Ezdrás második könyvének kommentárjai

* 1,1-3. Nehemiás szomorú hírt kap hazájából.

* 1. Nehemiásnak szavai, a héberben megszokott kifejezés, a. m. Nehemiás tettei. Nehemiás származásáról semmi közelebbit sem tudunk. – Huszadik év, I. Artaxerxes uralkodásának 20 éve = Kr. e. 445. (V. ö. Ezdr. I. 4,5-7. jegyz.) – Kászlev v. Kiszlev hó, a 9. hónap; megfelel kb. a mi decemberünknek. – Szúza vára, perzsa nevén Susiana, a Tigris folyótól keletre, a Perzsa-öböl északi partvidékén elterülő Elám tartomány fővárosa, a perzsa királyok téli tartózkodási helye. (V. ö. Ezdr. I. 6,2.)

* 2. Hánáni-t a szövegmagyarázók általában Nehemiás fitestvérének tekintik, aki vagy Júdeá-ban lakott és innét jött fivére látogatására, avagy – ami még valószínűbb – Babiloniából látogatott el ősei hazájába és visszatérőben több izraelita férfiút vitt magával Júdeából Szúzába, hogy személyesen panaszolják el sanyarú helyzetüket. – Zsidók-nak (héberül: jehudím) nevezték kezdetben Júda törzsének tagjait (v. ö. Krón. I. 4,18.), később Júda országának lakóit (v. ö. Kir. IV. 16,6; 25,25; Jer. 32,12.); a babiloni fogság után pedig azokat az izraelitákat, akik hazatérésük után Júdea tartományában telepedtek le. A jehudím-név később átment Mózes vallásának összes híveire. Belőle lett a magyar zsidó szó is. – Megmenekedtek, azoknak a családoknak még életben lévő tagjai, akik 536-ban visszatértek a fogságból.

* 3. A tartományban, Júdeában, mely mint a hatalmas perzsa birodalomnak egyik tartománya, nagyjában a régi Júda törzsének területét foglalta el. – Jeruzsálem az ellenséges szomszédos népek, főleg a szamaritánusok szabad prédája, mert régi várfalait még mindig nem állították helyre. Az első ilynemű kísérleteket a szamaritánusok áskálódása meghiúsította. (Ezdr. I. 4,12. 23.) Ez a körülmény csak növelte a nyomorúságot, amely amúgy is várta a hazatérő izraelitákat.

* 4-11. Nehemiás imája honfitársaiért és hazájáért. A fohászt teljesen áthatja a törvény szelleme és a próféták gondolatvilága. Nehemiás elsősorban a szövetség Istenéhez fordul (5. v.), mert meggyőződése azt sugallja neki, hogy az Úr, bár súlyos csapást mért népére, nem szegte meg a Sinai-szövetséget, hanem bűnei miatt sújtotta a választott népet (6-7. v.); és pedig oly bűnök miatt, melyekre a próféták (pl. Ámosz, Izaiás, Jeremiás, Mikeás, Ezekiel stb.) szava hiába figyelmeztette a hálátlan népet, pedig az értük kijáró büntetésekkel már Mózes törvénye fenyegette őket. (8-9. V.)

* 7. A bűnök eleje: a hiúság, a. m. nem létező, hazug dolog; bibliai kifejezés a bálvány jelzésére. A zsidók főbűne tehát a bálványimádás volt.

* 8. Ha vetkeztek stb., értelem szerint való idézet Móz. V. 4,27; 28,65-ből.

* 9. Ha megtértek stb., ismét csak értelmét adja Móz. V. 30,1-5-nek.

* 10-11. Újra a Sinai-szövetségre utal Nehemiás és könyörög, hogy – amint akkor, az Egyiptomból való szabadulás alkalmával erőskezűnek mutatta magát Izrael Istene – úgy mentse meg most is az izraelitákat, kik nem szűntek meg az Ő szolgái és az Ő népe lenni. – Neved, fenséged. – Annál a férfiúnál, a királynál, kinek Nehemiás magas állású udvari tisztviselője, pohárnoka volt.

* 11b. Nehemiás abban bizakodik, hogy az Úr a perzsa király révén fog segítséget nyújtani.

* 2,1-10. Nehemiás útja.

* 1. Feltűnik, hogy niszán hava, szintén I. Artaxerxes uralkodásának huszadik évére (Kr. e. 445.) esik, mint 1,1-ben kászlev hava, pedig az izraelitáknál (legalább is az egyik időszámítási mód szerint) niszán az 1. (v. ö. Ezdr. I. 7,8-9. jegyz.), kászlev pedig a 9. hónap volt. Nehemiás könyve azonban azt a számítási módozatot követi, mely az év kezdetét őszre teszi és elsőnek tisri hónapot, harmadiknak kászlevet, hetediknek pedig niszán havát veszi. Az időszámításnak ez a módja általánossá lett később a zsidóságnál. – Épen bor volt előtte, Nehemiás tehát étkezés közben, váratlanul és a szokásos forma mellőzésével terjeszti elő kérését.

* 2. Miért oly szomorú az orcád? Nehemiásnak annyira a lelkére hatott a szomorú hír, hogy arcára is kiült szívének keserűsége. – Ok nélkül ez nincsen, a héber szöveg így hangzik: nem más ez, mint szívfájdalom.

* 3. Atyáim sírhelyét, a héber szöveg alapján; Vulgáta: Atyáin sírhelyét. Nehemiás ősei tehát Jeruzsálemben laktak és temetkeztek. Vannak, kik e megjegyzésben bizonyítékot látnak arra nézve, hogy Nehemiás Dávid királyi családjának volt a sarja. A Dávid-házbeli királyok ugyanis legnagyobbrészt Jeruzsálemben, az udvari kriptába temetkeztek.

* 4. Nehemiás a döntő lépés előtt a menny Istenéhez, az igaz Istenhez fohászkodik.

* 5. Júdea a perzsa birodalom egyik tartománya az ősi Júda törzse helyén. (V. ö. 1,3. jegyz.) – A városba, Jeruzsálembe. – Hol atyáim sírja van, 1,3. v. jegyz. – Felépítsem azt, a várost.

* 6. A király a királynéval egyetemben helyt ad Nehemiás kérésének. A szent szöveg az idő tartamát nem említi; 5,14-ből tudjuk, hogy Nehemiás első útja alkalmával 12 évig tartózkodott Júdeában.

* 7. Nehemiás a királytól ajánlóleveleket is kér. – A folyamontúli terület, az Eufrátestől nyugatra fekvő tartományok (Júdea, Szamaria, Szíria stb.).

* 8. A királyi erdőséget bizonyára nem Jeruzsálem kopár vidékén kell keresnünk, hanem vagy a Jordán völgyében, vagy – ami még valószínűbb – a Libanon és az Antilibanon déli lejtőjén. – A templom várának kapuit, a héber szöveg így hangzik: annak a várnak a kapuit, mely a Ház (= a templom) mellett ( = védelmére) volt. Ez az erődítmény Kr. e. 536 és 445 között épült a templom tőszomszédságában, attól északra. Jos. Flavius zsidó történetíró Baris-nak (ejtsd: Bárisz) mondja. I. v. Nagy Heródes Antoniá-nak nevezte el. Állandó őrsége volt. (Csel. 21,32. skk.) A fára tehát azért volt szüksége Nehemiásnak, hogy belőle részben elkészítse a vár, valamint saját házának tetőzetét és kapuit, részben pedig, hogy kijavítsa vele Jeruzsálem városának megrongált falazatát és kapuit.

* 9. Ezdrás, mint Isten papja, védőcsapat nélkül tette meg az utat Babiloniéból Jeruzsálembe (V. ö. Ezdr. I. 8,22.); Nehemiás ellenben, mint magasrangú udvari hivatalnok, katonai kíséretet kap maga mellé. — 10. Az a hír, hogy az izraeliták ügyének előmozdítására segítség jött, nagy visszatetszésre talált a hazatértek ellenségeinél (V. ö. Ezdr. I. 4,1.), a szamaritánusoknál és az ámmonitáknál, elsősorban a horoni Szánábállátnál és az ámmonita Tóbiásnál. Szándbállát (Szin-uhallit), nevét az 1906-ban, a Nílus egyik szigetén (Elefántine szigetén) talált arám nyelvű levelek is említik és belőlük is megtudjuk, hogy ezidőtájt valóban ő volt Szamaria helytartója. – Horoni, Bet-Horon-ból való; ilynevű városka kettő is volt a régi Efráim-törzs területén, a későbbi Szamariában. (Józs. 16,5; 21,22 és 16,3.) A kettő közül melyik volt Szánábállát tartózkodási helye, nem tudjuk. Nevéből azt következtetik, hogy asszír eredetű ember volt, ki mint Szamaria helytartója az egyik Bet-Horonban székelt. – Tóbiás talán rabszolgasorsból emelkedett magasabb tisztségre, ezért nevezi őt a szent szöveg ámmonita szolgának. Ő volt valószínűleg az izraeliták által elhagyott területre beözönlött ámmoniták feje és vezetője.

* 11-18. Előkészületek a város falazatának kijavítására.

* 13. A Völgykapu Jeruzsálem nyugati oldalán volt, a mai Jaífa-kapu közelében. – A Sárkány forrás-t szintén a város ezen az oldalán kell keresnünk. – A Szemétkapu a város délkeleti részén nyílott. Nevét onnan kaphatta, mert a kapu közelében a várfalon kívül szemetet és törmeléket hordtak össze. Nehemiás tehát nyugat felé hagyta el a várost, majd délnek ment Hinnom-völgye (v. Geennom, v. ö. Józs. 15,8. jegyz.) irányában.

* 14. A Forráskapu-t már a város délkeleti végén kell keresnünk a Siloe-forrás közelében. Tőle nem messze kelet felé volt a Király tó (a latin fordítás királyi vízvezeték-ről beszél; talán a mai Máriaforrásra gondol). Itt hatalmas törmelékrakások állták Nehemiás útját; ezért úgy látszik, leszállt a nyeregből és

* 15. – gyalog folytatta útját észak felé; körüljárta a város északi meg északnyugati részét és a Völgykapun át visszatért a városba.

* 16-18. Nehemiás elárulja tervét.

* 16. A többiekkel, akik a munkában résztvettek, mások szerint: a többi tisztviselővel. Nehemiás eleinte senkivel sem közölte szándékát. Csak miután látta, hogy terve megvalósítható,

* 17. – nyilvánította ki azt a zsidók politikai és vallási vezetői előtt, egyben

* 18. – hivatkozva arra, hogy az Isten velük van és a király is jónéven veszi vállalkozásukat, lelkesült szóval buzdította őket a munka megkezdésére.

* 19-20. Szánábállát és társai nem nézik jó szemmel Nehemiás vállalkozását.

* 19. Az építés megkezdésekor ismét jelentkezik a régi ellenség. Szánábállát és Tóbiás (v. ö. 10. v. jegyz.) mellé harmadiknak egy Gósem nevű beduin törzsfőnök csatlakozik, ki törzsével valószínűleg Júdeától délre telepedett meg.

* 20. A menny Istene van segítségünkre. Nehemiás nem árulja el királyi kiküldetését, egyelőre csak arra hivatkozik, hogy ők, mikor szent örökségük, Jeruzsálem helyreállításán dolgoznak, az igaz Isten segítségére támaszkodnak.

* 3,1-31. A városfal építőinek jegyzéke.

* 1. Hozzákezdtek, a városfal javítási műveleteit a szent szerző úgy írja le, hogy kezdi északon, majd nyugat, dél és keleti irányban halad. – A papság a Nyájkapu-nak és annak a falrésznek a kijavítását vállalta, mely e kaputól a Százkönyöktoronyig, innen pedig a Hánáneel-toronyig terjedt. E két torony – úgylátszik –, úgy ahogy, épségben volt. A Nyájkapu a város északi részén, minden valószínűség szerint a templom közelében volt. Rajta keresztül hajtották be a városba az áldozatra szánt juhokat és bárányokat, miután a közelben elterülő Betheszda-tóban megfürösztötték őket. – A papok az építkezés befejezése után a saját részüket mindjárt megszentelték; milyen szertartással, azt a szent szöveg nem mondja; bizonyára áldozatok bemutatása mellett. (V. ö. Kir. III. 8,64. skk.) A szentelést később az egész fal felépítése után megismételték. (V. ö. 12,27. 30.) Hogy a Százkönyöktorony [a héber szöveg szerint: Hammea-(= Száz)-torony] honnan kapta nevét, nem tudjuk; némely magyarázó szerint 100 könyöknyi távolságra volt a Nyájkaputól. – Hánáneel tornyáig, hiányos szöveg, melynek értelme: a papok javították ki azt a falrészt is, mely a Száztornyot a Hánáneel-toronnyal kötötte össze.

* 2. Mellette, a Hánáneel-torony mellett. – Jerichó férfiai (v. ö. Ezdr. I. 2,34.) most Jeruzsálemben telepedtek le, de őseik a fogság előtt Jerichóban laktak.

* 3. A Halkapu nevét a közelében lévő halpiactól kapta. – Ásznaa vagy Szenaa (v. ö. Ezdr. I. 2,35.) helységnév. – Fedték, a héber szöveg így hangzik: gerendázták (ellátták kapufélfával).

* 4. Mosollám tekintélyes férfiú volt Jeruzsálemben. (V. ö. 6,18.) – Épített, ehelyütt és a következőkben a héber szöveg így hangzik: végezte a javítást. A fal tehát nem hevert teljesen romokban, csak megsérült.

* 5. Tékua, falucska Júdában, Jeruzsálemtől délre, Betlehem közelében; Ámosz próféta hazája. A szent író azzal vádolja e falucska előkelő embereit, hogy büszke nemtörődömséggel ki húzták magukat a munka alól.

* 6. Az öregkapu szintén az északi falban nyílott. – Fedtek be, v. ö. 3. v. jegyz.

* 7. Meltiás, Gábaon (v. ö. Józs. 9,3. jegyz.) elöljárója, a Meronot-ból származó Jádon pedig Mászfáé. (V. ö. Bir. 20,1. jegyz.) – A folyamontúli helytartó nevében, a héber szöveg így hangzik: a folyamon túli helytartó trónjáig; a folyamontúl a. m. az Eufrátestől nyugatra. A perzsa helytartónak, ha itt-ott Jeruzsálembe jött, bizonyára volt valami helyisége, ahol törvényt ült. Eddig a helyig épített az említett két férfiú. De az is lehet e hely értelme, hogy a két férfiú a helytartó ítélőszékéhez tartozott, azaz a helytartósági bíróság tagja volt.

* 8. Az aranyművesek és a kenőcsösök céhe is képviselve volt egy-egy taggal a falépítők között. – A kenőcsös fia, a héber szöveg így hangzik: kenőcsösök fia, a. m. a kenőcsösök, illatszerkészítők és kereskedők testületének tagja. – Meghagyták Jeruzsálemet, ahogy az t. i. ehelyütt volt, vagyis nem akadt sok dolguk a város falán, mert az egészen a széles utca faláig ép volt. – A széles utca faláig, a héber szöveg így hangzik: a Szélesfalig; ezt a nevet viselte a falnak a Kemencetorony (v.ö. 11. v.) és az Efráimkapu (v. ö. Kir. IV. 14,13. jegyz.) közé eső része. – A 9-10-ig említett emberek kisebb közöket vállaltak.

* 9. A jeruzsálemi kerület felének, a héber szöveg alapján.

* 11. A másik falrészről a héber szöveg beszél, és vagy úgy kell érteni, hogy Melkiás meg Fáhát-Moáb e helyütt a számukra kijelölt résznek csak a felét végezték el; vagy úgy, hogy a számukra kiosztott munkának a felét itt, a másik felét pedig másutt teljesítették. A Vulgáta a városrész felé-ről beszél. – A Kemencetorony nevét vagy alakja miatt, vagy egy a közelében lévő sütőkemencétől kapta. E torony – úgylátszik – a város északnyugati részén állott.

* 12. Sellum előkelő ember és jómódú leányai saját pénzükön építettek a nyugati falon.

* 13. A Völgykaput illetőleg v. ö. 2,13. jegyz. – Zánoe, a héber szöveg szerint: Szánuáh, helység volt Jeruzsálemtől nyugatra, kb. 6 órányira (v. ö. Józs. 15,34); ma: Szánuá. – Ezer könyöknyi falat, ily hosszú fal felépítése súlyos feladat lett volna. Ehelyütt úgylátszik, csak a többé-kevésbbé sértetlen fal réseinek betöméséről van szó.

* 14. A Szemétkaput illetőleg v. ö. 2,13. jegyz. – Betákárámi kerület. Betákárám, héberül: Bet-Hákárem, falucska Jeruzsálemtől délre, Betlehem közelében. (V. ö. Jer. 6,1.)

* 15. A Forráskaput illetőleg v. ö. 2,14. jegyz. – Kolhoza már nem városi elöljáró, hanem kerületi főnök. – Mászfai kerület. Mászfa, héberül: Miszpa, v. ö. Bir. 20,1. jegyz. – Silóé, héberül: Seláh vagy Sáloáh, v. ö. 2,14. jegyz. – A királyi kert (udvari kert), a várhegy délkeleti lejtőjén vagy a hegy lábát övező völgyben volt, ahonnan lépcsőzet vezetett fel a Dávidvárosba. (Dávidváros, v. ö. Kir. II. 5,7.)

* 16. Betszur, falucska Jeruzsálemtől délre, kb. 6 órányi távolságban. (V. ö. Józs. 15,58.) – Dávid sírjának, a tónak és a Vitézek házának helyét ma már pontosan megállapítani nem tudjuk. A város nyugati emelkedettebb részén (a Felsővárosban) a mohammedánok ugyan elneveztek egy helyet Dávid sírjának, de ez a hagyomány egyáltalában nem nyugszik biztos alapokon. A tavat, melyről itt szó van, a város déli vagy délkeleti végén a falakon kívül a völgyben kell keresnünk. – A Vitézek háza nyilván válogatott katonaság, talán testőrség kaszárnyája volt. Más magyarázók szerint kapuőrök tanyáztak benne.

* 17-18. Az itt szóbanforgó falrészt a Keila-beli (ma Kila, falucska Jeruzsálemtől délkeletre, v. ö. Kir. I. 23,1. jegyz.) leviták javították, élükön Keila megosztott kerületének egy-egy levita származású elöljárójával. – Ezek testvérei, levitatársaik.

* 19. Ázer Mászfa (héberül Miszpa v. ö. Bír. 20,1. jegyz.) városkának volt az elöljárója; a mászfai kerületé Sellum. (V. ö. 15. v.) – A szeglet feljárójával szemben, a héber szöveg így hangzik: a szeglet szertárának feljárójával szemben. A fal ehelyütt – úgylátszik – megtört és az így keletkezett szegletben katonai szer- vagy fegyvertár épülhetett.

* 20. A hegyen, a héber szöveg így hangzik: a hegy felé, értsd az Ofel-hegyfok felé, mely a fensíkon épült város eme részének meredekbe szökő déli csücske volt. – Eliásib főpap háza bizonyára a templom közelében állott.

* 21. Az Uriának fia, Merimut számára kiosztott első részt illetőleg v. ö. 3. v.

* 22. A Jordán síksága a Holttenger északi partvidéke.

* 24. A várfal ehelyütt az eredeti iránytól eltért és kissé kifelé hajlott el. Az így bezárt fal tehát szegletet alkotott.

* 26. A fal tehát e helyen magába zárta azoknak a nátineusoknak (v. ö. Ezdr. I. 2,43. jegyz) lakóházait, kik az Ófelen (v. ö. 20.) laktak. A 25. 26. és 27. v-ben említett torony – úgylátszik – a fal kimagasló legdélibb pontján emelkedett, az Ófelen; közelében nyílt a Vízkapu, melyen át vízhez [forráshoz vagy tóhoz (Silóé?)] jutott el az ember. (V. ö. 8,16; 12,37.) Ebben a városnegyedben kell keresnünk a királyi palotát és a börtönt is. (V. ö. Jer. 22,1; 32,2.)

* 27. A tékuaiak által épített első darabról L. 5. v. – A templom faláig, a héber szöveg így hangzik: az Ofel faláig.

* 28. A Lókapu a keleti falban nyílott a Kidron (Cedron) völgye felé. (V. ö. Jer. 31, 40.) A papok tehát a templom tőszomszédságában laktak.

* 29. A keleti kapu-t a város keleti falában a Lókaputól északra kell keresnünk.

* 30. Ezek az építkezések a templomtér közelében folytak. – Kincstárával szemben, a héber szöveg így hangzik: kamrájának átellenében. A templom melléképületeiben kamrák voltak, melyek egyrészt arra szolgáltak, hogy a papok és a leviták szolgálatuk ideje alatt az istentisztelet végeztével ott meghúzódhassanak, másrészt pedig, hogy elhelyezhessék a templomi felszerelést, papi tizedet stb. – Mosollám, v. ö. 3. ív. jegyz. – Az aranyműves fia, a. m. az aranyművesek testületéhez (céhéhez) tartozó férfiú. – Nátineusok (V. ö. Ezdr, I. 2,43. jegyz.) tehát nemcsak az Ófelen (v. ö. 20. v. jegyz.), hanem a templomtér közelében is laktak. – A zsibárusok házáig, a zsibárusok házában, bazárjában' egyebek mellett az áldozathoz szükséges olajat, sót, bort stb. árusították. – Itéletkapu helyett a héber szöveg Őrkapuról beszél; nevét onnan kaphatta, mert. a közelében – úgylátszik – valami őrház állhatott. – Szegletterem helyett a héber szöveg nyomán alacsony, csonkatoronyszerű felépítményt érthetünk, mely a szeglet falán emelkedett és az őrség számára kémlelő helyül szolgálhatott. – A köv. fejezet első 7 versét a héber szöveg még a 3. fejezethez fűzi

* 4. A 3. fejezet rövid összefoglalást nyújt az építőmunka felosztásáról. A következőkben a szent szöveg az építkezés lefolyásáról értesít bennünket.

1-3. Az ellenség gúnyolódása.

* 1. Szánábállát (v. ö. 2,10, 19.), Szamaria helytartója, már Nehemiás érkezését is ferde szemmel nézte (v. ö. 2,10, 19.), most pedig, mikor látja, hogy a helyzet komollyá válik és a zsidók műve szép eredménnyel halad előre, keserű gúnyban tör ki.

* 2. Testvérei, hivatalnoktársai és az előkelő szamaritánusok. – Hadsereg, a héber szöveg alapján. – A népek, a bevándorlóit pogányok és új telepesek (ámmoniták, edomiták stb.; v. ö. Ezdr. I. 3,1. jegyz.), meg a szamaritánusok.

* 3. Az ámmonita Tóbiás (v. ö. 2,10. 19.) szintén lenézőleg beszél a zsidók munkájáról. Nem kell tartani, úgymond, ettől a várépítéstől. Hiszen a faj oly gyenge és alacsony, hogy (a héber szöveg értelmében) egy hitvány róka alatt is összedől.

* 4-5. Nehemiás imája. Szép vonása Nehemiásnak, hogy mint társa, Ezdrás, Istenéhez fordul, ha baj környékezi népét. Ezt az imádságot azonban nem szabad az Újszövetség erkölcsének, a szeretet vallásának szemüvegén át néznünk. Az Ószövetség még a szigorú igazságszolgáltatás alapján áll. Nehemiás ugyanis azt kéri, hogy mivel azokat éri bántalom, akik az Isten irgalmassága folytán hazatértek a szolgaság földjéről, az legyen az ellenség számára a büntetés, hogy kiessék az Isten megbocsájtó szeretetéből és a szolgaság hónában élje le napjait.

* 6. A nép az ellenség áskálódása ellenére is nagy buzgósággal folytatja az építési munkálatokat.

* 7-23. Az ellenség tettleg akarja megakadályozni az építkezést. Nehemiás intézkedéseket tesz a támadások visszaverésére.

* 7. A már felsorolt ellenségek mellett (v. ö. 2,10.) a szent író ehelyütt meg említi az asdodi embereket. Asdod (görögösen Azotus) a filiszteusok egyik tekintélyes városa volt. (V. ö. Józs. 11,22. jegyz.)

* 8. Midőn tehát az ellenség látja, hogy sem gúny, sem ármánykodás, sem feljelentés nem használ, és a munka ennek ellenére is sikeresen halad előre, sőt a fal már félig-meddig készen is áll (v. ö. 6. v.), fegyveres erővel készül reátörni az építkezőkre.

* 9. A zsidók főfegyvere az imádság.

* 10. Mivel a sok akadály miatt a munka csak lassan halad előre, a buzgóság is (v. ö. 6. v.) lohadni kezd a folytonos szorongástól és az építés, meg az őrtállás kettős munkájától elbágyadt emberek lelkében.

* 11. Az ellenség tőrvetéseit

* 12. – a közelben lakó zsidók időközönként már jó előre megjelentik Jeruzsálemben s így

* 13. v. – Nehemiásnak megfelelő óvóintézkedésekkel mindig sikerül meghiúsítania a készülő támadásokat.

* 15-16. A kapott értesítésre Nehemiás úgy intézkedett, hogy a munkabíró ifjak egy része dolgozzék a falépítésen, a másik része pedig állig felfegyverkezve őrtálljon. Sőt még az építkezőknek is karddal övezte derekát. (V. ö. 18. v.)

* 16. Mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei, a héber szöveg így hangzik: a fejedelmek (előkelő családok fejei) Júda egész háza mögött; azaz mind az építkezőkre, mind az őrségre, mind pedig az otthonlévőkre az előkelő családfők ügyeltek fel.

* 18. A kürtöt pedig mellettem fújtak, a héber szöveg így hangzik: a kürtös (trombitás) pedig mellettem (állott). Nehemiást, aki általános felügyelői minőségében állandóan ide-oda járt-kelt, trombitás kísérte útján, hogy szükségadtán jelt adhasson a fegyverkezésre és gyülekezésre. (V. ö. 20. v.)

* 20-21. Nehemiás buzdítja a népet, ne féljen, bízzék az Istenben és folytassa nyugodtan munkáját. Az Isten majd hadakozni fog érette (= győzelmet biztosít számukra). A héber szöveg szerint a 21. v. már nem tartozik Nehemiás buzdító beszédjéhez, hanem folytatja az elbeszélést: Mi pedig dolgoztunk a munkán stb.

* 22. Hogy éjjel se érhesse a várost semmiféle kellemetlen meglepetés és állandóan kellő számban álljon rendelkezésre építkező ember, Nehemiás jó időn keresztül éjjelre is ottfogja azokat az építőmunkásokat, akik Jeruzsálem falain kívül laktak; sőt

* 23. v. – őmaga is meg testvérei (= hozzátartozói) és szolgái is állandóan készenlétben állottak. – Kiki csak mosakodásra vetkőzött le, a héberben máskép hangzik, a biztos értelmet azonban nem ismerjük. A Hetvenes (görög) fordítás elhagyja e szövegrészt, melyet így is fordítanak: mindenki nélkülözte a vizet ivásban és mosakodásban; vagy pedig így: nem vetették le ruhájukat, fegyverüket pedig maguk mellé fektették.

* 5,1-5. A nép panasza a súlyos terhek és a gazdagok szívtelensége miatt.

* 1. A szegény embert nemcsak a külső ellenség keserítette; sokkal fájóbb volt számára, hogy saját fajtája, keményszívű, gazdag honfitársa nyomta őt súlyos teherrel és szipolyozta uzsorával. A hosszú ideig tartó robotmunka, melyet természetesen ellenszolgáltatás nélkül kellett teljesíteni, meg az adó, melyet a perzsa udvar szedett, nagy szegénységet, mondhatni nyomort szült a hazatérők soraiban.

* Volt – 2. v. – ki rabszolgasorsra adta gyermekeit, hogy kenyeret vásárolhasson; mások

* 3. v. – hogy éhes gyomrukat csillapítsák, elzálogosították csekélyke vagyonukat és

* 4. v – hogy megfizethessék adójukat, megterhelték fekvőségeiket. A legjobban pedig az fájt az embereknek,

* 5. v. – hogy nem idegen zsarolta őket, hanem saját vérük és honfitársuk. – A mi húsunk is olyan, mini testvéreink húsa, ugyanabból a húsból és vérből vagyunk, mint testvéreink (= gazdag honfitársaink), ugyanúgy származtunk mi és fiaink is közös ősatyánktól, Ábrahámtól, mint ők és fiaik.

* 6-13. Nehemiás segíteni igyekszik a szegény nép sorsán.

* 6. Nehemiás nemes lelkületére vall, hogy magáévá teszi az elnyomottak ügyét; szíve felháborodik a szívtelenségen

* 7-8. v. – keserű szemrehányást tesz a lelketlen előkelőknek és gazdagoknak; és – 10. skk. – határozatban kimondatja velük, hogy elengedik a szegényeknek az adósságot, elzálogosított földjeiket pedig visszaadják.

* 8. Kiváltottuk zsidó testvéreinket, Nehemiás és néhány lelkes hívő – úgylátszik – csak nemrég váltott vissza zsidó hitsorsosokat, akik adósságuk miatt pogány kézre kerültek. – Eladjátok saját testvéreiteket ( = honfitársaitokat), ezt pedig a törvény is tiltja. V. ö. Móz. III. 25,42-44.)

* 9. Aki uzsorakamatot szed, és ennek behajtása céljából szorongatja felebarátját, vét a törvény ellen (v. ö. Móz. II. 22,25; V. 15,7.) Az ilyenfajta eljárás még a pogány ember szemében is gyalázat tárgya; nem féli tehát az Istent az, aki nem tartózkodik tőlük.

* 10. Testvéreim, rokonaim, ismerőseim. Nehemiás és hozzátartozói jó példával járnak elől; kijelentik, hogy lemondanak a tartozások beszedésétől.

* 11. Ugyanezt az önzetlenséget kéri Nehemiás honfitársaitól is. – A kamatot (szószerint: századrészt) pénzben vagy természetben szedték. A kamatláb a hazatérők anyagi viszonyaihoz mérten, úgylátszik, igen magas volt.

* 12. A jó példa és buzdító szó nem téveszti el hatását; kimondják határozatban, hogy 1. az elzálogosított fekvőségeket ellenérték nélkül visszaadják gazdáiknak; 2. az adósságot elengedik és a jövőben semmiféle kamatot sem szednek. A határozatot esküvel erősítik meg.

* 13. v. Nehemiás végül összefogja mellén ruháját, mely így zacskószerű öblöt alkotott, és kirázza, azaz mintegy kiüríti; jelképes cselekedet, melynek értelme: aki ígéretét nem tartja be, az kiesik az Isten kebléből, szívéből és ennek következtében mindenféle csapás és baj éri, tehát el is szegényedik. – A tömeg megindulva mondja rá az: amen-t. Ámen = úgy legyen!

* 14-19. Nehemiás önzetlensége.

* 14. I. (a Hosszúkezű) Artaxerxes, perzsa király (Kr. e. 465-425) huszadik évétől (Kr. e. 445) a harminckettedikig (Kr. e. 432) tartózkodott tehát Nehemiás első alkalommal Jeruzsálemben, ahol királya megbízásából (v. ö. 1,6. skk.) nemcsak hogy nemes tervei megvalósításán dolgozott, hanem egyúttal a helytartó tisztét is betöltötte. A második jeruzsálemi tartózkodását illetőleg v. ö. 13, 6. skk. Hogy a nép terhén enyhítsen, Nehemiás nem vette fel helytartói járandóságát, mely, tekintve azt, hogy pénzbe átszámítva

* 15. v. – naponta 40 (ezüst) siklust (kb. – 130-140 P-t) tett ki, a nép nyomorúságos viszonyaihoz képest elég tekintélyes összeg volt. Amellett Nehemiás arra is ügyelt, hogy a helytartóság alkalmazottjai emberségesen bánjanak a néppel. – Isteni félelemből, Nehemiás nem dicsekvési vágyból tesz így, hanem – mint maga mondja – isteni félelemből, vagyis a törvény iránt való köteles tiszteletből. (V. ö. Móz. V. 15,7.)

* 16. Nehemiás még többet tesz; földet sem vásárol, hogy embereit ne kelljen az építkezéstől elvonnia.

* 17. Asztalt terít naponta 150 zsidó embernek – szegénynek, gazdagnak egyaránt, – sőt, ha hivatalos kiküldetésben itt-ott náluk járnak a szomszéd népek kiküldöttei, azok is nála szállnak meg. – Zsidók, a köznép emberei, ellentétben az előkelőséggel. – Mégsem vettem fel, a helytartóság évi közkiadásait (pl. a reprezentációs költségeket) is a sajátjából fedezte Nehemiás. Úgylátszik Perzsiából meglehetős vagyont hozott magával, melyet most népe javára áldozott fel.

* 6,1-9. Szánábállát, Tóbiás és Gósem tőrbe akarják csalni Nehemiást.

* 1. Szánábállát-ról L. 2,20. jegyz., Tóinásról L. 2,10. jegyz., Gósemról L. 2,19-20. jegyz.

* 2. Kössünk egymással szövetséget a falvak egyikében, a héber szöveg így hangzik: gyűljünk egybe Há-Kefirimben. – Onó völgye Jaffától keletre a mai Liddánál húzódott. (V. ö. Krón. I. 8,12.) – A meghívás célja persze az volt, hogy tőrbe csalják Nehemiást és esetleg meg is gyilkolják. Ezért

* 3. – Nehemiás sürgős munka ürügye alatt nem ad helyt ellenségei felhívásának. – Az visszamaradna, azaz megállna a munka, ha egy ideig nem volnék jelen.

* 5. Levelet, a héber szöveg szerint: nyitott levelet.

* 6. Lázadást szítotok, mikor Szánábállát észrevette, hogy szép szó nem használ, fenyegetéssel akarta rávenni Nehemiást, hogy kérésének eleget tegyen. Igen ravasz módon, burkoltan azzal fenyegetődzik, hogy beárulja Nehemiás állítólagos nagyratörő terveit a perzsa udvarnál; ott majd tudni fogják, hogy vele, mint lázadóval miképen bánjanak el.

* 7. Prófétákat is fogadtál, a királyokat kijelölni és azokat felkenni a próféták tiszte volt.

* 8. Nehemiás lelkiismerete nyugodt. Neki ilyen merész és önző tervei nincsenek, azért

* 9. – keze ezentúl még több erőre kapott, azaz annál nagyobb buzgalommal folytatta megkezdett munkáját.

* 10-14. Sémája hamis próféta álnokul Nehemiás becsületére tör.

* 10. Titokban elmentem, a héber szöveg így hangzik: elmenteni Semája ... házába, és ő (t. i. Semája) házában vissza volt tartva. Némelyek arra gondolnak, hogy éppen prófétai extázisban volt. – Semája, ki prófétának adta ki magát, Szánábállát és társainak felbérelt embere volt. (V. ö. 12,13. vv.) Ravasz csellel magához szólította Nehemiást és mint az Úr kinyilatkoztatását közölte vele, hogy ellenségei életére törnek, ezért menjenek be együtt a templomba, zárják azt magukra és ott beszéljék meg a teendőket. – 11. Nehemiás átlátott ezen a sötét terven is, melynek nem volt egyéb célja, mint tönkretenni becsületét, jó hírnevét a jámbor zsidóság előtt. Ha ugyanis követte volna a tanácsot, kettős bűn terhelte volna lelkét: 1. úgy tűnt volna fel, mintha a veszedelem idején elmenekülne; ezért joggal gyávának bélyegezhette volna őt mindenki; 2. belépne a szent helyre; ez pedig nem papi embernek halálbüntetés terhe alatt tilos volt. (V. ö. Móz. IV. 18,7.) Így, ha esetleg nem is fizetett volna életével e lépésért, mindenesetre elvesztette volna becsületét és azt a megkülönböztetett  tiszteletet, mellyel honfitársai nemes, fenkölt személyét méltán körülvették. – Anélkül, hogy életét veszítené, v. ö. Móz. IV. 18,7.

* 13. Amit terhemre róhatnak, amivel bevádolhatnak a hithű zsidóknál és elvehetik jó hírnevemet és tekintélyemet.

* 14. Noádia próféta, a héberben: prófétanő. – Szánábállát és társai – úgylátszik – egész sereg embert vesztegettek meg, többek közt hamis prófétákat és prófétanőket is, hogy nyélbeüthessék gálád tervüket.

* 15-16. A város fala elkészül.

* 15. Elul hava kb. a mi szeptemberünknek felel meg. – A falépítést tehát szeptember második felében fejezték be. Az év nincs megadva. Bizonyára nem I. Artaxerxes uralkodásának 20. éve (Kr. e. 444), melyben Nehemiás megérkezett Jeruzsálembe, hanem egy későbbi esztendő. – Ötvenkét nap a teljesített nagy munkához viszonyítva feltűnően rövid idő volna. Jós. Flavius zsidó történetíró 2 év és 4 hónapról beszél (Ant. XI. 5,8.). Lehet, hogy az ötvenkét nap csak a falépítés második szakára vonatkozik: az elsőt illetőleg már 4,6 értesített minket.

* 16. Büszkeségük összeomlott, a héber szöveg így hangzik: nagyon szemükbe ötlött a dolog (= elámultak rajta vagy bátortalanná lett tekintetük). Az ellenségnek tehát kénytelen-kelletlen be kellett vallania, hogy minden igyekezete hiába való. Az Isten akarata ellen sikerrel harcolni nem lehet.

* 17-19. Nehemiásnak saját honfitársai között is akadnak ellenségei.

* 17. Nehemiás működése még egynéhány előkelő zsidó embernek is szemet szúrt, főleg azoknak, akik az ámmonita Tóbiással (v. ö. 2,10. jegyz.) rokoni viszonyban állottak; ezek közé tartozott

* 18. v. – Área fia, (v. ö. Ezdr. I. 2,5.) Sekeniás, akinek leányát Tóbiás vette feleségül. – Esküvel kötelezték h magukat neki, több család – úgylátszik – érdekei védelmére és előmozdítására véd- és dacszövetséget kötött, melyet esküvel erősítettek meg. Tóbiás, mint jó héber neve mutatja, talán zsidó eredetű ember volt és később – nem tudni, mi okból – a zsidók ellenségei közé került, sőt ott vezető szerepet töltött be. – Sekeniás, Área, vagy Árách fia más, mint a 3,2-ben említett névrokona. – Barakiás fiá-ról, Mosollám-ról, L. 3,4. 30.

* 7,1-4. Nehemiás elővigyázatosságból szigorúan őrizteti a városkapukat.

* 1. A kapuőrök, és az énekesek is tulajdonképen leviták voltak, csak más beosztással. (V. ö. Ezdr. I, 2,42. jegyz.) Tisztük általában az volt, hogy őrködtek a templom és felszerelése meg az istentisztelet felett. Kiválóan alkalmasak voltak tehát arra, hogy átvegyék a városkapuk őrzését. Parancsnokuk kettő volt:

* 2. v. – Hánáni, meg Hánániás. – Ez utóbbi (a héber szöveg szerint) a Jeruzsálem! Dórnak (= a Barisnak, v. ö. 2,8. jegyz.) volt a parancsnoka.

* 3. A kapukat óvatosságból csak napkelte után nyitották ki. – Még az ő jelenlétükben, a parancsnokok felügyelete alatt. A héber szöveg némelyek szerint így hangzik: és amíg a hőség tart (vagyis még napnyugta előtt) csukják be ... a kapukat. A héber (és a görög) szöveg tehát ezt a mondatot is még mint Nehemiás parancsát közli. Kapuzárás után a leviták eltávozhattak. Helyettük aztán a város lakói felváltva álltak őrt az egyes kapuknál, ki-ki lehetőleg saját háza közelében.

* 4. Házakat (t. i. újakat) még nem építettek, pedig a hazatérés óta már idestova 90-100 esztendő múlt el. A magánépítkezésre se idejük, se pénzük nem volt a hazatérőknek, azért inkább régi, le nem rombolt házakban húzták meg magukat. Jeruzsálemnek ilyképen igen gyér volt a lakossága még Nehemiás korában is.

* 5-73. A hazatértek jegyzéke.

* 5. Azt a gondolatot adta szívembe az Isten, hogy megszámláljam őket (= a hazatérteket). Hogy t. i. Jeruzsálem lakosságát tervszerűen megszaporítsa, először tudnia kellett Nehemiásnak, mekkora is a hazatért zsidók száma. Mielőtt azonban a népszámlálást megejtette volna, adatok után kutatott, többek közt a templom levéltárában is. Itt akadhatott rá egy lajstromra, mely az első hazatérőket (Kr. e. 536-ban Zorobábel vezetése alatt) sorolja fel. E jegyzék néhány pontban eltér az Ezdr. I. 2-ben közölt lajstromtól. Az eltérés okát illetőleg v. ö. Ezdr. I. 2,1-63. jegyz.

* 6. A tartománynak, Júdeának. – Nábukodonozorról L. Ezdr. I. 1,7. jegyz.

* 7. Zorobábelről L. Ezdr. I. 1,8. jegyz. – Jósue stb. v. ö. Ezdr. I. 2,1-63. jegyz. – Náhámáni Ezdr. I. 2,2-ben hiányzik. – Izrael-ről L. Ezdr. I. 2,2. jegyz.

* 8. Faros fiai, Faros ivadékai, családja.

* 10. Área fiainak száma Ezdr. I. 2,5-ben 775.

* 11. Fáhát-Moáb, v. ö. Ezdr. I. 2,6; számuk ott 2828.

* 13. Zetua fiainak száma Ezdr. I. 2,8-ban 945.

* 15. Bánnuj (Ezdr. I. 2,10-ben Báni); fiainak száma ott 642.

* 16. Bebáj fiainak száma Ezdr. I. 2,11-ben 623.

* 17. Ázgád fiainak száma Ezdr. I. 2,12-ben 1222.

* 18. Adonikám fiainak száma Ezdr. I. 2,13-ban 666.

* 19. Beguáj fiainak száma Ezdr. I. 2,14-ben 2056.

* 20. Ádin fiainak száma Ezdr. I. 2,15-ben 454.

* 22. Hásem (v. Hasúm) fiainak száma Ezdr. 12,19-ben 223.

* 23. Beszáj fiainak száma Ezdr. I. 2,17-ben 323.

* 25-38. Lakói, Vulgáta: fiai.

* 26. Betlehem lakóinak száma Ezdr. I. 2,21-ben 123, Netufáé 56, összesen 179.

* 32. Betel és Hái férfiainak száma Ezdr. I. 2,28-Lan 223.

* 37. Lód, Hadid, Onó lakóinak száma Ezdr. I. 2,33-ban 725.

* 38. Szenáa lakóinak száma Ezdr. I. 2,35-ben 3630. – Ezdr. I. 2,30, Megbis-t is említi; erről a Szentírás itt nem szól.

* 39. A papok-ról L. Ezdr. I. 2,36-39. jegyz.

* 43-46. A leviták-ról, az énekesek-ről, kapuőrök-ről L. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz; Számukban kis eltérés van.

* 47. A nátineusok-ról L. Ezdr. I. 2,43. jegyz.

* 57. Salamon a szolgái-ról L. Ezdr. I. 2,55-57. jegyz.

* A 61-65. verseket illetőleg v. ö. Ezdr. I. 2,60-63. jegyz.

* A 66-69. megegyezik Ezdr. I. 2,65-66-tal; a magyarázatot L. ott. – A megjegyzés (Eddig tart skk.) a 69. v. után csak néhány latin kéziratban van meg. A héber és a görög szövegben, valamint sok latin kéziratban nem található.

* A 70-73-ig terjedő rész is megvolt abban a jegyzékben, melyet Nehemiás talált (v. ö. Ezdr. I. 68-70); nem tartozott ugyan szorosan véve a népszámlálási adatokhoz, mindazonáltal a hazatérő zsidók nagylelkűségét feljegyzésre méltónak találták, és meg is örökítették a jegyzék végén.

* 70. A családfők, az atyafiságok, nemzetségek fejei. (V. ö. Ezdr. I. 2,68. jegyz.), – Az építéshez, a templomépítéshez. (V. ö. Ezdr. I. 2,68.) – Átersála, helytartói cím perzsául; a helytartó jelen esetben Zorobábel (= Sássábászár) (V. ö. Ezdr. T. 2,63.) – A kincshez, a pénzhez meg az értéktárgyakhoz, melyek a templom felépítésére és felszerelésére szolgáltak. – Ezer drachmái, a drachma görög pénznem, mely Nagy Sándor után Keleten is elterjedt. Értéke kb. 1,40-1,50 pengő volt. A héber szöveg azonban e helyütt is, mint Ezdr. I. 2-ben, a nagyobb értékű darkemonról beszél. (V. ö. Ezdr. I. 2,69. jegyz.) Zorobábel tehát 1000 darkemon (dareikosz) értékű aranyat adományozott, azaz kb. 28.000 pengőt.

* 71. A családfőkről L. 70, v. jegyz. – A templomi kincsekhez, v. ö. 70. v. jegyz. – Húszezer drachmának értéke kb. 70.000 pengő (V. ö. 70. v. jegy. és Ezdr. I. 2,69. jegyz.) – Kétezer mina ezüst értéke kb. 360.000 pengő. (V. ö. Ezdr. I. 2,69. jegyz.)

* 72. A hazatérők tehát összesen: 11.000 darkemon, azaz kb. 1,150.000 pengő értékű aranyat és kb. 720.000 pengő értékű ezüstöt adományoztak, egyéb ajándékaikon kívül. Az adomány értéke ehelyütt kisebb, mint Ezdr. I. 2,69-ben. A sugalmazáson és ennek következtében a szent könyv megbízhatóságán ezáltal csorba nem eshetik, mert Ezdr. TI. (Neh.) könyve kifejezetten mondja (v. ö. 7,5.), hogy egy felszínre került régi (nem Ezdr. I. 2-ben idézett) jegyzéket közöl le ; az esetleges hiányokért eme (nem sugalmazott) példány a felelős.

* 73. V ö Ezdr. I. 2,70. jegyz.

* 8,1-8. A törvény felolvasása.

* 1. Hetedik hónap, tisri hava, mely kb. a mi októberünknek felel meg. Az év nincs megadva. A városfal építésével az előbbi hónap (v. ö. 6,15.) végén készültek el. Úgy látszik, még ugyanebben az évben, mindjárt az építési munka befejezése után, rendezte Nehemiás ezeket az ünnepségeket. Minthogy a kijavított városfal most már úgy ahogy védelmet nyújtott a lakosságnak, Nehemiás; (minden bizonnyal Ezdrással egyetértésben) már arra is gondolhatott, hogy keresztülvigye nagy művét, és tiszteletet parancsoljon a törvénynek. Ezért mindenek előtt össze kellett hívnia a népet, apraját-nagyját, férfit, asszonyt egyaránt, hogy megismertesse velük a törvény betűjét és értelmét és megújíttassa az Úrral kötött szövetséget. (V. ö. Ezdr. I. 6,19-20. jegyz.) Az ősi hitet a közelmúltban annyi megpróbáltatás érte, a nép annyi viszontagságokon ment keresztül, hogy valóban nem csoda, ha a régi törvények, melyek az istentiszteletet, a hívek vallási, továbbá köz- és magánéletét szabályozták, többé-kevésbbé feledésbe mentek. – A Vízkapu (v. ö. 3,26. jegyz.) előtti térség, a templomtér délkeleti része. – Mózes törvénykönyvét, a tórát, Mózes 5 könyvét, vagy legalább is ama részeket, melyek a törvényt tartalmazzák.

* 2. Akik érteni tudtak belőle, felnőtt gyermekek, akik már értették a törvény szavát.

* 3. Első alkalommal kisebb-nagyob megszakításokkal egy félnapig tartott a törvényolvasás.

* 5. A nép feszült figyelemmel kísérte Ezdrás minden mozdulatát és hallgatta minden szavát. Amint Ezdrás felnyitotta a könyvet (= kezdte kigöngyölni a tekercset), a nép, melynek jórésze – úgy látszik – a térségen pihent, a törvény iránt való tiszteletből felállott.

* 6. Ezdrás az Isten dicsőítésével kezdte a szertartást; talán valamelyik dicsérő zsoltárt imádkozta el. (V. ö. Krón. I. 29,10. skk.) A zsoltár végeztével a nép rámondta az amen-t. – Meghajoltak, földre borultak, illetőleg homlokukkal a földet érintették, ami a keleti embernél a legnagyobb tisztelet jele.

* 7. Csendre intették a népet, a héber szöveg így hangzik: megmagyarázták a népnek a törvényt; erre nemcsak azért volt szükség, hogy a nép a törvényt a mindennapi életben alkalmazni tudja, hanem azért is, mert a törvény héber nyelvezetét a zsidók jórésze Palesztinában már ebben az időben nem értette. A mindennapi életben ugyanis az arámi nyelv járta.

* 8. Tagoltan, Ezdrás egy-egy szakasz végén szünetet tartott az olvasásban, miközben a leviták a nép nyelvére fordították le a hallott igéket.

* 9-12. Az újhold ünnepe.

* 9. Átersáta (v. Tirsata) a perzsa helytartók hivatalos címe volt (v. ö. Ezdr. I. 2,63; II. 7,65. 69.); a helytartó jelen esetben Nehemiás. – A törvény szava nem tévesztette el hatását; a nép bűnbánó könnyeket hullat, mikor a törvény tükrében meglátja saját eltévelyedéseit, és megremeg a büntetésektől is, melyekkel az Úr a törvény áthágóit megfenyegette. (V. ö. Móz. V. 27,28.) – Nehemiás és Ezdrás azonban a papokkal meg a levitákkal egyetemben megnyugtatják a népet és arra intik, hagyja abba a sírást, meg a gyászt, mert ez a nap (tisri hónap 1. napja) az ünnepi öröm és a vigasság napja. (V. ö. Móz. III. 23,23. skk; IV. 29,1. skk.)

* 10. Délfelé Ezdrás felhagyott az olvasással és azzal küldte szét a népet, hogy menjenek, vegyenek magukhoz zsírosat (= ünnepi eledelt) és üdítő italt, de ne feledkezzenek meg a szegényekről sem. – Az Úrban való örömünk a mi erősségünk, élő hitből fakadó szép gondolat. Ezdrás ezt akarja mondani: az a szent meggyőződés, hogy az Isten szeme ismét rajtunk nyugszik, bátorsággal tölti meg lelkünket és a legszentebb örömmel árasztja el szívünket.

* 13-18. A sátoros ünnep megülése.

* 13. Másnapra, tisri 2. napján szűkebb körben folytatják a törvényolvasást. A mód, ahogyan megkezdték a törvény megismertetését, úgy látszik, nem bizonyult eléggé gyakorlatinak, azért úgy döntöttek, hogy először a papok, a leviták és a családfők részesüljenek kellő oktatásban; ezek azután közöljék a hallottakat közvetlen környezetükkel.

* 14. Az olvasás menetében eljutnak addig a helyig (Móz. III. 23,29-43. vagy 16,13-15), amely a sátoros ünnep megülésének módozatát írja le; közben feltűnik a hallgatóságnak, hogy eddig nem ragaszkodtak szorosan a törvény betűjéhez. A sátoros ünnepet eddig – úgy látszik – csak a köteles áldozatok bemutatásával (v. ö. Móz. IV. 29,12-38.) ülték meg; sátrakat nem állítottak. – A 14. sk. v. nem idézi szószerint sem Móz. III. 23,39-43-at, sem Móz. V. 16,13-15-öt.

* 15. Leveles ágai a legszebb fáról, a héber szöveg így hangzik: olajfa-lombot. A görög Hetvenes fordítás ciprusfát említ; balzsamfáról is lehet szó.

* 16. A nép, mely Jeruzsálemben tartózkodott, kész örömmel tett eleget a felhívásnak. A pusztában való vándorlás emlékére kiki zöld lombsátort állított magának; Jeruzsálem lakói otthon a lapos háztetőn, az idegenek a nyilvános tereken. – Vízkapu, v. ö. 3, 26. jegyz. – Az Efráimkapu-t bizonyára a város északi oldalán (Efráim törzsének lakóhelye felé) kell keresnünk (v. ö. Kir. IV. 14,13. jegyz.): az ostrom – úgy látszik – nem ártott neki, mert kijavításáról a 3. fej. nem szól.

* 17. Az izraeliták tehát ilyen pompával és hűséggel nem tartották meg mindig a törvényt, még a jó királyok (Dávid, Salamon, Ezekiás.Jósiás stb.) alatt sem.

* 18. Ő, t. i. Ezdrás. – A sátoros ünnepet hét napon át ülték, tisri hó 15-21-ig. (V. ö. Móz. III. 23,39; V. 16,13.) A törvény felolvasása csak minden hetedik esztendőre, azaz a szombatév sátorosünnepére volt előírva. (V. ö. Móz. V. 31,10. skk.) Jelen esetben azonban – ha nem is volt szombatév – a szövetség megújítása előtt Ezdrás szükségesnek látta előbb megismertetni azokat a szabályokat és előírásokat, melyek a szövetségkötés alapjául szolgálnak. – A nyolcadik napot (tisri hó 22.) mint évzáró ünnepet ülték a zsidók, olyformán, hogy munkaszünetet tartottak, és egybegyűltek a sátornál, később a templom udvarán és ott bemutatták a köteles áldozatokat. (V. ö. Móz. III. 23,36; IV. 29,35. sk.)

* 9,1-3. Általános összefoglalás a nyilvános bűnvallomás szertartásáról. A sátoros ünnepet ez évben még egy sajátos ünnepség követte: az Úrral kötött szövetség megújítása. (V. ö. Ezdr. I. 6,19-22. jegyz.) A szövetségkötést nyilvános bűnvallás előzte meg.

* 1. A hónap, tisri hava; megfelel kb. a mi októberünknek. – Huszonnegyedik napján, tisri 22. ünnepélyes összejövetel a templomnál, 23. munkanap, 24. ez évben a nyilvános bűnbánat napja, melyen böjtöltek, ősi szokás szerint zsákszerű vezeklő ruhát öltöttek és port hintettek fejükre. (V. ö. Józs. 4,6; Kir. I. 4,12; II. 1,2; Jer. 6,26; Ez. 27,30; Jób. 2,12.) A por az élet kezdetére és befejezésére emlékezhet. (V. ö. Móz. I. 3,19.)

* 2. Elkülönültek, ünnepélyesen ellene mondottak a bálványimádásnak meg a pogány emberrel való érintkezésnek.

* 3. A gyülekezés minden bizonnyal a templom udvarán történt. – Négyszer ... olvastak fel, a héber szöveg így hangzik: egy negyed napig, azaz három órán át; ugyancsak egy negyed napig tettek bűnvallomást.

* 4-5. Közvetlen előkészület a bűnvallomásra.

* 4. A szertartás azzal kezdődik, hogy nyolc levita az énekesek és zenészek emelvényére lép és ott könyörgő imát mond, melynek tartalmát azonban a szent szöveg nem közli. Az ima végeztével megint nyolc levita lép az emelvényre (közöltük öt az előbbi csoportból) és az Isten dicsőítésére hívja fel a népet. Majd elimádkoznak a néppel felváltva egy dicsőítő zsoltárt. Ennek befejezése után kezdődik a bűnvallomás, melyet a görög Hetvenes fordítás joggal így vezet be: És Ezdrás így szólt. Ezt az ünnepélyes olvasást tehát maga Ezdrás végezte.

* 6-38. A bűnvallomás imája, melyet a tőrvénykönyv idevágó szakasza végén mondottak el (v. ö. 3. v.), e törvényrészletnek tulajdonképen csak rövid, költői formában való feldolgozása. Benne Ezdrás magasztalja az Úr nagy jóságát, mely megnyilatkozott: 1. a világ teremtésében és a Sinai-törvényhozásig véghezvitt tetteiben (6-12.); 2. a törvényhozásban (13-14.); 3. a pusztai vándorlás alatt (15-21.); 4. az ígéret földének birtokbavétele és birtoklása alatt (22-30.); 5. még a fenyegetésekben és azok beteljesítésében is (31-38.).

* 6. A legmagasabb mennyet, a régiek a látható égbolt felett több, egymásfölé helyezett nagyméretű réteget, koncentrikus gyűrűt (= mennyet) képzeltek el, melyek közül a legkülsőbb gyűrű a mennyek mennye, a legmagasabb menny. A szent szerző tehát azt akarja mondani, hogy Jáhve, mint egyedül igaz Isten az egész világnak, e világ legtávolabbi részének, az égnek is alkotója és teremtője. (V. ö. Móz. I. 1,1.) – Minden seregével; a mennyei sereg bibliai nyelven jelentheti: 1. az égboltozaton látható csillagokat (V. ö. Iz. 34,4; 45,12; Kir. IV. 21,3. Krón. II. 33,3.); 2. az angyalokat, az ég szellemi lakóit. (V. ö. Kir. III. 22,19.) E helyütt ez utóbbiakról van szó; az angyalok azok, kik leborulva imádják az Istent.

* 7. Te, az Úr, a héber szöveg így hangzik: Te Jáhve vagy az Isten. – Miután a szent szerző dicsőítette a világ teremtését, mint a fölséges Isten nagy jótéteményét, legott Ábrahámnak, a zsidóság ősatyjának kiválasztását emeli ki; ezt kettős okból teszi: 1. mert Ábrahámmal, Izrael népének ősatyjával kötötte meg az Úr az első szövetséget. (V. ö. Móz. I. 17,2. skk.); jelenleg pedig ezt a szövetséget akarják megújítani, mint ahogyan azt Sinai-hegyénél Mózes által újította meg. (V. ö. Móz. II. 24.); 2. ugyancsak Ábrahám volt az, akit törzsével együtt az Úr csodálatos módon kivezetett Délbabilóniából, a kaldeusok földéről (v. ö. Móz. I. 11,31.) és elvitt Kánaánba, melyet a pátriárkáknak és utódaiknak megígért. (V. ö. Móz. I. 12,17; 13,14. sk., 17,8.) Az Isten eme gondviselő intézkedése pedig még kétszer ismétlődött meg: 1. akkor, mikor Izrael népét kimentette az egyiptomi szolgaságból (v. ö. Móz. II. 12. sk. fej.); 2. pedig, mikor kiszabadította őket a babiloni fogságból, Kr. e. 536-ban. (V. ö. Ezdr. I. 1,1. skk.). Ez utóbbi szabadulásnak köszönhetik a zsidók, hogy – ha mindjárt mint szolgák is – azon a földön élhetnek, melyet az Úr atyáiknak adott szent örökségül. (V. ö. 36. v.) – A kaldeusok fűzéből, a héber szöveg így hangzik: a kaldeus Úrból (v. ö. Móz. I. 11,28. skk.) Sz. Jeromos maga mondja, hogy e helyütt a korabeli zsidó rabbik értelmezési módszerét követte és az Úr szót a héberben rokonhangzású tűz-szóval fordította le. – Ábrahám nevet adta neki, v. ö. Móz. I. 17,5; Jéz. Sir. 44,19.

* 8. Ábrahám hűséges volt az Úr ( = Jáhve) iránt (v. ö. Móz. 1.15, 6.), azaz mindenben ellentmondás nélkül követte az Úr szavát. (V. ö. Móz. I. 12,4; 17,23; 22,1. skk.) – A kánáneus stb. népeket illetőleg v. ö. Ezdr. I. 9,1. jegyz.; Móz. II. 13,5; V. 7,1. – Meg is tartottad szavadat, az Úr mindenkor és minden körülmények között megtartotta szavát, mert ő igaz, nála a gondolat és a tett egy és ugyanaz. (V. ö. Iz. 4,19. skk.)

* 9. Atyáink sanyargatását, v ö. Móz. II. 3,7. – Jaj kiáltásukat a Vörös-tenger mellett, v. ö. Móz. II. 14,10-15,21.

* 10. A jeleket és csodákat illetőleg v. ö. Móz. II. 7. skk. fej.; V. 6,22; Iz. 8,63. – Szereztél is magadnak nevet, naggyá és félelmetessé tetted nevedet, hatalmadat (v. ö. Móz. II. 9,16; 18,11.),

* 11. Mint valami követ stb. v. ö. Móz. II. 15,5.

* 12. A felhő- és tűzoszlop-ról L. Móz. II. 13,21; IV. 14,14; Zsolt. 77,14.

* 14. Az összes törvények közül a szombat megszentelése emelkedik ki, mint az Ószövetség vallásos intézményeinek központja.

* 15. További csodatettek, mint az Úr jóságának megnyilatkozásai a pusztában. – Ételt adtál nekik az égből, mannát (v. ö. Móz. II. 16,4; Zsolt. 104,40.) – Vizet fakasztottál, v. ö. Móz. II. 17,6; IV. 20,8. – Esküre emelted kezedet, a szent szerző e helyütt – mint oly sok helyen a Szentírásban – emberies módon szól az Istenről. Az esküvésnek egyik módja a keleti embernél az volt, hogy felemelte kezét. (V. ö. Móz. II. 6,8; IV. 24,30.) – A szent szerző hangsúlyozni kívánja, hogy nem Izrael kiválósága és bátorsága szerezte meg számára az ígéret földét, hanem az Úr (= Jáhve) hatalma és kimondhatatlan jósága.

* 16. Őszinte bevallása az atyák (= ősök) nagy hálátlanságának. – Megkeményítették nyakukat, erősen nyakaskodtak, vonakodtak meghajolni az Úr törvénye előtt. A képet a szent szerző rakoncátlan állatról veszi, mely nem akarja nyakába venni a kényelmetlen igát.

* 17. Fejükbe vették, hogy ... visszatérnek szolgaságukba. A keserű váddal, melyet a szent szerző e helyütt Izrael népe ellen emel, hogy t. i. inkább a szolgaságba kívánt visszatérni, mint a jóságos Isten előtt meghajolni, különösképen kiemeli az Úr megbocsájtó nagy irgalmasságát a hálátlan néppel szemben.

* 18. V. ö. Móz. II. 32,4. 8; Zsolt. 15,19.

* 19. V. ö. Móz. IV. 9,16.

* 20. E szavak: megadtad jó lelkedet Móz. IV. 11,17. 25-re emlékeztetnek, ahol 70 tekintélyes férfiről van szó, kiket Mózes kiválasztott a nép közül, hogy a kormányzásban segítségére legyenek és ezért az Istentől felvilágosító kegyelmet kaptak, hogy hivatalukat lelkiismeretesen tölthessék be. A héber szöveget így is lehetne fordítanunk: kedvező szelet adtál nekik, mely t. i. a fürjcsapatokat hajtotta feléjük a pusztában. (V. ö. Móz. IV. 11,31.)

* 21. Ruházatuk el nem kopott stb., v. ö. Móz. V. 8,4.

* 22. Az ország szétosztását illetőleg, v. ö. Józs. 19,51. skk. – Szehon, Óg, v. ö. Móz. IV. 21,21-35; V. 2,4.

* 23. Megsokasítottad ivadékaikat, v. ö. a népszámlálást Móz. IV. 26; V. 1,10-ben. – Elvezetted őket arra a földre, v. ö. Móz. I. 22, 17; II. 15,17; az ígéretet 1. Móz. I. 15,18.

* 26. Az Isten eme jóságát nem értékelték Izrael fiai; mindjárt Kánaánba való bevonulásuk után csak újabbakkal tetézték régi gonosztetteiket. – Hátuk mögé hajították, figyelembe sem vették. – Prófétáidat ... megölték, v. ö. Kir. III. 18,4. 13; 19,10; Krón. II. 24,20. skk.

* 27-28. a bírák történetére céloz. (V. ö. főleg Bír. 2,12. skk; 3,9. 15. skk.)

* 29-30. Az Úr nem rögtön a bűn elkövetése után sújtotta Izrael népét; tűrt és várakozott jó ideig, követei által állandóan intette, feddette a tévelygő népet; csak, amikor már semmi sem használt, zúdította a legszörnyűbb büntetést a hűtlen izraelitákra: idegen királyok [= Asszíria (721) és Babilónia (586)] kezére adta őket. De — 31. v. – ezt sem azért tette, hogy végképen elpusztítsa népét, hiszen ő nemcsak igazságos, könyörületes és irgalmas Isten, hanem — 32. v. – végtelenül hű is és így szavát meg nem szegheti. Nagy ígéreteket tett ugyanis népének már a pátriárkák korában (v. ö. Móz. I. 17,6. skk.; 22,16. skk.), Mózes idejében meg szövetséget kötött vele (v. ö. Móz. II. 24,1. skk.; a szövetséget feltételezi Móz. V. 18,19.); az ígéreteket az Istennek teljesítenie kell és a szövetség mellett ki kell tartania; hitszegő csak az ember lehet, ki aztán bűnhődik is, de mindig csak a saját bűneiért (v. ö. Ez. 18,20.); az Isten, ha büntet, — 33. v. – nem szegi meg szavát, csak igazságot tesz és irgalmasságot gyakorol, mert ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. (Ez. 18,21.) Ezt a gondolatot a babiloni fogság óta a próféták (v. ö. Jer. 31,29. sk.; Ez. 18,2. 25.29; Báruk 1,15. skk.; Dán. 9,4. skk.) nem győzik eléggé nyomatékosan hirdetni és hangsúlyozni. A szent város elfoglalása és feldúlása idejében ugyanis könnyen akadhatott ember, ki arra gondolt, hogy Izrael Istene vagy gyenge és nem tudja, avagy szószegő és nem akarja megvédelmezni népét. Az Isten sem nem gyenge, sem nem szószegő, hanem őre az igazságnak és büntető bírája a gonoszságnak, és mint a világtörténelem láthatatlan irányítója a legszigorúbb büntetést is csak ostornak használja, hogy megfenyítse vele és jó útra terelje tévelygő népét.

* 30. Országok népei, idegen hatalmak; a bírák korában: a filiszteusok, Bir. 14. skk.; Kir. I. 4,1. skk.; ámmoniták, v. ö. Bir. 11,4. skk.; mádiániták, v. ö. Bir. 6,1. skk. stb., később: Asszíria, Babilónia.

* 32. Királyok, a héber szöveg alapján. Az imádság itt főleg azokra a szenvedésekre utal, melyeket Izrael népe az asszírok idejétől kezdve volt kénytelen elviselni; ezek voltak ugyanis az elsők, kik a népből kisebb-nagyobb rajokat hurcoltak el fogságba: Asszíriába és Médiába, főleg III. Tiglátpileszár (734), II. Szárgon (721), Szennácheríb és Ászárháddon alatt. A nép e szenvedéseivel tehát mintegy eleget tett a múlt bűneiért.

* 35-37. A szomorú jelen bűnhődés a múlt bűneiért.

* 35. A jólét közepette megfeledkeztek az izraeliták az igaz Isten iránti köteles hűségről. – A kiterjedt termékeny földön a szent szerző Izrael régi független országát érti, mely jóval nagyobb és síkságain meg hegylejtőin jóval termékenyebb is volt, mint az a terület (= Júda hegyei), melyen a fogságból való visszatérés után laktak.

* 36. Szolgaságban, idegen (perzsa) uralom alatt van a föld is, meg lakói is.

* 37. Királyok, a perzsa királyok. – Rendelkeznek testünkkel és jószágunkkal, a perzsa királyok általában nem nyúltak be erőszakosan alattvalóik belügyeibe sem politikai, sem vallási tekintetben. Az egyes tartományok élére állított megbízottjuk (szatrapájuk) működése nagyjában csak abban merült ki, hogy pontosan szedte és szállította a kincstárba az adót. Ha azután az alattvaló fizetni nem tudott, elhajtották jószágát, őt magát pedig szolgaságba vetették. Ezdras meg Nehemiás idejében (Kr. e. az V. sz. második felében) – úgy látszik – sokan nyögték a hazatértek közül e súlyos adóterheket és következményeiket.

* 38. Megkötjük a szövetséget, a sok nyomorúságban, mely a népre szakadt, a zsidók vezetői az Isten büntető kezét látják. A nép ugyanis megszegte a szövetséget, melyet az Úr Ábrahámmal meg Mózessel kötött (v. 7. v.); ezt a szövetséget kell tehát mindenek előtt megújítani és lelkiismeretesen megtartani. – Hogy a szövetségnek nagyobb súlyt, tekintélyt és állandóságot biztosítsanak, írásba foglalják és a kiállított okmányt a vezetők saját aláírásukkal erősítik meg. — A 38. verset a héber szöveg a 10. fejezethez kapcsolja.

* 10,1-28. Az aláírók jegyzéke.

* 1. Az aláírók között első helyen Nehemiás neve áll; ő jelenleg az Átersáta (= helytartó). (V. ö. Ezdr. I. 2,63. jegyz.) – Szedekiás magasabbrangú hivatalnok lehetett. Feltűnik, hogy Eliásib, a főpap, nincs az aláírók között.

* 2-8. Következik 21 papnak, illetőleg papi családnak a neve. E családok fejei paptársaik nevében is aláírták az okmányt. (V. ö. 28. v.) Ezdrás nevét sem találjuk az aláírók sorában, ő volt a szövetség közvetítője, mint hajdanában Mózes. (V. ö. Móz. II. 24,1. skk.).

* A 9-13. v. a levita családoknak, számszerűit 17-nek, a nevét sorolja fel.

* 10. Testvéreik, társaik.

* 14-27. A nép nevében a 44 előkelő család feje írja alá az okmányt.

* 28. A nép nagy tömege és az egyes papi és levita családok tagjai szintén az Isten törvényéhez szegődtek, vagyis vezetőik aláírását magukra nézve is kötelezőnek ismerték el. – A leviták-ról, kapuőrök-ről L. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz. – A nátineusok-ról 1. Ezdr. I. 2,43. jegyz. – Mindazok, t. i. zsidók, akik az országok népeitől (=a különböző országokból ideszakadt pogány népektől) elkülönültek, azaz szakítottak az idegenekkel való szorosabb érintkezéssel, a pogány szokásokkal és az Úr (= Jáhve) egyházához, közösségéhez kívántak tartozni.

* 29-39. A szent fogadás tárgya.

* 29. Az ő nagyjaik a zsidók vezető emberei, akik a többiek nevében is aláírták a szerződés okmányát.

* 30-39. a hazatérő zsidók néhány, ebben az időben különösen fontos kötelezettségét sorolja fel.

* 30. A szerződő zsidók először is arra tesznek fogadást, hogy a vegyesházasságot a jövőben kerülni fogják. – A föld népe, az ország pogány és félpogány lakossága.

* 31. Szigorúan megülik a szombatot és az ünnepnapokat, üzletet sem kötnek ily napokon, még idegen, pl. föníciai kereskedőkkel sem, abban a biztos reményben, hogy ezek így távol maradnak majd a szent napokon. – Szükséges holmit, a héber szöveg szerint: gabonát. – A hetedik évet szabadon hagyjuk, azaz ebben az esztendőben sem nem szántunk, sem nem vetünk, s ami pedig magától terem, az a szegényeké lesz. Ugyanilyen szociális célt szolgál a másik kötelezettség is, melyet szintén előír a törvény (Móz. V. 15,2.), hogy t. i. a hetedik esztendőben az adósságot nem hajtják be.

* 32. Mózes a szentély céljaira minden izraelita férfiútól évente 1/2 siklust, kb. 1,75 pengőt követelt. (V. ö. Móz. II. 30,11. skk.) Krisztus Urunk idejében a templomadó ugyanebben az összegben volt megállapítva. (V. ö. Mt. 17,24.) Nehemiás ezt az összeget a nép nagy szegénységére való tekintettel 1/3 siklusra szállította le (kb. 1,15 pengő).

* 33. A templomadóból befolyt összeget a nyilvános és közös istentisztelet céljaira fordították. – A kihelyezett kenyerek-ről L. Móz. III. 24,5. skk.; Krón. I. 9,32. – A szüntelen való eledeláldozat-ról L. Móz. IV. 28,5. – A meg nem szűnő egészen elégő áldozatról L. Móz. II. 29,38. skk.; IV. 28,3. skk. – A szombat áldozatai, v. ö. Móz. IV. 28,9.sk. – A hónapok első napján, v. ö. Móz. IV. 28,11. skk. – Ünnepi áldozat, v. ö. Móz. IV. 28,29. – A bűnért való áldozat-ról L. Móz. III. 4,13. skk. 16,21. – Alig hihető, hogy a királyi kincstár az istentisztelet költségeihez való hozzájárulását (v. ö. Ezd. I. 6,8. skk.) már beszüntette volna; mindazonáltal tartani lehetett tőle, hogy a jövőben be fogja szüntetni, azért kellett meghozni e rendelkezést.

* 34. Az áldozati fára vonatkozólag a törvény nem intézkedett. Az égő áldozatok bemutatásához szükséges fáról azelőtt a papok és a leviták – úgy látszik – maguk gondoskodtak. Ez – tekintettel arra, hogy Jeruzsálem környéke a régi időben bővelkedett erdőségekben – nem ütközött nagy nehézségekbe. Nehemiás idejében azonban a sok háborúskodás és az idegenek rablógazdálkodása folytán a fa már kipusztult, a szükséges famennyiség megszerzése tehát fáradságos és költséges volt, ezért kellett ezt a terhet a hívek közösségére áthárítani. Minden évben más és más családoknak kellett a feladatot vállalniok; hogy évről-évre kire kerül a sor, azt sors útján döntötték el.

* 35. Földünk zsengéit, az első termést (V. ö. Móz. II. 23,19; 34,26; V. 26,2. skk.), mint a termés legjavát be kellett szállítani; ugyanez áll a gyümölcs zsengéjére is. (V. ö. Móz. IV. 18,13; V. 8,8.)

* 36. Az elsőszülött fiúk ősi szokás szerint a szentély szolgálatára voltak szentelve; mivel Mózes törvénye értelmében e szolgálatot Lévi törzse teljesítette, az elsőszülött fiúkat öt siklusért meg kellett váltam. (V. ö. Móz. III. 27,6; IV. 18,15.) – A tiszta állatok első fajzatait fel kellett áldozni, a tisztátalanokét pedig meg kellett váltani. (V. ö. Móz. IV. 18,15.) – Hogy bemutassák őket, a héber szöveg így hangzik: oda kell vinni az Isten házába vagy fel kell ajánlani Isten házának.

* A 37. v. nem új adományokról szól; csak azt akarja hangsúlyozni, hogy a hívek nem akármilyen terményt ajánlanak fel istentiszteleti célra, hanem terményeik legjavát hozzák el. – Istenünk kamrájába, a templom melléképületeiben egyes kamrák a természetbeni adományok (gabona, gyümölcs, bor, olaj stb.) elhelyezésére szolgáltak. Az említett és a törvényben megállapított adományokon felül, a tizednek pontos beszolgáltatását is megígérik a zsidók.

* 38. Az Áron családjából származó papság szintén megkapja a maga részét a tizedből. — Tizedük tized-részét a levitáknak a papság javára nem bárhová, hanem a templomkamrákba, tehát szent helyre kell beszállítaniok. A tized ugyanis

* 39. – szent dolog, melynek ott van a helye, ahol a papok, leviták és templomszolgák laknak (V. ö. 13,5.) és a szent edényeket őrzik.

* 11,1-3. Intézkedések, melyek Jeruzsálem lakosságának szaporítását célozzák.

* 1. Folytatódik mintegy 7,4. sk., ahol azt olvassuk, hogy Nehemiás Jeruzsálem lakóinak számát növelni akarta. E helyütt most a terv kivitelének módozatairól értesülünk. A fogságból való visszatérés alkalmával az előkelő családok Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része elhagyott birtokára iparkodott visszakerülni (v. ö. 7,73; 11,3.), így a főváros lakossága igen gyér maradt. – Sorsot vetett, sors útján döntötték el, hogy a vidéken lakó nép közül kinek kell behurcolkodnia Jeruzsálembe. Az elv az volt, hogy a visszatérteknek legalább a tizedrésze hagyja ott lakóhelyét és költözzék a fővárosba szent tizedként, melyet a nép a szent városnak felajánl. – Jeruzsálemben, a szent városban, Jeruzsálem szent város (v. ö. Iz. 48,2.; Jóél 4,17.), mert ott állt a templom, az Isten földi lakóhelye. A várost az arabok mind a mai napig: Elkudsz-nak (= a Szent-nek) nevezik.

* 2. Be sem várva a sors döntését, voltak, akik önként ajánlkoztak, hogy Jeruzsálembe költözködnek. Ezeket a nép áldotta (= áldást mondott reájuk), mert elhagyni az ősi birtokot, nem csekély áldozatszámba ment.

* 3. Bevezető a jegyzékhez, mely Júda, perzsa tartománynak lakosságát sorolja fel Nehemiás idejében, tehát Kr. e. az V. században. – A tartomány fejedelmei, Júda, perzsa tartomány kiválóbb zsidó családjainak fejei. A jegyzék persze csupán csak az előkelőbb nemzetségeket nevezi meg. – Izrael, a köznép. – A nátineusok-ról L. Ezdr. I. 2,43. jegyz. – Salamon szolgáinak fiai-ról L. Ezdr. I. 2,55-57. jegyz.

* 4-24. Jeruzsálem lakói. – A fogságból hazatért zsidók javarészt Júda és Benjámin törzséből kerültek ki; mindkét törzsből telepedtek le Jeruzsálemben.

* 12-14. Testvérei, paptársai.

* 14. Tekintélyes férfiú, a héber szöveg szerint: Hággedolim fia.

* 15-18. A levita családok.

* 17. Mátánia, Ászáf hírneves családjából, a nyilvános ájtatosságok alkalmával a templomi ének és zene vezetője volt. – Testvérei között a második, a szent ének és zene vezetésében Mátánia helyettese.

* 18. A szent városban, v. ö. 1. v. jegyz.

* 19. Kapuőrök, a leviták egyik csoportja. (V. ö. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz.)

* 21. A nátineusok-ról L. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz. – A nátineusok az Ofelen laktak, v. ö. 3,26.

* 22. Ászáf híres karmester volt Dávid idejében (V. ö. Krón. II. 35,15.).

* 23. A templomi éneket és zenét királyi rendelet szabályozta.

* 24. A perzsa uralom idejében Júda a hatalmas birodalom egyik tartománya volt, melynek élén perzsa helytartó állott; melléje állandó tanácsadóként egy zsidó származású férfiú volt beosztva. E tanácsadói tisztet tölthette be Fátáhia is, persze nem Nehemiás, hanem ennek elődei és utódai szolgálatában.

* 25-36. felsorolja az egyes jelentősebb helységeket, melyekben a júdabeli és benjáminita zsidók Jeruzsálemen kívül letelepedtek.

 25-30. A júdabeli zsidók lakóhelyei.

* 25. Házakat, a héber szöveg így hangzik: udvarokat, helységeket. – A felsorolt városok és falvak kivétel nélkül csekély távolságnyira voltak Jeruzsálemtől és pedig déli meg nyugati irányban. – Kárjátárbe, Hebron, Jeruzsálemtől délre. (V. ö. Móz. 1.13,18; 23,2.) – Leányvárosaikban, a leányvárosok kisebb helységek a város körül. – Dibon, Kábszeel (= Jekábszeel), v. ö. Józs. 15,21.

* 26. Moláda, v. ö. Józs. 15,26. – Betfalét, v. ö. Józs. 15,27.

* 27. Hászersuál, v. ö. Józs. 15,28. – Bersábe, ősrégi város, mely már a pátriárkák idejében nagy szerepet játszott. (V. ö. Móz. I. 21,14; 22,19. stb.; Józs. 15,28.)

* 28. Szikeleg (héber: Sziklág), v. ö. Józs. 15,31.

* 29. Rimmon (= En-Rimmon), v. ö. Józs. 15,32; 19,7. — Száraa, v. ö. Józs. 15,35. – Jerimut, v. ö. Józs. 15,35.

* 30. Zánoa, v. ö. Józs. 15,34 – Odollám, v. ö. Józs. 15,35. – Lákis, v. ö. Józs. 15,39. – Ázeka, v. ö. Józs. 15,35. – Az Ennom völgye (v. ö. Józs. 15,8.) teljes héber nevén: Gebene-Hinnom (= Hinnom fiainak völgye) (V. ö. Kir. IV. 16,3. jegyz.; 23,10; Krón. II. 28,3.)

* 31-35. A Benjámin törzse területéről származó zsidók most is, mint a fogság előtt, főleg Jeruzsálemtől északra és északnyugatra laktak.

* 31. Geba, v. ö. Józs. 18,24. – Mekmás (Mikmás), v. ö. Kir. I. 13,2. jegyz. – Hái, v. ö. 7,32. – Betel, v. ö. Móz. I. 28,19. jegyz.

* 32. Ánálót, v. ö. Józs. 21,18. – Nób, v. ö. Kir. I. 21,2. skk.

* 33. Ráma, v. ö. Józs. 18,25. – Getáim, v. ö. Kir. II. 4,3.

* 34. Hadid, v. ö. Ezdr. I. 2,33; II. 7,37.

* 34-35. Lód és Onó, v. ö. Ezdr. I. 2,33; II. 7,37. – A Kézművesek völgyét Lód (a későbbi Lidda) mellett Jeruzsálemtől nyugatra kell keresnünk. Nevét lakóitól kapta, kik nagyobbrészt kézművesek (iparosok) voltak.

* 36. A héber szöveg így hangzik: Benjáminban pedig júdabeli levitacsoportok is laktak; vagyis a fogság után nemcsak azok a levita családok telepedtek le Benjámin törzse helyén, amelyek a fogság előtt is ott laktak, hanem olyanok is, amelyek azelőtt Júdához tartoztak.

* 12,1-11. A papi és levita osztályok Zorobábel és Jósue idejében. Mikor a szent szerző munkája megírásához a szükséges okmányok után kutatott, a Kr. e. 536-ban (v. ö. Ezdr. I. 1,1. skk.) hazatért papokról és levitákról, valamint azok későbbi beosztásáról több jegyzéket talált. Mindegyiküket érdemesnek találta a megörökítésre, így került be Nehemiás könyvébe jelen jegyzék is.

1-7. A papi osztályok. A felsorolt nevek nagyobbrészt 10,3-9-ből ismeretesek.

* 1. Zorobábelról L. Ezdr. I. 1,8. jegyz. – Jósuéról L. Ezdr. I. 2,1-63. jegyz. – Az itt említett Ezdrás tehát nem azonos Nehemiás nagyérdemű kortársával, aki a Kr. e. V. sz. közepe táján működött Júdában.

* 7. Papok fejedelmei, papi nemzetségek, családok fejei. – Testvéreik, paptársaik.

* 8-9. A levita családok, v. ö. Ezdr. I. 2,40. skk.

* 8. Mátániás (v. Mátánia)-ról L. 11,17.

* 9. E kifejezést: a maga hivatalát látta el, mely a héber szöveg szerint így hangzik: szemben velük végezte a szolgálatot, vagy úgy kell értenünk, hogy Bekbekia és levitatársai nem a szent énekekkel voltak elfoglalva, hanem egyéb szolgálatot teljesítettek (pl. az áldozatok bemutatásánál segédkeztek); vagy úgy, hogy az ellenkarban vezették az éneket.

* 10-11. felsorolja a Szádok családjából származó hat főpapot, akik közvetlen a fogság (Kr. e. 536) után töltötték be egymás után a főpapi tisztet. Hogy az egyes főpapok mennyi ideig voltak hivatalban, azt pontosan megállapítani nem tudjuk. – Jósue főpap, mint Zorobábel kortársa működött Kr. e. 536 után (v. ö. Ezdr. I. 2,1-63. jegyz.); Jójáda, Jósue dédunokája, Nehemiás idejében, tehát kb. 100 évvel később, a Kr. e. V. sz. második felében töltötte be a főpapi hivatalt. (V. ö. 13,28.) – A Jonatán név valamelyik másoló tévedése folytán lett Jóhánán-ból. (V. ö. 22. v.) Az 1906-ban Elefantine szigetén (a Nílus folyó első vízesésénél) talált levelek tanúskodása szerint Jóhánán kb. 407-ben Kr. e. már főpap volt. Követte őt fia és utóda, Jeddoa a IV. sz. első felében.

* 12-16. A papi és a levita családok Joakim, a fogság utáni második főpap idejében. Egy emberöltő multán a régi családfők már kihaltak. Az itteni jegyzék már az új családfőkről számol be. A felsorolt családnevek nagyjában megegyeznek az 1-6-ban feljegyzett családfők neveivel. Ami kevés eltérés mutatkozik a két jegyzék között, az a közben beállott változásnak és a másolók hibájának tudható be.

* 22-26. A levita családok fejei.

* 22. A papi és a levita családokról pontos jegyzéket vezettek. A szent szerző a levitákat illetőleg tud ilyenről Eliásib főpapnak, Joakim (v. ö. 11. v.), fiának, idejétől kezdve egészen Jóhánán főpap (v. ö. 10-11. jegyz.) koráig; a papokat illetőleg pedig a perzsa Dárius (III. Dárius Kodomannus) uralkodásáig. (Kr. e. 336-332.)

* 23. A szent szerző e helyütt pontosan megjelöli a forrást, melyből adatait merítette. Az említett Krónikáskönyv, mely nem azonos a hasonlónevű szent könyvvel, a papok és a leviták jegyzékét és szolgálati beosztását tartalmazta az egyes főpapok alatt. – Jonátánról L. 10-11. v. jegyz.

* 24. Testvéreik, levitatársaik. – Beosztásuk szerint, a héber szöveg így hangzik: egyik csoport a másik után; tehát felváltva teljesítettek szolgálatot.

* 27-42. A városfal felavatása.

 27-30. Előkészületek a szent szertartáshoz. A város falának elkészülte (v. ö. 6,15.) után Nehemiás első és főtörekvése az volt, hogy gyarapítsa a lakosság számát, csak azután látott hozzá a fal ünnepélyes felavatásához. Hogy mikor, azt pontosan megállapítani nem tudjuk; lehet, hogy még Kr. e. 444. év őszén.

* 27. Elsősorban is kellőszámú levitáról kellett gondoskodni, hogy az ének és zene biztosítva legyen. Sok levita Jeruzsálemen kívül telepedett le. (V. ö. 11,36.) – Vígan üljék, az izraelita ünnepek javarészt örömünnepek voltak.

* 28. Az énekesek fiai, azoknak a levita családoknak a tagjai, kik a szent éneket és zenét szolgáltatták. – A netufaiak Netofa v. Netufa (v. ö. Krón. I. 9,16.) városka lakói Jeruzsálemtől délnyugatra.

* 29. Gálgál (= Gilgál) és Geba városkák voltak. Jeruzsálemtől északra. – Ázmável is Jeruzsálem közelében lehetett.

* 30. A papok és a leviták először önmagukat, azután pedig a többi izraelitát, a kapukat és a falakat vetették alá a tisztulás szertartásának.

* 31-44. Az ünnepi menet. A körmenetet a város nyugati oldaláról akarta Nehemiás. elindítani, azért ide irányította az előkelőséget és az énekeseket. Ez utóbbiakat két karra osztotta fel. Az egyik – 32. skk. v. – délfelé haladt, a Szemétkapu (v. ö. 2,13. jegyz.) felé, körüljárta a város délnyugati csücskét, majd kelet, innen észak felé fordult és a templomnál találkozott a másik karral, mely a Völgykaputól (v. ö. 2,13. jegyz.) kiindulva (37. v. skk.) a város északi felét kerülte meg és így közeledett a templom felé. A karokat mindkét részen az előkelőség követte, melynek élén az egyik oldalon Ezdrás (v. ö. 35. v.), a másikon pedig Nehemiás (v. ö. 37. v.) haladt.

* 31. Júda fejedelmei, a júdabeli nemzetségek, családok fejei. – A fal mellett, a héber szöveget némelyek így is fordítják: a falon, a fal tetején, melynek ez esetben jó szélesnek kellett lennie. Valószínűbb azonban, hogy a menet a fal mentén haladt. – A szemétkapu-ról L. 2,13. jegyz.

* 34. A papok fiai, a papi családok férfitagjai. Ünnepélyes alkalmakkor a trombitát fújni a papok dolga volt. (V. ö. Móz. IV. 10,2. 8; Krón. I. 13,8.)

* 35. Testvérei, levita társai. – A hangszereket még Dávid adta a leviták kezébe. Az egyes énekszámokat – úgylátszik – zeneszámok váltották fel. – A Forráskapuról L. 2,14; 3,15. jegyz.

* 36. A Dávidváros (L. Kir. II. 5,7.) magaslaton feküdt, ahová lépcsőn kellett feljutni; itt –  úgylátszik – bizonyos terepnehézségek miatt a kar egyelőre elhagyta a falat és a Dávidvároson keresztül vonult kelet felé, míg elérkezett a Vízkapuig. – A Vízkapuról L. 3,26. jegyz.

* 37. A Kemencetoronyról L. 3,12. – A Szélesfal-ról L. 3,8. jegyz.

* 38. Az Efráimkapu-t a város északi oldalán kell keresnünk. – Az Öregkapu-ról L. 3,6. jegyz. – A Halkapuról L. 3,3. jegyz. – Hánáneel-tornyá-ról L. 3,1. jegyz. – Az Emát tornya, ugyanaz, mint a Százkönyöktorony, v. ö. 3,1. jegyz. – A Nyájkapuról L. 3,1. jegyz. – A Börtönkapu Őrkapu-nak is fordítható; valószínűleg a város északkeleti falában nyílott. – A városfal kijavításának leírásában, a 3. fej.-ben, sem ez, sem az Efráim-kapu nem szerepel.

* 42. A nagy áldozatok, melyeket az örömünnep alkalmával bemutattak, bizonyára egészen elégő (v.ö. Móz. III. 1,1. skk.) és békeáldozatok (v. ö. Móz. III. 3,1. skk.) voltak. Ez utóbbiakkal kapcsolatban áldozati lakomát is rendeztek, melyen a nők és gyermekek is résztvehettek.

* 43-46. Gondoskodás a templom személyzetéről.

* 43. Nehemiás figyelme arra is kiterjedt, hogy a templom személyzete rendszeresen megkapja illetményeit. A szövetség megújításakor a nép szent fogadást tett, hogy a papokról, levitákról stb. adományok és tized útján fog gondoskodni. (V. ö. 10,37. skk.) E helyütt az illetmény beszedésének módját rendezi Nehemiás. Az adományokat és a tizedet a templom mellé épített kamrákba (v. ö. 3,30; 13,12.) kellett beszállítani, ahol az erre a célra külön kiszemelt és papokból, meg levitákból álló bizottság vette át a terményeket. – Városfők, a héber szöveg (44. v.) így hangzik: hogy a városok földjeiről bennük (t. i. a kamrákban) összehordják ezeket (t. i. a zsengét, tizedet stb.). – Júda népe annál is szívesebben hozta adományait, mert látta, hogy a szent személyzet,

* 44. – nagy buzgalommal teljesíti szent hivatását. A szolgálat jelenti az összes papi ténykedéseket. – Az engesztelés szolgálatát, a héber szöveg így hangzik: a tisztulás szolgálatát. A papok és a leviták végezték azokat a szertartásokat, melyekkel élőlénynek és élettelen tárgynak visszaadták a vallási tisztaságot. – Az énekesekről L. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz. – A kapuőrök-ről L. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz. – Salamonnak rendelkezéséről L. Krón. II. 8,14. — 45. A levita énekesek beosztásáról a mózesi törvény nem gondoskodott. Dávid volt az első, aki az istentiszteleti személyzet számára szolgálati rendet állapított meg. (V. ö. Krón. II. 29,30; 35,15.) – Aszáf híres levita karmester volt Dávid idejében. (V. ö. Krón. I. 15,17; 25,1. skk.)

* 46. Izrael... részt juttatott, az énekesek és kapuőrök (v. ö. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz.) tulajdonképen leviták voltak, de ilyen minőségben csak Dávid és Salamon kora óta működtek. A mózesi törvényben a leviták számára megállapított tized és egyéb szent adomány tehát nem járt nekik, azért másként kellett gondoskodni róluk. – A mózesi törvényben a papok és a leviták javára elrendelt tized és egyéb adomány szent dolog számba ment; csak az ehetett belőle, aki vallásilag tiszta volt. A leviták a befolyt adományok (v. ö. Móz. III. 2,3. jegyz.; 21,23. jegyz.) tizedrészét a papoknak juttatták. (V. ö. Móz. IV. 18,25. skk.) Egyébként a tized beszolgáltatásában csakhamar nagy hanyagság mutatkozott (v. ö. 13,10. skk.).

* 13,1-3. A hívek közössége elkülönül mindenféle idegen elemtől. Az izraeliták vezető emberei a fogság után attól tartottak, hogy a maroknyi népet, mely az isteni ígéretek hordozója és birtokosa volt, igen könnyen felszívhatja és magába olvaszthatja a pogány és félpogány (szamaritánus) népek viszonylagosan nagy tömege. Azért aggódó lélekkel újra meg újra óva intik a hazatérőket, hogy járjanak szigorúan a törvény útján, kerüljék a pogány népekkel való sűrű és bensőséges érintkezést, főleg pedig óvakodjanak a pogány népekkel való házassági összeköttetésektől. A zsidók többször fogadkoztak, hogy a törvény szellemében járnak majd el. (V. ö. Ezdr. I. 9,10; II. 10,30.) Egy ilyen ünnepélyes ígéretről hallunk e helyütt is.

* 1. Azon a. napon, abban az időben, t. i. mikor Ezdrás és Nehemiás együtt működött Jeruzsálemben, Kr. e. 445-432. között. – Mózes könyvéből, v. ö. Móz. V. 23,3. skk.

* 2. Bálaám, v. ö. Móz. IV. 22,5. skk.; Józs. 24,9.

* 3. Bár a törvény idézett helye (v. ö. 1. v.) kifejezetten csak az ámmonitákról és a moábitákról szól, a nép mégis arra kötelezi magát, hogy szakítani fog mindenféle pogány néppel, vagyis eltávolítja őket a hívek közösségéből, velük szorosabb barátságot nem sző, főleg pedig kerülni fogja a velük való házasságot.

* A 4-31. elmondott események Nehemiás második Jeruzsálemi tartózkodása alatt játszódtak le. 432-ben ugyanis (v. ö. 6. v.), tizenkét évi távollét után visszatért a királyi udvarhoz, Szúzába. Újabb visszaélések hírére azonban – valószínűleg még ugyanabban az esztendőben – újra Jeruzsálembe ment, hogy ott rendet teremtsen és javítson a közállapotokon.

4-9. Visszaélés a templom egyik kamrájával.

* 4. A főpap tehát, mint 444-ben, még mindig Eliásib volt. (V. ö. 3,1.) Hogy az ámmonita Tóbiással (v. ö. 2,10. jegyz.) milyen rokonságban volt, nem tudjuk.

* 5. Ez (Eliásib) berendezte Tóbiásnak a templom egyik tágas kamráját, nyilván abból a célból, hogy amikor Jeruzsálembe jön, legyen hova szállnia. Ezzel Eliásib törvénytelenül járt el, mert a kamrák a tized és a zsengék, tömjén, szent edények elhelyezésére szolgáltak.

* 6. Artaxerxes, I. vagy a Hosszúkezű Artaxerxes (Kr. e. 465-425), kinek Nehemiás pohárnoka (v. ö. Ezdr. II. 1,1. skk.), majd Júdában 444-432-ig helytartója volt. Artaxerxes a perzsák királya ugyan, de Babilóniának is ura; ehelyütt azért szerepel e címen, mert Babilónia még ebben az időben is a kiterjedt perzsa birodalomnak legtekintélyesebb és leggazdagabb tartománya volt. – Artaxerxes harminckettedik esztendeje Kr. e. 432.

* 10-14. Hanyagság a templomi személyzet járandóságának beszolgáltatása körül.

* 10. A szent szerző itt kifejezetten csak a levitákról és az énekesekről (v. ö. Ezdr. I. 2,40-42. jegyz.) tesz említést, de beleérti a kapuőröket és a többi templomi személyzetet is. – Annak ellenére, hogy nem is oly sok idővel ennek előtte (v. ö. 10,39; 12,46.) kötelezték magukat a zsidók, hogy lelkiismeretesen beszolgáltatják a templomi személyzet járandóságát, alighogy kitette Nehemiás a lábát Jeruzsálemből, ismét elhanyagolták enemű kötelezettségüket. A leviták erre elhagyták állomáshelyüket és hogy élni tudjanak, földjüket művelték Jeruzsálem környékén (v. ö. 12,28.)

* 11. Ez a vád annál jogosabb volt, mert csak nem régen tett a nép ünnepélyes ígéretet a tized beszolgáltatására (V. ö. 10,36.). A népet kötelességére figyelmeztetni pedig az elöljáróság dolga lett volna. – Őket, a levitákat, énekeseket, kapuőröket.

* 13. Hogy a tizedet és az adományokat pontosan szolgáltassák be és igazságosan osszák szét, Nehemiás egy pap, egy. levita, egy írástudó, meg egy tekintélyes polgár személyében ellenőröket állít a csűrök élére. – írástudó, v. ö. Ezdr. I. 7,6. jegyz.

* 15-22. Rendelkezések a szombat megszentségtelenítése ellen.

* 15. A szombati munkaszünetet, melyet a törvény ismételten olyan nyomatékosan sürget (v. ö. Móz. II. 20,8; 31,13. skk; 34,21; V. 5,14.sk.) sokan a júdabeli zsidók közül sem tartották meg. Földmunkát is végeztek, meg kereskedtek is. Nehemiás a törvény szavára való hivatkozással igyekszik az emberek lelkére hatni.

* 16. Föníciai (főleg tirusi) kereskedők is felkeresik a Jeruzsálemi piacot szombat napján.

* 17. A szombat megszentségtelenítésében nem a föníciai árusok a főbűnösök, hiszen ők pogányok, őket a szombat törvénye nem kötelezi; de igenis hibás elsősorban a városi elöljáróság, melynek tiszte lett volna a törvényszabta rendre felügyelni. Ezért Nehemiás korholó szava mindenekelőtt őket éri.

* 18. Ilyen és hasonló bűnök (v. ö. Jer. 17,21. skk.) zúdították a népre a rettenetes vallási és nemzeti szerencsétlenséget, főleg Kr. e. 586-ban, amikor az ellenség elfoglalta és feldúlta a várost, kirabolta és felgyújtotta a templomot, a lakosságot pedig rabszíjra fűzte.

* 19. Az idegen kereskedőket Nehemiás szombaton úgy iparkodott távoltartani Jeruzsálemtől, hogy már az előestén lezáratta a város kapuit és ki sem nyittatta őket a szombat elmúltáig. A lezárt nagyobb kapuk mellett kisebb bejáratok is nyíltak a falon, ezeknek az őrizetére rendelte Nehemiás az őrséget. – Jeruzsálem kapuinál... beállott a szürkület, a héber szöveg alapján; a Vulgáta szövege így hangzik: Mikor Jeruzsálem kapui megnyugodtak.

* 20. A kereskedők Jeruzsálemen kívül a falak mentén csomagolták ki áruikat. De Nehemiás igen erélyes fellépésére eltakarodtak a fal mellől és nem jelentek meg többé.

* 22. A jövőre vonatkozólag Nehemiás a levitáknak tette kötelességévé, hogy őrizzék szombatonkint a város kapuit. – Végezzenek tisztulási, a vallási tisztaság megszerzésére fürödjenek meg. A tisztulás eme szertartása eddig csak azok számára volt előírva, kik a templom kapuit őrizték. Nehemiás – úgylátszik – kiterjesztette e kötelezettséget a város kapuinak őreire is.

* 23-28. Nehemiás újabb intézkedései a pogányokkál kötött házasságok ellen.

* 23. A törvény tilalma (v. ö. Móz. II. 34,12. 16; V. 7,1. stb.) és a sok fogadkozás ellenére (v. ö. Ezdr. I. 10.) is még mindig akadtak zsidók, kik idegen feleséggel éltek. – Ásdod (görögösen: Azotus), a filiszteusok egy városa volt.

* 24. A vegyesházasságokból kettős baj származott: 1. Az idegen nők saját anyanyelvükre oktatták gyermekeiket, úgyhogy nagy számban akadtak közöttük, kik nem is tudtak beszélni az atyák nyelvén, a héber nyelven. Ez pedig faji és nemzeti szempontból igen szomorú jelenség volt. – 2. Nagy volt a veszedelem vallási szempontból is. Az idegen nő nemcsak anyanyelvét hozta magával, de pogány vallását is. A hittagadás vagy legalább is a vallási közömbösség veszedelmében forgott tehát (v. ö. 26. sk. v.) férj és gyermek egyaránt.

* 25. Nehemiás erélyes fellépését megokolja: 1. az a körülmény, hogy a zsidók a fogságból való visszatérés óta már annyiszor tettek ünnepélyes fogadást, hogy a törvény szellemében kötik meg házasságukat és mindezek ellenére újra meg újra megszegték szavukat, azután meg 2. Nehemiás tisztán látta, mily óriási nemzeti és vallási baj fog reászakadni a népre, ha e bűn tovább elharapódzik a hívek soraiban. – Az ő fiaiknak, a pogányok fiainak.

* 28. Mint Ezdrás első szereplése idejében (v. ö. Ezdr. I. 9,2.). úgy most is a nagyok járnak elől a gonosztevésben. – Eliásib fiáról, Jójádáról L. 12,10. 22. – Szánábállátról L. 2,10; 3,33; 4,1; 6,1. – Eliásib unokájának törvénytelen eljárását minősíti az a körülmény, hogy pap létére nem átallotta a zsidók esküdt ellenségének leányát feleségül venni; ezzel nemcsak hogy hazafiúi mivoltát tagadta meg, de beszennyezte a papi méltóságot is. Nehemiás tehát egészen jogosan zárta ki e jellemtelen embert a hívek közösségéből és száműzte őt idegen földre. Jós. Flavius, zsidó történetíró (Kr. u. I. sz.) feljegyezte, hogy ez a száműzött pap, kinek neve Mánásszes volt, Szichem mellett, a Gárizim hegyén a szamaritánusok (v. ö. Ezdr. I. 4,1. jegyz.) számára templomot épített és ott rendszeres istentiszteletet vezetett be.

* 30-31. Idegen elemtől, főleg pogány nőktől. (V. ö. 23. skk. v.)

* 31. Az áldozati fáról L. 10,35. – A zsengéket illetőleg v. ö. 10,36.