JÉZUS KRISZTUS SZENT EVANGÉLIOMA JÁNOS SZERINT.
János a galileai halásznak, Zebedeusnak és Szaloménak fia (Máté 4,21. 10,3. 20,20. Márk 15,40.), az idősb Jakabnak pedig öcscse vala (Máté 10,3.) Követvén Jézus hivását (Máté 4,21. vesd össze: Luk. 5,10.), ennek, mint apostol, állandó kisérője volt, s Péterrel és Jakabbal együtt az ő legmeghittebb tanítványai közé tartozott (Márk 5,37. Máté 17,1. 26,37.). Az Úr többi apostolai fölött szerette őt, s ennek leggyöngédebb külső bizonyítványait az által adta, hogy őt saját keblén nyugodni engedte (13,23.25.), és halála óráján szeretett anyját az ő gondjaiba ajánlotta (19,26.) A szeretet e különös nyilatkozataiért hálás emlékezettel nevezte magát János azon tanítványnak, kit Jézus szeretett (19,26.), valamint viszont ő is szeretete által az Úr iránt magát kitűntette; mert ámbár Péter szeretete élénkebbnek és tevékenyebbnek mutatkozott (21,15.), mindazáltal János szeretete, úgy látszik, bensőbb és hivebb volt, minthogy valamennyi tanítvány között ő volt az egyetlen, ki az Urat kínszenvedésekor sem hagyta el, és őt egész a keresztig követte (19,26.). Jézus mennybemenete után, Péterrel oszlop (Gal. 2,9.), azaz, erős tényező volt az evangéliom terjesztésére Palesztinában. A romai birodalom távolabbi tartományaiba, különösen Kis-ásiába, úgy látszik, csak későbben ment. Annyi bizonyos, hogy sz. Péter és Pál apostolok halála után (Kr. u. 66. évb.) állandó lakhelye Efezusban Kis-ásiában volt. Innen gyakorolta főpásztori felügyelését Kis-ásia egyházai fölött, sőt ezeknek új alapítójáúl és megerősitőjeűl tekinthető. Innen történt, hihetőleg Nero császár uralkodása, mások szerint Domitzián alatt, hogy ő a hitért Patmos (most Palmosa) nevű szigetre száműzetett. Itt számkivetésében írta az Úr parancsára az Isten egyházának viszontagságáról szóló titkos jelenéseket. Később, mint hiteles irók tanúsitják, – Nerva császár engedelméből visszatért ismét Efezusba, s mint főpásztor kormányozta a kis-ásiai egyházakat úgy, mint azelőtt. Ezen későbbi korban, Krisztus után az első század utolsó éveiben történt, hogy a hívek sok kérésére s a Szentlélek ihletéséből írta evangéliomát. Ebben, mint jelen műve végén maga mondja, főczélja volt megmutatni; hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és hogy mindazok, kik benne hisznek, örök életet nyernek. Minthogy Cerintus és más eretnekek ép azon időtájban léptek fel, kik Jézus személyéről és fönséges méltóságáról különféle tévtanokat terjesztettek, ez ösztönűl szolgálhatott neki, hogy a többi evangélistánál e részben a tiszta tanítmányt határozottabban és bővebben adja elő a hiveknek. A többi három evangéliomot is kiegészítette annyiban, hogy az Úr Jézusnak nem annyira tetteit, mint inkább beszédeit adja elő, s itt-ott oly eseményeket és körűlményeket közöl, melyekről ő, mint szemtanú, különösen tehetett bizonyságot. János evangéliomának e különös tulajdonára vonatkozólag, nevezték azt a régiek szelleminek, íróját pedig „Theologusnak“ azaz Istenről szólónak, a három evangéliomhoz képest, melyek többet szólanak Jézus emberiségéről és földi életéről. Szépen mondja erről sz. Ágoston: „A négy evangéliomban, vagy inkább, az egy evangéliom négy könyvében, sz. János apostol, ki szellemi ismereteinél fogva sashoz hasonlittatik, magasabban és sokkal fönségesebben emeli föl szavát, mint a többi három, s e fölemelkedésben a mi sziveinket is föl akarta emelni. Mert a többi három evangélista az Isten-emberrel, úgy szólván, a földön járt, és az ő istenségéről keveset szólott; János pedig, mintha terhére lett volna a földön járni, fölemelkedett, nem csak a földet, az egész légkört és eget, hanem az angyalok seregét, minden láthatlan hatalmak rendét is túlhaladva, ahhoz emelkedett föl, ki által mindenek lettek, midőn igy szólt: Kezdetben vala az Ige. Az ömledett az ő szájából, a mit ivott; mert nem ok nélkül mondatik felőle ezen evangéliomban, hogy az utolsó vacsorán az Úr kebelén nyugodott. Ezen kebelből ivott ő titkon; de a mit titkon ivott, azt nyilván kiárasztotta.“ – Sz. János evangéliomának valódiságáról nem csak az igaz hivők, hanem a tévtanítók és hitetlenek is czáfolhatlan bizonyságot tesznek, valamint az egész ősrégiség határozottan tartja, hogy ő eredetileg görög nyelven írt. – Sz. János életének egyéb körűlményei közt följegyzették az egyházi írók, hogy mindenkor szűzeségben élt, és kilenczven évesnél nagyobb kort ért. Mint sz. Jeromos írja, késő öregségben is a templomba vitette magát, és mivel csak keveset bírt beszélni, mindig csupán e szavakat mondotta: Fiacskáim! szeressétek egymást. Meghalt Efezusban, hol sírját sok ideig mutatták és tiszteletben tartották.
Ján 2,1
Lásd a föliratot szent Máténál.
Ján 1,1
Görögűl: Logosz. A mi itt Logosznak, Igének mondatik, azt sz. János alább 18. v. nevezi Isten egyszülött Fiának az Atya kebelében, I. levelében 1,1–3. örök életnek az Atyánál, és Jel. 19,13. Isten Igéjének, ki, mint Isten Fia, az istenteleneket eljő itélni. Az ó szövetségben a Logosz ezen név alatt „bölcseség“ (Péld. 8,12.22. Bölcs. 7,21. Sirákf. 24.) és mint maga az Isten Fia ismeretes (Péld. 30,4.), és a Krisztus eljövetelét közvetlenűl megelőző időkben az Isten igéjének személyisége oly átalánosan elfogadott tan volt a zsidóknál, hogy a szentirásnak kaldeus értelmezői a magát kinyilatkoztató Isten helyett egyenesen az Isten Igéjét teszik, és a Messiást Isten Igéjének, Isten Fiának nevezik (vesd össze: Máté 26,63.). Ezekkel egyezőleg valamint a sz. atyák mindnyájan, úgy a kathol. anyaszentegyház is az Ige alatt mindenkor az Isten Fiát, az Atyának tökéletes hasonképét értette. E kifejezést „Kezdetben“ Péld. 8,23. fejti meg, hol az isteni bölcseségről mondatik, hogy örökkévaló; és megmagyarázza az összefüggés, mely szerint az Ige – Isten, tehát örökkévaló (lásd a követk.), a mint hogy világosan örök életnek neveztetik. (Ján. I. 1,2. 5,20.)
Ján 1,1
Sz. Bazil és ar. sz. János megjegyzik, hogy János nem mondja: Istenben, hanem Istennél, hogy az isteni Ige személyiségét határozottan kifejezze. Épen azért itt az „Isten“ alatt az Atyának nem csupán isteni lényege, mivolta átalán, hanem isteni személye értendő. A Szentlélek világosan nem neveztetik, mivel már értetik az Atya és Fiú alatt, kiktől származik. Mint isteni személyt János későbben emliti őt (16,13.). Az isteni Szentháromságról lásd Máté 28,19.
Ezen tételben: „Isten vala az Ige,“ Isten az állitmány, mi kitűnik abból, hogy a görögben nincs névelője; „az Ige“ pedig a tétel alanya, úgy hogy értelme ez: Az Ige, mely öröktől Istennél vala, isteni természetű és mivoltú; – mint ezt az Isten Fiáról az egész új szövetség tartja (Rom. 9,5. Zsid. 1,2–13. és több helyen.). Három van tehát ezen első versben kifejezve: Az Igének örökkévalósága, személyisége és Istensége.
Hogy ezen szavak: „és Isten vala az Ige“ félre ne értethessenek, mintha talán a Logosz és Isten, az Atya között semmi személyi különbség nem volna: ezen támadható félreértésnek elejét veszi e kitétel: „az Ige Istennél vala“ (3-ik jegyz.) mely itt nagyobb nyomatékosság végett még egyszer ismételtetik.
Minden az Ige, a bölcseség, vagy a Fiú által nyerte lételét (Péld. 8. r. Bölcs. 8. r. Sirákf. 24. r. Kol. 1,16. Zsid. 1,2. Efez. 4,6.).
Mint élő Isten, alapja volt ő minden életnek a világon, és az emberekre vonatkozólag, ő az isteni világossághozó, a tanitó, kijelentést tevő és üdvözitő. Lásd Ján. 5,26. 11,25. 14,6. Ezzel sz. János a Krisztus előtti egész kijelentést, mely a világon az emberek tanitására és boldogitására adatott, az Isten Fiára viszi vissza. A világosság és élet, az emberekre vonatkozólag, itt egybekapcsoltatnak, mivel az ember csak az igaz tanitásban találja föl életét, és csak az igaz életben a jólét és üdv érzetét.
Ján 1,5
a világban, mely a vétek által tele lett tévelylyel és boldogtalansággal (Izai. 9,2. Máté 4,16.).
Az emberek a nekik nyujtott tanitást és üdvöt nem fogadták el, hanem a tudatlanságnak, tévelynek és bűnnek előnyt adtak.
Az Igének világ teremtése óta tett átalános kijelentésétől most átmegy az evangélista annak személyes megjelenésére s emberré lételére, és az előhirnökkel kezdi.
hogy a világosságot és tanitmányt az igaz hitben mindnyájan tulajdonukká tehessék.
Őneki utalnia kellett a megjelent világosságra, az eljött Üdvözitőre, és isteni felhatalmazásból bebizonyítania, hogy ő az. Lásd ker. János föladatáról Máté 3. r.
Az Ige, az Isten Fia volt az igazi tanitó és üdvözitő minden emberekre nézve. Lásd a 4. v.
Ján 1,10
különösen működve a szent férfiak, tanítók, próféták által világ kezdetétől.
Lásd az 5. v.
Ján 1,11
e világra (Ján. 18,20. 1,3.) személyesen. Sz. János mindig határozottabban megyen át az Ige megtestesűlésére, míg ezt végre a 14. v. tökéletesen kimondja.
Ján 1,11
a természetnél fogva hozzátartozók, az emberek (4. v.), különösen a zsidók, a választottak (Móz. V. 7,6.).
nem fogták fel a világosságot. Lásd a 9-ik jegyz.
Ján 1,12
Istenhez tartozzanak, részt vévén az ő érzületében, vagy, mi ugyanaz: Istenhez tartozzanak, a tőle való származás által (13. v.). Akkor származunk Istentől, és veszünk részt az ő érzületében, ha gondolataink, hajlamaink, cselekedeteink Isten akaratával megegyeznek, mi által a mi egész lelki életünk és külső cselekvésünk isteni eredetre mutat.
Ezen hatalmat, képességet azok nyerik meg, kik benne hisznek, kik őt az igaz hitben tulajdonukká teszik, kik benne bűntől való megtisztúlásukat, megszentelésöket és üdvözűlésöket keresik. A név itt a valóság helyett van, mint alább Ján. 2,23.
kik nem csupán földi módon, a természet útján, a vérvegyűlés által, a férfi és nő akaratából származnak, hanem ezenkivül természetfölötti, szellemi módon Istentől veszik lényegöket. Lásd a 19-ik jegyz. Röviden: Isten fiaivá a hivők, az ujraszülöttek lesznek. Az újraszülöttek magyarázatképen vétetnek a hivők helyett, mivel az újraszületés a keresztségben a hitre következik, és ismét a keresztségi malaszt csak az élő, tevékeny hit által erősíttetik meg. Vesd össze: Péter I. 1,3.4.23.
Ján 1,14
emberi természetet, emberi testet és emberi lelket vett föl. Ez értelemben vétetik a test Móz. I. 6,12. Joel 2,28. Máté 16,17. s az anyaszentegyház mindenkor igy értelmezte ezt a tévtanitók ellenében. E szerint Krisztus Isten és ember egyszersmind egy személyben, egy Krisztus; egy pedig, nem az Istenségnek testté változásával, hanem az emberi természetnek Istenhez való fölvételével; egy ugyan, nem a természeteknek egybevegyűlése által, hanem a személynek egysége által (Athanáz. A konstantinápoli harmadik egyetemes gyülekezet).
Ján 1,14
Lásd Baruk 3,38.
Ján 1,14
a dicsőséget, mint ez méltó volt Isten egyszülött Fiához, ki Istentől Isten (ar. sz. Ján. Bazil.). Mindaz, mi az ő személyén az ő egész életében és cselekvésében látható volt, többnek mutatta őt prófétánál vagy angyalnál; az egész mindenség Urának mutatta őt (Teofil. Euthim.).
Az, mi benne megjelent és tőle jött, isteni jótétemény és tanitás volt egész teljességében.
Ezek az evangélista szavai.
Mózes adott ugyan az ó szövetségben törvényeket és érzéki jeleket, melyek az igazságot jelképezték, de nem adott kegyelemeszközöket, hogy az ember a törvényeket megtarthassa, és törvényszegés esetében az Istentől bocsánatot nyerhessen; nem is adta a lényeget, magát, a szellemi igazságot. Az ó szövetségi jámborok is nyerhettek ugyan kegyelmet, de ezt nem religiojokból s ennek erejével nyerték, hanem a jövendő váltság erejével, melyet az isteni igéretekben való hittel kellett várniok, hogy kegyelmet nyerhessenek (Zsid. 10. és 11. r.). Nálok is meg volt az igazság, de csak annyiban, a mennyiben a jövendő szellemi religiot a jelenlevő képekben föltalálhatták. A törvény viszonyáról a kegyelemhez, láss többet sz. Pálnak a romaiakhoz és galatákhoz irt leveleiben.
Ezzel János okát adja annak, miért nem tanithatta Mózes a teljes igazságot. Ő nem látta Isten lényegét, hanem csak az ő jelképét (Móz. II. 33,20.), azért tanithatott csupán csak jelképes religiot.
a magas tanács.
Keresztelő János többször tett Jézus felől bizonyságot kereszteltetése előtt és utána. A három előbbi evangélista a Krisztus kereszteltetése előtti bizonyságot hozza fel; János pedig az ő kereszteltetése utáni bizonyságról szól.
Ján 1,21
János Illésnek csak erejével lépett föl. Lásd Máté 11,14. 17,12. Luk. 1,17.
kit nekünk Mózes megigért. Móz. V. 18,15.
Lásd Máté 3,7.
Csak a Messiásnak és előkövetének ismerték el azon jogát, hogy a zsidókat keresztség által a dolgok új állapotába fölavassa.
Lásd Máté 3,11.
ez különböző Lázárnak Jerusalem melletti lakhelyétől.
Ján 1,29
Mint ilyet hirdeték őt már a próféták. Lásd Izai. 53,6.7. Jerem. 11,19.
ki az ő, mások helyett magára vállalt kinszenvedése és halála által az egész emberi nem bűneit eltörli, mint utóképe a húsvéti báránynak, melynek vére által az izraeliták megmentettek és kegyelmet nyertek (Móz. II. 12. r.). Lásd a trienti sz. gyülekezet 6. ül. 1. határoz.
Nem csoda, ugymond ar. sz. János, hogy Jézust nem ismerte, mivel ő kora ifjuságától az atyai házon kivül tartózkodott a pusztában.
Mikor Jézus a kereszteléshez közeledett, János bensőleg meg volt győződve, hogy ő a Messiás, mert Máté 3,14. szerint, vonakodott őt megkeresztelni épen azért, mivel fönséges méltóságát ismerte; de az ő belső meggyőződése akkor vált teljes bizonyossággá, mikor a neki adott jelt látta, mely őt biztosította arról, hogy az ő benső nézete nem csalódás.
Egyik András volt (40. v.), a másik János lehetett, az evangélista. A szigorú önmegtagadás, az élet szűzesége és tisztasága, keresztelő Jánosról, úgy látszik, átment az evangélistára.
Szerintünk, délutáni négy óra. Az órák számitásáról lásd Márk 15. r. 5-ik jegyz. Mily dicső napot tölthettek együtt, mily dicső éjet! ki mondja meg nekünk, mit az Úrtól hallottak? (sz. Ágoston).
fölkent. Lásd Máté 1,1.
azaz: kőszirtnek, szirterős férfiúnak. Miért adta az Úr Péternek e nevet, és mit jelent az, önmaga fejti meg Máténál 16,18. Péter, András és János ezen hivatása Júdeában történt (28. 43. v.), és azért különböző attól, mely Galileában (Máté 4,18.) ment véghez. A tanitványok kezdetben még keresetök mellett maradtak; csak a nagy halászat után (Luk. 5,1. s követk.) lettek az ő állandó követőivé egész kinszenvedéseig.
Jézus.
Lásd Máté 11,21.
Bertalannal. Máté 10,3.
Lásd Máté 2. r. 22-ik jegyz.
a Messiás, ki Izrael királya lesz.
Ján 1,51
A görög szerint: mostantól látjátok stb.
Sz. Ágoston szerint, az Úr e szavakkal Jákob lépcsőjére czéloz (Móz. I. 28,12.), mely által ez ősatyának álmában jelképleg az isteni gondviselés lőn elétüntetve, mely őt az élet pályáján fogta vezérleni. Magok az igék is ez értelmezés mellett szólnak. E szerint, mint Zakariásnál 3,9. ama mennyei működés értendő, mely a Messiás és az ő isteni országa mellett tevékeny lesz minden évszázadokon át az ő, dicsőségben leendő eljöveteléig. Más értelmezések szerint, ez által az égnek a földdel lett kiengesztelődése és egybeköttetése, vagy Krisztus mennyei uralma, vagy a mennyei erők áradása van jelképezve, vagy a különféle megdicsőitések, égmegnyilások, és angyali jelenések értetnek, melyekről az evangéliomi történetben említés vagyon; s ezek annyiból helyesek, minthogy benfoglaltatnak az előadott értelmezésben, mely ama szavakból önként foly. Ama vélemény, hogy az által az égnek különös, egykor megtörtént megnyilása és angyalok megjelenése értendő, miről az evangéliom nem tesz említést, – a görögben előforduló „mostantól“ kifejezés miatt, nem áll, a mennyiben a cselekvény folytonosságát jelenti.
Ján 2,1
közvetlen a Natánaellel tartott beszélgetés után. A beszélgetés napja, a zsidók számitásmódja szerint, szintén beszámittathatott. Lásd Máté 12,40.
Ján 2,1
Ez a Kána Tírus és Szídon közelében volt.
mint rokon, vagy barátné, szintén hivatalos volt. Mivel Jézus atyjafiai is jelen voltak (12. v.), az egyébkint ismeretlen új házaspár, úgy látszik, szintén rokonságban lehetett hozzája.
Ime a kereszténység minden külső, tisztes és megengedett viszonyok közt mily szépen megállhat. S ez igen természetes; mert a keresztény bensőleg Istennek él, mi minden viszonyok között lehetséges. A barátságos vendégség nincs megtiltva, sőt vannak körűlmények, midőn Isten minket arra feljogosít; csakhogy híjuk meg arra Jézust és Máriát, – legyen ott az istenifélelem, a lelkiismeret tisztasága, a mértékletesség és szerénység. Akkor a bensőleg is valódi keresztények szent szabadsággal, nyiltszivűséggel és szerény vidámsággal mulatnak, mik gyümölcseiűl tekinthetők Istennel való egyesűlésöknek és belső békéjöknek, melyeknek örvendenek.
Mária csodát kíván az Úrtól; de szerényen kívánja azt, midőn csak az előfordúlt szükséget említi (sz. Ágost.). Nem is azért szól a szükségről, hogy azt neki tudtúl adja, hanem említvén azt, segíttetni kér azon, mivel a kérelem a gyermeki, keresztény érzülethez tartozik; úgy tesz, mint Krisztus, ki mennyei Atyjának eléje terjesztette saját és övéi szükségeit, s azokon segíttetni kért, bár a mennyei Atya azokat ismerte, és Krisztus is meg volt győződve, hogy ő azokon segíteni fog.
Ján 2,4
azaz: Szülőim! minek fogod pártjokat? még nem jött el az én órám. A héberben e megszólitás: „Asszony!“ oly tisztességes, hogy a királynők is megelégedtek vele; a gyermekek pedig rendszerint így nevezték anyjokat.
Az idő, melyben, Atyám akarata szerint, e csodát tennem, s azzal isteni üdvhozó működésemet kezdenem kell, még nem jött el. Krisztus meg akarta várni, míg a borkészlet egészen elfogy, hogy csodatévő erejének teljes elismerést eszközöljön. Ez idő eltelt azalatt, míg Jézus az ő anyjával és ez a szolgákkal beszélt. Az Úr szavai egyébiránt nem foglalnak magokban megrovást a kérésre; mert ez a felvilágosúlt szeretetből származott, mely nem esik megrovás alá. E szavakból megérthették a vendégek, hogy a csodát nem az asszony fia, hanem az Isten Fia, és épen azért, anyjának ugyan kérésére, de nem csupán őérette, és nem előbb teszi, mint midőn az Atyjától meghatározott pillanat megérkezett.
Mária fölfogta Jézus szavainak valódi értelmét, s távol volt attól, hogy azokban kérése megrovását szemlélje, sőt inkább bensőleg oktatva lévén, hogy Jézus isteni működésének pillanata megérkezett, mondá a szolgáknak, hogy Jézus parancsa szerint cselekedjenek. Ime az Isten anyjának hatalma! A még e földön zarándoklónak kérésére teszi az Üdvözítő az első csodát, mit ne tenne meg a megdicsőültnek esedezésére?
kezeik és edényeik megmosására. Lásd Máté 15,2. Márk 7,3.
ki a lakoma rendét igazgatta. Vesd össze Sirákf. 32,1. s követk.
Ján 2,10
s a dolgot nem veszik föl annyira.
A régieknél ellenkező szokás volt a miénkkel, ők jobb borral kezdették a lakomát.
Értelme: Ez volt az első csoda, melyet Jézus tőn. Ez által kijelentette az ő természetfölötti, isteni méltóságát, és tanítványai a hitben gyarapodtak. Miért tőn Krisztus működése kezdetén ily csodát, s miért nem valami gyógyitó vagy szabaditó csodát? A kezdetnek talán a czél és vég jelképeűl kellett szolgálnia. A végteljesedés egykor az égi menyekzős vendégségben lesz (lásd Máté 25,1. s követk. Luk. 12,37.), melyben csak a dicsőűltek vesznek majd részt, kik emberiségök vizét az isteni élet borává változtatták; azért illő volt a földi kezdetet földi menyekzős lakomával és földi átváltozással tenni, hogy azok jelvényei és előképei legyenek ama fönségesebb jövendőnek.
Ján 2,12
Lásd Máté 4,13. E várost választá Jézus tartózkodási helyéűl, és onnan járt ki tanítani, és ismét oda tért vissza. Ő valószinűleg mindig Péternél lakott (Máté 8,14. Luk. 4,38. Márk 1,29.).
Ján 2,12
nagybátyjai. Lásd Máté 1,25. 24-ik jegyz.
mivel a húsvéti ünnepre Jerusalembe akartak menni. Lásd a követk.
a húsvétről lásd Máté 26,2.
Sz. János itt a templom kitisztitásáról szól, melyet Jézus tanítása kezdetén vitt véghez; a többi három evangélista ama templomtisztitásról beszél, mely tanítása végén történt. Az Isten szellemi templomát, az emberiséget megtisztítani, s ez által Istennel egyesíteni, ez volt Jézus föladata, s azért teszi első és végső folgalatosságává a földi templom megtisztitását, mi ama szelleminek jelvénye és előképe volt. Lásd e templomtisztitásról Máté 21,12.13.
A szegényebbekkel, kik a szegények számára galambokat árúltak, szelídebben bánt.
a nélkül, hogy e szavakat tökéletesen értették volna (22. v.). Ők ekkor csak az Úr buzgalmára gondoltak; de hogy az lesz majd oka halálának, mit tulajdonképen a zsoltáros látnokilag kifejezni akart, nem értették meg e szentirási helyből.
Az árusok és pénzváltók, régi szokásnál fogva, a magas tanács jóváhagyásából voltak a templomban az áldozni akarók kényelmére; ha nem akarod őket tűrni, s fölhatalmazva hiszed magadat arra, hogy őket a templomból kiűzhesd, akkor valóban isteni fölhatalmazással kell bírnod. Bizonyítsd be ezt csodatett által.
Isteni tekintélyemet megbizonyítom feltámadásom csodája által (21. v.). Miért ez által? Lásd Máté 12. r. 36-ik jegyz. Hanem e beszéd homályos hasonlatban volt mondva, és a zsidók nem értették azt, mint feleletök mutatja. Miért nem beszélt Jézus velök világosabban? Lásd Máté 13,10. s a követk. a jegyzetekkel együtt.
A nagynak nevezett Heródes Zorobabel templomát görög stilben átépitteté (lásd az utólsó jegyzetet a Makkab. II. könyvéhez). Midőn Jézus föllépett, már 46 éve volt, hogy azon építettek, és még sem volt készen. Kr. u. 64-ik évben végeztetett be.
megtanúlták érteni a szentirás fönebbi helyét (17. v.) és a többieket, melyek Jézus haláláról és föltámadásáról szóltak, és Jézus beszédeit (19. v.), és erős hittel fogták föl azokat. Előbb ismeretök homályos volt, és hitök gyenge.
az ő személyében, hogy ő a Messiás.
Ján 2,24
nem közlekedett tovább velök, nem jelenté ki nekik magát bővebben.
mert ő mindentudásánál fogva ismervén az emberi szivet, tudta, hogy hitök csak azon mulandó benyomások eredménye, melyeket rájok az ő csodái tettek. Nem azon szivbeli óhajtásból eredt az, hogy bűneiktől megszabadúljanak és üdvözűljenek.
Ezen emberek érzelmét tudta ő maga, a nélkül, hogy szükség lett volna valakitől az iránt értesűlnie; mert az emberi sziv belseje előtte tárva volt.
Ján 3,1
Lásd Máté 3. r. 13-ik jegyz.
a magas tanács tagja. Vesd össze: Ján. 7,48.50. 19,39.
Ján 3,2
hihetőleg tartván hivataltársaitól.
Istentől küldött próféta vagy.
Némelyek a görögöt így: ha ki onnan felől (Istentől) nem születik. Értelme ugyanaz. Nikodémus Isten új országának tagja óhajtott lenni. Mint főtanácsos, valószinűleg azt hitte, hogy arra első igénye lehet. Jézushoz ment tehát, hogy fölvétetését kérje. Jézus, a ki ismerte az ő ohajtását és igényeit, melyekkel valószinűleg előállt, szavába vágott, s hogy elejét vegye azon véleménynek, mintha külső viszonyok, rang s több ilyenek itt valami nyomatékkal birnának, minden további előzmény nélkül előadja az Isten országába való belépés föltételét. Mások szerint, Nikodémus kérdést tett a fölvétetés iránti föltételekről, s ezeket János mellőzte. De ha tekintjük, hogy az egész beszélgetés mily pontossággal s mily körülményesen van előadva, nem tarthatjuk e véleményt valószinűnek. Az, hogy Jézus inkább felelt Nikodémus szivének, mint az ő szavaira, az összefüggéssel is jobban megegyez, a mennyiben előbb közvetlenül Jézusról, mint szivek ismerőjéről van szó (2,24.25.). A fönebbi szavak értelméről lásd alább az 5. v.
Nikodémus Jézus szavait nagyon is betű szerint vette, mint ez a farizeusoknak közönséges hibájok volt.
E szavaknak csalhatlan értelmezését adta az anyaszentegyház (trienti gyülek. 7. ül. 2. határoz.), midőn kijelentette, hogy azok a keresztség szentségében való újjászületésről értendők. Minden embernek tehát, ki Isten országába itt és a síron túl be akar menni, a keresztség által kell újraszületnie. Ezen újraszületés, újrateremtetés a keresztvíz és a Szentlélek Isten által történik, ki az eredeti és cselekedeti bűnöket is eltörli, az érzékiségnek a lélek fölötti uralmát, melyet az eredeti bűnnel öröklöttünk, megszűnteti, az Istennek azon bűnnel ránkszállott haragját megengeszteli, s igy az erkölcsi rendetlenségnek és föloszlásnak, a lelki halálnak véget vet, lelkünknek eredeti állapotát visszaadja, úgy hogy a test a léleknek, a lélek pedig Istennek engedelmeskedjék, ez által szent legyen, Istennek szentelt legyen, és szentségre lévén képesítve, arra törekedjék. Ily módon a lélek az ő eredeti mivoltát az ő Istentől jött tiszta, szent valóságát visszanyeri, s épen ez által újra Isten fiává lesz, s annál inkább lesz azzá, mennél jobban törekszik arra, hogy megigazúlt állapotban megmaradjon, s a mire Isten kegyelme által fölavattatott, az igazságot és szentséget megőrizze, készséges és önkéntes cselekvése által magát megszentelje, s az érzéki kivánságnak, mely a test kapcsolatánál fogva benne megmaradt, magán erőt venni soha többé ne engedjen. Vesd össze: Ján. 1,12.13. Máté 3,11. Kor. I. 6,11. Efez. 5,26.
A testi, azaz, természeti, érzéki embertől ismét csak természeti, érzéki s kivánságban élő ember származik; az Isten lelkétől lelki ember születik. Vesd össze: Zsolt. 50. 9-ik jegyz.
Ne csodálkozzál ezen újjászületésen a Lélek által; ez lelkiképen megtörténhetik a nélkül, hogy valaki észrevegye, és úgy is történik, hasonlólag a szélhez, mely, habár természetes, mégsem vehető az teljesen észre. Krisztus példáúl a szelet választja, mely ugyanazon szóval van kifejezve a héberben, mint a szellem.
Bár Krisztus megjegyzé, hogy ez az újjászületés nem valami érzékileg észrevehető tény, Nikodémus mégsem nyugszik meg. Ő kétkedik, vajjon megtörténhetik-e ez (11. 12. v.), és azért közelebbről akarja tudni, mikép történik meg.
Te kétségbe vonod az ujjászületést, és tudni akarod, mint történik az, mivel, mint tanítónak Izraelben, tudnod kellene; mint ilyennek a törvényből és prófétákból csakugyan tudnod kellene, hogy ez ujjászületés a Szentlélek által történik, hogy az a lélek megújulásában áll, s hogy az kitünő ismertetőjele lesz a Messiás jövendő országának (Móz. V. 30,6. Zsolt. 50,12. Ezekiel 36,26. Joel 2,28. Izai. 44,3.).
Bizonyossá teszlek téged, hogy csak azt mondom, mi való igaz, és csak arról teszek bizonyságot, mit én, mint Isten egyszülött fia, az Atyában szemlélek. Azért kellene hitelt adnotok nekünk, de köztetek a legnagyobb rész nem hisz nekünk. Krisztus többes számban beszél, egyes helyett, nagyobb nyomatékosság végett. Némelyek szerint, ebben az isteni egy valóságnak három személyisége van kifejezve.
Nem hiszitek nekem az újjászületés titkát, mely annyiban földi, a mennyiben földi emberen történik: miképen hiszitek majd nekem, midőn az Istenség titkairól fogok beszélni? E hitetlenség miatt az újjászületés módját sem fejti meg az Úr.
Összefüggésben az előbbivel, értelme ez: És mégis egyedül az ember fia, kinek, mint Isten Fiának mennyben van hazája, ő hozhatja le mennyből a földi és mennyei titkokat, hogy azokat kijelentse. Lásd Ján. 1,18. 6,46. Vesd össze: Baruk 3,29. Péld. 20,3.4.
Eddig (3–13. v.) Jézus Nikodémusnak az ujjászületést, mint az Isten országába való belépés föltételét hirdette; a 14. és 15. v. szól az újjászületés föltételéről, a hitről Isten Fiában, különösen az ő váltsághaláláról, melylyel ő nekünk a Szentléleknek újjászülő, újjáteremtő kegyelmét kiérdemlette. Ennélfogva a ki újjászületni akar, először hinnie kell. Lásd Ján. 1,12. Mózes kigyójáról, mint prófétai jelvényről, lásd Móz. IV. 21,9. Krisztus életadó halálának jelvényeűl alkalmasan választathatott a rézkigyó, mivel Krisztus halála a pokolbeli kigyónak, a sátánnak (Móz. I. 3,1. Jel. 12,9. 20,2.) halálát idézte elő. Továbbá Krisztus a bűnös test (Rom. 8,3.) képében függött a kereszten, a mi testünk képében, mely a kigyó által lett bűnössé.
bűnei miatt elitélje (Ágost.).
Ján 3,18
az ilyen önmagát elitélte és elkárhoztatta.
A név itt a valóság, az Isten Fia helyett van. A „nemhivés“ tehát már magával hordja az itéletet, a kárhoztatást.
Nem Istentől, hanem magoktól az emberektől jő az itélet, a kárhoztatás, mivel ők a sötétségnek, az ő balhitöknek, gonosz cselekedeteiknek előnyt adnak a megváltás világossága fölött. Ha nem jött volna el a Fiú, ajánlván nekik a váltságot, elfogultságuk még menthető lenne; de így mentség nélkül vannak.
Ján 3,21
az igazság, az isteni törvények szerint cselekszik. Lásd Ján. I. 1,6. Gal. 2,14. Zsolt. 118.
A gonosz gyülöl engem és tanitásomat, hogy tettei miatt ne vádoltassék, és nyugalmában ne zavartassék; ellenben a jámbor, ki Isten törvényei szerint él, keresi tanításomat, hogy jó cselekedetei, melyeket Isten kegyelmével és Istenre tekintve tett, az által megpróbáltassanak és megjobbíttassanak, ha azzal teljesen még nem összehangzók (Cirill, Eutim.). Eddig tart Jézus beszéde Nikodémushoz, kit lassankint az igazság ismeretére vezetett, mint ezt mutatja Ján. 7,50. 19,39.
Ján 3,22
Jerusalemből, a fővárosból kijöve a tartományba (Ján. 2,23.).
tanitványai által. Lásd Ján. 4,2. Vajjon ez csupán előkészitő keresztség volt-e a bűnbánatra, vagy Krisztus valóságos keresztsége (Máté 38,29.), eziránt a sz. atyák nincsenek egy értelemben. Sz. Ágoston, Tamás, Bonaventura az utóbbi véleményen vannak, mely alaposabbnak is látszik. Erre vezet az összefüggés is az előzményekkel, hol a vízben és Szentlélekben való keresztségről van szó; és hogy ker. János is a maga bűnbánati keresztségét határozottan megkülömbözteti Krisztus keresztségétől (Máté 3,11.). Hogy Krisztus még nem halt volt meg, tehát a Szentlelket az emberek számára még nem nyerte meg, s ez láthatólag még nem jött a földre: ez nem tesz külömbséget; mert már az ó szövetségben is működött a Szentlélek, és Krisztus a bűnbánat kegyelemszerét (Luk. 8,48.) és a szent vacsorát már halála előtt osztotta. Mindez megtörténhetett Krisztus bekövetkezendő áldozathalálának erejével, mivelhogy a váltságmunkája öröktől fogva el volt végezve Isten akaratában, és a Fiú erre magát öröktől fogva feláldozta. A külömbségről, mely a Szentlélek közöltetése között az ó és új szövetségben vagyon, lásd Apost.cs. 2,4. 5-ik jegyz.
Szálim tovább feküdt éjszakra a Jordán mellett, Bethánia (Ján. 1,28.) délre. János keresztelt és Krisztusra utalt bebörtönöztetéseig (24. v.) Ar. sz. Ján. Miért nem vonúlt pedig vissza János, miután Krisztus föllépett? Mert az ó szövetség, melyet ő a Krisztusra való utalással jelképezett (lásd Máté 3. r. 2-ik jegyz.), szintén nem szűnt meg rögtön Krisztus fölléptével, hanem csak lassankint ment át az újba, és azért egyideig még fenállott.
Vesd össze: Máté 14,2. s követk.
Ján 3,25
kik Jézus keresztségét fölvették.
a keresztség felől; hegy a kettő közől melyik keresztség bír valódi megtisztító erővel? A legtöbb és legjobb görög kéziratokban igy van: János tanitványai és egy zsidó között.
Egy ember sem működhetik sikerrel Isten ügyében, hacsak Isten nem ad neki ahhoz kegyelmet. Ismerjétek el tehát Krisztusnak az Isten országáért tett eredményteljes működésében az Isten rendelését és fölhatalmazását.
Ján 3,29
Ő az anyaszentegyháznak, a szent községnek vőlegénye (Máté 9,15. 25,1. Efez. 5,25.31.), azért siet hozzája a menyasszony, azért kereszteltetik meg magokat annyian az ő nevében.
Mint Krisztus barátja, örvendek az ő szerencséjén, s aráját (a híveket) nem vonom magamhoz. Ő a Messiás, övé az egyház. Vesd össze: Máté 11,11.
Az ő hatáskörének növekedni kell, az enyémnek pedig fogyni (Ar. sz. Ján.). Itt végződnek az előkövet szavai; a következőt az evangélista tette hozzá. Ker. János ama tanítványokat miért nem utasította határozott szavakkal, hogy Jézushoz menjenek? Azért, mivel hozzája önkéntes hit által kellett jutniok. Az ő bizonysága elég világos volt arra, hogy Jézusban higyenek. A mi előttök homályos volt, azt hit által kellett legyőzniök, mint ezt András és János tették. Lásd Ján. 1,35.37.
A Fiú mindenek fölött van, a földi (csupán ember) csak földi, és földiekről szól. János csak földi volt, s azért csak a földiekről szólott. A „felől“ szó jelenti az Isten magasságát, az Atya Istent; az, ki felőlről a földre vala jövendő, a Fiú (Ján. 1,11.). János csak mint földi szólott, a mennyiben ő és mindaz, mi földi volt, valamint az egész ó szövetség csak az istenire, Krisztusra utalt; a Fiú mennyeileg szólott, a mennyiben ő Isten volt, és az isteni igazságot, melyre az ó szövetség jelképei csak mutattak, valósággal közlötte.
majd senki sem hisz nekik. Lásd a 11. v.
megpecsételni, annyit tesz, mint bizonyítani, megerősiteni (Efez. 1,13. Kor. II. 1,22.). A ki Krisztusban igazán hiszen, az elismeri, bebizonyitja, hogy Istent igaznak tartja, mivel Isten Krisztus által szólott, és az ő lelkét vele mérték nélkül közlötte, mint a következő vers mondja; a hitetlen az Istent akarja tenni hazuggá (Ján. I. 5,10.). A hivő eljut azon belső meggyőződésre is, hogy Krisztus csakugyan véghezviszi, a mit Isten általa megigért, t. i. a büntől való megszabadítást, a megszentelést, az üdvözitést; ő tehát megerősíti magában és önmaga által az isteni igéretek igazvoltát.
Ján 3,34
Ez a küldött, a 17. v. szerint, a Fiú; az isteni igék a Fiú kijelentései, ellentétben az ó szövetség jelképes kijelentéseivel és utalásaival (31. v. 32-ik jegyz.).
Értsd: midőn azt Fiának küldi. Erre a Szentlélek Isten végtelen teljessége árad ki (Máté 3,16. Izai. 42. r. 3-ik jegyz.). A próféták a Szentlélektől nyertek, Jézus magát a Szentlelket nyerte.
Az Atya és Fiú között legbensőbb viszony van, és az Atya átadott a Fiúnak mindent, az Istenség mérhetlen kincseit és a hatalmat, hogy azokat kijelenthesse. Lásd Máté 11,27. 28,18. Ján. 13,3.
Ján 3,36
az nyeri az Isten és Krisztus üdvözítő ismeretét (Ján. 17,3.) itt már kezdetlegesen, a síron túl pedig teljesen.
az Isten büntetése mindörökre, ha hitetlenségben meghal. Ezzel végződik Krisztus egybehasonlítása Jánossal. Ker. János, mint földi, csak mutathatott az isteni igazságra Krisztusban; Krisztus maga adta azt, és adhatta, a mennyiben az Atya lényegét és a Szentlélek teljességét magában hordja. Azért kell neki hinnünk. A ki benne hiszen, az szent és boldog lesz; a ki nem hisz, nem lehet szent és nem üdvözűlhet, s azért Istentől el kell vettetnie.
hogy ármányaikat elkerülje. Az ő órája még nem jött el.
a rövidebb úton akarván menni.
temetőhelynek, mivel az egyiptomi József tetemei ott voltak eltemetve (Józ. 24,32.). Régibb időkben Szikemnek neveztetett; mostani neve Nablus.
Ján 4,6
így nevezteték az, mert a hagyomány szerint, Jákob patriarka ásatta volt azt.
a déli óra.
Szikarból.
Lásd Máté 10,5.
Ján 4,10
Ha te ismernél engemet és az én élő vizemet stb.
A görög szerint: akkor te kértél volna stb. A görög „an,“ mit a vulgata „talán“ szóval fordít, „bizonynyal“ is adatik (Ján. 8,42. 14,7.28.), vagy egészen mellőztetik az, mi a görögnek is megfelel. Az élő víz egyenesen forrásvizet jelent, ellentétben az álló kútvizzel. Krisztus jelképleg érti azt az ő kegyelemforrásáról, melylyel ő megtisztít, szentel és üdvözít, minden kegyelemszereiről. E vizről szólottak már a próféták (Joel 3,18. Zak. 14,8. Ezekiel 47,1.), s szól arról az evangélista a jelenésekben is (7,17. 21,6. 22,1.17.). E víz megtisztít, (Zsolt. 50,9.) üdít, a szenvedélyek és kivánságok hevét meghűti, termékenynyé tesz Istennek tetsző cselekedetekkel, és a léleknek megadja valódi életét. Igy a sz. atyák.
Hogyan akarsz te jobb forrásvizet adni, mint a minőt e kútból merítünk? holott edényed sincs, hogy ezen kút forrásáig érj, s onnan egészen fris és tiszta vizet adj; más kút pedig, mely ennél jobb vizet adna, itt nincs, mert ezt a mi ősatyánk, Jákob ásatta. Vagy te hatalmasabb és Isten előtt kedvesebb vagy, hogy még jobb vizet adhatsz?
Az én vizem megelégít, a lélek szomját eloltja mindörökre, és annak megszentelő és üdvözítő ereje kiterjed nem csak ez életre, hanem az örökkévalóságra is, – föltéve, hogy a ki azt megnyeri, nagy bűn által nem tékozolja el s nem veszti el. – Semmi földi dolog, s a bűnös örömek legkevésbbé sem csillapítják le az ember vágyait, sem a szivet meg nem nyugtatják. Az ember nyugtot csak abban találhat, kiért teremtve van, az Istenben, az ő igazságának megismerésében és szent életben (Ágost.). Mondatik ugyan Sirákf. 24,29. hogy a kik az isteni bölcseséget iszszák, még inkább szomjaznak; hanem e szomj, ez óhajtás az ismeretben és szentségben való gyarapodásért, békével párosúl, s a lelket legkevésbbé sem nyugtalanítja (sz. Terézia).
Ez asszony nem fogta fel Jézus szavainak fönséges értelmét, de Jézusban mégis egy hatalmas férfiút ismert föl, ki neki vizet adhat mindenkorra, és ezért kéri őt. Jézus meg akarja hallgatni kérését, nem úgy ugyan, mint ő gondolja, hanem jobban, mint vélte. A bűntől való megtisztúlás és megszentűlés vizét akarja neki adni. De mivel ez máskép nem történhetett meg, hacsak föl nem ébreszti benne bűnös volta érzetét, és annak ismeretét, hogy ő a Messiás: tehát bevezeti őt bűnös életének és a maga fönséges voltának ismeretére (ar. sz. Ján. Teofil).
Az öt férfiú, úgy látszik, mind törvényes férje volt; de mivel bűnösnek vallja magát (29. v.), alkalmasint rendetlen élete miatt valamennyitől elbocsáttatott, és a mostani férfiúval paráznaságban élt.
A szamariaiak azt állították, hogy Isten a Garizim hegyet, Szikem mellett, rendelte imádás és a valódi istenitisztelet helyéűl (lásd Móz. V. 27,4. és a jegyz.); ellenben a zsidók azt tartották, hogy Jerusalem az Istentől valásztott hely (Krón. I. 22,1. Krón. II. 6,6.). Az asszony, prófétát látván maga előtt, mindenek fölött üdvéről gondoskodva, kérdi őt a valódi intézményről, melyben üdvét föltalálja. Ime, úgymond ar. sz. János, nem kérdez egyebet, mint hitigazságokat, és semmi sem viszi őt arra, hogy e kérdezkedésével fölhagyjon.
Isteniszolgálatotoknál ti nem lehettek biztosak, vajjon az Istentől rendelt üdvözűlés abban feltalálható-e; de mi zsidók bírjuk e biztosságot, mert az üdvintézmények a zsidóktól jöttek, s most is tőlök jőnek. – A szamaritánusok csak Mózes törvényét fogadták el; a prófétákat pedig, kik a törvényt kifejtették és értelmezték, elvetették; s így az ő istenitiszteletök önkényes volt, elvesztette az isteni alapot, és gyakorta vegyűlt össze pogány babonákkal (lásd Kir. IV. 17,29.). Ellenben a zsidók a próféták szakadatlan rende által meggyőződhettek, hogy az ő istenitiszteletök a törvényhez alkalmazott, hogy Isten az üdvintézményeket közöttök tette, és hogy maga az Üdvözítő is közőlük fog jőni, nem hogy törvényöket felbontsa, hanem hogy azt tökéletesebb módon teljesíteni tanítsa.
Eljön az üdv amaz ideje, midőn az isteni religio lélek és igazság religioja lesz, és ez az idő énvelem már elérkezett. – A lélek és igazság itt ellentétbe van állítva a zsidó, külső szertartási szolgálattal, nem úgy ugyan, mintha ebben sem szellem, sem igazság nem lett volna, s mintha a keresztény religio külső isteniszolgálat nélkül fogna lenni: hanem a mennyiben a keresztény religio különösen és kiváló módon, szellem, belső szent érzület- és igazságban áll, azaz, ezeknek tökéletes ismeretére czéloz. Krisztus tehát nem azt akarta mondani, hogy ezentúl sem imahely, sem ünnep, sem pap, sem szertartás nem leszen, heanem csak azt, hogy az ő istenitisztelete különösen benső lesz, valamint a zsidóké kiválólag külső volt. Hogy a belső a külsővel kapcsolatban van, ez a dolog természetén alapúló, örök életszabály; azt kivánni, hegy ez ne úgy legyen, és hogy a keresztény religionak nincs külsőre szüksége, valóságos képtelenség.
Az Isten nem érzéki, testi lény. Tehát a csupán külső tisztelet nem elég.
Ján 4,25
Ez az evangélista megjegyzése.
Én nem értem, a mit mondasz, de a Messiás mindent tudtunkra ad és megfejt. A Messiás eljövetéhez való hitet a szamaritánusok a zsidóktól vevék, mert az a törvényen alapúlt. Lásd Móz. I. 49,10. Móz. V. 18,15.
Jézus ily világosan nem jelentette ki magát a zsidóknak. Ezen asszonynak gyanútlan, készséges szive megérdemlé azt, és a szamaritánusok kevesebb eszközzel is bírtak meggyőződhetni az igazságról és a Messiás eljövetéről, mint a zsidók (Ar. sz. Ján.).
ő, a zsidó, és hozzá még Rabbi, egyedűl egy asszonynyal, ki azonfelűl szamariai volt! De mégis a tanítványok tiszteletből tartózkodtak minden további kérdéstől.
Nem állítja határozottan, de nem is tagadja; mert nem személyes meggyőződése által akarta őket hittársaiúl megnyerni, hanem az által, hogy őt hallják (Ar. sz. Ján.). Úgy szólott, hogy nem haragudhattak meg rája, és nem üldözték őt (Ágost.).
én most azzal táplálkozom, hogy véghez viszem a munkát, mely végett küldettem, hogy a mi elveszett, keressem, hogy megváltsam megszenteljem. Ő, úgymond ar. sz. János, az emberek üdvét eledelnek nevezi, annak jelentéseűl, mily nagyon szivén fekszik az.
Értelme, összefüggésben az előzménynyel és következővel, ez: Mostani foglalkozásom, a szamaritánusokat az üdvre híni, és a magot az ő örök életökre elvetni, hogy ti aztán arathassátok. Ti azt mondjátok ugyan: Még négy hónap van az aratásig, és úgy is kivánja azt a természetes vetés; de az én lelki vetésemmel másképen áll a dolog; ott a vetés és aratás egy időre esik: én vetek, s ti már arattok. Emeljétek föl szemeiteket! Hasonlólag ezen érett vetéshez (mert az idő már húsvét után volt, 45. v.), jő Szikar lakossága készséges szivvel hozzám, úgy, hogy ti azt, mint érett terményt, az anyaszentegyházba begyüjthetitek, ápolhatjátok és őrizhetitek az örök életre. – T. i. ugyan e pillanatban, midőn Jézus ezt mondani kezdte, özönlött ki Szikar lakossága Jézushoz. Igy veszik ezt legtöbbnyire a régibb és ujabb értelmezők, hogy e verset az előbbivel összefüggésbe hozzák.
Ti vagytok az én vetésem aratói, és begyüjtitek saját jutalmatokra, az én és a ti örömetekre, a terményt az örökkévaló csűrökbe.
A munkás itt egyenesen Krisztus; a mennyiben pedig Mózes és a próféták az ő útját előkészítették, többesben mondatik itt: „mások munkálkodtak.“
A görög szerint: nálok.
A zsidók minden csodatételek mellett sem tértek meg, a szamaritánusok pedig csodák nélkül is nagy hitet mutattak. Igy az igazságnak mindig jó érzületű kebelre van szüksége, ha ilyenhez közeledik, ez hamar fölfogja (ar. sz. János).
A görög hozzáteszi: a Krisztus.
de nem az ő lakvárosába, Názáretbe. Ennek oka következik. Lásd Máté 13,57.
Némelyek ezen királyi embert udvari tisztnek tartják, mások a szintén királynak nevezett, negyedes fejedelem, Heródes Antipas egyik tisztének.
A jel és csoda ugyanegy – rendkivüli, a természet szokott utjától eltérő cselekvény; ha mégis különséget akarunk tenni, a „jelek“ égi jelekre magyarázhatók (Máté 12,38.). – A királyi ember, úgy látszik, hitében még ingadozó volt, s azon szándékban lehetett, hogy a csodálatos gyógyitás által tökéletesen meggyőződjék.
Értsd: Kánába.
Melyik ünnep volt ez, nem bizonyos. Hihetőleg pünköst, mely a fönebb emlitett Ján. 2,13. húsvét után következett (Ar. sz. Ján. Cirill).
A görög szerint: …Jerusalemben a juhkapunál egy tó, mely héberül Beteszdának neveztetik stb. A juhkapu Jerusalem keleti oldalán volt (Ezdr. II. 3,1.30. 12,38.), és nevét az áldozatállatoktól nyerte, melyek azon át a templomba hajtattak. Ezért neveztethetett a tó is juhtónak. Betszaida (halászat háza) helyett a legtöbb görög kéziratban Beteszda (irgalom háza, gyógyhely) vagyon. A tó egy nagy, kirakott mélyedésből állott, melyben egy még most is fenlevő forrás volt, melynek sós víze gyógyerővel és azon sajátsággal bír, hogy csak a reggeli órákban 3-tól 6-ig hullámzik elő, és lassankint ismét elapad, úgy hogy majd egész nap nincs benne víz, mint ezt Scholcz bizonyítja, ki erről a helyszinén győződött meg. A tornáczok befödött folyosók voltak a tó mellett a betegek és fürdők számára.
Ján 5,4
Némely görög kéziratokban csak így van: Mert az angyal stb.
A víz, melynek gyógyereje már akkor is megvolt, mint most van, az angyal által, ki bizonyos, de mint látszik, határozatlan időben lejött, és azt hullámzásba hozta, oly különös gyógyerőt nyerhetett, hogy mindazon beteget, ki a hullámzás után azonnal belépett, minden betegségből kigyógyította. E víz hullámzását talán a forrásnak egy különösen erős bugyogása idézhette elő, melyben az angyal mindinkább fokozta a gyógyerőt. E gyógyerő a hullámzás alatt és közvetlen utána benne lehetett, de utóbb elenyészett. Hogy egy angyal láthatlan módon idézte elő e csodatévő hatást, ez a kegyelem idejében, midőn az Isten Fia maga láthatólag megjelent, és gyógyító erejét az emberek testén és lelkén oly bőségesen kimutatta, nem lehetett különösen feltűnő; s annál kevésbbé lehet kétségbe vonni, mennél kevésbbé tudjuk átalán, hogy a természetfölötti szellemvilág mily behatással van az emberre s a vele kapcsolatban lévő természetre. Egyébiránt az előadott tényt mint csodaeseményt fogják föl mindnyájan a sz. atyák.
sok idő óta beteg.
Ha a víz hullámzása mindig bizonyos időben tűnt volna fel, talán leendettek részvevők, kik vele arra várván, őt lebocsátották volna.
Vesd össze: Máté 12,1. s követk.
Nem kellett-e megfogadnom annak parancsát, ki egészségemet visszaadta (Ágost.). Ki engem meggyógyított, annak hatalommal is kell bírnia, hogy ily parancsot adhasson nekem.
Miért vonúlt vissza Jézus? úgymond ar. sz. János; hogy a bizonyság az ő távollétében annál inkább ment legyen minden gyanútól.
A betegség tehát az ő bűneinek büntetése volt. Lásd Sirákf. 38,15.
Az ottlevők mondák meg neki, s ő haladék nélkül hirűl adá azt a zsidóknak, kétségkivül jószándékból, még telve lévén örömmel és hálával.
Némely görög kéziratokban hozzátétetik: és halálra keresék őt.
Ti nekem a szombattal álltok elő, melyet maga Isten nyugalomnapnak rendelt (Móz. I. 2,2.); hanem én mondom nektek: hogy az én Atyám a hetedik napon csak annyiban nyugodott meg, a mennyiben újnemű teremtményeket nem hozott létre. De az ő működése azért nem szűnt meg; mert ő az egész világot fentartja, annak létezése első pillanatától mostanig, mi az ő folytonos működése nélkül nem is képzelhető. Valamint tehát az Atya folytonosan működik, úgy működöm én is, ki az ő Fia vagyok, vele egyenlő természetű és valóságú. És valamint az Atya minden működése mellett sem veszti el végtelen nyugalmát, s így ez által a szombati nyugalmat nem zavarja, úgy a Fiú sem zavarja (Ágost. Cirill. Ar. sz. Ján. Béda stb.).
Azért akarták rája az istenkáromlás büntetését mérni. Lásd Máté 26,64.65.
Krisztus nem vonja kétségbe, hogy ő Istennel egyenlő, mit tennie kellett vala, ha nem lett volna az, hanem csak azt mondja, hogy a Fiú isteni művei az Atya művei is. A Fiú csak azt cselekedheti, mit ő isteni lényegében, melyet Atyjától nyert, szemlél; s így cselekszi mindazt, mit az Atya cselekszik, a Fiú is, a mennyiben a Fiú ugyanazon isteni valóság erejével működik, mint az Atya. Egyenlőképen működnek, úgymond sz. Cirill, mivel egészen egyenlő természetűek; csak hol a lételnek nincs egyenlősége, ott nem lehet a működésnek egyenlő módja. Hogy itt csak tisztán isteni cselekedetekről van szó, önmagától értetik, mert a Fiúnak amaz isteni tettei, melyek egyszersmind emberiek voltak, p. o. szenvedései, csak annyiban cselekvényei az Atyának is, a mennyiben az ő akaratával egyezők, de nem tulajdon cselekvényei; mert az Atya nem lett a Fiúval együtt emberré. A mennyiben a megtestesűlés által némi létkülönbség állott be az Atya és Fiú között, így az istenemberi cselekvények nem lehettek az Atya tulajdon cselekvényei.
Ama benső viszonynál fogva, mely az Atya és Fiú között létezik, ez az Atyától vele közlött isteni valóságban még nagyobb tetteket is fog szemlélni és mívelni, mint a milyen ama beteg meggyógyítása. Vesd össze: Ján. 12,45. 8,19.
A Fiú nem csupáncsak betegeket fog meggyógyítani, hanem halottakat is életre támasztani, mint az Atya, vagyis, az Atyában, az Atya isteni valóságában; és itéletet fog tartani az Atya nevében és megbizásából. Az Úr itt érti a testi és lelki feltámasztást a halálból az életre (24. 28. v.), az ő egész váltságművét. A kettős föltámasztást nem lehet egymástól elválasztani, mivel az egész ember megváltásáról van szó, ki testből és lélekből áll. Jézus egybeköti azzal az itéletet, az örök elkárhoztatást (24. v.), mivel az következése a föltámasztásnak, a mennyiben azok, kik lelköknek és testöknek örök életre való feltámasztását akadályozták, s azért nem támadtak fel dicsőségesen, az örök halál martalékaivá lesznek. A föltámadásról lásd Máté 22,29. E kifejezés „a kiket akar“ a Fiú hatalomteljességét jelenti. De ő azt akarja, mit az Atya, ő azt akarja, hogy mindenki feltámasztatni hagyja magát.
Ján 5,23
Az Isten dicsősége, az Isten tisztelete a Fiúban, mint az Atyában, a teremtmény visszavezetése és meghóditása Teremtője iránt, ez végczélja a föltámasztásnak és az egész váltságműnek.
Az Atya tisztelete és a Fiúé kapcsolatban vagyon; sőt csak ki a Fiút tiszteli, az tiszteli az Atyát is, mert ez küldé a Fiút, hogy az Istennek igazi tiszteletét a legtökéletesebb módon megismertesse; a ki tehát a Fiú rendeléseit nem tiszteli, az Atyát sem tisztelheti.
Ján 5,24
kárhozatra és örök halálra.
Biztosítalak titeket, hogy a ki parancsaimnak engedelmeskedik, s épen ez által engedelmeskedik Atyámnak is, ki engem küldött, az föl van támasztva az örök életre; az nem fog kárhozatra itéltetni, hanem a bűn halálából a kegyelem és üdv életére támad fel. Nincs rettenetesebb halál, úgymond sz. Ágoston, mintaz, mely nem hal meg, – az örök halál.
Biztosítalak titeket, hogy mostantól kezdve, a bűn és tévely halálának martalékúl esett emberek meghallják az Isten Fiának feltámasztó szózatát, az ő kegyelemteljes evangéliomát; a kik azt hallgatván, követik, nem csak lélek szerint élni fognak, hanem a boldog halhatatlanság magva testökbe is elvettetik, melynélfogva a dicsőséges föltámadásnak részesei lehessenek. Az Úr a lélek s egyszersmind a test fölelevenitéséről szól, de közvetlen és különösen az elsőéről. Azok, kik szerint ez igék csak a test feltámadására vonatkoznak, különösen az evangéliomi történetben emlitett feltámasztottakra (Márk 5,41. Luk. 7,14. Ján. 11,43.), vagy a közfeltámasztásra az utolsó napon, nem veszik figyelembe ez igéket „és a kik hallják,“ melyek világosan az ige készséges elfogadására, a lélek fölelevenitésére vonatkoznak, és az előbbi versben emlitett „hitnek“ felelnek meg. Azok pedig, kik csak a lélek fölélesztését értik, elfeledik, hogy az itt mondottak legszorosabb összefüggésben vannak a 28. 29. versekkel, hol a test föltámasztása világosan ki van fejezve.
A Fiú ezt megteheti (25. v.); mert valamint az Atya, mint Isten, bírja a végnélküli örök életet, és épen azért őskútfeje minden véges életnek, szintazonképen a Fiú is, ki ezt az Atyától nyerte. Az Atyának, úgymond sz. Ágoston, élete van önmagából és nem a Fiútól; a Fiúnak élete van önmagában, de az Atyától.
Valamint a Fiú az életet és a másnak való életadást az Atyától vette, úgy nyert az Atyától hatalmat itélettartásra is, mely a holtak feltámasztására következik (lásd a 17-ik jegyz.), és ezen hatalommal nem csak isteni természeténél fogva bír, hanem különösen azért, mivel emberré lett, és a váltság munkáját fölvállalta. Ennek, és, mondhatjuk, az ő emberré-létének befejező ténye az itélet; mert az itélet által válik el a szent és üdvözűlt emberiség a szentségtelentől és elkárhozottól, egyesűl Krisztussal, mint a test az ő fejével, úgy hogy Krisztus vele tökéletesen csak ekkor képzendi az új embert, s az ember ekkor hódol meg ismét teljesen az Istennek, mi czélja és vége az ő váltságmunkájának. Ha pedig e szerint az itélet – befejező ténye a váltság munkájának s az Isten Fia megtestesűlésének, akkor megfogható, miért fogja azt tartani a Megváltó, az Isten ember. Mások így értelmezik: mivel ő mint ember itélhet emberekhez alkalmazott módon. Vagy: mivel ő mint ember megalázta magát, s azért méltó, hogy az itéletben megdicsőittessék. Vagy: mivel mint ember irgalmas kegyelmes lesz. Mindez csak egyes, külső viszonyokat érint; a valódi, benső, mindent magában foglaló alap-ok az, mely fönebb adatott elé.
Ján 5,28
Ne csodálkozzatok a lelki és testi halottak feltámasztásán, mi a Fiú hatalma által már most kezdődik (24. 25. v.).
eljön az idő, mikor a halott-föltámasztás egész teljességében bekövetkezik, mikor a halottak minden testei az Isten Fiának parancsára elhagyják sírjaikat, és itéletre megjelennek. Vesd össze: Tessz. I. 4,13. s követk.
kárhozatra (24. v.). A jámborok dicsőségben támadnak föl életre, a gonoszok gyalázatban kárhozatra, örök halálra. Lásd Dán. 12,2. Kor. I. 15. r. Jel. 20. r. Oh csodateljes, sorsdöntő elkülönzés! kiált föl egy jámbor értelmező; gondolj, oh ember, mindig arra, törekedjél szentségre, élj az örökkévalóságnak!
Az itélet pedig, mely a feltámadás után következik, nem fog véghezvitetni tőlem elkülönzötten az Atyától, mert ez isteni mű lesz, s minden isteni cselekvényem csak Istenségemben s annak erejével, tehát Atyámban s az ő erejével történik, kitől isteni mivoltomat öröktől fogva bírom. Ezen itéletem tehát működése az én isteni ismeretemnek, melyet Atyámtól bírok. Azért szükségképen igazságos és ment minden önkénytől; mert az én akaratom épen úgy egy és ugyanaz Atyám akaratával, mint ismeretem egy és ugyanaz Atyám ismeretével. Mi röviden így is összefoglalható: Az én itéletem isteni itélet, isteni ismereten és isteni akaraton alapszik, mi közös az én Atyámmal; tehát igazságosnak kell lennie (Ágost. Ar. sz. Ján. és mások.) E szavak „a mint hallok“, hasonlólag a látáshoz a 19. v. az isteni ismeretre, az isteni valóságra vonatkoznak, melyet a Fiú az Atyától bír. A Fiú tehát az isteni valóság és igazság szerint itél (Ar. sz. Ján.).
Midőn Jézus az ő istenségéről s a halottak feltámasztására és itélettartásra nyert hatalmáról és erejéről szólott, a jelenlevők álmélkodó arczvonásaiból kétségkivül e kérdést olvasá: Miképen bizonyítod be, hogy te e méltósággal és hatalommal bírsz? Erre feleli: Ha én magam, elkülönözve Atyámtól, tennék bizonyságot méltóságomról és erőmről, az én bizonyságom nem lenne érvényes; de nem így áll a dolog, mert én nem magam egyedűl, hanem Atyám tesz mellettem bizonyságot cselekedeteimben (Cirill. Ar. sz. Ján. Teofil.). Ján. 8,13–16. Jézus tulajdon bizonyságtételét igaznak mondja, de csak a mennyiben az Atyáéval kapcsolatban vagyon.
az Atya (36. v.)
Én titeket János bizonyságára utalhatnálak, melyet ő ünnepélyesen a magas tanács küldöttei előtt tett az én méltóságomról (Ján. 1,19.); de én nem akarok emberi bizonyságra hivatkozni, ezt csak mellékesen hozom fel, hogy nektek a hit útját megkönnyítsem, s így titeket üdvözűlésre segítselek.
Ti ugyan a világosság által, melyet ő személyemre nézve terjesztett vala, felvilágosodást, és tanitásából oktatást vehettetek volna; de csak rövid ideig örvendeztetek az ő világosságteljes tanításának, melyet hirdetett, csak hamar ráuntatok. De én az ő bizonyságára még csak nem is hivatkozom.
Csodáim, melyeket én Atyámtól származott istenségemnél fogva teszek, bizonyítják az én isteni küldetésemet. Jézus többször hivatkozik csodatételeire, mint tanítása bizonyságaira Ján. 14,10. s követk. Máté 11,20. Csodáimban maga Isten tesz mellettem bizonyságot.
Ján 5,37
épen csodatételeimben. Mások egyszersmind ama bizonyságot is értik, melyet Isten Jézus Krisztusról a szentirásokban tett, melyek őt hirdették; s e mellett az összefüggés is szól (38. 39. v.).
bármily világos és úgyszólván kézzelfogható volt az ő bizonysága, ti mégis soha sem figyeltetek arra. A „szó“ és „ábrázat“ itt az isteni bizonyságtétel meggyőző erejét és szemlélhetőségét fejezi ki.
Mint az Atyának felőlem tett, oly érthető bizonyságtétele belétek nem hatott, úgy átalán az ő igéje, az ő isteni tanítása sem marad meg bennetek és nálatok, mert nem hisztek annak, kit ő küldött, a Krisztusnak. Az ó szövetség isteni igéje folytonos állandóságát csak az új frigy igéje által nyeri; mert ez teljesedése amannak, ez szelleme, élete, fensőbb igazsága. Az ó szövetség religioja életnélküli holttest, ha lelke, a Krisztusra való vonatkozás, tőle elvétetik. A zsidónak nincsen isteni igéje, ha az ő isteni igéjét Krisztusban teljesedve nem látja, ha Krisztusban nem hisz.
Ti vizsgáljátok az irásokat, hogy azokban feltaláljátok, mi titeket boldog feltámadásra és örök üdvösségre vezethet. Jól vagyon; ez irások énrám utalnak, mint olyanra, kinél az igazságot és az életet föltalálhatjátok (vesd össze: Ap.cs. 10,43.); és mégsem akartok hozzám jőni, hogy általam az örök életet itt és a síron túl megnyerjétek.
Engem nem vezet földi érdek, dicsőség, fény, földi uralom, midőn titeket hitre akarlak inditani, hanem csupán az Isten szeretete és üdvözűléstekért égő ohajtásom; de felőletek tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete, és tele vagytok dicsvágygyal és földies érzűlettel. Ez is oka annak, miért nem jöttök ti hozzám.
Engemet, ki Isten megbizásából, enmagam teljes megtagadásával jöttem, nem fogadtok el, mint isteni követet; de ha valaki jő, kit csak önzés, érzéki gondolkodásmód vezérel, ezt elfogadjátok, mivel egy érzületű veletek. Ezen, a maga nevében jövő alatt, a régi értelmezők mindnyájan az ál-messiásokat értik, kik a zsidók között időnkint támadnak. Magok a zsidók 64 ilyet számítanak, kik mindnyájan több vagy kevesebb hitelre találtak nálok; a valódi Megváltót pedig keresztre feszítették.
Mikép verhetne bennetek gyökeret a hit, mely önmegtagadást, alázatosságot kiván, midőn titeket csak az önszeretet, különösen a dicsvágy, az emberi tetszés vadászata vezet, az Isten tetszése pedig legkevésbbé sem fekszik sziveteken?
kihez bizalmatok van, hogy az ő törvénye által üdvözűlni fogtok. Ő vádolni fog titeket, mert neki nem hittetek mindenben.
melyek ugyanazt mondják.
Tiberiás városa a tenger nyugati partján fekszik.
A következő csodát más evangélisták is elbeszélik; sz. János némely körűlményeket ad hozzája, melyeket a többiek mellőztek. Úgy látszik, különösen azért adta még egyszer elő, hogy alkalma legyen Jézusnak ahhoz csatolt beszédeit elmondani.
Ján 6,6
vajjon hiszi-e, hogy Jézus csodamódon segíthet?
Jézus ismerte az apostolok még gyenge hitét; hogy pedig figyelmöket felébreszsze a csoda iránt, melyet tenni akart, és őket hitgyengeségök elismerésére vezérelje, kérdezé és kisérté őket (Ágost.).
denár-árú; mintegy huszonöt tallér értékű.
A görög szerint …elosztá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a letelepűlteknek, hasonlóképen stb. Igy van a többi evangélistánál is.
A próféta, kire Mózes utalt (Móz. V. 18,15.), a Messiás, Izrael királya (15. v.).
mert az ő országa nem e világról való (Ján. 18,36.).
Jézus készté őket átkelni, mielőtt maga jőne.
Ján 6,19
közel egy órányira.
Ján 6,19
közeljött a hajóhoz, s így láthatták őt.
mivel őt rémnek tartották. Máté 14,26.
Máté 14,32. és Márk 6,51. verseiből kitűnik, hogy Jézus belépett a hajóba, János nem tagadja ezt, hanem följegyzi azon körülményt, melyet amazok mellőztek, hogy a hajó partot ére, alig hogy Jézus belépett.
Ján 6,22
figyelmes lett a nép.
A görög szerint: hanem csak az, melybe tanítványai beléptek.
épen e másod napon (22. v.).
Ti kerestek engem, nem azért, mivel a csodálatos kenyérszaporítást láttátok, s ez bennetek az ohajtást fölébresztette, hogy általam az örök életre tápláltassatok: hanem, mivel testiképen jóltartottalak titeket, s épen azért reménylitek, hogy tőlem megint olyas földi dolgot nyertek. A test végett kerestek engem, magyarázza sz. Ágoston, és nem a lélek végett. Mily sokan keresik Jézust, csak azért, hogy velök jót tegyen, tehát érzéki vágyból! Alig keresi valaki Jézust Jézusért. Jegyezd meg a következő beszédből, miképen maga Jézus ezen érzéki embereket, kikben egy kis jóakaratnál nem volt egyéb, nem utasítja el magától, sőt inkább az isteni lélektáplálék legmélyebb titkaiba vezérli. Tanúld meg ebből, hogy az ügyefogyottak, míveletlenek és lelki szegények iránt béketüréssel légy.
A földi tápláléknál és jólétnél, a mi mulandó, inkább törekedjetek megszerezni a lelki eledelt, mely örökre táplál. Az ember fia, kit az Atya mint követét csodatettek által igazolt, megadja nektek azt. „Nem munkálkodni, nem törekedni“, a szentirási szólásmód szerint, annyi, mint „kevésbbé munkálkodni, kevésbbé törekedni.“ Lásd Máté 9,13. A lelki eledel, mint a következőből kitűnik, maga Jézus Krisztus, az ő tanitása, cselekedetei, kegyelme, az egész Krisztus. Ő az Isten pecsétjével megjelöltetnek mondatik, a mennyiben Isten csodatettek által az ő isteni küldetését bizonyította.
a cselekedeteket, melyeket Isten parancsolt, és mikre te akarsz tanítani. Adj oktatást a cselekedetekről melyeket gyakorolnunk kell, hogy megnyerhessük amaz eledelt, mely örökre táplál (Ágost.).
A ki ez eledelhez akar jutni, Isten parancsa szerint, az ő követében hinnie kell. Hit által lesz miénk Krisztus, az ő tanítása, cselekvése, kegyelme, és őbenne bírjuk az örök életet.
Minő csodát teszesz, mely által a te eledelednek részeseivé lehetünk? cselekedjed azt, hogy lássuk és higyük. Te talán oly eledelt akarsz nekünk adni, mely még csodálatosabb az égből hullott mannánál is, melyet atyáink a pusztában ettek? – Valamint a szamariai asszony (Ján. 4,15.) valóságos vizet kíván, mely a szomjat örökre eloltja, úgy e zsidók is, az ő érzéki felfogásukban, valóságos eledelt kivántak, hasonlót a mannához, mely őket örökké táplálja. A jel tehát maga az eledel, és a hit, melyet a zsidók igérnek, ez eledelre vonatkozik. Mások ez alatt csodát értenek, melyet a zsidók kivánnak, hogy átalán Jézus isteni küldetésében higyenek; de ebben hittek már a csodálatos kenyérszaporításnál fogva (14. v.), s itt a szövegben nincs alap arra, hogy ezeknél más zsidókat föltételezzünk.
A kenyér, melyet Mózes adott nem volt tulajdon, igaz mennyei kenyér; ezt Atyám adja. Valamint az egész ó szövetség csak képe, árnyéka volt az újnak, ez pedig a teljesűlés, a lényeg, a valóság (Kol. 2,17.): úgy a manna is csak előképe volt az igaz, mennyei kenyérnek, Krisztusnak. Lásd Móz. II. 17. r. 3-ik jegyz.
A kenyér, melyet Atyám ad, az égből leszállott kenyér, mely a bűnben és tévelyben elhalt világnak az életet visszaadja.
Mivel Jézus az ő eledelét (27. v.) kenyérnek nevezi, e zsidók jámbor ohajtással ezen kenyeret mindenkorra kivánják megnyerni.
Jézus ime önmagát nevezi ezen kenyérnek. Az Isten egyszülött Fia valóban az igazi kenyér, úgymond sz. Cirill; mert mivelhogy az Atya lényegéből eredett, természetesen ő az élet, mely mindent éltet. És valamint a földi kenyér a test erejét fentartja és szilárdítja: úgy éleszti ő a Szentlélek által a mi lelkünket, és még testünket is megőrzi a romlástól. „Jézushoz jőni“ és „őbenne hinni“ ugyanegyet jelent (Ágost.). A hit szükségképen engedelmességet és szeretetet foglal magában, legalább akarat szerint, különben holt az. Ezen hitben lesz az élő kenyér, Jézus Krisztus, a mi tulajdonunk, és megelégít minket mindörökre. E megelégitésről lásd Ján. 4,14.
Ime most láttok, a mint kivánjátok (30. v.); de a mint már mondottam nektek, hogy csodatévő működésemben láttok engem, és mégsem hisztek, úgy van ez most is. Jézus fönebb (26. v.) mondá, hogy a csodajel, melyet láttak, nem ébresztette fel bennök az üdvözűlés után égő vágyat. Ennek okát a következőben adja. A csoda önmagában még nem tesz hivővé; ehhez az Isten kegyelme is kell és jóakarat (Máté 11. r. 33-ik jegyz.), mik a csodára és hitre fogékonynyá tesznek (Máté 12. r. 36-ik jegyz.).
A „hozzám jövetel,“ a „hit“ Atyám kegyelmétől függ; a kinek ő kegyelmet ad, országomba fogadom be azokat, és nem vetem ki, mert nekem nincs más isteni akaratom, mint Atyám akarata, és az én emberi akaratom mindig hódol az isteninek, az ő akaratát teljesítni, ez az én rendeltetésem.
Atyám azt akarja, hogy egy ember se veszszen el, kit nekem adott, sőt inkább mindaz, ki engem csodatévő működésemben megismer, és bennem igazán hisz (lásd a 25-ik jegyz. minden olyan, kit ő nekem ad), örök életet nyerjen itt és a síron túl, nem csupán lélek szerint, hanem test szerint is, a miért őt az utolsó napon fel fogom támasztani. Krisztus megváltja az egész embert, nemcsak lelkét, hanem testét is. A test megváltása a föltámadásban fog bevégződni, mely Krisztus váltságmunkájának befejezése lesz.
A zsidók az igért eledelben igazi, csodálatos kenyeret vártak (34. v.). Hogy ő maga a csodálatos életadó kenyér, azt már az ő külső szegényes állapotával sem tudták megegyeztetni, melyben növekedett. A görög szerint: Én vagyok a kenyér stb.
Ne zúgolódjatok tehát oly dolog miatt, melyet nem értetek, s mindaddig nem is fogtok érteni, míg Atyám az ő felvilágositó kegyelme által titeket hozzám nem vonz, s ti készséggel nem követitek a kegyelem vonzását. A kik önként követik a kegyelem vonzását hozzám jőnek, s tapasztalják magokban váltságom egész jótékonyságát, úgy hogy az utolsó napon test szerint is örök életre támasztom fel őket. Az Atya Isten mindenkit vonz, de nem követi minden az ő vonzását. Lásd Máté 11. r. 33-ik jegyz. Hogy az Atya vonzásához az ember önkéntes odaadása is megkivántatik, mutatja a következő vers.
Már az irásban megjövendöltetett, hogy eljön az idő, midőn Isten mindenkit bensőleg, különös módon fog megvilágosítani. Ezen idő elérkezett. A ki tehát Isten tanítását szivesen követi, az hiszen és hozzám jő. Az idézett hely Izai. 54,13. és Jerem. 31,33.34. vagyon. Ezekiel 11,19. 18,31. Mikeás 4,1–4. körűlbelűl ugyanaz mondatik.
Ez a hallgatás és tanúlás azonban nem úgy értendő, mintha az Atyát valaki itt láthatná; őt csak az Isten egyszülött Fia láthatja. Az Isten láthatlan tanító.
Az Üdvözítő visszatér a 40. 35. 29. versekre. Biztosítalak titeket, hogy mindazok, kik bennem igazán hisznek, a mennyből szállott éltető kenyeret megnyerik, és abban az örök életet.
Lásd a 35. v.
A manna nem bírt magában azon erővel, hogy örök életet adjon a testnek és léleknek, hanem én, a mennyből leszállott kenyér, bírok. Eddig (48. v.) Jézus azon mennyei kenyérben való hitről szólott, melynek nevét ő magának tulajdonítja; most annak éldeletéről szól, s mikép fogja azt egykor ételűl nyujtani. Hogy itt és a következőben betűszerint a kenyér és bor színe alatt az ő szentséges személyének titokteljes ételéről, és nem csupán jelképleg a benne való hitről vagyon szó: kitűnik először ama világos szavakból (54. 55. v.) melyeket a zsidók tulajdon értelemben fogtak fel, és Jézus, mint tulajdon értelemben mondottakat, nem czáfolta meg, sőt megerősítette; azután a test és vér elkülönzéséből, mi szükségtelennek látszanék, hacsak az ő személyében való hitről volna szó; végre a sz. atyáknak, s az efezusi és trienti (13. ül. 1. fejez. 21,1.) sz. gyülekezeteknek egybehangzó értelmezéséből.
A görög szerint: az én testem, melyet a világ életéért adni fogok. Jegyezd meg e kifejezést: adni fogok, adandó vagyok. Ebből kitűnik, hogy Jézus egy leendő eledel ételéről szólt, nem pedig csupán az ő jelenlevő személyének hit által való elfogadásáról.
azaz: nem nyertek azt magatokba. A ki, úgymond sz. Bazil, a keresztség által újjászületett az életre, ezt a szent titkok étele által kell táplálnia. Az anyaszentegyház szoros kötelességévé teszi hiveinek, hogy évenkint legalább egyszer járúljanak az Úr asztalához. Ez igékből azonban nem következik, hogy az Úr vételének szükségképen mind a két szín alatt kell történni; mert a szentirási szólásmód szerint, valamint más helyen, úgy itt is az „és“ kötszó „vagy“ helyett értendő (vesd össze: Móz. II. 21,31. 22,10. Ezekiel 44,22. Kor. I. 11,27.). Mivel mindenik szín alatt az egész Krisztus jelen vagyon, elég őt egy szín alatt is venni. Csak az áldozó papoknak parancsoltatik mind a két szín alatt az Úr vétele (ennek okát lásd Máté 26,27. 36-ik jegyz.). Erről bővebben nyilatkozott a trienti sz. gyülekezet (21. ül. 1. fejez.).
Ime az Úr szent teste mint veti el benned az üdvözűlten és dicsőűl feltámadandó testnek magvát. Vesd össze: Zsolt. 21. 37-ik jegyz.
mert ti az én testemet ehetni, és véremet ihatni fogjátok, mert mind a kettőt ételül és italúl (a kenyér és bor szine alatt) fogom nektek nyujtani.
E szavakkal van kifejezve Krisztus benső egyesűlése az emberrel, ki őt méltán veszi magához, melynélfogva benne, az ő testében és lelkében Krisztus él, hogy e szavakkal éljünk, és viszont az ember Krisztusban él. Ar. sz. János szerint: Krisztus az emberrel összeolvad; s sz. Cirill megjegyzi erre: Nem csupán szeretetét közli velünk Krisztus, hanem természetét is; valamint a tűz által elolvasztott két viaszdarab egygyé lesz, úgy egyesűl Krisztus velünk; ő mibennünk van, és mi őbenne.
A Fiú mindent az Atyától veszen, s azért csak az Atya által él; az ember mindent a Fiútól veszen, s azért csak a Fiú által él. Valamint az Atya a Fiúban, és a Fiú az Atyában marad, ez isteni lényegét közölve, amaz elfogadva azt: úgy Jézus is szent testét adván, bennünk marad, s annak vétele által mi őbenne maradunk.
Az Üdvözítő itt a kenyér vételéről szól. Ebből következteti a trienti sz. gyülekezet (21. ül. 1. fejez.), hogy az Úr vétele a kenyér szine alatt is elegendő. „A ki ezt mondotta: Ha nem eszitek az ember fia testét, és nem iszszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek, ugyanaz mondotta ezt is: A ki e kenyeret eszi, örökké él. És a ki mondotta: A ki eszi az én testemet, és iszsza az én véremet, énbennem lakik, és én őbenne, ugyanaz mondotta ezt is: A ki e kenyeret eszi, örökké él.“
Ki győződjék meg arról, hogy egy ember saját testét adja ételűl, és saját vérét adja italúl?
Megütköztök beszédemen, és nem hiszitek, hogy én saját testemet adhatom ételűl, és saját véremet italúl?
még azután is kétkedni fogtok szavaimban?
Szavaimnak testi felfogása, mintha azt akarnám azok által mondani, hogy az én testemet úgy kell enni, mint minden egyéb húst… haszontalan, nincs abban élet, sem igazság, és nem szerez életet; hanem a szellemi fölfogásban, melyszerint az én személyem titokteljes módon, habár valósággal (a kenyér és bor színe alatt) lesz veendő, ebben van az élet és igazság, és ez vezet életre; az én szavaim tehát nem nyersen, érzékileg értendők, hanem szellemi tartalmok, igazságuk szerint (Ar. sz. Ján. Teofil). Mily sok nehézség elenyészik a hitre nézve, ha Jézus Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben ily módon fogjuk föl! Erre vonatkozólag mondatja sz. Ágoston Jézussal a fönebbi helyen: Nem ezt a testet, melyet láttok, fogjátok enni, nem azt a vért inni, melyet keresztre feszitőim ontani fognak; egy titokteljes szentséget adok nektek, mely valódi értelemben véve, nektek lelki életet fog adni. Ha bár láthatólag kell azt megünnepelni, de csak mint láthatlant kell azt érteni.
Jézus előre látta ezt isteni mindentudásánál fogva, és látta öröktől fogva. Tehát hitetleneknek kellett lenniök? Távol legyen! Nem azért voltak hitetlenek, mivel Jézus ezt előre látta, hanem mivel azok akartak lenni, és Jézus az ő hitetlenségöket csak mint szabadakaratú tényöket látta előre.
Az ő hitetlenségök onnan származik, hogy az Atya kegyelme őket hozzám nem vonhatta. Értsd: mivel annak az ő testi érzékiségökben ellene szegűltek. Vesd össze: 44. v.
Jézus nyujtja kegyelmét, de nem erőszakolja senkire.
a Messiás. Lásd Máté 16,16.
Te mind a tizenkettő nevében szólasz, mintha bennem mindnyájan igazán hinnének, és hozzám hűségesek volnának; de tudjátok meg, hogy habár tizenkettőtöket legmegbizottabb tanítványaimúl választottalak, egy közőletek mégis hitetlen, mivel hűségtelen és árulóm.
Ez ünnep annak emlékezetéűl rendeltetett, midőn Izrael fiai Arábiában sátorok alatt laktak (lásd Móz. III. 23,34–43.), egyszersmind aratási ünnepűl is szolgált.
Ján 7,3
az ő rokonai. Lásd Máté 13,55.
nem csak a kevés tanítványok Galileában, hanem azok is, kiket tanításod által nyertél, midőn utólszor Jerusalemben voltál.
Ha csakugyan csodatévő vagy, mit azonban mi kétlünk (5. v.), mutasd meg magadat a magas tanács színe előtt Jerusalemben, mely a te cselekedeteidet megitélheti.
az ő isteni küldetésében.
Az én időm, hogy Jerusalembe az ünnepre menjek, még nem érkezett el; mert én, hogy elkerűljem az ármányokat, nem akarok a nagy tömeggel menni, hanem csak kevés, bensőbb hiveimmel indúlok oda titkon; tinektek ellenben mindenkor alkalmas időtök vagyon, mert a világ érzületében osztoztok, s így nincs tőle mit félnetek. Lásd a követk.
t. i. most.
nem az oda zarándokló tömeggel, hanem csak kevés híveivel.
A jóérzésüek közől egy sem mert felőle valami kedvezőt nyilvánítani, félvén a magas tanácstól.
mely nyolcz napig tartott.
Miképen érti ez a szent irásokat, holott a farizeusok és irástudók egy iskolájába sem járt?
Tanítmányomat én nem tanúlmány vagy elmélkedés által szerzettem, hanem az tisztán Atyám ajándéka, így tehát isteni tanítmány (Ar. sz. Ján.). Vesd össze: Izai. 11,2.
Tanítmányomat mindenki isteninek fogja elismerni, ha Atyám parancsait teljesíti, és megcselekszi, mit én az ő nevében hirdetek. Hallgatagon ezzel a zsidók elveteműltségét rótta meg; ez homályosította el értelmöket úgy, hogy az igazság fényét nem nézhették. Istenes élet által Istenhez hajlik az ember. A keresztény törvények pontos teljesítése által mindinkább belátjuk, hogy Krisztus tanítmánya isteni eredetű. Ez tapasztalása minden jámbornak és szentnek.
Krisztus megmutatja továbbá, hogy az ő tanítmánya igaz. A ki önmagától, Istentől elválasztva, saját képzeletéből beszél, az önmagát, saját dicsőségét és tiszteletét keresi. És megfordítva: a ki önmagát, saját dicsőségét keresi, önmagából, Istentől elszakadt tulajdonából, saját képzeletéből szól, és azért valótlan, igaztalan (helytelen az ő gondolatában, beszédében és cselekvésében). De én nem keresem magamat, tulajdonomat, én csak Atyám dicsőségét keresem; tehát nem Istentől elválasztott tulajdonomból, hanem Istenből beszélek, s így az én beszédem való, és bennem minden igaz. Rövidebben értelme ez: Ha én magamtól beszélnék, elválasztva az Atyától, akkor magam dicsőségét keresném. De íme, a mint szavaimból és tetteimből kitűnik, nem magam dicsőségét keresem, hanem Atyámét; tehát az én tanítmányom is nem enyém, hanem Atyámé, és bennem minden igaz és való.
Ján 7,20
Mózes sok mindenféle rendelést adott nektek, de valamennyit egy sem tartja meg közőletek, és mégis meg akartok engem ölni, mintha én megszegtem volna azokat.
Ján 7,20
ki téged háborodottá tesz. Vesd össze: Máté 4,24.
Ezen zsidók a köznépből valószinűleg mitsem tudtak a magas tanács gyilkos tervéről.
haragudva, mintha én a szombatot megszegtem volna. Jézus a fürdőtónál volt betegnek meggyógyitásáról szól. Lásd Ján. 5,8. s követk.
Ján 7,22
Mások egybekötik e két verset …csodáljátok. Mózes nektek stb.
Ján 7,22
Ábrahám rendelé azt Isten parancsára szent szövetségjelűl (Móz. I. 17,10.).
E vers értelme: Azonban ti magatok is foglalkoztok szombaton bizonyos módon, mi által a szombat feltöretni látszatik, a mennyiben születés után nyolczadnapra a szombaton született kisdedet körűlmetélitek. Azt hiszitek, és helyesen, hogy e szent cselekvény által, mely régibb Mózes törvényénél, a szombatot föl nem töritek; higyétek felőlem is, hogy nem töröm fel azt a szeretet oly cselekvénye által, mit az Isten örök törvénye parancsol.
Ha szabad az embert szombaton körűlmetélni, s a körűlmetélt helyen meggyógyítani, akkor szabad az egész embert is meggyógyítani. Vagy: Ha szabad egy embert szombaton körűlmetélés által némi részben meggyógyítani, akkor szabad őt egészen testében és lelkében meggyógyítani. A körűlmetélés e szerint csak részletes gyógyításnak neveztetik, mert csak annyi gyógyulást, üdvöt szerez, mennyi a mózesi törvényben rejlik.
Nem ez-e az, kit a magas tanács meg akar ölni? mikép van hát, hogy nyilván szabad beszélnie? Vagy tán a fejedelmek más véleményre tértek? Hanem ez nem lehet; mert stb. Lásd a követk.
Jézus családját ismerjük (Ján. 6,42.), hanem a Messiás származását nem tudhatjuk. Ő ugyan Betlehemből fog eredni (Máté 2,6.), és Dávid fia lesz; de a legnagyobb titokban fog felnövekedni, és rögtön megjelenni, a nélkül, hogy tudnák, honnét. Igy értelmezték legtöbbnyire a zsidók ama prófétai helyeket (Mikeás 5,2. Izai. 53,8.), melyek az ő titokteljes isteni születéséről és természetfölötti fogantatásáról szólanak.
Megengedem, hogy ti ismeritek az én emberi származásomat, de azért nem kevésbbé vagyok igaz követe az igazmondónak, kit ti nem ismertek.
Én teljesen ismerem őt; mert ő Atyám, és ő küldött engem (Ágost.).
mert magát Isten Fiának nyilvánította. Ennyiben jól fogták fel az ő igéit.
átalán az egybegyűlteknek, de a poroszlók is hallhatták.
Én még csak rövid ideig vagyok veletek; mert csakhamar Atyámhoz térek vissza. Miután eltávoztam, ismét keresni fogtok engem és tanítványaimban üldözni, hogy nevemet a földről kiírtsátok; de ti nem fogtok elérni engem; mert mennyben, hová ti nem juttok, én örökké élek, és országom, melyet én oltalmazok, fenmarad velem mindörökké.
a minden országokban szertelevő pogányokhoz stb. Némelyek a görögöt így: Talán a szétszórtan élő görögökhöz akar menni, és a görögöket tanítani?
Az ünnep utolsó, legfényesebb napja nevezteték nagynak. Lásd Móz. III. 23,36. Ez az évnek utolsó ünnepnapja volt, és átalános örömmel lőn megünnepelve. Ezen, valamint a sátoros ünnep minden napján, egy pap a templomhegy alatt folyó Siloe vizéből merített, és az oltárra öntötte azt a jövendő üdv feletti öröm jelképeűl. Mikoron e szavak énekeltettek (Izai. 12,3.): Örömmel merítetek vizet az Üdvözítő kútforrásaiból. Úgy látszik, ez igék adtak alkalmat az Üdvözítőnek a következő mondásra.
A ki üdvöt, igazságot és boldogságot óhajt, az higyen bennem; és meg fogja nyerni a Szentlélek kegyelemárját, melyet a próféták igértek, és nem csak önmagát elégíti meg azzal, hanem másoknak is fog abból oszthatni. A próféták közől Joel (2,28.), Izaiás (44,3. 48,21.) és Ezekiel (11,19. 36,25. 39,29.) jövendölték meg a Szentlélek kiáradását a messiási időre. A belső, itt a lény belsejét, a lélek mélységét jelenti.
mivel az ő váltságműve még nincs bevégezve, s még nem ment föl Atyjához, hogy a Szentlelket elküldje. Vesd össze a továbbit Ján. 14,16. s követk. 15,26. és Apost.cs. 2,4.
a ki megigértetett. Lásd Ján. 1,21.
Lásd Máté 2,23. Ján. 1,46.
Lásd Máté 7,28.29.
Itt czélzás van Móz. V. 27,26. versére, hol megátkoztatnak azok, kik nem tartanak mindenben Mózes törvényéhez. Az esztelenek! Az átok őket érte; mert épen Mózes utasította őket Krisztusra (Móz. V. 18,15.). Sz. Cirill megjegyzi: E bölcsek, midőn dicsekszenek, esztelenekké lesznek, mert midőn követelik azt, hogy értik a törvényt, önmagokat vádolják, mint hitetlenek és tudatlanok.
Ján 7,52
Lásd Máté 2,23.
Ez nem derűl ki a sz. irásokból; mert Debora Galileából való volt (Birák 4,4.5.), úgyszinte Náhum, és Izraelországban, hová Galilea tartozott, sok próféta élt (Kir. III. 18,4.).
a getszemani kertbe, hogy az éjet imádságban ott töltse. Lásd Ján. 18,1.2. Máté 26,36. Az olajfák hegye éjszakkeletre volt Jerusalemtől.
Ján 8,6
A farizeusok bizonyosan hitték, hogy Jézus az ő szelidségénél, a bűnösök iránt való türelménél és irgalmánál fogva, és hogy magát a népkegyben fentartsa, az asszonyt fel fogja menteni (Ágost. Béda). Akkor okuk lett volna őt, mint a mózesi törvény megszegőjét halálra itélni. De Jézus szelídnek mutatta magát a nélkül, hogy az igazságot megsértse (Ágost.).
A köveken, a porban. Krisztus hihetőleg szavakat vagy jelvényeket írt vagy rajzolt a földön oly szándékkal, hogy a vádolókat saját, még nagyobb botlásaikra figyelmesekké tegye (Jerom. Ambr.). Mások szerint ezzel közömbösséget mutatott, mintha nem is figyelt volna rájok.
Ti magatok ép oly nagy, vagy még nagyobb bűnösök vagytok, mint ez asszony, azért nem kellene őt vádolnotok. Krisztus ezzel nem azt akarja mondani, hogy az asszony vétek nélkül van, sőt szemére veti vétkességét (11. v.); de mivel nem jött itélni, hanem üdvözíteni (Ján. 3,17.), s azért semmi pörös ügybe nem akart vegyűlni (Luk. 12,14.), itt sem lépett föl, mint bíró, hanem csak fölhasználta az esetet, hogy a vádolókat tulajdon lelkiismeretökre figyelmeztesse (Ágost.).
Ján 8,9
A beszéd okozta különösen a megszégyenítést; az irásra keveset adtak. A görög szerint …Hallván pedig ezt, és a lelkiismerettől furdaltatván, egyik a másik után kimenének stb.
Jézus maga maradt tanítványival és a néppel, melynek közepette az asszony állott.
A görög szerint …Jézus, és senkit sem látván az asszonyon kivűl, mondá neki.
Krisztus nem itélte az asszonyt megkövezésre. Ez a törvényszék teendője leendett, ha eléje kerűlt volna. Ez nem volt az ő dolga. Az ő hivatása volt a bűnösöket keresni, és igyekezett az asszonyt valamint a farizeusokat is megnyerni, ezeket bűneik elismerésére vezetvén, amazt megtérésre intvén. Némely régi kéziratokból ez elbeszélés kihagyatott, attól tartottak, mint némely régi irók megjegyzik, hogy az megütközésre adhatna okot, és a gyengéket azon balvéleményre vihetné, mintha Jézus a házasságtörést nem tartotta volna valami nagy véteknek. Ellenben megvan az a régi cambridgei kéziratban és igen sok másban. Elég az ahhoz, hogy isteni írat; mert az anyaszentegyház (trienti gyül. 4. ül.) a többi hiteles szent iratokhoz sorolja. Micsodák a legélesebb emberi elme gyanításai az anyaszentegyház határozatai ellenében? Mily könnyen csalódik az ember!
Ján 8,12
Ez a „tehát“ közvetlen az előadott történethez kapcsolódik, s megerősíti annak valódiságát.
Én vagyok az emberek tanítója; a ki énrám hallgat, és tanításomat követi, az nincs tévelyben, bűnben és inségben, hanem bírja az igazságot, a valódi erényt, és azokban elnyeri az üdvöt itt és a síron túl. Lásd Ján. 1,4.5. Luk. 2,32.
Vesd össze: Ján. 5,31.
Krisztus nem hivatkozik ker. János és a próféták bizonyságára, mit megtehetett volna, hanem egyenesen állítja, hogy az ő bizonysága már magában elegendő az ő isteni küldetésének megerősitésére. Alap-okúl ezt adja: mivel én tudom, ki vagyok; azaz, mivel én tudom, hogy Isten Fia vagyok, és mint Isten, senki másnak bizonyságtételére nem szorúlok, mit ti ugyan nem tudtok, habár az én beszédeimből és cselekedeteimből következtethetnétek. Krisztus nem mondja itt magát egyenesen Istennek, hanem képleg fejezi azt ki, részint alázatosságból, részint, hogy a zsidókat ne ingerelje (Ágost. ar. sz. Ján. Teofil). A következőben megmutatja, hogy ez az ő bizonysága tulajdonképen még sem egyedűli, hanem még két tanú által támogattatik.
test szerint. A ti itéletetek, bizonyságtok az én személyemről csak a külsőn alapszik, azon, mit rajtam láttok, az én szegény, alacsony, szolgai alakomon; az én itéletem, bizonyságom nem ezen külsőn nyugszik, a mint hogy én senkit sem itélek külső szerint. Itélni, itt annyit tesz, mint bizonyságot tenni, mint következő versből kitűnik.
És ha én bizonyságot teszek, az én bizonyságom igaz, mert én nem egyedűl ember vagyok, a kinek ti néztek, hanem bizonyságot tesz felőlem még az isteni Ige, melylyel én egyesűlt vagyok, és az Atya. – Ez isteni bizonysága a Fiúnak és az Atyának Jézus cselekedeteiben állott, melyeket minden elfogúlatlannak isteni művekűl kellett tekinteni.
Ján. 7,28. azt mondá Krisztus: Ti engem ismertek, és tudjátok, honnan való vagyok; itt az ellenkezőt mondja, mivel itt az ő isteni természetéről és az ő isteni Atyjáról szól. A ki a Fiút ismeri, az ismeri az Atyát; mert a Fiú az Atya képmása (Bölcs. 7,25. Zsid. 1,3.), és ki a Fiú isteni életét ismeri és követi, az eljut az Isten ismeretére, megtanúlja az Atyát ismerni (Ján. 14,6.). A zsidók nem bírtak jóakarattal a fensőbb dolgok iránt, azért a Fiúban sem ismerték el azokat, s így az Atya ismeretére sem juthattak.
Az áldozati pénztár (lásd Márk 12,41.) a nők tornáczában volt. Itt voltak a termek is. hogy az irástudók és farizeusok összejöttek, hogy a törvényről egymással szót váltsanak. Azért mindig találtatott közőlök egynehány a tornáczban.
Ján 8,21
vonatkozólag az ő gyűlöletökre és azon óhajtásukra, hogy őt megfogják és megöljék (20. v.).
Lásd Ján. 7,33.34.
A zsidók azt hitték, és helyesen, hogy az öngyilkosokra a legkeményebb büntetések várnak a más világon. Mivel Jézus azt mondá: hogy oly helyre megy, hová ők nem jöhetnek, valószinűleg azt hivék, hogy az az öngyilkosok helye, és Jézus maga akarja magát megölni. Mily esztelenség és mily gonoszság! Esztelen szavak, tele értetlenséggel, úgymond sz. Ágoston. Nem juthattak volna-e oda, hová ő jutandott, ha magát meggyilkolja? Nem kellett-e nekik is meghalniok? Mit akarnak tehát mondani? Megölni akarja-e az magát, ki azt mondja: A hová én megyek, ti oda nem jöhettek?
földi érzületűek. Mily szelíd felelet ez oly iszonyú szidalomra!
Ján 8,24
a Messiás, az Isten Fia.
A görög szerint: a ti bűneitekben.
Én vagyok az örök Ige, mely magát nektek kijelenti. A Fiú „kezdetnek“ mondja magát, nem csak, mivel ő minden idők előtt öröktől fogva az Atya szülötte (Ján. 1,1. Jel. 1,8. Zsolt. 109,3.), hanem azért is, mivel ő létoka minden teremtésnek (Jel. 3,14. Kol. 1,18.). A görög szerint: Az vagyok, kinek magamat kezdettől mondottam (a világ világossága. 12. v.). Krisztus titokteljes homályban szól, eléggé érthetőleg ugyan a hivőknek, de képletesen a roszakaratú hitetlenség miatt, hogy a fensőbb igazság gyöngyét meg ne tapossák. Lásd Máté 7,6. 13,10. 10-ik jegyz.
Sokat mondhatnék makacsságtokról, és sokban vádolhatnálak titeket, de csak ezt az egyet mondom: Az Atyától, ki engem küldött, s ki maga az igazság, vettem azt, mit a világnak hirdetek.
A görög szerint: hogy az Atyáról szólott nekik.
Miután a kereszten fölmagasztaltattam (Ján. 3,14. 12,32.34.), akkor ismeritek meg, hogy én vagyok a Messiás, és hogy Atyám, az Isten, velem volt mindenben, a mit tanítottam és cselekedtem. – A zsidókból sokan megtértek a keresztre feszítésnél (Luk. 23,48. Máté 27,53.54.), különösen pedig az apostoloknak következő tanítására (Ar. sz. Ján. Cirill, Teofil).
A görög szerint: az Atya.
Ha állhatatosak lesztek a tanításom iránti hitben (ar. sz. Ján. Cirill), és azt követitek. Az állhatatosság jellemzi Jézus igaz tanítványát (Máté 10,22.).
Ha tanításomban hisztek és az követitek, akkor az igazság ismeretében mindinkább gyarapodni fogtok (lásd Ján. 7,17.), és az igazság, a keresztény érzület szabadokká tesz titeket, nem a világi uralomtól, mint sokan közőletek földies érzületökben kivánják, hanem a bűn rabságából. Más szabadságról nincs itt szó, mint a következőből egész határozottan kitűnik.
Ján 8,33
nem ama hivők, hanem a hitetlenek, kik azokkal szintén jelen voltak.
Ezek, valószinűleg, csak önmagokat értik, mert atyáik szolgáltak egykor az egyiptomiaknak, babiloniaknak és más népeknek. Vesd össze: Máté 3,9.
mivel a bűn őt legyőzte (Péter II. 2,19.), és a kivánság bilincseiben tartja (Péld. 5,22. Izai. 5,18.). Oh nyomorú rabszolgaság! kiált föl sz. Ágoston. Az ember rabszolgája néha elszökhetik és nyugtot lel. Hová futhat a bűn rabja? magával hordja azt, akárhová fut.
E két vers egyszerű értelme ez: Valamint a szolgának nincs joga a házban maradni, hanem elbocsáttathatik és elűzethetik, úgy a bűnösnek sincs jogos igénye Isten országában maradhatni, s így nektek, zsidóknak sincs, kik a bűn szolgái vagytok. Ellenben a fiú, épen mivel fiú, örökösen atyja házához tartozik; úgy maradok én is, mint Isten Fia, örökké Atyám országában, és épen úgy mindazok, kiknek én Atyám erejében (Ján. 6,44.) jogot adok, hogy Isten fiaivá legyenek (Ján. 1,13.), s kiknek a szabadságot megszerzem. Én vagyok tehát az, ki nektek a szabadságot s a fiúságot oszthatom és kieszközölhetem, hogy ti mindörökké Isten országában megmaradjatok; ellenben ki fogtok taszíttatni itt és a más világon, ha a hitetlenségben, mint bűn rabszolgái, megátalkodtok. Igy a sz. atyák, Ágost. ar. sz. Ján. Cirill, Béda és mások.
Tudom, hogy test szerint Ábrahámtól származtok, de ti nem vagytok oly hivők és engedelmesek, mint ő volt (39. v. Rom. 4,12. Gal. 3,7.); a ti szivetek hitetlen, fogékonytalan, földies érzületű, úgy, hogy tanításom utat hozzátok nem találhat, és ti azért halálra kerestek engem. A világfiak gyülöletéről, mely mindhalálig üldöz, lásd Máté 10,21.
Én isteni ismeretből szólok (lásd Ján. 5,30.); ti testi érzűletetek szerint cselekesztek, melyet atyátok, a sátán (44. v.) sugall belétek.
Mi tehát nem cselekszünk helyesen, ha úgy teszünk, mint ő tett vala? Mondá nekik stb. A görög szerint: Ha Ábrahám fiai volnátok, az ő cselekedeteit tennétek.
A zsidók most veszik észre, hogy szellemi atyaságról van szó, azért mondják: Mi nem vagyunk szellemi korcsok, mintha a hamis istenek, a bálványok lennének atyáink, s mintha bálványozást űznénk, hanem az egy Atya, Isten a mi Atyánk, és mi neki szolgálunk (Ágost.). A bálványozás a szentirásban szellemi paráznaságnak neveztetik, mert annál a lélek törvényes hitestársán, az Istenen kivűl, máshoz adja magát (Ozeás 1,2. Izai. 1,21.); azért neveztetnek a bálványozók korcsfiaknak, a valódi izraeliták pedig Isten fiainak.
Ján 8,42
Itt a görög „an“ szócska „bizonynyal“, másutt „talán“ szóval fordittatik, néha a Vulgata egészen is elhagyja, mi meg is lehet.
Ha ti érzéssel és tettel valóban Istennek szolgálnátok, és vele oly benső viszonyban volnátok, mint atyjával a fiú, akkor ti nekem hinnétek és engem szeretnétek; mert én az ő küldötte vagyok, és nem enmagamat küldöttem, mint beszédeimből és tetteimből látnotok kell. Lásd a követk. A származás és jövés a Fiú emberrélétét jelenti; azonban azzal az ő isteni születése is van jelölve. A szeretés magában foglalja a hivést is, mint másutt a hivés a szeretést, mivel a kettőt, hol azok valódiak, nem lehet egymástól elválasztani.
Ján 8,43
hogy az Atyám szólása, Isten minden fiainak anyanyelve. Istennek és az ő fiainak beszéde isteni, – a szent érzűlet és cselekedet. Miért nem ismeritek meg az istenit, szentet, magasztosabbat az én szavaimban és tetteimben?
mivel nem tudtok arra hallgatni és figyelni; mert a kik ezt komolyan teszik, csakhamar megismerik, hogy az isteni. S miért nem tehetitek ezt? mert földies, gonosz érzűlettel birtok, s ilyenek lenni akartok, tehát ezen akaratnál fogva, nincs bennetek fogékonyság a szentnek megismerésére és elfogadására. Lásd a követk.
Ján 8,44
mivel ti az ő cselekedeteit követitek (Ágost.) a gonosz kivánság túlsúlyánál fogva, melyet ő fentart és előmozdít, s így egyszersmind az ő életelemét, önmagát belétek helyzi, és titeket fiaivá tesz.
Ján 8,44
Ez gyilkolta meg az első emberpárt, midőn a bűnre csábitván őket, lelkök életét elvette, s ez által testöket is halandóvá tette. Lásd Móz. I. 3,2. s köv. Bölcs. 2,24.25. Ebben akarjátok őt követni, midőn engem halálra kerestek.
Ján 8,44
t. i. annak elismerésében, hogy csupán teremtmény, mely Istennek hódolattal és engedelmességgel tartozik, és kötelessége más teremtményeket is ez elismerésben megerősíteni. Az ördög maga nem maradt ez elismerésben, és elrabolta azt másoktól is, sok angyaltól, kik vele elestek, és az első emberpártól (Móz. I. 3,5.).
Ján 8,44
azaz: s így az igazság (lásd az előbbi jegyz.) nincs őbenne.
A sátán lényege, eleme, magát Isten helyére állitani, s minden érzése, törekvése és működése oda czéloz, hogy a teremtményeket az Isten iránti engedelmességtől elvonja és magának meghódítsa. A hazudság tehát, melyet önmagának és másnak mond, ez: hogy az Isten nem azon Úr, kinek mindenben hódolni és engedelmeskedni kell. Ő a hazudság atyja, mert első volt, ki azt kimondta, s mert sokat elcsábított s még most is elcsábít, hogy ők is a hazudságot mondják. E hazudság az ő tulajdonának neveztetik, mert az az ő szabadakaratának visszaéléséből származott, s örökre az ő valóját képezi.
A görög szerint: Nekem pedig, mivel igazságot szólok, nem hisztek.
Jézus itt magát bűntől mentnek nyilvánítja, tehát embernél többnek. Én a bűntől ment vagyok, tehát ment a tévelytől is. Mennél tisztább az élet, annál több az igazság és annak ismerete az emberben.
Ján 8,47
A ki Isten fia – ellentéte a sátán fiának. Lásd a 44. v. 42-ik jegyz. Isten faiaivá leszünk az isteni kegyelem által, mely a gonosz kivánság túlsúlyát megszűnteti, és a szentség és igazság által részt enged venni Isten fiai között.
A ki magában isteni érzületet hord, szivesen hallgatja az isteni dolgokat. A földi érzülétű, a gonosz mitsem akar ilyenről tudni.
Mivel te oly ellenkezésben vagy velünk, nincs-e jogunk téged szamaritánusnak, a zsidók ősellenségének neveznünk (Máté 10,5. 18-ik jegyz.)? Igen, mivel te oly balgatag állitásokat mondasz, és a választott nép fiait az ördög fiainak nevezed, nincs-e okunk azt hinni, hogy téged az ördög őrűltté tett? Lásd Ján. 7,20.
Hogy én nektek az igazságot megmondom, ezt nem az ördög munkálja, hanem azon ohajtásom, hogy Atyámat kötelességem teljesítésével tiszteljem; és midőn e kötelességet teljesítem, ti megbecstelenítetek engemet szidalmaitok által.
Az Atya keményen megbünteti azokat, kik a Fiút szidalmazzák.
Lásd Ján. 5.24.
Mondhatnám ugyan, hogy én több vagyok Ábrahámnál és a prófétáknál (53. v.), de én nem akarom magamat dicsőiteni, hanem Atyámra utasítalak titeket (Ján. 5,32.), ő, kit ti Isteneteknek neveztek, mondja nektek a cselekedetekben, melyeket általa teszek, hogy több vagyok Ábrahámnál és a prófétáknál. Azonban titeket ez sem vezet fönséges hivatásom felfogására; mert ti nem ismeritek az Atyát, s így vakok, elfogúltak vagytok azon cselekvények iránt is, melyeket én őáltala teszek. Lásd a követk.
Lásd Ján. 1,18. 7,28.29.
Midőn Ábrahám atyátok még a földön járt, örvendett lelkében, hogy azon ohajtását, melynélfogva én Üdvözitőűl fogok jőni (Móz. I. 18,18. 12,28.) teljesedve látandja. Valóban értesült is ama helyen, hol ő a többi elhúnyt jámborokkal eljövetemre várakozik, az én megtestesűlésem és születésem napjáról, és örvendezett. Ábrahám, kit atyátoknak neveztek, örvendezett; ti pedig, kik az ő fiai akartok lenni, halálra kerestek engem!
A zsidók úgy értették, Jézus azt akarja mondani, hogy Ábrahám őt ez életben látta és megjelenésén örvendett. A romlott szív így vakítja el az értelmet. Jézus akkor harminczegy-két éves volt. A zsidók többre nézték az ő éveit, némelyek szerint azért, mivel ő szigorú élete, soknemű fáradalmai és szenvedései miatt, sokkal idősebbnek nézett ki, mint valóban volt. Mások szerint, a zsidók az ötvenes számot, mint a jubileumi időszak kerekszámát vették. Te még félszázadot sem értél, s olyat mondasz, mintha már több század előtt éltél volna. Innét mások szerint, az ötven év közmondásképen vétetik az idősb életkor kifejezésére, úgy hogy értelme ez: Te még fiatal férfiú vagy, s azt akarod elhitetni, hogy Ábrahámmal éltél.
Erre megjegyzi sz. Ágoston: Mielőtt Ábrahám (ember) lenne, nekem megvan isteni létem. Ábrahám, mint teremtmény, lett. Nem mondja: Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok, hanem: mielőtt lenne; mert Ábrahám lett, ő pedig vagyon. Azt sem mondja: Mielőtt Ábrahám lenne, én lettem, mivel Jézus nem lett, hanem vagyon. Ismerd meg a Teremtőt, és különböztesd meg a teremtménytől. A ki itt szólott, Ábrahám ivadéka lett ugyan, de hogy Ábrahám legyen, ő már Ábrahám előtt volt.
Ján 8,59
Ama helyen, hol Jézus állott, kövek voltak, melyek a templomépület bevégzésére hordattak oda (lásd Ján. 2,20.). Hogy Jézus az Isten örök Fiának nevezte magát, ez előttök istenkáromlásnak látszott, mire megkövezés volt szabva a törvényben (Móz. III. 24,15.16.).
Némely görög kéziratokban hozzá van téve: átmenvén közöttük és úgy távozék el. Jézus csodálatosképen menekedett meg, vajjon oly módon-e, hogy magát láthatlanná tette, vagy úgy, hogy a kövek őt nem érték, és a zsidók bensőleg tartóztatva voltak az ő megfogásától, – a szövegből nem lehet kivenni.
a templomépület előtt, hol szegények, nyomorultak mindig ültek, hogy az átmenőktől alamizsnát kérjenek.
Hogy a gyermekek gyakran születnek testi fogyatkozásokkal, miknek okai a szülők valának, ez tény; mert gyakran születnek testiképen gyenge, beteges, vak, idomtalan gyermekek azért, mivel szüleik kicsapongásaik által lettek annak okai. Vesd össze: Móz. II. 20,5. De miképen kérdezhették az apostolok, hogy talán a vak még születése előtt vétkezhetett? Midőn Krisztus kevéssel előbb az inaszakadtat meggyógyítá, és mondá: Vigyázz! többé ne vétkezzél, a tanítványok megjegyezhették: Az inaszakadt minden esetre bűnei miatt büntettetett meg, mit mondasz e vakon születettről, vajjon ez születése előtt vétkezett-e? (Ar. sz. Ján.).
Ezen ember nem azért született vakon, mivel ő vagy szülői vétkeztek, hanem hogy az ő meggyógyitása által az Isten hatalma és kegyelme kijelentessék. Krisztus az által nem vonja kétségbe a vaknak és az ő szüleinek eredeti vagy cselekedeti bűneit, hanem csak azt tagadja, hogy ezek lettek volna okai vakságának. Egyik oka ugyan az eredeti bűn annyiból volt, hogy minden rosznak abban van alapja; de hogy az eredeti bűn gonoszvolta épen ez emberben vaksággá is fejlődött, ez nem történt a vaknak és az ő szüleinek eredeti és cselekedeti bűnei miatt; ezt Isten engedte megtörténni, hogy Krisztus dicsősége és isteni küldetése rajta kijelentessék (Ágost. Ar. sz. Ján. Béda). De vajjon e vakság nélkül, kérdi ar. sz. János, nem nyilvánúlhatott volna-e ki az Isten dicsősége? Igen, ez megtörténhetett volna, de ebben is ki akarta azt jelenteni. De igy, ellenveted te, az Isten dicsőségeért az emberen igazságtalanság történt? Micsoda igazságtalanság? Én azt állítom, hogy a vakság ezen emberre nézve jótétemény lett; mert az Úr megnyitotta benső szemeit. Mit használt a zsidóknak az egészséges szem? Ők látó szemeik mellett is vakok voltak, és keményen megbüntettettek.
Az én rendeltetésem itt, isteni cselekedeteket, csodagyógyításokat tenni, míg a földön vagyok; ha egészen innét eltávozom, elmúlik ezen kegyelemidő, a mint hogy halála után senki sem munkálkodhatik. Krisztus ugyan mindig munkálkodik, de bizonyos, kitünő tetteket addig kellett véghezvinnie, míg a földön járt. – Minden emberre nézve is itt az életidő a munkálkodás, az érdemszerzés ideje; halála után senki sem pótolhatja ki, mit életében kellett volna tennie. Lásd Sirákf. 9,10. Péld. 6. r. 6-ik jegyz.
jótevője vagyok e világnak lelki és testiképen, s azért akarom e vaknak is a látást visszaadni. Lásd Ján. 1,9. 8,12.
Nem a sár, nem a tóban való megmosdás, bírt magában véve erővel, hogy a született vakot meggyógyíthassa; hanem Jézus használta e külső jeleket, részint megmutatandó a zsidóknak, hogy szombaton (14. v.) sincs megtiltva segitségűl lenni a betegeknek (Cirill. Teofil); részint jelképezendő azt, hogy a belső kegyelmek, melyek az ő országában osztatnak, külső jelek által eszközöltetnek a szentségekben. Lásd Máténál is 8. r. 3-ik jegyz.
Ján 9,7
Alant a templomhegynél fakadt a forrás, mely tóvá képződött, és mely (Istentől) küldöttnek (Siloah, Izai. 8,6. vagy, Selah, Ezdr. II. 3,15.) neveztetett. Már Izaiás hasonlította hozzája (8,6.) csendes forrása miatt, Dávid királyi családját, és Krisztus idejében onnan merítették a vizet, melyet a bekövetkezendő messiási áldás jelképeűl az égőáldozat oltárára öntöttek (lásd Ján. 7,38.). A Siloe vize tehát ismeretes jelvénye volt a jövendő üdvnek, és leginkább ez lehetett oka, hogy Krisztus azt az ő gyógyitása külső jeléűl választotta.
valószinűleg egyik tanítványától vezettetve.
az elöljárósághoz, mert ők is azt vélték, hogy e gyógyitás által a szombat feltöretik. Lásd a követk.
A farizeusok véleménye szerint, ez a sárkenőcs készítése is ama tényekhez tartozott, melyek által a szombat feltöretett.
Valld meg az igazat, s ez által tiszteld meg az igazságos Istent. Vesd össze: Józ. 7,19.
Nem akarok veletek vitatkozni, vajjon bűnös-e ő, vagy sem; hanem azt mondhatom, hogy vak voltam, és most látok.
Ján 9,27
A görög szerint: nem figyeltek.
Azon szándékból kérdezitek, hogy ti is tanítványaivá legyetek, mint én lettem? – Nézd a meggyógyúltnak hősi állandóságát és bátorságát (Ágost.).
Ép az a különös, ő nekem csodálatosan megnyitotta szemeimet, s az által bebizonyítá, hogy próféta, és ti nem tudjátok, ki küldötte őt, holott, mint irástudóknak, tudnotok kell, hogy valódi csodákat csak az Isten követei tehetnek.
kik bűneikben megátalkodnak. Lásd Izai. 59,1.2. Péld. 28,9. Malak. 2,2. Sirákf. 15,20.
Ján 9,34
Te egészen át meg át vagy hatva a gonoszságtól, annyira, hogy már születésed előtt is bűnben voltál, s te vakmerőködöl minket tanítani? Lásd a 2. v.
gyülekezetökből, annak jeleül, hogy a közösségből ki van zárva. Lásd 22. v.
Én küldetésem gyakorlata által hozom az itéletet, a hivők belső elkülönzését a hitetlenektől, e világra. Ennek következése az, hogy a kik őszintén elismerik vakságukat, az isteni fénytől megvilágosíttatnak, azok pedig, kik saját nézeteikre támaszkodva, tanításomnak ellenszegűlnek, lelki vaksággal fognak megbüntettetni.
Talán mi is oly látók vagyunk, kik vakokká lettek.
Igen, ti is vakok vagytok. Ha valóban ismeretlen volna előttetek az Isten akarata, s ezt okúlni vágyó ohajtással vallanátok be, akkor nem volna bűnötök, de mivel az állítjátok, hogy Isten akaratát ismeritek, és mégis hitetlenek maradtok, így bűnben vagytok, s abban meg is maradtok (Ágost. Béda, Maldon.).
Ján 10,1
E rész szoros összefüggésben van az előbbivel. A farizeusok a vakot, ki Jézus hive lett, kizárták a gyülekezetből (Ján. 9,34.), s ez által rosz pásztoroknak mutatták magokat, kik a jó juhocskákat, a helyett, hogy összetartanák és őriznék, szétszórják és megölik. E példabeszédben a juhakol az Isten községe; annak ura az Atya Isten; ahhoz az ajtó, Krisztus, a mennyiben általa, mint Fiú által, bemenetünk van az Atyához, s így az ő községéhez is; az ajtónálló őr a Szentlélek, a mennyiben ő Krisztus számára a sziveket előkésziti; a pásztor szintén Jézus Krisztust s mind az igaz tanítókat jelenti, a tolvaj a hamis tanítókat és rosz pásztorokat. Hogy Krisztus magát először ajtónak nevezi a juhakolhoz (7. v.), és azután pásztornak is (11. v.), ki az ajtón bemegy (2. v.), ez egészen a dolog természete szerint vagyon, mert minthogy ő, mint isteni testté lett Ige az örök igazság s egyszersmind az igazság tanitója, ajtónak és pásztornak is kell egyszersmind lennie: ajtónak, a mennyiben ő az igazság, mely által az Atyához juthatni; pásztornak, a mennyiben ő ezen igazság szerint tanít és vezérel. E példabeszéd egyenesen ugyan a pásztoroknak és tanítóknak szól, de szól egyszersmind a juhoknak, a közhiveknek is; mert valamint a tanítók, ugy ők is csak Krisztus által juthatnak az Atya Istenhez, a szent községbe; ezenkivűl az ő belépésök csak saját és mások vesztére szolgál. E szerint a közhivők is pásztorok egyszersmind, a mennyiben alattvalóikról gondoskodni tartoznak, p. o. a családatyák, elöljárók stb. s mindenesetre mindenki pásztora saját lelkének. E példabeszédből tehát tanulságot mindenki meríthet. További értelmezését jó részben maga Krisztus adja 7. v. s követk.
Ján 10,1
A juhaklok keleten is csak kerített nyilt helyek.
Mindazon vallástanító (ugyszinte minden elöljáró stb. lásd 1-ső jegyz.), ki nem Krisztustól veszi küldetését és tanitását, hanem küldetést és tanítást önmagának mer tulajdonítani, hamis tanító, ki a községet, alattvalóit romlásra vezérli. Vesd össze: Jerem. 22,21. itt alább 7–10. v.
Ján 10,3
Ki az ajtónálló, Krisztus alább nem jelenti ki; de mivel ő magát ajtónak nevezi (7. v.), és másutt mondja, hogy hozzája csak az Atya kegyelme által juthatni (Ján. 6,37.), nincs kétség benne, hogy az ajtóőr alatt a Szentlelket kell érteni, mint ezt a régi értelmezők legtöbbnyire vették; mert ő az Atya kegyelme. A Szentlélek előkésziti az igazi pásztorokat, midőn velök az igazi tanítás szellemét közli, őket a lelkipásztorság adományaival fölruházza, és épen ez által híja. Igy készitette el Jézus Krisztus emberiségét a tanítói hivatal fölvevése előtt a keresztségben (Máté 3,16.), igy késziti el a püspököket és papokat hivataluk gyakorlatára (Ap.cs. 20,28.), s így mind a hiveket, hogy Krisztusban részök legyen.
Ján 10,3
Az igaz hivők hallgatnak az ily pásztorokra; mert minthogy fogékonyak az isteni dologra, azonnal megismerik a pásztoron is, a mit magokban hordoznak. A hasonlók egyesülnek; a különbözők szétágaznak.
Ján 10,3
azaz, juhait igen jól ismeri, mindeniket tulajdonai és szükségletei szerint. A név itt a valóság helyett van.
t. i. jó legelőre, jó tanítás és az üdveszközök osztása által megszentűlésre.
jó példával, és őrzi a veszélyektől.
Én vagyok az út, mely mindenkit az Isten országába vezet, melyen mindenkinek járni kell, ha oda akar jutni, legyen az közhivő, vagy elöljáró, tanító, pásztor. Ezen útat megmutatni, kötelességök a pásztoroknak. Vesd össze: Ján. 14,6. Ezen út az élő hit mindabban, mit a kathol. anyaszentegyház nekünk, mint Jézus Krisztus hitét ad elő, és az a szerint való cselekvés.
Ján 10,8
A görög szerint: Mind, a mennyien előttem jöttek. Krisztus ezek alatt csak ama tanítókat érti, kik nem az ő nevében jöttek, tehát csak a hamis prófétákat, és mindazokat, kik tanítottak a nélkül, hogy arra megbizásuk lett volna; tehát különösen a farizeusokat, kik az ő szabályaik nagy részéhez semmi fölhatalmazással nem birtak felülről. Az igaz próféták Krisztussal csak egy személyt tesznek, azok tanitása az ő tanitása volt (lásd Móz. V. 18,15. 15-ik jegyz.). Igy a sz. atyák Ágost. ar. sz. Ján. Jerom. Cirill, Béda.
Ján 10,8
A hamis tanítók orzók, mivel a juhokat Istentől és Krisztustól, az igazi pásztortól, ki őket oly drága áron tette tulajdonává, elragadni törekszenek; és latrok, gyilkosok, mivel a juhokat, melyek magokat elcsábíttatni engedik, velök visszaélve, megölik, a lelkeket elcsábítják és veszélybe döntik.
az igaz, a jámbor juhok, a jóakaratú hivők. Lásd a 26–29. v.
A ki az én utamon megy Istenhez és a szent nyájhoz, az örök üdvösséget nyer, az meg fog elégittetni. A bejárás és kijárás, képe az életpályán való haladásnak. E szavak egyenesen ugyan a juhoknak szólnak, de épen azért szólnak a pásztoroknak is; mert ők is juhok a főpásztor Krisztus alatt (11. v.).
Ján 10,10
Lásd a 11-ik jegyz.
A tolvaj a nyájhoz saját hasznáért jő; én pedig a juhok javára jöttem, hogy ők a bűn, a tévely és inség halálából az erény, igazság és üdv életére támadjanak, és hogy e mennyei adományokban bővelkedjenek.
Ján 10,11
Ennek összefüggéséről az előbbivel lásd az 1-ső jegyz. Hogy Krisztus lesz a jópásztor, már a próféták megjövendölték (Izai. 40,11. Ezekiel 34,23. 37,24. Zakar. 11,4.); itt maga jelenti ki, hogy ő az. Vesd össze: Ének. 8. r. 11-ik jegyz.
föláldozza mindenét, ha szükség, életét is az ő javokért.
Ján 10,12
A béres az, ki a juhokat csak ideigvaló haszonért legelteti, így tehát csak azok hasznát, nem pedig javát keresi. Ezek ugyan nem látszanak orzóknak és rablóknak, mint a fönebbi hamis tanítók, de úton vannak hozzájok; mert ha magok nem ölik is, megöletni hagyják juhaikat. Lásd a követk. Jézus a juhakolról szóló példabeszédhez adja még e mellékvonást is a béresekről.
Ján 10,12
ki nem tekinti, mint a jó pásztor, a rábízott nyájat tulajdonának, mely előtte épen ezért igen drága.
a fönebbi orzókat és latrokat (1. v.); egykedvüen nézi mindazon veszélyeket, melyek a nyájat elpusztítják, és csak földi jólétének megmentésére gondol.
a természet föltött való hit és szeretet által. Mit az éles eszűek értelme föl nem fog, azt megérti a szeretetben hivő, keresztény kedély.
Ján 10,15
Közöttem és juhaim között hasonló ismeret és szeretet van, mint közöttem és Atyám között. Az ismeret és szeretet kapcsolatban vagyon. Mások szerint, e hasonlatosság ama viszonyra vonatkozik, melyben Krisztus emberi lelke áll az Istenséghez, és azt akarja mondani: Híveim engem oly módon ismernek, mint az én emberi lelkem az Atyát ismeri.
E szavak az „ismerem az enyéimet“ igékre vonatkoznak. Én vagyok a szeretetteljes, jó pásztor, ki juhai szükségeit ismeri, s rólok úgy gondoskodik, hogy még életét is föláldozza javokért.
A juhok alatt, kikről eddig szó volt, Jézus egyenesen a zsidókból nyert kevés híveket értette, mivel pedig ő minden juhait ismeri, és az ő végtelen szeretete mindeniket átkarolja, világosan megemlíti most ama híveit is, kiket az ő apostolai és ezek utódai az ő nevében fognak bevezetni a pogányságból az anyaszentegyházba. Ezek is követni fogják az ő vezérlését, úgy, hogy végre a zsidók és pogányok között minden különbség elenyészik, és csak egy anyaszentegyház lesz egy fő alatt. A pogányok átalános megtérését a próféták többször megjövendölték. Lásd Zsolt. 86. Izai. 2,1. s követk. és 49. 51. 60. részeket. E vers összefüggését a következővel e gondolat pótolja: Ezen juhaimért is föláldozom életemet.
A 17. és 18. v. értelme ez: Én életemet adom juhaimért, de nem hogy azt örökre elveszítsem, hanem hogy azt ismét fölvegyem; nem is azért, mintha engem arra valaki kényszerítene, hanem mivel azt én önkéntes teljhatalmamnál fogva akarom, és mivel Atyám akarja, – tehát szeretetből és engedelmességből. E szeretetért és engedelmességért szeret engem az Atya. – Ez mindannyi isteni titok, a hány szó. Krisztus megmondja ebben előre engesztelő halálát és föltámadását; hogy ezen halál és föltámadás az Atya Istennek örök végzése volt; hogy a Fiú e végzést öröktőlfogva önfeláldozó szeretettel akarta, hogy azt idő folytán a legmélyebb engedelmességgel teljesítse; és hogy ez engedelmes szeretet és e szerető engedelmesség – alapja az Atya szeretetének a Fiú iránt.
Az ördög tébolyodottá tette őt.
Ez ünnepet Makkabeus Júdás az Antiokus Epifanes által megszentségtelenített templom megtisztitásának emlékére szerzette. Lásd Makkab. I. 4,22–59. Makkab. II. 10,5–9.
E csarnok oszlopzatos folyosó volt a legszélső- a pogányok tornáczának keleti oldalán, s azért neveztetett úgy, mert Salamon építette vala. Az első templomnak Nabukodonozor által történt leromboltatásánál ez épen maradt.
Ján 10,25
A görög szerint: Mondottam nektek.
Ján 10,25
Atyám megbizásából és az ő erejével.
Lásd Ján. 5,36.
mert ti nem akartok az én juhaim lenni; azért nem hisztek, mert nem akartok, s így a hivésre nincs fogékonyságtok. A görög hozzáteszi: mint már mondottam nektek.
Az én juhaim készséges hittel bírnak, és azért ismerem őket, mint hozzám tartozókat.
Az én készséges híveimnek adok életet és kegyelmet itten, és dicsőséget a más világon; ők nem vesznek el, mert én megtartom őket, valamint Atyám, ki őket hozzám vezette (Ján. 6,37.), megtartja őket, és senki sem ragadja ki őket kezeinkből, hacsak ők, nem maradván állandók a készséges hitben, magok ki nem szakasztják magokat kezeinkből (Ágost. Cirill, Maldonat).
A hatalmat az ő megtartásukra közösen bírom Atyámmal; mert mi egy isteni valóságuak vagyunk, s azért ugyanegy a mi akaratunk és cselekvésünk is, Sz. Ágoston megjegyzi itt: hogy az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják.
A görög szerint: A zsidók erre ismét köveket vőnek stb. Lásd Ján. 8,59.
Atyám megbizásából és az ő erejében.
Ha már azon emberek isteneknek mondatnak, kikre a zsoltár ama szavai vonatkoznak, t. i. az Isten helyett itélő birák (vesd össze: Móz. II. 21,6.), és valóban is olyanoknak kell ismertetniök, mivel az írás mondja, melyet nem lehet elvetni: mikép mondhatjátok, hogy én az Istent káromlom, midőn magamat Isten Fiának nevezem, ki Messiássá vagyok szentelve és a világra küldve?
hogy egy és ugyanazon isteni valónk van (Ágost.). Lásd Ján. 14,9.10.11.20.
A görög hozzáteszi: ismét.
Lásd Ján. 1,28. s követk. Jézus valószinűleg azért ment oda, hogy a népet emlékeztesse ama bizonyságra, melyet felőle János tett vala.
A görög szerint: sokan hivének ottan őbenne.
Lásd Máté 21,17.
Ez a 12. részben adatik elé.
Ján 11,4
A görög szerint: Hallván ezt Jézus, mondá.
E betegség nem tartós halálra, hanem csodatettre szolgál (Ágost.), melyet az Isten Fia saját igazolására és Isten nagyobb dicsőségére fog mívelni.
Nemde a napnak meghatározott órái vannak? Vajjon az én működésemnek és fölöttem az isteni őrködésnek nincs-e meghatározott ideje? Jézus a nap alatt Atyjától az ő működésére kirendelt időt s egyszersmind isteni oltalmát érti; az éj alatt az ő halálának meghatározott idejét, s ennek bekövetkeztével egyszersmind az isteni oltalom megvonatását (Maldonat).
Valamint a vándor, fényes nappal járva, útján nem botlik meg, de igen sötét éjjel: épen úgy megmenekszem addig minden veszélytől, míg az én tevékenységem és fölöttem az isteni őrködés napja tart, és csak akkor esem a zsidók kezeibe, midőn az én kínszenvedésem és halálom határozott ideje elérkezik, s életem föntartására nincs velem többé az isteni oltalom.
Minden nemzet álomnak nevezi a halált; a keresztény tudja, miért? mivel t. i. a halottak feltámadnak.
Ján 11,16
t. i. a görög szerint; mert Didimus a héber Tamásnak felel meg; mind a két szó „ikret“ jelent.
Menjünk mi is, és haljunk meg vele; mert hogy ő a zsidók ármányait elkerűlje, mint állítja (9. 10. v.), én nehezen hiszem, de a jó Mester megérdemli, hogy sorsunkat az övével megoszszuk. Később is nehezen hivőnek mutatta magát Tamás (Ján. 20,24.).
Lázár meghalt és eltemettetett még az napon, midőn a hírnök Jézushoz jött; azután Jézus még két napig maradt Bethániában a Jordánnál, és negyednapra jött Lázár sírjához. – A zsidók a babiloni fogság óta azonnal eltemették halottjaikat, mihelyt ezek meghaltak.
Lásd Máté 21,17. A fönebbi vers megfejti, mikép jöhetett annyi zsidó Lázár lakhelyére.
A szorgalmas és bensőleg nyugtalan Márta sietett az Úr elé, mihelyt meghallotta jövetelét; a mély érzelmű Mária Isten akaratán megnyugvó, csendes bánatban marad, magába vonúlva. Vesd össze: Luk. 10,38. s követk.
Vesd össze: Máté 22,23. s követk.
Ján 11,26
Jézus mondá: ugyanaz, ki bátyádat az utolsó napon majd föltámasztja, most is föltámaszthatja. Ez én vagyok; mert érdemeimnél és erőmnél fogva, egykor mindazok, kik bennem élő hittel hisznek, mint én, örök életre föltámadnak, habár egy ideig test szerint a halálban szenderegnek is; úgy van, a ki irántam való igaz hitben él, az nem csak itt és a síron túl fogja bírni a valódi lelki életet, hanem test szerint sem fog tulajdonképen meghalni, mert az ő teste megfizeti ugyan a bűn zsoldját és meghal, de a lelki ujjászületés által megnyeri az elenyészhetlen, dicső test magvát, úgy, hogy az ő halála nem halál, hanem mintegy szendergés, melyet az én feltámadásom után az üdvözűlés örökké dicső napja követ. Igy a sz. atyák Ágost. ar. sz. Ján. Cirill, Ciprián és mások. Vesd össze: Ján. 5,21.25–30. s a jegyz. Krisztus az ős alapja minden életnek (Ján. 1,3.4.) s alapja a halottak feltámadásának is.
Krisztus Lázár feltámasztására hitet kiván Mártától. Igy kivánt hitet Máté 9,2. Márk 9,22. másoktól is azokra nézve, kiken csodatévő erejét ki akarta tűntetni. Lásd ebből, hogy a tagok mint vannak egy testté összekapcsolva, és hogy egymásért mindnyájan működhetnek.
Ezáltal egyszersmind elismerte, hogy ő az élet és föltámadás (Ágost. Cirill); de hite még gyenge és ingatag volt. Lásd 39. v.
Krisztus bízta meg tehát, hogy Máriát elhíja (Ágost, Cirill). Csendesen híja őt a jelenlevő zsidók miatt.
Ján 11,33
az emberi nyomorúságon, melyet a bűn hozott e világra (Cirill, Ágost. Béda), és a jelenlevők gyenge hitén (39. 40. v.) és hitetlenségén (37. 42. 46. v.).
Krisztus hatalmában bírta minden emberi hajlamait és érzelmeit. Itt önként átengedte magát a kedvetlenség, a szomorúság és fájdalom érzelmeinek. Vesd össze: Máté 26. r. 45-ik jegyz. Hasonlóképen a kegyelem által újjászületett emberek is hatalmában vannak szive indulatai és érzelmei, hogy rajta erőt ne vehessenek.
Mily szívreható az Istenember könyezése! Ő egész a könyezésig szeret. Ő mindennek mindene: ő szűkölködik a szegényekkel, éhezik az éhezőkkel, szomjazik a szomjazókkal, sír a sírókkal (Ágost.). Miért sír ő? Hogy az ember sírni tanúljon. Miért búsul és rendűl meg ő? Hogy az ember saját gonosz tettei fölött elszomorodjék és megrendűljön, hogy nála a gonosz szokások uralmát a bűnbánat hatalma váltsa fel (Ágost.).
Ján 11,38
a nyilvánított hitetlenségen.
a sír kősziklába volt vágva, s hihetőleg rézsútos nyilása volt, melyre kő tétetett.
tehát hiába fáradsz.
Nem mondám-e neked, hogy ha hiszesz, a föltámasztás csodáját már itt meglátod (25. 26. v.)?
Ján 11,41
A görög és némely kéziratok hozzáteszik: onnét, hol a halott volt.
midőn Lázár föltámasztása által a te és az én megdicsőitésemért kértelek.
Ján 11,42
mivel az Isten akaratját ismerem, csak annak teljesedéseért könyörgök, és az Isten akaratának meg kell történnie. Lásd Máté 7,7. 6-ik jegyz. De miért könyörög Jézus azért, mit az Atya neki könyörgés nélkül is megadandó vala? mivel a könyörgés alázatosságot föltételez, az alázatosság pedig főérzelme a Fiúnak Atyja iránt.
ha könyörgésem rögtöni meghallgattatásából a mi legbensőbb egyesülésünket észreveszik.
Ján 11,44
Ez a szó nincs meg a görögben.
Jézus a föltámasztottat csodálatosan segité, hogy megkötözve is eléjöhetett.
A görög csak Máriát nevezi.
és őt, mint Messiást királylyá teszik.
Ján 11,49
Lásd Máté 26,3.
Ebből következtetik némelyek, hogy Annás és Kaifás évenkint fölváltva viselték a főpapságot.
A görög szerint: nekünk.
Kaifás azt akarta mondani beszédében, hogy jobb, ha Jézus megöletik, mintsem a zsidó nép a romaiak kezébe essék. Azonban öntudat nélkül, az Isten Lelkétől vezéreltetvén, azon nagy titkot is kijelentette, hogy Jézus halála által az egész emberi nem megváltatik. – Mivel Isten a főpapok által gyakran kijelentette akaratját (Móz. II. 4,15. Kir. I. 22,10. Kir. II. 2,1. 5,19.), ezt Kaifás által is tehette ezévi főpapsága tekintetéből; de valamint a bűnös Balaám (Móz. IV. 22. r.), úgy Kaifás is akaratja ellen jövendölt.
azaz: hogy nem csak a zsidók, hanem a pogányok is, kik hinni akarnak, egy községbe gyüjtessenek össze. Lásd Ján. 10,16.
A görög szerint: Efraim. Két mérföldnyire volt éjszakkeletre Jerusalemtől, közel a pusztához és hegységhez, hol Jézus 40 napig böjtölt.
kiknek a törvényszabta tisztúlásra szükségök volt, p. o. a poklosok, vagy a kik más vétekkel érezték magokat terhelve, a tisztúlást Jerusalemben akarták végbevinni, hogy azután mindjárt, nem téve ki magokat a tisztátalanság veszélyének, a húsvétet megünnepelhessék, s a húsvéti bárányt elkölthessék.
A görög hozzáteszi: halottaiból.
Lásd Márk 14,3.
Ján 12,4
A görög hozzáteszi: Simon fia, mint fölebb 6,72. és alább 13,2.
ki őt utóbb elárúlta.
Jézus az ő tanítványival együtt alamizsnából élt. Júdás gyüjté ezt, és lopott belőle magának fösvénységből.
hogy a kenést, az én temetésemre vonatkozólag, már most megtegye rajtam. A görög szerint: az én temetésem napjára tartotta azt. Lásd Máté 26,12. Márk 14,8.
midőn felment mennyekbe, és a Szentlélek eljött. Lásd Ján. 7,39. 16,7.
Tehát két néptömeget kell megkülönböztetni, egyike Jerusalembe ment, másika onnan jött.
Ezek (kik a görögben helleneknek, vagyis, görögöknek neveztetnek) vagy valóságos pogányok voltak (Ján. 7,25.), kik olykor az igaz Isten templomához jöttek, s ott magokért áldozatot tétettek (Makkab. II. 3. r.), vagy a zsidó törvényre megtértek, proszeliták (Máté 23. r. 19-ik jegyz.).
Az óra közel vagyon, hogy én halálom által bemenjek dicsőségembe, s nemcsak a zsidóktól, hanem a pogányoktól is Messiásúl elismertessem. Hogy az ő megdicsőitése és a pogányok megtérése csak az ő halála által fog eszközöltetni, kitűnik a következőből.
Valamint a gabonaszemnek a földben meg kell hallnia, hogy idővel sok termést hozzon: úgy nekem is meg kell halnom, hogy a váltság gyümölcseit, az én megdicsöűlésemet és a pogányok megtérését létrehozzam. A mit Krisztus itt magáról mond, áll az minden testvéreiről, minden emberről. Az ő megdicsőülése a mi megdicsőülésünk; azért az ő halálának is a miénknek kell lenni, azaz, hogy az örök élet gyümölcseit magunkra és másokra nézve megteremjük, lelkiképen a bűnös embert minden gonosz hajlamaival együtt magunkban úgy meg kell ölnünk, a mint Krisztus a valóságos halált magára vette. Épen azért, mivel ez igék mindenkire szólnak, nem csupán Jézust, hanem az ő egész új emberiségét érdeklik, átalán folytatja tovább: a ki életét stb.
A ki hívem, tanítványom akar lenni, azt kell tennie, mit én cselekedtem; és a hol én vagyok, neki is ott kell lennie; tehát az én keresztteljes életemet követnie, magát sanyargatnia, s mintegy a hálában lennie, mint én abban leszek. Ezért velem és bennem ő is meg fog dicsőíttetni (Ar. sz. Ján.).
Krisztus önmagában megengedte, hogy három nap múlva bekövetkezendő kínszenvedésének említésekor szivét hasonló fájdalom fogja el, mint a Getszemáni kertben (lásd Ján. 11. r. 19-ik jegyz.). E fájdalomban, úgymond ő, az én emberi akaratom azt kivánta, hogy Atyám e keserves kínórát ne hozza rám, de épen hogy szenvedjek, az Atya akarata szerint jőjön el az óra. Azért ne az én akaratom, hanem Atyámé legyen meg (Ágost. Béda és mások). – Ha tehát, oh keresztény! elkerűlhetlen szenvedésekre jutsz, ne engedj magad fölött uralmat az érzékiségtől hajtott akaratodnak, hanem add át magadat egészen Isten akaratának, ki a szenvedés óráját megfoghatlan czéljainál fogva rád hozta.
Ján 12,28
Atyám! nem ez órától való szabadúlásért könyörgök, hanem hogy kínszenvedésem és halálom által a te dicsőségedet tejeszszed. Az Isten neve itt az isteni valóság helyett vagyon. Lásd Máté 28,19. Az Isten dicsőítése, tisztelete – végczélja Istennek az ő teremtményeire nézve; mert Istennek meghódolni, mi épen a tisztelet által történik, az ő rendeltetésök.
Ján 12,28
mint midőn tanítói hivatalába bevezettetett (Máté 3,17. 17,5.), úgy most is, midőn kinszenvedésére menendő vala.
Én dicsőségemet általad eddig is terjesztettem, ezentúl is fogom azt halálod és ennek gyümölcsei által (Ar. sz. Ján. Cirill.).
Mindnyájan hallották a szózatot, de nem egyenlő módon. Az apostolok vagy legalább némelyek közőlük világosan és érthetőleg hallották az Isten szavát; némelyek valami rendkivűlinek tartották, és angyali szózatnak mondották; ismét mások csak természetes mennydörgésnek vélték. Miért oly különbözőleg? Mivel Isten szózatát csak annyiban hallhatja és értheti az ember, a mennyiben ahhoz készséges fogékonysággal bír. Azért mondja ar. sz. János: A szózat ugyan világos volt és jelentő, de a nehéz hallásúaktól és testi érzületűektől hamar elenyészett az, úgy hogy csak a hang maradt meg. Úgy van az Isten egyéb szózatával is. Isten szavát a szivben csak a fogékony jóakarat ismeri és érti meg. Isten szavát az irásban és anyaszentegyházban csak a fogékony jóakarat ismeri és érti meg.
Ján 12,31
e világ fölött.
Most, midőn halálom közeledik, most fog az ember megváltatni, a sátán hatalmából kiszabadíttatni. Az ördög, úgymond sz. Ágoston, bírta az emberi nemet, hatalmában tartotta a bűnnél fogva a bűnösöket, uralkodott a hitetlenek szivében; de a hit által Krisztusban, az ő halálában és feltámadásában sok ezren megszabadúlnak az ördög uralmától, Krisztus testével egyesíttetnek, s ily jeles fő alatt, mint hű tagok, ugyanegy szellem által fognak lelkesíttetni. Ezt nevezé ő itéletnek, t. i. az ördög ezen elűzését az ő megváltottaitól. Vesd össze: Luk. 10,18.
Kereszthalálom által mindeneket, zsidókat, pogányokat megszabadítok a sátántól, és magaméivá teszem őket. Lásd Ján. 10,16.
Ján 13,26
A zsidók tudták az irásból hogy a Messiás országa örökké fog tartani (lásd az idézett helyeket); és mivel a Messiás első eljövetelét az ő második eljövetétől nem különböztették meg, azt hitték, hogy a Messiásnak már első eljövetekor dicsőségben kell megjelennie. Ezzel nem tudták megegyeztetni Jézusnak mostan és már előbb tett (Ján. 3,14.) azon nyilatkozatát, hogy mint ember fiának a kereszten kell fölemeltetnie. Innen az ő idegenkedésök. A zsidók, ezen nézeteik miatt, menthetők, mert a Szentlélek adatása előtt az apostolok sem bírtak sokkal jobb nézetekkel: hanem abban hibáztak, hogy ilynemű kételyek által a Jézus személyében való hittől átalán engedték magokat visszatartatni, holott az ő tettei legvilágosabb fényben tűntették elé az ő küldetését. Azért inti őket Jézus mindjárt alább: hogy a rövid időt, mialatt az ő világossága még fénylik, használják (35. v.) és higyenek (36. v.).
a teljes elvakúlás és megátalkodottság.
Isten fiai (Ján. I. 1,5.).
Ki hiszen a Messiás szenvedéseiről mondott igének? ki ismeri el hivőleg Istennek a Messiás által nyilatkozó mindenhatóságát?
Ezt nem úgy kell értenünk, mintha kényszeríttettek volna, nem hinni, hanem az evangélista mondani akarja: hogy Isten előre látta az ő szabad akaratból való megátalkodottságukat, lehetetlen pedig, hogy valami meg ne történjék, mit Isten előre lát.
Isten megengedé az ő elvakúlásukat és magátalkodottságukat, miáltal a váltságot magokon meghiúsították. – Azt, mit Isten csupán megenged, a szentirás gyakran tűnteti úgy elé, mintha ő maga cselekedte volna. Vesd össze: Máté 13,14.15.
Ezeket mondotta Izaiás, midőn az Isten Fiának dicsősége látomásban eléje tűnt (Izai. 6,1–8.) és arról szólott. – Izaiás próféta az ő látomásában nem irja le az Urat egyenesen mint Isten Fiát, hanem csak átalán szól az ó szövetség Istenéről, mivel az isteni három személy az ó szövetségben nem volt határozottan kijelentendő. Vesd össze: Ezekiel 1. r. 45-ik jegyz.
Mert inkább szerettek a farizeusok által, mint törvénytartók, ismertetni és dicsértetni, mint Isten előtt a Krisztus hite és megvallása által megigazúlni. Rom. 10,10. Ágost. Cirill. Béda: Hányan vannak közöttünk is, kik szóban ugyan hisznek, de hogy a tévhitűek és hitetlenek gúnyolódását kikerűljék, szégyenlik Krisztust nyilván megvallani. Ezek vegyék fontolóra, a mit Krisztus mond Luk. 9,26.
a kínszenvedése előtti három nap egyikén.
A ki énbennem hisz, az én Atyámban hisz, mert én és az Atya egy vagyunk (Ján. 10,30.); az tehát hisz az isteni igazságban. A ki engem tulajdon természetem szerint ismer, az ismeri Atyámat, mert a mi természetünk és valónk egy (Ján. 1,1.); az látja, a mi isteni, és a szerint cselekedhetik. Vesd össze: Ján. 7,16. 8,19. 10,30.37. 14,1.11. s követk.
A görög szerint: és nem hisz. Mi ugyanegy; mert ki az Isten igéjét meg nem tartja, az tulajdonképen nem hisz.
Mert az én igém Isten igéje (Ján. 8,28.38. 7,16.). Az isteni ige szükségképen itélő erővel is bír, mivel bennünk az isteni, a lelkiismeret, mellette szól.
Ján 13,1
tehát Nizan hava 14-én (csütörtökön). Lásd Máté 28. r. 1-ső jegyz. János a 14-ik nap estéjét nem számítja a 15-ikhez, az ünnep napjához, mint a zsidóknál szokás volt, hanem az ünnep előtti naphoz, mint a görögök számították.
szeretetének legnagyobb bizonyságát adta a szent áldozat és vacsora szerzése által. Lásd a fönebbi helyeket.
a húsvéti bárány vétele után, még a legméltóságosabb Szentség szerzése előtt. János egyiket sem említi, mivel arról a többi evangélisták szólanak.
Ámbár ő tudta, hogy Isten Fia, s minden hatalommal bír mennyben és a földön (Ján. 3,35. Máté 11,27. 28,18.), – mégis cselédi szolgálatot akart tenni. Lásd a követk.
felsőruháját.
a többi tanítványok előtt. Ha Jézus Péter előtt a többi tanítványokon kezdette volna a lábmosást, őt bizonyosan, ha nem oly határozottan is, mint Péter, szintén ellenkeztek volna, s Krisztus őket is rendre fogta utasítani: s másnak rendre utasítatása után Péter tovább nem vonakodott volna a lábmosástól. Az ő ellenkezése tehát szembetűnő bizonysága annak, hogy Jézus a lábmosást legelőször is rajta kezdte (Ágost. Béda).
Alább a 12–15. v. adja elő Jézus a cselekvény jelentését.
Ján 13,8
Ily alacsony, cselédi szolgálatot te soha sem fogsz nekem tenni. A hit és tisztelet, az alázatosság és szeretet mondatják ez igéket Péterrel (Ágost.).
Ha nem engedelmeskedel, nem fogsz részt venni velem országomban, javaimban és dicsőségemben (Bazil.).
Ján 13,10
A ki az újjászületés fürdője, a keresztség (vagy a bűnbánat szentsége) által a nagyobb bűnöktől megtisztúlt, annak már csak a lábmosás szükséges, t. i. az, mit a lábmosás jelent, a tevékeny, önfeláldozó felebaráti szeretet (14. 15. v.). A szeretet megtisztít a kisebb hibáktól, melyeket az ember gyarlóságánál fogva e földi életpályán nem könnyen kerűlhet el (Péld. 24,16.). A sz. apostolok tiszták voltak ugyan a keresztség által a nagy bűnöktől; de a gyarlóságból rájok tapadt kisebb hibákat a szentséges Úrvacsora vétele előtt a szeretet által kellett eltörölniök, azaz, erős feltétel által ama, felebarátjáért önmagát feláldozó s a legalacsonyabb szolgálatot tenni kész szeretetre, melynek Jézus előttök példáját adta.
tiszták az újjászületés fürdője által, úgy hogy csak a szeretet által való megtisztúlásra van szükségetek.
A 12–15. v. értelme ez: Tudjátok-e, mit jelent e cselekvény? Ez arra tanít, hogy ti egymásnak, bármilyen legyen köztetek a rangkülönbség, a legalázatosabb, látszólag a legalacsonyabb szogálatot tegyétek meg. Krisztus ezen tanitmányt nagyobb nyomatékossággal alig jelképezhette; mert a lábmosás a legalacsonyabb cselédi szolgálat volt, s az ég és föld Ura azt megtette. Ebben leghathatósabban és legélénkebben láthatták, hogy a legelsők is mily megalázódásra és önmegtagadásra köteleztetnek embertársaik szolgálatában. Vesd össze: Máté 20,22. Hogy ez önfeláldozó szeretetről való tanitmányt az elöljáróknak és nagyoknak mindig szemeik előtt tartsa, a kathol. anyaszentegyház elrendelte, hogy a lábmosás évenkint ugyanaz napon, midőn az Úr véghez vitte, az ő példája szerint ismételtessék.
A tudás és cselekvés tesz boldoggá.
Ján 13,18
Nem mindnyájotokban van meg ezen tudás és cselekvés, mely üdvözít, nem mindnyájan bírtok ez önfeláldozó szeretettel. Sőt ellenkezőleg egy van köztetek, ki engem az ő szenvedélyeinek és gonosz czéljainak föláldoz.
Én tudtam, kiket választottam apostolokúl, és hogy közöttük volt Júdás is; azt is tudtam, hogy Júdás vissza fog élni választatásával, és nem jut üdvösségre; de az előre volt látva és megjövendölve, és a mi előre volt látva és megjövendölve, az be is teljesedik. Lásd Ján. 12,39. 25-ik jegyz. Júdás ezzel nincs kimentve; mert hogy ő választatásával visszaélt, ez az ő szabad akaratának eredménye volt, s nem azért akarta, mert előre volt látva, hanem előre láttatott és megjövendöltetett az, mert ő akarta. – Az idézett zsoltár verse közvetlen Akitofelről szól, ki Dávid árulója lett. Valamint Dávid a Messiás előképe, úgy Akitofel Júdásnak prófétai előképe volt.
Ján 13,23
Kijelentem nektek az árulást, még mielőtt megtörténnék, hogy midőn majd látjátok annak bekövetkezését, az irántam való hitre nézve tévedésbe ne essetek. – Az irásértelmezők azt a kérdést teszik itt: vajjon az árulás kijelentése a szent vacsora vétele előtt történt-e, vagy az után? s vajjon Júdás részt vett-e a szent vacsorában? – Sz. Lukács szerint, Júdás a szent vacsoránál még jelen volt, s ezen evangélista az Úr vételéhez azonnal az árulás kijelentését csatolja (Luk. 22,20.21.). Mivel az ő előadásából kitűnik azon szándéka, hogy az utolsó vacsora történetében az egyes eseményeket szorosabb renddel terjeszsze elő, midőn p. o. a húsvéti bárány elköltését a szent vacsora szerzésétől világosan megkülönbözteti, úgy látszik, az ő elbeszélésének szerkezete előnyt érdemel Máté és Márk evangélistáké fölött, kik az árulást a vacsora előtt beszélik el, s ezen elbeszélésnek a sz. vacsora szerzése és vétele után volna helye. Azon föltevést, hogy Jézus arról mind a vacsora előtt, mind utána nyilatkozott, hogy Máté és Márk Jézusnak vacsora előtti, Lukács és János vacsora utáni nyilatkozatáról szólanak… ellenzik az egyes körűlmények, melyek mindeniknél majd egyenlők, különösen a tanítványok kölcsönös kérdezősködése (Máté 26,22. Márk 14,19. Luk. 22,23. Ján. 13,22.). Hogy Máté és Márk az árulás fölfedezését a vacsora előttre teszik, erre az árulásról a lábmosáskor tett érintés (10. 11. v.) adhatott alkalmat. Mivel ezek nem beszélték el e jelképes cselekvényt, melynél az árulás már érintve van, annak helyére az árulás egész elbeszélését tették. E szerint János következő elbeszélése is a vacsora utánra teendő volna; mi valószinűleg a 15. és 16. v. előadott igék között történt. Legalább Lukácsnál a 22,24. s következő versekben vacsora után az alázatosságra s a szolgai munkára adott intés egészen összehangzik itt a 16. v. igéivel.
Ezen igék a 16. és 17. vereskre s az egész előre bocsátott szeretet-cselekvényre vonatkoznak. Az árulás kijelentése, közbeneső cselekvény. A ki valakihez, különösen az én követemhez az önfeláldozó szeretetet mutatja, azt hozzám és Atyámhoz mutatja. Vesd össze: Máté 10,40. Az elfogadás alatt egyenesen a vendégszerető szives látás értetik, melynél a lábmosás szokásban volt. Az Úr lelkét majd az egyik majd a mások gondolat háborítá; majd azon ohajtás, hogy tanítványait a szeretetben erősen megalapítsa, majd azon szomorúság, hogy egy az ő legbizalmasabb tanítványai közől árulója lesz. Lásd a követk. s a 34. v. s a követk.
azaz: előtte ült, jobbra. Balkézre támaszkodva egy vánkosra volt szokás letelepedni, hogy a jobb kéz szabadon legyen az evéshez, s a lábak nem az asztal alatt voltak, hanem ellenkező irányban a fal felé kinyujtva. Ily helyzetben történhetett, hogy a jobbra előbb ülő az utóbb ülőnek keble felé támaszkodott, s mintegy ölében feküdt.
A görög szerint …Péter, hogy kérdezze meg, ki az stb.
Lásd a 18-ik jegyz.
Ján 13,26
A görög szerint: a bemártott falatot.
Péter észrevétlenül intett, János halkkal szólt, Jézus halkkal felelt, úgy hogy a többi tanítványok mitsem vettek észre, maga Júdás sem.
Ján 13,27
hatalmába ejté őt és teljes uralmat vőn rajta, miután az árulást már előbb beléje sugallotta. Lásd a 2. v.
Ez, mint sz. Ágoston megjegyzi, az Úrnak nem parancsa volt, hanem jövendölése, mintha mondotta volna: A mit tenni akarsz, csakhamar beteljesedik, vagy: Tedd hamar, a mit tenni akarsz, mert epedve óhajtok szenvedni és meghalni az emberekért.
Az odanyujtott falat jelül szolgált Júdásnak, hogy a vacsora bevégződött; mert szokás volt a zsidóknál, hogy a családatya lakoma végével még egy falatot nyujtott vendégeinek. Jézus ezt az utólsó pillanatig tartogatta, mert az alkalmúl vala szolgálandó Júdás eltávozására. Júdás, ki, hogy szándékát valósítsa, már rég nyugtalanúl várta a vacsora végét, a nyert falat után azonnal fölkelt, és a sátán minden hatalmával ösztönözte őt arra. Ő azután Jézushoz közeledett, s mivel ép arról volt szó, ki Jézust el fogja árulni, kérdezé Jézust csendesen, belsejében ördögi kárörömmel (lásd Máté 26. r. 20-ik jegyz.), vajjon ő-e az? mire Jézus igennel felelt (Máté 26,15.), s a fönebbi szavakat tette hozzá.
a kereszthalál által, mely Júdás árulására fog bekövetkezni. Lásd Ján. 12,23.
Ha Isten az ember fiának halála által megdicsőittetik és megtiszteltetik, viszont az Isten is megdicsőíti az ember fiát az ő istenségében, t. i. isteni módon és isteni erővel, midőn őt halottaiból föltámasztja, megdicsőíti, mennybe fölveszi, és ügyének a földön győzelmet szerez. És ez igen hamar fog megtörténni.
De a zsidóknak hozzá tettem, hogy keresni fognak engem, és bűneikben meghalnak (Ján. 8,21.); nektek ellenben hirdetem a fölvételt Atyámnál (Ján. 14,3.).
egészen a legalacsonyabb szolgálatig és teljes önfeláldozással. A felebaráti szeretetet már Mózes parancsolta (Móz. III. 19,18.), de nem ily mértékben; mert valamint a Szentlélek máskép jelent meg, midőn a keresztényeknek nagyobb teljességben adatott (lásd Apost.cs. 2,4.), úgy a keresztény szeretetnek is, nagyobb tökéletességénél s mindent feláldozó erejénél fogva, újnak kell lennie.
a kereszthalálra, s ez által az égbe.
Vesd össze: Luk. 22,33.
Ne szomorodjatok el azon, hogy titeket elhagylak (Ján. 13,33.), és ne féljetek a következendő viszontagságoktól. Ti hisztek az Istenben. Higyetek azért bennem is, az ő isteni Fiában, és legyetek bizonyosak, hogy ti oltalmam alatt minden akadályt le fogtok győzni. A hit mindent legyőz. És ne szomorodjatok el azon, hogy most magatok maradtok; csakhamar eljöttök ti énhozzám.
A mennyei lakhely, az örök boldogság öröktől fogva el volt rendelve az apostoloknak, de Krisztus azt annyiban készítette el, hogy csak az ő halála és mennybemenete által juthattak az Atyához.
Krisztus ismét eljő minden ember halálakor, és utolsó itéletkor a végső napon.
Krisztus Tamás kiváncsiságát a mennyei lakhelyekre nézve kielégítetlen hagyja, a következőben csak az utóbbi fontosabb kérdésre felel meg.
Én vagyok az út az Atyához, mert én vagyok az éltető igazság. Mivel pedig csak az egyetlen igazság vezet az Atyához, én vagyok az egyetlen út őhozzá. Az emberiség t. i. a bűn és tévely halálában lévén, ezáltal el van szakasztva az Istentől. Az ő ujabb egyesülése Istennel csak azon igazság által történhetik, mely a halált legyőzheti, mely az életnek, a föltámasztásnak, az ujjászületésnek erejét magában bírja. Ez az igazság pedig csak egyedűl Krisztus; mert csak ő egyesíti tanitásával az életet, azon erőt is, hogy a mi meg volt halva, mint a lélek és test, föltámaszsza, s így az Atyának visszaadja; és csak ő alapított anyaszentegyházában egy oly intézményt, mely az ő helyére lépjen (lásd Máté 28. r. 23-ik jegyz.), mely nem csak tanítani, hanem föleleveníteni is képes. Ez értelemben nevezé magát az Úr már előbb útnak (ajtónak Ján. 10,7.), igazságnak (Ján. 1,4.7. 8,32.), és életnek (Ján. 1,4. 5,24. 6,33.35.); ez igék egyébiránt oly sok értelmű bölcs mondat, melynek gazdag tartalmát a sz. atyák különféleképen fejtegették. Lásd Corn. a Lapide.
A ki bennem megismeri azt, mi isteni, az Atyában is megismeri azt, s így az Atyához jő. Még eddig ti sem ismertétek meg bennem tökéletesen, habár ti azt s így az Atyát is láttátok; de (az eljövendő Szentlélek által 16. 17. v.) majd megtanúljátok azt tökéletesen ismerni.
Ján 14,9
A görög szerint: És te mégsem ismersz engem?
mivel egy és ugyanazon isteni természetünk, valónk vagyon.
Ján 14,10
hogy mi, az Atya és én, legbensőbb egyesülésben vagyunk? A görög szerint: Nem hiszed, hogy én stb. Vesd össze: Ján. 10,30.38. 5,20.36.
Az én igéim és tetteim egyszersmind az Atya igéi és tettei, a mennyiben egy valónknál fogva legbensőbb egyességben vagyunk. A ki tehát az én igéimet és tetteimet hallja, az megtanúlja azokból ismerni az Atyát.
A görög szerint: Higyétek nekem, hogy én stb.
A 11–14. versek értelme ez: Ha szavaimnak nem akartok hitelt adni, hogy t. i. az Istenség énbennem vagyon, és rajtam megismerhető: higyetek a csodákért, melyeket teszek, és azon még nagyobb csodákért, melyeket a hivők, Atyámhoz menetelem és megdicsőíttetésem után, közbenjárásom által tenni fognak; mert mindazt, mit azután az én nevemben kérni fogtok, teljesítem nektek. Krisztus nevében kérni, annyit tesz, mint az ő értelmében és szellemében könyörögni. Vesd össze: Máté 7,7.8. s követk. E nagyobb csodákhoz tartozik a népek megtérése is, mely Krisztus erejével az apostolok által eszközöltetett.
Krisztus a hitről (12. v.) és reményről (13. 14. v.) átmegy a szeretetre.
Ján 14,16
Szentlelket (Máté 10,19,20.). A görög Parakletos ügyvivőt, segítőt, szószólót, vigasztalót jelent. Mindezen tulajdonokkal bír is a Szentlélek, de itt, úgy látszik, szándékosan, a negyedik minőségben vétetik, mivel az új küldött egyenesen Krisztus elmenete miatt vala őket vigasztalandó. A Szentlélek itt más vigasztalónak neveztetik, Krisztushoz hasonlónak; ő tehát valóságos személy, mint ez még egyéb tulajdonaiból is kitűnik, melyek neki tulajdoníttatnak (26. v. 15,26. 16,7.8.14.).
titeket mindig fölvilágosítson, megszenteljen és vigasztaljon.
Ján 14,17
ki Krisztus igazságát (6. v.) érteni és gyakorolni megtanít (Ján. 15,26. 16,13.).
Ján 14,17
t. i. a világias, testi érzületben megmaradók. A testi és szellemi érzület egymással nem férhet meg. Lásd Rom. 8,7.
mert csak a földire, érzékire van kész fogékonysága.
láthatólag a feltámadás után (Ágost.); pünköst napján a Szentlélek által (Cirill).
Látni fogtok engem itt is feltámadásom után, a más világon is a mennyei dicsőségben, mivel én, ki az élet vagyok, nem maradok a halálban, s az én életemnél fogva ti is élni fogtok, lélek szerint mindörökké, s egykoron test szerint is.
Az időben, mikor engem látni fogtok, megismeritek ama szoros viszonyt is, mely egy részről köztem és az Atya között, más részről köztem és köztetek vagyon. Jegyezd meg tehát e hármat: a Fiú viszonyát az Atyához, mely szerint tőle öröktől fogva született; továbbá az igaz keresztények viszonyát Krisztushoz, melynél fogva kegyelemből Isten fiaivá újra születtek, és vele egy testté lettek (vesd össze: Efez. 5,23. s követk. Ján. 15,1.); végre Krisztus viszonyát a keresztényekhez, melynél fogva őket fölvilágosítja, vezérli, a kegyelemszerek által hozzájok betér, s így a lelkekben szellemi módon állandó lakást vesz. Ily értelemben fogják fel e helyet sz. Cirill és Hilár.
már itt az isteni dolgokban való felvilágosítás és boldogítás által, melynél fogva a lelkek Krisztust bensőleg megismerik s mintegy megízlelik; a síron túl a színről színre való látás által (Cirill, Ágost.).
Ján 14,22
hanem Júdás Taddeus.
Mi dolog az, hogy te, mint Messiás, csak nekünk fogod magadat kijelenteni, és nem a többi embereknek is? Tehát a Messiás nem fog az egész földön látható országot alapítani?
Jézus itt nyilvánítja, kiknek fogja magát kijelenteni, t. i. mindazoknak, kik őt szeretik, mindazoknak, kik parancsait megtartják. Miképen fogja magát nekik kijelenteni? Ő a Lélekben az Atyával különös kegyelem és boldogítás által lesz közel hozzájok és bennök lakhelyet veszen (Kor. II. 6,16. Móz. III. 26,11.12.).
E vers megtanít, kiknek nem jelenti ki magát Jézus; t. i. nem jelenti azoknak, kik az ő parancsait, melyek tulajdonképen az Atya parancsai, meg nem tartják, s ez által megmutatják, hogy sem az Atyát sem a Fiút nem szeretik.
Ezt és egyebet földi életem ideje alatt mondottam nektek, és jól tudom, hogy előttetek még sok homályban vagyon, de a Szentlélek mindent világosan megfejt nektek, s minden szavamra emlékeztetni fog titeket. Lásd 16. v.
Ján 14,27
A zsidóknál búcsúvételkor szokás volt mondani: Békeség veletek! Krisztus is ehhez tartja magát. De ezek nála nem puszta szavak, mint az embereknél, hanem szellem és élet, azaz, a mit kiván, meg is adja egyszersmind. Azért neveztetik békeség fejedelmének (Izai. 9,6.). Miképen adja Krisztus a békét? Úgy adja, hogy az embert Istennel és felebarátjával egyesíti, s őt önmagában az által nyugtatja meg, hogy a testet a léleknek alárendeli. Ha ez a béke Istennel, felebarátjával és önmagával bekövetkezik, akkor azt a nyugalom, vidámság és boldogság oly természetfölötti érzete kiséri a külső szenvedések és keservek mellett is, melyet leírni nem lehet, s mely az örök üdvnek előíze (Filip. 4,7.). Ezen érzelem maga is közönségesen békének neveztetik. A világ az ő javaival és örömeivel szintén békét akarna adni; de annak békesége nem igazi, nem is állandó.
Vesd össze: Énekek éneke 3. r. 12-ik jegyz.
Én elmenetemről és visszajövetemről szólottam hozzátok. Az első miatt szomorkodtok; de ha az én boldogságomat, mely a tietekkel egybe van kötve, szem előtt tartanátok, örülnétek azon; mert az Atya, kihez én megyek, nagyobb nálamnál, s ő nekem a nagyobbat, a megdicsőülést, az alacsony sorsból a dicsőbb állapotba jutást adja meg, minek rátok nézve is a legörvendetesebb következése lesz (Cirill). Krisztus itt úgy beszél magáról, mint ember, mert elmenetéről szól. Mint isteni Ige az Atya dicsőségét soha sem hagyta el, s az Igének az Atyához való menetéről szó sem lehet (Athanáz, Ágost. és a többi atyák). Azonban e szavak: „az Atya nagyobb nálamnál“ Jézus Krisztus isteni természetével is megegyeztethetők; mert az Atya valóban nagyobb, mint a Fiú, nem természeténél és méltóságánál fogva, hanem a mennyiben a Fiú az Atyától született (Athanáz, Hilár, ar. sz. Ján. Damasc.).
Én elmenetemről szólottam hozzátok, hogy hitetek annak valóságos bekövetkezésénél megerősödjék, ha látjátok abban is, mint teljesednek minden igéim.
Nem sokat szólok már veletek, mert az időpont közeledik, melyben a sátán az ő eszközei által engem megölet, de mivel neki fölöttem, mint ártatlan fölött joga nincs, nem azért szenvedem a halált, mintha neki fölöttem valami hatalma volna, hanem mivel Atyám akaratját teljesíteni akarom.
Az itt következő példabeszédet a szőllőtőről Jézus valószinűleg akkor mondotta, mikor a Sion hegyéről lejött, honnan szép kilátás volt a közel fekvő szőllőhegyekre. Krisztus magát szőllőtőnek, tanítványait pedig szőllővesszőknek nevezi, azon benső összeköttetés miatt, mely közte és közöttök vagyon, és a mennyiben a Szentlélek által tőle megy át minden erő beléjök, mint a nedv a szőllőtőből a vesszőkbe (Cirill.). Igaz szőllőtőnek mondja magát, a mennyiben a Szentlélek által csak tőle nyerik tanítványai a lelki életet. Épen ily módon nevezi őt sz. Pál a test, az anyaszentegyház fejének, a tanítványokat pedig tagjainak (Efez. 5,23.30. Kol. 1,18.). Ezen benső viszonynál fogva, mely a szőllőtő és vesszők, a fő és tagok között vagyon, ábrázolja Krisztus az ő tanítványival együtt az új emberiséget, melyet az Atya beléje ültetett, s benne megtart (lásd Ének. 2. r. 23-ik jegyz.). Mivel már Izrael népe is előképe és úttörője volt az új emberiségnek, az ó szövetségben gyakran neveztetik az is Isten szőllőtövének (Izai. 5,1. s követk. Jerem. 2,21.).
Ján 15,2
Mindazt, ki hit és keresztség által, mint tőbe a vessző, belém oltatott, de a jó cselekedetek gyümölcsét nem termi meg, elkülönzi az Atya az én társaságomtól (Ágost. Ar. sz. Ján. Cirill.).
a még rája tapadt tisztátalanságtól, részint nagyobb felvilágosítás, részint a szenvedések próbatüze által.
Tiszták vagytok üdvözítő intézményem által, különösen pedig a keresztség igéje által (lásd Ján. 13,10.). Itt az íge alatt Krisztusnak a tanítványok üdvére tett egész működése értendő. Miért nem mondta Krisztus, kérdi sz. Ágoston, hogy tiszták a keresztség által, hanem inkább, hogy az ige által? – Vedd el az igét, felel ő, s mi egyéb a víz, mint víz? Az ige jön az elemhez, és lesz kegyelemszer s egyszersmind látható ige.
Ján 15,4
az önkéntes hit által.
Ján 15,4
az én malasztom s kegyszerű (sacramentomi) betérésem által. Lásd Ján. 14. r. 21-ik jegyz.
Honnan nyeri a szőllővessző életét? A tővel való egyesüléséből. Mit nyer tőle? A mi benne legbensőbb, a nedvet, melyből maga is él. Krisztus Jézusban él az emberi természet, szellemi módon, az isteni természettel való egyesűlés által, onnan meríti az isteni szellemet. Tehát Jézus Krisztus által, mint csatorna által, kell az Isten Lelkének belénk átömleni, hogy az bennünket bizonyos arányban, benső, isteni emberekké tegyen, mint Krisztus volt. A mi egyesűlésünk ővele elmaradhatlan, és általa a mi egyesűlésünk Istennel, ki mint Lélek, minket, kik földiek vagyunk, szellemiekké tesz.
semmit, a minek az örök életre becse volna és örök jutalmat érdemelne.
Vesd össze: Ezekiel 15. r. 2-ik jegyz.
A ki Krisztusban hiténél fogva megmarad, és az ő parancsait megtartja, megnyeri mindazt, mit ezen egyesűlésben Krisztussal kér; mert, úgymond sz. Ágoston, ha Krisztusban maradunk, mit akarhatunk egyebet, mint a mi Krisztusnak tetszik, a mi pedig Krisztusnak tetszik, az megadatik. Vesd össze: Máté 7. r. 6-ik jegyz.
Az által mozdíttatik elé az én Atyám dicsőitése, ha ti jócselekedetek gyakorlásával engemet követve, mindinkább gyarapodtok.
Eddig Krisztus a közötte és tanítványai között való belső egyesűlésről szólott, most jön a szeretetre, az egyesűlés alapjára. Először is azt mondja, hogy hozzájok való szeretete hasonló Atyjának őiránta való szeretetéhez, és inti őket azután, hogy e szeretetben maradjanak. Ez, úgymond a következő versben, viszonszeretet által történik meg. (Lásd Ján. 14,21.).
mint Istenember.
A mi egyesűlésünkről és kölcsönös szeretetünkről szólottam hozzátok, hogy a boldogság, melyet a szeretet által én magam is érzek, titeket is betöltsön, s az a legmagasb fokra emelkedjék. A szeretet parancsát azért adja tehát az Üdvözítő, hogy itt és a síron túl boldogítson; mert a szeretet boldoggá tesz.
Azon parancsok között, melyek megtartása nekünk Jézus szeretetét biztosítja, kiváltképen való a felebaráti szeretet. Ez mindig magában foglalja egyszersmind az Isten szeretetét is, mert a ki felebarátját igazán szereti, Istenért és Jézusért szereti őt.
Legfensőbb foka a felebaráti szeretetnek az, midőn valaki, ha a szükség úgy kivánja, nem csak becsületét, javait, egészségét odaadja azokért, kiket szeret (barátiért és elleneiért), hanem még életét is. Igy szeretett Krisztus.
Barátimnak nevezlek titeket, mert tőletek mitsem tartóztattam vissza, hanem minden isteni titkot, melyet kijelentenem kellett, kijelentettem nektek. – Krisztus itt egyszersmind a kijelentést, melyet később a Szentlélek által adott (lásd a 12. v.), összefoglalja (Ágost. Béda).
A kijelentésen kivül még egy más bizonysága szeretetének irántok az, hogy előbb kereste őket, mielőtt azok keresték volna őt, és előbb rendelte őket vesszőkűl szőllőtövéhez, hogy maradandó gyümölcsöt teremjenek, mielőtt ők akarhatták volna. E szavakban ki van fejezve az isteni kegyelem és az emberi szabad akarat titka; az isteni kegyelem megelőzése, és az emberi szabad akarat követése. E vers zárszavairól lásd a 7. v.
a világias érzületű emberek.
Valamint a megátalkodott világfiak az én tanításomat elvetették, úgy a tieteket is elvetik. Vesd össze: Ján. 7,30. Máté 10,24. Mások így is fordítják: Valamint engem üldöztek, úgy titeket is üldözni fognak; de valamint némelyek az én igéimet megtartották, úgy némelyek a ti szavatokat is befogadják.
enmagamért, azért, a mi vagyok, és a mit akarok, az én természetfölötti bölcseségemért és erényemért. A világ mitsem akar Jézusról hallani; valamint az ő tanitásának teljes megvallása és gyakorlata, úgy még az ő nevezete is ellenére van. Gyakran hallhatók az ő szájából e szavak: Teremtő, Isten, gondviselés, mennyország; de Jézus nevét gondosan mellőzi, valamint az, mi Jézus és a mit ő akar, idegen előtte. És mégis a ki Jézust nem bírja és nem ismeri, az Istent sem bírja és nem ismeri. Lásd Máté 10,22. Ján. I. 2,23.
t. i. a megátalkodásnak és a Messiás elvettetésének vétke.
E szavak ugyan a Zsolt. 68,5. verséből vétettek, hol a zsoltáros a szenvedő Messiás sorsáról jövendöl.
Azt gondoljátok: Mit fog használni prédikálásunk, ha majd a világ épen úgy fogadja azt, mint a tiedet. Ne aggódjatok. A Szentlélek, ki az Atyától származik, kit nektek az Atyától küldeni fogok, ő sok olyat meg fog győzni tanításomról, kik előbb hinni nem akartak. – A Szentlélek, az egy isteni valóság harmadik személye, az Atyától és Fiútól származik egyszersmind (lásd Ján. 16,14.), és az Atyától és Fiútól küldetik (Ján. 5,19. Gal. 4,6.). Az Atya senkitől sem ered, a Fiú egyedűl az Atyától, a Szentlélek mind a kettőtől öröktől fogva, kezdet és vég nélkül (IV. later. gyülek. 1. fej.).
Ti is, mint működésem szemtanúi, szintén bizonyságot fogtok rólam tenni. A belső, isteni bizonyság, és a ti külső, emberi tanúságtok utat nyitnak majd az én tanításomnak.
Lásd Máté 13,21.
Ján 16,2
az egyházi közösségből.
Vesd össze: Apost.cs. 6,12. s követk. 7,56. s követk. 8,1. s követk.
Lásd Ján. 15,21.
Míg veletek valék, s minden üldözésnek csak engem kell érnie, soha nem szóltam határozottan a rátok is váró üldözésekről és szenvedésekről; de most, midőn elhagylak titeket, szükség, hogy előkészítselek ezekre.
Senki sem kér közőletek bővebb felvilágositást elmenetelemről, s hogy mennyiben lesz az üdvös rátok nézve; hanem csak átengeditek magatokat a szomorúságnak. Fönebb Ján. 14,5. Tamás ugyan kérdezte, de a kérdést elejtette.
Csak Krisztus megdicsőíttetése után következhetett a Szentlélek elküldetése. Lásd Apost.cs. 2,4.
A görög szerint: nem hisznek énbennem. A Szentlélek meg fogja győzni őket, hogy hitetlenségök és a Messiás elvetése által nagy bűnbe estek. E meggyőződést a Szentlélek az apostolok tanítása (Ap.cs. 13,12.) és benső felvilágosítás által eszközlötte. Az így meggyőzöttek közől némelyek hittek (Ap.cs. 4,4.), mások még inkább megátalkodtak (Apost.cs. 4,17. s követk.)
A Szentlélek meggyőzi őt az én igazságomról is, t. i. hogy én igaz voltam, és általam mások is az igazságra vezéreltetnek. E meggyőződésre a világot az én elmenetem és láthatlanságom fogja vezetni; mert habár elmegyek és testileg láthatlan leszek legbensőbb meghitteim előtt is, a világ mégis mindenütt látván csodálatos működésemet, ebből azt a következést fogja vonni, hogy nekem kell lenni azon Istentől jött igaznak, ki mindenkit igazságra segítek.
Az itéletről meggyőzi a Szentlélek e világot, midőn ez látni fogja, hogy a sátán eleste következtében (Luk. 10,18. Ján. 12,31.) lassankint szűkebb térre szorúl, és az ő művei, a tévely, gonoszság, bálványozás és az innen származó nyomor az én országom terjedése által mindinkább elenyészik.
Ján 16,13
Még sok mondani valóm volna nektek a hit némely titkairól, a pogányok megtéritéséről, azon módról, mikép megyen át a mózesi isteniszolgálat a keresztény istenitiszteletbe, az anyaszentegyház kormányzásáról; de még most nem foghatjátok föl ezeket. Ezt a Szentlélek fogja tenni, ki lassankint mindenre megtanít titeket. Tulajdonképen Krisztus mindent megérintett, de némely tanítmány kifejtése, s annak csalhatlan értelmezése a Szentléleknek volt föntartva.
A mit az Atyától és Fiútól veszen, azt fogja tanítani, t. i. az isteni valóból és tudásból fog meríteni. Hallani, ugymond sz. Ágoston, nála annyi, mint tudni; tudni annyi, mint lenni. Attól, kitől származik, van léte, tudománya és hallása. Épen ily módon értendő a beszéd és látás a Fiúnál (Ján. 3,32.34.).
Ján 16,14
mindazt, a mi vagyok, és a mit akarok, az én személyemet és tanításomat megdicsőíti.
mert ő az isteni valót és isteni ismeretet tőlem veszi, s így az én tudományomat fogja közleni. E szavakból „ő enyémből veszi“ mutatják meg a sz. atyák, valamint a florenczi egyetemes zsinat is (25. ül.) a Fiú Istenségét, és a Szentléleknek a Fiútól mint az Atyától való származását.
Az Atyának egész tulajdona, tehát az ő isteni természete és tudománya, úgyszintén azon tulajdonsága is, melynélfogva a Szentlélek tőle származik (Ján. 15,26.), egyszersmind az én tulajdonom; azért mondhattam én, hogy a Szentlélek enyémből veszi, a mit nektek hirdet. Jól megjegyezzük: Krisztus nem mondja: Atya vagyok én is, hanem: a mi az Atyáé, az mind enyém is; mert a Fiú nem Atya, hanem mint az Atya bír, ő is bírja – az isteni természetet s azon tulajdont, melynélfogva a Szentlélek az Atyától származik. Továbbá a Szentlélekről sem mondatik, hogy ő a Fiú (és Atya), hanem csak: hogy a Fiú (és Atya) tulajdonából bír; mert habár a Szentlélek isteni személy, az Atyától és Fiútól származván, de őtőle más személy nem származott. Tehát az isteni személyiséget, mely az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek, mint személyeknek tulajdonuk, jól meg kell különböztetnünk az isteni valóságtól, mely közös mind a három isteni személylyel. Az isteni személyeknek egymáshoz való viszonyáról minden kathol. keresztény tartsa szem előtt mindig a sz. Athanáz neve alatt ismeretes hitvallást: A kathol. hit pedig ez, hogy az egy Istent Háromságban, s a Háromságot Egységben tiszteljük, nem zavarván össze a személyeket, s nem különítvén el a természetet. Mert más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek Istensége egy, dicsősége egyenlő, fölsége egyenlőn örökkévaló. A milyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek… Az Atya senkitől nem alkottatott, nem teremtetett, nem született. A Fiú egyedűl az Atyától van, de nam alkottatott, nem teremtetett, hanem született. A Szentlélek az Atyától és Fiútól: nem alkottatott, nem teremtetett, nem is született, hanem származó. Egy tehát egy az Atya, és nem három Atya; egy a Fiú, és nem három Fiú; egy a Szentlélek, és nem három Szentlélek.
Rövid idő múlva testi szemeitekkel nem láttok engem, mert halálom és föltámadásom után Atyámhoz megyek föl; de azután nem sokára lelki szemeitekkel megláttok engem; mert Atyámhoz jutva és megdicsőűlve, elküldöm nektek a Szentlelket, kinek működésében, bár külsőleg láthatlanúl, de mégis tapasztalni fogjátok jelenlétemet. Vesd össze: Ján. 14,19. s követk.
Ján 16,20
az én elmenetem után.
A Szentlélek elküldetése után.
Az Üdvözítő e hasonlatot az asszonyról, úgy látszik, azért választotta, mivel az apostolok, az új emberiségnek Jézus helyére lépett atyái, Jézus mennybemenete után a Szentlélek elküldetésekor mintegy az ujjászülés fájdalmaiban voltak, mig az új nemzedéket a nyert Szentlélek által világra hozták, s ez újjászülés eredményeiben Jézust megismerték, s ez által ama kifogyhatlan öröm részeseivé lettek. Sz. Gergely e szülési fájdalmakat és örömeket szépen alkalmazza az evangéliom minden hirdetőjére.
Az örömnek, a Szentlélek általi újjászületésnek azon idejében nem szükség többé engem valamiről kérdenetek, mert a Szentlélek megtanít titeket minden igazságra; és ha valamit nyerni akartok, nem szükség többé, hogy én kérjek helyettetek, hacsak az én nevemben kértek is, az Atya megadja nektek. Jézus nevében kérni, annyit tesz, mint Jézusban kérni, tehát az ő érdemeiért, az ő érzületében és szellemében. Az anyaszentegyház azért intézi könyörgéseit az Atya Istenhez, de e szavakkal végzi: A mi Urunk Jézus Krisztus által.
hanem engemet kértetek, s én az Atyát kértem érettetek. Most midőn már elmegyek tőletek, az Atyához utasítalak titeket: de az én nevemben kérjetek.
Ján 16,25
A példabeszéd itt az összefüggés szerint titokteljes és annyiból rejtélyes beszéd helyett vétetik. Jézus beszéde magában véve azért volt titokteljes és homályos, a mennyiben az általa közlött nagy titkok emberi nyelven tökéletesen nem közölhetők; az apostolokra nézve annál inkább volt az olyan, mert a Szentlélek teljességét még nem vették.
Ez azon idő, mikor Jézus az ő Szentlelke által tanít. A Szentlélek belső felvilágosítása által, különösen pedig az anyaszentegyháznak külső tanítói hivatala által Krisztus titokteljes tanítása a hívek előtt érthető lett.
Most már világos szavakkal mondod, hogy e világot elhagyod, és az Atyához mégy; és mivel tudtad, hogy mi nem értettünk téged (19. v.), határozott fölvilágosítást adtál, a nélkül, hogy kérdeztünk volna. Ebből látjuk, hogy mindentudó vagy, s irántad való hitünkben újra megerősödtünk. Ennyi s ily nagy dolgok után mondják végre: Most tudjuk! Ime mily tökéletlenek voltak! jegyzi meg ar. sz. János.
az ő lakásába.
Ján 16,33
A gyűlöletről, melylyel a világ engemet és titeket üldöz, Atyámhoz való elmenetemről, és a nevemben mondott könyörgés erejéről szólottam hozzátok, hogy ti, ha majd mindez bekövetkezik, az irántam való hitben vigasztalást és megnyugvást találjatok.
és ti is meggyőzitek az irántam való hitben (Ján. I. 5,4.).
Atyám! az én kínszenvedésem és halálom órája eljött, dicsőítsd meg Fiadat az ő feltámadása, mennybemenetele s a Szentlélek elküldetése által, hogy a Fiú dicsősége az Atya megdicsőítése legyen, midőn a megdicsőített Fiú által téged mindenek megismernek, tisztelnek és szeretnek.
Add meg e dicsőséget, mivel te engem minden emberek Megváltójává rendeltél, hogy általam mindnyájan örök életet nyerjenek. Add meg e dicsőséget, mint eszközt a czélhoz.
Az örök életet az által nyerik meg, ha megismerik az Atyát, mint egyedűl igaz Istent, és az ő küldöttét, Jézus Krisztust, az ő Fiát. Azaz: Ha az Atya Istent megismerik (tisztelik és szeretik), a Fiúval, az ő küldöttjével, az Üdvözítővel, a Messiással együtt, tehát ha az Atyát úgy ismerik meg (tisztelik és szeretik), mint azt a Fiú parancsolta, akkor nyerik meg az örök boldogságot. Jegyezzük meg, hogy itt a Fiú megismerése épen úgy követeltetik, mint az Atyáé; tehát a Fiúnak szintúgy isteni természetűnek és valóságúnak kell lennie. A Szentlélek itt világosan nem neveztetik, mivel ő az Atya és Fiú Lelke lévén, a kettő alatt együtt értetik (Ágost.).
Ján 17,4
hirdetvén akaratodat és fölvállalván a megváltást.
A munka az ő akaratában már el volt végezve, mert épen készült a kereszthalálra menni.
Részesíts engem emberiségemmel együtt azon dicsőségben, melyet, mint Fiad, öröktől fogva bírtam tenálad. Az Isten Fia az ő megtestesűlése által némileg kivetközött dicsőségéből, de ezen állapota föltámadása után megszűnt; azután az örök Igével egyszersmind Jézus szent emberisége is megdicsőíttetett.
Ján 17,6
a te valódat, a mi vagy, tégedet, a szentet, igazat stb.
Ján 17,6
kiket kegyelmed által tanítványaimmá hivtál meg, s kik hiven működtek együtt a te kegyelmeddel. Az Úr itt apostolait és tanítványait érti.
Lásd Ján. 6,37.
Ján 17,9
hogy őket a te szeretetedben s az enyémben megtartsd (3. v.).
Krisztus minden emberért könyörgött, a keresztfán még megfeszítőiért is; mindnyájokért az ő halálát, mint leghathatósabb könyörgést áldozta föl mennyei Atyjának. A világ tehát nincs átalán kizárva az ő könyörgéséből, hanem csak ez egyetlen könyörgéséből volt, melyet tanítványiért intézett Atyjához, hogy ezeknek megmutassa, mily különös szeretettel van hozzájok.
Ján 17,10
Lásd Ján. 16,15.
mert ők engem ismernek, tisztelnek és szeretnek.
Ján 17,11
a te erődben, kegyelmedben, valódban. Szent Atyám! őrizd meg őket a világ szentségtelen befolyásától.
hogy igyekezet, akarat és szeretet szerint egygyé legyenek, úgy mint isteni természet szerint mi vagyunk.
A görög hozzáteszi: e világon.
azon reményben, hogy itt a földön oltalmad alatt lesznek, s egykor dicsőséged részeseivé válnak az egekben.
A görög szerint: a te igazságodban. Válaszd ki őket, mint szolgáidat, tanításod hirdetésére (Ar. sz. Ján. Maldonat.). Mások a megszentelés alatt nem a papi szolgálatra való választást értik, hanem az élet megszentelését a szent tanítás által. De a fönebbi értelmet az összefüggés is kifejezi (18. 19. v.). Ez azonban a másikat nem zárja ki, a mennyiben a papi szolgálatra való választást az életnek a tanítás által való megszentelésével összefoglalva kell gondolnunk.
Én magamat áldozatúl szentelem érettök, hogy ők is áldozatok legyenek, mint tanítók és papok az igazság szolgálatában, tanításom hirdetésében.
Ján 17,21
egy hitben és egy szeretetben (3. v.).
Ján 17,21
Lásd a 11. v.
a hit és szeretet által, melyek Istenhez csatolnak.
a tanítást és a csodatévő erőt (ar. sz. Ján.). Mások szerint: az isteni fiúságot.
Lásd Ján. 15,1.
t. i. mennyben.
Ján 17,26
Lásd a 7-ik jegyz.
feltámadásom és mennybemenetem után a Szentlélek, a szeretet Lelke által. Lásd Rom. 5,5.
A Cedron patak keletre foly Jerusalemtől a város és az olajfák hegye között.
egy részét a helyőrségnek, mely az Antonia várban volt.
Ime az irgalmas Úrnak intő tekintete, ime a bírónak fenyegetőleg fölemelt ujjai. De valamint Júdás az Úr e szavai után is megátalkodott maradt, úgy a földre esett csoport is megmaradt érzületében.
Jézus parancsolja, és megtörténik.
Ha a tanítványok szinte megfogattak volna vele együtt, akkor talán, mivel még igen gyengék voltak a hitben, könnyen megtagadták volna Jézust.
Némelyek az vélék, hogy Annás és Kaifás ugyanegy házban laktak. Igy Annást, ki Kaifás előtt volt főpap, illendőségből nem mellőzhették. Sz. Ágoston szerint Annás háza azon útban volt, melyen Jézust vezették.
Ez valószinűleg János volt, ki magát másutt is nevezi így. Lásd Ján. 13,23. 20,2.3.
a kihallgató-terem előtti tornáczba.
Péter első tagadása tehát azalatt történt, midőn Jézus Annásnál kihallgattatott. A többi evangélisták mind a három tagadást, mint egyenlő eseményt, azon időre foglalják össze, midőn Jézus Kaifás előtt kihallgattatott, s egyedűl ezt hozzák fel, mert ez volt a határozó. Vesd össze: Máté 26,69. s követk. és a jegyz.
A görög szerint …a poroszlók, tüzet rakván, mert hideg vala stb. – A tavaszi éjek Palesztinában is hidegek.
Jézus azt akarta, hogy mások tegyenek helyette bizonyságot.
harmadszor.
Ján 18,28
a romai helytartó, Pilátus lakására, mely egyszersmind a törvénykezés és itélőszék helye is volt.
A húsvéti bárányt már az ünnep előestéjén, csütörtökön este ették (lásd Máté 26. r. 31-ik jegyz. 28. r. 1-ső jegyz. Márk 11. r. 10-ik jegyz.). Magán, az ünnepnapon, Nizan hava 15-én, és a többi húsvéti napokon át, még más áldozatok tétettek, melyek szintén húsvéti áldozatoknak (Paska) neveztettek, s közvendégségben költettek el (vesd össze: Móz. V. 16,2. Krón. II. 35,7.9.). Hogy ezeknél tiszták legyenek, nem volt szabad a pogány, s ennyiben tisztátalan helytartónak házába bemenniök.
Halálos itéletet az egész romai birodalomban csak a császár és az ő nevében a tartományok helytartói mondhattak és hajthattak végre.
mert ő előre megmondta, hogy a pogányoknak fog átadatni, s általok keresztre feszíttetni. Lásd Máté 20,19. Márk 10,33.34. Luk. 18,32.33. Ján. 12,32.33.
Ezt szintén vádképen hozták fel a zsidók. Lásd Luk. 23,2.
Jézus nem azért kérdi ezt, hogy valamit megtudjon, hanem azzal mondani akarja: Te nem magadtól mondod ezt, hanem mivel mások mondották neked.
hogy tudjam, vajjon a királyi méltósághoz jogos igényekkel állsz-e elő?
Az én országom nem olynemű, mint a földi királyoké, hanem szellemi, és annyiban természetfölötti.
Ján 18,37
hogy az igazságot hirdessem, s szent életem és csodatévő működésem által megerősítsem.
Igazságból lenni, annyi, mint Istentől lenni. Lásd erről Ján. 8,47. és a jegyz.
E kérdésből kitűnik, hogy Pilátus az egész ügyet csekélynek s további figyelemre érdemtelennek tartotta. Mintha a világias szellemű romai mondotta volna: Ej, mit az igazság! A mi érzékileg kellemes, az az igazság; minden egyéb agyrém és képzelgés; ezért pedig egy embert megölni nem szükség.
E szavak: és hozzája menének, nincsenek meg a görögben.
Ime megostoroztattam őt és elévezetem, hogy megismerjétek, mikép szerintem eléggé megbűnhödött, és semmi, halálra méltó okot nem találok benne.
Ján 19,5
Pilátus.
Nézzétek a szerencsétlent, ki már oly keményen megfenyíttetett. Szánjátok meg őt!
A görög szerint: a mi törvényünk szerint. Vesd össze: Móz. III. 24,14–16.
Pulátus eleinte könnyelműleg vette a dolgot (Ján. 18,38.), de már látása is a megostorozott Jézusnak, komoly gondolatokat ébresztett benne, és szivét szánalomra indítá. Most pedig Isten Fiáról hallván szót, miután neje is figyelmeztette, hogy el ne itélje őt, még inkább meg volt lepetve, és tiszteleti félelem szállotta meg. A pogány balhit szerint, melyből a legmíveltebb romaiak és görögök sem tudtak egészen kibontakozni, az istenek emberi alakban jártak az emberek között, s fiaik és leányaik úgynevezett félistenek és félistennők voltak (vesd össze: Apost.cs. 14,11. 28,6.). Hatalán Jézus ily félisten, gondolhatá Pilátus, akkor mily nagy büntetés várakozik rája?
A te hatalmad fölöttem Istentől jön; mert Isten akaratja és enyém, hogy kereszthalállal haljak meg. Mindazáltal te nem vagy ment a bűntől; mert igazságtalan vádlóimnak ellen kellett volna állanod. Azonban ezek vétke még nagyobb, mint a tiéd. – A zsidók gonoszságból vétkeztek, Pilátus gyávaságból.
Mások szerint: azért.
A görög Litosztrotosz, apró, szines kövekkel kirakott talajt jelent, mely az itélőszék helyén valószinűleg fel volt emelve, s ezért neveztetett az akkori héber (tulajdonképen aramei) nyelven: Gabbatának, azaz, emelvénynek, boltozott helynek.
Ján 19,14
előkészületi nap a húsvétheti szombatra. Lásd Márk 15,42. Máté 28,1. és a jegyz.
Ján 19,14
t. i. a hatodik óra kezdetén. Hogy eredetileg a szövegben „három óra“ lett volna, mint Márknál, nem lehet eléggé bebizonyítani, s ezt elfogadni nem is szükség, mivel a 6-ik óra, Márknál a 3-ik órával megegyeztethető. Lásd Márk 15. r. 5-ik jegyz.
Ime egy ilyen nevezi magát királytoknak, félhettek-e ily elhagyottól, hogy a közrendre nézve veszélyes leszen?
Ján 19,15
Ezt Pilátus a zsidókra czélzó, némi gúnynyal mondhatta.
Vesd össze: Zakar. 11. r. 8-ik jegyz.
hogy azt mindenki olvashassa. A zsidó nyelv volt a tartomány nyelve, a latin azon népé, mely a zsidók fölött uralkodott, és a görög azon zsidóké, kik Palesztinán kivűl laktak, s az ünnep végett Jerusalemben voltak. A sz. atyák azt vélik ez által jelentve, hogy Krisztus mindenekért meghalt, s hí minden népet az ő hitére. Amaz időnek három legnevezetesebb népe, a zsidók, romaiak és görögök alatt t. i. valamennyi többi nép értendő.
Lásd Zsolt. 21,19.
Ján 19,25
rokoni szeretettel résztvevén fájdalmában.
Ján 19,25
Alfeus felesége (Máté 10,3.) az ifjabb sz. Jakab apostol és Júdás Taddeus anyja.
A többi evangélisták szerint (Máté 27,55. Márk 15,40. Luk. 23,49.) a sz. asszonyok távol állának. János azt az időpontot írja le, midőn a sz. asszonyok a kereszthez léptek. Máriának és Jánosnak igen közel kellett állaniok, hogy Jézus szavait érthessék.
Jézus a háladatos fiú kötelességét teljesíté, midőn anyjának földi ügyéről intézkedett. Hű gondviselőt rendel neki kedves tanítványának, Jánosnak személyében, kit mintegy végrendeletileg hagyott Máriának. A sz. atyák, különösen sz. Ágoston, megjegyzik, hogy János itt az anyaszentegyház minden gyermekeinek előképe volt, és hogy Jézus ezen apostol személyében minden hivőknek anyjává rendelte Máriát.
Az ő szomjúhozása megjövendöltetett Zsolt. 68,22.
mert az húsvéti szombat vala. Lásd Máté 28,1. és a jegyz.
Ezt azért tevék, hogy halálukról bizonyosak legyenek.
E vitéz hihetőleg baloldalát, a szív helyét szúrta át, és erre az életerőnek, ha még volt volna is, meg kellett szűnnie. Már az ostorozás, tövissel koronázás és keresztre feszítés alkalmával csaknem egészen kifolyt Jézus vére az ő testéből. A szivén tett szúrásra szívvére is kiömlött, s ezzel együtt víz is folyt a sebből. E kettőt, u. m. a vért és vizet, többen a sz. atyák közől úgy tekintik, mint titokteljes jelképét az Oltáriszentségnek s a keresztségnek, mint legjelesebb adományait a szeretet halála által megtört szivének.
Ez szó szerint a húsvéti bárányról mondatott, mely Jézus Krisztusnak prófétai előképe volt. Lásd Móz. II. 12,46. Móz. IV. 9,12.
Lásd e prófétai hely megfejtését összefüggésben Zakar. 12,10.
Az áloe azon jóillatú szer, mely mirrhával vegyítve hintetett a holttestre. Szokás volt ez időtájban a holttesteket fűszerekkel gazdagon behinteni. Heródes király temetésekor 500 szolga vitte a fűszereket, azért az itt említett száz font is fölhasználtathatott.
A már bekövetkező nagyszomat miatt a további készületettel, u. m. a test megkenésével és tökéletes eltemetésével föl kellett hagyniok. Azért tette József ideiglenesen saját közellevő sírboltjába a szent testet. Csak a szombat eltelte után volt az megkenendő, mit a szent asszonyok a hét első napján véghez is akartak vinni. Lásd Márk 16,1.
Ján 20,1
A szombat után első napon, a mi vasárnapunkon. Lásd Máté 28,1.
Sz. János Krisztus föltámadásának történetében több körülményt mellőz, melyeket a többi evangélisták fölhoznak, valamint több ujat ad elő, miket amazok elhagytak. Az egész történet összefüggése ez: A szombat elmúltával Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalome (Márk 16,1.) fűszereket vásárlának, hogy a legközelebbi reggel Jézus testét utólagosan megkenjék (lásd Ján. 19. r. 28-ik jegyz.). Ők tehát másnap reggel, mielőtt hajnallott, oly korán valószinűleg a zsidóktól való félelem miatt, elmentek a sírhoz. Az úton aggódtak a kő elhengeritéséről (Márk 16,3.). De ezt az angyal azon időre már megtette (Máté 28,2.). Midőn tehát a sírhoz értek, és Mária Magdolna a követ elhengerítve látta (Ján. 20,1.), azonnal elfutott (Ján. 20,2.), hogy ezt Péternek és Jánosnak tudtúl adja. A más két asszony pedig közelebb ment a sírhoz, és két angyalt látott (Luk. 14,4.), kik közől az egyik (Máté 28,5. Márk 16,6.) Krisztus föltámadását nekik hirdette és meghagyta, hogy a többi tanítványokat is értesítsék (Máté 16,7.). Miután a sírtól sietve eltávoztak, oda érkezett Mária Péterrel és Jánossal, kik azt megnézték, és hasonlóképen eltávoztak (Ján. 20,2–10.). Mária ottmaradt, elmerűlve bánatában. De midőn a sírba benézett, ő is észrevette a két angyalt, kiket a másik két asszony látott, de a tanítványok nem láttak. Körűltekintvén pedig, Jézust is látta, kit első tekintetre kertésznek vélt (Ján. 20,15. Márk 16,9.). Ez meghagyá neki, hogy jelentse tanítványainak az ő Atyjához való menetelét, és a nő eltávozék. Kétségkivűl e jelenés után történt, hogy Jézus a másik két asszonynak is, kik még visszamanőben voltak, megjelent (Máté 28,9.), és általok a tanítványoknak izent. Ezek is siettek nekik mindent megjelenteni (Luk. 24,9.), de különben másnak semmit sem szóltak (Márk 16,8.).
Ján 20,5
Mások szerint: a kötőlékeket; így a 6. 7. v. is.
valószinűleg szent félelemtől elfogúlva.
Az a rend, melyben a lepedők találtattak, meggyőzte a tanítványokat arról, hogy a szent test nem vitetett el.
kezdé hinni, hogy feltámadott; de még Péter nem. Ennek okát adja a következő vers.
Krisztus gyakran szólt az ő feltámadásáról, de a dolog ujdonsága okozta, hogy azt vélték, mikép ő csak képes értelemben, talán ügyének újra éledéséről szól, mely az ő halála által jóformán mindenkitől elhagyatott. Épen azért nem értették a Jézus feltámadására vonatkozó helyeket (Zsolt. 15,10.).
Miután a fönebbi szavakat elmondotta, ismét átengedé magát fájdalmának; de midőn a megszólitásban Mária megismerte Jézus szavát, hirtelen hozzája fordúlt, és mondá neki stb.
Ján 20,17
Mária forró szeretete, úgy látszik, nem tudott eltelni Jézus lábainak átkarolásával és csókolásával. Azért mondá neki Jézus: Hagyj föl lábaim illetésével, még többször is láthatsz engem személyesen, mert nem megyek el oly hamar végképen Atyámhoz. Ez értelmezés szerint az „illetés“ itten „gyakori illetés“ helyett vétetik, a szöveg mult ideje „nem mentem föl“ a héber szólásmód szerint a jelen időt fejezi ki. A betűértelemnek kevésbbé megfelelőleg magyarázzák mások így: Ne illess engem, mert még nem vagy méltó engem illetni; mert mivel a te hited még tökéletlen, a te szivedben még nem mentem föl Atyámhoz. Ez értelmezés ellen lásd Máté 28,9. és alább 27. v.
Lásd Máté 28. r. 10-ik jegyz.
Jézus az ő megdicsőült testével zárt ajtókon ment be, s egyszerre tanítványai között állt meg.
Ján 20,21
sebhelyeit. Miért? Lásd Luk. 24,39.
A teljhatalmat, melyet nekem Atyám adott, hogy az embereket megigazúltakká tegyem és megszenteljem, hogy az anyaszentegyházat megalapítsam és kormányozzam, hasonlóképen átadom nektek. Az Atya küldé a Fiút, a Fiú az ő tanítványait, a tanítványok az ő utódaikat. Tehát az Isten erejével eszközlött valódi megigazúlás és megszentelés egyedűl csak a valódi küldöttől származik.
A ki- és rálehelés jelképes cselekvény volt, mely által a Szentlélek származása a Fiútól és az apostoloknak való kiosztása ábrázoltatik. Itt a Szentlélek, mint a következő mutatja, úgy adatott nekik, mint malaszt, vagy erő és teljhatalom a bűnök megbocsátásra vagy megtartására, s ez által Krisztus a bűnbánat szentségét szerzette. A Szentlélek közöltetéséről láss többet Apost.cs. 2,4.
Ha e szavak értelméről a legkisebb kétség foroghatna fenn, azt a csalhatatlan anyaszentegyház az ő értelmezése által megszűntette volna. A trienti sz. gyülekezet azt mondja (14. ül. 3. hat.): Ha valaki mondja: hogy az Úr e szavai: Vegyétek a Szentlelket stb. nem azon hatalomról értendők, melynél fogva a bűnök a bűnbánat szentségében megbocsáttatnak vagy megtartatnak, mint ezt a kathol. anyaszentegyház kezdettől értette; és azokat e szentség alapíttatásának ellenére, az értelem elcsavarásával, az evangéliom hirdetésére adott hatalomra vonatkozóknak mondja: átok alatt legyen. Jegyezzük meg jól: hogy midőn az Úr az ő küldötteinek hatalmat adott a bűnök megbocsátására vagy megtartására, egyszersmind a hiveket is kötelezte, hogy azoknál ne csak bűnbocsánatot keressenek, hanem lelkiisméretök állapotát is fedezzék fel előttök, hogy a küldöttek megitélhessék, vajjon méltók-e bűnbocsánatra, vagy sem.
Lásd Ján. 11,16.
Ján 20,26
ugyanazon házban.
Jézus csak olykorolykor jelent meg tanítványinak (Apost.cs. 1,3.); így szoktatta őket lassankint szellemi társalgásához és testi jelenlétének nélkülözéséhez.
Ismerd meg az Úr jóságát, hogy egy lélekért megmutatja sebeit, és különösen megjelen, hogy csak ez egyet is megmentse (Ar. sz. Ján.).
Ez által Tamás vallomást tesz Krisztus föltámadásáról és istenségéről.
Ján 20,29
„Tamás“ nincs a görögben.
Ez különösen minket illet, úgymond sz. Gergely, hogy ragaszkodjunk lélekben ahhoz, kit testben nem láttunk.
Ján 20,31
Lásd a bevezetést ezen evangéliomhoz.
Ján 20,31
a kegyelem élete itt, és örök élet a síron túl.
az ő valójában, t. i. a Jézus, mint Megváltó érdemei által.
Ján 21,1
Az előbbi rész zárszavaival János már befejezte evangéliomát; az itt következő részt utóiratképen adta hozzá, talán hogy megczáfolja a felőle elterjedett azon véleményt, mintha ő nem halna meg. Mivel Jézus azon igéi, melyek e hiedelemre alkalmat adtak, valóságos összefüggésben vannak a Péter kereszthaláláról mondott jövendöléssel, tehát ezt is, valamint azt is el kellett mondania, mi azzal összefügg, t. i. a legfőbb pásztori hivatal átruházását, a halászatot, tehát mindazt, mit ez a rész tartalmaz. De magában véve is, nem tekintve a mondát, az e részben foglalt eseményeket az evangélista, habár későbbi időben, alkalmas befejezésűl tekinthette; mert a földön Jézus működésének előadását mivel lehetne jobban befejezni, mint az ő helytartójának beigtatásával, ennek áldásos működésével (11. v.) és dicsőséges halálával? Hasonlóképen végzé be Máté is az anyaszentegyházzal.
tehát Galileában. Az Úr parancsára oda mentek ők (Máté 26,32. Márk 14,28.), miután a húsvétet megünnepelték, s még rája nehány napig Jerusalemben maradtak. (Ján. 20,26.).
Ján 21,2
azaz: Bertalan.
az idősb Jakab és János.
A görög hozzáteszi: tüstént.
Ar. sz. János azt hiszi, hogy úgy beszélt velök, mintha tőlök valamit venni akart volna.
Ján 21,7
János.
azaz: majd meztelen, t. i. csak alsó, halász-ingben vala. Erre vette fel hirtelen ruháját, és átövezte magát.
Ezen, kétségkivűl csodamódon készített vendégségből észrevehették a tanítványok, hogy a csodálatos halfogás Jézus műve volt, és hogy ő rájok nem szorúlt.
Midőn Péter apostolságra hivatott, egy szerencsés halfogás (Luk. 5. r.) szolgált neki jelképűl arra, hogy egykor embereket fog halászni (Luk. 5,10.). Most pedig, midőn Jézus helytartójává rendeltetik a földön (15. 17. v.), ismét megáldja Jézus az ő halászatát, kétségkivűl, hogy áldásos működésére tegye figyelmessé, mely által a hivek csakhamar az ő hállójába, az anyaszentegyházba fognak menni.
Ján 21,12
Valamint a halfogás a hiveknek az anyaszentegyházba való fölvételét, úgy e vendégség az anyaszentegyháznak ideig és örökkétartó boldogságát Krisztusban jelképezi. Lásd Máté 8,11.
A görög szerint: És a tanítványok közől stb.
Először (Ján. 20,19.) és másodszor (Ján. 20,26.) Jerusalemben jelent meg; többi megjelenései (Máté 28,9.10. Luk. 24,13. Kor. I. 15,5. Máté 28,16. Kor. I. 15,6.7.) itt nem jőnek tekintetbe, mivel azok csak némely egyeseknek történtek, vagy később következtek be.
Más olvasás szerint: Jónás. Lásd Ján. 1,42.
A görög szerint: az én juhaimat.
Krisztus ezen szavakkal: „Legeltesd az én bárányaimat, legeltesd az én juhaimat“ sz. Pétert minden hivőknek kivétel nélkül, még magoknak az apostoloknak is főpásztorává rendeli, a mint ezen hivatalt már kínszenvedése előtt rábízta, midőn őt anyaszentegyházának alapkövévé tette (Máté 16,19.). Valamint ott ezen elsőbbség a többi apostolok fölött neki az ő fölvilágosúltabb hitének következtében adatott, úgy itt az ő nagyobb szereteténél fogva nyeri azt, melynek a hittel egyesűlve kell lenni, ha ez élő és valódi. Háromszor kérdeztetik Péter, mivel háromszor tagadta meg Krisztust; hogy a háromszori vallástétel által ama háromszori tagadást eltörölje, s egyszersmind megismerje, hogy Krisztusnak buzgó, erélyes és állandón hív szeretete kivántatik a pásztori hivatalra. Hogy Krisztus, midőn ezen főpásztori hivatalt Péterre ruházta, Péterben együtt a többi apostolokat is értette, úgy, hogy ő azoknak csak képviselője volt, s így nem is adatott neki elsőbbség fölöttük: ezt csak teljes önámitás és elfogúltság mellett lehet állítani; mert a szövegnek teljesen világos szavai Pétert az egész nyáj fölé rendelik, melyhez az apostolok is tartoztak, és a követelt nagyobb szeretet világosan magasabb rangra mutat, mely neki annak következtében adatott. Egyébiránt valamint az apostolok pásztori hivatala a püspökökben, mint az ő utódaikban folyvást él, úgy él a főpásztori hivatal is a romai püspökben, mint sz. Péter utódjában. E főpásztori hivatalról többet láss Máté 16,19.
Könnyebb járás végett, szokás volt az alsó öltönyt övvel felkötni. Erre czélozva, mondja Jézus: Ifjúságodban tetszésed szerint övezted föl magadat, és mentél, a hová akartál; öregségedben pedig kiterjeszted kezeidet (a kereszten), és más övez körűl téged (bilincsekkel), és vezetni fog, hová természeti hajlandóságod nem von (a halálra).
Ján 21,19
Sz. Péter Néró császár alatt Romában mult ki vértanú-halállal.
E szavakat mondván, Jézus előre ment, és Péter követte. Egyszersmind Jézusnak azt is értenie kellett, hogy Péter őt követni fogja a kereszthalálban, mivel ezt a 22. v. ellentétbe állítja János természetes halálával.
miután Jézust nehány lépésre követte.
Uram! ha veled kell mennem, s egykor a dicső kereszthalálban példádat követnem, mi fog történni e tanítványnyal, kit te különösen szeretsz? Ne jőjön ő velünk? s mi lesz az ő jövendő sorsa?
Jézus megrótta Péter kiváncsiságát. Én azt akarom, hogy János jelen állapotában, az erőszakos kereszthaláltól menten maradjon, míg természetes halállal kimúlik, s én eljövök, hogy őt mennybe magamhoz vegyem. Mi közöd hozzá? Csak te légy kész engem a kereszthalálig követni (Ágost. Béda, Tamás). Ezeket mondván, Jézus, úgy látszik, eltűnt. Az ő előrelépése csak jelképes cselekvény volt, hogy Pétert követésére fölhíja. A görög szerint: Ha akarom, hogy ő maradjon, míg eljövök stb.
Sz. János kortársai tehát azt hitték, hogy ő nem hal meg. A sz. atyák hagyománya szerint, sz. János igen élemedett kort ért, s az első század vége felé Efezusban csendes, szelíd halállal múlt ki.
Ha Krisztus szavait és tetteit egyenkint akarnók följegyezni, akkor a világ csaknem számtalan könyvekkel fogna betelni. E fellengző szólásmód hasonlít ahhoz, mely Ján. 12,19. olvasható.