JÉZUS KRISZTUS SZENT EVANGÉLIOMA MÁTÉ SZERINT.
Máté, ki Lévinek neveztetett (Máté 9,9. Márk 2,13. s követk. Luk. 5,27. s követk.), Alfeus fia (Márk 2,14.), egyik a tizenkét apostol közől (Máté 10,3.), mielőtt apostolságra hivatott, a Tiberiás-tengernél levő romai vámhivatalnál aladószedő volt. Nagy készséggel engedett az Úr hivásának, híven követte őt tanitásának ideje alatt, tanúja volt csodatételeinek és föltámadásának, s az ő mennybemenetele után, mielőtt apostoli útjára kelt, Zsidóországban hirdette az üdv igéjét. A zsidókat meg akarván győzni arról, hogy Jézus a megigért Messiás, irta azon evangéliomot, melyet az ő neve alatt ismerünk, sz. Ireneus szerint, azon időben, midőn sz. Péter és Pál apostolok Romában tanítottak, és egyházat alapítottak, Krisztus születés után 61–66-ik év között, még sz. Márk evangélioma előtt, ki Kr. u. 66. évben irt (lásd a bevez. Márkhoz). A legrégibb egyháztanítók összhangzó bizonysága szerint, ő zsidó, azaz, a Palesztinában akkor divatozott szír-kaldei nyelven irta evangéliomát. Ez megjelenése után kétségkivűl azonnal lefordíttatott görög nyelvre azon keresztények számára, kik a pogányságból tértek meg, mert ezek a zsidó nyelvet nem értették. Ezen fordítást vagy maga Máté tette, vagy valamely apostoli hiteles férfiú, mi abból tűnik ki, hogy a görög forditás mindjárt kezdetben nagy tekintélyre emelkedett, s még az eredeti héber szövegnek is eléje tétetett, mely lassankint feledékenységbe ment, és el is veszett. A mi sz. Máté apostol egyéb életkörülményeit illeti, a keresztény történetirók, Szokrates, Rufinus és egyebek irják, hogy ő Szerecsenországban, Indiában és Parthiában hirdette az evangéliomot, s vértanú-halállal végezte életét.
Mt 2,1
azaz: szent örömizenet Jézusról, a Messiásról, leírva Máté által. Krisztus (a héberben Massiah, Messiás) fölkentet jelent, ki onnan felől van erővel fölruházva (sz. Ágoston). Igy neveztettek a zsidó főpapok, királyok és próféták; de kitűnő értelemben, s később kizárólag egyedűl a megigért Szabadító (Zsolt. 2,2. Dániel 9,25.). Jézusról lásd a 21. v.
Mt 1,1
Móz. I. 12,3. 18,18. szerint, a Messiásnak Ábrahám utódjának kellett lennie, és Kir. II. 7,4. s követk. Izai. 11,1. s követk. Jerem. 23,5.6. szerint, egyszersmind Dávid ivadékának is.
Sz. Máté meg akarta a zsidóknak mutatni, hogy Jézus, ki közöttük mint Messiás megjelent, valósággal azon nemzetségből való, melyből a próféták szerint a Messiásnak származnia kellett (Ar. sz. János). Vesd össze: Luk. 3,23–38.
Júda hozatik föl többi testvérei fölött, mert az ő családjából kellett Jézusnak erednie. Lásd Móz. I. 49,10.
bűnös viszonyból.
Mt 1,5
oly asszonytól, ki Ráhábtól (Józ. 2,1.) származott vala. Hogy a nemzetségsorozatban néha több ízek kihagyatnak, az nem szokatlan (Calmet, Maldonat). Lásd Rut 4,22. 11-ik jegyz.
A külföldi nőtől, ki azonban az igaz Istent elismerte (Rut 1,16.)
Tulajdonképen Joram nemzé Okoziást (Kir. IV. 8,24.) ez Joást (Kir. IV. 11,2.), ez Amaziást (12,21.), és csakis ez Oziást (Krón. II. 26,1.). Máté, úgy látszik, a közép ízeket kihagyta, hogy a tizennégy íz ez osztályban ki legyen (Jerom. Hilár. Tamás). Oziás ama király volt, ki magának papi jogokba való beavatkozásokat engedett meg. Vesd össze: alább 17. v.
Joziás tulajdonképen nemzé Joakimot (Eliakimot), és ez Joakint vagyis Jekoniást. Lásd Krón. II. 36,4.8. 4-ik jegyz.
Mt 1,12
Tulajdonképen a babiloni fogságba történt átköltözés után és az alatt. Lásd Krón. I. 3,17. Jerem. 22,30. 34-ik jegyz.
Tulajdonképen Fadaiást, ez pedig Zorobabelt. Lásd Krón. I. 3,18. 4-ik jegyz.
Lásd Krón. I. 3,19. 5-ik jegyz. és 1. r. 2-ik jegyz. József tovább következő őseinek neveit (16. v.) az ó szövetségi sz. irás többé nem említi. Krón. I. 3,21. van csupán szó Hananiásnak, Zorobabel második fiának (nem pedig az elsőnek, ki, úgy látszik, szinte Abiud névvel bírt) nemzetségéről. Annyi bizonyos, hogy sz. Máténak e nemzetséglajstromot jól kellett tudnia, ha magát a zsidók szemrehányásainak kitenni nem akarta.
Sz. Máté nem irja itt, mint az előbbi ízekben: József pedig nemzé Jézust; hanem Józsefet csupán megnevezi, mint Mária férjét, mivel Jézus nem Józseftől, hanem a Szentlélek által, természetfölötti módon, Máriától fogantatott, mint ezt sz. Lukács részletesebben elbeszéli 1,31–35. – Igen, de ha Jézus nem volt József fia, akkor az előadott névjegyzék hogyan lehet Jézus nemzetséglajstroma, s ő hogyan neveztethetik Dávid és Ábrahám fiának? – A zsidóknál az elsőszülött fiúk törvényszerinti, s nem valóságos atyjok nevét viselték, ha a törvényszerinti atyának helye volt. Igy ha valaki elhunyt testvérének feleségét vette nőűl, az e házasságból született első fiú az elhúnyt testvérnek, mint törvényszerinti atyának nevét viselte, s egyszersmind az elsőszülöttség minden jogaiba belépett (Móz. V. 25,5.6. 7-ik jegyz.). Hasonló módon öröklötte Jézus az ő törvényszerinti (fogadott) atyja nevét és az elsőszülöttség egyéb jogait. Ő neki tehát a zsidóktól Dávid és Ábrahám fiáúl kellett tekintetnie. De ha tovább ellenvettetnék, hogy Jézus ennélfogva sem volt Dávid valóságos fia test szerint… ez ellenvetés teljesen eloszlattatik a szűzanya nemzetsége által. Mivel Mária Luk. 2,4.5. szerint, örökösödő leány volt, azaz olyan, ki testvérek nemlétében atyja örökségébe lépett, az ily leányok pedig saját nemzetségök- és családjokbeli férfiúhoz köteleztettek nőűl menni (Móz. IV. 36,6. 3-ik jegyz.): ebből következik, hogy Mária Dávid nemzetségéből és családjából való volt, mivel a Dávid nemzetségéből származott Józsefhez ment férjhez. Ezt Lukács 3. r. bővebben megmutatja, hol a sz. szűz nemzetséglajstromát előadja. Jézusról lásd alább 21. v. Krisztusról az 1. v.
A háromszor tizennégy, a hatszor hét szám itt szent szám gyanánt vétetik, valószinűleg azt akarván jelenteni, hogy e két ezredéves nemzetség ízei fölött különösen őrködött az isteni Gondviselés. Ha a háromszor tizennégyet ki akarjuk számítani, a harmadik tizennégyet (mivel a két elsőnél nincs nehézség) Szalátiellel kell kezdeni, úgy hogy József, Mária és Jézus lesz az utolsó három íz. Ezeket lehet is atyákúl tekinteni, a mennyiben József Jézusnak törvényszerinti atyja volt, Mária Jézusnak természetes atyját helyettesítette, mivel belőle vőn testet, és Jézus az új szellemi nemzedék törzsatyja lett. E nemzetséglajstromban mindennemű emberek fordúlnak elé: királyok, fejedelmek, patriarkák, nemesek, nemtelenek, gazdagok, szegények, próféták, papok, zsidók, pogányok, férfiak, asszonyok, – annak prófétai jelentéseűl, hogy Krisztusban osztályrésze van mindenkinek, – a ki benne igazán hiszen.
Mt 1,18
Az eljegyzés és menyekző között mintegy tíz-tizenkét hónap folyt el a zsidóknál.
Luk. 1,35. szerint: Isten erejétől, mi ugyanegy; mert a természetben itt természetfölött működő Istenség a Szentlélek. Lásd Móz. I. 1,2. Zsolt. 103,30. Zsolt. 32,6.
Mt 1,19
becsületes; tehát mindenek előtt szeretetteljes, gonosz gyanakodás nélkül (Ar. sz. János).
Az eljegyzés a zsidóknál egyenlőnek tekintetett a véghezvitt házassággal, és a mástól teherbe ejtett menyasszony mint házasságtörő büntettetett. Az ily ara válólevelet nyert, és megköveztetett (Móz. V. 22,23–27.). Ettől akarta József Máriát megmenteni, s azért szándékozott titokban az eljegyzést fölbontani.
Mt 1,20
Az álmok jól megvizsgálandók (Sirákf. 34,7.) melyek Istentől adatnak, azokat nem kell megvetni (Jób 33,15.). A csendes, szerény, szűz Mária hallgat alázatosan, és bízik, hogy Isten az ő ártatlanságát napfényre fogja hozni; mert az Úr angyala védi övéit (Zsolt. 33,8.).
Mária tehát még nem lakott Józsefnél. Ezt bizonyítja a 18. 24. v. is.
Jézus (héberül: Jesuah) Üdvőzítőt, szabadítót jelent.
Ar. sz. János és a legtöbb görög egyházatyák szerint, a 22. 23. v. folytatása az angyal beszédének. A többi atyák s az értelmezők legtöbbjei az evangélista jegyzéseűl tartják. A következő jövendölés azért adatott, mivel az eseménynek, melyet az tartalmaz, meg kellett történnie; és az esemény be is következett minden körülményeivel együtt, hogy a jövendölés igazvoltát teljesen megerősítse; mi e szavakban van kifejezve: hogy beteljesedjék. A jövendölés és a bekövetkezett esemény nem véletlenűl vonatkozik egymásra, hanem szükségkép összefüggésben vagyon.
Lásd e jövendölésről Izai. 7,14. s a jegyzeteket. Valaminek neve, lényegének kifejezése. A név „Velünk az Isten!“ tehát Krisztus isten-emberi természetét fejezi ki.
Hogy József azután megismerte volna, azzal nem mondatik, és e szavakból nem is lehet következtetni. Máté ez által még inkább meg akarja erősíteni, hogy a mi benne fogantatott, a Szentlélektől vagyon. Vesd össze: 18. 20. v. Hasonló módon a „mig, miglen, mignem“ szócska más helyeken is a folytonosról gyakran használtatik. A holló (Móz. I. 8,7.), melyről mondatik, hogy nem tért vissza, mignem a föld meg nem száradt, azután sem jött vissza a bárkába, épen azért, mivel a föld már megszáradt. Mikol (Kir. II. 6,23.), ki nem szült, mignem meghalt, halála után sem szült (Jerom. Ágost.). – Hogy Mária Józseffel örök szűzeségben élt, az apostoli hagyomány bizonyítja, és Máriáról kitűnik saját szavaiból is Luk. 1,34. férfiat nem ismerek… melyek világosan kifejezik föltételét, hogy szűzeségben akart maradni. – És mégis fia, Jézus, itt elsőszülöttnek neveztetik, és Máté 13,55. Márk 6,3. Krisztus testvéreiűl Jakab, János, Simon, Júdás említtetnek? De elsőszülöttnek neveztetik az egyetlen egyszülött is, mint Makir, Manasszesnek egyszülött fia (Józ. 17,1. 1-ső jegyz.). A nevezett testvérek nagybátyjai, unokatestvérei voltak Jézusnak, kik héber szólásmód szerint, testvéreknek neveztetnek (Móz. I. 11,27. 13,8.). Krisztus igazi testvérei az ő hivei, kik között ő valósággal elsőszülött (Rom. 8,29. Kolossz. 1,15.18.). Erre vonatkozólag mondja ar. sz. János: Miért ajánlotta volna a keresztfán szent anyját az ő szeretett tanítványának, Jánosnak, ha anyjának lettek volna még gyermekei, kik neki gondját viselendették?
Mt 2,1
Egy másik Betlehem Galileában volt. Józ. 19,15. Születésének részletes körülményeit lásd Luk. 2,1–7.
Mt 2,1
az úgynevezett Nagy Heródes, az idumeus, ki a romaiaktól nyerte uralmát a zsidók fölött, és első volt Zsidóországban nem-zsidó király. Lásd Makkab. II. könyve végét.
A bölcsek, mágusok, oly tudósok voltak, kik különösen a titkos tudományokkal és csillagászattal foglalkoztak. A sz. atyák a tartományra nézve, a honnan jöttek, nem egyeznek meg egészen. Átalában az Eufrat közelében eső tájakat, Arábiát, Persiát stb. gondolják. Miután Balaám e vidékeken tartózkodott, a Jákob csillagáról, a Messiásról szóló jövendölés (Móz. IV. 24,17.) ébreszthette ott azon hitet, hogy a Messiás megjelenését a zsidók között az égen egy csillag fogja hirdetni. Annyi bizonyos, hogy egy nagy világkirály megjelenése akkor keleten igen elterjedett vélemény volt. Egy régi hagyomány szerint, e bölcsek királyok voltak, mi az őskorhoz igen illik, minthogy ott a fejedelmek, különösen a pásztortörzsek fejedelmei egyszersmind bölcsek és papok is voltak.
Isten a bölcseknek, kik a balaámi jövendölés szerint (lásd előbbi jegyz.), várták a csillagot, mint az Üdvözítő jelét, csakugyan tüntetett föl egy csillagot, s bensőleg kegyelme által őket arra indította, hogy a csillagot kövessék. Mert, úgymond sz. Bernárd, a ki őket oda vezérlette, az őket el is indította; a ki őket külsőképen csillag által elindította, az bensőleg lelköket tanította.
Heródes, mivel félt, hogy elveszti trónját (lásd az utolsó jegyz. a Makkab. II. k.); Jerusalem lakosai, mivel zavargásoktól tartottak.
Mt 2,4
a főpapot, és a 24 papiosztály főnökeit (vesd össze: Krón. I. 24,3–20. Krón. II. 36,14.-el), kik szintén a főpapi czimet viselték. De voltak lelépett főpapok is.
a törvénytudók, kik a nép pörös ügyeit intézték, s törvényes kérdésekben határoztak. Ezek az utolsó időben emberi igéjökkel léptek föl a próféták helyett, kiknek isteni igéje már régen nem hallatott. Lásd az utolsó jegyz. az ó szövetségben.
E jövendölést Mikeás próféta tette, nem ugyan azon szavakkal, mint itt a papok mondják, de azon értelemben. Lásd a jegyz. Mik. 5,2. verséhez.
Heródes a csillag megjelenésének ideje szerint akará meghatározni az ujdon született király életkorát. Ha a csillag a bölcsek elutazása előtt kevéssel tűnt föl, Heródes biztos lehetett, hogy az új király a megöletendők között lesz, ha nem csupán az egy éves, hanem a két éves fiúcskákat is megöleti.
Mily gonosz képmutató! ki szavakkal hizeleg, szándéka pedig az, hogy Krisztust megölje.
Mt 2,10
korán reggel, közeledvén Betlehemhez.
Boldog, a kinek vezérlője az Isten; ha kemény utakon jár is, de czélját elérve, örvendezhet.
Mt 2,11
A sz. atyák tanítják, hogy a bölcsek Istentől bensőleg lévén tanítva (vesd össze: 12. v.), imádták a kisdedben az Istent. Erre mutatnak ajándékaik is. Nézd meg, úgymond sz. Fulgentius, mit ajándékoztak, és tudod, mit hittek. – Vajjon meghajol-e a mi bölcseségünk is az isteni kereszténység előtt, és nem ütközik-e meg annak látszólagos csekélységén, szegénységén és gyermekdedségén?
Ezek az ajándékok, melyeket királyoknak és a templomban Istennek mutattak be, Istennek a tiszta érzület, a dicséret s a bűnös hajlamok sanyargatása jelképeűl. Az adományok által tehát megdicsőítteték a kisded, ki e szerint először jelent meg mint király és Isten. Az ennek emlékére rendelt ünnep méltán neveztetik tehát az Úr megjelenése (Epiphania) ünnepének.
Azon helyről, hol Jézus Józseffel és Máriával tartózkodott, semmi bizonyost nem tudunk.
Lásd Ozeás 11,1. s a jegyz.
Lásd a 7. v. Ez öldöklés a nép között közhirré vált (Ap.cs. 4,27.). A világi történelem hallgat arról, mint mely ezen zsarnok kisebb kegyetlenkedései közé tartozott.
Mt 2,18
t. i. a magasban. Magasb helyeken siránkoztak, hogy így a siralom annál inkább elterjedjen.
Mt 2,18
Rákel, az egyiptomi József anyja, az izraeli nép jelesebb részének ősanyja, itt ezen nép helyett vétetik.
Lásd e jövendölés teljesedésének módját és körülményeit Jerem. 31,15. 21-ik jegyz.
Heródes halála után, az ő végakaratja és Augustus, romai császár rendelése szerint, Palesztina Heródes három fia között lőn felosztva. Arkelaus nyeré Judeát, Szamariát és Idumeát, népfejedelem czimmel, mert a nép legnagyobb része fölött uralkodott; Heródes Antipas Galileát és Pereát nyeré; Filep Bataneát, Trakonitist és Auranitist, tetrarka (azaz, negyedes fejedelem, a nép negyed és átalán kisebb részének fejedelme) czim alatt. Arkelaus kegyetlen volt, mint atyja. Ő csak kilencz évig uralkodott, melyek eltelte után Augustus őt Viennába, Galliába számüzé, és Judeát romai tartománynyá tevé. – Légy óvatos dolgaidban, mint József.
azaz, csekély, alacsony, megvetett lesz; mert a dolog neve jelenti annak lényegét. A Galileusok mindnyájan igen megvetettek voltak a zsidók előtt, mert közöttük igen sok tisztátalan pogány lakott. A názáretiek, Názáret (tulajdonképen Nazar vagy Nazara) lakosai, nemcsak mint galileabeliek, hanem még azért is igen kevésre becsültettek, mert városuk egészen új eredetű volt, s az ó szövetségben nem is említtetik. Vesd össze: Ján. 1,46. A próféták nem nevezik ugyan a Messiást szószerint názáretinek, hanem úgy jellemzik őt, mint alacsonyt, megvetettet. Izai. 11,1.53. Zakar. 3,8. 9,19. Sz. Máté ezen igéi tehát, mint sz. Jeromos megjegyzi, a próféták jövendölésének inkább értelmére, mint szavaira vonatkoznak.
Mt 3,1
Ez időtájban. A fönebbi szavak nincsenek összefüggésben az előbbi részszel; mert Jézus ifjúkorának és magányos életének egész történetét elhagyja Máté, valamint nagy részben a többi evangélisták is. Ők nem akartak a mi kiváncsiságunk szolgálatára lenni. Luk. 3,1. szerint, a mi következik, Tiberius császár 15-ik évében történt, a mi bevett időszámitásunk szerint, Jézus életének 28-ik esztendejében. Vesd össze Máté 3,1–12.-hez Márk 1,2–8. Luk. 3,1–18.
a vadon s kevéssé lakott tájon, Jerikó és Jordán között. Jánosnak tehát, mint az ó szövetség utolsó prófétájának, s az Üdvözítő közvetlen előkövetének rendeltetése volt, mindazt megtenni, mit a mózesi törvény tehetett s tennie kellett, – hogy az embereket a bűnre figyelmeztesse (Rom. 3,20.), erényre és bűnbánatra serkentse, jócselekedetekre kötelezze, és az Üdvözítőre rámutasson.
Mennyeknek országa alatt a sz. evangélisták majd a dicső lelkek országát értik az égben, majd Istennek földi országát, melyet az Üdvözítő alapított, hogy az embereket erényre és boldogságra vezérelje; majd a Megváltó törvényeihez alkalmazkodó belső érzületet (Luk. 17,21. Vesd össze: Rom. 14,17.). Itt egyenesen Krisztus földi országa, az anyaszentegyház értetik.
Mt 3,3
sz. Máté megjegyzése.
Mt 3,3
Lásd Izai. 40,3. s követk. és a jegyzeteket.
Mt 3,3
János a pusztában kiáltónak szava. Ő serkenti föl kiáltása által a bűn álmában szendergő s pusztaságban fetrengő világot. Ő nem azon isteni ige, mely az embereket Isten fiaivá átváltoztatja, hanem csak serkentő szózat.
elegyengetvén a hegyeket (a kevélység minden dagályát), betöltvén a völgyeket (az ál-alázatosság levetése által); átalában az üdv minden akadályainak elháritása által, a gonosz szokások, hajlamok stb. megszűntetése által.
Mt 3,4
durva teveszőrből készítve. Ez volt a legszegényebb és azért prófétai öltözet (Kir. IV. 1,8. Zsid. 11,37.).
A keleti nagy sáskákból és a vad méhek mézéből áll keleten a legszegényebbek eledele. – Nézd az útkészítőt! Megtagad minden puhaságot és testi érzékiséget.
Sokan tolonganak Isten országa felé, de kevesen komolyan, és legkevesebben állandó kitartással.
Mt 3,6
Ezen keresztség értékét János maga határozza meg a 11. versben.
mint ez már az ó szövetségben parancsolva volt. Lásd Móz. III. 5,5. 6-ik jegyz. Móz. IV. 5,7. – Az elismerést mindig a megvallás fejezi ki, mint a gondolatot a szó.
Mt 3,7
A farizeusok, a zsidók egyik felekezete (lásd az utolsó jegyz. a Makkab. II. k.), különösen sokat tartottak hagyományaikra és a külső istenitiszteletre, nem sokat törődve a törvények szellemével; a szadduceusok a zsidó szabadelvűek egy nemét tették, kik a zsidó vallás legtöbb tanítmányát elvetették. Mind a ketten azt reménylették, hogy a dolgoknak imént hirdetett új rende az ő tanaikat fogja megerősíteni. Mikor észrevették, hogy csalódtak, többé nem mentek keresztségre. Lásd Luk. 7,29.30. Máté 21,26.
Mt 3,7
Gonosz, ördögi (Móz. I. 3. r. Jel. 12,9.) szülők gyermekei (Jerom. Gerg.). Vesd össze: Máté 12,34. 23,33. Ján. 8,44. A kifejezés keménynek látszik, de a beszéd igaz.
azon esetre, ha megmaradtok gonosz érzületetekben. A jövendő harag az Isten itélete.
Tegyétek a törvény cselekedeteit. Lásd Luk. 3,11. s követk.
Mt 3,9
Ne építsetek külső előnyökre, Ábrahámtól való származástokra.
emberekké, Ábrahám szellemi gyermekeivé képezni. Lásd Rom. 9,7. Gal. 3,7.
Az Isten már kész tőletek az Isten országát itt és ott megvonni, és titeket pokolra (Máté 25,41.46. Jel. 20. r.) adni. Vesd össze: Luk. 13,7.
Mt 3,11
nem vagyok méltó, neki a legcsekélyebb szolgálatot tenni. A saru, talpbőr volt, szíjakkal a lábhoz kötve; ezeket megkötni, feloldani, s bemenetkor a házba bevinni, a rabszolgák dolga volt.
János keresztelése csak a bűnbánat erényére felavató, jelképes szertartás volt; s onnanfelől nem lévén megszentelő ereje, a bűnöket nem vehette el. Krisztus keresztsége onnanfelől a kegyelem Lelkével van egybekapcsolva, s önmagában újrateremtő erővel működik, a mennyiben a lelket megtisztítja, megszenteli és isteni szeretetre gyúlasztja (Jerom.).
Mt 3,12
A jókat a roszaktól elkülönzi; mint a szórólapáttal fölvetett szem a tiszta földre esik, a polyvát pedig a szél elviszi.
A jók fölvétetnek az Úr hajlékaiba, a gonoszok pedig tűzre vettetnek, mely soha el nem alszik. Vesd össze: Márk 9,43.45. Máté 25,46.
Vesd össze: Márk 1,9–11. Luk. 3,21–23. Ján. 1,32–34. Jézus alávetette magát az egész törvénynek (Gal. 4,4.), míglen halála által a keresztfán az előkészületi állapotot megszűntette, s az embereknek szerzett kegyelem által az ó frigy jelképeit és szertartásait fölöslegesekké tette; épen azért akarta Jánosnak Istentől rendelt keresztségét is fölvenni (Jerom.). Ennyiben egyszersmind a bűnösök közé akart állani, mivel a bűnösöket helyettesítette, s a büntetést érettök szenvedte (Hilár).
Az igazság itt az isteni rendelés helyett van, mint Móz. V. 4,5. 27,10.
Jézus.
Azonnal a keresztelés után láták Jézus, János (Ján. 1,32.) és hihetőleg a jelenlevők közől többen is az itt eléadott jelenetet, és hallották az égi szózatot. Ez isteni bizonyság volt, melyet a Szentlélek és a mennyei Atya az Isten Fiának e földön az ő igazolására tettek; ez bizonysága volt az ő mennyei küldetésének (Luk. 4,18.21.). Egyszersmind ez azon Lélek és tűz általi keresztség volt, mely itt a második emberiség első emberén láthatólag véghezvitetett, mint az az ő társain, a benne újraszületetteken, láthatlanúl végbemegyen; mert habár ezekre a Szentlélek az ő kegyelmének egész, végtelen teljességét nem árasztja ki, és az Atya nem mondja ki fölöttük azon tetszését, mely csak az ő, s hozzája egészen hasonló Fiát illeti: mindazáltal az újraszületettek a Szentlélek kegyelme által megszenteltetnek, s ez által a mennyei Atya tetszését megnyerik. – A Szentlélek galamb képében, mint a tisztaság és szelidség jelvényében jelent meg (ar. sz. Ján.).
Mt 4,1
Amaz iszonyú Quarantania pusztába, Jeriko és Jerusalem között, mint a hagyomány tartja.
Mt 4,1
a Szentlélektől, kinek teljessége közvetlen előbb áradt rája a keresztségben (Luk. 4,1.).
hogy a csendben és magányban böjtölés és imádság által magát jövendő hivatásához előkészítse, megerősítse, és hogy a sátán kisérteteit megállja. A dolog természetéhez egészen illőleg következik e részben az isteni hivatás után Krisztus győzedelme a sátán kisértése fölött. Valamint az első ember a sátántól megkisértetett, úgy Jézus, az új emberiség első embere is megkisértetni engedé magát a sátántól, hogy nekünk példát adjon, mint győzhetjük le a sátáni incselkedéseket a kegyelem, imádság és az Isten igéje által (Ar. sz. János, Hilár).
Mt 4,2
Ennyi ideig böjtölt Mózes (Móz. V. 9,9.18.), Illés (Kir. III. 19,8.); negyven évig tartózkodott Izrael, mint a bűnös emberiség képviselője, a pusztában (Zsolt. 94,10.). Jézus ez idő alatt mitsem evett Luk. 4,2. szerint. Többen a szentek közől később is huzamosan megtartóztatták magokat minden eledeltől.
A természetfölötti eltelés az elmélkedéssel és imádsággal, egy ideig, az említett negyven napig, az étel természetes vágyát egészen lecsendesítette, míg azok lefolytával Isten akaratjából az ismét megjött. A szentek élete erre nézve csodálandó bizonyítékokat szolgáltat.
Mt 4,3
Hogy ezt a sátán tudta, már csak azért sem lehet feltünő, mert ker. János Jézus isteni méltóságáról nyilvánosan (Ján. 1,34.) tett bizonyságot. De mivel Jézus mindenben oly igénytelennek és alázatosnak mutatkozott, lehettek kétségei. Ezek eloszlatása végett akará Jézust megvizsgálni s egyszersmind megkisérteni (Ambr.).
Fordítsd a te isteni erődet most arra, hogy éhségedet kenyér által lecsillapítsd, átalában, tulajdon szükségleteid kielégitésére. Jézus önmegtagadó szeretettel egész életén át csak Istennek és az embereknek szolgált. Hihetőleg böjtölése alatt mennyei Atyjának ez áldozatot ismételve fölajánlotta; azért igyekezett őt a sátán önzésre csábítani.
Mt 4,4
Az Üdvözítő minden kisértést az Isten igéjével utasít vissza. – Tégy hasonlóképen (vesd össze: Efez. 6,17.).
Lásd Móz. V. 8,3. Az ember nemcsak közönséges táplálékkal él, hanem az Isten igéjével is, mi által minden lett és fentartatik (Zsolt. 32,6.). Ezen Ige más dolgokat is, p. o. az izraelitáknál a mannát, s így imádságot és elmélkedést is rendelhet táplálékúl (Hilár). Voltak szentek, kik csupán az Oltáriszentség vétele által éltek évekig. – Minden az Isten áldásától függ; Isten nincs kötve eszközökhöz.
A levegőn át, s a templomépület egyik födelére vivé (Jerom. Ger. Tamás és mások). Közönségesen amaz oszlopos tornácz födelét értik, melynél a templomhegy völgye legmélyebb volt. Hogy a Megváltó ezt magán végbevitetni engedé, nem lehet feltünő, miután a sátán eszközei által még keresztre is hagyá magát feszíttetni. A levegőn át való vitel által a sátán arra vélte talán bírhatni Jézust, hogy, mint utóbb kivánta, a templomtetőről lebocsátkozzék.
Lásd Zsolt. 90,11. A sátán először testi kivánság által kisértett, utóbb kevélység (vakmerőség) által.
Lásd Móz. V. 6,16.
E világ fejedelme (Ján. 12,31. 14,30. 16,11.) elvivé őt a templomtetőről egy magas hegyre, megmutatá neki a világ négy része felé terjedő tartományokat, leirta azok dicső voltát, és hozzá tevé: Ezt neki adja mind, ha imádja őt. Ez a sátán utolsó akaratja, hogy magát Isten helyébe állítsa. Utolsó kisértete legingerlőbb, legveszélyesebb volt, a bírvágy – a szemek kivánsága.
Lásd Móz. V. 6,13.
elhozák neki azt, mire az ő szent emberiségének szüksége volt, és imádák őt. A ki a sátánt legyőzi, angyalok társasága és vigasztalása által jutalmaztatik meg.
Mt 4,12
Lásd alább a 14. r.
hogy hasonló sorsra ne jusson. Az ő órája még nem jött el.
Mt 4,13
mely Genezaret tavánál, a galileai tengernél volt.
Zabulon és Neftali nemzetségrészei a nevezett tenger mellett voltak, amazé délre, ezé éjszakra.
Lásd Izai. 9,1.2. és a jegyzeteket.
Mt 4,15
Némelyek ezen út alatt épen ama Zabulont és Neftalit értik; mások a tengernek keleti partját.
Galilea, melyben sok pogány lakott a zsidók között.
E kifejezések „sötétség, halálárnyék“ képei a pogányok között lakó galileabaliek tudatlanságának.
Lásd Máté 3,2. Jézus az ő tanítását előhirnökének prédikálásához csatolja, és föllép, miután amaz lelépett, mint a nap a hajnali fény után. – Bűnbánat és hit a szövege minden prédikácziónak.
Simon, Jónás fia volt, Betszaidából, a nevezett tenger mellől. A Péter nevet már előbb nyeré Judeában, midőn őt Jézus először meglátta. Lásd Ján. 1. r. 44-ik jegyz.
kik az embereket a világ romlottságából kivonják, és a mennyországnak megnyerik. Vesd össze: Jerem. 16,16. Ezekiel 47,10. – A tanítónak isteni hivatással kell bírnia.
A ki Krisztusnak a tanítói hivatalban vagy különben szolgálni akar, annak érzékisége megtagadása által a világot el kell hagyni.
Ez a Jakab idősbnek neveztetik, különböztetésűl ama Jakab apostoltól, ki Alfeus fia volt.
Mt 4,22
A görög szerint: a hajót.
A természeti kötelességek felbonthatlanok, de a kegyelem hivásának engedniök kell (Hilár). Az Úr tudatlan halászokat választott apostolaiúl, hogy a hit elterjedése ne a tudománynak és ékesszólásnak tulajdoníttassék (Jerom.).
Mt 4,23
ima- és gyülekezet-házaikban.
Mt 4,23
az örömizenetet a jövendő országról. Lásd Máté 3,2.
Minden rosz a bűntől jő; ki a bűnt elveszi, a testet is meggyógyítja.
Mt 4,24
az ördögtől megszállottakat; ezektől különbözők azok, kik az ördögtől csak ösztönöztetnek. Az ördögtől megszállottak nem csupán betegek (nehézkórosak, lépkórosak, búkórosak), mint alább 8,31.32. a sertésekkel való történet tanítja; mert a puszta betegség nem könyörög, hogy a sertésekbe mehessen; s még kevésbbé teheti meg egy beteg rásztkórsága, hogy egy sertés nyáj a tengerbe rohanjon. Az ördög (a sark után incselkedő, ki az Úrnak és az ő községének álnokúl kárt teszen Móz. I. 3,15.), miután az Isten Fiának megjelenéséről bizonyos volt, föllépett minden erejével, hogy országát e földön, melyet a bűn által alapított, föntarthassa. Innen annyi sok ördöngös Jézus idejében, és a zsidók ördögi dühössége az Üdvözítő ellen. Ő azon volt, hogy Krisztust megsemmisítse, s még folyvást arra tör most is, hogy országát földúlja; de czélját nem éri el, és az ő gonoszsága saját romlására üt ki.
Mt 4,24
a nehézkórban szenvedőket.
a köszvény vagy szélhüdés által részben vagy egészen elnyomorodtakat.
Keletre a galileai tengertől volt egy, tíz városból álló kerület, melyben legnagyobb részt pogányok laktak.
Mt 5,1
Vesd össze: Luk. 6,17–49. Lukács szerint, a Megváltó lejött a hegyről. Mind a kettőt meg lehet egyeztetni, ha fölveszszük, hogy Jézus, miután a hegyen imádkozott, lejött, hogy a hegy alján egybegyűlt népnek prédikáljon; azután pedig, miután a népsereg mindinkább növekedett, fölment az emeltebb helyre, hogy onnan a népnek érthetőbben szólhasson. Ezen hegy mai napig is mutattatik Genezaret közelében, és a nyolcz boldogság hegyének neveztetik.
választott apostolai. Ők mellette voltak kitüntetésűl, és hogy a néptolongást is gátolják.
A következő beszéd nem mindjárt Krisztus tanitói hivatalának kezdetén, hanem későbben tartatott; sz. Máté azért adja itt elő, hogy olvasóinak, a zsidóknak, azonnal megmutassa, mit várjanak az új törvénytől, és miben különbözik az az ótól. Az egész beszéd egy nagy ajtó gyanánt tekinthető, melyen át a sz. evangélista az evangéliom tulajdon szellemébe bevezet.
Boldogok (itt és ott) azok, kiknek szivök e világ javaihoz nem ragaszkodik, kik azok hiányát békével tűrik, s ama javak birtoka mellett, a mennyország után úgy törekszenek, mintha azokat nem is bírnák (Kor. I. 7,29.30.); ezek a keresztény érzület mennyországát magokban hordozzák, s túl a síron megnyerik a mennyországot (lásd Máté 3,2.). Ezeknek ellentétei, kik nem úgy éreznek, ama gazdagok, kikre az Úr jajt mond Luk. 6,24. (Jerom. Bazil. Bernárd). A földi jó magában foglalja mindazt, mik a földön vagyunk, a mit bírunk és tehetünk. Azért, a ki ezekben érzésére nézve szegény, alázatosnak is mondathatik. Azért értik többen a sz. atyák közől (Hilár, Ágost. Ar. sz. János, Ambrus stb.) a lelki szegények alatt az alázatosokat. A világ azt mondja: Mily boldogok a gazdagok, kik pénzzel és mindennemű jóval bírnak!
Mt 5,4
kik nem haragusznak, nem veszekesznek, nem versengenek, hanem inkább tűrnek és hallgatnak (Ágost. Tamás). A világ azt mondja: Mily boldogok, a kik mindenen áttörhetnek, és mindenben erőt nyernek!
mindenütt békében és nyugodtan élnek (Ar. sz. Ján.); egyszersmind: ezek fogják bírni a jövendő örökséget (Ágost.). A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.
Mt 5,5
a kik szomorkodnak e világon saját és mások inségén, a bűnökön, fájdalmakon stb.
már itt az evangéliom vigasztalása által, mint szent szomorkodók az Istenhez tartoznak; a síron túl az örök jutalom által. A világ azt mondja: Mily boldogok, a kik mindig vigadnak és nevethetnek!
Kik forró vágygyal égnek az erényért és istenességért (Jerom.). Luk. 6,21. szerint, értelme ez is lehet: Boldogok, a kik igaz érzülettel éheznek és szomjúhoznak, vagy mivel az ételtől magok megtartózkodnak, vagy mivel abban hiányt szenvednek; ezek más módon itt és a síron túl megelégíttetnek. A világ azt mondja: Mily boldogok, a kiknek vágyai ez élet javaira nézve mindig teljesednek, a kik mindig el vannak telve!
kik részvéttel vannak embertársaik iránt, és tettleg is segélyt nyujtanak, a mint telik tőlök.
Mt 5,8
kik tiszta, bűntől ment, a földiekhez való minden ragaszkodástól megtisztúlt, angyali szivet bírnak (Jerom. nisz. Gerg. Ágost.).
mert csak az egészen tiszta lélek láthatja az Istent. Itt a földön is az Istent, az ő igazságát csak azon mértékben láthatjuk, a mennyiben tiszta szivűek vagyunk.
Mt 5,9
kik békeségben vannak önmagokkal és embertársaikkal. Béke van bennünk, ha amaz igazi rend, melyet a bűn földúlt, ismét helyre van állítva, ha a test a léleknek, és a lélek Istennek engedelmeskedik (Ágost.). Ez a tökéletesség, a bevégzettség állapotja, és azért jutalmaztatik már itt a békeség isteni érzésével, az örök boldogság előízével (Ján. 14,27.).
azaz: mert ők Isten fiai, (annak hivatni, annyi, mint azzá lenni; mert a név a dolog lényegét fejezi ki). Isten fiaivá lesznek, Istennel ismét az eredeti viszonyba léptek vissza, a mennyiben önmagokban rendezettek, tökéletesek lettek (lásd az előbbi jegyz.); ők hasonlókká lettek Krisztushoz, a béke férfiához, ki a békét bírja és adja, ki helyreállítója minden rendnek (Efez. 2,4. s követk.); ők tehát fiai és örökösei is az Istennek.
ha mindjárt halálig üldöztetnek is az én tanításomért. A nyolcz boldogság összevéve képezi a három lépcsőt az Istenhez; ezek: a megtisztúlás (alázatosság, szelídség, bűnbánat által 3. 4. 5. v.), a megszentűlés (a minden erény elnyerésére törekvő buzgó vágy által, különösen pedig a szeretet által 6. 7. v.), az Istennel való egyesűlés (a tökéletes szívtisztaság, békeség és Istenért való szenvedés által 8. 9. 10. v.). Szépen mondja erről sz. Ágoston: Mi által szerezzük meg az Isten országát? Szegénység által az uralmat, fájdalom által az örömet, fáradság által a nyugalmat, alázat által a dicsőséget, halál által az életet. – A boldogságról szóló tanítás után, mely kevés szóval a keresztény tanítás szellemét tartalmazza, következik egyenesen az apostoloknak szóló oktatás 11–17. v.
Lásd Máté 21,35.
Nektek, a sóhoz hasonlólag, rendeltetéstek, az embereket a földön a rothadástól, az erkölcsi romlástól, a belső feloszlástól (lásd 13-ik jegyz.) megóvni, és Isten előtt kellemesekké, kedvesekké tenni. Ne gátoljon ebben titeket az üldözés. De ha erre nincs erőtök, vagy magatok is sótalanok, földies érzületűek lesztek, hogyan használjanak erre titeket? El fognak vetni, mint valami haszontalan dolgot.
Mt 5,14
rendeltetéstek, a világot tanítástok által megvilágosítani, oktatni.
Lépjetek tehát bátran elő, nem félve az üldözésektől.
mert ott elalszik az. Tehát ne féljetek; mert a félelem eloltja világtokat.
Annál kevésbbé kell pedig félnetek a bátor föllépéstől, minthogy én nem jöttem a mózesi vallástörvényt megszűntetni, hanem azt tökéletessé tenni, s bizonyos fensőbb módon visszaadni. A sz. atyák szerint, Jézus teljesítette a törvényt, a mennyiben, legtökéletesebb értelemben mindent megtett, mit az erkölcsi törvény parancsolt, és tanítványait is erre kötelezte; azután a mennyiben az erkölcsi törvényt, mint a következőkből kitűnik, annak szelleme szerint fölfogni tanította; végre a mennyiben a szertartási törvényt nem csak követte, hanem fensőbb módon lélekben és igazságban vissza is adta.
Biztosítalak titeket, hogy a törvény legkisebb részecskéje sem marad teljesítetlen (a 21-ik jegyz. értelmében) mindaz ideig, míg a világ elmúlik, mintegy elenyészik, s a mennyországba feloszlik (vesd össze: Máté 13,39. Péter II. 3,7. Jel. 21,1.).
Mt 5,19
azaz: legkisebb lesz.
Mt 5,19
Legcsekélyebb, azaz semmi parancsnak sem tartották a farizeusok azt, mely az emberek gondolatait és kivánságait korlátozza (Móz. II. 20,17. lásd a következőt is), és elégnek tartották a törvény betűjét teljesíteni, hátravetve annak szellemét. Ellenben Jézus, kinek új religioja a sziv átváltozására és gyökerestül az egész belső ember megszentűlésére czéloz, azt mondja: hogy a ki azon törvények közől, melyek a belső érzület megszentelésére czéloznak, és a mi által egyedűl teljesíttetik a törvény, csak egyet is semminek tart, és a szerint tanít, az nem tartozhatik mennyeknek országához, annak élő tagja sem itt, sem a síron túl nem lehet (Ágost. Jerom. ar. sz. János.).
az a mennyországba fog tartozni, melyben mindenki nagy, király, Isten fia, Krisztus örökös-társa (Ágost.).
kik a törvénynek csak betűjére és nem szellemére figyelnek, s így azt nem teljesítik, csak külső jócselekedetekre törekszenek, és nem az érzület belső megszentelésére, pedig az igazság csak ez által lesz tökéletessé.
Ez utóbbi a zsidó irástudók új határozata volt. A zsidóknál legrégibb időktől két törvényhely volt, egyik az itélőszék minden városban, mely papokból és családfőkből volt összeállítva; másik a főtörvényszék (a magas tanács, a szinedriom), mely 72 tagból állott, s Jerusalemben volt székhelye, a legnagyobb ügyek és bajok elintézésére.
Mt 5,22
értsd: minden (igaz) ok nélkül és szeretetlenűl; mert vannak esetek, melyekben a harag bizonyos neme, a boszankodás, meg van engedve, ha különben az szeretetből származik, s az Isten dicsőségére és embertársaink javára czéloz.
Mt 5,22
haszontalan, semmirekellő!
Mt 5,22
a magas tanácsra, lásd a 27-ik jegyz.
Mt 5,22
azaz: istentelen, elveteműlt! Lásd Zsolt. 13,1.
A 21. 22. v. értelem ez: Ősatyáitoknak a pusztában törvényűl adatott: Ne ölj! Ezt a ti tanítóitok csak a valóságos gyilkosságra magyarázzák, s a gyilkost átadják itéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy e törvény a szeretetnek harag és szidalom által való sérelmét is tiltja, és a ki atyjafiára szeretetlenűl haragszik, már itéletem alá tartozik; még inkább, ha belső neheztelését felebarátjának külső szidalmazása által is kitűnteti; különösen pedig, ha felebarátját nagy mértékben megbecsteleníti; ez esetben még örök kárhozatot is von magára (Ágost. Hilár. ar. sz. Ján.). Az itéletet, a főtörvényszéket a 22. v. nem kell betűszerinti értelemben venni; ez által csak az jelentetik, hogy a szeretet csekélyebb sérelme csekélyebb módon, súlyos megsértése pedig kárhozattal büntettetik (Ágoston). A két csúfnév: „raka és bolond“ itt átalán a szeretet csekélyebb és súlyosabb megsértéseűl vétetik. Méltó a gehenna tüzére, a pokol tüzére. Gehenna, völgy volt Jerusalem mellett, hol Molok bálványnak (Kir. IV. 23,10.) áldozatokat s minden tisztátalant égettek, és oda vetettek. Ezért a gehenna később a pokolnak, minden romlás tűzörvényének, s a föld erkölcsi szemetjének neve lett.
Minden szeretetlen bántalom (22. v.) elkerülése, s ha az megtörtént, a kiengesztelődés, oly szükséges, hogy azok nélkül semmi külső vallási cselekvény, minő p. o. az áldozat, Isten előtt kedves nem lehet.
Az Úr hasonlításképen mondja: Valamint okosabban teszesz, ha hiteleződdel tisztába jösz, mielőtt ő átadna téged a bírónak: úgy engesztelődjél ki haladék nélkül azzal, kit megbántottál, míg vele a földön élsz, nehogy ő, vagyis inkább az igaztalanság, melyet rajta elkövettél, az igaz bíró előtt vádoljon, ki téged addig nem bocsát ki a büntetés helyéről, míg az igaztalanság elégtétellel nincs leróva, vagy megbocsátva, ha az többé elégtétellel le nem róható (Jerom. Hilár, Ambrus). Az Úr ideig és örökkévaló büntetésről (a tisztitó helyről és pokolról) szól, a mint a szeretet sérelme csekélyebb vagy súlyosabb (Jerom. Orig. Ambrus).
A ti irástudóitok szerint, a hatodik parancs csak a valósággal elkövetett házasságtörésre vonatkozik: én pedig mondom nektek, hogy az alatt már a bűnös kivánság, a lélekben elhatározott tett is értetik.
29. 30. v. Ha téged valami, a mi neked oly kedves, mint jobb szemed vagy jobb kezed, tisztátalan kivánságra, vagy átalán bűnre akar csábítani: szakaszd el magadat attól erőszakkal; mert jobb a legnagyobb ideigvaló veszteséget szenvedni, mint örökre elkárhozni (Ágost. ar. sz. János).
Mt 5,32
a mi itt házasságtörés (Kor. I. 6,16–18. Ján. 8,41.).
Lásd a 31. 32. v. magyarázatát Máté 19,9.
A törvényben tiltva van hamisan esküdni. E tilalom, a ti irástudóitok szerint, csak a hamis esküvésre vonatkozik, mintha az által csak az esküszegés volna megtiltva; ezenfölűl azt állították, hogy csak az az eskü kötelező, mely magára, az Istenre, nem pedig az, mely az égre, földre, Jerusalemre s az ember fejére tétetik; én pedig azt mondom nektek: Mind az, mit valaminek megerősítésére az „igen“ és „nem“ szón túl mondotok, a gonosztól vagyon; tehát ne esküdjetek, se az Istenre, se a hozzája tartozó dolgokra. Ezekre azért ne, mert Istenéi, s azokra esküdni annyi, mint Istenre esküdni. – Tehát minden eskü meg van tiltva? Ha az emberek olyanok volnának, minőknek lenniök kell, t. i. tökéletes keresztények, akkor az eskü fölösleges, és azért Isten bizonyságúl hivása vétkes lenne; de mivel e világ gonoszban fetreng, az egyiknek szive bizalmatlan és hitetlen, a másiké hazug, képmutatásra hajlandó, tehát az Istenre való hivatkozás, ezen keményszivűség miatt, a legnagyobb szükség esetében és nagyfontosságú dolgokban, különösen az itélőszék előtt meg van engedve, sőt szükséges. E mostani tökéletlen s nem mellőzhető viszonyokra vonatkozólag mondja az Üdvözítő, hogy a mi az „igen“ és „nem“ szón túl mondatik, nem épen gonosz ugyan, hanem csak a gonosztól, a mostani gonosz állapottól vagyon, s egyszersmind az által föltételeztetik. Ebből fejthető meg, miért engedték meg Isten és az apostolok magoknak az esküvést (Zsolt. 109,4. Rom. 1,9. Filip. 1,8.), és miért mondotta az anyaszentegyház minden századon át az esküt a fönebbi korlátok között megengedhetőnek, az ellenkező tanítást tévtannak bélyegezvén.
Mt 5,39
Törvényeitekben a visszatorlás joga is meg van adva, úgy, hogy biráitoknak szabad valakire azt mérni, mit ő másnak cselekedett (Móz. II. 21,24. Móz. V. 19,21.). Ezzel a ti irástudóitok a legigazságtalanabb és legönkényesebb magánboszúállásra éltek vissza. Én pedig mondom nektek: hogy önhatalmúlag és önkényesen a roszat roszszal visszatorolni senki ne merje. – Ez által a kereszténynek nincs megtiltva, kitérni a méltatlanságok elől, vagy azokat ártatlan önvédelemmel elhárítani, vagy a boszút a törvényre bízni, hanem csak az önhatalmú és önkényes magánboszú van megtiltva. Ha valaki minden ellenállásról le akarna mondani, ez nem maradna csupán a kötelesség határai között, hanem a tökélynek magasabb fokára emelkednék, mint átalán kivántatik. Azért különböztetik meg az erkölcstanárok a kötelességet és tanácsot; mikor van ez utóbbinak helye, a lelkiismeret mellett a lelkiatya megmondja.
Ezzel nincs parancsolva, hogy azt valósággal meg kell tenni, hanem csak példaképen van felhozva, hogy inkább még egyszer oly nagy méltatlanságot szenvedjünk, mint a roszért roszszal fizessünk, és minmagunkat megboszúljuk. Krisztus a szolgának, ki őt arczúl üté (Ján. 18,23.), maga sem nyujtotta másik orczáját; hanem kész volt e méltatlanságot még egyszer inkább elszenvedni, mint önmagát megboszúlni. E helyen, úgymond sz. Ágoston, nem az van mondva, mit kell testileg tennünk, hanem mire kell bensőleg készen lennünk. E szerint kell a következő példákat is érteni: hogy az ember kész legyen inkább mindent elszenvedni és föláldozni, mint a szeretetet önhatalmú és önkényes boszúállás által megsérteni.
A törvény előtt is légy kész inkább bármily áldozatra, minthogy magánboszú által a szeretetet megsértsd.
A görög szerint: menj vele még két mértföldnyire, – hogy neki az utat megmutasd, vagy terhét hordozzad. Tűrj el mindent, s légy kész áldozatra is, ha a szeretet sérelme nélkül máskép nem lehet. – Mit kell egyes esetekben tenni, vagy a kötelesség fölött még magasabb tökélyre törekedni, arra a fölvilágosúlt szeretet megtanít. Szeress, úgymond sz. Ágoston, és tedd, a mit akarsz.
Ne tagadj meg semmit annak, ki téged megsértett, még kevésbbé másnak, ki tőled kér, vagy kölcsönözni akar, ha hatalmadban áll, és a kérőnek üdvére szolgál; mert lehetetlenre és roszra senki sem köteleztethetik.
Az elsőt Isten parancsolta (Móz. III. 19,18.), a másikat hamisan az irástudók gondolták ki.
Mások a görögöt így: kik rajtatok igazságtalanságot tesznek.
Mt 5,46
mi érdemetek leszen?
Ezt a legalacsonyabb érzelmű, legközönségesebb emberek, a keményszivű, önző és haszonleső vámszedők is megteszik. A vámszedést a romaiaktól közönségesen csak ilyféle zsidók vállalták át.
A görög szerint: mi jelest tesztek?
az ily hősi szeretet által, mely előbb tanúlságúl eléadatott.
Mt 6,1
jócselekedeteiteket, alamizsnátokat.
különben tetteitek elvesznek az örökkévalóságra nézve. Örök jutalmat csak örök tettek nyernek, azaz, olyanok, melyek Istenrevaló tekintettel, Istenért és Istennel az Örökkévalóval végeztetnek. A keresztény ember Istennel él és azért igazságban él; a földiekben elmerűlve, látszólag élni, – ez épen ellentéte a kereszténységnek.
Mt 6,2
Midőn alamizsnát adsz, ne akarj avval zajt ütni, mint a képmutatók, kik nyilvános helyeken adakoznak, hogy a sok néptől láttassanak és dicséretet arassanak.
Isten mitsem hagy jutalom nélkül; a földies tett földi, mulandó jutalmat nyer, – minő az emberek dicsérete stb. átalában olyat, a minő kerestetik.
Olyannak kell lenned, mintha magad sem tudnád, s azért minden öntetszést, minden dicsvágyat kerülnöd kell.
A görög szerint: megfizet neked nyilvánosan – egykor az itélet napján (Luk. 14,14. Kor. I. 4,5.). Alamizsnát Istenért kell adni, így nyer az Istentől örök jutalmat.
A görög szerint: megfizet neked nyilvánosan. – Az imádság tehát érdemes valami. Hogy is ne volna, midőn az lélekzete a magasb életnek, s az Isten és emberek iránti szeretetből származik. Hogy azok, kik az imádságot tették életök főczéljává, mitsem tesznek a világért: épen nem lehet állítani. Hogy a történelem legnagyobb és legáldásosabb eseményeit mi dönti el, a hős kardja, az országló eszélyessége-e, vagy pedig egy, kamarájában imádkozónak fohászai? egykor a végitélet fogja kitűntetni.
A pogányok hosszú dicsénekeket zengedeztek isteneiknek, és szükségeiket hosszasan adák elé (vesd össze: Kir. III. 18,26. Ap.cs. 19,34.35.). Ők a meghallgattatást a könyörgés szavaira alapították. Pedig nem e vagy ama könyörgés szavaitól függ az imádság meghallgattatása, hanem az imádkozónak jószándékától; mert csak a jó szándékhoz adhatja Isten az ő helybenhagyását.
Mennyei Atyátok nem szorúlt arra, hogy szükségeitekre őt hosszas előterjesztésekkel figyelmeztessétek. – De miért imádkozunk hát? Nem az Istenért, úgymond sz. Ágoston, hanem minmagunkért, mivel a jó után epedő kivánság által az imádságban mutatjuk meg, hogy mi a jót, melyet Isten nekünk adni mindenkor akar, csakugyan akarjuk, és hogy mi arra méltók vagyunk. Mert, folytatja tovább sz. Ágoston, Isten mindig kész az ő világosságát elménkkel és lelkünkkel közleni, de mi nem vagyunk mindig készek azt elfogadni. Erre az imádság készít el minket. Továbbá, ar. sz. János szerint, a puszta szóból álló imádságot a hosszúval nem kell egyértelműnek venni; mert lehet hosszasan imádkozni a nélkül, hogy a végre üres szavakat használnánk. Maga Krisztus és sz. Pál is hosszasan imádkoztak (lásd Máté 14,23. Luk. 6,12. Rom. 1,9. s követk.).
Mt 6,9
Jézus egy minta-imádságot ad nekünk, mely sok szó nélkül az igazi érzületet tartalmazza. T. i. annak három első kérése Isten dicsőségének terjesztéséről, az utóbbi négy saját és felebarátunk üdvéről szól (Ágost.). Ez magában foglalja mindazt, mire egy keresztény ember köteles.
Mt 6,9
Ez a bevezetés, mely igaz, gyermeki bizalmat önt a könyörgőbe, midőn Istent, mint jóságos Atyát ismerni tanítja.
Eszközöld, Uram! hogy téged minden emberek, mint szentet ismerjenek, tiszteljenek és szeressenek. A név itt Isten valója, maga, Isten helyett vétetik (Móz. II. 23,21.).
Mt 6,10
Add, hogy anyaszentegyházad az egész földön elterjedjen, és kegyelmed minden szivben uralkodjék.
oly őszintén, tisztán és gyorsan teljesítsék azt az emberek, mint a szent angyalok mennyországban.
Szószerint: a mi lényünkhöz (szükségünkhöz) tartozó kenyeret, azaz, mindennapit. Az alatt mindaz értetik, mi a lélek és test fentartására szükséges, – az Isten igéje, az Úr teste, a mindennapi szükséges táplálék (Ar. sz. Ján. Theophil. Ágost. Ciprián).
Mt 6,13
Ne engedj oly körülmények, viszonyok, alkalmak közé jutni, melyek minket, kik oly gyarlók vagyunk, bűnre csábíthatnak.
a bűntől, mi kútfeje minden egyéb rosznak. Némely görög kiadásokban e verset következő szavak fejezik be: Mert tied az ország, a hatalom és dicsőség mindörökké. Amen. – De e szavak nem valódiak, mert a legrégibb görög kéziratokban és atyáknál, valamint Luk. 11,4. sem fordúlnak elő. Csak a görögök régi egyházi könyveiben voltak azok meg, s ezekből csúsztak be némely későbbi kéziratokba. – Amen! annyit tesz: Úgy legyen!
Mert csak a megbocsátó szív alkalmas az isteni bűnbocsánatra.
Mt 6,16
Az Úr ismét visszatér amaz intelemre, hogy mindenben csak a valóságot, és nem a látszatot kell keresni.
Mt 6,16
nem mosdanak meg, és lecsüggesztik fejöket.
Lásd a 2-ik jegyz.
Mosdjál meg szokás szerint; szokatlanság által ne tedd feltünővé böjtölésedet. A kenet szokásban van a keletieknél. Lásd Kir. II. 12,20. Préd. 9,8.
Lásd a 6-ik jegyz.
Az Úr itt más látszatot támad meg, a földi jót, mi jónak látszik, de valósággal a mennyei javak nélkül nem az, sőt inkább veszteség. És valamint ez egész részben a szivet csak a valóra, a mennyeire parancsolja irányoztatni, úgy itt is csak a valódi, mennyei kincsekre, melyek el nem rabolhatók és el nem enyésznek. A földi kincsek alatt a Megváltó mindazt érti, mi az emberek birtok- és dicsvágyának élesztésére szolgál. A mennyei kincsek a mindennemű jócselekedetek.
Más görög olvasásmód szerint: A ti kincsetek, szivetek. Mert a hol kincsed, legkedvesebbed vagyon, oda irányúl minden vágyad, gondolatod és cselekvésed; ha kincsed földi, vágyad is a földiek után esd, és azokkal elenyészik; ha kincsed mennyei, szándékod és cselekvésed is a mennyeiek után törekszik, és örökké megmarad.
Mint az egyenesen, tisztán látó szem az egész testet helyes irányban vezérli, a káprázó vagy egyébképen beteg szem az ember útját elhomályosítja, és őt elejti: úgy a tiszta, egyedűl csak Istenhez irányzott szív minden gondolatnak, kivánságnak és tettnek helyes irányt ad, míg az ingatag, a világ mindenféle javaihoz ragaszkodó, s az Istenre nézve elvakúlt szív minden gondolatot, kivánságot és tettet megront, és bűnre visz (Ágost. Gerg.). Mily nagy lehet ez a sötétség!
Mt 6,24
kik ellenkezőt parancsolnak (ar. sz. Ján.).
Mt 6,24
Szemed ne kancsalítson, Istenben és egyszersmind a világban a kincset ne keresse; ez nem is lehet meg.
Mt 6,24
A görög szerint: egyikhez ragaszkodni fog stb.
azaz: gazdagságnak. Értsd egyszersmind a világ minden többi javait.
Mt 6,25
Az Üdvözítő tiltja ama kicsinyhitű aggódást (30. v.), mely az életfentartás megszerzésénél Istenről és az ő áldásáról egészen elfeledkezik. Dolgoznunk kell, úgymond sz. Jeromos, de minden szorongató aggodalmat félre kell tennünk. Úgy dolgozzál, mintha Isten mitsem tenne; de egyszersmind úgy bízzál, mintha mindent Isten tenne.
Mt 6,25
A görög szerint: mit egyetek és mit igyatok.
Isten adta az életet és testet, vajjon nem fog-e tápláléktokról is gondoskodni?
Az ember egészen tehetetlen az Isten nélkül, ő magán mitsem fordíthat, mire való tehát az Isten nélküli aggodalom?
magokba szivják ugyan a föld nedvét, s annyiból szintén dolgoznak, és bizonyos tekintetben szövik szép ruhájokat; de a mellett nem aggódnak, vajjon munkájok czélt ér-e?
és öltözetök mégis dicsőbb, mint a legdicsőbb királyé volt.
A növények szárait, gyökereit stb. Palesztinában is igen használják fa helyett tüzelőűl.
Mt 6,32
szorongó aggodalommal.
A görög szerint: Hisz tudja mennyei Atyátok stb.
Igyekezzetek anyaszentegyházam méltó tagjaivá lenni, erre jobban törekedjetek, mint minden egyébre, és igyekezzetek megigazúlni (megtisztúlni, megszentűlni), mint az parancsolja, s akkor örök jutalmatokhoz járulékúl az ideigvaló szükségesek is megadatnak (Ágost. ar. sz. János).
Ne aggódjatok szorongva a jövendőről szükségeitekre nézve; mert éltetek minden napja a nélkül is elég gondot ad, különösen a gonosz leküzdése által magatokban és körülöttetek; minek nevelnétek a bajt még fölösleges aggodalom által?
Krisztus nem a törvényes itéletet tiltja, hanem a megitélést a mindennapi életben, midőn felebarátunk hibáját szeretetlenűl gonosznak és büntetésre méltónak mondjuk. Vannak rosz cselekedetek, úgymond sz. Ágoston, melyek jó szándékból történhetnek. Ki itélhet azokról más, mint az Isten? – A keresztény ember tulajdon hibáit tartja szemei előtt, nem pedig máséit; hacsak mint előljáró nincs hivatva itélettételre. Vesd össze: Rom. 14,4–10. Kor. I. 13.
Azon emberek, kiket ti szigorúan itéltek, titeket is szigorún fognak itélni, és az Isten sem lesz egykoron az itéletben irgalmas ahhoz, ki itt felebarátjáról irgalom nélkül itél. Lásd Máté 6,14.15. Midőn felebarátodat elkárhoztatod, úgymond ar. sz. János, tenmagadat kárhoztatod el; te szigorú itélőszéket állítasz magad ellen, és ingerled a bírót, hogy veled keményen bánjék.
Felebarátod csekély hibáit észreveszed, és tulajdon nagy hibáidat nem ismered el.
Kezdd először tulajdon hibáidat jobbítani, azután gondolhatsz arra, hogy felebarátodat jobbítsd.
Az előbbi versekben meg van mondva, hogy különös hivatás nélkül ki itélhet és taníthat, ki nem, t. i. csak az, ki előbb önmagát megitélte és megjavította; most előadatik, kit kell itélni és tanítani, kit nem. T. i. nem kell ezt tenni a nyilvános, megátalkodott, eb- és disznótermészetű embereknél, vagyis, az oly megátalkodott vallásgúnyolóknál, kik haragosak lévén, mint az ebek, minden természet- és érzékfölötti igazságot megugatnak, leszólnak; ilyenek a baromi kéjekbe jobbíthatlanúl egészen és teljesen elmerűltek is. Ezek elé a fensőbb igazság és szent szeretet gyöngyeit nem kell vetni; mert nem lévén ahhoz érzésök, feldühűlnek, s a hit hirdetőjét széttépni akarják; mások az ő fertelmöket többre becsülik a gyöngyöknél, s ezeket abban gondatlanúl eltapossák.
Most e részben többrendbeli bölcs mondatok következnek, melyek egymással nincsenek szoros összefüggésben. Itt a 7–12. v. az állhatatos imádság meghallgattatásáról van szó. E kifejezések: kérés, keresés, zörgetés azt jelentik, hogy az imádságnak állhatatosnak kell lenni. Minden kérés, mely valódi szükségletért könyörög, meghallgattatik az Istentől; mert Isten akarja, hogy meg legyen az nekünk, mire szükségünk vagyon. Az ilyen imádság nem egyéb, mint Istennek az emberek által kifejezett akarata, és ennek teljesűlni kell. Maga a Szentlélek az (Rom. 8,26.), ki bennünk és értünk kimondhatlan fohászokkal kéri az Isten akaratát; a mit pedig a Lélek kér, az meghallgattatik. A meghallgattatás mértéke tehát az Isten akaratja. Lásd Máté 26,42. 6,10.
jót (testének és lelkének szükségest) 11. v.
Vajjon egy földi atya szükségesért könyörgő fiát nélkülözni hagyja-e, s ez által kárt okoz-e neki? A szükségesek jelképeül van itt a szegényebbek tápláléka, a kenyér és hal. A kő és kigyó a hiányt és az evvel összekötött hátrányokat jelképezik.
Mt 7,11
nem vagytok bűn nélkül.
Ha ti, bűnös atyák, megadjátok gyermekeiteknek a szükségest, melyet ők kérnek, és nem hagyjátok, hogy nélkülözzenek és kárt szenvedjenek: mennyivel inkább megadja a mennyei Atya a szükségest azoknak, kik őt kérik?
Mt 7,12
Gondoljuk be magunkat felebarátunk helyzetébe, és kérdezzük magunktól, hogy egy vagy más súlyos helyzetben mit kivánnánk. Ezt cselekedjük felebarátunknak.
Ez már az ó szövetségben meg van parancsolva. Lásd Tób. 4,16.
A szoros kapu és a keskeny út, melyeken át az életre t. i. az örök boldogságra juthatni, az Isten parancsolatai (vesd össze: Zsolt. 26,11. 118,32.). Szorosaknak és keskenyeknek mondatnak, mert a gonosz kivánságnak nem engednek tágas tért, és azokat szorosan kell teljesíteni. A tágas kapu és széles út, melyek veszedelemre, azaz örök kárhozatra visznek, jelentik a féktelen kivánságot (Ágost.). Vesd össze: Máté 20,16. A szoros ajtót tehát az embernek érzéki, a keskeny útat pedig szellemi részére alkalmazhatjuk.
Mt 7,15
a hamis tanítóktól, különösen az akkori irástudóktól, kik magokat a próféták helyébe tolták föl.
kik szépen, és látszólag alaposan tudnak beszélni, de tanitásukkal, mely által a bűnös kivánságnak és álszabadságnak tágas tért engednek, veszélybe döntenek.
az ő tetteikből. A legügyesebb képmutató is végre elárúlja álnokságát.
Lásd Máté 3,10.
Nem az, ki külsőleg tanításomat vallja, magát kereszténynek, engem Krisztusnak csupán nevez: hanem ki az isteni parancsokat teljesíti, s magát tőlem valóban oly függőnek mutatja, mint a hív szolga, az fog egykor üdvözűlni.
Mt 7,22
az itélet napján.
Mt 7,22
a te nevedben és erőd által. Jövendölni nem csupán annyit tesz, mint isteni sugallásból szólni, s a jövendő dolgokat előre megmondani, hanem egyszersmind átalán tanítani. Lásd a 15. v. (Kor. I. 14,1. Péter II. 1,21.).
Isten üdvintézményeiben a földön megtörténik, hogy az üdv isteni műveit végbeviszik néha méltatlanok is, kik külső hivatásból és Isten elnézéséből lesznek az ő szolgáivá. Igy jövendölt a méltatlan Kaifás (Ján. 11,49–52.), és a gonosz Bálaám (Móz. IV. 24,3.). De ezen isteni művek épen azért, mert Istenéi, nem szereznek érdemet végrehajtóiknak; mert azok akaratjok ellen történtek, ha nem szóval, legalább tettleg, a mennyiben akaratjok Istennek ellenszegűlt, istentelen volt. Mily intő példa ez az Úr minden szolgáira nézve, hogy akaratjokat valósággal az Isten akaratával Istenért cselekedett tetteikben összhangzóvá tegyék! Vesd össze: Kor. I. 13,2.
Az ilyeneket szolgáiúl nem ismeri el Krisztus, mert akaratjok ellen szolgái az Úrnak. Lásd az előbbi jegyz.
A görög szerint: hasonlítom azt a bölcs emberhez stb.
A kőszikla tehát, mely minden viszontagságnak és megtámadásnak, a test, világ és gonosz lélek minden kisérteteinek, minden szorongatásnak, a halál és egykori itélet (22. v.) minden félelmeinek ellenáll, nem más, mint a szent szeretet tevékenységében élő hit.
az ily emberek balesete igen nagy leszen.
bensőleg egészen meg voltak illetve.
Mt 7,29
mint ki az igazság által a szív mélyébe nyúl, azt fölindítja, és teremtő erővel újra hangolja; az igazságnak is élete által új nyomatékot szerez (Gerg.).
kik az igazságot, s ezt tiszta szándékból ritkán, s azért nem Istennel és nem Istentől hirdették. A görögben csak ez van: az ő irástudóik.
Mt 8,2
A poklosságról lásd Móz. III. 13. r.
Ez által jelentette ki, úgymond ar. sz. János, mily nagy volt az ő hite. Nem mondja: Ha Istent kéred értem; hanem azt mondja: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Ki az akarathoz folyamodik, a hatalomról nem kétkedik.
Mt 8,3
Jézus közönségesen külső cselekvények által gyógyított, bár erre egy szava, sőt csak gondolata is elegendő lett volna; hihetőleg, ez a meggyógyítandóknak erősebb vagy gyengébb hitökre vonatkozólag történt, egyszersmind azt akarván megmutatni, hogy az ember belső megszentelése, melynek csak képe volt a betegségek és sérelmek meggyógyítása, az ő országában a bensőleg működő kegyelemnek külső szerei, t. i. a szentségek által eszközöltetik.
Az Úr felelete egészen alkalmazott volt a kéréshez; mert a minő a hit, olyan a meghallgattatás (Jerom.).
Mt 8,4
Ezt parancsolván Jézus, arra akart minket tanítani, hogy jó cselekedeteinket titkoljuk (ar. sz. János). Isten azokat majd akaratunk ellen is napfényre hozza, ha az ő dicsőségére és embertársaink javára nézve szükségesnek látja. Néha Jézus más okokból is parancsolta azt, hogy a népgyülöngést, irigységet, kedvetlenséget eltávoztassa.
Mt 8,4
A poklosságból meggyógyúltak kötelesek voltak magokat a pap előtt bemutatni, hogy ez bizonyságot adjon meggyógyulásukról, s végre áldozatot kellett fölajánlaniok. Lásd Móz. III. 14,2. s követk. Krisztus még nem végzette be munkáját; azért utasított még a mózesi törvényhez. De miután bevégzette, a mózesi isteniszolgálat, fensőbb módon, a keresztény istenitisztelet által lőn ismételve, és ennyiből megszűntetve. A poklos csak akkor ismertetett el tisztának, mikor a pap tisztának nyilvánította. A poklosság ennélfogva is képe volt a bűnnek (Móz. III. 13. r. 5-ik jegyz.), melytől nincs megtisztúlás a pap feloldozása nélkül.
hogy hatalmamról az egész nép előtt bizonyságot tegyenek. Mások szerint: hogy abban egy bizonyságot, tanúságot lássanak arra, hogy nekem minden hatalom adatott, és hogy nem jöttem a törvényt megszűntetni, hanem teljesíteni.
valószinűleg Galilea negyedes fejedelmének, Heródes Antipasnak szolgálatában. Luk. 7,5. szerint, ez pogány volt, de jó indulattal viseltetett a zsidókhoz, kiknek zsinagógát is építtetett. Kétségkivűl az úgynevezett jámborokhoz tartozott, ki az igaz Istent elismerték. Luk. 7,1. s követk. szerint, a százados nem személyesen, hanem zsidó barátai által folyamodott Jézushoz, kik az ő nevében szólottak.
Mily alázatosság! úgymond sz. Ágoston. Az, ki magát méltatlannak érzi, hogy Jézust házába fogadja, ez által méltóvá teszi magát arra, hogy Jézus az ő lelkébe szálljon.
Valamint alattam szolgák vannak, kiknek én egy szóval parancsolhatok: úgy hatalmadban vannak a természeti erők, csak egy szóval kell parancsolnod, és az, ki beteg, meggyógyúl. A százados tehát elismerte az Üdvözítő isteni hatalmát, és bízott abban.
A görög szerint: magában Izraelben sem. A csodálkozás, melyet Jézus kijelentett, nem onnan eredt, mivel tán a százados hite előtte váratlan volt, hanem azért fejezte ki magát álmélkodással, hogy az őt kisérő népet e nagy hitre figyelmeztesse (Ágost.).
Az örök boldogság gyakran hasonlíttatik vendégséghez (Máté 22,30. Luk. 13,29. 22,11. s követk.), mivel az az embernek megnyugvása, öröme és kielégitése (Zsolt. 16,15. 35,9.).
Mt 8,12
Az egykori asztal- és országtársak, a zsidók, a mennyországon kivül levő sötétségre taszíttatnak. Sötétség a szerencsétlenség képe (Izai. 42,7.), melynek ellentéte, az örök világosság, Istennél vagyon.
fájdalom és düh tulajdon szerencsétlenségökön.
Lásd Márk 1,29–34. Luk. 4,38–41.
ételt készíte neki.
Mt 8,16
a hűvösön.
Lásd Máté 4,24.
Lásd a megfejtést Izai. 53,4. s követk.
a tenger túlsó partjára, hogy magányba vonúljon; ar. sz. János szerint: hogy a hiú kitüntetéseket elkerűlje. Lásd Márk 4,35. s követk. Luk. 8,22. s követk.
Én állandó tanítványod leszek, és soha nem hagylak el.
és azokra, kik engem követnek, nem vár kedvezőbb sors. Ez elég volt ezen irástudónak, ki, mint a többi irástudók, a kényelmes életet és tekintélyt szerette, hogy kedvét elveszítse a Jézushoz való csatlakozástól. Krisztus szegény volt és semmivel sem bírt. Éjszakára tanítási ideje alatt nem is volt bizonyos helye, hol megvonúlhasson. Gyakran imádságban töltötte az éjeket, az időjárás viszontagságainak kitéve, s a természetnek csak a legnélkülözhetlenebb nyugalmat adta meg. E szerint a keresztény ember semmihez se kösse szivét s akaratját. Krisztus szolgájának, úgymond sz. Jeromos, nincs semmije, csak Krisztus. Hogy Jézus magát ember fiának fogja nevezni, már Dániel által (7,13.) megjövendöltetett. Azért nevezte magát így, mivel megtestesűlésében van az ő váltságmunkájának középpontja, és Jézus megtestesűlése a mi üdvünk gyökere. Egyébiránt e kifejezés mutatja, hogy Jézus több, mint csupán ember. Mert ha csupán ez lett volna, akkor ezen név, mi különben magától értetik, nevetséges leendett.
A hagyomány szerint, melyet alexandriai sz. Kelemen őrzött meg, ez Filep apostol volt.
A tanítvány atyjafiai holtak, azaz, a lélek és kegyelem, az erény és istenesség életére nézve holt emberek voltak. Ezekhez a tanítványnak nem kellett többé visszatérnie, mert ezek őt Jézus követéséről lebeszélhették volna; hagynia kellett a holtaknak eltemetni halottjaikat. Jézus ez által nem tiltja az utolsó kötelesség megadását a szülők iránt; ő csak arra akart tanítani, hogy az üdvösség dolga mindenek előtt való, és hogy mindazt el kell kerűlnünk, mi abban akadályunkra lehet (Ambrus).
Az isteni békefejedelem (Izai. 9,6.) lecsendesít minden háborgást a természetben és emberben. Az apostolok kicsinyhitűek voltak; mert hittek ugyan Jézus hatalmában, de azt nem hitték, hogy midőn alszik is, tudja a veszélyt, és megszabadíthat (ar. sz. Ján.). Ha a viszontagságok, szenvedések és kisértetek zajában vagy, akkor mintegy alszik Jézus; de azért higyed, hogy ő mégis tud rólad és megszabadíthat. Midőn a világ dühöng, a sátán incselkedik, a test föllázad, úgymond sz. Bernárd, és mégis benned bízom; mert van-e benned bízó, ki megszégyenűlt volna? A görög szerint: megdorgálá a szeleket stb.; ez talán azon szellemi hatalmakra vonatkozik, kik ama förgeteget előidézték; mert hogy e világ fejedelme az ő angyalaival együtt annak elemeiben működik, a szentirás tanítja (Efez. 6,12.).
Több hajó volt a tengeren. Lásd Márk 4,36.
Mt 8,28
Némely görög kéziratokban gadarenusok, másokban gergezenusok említtetnek. Geraza, Gadara, Gergeza városok egy kerületben voltak, nem messze a galileai tengertől, azért egymással könnyen fölcseréltethettek; legtöbb ok szól Gadara mellett, mely a nevezett tengertől délkeletre feküdt.
Mt 8,28
Sz. Márk és Lukács csak egy ördöngösről szólnak. Hihető, hogy a kettő közől csak az egyiket, a dühösebbiket tartották szem előtt. Mások szerint, Máté itt két ördöngösről szóló két történetet kapcsol egybe. Az ördöngösökről, vesd össze: Máté 4,24.
Hogy kit a sátán megszáll, rendkivüli hatásának kell lennie a megszállottak testére nézve is, világos abból, mert a test szoros kapcsolatban van a lélekkel; hogy azzal közönségesen dühödtség, őrülés, szélhüdés jár, megfejthető a közönséges idegbetegségekből is, melyekben az ördöngösök egyenesen szenvednek, a mennyiben az idegrendszer legszorosabb összefüggésben van a lélekkel. Hogy a nevezett ördöngösök sírboltokban, t. i. a zsidók által sírboltokúl használt üregekben a városon kivűl tartózkodtak, Luk. 8,29. szerint, azért történt, mivel a gonosz lélek oda űzte őket.
Mt 8,29
Hagyj békét nekünk! E szavak: „Jézus, Istennek Fia!“ (lásd Máté 14,33.) világosan mutatják, hogy ezen emberekből másnemű lélek szólt; mert az ördöngösök sem azt nem tudhatták, hogy a partraszállottak között Jézus ott van, sem azt, hogy ő Isten fia; legkevésbbé lehetett pedig őrjöngőtől várni ily vallomást.
A gonosz lelkek elestök kezdetétől fogva kínoztattak, s a poklon kivűl is gyötörtetnek, mert a pokol tüze ég azon kivűl is; de valamig a sátán e világ fejedelme, s a gonosz lelkeknek hatalmok van az embereket kisérteni és gyötreni, ezen szabadságuk által sorsukat némileg enyhébbnek találják, mely azonban egészen meg fog szűnni, ha egykor Krisztus a földön minden szivet megnyer, és elkezdődik az utolsó itélet, mely után pokolba örökre elzáratnak. Azt hitték, hogy az Úr ez itéletet idő előtt már most akarja tartani.
Mt 8,30
A görög szerint: Messze tőlök.
Gadarában nagy részt pogányok laktak, s így a kerület többi városaiban is; a pogányok pedig élhettek sertéshússal.
Ne zárj el a pokol mélységébe (Luk. 8,31.), hagyj élnünk a földön. A sertéseket azért választhatták, hogy a gerazenusoknak az által kárt okozzanak, s őket Jézus ellen föllázítsák.
Kérdik némelyek: „Mikép tehetett Krisztus oly igazságtalanságot, hogy azon embereket 2000 sertés (Márk 5,13.) tönkretételével megkárosította?“ Ez egészen hasonlít amaz oktalan kérdéshez: „Mikép lehet Isten oly igazságtalan, midőn megengedi, hogy ittott a marhavész pusztítson?“ Az egyszerű felelet erre az: hogy ott, hol a barom elhull, az emberek megelevenednek, szivöket a Mennybelihez emelik, s abban keresnek vigasztalást.“
Lásd Márk 5,15. Luk. 8,35–37.
Hogy a rendkivüli, rettegett férfiú nekik még nagyobb károkat ne okozzon. Valóságos képe ama mindennapi történetnek, midőn az ember a földi dolgokhoz ragaszkodik, s azokat Krisztusnál többre becsüli. Az ilyen ember minden habozás nélkül kéri a Megváltót, hogy az ő természetfölötti áldásával távozzék el tőle, mert nem tűrheti el, hogy a mi érzéki, mulandó és rosz, azt tőle elrabolja.
Kafarnaumba, hol közönségesen tartózkodott.
Mt 9,2
Hol volt Jézus, és mint hozták hozzája az inaszakadtat, bővebben előadják Márk és Lukács evangélisták. Sz. Máté többnyire csupán a nagy eseményeket tartja szemei előtt, kevéssé törődve, hogy azokat egyes körűlményeik szerint és időrendben adja elő. A többi evangélisták sem mindenkor pontosak ebben. Igy tűnik elő az isteni Ige, külső tökéletlenségében, valamint a test gyarlóságaiban, a bűnt kivéve, a földön megjelent. Távol legyen tőlünk, hogy ezen megütközzünk; sőt inkább ez isteni leereszkedés gyarló voltunkhoz hitünk erősitésére szolgáljon.
Mt 9,2
Az isteni kijelentésekben és igéretekben, különösen pedig a Jézus Krisztus által lett megváltásban való hit az előkészület megigazúlásra. A trienti sz. gyülekezet szerint (6. ülés 6. fejez.) itt ez a hit értendő.
Ezen igék mutatják, hogy az inaszakadt nem csupán testi fájdalmaitól, hanem bűneitől való szabadúlást is várt Jézustól. Hogy ezt a legtöbb szenvedők összekapcsolták, már abból is valószinű, mivel a zsidók a farizeusok által arra taníttattak, hogy az ő fogyatkozásaik mindenkor személyes bűneik következései (vesd össze: Ján. 9,2.). Ez annyiból igaz volt, a mennyiben a rosz átalán, a bűn következése; de tévedés és szeretetlenség volt, minden szenvedő fogyatkozásait az ő személyes bűnei büntetéseűl tekinteni.
Mert a bűnt senki sem bocsáthatja meg, csak egyedűl az Isten; ő tehát hasonlóvá teszi magát Istenhez, s ez által káromolja és szidalmazza őt.
A tehetetlen ember egyiket sem viheti véghez; de a farizeusok előtt tán nehezebbnek látszott a beteget egy szóval meggyógyítani, mivel ezzel semmi csalás nem lehetett összekötve. Jézus tehát az előttök nehezebbnek látszó dolog véghezvitele által meg akarta nekik mutatni, hogy a mi előttök kevésbbé nehéznek látszik, azt is meg teheti, t. i. a bűnöket megbocsáthatja.
Mt 9,8
A görög szerint: csodálkozának. – A csodálatos az Isten közelébe visz minket, kitől félünk mindaddig, míg bűnösök vagyunk.
azaz: ily hatalmat adott egy embernek. Jézust a legtöbben csodatévő prófétának nézték.
Mt 9,9
Márk és Lukács Lévinek nevezik őt. A zsidók gyakorta két névvel is bírtak. Máté annyit tesz, mint Theodor, azaz, Isten adománya.
Mt 9,9
Lásd a bevezetést ezen evangéliomhoz.
Értsd a testi s lelki követést. Máté ezután asztalához hítta Jézust, mint Lukács elbeszéli. A szegényeket, kikhez tanítványaival együtt Jézus is tartozott, megvendégelni, a zsidóknál különös vallási kötelesség volt (Móz. V. 26,12.).
azaz: sok vámos, kiket bűnösökűl tekintettek. E vámosok alárendelt adószedői lehettek Máténak. A vámosok, mivel a gyűlölt adót szedték a pogány romaiak számára, s e mellett sok igaztalanságot követtek el, mint bűnösök gyülöletesek voltak, s mint a tisztátalan pogányok, tisztátalanoknak tartattak.
tanítványainak, kik vele a farizeusok észrevételét közölték.
Mt 9,13
Jelen igék értelme a héber szólásmód szerint ez: Én az emberszeretet cselekvényeit eléje teszem a csupán külső istenitiszteletnek (lásd ennek bővebb értelmezését Jerem. 7. r. 24-ik jegyz.). Jézus mondani akarja: Mivel Isten a szeretet cselekedeteit többre becsüli a külső isteni szolgálatnál, azért viseltetem szeretettel a bűnösök iránt. Hogy Jézus a külső istenitiszteletet nem vetette meg, bebizonyította az által, hogy a mózesi törvénynek magát mindenben alája vetette.
Mt 9,13
kik magokat igazaknak tartják, mint a farizeusok (Hilár, Jerom. Béda).
Hova lennénk, ha Krisztus nem ugyanazon érzületet vitte volna magával az égbe, melyet a földön kitűntetett?
Mt 9,14
Lásd Máté 3. r. Márk szerint, farizeusok is voltak velök.
A közönséges böjti napokon kivűl a farizeusok még két napot böjtöltek hetenkint. Lásd Luk. 18,12. János az ő tanítványait bűnbánatra intette, melylyel a böjtölés együtt járt. De ez csak előkészület volt a Messiás tanításához. Azonban némely tanítványai az ő tanítását nem előkészületi, hanem önálló tanításképen fogták fel, s külön felekezetet képeztek, melynek tagjai később „János keresztényeinek“ neveztettek, kik keresztelő Jánosról sokféle képtelenséget tanítottak.
Mt 9,15
A görög szerint: a vőlegény és menyasszony tereme.
Krisztus az ő anyaszentegyháza vőlegényének nevezi magát, melyet élete árán vett (Efez. 5,25.26.27.). Az apostolok az ő társainak neveztetnek, mert ők benne és vele, papi hatalmoknál fogva, építik az egyházat, és gyermekeket nemzenek az örök életre. Majd az ő halála után keseregjenek. Az első századoktól kezdve megböjtölték a keresztények ama napot, melyen a vőlegény tőlök elvétetett, t. i. a pénteket, sokan a szombatot is.
mert az új foltot nem bírja meg az ócska ruha, mely mellette kireped, s a szakadás még nagyobb lesz.
Mind a két hasonlat azt akarja kifejezni: hogy a régihez nem illik az új, ha mind a kettőt összevegyítjük, rosz jő ki belőle; épen úgy nem illenek tanítványaimhoz, míg a Szentlélek által meg nem újulnak, újra nem teremtetnek, az új szellem gyümölcsei, a böjtölés, szomorúság és nélkülözés; ezek most károsan hatnának rájok, elkedvetlenítenék őket, vagy még elszakadásra is bírnák. Ar. sz. János erre megjegyzi: Ne kivánjunk mindent mindjárt kezdetben mindenkitől, hanem a mennyit lehet. Tehát magadat és másokat az alsóbb fokról vidd magasabbra, s ne előzd meg a természetes fokozat menetét.
Mt 9,18
egy zsinagóga-főnök Kafarnaumból, egyike azon tisztviselőknek, kik az isteniszolgálat rendére ügyeltek.
Mt 9,18
most haldoklik, Márk 5,23. szerint, de mivel azonnal utána jött egy szolga (Luk. 8,49. Márk 5,35.), értesítvén az atyát leánya haláláról, sz. Máté hozzá tette: most halt meg.
Ő a kézrátevést szükségesnek tartotta. Igy vannak különféle fokozatai a hitnek vagy bizalomnak.
mert szégyenlette, tisztátalannak tartotta magát, és hitte stb. lásd a követk.
Úgy hitt, és úgy történt vele. Ne itéld meg tehát az együgyűek hitét; midőn a szent ereklyékből (reliquiákból) származó erőben bíznak, ezen erőt mégis az üdv és élet kútfejére viszik vissza. Isten látja az ő hivő gyermeki szivöket. A zsidók, Móz. IV. 15,38. szerint, négy bojtot tartoztak viselni felső ruhájok négy szegletén, hogy az Isten parancsaira mindig emlékeztetve legyenek.
A mint meghalt valaki, azonnal síposokat és sirató asszonyokat híttak, hogy gyászénekek elzengése által sirassák veszteségöket. Lásd Jerem. 9,17.
mert én föltámasztom halálából, s így az ő halála csak álom. Minden kereszténynek halála csak álom; mert az Úr föltámasztja őket az élet napjára, ha az éjnek ez ideje elmúlik. Lásd Tessz. I. 4,13. s követk. A valódi halál csak a lelki halál.
mert méltatlan volt rá, hogy Krisztus erejének tanúja legyen.
Mt 9,27
Messiás, Üdvözítő! Lásd Máté 1,1. 12,23.
Jézus az egész úton nem felelt, hogy hitöket és állhatatosságukat próbára tegye.
Lásd Máté 8,3. és 9,21.
Megtiltá nekik komolyan és nyomatékosan, hogy megmutassa, mennyire idegen volt a hiú dicsvágytól, és hogy azt mi is megvessük.
kinek némasága nem természeti okokból, a halló érzék hibájából, hanem a gonosz lélektől származott (Ar. sz. Ján.).
Lásd Máté 12,14. s követk.
az Isten országáról szóló evangéliomot. L. Máté 4,23.
Mt 9,36
terhelve mindenféle testi és lelki inséggel.
Lásd Zakar. 10,2. és a jegyz.
A nép üdvért, tanításért és az inségből való szabadúlásért eped; de hiányzanak, kik azt hirdessék és osztogassák. Akkoron csak Krisztus és keresztelő János tanítottak; az irástudók csak magoknak éltek, s ezenkivűl a népet még tévutakra vezették.
Az Úr tehát némi részben a hivők könyörgésétől függeszti föl a jó pásztorok küldését. Azért rendelt a kathol. anyaszentegyház is négy időszakot az évben az úgynevezett kántor-böjtöket, melyekben a hívek bűnbánat, böjtölés, imádság és jócselekedetek által kérjék ezen kegyelmet az Istentől.
Mt 10,1
Vesd össze: Márk 6,7–13. Luk. 9,1–6. A tizenkettő egy testületet képez, megfelelve Izrael tizenkét nemzetségének, melyekhez először küldettek (6. v.).
Mt 10,1
az ördögökön.
Az anyaszentegyház alapításához szükséges csodatévő erő volt az apostolok jellemző hatalma; azért említtetik itt különösen; egyébiránt a megalapított anyaszentegyház kormányzására azon hatalmok volt, melylyel most a püspökök és papok bírnak.
Mt 10,2
azaz: követ, küldött. Ezek tulajdon értelemben fölhatalmazottjai, hatalomeszközei voltak az Úrnak, megáldva csodatévő erővel.
Mt 10,2
Simont mindenik evangélista legelőször nevezi, bár rendre nézve a többieknél egymástól eltérnek (vesd össze: Márk 3,14–19. Luk. 6,13–16.), és bár az ő bátyját, Andrást előbb hítta Jézus (Ján. 1,37–42.). Itt elsőnek neveztetik azon előnyénél fogva, melyet neki Krisztus, Máté 16,18. szerint, a többiek fölött adott. Ő tehát első itt, nem a számsornál fogva, – mert a többiek sem hozatnak föl szám szerint; hanem rangjánál fogva, vagy, mint ar. sz. János mondja, mivel ő a korifeus, azaz, elöljáró, vezető, a testület feje.
Mt 10,2
Neveztetni, a szentírási szólásmód szerint, igen sokszor annyi, mint, lenni. Tehát: ki Péter, a kőszál, az alapkő.
Az apostolok kettesével hozatnak föl; mert Jézus kettesével küldé őket az evangéliom hirdetésére. Márk 6,7. Máté 4,18.
Mt 10,3
Lásd Máté 4,21.
Mt 10,3
az evangélista.
Mt 10,3
Lásd Ján. 1,44.
Mt 10,3
Ez ugyanaz, ki Ján. 1,45. 21,2. Natánaelnek neveztetik.
Mt 10,3
Lásd Ján. 11,16. 14,5. 20,24–29.
Mt 10,3
az Úr rokona, az ifjabb (Ap.cs. 15,13. s követk.).
A görög szerint: Lebbeus, más néven, Taddeus, közönségesen pedig Júdás, az ifjabb Jakab testvére, tehát Jézusnak is rokona.
Mt 10,4
azaz: a buzgó.
Mt 10,4
azaz, a Kariotból, Júda nemzetség egyik városából (Józ. 15,25.) való férfiú.
A sz. evangélista úgy adja elő a dolgot, a mint van, harag és gyülölség nélkül (ar. sz. Ján.). Júdásnak mennyi alkalma és módja volt gonosz indulatát az Úr szent társaságában megnemesíteni és megjobbítani! Igy engedi Isten a roszat a jók között maradni, sőt maga is fölveszi ezek közé, hogy a gonosz magát meggyőzetni hagyja a jóktól. Ha ezt nem teszi is, azért nem akadályozza a jót, hanem eredményre segíti; mert habár Júdás az Üdvözítőt keresztre viszi is, de épen ez által kell előmozdítania a váltság munkájának megalapítását.
Ne prédikáljatok most a pogányoknak és szamaritánusoknak. A szamaritánusok egy kerület lakói voltak Judea és Galilea között, utódaik ama kevés izraelitáknak, kiket az asszíriai király, Szalmanazár, Izrael népének elhurczoltatása után az országban hagyott, és pogány népekkel vegyített össze. Ők Mózes törvényét is tartották, s egyszersmind a bálványozást is gyakorolták, melylyel azonban később felhagytak. A zsidók megvetették őket, valamint viszont ők is gyülölték a zsidókat (vesd össze: Kir. IV. 17. r. és a jegyzeteket).
Mert a zsidóknak igértetett meg minden próféta által, hogy köztök fog a Messiás megjelenni; azért ők valának az üdvre először meghivandók. Nekik nagyobb szükségök is volt erre, mint a pogányoknak és szamaritánusoknak, mert gonosz pásztoraik elfogúltságban tartották őket emberi rendeleteik által, s a Megváltóért epedő vágyat nem hagyták bennök kifejlődni. A pogányok és szamaritánusok sokkal több fogékonysággal bírtak náloknál, mint a következés mutatta, midőn a sz. apostolok, miután Izrael magától az üdvöt eltaszította, utasítást nyertek, hogy a pogányoknak is prédikáljanak.
Lásd Máté 4,23. 3,2.
Mt 10,8
Lásd e rész 1. v.
A csodatettekért az apostolok semmi földi jutalmat nem várhattak. Ettől különbözék a szőllőmunkások bére (Luk. 10,7.).
Az üres és nagy övek erszényekűl szolgálnak a régieknél.
Mt 10,10
készletben vagy váltás kedvéért. Lásd Márk 6,9.
Mt 10,10
Ha egy botot visznek is, de ha elvesztik, tovább erről se gondoskodjanak. Lásd Márk 6,8.
Midőn tehát prédikálni mentek, se pénzt, se táskát, se több ruhát az útra ne vigyetek; mert a nép, melynek prédikáltok, köteles titeket táplálni, és szükségeitekről gondoskodni. – Kik szellemi javakban gazdagok valának, földi javakban szegényeknek kellett lenniök. Az apostoloknak tehát meg volt engedve alamizsnát elfogadni, s azt szükségeikre megtartani; csak a jövő iránti aggasztó gond volt megtiltva a nevezett tárgyakra nézve. Hogy Jézus az alamizsna megtartását a mindennapi szükségek födözésére megengedte, kitűnik Ján. 12,6. Ez a későbbi időben, midőn a pogányok között éltek, és sok üldözést kellett szenvedniök, az apostoli missiók fentartására szükséges rendszabálylyá lett.
ki, mint sz. Jeromos mondja, többre becsüli azt, mit tőletek vesz (lelki tanítások által), mint a mit ő nektek nyujt (testi szükségeitekre).
Ez volt a régi zsidók köszöntése. Krisztus és az apostolok szájában, kik a béke, az Istennel és emberekkel való kiengesztelődés igéit magokkal hordozták, ez nem volt üres szó, hanem jelentése annak, mit hozni akartak.
tanítástok magatoknak fog használni (Ágost.).
megmutatandók ez által, hogy semmi viszonyban nem akartok velök lenni, mivel az Isten kegyelmét magoktól eltaszítván, fejökre az Isten haragját vonják.
mert ama természet ellen vétő bűnösökhöz az isteni hírnökök nem küldettek.
Mt 10,16
a szelídséget és béketűrést kivéve, minden más fegyver nélkül.
A kígyó óvatos, vigyázó, s a veszélyben csak fejét igyekszik őrzeni, melyet többi testével körbe fogván, azt védeni s a halálos csapástól biztosítani törekszik. A galamb, képe a gyanútlan őszinteségnek, az elfogúlatlan szivegyügyűségnek, a szelíd, ártatlan érzésnek. Mind a két állat tulajdonait egyesíteniök kellett az apostoloknak. Gyanútlan őszinteséggel, szelíd kegyességgel, csak a mennyeieket tartva szemeik előtt, kellett viseltetniök embertársaikhoz, még legnagyobb elleneikhez is a közéletben; óvakodni, minden botrányt kerűlni, minden veszélyt megelőzni, s ha nem volt kikerűlhető, mindent föl kellett áldozniok, csakhogy az egy szükségest – a tiszta lelkiismeretet megmenthessék.
Az ostorozás a zsidóknál akkori időben a mózesi törvény megszegéseért nagyon szokásban volt, mi a zsinagógákban átkozódások közt vitetett véghez.
hogy az én tanításom isteni, és menthetlen az, ki annak ellenszegűl (Hilár, Teofil).
Az én Atyám Lelke, mely az enyém is (Gal. 4,6.), bölcseséget és bátorságot önt belétek.
Krisztus szakadást hozott az emberek közé, a békeség férfia kardot hozott a családok kebelébe; mert a fogékony sziveket magához vonja, s ez által mások gyűlöletét fölébreszti. A keresztény érzés- és cselekvésmódban van valami büntető, és azon kedélyeket, melyek magokat megbüntettetni és megjobbíttatni nem hagyják, fölingerli maga ellen, és ez a gyűlölet minden testi rokonságot félre tesz, mivel az ember belseje mélyében s abban látja magát megtámadva, a mire törekszik s a mit szeret. Az emberiségnek itt megjövendölt szakadása az apostolok második küldetésénél ment egészen teljesedésbe, mikor t. i. a pogányokhoz küldettek. Valamint t. i. az ó szövetségi próféták gyakran foglalták össze egy képben a jövendőnek hasonló eseményeit, habár ezek időre nézve egymástól igen távol voltak: úgy foglalja itt össze Jézus is a korábbi és későbbi időszakot. A fönebbiről egyébiránt bizonyságot tesz későbbi időkben a vértanúk története. Sz. Borbála és Krisztina tulajdon atyjoktól, sz. Lucza tulajdon fiától – vitettek halálra.
Mt 10,22
mivel keresztények vagytok. A név itt ismét a valóságot jelenti. Gyűlölni fognak titeket, mivel természetfölötti, s a rosz lelkiismeretet büntető erénynyel bírtok. A természeti erényt, jószivűséget, s az abból származó jótékonyságot az emberek iránt, a világ szeretetre méltónak találja, érzi, hogy ez a vele rokon földből terem; de a tulajdonképen való keresztény erényt, az önmegtagadást, bűnbánatot, az Istennel való folytonos és benső társalkodást az imádságban, gyűlöli, mert érzi, hogy abban az ő halála van (Jakab 4,4.).
a ki állhatatos lesz a világ gyűlöletének békés elviselésében, s így a keresztény érzületben is, mely ellen ama gyűlölet támad, mi egyébiránt Isten ajándéka, mint a trienti sz. gyülekezet tanítja (6. ülés, 13. fejez.).
Izrael városai itt, mint különben gyakorta (Péld. 11,11. 29,8. Sirákf. 31,29. 36,15.) az izraeliták helyett vétetnek. Az értelem tehát ez: Bizony mondom nektek (és utódaitoknak): még nem térítitek mind meg az izraelitákat, midőn az utolsó itéletre másodszor eljövendek. A zsidók átalános megtérése az idők végével fog bekövetkezni (Rom. 11,25.26.); de akkor is el fogják némelyek magoktól az üdvöt taszítani (lásd Zakar. 14. r. s a jegyz.). Vesd össze: Cornel. a Lapide.
Nem lehet igényetek jobb sorsra az enyémnél.
A legtöbb görög kéziratban Belzebul van, azaz, a lakás (pokol) ura, az ördögök legfőbbje (Máté 12,24.). Belzebub filisztei bálvány, mentő a legyektől és egyéb nyavalyáktól (lásd Kir. IV. 1. r. 3-ik jegyz.) a nép balhite szerint. Belzebul, úgy látszik, fölcseréltetett Belzebubbal, vagy a hasonló hangzás miatt, vagy gúnyképen; lényeges egyenlőség annyiból volt közöttük, a mennyiben a bálványimádás a sátán műve, s ez a bálványok alatt magának istenitiszteletet adatott (lásd Zsolt. 95,5.). – A világ a jót rosznak, a roszat jónak nevezi (Izai. 5,20.); mert neki csak az a jó, mi kivánságainak kedvez.
De azért, hogy titeket félreismernek és üldöznek, ne féljetek tőlök; a ti ártatlanságtok és az én tanításom igazsága majd napfényre jő, s a legdicsőbb győzelmet fogja kivívni a világon (ar. sz. Ján.).
A tanítást, melyre én kevés tanúk előtt oktattalak, nyilvánosan hirdessétek minden embernek. – A háztetők keleten laposak, s nem ritkán tétetnek azokról nyilvános hirdetések; de ezzel csak az van mondva, hogy az apostolok Krisztus tanítását hozzák nyilvánosságra, hogy a világ annak ismeretére eljusson.
Féljetek inkább Isten megbántásától, ki titeket pokollal büntethet.
Jézus, hogy a félelemtől megóvja tanítványait, utalja őket az Isten gondviselésére, kinek országaért munkálkodnak. Ki a verebeket táplálja, melyek oly csekély értékűek, és hajszálainkat megszámlálta, hogyne gondoskodnék híveiről, különösen pedig szolgáiról, s hogyne tartaná meg az ő igazi életöket, ha testöket megöletni engedi is?
Az isteni gondviselés vezérli a legkisebbet is; mert a legkisebb is az egészhez tartozik, mint a legnagyobb. Azért gondot visel az Úr a legkisebbre is (vesd össze: Máté 14,20. Ján. 20,5.). Isten a te életed legcsekélyebb körülményei felett is őrködik; azért légy hű te is a kicsinyben (Máté 25,21.).
Épen mivel az ő oltalma alatt vagytok, nincs miért félnetek, nyiltan megvallani, hogy ti az én tanítványaim vagytok; a ki pedig engem megtagad, én sem fogom őt ismerni Atyám előtt (vesd össze: Máté 7,23. és Rom. 10,10.).
Ne higyétek, hogy a tanítás, melyet ti az én nevemben hirdettek, békésen, ellenmondás nélkül elfogadtassék; nem fog az békét szerezni, hanem ellenmondást mindhalálig. Vesd össze: 21. v.
Ugyanazon házban, hol némely hű követőim lesznek, mások a hitetlenségben megátalkodnak, és titeket üldözni fognak.
Lásd 21. v.
Ki a legnagyobb szenvedést is, melyet neki a világ (a test és sátán is) okozhat az én szolgálatomban, nem veszi föl magára, nem méltó azon tisztességre, hogy az én tanítványom legyen, nem érdemes a jutalomra. – A kereszt, melyet a gonosztevőnek magának kellett vinni a vesztőhelyre, itt minden szenvedés képeűl vétetik.
A ki életet és földi jólétet nyer az én nevem és dicsőségem megtagadása által, az a valódi, az örök életet elveszti, és örök halállal fog meghalni a pokolban; a ki ellenben a jelen életet és jólétet az én nevem és tanításom megvallása által elveszti, az örök életet nyer érte. – Ezen igék ugyan egyenesen a kereszténységnek első, szorongatott idejére szólnak, de egyszersmind minden időre, a mennyiben a kereszténység mindig veszélyek és küzdelmek között vagyon, s jóformán mindig, ha nem testi, legalább lelki önfeláldozást kiván tőlünk. Ez utóbbira vonatkozva, jelen vers értelme ez: A ki életét (kivánságait, a testi embert) teljes erőben tartja, azt nem öldökli, az nemesebb életének halált szerez; a ki ellenben kivánságát, a testi embert elveszti, az nemesebb életét megtartja mindörökre. Megjegyzendő e szó: „érettem.“ Minden önsanyargatásnak, önmegtagadásnak czéljáúl csak őt, azaz, a mi megszentelésünket, az Isten dicsőségét és felebarátunk üdvét kell tartani. A pogányok is sokszor megtagadták magokat és pedig iszonyú módon, de az ő megtagadásuknak nem volt meg ama czélja, s azért az nem is volt észszerű.
E vers értelme összefüggésben ez: Egyébiránt titeket sokan szivesen is fogadnak, védenek, és igéitekre szivöket megnyitják; ezek engemet és magát az Atyát fogadják be. Ez nem üres kép, hanem való igazság; mert Krisztus és az Atya az ő Lelkökkel minden igaz keresztényben élnek (Ján. 17,22.23. Péter II. 1,4.).
E két vers értelme: A ki egy hithirdetőt szivesen fogad, és szavaira figyel, mivel hithirdető, az a hithirdető jutalmát nyeri el, nemcsak azért mivel az ő tanításának elfogadása által maga is a hithirdető polczára emelkedett, hanem mivel védelme által amannak munkái eredményében részt veszen. A ki az igazat azért fogadja be, mert benne az Úr követőjét látja, ezen igaznak jutalmát fogja megnyerni, épen mivel az ő erényei követése által az ő polczára emelkedik, és az ő munkáiban, melyet ez intelem és jó példa által az ő védelme alatt végbevisz, részt veszen. A ki tanítványaim közől a legcsekélyebbnek (legszegényebb-, legigénytelenebbnek) bármi csekély adományt nyujt is, mivel az én tanítványom: ez azért örök jutalmat fog nyerni; mert ez által maga is tanítványaim közé lép.
Lásd Máté 4,12.
Hogy ker. sz. János a Megváltó magas méltóságáról tökéletesen értesűlve volt, kitűnik Máté 3,17. és az ő saját nyilatkozataiból (Ján. 1,29.34. 3,30–36.); hogy a fogságban sem kétkedett, eléggé bizonyítja Jézus mondása (7. v.), mely szerint ő nem volt széltől ide s tova hányatott nádszál; de hogy tanítványai közől többen kétségben voltak Jézus iránt, tanítja az írás (Máté 9,14.) és az ő későbbi elpártolásuk története. János tehát ezen kérdéseket csak az ő kétkedő tanítványai miatt tehette, hogy Jézus maga nyilatkozzék előttök, és hitöket megerősítse (Hilár, ar. sz. Ján. Cirill, Teofil).
Mt 11,4
másoktól.
mert épen azon órában (Luk. 7,21.) tett Jézus több csodát.
Beszéljék a cselekedetek, ki vagyok én, – rendeltetésemnél fogva mindenek Megváltója, valósággal pedig a szegényeké, a lelki vakok- sánták- poklosok- siketek- és halottaké, kik váltság után epednek.
Ez intő megrovás volt a kételkedő tanítványokra nézve (ar. sz. Ján.). Ők hihetőleg azt remélték, hogy Jézusban földi királyt nyernek, s midőn látták, hogy szegénységben és alacsony sorsban jelent meg, őbenne megbotránkoztak és kétkedtek. Boldog, ki semmiben meg nem botránkozik azokból, mik Jézus Krisztus imádandó személyét, az ő tanítását, életét, halálát, érzelmeit és erényeit illetik. Az ilyen keresztény nem hallgat a test és vér csábító szavára, csalódható eszére; ő csak a hit szavára hallgat, s a hit világossága szerint gondolkodik és itél.
Mt 11,7
Ker. János kérdéséből balvélemény támadhatott volna felőle a nép között; hogy ezt megelőzze, azért szól Krisztus ker. sz. János magas erényéről, érdeméről és föladatáról. Jézus következő szavait (7–14. v.) ily összefüggésben lehet gondolni: Kicsoda ker. János? Ő czélját állhatatosan követő (7. v.), önmegtagadó (8. v.), rám mutató (9. v.) előkövet (10. v.). A természetesen születettek között senki sem áll följebb nálánál, de mégis kisebb ő, mint azok, kik az Isten országának teljes áldásába léptek be (11. v.). Ő az, ki Isten országát hirdeti, s ki a bűnbánat erejét prédikálja (12. v.); mert a többi próféták egész Jánosig nem az Isten országának valóságos elérkezését hirdették, hanem arról, mint jövendőről szóltak (13. v.); János pedig, mint az Úr előkövete, Illés erejével lépett föl (14. v.).
János az ő czélját szigorúan követő, rendíthetlen férfiú, ki mindenkor azt mondja, mit egyszer kimondott (ar. sz. János). Jánosnak Jézus elfogadására kellett készíteni az embereket, s miután az üdv előkészülete a bűnbánat, mint bűnbánó lépett föl; s mivel a bűnbánó első tulajdona az állhatatosság minden akadály legyőzésében, itt hát először az ő lelki erőssége dicsértetik.
Vagy János talán elkényeztetett ember volt? Ilyenek a királyi udvarokban vannak. Ő sanyargatással győzte le ez élet gyönyöreit és kényelmeit.
János több volt, mint próféta, mert a már megjelent Krisztusra mutatott, s az utat országába közvetlenűl előkészítette bűnbánat által.
Lásd Malak. 3,1. s a jegyz.
Mindazon emberek között, kik eddig születtek, nincs nagyobb keresztelő Jánosnál, de azért minden tulajdonképeni polgára a mennyországnak, ki a megszenteltetés áldását, mely abban osztogattatik, magán teljes mértékben tapasztalta, magasabban áll, mint ő (Maldonat, Cirill, Izidor). János, sanyarú életet élvén, az előkészület lépcsőjén állott, mint átalán az ó szövetségi szentek, és habár már anyja méhében megtisztúlt (Luk. 1,41.), mégsem volt tulajdonképen az Úr tanítványa. Egy másik, de kevésbbé természetes értelmezése a fönebbi szavaknak ez: Minden eddig születettek között nincs nagyobb ker. Jánosnál; de mennyországban a legcsekélyebb (ki fiatalabb nálánál, t. i. én), nagyobb, mint ő. E szerint Krisztus Ján. 1,15.-re vonatkozik.
Mt 11,12
sőt tovább és mindenkor, minthogy az időhatározó szócska, a szentirási szólásmód szerint, gyakorta a jövőt is magában foglalja. Lásd Máté 1,25.
János idejétől, ki bűnbánatot hirdetett, mostanig, és mostantól mindenkoron szükség van a bűnbánat erőszaktételére (az üdv akadályainak erőszakos elháritására), hogy itt és a síron túl a mennyországba juthassunk. Mennyeknek országa erős küzdéssel jár, és az erős küzdők ragadják el azt.
E versnek az előbbivel való összefüggéséről lásd a 7-ik jegyz.
Mt 11,14
azt is mondhatjuk, hogy ő Illés; mert ő bűnbánathirdető, mint Illés (Luk. 1,17. Máté 17,12.).
az idők végezetével. Lásd Malak. 4,5.6. Az események az Úr első és utolsó eljövetelénél sokban hasonlók egymáshoz. Az elsőnél János lép föl Illés erejével, az utolsónál maga Illés jelen meg, hogy a zsidókat az Úrhoz térítse; az elsőnél itélet tartatott Jerusalem fölött, az utolsónál a közitélet fog tartatni. Azért a próféták s maga Krisztus is az első és második eljövetel eseményeit gyakran állítják egymáshoz. Vesd össze: Máté 24. r.
az vegye szivére, hogy János bűnbánat-hirdető, és térjen meg. De ah! sem Jánosra, sem rám nem hallgatnak. Lásd a követk.
Mt 11,17
A görög szerint: gyászénekeket is énekeltünk stb.
A mostani nemzedék hasonlít a játszó gyermekekhez, kik azt akarják, hogy társaik vegyenek részt azon játékaikban, melyek nekik tetszenek, ugyanazoknak pedig szemökre hányják, ha ezt nem teszik. Épen ezt akarják a mostani zsidók és tanítóik is, az irástudók, hogy a mi tanításunk a jövendő országról az ő tetszésökhöz alkalmazkodjék, s megvetnek és ócsárlanak mindkettőnket, mivel ezt nem teszszük. – Igy, fájdalom! sok községben csak azon hitszónokok és lelkipásztorok kedvesek, kik úgy szólván, a mint ők fújják, úgy járják; kivánataikat teljesítik, panaszaikba beleegyeznek, ha ezek még oly ellenmondásban vannak is az igazsággal és szeretettel. Más pásztorok, kik nem az ő tetszésök szerint járnak el, mitsem érnek, akármit tegyenek.
Mt 11,18
más emberek módja szerint.
Az ördög elámította őt. Lásd Ján. 10,20.
Mt 11,19
mint mások.
Mt 11,19
Lásd Máté 9,11. Sem én, sem János nem tehetünk kedvökre. Mivel a mi tanításunk az ő kivánataikkal nem hangzik össze, a mi életmódunkban keresnek ürügyöt, hogy minket legyalázzanak és megvessenek.
De a bölcseség, a mint az Jánosban és bennem megjelent, igaz bölcseségűl ismertetik el követőitől, az én tanítványaimtól.
Mt 11,21
Mindkettő város Genezaret tavának nyugati partján, közel Kafarnaumhoz, Jézus tartózkodási helyéhez, melyek legtöbbször voltak tanúi az ő tanításának és csodatetteinek.
Mt 11,21
a két kéjelgő pogány városban, melyek azonban az evangéliom hirdetését nem hallották. Vesd össze: Izai. 23. r.
szőrzsákba öltözvén, s fejöket bűnbánat jeléűl hamuval behintvén, vezeklési cselekedetek által igyekeztek volna eleget tenni bűneikért.
mert talán nem annyira a cselekedet, mint a szándék és az ismeret foka vétetett volna nálok tekintetbe.
majd itéletkor? A görög szerint: Kapernaum, mely égig magasztaltattál föl (az által, hogy a Messiásnak lakhelye s annyi csodáinak tanúja vagy).
Mt 12,36
Némely görög kéziratok szerint: mert ha Sodomában és Gomorrában történtek volna stb.
Mt 11,25
A következő imádságot Jézus akkor mondta, midőn a hetven tanítvány visszajött küldetéséből, és ő működésök szerencsés sikeréről értesűlt. Lásd Luk. 10,17–21.
Dicsérlek téged, és hálát adok neked, mindenható Atyám! hogy az üdv igazságainak befogadására, melyeket a magokat bölcseknek és okosaknak képzelő kevélyek elvetettek, a tudatlanokat, az üdvös tudomány után vágyódókat bensőleg fölébresztetted és megerősítetted. – Elrejteni, itt annyit tesz, mint megengedni, hogy elrejtve maradjon, s a hálaadás csak a kijelentésre vonatkozik, nem pedig az elrejtésre, mi csak amaz álbölcsek kevély s a kegyelemmel ellenszegűlő érzületének következménye. Sz. Ágoston és Gergely ezen igékből azon következést vonják, hogy ha némelyek az evangéliom hirdetésének hisznek, mások nem hisznek: ez az isteni kegyelem és igazság műve; mert azok, kik hisznek, Isten kegyelme által bensőleg megvilágosíttatnak, hogy higyenek; azok, kik nem hisznek, Isten igazságos itéleténél fogva kevélységök és egyéb vétkeik miatt, nem világosíttatnak föl úgy, hogy valósággal higyenek, habár hihetnének, és valóban hinnének is, ha az Isten által nekik elegendő mértékben nyujtott kegyelemmel együttműködni akarnának.
Igen, Atyám! ez a te akaratod, hogy engem csak a kicsinyek értsenek, valamint a te akaratod volt, hogy magam is kicsiny, csekély legyek, az emberek alakjában és természetében. A választottság Isten részéről egészen ellenkezik a világ szellemével. Ez csak a gazdagokat, okosokat és hatalmasokat választja; Isten pedig a szegényeket, tudatlanokat és gyengéket választja, s őket lélekben gazdagokká, bölcsekké és hatalmasokká teszi. Miért? hogy előtte senki ne dicsekedjék, hanem a ki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Lásd Kor. I. 1,31.
E vers előadja a módot, mikép jelenti ki magát az Atya a kicsinyeknek. Ez, úgymond Jézus, a Fiú által történik (Ján. 6,40.), azaz, a Fiú és az ő kis hívei prédikálása által (vesd össze: Kor. I. 1,17–21.), valamint az ő Lelke által (Ján. 14,26. Gal. 4,6.). Hogy pedig a Fiúnak valósággal van hatalma és ereje a mennyei bölcseséget közleni és osztogatni, kitűnik az ő hatalomteljességéből (vesd össze: Máté 28,18.), és az ő benső viszonyából az Atyához, mi kölcsönös meg- és átismerés, mint a vers első fele kifejezi.
Mt 11,28
részint bűnökkel (ar. sz. Ján. Jerom. Ágost.), részint a farizeusi rendeletek terhével (Teofil), részint ez élet szenvedéseivel és kisérteteivel.
a terhet leveszem rólatok, feloldozlak, megenyhítlek, megujítlak titeket.
Mt 11,29
az evangéliomi törvény, a hit és szeretet igáját.
Mt 11,29
különösen alázatosságot és szelídséget, mi minden szentség alapja.
Mt 11,29
akaratomnál fogva; mert sokan alázatosak szóval, de kevesen szivben (Bern.). A kereszténynek alázatossága, tulajdon gyengéinek és méltatlanságának érzete, a szivben lakik, de alkalmilag egyszerűen, természetesen és keresetlenűl tűnik elő.
a lelki nyugalom, a béke betér hozzátok.
mert a szeretet (vagy az isteni kegyelem) mindent könnyűvé tesz, a mennyiben természetfölötti erővel bír, és egyedűl szabadíthat meg minden gátló befolyástól. Azért tulajdonképen csak a keresztény ember szabad, mert csak ez bír szent szeretettel.
Mt 12,1
Ez eseményt húsvét utánra teszik a 31. évben.
Mózes törvénye szerint (Móz. V. 23,25.) az éhezőknek szabad volt kalászokat tépni. Az Úr szolgálatában töltötték a tanítványok az egész napot a nélkül, hogy ettek volna, s most szükségből éhöket szegény táplálékkal csillapíták.
Szombaton a kalászszedés tilalma, ama későbbi kicsinyes tilalmakhoz tartozott, melyeket a zsidók a szombat megszentelésére rendeltenek.
Jézus nem keresi, volt-e a farizeusoknak joguk ezt cselekedni a mózesi törvény szerint, hanem a kivételekről szól, melyeket a szükség vagy magasabb tekintetek, vagy az isteniszolgálat és a felebaráti szeretet tenni megengednek.
Valamint Dávid, szükség esetében, midőn az igazságtalan Saultól futott, vétlenűl megéhezvén, a szentélyből kerűlt kitett kenyeret megehette, így szabad volt tanítványimnak is kalászokat szaggatni éhségök lecsillapítására. E történet le van írva Kir. I. 21,1. s követk. A kitett kenyerekről lásd Móz. III. 24,6–9.
A papoknak szabad volt szombaton az áldozatokat levágni, az oltárra föltenni, megégetni, a kisdedeket körűlmetélni. Lásd Móz. III. 6,8. s követk. Móz. IV. 28,3. Vesd össze: Ján. 7,22.24.
Ha már a mózesi templomszolgálat végett szabad volt a szombati nyugalmat feltörni, mennyivel inkább szabad az én szolgálatom végett? mert csupán e szolgálat végett éheztek tanítványaim, s éhségök lecsillapítására szaggattak kalászokat.
Ha ti törvényeitek szellemét ismernétek, mely szerint nem annyira a külső istenitisztelet, mint a szeretetnek belső szent érzelme van parancsolva, s ha ti e szeretettel és szent érzülettel bírnátok, tanítványimat ártatlanoknak ismervén, nem itéltétek volna el.
A Messiás a szombat fölött áll, valamint az egész mózesi törvény fölött, nem hogy azt fölbontsa (Máté 5,17.), hanem, magasb értelemben, visszaadja. Ki szombaton csak a sürgető szükséget, melynek kielégitését Isten is akarja, vagy pedig az isteniszolgálatot és a felebaráti szeretetet tartja szem előtt, az nem töri föl a szombatot, hanem megszenteli magasztosabb módon, megnyugodván Istenben, kinek kedvéért a szombat rendeltetett. Lásd Móz. I. 2,3.
mint a szombat megszentségtelenítőjét.
Lásd a 4-ik jegyz.
mert még nem jött el az ő órája. Máté 26,45.
igaz religiot. Lásd Izai. 42. r. s a jegyzeteket.
Nem lesz dicsekvő szószátyár.
Mt 12,20
Ő az embereket, kikben a jónak csak gyenge maradványa van még fön, nem taszítja el magától, hanem lassankint az üdvre vezérli. Lásd Izai. 42. r.
mígnem az igaz religio az egész földön kivívja uralmát.
A legtávolabbi pogány nemzetek benne fogják vetni bizalmokat, tanításában fognak találni vigasztalást, békét és üdvösséget. A név itt ismét a valóságot jelenti.
A vakság és némaság, következménye volt az ördöngösségnek (ar. sz. Ján.).
a második Dávid, a Messiás. Lásd Máté 9,27.
Belzebubról lásd Máté 10,25.
Minden város, minden ház és ország csak egy czélra törekvő, egyetértő közreműködés által állhat fön; ha ez megszűnik, akkor a város, a ház vagy ország fölbomlik és tönkre jut. Ha az ördög velem együtt működnék, akkor ő az én czélomra – az emberek üdvére működnék, s tulajdon országát tönkre tenné.
A zsidók között ez időben és előbb voltak emberek, kik az Isten szent nevének, vagy más, az Istennel benső egyesűlésben álló, már elhúnyt személyek nevében ördögöket űztek ki (vesd össze: Ap.cs. 19,13. Márk 9,37.38.). Ha e mellett sok balvélemény csúszott is be, mint Flav. József beszéli, hogy némelyek bizonyos, Makerus mellett termő gyökér erejének tulajdoníták az ördög kiüzését: de azért nincs ok tagadni, hogy jámbor zsidók valósággal űzhettek ki gonosz lelkeket. A zsidó nemzet Isten népe volt, s mily gyakran és mily sokféle módon mutatta ki Isten közöttük és általok az ő hatalmát, egész történetök bizonyítja.
Ha pedig én Isten ereje által űzöm ki az ördögöket, s így tehát Isten velem van, akkor az én beszédemnek, hogy elközelgetett mennyeknek országa, igaznak kell lenni.
Mikép ragadhatnám el a sátántól övéit (a bűn és mindenféle inség által az ő hatalmába esett embereket), ha nem volna fölötte hatalmam, s egyszersmind nem tartanám őt megkötözve? Csak mivel ellene és fölötte erősebb vagyok, úgy tehetem ezt. Vesd össze: Izai. 49,24.25.
Miután a Megváltó a farizeusoknak megmutatta, hogy képtelenség az ő ördögűzését az ördög erejének tulajdonítani, intve és fenyítve végzi beszédét. Ti farizeusok! kik a nép tanítói vagytok, de velem lenni nem akartok, mondom nektek, hogy mindazon tanító, ki nincs kizárólag és határozottan az én tanításom mellett, szükségképen az én ellenségem; és mindazon tanító, ki a népet nem gyüjti országomba, szétszórja azt, s mint elszéledett nyájat, veszélybe viszi. Az igazság és tévely, Krisztus és a sátán között nincs közép. Azért mondja sz. Ágoston: Vagy Istenéi vagyunk, vagy a sátánéi; közép nincsen.
Azért (ezen ellenséges érzület miatt, melylyel irántam vagytok), mondom nektek, hogy minden káromló beszéd és minden bűn, mely mindig az Isten szentségének káromlása, bocsánatot nyer az Istentől, de a Szentlélek ellen való bűn és káromlás nem nyer. Ez abban állott, hogy a szembeötlő bizonyságok és tulajdon jobb meggyőződésök ellenére, azt, mit a Szentlélek Krisztusban munkált (28. v.), a gonosz léleknek tulajdonították (24. v.), s így a jót rosznak, az istenit ördöginek nevezték. Mindaz, ki a kereszténységnek, vagy valamely parancsot vagy tilalmat tárgyazó tiszta tanítmánynak fénye előtt szemeit készakarva behunyja, s magát, jobb meggyőződése ellenére, arra vinni törekszik, hogy a roszat jónak, a jót rosznak tartsa, ugyanazt cselekszi. Mivel ezen vétekkel az akaratnak teljes megátalkodása és ellenszegűlése van összekapcsolva, tehát az természeténél fogva gyógyíthatlan és megbocsáthatlan. Kik az ilyen vétkekben vannak, hasonlók ama halálos betegekhez, kik nem csak minden gyógyszert megvetnek, hanem ezenfelűl mindent elkövetnek, hogy vesztöket siettessék. Az ilyenek egyedűl csoda által szabadúlhatnak meg. Az Isten tehet ugyan csodát, és adhat nekik kegyelmet, hogy vakságukból diadalmasan megtérhessenek; de ha ezt nem teszi, az ő itélete igaz marad. E lehetőség tekintetéből könyörög az anyaszentegyház az ilyen bűnösökért, valamint őket a sz. gyónásra is bocsátja úgy, mint másokat.
A jövendő világ a zsidókra nézve a messiási világ volt itt és a síron túl, valamint a mennyország erre is, arra is vonatkozik (Máté 3,2.), de úgy, hogy majd az egyikre majd a másikra szóló vonatkozás túlnyomó. Itt a sírontúli tisztítóhely értetik (Ágost. Gerg. Béda, Bern.), hol minden megbocsátott nagy bűnökért eleget lehet tenni, s hol minden bocsánandó vétkek a szenvedett bűnhödés után elengedtetnek. Szólani, itt annyit tesz, mint káromlani, s azután, átalában vétkezni, a mennyiben minden vétek által az Isten káromoltatik. Krisztus a farizeusok ellenében azt akarja mondani: Ha ti csupán engem káromoltatok volna, mint ezt mások is cselekedték (Máté 13,54–58. Ján. 7,41. Tim. I. 1,13.), ez nektek megbocsáttathatnék; de mivel egyszersmind a Szentlelket is káromoltátok, a mennyiben az ő nyilvános cselekvését, minden másnak (23. v.) s így magatoknak meggyőződése ellenére is, melyet bennetek ő ébresztett, az ördögnek tulajdonítjátok: ez nem bocsátható meg nektek. E szerint az Isten Fia ellen elkövetett vétkek azok, melyek nem eltökéllett, szántszándékos vakságból erednek, hanem részben meggondolatlanságból s emberi gyarlóságból vitetnek véghez; a Szentlélek elleni vétkek pedig azok, melyek nem csupán a Megváltó törvénye ellen, hanem a Szentlélek által közlött jobb ismeret ellen való szántszándékos ellenszegűléssel, s így egyenesen a Szentlélek ellen követtetnek el.
Ha jóknak akartok látszani, legyenek jók cselekedeteitek (gondolataitok, szavaitok és tetteitek), vagy pedig legyen összehangzó gonosz tetteitekkel egész valótok, és valljátok meg, hogy bensőleg is gonoszak vagytok; mert a gonosz tettekről ismertetik meg a gonosz ember, mint rosz gyümölcseiről a rosz fa (Ágost. Maldonat).
Mt 12,34
ti, teljesen megromlottak! Lásd Máté 3,7.
Miután a szó hű kifejezése belső gondolkodástoknak és egész valótoknak, mit szólhatnátok egyebet káromlásnál?
Mt 12,36
melynek nincs észszerű alapja, mely nem Isten dicsőségén és embertársainak javán alapszik. Mások a görögöt így: minden gonosz igéről.
mennyivel inkább ti, kik káromlást szóltok a Fiú és Szentlélek ellen, és a szerint cselekesztek? – A milyen a beszéd, olyan az ember, és a milyen az ember, úgy fog megitéltetni, tehát beszéde szerint fog megitéltetni. Ha hiúsággal van tele, hiú, hivalkodó az ő beszéde, és e szerint fog megitéltetni és megbüntettetni; mert semmi hiú nem állhat meg Isten előtt.
Épen mivel olyan az ember, a milyen beszéde. Az ember beszédei tehát az ő ügyállásának mindennapi jegyzőkönyvei Isten előtt.
Némelyek a farizeusok közől, kik őt káromolták, s ezért általa megrovattak (24–37. v.), így felelének: Elismerünk téged mesterűl, ha nekünk az égen (Márk 8,11.) csodajelt, valami rendkivüli mennyei jelenést mutatsz; mert a földi jelek, beteggyógyítások nem elegendők nekünk, mivel azok más erőktől, az ördögtől is származhatnak, mennyei jelt azonban csak Isten által tehet az ember.
Mt 12,39
mely az Istennel kötött frigyet hűtlenűl megszegte.
A csodák, a földi úgy mint az égi jelenések, bizonyítékúl csak a jóakaratú hivőkre nézve szolgálnak (lásd Máté 13,58.), mert csak ezeknek van ahhoz fogékonyságuk, míg a roszakaratú hitetlenek, különösen a megátalkodottak, mint a farizeusok, épen oly kevéssé akarnak látni csodajelt, mint az igazságot, s azt mindig más erőknek tulajdonítják. Ezen hitetleneknek az Isten, hogy irgalmánál fogva őket egészen el ne hagyja, nem ad más jelt, mint a kereszténység csodáját, különösen annak fő bizonyítékát, az Úr föltámadását, melyben hinniök kell, ha meg akarnak szabadúlni.
Lásd Ján. 2,1. A három nap és éjjel, a héber szólásmód szerint, úgy értendő, hogy Jézus az első nap egy részén, második nap egészen, s a harmadik egy részén át lesz a sírban (a pokol tornáczában). Mikép lehet az, hogy már Jónás életsorsában van valami Jézus Krisztuséból? Valamint a természetben a felsőbbrendű lények az alsóbb rendűekkel összefüggésben lévén, amazok ezekben némileg előképezve, jelölve vannak: úgy volt Jézus élete is némi részben jelölve, előképezve azon szent emberek életében, kik az ő útját előkészítették.
A pogány niniveiek (Jónás 3,5.) és Szába pogány királynéja (Kir. III. 10,1. s követk.) égi jel nélkül is megtéríttettek, ez Salamon, amazok Jónás által; ti pedig nem hallgattok rám, habár nagyobb hatalmam és méltóságom van, mint Jónásnak és Salamonnak; azért egykoron ama pogányok fogják rátok mondani a kárhoztató itéletet az itélet napján. Az elvakúlt zsidók miképen fognak már itt megbüntettetni, Jézus a következő példabeszédben mutatja meg (43–45. v.).
Mt 12,43
Istentől oda űzetve, hogy az embereknek ne ártsanak (Tób. 8,3.).
A gonosz lelkeknek nincs nyugalmok, hanem szűntelen gyötörtetnek; de az ő gonosz akaratjok kielégíttetik, s némi nyugtot nyer akkor, ha az embereknek árthat.
Mt 12,44
ama lélekbe, melyet elhagytam.
a lelket üresen találja minden kegyelemtől és erénytől, mintegy kisöpörve, s az ő számára szép, kényelmes lakásúl elkészítve.
Mt 12,45
Ezen ember lelki állapotja roszabb lesz, mint megtérése előtt volt. Mily nagy intés és tanúlság ez mindazokra nézve, kik szerencsések lehettek igazán megtérni! Bár csak őrizkednének a visszaeséstől, mi a vétkezést lassankint megszokássá, s a megtérést majdnem lehetetlenné teszi!
A zsidók a babiloni fogság után lemondtak a bálványimádásról és a pogány szokásokról, a gonosz lélek mintegy kiment belőlök, s nemsokára a következő makkabeusi dicső korszakban a zsidó religio legfényesebb diadalát ülte; de csakhamar azután oly romlottság harapózott el az Isten népe között, minő azelőtt soha nem volt (lásd az utolsó jegyzetet a Makkab. II. könyvében). Vallási szakadások támadtak, különösen a farizeusoké, kik Mózes tiszta tanítását megmérgezték. A gonosz tanítók gonoszabb tanítványokat nemzettek, úgy, hogy Kirsztus idejében a zsinagóga nem volt egyéb, mint minden kegyelemtől és jobb szellemtől kiüresedett ház, fölékesítve ugyan a képzelt igazság kevélységével, s látszólag szent és tiszta, külső cselekvények által, de valóban egészen üres és puszta, valódi sátántanya volt. Igy a sátán teljes hatalommal bírt fölöttük, s az ő lelki állapotjok gonoszabb volt, mint valaha; mert gyilkosaivá lettek az Isten Fiának, s lassankint ama vakságba estek, melyben, a természetfölötti erénynek meghalva, még most is bolyonganak.
Mt 12,46
t. i. az ő rokonai, nagybátyjai. Lásd Máté 1,25. 24-ik jegyz.
hogy a farizeusok közől, kik őt meg akarták fogni, kiragadják, és Názáretbe vezessék vissza. Az atyafiak ezen fölűl azt vélték, hogy tán őrűlt. Márk 3,21. Vesd össze: Ján. 7,5. A szűzanya hihetőleg csak azon szándékból követte őt, hogy biztosságba helyezze.
A görög szerint: akarván veled szólani.
Most nincs annak ideje, hogy atyámfiait ismerjem, és akaratjokon járjak. Mennyei Atyámtól rámbizott tisztemnek gyakorlatában mindazokat ismerem atyámfiainak, kik pontoson teljesítik az ő akaratját, melyet én hirdetek.
Mt 13,1
Kafarnaumban.
a genezareti tenger mellett.
hogy a tolongásból visszavonúljon.
Mt 13,3
A hasonlat, a példabeszéd, elmondása valamely eseménynek, mely megtörténhetett volna, de nem történt meg, hanem csak föltaláltatott azon végre, hogy általa valamely igazság jelképleg előadassék.
E példabeszédet maga az Úr fejti meg a 19. s következő versekben.
A mag kifelé hajtott, mert mélyen gyökeret nem ereszthetett.
melyek által a nedvet magokba szívhatták volna védeleműl a hőség ellen.
Némely mag száz, némely hatvan, némely pedig harmincz magot termett.
A kinek fogékonysága és jóakarata van a dolog mélyébe hatni, az fontolja meg.
Mivel ti fogékonyak vagytok az én titokteljes tanításaimra, készséges hitetek van, s épen azért azokat megértitek; ezek pedig ama fogékonysággal nem bírnak. Krisztus azt akarja mondani: A legalkalmasabb tanításmód hivőkre és hitetlenekre nézve a hasonlatok által való előadás. A hivők nem ijednek vissza a képes előadás nehézségeitől, hanem annál mélyebben hatnak be, és Isten őket annál jobban megvilágosítja. A hitetlenek pedig az igazságot rejtő képek határozatlan és rejtélyes voltánál fogva, gátolva vannak azt szidalmazni és gyalázni (vesd össze: Máté 7,6.), a nélkül, hogy el volna tőlök véve a lehetőség, hogy azok értelmébe behassanak, ha ezt komolyan és Isten kegyelmével akarják. Vesd össze: Máté 11,25.
a kinek fogékonysága, készséges hite van az isteni tanításhoz, az ilyen az ismeretben fokonkint fog haladni; a kiben pedig nincs meg e fogékonyság, attól még az a csekély világosság is, melylyel bír, elvétetik, úgy, hogy az igazságra nézve mindinkább elvakúl. Valamint a természeti, úgy az erkölcsi világban sehol sincs megállapodás; valamint a jó, úgy nő a rosz is, és megállani, már annyi, mint visszaesni.
mivel a fogékonytalanság és hitetlenség állapotában vannak, melyben az ember azt véli, hogy lát, pedig nem lát; azt hiszi, hogy ért, pedig nem ért. Mivel ily állapotban vannak, ehhez alkalmazottnak kell lenni a tanításmódnak is. A példabeszédekben, az, kinek fogékonysága nincs az igazságra, csak az elbeszélt eseményt érti, de nem a természetfölötti igazságot, mely az által eléadatik. Lásd 4-ik jegyz.
Nem akarnak hallani és látni, így tehát az igazságra és megtérésre nem juthatnak.
De boldogok vagytok ti, hogy nem csupán külsőleg nézitek csodáimat, mint a farizeusok, és külsőleg halljátok igéimet, hanem fogékonysággal és készséges hittel is bírtok az én életem és tanításom fölfogására és megértésére.
Habár a tanítványok a példabeszédet már értették (11. v.), az Úr annak még mélyebb értésébe vezeti őket, mert a kinek van, annak adatik (12. v.).
Mt 13,19
nincs hozzája fogékonysága és készséges hite. Lásd 9-ik jegyz.
Mt 13,19
a sátán.
Az igének, mely az ilyenhez intéztetik, olyan sorsa van, mint azon magnak, mely az útfélre vettetik. Valamint ez keménysége miatt a magot be nem veheti, úgy a megkeményedett szív sem veszi be az isteni tanítást. Ilyen fölött a sátán nyer hatalmat, a mennyiben az Isten igéjét elrabolja, elhomályosítja stb. és a szivet vakságában tartja. – A személy itt az ige helyett vétetik, ki ezt beveszi, mivel ennek gyümölcsözése a személytől függ.
A köves hely kevés földdel, azon embereket jelenti, kik az Isten igéjét örömmel fogadják ugyan, de teljes lelkökből, teljes belső erejökből azt magokban kifejleni nem engedik. Az ilyeneknél csak külsőleg van meg a kereszténység, mely nem tartós nálok. Ha szorongatás, üldözés támadja meg az ilyenek új életmódját, megbotránkoznak, kétkednek, ingadoznak, elesnek, és az igét megvetik.
a földiekért, a nőért és gyermekekért, a hivatalért és méltóságért, az örömekért és élvekért való gondok.
Mt 15,24
az Istentől adott kegyelem szerint, a tökélynek egyik vagy másik fokára lépvén, azzal együtt híven működnek.
Lásd megfejtését 36–43. v. A mennyország a szerint Isten anyaszentegyháza a földön, melyben jók és roszak vegyest találtatnak.
Valamennyi kerti növények közt a keleti mustárnövény a legnagyobb. Oly nagyra nő, mint a fa, sok ága van és széles levelei. Valamint a mustármag nagy fává nő, úgy Isten anyaszentegyháza a földön kezdetben kicsiny ugyan, de később kiterjed minden emberre nézve, kik alatta menedéket akarnak keresni. Az Üdvözítő jelképűl nem választja a legnagyobb fát, hanem a legnagyobb, fanemű bokrot, valószinűleg azért, mivel Isten anyaszentegyháza a földön minden fönsége mellett sem lép ki soha az alázatosság állapotából.
Valamint egy kevés kovász sok lisztet megsavanyít, midőn a nélkül, hogy észrevennék, azt minden részében áthatja: úgy hatja át mennyeknek országa, az Isten anyaszentegyháza, természetfölötti erejével, csendes benső működéssel lassankint az egész emberiséget, megújít, megnemesít mindent, mi magát készakarva el nem vonja. Ugyanez alkalmazható minden egyes emberre nézve is. A keresztény érzület, a hol igazán jelen van, áthatja a lelket és testet, megnemesíti minden gondolatainkat, szavainkat és tetteinket a legkisebb mozdúlatig.
Minden tanitását jelentékeny, titokteljes beszédben adta elő. A hasonlat, példabeszéd, itt átalán a titokteljes, elmés beszéd helyett vétetik. Vesd össze: Zsolt. 77,2.
hogy beteljesedjék, mit az isteni Ige a próféták által szólott (Móz. V. 18,15.), különösen pedig a prófétai énekes, Ázáf által (Zsolt. 77,2.), hogy Isten titokteljes beszédek, talányok stb. által vezérel az üdvre. Az ó szövetségből idézett hely itt, mint gyakorta, nem szóról szóra adatott. Krisztus és az apostolok ezt azért tették, hogy egyes helyekre nézve, melyeket ki akartak emelni, különös nyomatékot adjanak, vagy pedig, hogy az ó szövetségi helyeket bővebben kifejtsék.
Lásd a 15-ik jegyz.
az igaz keresztények, Isten anyaszentegyházának élő tagjai.
Az „és“ itt „azaz“ helyett van.
Lásd Máté 8,12.
Mt 13,43
megdicsőűlnek testben és lélekben. Lásd Dániel 12,3. és a jegyz.
Lásd a 9. v.
Az igaz hit és az igaz boldogság azon kincs, melyet Isten kegyelme megtalálni enged. Áldozd föl, ha szükség, mindazt, mi előtted kedves a földön, hogy azt megnyerd és megtarthasd. Ez a kincs el van rejtve, mert e világ bölcsei Krisztus bölcseségét esztelenségnek tartják; elrejtve kell azt tartani, mert a test, világ és gonosz lélek azt elrabolni törekszenek.
Vesd össze: Péld. 8,11.
Lásd a 42. v. Ez és az előbbi példabeszéd tanítja, hogy Jézus Krisztusnak egyetemes látható anyaszentegyházához nem csak a választottak, hanem az elvetettek is, nem csak a jók, hanem a roszak is tartoznak; habár nem tartoznak oda a nyilvános tévtanítók, az egység középpontjától elszakadtak, s az itéletileg kizárottak (excommunicáltak).
A görög szerint: Igen, Uram!
Mt 13,52
a keresztény anyaszentegyház minden igaz tanítója.
ó és új igazságokat az ó és új szövetségből (Jerom. Ágost.), mindenféle lelki táplálékot a különféle szükséghez képest.
Mt 13,54
Názáretbe.
A görög szerint: zsinagógájokban.
Mt 21,35
A görög szerint: Jakab, Józes, Simon és Júdás. Ezek Jézus unokatestvérei voltak, fiai ama Máriának, ki Kleofásnak felesége, s a boldogságos Szűznek rokona volt (Ján. 19,25.). A nevezett Jakab az ifjabbik Jakab, egyik a tizenkét apostol közől. Júdás, Jakab testvére, azon Júdás, kitől egy levelet bírunk, szintén egyike a tizenkettőnek.
nőrokonai átalában.
Mt 13,57
Megütköztek, zavarba jöttek az ő alacsony sorsán; mert ők is azt hitték, mint az időben a zsidók legtöbbnyire, hogy a megigért Messiás, mint földi király, külső nagy fénynyel fog föllépni. A két apostol csakhamar és bánkódva tért meg ezen véleménytől. Mily sokan megütköznek még most is a kereszténységnek látszólagos alacsony, egyszerű voltán!
mert az emberek a velök és mellettök nőtteket közönségesen nem becsülik többre, mint magokat.
mert a csodák csak a készséges, fogékony szivekre nézve szolgálnak az igazság bizonyítékaiúl. Lásd Máté 12,39. 36-ik jegyz.
Mt 14,1
Heródes Antipas. Lásd Máté 2,22. 21-ik jegyz.
mindjárt a lefejeztetés után, mivel Jézus már régebben föllépett. A hiú világfi keveset törődött Jézus tanításaival és tetteivel; mert azok nem szolgáltak kéjei kielégítésére (ar. sz. Ján.).
Föltámadása után nyerte a természetfölötti erőket. Az üres világfi mitsem tudott a természetfölötti világról, és nem is hitt abban; de hogy a dolgon könnyen átessék, s mélyebb vizsgálat által ne zavartassék érzéki nyugalmában, a föltámadás tanát hozta elő, mi előtte csak népbabona volt, Mivel Heródes ker. Jánosra vonatkozólag szól, az evangélista alkalmat vesz a szent előkövet halálát és ennek okait elbeszélni.
A görög szerint: az ő testvérének, Filepnek feleségeért. Ez különböző személy Fileptől, a negyedes fejedelemtől Luk. 3,1. Heródiás, leánya volt Aristobulusnak, a nagy Heródes egyik fiának (lásd az utolsó jegyz. Makkab. II. könyvéhez). Heródes őt nőűl fiának, Filepnek adta, de ezt kizárta az örökösödésből, ki azután csak mint magán ember élt. Heródiás, hogy uralkodónő lehessen, többre nézte a viszonyt Heródes Antipással, ki az ő kedvéért, nejét, az arab fejedelemnek, Aretásnak leányát, magától eltaszította.
János foghelye, némelyek szerint, Makerus volt, egy keleti határerősség, nem messze Heródiumtól, hol akkor Heródes tartózkodott.
Márk 6,31. szerint, Jézus egy puszta vidékre ment, Julia Betszaidájában, Genezaret tavának keleti partjára, Filep, negyedes fejedelem tartományába, ki jószivű uralkodó volt. Jézus hihetőleg Heródes Antipas cseleit akarta elkerűlni, mert az ő órája még nem jött el.
azaz, a mint a népet látta, előlépett.
hogy ennyi népnek estebédet szerezni lehessen.
Lásd Luk. 9,16. Jézus hálaimádságot mondott; mert az Isten igéje által áldatik meg az eledel. Lásd Tim. I. 4,4.5. Midőn a kenyereket megszegé, megsokasítá isteni teremtő erejével a darabokat, és tanítványainak adá, hogy oszszák szét.
Mt 14,20
A lelki eledel után éhezők testileg is megelégíttettek. Igy szolgál a természet a léleknek, ha ez az igazi életre jut, s testi szükségeink is fedezve lesznek, ha Krisztushoz híven ragaszkodunk.
Annak jeléűl, hogy az Isten nem fösvénykedik adományaiban.
A görög szerint: mintegy ötezer férfiú.
A tanítványok csak nehezen váltak el Jézustól (Jerom.). Jézus elküldé őket, hogy a sereg, mely őt királylyá akarta tenni (Ján. 6,15.), őket, kik még gyengék voltak, részére ne hódítsa. És magánosan imádkozni is akart. (23. v.).
Habár Jézus Krisztus egyesűlése az Atyával folyvást tartott, és soha egy perczig sem szakadt meg, mégis volt meghatározott ideje imádságra, nekünk tanúlságúl, hogy az imádság első kötelessége a kereszténynek. Az imádság volt az ő lelkének élete; mely csak akkor szűnt meg imádkozni, hogy cselekvőleg működjék, midőn Atyjának akarata úgy hozta magával; és újra visszatért az imádsághoz, mihelyt megszabadúlt.
Az éj akkoron, romai szokás szerint, négy őrváltásra vagy részre osztatott, mindenik három órából állván. A negyedik őrváltás reggeli három órára esett, midőn Palesztinában még nyáron is sötét van.
Míg csak hitt Péter, mindaddig természetfölötti erővel bírt; mert az erős hit az embert Istenhez kapcsolja. A ki kétkedik, Istent elhagyja, így Isten erejét nélkülözi, és saját tehetetlenségének esik áldozatúl.
A görög szerint: Genezaret.
Mt 15,2
A régi (farizeusi) tanítmányt. Lásd az utolsó jegyz. a Makkab. II. könyvéhez.
Ez toldalék volt a tisztúlási törvényekhez, melyeket Isten adott. Vesd össze: Márk 7. r.
Miért vádoljátok ti tanítványaimat, kik csak a ti tanítóitoktól szabott emberi parancsot hágják át, midőn ti szabadságot vesztek, még az isteni törvényt is megszegni, s másoknak is tanácsoljátok, hogy szegjék meg, csakhogy hagyományaitokat fentartsátok? Lásd a követk. Egyébiránt óvakodjék mindenki a farizeusok pótléktanait és hagyományait egybehasonlítani Isten anyaszentegyházának hagyományaival és parancsaival. A farizeusi hagyományok nagy részben valótlanok és a zsidó tanítók által költöttek voltak; a kathol. anyaszentegyház hagyományai pedig isteni kijelentések, ha az egyház azokat ilyenekűl mondja ki. Ezek megerősítik, mi a szent irásban följegyeztetett, vagy kiegészítik, mi abban nincs megírva, vagy értelmezik, mi abban homályosan van kifejezve. A farizeusi törvények fensőbb teljhatalomból származtak ugyan (lásd Máté 23,2.3.), de olykor ellenkeztek az isteni törvényekkel, s akkor nem voltak kötelezők; az anyaszentegyház parancsai nemcsak hogy a Jézus Kirsztus által alapított szellemi hatalomtól jőnek, hanem egyetlen czéljok is az, hogy Isten törvényeinek határozottabb és biztosabb teljesedést és foganatot eszközöljenek; mert az anyaszentegyház Krisztus helytartója a földön, és csupán azt teszi és parancsolja, mit Jézus Krisztus minden egyes körűlmények között tenne és parancsolna, ha a földön járna. Vesd össze: Máté 18,17.
Mt 15,4
Lásd Móz. II. 20,12.
Lásd Móz. II. 21,17.
Az 5. 6. v. értelme ez: A ti hagyományotok azt tartja: Ha egy fiú így szól szegény szülőihez: A mit szükségtek fölsegítésére adhatnék, a templomnak áldozom, s ez nektek hasznotokra lesz! – s az ilyen fiú nem sérti meg a szeretet és hála kötelességét szülői iránt; föl van mentve a kötelességtől, hogy szülőit gyámolítás által tisztelje. Ezen hagyományotok által, mely nem Istentől, hanem tőletek származik, Istennek a szülők tiszteletére nézve adott törvényét megszegni engeditek, s így magatok is megszegitek. – Valószinűleg a farizeusok rábeszélték a gazdag fiúkat, hogy vagyonukat az ő kezelésök alatt levő templomkincstárba adják, mellőzve szülőiket, ha ezek inségben sanyarogtak is.
kik külsőleg, templomi áldozattételre intvén, engem tisztelni látszotok, belsőleg pedig, lebeszélvén másokat az isteni törvény megtartásáról, engem megvettek és megvetni tanítotok.
Krisztus ezzel nem azt akarta mondani: Egyetek és igyatok, a mit akartok, ez által soha nem vétkeztek; mert a bizonyos étkektől való megtartózkodást az isteni törvény parancsolta, melyet ő nem felbontani, hanem teljesíteni akart (Máté 5,17. Vesd össze: 23,2.3.); s ha e szavak szorosabb értelemben nem vétetnének, az italok általi megrészegűlést is szabadnak nyilvánította volna. Krisztus ez által csak azt akarta mondani: Nem a (tisztátalan, vagy tisztátalan kéz által megfertőztetett, vagy valóban tiltott) eledel az, mi magában megfertőzteti az embert, hanem a belső rosz, és külsőleg is rosz cselekedetekben nyilatkozó érzület teszi az embert tisztátalanná és vétkessé. Krisztus itt is, mint mindenkor, a farizeusokat a belső érzületre, mint fődologra vezérli vissza, a nélkül azonban, hogy az Istentől, vagy az Isten által rendelt hatalomtól parancsolt külső cselekvényt fölöslegesnek mondaná. Ebből kitűnik, hogy azok, kik az anyaszentegyház böjtölési és megtartózkodási parancsát megvetik, mily fonák módon ferdítik el Jézus ezen mondását, hogy engedetlenségöket az által szépítsék. Mert épen az általok felhozott igékben van kimondva rájok a kárhoztató itélet, Igen, te Isten egyházának megvetője! nem magában az eledel, melyet az ő parancsa ellenére elbízott kevélység- és szemtelen engedetlenséggel élvezesz, tesz téged vétkessé, mert minden étel, mint Isten adománya, jó, s mivel csak a testnek való, lelkedet nem illeti: hanem a szádból jövő vakmerő szó, melylyel az Istentől rendelt hatalomnak ellenszegűlsz, engedetlenséged, féktelen falánkságod és élvezetvágyad, ezek fertőztetnek meg tégedet.
Mt 15,12
miután a népet elbocsátotta (Márk 7,17.).
megütköztek tanításodon, szentségtelennek tartván azt.
Hadd beszéljenek és ócsároljanak; ők és az ő tanításaik elvesznek, mert nem tartoznak Istenhez. Lásd Máté 13,30.
Ez áll, oh keresztény! a te kivánságodról is. Ez vak, és csak (a kegyelemtől vezérlett) értelem visz téged az igaz úton, és tart meg azon.
Lásd a fönebbi (11. v.) homályos beszédet.
Lásd a 8-ik jegyz.
azaz, közeledett e vidékhez (vesd össze: 24. v.).
Mt 15,22
a kánaániaktól származott asszony, egy pogány nő. A kánaániaktól származtak Tírus és Szídon lakosai, kik később a görögöktől feníciabelieknek neveztettek.
Mt 15,22
azaz, oh Messiás! Lásd Máté 1,1.
Lásd Máté 4,24. 8,28. és a jegyzeteket.
Mt 15,23
és kiméne a házból, melyben tanított, mint a sz. Márkkal való összevetésből kitűnik. Jézus ezt azért tette, hogy az ő hitét, reményét, alázatosságát és állhatatosságát próbára tegye, mint ar. sz. János megjegyzi, alkalmat adandó neki, jámbor érzelmei kijelentésére.
Tedd meg neki, és ereszd útjára.
Krisztus küldetve volt ugyan a pogányok megváltására is, de nem akart közöttük tanítani; ezt apostolaira bízta. Lásd Ap.cs. 10,13.46.47.
A görög szerint: ebecskéknek, kölyköknek. – Krisztus az akkori zsidók szólásmódja szerint beszél, kik a pogányokat, mint tisztátalan, fajtalan bálványozókat, ebeknek nevezték. A beszéd kissé keménynek látszik; de Krisztus megalázza, kereszttel látogatja néha ama jámbor lelkeket, kik tőle valamit kérnek, hogy még alázatosabban és buzgóbban könyörögjenek az ő kegyelméért.
Úgy van, én, mint az ebkölyök, nem vagyok méltó a fiak között ülni az asztalnál; de mivel az asztalról lehulló morzsalék az ebeknek jut, oh juttass nekem bármi keveset a te kegyelmedből! – Ha olyan vagyok is, mint az eb, mégsem vagyok egészen idegen, táplálj engem, mint olyat; mert az ebecske nem tudja elhagyni ura asztalát (ar. sz. Ján.)
az alázatosság, szeretet, tisztelet és állhatatosság által.
A görög szerint: nyomorékok.
A görögben még ez is van: és a nyomorékokat fölépülni.
Vesd össze: Máté 14,15–21. az ötezernyi nép táplálását.
A görög szerint: Magdala. Magedan vagy Magdala (Magdalel Józ. 19,38.) Neftali nemzetség-részében erős város volt, másfél órányira Tiberiástól dél felé.
Mt 16,1
Lásd Máté 3,7. 13-ik jegyz.
Mt 16,1
A kisértés a következő kivánatban állott.
Miért égi jelt? lásd Máté 12. r. 34-ik jegyz.
Mt 16,4
A görög eléje teszi: Ti képmutatók!
Mt 16,4
Az égi jeleken, melyek sokszor csalnak, el tudtok menni, és jósoltok azokból tiszta vagy borús időt: az idők jeleit pedig, melyekből oly világosan kitűnik, hogy a Messiásnak már el kellett jőni, nem akarjátok megérteni. – Ez időjelek egyrészt már azoknak bekövetkezett teljesedésében mutatkoztak, miket a próféták a Messiás személyéről és hivataláról jövendöltek; abban, hogy Dániel évhetei (Dán. 9.) már lefolytak, de különösen, hogy a zsidóktól az uralkodás elvétetett (lásd az utolsó jegyzetet a Makkab. II. könyvéhez).
Lásd Máté 12,39. és a jegyz.
hamis tanításától, mert a törvénynyel ellenkezik (12. v.).
A kovász szónál eszökbe jutott, hogy kenyeret nem hoztak magokkal, s e miatt töprenkedtek. Azt hitték, Jézus nem akarja, hogy a farizeusoktól vegyenek kenyeret.
az Antilibanon tövéhez, Jordán forrásainál.
A legtöbb zsidók nem tudtak meggyőződni arról, hogy Jézus a Messiás; mert ők ebben egy nagy királyt vártak, ki őket a népek igájából ki fogja szabadítani; ők a próféták által megjövendölt kettős eljövetelét, alacsony sorsban és dicsőségben, nem tudták megkülönböztetni; de mivel Jézus személyében mégis rendkivüli csodaerők valának láthatók, a Messiás előkövetének tarták őt, vagy egyiknek ama szent férfiak közől, kik, az ő véleményök szerint, a Messiás eljövetekor fel fognak támadni halottaikból, hogy országát megalapítani és terjeszteni segítsék.
Te vagy a megigért és elküldött Messiás (lásd Máté 1,1.), s mint ilyen, nem csupa ember, hanem egyszersmind Istennek valóságos Fia, isteni természettel és valósággal bíró, egyetlen egyszülött Fia.
Mt 16,17
János Fia (Ján. 21,16.17.). Minden boldogság Jézusnak mint Messiásnak elismerésén alapszik, és hogy ő neki, mint Isten Fiának hatalma van, Isten fiaivá tenni. E megszólitásból vette eredetét azon szokás a kathol. keresztények között, melynélfogva sz. Péter utódját, az anyaszentegyház fejét „Beatissime Pater“ czimen nevezik, miből később a „Szentséges Atya“ nevezet képződött.
Mt 16,17
a természeti ember, a puszta ész. Vesd össze: Kor. II. 1,26. 38-ik jegyz.
Te isteni kijelentés által vagy tanítva. Más apostolok is már előbb elismerték Jézust Isten Fiának (Ján. 1,49. Máté 14,33.); de mivel itt Jézus határozott isteni kijelentésről szól, mely Péternek tétetett, így az ő ismeretének is Jézus Krisztus személyéről, attól, melylyel az apostolok eddig bírtak, különbözőnek kell lenni. Ezek nem bírtak egészen tiszta fogalommal Jézus isteni méltóságáról. Péter elismerése és vallomása világos és határozott volt. (Igy sz. Hilár, ar. sz. Ján. és mások). Megjegyzendő az is, hogy Péter ugyan a többi apostolok nevében szól, de nem az ő megbízásukból, nem is az ő eddigi nézeteik szerint (mert ily határozottan nem ismerték őt Isten Fiának): hanem mint fő szól, kinek elismerését és vallomását, miután azzal őket megelőzte, magokévá tették.
Mt 16,18
azaz, kőszál, szirterős férfiú, alapkő. E nevezeteket adá Péternek az Üdvözítő, még mikor őt apostolának választotta (Ján. 1,42.); itt kifejti annak jelentését, vonatkozólag az egyház külső épületére.
Mt 16,18
az én látható országomat a földön.
Mt 16,18
azaz, a pokol erőssége, a pokol birodalma. A pokol gyakran mint kapukkal és zárakkal ellátott erősség rajzoltatik (Jób 38,17. Zsolt. 9,15. Izai. 38,10.). A kapu, mint kitünő rész, az egész helyett vétetik, mint az ozmán kapu, vagy fényes kapu, ma is az ozmán birodalom helyett használtatik.
E vers értelme: Valamint te, mennyei Atyám kijelentésénél fogva, az én isteni méltóságomat, mint Isten egyszülött Fiáét minden társaid előtt elismerted és megvallottad, úgy én is kitűntetlek téged fölöttük, és neked földi országomban, híveim látható községében elsőséget adok előttök, hogy te légy látható alapköve ezen külső épületnek, mely által ez oly erőt nyer, hogy a pokol ördögi hatalmasságai, kik az igazságot és erényt tévedéssé és gonoszsággá igyekeznek elferdíteni, nem vehetnek azon diadalmat. Krisztus világosan hívei látható községéről szól; mert „Ecclesia“ néven nevezi azt, melynek a héberben Kahal (gyülekezet) az izraeliták látható társasága (Móz. III. 4,13.) felel meg. A többjelentésű „mennyország“ kifejezést, úgy látszik, szándékosan kerűlte, hogy a láthatlan egyházzal netalán leendő fölcserélésnek elejét vegye. Ha itt az egyház látható gyülekezet, akkor ezen látható épület alapkövét is, mint láthatót, kell érteni; mert a láthatlan egyháznak láthatlan alap- és szegletköve csak maga Krisztus (Zakar. 3,9. Máté 21,42. Efez. 2,20.). A többi apostolok is neveztetnek ugyan (Jel. 21,14. Gal. 2,9.) alapoknak és oszlopoknak, de világosan csak oly értelemben, hogy egyes falak és részek alapjai és támaszai, a mennyiben az apostolok egész országokat és népeket megtérítettek, – nem pedig oly értelemben, mintha az egész épület alapjai volnának. Továbbá kitűnik a fönebbi szavakból, hogy Krisztus nem Péter hitét és vallomását tette az anyaszentegyház alapjáúl, hanem magát Pétert az ő hitéért és hitében; mert valamint az anyaszentegyház nem hitből, hanem hivő emberekből áll, úgy a látható egyház kőszála is csak hivő kőszál (Péter) lehet. Mindig is a látható személyes kőszál volt az, mely hitében az anyaszentegyházat a pokolnak, a tisztátalan hamis tanoknak megtámadásaitól megvédelmezte. Mialatt az anyaszentegyháztól elszakadt felekezetek eredeti tanaiktól idő folytával többé-kevésbbé eltértek, mert nem bírtak látható egységponttal, a kathol. anyaszentegyház, az ő látható alapköve által, menten tartotta magát a hit- és erkölcsre nézve minden hamis tanítmánytól. Azért üdv, háromszoros üdv a kathol. anyaszentegyháznak, hogy szorosan ragaszkodik az alapkőhöz, melyet Krisztus az ő külső fentartása végett beléje letett. Ezt tanítják mindnyájan a sz. atyák.
Mt 16,19
A kulcsok, jelvényei voltak a legfelsőbb helyettesi felügyeletnek és hatalomnak a palota és az ország fölött (Izai. 22,22.). Én téged a földön helytartómmá teszlek, s neked adom a legfőbb törvényhozó és bírói hatalmat.
Megkötni és feloldozni, Izai. 22,22. szerint, egyenesen annyit tesz, mint a mennyországot bezárni és kinyitni, a keresztény községbe valakit fölvenni vagy abból kizárni; azután pedig: a bűnöket megbocsátani vagy megtartani, mert ezen alapszik a fölnyitás vagy bezárás; végre: valamit megengedni vagy eltiltani, s ilyennek nyilvánítani; mert az igaznak vagy nem igaznak megismerésén és annak kijelentésén is alapszik a fölnyitás vagy bezárás. A többi apostoloknak is megadatik később (Máté 18,18. Ján. 20,23.) a megkötő és feloldozó hatalom, hanem csak akkor, miután már Péter alapkövűl, a kulcsok legfensőbb hatalmával, ünnepélyes módon megválasztatott, mi által oda utasíttattak, hogy isteni hatalmokat csak a fővel egyességben gyakorolják; mert csak egy választatott az egész anyaszentegyház alapkövévé, melyen az épület egész külső alkotmánya nyugszik; csak egy a háznak látható urává, a bezáró és fölnyitó hatalommal. Egyébiránt, hogy sz. Péter hatalmának az ő minden törvényes utódjaira át kellett szállania, ez már magában világos, és hogy ezen utódok a romai püspökök, ez történelmi tény. E püspökökről mondja a florenci egyetemes gyülekezet: Határozzuk, hogy az apostoli szent szék, a romai pápa, a lelki elöljáróság hivatalát viseli az egész világon, és hogy ő székörököse sz. Péter apostolnak, ő valódi helytartója Krisztusnak, feje az egész anyaszentegyháznak, atyja és tanítója minden keresztényeknek, és hogy a mi Urunk Jézus Krisztustól sz. Péter apostol személyében neki adatott át a teljhatalom az egyetemes anyaszentegyházat legeltetni, kormányozni, vezérleni a szerint, mint ez az egyetemes egyház határozataiban s a kánoni szent törvényekben rendeltetik.
Mt 16,20
hogy ő a Messiás, ezt azért tilalmazta, hogy elejét vegye a nagy néptódúlásnak, mielőtt az ő ideje eljött volna (vesd össze: Máté 8,4.). Az ő tetteiből elég bizonyítékot nyerhettek a zsidók, hogy az ő méltóságáról meggyőződjenek; de maga is nyiltan vallotta magát Messiásnak (Ján. 5,18. s követk.).
a Messiás.
Azon előmenetel után, melyet a tanítványok Jézus méltóságának ismeretében tettek, mélyebben vezette be őket az üdvintézmények ismeretébe.
Péter bármennyire volt is fölvilágosítva, mégsem tudta megegyeztetni az Úr kínszenvedéseit az ő Istenségével, még kevésbbé pedig szive szeretetével, melylyel isteni mestere iránt viseltetett.
Mt 16,23
Távozzál tőlem sátán (ellenkező)! te szenvedésemet s így a megváltást akarod gátolni (ar. sz. Ján. Jerom. Tam.). Sz. Hilár szerint, a sátán (ellenkező) megszólitás nem Péterhez, hanem az ördöghöz volt intézve, ki őt e beszédre kisértette.
Te ebben nem az Isten akaratja, hanem az emberi okosság és érzékiség szerint gondolkozol. Te nem fogod föl, hogy nincsen dicsőbb és hasznosabb, mint Isten szeretetében áldozattá lenni.
Nem csak nekem, hanem minden tanítványaimnak kell szenvedni. – Krisztus ugyan mindent megtett a mi üdvözítésünkre, de azért nem vagyunk fölmentve a kötelességtől, hogy annyit tegyünk, a mennyit csak tehetünk. A mit mi megtehetünk, az magunk megtagadása s ez élet viszontagságainak elviselése. Bennünk a testi ember az, mi Isten törvényének ellenszegűl. Ebből kivetkezni, és ismeretünket, akaratunkat és cselekvésünket az isteni törvény szerint intézni, – ebben áll az önmegtagadás.
Lásd Máté 10,39. 53-ik jegyz.
Ha egyszer pokolra itéltetik, mivel fogja magát abból kiválthatni? Semmivel. Vesd össze: Zsolt. 48,8.9.
itéletre, hogy örökre üdvözítsen, vagy örökre elkárhoztasson.
Mt 16,28
nem halnak meg.
mígnem meglátnak engem itéletre jőni. Itt az ő első eljövetele értetik a Jerusalem fölötti itéletre, melyet az apostolok közől többen megértek. Az itélet elkezdődött, mihelyt a romaiak első hadserege Zsidóországba betört; velök kezdett el a zsidóság összeomlani, s a kereszténység első diadalt ülni a világon. Az Úr ezen első eljövetelét, mint előképet, az ő második dicsőséges, az utolsó itéletre leendő eljöveteléhez kapcsolja, valamint a 24. r. is Jerusalem pusztúlását a világ végezetével állítja össze. Nagy sz. Gergely a fönebbi versben említett eljövetel alatt átalán az anyaszentegyház diadalát érti, mely Krisztus mennybemenetele után, annak elterjedésével kezdődött; ismét más sz. atyák (Hilár, ar. sz. János, Jerom. Ambrús) azt tanítják, hogy ezen eljövetele által országában – az ő, hat nap múlva bekövetkezendett megdicsőülését (szineváltozását 17. r.) értette.
Mt 17,1
Krisztus e három tanítványt különös kegyeire valószinűleg azért méltatta, mivel az ismeretnek és tökéletes életnek magasabb fokára jutottak, mint a többi apostolok, kik amazokkal nem állottak a szellemi élet ugyanazon polczán; és itt is valósúl, hogy a kinek sok van, annak még több adatik. A többi apostolok e nagy kijelentésekre tán nem bírtak még elegendő szellemi készülettel.
Sz. Jeromos és Eusebius azt hiszik, hogy ez a Tábor-hegy volt Galileától délre. Nem szól ez ellen az, hogy Krisztus előbb Filep Cezarea-városában (Máté 16,13.) tartózkodott; mert hat nap alatt lejöhetett a Tábor-hegyhez.
Mt 17,2
dicsőűlt alakban, mennyei fényben mutatkozék (Dán. 12,3. Jel. 10,1.). Ez a változás, Lukács szerint, éjjeli imádságában történt.
A görög szerint: fehérek, mint a világ.
Miért jelent meg Jézus az ő legbizalmasabb tanítványai előtt mennyei fényben? ennek főokát az 5. v. adja. Ez azért történt, hogy valamint tanításának kezdete előtt a keresztségben (Máté 3,17), úgy kevéssel szenvedése előtt is, mint azon isteni tanító legyen előtüntetve, kire őket Mózes utalja (Móz. V. 18,17.18.); s itt megjegyzendő, hogy kereszteltetésekor csak az ő isteni igazolása lőn közölve átalán, tanítói hivatalának közelebbi megjelölése nélkül a törvény és próféták iránti viszonyban; itt pedig Mózes és Illésnek együttvaló megjelenése által, ez is (a megjelölés) megtétetett, s csakis most tétethetett meg, miután a tanítványok Jézus tanításába mélyebben be voltak avatva. Krisztus t. i. megjelen Mózes, a törvényhozó, és Illés, a próféták legdicsőbbje között, annak jelentéseűl, hogy ő a mózesi állam- és vallási intézmények külső alkotmányát és a belső religiot, melyet szivökre kötni a próféták feladata volt, magasztosabb egységben az ő anyaszentegyházában vissza fogja adni, a mennyiben ez nemcsak külsőleg minden részeiben jól rendezett alkotmány, hanem a valódi belső szellemnek, az igazi újjászületésnek, erénynek és istenességnek tanítója. Mózes és Illés, Lukács szerint, Krisztussal az ő haláláról beszéltek, mert ez a középpont, melyben előtte és utána mindnyájan feltalálják váltságukat és üdvözűlésöket; mert az ó szövetségi jámborok, kik a Krisztusban való tettleges hit által igazúltak meg, valóban csak akkor üdvözűlhettek, midőn az áldozathalál, a váltság munkája egészen végbevitetett, s ebből kitűnik, mint lehetett az, hogy ama szentek Krisztussal kizárólag az ő haláláról beszélhettek. Igy sz. Jerom. Ágost. és más sz. atyák. Ezenkivűl, a sz. atyák szerint, Jézus megdicsőülésének még czélja volt, megerősíteni hitökben az apostolokat, hogy Krisztus kínszenvedésének nem sokára bekövetkezendő idején az ő isteni küldetéséről tévedésbe ne jőjenek, és mint sz. Leo megjegyzi, az Úr abban minden kereszténynek azt a nagy vigasztalást adta, hogy vele egykoron meg fognak dicsőíttetni, ha vele itt állhatatosan szenvednek.
Péter, a mennyei látványtól elragadtatva, mindig úgy akar maradni, s a három megdicsőültnek földi hajlékokat építeni. Nem tudta, mit mondott, megjegyzik Márk és Lukács. Az isteni örömek árja megfosztotta őt nyugodt eszméletétől; és mint sz. Leo mondja: Az Úr nem felel Péter ajánlatára, mert az ő kivánata jó volt ugyan, de nem volt alkalmazott az isteni végzéshez, a mennyiben a világ semmi egyéb, hanem csak egyedűl Krisztus halála által üdvözűlhetett. És a hivők, tanulságot véve Urok megdicsőüléséből, ne kétkedjenek a mennyei örömekről adott igéretekben, de azonban tudják meg, hogy e világ kisértetei mellett előbb könyörögjenek állhatatosságért, mint megdicsőülésért.
Mt 17,5
Akkor közéjök és a három megdicsőűlt közé fényes felleg (fényköd) vonúlt, mely a megdicsőülteket elvonta szemeik elől. Mennél erősebb a fény, annál kevésbbé lehet abba nézni, s a kik kivüle vannak, azokra nézve csak oly kevéssé átlátszó, mint a homály és árnyék, azért mondatik Istenről, hogy fényben és homályban lakik (Tim. I. 6,16. Móz. II. 20,21.); azért mondathatott itt is, hogy a fényes felleg az apostolokat megárnyékozá; mert mivel szemök a fénybe nem nézhetett, ez által olyan lett az rájok nézve, mint a homály és árnyék.
Mt 17,5
Lásd Máté 3,17. Péter II. 1,16–18.
Czélzás van itt Móz. V. 18,15.-re. Kereszteltetésénél (Máté 3,17.) nincs hozzá adva e parancs, hanem itt igen, mivel itt Krisztus, Mózeshez és a prófétákhoz viszonyítva, vezettetik be.
mivel az emberi gyarlóság az isteni dicsőség látását nem viselheti el (Jerom.).
Lásd Máté 16,20.
Illés eltűnt szemeik elől (8. v.), és mégis azt mondják az irástudók, hogy neki a Messiás előtt kell eljőnie. Mikép lehet ez? fejtsd meg nekünk.
Mt 17,11
A görög szerint: Illésnek ugyan előbb el kell jőnie (t. i. az ember fiának második eljövetele előtt) az idők végezetével. Az „előbb“ szó meg van Márknál is 9,11. Jézus megerősíti itt betűszerinti értelmét Malakiás próféta jövendölésének (4,5.) Illés valóságos eljöveteléről az idők végezetével; egyszersmind a következő versben szól azon jövendölésnek előképes, bár kevésbbé tökéletes teljesedéséről keresztelő János személyében, kit Isten Illés lelkével és erejével (Luk. 1,17.), áldott meg, hogy Fiának az ő első eljövetekor az utat előkészítse.
a zsidókat ismét visszavezérli az isteni üdvintézményekhez, atyáik hitéhez. Jézus Krisztus megfejti Malak. 4,6. igéit, mikre Sirákf. 48,10. is vonatkozik. Lásd az ehhez tett jegyzeteket. Krisztus eljövetele tehát kétszeres: egyik midőn emberré lett és az anyaszentegyházat alapította; a másik, mikor ismét eljő, mint világ birája. Igy Krisztusnak előkövete is kettő: egyik az ő első eljöveténél, ker. János, másik a másodiknál, Illés.
gonosztevőnek nyilvánították, befogták és megölték.
Mt 17,14
A görög szerint: És midőn ők a sereghez érkeztek.
Mt 17,14
mert nehéznyavalyás, és ez által igen gyötörtetik. A nehéznyavalya, mely közönségesen az altest kóros idegzetében alapszik, leginkább holdváltozáskor jelentkezik. E fiú idegzetének kórságát, a 17. v. szerint, a sátán okozta; az is lehet, hogy titkos vétkei által a fiú maga vonhatta magára a sátán uralmát. Vesd össze: Máté 4,24.
ha tűznél vagy víznél van, mert eszméletét akkor elveszti.
A szemrehányás az atyának, fiúnak és az apostoloknak egyaránt szól hitök hiánya miatt (19. v.).
kemény fenyegetés közt parancsolá a sátánnak, hogy a fiút hagyja el, mint Márk 9,24. Luk. 9,43.-ből kitűnik.
Mt 17,19
hitetek erőtlensége miatt. Ha a hit bizalommal van összekötve, Isten ezen és más esetben mindenhatónak és igéreteit teljesítőnek fog mutatkozni. De e bizodalomhoz Isten különös kijelentése kivántatik, hogy Isten ne kisértessék, azon kijelentés, hogy Isten az adott esetben akar csodát tenni. Az ily esetben tehet az ember csodát hit által, de csak azon hit által, melyet ama kijelentés követ. Illés próféta, sz. Péter, Pál, csodatevő Gergely s átalán a szentek, csodáikat ilyen hitben tették.
Ha volna igaz hit bennetek (a 21-ik jegyz. szerinti értelemben), belső erővel teljes hit, külsőleg bármi csekély, az emberektől megvetett látszatban, olyan mint a mustármag, mely külsőleg kicsiny és csekélynek látszó, de bensőleg tele van termő erővel, – oly dolgokat vihetnétek véghez, melyek lehetetleneknek látszanak. Krisztus szavai betűszerint teljesedtek csodatevő sz. Gergely történetében. Midőn őt egy templom épitésében egy hegy akadályozta, ő ama hitben kérte Istent a hegy áttételeért, és a hegy onnan áttétetett.
Az ily hatalmas gonosz lélek, mint a milyen ama fiút megszállotta, csak oly hit által űzethetik ki, melyet (tartós) imádság és böjtölés támogat. Imádságot (Istennel való egyesűlést) és böjtölést (megtartózkodást minden olyantól, mi az érzékiséget táplálja, ingerli, s ez által a lelket megfertőzteti), a hit már átalán követel a gonosz lelkek kiüzésére; de ha ezek különös hatalommal bírnak, akkor az Istennel való egyesűlés különösen erős, és a szív tisztaságára való törekvés, – az érzéki ösztönök fékezése, és az étel-italban még a szükségesektől való megtartózkodás által is, – különösen buzgó legyen. Krisztus tehát mondani akarja, hogy azoknak, kik erősebb ördögöket akarnak kiűzni, különös szívtisztasággal kell bírniok, s Istennel a legbensőbb egyesűlésben lenniök. Mások szerint, ez eszközök magokra a megszállottakra vonatkoznak; hogy ezek is, a mennyiben lelki erejök nincs egészen a sátán hatalmában, saját megszabadúlásukra szintén ezen hitet, s a mi ebben foglaltatik, fölébreszteni kötelesek, az magától értetik. A mire Üdvözítőnk az e nemű gonosz lelkekről tanít, azt, a sz. atyák utasítása szerint, megromlott hajlamaink és szokásos bűneink benső, gonosz szellemére alkalmazzuk. Ez is imádság és böjtölés által űzhető ki. Kevélység és érzékiség által jött a bűn e világra; böjtölés által kell az érzékiséget, imádság által a kevélységet legyőzni.
Krisztus gyakrabban ismétli apostolai előtt bekövetkezendő szenvedését és halálát, hogy azután tévedésbe ne essenek, ha az ő igéi szerint minden be fog következni. Lásd Máté 16,21.
két drachmát, ez görög pénz volt, fél siklus (20 karjczárnyi) értékű. Minden izraelita 20 éven fölül húsvét táján évenkint ennyit tartozott adni a templomnak. Lásd Kir. IV. 12,4.
A földi királyok követelnek-e adót családbelieiktől?
így én is ment vagyok az Istennek szánt adótól, mint Isten Fia, és ti is, miután Isten fiai vagytok (Ján. 1,12. Jerom. ar. sz. János, Ágost.).
Mt 17,26
megütközésre okot ne adjunk.
Mt 17,26
négy drachmát.
E csodatételnek főleg az volt czélja, hogy Péter az ő meggyőződésében Jézus Krisztus isteni méltóságáról még jobban megerősíttessék.
a Messiás új országában, az anyaszentegyházban. Mi adott alkalmat e kérdésre, elbeszélik Márk és Lukács, lásd a fönebbi idézeteket. Krisztus már nyilatkozott sz. Péter elsőségéről a többi apostolok fölött (Máté 16,18.19.), és épen ezen apostolt tűntette ki most is az által, hogy Péterért fizetett és csodát tett; de mivel Jézus minden beszédének és cselekedetének volt valami titokteljes leple, melyet felfödni a Szentléleknek volt föntartva, és az apostolok csak a Szentlélek eljövetekor kezdették érteni tökéletesen Jézus minden szavait, tehát nem voltak tisztában azon elsőségről sem, melylyel közőlük egynek bírnia kellett. Jézus, az ő tanmódjához híven, elkerűli a kérdést, ki legyen első a látható anyaszentegyházban, és a belső lelki világba lép át, tanítván, miben áll a lelki nagyság. Ezt nem egyedűl csak szóval tanítja, hanem jelképes cselekvénnyel is, közéjök állítván egy kisdedet.
Ha ti kevélységtekről, dicsvágyatokról le nem mondotok, és nem lesztek alázatosak és igénytelenek, együgyűek és elfogulatlanok, egyeneslelkűek és nyiltak, bízók és hivők, mint a kisdedek, akkor lehettek ugyan külsőleg pogárai országomnak, de láthatlan országomba a szentek közé nem tartoztok, valamint egykor mennyországomnak örökösei nem lehettek.
A ki alázatos, az nagy az én láthatlan országomban, mely anyaszentegyházam élő tagjaiból áll; a ki legalázatosabb, az legnagyobb. Krisztus ezen igékkel nem szűnteti meg a külső rangfokozatot az ő külső országában, az anyaszentegyházban, a mennyiben ez engedelmes hívekből és elöljárókból áll; ő itt épen nem szól a külső rendről, hanem csak a keresztény érzület belső országáról; ebben nem határoz a külső rang, hanem csak a gyermekded alázatosság, mint minden erény alapja.
A ki azok közől, kik bennem hisznek, s alázatosságban és igénytelenségben a kisdedekhez hasonlók, valakit szivesen fogad, vagy bármiképen szeretettel van hozzá, mivel ő enyém és alázatosságban követőm: az ilyen nálam kegyelmet és oly jutalmat talál, mintha azt mind nekem tette volna; mert miután én ezen kicsinyekben élek, s így ők tagjai az én testemnek, a mit nekik tesznek, azt nekem teszik. Lásd Máté 10,41.42.
Mt 18,6
megvetőleg bánik vele, valami ártalmára van, különösen csábítás és rosz példa által, úgy, hogy megbotránkozik, elesik és vétkezik.
jobb volna neki, ha (mielőtt a botrányt elkövette) biztos halállal múlnék ki; mert akkor csak teste halna meg, a botrányadás által pedig megöli saját lelkét és talán amaz ártatlanok lelkét is. – A malomköveket keleten barmok hajtják; azért van a latin szövegben szamaras malomkő. Az Üdvözítő, úgy látszik, az apostolokat dicsvágyuk miatt intette óvakodásra a botránytól, mivel ez legroszabb benyomást tehetett volna a hivekre (Jerom.).
Mt 18,7
Boldogtalan a világ a botrányok miatt, mert az ártatlanok ezek által megsértetnek és elejtetnek, a botrányszerző gonoszok pedig magoknak még nagyobb veszélyt készítenek.
Mivel a világ gonoszban fetreng, s az emberek oly igen hajlandók a roszra, nem lehet máskép, mint hogy némelyek igen sok roszat szólanak és cselekesznek, s ez által a jókat megbotránkoztatják, őket elcsábítják, s a tévelynek vagy gonosznak megnyerik. De jaj e csábítóknak! mert ők keményen meg fognak büntettetni, mivel az én kegyelmemmel gonosz indulataiknak ellenállhattak volna.
A botrányról, mely másnak tétetik, áttér az Úr a belső botrányra, melyet az ember önmagának okoz. Lásd erről a 8. 9. v. és Máté 5,30.
Mt 18,10
embertelen bánásmód, csábítás által.
Mert a ki e kisdedeket megveti, az megveti a hozzájok adott angyalokat is, és így megbántja azokat, kik Isten látására lettek méltók. Ezen és más (Móz. I. 48,16. Apost.cs. 12,15.) szövegen, valamint a sz. atyák hagyományán alapszik azon tanítmány, hogy minden embernek Istentől rendelt tulajdon őrangyala van, ki mellette születésétől haláláig őrködik. Mily nagy a lélek méltósága, úgymond sz. Jeromos, hogy mindenkinek tulajdon őrangyala van; mily veszélyes dolog megvetni egy ártatlant, kinek könyörgését angyal viszi a láthatlan örök Isten elé. De magad se vesd meg őt; figyelj rá, hallgass szavára, és ne utáld meg őt.
Ez a második ok, miért nem kell megvetni és megbotránkoztatni az ártatlanokat és alázatosokat, t. i. nem csak őrangyalaikért, hanem énérettem is, ki őket annyira becsültem, hogy eljöttem őket megváltani. A megvetés, melylyel őket illetitek, rám esik vissza. Én szeretem őket, mint a pásztor szereti nyáját; egy se, a legcsekélyebb se veszszen el közőlük.
Ha pedig megbotránkoztatott téged atyádfia (az 5-ik jegyzet értelmében), bármi módon megsértetett, győzd meg őt szelíden és gyöngéden az ő rosz tettéről négy szem között; ha elismeri vétkét, és megjobbúl, úgy megmentetted atyádfiát. A 15. 16. 17. v. a barátságos megintésről és annak fokozatáról szólanak. Összefüggőleg itt Krisztus minden vétekről szól, mi által embertársainknak botrány okoztatik (Ágost. ar. sz. Ján. Jerom.).
hogy többek vallomása meggyőzze őt igaztalanságáról (ar. sz. Ján. Teofil. Ágost.), és hogyha ezekre sem hallgatna, s az ügy följebb vitetnék, ez a tanúk által igazoltassék.
Mt 18,17
egyházi elöljáródnak, a te és felebarátod lelkipásztorának, püspökének. Nem az egybegyűlt népnek, hanem azoknak, kiknek, mint Jézus alább közvetlen mondja, hatalom adatott a feloldozásra vagy megkötésre, a püspököknek és papoknak.
Ha pedig az egyházi elöljárókra sem hallgat, legyen neked, mint egy olyan, ki az egyház közösségéhez nem tartozik, ki az ő pogány töredelmetlensége, megátalkodottsága s a tévelyben és bűnben való nyilvános megrögzöttsége által magát a hivők közösségéből kiszakasztja; és az egyházi elöljáró jelentse ki ezt, rekeszsze ki az ilyet valósággal, hogy az ily mételyes juh az elkülönzés szégyene által meggyógyúljon, vagy legalább a ragály tőle a többiekre ne ragadjon (lásd Kor. I. 5,5.6.). Mivel a felebaráti intésnek czélja az, hogy felebarátunk megjavúljon, és mások a ragálytól megóvassanak, legyünk figyelemmel, hogy az alkalmazandó szer által elérhetjük-e az óhajtott czélt? Ha ehhez nincs remény, sőt talán abból még nagyobb rosz származhatnék, akkor azzal vagy föl kell hagynunk, vagy úgy használnunk, mint a testvéri szeretet, melynek minden cselekvésünket vezérlenie kell, az idő, hely és körülmények szerint legalkalmasabbnak mutatja; mert Krisztusnak több rendeléseinél inkább azok szellemét, mint szavait kell szem előtt tartani. Vesd össze: Máté 5,39.41.
Ennek összefüggése az előbbivel ez: Ha az anyaszentegyházra sem hallgat, akkor olyan ő, mint az üdvöt megvető pogány, s az egyházi elöljáróknak joguk van őt kirekeszteni; mert nektek adom a megkötés és feloldozás hatalmát. E hatalomnál fogva, nem csak fölvenni és kizárni van jogotok, hanem a dolog természete szerint, a kizárt bűnbánót ismét befogadni; tehát a bűnöket megbocsátani vagy fentartani, tanítani és megitélni, mi tesz méltóvá a közösségbe való fölvételre, mi méltatlanná, mi a jogos és megengedett, mi a jogtalan és tilalmas (vesd össze: Máté 16,19.). Krisztus itt minden apostolainak osztá a bűnbocsátó és megtartó hatalmat, melyet azonban csak az ő fejök, Péter alatt, kell gyakorolniok (Máté 16,19. 29-ik jegyz.). Ez és a többi apostolok, valamint ezek törvényes utódai, a püspökök, képezik együtt a tanító és itélő anyaszentegyházat, melynek isteni csalhatlanság adatott (lásd Máté 28,19.20.).
Még egyszer mondom nektek: Ha van egymás ellen valamitek, menjetek egymáshoz. Ezen egyesűlésben nagy áldás rejlik; mert az nemcsak hogy gyakran kibékülést eszközöl, hanem az imádság meghallgattatására nézve is nagy haszonnal jár; mert ha valamiért ketten könyörögnek, mennyi Atyámtól meghallgattatnak, csakhogy az összejövetelnek az én nevemben kell történnie. Lásd a következőt.
Jézus nevében összegyűlni, annyit tesz, mint Jézus helyett összejőni, tehát az ő czéljára, az ő országának terjesztésére, az ő rendelete szerint, átalán Isten akaratának teljesítésére. Vesd össze: Máté 7,7.8. Keresztről nevezett sz. János e helyre nézve megjegyzi: Tulajdona az alázatos léleknek, hogy nem mer egyedűl Istenhez járúlni, s hogy emberi vezérlet, emberi tanács nélkül nem érzi magát egészen biztosnak. Az Úr kivánja ezt; mert meg kell fontolnunk, hogy ő nem mondta: Hol egy egyedűl van, ott vagyok én; hanem, a hol legalább ketten együtt vannak. Ez által akaratját ismertette meg velünk, hogy egyedűl önmaga által senki ne higye, hogy az Istentől nyert adományokkal mindenben bírja a helyes mértéket, az anyaszentegyháznak vagy az ő szolgáinak tanácsa és vezérlete nélkül. Vesd össze: Préd. 4,9–12.
Ha tehát a megegyezés és így az egyetértés oly jó, hányszor bocsássam meg felebarátomnak az általa nekem okozott méltatlanságot, hogy az egyetértést fentartsam? nemde igen sokszor? A hetes szám itt, mint másutt a sz. irásban, e helyett van: igen sokszor.
nemcsak igen sokszor, hanem számtalanszor, mindenkor (ar. sz. Ján. Ágost.). De miért hát a megfeddés (15. v.)? – felebarátunkért, hogy őt megjobbítsuk, és másokat óvjunk. Felejtsd el, úgymond sz. Ágoston, a méltatlanságot, de ne felebarátod sebét. Azon kell lenned, hogy ezt begyógyítsd.
Ezen parancsolt készségnél fogva a mindenkori megbocsátásra, országomban azon eljárást fogják követni, melyet ama király követett szolgájával, ki a könyörűletlen szolgával a legnagyobb szigorral bánt.
tizenöt millio tallérral, ily megfizethetlen adóssággal. Ily arányban adós az ember Istennek; mert minden ember adóssága Isten iránt lefizethetlen, végtelen, miután ő bűnben született és növekedett.
A görög szerint …Türelem, Uram! stb.
denárral, mintegy tizenhárom tallérral, mi jelentéktelen összeg volt az előbbihez képest. Mindazon bántalmak, melyeket nekünk mások okoznak, jelentéktelenek azokhoz képest, melyekkel mi vétünk Isten ellen.
A hitelező a romai törvények szerint járt el, melynél fogva adósát nyakon ragadhatta, a biróhoz vihette, mint adóst vádolhatta, bezárathatta s vele tetszése szerint bánhatott.
Krisztus Jerusalembe a bekövetkező húsvéti ünnepekre a bevett számítás szerint 32. évben kelt útra.
Mt 19,3
próbára tévén jártasságát a törvényben, hogy az ő itéleteiből alkalmat vehessenek őt vádolni.
Akkor tájban, mintegy 40 évvel Kr. e. a törvényes okokra nézve, melyeknél fogva a nő elbocsátható, két vélemény támadt. Sammai Rabbi és az ő iskolája úgy vélekedtek, hogy a házassági elválás csak házasságtörés miatt, vagy más igen nagy fontosságú esetben engedhető meg; ellenben Hillel és iskolája az állították, hogy minden esetben szabad, ha a nő valami elégedetlenségre ad okot. E véleménykülönbségre a törvénynek egy helye Móz. V. 24,1. adott alkalmat, mely szerint az elválás „valami rútság miatt,“ melyet a férj talált nejében, megengedtetett. Mivel ezen rútság nincs szorosan meghatározva, így támadtak a különböző vélemények a tanítók között.
Jézus a házasságot visszaviszi eredeti rendeltetésére. Mivel Isten nem egyedűl férfiút, hanem őt a nővel együtt teremtette, oldalcsontjából alakítván ezt, tehát a nő része a férfiúnak, egyszersmind tagja az ő testének, s így a férfi és nő egy testet képeznek, s mindketten egymással szorosabb viszonyban vannak, mint tulajdon szülőikkel. A mit tehát Isten ily szorosan egybekötött, s mi oly szorosan tartozik egymáshoz, mint egy testnek tagjai, azt ember ne válaszsza el, s az ily elválasztás nem csak a természet ellen, hanem Isten világos rendelése ellen is van.
De a törvény megengedi a házassági elválást!
Mózes a házassági elválást nem azért engedte meg, mintha az az isteni törvény természete szerint lett volna, hanem a ti bűnös szivetek hajthatlan makacssága miatt melylyel régi szokásaitokon csüggtök, hogy nagyobb rosznak, a nő halálra verésének stb. vegye elejét; de a házasság eredeti rendeltetése nem úgy volt; e szerint a férj és nő felbonthatlan frigybe van egybekötve, s éltök hosszáig együtt kell élniök.
Mt 19,9
Krisztus itt előadja új törvényét a házasságra nézve, s azt ellenébe teszi a mózesi, csupán ideiglenes rendeletnek.
Mt 19,9
házzaságtörés, a házassági hűség megszegése miatt.
Hogy ezen helyet jól megértsük, egybe kell azzal vetnünk a többi helyeket is, melyek szintén a házassági elválásról szólanak (Márk 10,11. Luk. 16,18. Kor. I. 7,10.11.39.). Márknál és Lukácsnál az elbocsátás föltétlenűl el van tiltva, ez igékkel: A ki elbocsátja feleségét és mást veszen, paráználkodik; ellenben Jézus Máténál megengedi az elbocsátást házasságtörés esetében. E látszólagos ellenmondást eloszlatja sz. Pál a korintusiakhoz küldött levelében, az idézett helyen ezt írván: „Azoknak pedig, kik házasságban vannak, nem én parancsolom, hanem az Úr: hogy a feleség el ne váljék férjétől. Hogyha elválik, házasság nélkül maradjon, vagy férjével békéljen meg. És a férfiú el ne bocsássa feleségét… Az asszony kötelezve van a törvényhez, a meddig férje él; hogyha férje meghal, fölszabadúl; menjen férjhez a kihez akar, csakhogy az Úrban.“ Sz. Pál az elvált nőnek nem engedi meg a házasságra lépést mindaddig, míg férje él, s ezzel kimondja, hogy a szövetség, mely a házasság által köttetett, nincs föloldva; mert ha e köteléket felbontottnak tartotta volna, meg kellett volna engednie az új házasságra való lépést. Egyszersmind megengedte, hogy az elvált nő, ha férjével nem békűlhet ki, elváltan maradjon. Ezen engedményből és az új házasságra lépés tilalmából következik: hogy az elbocsátás oly értelemben, melynélfogva a házassági kötelék felbontatik, ellenkezvén a keresztény törvénynyel, helyt nem találhat, és semmi esetben sem engedhető meg; de az elbocsátásnak oly értelemben, hogy az csak ágy- és asztaltól való elválás legyen, s az együttlakás megszüntetéséből álljon, van helye, s az megengedhető, csak az elvált rész, a felbonthatlan kötelék fenntartása miatt, új házasságra lépni ne törekedjék. Sz. Márk és Lukács evangélisták az elbocsátást a kötelék fölbontásának értelmében veszik, s azért azt föltétlenűl tiltják; sz. Máté pedig az elbocsátást az ágy- és asztaltóli elválás értelmében veszi, s azért hozzáteszi a kivételt, melynek következése lehet ugyan az elválás, de nem a kötelék felbontása. Egyébiránt mind a három evangélista hozzáteszi sz. Pál értelmében, hogy az elvált felek semmiesetre sem léphetnek új házassági szövetségre. Némelyek a görögöt így fordítják …a ki elbocsátja feleségét, még házasságtörés miatt is stb. De e fordítással, ha azt a szólásmód szerint a másik mellett igazolni lehetne is, ellenkezik a fönebbi Máté 5,32. és az egész őshagyomány, mely mindig a fönebbi értelemben fordította. Az anyaszentegyház is, melynek kiváló joga van az irás valódi értelmét meghatározni, egybehangzólag minden sz. atyákkal, ezen helyet az itt előadott módon értelmezi. A trienti egyetemes gyülekezet határozata így hangzik: Ha valaki mondja, hogy az anyaszentegyház téved, midőn az evangéliom és az apostol tanítása nyomán azt tanította és tanítja: hogy a házastársak valamelyikének házasságtörése miatt a házassági kötelék föl nem bontható, és hogy egyik sem, a házasságtörésre okot nem adott ártatlan fél sem léphet a másik fél életében házasságra; és hogy az, ki a házasságtörő nőt elhagyja, és mást veszen, és mással kel egybe, házasságtörést követ el: átok alatt legyen (24. ül. 7. határ.). Továbbá: Ha valaki mondja, hogy az anyaszentegyház téved, midőn különféle okoknál fogva azt határozza, hogy a házasok közötti elválásnak, mi a házaságyat vagyis az együttlakást illeti, bizonyos vagy bizonytalan ideig helye lehet, átok alatt legyen (8. határ.).
Jézus a zsidótanítók mind a két véleményét (3-ik jegyz.) elvetette, melyek megegyeztek abban, hogy az elválás a kötelék felbontásával megengedhető, és csak abban különböztek egymástól, hogy egyik az elválást bármi okból, a másik csak igen fontos okból tartotta megengedhetőnek. A tanítványok nem tudtak megbarátkozni e szigorú tannal, s azért mondák: Ha a házassági kötelék soha sem bontható fel, és a férj csak házasságtörés esetében bocsáthatja el nejét, minden más esetben pedig, ha még oly elfajúlt, veszekedő és hanyag is, élete fogytáig megtartani köteles: akkor jobb, inkább soha nem házasodni.
Krisztus fölfogja e kifejezést, hogy jobb nem házasodni, és azt mondja, hogy a nem házasodás eltökélésére nem mindnyájan, hanem csak azok képesek, kiknek Istentől a megtartózkodás kegyelme adatik. E kegyelemre vonatkozólag mondja sz. Jeromos: Azoknak adatik az, kik rajta voltak, akarták, s fáradozva törekedtek, hogy azt megnyerjék.
Mt 19,12
Mert a házasságtól megtartózkodnak, kik a nemzésre már természettől alkalmatlanok.
Mt 19,12
Szintén megtartózkodnak a házasságtól a heréltek.
Mt 19,12
kik szabad akaratjokból és Isten kegyelmével a mennyország kedvéért a házasságról lemondottak. A mennyország itt, mint belső keresztény érzület vétetik (lásd e szó háromféle jelentéséről Máté 3,2. 3-ik jegyz.). Vannak, kik a házasságról lemondanak, hogy az érzékiség legerősebb ösztönét legyőzvén, a keresztény tökélyben magas fokra emelkedjenek, s a jónak valósulását magokban és magokon kivül akadályozatlanúl s kevésbbé megosztott szivvel eszközöljék (Ágost. Bazil. ar. sz. Ján.). A házasság – rendeltetésénél fogva az emberi nem szaporodására szerzett, habár az Istentől megszentelt, de mégis csak földi viszony. Erről magasabb czél kedvéért lemondani, igen nagy érdem, főleg, hogy a mi a házasságot megnemesíti, a lelkek egyesülése, azon kivül is fennállhat. Továbbá a házasságnak is, mint minden földi viszonynak, van szellemi képmása – az ember egyesűlése a mennyországgal, melynélfogva az ember ép oly osztatlanúl adja át magát a mennyeieknek, mint a nő férjének. E szellemi házasság annyival fentebb áll a testinél, a mennyivel fentebb áll a lélek a testnél. A trienti egyetemes gyülekezet is határozottan kimondta a nőtelen állapot előnyét a házas állapot fölött, ezen igékkel (24. ül. 10. határoz.): Ha valaki mondja: hogy a házasság előbbvaló a szűzesség vagy nőtlenség állapotánál, és hogy nem jobb és üdvösebb a szűzesség vagy nőtlenség állapotában maradni, mint megházasodni: átok alatt legyen.
A kinek adatott (11-ik jegyz.), ezt felfogni, fogja fel, és cselekedjék a szerint. Az anyaszentegyház, melynek kötelessége a leghathatósabb eszközökhöz nyúlni e földön Isten országának terjesztésére, és azért joga is van határozni szolgáinak tulajdonai fölött, már a legrégibb időkben az egyházi szolgálatnál előnyt adott a nőtleneknek, és házasokat csak szükség esetében alkalmazott; későbbi időben pedig, midőn az anyaszentegyház már igen elterjedett, és Krisztus azon igérete, hogy benne mindig lesznek nőtlenek a mennyország kedvéért, ifjakon és idősökön gyakorta valósúlt, – törvényűl szabta, hogy magasabb egyházi szolgálatba csak olyanok vétessenek föl, kik magokat önként kötelezik nőtlenségre. Az egyház tehát nem tűz ki, nem kötelez senkit nőtlenségre, mint erről vádolták, hanem csak kimondja, hogy fensőbb szolgálatába csak nőtleneket vesz föl. Miután az Úr fönebbi igéreténél fogva benne mindenkor vannak ily megtartózkodók, és ezek mentek lévén a házasság földi viszonyainak bilincseitől, különös szellemi képességgel és függetlenséggel bírnak czéljaik elérésére, méltán meg lehetett várni az egyháztól, hogy ama törvényt teljes érvényre emelje.
Mt 19,13
midőn épen a nőtlenségről beszélt.
Mt 19,13
hogy kegyelmet kérjen az Istentől, és azt áraszsza rájok. A kézrátevés legrégibb időktől használtatott jelképeűl a fensőbb erők közöltetésének, valószinűleg azért, mivel a kéz az érzéki tárgyakra nézve a közlés eszköze, s mivel a kézben különös életerő vagyon.
azokat, kik a gyermekeket oda hozták, mert azt hitték, hogy Jézusnak terhére vannak, félbeszakasztván az ő beszédét.
mert épen a gyermekek és a kik hozzájok hasonlók, az én igazi tanítványaim, t. i. az ártatlanok, alázatosak, szelídek, együgyűek. Vesd össze: Máté 18,1. s követk.
Mt 19,17
A görög szerint: Miért mondasz engem jónak?
Mt 19,17
természeténél és mivoltánál fogva; az ember csak kegyelemből jó. Krisztus az őt illető dicséretet alázatosan Istenre, az ő Atyjára viszi vissza, hogy mi is úgy cselekedjünk.
Az örök életet, Isten előtt a megigazúlást az üdvösségre megnyered a parancsok által (melyeket Isten iránt való hitben felvállaltál). Tehát nem tesz megigazúlttá a puszta hit, hanem a szeretetben (jócselekedetekben) tevékeny hit. Trienti gyül. 6. ül. 7. fej.
A görög szerint: Jézus pedig mondá: Ezeket: ne ölj stb.
Jézus a felebaráti szeretetet emeli ki tanítványai előtt, mert a felebaráti szeretet különösen el volt hanyagolva a zsidóknál.
Mivel Jézus, Márk 10,21. szerint, az ifjút megszerette, ez úgy látszik igazat beszélt. Legalább tökéletlen hite volt Krisztusban, és teljesítette a parancsokat; így tehát Krisztus tanítványa volt.
Mt 19,21
Krisztus mondja: Ha tökéletes akarsz lenni… a mi tehát következik, az nem parancs, hanem tanács. Ha a tökély magasabb fokára akarsz emelkedni, akkor menj stb. A tökélynek itt magasb foka értendő; mert minden keresztény köteles tökélyre törekedni, s a keresztény érzület, ha kisebb fokon is, de a hol igaz, már némileg tökéletes.
Mt 19,21
Mondj le nemcsak a belső hajlamról és ragaszkodásról a földi javakhoz, mi minden kereszténynek kötelessége, hanem azok külső birásáról is, mi által a nélkülözésnek oly állapotába jutsz, mely neked alkalmat nyujt a szűkölködésben, megvettetésben és mindennemű keresztek között a földiekről egészen elfeledkezni, és engemet követve, csak a mennyeieknek élni. Igy a keresztény érzület nagy kincsét gyüjtöd magadnak, s egyszersmind nagy jutalmat is az egekben.
jőj kiséretembe, és légy egyike legbizalmasabb tanítványimnak. Nem elég a gazdagságot elhagyni, úgymond sz. Jeromos, hanem követnünk is kell az Urat (úgy élnünk, mint ő élt); mert könnyebb lemondani az erszényről, mint az önakaratról.
Nem tudom, hogy van az, úgymond sz. Ágoston, hogy a földi javak erősebben kötnek le, mikor azokat bírjuk, mint mikor azok után vágyódunk. Miért távozott el ez ifjú megszomorodva? Mert nagy gazdagsággal bírt. T. i. más az, eltulajdonítani akarni, a mi még hiányzik, és más, magától elvonni a tulajdont. Amarról, mint idegenről, lemondhatunk, de ezt fájdalmasan kell elvágni, mint egy tagot. Az ifjú alig tudta, mily ragaszkodás volt szivében a földi javakhoz, habár hivatása volt a tökélyre. Midőn erre meghivatott, akkor tört ki belőle e ragaszkodás, és gátolta őt nem csak hivatása követésében, hanem átalán abban is, hogy a tökély alsóbb fokán Jézushoz tartozzék.
hogy Jézus tanítványaihoz csak a tökély alsóbb fokán is tartozzék; mert a gazdagság majd mindig magához ragadja a szivet, alkalmúl és eszközűl szolgál minden gonoszra, megfoszt az alázatosságtól és önmegtagadástól, mely nélkül pedig senki keresztény nem lehet.
miután a világi javak szeretete oly átalános.
Pusztán emberi erővel ez lehetetlen; de ha Isten kegyelmét adja, lehetséges, mert ő az emberi szívet az ember közreműködése mellett el tudja szakasztani az oly dolgoktól is, melyekhez az legjobban ragaszkodik.
Mt 19,28
A közfeltámadáskor, midőn az egész ember testben és lélekben megújul, s így újra születik. Vesd össze: Izai. 65.17. Jel. 21,1. Péter II. 3,13.
Mt 19,28
teljes dicsőségében itéletet fog tartani.
Sz. Ágoston megjegyzi, hogy itt, mint másutt gyakran, a határozott szám tétetik a határozatlan helyett. Krisztussal itélni fognak tehát mindazok, kik, mint az apostolok, mindent elhagytak, hogy Krisztust kövessék (egészen úgy éljenek szegénységben, megvettetésben s a test sanyargatásában, mint ő élt). Izrael népe, mint a prófétáknál gyakorta, az egész emberiség helyett vétetik, melynek az előképe volt.
Mt 19,29
énérettem, hogy nekem jobban szolgálhasson, és tökéletes lehessen.
A ki pedig bár nem mindenét, de mégis valamijét, p. o. házát, atyját vagy anyját stb. elhagyja, hogy nekem jobban szolgálhasson, az százszorosan jutalmaztatik, és örök életet nyer. Vesd össze: Márk 10,30. Luk. 18,30. Ha te, úgymond keresztről nevezett sz. János, egyetlen egy örömet megvetsz vagy megtagadsz magadtól, az Úr neked már ez életben százannyi testi és lelki örömet ad; valamint ellenkező esetben, egy kevés gyönyörért, melyet a földi dolgokból hajhásztál, százannyi gyötrelmet és keserűséget nyersz.
Talán nehezen győződhettek meg arról, hogy ti, mint szegény halászok, egykor a világot és az ő nagyjait fogjátok itélni; hanem sokan lesznek utolsókból elsőkké. Az Üdvözítő mondja: „sokan,“ s nem „mindnyájan;“ mert némelyek, kik itten elsők, ott is azok lesznek, t. i. a szent királyok, főpásztorok, ha itt alázatosak, s legalább lelkiképen szegények voltak; s mert némelyek, kik itt utólsók, ott is azok lesznek; t. i. ama szegények, közrendűek, kik itt kevésbbé tökéletesen éltek.
Mt 20,1
A görög szerint: Mert hasonló mennyeknek országa. A következő hasonlat megfejti az előbbi rész utolsó versét, mely egyszersmind a hasonlat föliratáúl vehető. Krisztus czélja ebben megmutatni, hogy Isten rendelésénél fogva, mely legigazságosabb és legszentebb, a mennyországban itt és a sírontúl az elsők utolsókká, az utolsók elsőkké lesznek, szem előtt tartva az időt, melyben a hivők itt belépnek az egyházba, vagy más körűlményeket is. E szerint a hasonlat nem csupán az utóljára hívott pogányokra vonatkozik, ellentétben a zsidókkal, hanem a sors szerint a farizeusoknál és irástudóknál alább álló apostolokra, és átalában a vétkök nélkül utolsókra is minden tekintetben.
Isten országában, az anyaszentegyházban, itt és ott az itéleten, ugyanaz történik, mit egykor a családatya cselekedett. A családatya az Isten, a piacz a világ, hogy Isten hivása előtt mindenki mintegy hivalkodva áll, a szőllő az anyaszentegyház, a mívesek a hivők, a gondviselő, Krisztus, ki minden munkásnak megadja bérét.
Mt 20,2
egy denár, mintegy négy garas.
A tízes jelenti az örök életet. Megnyeri ezt minden jó munkás, de nem egyenlő fokozatban, ha nem egyenlők érdemeikre nézve. E példabeszéd tanítja, hogy a jó cselekedetek érdemet szereznek az örök életre (8. v.), és hogy az idő hossza, valamint a munka nagyobb nehézsége, magában véve, senkit sem jogosít nagyobb jutalomra, ha az nincs nagyobb szeretettel párosúlva.
Isten különböző időben hítta munkásait szőllőjébe, – a szenteket Noé előtt, a szenteket Noé után Ábrahámig, a partiarkákat és jámborokat Ábrahámtól Mózesig, és a prófétákat, végre az apostolokat. Némelyek a kegyelemnek megtérésre hívó szózatát ifjú korukban, némelyek életök javában, mások öregségökben veszik. Némelyek sok tehetséggel vannak megáldva, s egész éltökön át működnek hivatásukban; mások erőtlenek, betegesek, csak keveset dolgoznak, vagy később nyerik a meghívást a munkára. Mindez és még végtelenűl több rejlik Jézus szavaiban, mert azokat a történelem igazolja, mely az ő prófétai igéjének teljesedése, és azt mutatja, hogy az ő igéje sokatmondó szellemszózat, mely minden irányban teljesűl, egy, minden részről köszörűlt drágakő, melynek sugárai mindenfelé ragyognak.
A görög hozzá teszi: és a mi igazságos, megnyeritek.
Igy zúgolódtak sokan ama zsidók közől, kik az anyaszentegyházba fölvétettek, hogy nem tétettek eléjök a pogányságból megtért keresztényeknek, mint a romaiakhoz irt levél mutatja. Nincsenek-e a keresztények között is, kik érdemekre igényt tartanak, azért elégűletlenek, mivel az Úr másokat nagyobb testi és lelki kegyelmekkel áld meg, habár hatáskörük kisebb, és általok az utolsók közé számíttatnak?
Mt 20,15
A görög szerint: Nem szabad-e nekem azzal, mi enyém, a mint akarok, cselekednem? Igy van a latin forditás némely kiadásaiban is.
azért vagy gonosz, irígy?
Mt 20,16
Lásd Máté 19. r. 38-ik jegyz. és 20. r. 1-ső jegyz.
Sokan, sőt mindnyájan hivatalosak Istentől az Isten országába, de kevesen nyerik el az örök boldogságot. Ez és az előbbi bölcs mondat az elsőkről és utolsókról igy kapcsolandó egybe: Ne csodáljátok, hogy az utolsók elsőkké, az elsők utolsókká lesznek, mint a példabeszéd részletesebben előadja, mert megtörténik, hogy némelyek épen nem vétetnek föl, a mennyiben sokan a hívást nem fogadják el, vagy nem működnek közre híven, s igy a hivatalosakhoz aránylag kevesebben üdvözűlnek (Suarez.).
Mt 20,17
kínszenvedésére. Lásd Máté 16,21–28. 17,21.
A görög hozzáteszi: az úton.
Mt 20,20
Szalome, mint kitűnik Márk 15,40.-ből összevetve Máté 27,56.-vel.
imádva őt összekulcsolt kézzel.
Mind a két fiú, Jakab és János (Máté 4,21. 10,2.), úgy látszik, rábeszélték anyjokat, hogy e kérést tegye; mert Márk 10,35. szerint épen a fiúk kérik Jézust, és csak ők s nem anyjok (17. v.) hallották Jézustól, hogy nem sokára meghal, és föltámadása után visszaállítja az Isten országát. Még ezért is könyörögni, úgy látszik, átallottak. De vajjon a tanítványok nem voltak-e sz. Péter elsőségéről (Máté 16,18.) eléggé értesűlve, s a két legbizalmasabb tanítványt mondhatni-e ennyire dicsvágyónak? De megjegyzendő, hogy a Szentlelket még nem vették, ennélfogva Jézus legvilágosabb beszédeit sem értették (Luk. 18,31–34.), s e kérés annyiban menthető, a mennyiben kedves Üdvözítőjök közelében lenni, a legfőbb jónak tartották. Jobbra és balra ülni, annyit tesz, mint az uralkodó után a legfőbb rangot elnyerni, s a kormányzásban részt venni. (Zsolt. 28,10. 109,1. Kor. I. 15,25.). Valószinűleg azt hitték, hogy Krisztus nagy királyságot alapít, s ők legfőbb tisztviselői lesznek.
Mt 20,22
Krisztus nem az anyához, hanem a két fiúhoz intézi feleletét, mivel tulajdonképen ezek kérték. Lásd a 16-ik jegyz. Ti helytelen fogalmakat csatoltok kéréstekhez. Először tévedtek abban, midőn azt hiszitek, hogy az én uralkodásomban való részvétel az érzéki emberre nézve valami kivánatossal vagy földi haszonnal kecsegtet. A velem és anyaszentegyházamban való uralkodás csak szenvedésben és türésben, szolgálatban és önodaadásban áll. Azután abban is tévedtek, midőn hiszitek, hogy én tetszésem szerint rendelkezhetem az uralompolczokkal Isten országában; ezeket mennyei Atyám osztogatja. A kiknek ő készítette, azoknak adja. Az én országomban lesznek ugyan uralkodók és szolgálattevők; de az uralkodókat Atyám nevezi ki, s az ő uralkodásuk szolgálat és szenvedés. Ez a 22–28. v. értelme.
A kínpohárt. A görög szerint …fogok inni, s fölvehetitek-e a keresztséget, melylyel én megkereszteltettem? – A keresztség itt jelképleg Krisztus kínszenvedése és halála helyett vétetik. A keresztség eleinte bemerítés által történt. Be hagyjátok-e magatokat a szenvedésekbe és halálba úgy merítetni, mint én fogom?
Országomban a magas polczokat csak azoknak adhatom, kiket az én Atyám azokra választott. Én csak azt tehetem, mi Isten örök végzetében öröktől el van határozva; mert a Fiú mitsem tehet magától, hanem a mit lát, hogy az Atya cselekszik; s váltságom egész munkája Atyám akaratján áll (Ján. 6,38.); így csak azokat tehetem legfőbb helyetteseimmé, kik az Atya örök végzésében és az ő akarata szerint arra vannak kijelölve. Azok, kiket az örök végzés erre választott, Péter és Pál voltak.
dicsvágyuk miatt.
Ti országomban elsők akartok lenni és uralkodni, s azt hiszitek, hogy nálam az uralom olyan, mint a földi pogány fejedelmeknél; de mily tévedésben vagytok! Az én országomban is vannak ugyan elöljárók és alattvalók, parancsolók és engedelmeskedők, elsők és utólsók, mert így kivánja ezt az isteni rend minden társaságban; de az én uralkodásom nem olyan, mint a pogány fejedelmeké, kik alattvalóikkal önkényök szerint bánnak, s azoktól magokat szolgáltatják; az én uralmam az allattvalókért való szolgálatban és odaadásban áll. Van-e tehát okotok országomban az uralomért oly rendkivül esengeni? – Krisztus ezen szavainál fogva, az ő helytartója e földön, a pásztorok főpásztora, magát „az Isten szolgái szolgájának“ nevezi.
Mt 20,28
a ki pedig az első, az Úr, a mester.
Mt 20,28
Tulajdonképen a görög szerint: váltságdijúl. Ugyanis az emberek rabságban vannak, kiket a bűn, az ő szenvedélyeik és szokásaik, a világ és a világ fejedelme bilincsekben tart, s ezek nem oldatnak föl máskép, hanem csak Isten kegyelme által, melyet Krisztus Urunk az Isten igazságát megengesztelő s értünk fölvállalt halálával nekünk szerzett. E kifejezés „sokakért“, annyi, mint „mindenekért,“ mint sz. János I. 2,2. megfejti. Egyébiránt a sokak alatt azok is érthetők, kik a váltságban valósággal részesűlnek; mert Krisztus a mi váltságunkat nem eszközli magunk nélkül.
Bár azok, kik e földön embertársaik fölött valami uralommal bírnak, Krisztus ezen szavait szivökre vennék! bár azokat nem önkény, hanem törvények szerint kormányoznák, alattvalóikkal alázatosan és szelíden bánnának, s minden hatalmokat és erejöket arra fordítanák, hogy nekik szolgáljanak, használjanak, úgy hogy állomásaikat ne uralomnak, hanem szolgálatnak tekintenék, a mint a tisztségek valósággal is neveztetnek.
A bemenetelről és ottani tartózkodásról szól Lukács 18,35–43. 19,1. s követk., a miért az itten és Márk 10,46. a kimenetelkor történt meggyógyítása a vakoknak, különbözék attól melyről sz. Lukács szól, mely a bevonúláskor történt.
Mt 20,30
Márk egyről szól, Bartimeus nevűről, mivel ez ismeretesebb volt.
te Messiás, Dávidnak megigért utódja!
Krisztus azt akarta, hogy magok fejezzék ki szükségeiket, s az által bizodalmok erősödjék.
Mt 21,2
Ez valószinűleg Bethánia volt.
A szamár, jelképe a békének, a ló, jelképe a harcznak (Péld. 21,31. Oze. 14,4. Jerem. 17,25.). Lásd Móz. I. 49. r. 20-ik jegyz.
Mt 21,5
t. i. Jerusalem városának, a választott népnek. Lásd Zsolt. 9,15.
Lásd Zakar. 9,9. és a jegyz.
Mt 21,7
Márk és Lukács evangélisták szerint, Jézus a szamár vemhén ült, melyen még senki sem ült, annak jelentéseűl, hogy szent szolgálatra volt szánva (lásd Móz. IV. 19,2. Móz. V. 21,3. Máté 27,60.). A nőstény szamarat csak azért hozták el, mivel vemhe hozzája volt szokva.
a szamár vemhére (5. v.). Ruháikat nyereg helyett tették rája. Közelgetvén kínszenvedésének és halálának órája, Jézus nyilvánosan bevonúl Jerusalembe, s elfogadja a neki, mint Messiásnak, tett hódolatot. Teljes alázatosságban és szerénységben veszi itt birtokába országát, de egykor dicsőségben foglalja majd el, midőn másodszor eljő itéletre.
annak jeléűl, hogy királyt fogad el. Lásd Kir. IV. 9,13.
Mt 21,9
Üdv Dávid fiának! a megigért nagy királynak Dávid nemzetségéből, a Messiásnak! Lásd Zsolt. 117,26.
Mt 21,9
Isten megbizásából és az ő nevében.
Üdv neki az által, ki a magasságban lakik. Szószerint, Hosanna (Hosiana) annyi, mint: Szabadítsd meg! vagy, váltsd meg! váltságot! úgy hogy értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket megváltson! A nép között Jézus hiveiből sokan az hitték, hogy most kezdődik el az ő földi országa, s azért kiáltották ki őt királynak.
A templomnak több tornácza volt, melyekből a külső, pogányok tornáczának neveztetett, mivel oda a pogányok is bemehettek. Itten árúltak későbbi időkben áldozat-állatokat, itt voltak a pénzváltók is, kiknél romai, görög vagy más pénzért zsidó-pénzt váltottak, melyet egyedűl volt szabad a templomban adományozni. Ezen adás-vevés által, mi lármával, olykor csalással és egyéb méltatlansággal járt, az imádságnak és elmélkedésnek szentelt hely sokszor iszonyú módon megszentségteleníttetett.
Jézus isteni erővel megtisztítja a templomot, annak jelképeűl, mint a sz. atyák tanítják, hogy ő eljött az Istennek szellemi templomát, az emberiséget, a bűntől és inségtől megtisztítani, meggyógyítani.
Mt 21,16
Mit mondasz e kiáltáshoz? illet-e ez téged?
Lásd Zsolt. 8,3. hol ezen hely vonatkozása Krisztusra a jegyzetekben kifejtetik.
A görög szerint: hol az éjet tölté. Bethánia egy órányi útra volt Jerusalemtől. Jézus oda vonult barátaihoz (lásd Ján. 11,1.), mivel Jerusalem a húsvéti ünnep közeledése miatt tele volt idegenekkel.
Ez és a következő esemény a fügefával, Márk 11,14. s követk. szerint, a templom kitisztítása előtt történt. Az evangélisták nem figyelnek mindig az események időrendére, mert csupán Jézus tettei és tanításai szolgálnak tanúlságunkra és épülésünkre.
Mt 21,19
Sz. Márk megjegyzi (11,13.), hogy akkor nem volt a fügeérés ideje. Ha Krisztus Jézus mind a mellett megátkozta a fügefát, nem kell következtetnünk, mintha azt akarata volna büntetni. Ő, a természet ura, ezt csak jelképűl használta, hogy az annak gyümölcstelenségére mondott átok által egy nagy igazságot adjon elő. A vétketlen fügefa a zsidó nemzetet jelképezte, mely ez időben vétkes gyümölcstelenségben sínylett. Jézus eljött, hogy azt megmentse, tanított három éven át, éhezve és szomjazva annak üdvét, de az megvetette őt. Ekkor jőni kellett az átoknak, s ezen átkot mondja itt ki az Üdvözítő (Jerom. Ar. sz. Ján. Hilár.).
A tanítványok, sz. Márk előadása szerint, ezt csak másodnap vették észre. A zsidóság elszáradt, az Isten Lelkétől elidegenűlt, most is holttest gyanánt vonszoltatik követőitől, míg az idők végezetekor, midőn a választott nép maradványai az anyaszentegyházba fölvétetnek, egészen elvesz. – Kérdezd magadtól te is, oh keresztény! vajjon életed fájának van-e gyümölcse? vagy csak hasztalan levelei? és előzd meg az átkot igaz, töredelmes bűnbánat által.
A görög hozzáteszi: a fügefa.
A tanítványok a fügefa elszáradásánál csak a csodatényt látták, s úgy látszik, annak mély értelmét nem fogták fel; azért maradt feleletében Jézus is csak a mellett, mivel Isten az embernek belső, lelki és szivbeli fejlődését az ember nélkül nem eszközli. Hanem abból ismét alkalmat vesz, a hit és bizalomteljes imádság erejét rajzolni. Lásd erről Máté 17,20.
Lásd Jakab 1,6. A hitteljes imádság meghallgattatik; mert az igazán hivő csak azt kéri, mit Isten akar (Máté 26,42.), állhatatosan kéri azt (Máté 7,7.), és Isten akaratának teljesedni kell.
a tanitást, templomtisztítást (12. v.), gyógyítást (14. v.).
Mt 21,25
Lásd Máté 3. r. és 11. r. Ján. 1,6.19. s követk.
János az Istentől vagy az emberektől volt-e megbízva tanítani és keresztelni? Ha neki Istentől volt hatalma, mint mindnyájan elismerik, nekem is az Istentől van hatalmam; mert erről bizonyságot tett János, magát szolgának, engemet Messiásnak, Isten fiának nevezvén, midőn kérdeztétek tőle: vajjon ő-e a Messiás? Ján. 1,20–26.
Miért nem fogadtátok el a tanúbizonyságot, melyet ő rólam tett?
Ti nem akartok felelni kérdésemre, én sem felelek nektek; mert kérdésemre adandott válaszotoktól függ az én feleletem (lásd 24-ik jegyz.). Megmutatta nekik, úgymond sz. Jeromos, hogy ők tudtak, de nem akartak felelni, ő is azért nem felelt nekik, mivel tudtak volna, és hallgattak.
A családatya itt az Isten; a két fiú közől, az első, a nyilvános bűnösök; a másik, a magokat igazaknak tartó farizeusok (31. 32. v.). Ezen egyenes jelentésen kivül, melyet Krisztus maga ad (31. 32. v.) e példabeszédnek, még más jelentése is van, mely a történelemben találja igazolását. Lásd Máté 20. r. 5-ik jegyz. E szerint, mint sz. Jeromos, Béda és mások megjegyzik, az első fiú jelképezi a pogányokat, a második a zsidókat.
A nyilvános bűnösök megvetették eleinte Isten hívását az erényre, de keresztelő János és Jézus tanítására megtértek. A pogányok kevélyen ellenszegűltek az isteni tanításnak, s a fajtalan bálványozásra és erőszakoskodó igazságtalan életre adták magokat; de az apostolok prédikálására beléptek az anyaszentegyházba, tévelygésöket mélyen érezve és megbánva.
A farizeusok és irástudók mindig szájokban hordták az Isten igéjét, de cselekedeteikkel megtagadták azt. A zsidók átalán megigérték Mózesnek, hogy megtesznek mindent, mit nekik parancsolni fog; de ők mindig nyakas, romlott nemzetség voltak.
Mt 21,31
Nem az, ki csupán akarja s magában eltökéli, hanem a ki meg is cselekszi, a mit igért, az teljesíti Isten akaratját.
Lásd Máté 5,46.
Mt 21,32
mint igaz, valóságos, Istentől küldött próféta, ki titeket igazságra tanított.
A nagy bűnösök megtérését.
Mt 21,33
Sz. Lukács 20,9. szerint, Jézus e példabeszédet a néphez mondotta.
Mt 21,33
A sajtó két kádból állott, taposó és szűrő kádból, ez utóbbi a földben vagy sziklában volt, fölötte a taposó kád, melyben a szőllőfürtök tapostattak, s azok leve az alsó kádba szivárgott le.
Mt 21,33
részint mulatóházúl, részint őrhelyűl.
E példabeszédben a családatya az Isten; a szőllő az Isten országa, mint az kezdetben a zsidók között megjelent; a sövény az isteni gondviselés oltalma és a szent angyalok őrizete; a sajtó az isteni törvény, mely mindenkit ösztönöz, hogy az erény és jámborság gyümölcseivel bővelkedjék; a torony a földi elöljárok védelme; a mívesek az elöljárók, a királyok, papok, tanítók, bírák; az elutazás jelenti az Isten érzéki távollétét.
Mt 21,34
A termény az igazság cselekedetei. Ezeknek ugyan folyvást teremniök kell, de egészben véve, időről időre kell kitűnniök.
az ő rendkivüli közvetlen küldötteit, a prófétákat.
Mt 21,35
p. o. Jeremiást.
Mt 21,35
p. o. Izaiást.
p. o. Zakariást.
a farizeusok, irástudók és papi fejedelmek Jézust az ő csodáiból és János bizonyságtételéből elismerték Messiásnak, de irígységből kitaszíták őt körükből, és keresztre feszíték Jerusalemen kivül, hogy az ő képmutató istenitiszteletöknek, és istentelen életmódjoknak véget ne vethessen. Vesd össze: Ján. 11,48. A görög szerint: öljük meg őt, és foglaljuk el örökségét.
Mt 21,41
némelyek a nép közől, mint sz. Lukács írja.
az ő isteni országát más emberekre és más elöljárókra bízza.
Jól mondjátok, igazatok van, más elöljáróság fog jőni, és épen az a férfiú, kit elöljáróitok megvetnek, ő az új isteni ország feje, mint a zsoltáros megjövendölte. Lásd Zsolt. 117,22. 11-ik jegyz.
Mt 21,43
a valódi igazságot.
Mily rettenetes szó ez minden népre és minden egyes emberre nézve, ha az igazság birtokában vannak, és nem törekszenek arra, hogy gyümölcsét megteremjék jócselekedetekben!
A ki engem megtámad, megvet, üldöz, az igen megsérűl, magán felette nagy, habár a bűnbánat által gyógyítható sebet ejt; de a kire én büntetőitéleteimmel lerontok, mivel bűnbánatot nem tartott, az egészen és végképen elvesz, és örökre elkárhozik. Azok esnek rája, úgymond sz. Ágoston, kik őt megvetik és megbántják; azokra esik ő, kikre az itéletben romlást hoz, úgy hogy olyanok lesznek, mint a por, melyet a szél elragad.
Isten országával, Istennek az emberek üdvére rendelt intézményével, hasonló történik, mint ama királylyal, ki fiának menyekzőt szerzett. A következő példabeszédben a király az Isten, a fiú Krisztus, a hivatalosak a zsidók. Egyszersmind az is előadatik, hogy a bevégzett tökély országában, az egekben, csak az isteni igazság ruhájával ékeskedők találnak helyet, kiknek száma aránylag kevés. Jelentő kép a menyekzői vendégség, a mennyiben az uralkodó midőn trónra lép, népével mintegy összekel. Krisztus egyesülését is az anyaszentegyházzal ez értelemben fogták fel az apostolok és sz. atyák (Efez. 5,25–27. Jel. 21,2.9–11.). Lukácsnál 14,16. hasonló, kevésben különböző példabeszéd vagyon.
Mt 22,3
a prófétákat, kik Krisztusról jövendöltek.
Mt 22,3
a zsidókat, kik annyiból voltak már hivatalosak, a mennyiben Isten különös vezérlete alatt lévén, nekik a Messiás előre hirdettetett.
a Messiást a próféták jövendölése után nem akarták megismerni.
Midőn az idő elérkezett, a Messiás megjelent, az Isten keresztelő Jánost és később az apostolokat küldötte el, hogy őket még egyszer sürgetőbben meghíja. Keleti szokás szerint, a vendégek kétszer hivattak meg, először valamivel korábban, másodszor kevéssel a vendégség kezdete előtt. – Hányszor voltál már te is meghíva, hogy az isteni kegyelmekben részesűlj, és nem akartál!
A világi gond, a földiek után való szorgoskodás tette, hogy elhanyagolták és megvetették a meghivást, mely őket megtérésre és erényességre szólította.
Isten a romaiak által a zsidók roppant számát engedé megöletni, és Jerusalemet fölégettetni a zsidó háborúban.
az apostoloknak és tanítványainak.
Mivel a zsidók nem voltak erre méltók, menjetek ki a pogány népségekhez, kik eddig az Isten városán kivül voltak. Vesd össze: Ap.cs. 13,45–48. Hányan vannak, kik rangjok-, értelmök- és hatalmoknál fogva különösen hivatottak arra, hogy a kereszténység igazságait belássák és gyakorolják, de megvetik; akkor azután a szegények, együgyűek és csekélyek hivatnak meg helyettök.
Az apostolok prédikálására a pogányok között mindenféle emberekkel megtelt az anyaszentegyház, mely, mint látható társulat, számlál tagjai között roszakat is, a meddig ezek nem szándékos tévhitűek, és nyilvánosan kirekesztettek.
A keleti királyok azoknak, kiket megtisztelnek, vagy asztalukhoz meghínak, ünnepi köntöst szoktak küldeni, melyben nála megjelenjenek. A vendégtől tehát, bármily szegény volt is, meg lehetett várni az ünnepi köntöst, mert a király azt neki megküldötte. Minek jó alkalmazása ez: A keresztségben, hol a keresztény anyaszentegyházba fölvétetünk, megnyerjük az ártatlanság és megigazúlás köntösét. Ezen köntöst tisztán kell tartanunk, vagy ismét megtisztítanunk a bűnbánat szentségében, ha szerencsétlenek voltunk azt beszennyezni; mert csak abba öltözve nyerhetünk tetszést az ég és föld királya előtt, ha majd egykoron előtte itéletre megjelenünk, hogy mennyei vendégségében örökké részt vehessünk. Itt tehát Istennek mennyei, tökéletes országáról van szó; mert ebbe semmi igaztalan be nem mehet.
A nagy vendégségek keleten éjjeli időben tartatván, a fényben úszó étteremből kitaszított vendég sötétségre jut; és kétségbe esvén a szenvedett gyalázat miatt, ordít és csikorgatja fogait. A sötétség, ordítás és fogcsikorgatás, az elkárhozottak pokoli büntetését jelentik.
Sokan, sőt mindnyájan hivatalosak az emberek, hogy Krisztus által üdvözűljenek, de igen sokan nem is akarják hallani a hivó szózatot, mint a megátalkodott zsidók és mohammedánusok; vannak, kik nem veszik föl a keresztségben a menyekzős ruhát, és a kik fölveszik sem jutnak mindnyájan üdvösségre, mivel e ruhában nem jelennek meg a bíró előtt; úgy, hogy átalán mondani lehet: hogy aránylag az egész emberiség számához, kevesen vannak az örök üdvre választottak. Lásd Máté 8,12.
Mt 22,16
Heródes Antipas párthivei (Márk 3,6.). Ezek a romaiakkal tartottak, mert Heródes családja a romaiaknak köszönhette az uralkodást. Ellenben a farizeusok és a nép átalában ellensége volt a romaiaknak, és függetlenséget ohajtottak. A farizeusok tanítványait és a heródiánusokat tehát ellenkező érdek vezérlette, s a farizeusok azt reménylették, hogy Jézus az ő felelete által vagy az egyik vagy a másik részt fogja megbántani, mi által alkalmat nyernek őt egyik vagy másik oknál fogva elitélhetni.
Mt 22,16
az igazság barátja vagy.
az Isten parancsait, a helyes életmódot.
fejadót, mint évi tartozást. A zsidók ezenkivül évenkint templom- (isteni) adót is fizettek (Máté 17,24.); ez utóbbit elegendőnek tartották a farizeusok, s azt vélték, hogy a császári adót megtagadhatják. Sőt azon balhiedelemben voltak, hogy a zsidónép, mint Isten népe, csak Istennek van alárendelve, és semmi másnemű fejedelemnek, legkevésbbé pedig hitetlen pogánynak.
egy denárt.
Már maga a pénz és a kivetett adó elég bizonyság volt arra, hogy a zsidók csakugyan alá voltak vetve a romaiaknak; a miért egyik közmondásuk azt tartja: a kinek képe van a pénzen, az az ország ura.
Miután a császár alattvalói vagytok, mint ezt bizonyítja a köztetek forgó adópénz, és az annak rátok vetett fizetése, tehát adjátok meg, a mivel neki tartoztok; de a földi adó mellett ne feledjétek el a mennyeit, melylyel Istennek tartoztok, adjátok meg a templomadót is, és nem csak ezt, hanem mindenek előtt a valódi jámborságot és erényességet. Krisztus tanítja itt egyszersmind, hogy a törvénytelen és igazságtalan elöljáróknak is, ha Isten engedményéből az uralmat elnyerték, engedelmeskedni kell; mert a romaiak nem voltak ugyan törvényes, de mégis valóságos uralkodóik a zsidóknak. Isten az ő bűneik miatt engedte rájok jőni a romaiak uralmát; most tehát azt bűnbánattal kellett volna viselniök. A világi elöljárók iránt való kötelességekről részletesebben szól sz. Pál Rom. 13,1–8.
Mt 22,23
Lásd Máté 3,7.
nincs a léleknek halhatatlansága, s azért a testnek sincs feltámadása.
A feltámadás, mondani akarják a szadduceusok, nem következhetik be, mert hét férfiú egyszerre nem bírhat ugyanegy nőt.
Mt 22,29
A szentirási bizonyítékot Jézus 32. v. Mózes törvényéből idézi, melyet a zsidók mindnyájan, még a szamaritánusok is, isteni könyvűl ismertek el. Más könyvek a feltámadást még világosabban tanítják: Jób 19,25. Makkab. II. 7,9. 12,44. Izai. 26,19. 66,14. Ezekiel 37,1. s követk. Dániel 12,2.
ki eléggé mindenható arra, hogy a feltámadást a házasság földi viszonya nélkül is eszközölje.
Feltámadáskor az emberek azon nemök szerint kelnek föl ugyan, melyet Isten teremtett, mi kezdetben jó volt, mint minden; de a test, mely feltámad, hogy a lélekkel az üdvöt elnyerje, szellemi lesz (Kor. I. 15,43.44.), és ment minden földi kivánságtól (Luk. 20,34.), hasonlóan az angyalokhoz; és mivel az embereknek Istentől meghatározott száma betelik, a nemek egyesűlése, mint fölösleges, megszűnik (Ágost. ar. sz. Ján. Béda). Ez utóbbi áll hasonló oknál fogva az elkárhozottakról is, kik szintén föltámadnak, habár nem dicsőségben és nem üdvözűlésre. Lásd Kor. I. 15,51.
Tehát a patriarkák, következteti Jézus, habár meghalni látszottak is, élnek lelkeikben az Isten előtt, melyeket ő halhatatlanoknak teremtett, és testeikkel ismét egyesíteni fog. Jézus a test föltámadását a lélek halhatatlanságából mutatja meg, mivel egymással mind a kettő elválhatlan viszonyban van. Az ember ugyanis testből és lélekből áll, s a léleknek azért kell szükségképen ismét egyesűlni a testtel, hogy a jutalmat vagy büntetést megoszsza a testtel, melylyel föl volt ruházva.
hogy hallja, mit fog mondani az akkor vita alatt levő kérdésről.
Az Istent, mint Uradat ismerjed, és minden erődből szeressed, úgy, hogy az Istent tekintsed minden gondolatod, óhajtásod és cselekedeted első és végczéljául, és minden parancsát oly buzgón teljesítsd, hogy inkább az élet minden javát, gazdagságot, tisztességet, barátságot és magát az életet is légy kész elveszteni, mint engedetlenkedni, és Istentől elszakadni. Vesd össze: Móz. V. 6,5. és a jegyzetet.
Mt 22,39
együtt van parancsolva az elsővel, s ehhez annyiból hasonló, a mennyiben Isten nemcsak önmagában, hanem az ő képét viselő teremtményeiben is akar szerettetni. Lásd Ján. 1,4.20.
Az embernek önmagát szeretni, úgymond sz. Ágoston, nincs tehát megtiltva; mert így szól a törvény: Szeressed felebarátodat, mint tennenmagadat. Az önszeretet tehát mértéke a felebaráti szeretetnek, vagyis, a mit magadnak akarsz, azt akard másoknak is (Ágost.). Itt csak arra kell vigyázni, hogy magunk szeretete ne legyen rendetlen önszeretet. Ezt akkor fogjuk elkerűlni, ha elől megy az Isten szeretete teljes szivünkből, ha magunkat és felebarátinkat csak annyiban szeretjük, a mennyiben Isten akarja, azaz, ha magunkat és felebarátinkat csak azért szeretjük, hogy Isten akaratja, a mi örök és valódi földi javunk rajtunk és felebarátinkon teljesedjék.
Az egész szentirás csak e két parancsot tárgyazza; mert mindaz, mit tartalmaz, arra czéloz, hogy azok megtartassanak.
Mt 22,42
a megigért Messiás felől.
Ő Dávid fia leszen, mint a próféták megjövendölték. Lásd Máté 1,1.
a Szentlélek sugallásából.
Mt 22,44
az Isten.
Mt 22,44
a Messiásnak.
Mt 22,44
Bírd teljes hatalmamat.
Uralkodjál teljes hatalmammal, míg minden ellenségedet meghódítom neked: Vesd össze: Zsolt. 109. egészen s a jegyzeteket.
hogyan lehet csupán fia? nem kell-e neki többnek lennie földi királynál, nem kell-e ember fölötti, sőt isteni méltósággal bírnia, midőn egyedűl csak Isten az emberek Ura?
Tanításának kezdetén Jézus a hegyen tartott beszédében megmutatta, hogy az ő tanítása való igazságban áll, és ellentéte az minden csupán külszínnek; annak vége felé még egyszer szól a puszta külszín rosz voltáról. És valamint ott az ő igazi tanítványait nyolczszor boldogoknak mondotta, úgy itt nyolczszoros jajt mond a farizeusokra, s minden századok mindennemű kétszínű embereire. Ezekhez nem csupán a képmutatók tartoznak, kik jóknak mutatják magokat, pedig nem jók: hanem mindazok, kik a külszínhez, az áljámborsághoz, az álbölcseséghez és álerényhez ragaszkodnak.
Az irástudók és farizeusok Krisztus születése előtt nem sok idővel jutottak tekintélyre, ezek mint népfőnökök, amazok mint tanítók, de a törvényes felsőbbségtől, a makkabeusi fejedelmektől elismertettek (lásd az utolsó jegyz. Makkab. II. könyv.), s nem ritkán voltak papok és a magas tanács tagjai.
nemcsak a mit, mint isteni törvényt, adnak elő, hanem az ő rendeleteiket is, minőket adni joguk van, mint feljebbvalóitoknak, ha azok Isten törvényével nem ellenkeznek (lásd Máté 15,4–16.), mely esetben azután természetesen őrizkednetek kell (Máté 15,2.). Ismerd meg ebből szentségét és kötelező erejét a törvényeknek, melyeket a Krisztustól rendelt felsőbbség, az anyaszentegyház és ennek elöljárói a hívek üdvére rendelnek.
Mt 23,4
majdnem elviselhetlen, igen súlyos terheket, mint péld. Máté 12,2. s követk.
Sok emberi szabályokat rendelnek megtartatni, ők pedig legkevésbbé sem erőltetik meg magokat, hogy azok szerint cselekedjenek. – Jó elöljárótól, úgymond ar. sz. János, megkivántatik, hogy önmaga iránt szigorú, alattvalói iránt kegyes legyen.
Mt 23,5
Ezek pergament lapokból állottak, melyekre a törvénynek több mondatai voltak fölirva (Móz. V. 6,4–9. 11,13–21. Móz. II. 13,2–10.11–16. A farizeusok azokat szijjakkal balkarjokra és homlokukra kötötték, félreértvén Móz. II. 13,16. Móz. V. 6,8. szavait, melyekben az van parancsolva, hogy a törvényt mindenkor szemeik előtt és sziveikben hordozzák. Egyszersmind azokat óvszerekűl is használták a gonosz ellen. A zsidók azokat még mai napig is használják.
a szegélyeket, rojtokat, bojtokat a pogányoktól való különböztetésűl viselték, hogy az isteni törvényre emlékeztetve legyenek. A farizeusok nagyobb és szélesebb emlékhártyákat és szegélyeket csináltak, mint más emberek, hogy ők a törvényt különös buzgalommal teljesíteni láttassanak. Lásd Móz. IV. 15,38.39.
a gyülekezet- és ima-házakban.
Mt 23,8
oly értelemben, mintha a tanítás tőletek jőne.
Mt 23,8
az Istenember Krisztus.
tanítványok vagytok, vonatkozólag a ti egyetlen mesteretekre. Krisztus ez által nem tiltja, hogy valaki a tőle neki adott isteni tudományban mester legyen, és annak neveztessék; mert épen az ily mester tulajdonképen a tanítvány, s annál nagyobb mester az isteni tudományban, mennél inkább híve lett Jézus Krisztusnak és az ő anyaszentegyházának; az ilyen mások oktatására még ajánlatosabb, csak ne kivánja, hogy mesternek neveztessék, még kevésbbé, hogy, mint a farizeusok tették, abban tetszelegjen s magát elbízza, ha úgy neveztetik.
azon értelemben, melyben az Istenember Krisztus az.
Vannak tehát nagyok és kicsinyek, parancsolók és engedelmeskedők Krisztus országában, de a nagyok és parancsolók szolgálat és önodaadás által legyenek nagyok, és az által kormányozzanak. Lásd Máté 20,26.27.
Csak az alázatosság lehet a mi nagyságunk, mert csak az alázat tesz tisztává és szentté. Igy fut a dicsőség attól, ki azt keresi; és keresi azt, ki kerűli. Lásd Péld. 29,23.
Mt 23,13
a ti külső szenteskedéstek által.
mivel példáitok által eltévelyítetve, azt hiszik, hogy a kűlszín elegendő a valóság helyett.
Mt 23,14
kik a gazdag özvegyekért hosszasan imádkoztok, és azért vagyonukat magatokhoz ragadjátok.
részint, mivel ragadozástokat ajtatoskodással palástoljátok (Ar. sz. Ján.); részint, mivel nem csak magatokat, hanem azon özvegyeket is veszélybe döntitek, kiket tanítástoknak megnyertetek (Hilár.).
Mt 23,15
egy hitfelet szerezzetek. – A zsidóknak két rendbeli hitfeleik voltak a pogányokból: Az egyik neműek, kik az igaz vallásnak, úgy szólván, csak ajtajában állottak, magokat csak az úgynevezett hét, noéi parancsra kötelezték, t. i. hogy kerűlni fogják az istenkáromlást, bálványozást, gyilkosságot, vérfertőztetést, rablást, az elöljárók iránti ellenszegűlést és a nyers hús-evést. A másik rendűek pedig a zsidóvallásnak minden tanításait és szertartásait elfogadták.
mivel a rosz példa, melyet adtok, még nagyobb gonoszságra viszi őket (Ar. sz. Ján.); vagy mivel példátok által eltévelyíttetve, a pogányságra ismét visszatérnek. (Jerom.).
a templomnak szentelt aranyra a kincstárban. A farizeusok a bemutatott kincseknek igen nagy becset tulajdonítottak, hogy ezáltal az embereket áldozatra édesgessék, és a kincset szaporítsák.
A görög szerint: Esztelenek és vakok!
A 20–22 v. által mondani akarja Krisztus: Nincs különbség a szent dolgok között, ha azokra valaki esküszik, azok Istennek szentelvék, s annyiban Isten helyét pótolják; a ki tehát azok bármelyikére esküszik, az Istenre esküszik. Lásd Máté 5,33–36.
Mt 23,23
A törvény szerint (Móz. III. 27,30–33. Móz. IV. 18,21–24.) csak a szántóföldek terményeiből kellett adni tizedet, nem pedig a kerti veteményekből is; későbbi időkben a farizeusok ezekből is adtak tizedet, de Isten iránt hittel és bizalommal, embertásaik iránt igazsággal és irgalommal viseltetni elmulasztották.
Krisztus tehát a tized-törvénynek pontos megtartását nem rója meg. Vesd össze: a 3. v.
kik a csekélyebb dolgokban legnagyobb lelkiisméretességet mutattok, de azt nem veszitek lelkiisméretetekre, hogy a főparancsokat elhanyagoljátok. – A farizeusok átszűrték a bort, nehogy abban valami tisztátalan állatka, légy stb. találtassék. Vesd össze: Móz. III. 11,20.23.41.42. Mily sokan megtartják az isteniszolgálat külső gyakorlatait a legrészletesebb pontossággal, s nem sokat törődnek azzal, hogy tele vannak irígységgel, embertársaikat megszólják, rágalmazzák, minden hazudságot, tettetést fölhasználnak, hogy czéljaikat elérjék!
A görög szerint: belseje pedig (a pohárnak és tálnak) tele van stb. t. i. az étel és ital azokban igazságtalanúl szerzett vagyon, mely bűnben emésztetik el tobzódás között.
Tisztítsd meg előbb szivedet, gondolataidat, szándékaidat és kivánságaidat; akkor azután minden tetteid tiszták lesznek.
A sírboltok és annak falai külsőleg évenkint bemeszeltettek, részint ékesitésűl, részint figyelmeztetésűl, hogy azok által senki tisztátalanságba ne essék, mert a ki azokat lábával vagy teste egyéb részével illette, tisztátalan lett.
ti képmutató tisztelői vagytok a régi, és gyilkosai az új prófétáknak. Lásd a 31. v. A síremlékek ékesítése jámbor szokás volt a zsidóknál, mint más népeknél. Lásd Makkab. I. 13,25.
meggyilkolásában. Vesd össze: Máté 21,35.
és épen azért ti is a próféták gyilkosai vagytok; mert a gyermekek öröklik atyjok rosz hajlamait, s ugyanazon bűnöket követik el, ha nem állnak ellen hajlamaiknak, mit ti nem cselekesztek.
az által, hogy az új prófétákat megölitek 34. v.
Mt 23,33
Ti fajzatai a kigyóknak és a régi kigyónak (Móz. I. 3,1.), a sátánnak. A sátán hazug és gyilkos kezdettől, s minden hazudság és gyilkosság tőle van; a hazugok (képmutatók) és gyilkosok, minők a farizeusok voltak, igen jellemzőleg neveztetnek az ő fajzatának.
az örök pokolbüntetést.
Mt 23,34
mint Isten és Úr.
Mt 23,34
Igy nevezi Krisztus az ő apostolait. Ezek, úgymond sz. Jeromos, különféle adományokkal bírnak. Ők próféták, mert megmondják a jövendőt; bölcsek, mert tudják, mit beszélnek; irástudók, mert jártasok a törvényben.
Mt 23,34
mint p. o. Istvánt és Jakabot Ap.cs. 6. és 7. r. 12,2.
Mt 23,34
p. o. Simeont, sz. Jakab utódját Jerusalemben, mint Eusebius elbeszéli.
Mt 23,34
Lásd Ap.cs. 16,22. 22,19. Kor. II. 11,25.
Vesd össze: Ap.cs. 14,6. 16.19.39.
Mt 23,35
s így minden igazak vére.
Némely régibb értelmezők (Cirill. Epifan.) Zakariás alatt keresztelő János atyját értik; mások, több valószinűséggel, Zakariást, Jojada fiát, ki Joás király által a templomban megöletett (Krón. II. 24,21.). Ezek szerint, Jojadának Barakiás neve is volt. Némely ujabbak az Úr szavait látnokilag Zakariásra, Baruk fiára alkalmazzák, kit a zeloták (a farizeusi zsidóság mellett buzgólkodók) csoportja Kr. u. 68. évb. benn a templomban megölt, mint utolsó vértanút Jerusalem elpusztúlása előtt. József, a zsidó történetíró, e Zakariást mint igaz jámbort jellemzi. E vélemény szerint, Krisztus ezen szavai: „kit megöltetek“ jövő időben veendők.
a büntetés az igazak minden kiontott véreért. A zsidók úgy tekintetnek, mint a megért rosz gyümölcs, kikre épen úgy fog teljes mértékben elkövetkezni a büntetés, valamint ők a gonoszságot egészen megérlelték, a legfőbb fokra csigázták, miután minden ismereteik (30. v.) mellett sem lettek jobbak atyáiknál, sőt még gonoszabbak, mert Krisztus gyilkosaivá váltak.
Mt 23,37
egykoron a próféták által, most saját tanításom és apostolaimé által.
Hányszor akartalak anyai szeretettel megóvni a veszedelemtől, melybe töredelmetlenséged taszított, hányszor nyujtottam neked szabadúlást! Vesd össze: Luk. 13,34.35.
A ti várostok és templomotok leromboltatik, nemzetetek szétszóratik. Lásd Máté 24,1. s követk. Ezekiel 10,18.19.
mig engem az idők végén Messiásúl elismertek, eljövetemkor itéletre, mint Isteneteket és Uratokat fogtok köszönteni (Ar. Sz. Ján. Ágost.).
Mt 24,1
az olajfák hegye felé, hogy éjszakára Bethániába, Lázár házához menjen, miután egész nap tanított.
hogy figyelmeztessék őt annak nagyságára, szépségére és erősségére, alkalmat vévén Máté 23,38.-ből, hol Jézus a templom pusztúlását megjövendölte. A templom valóban az épitészet csodaműve volt.
Mt 24,3
honnan legszebb kilátás volt Jerusalemre és a templomra.
Mt 24,3
Márk 13,3. szerint Péter, Jakab, János és András, a legmeghittebbek.
A tanítványok azt hitték, hogy Jerusalem pusztúlása és a templomé az Úr eljövetével utolsó itéletre a világ végezetén ugyanegy időpontra fog esni. E hiedelemre maga az Úr adhatott alkalmat, a mennyiben e két eseményt gyakran állította egymás mellé (Máté 16,27.28. 22,7.8. 23,38.39.). Miért ezt? lásd a követk. jegyzetet.
Krisztus itt következő feleletében fölvilágosítást ad mind a két eseményről, mint ezt a sz. atyák egyértelműleg állítják, habár egyes körülményeknek egyik vagy másik eseményre való elkülönzésében nem egyformán vélekednek. Némelyek azt állítják, hogy a beszéd első része a 32. versig, Jerusalem pusztúlásáról szól, a többi pedig a világ végezetéről. Mások (mint Ágost. Jerom. Béda és a legtöbb atyák és értelmezők) azon véleményben vannak, hogy Krisztus az ő isteni szemléletében, mely előtt ezer év annyi, mint egy nap (Zsolt. 89,4.), mind a két eseményt összefoglalva és egymásba szőve adja elő. Ez utóbbi nézet, úgy látszik, a nevezett események természetének és a jövendölés betűjének inkább megfelel. Mind a két esemény, Jerusalem pusztúlása és a világvégezet, részei egy isteni ténynek, Isten itéletének az emberek fölött; miután a prófétai látomásokban ilyen, idő jártával fokonkint bekövetkező eseménynek, melyek összevéve csak egy isteni tényt képeznek, egy szempont alatt, egymásba szőve, gyakran adatnak elő (vesd össze: Izai. 24,26. s követk.), a dolog természetével igen megegyez, hogy Krisztus ez eseményeket úgy hirdeti, hogy egyik a másik által, egyik a másikban közöltessék. Azoknak e benső összefüggését a betűszerinti értelem is megerősíti. A 29. 30. 31. v. a világvégezetnek látnoki szempontja határozottan és világosan előtünik, és mégis a 34. v. az mondatik, hogy mindezen megjövendölt dolgokat az akkori nemzedék még megéri. Mind a kettőt csak úgy lehet megegyeztetni, ha fölteszszük, hogy ugyanazon szavak által mind a két esemény előadatik, de mégis úgy, hogy majd az egyik, majd a másik lép egyenes, betűszerinti, tökéletes értelemben, előtérbe, míg a másik ugyanazon szavak alatt csak tágabb, nem tulajdon, és tökéletlen értelemben rejlik. Némely ujabbak azon véleményével, hogy Krisztus egyedűl Jerusalem pusztúlásáról jövendölt, nemcsak az egész őshagyomány, hanem a jövendölés betűje is ellenkezik.
Tulajdonképen hamis Messiások Jerusalem pusztúlása előtt nem léptek föl; mert Teodás (Ap.cs. 5,36.) és az egyiptomi (Ap.cs. 21,38.), lázítók voltak, Simon a mágus (Ap.cs. 8,10.) pedig hamis próféta volt. Hanem ez esemény után időnkint léptek fel olyanok, kik magokat Krisztusnak mondták, mint a régibb időkben Chochba, Hadrián császár alatt, az ujabb időben a 17-ik században Sabbatai Zebhi, ki utóbb mohammedánus lett, a hamis bölcsészek, kik tanaikat az üdvösség tudományának helyére tették, és az antikrisztus előkövetei (Dániel 7.). Ez maga lép föl az utolsó időben a kereszténység megsemmisítésére, s azt fogja hirdetni, hogy minden üdv tőle van (Ján. 5,43. Tessz. II. 2,1. s követk.). E szavak egyenesen és tökéletes értelemben a világvégezet előzményeiről szólnak. Krisztus a hamis Messiásokat mind összefoglalja, mivel az örökkévaló nézletben minden egyben összpontosúl, s a különféle hamis Messiások összevéve csak egyet képeznek, ki végre az antikrisztusban legfőbb fokozatban fog fellépni. Csak távolabbi, tökéletlen értelemben vonatkoznak ez igék a Jerusalem pusztúlása előtti hamis prófétákra.
Ez is csak tökéletlenűl illik ama csatákra és szorongatásokra, melyek a zsidó háborúban Jerusalemnek a romaiak által véghezvitt pusztítását megelőzték; ez tökéletes teljesedését az idők végezetével fogja nyerni (lásd Krón. II. 14,1. s követk. Jel. 19,20.).
ez csak érzéki gyötrelem, de a nagyobb, az erkölcsi nyomor azután következik, mint le van írva alább.
Mt 24,9
titeket, és bennetek a szentet, igazat és jogosat fogják akarni elpusztítani.
énérettem, az én tanításomért, a kereszténységért. Lásd Máté 10,22.
megütköznek a kereszténységnek látszólagos erőtlenségén, és elpártolnak.
kik magokat Istentől ihletetteknek, Isten eszközeinek, isteni követeknek fogják mondani, s az igaz tanítást megvetvén, kedvök szerint változtatni.
A 9–13. v. szintén csak tökéletlenűl vonatkozhatik ama kevés keresztény üldözésekre és hamis prófétákra Jerusalem elpusztúlása előtt; tökéletes értelemben a keresztény időszak alatti üldözésekre és eretnekségekre vonatkoznak, melyek ismét együvé foglaltatnak, habár az idők végezetével fognak különösen dühös és romboló módon fellépni. Lásd 7-ik jegyz. vesd össze: Máté 10,22.
Mt 24,14
Lásd Máté 10,18.
Miután az evangéliom minden népnek az egész világon hirdettetett, s abban az isteni szeretet és bölcseség bizonyságát vették, azután jön a világ vége és annak itélete. Vesd össze: Izai. 49,6. 51,5. 56,7. 60,1. 66,19. Izai. 19,21. s követk. Zakar. 2,11. Csak tökéletlen értelemben vonatkozhatik e végezet Jerusalem pusztúlására, a mennyiben a sz. apostolok, különösen Pál, Krisztus tanítását a romai birodalom minden tartományaiban még amaz esemény előtt elterjesztették.
Mt 24,15
Ha látjátok az iszonyatosságokat, melyek Jerusalemen, a szent városon, és a templomon véghezvitetnek, mint Dániel próféta megjövendölte, – akkor stb. Lásd 16. v. Ezen iszonyatosságok a város ostroma a pogány ellenségek által, a romai sasok és bálványképek fölállítása, és egyéb pusztítások, melyeket az ostrom alatt magok a zsidók véghezvittek a templomban.
Némelyek szerint, ez a sz. evangélista észrevétele, mely által figyelmeztette az akkori keresztényeket, hogy ezen iszonyú dolgok mármár kezdenek bekövetkezni.
hogy azok barlangjaiban az üldöző ellenség elől menedéket találjanak. A keresztények Jerusalem ostromakor csakugyan elfutottak Pellába, a bérczes Gálaádba és más hegyi vidékekre.
hanem hamar szaladjon onnét, hogy időt ne veszítsen; vagy fusson a szomszédházak tetején át az országútra. – A keletiek házain egyik lapos födélről a másikra lehet menni, s kivülről közönségesen vannak lépcsők a fel- és lejárásra, a nélkül, hogy a házba be kellene menni.
A görög szerint átalán: ruháját.
az ijedelem és futásra alkalmatlan állapotuk miatt.
Mt 24,20
rosz időben, hogy a rosz út oly nagy akadály a futásban.
mely napon a zsidók csak ezer nagy lépésnyi utat tehettek. Krisztus halála által ugyan az egész mózesi szertartási törvény meg lőn szűntetve, de valameddig a keresztények zsidók között laktak Palesztinában, s a pogányok még nem léptek be az anyaszentegyházba, Mózes és a törvény iránti tiszteletből jó volt megtartaniok a zsidók szokásait. De miután a pogányok is beléptek, az evangéliomi szabadság és fölmentés a szertartási törvénytől átalános egyházi határozat által (Ap.cs. 15,28. s követk.) elrendeltetett (ar. sz. Ján. Teofil). A 15–20. v. egyenesen és tulajdonképen a Jerusalem pusztúlása előtti és utáni szorongatásokról szólnak; távolabbi és nem saját értelemben egyszersmind amaz iszonyúságokra és szorongatásokra is vonatkozhatnak, melyeket az antikrisztus az idők végezetével fog előidézni; mert ugyanazon Dániel próféta szól ezen iszonyúságokról (Dániel 12,11.) és erőszakoskodásokról is, melyektől az egykori keresztények, a mennyire lehet, gyors futással menekűlni igyekezzenek.
Miután oly szorongatásról van szó, mely, míg a világ tart, legnagyobb lesz, itt tehát egyenesen és sajátlag nem érthető ama szorongatás, melyet a romaiak Jerusalemre hoztak, mert ilyen volt több is, nagyobb is; itt az utolsó, az itéletet megelőző antikrisztusi iszonyú korszak értendő; s így a 21. 22. v. csak távolabbi és nem tulajdon értelemben alkalmazhatók Jerusalem pusztúlásának idejére.
Mt 24,22
az idő.
Mt 24,22
testileg és lelkileg. A csábítás az antikrisztus idejében oly nagy lesz, hogy senki nem üdvözűlne, ha Isten annak uralmát meg nem rövidítené; valamint senki nem maradna életben a keresztények között, ha Isten közbe nem lépne.
az akkor élő kevés szentekért, hogy ezek, magok, és általok mások megtartassanak.
a sátán által. Sz. Pál (Tessz. II. 2,9.) és János (Jel. 13.12.) ugyanazt mondják az antikrisztusról, e ezt részletesebben előadják.
Ha majd akkor mondják nektek: Az igaz Messiás a mezőn van hadseregével, vagy pedig itt s amott van, hogy titkos összejöveteleket tartson, ne higyétek, hogy az a Messiás, és ne csatlakozzatok hozzája.
Ne hagyjátok magatokat elámíttatni; mert hirtelen, és mint az ég egyik szélétől a másikig feltünő villám, mindenki által látható lesz az én második és utolsó eljövetelem. Ezen eljövetel nem vonatkozhatik tulajdon értelemben a Jerusalem fölött tartott itéletben láthatlanúl működő Istenre.
Értelme ez: Valamint a sasok a hulla körűl összegyülnek, úgy fog majd jőni, midőn az antikrisztus véghezvitte iszonyúságait, az ember fia büntető itéletben a megromlott emberiségre. Átvitt értelemben, Krisztusnak azon láthatlan eljövete is érthető, mely a romai sasok büntető itéletében a megromlott zsidó nemzetre szállott.
Mt 24,29
melyet az antikrisztus és Gog és Magog idéztek elő (Jel. 20,7.).
Mt 24,29
elvesznek, eltünnek.
Mt 24,29
az ég serege, mind a csillagok.
Ama szorongatás után keményen megrendül az egész csillagos ég, melyen az Úr jele láthatólag fog feltűnni (30. v.), és mindent sürű sötétség borít el. Vesd össze: Izai. 13,10. Ezekiel 32,7.8. A csillagos ég a földdel együtt teremtetett (Móz. I. 1.), s igy vele egy egészet tesz, azért vesz az is részt az itéletekben, melyek erre szállnak.
Mt 24,30
A sz. atyák magyarázata szerint, ez a jel a kereszt; igy énekli ezt az anyaszentegyház is az ő zsolozsmájában. Ez volt jele az ő megaláztatásának, tehát ez lesz jele az ő megdicsőülésének és uralmának is; mert az által vivta ki uralmát (Filipp. 2,8–9.).
Mt 24,30
A föld nemzetségei itt az istentelenek, kik meglátván a keresztet, siratják, de már későn siratják bűneiket (Ágost.). Annak érzése fogja őket gyötreni, hogy az Urat keresztre feszítették (Ar. sz. Ján.).
Mt 24,30
fényes felhőktől körülvéve.
hogy az istentelenek uralmának a földön véget vessen.
Mt 24,31
az egyetemes föltámadásra hivandó. A harsona itt hatalmas hang helyett van.
Mt 24,31
a négy világrészről.
Mindnyájan, az igazak úgy, mint az istentelenek testeikben megjelennek (Jel. 20,12. s követk.). Magáról az itéletről nem szól itt az Úr, mert a tanítványok csak az itéletet megelőzendő jelekről tettek kérdést (3. v.); de alább (25,31.) sz. Máté erről is előadja az Úr kijelentését. A 29–31. v. egyszersmind, bár nem saját értelemben, a Jerusalem fölötti itéletre is vonatkoznak; e szerint, az égi jelek elsötétedése alatt a zsidókra borulandó erkölcsi homály, az ember fiának jele alatt a győzedelmes kereszténység, a föld siránkozó nemzetségei alatt, a zsidóknak városuk sorsán kesergő tizenkét nemzetsége, az angyalok alatt az apostolok értendők, kik a földkerekség minden tájairól gyüjtenek híveket az anyaszentegyházba.
A fügefáról vehettek hasonlatosságot.
az Isten túlvilági országa; sajátlan értelemben, az anyaszentegyház, mely diadalmasan emelkedik a zsidóság fölött. Lásd Luk. 21,31.
E nemzedék alatt, saját értelemben, a fönebbi fölvilágosító helyek szerint (23,36. 16,28.), az akkor élt zsidók értendők; sajátlan és távolabbi értelemben az emberiség átalán. Az akkori zsidókra nézve az egész jövendölés teljesedett, a mennyiben Jerusalem pusztúlását megérték, mely, részint saját, részint sajátlan értelemben, abban előre megmondatott; az összes emberiségre nézve pedig annyiból megyen vagy fog menni teljesedésbe, a mennyiben abban a világ végezete, részint saját, részint sajátlan értelemben, ábrázoltatik.
Mt 24,35
föloszlanak, megváltoznak, más (jobb) állapotba mennek át (Pét. II. 3,13. Izai. 65,17.).
Az én szavam változhatlan, és pontosan beteljesedik.
Mt 24,36
Márk 13,32. hozzáteszi: még a Fiú sem, a mennyiben ember; de igen is tudja, a mennyiben Isten, és az ő emberisége Istenségével egy személyben egyesűl.
Mikor következik be az itélet Jerusalemre és a világra, azt csak Isten tudja.
midőn itéletre jő az antikrisztus ellen. 27. v.
Valamint Noé idejében csak kevesen maradtak hívek az Istenhez, s majd mindnyájan csak a földi mulandóságba merűltek: úgy lesz ez világ végezetekor is, midőn az antikrisztus majdnem az egész emberi nemet elcsábítja; és valamint akkor az Úr közeledő itéletét nem vették észre, úgy azután sem fogják. S megjegyzésre méltó, hogy az Úr nem szól nagy gonosztettekről, hanem csupán a földi érzéki életről. A nagy gonoszságot maga a természeti ember is kárhoztatja, de a belérzést átváltoztató szeretetről, az elmét felülhaladó isteni bölcseségről fogalma sincs. Ő inkább a tisztán természetszerűt, a tisztán emberit, mint az az eredeti bűn állapotában mutatkozik, tartja egyedül igaznak és jónak, s ebben véli magát megigazúltnak. Az ily, csupán természeti erény és bölcseség, az ily, csupán természeti élet tévelyíti el az emberiséget az idők végezetén, és elfordítja Krisztustól, hogy elvakúlva képzelt igaz voltában, az Úr közeledő jövetelét nem sejti, s attól nem is fél.
Mikor majd az Úr itéletre jő (27. v.), akkor az emberiségnek egyik része testestül lelkestül el fog veszni.
A zsidók közönségesen kézi malmokon őrlötték terményeiket, mihez rendszerint nőcselédeket alkalmaztak. A 37–41. v. egyszersmind, bár nem saját értelemben, Krisztus azon eljövetére is vonatkozik, midőn a Jerusalem fölötti itélet tartatott, hogy az emberiségnek csak egy része lépett be az anyaszentegyházba, másika megmaradt pogány szokásaiban, és elhagyatott.
De az Úr, figyelmeztetésűl eljövetére, a fönebbi jeleket adta, t. i. a hamis Messiásokat, a zendűlést a népek között stb. (4. 5. 14. v.); mirevaló tehát a mindennapi éber vigyázat? Épen arravaló, hogy ezen jeleket várjuk és fölismerjük; azután legfőképen arravaló, hogy a halál, mely hirtelen jöhet, ne találjon készűletlen. Az átalános itélet, melyről itt az Úr egyenesen szól, minden emberre nézve, mint különös itélet, már halálakor bekövetkezik, t. i. az ő lelkére nézve, mely még a test föltámadása előtt megitéltetik. Minthogy ezen különös itéletben csak az a végzés mondatik ki, melyet Isten egykor a közitéleten fog kimondani, tehát az itt egyenesen értett közitélettel együtt a különitélet is összefoglaltatik, s a tanítványok valamint egyikre úgy másikra nézve is vigyázatra intetnek; azért mondja sz. Jeromos: A mi közitéletkor mindenekre vár, az a halál napján minden egyesre nézve teljesedik.
A görög szerint: mely őrszakban.
Ez nem csak a halál órájáról, hanem az Úrnak leendő második eljövetéről is szól. Ennek ugyan meg vannak bizonyos jelei, de mivel a világon semmi sem tűnik föl hirtelen, hanem előre készűl, utat tör, támad, fejlik, fejlődésében előhalad és teljesedik: úgy tűnnek föl ezen jelek is fejlődve az egész történelmen át, s időről időre mintegy fokozatosan mutatkoznak, míg az idő lefolytával teljesednek s a véget előidézik. Az antikrisztus tehát nem csupán az idő végezetével jő, hanem az idő folytán előköveteiben és előképeiben mutatkozik, s azért gyakorta előidézi a vele együtt járó jeleket (vesd össze: Ján. I. 2,18.22.) habár nem is egyenlő mértékben. Gyakran így jelenik meg az Úr itélete is, midőn időről időre isteni dicsőségben látható mennyei erővel itél ellenségei fölött, és ügyének diadalt szerez. Épen ezért minden századok hívei folytonosan éber őrködésre kötelesek az Úr utolsó eljövetének tekintetéből; mert habár tudják, hogy a világ vége akkor lesz, mikor ezen jelek fejlődésök végső fokára jutottak, de azt nem tudják, mikor következik be e fejlődés végső pontja, mivel ennek tudását az Atya magának tartotta fen (36. v.), azért soha sem is lehetnek biztosak, vajjon e végső pont nem fog-e az ő idejökben bekövetkezni.
Vajjon ki a hűséges és urának javára ügyelő szolga, kire háznépe gondját bízta? Az-e, ki minden időben teljesíti kötelességét, mivel ura minden időben eljöhet és őt számra veheti? vagy pedig az, ki azt gondolja, nincs még itt uram eljövetének ideje, s azért kötelességei teljesítését halasztja? Az Úr e kérdést apostolaihoz intézi, s igy a folytonos éberségről, mint az egyházi előljárók különös kötelességéről szól (Hilár).
Az Úr részeltetni fogja őt egykor uralmában.
Ha pedig az ily egyházi elöljáró vagy bármely följebbvaló az Úr eljövetelét az itéletre távol lenni vélvén, a földi jólétbe, lakmározásba merűl, alattvalóival pedig keményen és igazságtalanúl bánik, akkor az Úr őt oly órában szólítja halál által itéletre, midőn nem is gondolta. Vesd össze: Péter I. 5,2. s követk.
Mt 24,51
a szentek társaságából (Jerom.).
Mt 24,51
örökre elkárhoztatja, mint a képutatókat. Lásd Máté 23. r. 1-ső jegyz.
Lásd Máté 8,12.
A következő két példabeszédnek a tíz szűzről és a talentomokról, czélja ugyanegy, t. i. annak megmutatása, hogy az Úr eljöveténél (a halálórán vagy itéletkor 24,42–52.) a hittel egyesűlt cselekedetek határoznak örök boldogságunk vagy kárhozatunk fölött. A hit már föltételeztetik, s a hitetlenekről említés sincs, mert a ki nem hiszen, már megitéltetett. Ján. 3,18. Egymás között a két példabeszéd annyiban különbözik, hogy az első inkább a valóságos szűzekre, a második inkább átalában a tevékeny keresztényekre vonatkozik. Hogy a szűzekről szóló példabeszédet helyesen fölfoghassuk, szükség ismernünk az izraelitáknak menyekzői szokásaikat. A vőlegény az ő társaival (Ján. 3,29.) az atyai háztól elhozta a menyasszonyt, kit társnői, közönségesen tízen, vettek körűl; ezek, midőn a vőlegény közeledett, eléje mentek, s azután őt a menyasszonyhoz vezették, ki hátra maradt, hogy őt társnőivel együtt bevárja. Elérkezvén a menyasszonyhoz, azután mindnyájan a vőlegény atyai házához mentek, hol a menyekzői lakoma már készen volt. Mivel a nagy lakomák keleten késő este adattak, a menetek fáklyafénynél történtek; azért e szűzeknek szintén égő fáklyákkal kellett ellátva lenniök. E szövétnekek fa-nyéllel bírtak, fölűl csészével, melyben olaj égett. A szűzek külön edényekben kis tömlőkben is vittek olajt, hogy ahhoz önthessenek. A görögben csak ez van: eléje menének a vőlegénynek; mi azonban az értelmen mitsem változtat. Alkalmazva a példabeszédet, a vőlegény alatt Krisztus, a menyasszony alatt az anyaszentegyház, az okos szűzek alatt minden tiszta, szeplőtelen hitű (Kor. II. 11,2.) keresztények, különösen pedig ama szűz lelkek értetnek, kik magányba vonúlva, elmélkedő életre egészen Istennek ajánlották fel magokat. A fönebbi vers értelme ez: Itéletkor és a mennyországba való felvételkor a hívek úgy járnak, mint ama tíz szűz.
Az esztelenség azon balhiedelemben áll, miszerint elég az Úrban hinni, hogy valaki keresztény, Istennek szentelt személy legyen, buzgó éber és tevékeny szeretet nélkül is (Hilár. Orig.). A szent okosság a hitnek és szeretetnek egyesítésében áll. A hitetlenekről és tévhitűekről nincsen szó; mert a példabeszéd szerint, a szűzek a vőlegényhez (Krisztushoz) és a menyasszonyhoz (anyaszentegyházhoz) tartozóknak vallják magokat. Ezenkivül mindnyájan szűzek, tehát különösen a valóságos szűzek értetnek, a mennyiben hitöket jó cselekedetökkel igazolják, vagy nem igazolják sz. Ágost. Gerg.).
Mt 25,5
Krisztus késedelme a bűnbánat és jócselekedetek ideje, mely ez életben mindenkinek megadatik mindhalálig (Hilár).
A szunnyadozás és elalvás a meghalást, a halált jelenti.
A vőlegény társai hirdeték az ő közeledését, hogy eléje menjenek. Éjfélkor, azaz, oly időben, midőn nem is véljük, ront be a halál, a világ vége, az Úr eljövetele. Az ő kisérői a harsonát fúvó angyalok Máté 24,31. (Orig. Jerom. Ar. sz. János).
Midőn az Úr eljő a halálórán és itéletkor, a hívek próbára teszik hitöket és cselekedeteiket, és megkérdik lelkiismeretöket, megjelenhetnek-e azzal az Úr előtt (Ágost.).
Az esztelen (2-ik jegyz.) hívek haláluk perczében az itéletkor veszik majd észre belső szegénységöket, hiányát a belső megszentűlésnek, melyet jócselekedetek, különösen az istenesség jócselekedetei, az Istennek szentelt életmód által kellett volna megszerezniök, s akkor látják be, hogy azt többé meg nem szerezhetik. Az olajkérés, megtagadás (9. v.) és vevés (10. v.) jelképleg ezen eszmét fejezik ki: A kimúlás és itélet határozó perczében a hit igazolása jó cselekedetek által és érdemek szerzése már lehetetlen; mert a fa, a mely helyre esik, ott marad, vagy kegyelemre vagy kárhozatra. Lásd Préd. 11,3. 4-ik jegyz. A halállal bezáródik az érdemszerzés ajtaja, mely soha többé ki nem nyittatik (Ágost.).
vele és a menyasszonynyal bemenének az atyai házba a menyekzői lakomára.
Mert nem a ki mondja nekem: Uram, Uram! hanem a ki mennyei Atyám akaratját teljesíti, az megyen be mennyeknek országába. Lásd Máté 7,23.
Némely görög kéziratok szerint: melyben az ember fia jőni fog. Mi azonban kérdés alatt van.
Az itt következő példabeszéd (vesd össze: 1-ső jegyz.) arra tanít, mily szigorú számvételt tart az Úr itélet napján a hívekkel, hogy vajjon a nekik kölcsönzött adományokat és kegyelmeket Isten dicsőségére és embertársaik javára fordították-e? a hív és szorgalmas szolgákat örökre megjutalmazza, a hivteleneket és hanyagokat örökre megbünteti. Itt az útra menő ember Krisztust jelenti, ki az égbe fölment, és az idő végezetével, valamint a halál idején (mi össze van véve Máté 24. r. 55-ik jegyz.) ismét eljő; a szolgák a hívek, különösen pedig az egyházi elöljárók, mint kik, a példabeszéd szerint, az ő urok javainak sáfáraivá rendeltetnek; a javak és talentomok a természet és kegyelem adományai. Egy talentom mintegy négyezer tallérnyi értékű volt.
Ez csak a példabeszédbeli emberre vonatkozik; mert az Úr, kit ezen ember jelképez, maga adja a tehetséget is. Azonban annyiból az Úrra is alkalmazható, a mennyiben többnemű kegyelmet p. o. egyházi és világi tisztségeket osztogat a természeti adományok, tehetségek szerint.
A helyett, hogy az Istentől vett természeti, habár kevés adományokat saját és embertársaik javára fordítanák, sokan hanyagságba merűlnek, és csak nyugalomról gondoskodnak.
Itéletkor, úgymond sz. Gergely, mindenki meg fogja mutatni, mit munkálkodott. Ott fog megjelenni Péter a megtért Judeával, Pál a pogány világgal, Tamás Indiával. Ott fognak a pásztorok megjelenni az általok megnyert lelkekkel. Jaj nekünk, mit fogunk mondani, ha majd az Úr elé üresen megyünk, kik a pásztor nevet viseltük, és semmi nyájat nem viszünk magunkkal! Ah itt pásztoroknak neveztetünk, és ott nincs nyájunk!
még nagyobb javakat bízok rád, uralkodást az egekben.
Ez a hanyagok káromlása, mintha az Isten nagyobb tökélyt kivánna, mint a minőt a gyenge ember véghezvihet. A rest szolga, kinek tunyaságát el kellett volna ismernie, hibáját az Úrra hárítja (Jerom.).
Azon igazságtalan vádad, hogy én követeléseimben túl szigorú vagyok, nem lehet mentsége hanyagságodnak; szigorúságom inkább ösztönűl szolgálhatott volna, hogy a mennyit tehetsz, tégy. A pénzváltóknál való pénzletevés, csekély fáradság mellett nagy nyereményt jelképez, mert a pénzváltóknál letett kész pénzért nagy kamatok jártak.
A méltatlanoktól, kik az Isten adományait és kegyelmeit saját és mások javára nem fordítják, ezeket Isten elvonja, és olyanoknak adja, kik azokkal híven sáfárkodnak. Vesd össze: Jel. 3,11.
Ki a nyert adományokkal és kegyelmekkel híven sáfárkodván, megmutatja, hogy valóban vannak adományai, az ilyennek jutalmúl még nagyobb kegyelmek osztatnak, s ezek bővelkedésig növekednek, mert az ő hűsége is növekedik; de ki azokkal nem sáfárkodván, azt mutatja, mintha semmi adományt nem nyert volna, attól még azon adomány vagy kegyelem is elvétetik, melylyel bírni látszik. Lásd az előbbi jegyz. (Ágost. ar. sz. Ján.). Másképen alkalmazva, de ugyan ily értelemben, van ezen mondat Máté 13,12. A görög szerint …a mije van is, elvétetik tőle.
Lásd Máté 8,12. 22,13.
Mikor pedig a most félreismert ember fia, mint az égnek és minden teremtménynek ura, tulajdon dicsőségében eljő, az utolsó közitéletre jő el. Ez igék Máté 24,31.-re vonatkoznak. Ott az Úr szólt dicsőséges eljövetéről, itt pedig arra tanít, hogy ez az eljövetel az utolsó közitéletre lesz, és leírja ezt részletesebben, élénken ábrázolva. Közbeközbe (24,23–25.30.) intelmeket sző éberségre, hűségre, az igaz hitnek jócselekedetek által való élesztésére, hogy az ő hívei valamint az utolsó közönséges, úgy halál után a különös itéletre leendő eljöveteléhez készen legyenek.
az ő szent angyalai által. Lásd Máté 13,49. A jámborok az ő ártatlanságukért, egyszerűségökért és béketűrésökért a juhokhoz, a gonoszak pedig bűnös tisztátalanságuk miatt a bakokhoz hasonlíttatnak.
A jobb rész, úgymond sz. Tamás, jelenti a tekintélyesb helyet, a légkört Krisztus körűl Tessz. I. 4,16. szerint; a balrész az alábbvaló helyet, talán a földet jelenti, melyen az istentelenek megállapodnak, hogy onnan őket a sorsdöntő itélet után a pokol benyelje. Sz. Ágoston megjegyzése szerint, ezen elválasztás után fog az történni, hogy mindenkinek emlékezetébe hozatnak az ő jó vagy rosz cselekedetei, és csoda-gyorsasággal lelki szemei elé tárúlnak azok a lelkiismeretnek jó bizonyságtételével, vagy keserü vádlásával. – Ezen önmegismerés után, melynél minden ember előbb önmagának lesz bírája, következik az isteni bíró itélete, ki belső felvilágositás által minden egyesnek cselekedeteit mindenek előtt kijelenti, s az itéletet kimondja.
Mt 25,34
Az itt következő szóváltás a bíró és az itélendők között nem fog épen betűszerint úgy végbemenni, mint itt előadatik; hanem ez hasonlatképen van itt mondva, s Krisztus az által élénk ábrázolatban azt akarja mondani, hogy mindenkit cselekedetei szerint fog megitélni (lásd Máté 16,27.), hogy jóknak csak azon cselekedetek ismertetnek el, melyek őérette, az ő hitében vitetnek véghez, és hogy már ezen hit szerinti cselekedetek elmulasztása is örök kárhozatot von maga után. A jók és gonoszok beleszólása, világosabb kifejtésére szolgál ezen eszmének, hogy csak a hitben tett cselekedetek szereznek megigazúlást, és hogy semmi ellenvetés, bárminő legyen az, nem változtat a bíró itéletén. Azonban vannak értelmezők (Maldonat, Tirin stb.), kik erős okokkal védik a betűszerint leendő bekövetkezést.
Mt 25,34
áldottak, mert kegyelemmel teljesek, és kegyelemre választottak.
még a teremtés előtt, öröktől fogva. Isten a végtelen örömet nektek öröktől fogva szánta, mert öröktől fogva előre látta, hogy hitben teendő jócselekedeteitek által azt megnyeritek.
Az irgalom ezen cselekedetei átalán a felebaráti szeretet jócselekedetei helyett vétetnek itt, ezek pedig az egész törvény helyett (Gal. 5,14.), mert az igaz felebaráti szeretet Istenért gyakoroltatik, s igy az Isten szeretetét is magában foglalja. Krisztus a szeretet cselekedeteit úgy adja itt elő, mint a melyek neki tétetnek; ezzel értésünkre adván, hogy csak azok a valódi jócselekedetek, melyek az őbenne való hitben és őérette tétetnek; s a jótétemény, melyet övéi közől valakinek teszünk, csakugyan neki tétetik; mert ő övéiben él.
Mt 25,41
Az égető tűz különféle, t. i. a földi tűz, a légnek, a napnak égető heve stb. Isten elég hatalmas annak végbevitelére, hogy a pokolban valóságos tűz égjen a nélkül, hogy annak hasonlónak kelljen lenni az általunk ismertekhez. Az „örök“ szóról lásd a 46. v.
melyet Isten Lucifernek, a nagy fényes angyalnak, és pártosainak a lázadásért való büntetésűl készitett a pokolban. – De a lélek gyötörtethetik-e valóságos tűz által? – Hát a te érzékeny lelked nem szenved-e, midőn magadat megégeted? Igaz, hogy a test közvetítése által szenved, de vajjon nincs-e Isten hatalmában a pokoli tűznek ily közvetítő tulajdont is adni?
a boldog örök halhatatlanságra. Az „örök“ szó végtelen tartandóságot jelent; mert Luk. 1,33. szerint, Jézus országa végnélküli országnak neveztetik, és Ján. 11,26. szerint, az igazak soha sem halnak meg. Az „örök“ szót ugyanazon jelentésben kell venni e vers első felében is: először, mivel a kifejezések e vers mindkét felében egymásra vonatkoznak; azután, mivel Máté 3,12. Jel. 20,10. és Ján. 3,36. szerint, a gonoszok büntetése szintúgy végnélkülinek mondatik. Az elkárhozottak hogyan is lehetnének jókká, midőn az Isten örökre elvonta tőlök kegyelmét, miután azt életök idejében, melyre az nekik egyedül adatott, nem használták (Ján. 3,36.)? Valamint a sötétség világosság nem lehet, vagy a tűz salakból aranyat vagy ezüstöt nem olvaszthat ki: oly kevéssé közeledhetik a pokol, a világmindenség erkölcsi szemetje, a mennyországhoz. A sz. atyák mindnyájan tanították a pokoli bűntetések végtelenségét, és az egyetemes anyaszentegyház kimondta kárhoztató itéletét azon tévtanra, mely azt állítja, hogy a gonosz lelkek és elkárhozottak büntetése egykoron véget ér (a konstantinápolyi IV. gyül.; a trienti gyül. IV. ül. 14. fejez. VI. ül. 2,5.). Ne boszankodjál, oh ember, e büntetésért, mert az igazságos; hanem gyülöld egyedűl a bűnt. A ki csak a büntetést utálja, bűnbe is esik, büntetést is von magára. Hitetlenség által eltávolíthatod ugyan magadtól a pokol emlékezetét, de nem magát a pokolt; bekötöd szemeidet, hogy ne lásd az örvényt, de annál bizonyosabban bele esel. A pokolt hívő szemekkel csak távolról szemlélni, már magában visszariaszt azon ösvénytől, mely pokolra vezet. Kivül a pokol kapuján még visszatérhetünk, de pokolból nincs szabadúlás; kapuja örökre be van téve, örökkévalósággal van bezárva.
Jézus életének 33-ik évében, a bevett időszámítás szerint.
A zsidók húsvétjáról lásd Móz. II. 12,1. s követk.
Mt 26,3
előteremében. A görög szerint …a papifejedelmek és irástudók és nép vénei stb.
A zsidó történetíró, József szerint, Kaifás, Krisztus születése után 19–36. évig volt főpap, midőn a romai helytartó, Vitelius által elmozdíttatott.
Ez a tanács a hét negyedik napján, szerdán tartatott. Azért volt böjt az anyaszentegyházban e napon.
Mert az ünnepekre Jerusalemben sok nép gyült össze, mely hozzája ragaszkodott, s melyről azt hitték, hogy elitéltetését és kivégeztetését gátolni fogja.
Mt 26,6
hat nappal az ünnep előtt. Ján. 12,1–8.
ki valószinűleg tőle gyógyíttatott meg. János szerint, Lázár, Márta és Mária voltak jelen, s az utóbbi önté rá a kenetet.
a legnagyobb tisztelet jeléűl. Lásd Préd. 9,8.
Mt 26,8
János szerint, csak Júdás akadt föl ezen, a többiek, vagy közőlük némelyek, mint Márk beszéli, tán csak külsejökön mutattak némi idegenkedést.
A kenet, Márk szerint, 300 denárnál (mintegy 30 tallérnál) több értékű volt.
Mt 26,10
habár a tanítványok csak egymás között beszélgettek.
Mt 26,10
vesztegetést hányván neki szemére.
a szeretet és tisztelet nemes cselekvényét.
testiképen és láthatólag jelen.
Ő előre bebalzsamozott engem. Lásd Ján. 19,39. s követk. E megkenetés azon időre esik, mielőtt Jerusalembe ünnepélyesen bevonúlt (Máté 21.) kevéssel az ő főpapsági halála előtt. Igy tehát mint Messiás és főpap e földön valósággal is fölkenetett.
Lásd Zsolt. 54,13.
Mt 26,15
Mások szerint: fizetének.
mintegy tizenöt tallért. Ez volt a rabszolgadij Móz. II. 21,32. szerint. Vesd össze: Zakar. 11,12.
mert tolvaj volt (Ján. 12,6.). A földies érzület és testi okosság így vitt romlásra még egy apostolt is.
A húsvéti ünnep hét napja alatt nem volt szabad a zsidóknak kovászos kenyeret enni (Móz. II. 12,15. s követk.), azért neveztetett a húsvéti ünnep kovásztalanok ünnepének is. Ez kezdetét vette Nizan havának 14-ik napján, mely hó fél-márcziusunk és aprilisünknek felel meg. Ez a Nizan 14-ike azon évben, midőn Jézus keresztre feszíttetett, a hét ötödik napjára, a mi csütörtökünkre esett (lásd Máté 28,1.). E nap reggelén tették a tanítványok a fönebbi kérdést.
Mt 26,18
ehhez s ehhez, t. i. azon emberhez, kinek szolgája korsóval jő elétek (Márk 14,13.). Krisztus Pétert és Jánost küldötte el (Luk. 22,8.). Ezen férfiú hihetőleg Jézus hívei közé tartozott; mert Jézus azt hagyja meg, hogy az ő idejéről szóljanak neki, és a mellett mesternek hagyja magát neveztetni. Jézus nem mondta meg előre azon férfiú nevét, hogy Júdás a helyet előre meg ne tudja; mert talán Jézust még a vacsora alatt fogatta volna meg.
az én halálom ideje.
vettek egy bárányt, megölették a templomban (Móz. II. 12,6.) s azon ember házánál vacsorára elkészítették.
Jézus a gonosz szándékot átalánosan mondja ki, hogy a ki magát vétkesnek érzi, bűnbánatot tartson (Jerom.).
Krisztus még jobban kifejezi magát, habár még nem egészen határozottan. Egyike azoknak, kik velem egy tálba mártanak. Az asztalon a tizenhárom személy előtt több tál volt; azok közt, kik Jézussal egy tálba mártottak, Júdás közel lehetett Jézushoz. Midőn János, Péter által fölszólíttatva, az Üdvözítőtől ama bizonyost kérdezte (Ján. 13,24.), Jézus azon határozott jelet adta (Ján. 13,26.). Jézus nem szűnt meg, úgymond ar. sz. János, Júdást inteni; habár nem is használt, Jézus mégsem szűnt meg tenni azt, mi rajta állott. Mi se szűnjünk meg a bűnöst minden módon fáradhatlanúl keresni.
Az ugyan Istennek örök végzete, s a próféták is megjövendölték (Zsolt. 21. és 39. Izai. 53.) hogy erőszakos halállal kell meghalnom; de azért annak, ki engem elárúl, nincs mentsége, iszonyú büntetés fogja őt érni. A gonosz tett, mint megtörtént valami, van meg a világtervben; de azért nem szűnik az meg szabad akarat tette lenni.
Te vagy az! – Júdás, halkkal kérdezé, sz. Ágoston szerint, midőn a falatot elfogadta (Ján. 13,27.) Jézushoz közeledvén, és Jézus halkkal felele neki; mert nehány tanítványnak nem volt gyanúja Júdásra, mivel azt hitték (Ján. 13,29.), azért megy el, hogy az ünnepre bevásárolja a szükségeseket. Egyébiránt, úgy látszik, hogy az árulásra nézve tett ezen egész intés (21–25.), az események szorosabb időrende szerint, mint azokat sz. Lukács előadja, a szent vacsora, az Oltáriszentség szerzése után (26–29. v.) teendő. Sz. Máté és Márk, úgy látszik, itt, mint több helyen, az eseményeket nem adták elő szoros rendben.
Mt 26,26
A görög szerint: Midőn evének. E szavak jelentik, hogy most olyasmi fog előadatni, mi a húsvéti bárány ételétől különbözik; mint sz. Lukács is világosan mondja (Luk. 22,20.), hogy a mi következik, a vacsora után történt. Az pedig, mi itt következik, az Úrnak önfeláldozása az emberekért, az Úr vétele az emberek által, és az Úr parancsa apostolaihoz és ezek utódaihoz, hogy az Úrnak ezen önfeláldozását és az Úr vételét, mint az ő halálának emlékét, valósággal és igazán minden évszázadokon át megújítsák. Ez a szent miseáldozatnak, az Oltáriszentségnek, a papszentelés szentségének szerzése. Igy tanítják ezt mind a sz. atyák és az anyaszentegyház. Vesd össze: Márk 14,22–25. Luk. 22,19.20. Kor. I. 11,23.
Mt 26,26
egy kis, vékony, kovásztalan lepényt, minőt a zsidók a húsvéti ünnepekre sütni szoktak.
Mt 26,26
Áldani, itt annyit tesz egyenesen, mint, hálát adni Luk. 22,19. szerint; egyszersmind, mint több helyen is, dicsérni, magasztalni, úgy, hogy értelme ez: Jézus hálát adott és dicsőitette Istent a kenyérért, mely az ő testévé vala átváltozandó.
Ez igéket Jézus Krisztus akkor mondá tanítványinak, mialatt nekik a kenyérdarabokat nyujtá, tehát még mielőtt magokhoz vették; mert mielőtt megették volna, tudniok kellett, mit fognak enni. Ezen igék értelme tehát ez: Az, mi itt előttetek külsőleg kenyérszínben látszik, nem kenyér többé, hanem az én testem. Sz. Lukács hozzá teszi: mely érettetek adatik (áldozatúl a keresztfán). Ez a kenyér, nem kenyér többé, hanem az én, önmagát feláldozó testem. Mivel pedig nem csupán teste, hanem az ő eleven teste, Jézusnak egész isteni személyisége, testével és vérével, Istenségével és emberiségével együtt föláldozta magát, tehát a test alatt Krisztus egészen értendő; és mivel e kifejezés van hozzá téve: mely értetek adatni fog, vagy, mely értetek magát adja, tehát Krisztus egészen, mint önmagát feláldozó Krisztus, mint áldozat értetik. Egyébiránt itt Krisztus Jézusnak ugyan valóságos, de természetfölötti testét kell érteni, minő az feltámadása után volt (Luk. 24,36. s követk.); mert ezt kivánja az ő odaadásának és vételének természetfölötti módja. Az egész cselekvényben kettőt kell világosan megkülönböztetni: Krisztust, mint ki magát föláldozza, odaadja; azután Krisztus vételét a tanítványoktól; tehát az áldozatot és az áldozat vételét, – az egész keresztény religio titkát, melynek lényege nem áll egyébben, mint Krisztus föláldozásában az emberiségért, és Krisztus vételében az emberiségtől az ő lényének és érzületének önmagába való felvétele által, a vele való benső egyesűlés (communio) által, a benne való átváltozás által, a mennyire ez lehetséges. E kettőre t. i. az áldozatra és áldozatvételre nézve határozta a trienti egyetemes gyülekezet (22. ül. 1. határoz.): Ha valaki mondja, hogy a misében Istennek nem mutattatik be valóságos és tulajdonképen való áldozat, vagy pedig az áldozat nem áll egyébben, mint Krisztus vételében, átok alatt legyen.
vagy: megáldá azt; a 31-ik jegyzet szerinti értelemben.
Mt 26,28
Krisztus mondani akarja: Az, mi itt külsőleg a bor színe alatt látszik, nem bor többé, hanem az én vérem; és valamint Istennek ó szövetsége a zsidókkal áldozatvér által erősíttetett meg (Móz. II. 24,8. s követk. Zsid. 9,13. s követk.), úgy Istennek új szövetsége is az egész emberiséggel az én vérem, azaz, vérét ontó testem által köttetik, erősíttetik és pecsételtetik meg.
Mt 26,28
minden emberért. Lásd Máté 20,28.
Mivel ez a vér Krisztus Jézus valóságos eleven vére, s ez Krisztus Jézusnak egész személyisége nélkül nem gondolható, tehát a bor színe alatt is az egész Krisztus, testével, vérével és lelkével, Istenségével és emberiségével valósággal jelen vagyon (trienti sz. gyül. 14. ül. 3. határoz.). – De ha már egyszer a kenyér színe alatt az egész Krisztus jelen van és adatik, miért adassék még egyszer a bor színe alatt is? Ha az Üdvözítő e szentséges titkot csak vétel, részesűlés végett szerzette volna, akkor az utóbbit fölöslegesnek tarthatnók; de mivel annak egyszersmind és egyenesen mint áldozatnak, titokteljes, vérontás nélküli módon (32-ik jegyz.) ugyanazon áldozatot kellett megújítania, mely a keresztfán láthatólag és vérontással bemutattatott: e szerint adhatjuk okát annak, miért akarta az Úr magát a bor színe alatt is adni. A kenyér és bor színe alatti elkülönzés t. i. jelképezendő vala az ő szent testének a belőle majd egészen kifolyt (Ján. 19,34.) szent vérétől való elkülönzését, mint ez a kereszt véres áldozatán történt; s így a bornak Jézus sz. vérévé átváltoztatása az áldozat végett történt, hogy a sz. testnek a sz. vértől való amaz elkülönzését ábrázolja. E vonatkozása a kehelynek az áldozatra, oka annak, miért kötelesek csak az áldozópapok és püspökök a kelyhet magokhoz venni, s nem egyszersmind a többi nép is. Mert a nép tulajdonképen nem mutat be áldozatot, hanem csak részesűl abban, s azért az Urat csak egy szín alatt veszi, mint azt az anyaszentegyház helyes okokból rendelte. – Az Úr azon parancsáról, hogy az áldozat és részesűlés azontúl megtartassék, lásd Luk. 22,19. Szépen fejezi ki magát e szent vacsoráról a trienti sz. gyülekezet (13. ül 2. fejez.): Üdvözítőnk szerzette e szentséget, melyben egyszersmind kiárasztotta az emberek iránti szeretetének teljességét, csodatévő erejének gazdagságát. Annak vételében az ő emlékét akarta megünnepeltetni, és halálát hirdettetni, míglen eljő itélni a világot. E szentséget vétetni akará, mint a lélek szellemi táplálékát, hogy azzal tápláltassanak és erőt nyerjenek az annak életét élők, ki mondá: A ki eszik engem, az is élni fog énérettem. Akará, hogy vegyük magunkhoz azt, mint az üdv gyógyszerét, mely által mindennapi bűneinktől megszabadúlunk, s a halálos bűnöktől megőriztetünk. Azonkivül akará, hogy az záloga legyen jövendő dicsőségünknek és az örök boldogságnak, így tehát jelvénye azon egy testnek (az anyaszentegyháznak), melynek ő feje, s melyhez minket, mint tagokat, a hit, remény és szeretet legszorosabb kötelékével akart csatolni, hogy mindnyájan ugyanegyet valljunk, és ne legyenek köztünk szakadások.
Ezen igék, mint Luk. 22,15.-ből kitűnik, a szent áldozat szerzése előtt mondattak, és átalán a vacsorára vonatkoznak; mivel közvetlenűl borról volt szó, sz. Máté ide iktatá azokat. Értelmök ez: Ez az utolsó vacsora itt a földön, melyet én tartok veletek; majd új, dicsőbb és boldogítóbb módon leszek veletek egykoron Atyám országában a mennyei vendégségnél. Az örök boldogság többször hasonlíttatik vendégséghez (Máté 8,11.).
szokás szerint éjjelre. Luk. 21,37. 22,39. A húsvéti vacsora előtt a 112. és 113. utána pedig a 115–118. zsoltárokat imádkozták.
Mt 26,31
az én elhagyatottságomon és szenvedéseimen megütköztök, és a hitben megtántorodván, engem elhagytok.
Lásd Zakar. 13,7. és a jegyz.
Krisztus az ő tanítványainak, mielőtt hazatértek volna Galileába, megjelent Jerusalemben; de itt csak Galileáról szól, mint ar. sz. János mondja, mert ott nem volt mit félniök a zsidóktól, s azért örömestebb hallották, hogy ott fog megjelenni.
vagy inkább: minekelőtte a kakas elvégzi szólását. A kakas már egyszer szólott, mielőtt Péter az Urat harmadszor megtagadta. Lásd Márk 14,30.72.
azaz: olajsajtónak. Ott valószinűleg több olajsajtó lehetett olajkészités végett.
Jakabot és Jánost. Péterrel ezek látták őt megdicsőülten, most ők lettek szenvedéseinek is legközelebbi tanúi. Lásd Máté 17,1. s követk.
Mt 26,38
Halálos gyötrelemben vagyok! Mivel Krisztus az ő isteni természetével az emberit is egyesítette, így tehát a szomorúság és fájdalom emberi érzelmei is hathattak rája, de, mint sz. Ágoston megjegyzi, nem azért, mintha kénytelen volt volna, hanem, mivel akarta; mert valamint az emberiség fölvétele átalán az ő isteni szabadakaratának műve volt, úgy az volt minden, a mit mint ember cselekedett és szenvedett. Gyakorta szólt már ő tanítványival szenvedéseiről és haláláról, de akkor nem szomorkodott és nem aggódott, mert nem akart, habár az ő isteni természeténél fogva, mindaz, mit szenvedni és a miért szenvedni akart, az ő mindentlátó szemei előtt volt. Most, midőn kínszenvedésére indúlt, ezen mérhetlen szomorúsággal akarta azt kezdeni, és annyira fokozni, hogy minden emberi ereje visszarettent a nagy műtől, melyet végzendő vala, sőt emberi akarata azon ohajtásra fakadt, hogy a kínpohár vétessék el tőle, ha ez Isten akaratjával meglehet.
hogy tanúi legyetek fájdalmamnak, hogy tanúljátok meg, miképen kell minden szenvedés között az imádságban keresni enyhületet, és hogy részvétetek és imádságtok által nekem is némi vigasztalást szerezzetek. Vesd össze: Zsolt. 68,21.
Mt 26,39
Atyja előtti legmélyebb megalázódása jeléűl.
Mt 26,39
ezen kínos halál. Lásd Máté 20,22.
ne az én emberi, hanem a te isteni akaratod legyen meg.
Mt 26,41
hogy meg ne ütközzetek most következő szenvedéseimen. Krisztus nem mondja, hogy meg ne kisértessetek, mert ez nincs mindenkor hatalmunkban, hanem, hogy a kisértetben el ne essetek. Éber vigyázat mindarra, mi kisértetbe ejthet, és buzgó imádság a kisértetben, győzedelmet szerez.
Tehát keveset építsünk tulajdon erőnkre és föltételeinkre, hanem az Isten kegyelmében bízzunk, és azt buzgón kérjük.
a mély álomtól.
aludjatok már és nyugodjatok! ah mily különös ez oly időben, mikor én ellenségeim kezébe adatom. Ez nem engedmény volt, melyet Jézus adott, hanem megrovás, hogy a veszély közellétében oly kevéssé vigyázók (Ar. sz. János).
Péter, Ján. 18,10. szerint.
Mindazok, kik fegyverrel sértenek a nélkül, hogy arra fölhatalmazva volnának, megérdemlik, hogy ők is úgy járjanak. Bántalomnak bántalom lesz megtorlása.
A romai legio hatezer emberből állott. Tizenkét legio egy hadsereget tett. Értelme ez: Nincs szükségem emberi segélyre, midőn angyali áll szolgálatomra.
Mt 26,54
a próféták jövendölései (Izai. 52,13–53. s követk.).
Én csak Isten akaratjának teljesedéseért könyörgök (39. v.); ez pedig, mint a próféták megjövendölték, az, hogy szenvedjek és haljak meg az emberek üdvéért.
félvén, hogy őket is elfogják.
Sz. János terjedelmesebb előadása szerint (18,13. s követk.), Jézus először Annáshoz, Kaifásnak ipához vezettetett, azután Kaifáshoz. Talán mindketten ugyanegy házban laktak. Lásd a 3. v.
Annás tornáczáig, mint János határozottabban mondja. Ha mind a két főpap ugyanegy házban lakott, Máténak nem volt szüksége e határozottabb adatra.
A görög hozzáteszi: és a nép vénei.
Jézus ezt nem is mondta, így nem is értette. Lásd Ján. 2,19.
Mt 26,63
mert védelme sikeretlen leendett, és a tanúk ellenmondottak egymásnak (Márk 14,59.), a vádlott tehát már ez által volt védelmezve. Vesd össze: Izai. 53,7.
Esküvel kötelezlek, tégy bizonyságot Isten előtt, vajjon te vagy-e az Isten Fia, ki mint Messiás megjelenendő? – A ki mást esketett, előre mondta az esküt, és az esküvő csak ezt felelte: Amen, úgy van, vagy hasonlót. Lásd Móz. III. 5,1. s követk.
Mt 26,64
Igen, én vagyok. Jézus tehát ünnepélyes, törvényszerű esküt tőn Istenségéről és messiási méltóságáról.
Mt 26,64
Ezt ti ugyan nem hiszitek, de azért mondom nektek stb.
Ezentúl, miután a főpap az egész nép nevében engemet, mint Messiást, elvetett, látni fogtok engem, mint Isten fölhatalmazottját, isteni fönségben fölöttetek tartandó itéletre jőni. Isten jobbján ülni, annyit tesz, mint Isten hatalmával bírni. Lásd Zsolt. 109,1. Az ember fiának jövetele az ég felhőiben, az ő jövetele itéletre. Vesd össze: Máté 24,30. 25,31. s követk. Ezen ünnepélyes megtagadással kezdődött Jézus Krisztus itélete a zsidók fölött. Jerusalem pusztúlása, a zsidónép szétszóratása a nemzetek közé, az ő erkölcsi romlottsága azok között, az ő megátalkodottsága, az ideiglenes szorongatások, melyek azt időről időre érik, egyes csapásai azon itéletnek az Úr végső eljövetéig, midőn ő látható fönségben az egész világ megitélésére fog megjelenni. Ezen dicsőségben jelen meg minden egyes zsidónál ennek halálakor külön itéletre.
Mert Jézus beszédét istenkáromlásnak bélyegezte, melynél, kik azt hallották, utálatuk és elszomorodásuk kifejezéseűl, ruháikat beszakíták. Lásd Móz. IV. 14,6. Kir. IV. 19,1. Sz. Jeromos szerint, a főpap ezen tette igen jellemző volt. Ő megszaggatá ruháit, jelentvén, hogy a főpapság a zsidókra nézve mostantól elveszett.
a szolgák és az őrök. Lásd Márk 14,65. Luk. 22,63. Az arczúlpökés a legmélyebb megvetés jele volt. Lásd Móz. V. 25,9. Izai. 50,6.
te ál-Messiás! Bekötötték szemeit, Márk 14,65. szerint.
Annás főpap tornáczában (58. v.). A következő megtagadási történet részben Jézusnak Kaifáshoz lett hurczoltatása előtt esett meg. Sz. Máté az események időrendes sorozatának nem tulajdonít nagy fontosságot.
Ez azalatt történt, míg Jézus Kaifásnál volt. Ján. 18,24. s követk. szerint. Ha mind a két főpap ugyanegy házban lakott, könnyen megfejthető, hogy a sz. evangélisták a háromszoros megtagadást mint csatolhatták össze oly közel egymáshoz. A görög szerint: Midőn pedig kiment a csarnokba (az udvar felé). Vesd össze: Márk 14,66. A csarnok, oszlopokon nyugvó födött hely volt a nagy házak kapuinál.
Sz. Máté és Márk (14,69.) szerint, Pétert másodszor is egy szolgáló szólítá meg; sz. Lukács (22,58.) szerint, egy férfiú vala az; sz. János (18,25.) szerint, többen valának. Ugyanegy időben tehát egy férfi és egy nő szólította meg, és sz. Péter mind a kettőnek felelt.
A galileabelieknek saját szólásmódjuk volt. Ezen harmadik megtagadásnál is sz. Lukács (22,59.) csak egy férfiúról szól; sz. János (18,26.) Malchus atyjafiát említi, sz. Máté és Márk (14,70.) többekről szólanak. A különböző beszédekből itélve, melyeket a megszólítók Péterhez intéztek, a sz. Lukács által említett férfiú különbözött Malchus atyjafiától, s ezek is mind a ketten különböztek attól, vagy azoktól, kik sz. Máténál és Márknál beszéltek.
utóljára. Lásd Márk 14,72.
utólszor. Lásd a 34. v. Vesd össze: Luk. 22,61.
Éjjel hihetőleg nem jöttek mindnyájan Kaifáshoz; hogy annál érvényesebbé tegyék az itéletet, reggel mind összegyűltek.
Mióta Judea romai tartomány lett (lásd Máté 2. r. 21-ik jegyz.), a szíriai prétornak volt alárendelve, de egy helytartó által kormányoztatott. Ez ügyelt fel az illetékek beszedésére, s joga volt, mint vérbírónak, élet és halál fölött határozni. Ő Cezareában lakott, de a húsvéti ünnepek alatt, a zsidók nagy összegyülése miatt, Jerusalembe jött, hogy a közcsendet és rendet fentartsa. A zsidók Jézust Pilátushoz vitték, mert rája ugyan kimondhatták, hogy méltó a halálra, de nem hajthatták végre az itéletet. Ezt a jogot tőlök a romaiak nehány év előtt elvették. Lásd Ján. 18,31.
Júdás látván, hogy megcsalódott azon reményében, miszerint Jézus magán segíteni fog, megbánta, hogy őt elárulta.
Visszaadom pénzeteket, ereszszétek ti is szabadon Jézust, mivel ártatlan.
Mt 27,5
A törvényterem, melyben a magas tanács összegyűlt, a templom egyik tornáczában volt.
kétségbeesvén bűne bocsánatáról. Ap.cs. 1,18. szerint teste széthasadt. Mi úgy történhetett, hogy az ág vagy a kötél, melyre magát Júdás fölakasztá, elszakadt, teste leesett, s igy hasadhatott meg.
oly pénz, mely azért adatott ki, hogy valaki az által halálra vitessék. Azt hitték, hogy az ily pénz által megszentségteleníttetik a templom kincstára, melybe Móz. V. 23,18. szerint, semmi paráznadijt, tehát oly pénzt sem volt szabad betenni, mely által egy ember halálra megvásároltatott.
a jövevény zsidók részére, kiknek nem volt tulajdon temetőjök, mint a lakosoknak. Ama fazekas telke akkor hihetőleg olcsó áron, a 30 ezüst pénzen (lásd Máté 26,15.) volt megszerezhető, mivel abból az agyag talán kifogyván, azt többé nem használhatta.
vérföldnek, vérmezőnek mai napiglan.
Izrael fiainak egyikétől, Júdástól.
Lásd ezen prófétai mondás megfejtését Zakar. 11,13.14. hol az is megmagyaráztatik, miért hivatkozik az evangélista Jeremiás prófétára?
Mt 27,11
Lásd a 2. v.
Mt 27,11
Jézus a Kaifás előtti kihallgatáson nyiltan megvallotta, hogy ő a Messiás (Máté 26,64.). Ezt fölhasználták az ő vádlói, s azt adták elő, hogy ő magát a zsidók királyává tette, s ezeket a császártól való elszakadásra akarja venni. Lásd Luk. 23,2.
Igen, én vagyok, de nem földi király, hanem az igazság királya, ki a zsidóknak megigértetett, a Messiás (Ján. 18,36.37.). Valamint a zsidók főtanácsa előtt, úgy most a pogány törvényszék előtt a pogányokra nézve is vallomást tesz Jézus az ő magas méltóságáról. Lásd Tim. I. 6,13.
Mt 27,12
sok dologban. Márk 15,3.
Mert mind hamisság volt (Ágost.); az ő védelme sikeretlen is lett volna.
az ő nagylelkű türelmén, lelkierősségén és halál-megvetésén.
az ünnep előtt. Ján. 18,39.
ki népzendűlés alkalmával gyilkosságot követett el. Márk 15,7. Luk. 23,19.
Mt 27,17
Midőn sok nép volt jelen, mint átalán a nyilvános itéletnél szokott lenni, most pedig különösen a húsvéti ünnep miatt épen sok volt.
ki Messiásnak mondatik.
Azt reménylette, hogy az egybegyűlt nép kevésbbé fog a szenvedélytől vezéreltetni, és az ő szabadon bocsátatását fogja kivánni; ez által elhárította volna magától az ő felmentetését, mi neki a főpapok részéről ellenszenvet szerzett volna.
Mt 27,19
egy emelvényen a szabad ég alatt, hogy az itéletet kimondja.
Némely sz. atyák véleménye szerint, ez álom a nőnek Istentől adatott Pilátus figyelmeztetésére. Pilátus sorsa később csakugyan szerencsétlen lett. Nem sokára azután, mint Flávius József és keresztény irók értesítenek, ő bevádoltatott, helyéről elmozdíttatott, Romába törvény elé idéztetett, és Viennebe, Galliába számüzetett, hol önmagát meggyilkolta.
Borzasztó önelitélés! Mennyire teljesedett az, látjuk ama szerencsétlen népen, mely az egész világon szétszórva, Isten átkát mindenütt magával hordozza.
Az ostorozás közönségesen megelőzé a keresztre feszítést. A mezítelen testen, mely alacsony, derékig érő oszlophoz köttetett, ostorokkal vitetett az véghez. A romai ostorok szijból voltak, sodronyokkal befonva, melyek horgocskán végződtek, ezek által az ostorozottnak teste embertelenűl szétmarczongoltatott. Pilátus megostoroztatá Jézust, azon reményben, hogy a zsidók azzal beelégszenek, és őt majd elbocsátják. Lásd Luk. 23,22. Ján. 19,1. s követk.
Mt 27,27
t. i. Barabbás elbocsáttatása és a megostorozás után; mert sz. János előadása szerint, a megfeszítésre való átadás az itt következő koronázás után történt.
az egész csapatot (cohors). Az első romai császárok idejében a halálos büntetések végrehajtása katonákra bízatott. A törvényház a tartományi helytartó palotája volt, mely, hagyomány szerint, a templomhegyen, az Antoniának nevezett vár körében állott. Egy romai csapatban több volt 600 embernél, de nem volt az mindig teljes számú.
A skarlátszin palást a császárok és királyok ékessége lévén, ilyet Jézusra, mint állitólagos zsidókirályra, csúfságból adának.
a vesztőhelyre a városon kivül, Ján. 19,17.20. Zsid. 13,12.
Mt 27,32
Cirene, fővárosa volt a hasonnevű tartománynak Afrikában.
Az elitéltek magok vitték keresztjöket; Jézus is vivé azt, valószinűleg, míg kiértek a városból, hol Simon a menettel találkozott. Jézus az ostoroztatás által fölötte el lévén gyengűlve, Simonnak kelle őt segíteni.
így neveztetve az elitéltek koponyáiról. Ez egy halom volt egészen a város közelében éjszaknyugatra Jerusalemtől.
Mt 27,34
Az epe, Márk 15,23. szerint, mirrha volt. Az elitélteknek ily bort adtak kivégeztetésök előtt kínaik enyhitéseűl; mert a mirrha némi kábúlást szerez.
mert nem akarta fájdalmait kevesbíteni, hanem öntudattal akart meghalni.
Mt 27,35
A keresztre feszítésnél régi szokás volt, hogy a négy katona, ki a büntetést végrehajtotta, az elitéltnek ruháin osztozott. Az alsó ruhára, mely egy darabban volt szőve, sorsot vetettek.
E szavak: „hogy beteljesedjék… sorsot vetettek“ – hiányzanak a legtöbb görög kéziratban, valamint sok latin kiadásban is; de olvashatók Ján. 19,24.
Az őrség mindaddig maradt a megfeszíttetteknél, míg azok meg nem haltak, hogy barátaiktól le ne vétethessenek.
Mt 27,37
Szokás volt, hogy a katonák egyike a halálos büntetés végrehajtásánál egy fehér táblát vitt, melyre az elitéltnek neve s a halálos itélet főoka volt fölírva; ez azután a keresztre szegeztetett.
Kétségkivül mondani akarta Pilátus: Ez zsidók királyának adta ki magát a nélkül, hogy az volna, és azért feszíttetett föl; isteni engedményből történt, hogy ő magát így fejezte ki, mert ez által Jézus valódi méltóságát és halálának valódi okát jellemezte; mivel ő a zsidók királya (Messiása) volt, s épen azért, mivel az volt, Isten örök végzésénél fogva halt meg a keresztfán. Vesd össze: Ján. 19,21.
gúnyból. Lásd Zsolt. 21,8.
Lásd Máté 26,61.63. s követk.
Sz. Lukács szerint, csak az egyik gyilkos. Eleinte mind a két gyilkos szidalmazta, utóbb csak az egyik, mivel a másik megtért.
Mt 27,45
azaz: déltől kezdve három óráig. A zsidók akkor tizenkét órára osztották a napot napfelköltétől naplementig; azon órák nem voltak egyenlők, a szerint, a mint a nap hosszabb vagy rövidebb volt. A hatodik óra mindig délben volt. Husvét táján a nap és éj egyenlő lévén, az órák mieinkhez voltak hasonlók, ennélfogva a kilenczedik óra a mi számitásunk szerint a délutáni három óra volt.
az egész (napvilágította) földön. Ez elsötétedés nem volt napfogyatkozás, mert ez nem is lehetett természetes módon oly időben, midőn holdtölte vala; hanem a napnak csodálatos elsötétedése volt az, mely visszavonta sugárait, midőn a világ világossága elhunyt. Azért a görög szövegben is nem azon szó használtatik, mely tulajdonképen a napfogyatkozást fejezi ki, hanem átalán csak elsötétedésről van szó.
Miért vonsz tőlem minden vigasztalást, annyira, hogy nemcsak a test gyötrelmeit szenvedem enyhűlés nélkül, hanem lelkemben is annyira el vagyok hagyatva, mintha nem is volnál velem egyesűlve? Krisztus emberi lelke az isteni Igével benső egyesűlésben lévén, fensőbb erejénél fogva szünet nélkül örvendett Atyja szeretetének, hanem önként alávetette magát Atyja akaratának, hogy a szenvedés utolsó perczeiben a vele egyesűlt Istenségnek és Atyja szeretetének minden vigasztalását nélkülözni fogja. Ezen nélkülözésből fakadt az ő emberi természetének e panasz-szózata: Én Istenem! én Istenem! miért hagytál el engem? Igy a sz. atyák. Ez igék a 21. Zsoltárból vétettek, melyben az Úr kínszenvedése megjövendöltetett. Krisztus azokat hazájának akkor divatozó nyelvén mondotta, mely sem tisztán héber, sem tisztán szírus nem volt, hanem a kettőnek vegyítéke.
ki a Messiás idejében eljövendő vala. Lásd Máté 16,14. 17,10.
mert Jézus kivánta azt. Lásd Ján. 19,28.29. Talán szívesen erősítették volna is őt, hogy halálát nehány perczczel késleltessék, s így ideje legyen Illésnek eljőni az ő megszabadítására.
Márknál ugyanaz mondja, ki az italt nyujtá.
Jézus nagy szóval kiáltott, megmutatván, hogy nem kényszerűségből, hanem szabad akaratból adta életét az emberekért (lásd Ján. 10,18.). – Jézus három óra körűl halt meg, tehát azon időtájban, midőn a mindennapi áldozatbárány, mely őt előképezte, a templomban föláldoztatott.
A kárpit, a függöny, mely a szentélyt a szentek szentétől elválasztotta. Lásd Móz. II. 26,33. 39,24. Ez titokteljes jelképe volt annak, hogy Krisztus halála által Mózes törvénye megszűnik, a kegyelem törvénye életbe lép, az ég nyitva van, az isteni religio titkai kijelentetnek.
az Úr föltámadása után, mint a következő versből kitűnik, annak bizonyságaúl, hogy az ő feltámadása egyszersmind az igazak feltámadása. Lásd Izai. 26,19. Ezekiel 37,1. Dán. 12,2.13. Az istentelenek szintén feltámadnak ugyan, de nem, mint az Úr és az igazak, örök életre, hanem örök halálra (Jel. 20,12. s követk.).
hogy ápolásáról gondoskodjanak. Lásd Luk. 8,2.3. Ján. 19,25. s követk.
az ifjabbik Jakab, egyik apostol. Márk 15,40.
Mt 27,56
A görög szerint: Józes. Lásd Máté 13,55. 1,25.
Szalome. Lásd Máté 20,20.
Mt 27,57
alkonyatkor, három-négy órával Krisztus halála után.
Arimatea, hat-hét mérföldnyire fekvő város volt éjszaknyugatnak Jerusalemtől.
A sírok Palesztinában közönségesen sziklába voltak bevágva, fiókokkal a holttestek számára. Kivül a bejárásra nagy követ hengerítettek, hogy a holttesteket a vadállatok ellen óvják.
készületnapnak, előszombatnak (Márk 15,42.) neveztetik a szombatot megelőző nap.
mert akkor mindnyájan követni fogják őt.
hogy a katonákat senki meg ne vesztegethesse, és a holttestet el ne lophassák.
Mt 28,1
Szószerint: Szombaton későn pedig, mely a szombat első napjára virrad. A szombat szó a zsidóknál nem csak a hétnek hetedik napját, hanem magát a hetet is jelentette. E kettős jelentésben vétetik itt is, úgy hogy a vers értelme ez: Késő éjjel a szombat után, szürköletkor, mely a szombat (hét) első napjára viradt stb. A hét napjai a szombat első, második, harmadik stb. napjának neveztettek, úgy hogy a hét első napja a mi vasárnapunknak felel meg. Az Úr föltámadása tehát vasárnap korán reggel a húsvét hetében történt; s így ő az egész szombaton át, az előszombat (péntek) egy idejéig, és a hét első napja (a vasárnap) előtti egész éjen át, tehát harmadnapig volt a sírban (lásd Máté 12,40.). Az Úr kínszenvedésének és halálának napjai ily sorozatban következnek: A húsvéti bárányt ette Nizan 14-ik napján (csütörtökön); elitéltetett, keresztre feszíttetett és eltemettetett Nizan 15-ikén a zsidók húsvétjén (pénteken); őriztetett a sír Nizan 16-án (szombaton), mely ez évben nagy szombat volt, mivel húsvét hetébe esett; az Úr föltámadása Nizan 17-én reggel a hét első napján (vasárnap) történt. Mivel a tulajdonképeni húsvétnap, Nizan 15-ike, ez évben a nagy szombat előtt esett, az tehát, mint minden szombat előtti nap – készületnapnak (Máté 27,62.) neveztetett.
Mt 28,1
Lásd Máté 27,56.
hogy lássák, mikép balzsamozhatnák be a testet. Lásd Márk 16,1. hol Szalome is társaságukban vagyon. A föltámadás történetéről összefüggésben lásd Ján. 20,1. Az őrségről ők mitsem tudtak. Ez csak pénteken este állíttatott a sír elé, miután ők, mivel a nagy szombat következett, haza mentek. Nagyszombaton, az egész év legszentebb napján, otthon tartózkodtak.
A görög szerint: elhengeríté a követ az ajtótól. Valamennyi sz. atyák tanítása szerint, az Úr feltámadása a sír megnyitása nélkül történt. Ezt az angyal nyitotta meg, miután az Úr már a sírt elhagyta, annak bizonyságaúl, hogy a feltámadás valósággal megtörtént. Krisztus feltámadása, alapja a mi hitünknek; mert ha Krisztus föl nem támadott, úgymond sz. Pál (Kor. I. 15,17.), akkor hiábavaló a mi hitünk, akkor Krisztus megalázódása nem vált volna dicsőséggé, akkor a kereszténynek alázatos, szegény és keresztteljes élete szintúgy remény nélküli lenne; akkor a világi élet lenne a dicsőség, a mi hitünk pedig – semmi. Az Úr feltámadása által nyertünk bizonyosságot arról, hogy Krisztus élete nemcsak a lélek boldog halhatatlanságára, hanem a testnek is megdicsőűlésére, az egész emberiség váltságára vezérel; mert az ő feltámadása nekünk is feltámadásunk, ha mi az ő élete szerint élünk (Filipp. 3,21.).
A sírt az angyal azalatt nyitotta meg, mig a sz. asszonyok a sírhoz mentek. Oda érkezvén, már az őröket nem találták ott. Ezek, miután ijedelmökből felüdűltek, összeszedvén magokat, onnan sietve távoztak el.
Lásd Ján. 2,19. Máté 12,40. 16,21. 17,9. 20,19. 26,32.
A tanítványok galileabeliek voltak, kiknek Jerusalemből, hova a husvéti ünnepre mentek vala, vissza kellett térniök hazájokba, Galileába. De mielőtt ők oda értek volna, Jézus előbb vala oda jövendő. Judeában csak néhány tanítványnak jelent meg az Úr, titokban, Galileában mindnyájok előtt nyilvánosan megjelent. L. Máté 26,32.
szent félelemmel.
A görögben hozzá van téve: Mialatt mentek a tanítványoknak hírt vinni.
Krisztus az ő apostolait most már atyjafiainak, testvéreinek nevezi. Az ő halála által Isten fiaivá lettek, és így az ő testvéreivé. Zsolt. 21,23.
Mialatt a sz. asszonyok a városba mentek, néhányan az őrkatonák közől előbb oda érhettek, s az esetet elbeszélhették.
Úgy látszik, csak néhányan, az előkelők gyűltek össze, mert teljes tanácsgyülésben ily megvesztegetést nehéz lett volna keresztűl vinni. Lásd Máté 27,64.
megnyugtatjuk, megkérleljük.
a nyolcz boldogság hegyére (Máté 5,1. 14,23.).
némelyek a tanítványok közől, kik, Kor. I. 15,6. szerint, mintegy ötszázan voltak együtt.
Mt 28,18
A mi itt következik, az Márk 16,14. s követk. szerint, nem e hegyen történt Galileában, hanem az Úr utolsó megjelenésekor az olajfák hegyén, kevéssel az ő mennybemenetele előtt. Az igék tartalma is erre mutat, melyek magokban foglalják az ő utolsó parancsait és az apostolok elküldését az egész világra.
Ezt az Úr annak jelentéseűl mondá, hogy a neki adott teljes hatalomnál fogva küldi apostolait minden nemzetekhez, hogy nekik az üdvöt hirdessék.
Mt 28,19
közöljétek velök az üdv örömhírét, tegyétek őket tanítványokká.
Mt 28,19
avassátok fel őket a keresztség (vízzel való megmosás) által tanítványaimmá.
Mt 28,19
valóságában. A név itt is a valóság helyett van, mint a sz. irás számtalan helyein, Isten lénye, valósága helyett az ő neve tétetik (Móz. II. 23,21. Móz. IV. 6,27. Zsolt. 5,12. Malak. 1,6.). A Jézus által rendelt keresztség tehát Isten erejével vitetik véghez.
Az isteni névben, azaz, lényegben, valóságban, Jézus három isteni személyt különböztet meg, az Atyát, Fiút és a Szentlelket, és ez által kifejezi a Szentháromság szentséges titkát; mert Jézus csak egy névről, egy valóságról, lényegről szól, mely azonban három személyt foglal magában (Jerom. Hilár és más sz. atyák). Ne feszegesd ez isteni titkot, hogy azt megfoghasd, ne vond kétségbe, ne merd ostromolni. Isten mondotta! Elég legyen, hogy elméd és szived előtte imádva meghódoljon. Látni fogod őt egykor, a mint van, ha itt hiszed, a mit nem látsz.
Mt 28,20
minden tanítmányt, minden parancsot; mert nem a hit egyedül, nem Jézus egyik vagy másik szavában való hit, hanem az egész hit, úgy, a mint azt Jézus kivánja, és pedig a jócselekedetekben tevékeny hit tesz megigazúlttá. Vesd össze: Rom. 2,13. Az is megjegyzendő: Jézus elküldé apostolait az egész világra, de nem mondá nekik: Irjatok; hanem: hirdessétek az evangéliomot. Hogy némelyek közőlük valamit írtak, az esetleg, habár isteni sugallásból történt. Nem is írtak mindnyájan, s a kik írtak sem írtak le mindent (Ján. II. 12. Ján. III. 13. Kor. I. 11,34. Tessz. II. 2,14. Tim. I. 6,20. Tim. II. 1,14.); mert parancsuk volt ugyan mindazt tanítani, mit Krisztustól hallottak, de nem volt parancsuk mindent írásba tenni. S arról, a mit írtak, nem adtak értelmezést, magyarázatot; azt élőszóval tették. Azért, mint a kathol. anyaszentegyház tanítja, kell lenni hagyománynak, mely értelmezzen, fejtegessen kiegészítsen.
Habár most elhagylak titeket, és az égbe fölmegyek, de azért nem hagylak magatokra, hanem köztetek maradok láthatlanúl és segítségtekre leszek világ végezetéig. Megjegyzendő, hogy itt Jézus a tanítói hivatalt anyaszentegyháza Péter alatt egybegyűlt főpásztorainak adja át, és őket isteni őrködéséről biztosítja. Az anyaszentegyház fejével egybegyűlt püspökök tehát csalhatatlan tekintélylyel bírnak mindabban, mit a hit- és erkölcsökre nézve közmegegyezéssel tanítanak, s azt egyetemes határozatúl kihirdetik, legyenek bár egy helyen összegyűlve, vagy az egész világon elszórva: mert Jézus, a csalhatatlan igazság velök vagyon. Vesd össze: Máté 18,16–18. 16,18. Sz. Máté az ő evangéliomát a tanító és megszentelő, csalhatatlan anyaszentegyházzal fejezi be, mert benne él a tanító és megszentelő Krisztus a földön folytonosan; az ő tanítása Krisztus tanítása, szelleme Krisztus szelleme, oltalma Krisztus oltalma. Boldog, ki az ő oltalmában lakik (Ezekiel 48,35.).