JELENÉSEK KÖNYVE SZENT JÁNOS APOSTOLTÓL.
A jelenések könyve (Apokalipszis) egyetlen az új szövetségi szent könyvek között, melyben csaknem kizárólag jövendölések foglaltatnak. Előadja a Messiás országának további fejlődését a földön, mikép győzedelmeskedett két főellenségén, a zsidóságon és pogányságon, és mikép megyen az át az örökkévaló mennyei országba az Úr eljövetele után világ végezetével. Mindezeket a jelképes látomások egész sorozatában rajzolja, melyek fölötte mesterségesen vagyis inkább csodálatosan függenek össze egymással, és tökéletes képét adják, az Isten anyaszentegyháza viszontagságainak a földön, első küzdelmeitől fogva teljes befejezéseig mindenek végezetével. A bevezető látomásban közlött tárgy után az egész könyv két főszakaszra oszlik (1,19.); először rajzolja a jelent, a kis-ásiai egyházak állapotját, melyek egyszersmind az egész anyaszentegyház képét ábrázolják (2,3.); azután pedig a jövendőt, t. i. az egyház küzdelmeit és győzedelmeit ellenségei fölött (4–22. r.). E jövendölésben először az adatik elő, miképen küzd a kereszténység a zsidósággal, és mikép győzi le ezt. Jerusalem elpusztúl. A látomások hosszú során át élénken festetik a büntető itélet, mely fokonkint következik be az országra, a városra és templomra, míg végre mindezek elpusztúlása határozattá lesz és kihirdettetik (4–12. r.). A zsidóságon nyert győzelem előadása után áttér sz. János ama diadal megjövendölésére, melyet Krisztus anyaszentegyháza a pogányság fölött is tartani fog, mely azonnal Jerusalem elpusztulása után sokkal dühösebben és nagyobb erővel fog törni a kereszténység kiírtására. A pogányság minden hatalmasságával – és a keresztények kis serege lépnek föl egymás ellen a harcztéren. Isten a szent ügy mellett harczolók részére áll, s a jelképes látomások sorozatában előadatik a romai birodalom bukása, a bálványozó s undoksággal teljes fővárosnak, Romának megaláztatása (13–19. r.); és hogy azután sok ideig (ezer évig) a kereszténység fog uralkodni a világon (20,1–6.). Miután a sátán ily hosszú időn át meg lesz fosztva hatalmától, és azt nem gyakorolhatja az emberek elcsábitására úgy, mint a pogány bálványozás korszakában: az idők vége felé még egyszer hatalmat nyer a világ elcsábitására. Ekkor a harcz újra kezdődik. A keresztény név ellenségei mindent elkövetnek, hogy a kereszténységet kiírtsák, de hasztalan. Krisztus megjelen. A sátán minden követőivel együtt pokolra taszíttatik, a halottak feltámadnak, megitéltetnek, és az eddig földi anyaszentegyház átmegyen, felolvad a mennyeibe (20,7–22,15.); ezzel, rövid intés adatván még a jövendölés komoly figyelembe vételére, az egész könyv befejeztetik (22,16–21.). Ez a jelenések fönséges tartalma.
Hogy e könyvnek szerzője sz. János apostol, tulajdon bizonyságtételéből kitűnik, mivel önmagát nevezi szerzőnek (1,1. 4,9. 22,8.). Azon gyanús föltevést, mintha valamely csaló álnokúl szúrta volna be ezen nevet, megczáfolja az egész könyv szelleme, mely tiszta, szent, komoly és apostoli szellem, megfenyít minden tisztátalant és istentelenséget, úgy hogy a szerzőnek magának ily szelleműnek kellett lennie, tehát csaló nem lehetett. Sz. János mellett szólnak az atyák legrégibb tanúságai, úgymint Papias, sz. János tanitványa, ki az Apokalipszis szerzőjeűl Jánost, az idősbet (az egyházi szolgát) nevezi, s ezalatt kétségkivűl azon apostolt érti, ki magát leveleiben így nevezte (Ján. II. 1. és Ján. III. 1.); továbbá Ireneus, Origenes. Ha találkoztak is még a 4-ik században némelyek, kik a szerző neve iránt haboztak, de miután a 4-ik és 5-ik században a romai és kartágói zsinatok a régi hagyományokat összeszedték és megvizsgálták, az egész kathol. anyaszentegyházban átalános lett a meggyőződés, hogy a jelenések könyve sz. János apostol hiteles irata, és azért isteni eredetű és tekintélyű. Ama vélemény, mintha e könyvet sz. János apostol kortársa, az eretnek Cerintus írta volna, hihetőleg onnan támadott, mivel abban az ezeréves országról szóló jövendölés előfordúl. Azonban e jövendölés olyannyira különbözik attól, mit Cerintus e tárgyról írt (lásd 20. r. 19-ik jegyz.) és átalán a jelenések egész tartalma oly ellentétben van azzal, mit Cerintus tanított és cselekedett, hogy e tévtanító nem lehetett ama sz. könyv szerzője. – A mi az időt illeti, melyben e könyv iratott, némelyek Nero, mások Domitzián korára teszik azt. Azonban az utóbbi vélemény ellen szól a könyv írásmódja és nyelve, mely egészen más, keményebb és gyalúlatlanabb, mint az evangéliomé, melyet sz. János ez utóbbi időben írt (lásd a bevezetést János evangéliomához); különösen ellenkezik pedig e véleménynyel a könyvnek egész első szakasza, mely világosan Jerusalemnek és a templomnak pusztúlását jövendöli, tehát azok fenállását még föltételezi (11,1.) s e szerint ellene szól Domitzián korszakának is, melyben a város és templom már el volt pusztúlva. Tanácsosabb tehát e könyv iratását Nero uralkodásának idejére tenni, mely a zsidó háborút megelőzte, és a keresztények véres üldöztetéséről nevezetes, mit a könyv is föltételez (17,6.). Igy tehát iratásának ideje Nero uralkodásának végső éveire, Kr. u. 67. vagy 68. évre, vagy a Nero halála után azonnal bekövetkezett viharteljes időszakra esnék. – Hol írta sz. János e könyvet, azt sem lehet biztosan meghatározni; mert a látomások, melyekre méltóvá tétetett, Patmos szigetén történtek ugyan (1,9.), de vajjon ott írta-e le azokat, vagy más helyen, nem lehet meghatározni. – A mi pedig e tartalomdús könyv értelmezését illeti, alig van egy a szent könyvek között, mely annyiféleképen és néha oly ferdén magyaráztatott volna, mint ez; azonban e balmagyarázatnak oka nem maga a könyv, melynek tartalma, egészben véve, világos és nagyobb részt önmagából megfejthető, hanem okai az értelmezők, kik mindenféle különczködő eszméket kerestek abban, s akartak belőle a legnagyobb önkénynyel kimagyarázni. Ha az értelmező szorosan ragaszkodik azon magasztos eszméhez – mi a kereszténység diadala a zsidóság és pogányság fölött – mely az egészből határozottan és világosan kitűnik, – és az arra vonatkozó jelképeket egyszerűen ezen könyv és a szentírás szólásmódja szerint értelmezi, meg fog győződni arról, hogy a jelenések könyve, egészben véve, épen nem zárt, hanem nyitott könyv, kijelentés, mint maga szerzője is nevezte, melyet olvasóival megértetni bizonyosan szándéka volt. Különben a hivő keresztényre nézve, e könyv olvasása s a tartalmáról való elmélkedés, mire annak végén az Üdvözítő is int, nagy vigasztalásnak és bő tanúlságnak lehet kútfeje; mivel abban látja, hogy a kereszténység egy ideig ugyan üldöztetik, de végre minden ellenségei fölött dicsőségesen diadalmaskodik; s hallván az Úrnak abból feléje hangzó hivását: Ime hamar eljövök!… szorgalmasan elkészűl, hogy menyekzős ruhában mehessen eléje, és nála az élet fájáról ehessék és az élet kútforrásából ihassék mindörökre.
Jel 1,1
Lásd Ján. 3,35. 37-ik jegyz.
Jel 1,1
Ez a „csakhamar“ nem úgy értendő, mintha az e könyvben kijelentett eseményeknek még az apostol idejében, vagy nem sokára azok megiratása után kellett volna megtörténniök, mert az isteni, tehát a prófétai nézlet szerint is, ezer év annyi, mint egy nap (Péter II. 3,8.); azonban e kifejezés annyiból mégis betűszerint való, a mennyiben amaz események már a legközelebb jövőben kezdődtek teljesedni. Lásd e jövendöléseknek ezen lassankinti teljesedéséről Jel. 5,2. 3-ik jegyz.
Jel 1,1
Jézus szolgáinak nevezik magokat az apostolok (Rom. 1,1. Péter II. 1,1. Jakab 1,1. Júdás 1.).
mint eszközét. Isten angyalok által működik (Zsid. 1,14. Dániel 10. r. 24-ik jegyz.).
Lásd Ján. 1,14. 20,30. 21,24. Ján. I. 1,1.
mert csakhamar bekövetkezik a teljesedés. Lásd a 2-ik jegyz.
Jel 1,4
Értetik a hét fő egyházközség Kis-Ásiában (2. és 3. r.). E könyv ugyan tartalmánál fogva minden kereszténynek szól, de mivel János a nevezett egyházközségekkel különös viszonyban volt, meghagyatott neki (11. v.), hogy a nyert kijelentéseket először azokkal közölje. Ezek itt mint részek az egész helyett, az egész anyaszentegyház helyett vétetnek, mely egészben ugyanazon képet tűnteti elő, mint a minő ez egyes egyházakról adatik.
Jel 1,4
Lásd Rom. 1,7.
Jel 1,4
az Örökkévalótól, ki a jelent, múltat és jövendőt összefoglalja az örökkévalóságban. Igy neveztetik a magát kijelentő Isten, az Isten Fia; mert a kijelentés fokonkint az időben történik, és az ő, itéletre leendő eljövetével végződik. Lásd Móz. II. 3,14.15.
és ama szent angyaloktól, kiknek Isten a legnagyobb hatalmat adta, hogy üdvösségtek eszközlésére együtt működjenek. Lásd Zsid. 1,14. Ők együttműködnek, mivel Istentől számunkra kegyelmet esdenek és sugallásaikkal minket gyámolítanak. A hét angyalról Isten trónja előtt, lásd Tóbiás 12,15.
Jel 1,5
az Isten Fiától, ki emberré lett, és mint Messiás megjelent.
Jel 1,5
a ki híven, egészen úgy, mint Atyja rábízta, tett bizonyságot az igazságról. Ján. 18,37.
Jel 1,5
Lásd Kor. I. 15,20. Kolossz. 1,18.
Jel 1,5
Lásd Zsolt. 2.
Lásd Rom. 3,25. Zsid. 1,3. Engesztelő halála által tett Jézus eleget bűneinkért, és megszerzette nekünk a kegyelmet, mely által megtérhetünk, és azontúl a vétkektől őrizkedhetünk.
E szavakból tűnik ki a keresztény ember viszonya az Istenhez, Jézus akar bennünk, mint az ő országában uralkodni, és ez által minket királyokká tenni. Ez megtörténik, ha neki hűséggel, engedelmességgel és szeretettel hódolunk. Ő Istennek, az ő Atyjának papjaivá tesz minket, hogy magunkat és mindenünket neki feláldozni készek legyünk. Lásd Péter I. 2,9.
Jel 1,7
fényes felhőkön, fényes ködben (Máté 17,5. 24,30.).
Jel 1,7
Lásd Zakar. 12,10.
Jel 1,7
az itélet miatt, melyet ő tesz (lásd Máté 24,10.).
Bizonyosan megtörténik ez, ő jön, ő jön! Az Úr eljövetele, az ő diadala minden ellenségei fölött – tárgya ezen könyvnek, azért van itt már kezdetben arról említés.
Alfa kezdet, Ómega vég; mert tudva van, hogy az Alfa első, az Ómega utolsó betűje a görög ABC-ének. Krisztus, az Isten Fia az, ki által minden teremtetett, és ő egyszersmind végczélja minden teremtménynek.
Jel 1,9
ki, mint keresztény, részese vagyok mindazon üldözéseknek és szenvedéseknek, melyek a keresztényeket érik, de részese az uralomnak is, mely nekik igértetett (6. v.), és békével tűrök. Krisztus Jézusban lenni, tesz, kereszténynek lenni. Lásd Rom. 6,5.
Jel 1,9
Patmosz, most Palmoza, a sziget-tengeren, Ikaria sziget és a milétusi hegyfok között van. Terméketlen és egészségtelen sziget, puszta kőszirt, erdőség és földek nélkül, csak mintegy 300 lakossal.
mivel az Isten igéjét hirdettem, és az igazságról bizonyságot tettem (12-ik jegyz.). Lásd a bevezetést sz. János evangéliomához és e könyvhöz.
Jel 1,10
Lélekben elragadtattam gondolataim és érzelmeim szokott köre fölött. A lelki elragadtatás oly rendkivüli állapot, melyben az ember külső érzékeinek használata nélkül, csak belső érzülete által fogja fel és szemléli a képeket és ábrázolatokat, melyek neki a szellemvilágban mutattatnak.
Jel 1,10
a hét első napján, vasárnapon, mely már kezdetben istenitiszteletre rendeltetett a szombat helyett. Lásd Kor. I. 16,2.
az izraeliták harsonaszóval hivattak össze ünnepeikre.
Jel 1,11
a mit most látni és hallani fogsz.
Efezusban, mely e hét város között legnagyobb és legnépesebb vala, élt sz. János, mint főpásztor, mielőtt számkivettetett, a többiek körötte mintegy fiók-községeket képeztek, melyeket ő szeretett és meglátogatott, melyekre, mint főpásztor, gondot viselt. – Mivel az Úr eljövetele és itélete teszi e könyv tárgyát, ennélfogva a hét egyházközségben megdicséri és megrója, a mi dicséretre és megrovásra méltó, hogy amaz eljövetelre méltóképen elkészűljenek.
Jel 1,12
Úgy tetszett nekem, mintha megfordúltam volna.
a hét egyházközség jelképét (20. v.). Vesd össze: Máté 5,15.
Jel 1,13
emberhez hasonlót (Dániel 7,13.). Jézus hívei között megjelen, és az ő hívei az arany gyertyatartók, melyeken a világosság messze körűl megvilágosítja a világot. A tartó a gyertyával, jelentik az ismeret fényét, az arany a tiszta szeretetet; a világosság és szeretet – élete az egyházközségnek. Minden keresztény község tehát, mely e szép nevet hiába nem viseli, a világra nézve világosság, Krisztusra nézve oly hely, hol ő jelen van; Krisztus anyaszentegyháza Krisztustól nyeri világosságát, és közli azt a világgal.
felöltözve főpapi ruhába (Móz. II. 28,5.).
Jel 1,14
A fehér haj – jele az agg kornak és méltóságnak. Jézus igaz Isten az igaz Istentől, Örökkévaló az Örökkévalótól (Ján. 8,57.58.).
ez a mindentudót jellemzi, kinek szemei előtt semmi sincs elrejtve.
Jel 1,15
ő a rendíthetlen és hajthatatlan bíró, ki a dicsőség teljes fényében fog megjelenni (Jel. 10,1.).
szózata megrendíti, elkábítja az álmélkodó szivet.
Jel 2,24
az egyházközségek hét elöljárója, püspöke (20. v.). A keresztény községek elöljáróit Krisztus jobbkezén hordozza; ő azokról oly kevéssé feledkezhetik el, mint jobbkezéről az ember. Csillagoknak neveztetnek, mert a községben világítanak és annak irányt adnak. Ők mintegy kormánypálcza, melylyel ő a jámbor keresztényeket igazgatja.
Jel 1,16
A birói szó, mely az elmét, a lelket és testet elválasztja. Lásd Zsid. 4,12.
Képe a mindent éltető és áldó erőnek.
Jel 1,17
Kézföltevés által közlötte Krisztus különben is az isteni erőt (Máté 19,13.15.).
Lásd a 8. v.
Hatalmam van a halálból föltámasztani, és a pokolból megszabadítani. A kulcsok – jelképei a hatalomnak (Máté 16,19.). Jézus föltámaszt a halálból, midőn a bűntől s ez által a pokoltól megszabadít, egykor a testeket is eléhíja a sírokból. A pokol alatt átalán az alvilág értetik, mely két helyet foglal magában, a pokoltornáczát vagy tisztító-helyet, és az elkárhozottak helyét. Lásd Péter I. 3,19.
Ird föl a jelenést (11–16. v.), az ásiai hét egyházközség állapotát, a mint én rajzolni fogom (2. 3. r.), és a jelen állapothoz csatlakozó jövendő eseményeket (5. r. s követk.).
A görög szó, mely itt angyalnak fordítva, tulajdonképen küldöttet, hirnököt jelent, s így itt egyértelmű az apostollal, mi követet jelent. Az egyházközségek angyalai tehát az apostolok, t. i. a püspökök, az egyházközségek elöljárói. Lásd Tim. I. 3,1.
Jel 2,1
apostolának, püspökének. Lásd Jel. 1. r. 45-ik jegyz. – Sz. János a kis-ásiai hét egyház alatt egyszersmind az egész anyaszentegyházat érti s jelenti; ezek leirásában röviden előadván, hogy az anyaszentegyház csaknem mindig fog üldöztetni, (mert néha pihen, békében hagyatik), de soha le nem győzetik, sőt végre is ő győz, ellenségei pedig legyőzetnek, megbuknak. Osztályrésze a kereszténynek harczolni, tűrni az Úr Jézussal azon biztos reményben, hogy ővele győzni is fogunk. S ezt bővebben kitűnteti a 4–22. r.
Jel 2,1
Lásd Jel. 1,16.
Jel. 1,13.
Jel 2,2
nem tartasz velök, hanem őket megjobbítani és büntetni törekszel. A gonoszok alatt különösen a tévtanítók és ezek párthivei értetnek. Lásd Péter II. 2,13–15.
Némelyek a te községedben hamisan apostolokúl adták ki magokat, te vizsgálat alá vetted tanításukat, mint ez nem mindenki, hanem a püspök dolga, és fölfedezted a csalást.
az első szeretetbuzgalmat mindennemű jócselekedetekben (5. v.); mert a keresztény ember nem tesz a jóban kivételt.
Jel 2,5
A görög szerint: hamar eljövök.
a községet t. i. a szentegyházat tőled és a te helyedről elveszen, és másnak adom. Ez természetes következés. A lanyha püspök lanyhává teszi az egyházközséget; s így azonnal elveszti ennek javát, a szenteket, az igazakat, és lassankint, ha nem következik be a megtérés, a kereszténység annak helyén megszűnik, és máshová telepszik.
A nikolaiták eretneksége, némely értelmezők szerint, ama Miklóstól származik, ki a diakonusok között (Apost.cs. 6,5.) említtetik. A nikolaitákról, legalább a későbbiekről, tudva van, hogy a leggyalázatosabb förtelmet űzték, s a nők közös használatát megengedték.
Jel 2,7
a Szentlélek belőlem (Krisztusból).
Az élet fája a paradicsomban, mennyben, Jézus Krisztus; a fa gyümölcse az Isten bírása, az örök boldogság. – A földi paradicsom az élet fájával (Móz. I. 2,9. 3,22.) képe volt a mennyeinek (Luk. 23,43.).
Jel 2,9
Némely görög kéziratok szerint: Tudom a te cselekedeteidet, a te szorongatásodat stb.
Jel 2,9
jámborságban és erényben (Máté 6,20. Kor. I. 1,5.).
te az én nevemért szidalmaztatni fogsz a zsidóktól, kik csak külsőleg azok, de nem belsőleg, valóban pedig (Rom. 2,28.29.) a sátán hordájának méltók neveztetni, mivel Jézus Krisztust megtagadják, és az ő hiveit üldözik. Hogy a zsidók üldözték a keresztényeket Szmirnában, kitűnik a vértanúk történelméből.
Jel 2,10
Az egyházi történetiró Euzebius szerint, e jövendölés után csakhamar kemény üldözés támadt a keresztények ellen Kis-Ásiában; ebben halt meg az akkori szmirnai püspök, sz. Polikarp is vértanúhalállal.
Jel 2,10
t. i. több napig. A tíz itt kerekszám. Némelyek ez alatt a romai császárok alatt történt tíz rendbeli keresztény-üldözést értik, mások a Domitzián császár alatti üldözést, mely tíz évig tartott. Az előbbi értelmezés a szöveggel és összefüggéssel megegyezőbb.
Lásd Máté 10,22. Jakab 1,12.
az örök haláltól. Lásd Jel. 21,8.
Jel 2,13
A görög szerint: Tudom a te cselekedeteidet, és hogy hol lakol.
Jel 2,13
hol fő székhelye van a bálványozásnak és istentelenségnek, lehet mondani, hogy a sátán ott ütötte fel székhelyét. Pergamusban volt egy templom Eskuláp tiszteletére.
de te mégis híven ragaszkodtál Krisztus nevéhez, és megvallottad a hitet, s még Antipás vértanú-halála sem ingatott meg. – Antipásról nincs bővebb tudomás.
Lásd Móz. IV. 24,14. 14-ik jegyz. 25,1. s követk. 31,16. Péter II. 2,15.
Lásd itt a 9-ik jegyz.
Jel 2,16
Ne légy késedelmes e tévtan elnyomásában.
az én igém kardjával rámérem a büntetést. Lásd Jel. 19,15.21. 1,16.
Jel 2,17
titokteljes égi kenyeret, enmagamat adom, ki az élet kenyere vagyok (Ján. 6,35.). E szavak ama zsidó hagyományra czéloznak, melynélfogva a templomnak Nabukodonozor által lett fölégetésekor a frigyszekrény a mannaedénynyel együtt elrejtetett, a Messiás idejében pedig ismét fel fog találtatni. Fel is találtatott az, de nem földi, hanem lelki módon, a mennyiben Krisztus az élő frigyszekrény, az élő szentély. Lásd Makkab. II. 2,7. 5-ik jegyz.
Jel 2,17
Azoknak, kik a nyilvános pályatéren győzelmesek lettek, fehér kőtáblácskát volt szokás adni, melyet elékellett mutatniok, hogy a jutalmat megnyerjék. A fehér kő jelképe a tisztaságnak és ártatlanságnak, melyért a keresztény az örök jutalmat, az Isten fiává fogadtatást nyeri cserébe.
Jel 2,17
Isten Fia, az üdv örököse.
ez új névvel örök üdvösség jár, melyet senki sem ismerhet és mérhet meg, hanem csak a ki annak maga részese lett.
a püspök és egyházközsége tökéletesebben gyakorolták a jót, mint előbb.
Jezabel asszony alatt hihetőleg ugyanazon tévtanítók értetnek, kikről előbb volt szó 6. 14. 15. v. Azért bélyegeztetnek meg e jelentő névvel, mert Jezabal királyné volt az (Kir. III. 16,31.), ki az izraeliták között a bálványozásra tartós alapot vetett. Más értelmezők más, valóságos nőt értenek.
Jel 2,22
a kín és gyötrelem ágyába.
az Istennel való szövetséget feltörik, Istenhez és parancsaihoz hűtelenek lesznek.
Jel 2,23
Valamint kiírtattak Jezabel utódai (Kir. IV. 10,14.), úgy ezen tévtanítók párthívei is erőszakos halállal halnak meg.
Tudja meg minden egyházközség, hogy az Isten Fia mindentudó, ki a legtitkosabb bűnöket is látja (Jerem. 17,10.), igazságos és mindenható, ki mindenkinek úgy fizet a mint érdemli, a nélkül, hogy valaki a büntetéstől elrejtezhetnék.
Jel 2,24
nektek, elöljáró társaidnak és a többieknek, kik még nem csábíttattak el a községben.
Jel 2,24
kik menten maradtak e sátáni tanítás ragályától, melyet az ő párthivei mély titoknak mondanak.
nem akarok más terhet rakni rátok, mint a melyek a kereszténység megvallásával már együttjárnak e világon.
Jel 2,28
Mindez (26–28. v.) tulajdonképen Jézus Krisztusnak igértetett (Zsolt. 2,6.), de benne egyszersmind minden igaz híveinek, kik őbenne nemcsak itt a világot, a pogány érzületet legyőzik (Ján. I. 5,4.), hanem egykor a világot, az istenteleneket itélni is fogják (Máté 19,28.).
enmagamat adom neki. Lásd Jel. 22,16.
Jel 3,1
ki Ura a legfőbb lelkeknek (Jel. 1,4.) és az anyaszentegyház elöljáróinak (Jel. 1,20.).
Ugy látszik, hogy életed tökéletes, hited erős, szereteted benső, de hiányzik nálad az éberség, magad sem élsz tökéletesen, hiveid közől is sokan egészen elvesztették a kegyelem életét.
Jel 3,3
emlékezzél meg a tanitásról, melyre téged oktattak, és a fölszentelésről, melyet Krisztus nyájának legeltetésére nyertél. Lásd Tim. I. 4,16.
véletlenűl fog rád rohanni büntetőitéletem. Lásd Máté 24,43. Tessz. I. 5,2. Máté 25,1.13.
Jel 3,4
kik lelköket a hamis tanítás és gonosz élet által meg nem fertőztették.
nagy dicsőségben (Máté 17,2.).
Jel 3,5
Luk. 10,20. Zsid. 12,23. Jel. 13,8. 20,12. 21,27.
Máté 10,32.
Jel 3,7
ki Dávid házában uralkodó hatalommal bír. A kulcs a hatalom jelvénye (Jel. 1,18.). Dávid, Izrael országának dicső királya, saját háza, saját országa helyett, ez pedig átalán az Isten országa helyett vétetik, mivel az izraeliták országa előképe volt Isten anyaszentegyházának.
Ha megnyitja a mennyországot, hogy abba valakit fölvegyen, ebben senki sem gátolhatja; a kit pedig az üdvözűltek társaságából kizár, a kit arra érdemetlennek nyilvánít, ezt sem tilthatja senki.
Ime alkalmat nyujtottam neked, hogy sokakat téríthess a kereszténységre, mit senki sem hiusíthat meg. Lásd Kor. I. 16,9.
Lásd Jel. 2,9.
Jel 3,10
parancsomat, hogy béketűrő légy.
Mivel oly béketűrő voltál, megcselekszem, hogy te az átalános nehéz kisértetekből, melyek a föld kerekségét, a romai birodalmat érni fogják, sértetlenűl menekedjél meg. A háborúk, zsarolások az elfajúlt romai császárok alatt napi renden voltak, ehhez járúltak még a leghevesebb üldözések a keresztények ellen. Krisztus az ő egyházközségének igéri, hogy ama szorongatások vagy épen nem fogják érni, vagy azokból lelki sérelem nélkül fognak kilépni.
Jel 3,11
mert az élet rövid.
Jel 3,11
ragaszkodjál az igaz tanításhoz, és a szerint élj.
Lásd Tim. II. 4,8.
Jel 3,12
biztos állapotot szerzek neki mennyországban.
megjelelem őt, mint Isten fiát, mint az új, a mennyei Jerusalem polgárát, mint keresztényt. – Az új Jerusalem az anyaszentegyház; mennyből alászállottnak mondatik, mivel természeténél fogva mennyei az, mennyei kegyelmekkel bír, és mennyei javakra vezet.
Jel 3,14
a mindent megerősitő, az igazságos.
Jel 3,14
Lásd Jel. 1,5.8.
az Ige, ki által minden teremtetett (Ján. 1,3. Kolossz. 1,16.), vagy az újrateremtésnek, az emberek újjászületésének szerzője (Galat. 6,15. Kolossz. 3,10.).
Tudom, hogy sem jó nem vagy, sem rosz; bárcsak valamelyik volnál! Krisztus ezzel nem azt akarja mondani, hogy a roszak tán kedvesek előtte, hanem azt, hogy a bűnös állapot gyakran kevésbbé veszélyes, mint a lanyhaság; a mennyiben a nyilvánvaló bűnösök könnyebben vezéreltetnek lelki inségök élénk ismeretére, míg az egykedvű lanyhák öncsalódásukban (17. v.) magokat még tökéleteseknek tartják, s így meg sem gyógyúlhatnak.
mint a lágymeleg víz undort ébreszt, úgy a lanyhaság utálat és megvetés tárgya az Isten előtt. Ő határozott hitet, határozott szeretetet kiván.
Jel 3,17
Én megnyertem a keresztény tökéletességet, nincs szükségem további előhaladásra.
Teljes önámításban vagy, gazdagnak tartod magadat belső szeretetre nézve, és szegény vagy; ékesnek külső jócselekedetekben, és mezítelen vagy; világosan látónak az igazságban, és vak vagy.
A szegénynek szent szeretetre van szüksége, ez a tűzben megpróbált arany; a mezítelennek szent, jócselekedetekre, ez a fehér ruha, az ártatlan élet jelképe; a vaknak magasabb bölcseségre, ezt jelenti a szemkenőcs, mely a látást megerősíti.
Az eddig mondottak igen fájdalmasak lehettek, a püspökre nézve; de vigasztalására hozzáteszi az Úr, hogy habár szigorú is, épen e szigor bizonyítványa az ő szeretetének.
Jel 3,20
Ime én mindig készen vagyok elfogadni megtérésedet, és szüntelen intelek arra, majd kegyelmem belső sugallásával, majd szenvedések és viszontagságok által.
Vacsorálni valakivel, képe a legbensőbb viszonynak, úgy, hogy értelme ez: Avval a legszorosabban egyesűlök. Az étkezés itt vacsorának mondatik, mivel ez élet mintegy estének tekinthető, mely a jövendő élet napját megelőzi.
Jel 3,21
Lásd Tim. II. 2,12.
a mint én is, mint ember, munkámat befejeztem, minden akadályt legyőztem, és azért emberiségem szerint is a dicsőséget megnyertem.
„Ha tekintjük a levelek tartalmát, melyeket Jézus Krisztus az egyházközségekhez intézett, a többek között különös megjegyzésre méltó: a) hogy Jézus Krisztus mennyire kárhoztat minden közönyösséget a hit tanítmányaira nézve, s mennyire szivünkre köti, hogy a kereszténység igaz tanához szorosan ragaszkodjunk; b) mennyire kell buzgólkodniok a püspököknek, hogy a hamis tanoknak ellenálljanak, s azok terjedését akadályozzák; c) mennyire sürget Jézus az egyetlen igaz hitnek határozott, erős megvallására; d) mennyire int bennünket tevékeny szeretetre, mely a gonoszt legyőzi, s érdemekben akar gazdag lenni.“
Jel 4,1
Eddig sz. Jánosnak a jelen (Jel. 1,19.) volt kinyilatkoztatva, a hét egyházközség akkori állapotja, hogy hiányát mindenik kipótolja, s az Úrnak közelítő itéleteire, az Úr eljövetelére méltólag előkészüljön. Most következik ezen jövendő itélet kijelentése, az t. i. minek történni kell (Jel. 1,19.). Mivel a jövendő Isten örök végzetében el van rejtve, annak kijelentése csak Istentől eredhet; ő tehát mennyei dicsőségében jelen meg, és ezen megjelenés képei a bevezetést itt következő kijelentéseihez a jövendőnek.
Jel 4,1
Lásd Jel. 1,10.
Már megjegyeztük, hogy sz. Jánosnak mind ez lelkében tűnt elé. Az ő fölmenete is tehát nem volt valóságos, testileg történt fölmenet.
Jel 4,2
És azonnal látám az elragadtatás állapotában (Jel. 1,16.) a következőt.
Jel 4,2
A trón – képe az Isten végtelen uralmának.
Mivel alább (5,8.9.) a Báránynak ugyanazon istenitisztelet mutattatik, mint a trónon ülőnek, nincs kétség benne, hogy a trónon ülő alatt az Atya isteni személye értetik. A Szentlélek, mint mindkettőjök Lelke, velök együtt értetik. Izaiásnál 6. r. Ezekielnél 1. r. és Dánielnél 7. r. Istennek hasonló jelenései fordúlnak elő, de az isteni személyek megkülönböztetése nélkül, mert ez tökéletesen csak az új szövetségben lőn kijelentve. Lásd Ezekiel 1. r. 45-ik jegyz.
Jel 4,3
A jáspis többszinű, átlátszó drágakő, a szárdis vöröses tűzfénynyel ragyogó drágakő. Amaz jelképezi az Isten szentségét, ez igazságát.
A szivárvány kedves jele az Isten irgalmának (Móz. I. 9,13–17. Ezekiel 1,28.). A szivárványban a zöld szín legkellemesebben tűnik elé, azért tulajdoníttatik neki e szín különösen. Ime a szentség, igazság és irgalom, mint főtulajdonai az isteni Lénynek.
Mivel a „vének“ nevezete alatt papok értetnek (Apost.cs. 11,30.), s itt e papok aranykoronákkal jelennek meg, tehát valószinűleg a választottak egész seregét jelképezik; mert Péter I. 2,9. a keresztények papi és királyi méltósággal bírnak. A huszonnégyes szám vagy azért választatott, mivel a papi osztályoknak 24 főnöke volt (Krón. I. 24,4.), vagy pedig az ó frigy tizenkét patriarkája-, s az új szövetség tizenkét apostoláért (Máté 19,28.), hogy ez által mind a két szövetség szentei összefoglaltassanak. Székeken ülnek, uralmok jeléűl, s fehér ruhákban vannak a tisztaság és szentség jelentéseűl.
Jel 4,5
A villámlás, mennydörgés, jelképei az Isten fönséges közellétének (Móz. II. 19,16.).
a szent angyalok. A hetes szent szám e szellemi lények nagy sokaságát fejezi ki. Lásd Jel. 1,4.
Jel 4,6
ez további képe az Istenséget környező dicsőségnek; minden dicső volt, még a talaj is, melyen a trón és székek állottak.
Jel 4,6
magán a trónon, mindenik oldal közepén (nem szegletein) s így a trón körűl, tehát mind a négy oldalon voltak az élő lények. Ezek ugyanazok melyeket Ezekiel próféta (1,5. s követk.) leírt, s keruboknak nevezett, kik a szerafokkal első rangú angyalok (Izai. 6. r.). Hogy a kerubok négyes számmal vétettek, ez valószinűleg azért történt, mivel a négyes szám a régi jeltanban a tökélyt jelképezte.
ez jelképe az ő messze és mélyen ható belátásuknak.
A kerubok azon angyalok, kiknek az emberek javára működő Isten hatalmat adott a földön, hogy Isten országát a földön megalapítsák és megszilárdítsák. Mivel különféle módon működnek Isten parancsából, különféle alak adatik nekik, és pedig négyféle, mivel a megváltó Isten az emberek üdvözitésére tett működésében négyféle minőségben jelentette ki magát, t. i. mint király, mint engesztelő, mint emberbarát, mint Úr Isten. A megváltó Isten ezen tulajdonainak jelképzéseűl az első alaknak oroszlán, az állatkirály alakja van, a másodiknak tuloké, mely az ó szövetségben engesztelő áldozatállat volt, a harmadik kerub emberi alak, jelentvén Istennek emberbaráti szeretetét, a negyedik kerub alakja röpűlő sasé, mely az ó korban Isten madarának tartatott, s az éleslátást és isteniséget jelképezte. Lásd a kerubokról bővebben Ezekiel 1. r. 14-ik jegyz.
Jel 4,8
A szárnyak a gyorsaságot jelentik, melylyel ezen lények Isten rendeleteit az emberek üdvére teljesítik, jelentik egyszersmind az Isten gyors készségét, melylyel ő az emberek üdvén működik.
A görög szerint: nincs nyugtok éjjel-nappal, és kiáltják. – Szűntelen el vannak foglalva Isten szolgálatában, és minden cselekvésök az Isten dicsérete.
annak érzetében, hogy előtte mindnyájan semmik, hogy minden dicsőség őt illeti.
E könyvet nem olyannak kell képzelni, minők a mi könyveink. A régieknél a könyvek tekercsek voltak, ezeket csak a belső oldalon írták be, azután összegöngyölték, bekötötték vagy be is pecsételték, ha tartalmoknak titokban kellett maradni. A fönebbi tekercsről mondatik, hogy kivűl is be volt írva. Ez azt akarja jelenteni, hogy az igen bő tartalmú. Mondatik, hogy be van pecsételve hét pecséttel, azon hét főtárgy jelentéseűl, mely a hét jelenésben vala kinyilvánúlandó. A trónon ülő tartja a könyvet, mivel a jövendő Isten végzésében rejlik (Móz. V. 32,34. Dán. 12,4.9.).
Jel 5,2
a legerősebb angyalok egyikét (Efez. 1,21.).
A jövendőség titkait ki fedezheti föl és ki valósíthatja? Itt kezdődik a jövendő kijelentése. Mindaz, mi az 5. résztől a 13. részig kijelentetik, egy összefüggő jövendölést képez; mert a hét pecsétről szóló látomás keresztűlvonúl az 5–11. részeken, és a 12. részben van annak befejező jelenete. Mit tárgyaz e jövendölés, az arra nézve, ki a kijelentést önmagából, saját szövegéből értelmezi, és a maga véleményének beletolásától óvakodik, nem lehet kétséges. Ezen tárgy nem más, mint a zsidóság bukása, fölötte a kereszténység győzelme, és az isteni büntető itélet, mely ezen bukást és győzelmet előidézi. Hogy az egész jövendölésben a zsidóságot kell érteni, világos jelek mutatják. Nemcsak hogy a büntető itélet azon szókkal fejeztetik ki, melyeket Krisztus Jerusalem pusztulásáról, s az evvel összekötött szorongatásokról használt (Jel. 6,13. s követk.), hanem a büntetés határozottan a zsidókat éri, valamint az abból kimenekűltek is egyenesen zsidóknak neveztetnek (Jel. 7. r.). Továbbá megjövendöltetik a templom és a szent város bevétele a pogányok által (Jel. 11,1.2.). Ezen világos útmutatásnál a zsidókat érendő itéletre, önkényt felmerűl továbbá az a kérdés, vajjon a hirdetett büntető itéletek csak a közel jövőről, a zsidó állam és templom pusztulásáról szólnak-e? vagy, mint ez a jövendöléseknél oly gyakran, sőt közönségesen megtörténik (Izai. 24. r. 1-ső jegyz. Jerem. 32. r. 1-ső jegyz. Ezekiel 20. r. 36-ik jegyz.), a további messze jövendőt is illetik? – Mivel Krisztus is összecsatolta Jerusalem pusztulásáról mondott jövendöléseit azokkal, melyeket az idők végezetével tartandó közitéletről nyilvánitott, s mind a két eseményt úgy állította össze egy képpé, hogy ugyanazon szavak mind a két eseményt jelölik (lásd Máté 24. r.): itt is föl kell tennünk, hogy a zsidóság bukásáról előfordúló kifejezések még további teljesedést is nyernek az utolsó időben, ha azoknak kimerítő értelme a közel jövőben föl nem található. Mint van ez a jövendölés egyes részeinél, a magyarázat kimutatja az illető helyeken. A mi pedig abban az egyes részletek összefüggését illeti, ezek ily sorozatban csatlakoznak egymáshoz: A jövendőség föltárása Jézus Krisztusnak van föntartva (5. r.); Krisztus valóban föltárja azt és hirdeti, hogy ő a zsidóság fölött győzni fog (Jel. 6,2.), hogy háború (6,4.), éhség (6,5) és halál (6,8.) jő a zsidókra. A szentek, kik a zsidóktól vértanú-halált szenvedtek, könyörögnek, hogy e diadal jőjön el, s ezáltal az ő ártatlanúl kiontott vérök az Istenért boszúltassék meg (6,9–11.). Ezután a legiszonyúbb büntetések bekövetkezése hirdettetik és végrehajtatik (6,12. s követk.). Azonban, hogy a büntető itélet a választottakat, a megtért zsidókat is ne érje, ezek még az itélet bekövetkezése előtt biztosíttatnak, és magának az Istennek oltalma alá vétetnek (7. r.). Ekkor a választottak könyörgésére bekövetkeznek a büntetések (8,2–5.). Hat angyal hirdeti és méri e büntetéseket fokozatos emelkedéssel (8,7–9,21.). A szövetség angyala, Jézust képviselve, hirdeti a zsidóság végpusztulását (10. r.), a templom különféle szorongatások között átadatik a pogányoknak (11,1–14.), mire a hetedik angyal a kereszténység győzedelmét hirdeti a zsidóság fölött (11,15–19.), mely még egy látomásban jelképeztetik (12. r.). Igy képezi az egész jövendölés mintegy első szakaszát ama nagy eseménynek, a kereszténység győzelmét a pogányság fölött, melyhez azután a 13. r. a második szakasz t. i. Krisztus győzelme a pogányság fölött, csatlakozik.
Jel 5,3
sem az alvilágban (pokolban, a tisztító helyen).
Semmi teremtmény nem födözhette fel az isteni végzéseket, s nem valósíthatta; ezt csak az Isten Fia tehette, ki az Atyától minden hatalmat nyert, hogy minden elleneit lábai zsámolyává tegye.
János mély fájdalmat érzett; mert ha a jövendő akkor föl nem nyittatik, nem hirdettetik, nem valósúl, a kereszténység nem vivta volna ki a győzedelemet ellenségei fölött.
Jel 5,5
Lásd Jel. 4,4.
Jel 5,5
Igy neveztetik Jézus, a Messiás, mivel Júda nemzetségéből vette származását (Móz. I. 49,9.10.), és mint egy oroszlán, diadalmasan legyőzte minden elleneit, a világot, a halált és pokolt.
Dávid ivadéka. Lásd Máté 1,1.
Jel 5,6
Lásd Jel. 4,6.
Jel 5,6
t. i. a Bárány az Isten trónja és a vének közt levő tér közepén volt. A Bárány az Isten Fia, ki ezen jelkép alatt jelen meg, mivel mint engesztelő-áldozat ártatlanúl és békén tűrve halt meg érettünk. Lásd Izai. 53,7. Apost.cs. 8,32.
Jel 5,6
szenvedésének sebhelyei, mint győzelmének jelei rajta voltak.
Jel 5,6
A szarvak a hatalmat jelképezik (Luk. 1,69.). A hetes szám nagyságot fejez ki. A Bárány tehát rendkivüli hatalommal bírt.
Lásd Jel. 4,5.
Jel 5,8
midőn készűlt a könyvet megnyitni, a pecséthez nyúlt (Jel. 6,1.). A görög szerint: és midőn a könyvet vette.
Jel 5,8
Mert a jövőnek megfejtése, hirdetése és valósulása, az isteni ügynek győzelemre vezérlése, a legnagyobb isteni jótétemény, melyért méltó imádást és hálát adni.
Jel 5,8
Hárfazengés hirdette az Isten dicséretét. (Zsolt. 32,2. 91,4.).
Az illatszer az imádságot jelképezi, melyet e vének, e szentek szüntelenűl fölajánlanak az Istennek.
Jel 5,9
hálaéneket a megváltásért, mely a váltság véghez vitele előtt nem énekeltethetett.
Jel 5,9
Következik az ének tartalma.
Te megfejtheted a jövendőt, és Isten ügyét győzelemre segítheted; mert te vagy a Megváltó.
Jel 5,10
Lásd Jel. 1,6.
mi a földön élő keresztények személyében fogunk uralkodni, midőn a kereszténységet győzedelemre segíted.
Jel 5,12
A görög szerint: gazdagságot.
Venni – itt egyszersmind adni is jelent. Méltó a Bárány, hogy iránta istenitiszteletet mutassunk.
Megjegyzendő: Valamint az első hat pecsét felbontása által a könyv nem nyittatott meg egészen, mivel a hetedik pecsét annak végét még zárva tartotta, és a hat pecsét felbontása csak előkészület volt a teljes megnyitáshoz: úgy azt is, mi e hat pecsét felbontásánál hirdettetik, nem úgy kell érteni, mint a valóságosan már betörő büntetőitélet hirdetését, hanem csak mint az ahhoz való előkészület hirdetését. Az alatt nem a büntető itéletet már mérő, hanem az arra készülő Úr, átalán az előkészületi jelenet értendő. Lásd ennek összefüggéséről az előbbivel és következővel Jel. 5. r. 3-ik jegyz.
Az Úr készülőben van ügyének a zsidóság fölött (lásd Jel. 5. r. 3-ik jegyz.) diadalt szerzeni, és Isten győzelmet ad annak. A kézives, fehér, győzelmi lovon, diadalkoszorúval, Jézus Krisztus. Zakariásnál 1,8. piros pejlovon ül. A három következő pecsét szorosan összefügg egymással; ezek a győző kiséretét jelentik, és kifejezik, hogy a zsidókat háború lepi el (4. v.), éhség fogja legérzékenyebben kínozni (5. 6. v.), és kard és mirigyhalál által vesznek el (7. 8. v.).
A lovas mérleget tart kezében élelmi szerek megmérésére, melyek úgy ki vannak szabva, hogy mindenkinek csak igen szűken jut, és nem tetszése szerint adatik.
Jel 6,6
egy mérték csak annyi lehetett, mennyit egy rabszolga napi élelmére a legszűkebben nyert. A termény olcsóságához képest Palesztinában ez igen nagy ár volt.
ebben ne legyen hiány. – Mily nagy volt az éhség Jerusalemnek Títus, római vezér által véghezvitt ostroma alatt, tudva van a történelemből. Oly nagy fokra hágott az inség, hogy egy, különben jómódú anya saját gyermekét ölte le és főzte meg eledelűl.
A pecséteknek gyorsan egymás után következett felbontása kétségkivűl azt jelenti, hogy az Úr, ki már fölkészűlt, nem akar késni büntető itéleteinek végrehajtásával.
Jel 6,8
A görög szerint: És látám, és ime.
A görög szerint: a föld negyedrészén. – Mint a történelem beszéli, Jerusalem ostroma alatt minden utcza annyira eltelt holttestekkel, s a halandóság oly nagy volt, hogy egy évnegyed alatt száztizenötezer nyolczszáznyolczvan hulla vitetett ki a kapuhoz, és hatszázezer hányatott le a falakon, martalékúl az ebeknek, sakáloknak stb.
Azok lelkei, kik Krisztus előtt és Krisztus óta hitök állhatatos megvallásaért vértanú-halált szenvedtek, kérdik most (10. v.), vajjon az isteni boszúállás következik-e hamar? Ezen kérdés alkalmas összefüggésben van a négy pecséttel, mert az indúlásra való készület után alkalmasan következik a fölhívás a föltett szándék valósitására. Vértanúk teszik e fölhivást, mert különösen ők voltak azok, kik az Isten országának ellenségeitől szenvedni kényszerűltek. Sz. János az oltár alatt látja őket. Mivel t. i. az ég, melyben az apostol a pecsétek felbontását látta, templom gyanánt tűnt elé, melynek, mint a földi templomnak szentélyébe, egy ajtó nyílt (Jel. 4,1.), tehát volt abban áldozatoltár is; és mivel az ó szövetségben az áldozatállatok vérét az oltár lábainál volt szokás elhinteni (Móz. III. 16,12. s követk.), tehát azok lelkei, kik áldozatúl ölettek meg Isten dicsőségeért, a vértanúk lelkei a mennyei áldozatoltár alatt voltak. Valószinűleg ezen alapszik a kath. egyháznak ama szokása, melynél fogva az oltárkő alá, melyen a sz. áldozat bemutattatik, a szent vértanúk ereklyéit teszi.
azoknak szintoly istentelen utódain, kik a bűnben megátalkodtak, s oly érzelműek voltak, mint atyáik. Lásd Máté 23,29–36. Megjegyzendő: hogy a vértanúk nem önmagokért kérték az isteni boszút, hanem, hogy az Isten igazsága megdicsőíttessék, hogy az Istent féljék és megtérjenek. Ez, úgymond sz. Ágoston, a vértanúk igazságos és könyörűletteljes boszúja, kérni az Istent, hogy a bűn országa, mely őket üldözte, szűnjék meg.
Jel 6,11
Dicsőségök, melyet Istennél bírtak (lásd Jel. 3,4.5.) megerősíttetett.
Isten végzése szerint, mielőtt a zsidókra bekövetkeznék a teljes büntetés, azok Istentől választott és meghatározott számának be kellett telni, kik a zsidóktól vértanú-halált valának szenvedendők, s így be kellett telni a zsidók bűnmértékének is. Lásd Máté 23,34–37. Luk. 11,41–51. E szavak is bizonyítják, hogy az első négy pecsétnél nincs még hirdetve a büntető itéletnek valóságos bekövetkezése. Lásd az 1. v.
A vértanúk könyörgése meghallgattatott. Nem következik ugyan még be maga a büntető itélet, hanem annak közvetlen előhirnökei, a nagy változás az elemekben, jelek az égen, melyek nagy eseményeket szoktak megelőzni (Joel 2,10. Makkab. II. 5,2. 2-ik jegyz.).
Valamint az összegöngyölt könyvtekercsből (lásd Jel. 5,1.) mitsem lehet olvasni, úgy az égen is mitsem lehet többé látni.
Az itt említett jelenések közvetlenűl a zsidókra mért büntető itéletek előhirnökeiűl veendők; ezt kivánja nem csak az összefüggés, minthogy előbb és utóbb is e büntető itéletekről vagyon szó; hanem Krisztus (Máté 24,21.29.34.) és az apostolok (Apost.cs. 2,19.20.) is mint azok előjeleit hirdették, és a történelem megerősíti azok valódi bekövetkezését. A zsidó történetíró, Flav. József beszéli, mily rémítő égi jelek előzték meg a zsidóháborút, s leírja a végső kétségbeesést, melynélfogva a zsidók hegyekbe és barlangokba futottak, s hirtelen halálukat kivánták, hogy a lassú kínzásoktól megmenekedjenek. A földrengés, a hegyek és szigetek kimozdúlása nem következett be ugyan betű szerint; de igen jelentő képe a római hadseregek nagy mozgalmainak, melyek minden tájakról Palesztinába húzódtak. Igy tehát a fönebbi jövendölés a legközelebb jövendőről szól. De annak jelentése ezáltal még nincs kimerítve; mert valamint Krisztus (Máté 24. r.) majdnem ugyanazon szavak alatt nemcsak Jerusalem pusztulásának előjeleit, hanem egyszersmind az utolsó itélet előhírnökeit is értette: nincs kétség benne, hogy sz. János is a fönebbi erős kifejezések alatt közvetlenűl ugyan ama zsidó háborús események előjeleit értette, de tökéletes értelemben egyszersmind a világitélet előpostáit jelentette. A világitélet előtt bekövetkező büntetések különösen ugyan a pogányokból lett keresztényeket fogják érni, mivel ez időben közöttök a hit majd egészen kialudva (Luk. 18,8. Joel 3,2. 3-ik jegyz.), a zsidónép ellenben megtérve lesz (Rom. 11,25.), és úgy látszik, mintha a fennirt büntetések hirdetése ide nem illenék, mivel itt a zsidókra mért büntető itéletről van szó; de mivel a pogányokból lett keresztények léptek a zsidók helyére, s lelki Izraellé lettek, és az írásban úgy is neveztetnek (Zakar. 12,1. 1-ső jegyz. Rom. 9,7. s követk.), e szerint mind a két vonatkozás a korábbi és későbbi időre jól megférhet egymással.
Mielőtt az eddigi előjelek által (Jel. 6,12. s követk.) hirdetett romlás bekövetkeznék, Isten megemlékezik övéiről, és a mint Krisztus előre megmondotta, hogy a nagy szorongatások idején a választottak Isten különös oltalma alá vétetnek (Máté 24,22.24.31.), úgy történt ez most, midőn Isten az ő itéletének valósulását addig halasztja, míg övéi biztosságba nem tétetnek. Az összefüggésről lásd Jel. 5,1. 3-ik jegyz. A szél, prófétai szólásmód szerint, szorongatást, inséget jelent (Dániel 7,2.), úgy hogy a szöveg értelme ez: Az angyalok Isten parancsából még tartózkodnak végrehajtani az isteni büntetőitéletet.
Jel 7,2
honnan minden jó, mint áldás jő.
ki a megoltalmazandó, biztosságba helyzendő választottakat megjelöli, azaz, megmenti, biztosítja. Lásd Jel. 14,1.
míg biztosságba nem helyezzük őket. A megjelölés képe Ezekielből (9,4.) vétetett.
És hallám, hogy Izrael minden nemzetségéből igen sokan valának a választottak, kik a jerusalemi pusztúlás szorongatásaiból megmentettek, biztosíttattak. A fönebbi kerekszám összege az 5–8. versekben megnevezetteknek, és jelenti átalán: igen nagy számú választottak. A történelem igazolja e jövendölés beteljesedését. Midőn Cesztius romai hadvezér Jerusalem ostromlására jött, egy egész hónapig táborozott hadseregével a város előtt, de ismét visszavonúlt. A palesztinai keresztények, a zsidókból megtért keresztények, megemlékezvén Jézus utasításáról (Máté 24,16.), használták ez alkalmat és eltávoztak, részint Pellába vonúltak, túl a Jordánon, részint elszéledtek Ásia és Europa különféle tájaira. Midőn azután Títus a várost igen szoros ostromzár alá vette, egyetlen egy keresztény sem volt már abban.
Lévi gyakran nem emlittetik Izrael nemzetségei között (Móz. IV. 1,5–15.49.), mivel az oltári szolgálattal kellett foglalkoznia; itt azonban, hol keresztényekről van szó, a többi nemzetségek sorában áll, mivel a kereszténységben az oltári szolgálat nincs különös népnek vagy nemzetségnek föltartva.
Jel 7,8
József, az ő fia, Efraim, helyett vétetik itt.
Dán nemzetsége, mely bálványozással kitünőleg megbélyegezte magát, ki van zárva, annak jelentéseűl, hogy mindazok, kik ahhoz hasonlítanak, a világot istennél inkább szeretik, az ő sorsában osztoznak, s nem lesz részök a választottságban. Dán nemzetségében ütötte fel először fejét a bálványozás (Birák 18. r.), és az ő kerületében volt Jeroboám borja. (Kir. III. 12,30.). Dán a Krónikák könyvében (Krón I. 4–8. r.) sem számíttatik a többiekkel.
Jel 7,9
Nehogy valaki azt higye, hogy a választottak csak a zsidókból lett keresztények, sz. Jánosnak még egy nagyobb keresztény sereg mutattatik a pogányságból, annak jelentéseűl, hogy főleg a pogányok azok, kik az anyaszentegyházat megnépesítik. E viszony a megmentettek és a mennyei boldogok között egyszersmind annak is világos jele, hogy sz. János itt az utolsó jövendőt is együtt szem előtt tartja, t. i. ama szabadúlást, mely után az örök dicsőség következik.
Jel 7,9
az ártatlanság és dicsőség jelképeűl.
mi győzelem jele.
Hála és dicséret stb.
Jel 7,12
mi is hangoztatjuk ugyanazon dicséneket.
Lásd Jel. 5,12–14.
Egykor nagy szorongatásban voltak, de megtisztúlásukra és megszentelésökre használták azt, különösen ruhájokat tisztává tették a Bárány vérében, t. i. az élő hitben Jézus Krisztus iránt és mindaz iránt, mit ő tanított, megigazúlást találtak, és eltelve hálás szeretettel, mindennapi töredelmességgel és megszenteléssel mindinkább megtisztúltak, s most itt vannak ártatlanságban és dicsőségben.
Azért, mivel szenvedtek, hittek és szerettek, most Isten közelében vannak; életök folytonos isteniszolgálat, Isten az Úr felettök és velök egyszersmind.
semmi hiány nem gyötri őket, semmi teher nem nyomja többé; a Megváltó maga vezérli őket és megenyhíti, és az Isten örömet ad nekik a fájdalom után, boldogságot a keservek után.
A hetedik pecsét fölbontásával a sorskönyv megnyittatott. Az itélet nincs többé készűlőben; beáll az most egész iszonyú valóságában. Épen azért mennyben csendes várakozás, tiszteletteljes figyelem van.
az előbbi hét angyalnak (Jel. 1,4. 3,1.). Harsonák által hitták össze csatára a zsidók a fegyvereseket (Móz. IV. 10,9. Józ. 6,4.). A kép tehát igen illik ide, hol a zsidóállamnak harcz általi elpusztulásáról van szó.
Mivel az ég sz. Jánosnak templom gyanánt tűnik fel, tehát abban, mint a jerusalemiben, nemcsak égő áldozatoltár van (Jel. 6,9. 9-ik jegyz.), hanem füstölés oltára is, melyen az Úrnak jóillatszer gyujtatott.
A jóillatszert maga sz. János mondja a szentek imádságának. Az imádság tartalma nem volt egyéb, mint a sz. vértanúk fönebbi kérelme (Jel. 6,10.). Ezekkel egyesülnek mind a többi szentek, hogy Isten mérje már igazságos büntetéseit az ő megdicsőitésére. Az illatszer füstje fölszáll Istenhez, t. i. az imádság meghallgattatik, a büntető itéletnek be kell következni.
Az oltár tüze, mely által az illatszer füstje, vagyis, a szentek imádsága Istenhez emelkedik, jelenti a keresztények ellen az istentelenek részéről tett üldözéseket; mert az Isten ügyének ezen üldöztetése miatt hivják föl a szentek az isteni büntetőitéletet. E tűz most a földre szóratik, azaz, tulajdon gerjesztőire hull vissza, és nagy büntetéseket hoz rájok, melyeknek a mennydörgések, villámlások stb. ismeretes képei (Ezekiel 10,2.).
Jel 8,7
Az itt következő hét büntető itélet nem szavakban, hanem képekben iratik le, melyek ismét csodálatos módon vannak egymással kapcsolatban, és mutatják az isteni harag fokonkinti kiürűlését. Az első négy a természetet éri, a földet, tengert, folyókat s az eget; az ötödik, hatodik az embereket, a hetedik hirdeti a teljes végveszedelmet.
Az első csapás sujtja a földet és annak terményeit. A jégeső tűzzel és vérrel vegyítve, jelenti az országnak ellenséges hadak által tűzzel és öldökléssel járó elpusztitását. A harmadrész, a próféták szólásmódja szerint, egy nagy részt jelent (Zakar. 13,8.).
A második csapás éri a tengert, az abban élő állatokat, a rajta evező hajókat.
A harmadik csapás a folyókat és vízforrásokat éri. Minthogy a keletiek véleménye szerint a folyók és források a csillagzatok befolyása alatt voltak, tehát nagyobb részt egy csillag leesése által romlanak meg. A megromlást jelképezi a csillag neve „üröm“ a mi keserű növény. Az egész pedig képe az ország növekedő romlásának, mi kártékony hatással lesz az emberek egészségére és életére.
A negyedik csapás az eget éri és annak világitóit. Az ég jótékony befolyása az országra átalán megszűnik, onnan felülről is sötétség, szerencsétlenség, kártékonyság tör rája. Mindezen négy csapás teljesedése világosan látható a zsidó történelemben. Palesztina azon időben, mikor a zsidó nemzet, míg Isten népe volt, szövetségéhez híven ragaszkodott, az igéret szerint (Móz. V. 28. r.); igen termékeny és áldott ország volt. Gabona, bor, olaj, gyümölcs, fű bőségben termett ott (Móz. V. 8,7.); tengerei és tavai felette gazdagok voltak halakban, úgy hogy a kenyér és hal volt a köznép közönséges eledele (Ján. 6,9.); tengerei tele voltak hajókkal, s még későbbi időkben is Heródes király alatt nagy hajórajt tartottak. Az egész ország folyókkal és patakokkal volt átszelve, és a termékenyítés csatornák s vízvezetők által is fokoztatott, melyek által a vizet a halmokra és hegyekre is fölvezették. E mellett az ég befolyása, a levegő oly kedvező volt, hogy Palesztina nem csak termékenységre nézve mondathatott Isten kertének, hanem a föld legegészségesebb tájai közé tartozott. Miután az isteni átok bekövetkezett (Móz. V. 28,15. s követk.), mindez nagy részben megszűnt. Már a zsidó háborúval, melyet a romaiak hoztak az országra, elkezdődött annak pusztúlása, s idő folytával különösen a törökök uralma alatt, mindinkább növekedőben volt, mig végre ama puszta, sivar állapotba sülyedt, melyben az utazók most is találják. Megjegyzendő egyébiránt: hogyha az említett négy büntető itélet közvetlen értelmét – az igéret földének már bekövetkezett romlott állapotában föltalálja, azért még a további teljesedés – az egész földnek elpusztúlása és az egész természetnek átváltozása az idők végezetével – nincs kizárva; sőt inkább ez utóbbi amaz erős kifejezésekben, melyek Palesztina pusztulásáról kizárólag nem vehetők, ezzel együtt van egyszersmind kijelentve, mit a következő különösen megerősít.
Jel 8,13
E sassal talán a romai sasra van czélzás, mely a zsidó államra a végveszedelmet hozandotta.
A három jaj a föld (ország) lakóinak hirdettetik, mivel azok az embereket érdeklik. Lásd a 6-ik jegyz.
Jel. 12,9. szerint, a sátán levettetik a földre, s hatalom adatik neki, hogy azon romlást vigyen véghez, és Krisztus maga látja a sátánt, mint villámot leesni az égből (Luk. 10,18.); az itt említett csillag tehát a sátán, úgy hogy a vers értelme ez: Az ötödik büntetőitélet abban áll, hogy a sátánnak hatalom adatik, a pokolbeli lelkeket szabadon bocsáthatni az emberek romlására. Kulcsot adni, annyi, mint hatalmat adni; a mélység kútja, torka, a pokol.
A pokol, jelképes beszédben, tűzörvény, mely ha megnyittatik, füst száll föl abból, mint a tűz eredménye.
Jel 9,3
A füsttel sáskák jőnek a pokol torkából. A sáskák, prófétai szólásmód szerint, hadseregeket jelentenek (Joel 1,4. 2-ik jegyz.). Ilyenekűl jelennek meg itt is, mert úgy ábrázoltatnak, mint vértezett harczosok, fölhatalmazva, hogy ártsanak (7–10. v.), egy vezérök alatt (11. v.); azonban a szöveg igéit csak futólag tekintve is, mindjárt érszrevehető, hogy ezek nem földi harczosok; mert ezek nem tesznek kárt az országban (4. v.), mi a földi harczosoknál kerülhetlen; nem ölnek, mi a földi bajnokokról nem mondható; hanem csak az embereket bántják, s ezek között is csak azokat, kiket az Isten nem vett oltalma alá. Ezen jelekből világosan kitűnik, hogy e sereg pokoli nemű, a sátán serege, a gonosz lelkek hada. Ezeknek adatott a hatalom, hogy egy ideig a zsidókat legiszonyúbb gonoszságra, s legesztelenebb cselekedetekre csábítsák, s egyszersmind rémítően kínozzák.
a skorpiók igen mérgesek, hamar szúrnak, és fullánkjok, ha gyors segély nem érkezik, halált okoz.
kik nem tartoznak a büntető itélettől megoltalmazandó választottak közé (Jel. 7,3.).
Jel 9,5
egy ideig.
nem rögtön öl, hanem lassan gyötör.
Lásd Jel. 6,15.16.
Jel 9,7
mi a vadság jelképe.
Jel 9,7
mi a győző hatalom képe.
emberalakúaknak látszottak, és mégis skorpiók voltak.
szelídeknek látszottak, és mégis ragadozó oroszlánok voltak.
az erő jelképe.
Jel 9,11
egyike a gonosz lelkeknek, kik erőre és hatalomra nézve egymás közt különböznek (Efez. 6,12.).
Exterminans. E három szó csak a latin szövegben van. Ezen, pokoli sáskaseregről szóló jövendölésnek teljesűlése szintúgy kimutatható a zsidó történelemben. A zsidók már Krisztus idejében ördögtanyák voltak, külsőleg tele szentes tettekkel, bensőleg gonoszsággal (Máté 12,44.45.); de az ő elvetett állapotuk, miután az iszonyú Messiásgyilkosságot elkövették, mindegyre növekedett, s legfőbb fokra hágott kevéssel a zsidó háború előtt és az alatt. Egészen pártokra szakadva, melyek egymást üldözik és marczangolják, minden gonoszba elmerűlve, minden erénytől távozva, emberi és isteni jogokat lábbal tiporva, és csak a vak dühösségtől s legesztelenebb gyülölettől ragadtatva, kevéssel teljes elpusztúlásuk előtt hű képei voltak a sátáni gonoszságnak, és példái oly rettegésnek, kétségbeesésnek és lelki elhagyatottságnak, minőt csak a sátán hozhatott létre. Flav. József, szintén zsidó, s részben szemtanúja ez inségnek, írja le e rettenetes állapotot. Azonban itt se kerülje el figyelmünket az, hogy ezen büntető itélet is a közel jövendő, a zsidó háború idején kivűl, egyszersmind a távolabbit, az utolsó időt is magában foglalja; mert a sátán dühössége, az emberek kisértésére és kinzására adott hatalma, az itt előadott mértékben sajátlag és betű szerint csak a végső korszakban, kevéssel a közitélet előtt (20. v.) fog bekövetkezni, úgy hogy mindaz, mit e korszak előtt tesz, csak előképe ezen utolsó és leghevesebb erőfeszítéseinek.
mely az embereket fogja érni (lásd Jel. 8. r. 6-ik jegyz.).
a füstölés aranyoltárának (Jel. 8,3.) annak jeléűl, hogy a büntető itéletek a szentek imádságaira következnek be. Mások az áldozatoltárt értik (Jel. 6,9.), annak jeléűl, hogy új áldozatok hullanak el, vér fog ontatni, és élet föláldoztatni. A büntetőitélet t. i. ezen angyal által ismét fokoztatik. Az előbbi csapás kinzott, ez öl. Amaz csak öt hónapig, nem sok ideig tart, ez éviidőn túl. Ott a halálangyalok kínzanak, itt ölnek.
Ezen angyalok olyanok, kik ártanak, és pedig halálangyalok (15. v.). Négyes számban említtetnek, mert ez a tökély, a bevégzettség száma, így tehát egy tökéletes halálangyal értendő. Az, mi által ölni fog, világosan a halálthozó Számum-képen van jelölve; mert seregét ez Eufrattól küldi, és e sereg tüzes kéngőzt lehel. Ezen szél pedig a persa tengeröbölnél az Eufrat közelében fekvő kénhegyeken át jő Palesztinába, és oly pusztító, oly mérges és hirtelen ölő, hogy igen jól hasonlíttatik egy feltartóztathatlan hadsereghez, melynek lovasai tüzes és kénköves vértekbe vannak öltözve. E mellett még megjegyzendő, hogy e pusztító szél, melyet az angyal használ, maga ismét jelvényűl tekintendő; mert az egész összefüggés szerint, jelképezi a római hadsereget, mely a zsidók ellen jött, valamint az éhséget és dögvészt, melyet magokkal hoztak, és mi által a zsidók roppant számmal vesztek el.
egy igen nagy részét. Flavius József szerint csak Jerusalemben tizenegyszázezer zsidó veszett el az ostrom alatt.
A Számum lovasság jelképe alatt ábrázoltatik gyorsan ölő ereje miatt, és mivel egyrészt a romai hadsereget s annak erős lovasságát is jelképezi.
képe az uralkodó hatalomnak.
a kénköves tűzanyagot tartalmazó, s mint a füst, oly sürűen előrohanó Számummal, mely egyedül maga is képe az öldöklő hadseregnek, az éhségnek és dögvésznek (lásd Jel. 6,4–9.).
Farkaikon főhöz hasonló valami volt, melylyel ártottak; azaz, mind elöl, mind hátúl pusztitók és gyilkolók voltak. – Megjegyzendő egyszersmind, hogy ezen büntető itélet is további teljesedését az utolsó időben nyeri, mikor a világnak a sátán által leendő utolsó elcsábítása után a kereszténység ellenségei hirtelen mintegy tűz által megsemmisíttetnek (20. r.). Mivel a prófétai látomás nem szorítkozik időre, igen természetesen a hasonló események egy képpé olvadnak össze.
Jel 9,20
az ördögök a bálványképek alatt istenitiszteletet mutattattak magoknak; mert a bálványozás az ő mívök volt.
A háború minden iszonyai s mondhatlan inségei mellett is a zsidók nem állottak el vétkeiktől és nem tartottak bűnbánatot, nem akarták elismerni, hogy Jézus jövendölése a város pusztulásáról teljesedésbe megyen, nem akartak keresztényekké lenni. Flav. József történelmének több helyéből gyanítható, hogy többen a zsidók közől meg akarván tartani éltöket, a romaiaknak megadták magokat, és bálványaiknak áldoztak. Némely értelmezők a bálványozás képe alatt értik az istentelenség minden nemét, melyekre a zsidók az utolsó időkben vetemedtek, s melyekben, ugyanazon Flav. József bizonysága szerint, a bálványozó pogányokat is felülmúlták.
Jel 10,1
fényes köddel körűlvéve.
Ezen angyal a szövetség angyala (Malak. 3,1.), az Úr látható megjelenése, ki a választott népet vezérlette és oltalmazta (Móz. II. 23,20. s követk.), az ó szövetséget a Sinai hegyen kihirdette, és a népet az ő viszontagságos történetének minden korszakában kisérte. Mint ilyet jellemzi őt a szivárvány, mi jelvénye Isten frigyének az emberekkel (Móz. I. 9,13.), s jellemzik a többi jelképek. Miért jelen meg most ezen angyal? Mivel a már bekövetkezett hat büntető itélet a zsidókat nem jobbította meg (Jel. 9,20.21.), megjelen ő, és nyilvánítja, hogy az ó szövetség vége elérkezett (10. r.), és kevés idő múlva, mely alatt két bűnbánathirdető fog fellépni, a város és templom valóságos elpusztúlása bekövetkezik (11,1–13.), mire a hetedik angyal a kereszténység győzedelmét fogja hirdetni a zsidóság fölött (11,15. s követk.).
Jel 10,2
azaz, rá van bízva egy esemény kihirdetése, mely legközelebb vala teljesülendő. Ha a teljesedés távolra lett volna kitűzve, ekkor a könyvecske be lett volna zárva. Ezen esemény a 10,11–12.18. előadott s Jerusalem pusztulását közvetlenűl megelőző jaj.
uralom jeléűl a tenger és száraz fölött, az egész föld felett. Lásd Máté 28,18. Efez. 1,22.23.
Jel 10,3
mert Júda oroszlána helyett kiáltott (Jel. 5,5.). Az angyal hirdette, hogy valami jelentendője van.
A mennydörgések alatt valószinűleg a hét angyal értendő (Jel. 8,2.). Szózatuk mennydörgésnek mondatik, mert nagy szerencsétlenséget, a végveszedelmet hirdették.
Tartsd titokban a mennydörgések szózatait. Mert a szerencsétlenség a végveszély még nem ért meg. Előbb még két prófétának kell jövendölni (Jel. 11,3. s követk.), azután, ha a zsidók nem térnek meg, bekövetkezik a második jaj és a hetedik angyal harsona-szózata (Jel. 11,13. s követk.).
mint az esküvésnél szokás, annak jelentéseűl, hogy a mindentudó Istent hivjuk bizonyságúl.
Az angyal megesküdött, hogy a zsidó állam és isteni tisztelet megszűnik, midőn a hetedik angyal megfúja a harsonát. Ezáltal jelenti az angyal egyszersmind, hogy a hetedik harsona szólásaig, még egy kis idő van megtérésre (Jel. 11,3.). Az Isten titka egy részről a zsidóság veszedelme, más részről a zsidók és pogányok egyesűlése egy anyaszentegyházban (Kol. 1,26.27.28. Efez. 3,3. s követk. Lásd Jel. 11,15.). Ezen erős kifejezés „idő nem leszen többé“ e jövendölésben is azt jelenti, hogy az egyszersmind az utolsó időre is szól. Az átalános romlásnál, mely a pogány szellemű keresztények között akkor mindegyre nagyobb tért nyer, a szövetség angyala, mint most a zsidóknak, úgy akkor a pogány érzületű keresztényeknek is hirdetni fogja a végveszedelmet, és ha ez bekövetkezett, mivel bűnbánatot nem tartottak, valósággal idő nem lesz többé, és az Isten titka beteljesedik; mert a világ elvesz, és az anyaszentegyház a mennyországba olvad át.
mert annak tartalma vala kihirdetendő, mivel amaz esemény bekövetkezésének itt volt ideje (3-ik jegyz.).
Jel 10,9
azaz: ismerkedjél meg tökéletesen annak tartalmával, hogy mindent kihirdethess (11. v.).
kellemetlen érzést fog neked ugyan okozni, mivel a te népednek nagy veszedelméről szól; de egyszersmind kellemes is lesz, mert mindazon büntetőitélet, mely a zsidó népet éri, egyszersmind diadala a kereszténységnek.
A jövendölés keserű is, édes is volt.
Tartalmát, melyet magadévá tettél (10. v.), hirdetned kell a népeknek és királyoknak. Ezalatt nemcsak a zsidók, hanem a pogányok is értetnek. Az utóbbiak neveztetnek itt meg, mivel a jövendölés tartalma őket illeti (Jel. 11,3.).
Jel 11,1
Némely görög kéziratok szerint: és az angyal mellém álla, és mondá nekem.
Isten templomát Jerusalemben, és pedig a belső tornáczot, hol az áldozatoltár, az imádkozó népség és a szentély volt. Nem szükség megjegyezni, hogy mindez látomásban tűnt elé sz. Jánosnak.
Az 1. és 2. v. értelme ez: Jelöld ki a templomot, hogy a pogányoktól megőrizd, de csak a belsőt, nem pedig a külső tornáczot; mert a külső tornácz (az egész földi templom, mely külső tornácz volt, valamint a zsidóság előcsarnoka volt a kereszténységnek) a pogányok által feldúlatik, a város és ország három és félév alatt elpusztíttatik. Ezzel meg van jövendölve a Jerusalemben levő földi templom földúlatása, új templom épülése, melybe a népek akadály nélkül járúlhatnak, s a városnak és országnak elpusztúlása. – Az új templom a kereszténység, melybe zsidók és pogányok egyaránt bemehetnek. A város alatt, mely negyedfél esztendő folytán eltiportatik, nemcsak Jerusalem, hanem Palesztina is együtt értendő; mert a fővárosok gyakorta vétetnek országaik helyett s erre mutat a negyedfél év száma is, a mennyiben a város ostroma és bevétele nem tartott annyi ideig, hanem igen is az ország megszállása a romaiak által, s az egész zsidó háború. Mint függ össze e jövendölés az előbbivel? Mivel a hatodik angyal (9,13.) az első jajjal a zsidó háború kezdetét hirdette, s ugyanez angyal a második jajjal (11,14.) világosan a város elfoglaltatását jelentette: ennélfogva a közbeneső fönebbi jövendölés, a háború kitörése és a város bevétetése közötti időre esik. Fenyegető intése az az irgalmas frigyangyalnak, ki a templom vesztét akarta hirdetni, és intő prófétáit (4. v.) fölléptetni, mielőtt a büntetőitélet valósággal bekövetkezett.
Jel 11,3
Ezen tanúk határozottan választottak, keresztények; mert a 8. v. az Urat az ő Uroknak mondja, s már a „tanú“ név is arra mutat, mivel János a kereszténységet több helyen (1,9. 6,9.) nevezi tanúságtételnek. Csak az a kérdés, vajjon a két tanú alatt két egyes személyt, vagy a keresztények két osztályát kell-e érteni? Ha a jövendölést egybevetjük a zsidó háború történetével, az első véleményre nem találunk elegendő alapot, mert hogy két keresztény tett volna különös tanúságot az Úr bekövetkező itéletéről, erről hallgat a történet, hanem a keresztények átalán tekinthetők ily tanúknak, a mennyiben a történelemből átalán tudva van, hogy ők az Úr jövendölése szerint (Máté 24. r.) a Jerusalem fölötti itéletet várták, s kétségkivül hirdették is. A kettős szám alatt annyiban értetnek, a mennyiben két osztályból t. i. világiakból és egyháziakból, a nyájból és pásztorokból állottak.
Jel 11,3
a város közel veszedelmét jelentsék, s egyszersmind bűnbánatot hirdessenek.
Jel 11,3
t. i. negyedfél évig. Eddig tartott a zsidó háború. A mint a romai hadseregek Palesztínába vonúltak, a keresztények megemlékeztek Urok jövendölésére (Máté 24. r.), és nincs kétség benne, hogy ők a zsidók között élvén, ezeket a közeledő veszélyre figyelmeztették, és megtérésre intették.
megtérésre bűnbánó életökkel is figyelmeztetve a zsidókat. A keresztények csendes visszavonultságban várták az Úr eljövetelét itéletre.
Ezek azok, kik fölkenettek a kegyelem olajával, s fölruháztattak erővel a magasból, kik világoskodnak jócselekedeteikkel az Úr előtt. Ezen kép Zakariásból (4,11–14.) vétetett, hol Zorobabel király és a főpap, Jézus, egyik a világiak, másik a papok fejedelme (lásd 4-ik jegyz.) így neveztetnek.
Nem mondatik itt, hogy nem fognak sértetni, megbántatni, hanem, hogy ez nem fog történni büntetlenűl. Ezen kép Illés történetéből van véve, ki az égből tüzet kért és nyert ellenségeinek küldötteire (Kir. IV. 1,9–12. Sirákf. 48,3.). A kép egyszerű értelme ez: Isten a keresztények ellenségeit igen meg fogja büntetni.
E szavak jelképleg átalán ezt fejezik ki: Ezeknek csodatevő erejök van, és az Isten meghallgatja őket mindenben, a mit kérnek. Ez a keresztényeknek átalán megigértetett (Máté 17,19. Márk 16,17.18. Ján. 16,23.). A képek Illés és Mózes történetéből kölcsönöztettek. Illés megnyerte könyörgése által, hogy eső negyedfél évig nem esett, Mózes csodálandó csapásokat hozott Egyiptomra (Móz. II. 7–10. r.).
A mélységből feljövő vadállat a sátán; mert a mélység a pokol (Jel. 9,2.). A vers értelme ez: Mikor egy ideig Isten akarata szerint az igazságról bizonyságot tettek, és bűnbánatra buzditottak, a sátán minden hatalmával megtámadja őket, és a zsidókat fölingerli, hogy őket hatalmokba ejtvén, megöljék. Jerusalemben, hol a zsidó háború kezdetén annyi párt dühöngött, s a zsidók egymás között is igen sokat meggyilkoltak, kétségkivűl megtörtént, hogy az uralkodó pártok különösen kiönték dühösségöket a keresztényekre, kik az Isten itéleteit mindig eléjök tartották, és őket részint megölték, részint kiűzték a városból. Csakugyan mikor a romaiak a várost körűlzárolták, egy keresztény sem volt már abban; mert mindazok, kik a buzgólkodók (zeloták) gyilkos csoportjától megmenekedtek, részint Pellába, részint máshová futottak. A sok kereszténynek ezen futása és megöletése, mely a futást részint megelőzte, részint kisérte, mondatik itt a sátán győzelmének.
Jerusalemben, mely elvetemültsége miatt viselheté a kéjelgő Sodoma s a bálványozó Egyiptom nevét.
Valamint az uralkodó párt által megölt Ananus és Jézus nevű főpapok testeit az utczán hagyták feküdni, úgy ez annál inkább történhetett előbb a gyülölt keresztényekkel, kiknek testeit a honiak és idegenek azután láthatták, de el nem temették.
öröm kifejezéseűl. A megfutamodott keresztényekre vonatkozólag, képe ez a legnagyobb megvetésnek, melylyel az ő, üresnek tartott fenyegetésök és gyáva félelmök felett diadalmaskodtak. Midőn t. i. a város már ostromoltatott, a buzgólkodók dühöngő pártja a zsidók között legkevésbbé sem gondolt a városnak a romaiak által leendő bevételére; sőt inkább bizonyosnak tartották győzelmöket, s még természet fölötti segélyről is álmodoztak.
kevés időre azután, hogy némely keresztények megölettek, és a többiek Pellába futottak.
A itt leírt holtfeltámasztás és mennybemenetel – képei az üldözött keresztények megdicsőülésének. Ugyanis a város csakhamar bevétetett (13. v.), a keresztények jövendölése igazoltatott, mintegy lábraállíttatott, magok pedig, mint Isten kedveltei, mint a mennyország polgárai lettek előtüntetve. Megjegyzendő egyébiránt, hogy a keresztényeknek itt leírt megdicsőülése a szöveg szerint a városba való betöréssel egy időpontra esik; mert a 13. v. mondja, hogy ugyanazon órában, ugyanazon időben, mikor a megdicsőülés történt, a betörés is bekövetkezett. Az egészet tehát, összefüggésben a 18. verssel, így kell érteni: Isten rövid idő múlva megdicsőítette az ő megvetett szolgáit azáltal, hogy a városra csakugyan ráméré, hogy bevétessék.
A földindúlás itt képe az ostromló sereg rohamának. Mialatt Jerusalemben a legnagyobb zavar uralkodott, a romaiak faltörő gépeikkel áttörték a két legvégső falat a város éjszaki oldalán, s ennek egy részét elfoglalták. Mennyi zsidó veszhetett itt el, nem mondja a történelem, de hogy hétezernél nem volt kevesebb, biztosan föltehetjük, ha e számot nem mint kerekszámot veszszük, és átalán sok megöltet értünk alatta. – Megjegyzendő még: hogy a közhagyomány és a sz. atyák egybehangzó értelmezése szerint, ezen egész jövendölés (Jel. 11,1–13.) még további és határozottabb teljesedést is nyer az idők végezetével. Midőn t. i. az idők végén, Isten szentélye, az anyaszentegyház a kereszténység elleneitől még egyszer eltiportatik (Jel. 20,7. 11,1.2.), meg fog jelenni a két tanú, kiket Isten arra tartott fel, hogy a világnak utolszor hirdessék a bűnbánatot, t. i. Hénok és Illés próféták. Egyik sem halt még meg, hanem csak elvitettek e világból, az egyik, Illés, a zsidóknak, a másik Hénok, a pogányoknak fogja hirdetni a megtérést; de miután a zsidók legnagyobb része átlép az Isten anyaszentegyházába, ők a pogányok által megöletnek, így ők is minden test útjára mennek. Erre következik be az átalános büntető itélet minden hitetlen zsidók és pogányok fölött, e két próféta megdicsőülése a közfeltámadásnál, és az utolsó itélet (Jel. 20,9.12.).
Az első jaj azon csapás, melyet a hatodik angyal mért (Jel. 9,14.), a második jaj a városba való betörés (13. v.), a harmadik jaj a hetedik angyal harsonája, mely hirtelen, azaz, megtérési idő nélkül, minek az első és második jaj között még helye volt, fog megszólalni.
A hetedik harsonaszó tartalma nem mondatik el, mivel az már magától értetik; mert minthogy az előbbi jajban (13. v.) a város meghóditása már ki van fejezve, önként következik, hogy az utolsó harsonaszó annak teljes végromlását, a zsidóság bukását jelenti. A zsidóság már megszűnt isteni intézet lenni, s így lőn a kereszténység az egyetlen üdvintézet, s e világ országa az Úrnak és az ő Krisztusának hódolt meg. Ezt éneklik meg azonnal a választottak mennyben.
Lásd Jel. 4,4.
Jel 11,18
Czélzás Zsolt. 2,1. versére: Miért agyarkodnak a pogányok – Jézus Krisztus ellen? E szavakat sz. Péter Apost.cs. 4,25. azon üldözésekre alkalmazza, melyeket a keresztények szenvedtek a zsidóktól.
Jel 11,18
A halottak alatt a lelkiképen meghalt zsidókat lehet érteni, de ebből kitűnik az is, hogy a szöveg a közel jövendőn kivűl egyszersmind czéloz az utolsó itéletre, az anyaszentegyháznak a mennyei országba leendő átmenetére, felolvadására. Lásd a követk.
gonosz tetteik által megszentségtelenítették.
Jel 11,19
Jelen kép értelme ez: A földi templom megszűnik, a lelki templom, az anyaszentegyház, mely egészen mennyei, lép annak helyére, és e mennyei templomban nem fából készűlt szekrény van, minő az ó szövetségi volt, Jézus Krisztus maga testiképen van abban jelen. E szavakból látjuk egyszersmind, hogy jelentésök áthat az utolsó időre is, és hogy az anyaszentegyházat itt egyszersmind úgy kell fölfogni, mint mennyországot.
Azaz: Isten mindenhatósága és büntető igazsága védi ezen anyaszentegyházat. Jaj annak, ki azt bántja.
Az asszony, ki fiat szül, Jézus Krisztust (5. v.), nem más, mint a boldogságos szűz Mária, és sz. Ágoston helyes megjegyzése szerint, itten a szent község jelképeűl áll Krisztus előtt, melyből ez maga is származott, és mely a keresztényeknek első anyaközsége lett. Az asszony nagy jelnek mondatik, mert nagy titok van általa jelképezve. Öltözete nap, azaz, ragyogó napfény veszi körűl, mivel az igaz istenismeretnek, az isteni végzéseknek és kijelentéseknek birtokában vagyon. A hold lábai alatt van, mert minden változandóságon fölűlemelkedett. Fején tizenkét csillagú koronát visel, jelentéseűl a tizenkét nemzetségnek, melyekből a szent község képződött, és a tizenkét apostolnak, kiket azután fejedelmeiűl nyert. – Mint függ össze az előbbivel ez asszonyról való jelenés? Közvetlen előbb látjuk a kereszténységet, a szent községet Palesztinában, tehát épen az első anyaközséget diadalmaskodni a zsidóság fölött; most e látomásban ezen eszme fejtetik ki, hogy az üldözések, melyeket a zsidóktól kellett szenvednie, az őket elveszteni törekvő sátán ingerléseire történnek, és hogy a szent község Istentől csodálatosan megoltalmaztatik. Lásd az összefüggésről fönebb 5. r. 3-ik jegyz.
E szent község készülőben volt, hogy Jézus és az ő új országát magából származtassa. De ez csak nagy nehézségekkel, küzdelmekkel és szorongatásokkal történhetett meg. Máriának alig adatott annyi hely a földön, hol az új királyt megszülhesse, ki, mielőtt született volna, már féltek tőle, és gyülölték őt.
A sárkány itt, mint különben is, jelképe a sátánnak (Jel. 20,2.), színe vérvörös, alakja rettenetes, több fejű és szarvú szörnyeteg az. A vérvörös szín jelenti az ő gyilkos vágyát (Ján. 8,44.), a hét fej képe a rendkivüli ravaszságnak, és a tíz szarv jele a nagy hatalomnak. A koronák az ő uralmát jelentik országában.
Jel 12,4
A sárkány hatalmas, de csak pusztításra, szarvainak romboló hatalma előtte jár, és farkával hátúl is romlást okoz; a csillagok harmadrészét maga után vonja, a földre veti. A csillagok a tanítók és elöljárók képe (Jel. 1,16.20.); itt azalatt egyenesen az írástudók értendők, kikre a sátán befolyást nyert, s őket megerősítette képzelt bölcseségökben, mely az Isten előtt esztelenség volt.
Már Heródes meg akarta ölni a gyermeket (Máté 2. r.), a sátán is tett egy gyilkolási kisérletet (Máté 4,6.), és végre Jézust a zsidók által keresztre vitte, a nélkül mégis, hogy czélját elérhette volna.
Jel 12,5
ki minden ellenségét legyőzendő, mindent hatalma alá hajtandó vala (Zsolt. 2,9.).
A Fiú fölvétetett az égbe, hogy örökké uralkodjék az Istennel.
Itt a történet megelőzve adatik elő, mivel a 14. v. szerint az asszony akkor futott a pusztába, mikor mennyben a harcz már megtörtént, és a sátán a földre taszíttatott. Lásd a 14. v.
Miután a királyi fiú mennybe ragadtatott, és az ő személyére nézve czélját a sátán elveszve látta, mégis ki akarta irtani a szent községet, és vádolá azt, hazudván rája, az Isten előtt (10. v.), hogy méltó a kiírtásra. Ellenben a szent község védangyala, sz. Mihály főangyal (Dániel 10,21.), az ő angyalaival együtt pártját fogta annak, és szentnek s isteni kegyelemre és oltalomra méltónak nyilvánítá azt. Ama vád, mely Isten trónja elé jött, mivel Isten előtt semmi sincs elrejtve, és ezen védelem itt úgy adatik elé, mint harcz a jó és rosz angyalok között.
Örök kárhozatot kivánó vádolásuk alaptalannak találtatott, annak hely nem adatott; a sátánnak ennélfogva többé nincs helye az égben, hanem a földre taszíttatik, s ez által neki csak ideigvaló szorongatás engedtetik meg, mint a 13. v. mely a szent községnek nem valódi kárára, hanem csak próbálására és megtisztulására szolgál.
ki első szülőinket elcsábította.
A sátán legyőzése és az ő vádainak meghiúsitása nem lehet csupán a föld feletti erők munkája (7. v.); a keresztények magok is kötelesek együtt működni, hogy a váltság érdemeit sajátjokká tegyék, az evangéliom igéje szerint kell élniök, sőt életöket is feláldozniok, ha a hit megtartására szükséges. Igy tett az első anyaközség, a zsidókból alakúlt anyaszentegyház.
Mivel Krisztus megjelenése óta a sátán országa mind inkább enyészőben van, egyszersmind a sátán is összeszedi végső erejét, hogy a neki engedett rövid idő alatt még egy diadalmas harczot víhasson. De e mellett az ő csapásai tulajdonképen csak azokat érik, kik vele egyérzelműek; az igaz keresztényeknek sajátlag nem is árthat.
üldözé az anyaközséget, fölingerelvén a zsidókat, hogy azt minden módon szorongassák, többeket megöljenek (lásd az Apost.cs. és a bevezetést a zsidóknak írt levélhez), bensőleg is kisértetek által csábitá azt elszakadásra.
A legnagyobb üldözések és szorongatások elől, mely a keresztényeket kevéssel a zsidó háború kitörése előtt és az alatt érhette volna, ezek futással menekedtek, közőlük legtöbben a romai hadsereg közeledtével a Jordánon túli pusztába, Pellába futván; mások pedig, kik valamivel tovább időztek, későbben ugyan, de mégis, mielőtt Jerusalem szoros ostromzár alá vétetett volna, külföldön találtak menedéket. Az itt említett negyedfél idő tartama ugyanaz, mely fönebb (6. v.) ezerkétszázhatvan napnak mondatik, mely Jel. 11,3. is, mint az utolsó szorongatás idejeűl fordúl elő, és negyedfél évet teszen. Mivel ez utóbbi helyen, mint a történelem útmutatásából kitűnik, a zsidó háború időtartama van jelentve, nincs kétség benne, hogy a fönebbi versben is ugyanaz jelentetik. Lásd Jel. 11,3. s követk. és a jegyz. Az asszony szárnyai egyébiránt igen szép jelképei ama szellemi röpűlésnek, melynélfogva a szent község minden földi, aljas és rosz fölött fölemelkedik, s ez által magát a sátán üldözéseitől biztosítja.
A sátán mégis minden hatalmával üldözőbe vette az anyaközséget, a zsidókból megtért keresztények seregét; de támadásai meghiusúltak; mint a szétfolyó vizet a föld beiszsza, úgy semmisűlt meg az ő álnoksága és gonoszsága. – A szétfolyó víz másutt is a tehetetlenség képe (Móz. I. 49,4.).
az ő ivadékának, az ő fiának többi híveivel, kik az evangéliom szerint élnek. Ezen többiek a pogányokból lett keresztények, kik ellen most fordúlt a sátán dühössége; mert először a zsidók által üldözte a zsidókból származott anyaközséget; miután pedig a zsidóság elesett, a pogányságot használta eszközűl, hogy boszúját a pogányokból lett keresztényekre öntse, kik a kereszténység legnagyobb részét tették, habár közöttük zsidókból lett keresztények is találtattak. Ez igen szép átmenetet képez az egész nagyszerű történetnek most következő második szakaszához, t. i. a pogányság megbukásáról szóló jövendöléshez.
A tenger partján; mert abból jött ki a szörnyeteg, melyet a sátán a keresztények további üldözésére eszközűl használt. A görög szerint: És én (János) a tenger partján állottam. János oda vitetett át látomásban, mivel a tengerből új tünemény emelkedett ki.
Jel 13,1
Itt kezdődik a nagyszerű esemény második szakasza, a pogányság üldözéseiről és megbukásáról szóló jövendölés. Valamint az első, úgy ez is csodálandó módon függ össze minden egyes részeiben, és tartalma, mely a 13–20,6. versig terjed, összefüggése szerint, következő: Eléállittatik a keresztényellenes hatalom, a romai világbirodalom egyrészről (13,1–18.), és a szent község más részről (14,1–5.), mint két harczos, kik a küzdőtérre lépnek, hogy a diadalért víjanak; az első az erőszak és álnokság minden fegyverével, a második védtelenűl, csak az Isten dicsőségét hirdetve. Az ég az imádkozó sereg részére áll. Két angyal hirdeti bukását a keresztényellenes hatalmaknak és mindazoknak, kik vele tartanak (14,6–13.), és az Úr, mint arató és sajtoló, lép elő, hogy itéletét végrehajtsa (14,14–20.). Mialatt hét angyal készen áll büntetőitéletét kimérni, megzendül a választottak diadaléneke (15,1–4.). Az ének után hét haragcsésze ömlik ki, mind megannyi bűnbánatra ébresztő szózatúl fokozatos emelkedésben (15,5–16,18.). Mivel nem következik be a megtérés, elhatároztatik a birodalomnak teljes benső összeomlása és feloszlása (16,19–21.). Még csak fővárosában, a bujálkodó Romában tartja magát a pogányság, hogy látszatra legalább országot képezzen. Azért következik most a jövendölés Roma ellen. Ez a káromló, vérrel fertőztetett város, hanyatlása korában, midőn a birodalom ereje már meg van törve, csak kevés uralkodót adhat magának, s végre egészen megszűnik fejedelmi székhely lenni (17,1–11.). A fejedelmek, kik eleinte vele és országával tartottak s a szent községet együtt ostromolták, végre, a Bárány hatalmától legyőzetve, a város ellen fordúlnak, s annak végromlását idézik elé (17,12–18.). E fölött siránkozik a világ, de az ég örűl a teljes győzedelemnek (18,1–19,10.), mely még egy látomásban a legerőteljesebben lesz jelképezve (19,11–21.). Erre következik a béke ezeréves országa, melyben Krisztus láthatólag uralkodik övéivel, és a sátán hatalma meg van kötve (20,1–6.). A mi tovább következik, az befejezése a könyvnek, valamint a világtörténelemnek.
Jel 13,1
A vadállat, a romai világbirodalom, a tengerből feljöttnek mondatik, mivel fölemelkedett a népek fölött, melyek, a prófétai szólásmód szerint, a nagy vizek által jelképeztetnek (Jel. 17,15.)
Jel 13,1
E tengeri szörny a romai világbirodalom, a pogányság képviselője, mert 17,18. szerint a vadállat városaúl világosan Roma jelöltetik. Lásd 17,9. után.
Fejekre és szarvakra nézve e szörnyeteg a sárkányhoz hasonló (Jel. 12,3.) annak jelentéseűl, hogy az ő eszköze. A szarvak a hatalom jelképei; a koronák a királyi méltóság díszjelei. Neve káromlás, t. i. minden szándéka és cselekvése Isten bántása.
Jel 13,2
Kegyetlen és álnok, mint a párducz, lábaival minden összetipor, mint a medve, szája vér után liheg, mint az oroszláné, kész a szétszaggatásra.
A görög hozzáteszi: és trónját (mert a sátán e világ fejedelme) Ján. 12,31.
Jel 13,3
A romai birodalom tetemesen meggyengűlt csaknem folytonos polgárháborúi által a köztársaság utolsó éveiben; de a seb begyógyúlt, midőn az okos és körültekintő Augusztus vette át a kormány gyeplőit, és a császári államot megalapította.
A romai birodalom hatalma csakugyan bámulandó volt; hatalmasabb és nagyobb birodalom még nem létezett a földön.
Jel 13,4
Imádák bálványaikat, kik az ő véleményök szerint a birodalomnak ily hatalmat adtak; tehát a sátánt imádák, mert ő szerzője a bálványozásnak (Jel. 9,20.).
tisztelték hatalmát, mint isteni hatalmat.
Jel 13,5
Isten megengedé a romai pogányoknak, hogy kevélykedjenek, és a kereszténység ellen káromlást szórjanak (6. v.).
kártékonyságát negyedfél évig űzni, azaz, hasonlóan rövid ideig, mint a zsidóságnak is (Jel. 11,3. 12,6.) csak rövid ideig volt hatalma. Itt sem lehet félreismerni, hogy a jövendölés egyszersmind az utolsó időre is szól (20,7.), mikor igen rövid szorongatás után a vég bekövetkezik.
káromolja „Istent“ t. i. hogy ő nem az egyetlen igaz; „az ő nevét“ t. i. valóját, hogy ő nem hatalmas és szent; „az ő hajlékát“ t. i. az ő szent lakhelyét, mely alatt nem az ég, hanem a hivők értendők, az anyaszentegyház, mely így neveztetik (Kor. I. 3,16.17.); „az égi lakókat“ t. i. az elhúnyt jámborokat, vagy az Isten országának, az anyaszentegyháznak lakóit a földön.
hogy őket üldözze, erőszakkal elnyomja, bebörtönözze, inségbe döntse, megölje. A romaiak által megölt keresztény vértanúk száma majdnem számlálhatlan. Csak Romában egyetlen egy hónap alatt kizenhétezer keresztény öletett meg.
Jel 13,8
kik nem voltak keresztények. Lásd Jel. 3,5. Luk. 10,20.
ki magát öröktől fogva az áldozathalálra szentelte.
Ez figyelmeztetés a következőre.
Közvetlenűl előbb a keresztények üldözéséről volt szó (7. v.); most a keresztények vigasztalására mondatik, hogy a kik őket fogságra hurczolják vagy megölik, épen oly keményen fognak bűnhödni, mint a hogy ők embertársaikkal bántak; a keresztények csak szenvedjenek békével, és higyék, hogy minden szenvedésöket az Úr javokra fordítja.
Jel 13,11
A földből jő, mert érzülete egészen földies és érzéki.
hasonló hatalma volt a Bárányéhoz, t. i. szellemi; hanem káromlást, istentelen tanítást szólott, mint a sárkány. Ez a vadállat világosan a pogány birodalom oldala mellett járó szellemi hatalom volt, mely a pogányságot védeni és megerősíteni törekedett, t. i. a bálványpapságnak tanítása, csalása és egész működése.
Jel 13,12
t. i. az első vadállat hatalmával élt, annak megegyezésével, jóváhagyásával. A második vadállat valóban gyakorolhatta az elsőnek minden hatalmát, mivel a romai birodalomban a legfőbb világi és szellemi hatalom egyesűlve volt és a romai császárok egyszersmind a legfőbb papok voltak.
A pogány papok minden erejökből arra működtek, hogy a pogány uralom tekintélyét fentartsák.
Álcsodákat mívelt a sátáni erő által (lásd Tessz. II. 2,9.). Hogy a pogány papok legnagyobb részben csak csalás és szemfényvesztés által ámítottak, az kétségen kivül van; de hogy nem ritkán itt a sátán is volt játékban, és az ő álcsodáit gyakorolta, ezt a szentírás is gyanítatja, midőn megengedi, hogy a sátán így működik (Tessz. II. 2,9.). – Egyébiránt az égből jövő tűz czélzás Kir. IV. 1,10. versére, s ezzel átalán az van mondva, hogy a hamis próféta csodákat fog tenni, hasonlókat Illéséihez. Mivel a sátánnak ezen bámulandó működése különösen az utolsó időben, az antikrisztus alatt fog bekövetkezni (Tessz. II. 2,9. Máté 24,24.): ennélfogva a jövendölés ezen szava az utolsó időre is kiterjed.
hogy bálványképeket emeljenek a vadállatnak, vagyis, az ő kivánsága és parancsa szerint cselekedjenek.
hogy a vadállat bálványképeinek, melyek a sárkány oltalma alatt voltak, életet adjon. Filosztratus szerint, Apollonius képe beszélt, mi a sátán eszközlése által lehető volt.
Bélyeggel bírni, kép által, azt fejezi ki: a pogánysághoz tartozni. A bélyegek különfélék voltak. A rabszolgák homlokaikon, a katonák karjaikon bélyegeztettek meg; azért van itt mind a kettő. Értelme ez: A hamis papság vagy látnokság meg fogja tenni, hogy minden a pogány uralomnak, a pogányságnak hódoljon.
és hogy senki szabadon és nyilván ne járhasson, hanem csak a ki a pogányságot vallja, egy romai pogány nevét viseli, mely szám által is kifejezhető. A vadállat alatt itt az első értetik.
Jel 13,18
ugyan az első vadállatét.
Itt valami megfejtendő van. A ki elég éles elmével bír, az keressen oly szót, melynek betűi bizonyos számot összeget jelentsenek, egy ember számát, t. i. 666. A régieknél a betűk egyszersmind számjegyek is voltak. E szerint sz. János azt akarja, hogy kerestessék oly emberi név, melynek betűi összevéve 666-ot tegyenek, s akkor ki lesz találva az első vadállat neve. E titokteljes szám legrégibb időktől különféle nevekben kerestetett. Ireneus sz. atya, ki sz. Polikárptól, sz. János egyik tanítványától nyert oktatást, azt gyanítja, hogy ezen számösszeg alatt a „Lateinos“ név rejlik, melynek betűiből valóban kijön a 666. szám; mert L. annyi mint 30, A = 1, T = 300, E = 5, I = 10, N = 50, O = 70, S = 200, mi összevéve 666. Az összefüggés nyomán, ezen értelmezés a legnagyobb valószinűséggel bír, s így a vadállat neve alatt a hatalmas romai birodalom (Latium) értetnék, mint ez a vadállat többi képeiből is eléggé ismerhetőleg kitűnik. Megjegyzendő még, hogy e jövendölésben, mely kiválólag a legközelebb jövőre szól, a két vadállat, a pogány világi hatalom és a pogány papság, képezi a kereszténység ellentétét; az utolsó időben ez az antikrisztus személyében lesz egyesűlve, ki mint világi s egyszersmind lelki zsarnok fog föllépni (Tessz. II. 2,3. s követk.). Mivel e jövendölés átalán az utolsó időre is kiterjed (23-ik jegyz.), sz. János a fönebbi számmal hihetőleg ezen utolsó gonosznak nevét is ki akarta fejezni. Vajjon nem lesz-e az ő neve Aposztates, hitehagyó, mely név szintén kiadja a 666. számot? Többen az értelmezők közől ennek előköveteiben is (Tessz. II. 2,3.) keresték azt, és valóban nem lehet tagadni, hogy azon szám feltaláltatik a hitehagyó Julián nevében (C. F. JULIANUS CAES. AUG.), és Mohammed (Maometis) görög nevében is.
Jel 14,1
Ennek összefüggéséről az előbbivel lásd Jel. 13. r. 1-ső jegyz.
Jel 14,1
A Bárány, az Úr, Sion hegyén áll, a templomhegyen Jerusalemben, tehát a földön, és kiséretével mégis az égben van (3–5. v.), annak jelentéseűl, hogy az egyház e földön a mennyeivel ugyanegy szent községet képez.
E szám a fönebb megmentetteké (7,4.), és mint kerekszám vétetik átalán minden megmentettek helyett a zsidók és pogányok közől. Az Isten nevével voltak megjelölve, és Istenhez tartoztak, mint a vadállat imádói ennek nevét viselték, és hozzája tartoztak.
A szózat erőteljes volt, de egyszersmind elandalító, kedves.
Jel 14,3
éneket Isten új tettéről, a megváltásról.
kiket Jézus halála árán, melyet élő hitben tulajdonukká tettek, országa számára, a többi emberek közől, kik váltságát nem akarták hasznukra fordítani, megvett és kiválasztott. A vének itt az elsők a szent seregben. A görög szerint: és senki sem tanúlhatta meg azt az éneket, hanem stb.
Jel 14,4
Az itt említett szűzek, az összefüggés szerint, ellentétűl a bálványozás és ennek utálatosságai által megfertőztetett pogányokhoz, mindazon tiszta lelkek, kik a bálványozástól, a durvábbtól úgy mint a finomabbtól tisztán tartották, vagy legalább bűnbánat által ismét tisztára mosták magokat. Tehát nem csupán sajátlag a szűzek, kik minden házassági viszonyról lemondtak, hanem minden igaz keresztények értetnek, kik szűztiszta érzülettel, házasságban vagy azon kivűl, a világról s annak gyönyöreiről lemondtak, vagy legalább azokból kitisztúltak, habár nem lehet tagadni, hogy ama tulajdonképen való szűzek jelesebbek a Bárány kiséretében, mennyiben a szűzeség állapota előbbvaló a házasságinál.
Jel 14,4
Ime a hit engedelmessége (Ján. 12,26.).
Ők első zsengék, mivel választottak az emberiség tömegéből, hasonlag ama zsenge kévékhez, melyek az aratásból Istennek elkülönöztettek.
A vadállat országában hazudság és csalárdság, álnokság és hamisság uralkodott, itt a színletlen őszinteség és egyenesség, s így feddhetlenűl találtatván, állanak a választottak Isten színe előtt, kihez semmi szentségtelen nem közeledhetik.
Miután a pogányság és a keresztények szent serege így állt egymás ellenében harczra és a harczon, a három angyal hirdeti a kereszténység győzedelmét (lásd az összefüggésről Jel. 13. r. 1-ső jegyz.). Az első angyal az evangéliomot viszi az ég körében, annak jeléűl, hogy annak hirdetése legfőbb oka a pogányság bukásának, és annak elfogadására int (6. 7. v.). Erre a második angyal hirdeti a pogányságnak az által bekövetkezett bukását, a harmadik hirdeti mindazok bukását, kik a pogánysággal tartanak (8. v. 9–12.), mialatt egy szózat az égből a Krisztusban megholtakat boldogoknak mondja (13. v.).
nem pedig a bálványokat.
Jel 14,8
Babilon, az izraeliták egykori ellensége, Roma helyett vétetik, ez a romai birodalom helyett, ez a pogányság helyett.
mely, mint valami részegítő itallal (Jerem. 51,7.), az ő csábitó álnokságával a népeket Istentől elszakasztván, tévhitbe, hibába és bűnbe ejtette.
az ő bálványképeit.
Jel 14,10
A keletiek vegyítették a bort mindenféle kábitó szerekkel. Ez itt az Isten igen nagy haragjának képeűl vétetik. A görög szerint: mely vegyítetlenűl (víz nélkül) öntetett az ő haragjának poharába. – A bor közönségesen vízzel is vegyíttetett. A víz nélküli bor szintén az Isten kérlelhetlen haragját fejezi ki.
azaz: gyötörtetni fog testi kínokkal és azon tudattal, hogy a szent angyalok, a Bárány és a hozzátartozók (4. v.) örök boldogságot élveznek, és ez gyötrelmét még fokozni fogja.
Ezen rettentő, az istentelenekre mért s már közellevő büntetőitéletek között, a keresztény embernek híven kitartó béketűrése szükséges kellék arra, hogy megmentessék, és pedig oly béketűrés, mely nemcsak hitben, hanem a parancsok megtartásában is nyilatkozik, tehát hitben és szeretetben.
Jel 14,13
egyességben vele, hitben és szeretetben.
Jel 14,13
a haláltól fogva.
A görög szerint: Boldogok mostantól (Krisztus váltsághalálától fogva) a halottak, kik az Úrban halnak meg. Igen, úgymond a Lélek, nyugodjanak meg stb.
Most megjelen az ember fia, mint győzedelmes bíró, ki az aratásnál a konkolyt összeszedi, és tűzzel megégeti (Máté 13,39.49.). Valamint fönebb (6,2. s követk.) a zsidóság bukásáról mondott jövendölésnél, a büntető itéletnek valóságos kitörése előtt, az Úr, mint készülőben levő, iratik le, úgy jelen meg itt mint arató és szüretelő, mint közelgető biró, ki ugyan még távol van, de kész már büntetőitéletével. Az aratásról és szüretről vett képek tehát nem úgy veendők, mint büntetőitéletek, melyek már épen sujtják az illetőket, hanem, mint olyanok, melyekkel a közelgető biró csakhamar fog sujtani. Az előkészület jelenti a bizonyos bekövetkezést, ha az emberek meg nem térnek.
Jel 14,15
Az angyal kilép az Isten templomából, az égből, annak jelentéseűl, hogy az aratás, a büntetőitélet Istennél el van végezve.
mivel az itéletre már minden megért.
Két angyal működik, egyik mint arató, másik mint szőllőszedő, az itélet egyetemességének jelentéseűl.
Jel 14,18
Lásd a 23-ik jegyz.
Jel 14,18
az áldozatoltártól, annak jelentéseűl, hogy az aratás által hullnak az áldozatok.
oly hatalma vala, minő a tűzé, azaz, ellenállhatlan.
folytonos képe a készülőben levő büntetőitéletnek, mely még a földön lakó pogányokra vala jövendő.
Jel 14,20
A szent városon, az anyaszentegyházon kivűl.
igen messzire. Egy futamat (stadium) mintegy 625 lábnyi messzeség volt. Ez mind képe a fölötte nagy büntetőitéleteknek, melyek bekövetkezendők. Beteljesedett ez a büntetésekben, melyek a romai birodalomra jöttek, véglegesen pedig az utolsó időben fog teljesedni (Jel. 20,9.), mely az erős kifejezésekben itt is világosan benfoglaltatik.
Miután a büntetőitélet a kereszténységet üldöző pogányság fölött kihirdettetett (14,6–13.), és az azt végrehajtó diadalmas bíró hozzákészűlt (14,14–20.), föllépnek az angyalok, kik azt csakugyan végrehajtják. Az ő csapásaik utolsóknak neveztetnek, a mennyiben ezeket megelőzték a kereszténységet bántó zsidóság fölötti csapások (8. v.), s a kereszténységnek tulajdonképen csak két ellensége van, tudniillik a vele ellentétben álló zsidóság, az első ellenség, és a vele ellentétben levő pogányság, a második és utolsó ellenség.
Jel 15,2
Lásd Jel. 13,14.
Jel 15,2
kiket semmi sem bírt arra, hogy a pogányságnak, a bálványimádásnak bensőleg és külsőleg hódoljanak, s azért a vadállatnak nevét is elvetették.
A tűzzel vegyes üvegtenger, kristálytiszta s tűz gyanánt tündöklő síkság volt, melyen a választottak állottak. Ezek magasztaló énekeikkel kevéssel előbb lépnek fel az isteni harag kiömlése előtt, részint, hogy mint győzők tünjenek elé; részint, hogy a pogány világnak amazokéval egészen ellenkező szomorú sorsa szembetünőbb legyen; részint hogy az isteni itélet itt is, mint fönebb (Jel. 6,10. s követk.), a szentek imádságának eredményeűl adassék elé.
Jel 15,3
Ők is hasonló diadal- és hálaéneket zengtek a fenyegető veszélyből a mindenható kéz által történt megszabadúlásért, mint egykor Mózes (Móz. II. 15,1. s követk.), Krisztus hálaénekét, hálaéneket a váltságért.
Valóban igazságosak a te itéleteid a pogányok fölött.
Minden nép imádni fog téged; mert a pogányokon végrehajtandó itéletek, mind megannyi bűnbánatra és megtérésre ébresztő szózatok lesznek.
úgy, mint Jel. 11,19. megnyílik a mennyei templom belseje, hol a bizonyság hajléka, a frigyszekrény, az Isten kegyelemteljes jelenlétének jelképe volt.
Jel 15,6
Lásd Jel. 14. r. 23-ik jegyz.
Ez a papi öltözet volt.
Jel 15,7
a kerubok, Istennek földi országaért működő főlelkek egyike (Jel. 4,6. s követk.).
áldozatcsészéket; mert a büntőitélet áldozattétel.
A füst, az isteni fényes köd, jelképe a magát kijelentő isteni fölségnek. De a kijelentés itt büntető, birói.
Az itt kiömlő haragcsészék száma is hét, hasonlólag a fönebbi hét harsonaszóhoz (8,6. s követk.), melyek a zsidóság végvesztére zendűltek meg. Mindezen képek az egyiptomi csapásoktól kölcsönöztettek (Móz. II. 7–10. r.).
mint az aludt vér, mint a megöltek vére.
ki a vizek fölé rendeltetett.
Lásd Jel. 14,18.
Mivel e négy csapás képei világosan az egyiptomi csapásoktól vétettek, ennélfogva e látomás nem jelent mást, mint ezt: Valamint egykor Egyiptomban (Móz. II. 9,9.11.) az Isten megvetői gonosz fekélyekkel büntettettek, vizök vérré változott (Móz. II. 7,20.21.), és tűz szálla rájok (Bölcs. 16,16.): hasonlóképen átalános országcsapás, dögvész, háború vizen és szárazon, egybekötve iszonyú rettenetes öldökléssel, elviselhetlen hőséggel s a lég kártékony befolyásával, látogatja meg átalán a pogány népeket is; de mivel a mellett, hogy e büntetések az ő megtérésök végett méretnek rájok, ők mégsem tartanak bűnbánatot, és nem adnak dicsőséget az Istennek. Mikép teljesedett be e jövendölés, a történelem tanusítja; mert épen azon időben, midőn a keresztények üldöztettek a pogány világ által, ez a nevezett csapásokkal a legiszonyúbb módon lőn meglátogatva. Kr. u. 251. év táján iszonyú mirígyhalál támadott, mely a birodalom minden részében egy éven át dühöngött. A 312. év körűl oly betegség uralkodott, melynél gyuladásos daganat lepte el az embereket; a test egy része sem maradott menten, de különösen a szemeken tűnt ki az, mint Niceforus beszéli. Vérengző háborúkkal vízen és szárazon tele van a császárok története. A levegő káros befolyásáról is vannak több példák. Igy Valerián császár idejében oly iszonyú hőség volt, hogy a Nílus Egyiptomban majd egészen kiszáradt, s nagy éhséget és mirígyhalált idézett elé. Lásd Calmet a 6. vershez.
A következő három büntetés a trónt, az uralmat, a birodalmat érdekli. Első a trón, az ország elsötétedése. A szentirási szólásmód szerint, valamint a fény szerencsét, jólétet jelent (Jób 17,12.), úgy a sötétség szerencsétlenséget. Az ötödik angyal jelöli e szerint a romai birodalomra fokonkint betörő szerencsétlenséget, lassankinti ledőlését minden belső támoszlopainak, a kormány belső tehetetlenségét és gyengeségét. A birodalom polgárai, de különösen fejedelmei rágják e miatt nyelvöket, azaz, látják a birodalom szomorú állapotját, de mivel nem segíthetnek, magokba fojtják e miatti fájdalmokat. De még ez sem indítja őket érzelemjobbúlásra, hanem további istenkáromlásra. Igy beszéli sz. Ciprián, hogy a pogányok a köz-szerencsétlenség okát a keresztényekre hárították, mintha ezek indították volna fel az istenek haragját. Istennek és Krisztusnak káromoltatása természetes következései voltak az ily érzületnek.
Az Eufrat, a birodalom legszélső határa, kiszárad. És valamint Izai. 44,27. Jerem. 50,38. szerint, Círus az Eufratnak mesterséges kiszáritása által, hóditá meg Babilont, mely véderejét ily módon elvesztette: így fosztatik meg a romai birodalom is külvédelmétől, és a keletről betörő ellenséges harczosoknak út fog nyittatni kebelébe. Valamennyi határok helyett egy hozatik föl, keleti részről az Eufrat. Az említett keleti királyok alatt tehát átalán mindazon népek értetnek, kik a birodalom határait háborgatták, s az országba be is törtek, különösen pedig a persák és germánok.
A sátán, a pogány hatalom és a bálványpapok ördögi álnoksággal mindenképen azon voltak, hogy a romai birodalom magát védje és birtokait megtarthassa, hogy ama népek (12. v.) semmit se tehessenek. De mint a békák, oly tehetetlenek a sátán, a pogány hatalom, a bálványpapok arra, hogy Isten büntető igazságának tervét meghiusítsák.
Ezen lelkek, kik által azok működnek, ördögi neműek. Mindenféle szemfényvesztés, álcsodák, ámitó beszédek stb. által igyekeznek a királyokat rábírni, hogy segédseregekkel siessenek elé, hogy a birodalom, Istennek daczára, a csata döntőnapján el ne veszszen, hanem megálljon. – Tudva van, hogy a császárok mennyire hódoltak a jóslatoknak, bűvöléseknek. Valeriánra, az utolsó császárok egyikére, különös befolyással voltak az egyiptomi varázslók. A népek is, melyek Romát megtámadták, szintén bírtak jósokkal, varázslókkal; ilyenek voltak a persáknál a mágusok, a germán népeknél a druidák. A mágusokról tudjuk különösen, hogy királyaikat ingerelték a keresztények ellen.
Ez a vers közbe van szúrva. A közvetlen előbb említett nap, melyen Isten végzései a pogány birodalomra nézve végrehajtandók valának, emlékezteti sz. János apostolt az isteni itéletnapra, mely minden emberre vár, azért int éberségre és jó cselekedetekkel való felruházkodásra. Lásd Máté 24,43.
A 16. v. ismét a 14. vershez csatlakozik. A kiküldött követek sikerrel járván, találtak segédeket, és Isten megengedé, hogy az Armagedon nevű csatatéren a pogány hatalommal egybegyűljenek, s ennek elleneivel harczoljanak. A név Armagedon (Harmageddon) a harcz szerencsétlen kimenetére mutat. Ez a név ugyanis annyit tesz, mint a megiddoni hegy, mely város volt Manasszes nemzetségében. Itt az izraeliták két nagy vereséget szenvedtek, egyiket Barak idejében a kananeusoktól (Birák 4,16.), másikat, melyben Joziás elesett (Kir. IV. 23,29.). Tehát szerencsétlen a név, s azért szerencsétlenséget is jövendöl, mire annak szószerinti jelentése is, mi „kiírtás“-ra, „megsemmisítés“-re mutat. Úgy van tehát, mintha a próféta ezt mondaná: A romai pogány hatalom, szövetségesektől gyámolíttatva, egy főcsatára kelt oly ellenséggel, ki rája halálos csapást mért, – és megveretett. – Melyik eseményre czéloz ez a romai történelemben? Mivel a jövendölés egész átalánosságban szól, sem a szövetséges népeket, sem az ellenséget közelebbről nem jellemzi; valamely határozott esemény nem forgott az író szándékában. A birodalom határainak nyiltan hagyása, az utolsó erőnek kétségbeesett megfeszitése, a végső szabadúlási kisérlet szerencsétlen kimenetele, átalában a romai pogányságnak Nagy Konstantin előtti utolsó idejéről értendők, midőn a határos népek, különösen a persák, mindig vakmerőbbek lettek, s a végerőlködéssel küzdő romaiakat több csatában legyőzték; úgy hogy a birodalom, melynek benső életveleje már romlásnak indúlt, külső bukása elé is óriási léptekkel sietett.
A romai pogányság oda van! Ennek eleste a történelemben világosan meg van jelölve Konstantin császárnak a kereszténységre lett megtérése által, melynek következtében a romai birodalom keresztényellenes intézményeit megszűnteté, s lassankint keresztény birodalommá alakúlt az át, mely Krisztus religioját ápolta és védelmezte.
Képe a világ teljes átalakulásának, mely a keresztény religionak az államba való fölvétele által előidéztetett.
Jel 16,19
A nagy város, a romai pogányság, elesett, és mindenütt, a hol még volt, enyészetnek indúlt.
És a nagy város, Roma, mely kebelében még ápolja a pogányságot, érezze Isten haragját. Ez a haragitélet a két következő részben adatik elé.
képe a teljes feloszlásnak.
Képe az Isten nagy haragjának. Mindezek mellett sem tértek meg a pogányok, hanem valamint az egyiptomiak az isteni büntetés után még megátalkodottabbak voltak, úgy sokan a romai pogányok közől is; különösen makacsúl tartotta magát a pogányság még Romában, a miért rája még különös büntetőitéletek is méretnek. – Egyébiránt a gondolkodó keresztény észre fogja venni, hogy az erős kifejezések, melyekkel mind a hét csapás leiratik, még további teljesedésre is várnak az utolsó időben, mikor a pogányság, mely még szörnyebben fogja fejét fölemelni, iszonyúbb módon fog megbüntettetni és megsemmisíttetni, mint a romaiak idejében történt.
A sok vizeken ülő paráznaasszony Roma városa, a sok nemzetek uralkodónője (15. v.), mint a 3. és 9. versből világosan kitűnik, hol mint a romai világbirodalomnak hét halmon épült fővárosa említtetik. Csak az a kérdés, vajjon azalatt a pogány birodalom, a pogányság eleste előtti vagy utáni Roma értendő-e? Kétségkivűl az utóbbi, mert már meg van alázva, a pusztában ül (3. v.), és a pogány birodalomról épen ez időben mondatik, midőn Isten itéletei rátörnek, hogy nincs többé (8. v.). A következőben tehát Romának azutáni sorsát kell gondolnunk, miután Nagy Konstantin Krisztus religioját fölvette.
Jel 17,3
Roma ez időben csakugyan mintegy pusztaságban volt; mert a pogány birodalom elesett, sőt Konstantin még kormányszékhelyét is Romából Konstantinápolyba (Bizanczba) tette át.
A vadállat a pogány világ (Jel. 13,1. s követk.), mely bíborvörös a vértanúk vérétől. A rajta ülő asszony alatt világosan annak fővárosa értendő.
Jel 17,4
Képe a gazdagságnak és kéjelgő bővelkedésnek.
A város nyujtja a paráznaság t. i. a bálványozás poharát, s igyekszik a bálványimádást gonoszságaival együtt mindenütt elterjeszteni.
azaz: Neve „titokteljes Babilon,“ t. i. alatta nem a régi Babilon, hanem titokteljes értelemben egy város veendő, mely épen úgy, mint egykor Babilon, a bálványozást legnagyobb mértékben űzte, és az Isten választottait üldözte, – Roma.
Kijelentem neked, mi történik tovább Romával és a pogány birodalommal.
A vadállat (a pogány birodalom), melyet te láttál, volt, egy ideig teljes hatalomban állott, és nincs többé, úgy van e pillanatban, mintha nem is volna, tehetetlen állapotban sínylik (lásd Jel. 15,17.); de ismét fel fog jőni a mélységből, azaz, mély sülyedéséből felüdűl, és új hatalommal lép fel, azután végvesztére siet, egészen elpusztúl. Ezen az ország polgárai csodálkozni fognak, midőn látják a vadállatot ismét feljőni, és oly hamar ismét elveszni. A görög szerint: midőn látják a vadállatot, mely volt, és nincs, habár még van (habár még némi életjel mutatkozik benne). A vadállat visszatérése alatt, egyenesen a hitehagyó Julián császár uralkodása értendő, ki, miután a kereszténység már államreligiová lett, attól elszakadt, s mint annak legelkeseredettebb ellensége, a pogányságot minden erővel vissza akarta állítani. De ő alig uralkodott húsz hónapig, és az ő elhunytával a pogányság a romai államéletben többé nemcsak erőre nem kapott, hanem lassankint végkép elenyészett. Ezen egyenes vonatkozás mellett azonban, e szavak „ismét a mélységből jő fel,“ egyszersmind az utolsó idők pogánysága s annak utolsó terjesztője, az antikrisztus is értendő, ki rövid rémuralom után párthiveivel együtt Istentől örökre megsemmisíttetik.
A 9–11. v. értelme ez: Az asszonynak és vadállatnak jelentésteljes értelme ez: A vadállat hét feje jelenti annak hét hegyét, s egyszersmind hét királyát. Ezekből öt király már elesett. Egy most uralkodik, a másik még jőni fog, s ha eljő, csak rövid ideig fog uralkodni (azután vesztére jut). A hét hegy világosan a héthalmú várost, Romát jelenti. Lásd a 18. v. Melyik az a hét király, romai császár, kiket sz. János apostol ért, ennek kitalálása annak megtudásától függ, mely időpontra teszi azon egyet, kiről mondja, hogy meg van, időszerint uralkodik. Az öt t. i. ennek közvetlen előde lesz akkor. Mivel világosan mondatik, hogy a vadállat már úgy van, mintha nem is volna (8. v.), s az asszony pusztában tűnik elé (3. v.), tehát a hatodiknak, ki akkor uralkodónak mondatik, annak kell lennie, ki a pogány birodalom eleste után, miután Konstantin a kereszténységet fölvette, és keresztény államot alapított, még pogány császár volt. Ez Licinius, ki még egy ideig híven a pogánysághoz, Konstantinnal együtt uralkodott, mígnem ettől Kr. u. 324. évb. legyőzetett. Az öt előbbi császár e szerint Diocletián, Maximián, Galeruis, Maximinus, Daja melléknévvel, és Maxentius, kik mindnyájan elvesztek a 311–313. években, kevéssel a pogány birodalom eleste előtt. Most az a kérdés, melyik a hetedik? Erről mondatik: „és a másik még nem jött el.“ – Ez a másik tehát azon időben, midőn a hatodik uralkodott, még nem született, legalább még nem volt cézár, kormányzásra kijelölt. Az időben, mikor Licínius Konstantinnal uralkodott, Konstantin három fia – Konstantin, Konstans és Konstantius már életben voltak, s egyszersmind leendő cézárok is voltak, de nem volt még Julián, ki Kr. u. 360. évb. Párisban a katonák által még Konstantius életében császárrá kikiáltatott. Ez tehát a hetedik. Ez állította ismét vissza pogányságot, de két évig sem uralkodott és nyomorú véget ért. Nyolczadik császár többé nem említtetik, hanem csak maga az állat neveztetik úgy. Egészen a dolog természete szerint volt ez; mert pogány császár nem uralkodott többé a hitehagyó Julián után, hanem a pogányság még tartott, habár nem is mint uralkodó hatalom, de folyvást lappangva fennállott, fennáll most is, és állani fog világ végezetéig. Mondatik róla, hogy a hét közől való, vagyis, a hétnek jellemével bír, t. i. gyűlöli és üldözi a kereszténységet. Mindenkor, minden időben vannak a kereszténységet ellenző emberek, s fájdalom! tanítja a történelem is, hogy keresztény országok is megbélyegzik ezzel magokat, és Isten anyaszentegyházát nem hogy oltalmaznák, hanem üldözik és elnyomják. Hanem ez a pogányság is vesztére siet, nemcsak időről időre fogják ugyanazon csapások érni, melyek a romai pogányságot sujtották (vesd össze: Jel. 18,4.), utoljára az idő végével teljesen megsemmisíttetnek, és a kereszténység tökéletes győzedelmet nyer fölöttük (20. r.).
Ezek alatt ama pogány királyok értendők, kik csakhamar Julián halála után a romai birodalom különféle tartományait elfoglalták. Ezek a vadállat szarvai, nem mivel a romai birodalomnak voltak alávetve, hanem mivel pogányok voltak. A tízes szám kerekszám, s mindnyájokat egybefoglalja. „Kik az országot még át nem vették,“ mivel azon időben, melyről e jövendölés szól (9-ik jegyz.), még nem léteztek. „De hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok a vadállat után,“ azaz, üldözték a keresztényeket úgy, mint a romai uralkodók, rövid ideig a romai birodalom eleste után. Igy beszélik Ágoston és Orosius, hogy Atanarik, pogány gótkirály alatt a keresztények közől sokan szenvedtek vértanúhalált. A görög szerint: a vadállattal (t. i. a mennyiben még megvagyon. 8-ik jegyz.).
Ezen királyok egyetértettek Jézus anyaszentegyházának üldözésében, s így a romai pogánysággal tartottak, annak mintegy átadták erejöket.
A ki a keresztények ellen harczol, a Bárány ellen harczol (Jel. 5,6. Apost.cs. 9,4.5.). De a Bárány győzött övéivel. Legyőzte őket szája kardjával. Ezen vad népek befogadták az igét, és ragadozó farkasokból szelíd bárányok lettek. Orosius beszéli az ötödik század első felében, hogy Jézus Krisztus szentegyházai tele voltak hunokkal, svévekkel, vendekkel, burgundiakkal, és sok más egyébféle néppel a romaiak gyalázatára, kik a keresztények között megmaradtak tévelyeikben.
A vizek, melyeket láttál (1. v.), hogy azok felett ül, azt mutatják, hogy még sok nép ért vele egyet. E közbevetés annak jelentéseűl van itt, hogy még a pogányság eleste után lehetnek a kereszténységnek üldözői.
És ama királyok Romát megrohanják, elpusztítják, azzal iszonyúan bánnak, egészen földúlják és fölégetik. Roma Kr. u. a 410. évb. Alariktól, a gótok királyától, 455-ben Genzeriktől, a vandalok királyától, 465-ben Odoakertől, 472-ben Ricimertől, és 547-ben Totilátó bevétetett és pusztíttatott, tehát 137 esztendő alatt ötször, úgy, hogy egykori fényét elvesztette, s lassankint mintegy pusztává lett (lásd Jel. 18,2.). Az időben, mikor a barbár népek a várost megrohanták, jelentékeny számmal voltak ugyan abban keresztények, de e mellett mégis mindig fentartotta magát a pogányság, és csak az ötödik és hatodik század között romboltattak le végre mind a pogány templomok; a városnak is meg kellett szenvednie régi bűneiért.
mert Isten akaratja volt az, világkormányának tervében rejlett az, hogy ama népek egy ideig a pogányságot hatalmokkal gyámolítsák, míg Isten végzései Roma fenyitésére nézve beteljesedtek, akkor őket büntető igazsága eszközeiűl használta.
Megjegyzendő az időpont, melyben Roma ezen jövendölésben felfogatik, ez az, melyben Licínius országlott (10. v.), és Roma még sok nép fölött uralkodott.
Képe az evangéliom általi felvilágosodásnak, mely a teljesen legyőzött és kiírtott romai pogányság után bekövetkezett. Az angyal tán a keresztény anyaszentegyház védangyala volt.
Jel 18,2
Lásd Jel. 17. r. 6-ik jegyz.
E kifejezések: Ördögök lakhelye stb. jelképei a pusztításnak (Izai. 13,20. s követk. 34,11. Vesd össze: Máté 12,43.). A város teljes elpusztítása betű szerint bekövetkezett. Még mai napig is romokban hever az egykori ó pogány város; mert az új keresztény Roma legnagyobb részt a régi városon kivűl fekvő Mars mezőn épült.
Lásd Jel. 14,8.10. 17,2.
A keresztények közől sokan elhagyták Romát, mielőtt azt Alarik körűlzárolta. Többen, ezek között sz. Paula, sz. Jeromoshoz menekedtek Betlehembe, hol ez a szentirás forditásával foglalkozott.
Lásd Jel. 17. r. 16-ik jegyz.
Alarik, a gót király, ostromolta és fölégette a várost, mely egyszersmind mirígyhalál és éhség által a legszomorúbb állapotban volt. Ezt bizonyítja három kortárs: Jeromos, Ágoston és Orosius.
A királyoknak és kalmároknak itt következő panasza Roma eleste fölött költői festés és szomorú eset annál élénkebb előadására. Vagy tán ezen eszme van kifejezve általa: Ha most élnének ama pogány királyok és kalmárok, mennyire siratnák Roma pusztulását és égését!
finom, fehér egyiptomi gyolcsot.
A görög szerint: testeket és emberi lelkeket. A testek alatt rabszolgák értettek, kik meg vannak fosztva a szabadságtól, mely az embernek mintegy lelke, vagy élete; a lelkek alatt a szabad emberek értettek. Tirin.
Hatalmához és fényéhez közel sem járt semmi a földön. Cui par est nihil, et nihil secundum… mondá egy romai iró.
A 22. 23. és 24. v. képeket tartalmaznak, a próféták módja szerint, melyek nem betű szerint értendők, hanem csak átalán Roma nagy pusztúlását jelentik.
azaz: Dicsérjétek Istent.
A romai pogányság örökre megsemmisűlve marad.
Lásd Jel. 4,10. 5,14.
Most, miután a pogányság megsemmisíttetett, az Isten uralkodik, Isten látható országa elérkezett.
Valameddig a pogányság uralkodott a világon, ama népek nagy részét, kik megérték az ő bukását, visszatartá attól, hogy csatlakozhassanak a kis községhez, melyet Krisztus a zsidókból és pogányokból gyüjtött, és Krisztussal egyesűlhessenek. De miután a pogányság megbukott, és semmi akadály nem állott a kereszténység útjában, akkor ama választottak siettek Krisztushoz, sietett a jegyes vőlegénye karjaiba. Azért van szó a győzelem után a Bárány menyekzőjéről és jegyese készületéről. Ezután a pogányság fölött nyert győzelem még egy nagyobb képben adatik elé (11–21. v.), részint, hogy azzal minden itélet egybefoglaltassék, melyek eddig a pogány világra, az álprófétákra és álpapságra s ezek minden párthiveire mérettek; részint annak bebizonyitására, hogy a Krisztussal való benső egyesűlés, melyet az emberiség ettőlfogva ünnepel, mindannak folytonos leküzdésével van összekötve, mi a kereszténységgel ellenkezik, és hogy a küzdelem teljes diadallal fog megkoronáztatni. Krisztusnak, mint vőlegénynek egyesüléséről az ő választott lelkeivel, lásd az Énekek énekét és ennek magyarázatát.
Jel 19,8
Lásd Jel. 18. r. 9-ik jegyz.
A megigazúlás, a bűnmentesség, a megszentűlés állapota – a menyekzői ruha. Lásd Máté 22,11.
Jel 19,9
A menyekzői lakoma a leölt ellenségekből készíttetik (17. v.), t. i. az üdv minden ellenei fölött nyert győzelem gyümölcse az örök boldogság.
Ezt, hogy a győzők üdvözűlni fognak, maga Isten mondja; ez tehát bizonyosan bekövetkezik.
Jel 19,10
Ne tedd ezt, én csak a te és hitrokonaid szolgatársa vagyok és mindazoké, kiknél a Jézus bizonysága van, kik Jézusról szóval és tettel bizonyságot tesznek. Csak Istent illeti az imádás.
Jézusról bizonyságot tenni, oly nagy dolog, mint a jövendölés; mert mind a kettő ugyanazon egy Lélek működése, következőleg kiket egy Lélek ösztönöz, testvérek, egyenlők vagyunk.
Jel 19,11
a győzelem jelképe (Jel. 6,2.). Vesd össze az 5-ik jegyz.
Jézus Krisztusnak, lásd Jel. 3,14.
Jel 19,12
mert ő sok tekintetben győző; a bűn, pokol, halál, zsidóság, pogányság mind lábai alatt vannak.
Isten igéje (13. v.). Ezt az isteni Igét semmi véges lény nem ismeri, nem érti, nem foghatja fel; csak maga Isten értheti és foghatja föl.
Jel 19,13
jeléűl véres engesztelő halálának.
Lásd Ján. 1,1.
Jel 19,14
mert ők vele győznek.
Lásd a 7-ik jegyz.
Jel 19,15
Az ő igéje igazság, mely győz és itél (Zsid. 4,12.).
Ő az isteni büntetőitéletet kérlelhetlenűl végrehajtja ellenszegülő ellenségein. A sajtótaposás a pusztítás képe. Lásd Izai. 63,3.
ruháján és övén, azaz, egész külseje mutatja a legdicsőbb királyt.
Jel 19,17
Az angyal a napban áll, annak jelentéseűl, hogy a mit az angyal hirdet, az egész mindenségben tudva legyen.
Jel 19,17
így mondatik, mivel az egész látomás az ég körébe esik.
A ragadozó madarak meghivatnak, hogy az Isten lakomáján jól lakjanak. Itt a ragadozó madarak nem bírnak különös jelentőséggel; egy vonás ez azon leveretés képéhez, mely az Isten elleneit sujtja. Vacsorának mondatik az itélet, mivel a keletiek éjjel szokták volt tartani lakomáikat.
A vadállatról és a hamis prófétákról lásd Jel. 13,1. s követk. és 11. v. s követk.
A tüzes tóba vettetés és a karddal való ölés – képei a romai pogányság teljes kiírtatásának. Talán ez által jelentve van, hogy a pogány bálványozás szerzői keményebben bűnhödnek, mint az elcsábítottak. Egyébiránt nem kell szem elől téveszteni, hogy csak a romai pogányság és a hamis próféta, a mennyiben ezt előmozdítja, adatnak át végvesztökre. Más pogányság és más hamis próféta fog megjelenni az apostoli tanítás szerint (Tessz. II. 2. r.) az idők végén az antikrisztus és az ő párthivei személyében, mint a sátán utolsó erőfeszitése az Isten országa ellen. Lásd a 20. r.
A hatalom a pokol megnyitására.
Ezen képek jelentése következő: Midőn a romai pogányság megsemmisíttetik, a sátántól határozatlan hosszú időre elvétetik a hatalom, hogy a népeket ne csábíthassa többé oly módon, mint azt a romai pogányság idejében tette. De mihelyt ezen hosszú idő eltelik, előbbi hatalmát visszanyeri; de csak rövid időre. „Midőn a romai pogányság megsemmisíttetik;“ mert a jelen látomás közvetlenűl csatlakozik az előbbihez, mely a romai pogányság megsemmisítéséről szól. De a megsemmisítés idejére nézve különbözők a vélemények. Némelyek Kr. u. a 313. évet értik, melyben a bálványimádás uralma Konstantin megtérése következtében meg lőn törve; mások a pogányság bukását még előbbre teszik. Mivel a pogányság nem ért hirtelen véget, ez időpontot nem lehet szorosan meghatározni. Ezen időpont után „a sátántól elvétetik a hatalom, hogy a népeket ne hitegesse úgy, mint azelőtt;“ mert a „lekötözés, elzárás, lepecsételés“ ép oly kevéssé jelenti a sátán csábitó hatalmának teljes korlátozását, mint a „feloldás“ nem jelenti annak korlátlan hatalmát. E kifejezések tehát a sátánnak csak a pogányságra gyakorlott hatalmára vonatkoznak, s képletesen azt akarják mondani, hogy csak annyiban vétetett el hatalma, a mennyiben azt a romai pogányságra nézve gyakorlotta. Ezen értelmezést igazolja a történelem is. Miután a pogányság megbukott, a kereszténység egészben véve egy időben sem üldöztetett, egy uralkodó sem törekedett azt többé kiírtani, hol az erős gyökeret vert, nem hozatott többé vissza a bálványozás, s az evvel járó förtelmek nem tértek vissza többé. Azonban a sátán sem volt egészen tehetetlen. Itt-ott a kereszténység magok a keresztények között is szenvedett bántalmat és üldözést, tévtanítások által eltorzíttatott, békéje háborúságok által megzavartatott, s a finomabb bálványozás lépett a képimádás helyére. – A sátán hatalmának korlátozása határozatlan ideig tart. A szöveg ugyan ezer évet mond; de hogy ez csak kerekszám, már abból is kitűnik, hogy az utolsó idő, mely amaz ezer év után következik, nincs tudva senki előtt (Máté 24,36. Márk 13,32. Apost.cs. 1,7.). Sz. Ágoston és a legjobb értelmezők szerint, az alatt amaz idő értendő, mely a pogányság bukásától a végső időszakig elfoly. A végső korszakban a sátánnak rövid időre visszaadatik előbbi hatalma. Erről szól majd a 7. v.
Miután a sátán lelánczoltatott, a pogányság megbukott, elkezdődött a kereszténység uralma. A dicsőült szentek, különösen a szent vértanúk uralkodtak és itéltek Krisztussal amaz ezer éven át. A széken ülők átalán az üdvözűlt keresztényeket jelentik; mert minden igaz kereszténynek Krisztussal uralkodás igértetett (Tessz. I. 2,12.). Különösen említtetnek a szent vértanúk, mert ők Krisztusért életöket is feláldozták. Az uralom és itélet mennyben tartatik; mert csak lelkek és nem testeikben föltámadt igazak gyakorolják azt. Az uralom részvétet jelent Krisztus uralkodásában. Mivel Krisztus az ő anyaszentegyházát kormányozza, vezérli és oltalmazza, így a szentek részt vesznek ezen kormányzásban, és ha mi üdvösségünk ügyében pártfogásukat kérjük, érettünk való esedezésöknek nagy ereje lehet, mivel Krisztussal együtt uralkodnak. A lelkek uralma a végső korszakig tart, midőn a pogányság végerőlködése fölött nyerendő diadal után, a közitélet s a test feltámadása bekövetkezik, az itélet tehát nem csupán lelkektől, hanem oly lelkektől fog tartatni, kik dicsőült testtel vannak felruházva.
Jel 20,5
A többi halottak, az elhunyt istentelenek, kik a vadállattal tartottak, nem élnek amaz ezer éven át, nem élnek s nem uralkodnak Krisztussal az égben lelkiképen, hanem valamint testök, úgy lelkök szerint is meghaltak, Jézus szinétől elvettettek, az égből kizárattak, kárhozatra taszíttattak. E szavak „nem élnek, nem élednek föl“ ellentétűl vannak az előbbi vers e szavával „élnek.“ Valamint ez az igazak boldog lelki életét jelenti, úgy, hogy amazok nem élnek, a gonoszoknak boldogtalan lelki halálát bizonyítja. Megjegyzendő: hogy e kifejezés „nem élednek föl, míg stb.“ nem azt jelenti, hogy ezen holtak az ezer év eltelése után lelkiképen élni kezdenek, hanem valamint a „mígnem“ szentírási szólásmód szerint a cselekvényt a megszabott időponton túl nem folytatja, hanem átalán csak tagadást fejez ki (lásd Máté 1,25. 24-ik jegyz.), úgy itt is ezen halottaktól a boldog lelki élet átalán megtagadtatik.
Ez a boldog lelki élet az első feltámadás, az ember feltámadása lélek szerint, ez megelőzi a másodikat, midőn itéletkor a test is feltámadván, a lélekkel egyesűlni fog. Ez értelemben veendő a magyarázat is, midőn Máté 24,28–31. verseihez tett jegyzetekben az első és második egyetemes feltámadásról vagyon szó.
Jel 20,6
Boldognak és szentnek az mondható, kinek lelke a test halála után Krisztushoz az égbe jut, hogy ott vele éljen, uralkodjék és itéljen. Oda azon lelkek jutnak, kik már ez életben igazán Isten kegyelmében élnek és e kegyelemben múlnak ki; azért nevezi az Úr a kegyelem ezen életét a földön feltámadásnak (Ján. 5,25.), valamint Pál apostol is (Efez. 5,14.).
Jel 20,6
Az első halál a test halála, a második a lelki halál, az örök kárhozat (Jel. 21,8.). A ki Krisztussal él, itt benne élni elkezdett, s ezen benne folytatott életben múlik ki e világból, az ilyen meghal ugyan az első halállal test szerint, de nem hal meg lelki halállal, az örök kárhozat halálával, hanem stb.
hanem az égben, mintha papok volnának, Istennek szolgálva, részt vesznek Krisztus uralkodásában lélek szerint már a végső időig is, midőn azután test szerint is föltámadnak, és tökéletes dicsőségben folyvást élni és uralkodni fognak mindörökké.
Midőn Isten végzése szerint az utolsó korszak bekövetkezik, Isten meg fogja engedni, hogy a sátán a népek közt roppant sokaságot nyerjen, hogy ez általok a kereszténységet legyőzze és magának diadalt szerezzen. Az ezer évről és a feloldásról lásd a 3. v. A népek a föld négy szegletén, nem épen a föld legszélső határain lakók, hanem átalán a föld minden népe az ég alatt, mi a négy szeglet által jelöltetik. Minden népek, még a keresztények között is a sátán roppant sokaságú párthiveket talál; mert Krisztus maga mondja, hogy azon időben, midőn ismét eljő, csaknem átalános lesz az erkölcsi romlás (Luk. 17,26–28.), és alig fog hitet találni (Luk. 18,8.). Góg és Magóg éjszaki népek voltak, hol a görögök Scithiája volt, a legvadabb barbárok (Ezekiel 38. r.). Nem úgy neveztetnek itt, mintha ők leendenének azok, kik az utolsó időben Isten anyaszentegyházát szorongatni fogják, hanem csak a kereszténységet üldöző csoportok jelképes neveiűl szolgálnak. Ezek összegyűlnek csatára Isten anyaszentegyháza ellen, együtt működnek, hogy a kereszténységet a földről kiírtsák. Mivel az apostoli tanítás szerint az antikrisztus meg fog jelenni az utolsó időben (Tessz. II. 2. r.), ez lesz az ő vezérök, vagy együtt működik majd velök.
A szentek tábora, melyet a kereszténység ellenei ostromolnak, Isten anyaszentegyháza a földön. Minő lesz e viadal, vajjon csupán lelki vagy valóságos harcz értendő-e alatta; vajjon a kedves város valódi város-e, hol a hivek kis serege lesz egybegyűlve, vagy pedig azalatt csak az anyaszentegyházat kell érteni; mit jelent a tűz, valóságos lesz-e az, vagy csak kép gyanánt veendő… mindezek megfejtését magára a jövendőre kell bíznunk; mert a jövendölés csak akkor lesz tökéletesen érthető, midőn a jövendő tény, melyet az tárgyal, bekövetkezett. A kereszténynek kötelessége ébren lenni, az idő jeleire jól vigyázni, s magát az Úr eljövetelére mindig készen tartani (lásd Máté 24. r.). Annyi azonban ez utolsó korszakra vonatkozólag bizonyos, hogy még az utolsó itélet előtt a zsidónép be fog lépni az anyaszentegyházba (Rom. 11. r.). Itt következik a könyvet és a látomást befejező zárjelenés, t. i. az anyaszentegyház átmenete, felolvadása a mennyországba.
Jel 20,11
a dicsőségben megjelenő világbirót.
a jelen, látható természet eltűnt; mert azt tűz emésztette meg (Péter II. 3,10. s követk.), és újjá változott át (Jel. 21,1.).
Jel 20,12
mind a megholt embereket kivétel nélkül.
A könyvek és az egy könyv, t. i. a sok könyv, melyben a sok istentelen gonosztettei följegyezve vannak, és az egy könyv, melybe a sokkal kisebb számú igazak vannak írva. Képe az Isten mindentudásának.
Jel 20,13
bővebb részletezése az egyetemes föltámadásnak.
az alvilág a sírok felett uralkodó halál visszaadá halottait. A halál úgy van elétűntetve, mint uralkodó. Az alvilág a sírok helyett vétetik, melyek, mint földön levők, ellentétet képeznek a tengerhez.
Jel 20,14
A meghalásnak vége lett, az a pokolba vettetett, t. i. ezentúl a halál csak a pokolban uralkodik.
a tűzörvénybe vettetés, a második halál.
E rész végén említést kell tenni az ezer éves ország iránti balvéleményről, melyet még sz. János apostol idejében az eretnek Cerintus támasztott, de mely az egyház által mindenkor elvettetett. E tévtanító azt állította, hogy Krisztus az idő végével ismét eljön, és ezer évig fog láthatólag a földön uralkodni. A már meghalt igazak akkor testeikben föltámadnak, és a még élő keresztényekkel vigadozva és kéjelegve fogják tölteni az életet, kárpótlásúl a sanyargatásért és önmegtagadásért, melyben Krisztus eljövete előtt éltek. Csak ezután fog következni az utolsó itélet. Ezen förtelmes, kereszténytelen balvélekedés mellett már a legrégibb egyházban még más vélemény is támadott az ezer éves országról, mely ugyan nem bélyegeztetett eretnektanításnak, de átalán mégis tévesnek ismertetett el. E vélemény szerint, az antikrisztus legyőzetése után következik az igazak föltámadása test szerint, és a kik akkor élnek, mind életben maradnak, a jók, hogy ama föltámadottaknak, mint fejedelmeiknek engedelmeskedjenek; a gonoszak, hogy ugyanazoktól legyőzettessenek és meghódíttassanak. Maga Krisztus Jerusalemben fog mint király uralkodni, és vele az apostolok, az ó szövetségi próféták és a vértanúk. Midőn az ezer év betelik, akkor a szenteket megtámadják a gonoszak, de ezeket mennyből jövő tűz fogja megemészteni. Ezután következik az egyetemes föltámadás és az itélet. Ezt tanították sz. Jusztin vértanú, sz. Viktorin, Tertullián, Lactantius és több katholikusok. Ez ellen különösen az szól, hogy Krisztusnak ezer éves jelenléte a földön ellenkezik az írás világos szavaival (Apost.cs. 3,21.), melyek szerint Krisztus csak akkor jő le az égből, mikor minden dolgok helyre lesznek állítva, ez pedig nem tekinthető bekövetkezettnek az ezer éves uralkodás előtt, mivel a gonoszak még egyszer megtámadják az anyaszentegyházat. Sz. János is a 4. v. világosan csak uralkodó lelkekről, nem pedig testileg feltámadott igazakról szól.
Miután a régi világalkotmány, a bűn és inség lakhelye eltűnt (Jel. 20,11.), sz. János meglátja most az átváltozott, megdicsőült természetet, mely alkalmas és rendelve van arra, hogy az üdvözűltek tartózkodjanak benne. Előbb a bűn miatt az egész természet szomorú gyászba volt borítva, most pedig ünnepi köntösben ragyog. (Vesd össze: Rom. 8,18–23. Péter II. 3,5–7.). A tenger, ezen állhatatlan és nyugtalan elem, nem lesz többé.
Értelme ez: Én, János, láttam most az üdvözűltek szent községét dicsőségök teljes díszében hozzám leszállni. A leszállás csak azért történt, hogy e látomás a többi mennyei dolgoktól elkülönözve annál szembetünőbb legyen az apostol előtt. E szent község egy szent város jelképe alatt tűnik elé, és új, mennyei Jerusalemnek neveztetik, ellentétűl a földi Jerusalemhez, mely egykor, mint Isten földi országának fővárosa, ennek gyönge előképe volt. A menyasszonyi dísz képe a szentségnek.
új életet, új örömeket szerzek.
Jel 21,6
A mi meg volt igérve, már beteljesedett; oly bizonyosan be fog következni, mintha már megtörtént volna (Jel. 16,17.).
Jel 21,6
Én vagyok az Örökkévaló; a mit én igérek, már megtörtént; mert nálam a jövendő és jelen egygyé olvad.
Az élő vízforrásról lásd Ján. 4,10. 7,37.
mennyben az üdvöt és dicsőséget.
kiknek nincs bátorságuk győzni.
minthogy át volt hatva Istentől, ragyogott az Isten fényességében.
magas kőfal környezi a várost, a méltatlanokat eltiltva a bemenettől, melyet angyalok őriznek. A kapuk Izrael tizenkét nemzetségének neveit viselik, kik a földi választottak voltak, azért viselik a mennyei választottak azok neveit.
tökéletes négyszeg volt, mi képe a tökélynek.
alapköveknek mondatnak az apostolok, mint a kereszténység megalapítói az egyes népek között.
A város fölmérése az angyal által részint azt jelenti, hogy a választottak száma, azoké, kik Isten kegyelmével együtt munkálkodtak, öröktől fogva előre tudva volt; részint, hogy azok mindenike a szentség és igazság bizonyos mértékét érte el.
tökéletes köbmérték, – mi ismét képe a tökélynek.
Jel 21,17
magasságát.
mely az angyalnál volt.
Jel 21,18
A jáspis már fönebb 11. v. az isteni fényesség képe volt, mely körűlveszi és védi a várost.
képe az égi lakók tisztaságának és szentségének.
Jel 21,19
vöröses ragyogó drágakő.
Jel 21,19
kék.
Jel 21,19
égkék.
zöld.
Jel 21,20
vörös fehér erekkel.
Jel 21,20
élénk piros.
Jel 21,20
zöld.
Jel 21,20
halványzöld.
Jel 21,20
sárga.
Jel 21,20
zöldes.
Jel 21,20
sárgás piros.
violaszín. Valamint a fény különféle szinekben törik meg, úgy a kegyelem Lelke különféle adományokban tűnik ki, melyekkel a választottak, egyik így, másik úgy ékeskednek. Szépen mondja egy irásértelmező: A drágakő igen szép jelkép. Tartósabb az a kövecsnél és érczeknél. Daczol az idővel, a mulandók ez egyetlen zsarnokával; kevés tért foglal el. Itala az élettelen tárgyak legszellemesbje, a világosság. Ez hű képe a tökéletes lelkeknek, kiknek italuk az örök igazság fénye, és tüzök az örök szeretet.
Tehát, csak a mi nemes, és egyszersmind alázatos, az megyen be ezen városba.
Minden népek, melyek eljutottak a hitre, ez által nyerendő dicsőségöket e városba hozzák, ennek boldog lakosai lesznek.
mert tökéletes béke és biztosság van benne.
Az örök boldogság élő vízforrása, mely Istentől az ő Lelke által kiárad minden választottaiba. Lásd Ezekiel 47,8.
Az élet fája, mely egykor a paradicsomban volt, itt sokkal dicsőbb módon tűnik elé; rothadatlan gyümölcsöket terem, és rajta minden áldásos. Lásd Ezekiel 47,12. Ez is képe az örök boldogságnak.
övéi lesznek, legbensőbb bizodalommal őhozzája.
a ki e jövendölés tartalmát szivére veszi, és visszajövetemre magát mindig készen tartja.
Jel 22,10
Ne tartsd titokban.
A teljesedés csakhamar bekövetkezik.
De a ki e jövendölést nem veszi lelkére, hanem hitetlen marad, megátalkodik gonoszságában, ám legyen gonosz saját vesztére, az itélet és büntetés el fogja érni. A ki tisztátalan, s meg akar maradni förtelmében, ám tegye, hallja a figyelmeztetést, és az Isten nem lesz oka az ő romlásának. Ellenben az igazak és szentek annál nagyobb igazságra és szentségre törekedjenek; mert az ő jutalmok is hamar eljő.
a gonosz nyelvű, másokat maró emberek.
Jel 22,16
hogy ezekről az egyházakban bizonyságot tegyetek.
Jel 22,16
Gyökere, a mennyiben Teremtő és az élet kútfeje; ivadéka, a mennyiben Dávidtól származott, és mivel nemzetségének virága és koronája volt, ki által Dávid földi ivadéka lelkivé lett.
melylyel új nap kezdődik.
A Szentlélek és az általa lelkesített menyasszony, a hivők egész községe kiáltja Jézushoz, a hajnali csillaghoz: Jőj el! Epedve várják az időt, midőn Isten országa teljes dicsőségben fog kijelentetni. – És mind a ki Jézus szavait hallja e könyvben, szintén érette epedve kiáltsa: Jőj el! És a ki boldogságért szomjazik, a kereszténységben keresse az élet vízforrását, – itt ingyen jut ahhoz.
Jel 22,20
Befejezésűl még egyszer bizonyítja Jézus, hogy hamar eljő, és hozzáteszi a megerősitő Ament.
Ezek sz. János apostol szavai. Lásd a 12-ik jegyz.