A héber szerint: és mit kellene felelnem panaszom után (1,12–17.). E szavak: „Az én őrhelyemen állok vala, és megállapodám az erősségen,“ képleges értelemben veendők s ezt jelentik: Elkészültem látomás nyerésére. A próféták a jövendőbe tett látásuk állapotát, a magas tornyokból vagy őrhelyekről való kilátáshoz hasonlítják, a miért magokat látóknak is nevezik. Lásd Izai. 21,8.
A régi időkben fa- vagy elefántcsont-táblákat borítottak be viaszszal; e táblákra iróvesszővel könnyen lehetett vésni betűket, melyek igen olvashatók voltak, mivel az elefántcsont vagy fa fehérsége a viaszon átlátszott.
Hab 2,3
annak teljesedése.
Hab 2,3
a hetven évtől. A próféta hirdeti a kaldeus birodalomnak a persák által leendő bukását és a zsidók megszabadúlását.
A hetven értelmező görög fordítása így adja: Ha ő (Isten azt teljesíteni) késik, várjad őt, mert bizonyosan eljő, és nem halasztja el. Sz. Pál használja e szavakat (Zsid. 10,37.) és Krisztusra alkalmazza, a mennyiben ő azokat, kik üdvösségöket béketűrésben munkálják, egykoron örökké megjutalmazza. Sz. Pál ez alkalmazást annál inkább megengedhette magának, mivel a babiloni fogságból való szabadúlás, melyről itt szó vagyon (4-ik jegyz.), előképe volt a Krisztus által végbevitt váltságnak.
Hab 2,4
Mások a hébert így: Ime a kinek lelke fölfuvalkodott (a látomásnak nem hisz), az azáltal nem lesz igaz (boldog).
azaz: a ki pedig hiszen a látomásban és annak teljesedésében, s így hiszi a babiloni birodalom bukását és a fogságból való szabadúlást: az élni fog e hitben és boldog lesz, üdvözűl. A hetven értelmező szerint e vers így van: A ki (a hittől) elvonja magát, abban nem talál tetszést az én lelkem, az igaz pedig az én hitemből él. Sz. Pál szerint, ez igék a Krisztusban való hitre és az ő váltságmunkájára vonatkoznak, a mennyiben ez előképezve volt a fogságból való szabadúlással és a babiloni birodalom bukásával.
E szavakkal kezdődik a jövendölés a kaldeusok ellen. A próféta a babiloni birodalmat egy kevély férfiú személyében állítja elé. Mint az ivó, megcsalatva a bortól, nem telik el, míg végre megtántorodik s a földre rogy, úgy jár a kevély kaldeus is; végre megszégyenűl, s hódítási vágya, mely telhetetlen, romlásba dönti őt. A héber szerint: A bor elkábítja a férfiút, ki vakmerő, s helyben nem marad, föltátja torkát, mint stb. Mások másképen.
Az igazságtalan jószág olyan, mint a rakás sár, melyet az ember terhére gyüjt magának, mely a sírban rája nehezedik, és itéletét súlyosabbá teszi.
melyeket még nem hajtottál uralmad alá.
Jaj a kaldeusnak és mindannak, ki igaztalan úton gyüjt kincseket, hogy az által magát szükség esetére biztosítsa. „Magasan rakni fészket“ képleg annyit jelent, mint „magát biztosítani“. E kép a sasról vétetett, mely szirtoromra rakja fészkét, hogy azt hozzáférhetlenné tegye. Úgy látszik Babilon városra van itt czélzás, mely széles falairól és magas tornyairól nevezetes volt.
Mások a hébert így: Gyalázatra lettél házadnak; s midőn sok népet pusztítottál, magadnak szerzél romlást.
Minden a te kegyetlenkedéseidről szól és boszúért kiált. A héber szerint: és a kapocs megfelel a fából.
De nem az Isten megengedése-e az, hogy a népek nagy erőfeszítései a tűzben elenyésznek, megsemmisűlnek? A kaldeusok is a tűz számára építették városukat. Vesd össze: Jerem. 51,58.
Igy emelkedik az emberi nagyság romjain az Isten országa, s a föld kerekségét elárasztja áldásaival, mint a víz a tenger öblét. Ez akkor teljesedett, mikor a négy nagy világbirodalom bukása után Krisztus szellemi országa fölemelkedett. Lásd Dániel 2. 7. r.
Jaj a kaldeusnak, ki a népekkel szövetségre lép, de álnok szándékkal; ki a hatalmas segély színe alatt magához csábítja őket, hogy azután a veszedelemben elhagyhassa, és bukásán örvendhessen.
Hab 2,16
Igyál te is az isteni büntetések poharából, hogy szintén elveszsz. A héber szerint: Igyál te is, és mutasd ki szemérmedet. Érezd te is az Úr haragját tengyalázatodra. A szemérem felfödözése, képe a legnagyobb meggyaláztatásnak.
A részegség, képe a büntetésnek; annak következései, a tántorgás, elesés, okádás, képei a büntetőitélet által előidézett romlásnak.
Hab 2,17
A pusztítás, melyet te egykoron törvényszegőleg a Libanon tájain véghezvittél, tenmagadra fog szállani. Vesd össze: Izai. 37,24.
elijeszt tégedet; személycsere. Valamint te a Libanon vadait annak pusztításakor elkergetted, úgy fogsz te lakhelyedből elűzetni.
Hab 2,18
A kikre bizalmadat építetted, valamennyi bálványod sem fog akkor rajtad segíteni.
Hab 2,18
A héber szerint: az öntött kép, a hazug jósló (melytől hazug jövendölések jőnek)?
A bálványozás esztelenségéről, s annak a keresztények között divatozó finomabb neméről lásd Izai. 44,12. Jerem. 10,3–5. Baruk 6. r. 9-ik jegyz. Bölcs. 13,11–19. 15,7. s követk.
Hab 2,19
és segíts!
jövendölhet-e, adhat-e tanácsot, tehet-e valamit a szükségben?
Ellenben az igaz Isten valósággal jelen van templomában, a föld minden lakója félje és tisztelje őt. A hallgatás a tiszteleti félelem eredménye.
E szavak által, több értelmező véleménye szerint, azt akarta a próféta kijelenteni, hogy a következő könyörgéssel Istenhez azért járúl, hogy megkövesse a tudatlanságért, melynél fogva az előbbiekben az isteni gondviselésről Istennel vetekedni merészkedett. A héber szerint …imádsága Sigjanotra, azaz, siralomének-formára. Mások ez alatt valami hangszert értenek.
Hab 3,2
Uram! a te fönebbi szavaidból hallottam a büntető itéletről, mely népemre és a kaldeusokra jőni fog.
Hab 3,2
Az Isten munkája az ő népe megszabadítása. Már kétszer kiszabadította azt az egyiptomi szolgaságból; most könyörög a próféta, hogy a következő évek folytán is szabadítsa meg a szorongatásokból, melyekbe a kaldeusok által jutni fog, s ez által újítsa meg munkáját. Hogy könyörgésének erőt adjon, magasztalja Istent, mint szabadítót, ki népét Egyiptomból a vörös tengeren át Sinai hegyéhez, és Józue alatt az igéret földére vezérlette. Erre, pillanatnyi csüggedés után, kifejezi erős bizodalmát, hogy Isten az ő népét a jövendő szorongatásokból ki fogja szabadítani. A régibb sz. atyák (Ciprián, Euseb, Ágoston, Jeromos, Theodoret, Cirill) szerint, a próféta Krisztus váltságmunkáját magasztalja, s annak bekövetkezését reményli. Ez annyiból egészen megfelel a dolog természetének, a mennyiben valamint az Egyiptomból, úgy a babiloni fogságból való kiszabadítás előképezte az egész emberiségnek Krisztus által véghez viendett váltságát, és a mennyiben az ó szövetség szabadító Jehovája nem más, mint az Isten Fia. Vesd össze: Ezekiel 1.
melyet te néped megszabadításában már kitűntettél, mint következik.
Hab 3,3
A héber szerint: Témanból – egy Édom uralma alá tartozó táj és város neve szirtes Arábiában.
Hab 3,3
mely Sinai hegyétől éjszak felé nehány mértföldnyire fekszik. A próféta ama förgetegre czéloz, melyet Isten Sinai hegyén összevont, hogy abból a törvényt hirdesse. Lásd Móz. II. 19,16. s követk. Ő e nagy természeti tüneményt mintegy kezességeűl veszi Izrael jővendő szabadúlásának Isten mindenhatósága által. A héberben a Sela szó van hozzá adva, melyről lásd Zsolt. 3. 12-ik jegyz.
Az ég és föld teljes az ő dicsőségével és hatalmával, jóságával és irgalmával. Téman a jobb felőli helyet jelenti; Fárán a dicsőség helyét. Az Atya jobbjáról, az örök dicsőségből jött ki az Isten Fia, hogy a váltság munkáját e földön véghez vigye. Onnan uralkodik ő minden ellenségén (Zsolt. 109.), s onnan jő el itéletre az idők végezetével.
Hab 3,4
Isten képe a természetben a világosság. Az Isten Fia magát világ világosságának nevezte.
hatalom van kezében. Luk. 1,69. Krisztus üdvösség szarvának neveztetik.
Hab 3,5
Színe előtt elhullanak a választott nép minden ellenségei. Ez egyenesen az Isten által elpusztított kananeusokra vonatkozik az igéret földére lett bevonúláskor; magasb értelemben pedig az üdv elleneire, a halálra, gonosz lélekre, pokolra, melyeket Krisztus legyőzött.
A héber szerint: előtte mennek ki a ragadozó madarak (hogy a megölt ellenség hulláit fölemészszék).
Hab 3,6
Ő, mint a föld legfőbb ura, az igéret földét választja Izrael birtokáúl.
Hab 3,6
a kananeusokat.
semmi sem áll ellene, mikor ő öröktől fogva határozott végzéseit annak idején végrehajtja. Igy enyésztek el Krisztus előtt mind a nagy világbirodalmak (Dániel 2,7. s követk.), és minden nemzetek (Zsolt. 2.).
Szerecsenország és Mádián (Arábiában) vétkességök öntudatában reszketnek, midőn az Úr nagy tetteit hallják a Kánaán földére lett bevonúláskor. – Szerecsenország és Mádián (Zsolt. 67,32. Izai. 60,6.) a legkevésbbé fogékony népek, meghódolnak a Messiásnak.
Hab 3,8
A próféta a vörös tengeren (Móz. II. 14.) és a Jordánon (Józue 3.) való átmenetre czéloz, valamint a következőkben átalán leirja Istennek (és a Krisztusnak) ellenállhatlan hatalmát.
mint hős, hogy az ellentől megszabadíts. Isten szekeréről, mint a váltság jelképéről, lásd Ezekiel 1.
Hab 3,9
Izrael nemzetségeinek, hogy megsemmisítsd elleneiket. Mások a héber szöveg e homályos szavait így fordítják: Előtünt a kézív, jóllaknak a parancsoló nyilai.
forrásokat fakasztasz a földből. Czélzás Móz. II. 17,6. és Móz. IV. 20,21.-re.
Ama viharnál (3. v.), melyből Isten a törvényt adta, megrendült a természet, a vizek árja folyt és mindent elözönlött; alant dörgött, fent minden imádkozott. A héber szerint: A mélység (a tenger) szózatát adja (zajong); magasra emeli kezeit (magasra emelkednek habjai). Vagy képlet nélkül: Eljövetekor a dolgok nagy forradalma következett be. A földrengés és egyéb rendkivüli természet-tünemények a nagy fölforgatások képei. Joel 2,10. Náhum 1,5. Némelyek szerint a vörös tenger is érthető, melynek habjai, a zsidók átmenete alatt, mind a két oldalról kezek gyanánt nyúltak fölfelé.
Hab 3,11
Czélzás Józ. 10,13.-ra.
az izraeliták, oltalmad alatt.
A héber szerint: összezúzod.
Hab 3,13
a néppel, mely itt fölkentnek, azaz, Isten számára fölszenteltnek mondatik. Vesd össze: Krón. I. 16,22. Krisztus Jézus tanítványai is az ő neve után fölkenteknek, keresztényeknek neveztetnek. Mások szerint: Mózessel.
Hab 3,13
te megsemmisíted az istentelenek hatalmát az antikrisztust, a sátánt. Lásd Móz. I. 3,15.
teljes mezítelenségében, gyalázatában állítsd elé.
Hab 3,14
minket szétszórni. A próféta a nép nevében szól.
Czélzás az izraeliták után incselkedő egyiptomiakra. Móz. II. 14.
Czélzás a vörös tengeren történt átkelésre.
Hab 3,16
A próféta visszatér a 2. v. gondolataihoz; megvallja, hogy midőn a kijelentést vette népének bekövetkezendő veszedelméről, egészen elcsüggedett, s még most is le van verve.
Hab 3,16
alig mertem kimondani, s még most is alig merem.
Oh bár meghalnék, bár a rothadás és férgek martaléka lennék, hogy ne látnám a bekövetkező büntetőitélet napját, hanem népünkhöz jutnék, mely (Ábrahám kebelében) készen áll, várva a jövendő üdvözűlést. A próféta meghalni óhajt, hogy ne legyen tanúja az inségnek, melyre az ő népe jutni fog. E nyomor egyenesen a babiloni fogság, azután, tágasabb és fensőbb értelemben, ama szorongatás, melybe az anyaszentegyház a kereszténységnek ellenszegűlő világbirodalom, különösen pedig utolsó időkben az antikrisztus által jut. Mások a hébert így: Rothadás hat csontomba (csontaim porlani kezdenek a rémülés miatt), és térdeim reszketnek, mivel meg kell maradnom a szorongatás napjáig, melyen népem ellen feljő megtámadója.
Az igéret földe azután egészen terméketlen lesz és elpusztúl. Magasb értelemben ez a szellemi terméketlenségre vonatkozik az anyaszentegyház szorongatott napjaiban, különösen az utolsó időben. Vesd össze: Máté 24,12.
A próféta ismét bizalomra bátorítja magát, s a nép nevében kifejezi reményét, hogy az Úr ki fogja azt szabadítani a fogságból, hogy az gyorsan visszatér, s ismét letelepszik a hazai hegyeken.
Hab 3,19
és a népé.
A héber szerint: szarvasokéi, és magas helyeimre visz engem. A karelnöknek húros hangszerre. Azaz: ez ének a karelnöknek adandó, hogy énekelje és húros hangszerrel kisérje.