KIRÁLYOK HARMADIK KÖNYVE. A ZSIDÓK SZERINT ELSŐ.
1 Kir 1
Dávid elgyengűl öregségében. Adoniás a trónra törekszik. Salamon királylyá lesz.
És Dávid király megöregedett vala, és korának sok napjai valának; és mikor betakartaték ruhákkal, föl nem melegűl vala.
Mondák azért neki szolgái: Keressünk a mi urunk- királyunknak szűz leányzót, ki álljon a király előtt, és ápolja őt, és háljon kebelén és melegítse urunkat királyunkat.
Keresének tehát szép leányzót Izrael minden határaiban, és találák a szunami Abizágot, és vivék őt a királyhoz.
A leányzó pedig igen szép vala, és a királylyal hála, és szolgála neki; de a király nem ismeré meg őt.
Adoniás pedig, Haggit fia felfuvalkodék, mondván: Én országlani fogok. És szerze magának szekereket és lovagokat, és ötven férfiút, kik előtte fussanak.
És atyja soha sem feddé meg őt, mondván: Miért cselekedted ezt? Igen szép vala ő is, másodikszülött Absalom után.
És összebeszéle Szárvia fiával, Joábbal, és Abiatar pappal, kik Adoniás pártját segítik vala.
De Szádok pap és Jojada fia, Banajás, és Nátán próféta és Szemei és Rei, és Dávid seregének ereje nem vala Adoniással.
Adoniás tehát áldozván kosokat és borjakat és minden kövéret Zohelet kövénél, mely közel vala Rogel forrásához, elhivá minden testvéreit, a király fiait, és Júda minden férfiát, a király szolgáit.
Nátán prófétát pedig és Banajást és mind a hősöket, és öcscsét, Salamont, nem hívá el.
Mondá azért Nátán Betszabeénak, Salamon anyjának: Nem hallottad-e, hogy Haggit fia, Adoniás, király lett, és urunk Dávid azt nem tudja?
Most azért jöszte, vedd tanácsomat, és szabadítsd meg életedet és fiadét, Salamonét.
Eredj és menj be Dávid királyhoz, és mondd neki: Uram király! nem esküdtél-e meg nekem, szolgálódnak, mondván: Fiad, Salamon fog országlani utánam, és ő ül királyi székembe? miért országol tehát Adoniás?
És míg te ott szólsz a királylyal, én utánad megyek, és befejezem beszédeidet.
Beméne tehát Betszabee a királyhoz a belterembe; a király pedig igen öreg vala és a szunami Abizag szolgála neki.
Meghajola Betszabee és leborúla a király előtt. És mondá neki a király: Mit akarsz?
Ki felelvén, mondá: Uram! megesküdtél a te Uradra Istenedre szolgálódnak: Fiad, Salamon fog országlani utánam, és ő ül királyi székembe.
És ime most Adoniás országol, a nélkül, uram királyom, hogy ezt tudnád.
Tulkokat áldozott és minden kövéret és igen sok kost, és elhítta mind a király fiait, Abiatar papot is, és a vitézek fejedelmét, Joábot; Salamont, a te szolgádat pedig nem hítta el.
Mindazáltal, uram királyom, rád néznek egész Izrael szemei, hogy kijelentsd nekik, kinek kelljen királyi székedbe ülni, uram királyom, utánad?
Különben, ha majd elalszik uram királyom atyáival, én és fiam, Salamon bűnösök leszünk.
Míg ő szólt a királylyal, Nátán próféta elérkezék.
És megjelenték a királynak, mondván: Itt vagyon Nátán próféta. És mikor bement a király elé, és meghajola előtte, a földig borulván,
mondá Nátán: Uram királyom! te mondottad-e: Adoniás országoljon utánam, és ő üljön királyi székemen?
Mert lement ma, és tulkokat áldozott és kövéreket és igen sok kost, és elhítta mind a király fiait és a sereg hadnagyait, Abiatar papot is; és azok evén és iván előtte, mondák: Éljen Adoniás király!
engem, szolgádat, és Szádok papot, és Jojada fiát, Banajást, és szolgádat, Salamont nem hítta el.
Vajjon az én uram királyomtól jött-e ki ez ige, és nekem, szolgádnak meg nem jelentetted, ki üljön uram királyom székén utána?
És felelé Dávid király, mondván, Híjátok hozzám Betszabeét. Ki mikor bement a király elé, és előtte megállott,
megesküvék a király, és mondá: Él az Úr! ki megszabadította lelkemet minden szorongatásból,
hogy a mint megesküdtem neked Izrael Urára Istenére, mondván: Fiad, Salamon fog országlani utánam, és ő ül királyi székemen helyettem: úgy cselekszem ma.
És lehajolván Betszabee, arczczal földig borúla a király előtt, mondván: Éljen az én uram Dávid mindörökké.
És mondá Dávid király: Híjátok hozzám Szádok papot és Nátán prófétát, és Jojáda fiát, Banajást. Kik mikor bementek a király elé,
mondá nekik: Vegyétek uratok szolgáit mellétek, és fiamat, Salamont ültessétek öszvéremre, és vigyétek őt Gihonba.
És ott kenje őt Szádok pap és Nátán próféta Izrael fölött királylyá; és fujjatok harsonát, és mondjátok: Éljen Salamon király!
És jőjetek föl utána, és jőjön ide, és üljön királyi székembe, és országoljon helyettem; és megparancsolom neki, hogy legyen fejedelem Izrael és Júda fölött.
És Jojada fia, Banajás felelé a királynak, mondván: Amen! így szóljon az én uram királyom Ura Istene.
A mint az Úr az én urammal királyommal volt, úgy legyen Salamonnal, és magasztalja följebb királyi székét az én uram, Dávid király székénél.
Leméne tehát Szádok pap és Nátán próféta és Jojada fia, Banajás, és a ceretiek és feletiek, és Salamont Dávid király öszvérére ülteték, és Gihonba vivék őt.
És Szádok pap az olajszarut vévén a hajlékból, fölkené Salamont; és megfuvák a harsonát, és mondá az egész nép: Éljen Salamon király!
És fölméne az egész sokaság utána és a nép, sípolván és vígadván nagy örömmel, és megzendűle a föld kiáltásaiktól.
Meghallá pedig Adoniás és mindnyájan, kiket hívott vala, és már a lakoma elvégződött vala; de Joáb is hallván a harsona-szót, mondá: Mit akar e fölháborodott város kiáltása?
Míg ő szólott, Abiatar pap fia, Jonatás érkezék; kinek mondá Adoniás: Jőj be, mert erős férfiú vagy és jót hirdető.
És Jonatás felelé Adoniásnak: Épen nem; mert a mi urunk, Dávid király Salamont tette királylyá.
És vele küldötte Szádok papot és Nátán prófétát és Jojada fiát, Banajást, és a ceretieket és feletieket, és a király öszvérére ültették őt.
És királylyá kenték őt Szádok pap és Nátán próféta Gihonban; és fölmentek onnan örvendezve, úgy hogy zengett a város; ez ama szózat melyet hallottatok.
De Salamon be is ült a királyi székbe.
És bemenvén a király szolgái, áldották urukat, Dávid királyt, mondván: Tegye nagyobbá Isten Salamon nevét a te neved fölött, és magasztalja följebb királyi székét királyi székednél. És a király imádkozott ágyában,
és mondá: Áldott legyen Izrael Ura Istene, ki ma királyi székembe ülőt adott szemeim láttára.
Megrettenének tehát és fölkelének mindnyájan, kiket Adoniás hívott vala, és kiki útjára méne.
Adoniás pedig félvén Salamontól, fölkele és elméne, és az oltár szarvát fogá.
És hírűl vivék Salamonnak, mondván: Ime Adoniás félvén Salamon királytól, az oltár szarvát fogta, mondván: Esküdjék meg nekem Salamon király ma, hogy nem öli meg szolgáját fegyverrel.
És mondá Salamon: Ha jó ember lesz, csak egy hajszála sem esik a földre; ha pedig gonoszság találtatik benne, meghal.
Elkülde tehát Salamon király, és kihozatá őt az oltártól; és bemenvén leborúla Salamon király előtt; és mondá neki Salamon: Menj házadba.
Dávid végakarata és halála. Salamon trónralépte és szigorú kormánya.
Elközelgetének pedig Dávid napjai, hogy meghaljon, és parancsola fiának, Salamonnak, mondván:
Én az egész föld útjára megyek; erősödjél és légy férfiú,
és tartsd meg a te Urad Istened parancsait, hogy utain járj, és megőrizd szertartásait és rendeléseit, itéleteit és bizonyságtételeit, mint megiratott Mózes törvényében; hogy értsd mind a mit cselekszel, és akárhova fordúlsz; [Móz. V. 17,19.]
hogy az Úr megerősítse beszédeit melyeket felőlem szólott, mondván: Ha megőrzik fiaid utjaikat, és igazságban járnak előttem teljes szivökből és teljes lelkökből, nem fogy el belőled a férfiú Izrael királyi székéről.
Azt is tudod, miket cselekedett rajtam Szárvia fia, Joáb, miket cselekedett Izrael seregének két hadnagyával, Ner fiával, Abnerrel, és Jeter fiával, Amazával, kiket megölt, és csatavért ontott békeségben, és a harcz vérét hintette övére, mely ágyékán vala, és sarujára, mely lábain vala. [Kir. II. 3,27. 20,10.]
Cselekedjél azért bölcseséged szerint, és ne bocsásd őszült fejét békeséggel a föld alá.
De a gálaádi Berzellai fiaihoz is légy hálaadással, és asztalodnál egyenek; mert elém jöttek, midőn Absalom bátyád elől futottam. [Kir. II. 17,27. 19,31.32.]
Nálad van Szemei is, Gérának, Jemini fiának fia, Bahurimból, ki megátkozott engem igen gonosz átokkal, mikoron táborba mentem; de mivelhogy lejött elém, midőn átkeltem a Jordánon, és megesküdtem neki az Úrra, mondván: Nem öllek meg téged fegyverrel; [Kir. II. 16,5. 19,19.]
te ne hagyd őt büntetés nélkül. Bölcs férfiú vagy pedig; tudni fogod, mit mívelj vele, és vérrel bocsásd az ő vénségét a föld alá.
Elaluvék tehát Dávid atyáival, és eltemetteték Dávid városában.
A napok száma pedig, melyeken Dávid országlott Izrael fölött, negyven esztendő vala; Hebronban országlott hét esztendeig, Jerusalemben harminczháromig. [Krón. I. 29,27. Kir. II. 5,4.5.]
Salamon pedig atyja, Dávid királyi székébe üle, és országa igen megerősödék.
És Haggit fia, Adoniás beméne Salamon anyjához, Betszabeéhoz. Ki mondá neki: Békeséges-e bejöveteled? Amaz felelé: Békeséges.
És mondá: Beszédem van veled. Kinek mondá: Szólj. És amaz:
Te tudod, úgymond, hogy enyém vala az ország, és engem választott volt egész Izrael magának királylyá; de elvétetett az ország, és öcsémé lett, mert az Úrtól neki rendeltetett.
Most azért egy kérésem van hozzád; meg ne szégyenítsd orczámat. Ki mondá neki: Szólj.
És amaz mondá: Kérlek, mondd meg Salamon királynak, (mert semmit sem tagadhat meg neked) hogy adja nekem a szunami Abizágot feleségűl.
És mondá Betszabee: Jól van, én szólok éretted a királynak.
Elméne tehát Betszabee Salamon királyhoz, hogy szóljon neki Adoniásért; és fölkele a király, eléje menvén, és meghajola előtte és leüle királyi székébe; és királyi szék téteték a király anyjának, ki az ő jobbjára üle.
És mondá neki: Egy kis kérésem van hozzád, meg ne szégyenítsd orczámat. És mondá neki a király: Kérj, anyám, mert nem illik megvetnem orczádat.
Ki mondá neki: Adassék a szunami Abizág Adoniás bátyádnak feleségűl.
És felelé Salamon király, és mondá anyjának: Miért kéred a szunami Abizágot Adoniásnak? Kérdd neki a királyságot is; mert ő bátyám, nálamnál idősb, és vele van Abiatar pap és Szárvia fia, Joáb.
Megesküvék azért Salamon király az Úrra, mondván: Ezeket cselekedje velem Isten, és ezeket mívelje, hogy önnön élete ellen mondotta ez igét Adoniás.
És mostan, él az Úr, ki engem megerősített, és Dávid atyám királyi székébe helyezett, és ki nekem házat szerzett, a mint mondotta, – hogy még ma megöletik Adoniás.
És elküldé Salamon király Jojada fiát, Banajást, ki megölé őt és meghala.
Abiatar papnak is mondá a király: Menj Anatotba, jószágodra; jóllehet halál fia vagy, de ma tégedet meg nem öllek, mivel az Úr Isten szekrényét hordoztad atyám, Dávid előtt, és fáradságot álltál ki mindenekben, mikben atyám fáradozott.
Salamon azért kiveté Abiatart, hogy ne legyen az Úr papja, hogy beteljesedjék az Úr beszéde, melyet Héli háza felől mondott Sílóban.
Hír juta pedig Joábhoz, hogy im Joáb Adoniáshoz hajlott, és nem hajlott Salamonhoz; azért Joáb elfuta az Úr hajlékába, és megfogá az oltár szarvát.
És hírűl vivék Salamon királynak, hogy Joáb az Úr hajlékába futott, és az oltár mellett vagyon; és elküldé Salamon Jojada fiát, Banajást, mondván: Eredj, öld meg őt.
És elméne Banajás az Úr hajlékához, és mondá neki: Ezeket mondja a király: Jőj ki. Amaz mondá: Nem megyek, hanem itt halok meg. Banajás a királynak hirűl adá a beszédet, mondván: Ezeket mondá Joáb, és ezeket felelé nekem.
És mondá a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott, és öld meg őt és temesd el, és vedd el az ártatlan vért, mely Joábtól kiontatott, rólam és atyám házáról.
És az Úr fordítsa vérét az ő fejére, mert két igaz férfiút ölt meg, nálánál jobbakat, fegyverrel ölte meg őket, atyám, Dávid tudta nélkül, Ner fiát, Abnert, Izrael hadának fejedelmét, és Jeter fiát, Amazát, Júda seregének fejedelmét. [Kir. II. 3,27. 20,10.]
És azok vére térjen vissza Joáb fejére, és ivadéka fejére mindörökké. Dávidnak pedig és ivadékának, házának és királyi székének legyen békeség az Úrtól mindörökké.
Fölméne tehát Jojada fia, Banajás és rárohanván, megölé őt; és eltemetteték maga házában a pusztában.
És a király Jojada fiát, Banajást rendelé helyette a sereg fölé; és Szádok papot rendelé Abiatar helyébe.
És elkülde a király, és hivatá Szemeit, és mondá neki: Építs házat magadnak Jerusalemben, és lakjál ott, és ki ne menj onnét ide s tova;
mert a mely napon kilépsz és átmégy a Cedron patakán, tudjad, hogy megöletel, véred fejeden lesz.
És mondá Szemei a királynak: Jó ez a beszéd. Mint uram királyom szólott, a te szolgád úgy fog cselekedni. Szemei tehát Jerusalembe lakék sok ideig.
Lőn pedig három esztendő mulva, hogy Szemei szolgái elszökének Maaka fiához, Ákishoz, a geti királyhoz; és hirűl adák Szemeinek, hogy szolgái Getbe mentek.
És fölkele Szemei, és megnyergelé szamarát, és elméne Ákishoz Getbe, szolgáit keresni, és elhozá őket Getből.
Hirűl adák pedig Salamonnak, hogy Szemei Getbe ment Jerusalemből, és visszajött.
És elküldvén, hivatá őt, és mondá neki: Nem bizonyítottam-e neked az Úrra, és nem mondtam-e meg neked: hogy a mely napon kimenvén, ide s tova jársz, tudjad, hogy meg kell halnod? És azt feleléd nekem: Jó a beszéd, melyet hallottam.
Miért nem tartottad tehát meg az Úrnak tett esküt és a parancsot, melyet parancsoltam vala neked?
És mondá a király Szemeinek: Te tudod mindazon gonoszt, melyről szived bizonyságod, melyet atyámmal, Dáviddal cselekedtél; az Úr fejedre forditotta gonoszságodat.
És Salamon király áldott, és Dávid királyi széke állandó lesz az Úr előtt mindörökké.
A király tehát parancsola Jojada fiának, Banajásnak; ez kimenvén megölé őt, és meghala.
Salamon házassága, kérése és bölcs itélete.
Megerősödék tehát az országlás Salamon kezében, és rokonságot szerze Fáraóval, az egyiptomi királylyal; mert elvevé az ő leányát, és elhozá Dávid városába, míg elvégzé maga háza és az Úr háza és Jerusalem kőfala épitését köröskörűl. [Krón. II. 1,1. 8,11.]
Mindazáltal a nép a magas helyeken áldoz vala; mert nem építtetett vala templom az Úr nevének mind az napiglan.
Salamon pedig szereté az Urat, járván atyja, Dávid parancsaiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és jó illatszert gyujtott.
Elméne azért Gábaonba, hogy áldozzon ott, mert az vala a legnagyobb magasság; ezer áldozatot tőn Salamon égőáldozatúl azon oltáron Gábaonban.
Megjelene pedig az Úr Salamonnak álmában éjjel, mondván: Kérj, a mit akarsz, hogy adjak neked.
És mondá Salamon: Te atyámmal, Dávid szolgáddal nagy irgalmasságot cselekedtél, minthogy színed előtt híven és igazán járt, és egyenes szivvel volt veled; megtartottad neki nagy irgalmasságodat, és neki fiat adtál, ki királyi székében üljön, mint ma vagyon.
És most, Uram Isten! te tetted királylyá szolgádat Dávid atyám helyett, én pedig fiatal gyermek vagyok, és nem tudom kimenetemet és bejövetemet;
és szolgád azon nép között vagyon, melyet választottál, a számtalan nép között, melyet nem lehet számba venni és megolvasni a sokaság miatt.
Adj tehát szolgádnak értelmes szivet, hogy népedet megitélhesse, és választást tehessen a jó és gonosz között; mert ki itélheti meg e népet, ezen te sok népedet? [Krón. II. 1,10.]
Tetszék pedig a beszéd az Úr előtt, hogy Salamon ilyen dolgot kért.
És mondá az Úr Salamonnak: Mivelhogy e dolgot kérted, és nem kértél magadnak sok napot, sem gazdagságot, vagy ellenségeid lelkeit, hanem bölcseséget kértél magadnak, hogy igazán itélhess:
íme beszéded szerint cselekedtem veled, és bölcs és értelmes szivet adtam neked, elannyira, hogy senki hozzád hasonló nem volt előtted, utánad sem támad.
De ezeket is, a miket nem kértél, megadtam neked: tudniillik gazdagságot és dicsőséget, hogy senki hozzád hasonló nem volt a királyok között mind az elmult napokban. [Bölcs. 7,17. Máté 6,29.]
Ha pedig utaimon jársz, és megtartod parancsaimat és rendeléseimet, mint atyád járt, meghosszabbítom napjaidat.
Fölserkene tehát Salamon, és észrevevé, hogy álom volt. És mikor Jerusalembe jött, megálla az Úr szövetség-szekrénye előtt, és égőáldozatokat mutata be, és tőn hálaáldozatokat, és nagy lakomát minden szolgáinak.
Akkoron két parázna asszony jöve a királyhoz, és eléje állának;
kiknek egyike mondá: Kérlek, uram, én s ez asszony egy házban laktunk, és szültem nála a kamarában.
Harmadnap mulva pedig, hogy én szültem szült ez is; és együtt valánk, és senki más velünk a házban nem volt kettőnkön kivűl.
Meghala pedig ez asszonynak fia éjjel; mert aluván, agyonnyomta őt.
És fölkelvén az éjfél csendességében, elvette fiamat oldalam mellől, mikor én, szolgálód, aludtam, és ölébe helyezte; fiát pedig, ki meghalt vala, az én ölembe tette.
És mikor fölkeltem reggel hogy tejet adjak fiamnak, látám, hogy meghalt; és gondosabban megnézvén őt fényes nappal, úgy találtam, hogy nem enyém, kit én szültem vala.
És felelé a másik asszony: Nem úgy van, a mint mondod; hanem a te fiad halt meg, enyém pedig él. Amaz viszont mondá: Hazudsz, mert az én fiam él, és a te fiad halt meg. És ily módon versengének a király előtt.
Akkor mondá a király: Ez azt mondja: Az én fiam él, és a te fiad meghalt; és emez azt feleli: Nem, hanem a te fiad halt meg, enyém pedig él.
Mondá azért a király: Hozzatok kardot nekem. És mikor a kardot elhozták a király elé,
mondá: Vágjátok kétfelé az élő gyermeket, és adjátok felét egyiknek, és felét másiknak.
Mondá pedig az asszony, kié az élő fiú vala, a királynak (mert megindult vala fián szive): Kérlek, uram, adjátok neki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. Amaz pedig viszont mondá: Se neked se nekem ne legyen, hanem osztassék meg.
Felelé a király, és mondá: Adjátok ennek az élő gyermeket, és ne öljétek meg; mert ez az anyja.
Meghallá tehát egész Izrael az itéletet, melyet a király hozott vala, és félének a királytól, látván, hogy isteni bölcseség van benne az igazságtételre.
Salamon tisztviselői, dicsősége és bölcsesége.
Salamon király pedig országol vala egész Izraelen.
És ezek valának fejedelmei: Szádok pap fia, Azariás;
Sziza fiai, Elihoref és Ahia, irnokok; Ahilud fia, Josafát, a jegyzőkönyv vezetője;
Jojada fia, Banajás a sereg vezére; Szádok pedig és Abiatar papok valának.
Nátán fia, Azariás azok fölött vala, kik a király mellett állanak vala; Nátán fia, Zabud pap a király barátja,
és Ahizár udvarbiró; és Abda fia, Adoniram, adószedő
Vala pedig Salamonnak tizenkét tisztviselője egész Izraelen, kik az élelmet beszerzik vala a királynak és házának; mert egyegy hónapban, esztendőn át, egyikegyik szolgáltatá be, a mi szükséges vala.
És neveik ezek: Benhur, Efraim hegyén;
Bendekar Makcesben és Szalebimban, Betszámesben és Elonban és Betananban;
Benheszed Arubotban; ezé vala Szókó és Éfer egész földe;
Benabinadab, ezé az egész Nefatdor, felesége vala Táfet, Salamon leánya.
Ahilud fia, Baana bírja vala Tanakot és Mageddot és egész Betszant, mely Sártana mellett vagyon Jezrahel alatt, Betszantól Abelmehuláig, Jekmaan ellenében;
Bengaber, Ramot-Gálaádban: övé vala Manasszes fiának Jair-Avótja, Gálaádban; ő vala Manasszes fiának Jair-Avótja, Gálaádban; ő vala tisztviselő Argob egész tartományában, mely Bászánban vagyon, hatvan nagy és kerített város, melyeknek réz-zárai valának.
Addo fia, Ahinadab tisztviselő vala Manaimban;
Akimaas Neftaliban; ennek felesége, Bászemat is Salamon leánya vala.
Huszi fia, Baana, Áserben és Bálotban;
Fárue fia, Josafát, Isszakarban;
Ela fia, Szemei, Benjaminban;
Uri fia, Gáber, Gálaád földén, Széhon, az amorreus király, és Og, a bászáni király földén mindeneken, mik azon földön valának.
Júda és Izrael számlálhatlanok, mint a tenger fövenye, a sokaság miatt; kik ettek és ittak és vigadtak.
Salamon pedig tartományában vala, övé lévén minden ország a filiszteusok földének folyóvizétől Egyiptom határáig; ajándékokat hozván és szolgálván neki élete minden napjaiban. [Sirákf. 47,15.]
Salamon élelme pedig mindennap harmincz mérték lisztláng vala, és hatvan mérték liszt,
tíz kövér ökör, és füvön legelt húsz ökör, és száz kos, a vadászatból való szarvasokon, vadkecskéken és bivalyokon kivűl, és a hizlalt madarakon kivűl.
Mert ő bírá az egész tartományt, mely a folyóvizen túl vala, Tafszától Gázáig, és azon tartományok minden királyait; és békesége vala minden részen köröskörűl.
És Júda és Izrael minden félelem nélkül lakik vala, kiki saját szőlője és fügefája alatt, Dántól Berszabeéig, Salamon minden napjaiban.
És vala Salamonnak negyvenezer jászoly szekeres-lova és tizenkétezer hátas-lova. [Krón. II. 9,25.]
És ezeket a királynak fenn említett tisztviselői tartják vala; de a Salamon asztalára valókat is nagy gonddal szolgáltatják vala be idejekorán.
Az árpát is és a lovak és barmok pelyváját azon helyre viszik vala, hol a király vala, a nekik tett rendelés szerint.
És ada az Isten Salamonnak bölcseséget és igen nagy okosságot, és ismeretének oly terjedelmet, mint a fövény, mely a tenger partján vagyon.
És Salamon bölcsesége meghaladja vala mind a keletiek és egyiptomiak bölcseségét,
és bölcsebb vala minden embernél, bölcsebb az ezrahita Etannál és Hemannál és Kalkolnál és Dordánál, Mahol fiainál; és nevezetes vala minden nemzeteknél köröskörűl. [Sirákf. 47,16.]
És Salamon háromezer példabeszédet mondott, és ezeröt éneke vala.
És okosan beszélt a fákról, a czedrustól kezdve, mely a Libanonon van, az izsópig, mely a falból jő ki. És szólott a barmokról és madarakról, a csúszó-mászókról és halakról.
És minden népektől jövének hallgatni Salamon bölcseségét, és a föld minden királyaitól, kik hallják vala az ő bölcseségét.
Salamon szövetsége Hirammal. Előkészület a templomépitéshez.
A tírusi király, Hiram is elküldé szolgáit Salamonhoz, midőn meghallotta, hogy őt kenték királylyá atyja helyett; mert Hiram barátja volt Dávidnak minden időben. [Kir. II. 5,11.]
Elkülde pedig Salamon Hiramhoz, mondván:
Te tudod atyám, Dávid akaratját, és hogy nem építhetett házat Ura Istene nevének az őt környező hadak miatt, míglen az Úr lábai alá adta azokat.
Most pedig nyugalmat adott nekem az én Uram Istenem köröskörűl; és nincs ellenségem, sem bántásom.
Annakokáért templomot szándékozom építeni Uram Istenem nevének, mint az Úr Dávid- atyámnak szólott, mondván: Fiad, kit helyetted adok királyi székedbe, fog építeni házat nevemnek. [Kir. II. 7,13. Krón. I. 22,10.]
Parancsold meg tehát, hogy nekem szolgáid czedrusfákat vágjanak a Libanonból, és szolgáim legyenek szolgáiddal; szolgáid bérét pedig megadom neked, a mit csak kérsz; mert tudod, hogy nincs népem között ember, ki fát tudjon vágni, mint a szidoniusok.
Mikor tehát hallotta Hiram Salamon igéit, igen örvende, és mondá: Áldott legyen az Úr Isten ma, ki Dávidnak igen bölcs fiat adott e sokaságos népen.
És Hiram Salamonhoz külde, mondván: Hallottam, a miket parancsoltál nekem; én megcselekszem minden kivánságodat a czedrus- és fenyőfák iránt.
Szolgáim a Libanontól leviszik azokat a tengerre; és azokat szálakra rakom a tengeren mind azon helyig, melyet kijelölsz nekem, és ott kiszállítom azokat, és te vidd el azokat; és te adj nekem szükségemre valókat, hogy legyen élelme házamnak.
Azért Hiram ad vala czedrus- és fenyőfákat Salamonnak, minden kivánsága szerint.
Salamon pedig Hiramnak húszezer mérték búzát ad vala háza táplálására, és húsz mérték tiszta olajat; ezeket adja vala Salamon Hiramnak esztendőnkint.
Bölcseséget is ada az Úr Salamonnak, a mint szólott neki; és békeség vala Hiram és Salamon között, és szövetséget kötöttek egymással. [Kir. III. 3,12.]
És Salamon király műveseket választa egész Izraelből, és azon férfiak száma harminczezer vala.
És elküldé őket a Libanonra, tizezeret minden hónapban egymásután, úgy, hogy két hónapig valának házoknál; és Adoniram vala fő az ilyen csapatok fölött.
És Salamonnak hetvenezer teherhordói valának és nyolczvanezer kővágói a hegyen,
az igazgatókon kivűl, kik minden munkára felügyeltek vala, számszerint háromezren és háromszázan, parancsolván a népnek és a munkásoknak.
És megparancsolá a király, hogy nagy köveket hozzanak, drága köveket a templom alapjába, és négyszegre faragják azokat;
melyeket megfaragának Salamon kőművesei és Hiram kőművesei; a gibliusok pedig fákat és köveket készitének a ház építésére.
A templom épitése.
Lőn tehát Izrael fiainak Egyiptom földéről történt kijövetele négyszáz nyolczvanadik esztendejében, Salamonnak Izrael fölötti országlása negyedik esztendejében, Zio havában (ez a második hónap): kezde az Úr háza építtetni.
A háznak pedig, melyet Salamon király az Úrnak épít vala, hatvan könyöknyi vala hosszasága, és husz könyöknyi szélessége, és harmincz könyöknyi magassága.
És tornácz vala a templom előtt husz könyöknyi hosszú, a templom szélességének mértéke szerint; és tíz könyöknyi szélessége vala a templom előtt.
És csinála a templomban hárántékos ablakokat.
És a templom falán folyosókat építe köröskörűl, a ház falain, a templom s a felelőhely körűl, és oldalkamarákat csinála köröskörűl.
A folyosó, mely alul vala, öt könyöknyi széles, és a középső folyosó hat könyöknyi széles, és a harmadik folyosó hét könyöknyi széles vala; a gerendákat pedig köröskörűl helyezé a házra, kivűl, hogy ne érjék a templom falait.
A ház pedig, mikor épitteték, faragott és kész kövekből építteték; és kalapács és fejsze és semmi vasszerszám nem hallatszott a házban, midőn épittetett.
A közép-oldal ajtaja a háznak jobb részén vala; és csigalépcsőn mennek vala föl a középső folyosóra, és a középsőből a harmadikra.
És fölépité a házat és bevégezé azt; és megpadlá a házat czedrusfa-mennyezetekkel.
És folyosót építe az egész ház fölött, öt könyöknyi magasat, és befödé a házat czedrusfákkal.
És lőn az Úr beszéde Salamonhoz, mondván:
Ez a ház, melyet építesz; ha parancsaimban jársz és itéleteimet cselekszed, és megtartod minden rendelésemet, azokban járván: megerősítem neked beszédemet, melyet Dávid- atyádnak szólottam. [Kir. II. 7,16.]
És Izrael fiai között fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izraelt. [Krón. I. 22,9.]
Fölépíté tehát Salamon a házat és elvégzé azt.
És megbélelé a ház falait czedrusfa-táblákkal a padozattól a kőfalak tetejéig, és a mennyezetig, beboritá belűl czedrusfákkal; és a ház padozatát beborítá fenyőfa-táblákkal.
És építe a templom hátulsó részében husz könyöknyire czedrusfa-táblázatot a padozattól a mennyezetig; és a felelőhely belső házát szentek szentének rendelé.
Maga a templom pedig negyven könyöknyi vala a felelet helyének ajtaja előtt.
És az egész ház belűl czedrusfával béleltetett meg, faragványai lévén és mesterséges egybefoglalásai és kiálló czifrázatai; minden czedrusfa-táblákkal vala megbélelve, és a kő teljességgel nem látszott ki a falból.
A felelőhelyet pedig a ház közepett, belső részében csinálta vala, hogy oda tegye az Úr szövetségének szekrényét.
A felelőhelynek pedig húsz könyöknyi vala hossza, és húsz könyöknyi szélessége, és húsz könyöknyi magassága, és beboritá azt és megbélelé finom aranynyal; és az oltárt is megbélelé czedrusfával.
A házat is a felelőhely előtt beborítá finom aranynyal, és a lemezeket aranyszegekkel szegezé föl.
És semmi sem vala a templomban, mi aranynyal borítva nem volt volna; és a felelőhely oltárát is egészen beborítá aranynyal.
És csinála a felelőhelyre két kerubot olajfából, tíz könyöknyi magasakat.
Öt könyöknyi vala a kerub egyik szárnya, és öt könyöknyi a kerub másik szárnya, azaz tíz könyök vala egyik szárnya végétől másik szárnya végéig.
Tíz könyöknyi vala a másik kerub is; egyenlő mértéke és hasonló alakja a két kerubnak,
azaz, magassága az egyik kerubnak tíz könyöknyi vala, és hasonlóképen a másik kerubnak.
És a kerubokat a belső templom közepére helyezé; kiterjesztik vala pedig szárnyaikat a kerubok, az egyik szárnya a falat érvén, a második kerub szárnya a másik falat érvén; más szárnyaik pedig a templom középrészében egymást érvén.
Aranynyal borítá be a kerubokat is.
És a templomnak minden falán köröskörűl különféle czifrákat és faragványokat metszete; és azokon kerubokat csináltata és pálmafákat és különféle képeket, a falból kiállókat és kijövőket.
A ház padlatát is beboritá aranynyal belűl és kivűl.
És a felelőhelynek bemenetelén ajtócskákat csinála olajfákból, és ötszegű mellékeket,
és két ajtófélt olajfából, és azokra kerub-képeket faraga, és pálma-alakokat és igen kiálló metszéseket, és beborítá azokat aranynyal; és beborítá mind a kerubokat, mind a pálmafákat és a többit is aranynyal.
És csinála a templom bemenetelén négyszegű ajtómellékeket olajfából;
és két ajtót fenyőfából egymás ellenében; és mind a két ajtó kettős vala, és egymást éré, midőn fölnyittatik vala.
És kerubokat és pálmafákat faraga, és igen kiálló metszéseket, és beboríta mindeneket aranylemezekkel, négyszegű művel, mérték szerint.
És fölépíté a belső tornáczot három sor faragott kőből, és egy sor czedrusfából.
A negyedik esztendőben téteték le az Úr házának alapja, Zio havában,
és tizenegyedik esztendőben, Bul havában (ez a nyolczadik hónap) végezteték be a ház minden művével és minden eszközével; s igy hét esztendeig épité azt.
A királyi palota építése. A templom oszlopai és edényei.
Saját házát pedig Salamon tizenhárom esztendeig építé, és egészen bevégezé.
Megépíté a libanoni erdőházat is száz könyöknyi hosszaságra, és ötven könyöknyi szélességre, és harmincz könyöknyi magasságra; és négy sétahelyet czedrusfa-oszlopok között, mert czedrusfákat faragott vala oszlopoknak.
És czedrusfa-táblákkal megbéllé az egész kamarát, melyet negyvenöt oszlop tart vala. Egy rendben pedig tizenöt oszlop vala,
egymás ellenébe helyezve,
úgy hogy egymásra néztek; és egyenlő köz vala az oszlopok között, és az oszlopok fölött négyszegű fák, mindenben egyenlőek.
Oszlopos csarnokot is építe ötven könyöknyi hosszaságra, és harmincz könyöknyi szélességre; és más csarnokot is a nagyobbik csarnok előtt, és oszlopokat és főgerendákat az oszlopokon fölűl.
A királyi széknek is csarnokot építe, melyben az itélőszék vagyon; és megbéllé czedrusfákkal a földszintől a padlásig.
És a házacska, melyben törvénykezésre ültenek, a csarnok közepén vala hasonló művel. Házat csinála Fáraó leányának is (kit feleségűl vett vala Salamon) olyan művel, mint a minővel a csarnok volt. [Kir. III. 3,1.]
Mindezek drága kövekből, melyek bizonyos formára és mértékre valának fürészelve mind belűl mind kivűl, az alaptól a falak tetejéig, és kivűl a nagyobb csarnokig.
Az alap szintén drágakövekből vala, tíz vagy nyolcz könyöknyi nagy kövekből;
és felűl azon hasonló mértékű drága kövek valának faragva, és szintazonképen czedrusfák is.
És a nagyobb tornácz kerekded vala három rend faragott kövekből, és egy rend gyalult czedrusfából; és igy vala az Úr házának belső tornácza is, és a háznak csarnoka.
És elkülde Salamon király és elhozatá Hirámot Tírusból,
egy özvegyasszony fiát Neftali nemzetségéből, kinek atyja tírusi volt, a rézművest, és teljeset bölcseséggel és értelemmel és tudománynyal minden rézműnek megcsinálására. Ki mikor eljött Salamon királyhoz, megcsinálá minden művét.
És alkota két rézoszlopot, egyik oszlopot tizennyolcz könyöknyi magasságra, és tizenkét könyöknyi zsinór éri vala körűl a két oszlopot. [Jer. 52,21.]
Rézből öntött két gombot is csinála, melyeket az oszlopok tetejére kellett tenni; öt könyöknyi magas vala az egyik gomb, és öt könyöknyi magas a másik gomb;
és azon mint hálló és lánczok valának csodaművel egymáshoz foglalva. Az oszlopoknak mind a két gombja öntött vala; hét hállózat az egyik gombon, és hét hállózat a másik gombon.
És elkészíté az oszlopokat, és két rend gránátalmát csinála mindenik hállózat körűl, hogy befödjék a gombokat, melyek azok fölött valának; azonképen cselekvék a másik gombbal is.
Az oszlopok tetején lévő gombok pedig liliomformára valának csinálva, mint a csarnokban, négy könyöknyire.
És ismét más gombok valának az oszlopok tetején fölűl az oszlop mértéke szerint a hállózatok ellenében; a gránátalmákból pedig kétszáz volt rendben a második gomb körűl,
és fölállítá a két oszlopot a templom csarnokában; és mikor fölállította a jobbkézről való oszlopot, hívá annak nevét Jákinnak; hasonlóképen a másik oszlopot is fölállítá, és hívá annak nevét Booznak.
És az oszlopok tetejére liliomalakú művet helyeze, és elkészűle az oszlopok műve.
Öntött tengert is csinála tíz könyöknyit egyik szélétől másik széleig, kerekded kerűletűt; öt könyöknyi vala annak magassága, harmincz könyöknyi zsinór érvén azt körűl. [Krón. II. 4,2.]
És a szélén alúl metszés vala köröskörűl, tíz könyöknyire körűlvévén a tengert; két renddel valának az öntött virágok metszései.
És tizenkét tulkon álla, melyek közől három éjszakra néz vala, és három napnyugatra, és három délre, és három napkeletre, és a tenger azokon fölűl vala, melyeknek hátulja mind befordúlva lévén, nem látszott.
Az üst vastagsága pedig három ujjnyi vala, és széle, mint a kehely széle és a kinyilt liliom virága; kétezer veder fért belé.
És tíz réztalapot csinála, négy könyöknyi vala hosszasága mindenik talapnak, és négy könyöknyi szélessége, és három könyöknyi magassága.
És a talapok alkotmánya átszegett vala; és metszések valának az összefoglalások között.
És a karimák és pártázatok között oroszlánok és tulkok és kerubok, és hasonlóképen fölűl az egybefoglalásokon; és az oroszlánok és tulkok alatt rézből szalagok függének.
És mindenik talapon négy kerék és réztengelyek valának, és négy felől mint egymásra néző öntött vállacskák az üst alatt.
Az üst szája is belűl feje tetején vala annak, és a mi kivűl látszék egy könyöknyi vala, egészen gömbölyű és mindössze másfél könyöknyi; az oszlopok szegletein pedig különféle metszések valának; és az összefoglaló oszlopközepek négyszegűek valának és nem gömbölyűek.
A négy kerekek is, melyek a talap négyszegletén voltak, egymáshoz valának foglalva a talap alatt; egy-egy kerék másfél könyöknyi magas vala.
Olyanok valának pedig a kerekek, minők a szekérben szoktak lenni; és azok tengelyei és küllői és talpai és agyai mind öntve valának.
Mert ama négy vállacska is a talapnak mindenik szegletén magából a talapból vala öntve és összefoglalva.
A talap tetején pedig némi félkönyöknyi gömbölyűség vala, úgy csinálva, hogy az üstöt felül rátehessék, virágai lévén és különféle metszései önmagából.
Metsze azon táblákra is, melyek rézből valának, és a szegletekre kerubokat és oroszlánokat és pálmafákat, egy fenálló ember hasonlatosságára, úgy hogy nem látszottak metszéseknek, hanem köröskörűl odarakottaknak.
Ezen formára készíte tíz talapot, egy öntetűt és mértékűt és hasonló metszésűt.
Csinála tíz rézüstöt is; negyven veder menvén egyegy üstbe, és négy könyöknyi vala; és mindenik üstöt egyegy talapra, azaz tízre helyezé.
És a tíz talapból ötöt a templom jobb részére állita, és ötöt balra; a tengert pedig a templom jobb részére helyezé, napkelet ellenében délfelé.
Megcsinálá tehát Hiram az üstöket és tálakat és medenczéket, és elvégezé minden művét Salamon királynak az Úr templomában:
a két oszlopot és a gombok két koronáját az oszlopok gombjain, és a két hállózatot, hogy befödjék a két koronát, melyek az oszlopok tetején valának;
és a négyszáz gránátalmát a két hállózaton, két rend gránátalmát mindenik hállózaton, a gombok koronáinak befödésére, melyek az oszlopok tetején valának;
és a tíz talapot és a tíz üstöt a talapokon;
és egy tengert, és tizenként tulkot a tenger alá;
és a fazekakat és tálakat és medenczéket; minden edény, melyeket Hiram Salamon királynak csinála az Úr házában, tiszta rézből vala.
A Jordán mezős tartományában önteté azokat a király agyagos földbe, Szókot és Sártán között.
És elhelyezé Salamon mind az edényeket; a fölötte nagy mennyiség miatt pedig nem vala mértéke a réznek.
És megcsinála Salamon minden edényt az Úr házában: az aranyoltárt és asztalt, melyre helyeztettek a kitett kenyerek;
és arany gyertyatartókat, ötöt jobb felől, és ötöt balfelől a felelőhely ellenében, tiszta aranyból, oly virágokkal, mint a liliom, és fölűl aranymécseket és arany hamvvévőket,
és vedreket és villákat, csészéket és mozsárkákat és tömjénzőket, finom aranyból; és a szentek szente belső házának ajtain és a templom házának ajtain a sarkak is aranyból valának.
És elvégezé az egész munkát, melyet Salamon az Úr házában csinála, és a miket atyja, Dávid fölszentelt vala, bevivé az ezüstöt és aranyat és az edényeket, és az Úr házának kincsei közé tevé. [Kir. II. 5,1.]
A templom fölszentelése.
Akkor egybegyűlének mindnyájan Izrael vénei a nemzetségek fejedelmeivel, és Izrael fiaiból a családok nagyjai Salamon királyhoz Jerusalembe, hogy elvigyék az Úr szövetségének szekrényét Dávid várából, azaz Sionból. [Krón. II. 5,2.]
És begyűle Salamon királyhoz egész Izrael, Etanim havában, azaz hetedik hónapban, az ünnepen.
És a vének mind eljövének Izraelből, és a papok fölvevék a szekrényt,
és elvivék az Úr szekrényét és a szövetség hajlékát és a szentély minden edényeit, melyek a hajlékban valának; és viszik vala azokat a papok és leviták.
Salamon király pedig és Izrael minden sokasága, mely hozzá gyülekezett vala, ővele menvén, a szekrény előtt, áldozának juhokat és tulkokat érték és szám fölött.
És a papok bevivék az Úr szövetségének szekrényét az ő helyére, a templom felelőhelyére, a szentek szentébe, a kerubok szárnyai alá, [Kir. III. 6,27.]
mivelhogy a kerubok kiterjesztik vala szárnyaikat a szekrény helye fölött, befödvén a szekrényt és rúdjait fölülről.
És a hol előbb kiállának a rudak, és végeik kilátszának a szentélyen kivűl a felelőhely előtt, többé ki nem látszanak vala; melyek ott is maradtak a jelen napig.
A szekrényben pedig nem vala egyéb, mint a két kőtábla, melyeket Mózes tett volt bele Hóreben, mikor szövetséget kötött az Úr Izrael fiaival, midőn kijöttek Egyiptom földéről. [Móz. II. 34,27.]
Lőn pedig, mikor a papok kijöttek a szentélyből, köd tölté be az Úr házát,
és a papok nem állhatnak és nem szolgálhatnak vala a köd miatt; mert az Úr dicsősége betöltötte vala az Úr házát.
Akkor mondá Salamon: Az Úr mondotta, hogy ködben lakik. [Móz. III. 16,2. Zsid. 10,1. Krón. II. 6,1.]
Építvén építettem házat lakásodra, neked igen erős királyi székűl mindörökre.
És a király megfordítá arczát, és megáldá Izrael egész gyülekezetét; mert Izrael egész gyülekezete áll vala.
És mondá Salamon: Áldott legyen Izrael Ura Istene, ki szájával szólott Dávid- atyámnak, és kezei által teljesítette, a mit mondott:
Az naptól, melyen kihoztam népemet, Izraelt Egyiptomból, nem választottam várost Izrael minden nemzetségei közől, hogy ház építtessék, és nevem ott legyen; hanem Dávidot választottam, hogy népem, Izrael fölött legyen.
És atyám, Dávid, házat akart építeni Izrael Ura Istene nevének; [Kir. II. 7,5.]
és mondá az Úr Dávid- atyámnak: Hogy szivedben szándékoztál házat építeni az én nevemnek, jól cselekedted, azt forgatván elmédben;
mindazáltal te nem építesz nekem házat, hanem fiad, ki ágyékodból jő ki, fog építeni házat az én nevemnek.
Az Úr teljesítette beszédét, melyet szólott, és én állottam föl atyám, Dávid helyett, és Izrael királyi székébe ültem, a mint mondotta az Úr, és házat építettem Izrael Ura Istene nevének.
És helyet rendeltem ott a szekrénynek, melyben az Úr szövetsége vagyon, melyet atyáinkkal szerzett, mikor kijöttek Egyiptom földéről.
Salamon pedig az Úr oltára elé álla Izrael gyülekezetének szine előtt, és kiterjeszté kezeit az égre,
és mondá: Izrael Ura Istene! nincs hozzád hasonló Isten fenn az égben, és alant a földön; ki megtartod a szövetséget és irgalmasságot szolgáidnak, kik előtted teljes szivökkel járnak;
ki megtartottad szolgádnak, Dávid- atyámnak, miket neki szólottál, szájjal szólottál és kézzel beteljesítetted, mint ez a nap bizonyítja.
Most tehát, Izrael Ura Istene! tartsd meg a te szolgádnak, Dávid- atyámnak, a miket neki szólottál, mondván: Nem vétetik el belőled a férfiú előlem, ki Izrael királyi székén üljön, de csak úgy, ha fiaid megőrzik útjokat, hogy előttem járjanak, mint te jártál színem előtt. [Kir. II. 7,12.]
És most, Izrael Ura Istene! erősödjenek meg igéid, melyeket szolgádnak, Dávid- atyámnak szólottál.
De lehet-e azt vélni, hogy az Isten valóban a földön lakik? mert ha az ég és az egek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, melyet építettem?
De tekints szolgád imádságára és az ő könyörgésére, én Uram Istenem! hallgasd meg a dicséretet és imádságot, melylyel szolgád imádkozik előtted ma;
hogy legyenek nyitva szemeid e házra éjjel és nappal, e házra, melyről mondottad: Ott lesz az én nevem! hogy meghallgasd az imádságot, melylyel szolgád e helyen tehozzád imádkozik. [Móz. V. 12,11.]
Hogy meghallgasd könyörgését szolgádnak és népednek, Izraelnek, akármiért imádkozik e helyen; és meghallgasd lakásod helyén mennyben; és mikor meghallgatod, légy kegyelmes.
Ha valaki felebarátja ellen vétkezik, és valami esküvése leszen, melylyel köteles, és az esküvés végett eljő oltárod elé a te házadba,
te hallgasd meg mennyben, és cselekedd meg, és itéld szolgáidat, kárhoztatván az istentelent, és az ő útját fejére térítvén, és igazolván az igazat, és megfizetvén neki igazsága szerint.
Ha néped, Izrael megfutamodik ellenségei előtt (mert vétkezni fog ellened), és bűnbánatot tartván, és vallást tévén a te nevedről, eljőnek, és imádkoznak és könyörögnek neked e házban:
hallgasd meg mennyben, és bocsásd meg bűnét népednek, Izraelnek, és vidd vissza őket a földre, melyet atyáiknak adtál.
Ha bezárva lesz az ég, és eső nem esik bűneik miatt, és imádkozván e helyen, bűnbánatot tartanak a te nevedben, és bűneikből megtérnek inségök miatt:
hallgasd meg őket mennyben, és bocsásd meg szolgáid és a te néped, Izrael bűneit; és mutass nekik jó útat, melyen járjanak, és adj esőt földedre, melyet népednek adtál örökségűl.
Ha éhség támad a földön, vagy mirígyhalál, vagy dögleletes levegő, vagy ragya, vagy sáska, vagy aszály, és ellensége nyomorgatja őt, megszállván kapuit, és a mi csapás, a mi nyavalya csak van,
minden átok és gonosz kívánása, mely történik valamely emberen, Izrael- népedben: ha ki megismerve, szivére veszi csapását, és kiterjeszti kezeit e házban:
te hallgasd meg mennyben a te lakóhelyeden, és kegyelmezz meg, és cselekedd azt, hogy fizess mindennek útai szerint, a mint szivét látod, (mert egyedűl te ismered szivét az emberek minden fiainak),
hogy féljenek téged mindennap, míg élnek a föld szinén, melyet atyáinknak adtál.
Azonfölűl az idegen is, ki nem népedből Izraelből való, mikor eljő messze földről, a te nevedért, (mert meghallják a te nagy nevedet és erős kezedet,
és kinyujtott karodat mindenütt), mikor tehát eljő és imádkozik e helyen:
te hallgasd meg mennyben, a te lakóhelyed erősségében, és cselekedd meg mind a miért segítségűl hí téged az idegen; hogy a föld minden népe tanúlja félni nevedet, mint néped, Izrael, és tapasztalják, hogy a te neved hivatott segítségűl e házra, melyet építettem.
Ha néped hadba megy ellenségei ellen, az úton, akárhová küldöd őket, és imádnak téged azon város útja felé, melyet választottál, és a ház felé, melyet nevednek építettem,
hallgasd meg mennyben imádságaikat és könyörgéseiket, és tégy itéletet nekik.
Hogyha vétkeznek ellened, (mert nincs ember, ki ne vétkezzék), és te megharaguván, ellenségeiknek adod őket, és fogva vitetnek ellenségeik földére messze vagy közel, [Krón. II. 6,36. Préd. 7,21. Ján. I. 1,8.]
és bűnbánatot tartanak szivökben a fogság helyén, és megtérvén, kérnek téged fogságukban, mondván: Vétkeztünk, gonoszúl cselekedtünk, istentelenkedtünk;
és megtérnek hozzád teljes szivökből és teljes lelkökből ellenségeik földén, melyre fogva vitettek; és imádkoznak hozzád az ő földük útja felé, melyet atyáiknak adtál, és a város felé, melyet választottál, és a templom felé, melyet nevednek építettem:
hallgasd meg mennyben, királyi széked erősségében imádságaikat és könyörgéseiket, és tégy itéletet nekik;
és légy kegyelmes népednek, mely ellened vétkezett, és minden gonoszságaiknak, melyekkel ellened vétkeztek; és adj irgalmasságot azok előtt, kik őt fogva tartják, hogy könyörűljenek rajtok.
Mert a te néped és örökséged, kiket kihoztál Egyiptom földéről, a vaskemencze közepéből;
hogy legyenek nyitva szemeid a te szolgád és néped, Izrael könyörgésére, és hallgasd meg őket mindenben, a miért segítségűl hínak téged.
Mert te választottad őket magadnak örökségűl a föld minden népei közől, mint szolgád, Mózes által szólottál, mikor kihoztad atyáinkat Egyiptomból, Uram Isten!
Lőn pedig, miután Salamon imádkozván az Úrhoz, elvégezte minden imádságát és e könyörgését, fölkele az Úr oltárának színe elől; mert mindkét térdét a földre hajtotta, és kezeit az égre kiterjesztette vala.
Fölálla tehát és megáldá Izrael egész gyülekezetét, nagyszóval mondván:
Áldott legyen az Úr, ki nyugalmat adott népének, Izraelnek mindazok szerint, miket szólott; nem maradt el csak egy íge sem mindazon jóból, melyeket az ő szolgája, Mózes által szólott.
Legyen velünk a mi Urunk Istenünk, mint atyáinkkal volt, nem hagyván el minket, el sem vetvén;
hanem hajtsa magához sziveinket, hogy minden utain járjunk, és megtartsuk parancsait és szertartásait és itéleteit, a miket csak parancsolt atyáinknak.
És ezek az én beszédeim, melyekkel könyörögtem az Úr előtt; legyenek azok közel a mi Urunk- Istenünkhöz éjjel nappal, hogy tegyen itéletet szolgájának és népének, Izraelnek mindennap;
hadd tudja a föld minden népe, hogy az Úr maga az Isten, és nincs más őkivűle.
És szivünk legyen egészen a mi Urunk- Istenünkkel, hogy az ő végzéseiben járjunk, és megtartsuk parancsait úgy, mint ma.
Annakokáért a király és egész Izrael áldozatokat áldoznak vala az Úr előtt.
És áldoza Salamon békeáldozatokat az Úrnak, leöletvén huszonkétezer tulkot, és százhúszezer juhot; és fölszentelék az Úr templomát a király és Izrael fiai.
Az napon fölszentelé a király a tornácz közepét, mely az Úr háza előtt vala; égő- és eledeláldozatot áldozván ott, és a békeáldozatok kövéreit; mert a rézoltár, mely az Úr előtt vala, kisebb lévén, nem fér vala arra az égő- és eledeláldozat és a békeáldozatok kövérsége.
Az időben tehát nagy ünnepet tarta Salamon, és az egész Izrael vele, a nagy sokaság, Emat bemenetétől Egyiptom patakáig a mi Urunk Istenünk előtt hét napig és hét napig, azaz tizennégy napig.
És nyolczadik napon elbocsátá a népeket, kik áldván a királyt, elmenének hajlékaikba örvendezve és víg szívvel mindazon jók fölött, melyeket az Úr tett vala szolgájának, Dávidnak és népének, Izraelnek.
Az Úr másodszor megjelen Salamonnak. Salamon megajándékozza Hiramot; az ő további építkezései, munkafelügyelői, áldozatai és hajói.
Lőn pedig, mikor elvégezte Salamon az Úr házának építését és a király épületét, és mindent, a mit kívánt és akart építeni, [Kir. III. 3,5. Krón. II. 7,12.]
megjelene az Úr neki másodszor, mint megjelent vala neki Gábaonban.
És mondá az Úr neki: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, melylyel könyörögtél előttem; megszenteltem e házat, melyet építettél, hogy nevemet oda helyezzem mindörökké, és ott lesznek szemeim és szivem mindenkoron.
Ha te is úgy jársz előttem, mint atyád járt, szived együgyűségében és igazságban, és megcselekszed mind, a miket neked parancsoltam, rendeléseimet és itéleteimet megtartod:
országod királyi székét Izrael fölé helyezem mindörökké, a mint szólottam Dávid- atyádnak, mondván: Nem vétetik el a nemzetségedből való férfiú Izrael királyi székéről. [Kir. II. 7,12.16.]
Ha pedig elfordulással elfordultok ti és fiaitok, nem követvén engem, és nem tartván meg parancsaimat és szertartásaimat, melyeket eléadtam nektek, hanem elmentek, és idegen isteneket tiszteltek, és imádjátok őket:
elveszem Izraelt a föld szinéről, melyet neki adtam; és a templomot, melyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, és közbeszédül lesz Izrael és csúfságúl minden népnek.
És e ház példaúl leszen. Minden, a ki azon átmegy, elálmélkodik és süvölt, és mondani fogja: Miért cselekedett így az Úr e földdel és e házzal? [Móz. V. 29,24. Jerem. 22,8.]
És felelni fogják: Mert elhagyták Urokat Istenöket, ki atyáikat kihozta Egyiptom földéről, és idegen isteneket követtek, és imádták azokat és tisztelték őket: azért hozta rájok az Úr mind e gonoszt.
Eltelvén pedig húsz esztendő, miután fölépítette Salamon a két házat, úgymint az Úr házát és a király házát, [Krón. II. 8,1.]
(Hiram, a tírusi király adván Salamonnak czedrus- és fenyőfákat, és aranyat mind a szerint, mire kellett), akkor Salamon Hiramnak húsz várost ada Galilea földén.
És kiméne Hiram Tírusból, hogy megnézze a városokat, melyeket neki Salamon adott vala, és nem tetszének neki,
és mondá: Ezek-e a városok, melyeket nekem adtál, atyámfia? És nevezé azokat Kabul földének mind e napiglan.
És Hiram százhúsz talentom aranyat külde Salamon királyhoz.
Ez a költség összege, melyet Salamon király adott az Úr háza, saját háza és Mello és Jerusalem kőfala, Heszer és Mageddo és Gázer építésére. [Kir. II. 5,9. Kir. III. 11,27.]
Az egyiptomi király, Fáraó fölméne és bevevé Gázert és fölgyujtá azt tűzzel; és a kananeust, ki a városban lakik vala, megölé, és azt jegyajándékúl leányának, Salamon feleségének adá.
Salamon azért fölépíté Gázert és alsó Betóront,
és Baalatot és Palmírát a pusztaság földén.
És minden hozzá tartozó falukat, melyek kőfal nélkül valának, megerősíte, és a szekerek városait és a lovak városait, és mindent, a mit neki tetszett építeni Jerusalemben és a Libanonon és birodalma minden földén.
Az egész népet, mely megmaradt vala az amorreusoktól és heteusoktól, a ferezeusoktól, heveusoktól és jebuzeusoktól, kik nem Izrael fiai közől valók,
ezek fiait, kik megmaradtak vala a földön, kiket tudniillik Izrael fiai ki nem veszthettek vala, Salamon adófizetőkké tevé e napiglan.
Izrael fiai közől pedig Salamon nem rendele senkit szolgálat alá, hanem hadakozó férfiak valának és az ő szolgái, és fejedelmek és hadnagyok, és a szekerek és lovak gondviselői.
És a főemberek, kik Salamon minden munkájára ügyeltek, ötszázötvenen valának, alattok vala a nép, s ők a rendelt munkák fölött intézkednek vala.
Fáraó leánya pedig fölméne Dávid városából saját házába, melyet Salamon épített vala neki; azután építé Mellót. [Krón. II. 8,11.]
És Salamon három ízben áldoz vala minden esztendőben égő- és békeáldozatokat az oltáron, melyet az Úrnak épített vala, és jó illatszert gyújta az Úr előtt; és a templom bevégezteték.
Hajókat is építe Salamon király Asziongáberben, mely Ailat mellett vagyon, a vörös-tenger partján, Idumea földén.
És elküldé Hiram azon hajókon szolgáit, a hajósférfiakat és a tengerészeket Salamon szolgáival.
Kik Ofirba jutván, az onnan vett négyszázhúsz talentom aranyat Salamon királyhoz vivék.
A szábai királyné. Salamon házi készülete, gazdagsága és hatalma.
De a szábai királyné is, hallván Salamon hírét az Úr nevében, eljöve kisértgetni őt talánybeszédekkel. [Krón. II. 9,1. Luk. 11,31.]
És bemenvén Jerusalembe nagy kisérettel és gazdagsággal, és fűszert és végtelen sok aranyat és drága köveket hozó tevékkel, Salamon királyhoz jöve, és elmonda neki mindent, a mi szivében vala.
És tanítást ada neki Salamon mindazon igékről, melyeket eléje terjesztett vala; nem volt a király előtt eltitkolható beszéd, hogy meg ne felelt volna neki.
Látván pedig a szábai királyné Salamon minden bölcseségét, házát, melyet épített vala,
és asztala étkeit, és szolgái lakhelyeit, és az udvarlók rendeit, s azok ruháit, és pohárnokait és égőáldozatait, melyeket áldoz vala az Úr házában, – nem vala többé lélekzete.
És mondá a királynak: Igaz a beszéd, melyet halottam földemen
beszédeid felől és bölcseséged felől; és nem hittem a nekem beszélőknek, míglen magam eljöttem, és láttam szemeimmel, és tapasztaltam, hogy fele részét sem mondották nekem el; bölcseséged és cselekedeteid nagyobbak, mint a hír, melyet hallottam.
Boldogok férfiaid, és boldogok szolgáid, kik előtted állanak mindenkoron, és hallják bölcseségedet.
Legyen áldott a te Urad Istened, kinek megtetszettél, és ki téged Izrael királyi székébe helyezett, mivelhogy az Úr szerette Izraelt mindörökké, és királylyá rendelt téged, hogy itéletet tégy és igazságot.
Ada tehát a királynak százhúsz talentom aranyat és fölötte sok fűszert és drága köveket; nem hoztak azután oly sok fűszert, mint a mennyit a szábai királyné ada Salamon királynak.
(De Hiram hajói is, melyek aranyat hordanak vala Ofirból, igen sok jószagú fát hozának Ofirból, és drága köveket. [Krón. II. 9,10.]
És a király a jószagú fákból oszlopokat csinála az Úr házába és a királyi házba, és cziterákat és lantokat az énekeseknek; nem hoztak ilyen jószagú fákat, nem is láttak mind a jelen napig).
Salamon király pedig megadá a szábai királynénak mind, a mit akart és kért tőle, azon kivűl, mit neki önmagától adott vala királyi ajándékúl. Ki visszatére és földére méne saját szolgáival.
Az arany mértéke pedig, melyet Salamonnak minden esztendőben hoznak vala, hatszázhatvanhat talentom arany vala,
azon kivűl, mit ama férfiak hozának, kik adószedők valának, és a kereskedők és mindenféle kalmárok, és Arábia minden királyai és a föld fejedelmei.
Kétszáz paizst is készíte Salamon tiszta aranyból, hatszáz siklus aranyat ada lemeznek egyegy paizsra.
És háromszáz kerek paizst finom aranyból; háromszáz nehezék arany vala egyegy paizs borítéka; és a király azokat a libanoni erdőházba helyezé.
Azonfölűl csinála Salamon király nagy királyi széket is elefántcsontból; és beborítá azt igen fényes aranynyal,
melynek hat lépcsője vala, és a királyi szék teteje kerekded vala hátulsó részén; két kéz tartván két felől a széket, és két oroszlán áll vala mindenik kéz mellett,
tizenkét kisebb oroszlán állván a hat lépcsőn mindkét felől; nem készíttetett oly mű semmi országban.
De az edények is, melyekből Salamon király iszik vala, mind aranyból valának, és minden edénye a libanoni erdőháznak tiszta aranyból; semmi sem vala ezüst, s ezt nem is becsülték Salamon napjaiban,
mert a király hajói a tengeren Hiram hajóival három esztendőben egyszer mennek vala Tarzisba, aranyat hozván onnét és ezűstöt, és elefánt-fogakat és majmokat és pávákat.
Salamon király tehát fölmagasztaltaték a föld minden királyai fölött gazdagsággal és bölcseséggel.
És az egész föld kivánja vala látni Salamon arczát, hogy hallja bölcseségét, melyet Isten az ő szivébe adott vala.
És mindenek ajándékokat hoznak vala neki, ezüst- és aranyedényeket, ruhákat és hadifegyvereket, fűszereket is, lovakat és öszvéreket esztendőnkint.
És Salamon szekereket és lovagokat gyűjte, és lőn neki ezernégyszáz szekere, és tizenkétezer lovagja; és elrendelé azokat az erős városokban és a király mellé Jerusalemben. [Krón. II. 1,14.]
És annyira ment, hogy oly bősége vala az ezüstnek Jerusalemben, minta köveknek, és annyi vala a czedrusfa, mint a vad fügefa, mely a mezőségen terem.
És lovakat hoznak vala Salamonnak Egyiptomból és Koából, a király kereskedői Koában megvévén, és a megszabott áron elhozván.
Egyiptomból pedig egy négylovas szekér hatszáz ezüst siklusba került, és egy ló százötvenbe. És igy adják vala el a lovakat a heteusok és Szíria minden királyai.
Salamon asszonyai, bálványozása, az Úr kegyéből kiesése, ellenségei, halála.
Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, Fáraó leánya mellett, a moábiták és ammoniták, az idumeusok, szidoniusok és heteusok leányait, [Móz. V. 17,17. Sirák 47,21.]
azon nemzetekből, melyek felől mondotta az Úr Izrael fiainak: Be ne menjetek hozzájok, közőlük ne menjenek be tieitekhez; mert bizonynyal elhajtják sziveiteket, hogy isteneiket kövessétek. Ezekhez ragaszkodék tehát Salamon legforróbb szeretettel. [Móz. II. 34,16.]
És vala neki hétszáz felesége, mint királynék, és háromszáz ágyasa; és az asszonyok elhajták az ő szivét.
És mikor már vén volt, szive megromlék az asszonyok által, hogy idegen isteneket követe; és nem vala az ő szive oly tökéletes Urával Istenével, mint atyja, Dávid szive;
hanem a szidoniusok istenasszonyát, Asztartét tisztelé Salamon, és az ammoniták bálványát, Molokot.
És azt cselekvé Salamon, a mi nem vala kedves az Úr előtt, és nem vala oly állhatatos az Úr követésében, mint atyja, Dávid.
Akkor építe Salamon templomot Moáb bálványának, Kámosznak azon hegyen, mely Jerusalem átellenében vagyon, és Ammon fiai bálványának, Moloknak.
És ily módon cselekvék minden idegen feleségével, kik tömjént égetnek és áldoznak vala isteneiknek.
Annakokáért megharaguvék az Úr Salamonra, hogy elhajlott elméje Izrael Urától Istenétől, ki kétszer jelent vala meg neki, [Kir. III. 3,5. 9,2.]
parancsolván e dologról, hogy ne kövessen idegen isteneket; és nem tartá meg, miket az Úr parancsolt neki.
Azért mondá az Úr Salamonnak: Mivelhogy ez volt benned, és nem tartád meg szövetségemet és parancsaimat, melyeket neked parancsoltam: elszakasztva elszakasztom országodat, és szolgádnak adom azt.
Mindazáltal ezt napjaidban nem cselekszem Dávid- atyádért; fiad kezéből szakasztom el azt; [Kir. III. 12,15.]
sem az egész országot el nem veszem, hanem egy nemzetséget adok fiadnak Dávid- szolgámért és Jerusalemért, melyet választottam.
Az Úr pedig ellenséget támaszta Salamonnak, Adadot, az idumeus királyi vérből, ki Edomban vala.
Mert mikorDávid Idumeában volt, és a hadak fejedelme, Joáb fölment azok temetésére, kik megölettek vala, és minden férfiút megölt Idumeában,
(mert hat hónapig időzött ott Joáb és egész Izrael, míglen megölt minden férfiút Idumeában).
Adad maga futa el, és néhány idumei férfiak atyja szolgái közől vele, hogy Egyiptomba menjen; Adad pedig fiatal gyermek vala.
És mikor fölkeltek Madiánból, Fáránba jövének, és férfiakat vőnek magokkal Fáránból, és Egyiptomba Fáraóhoz, az egyiptomi királyhoz menének, ki házat ada neki, és élelmet rendele, és földet szakaszta.
És Adad nagy kedvet talála Fáraó előtt, annyira, hogy feleségűl neki adá feleségének, Tafnesz királynénak nővérét.
És Tafnesz nővére fiat szűle neki Genubátot, és Tafnesz Fáraó házában nevelé őt; és Genubát Fáraónál lakik vala az ő fiaival.
És mikor Adad meghallotta Egyiptomban, hogy Dávid elaluvék atyáival, és hogy meghalt Joáb, a seregek fejedelme, mondá Fáraónak: Bocsáss el engem, hadd menjek földemre.
És mondá neki Fáraó: De mi dologban szűkölködől nálam, hogy földedre kivánkozol menni? Ő pedig felelé: Semmiben; de kérlek, bocsáss el engem.
Támaszta azonfölűl neki az Isten ellenséget, Eliada fiát, Rázont, ki elszökött vala urától, Adarezertől, a szóbai királytól; [Kir. II. 8,5. Krón. I. 18,5.]
és legényeket gyűjte ellene és a rablók hadnagya lőn, mikor őket Dávid megölte; és elmenének Damaskusba, és ott lakának, és királylyá tevék őt Damaskusban,
és ő Izraelnek ellensége lőn Salamon minden napjaiban; és ez Adad gonoszsága és Izrael ellen gyűlölsége; és uralkodék Szíriában.
Jeroboam is, az efratai Nábat fia, Száredából, Salamon szolgája, kinek anyja Szárva nevü özvegy vala, fölemelé kezét a király ellen. [Krón. II. 13,6.]
És ez oka az ellene való lázadásnak, mert Salamon megépíté Mellót, és betölté atyja, Dávid városának üregét.
Jeroboam pedig erős és hatalmas férfiú vala; és látván Salamon a jó erkölcsű és szorgalmas ifjút, tiszttartóvá rendelé őt József egész házának adója fölött.
Lőn pedig az időben, hogy Jeroboam kiméne Jerusalemből, és találkozék vele a siloni Ahiás próféta az úton, új palástja lévén; csak ketten valának pedig a mezőn. [Krón. II. 10,15.]
És megragadván Ahiás új palástját, mely rajta vala, tizenkét darabra szakasztá,
és mondá Jeroboamnak: Végy magadnak tíz darabot; mert ezeket mondja Izrael Ura Istene: Ime én kiszakasztom az országot Salamon kezéből, és neked tíz nemzetséget adok.
De egy nemzetség megmarad neki az én szolgámért, Dávidért, és Jerusalem városáért, melyet választottam Izrael minden nemzetségei közől;
mivelhogy elhagyott engem, és a szidoniusok istenasszonyát, Asztartét imádta, és Moáb istenét, Kámoszt, és Ammon fiainak istenét, Molokot; és nem járt utaimon, hogy megcselekedje előttem az igazságot és parancsaimat és itéleteimet, mint atyja, Dávid.
De nem veszem el az egész országot kezéből, hanem fejedelemmé teszem őt élete minden napjaiban Dávid- szolgámért, kit választottam, ki megtartotta parancsaimat és rendeléseimet;
hanem fia kezéből veszem el az országot, és neked tíz nemzetséget adok;
az ő fiának pedig egy nemzetséget adok, hogy Dávid- szolgámnak szövétneke maradjon minden időben előttem Jerusalem városában, melyet választottam, hogy ott legyen az én nevem.
Tégedet pedig fölveszlek, és országlani fogsz mindeneken, miket lelked kiván, és király leszesz Izrael fölött.
Ha tehát meghallgatod mindazt, miket neked parancsolok, és utaimon jársz, és megcselekszed, a mi igaz előttem, megtartván parancsaimat és rendeléseimet, mint megcselekedte szolgám, Dávid: veled leszek és neked hív házat építek, mint házat építettem Dávidnak, és neked adom Izraelt;
és megsanyargatom ily módon Dávid ivadékát, mindazáltal nem minden időre.
Salamon ezért meg akará ölni Jeroboamot; ki fölkele és Egyiptomba futa Szeszakhoz, Egyiptom királyához, és Egyiptomban vala Salamon haláláig.
Salamon többi igéi pedig, és mind, a miket cselekedett, és bölcsesége, ime mind megirattak a Salamon dolgairól szóló könyvben.
A napok száma pedig, melyeken Salamon Jerusalemben egész Izrael fölött országlott, negyven esztendő vala.
És Salamon elaluvék atyáival, és atyjának, Dávidnak városában temetteték el, és fia, Roboam lőn király helyette.
Az ország kettészakad.
Roboam pedig Szikembe méne; mert oda gyűlt vala egész Izrael, hogy őt királylyá rendelje. [Krón. II. 10,1.]
Jeroboam, Nábat fia pedig, ki még Egyiptomban bujdosott Salamon király elől, hallván az Ő halálát, visszatére Egyiptomból.
És elküldének és meghívák őt; eljöve tehát Jeroboam és Izrael minden sokasága, és szólának Roboamnak, mondván:
Atyád igen kemény igát vetett ránk; te azért most egy keveset szállíts le atyád kemény uralkodásából és az igen nehéz igából, melyet ránk vetett, s szolgálunk neked.
Ki mondá nekik: Menjetek el harmadnapig, és térjetek vissza hozzám. És mikor a nép elment,
tanácsot tarta Roboam király a vénekkel, kik atyja, Salamon előtt állottak vala, mikor még élt, és mondá: Mi tanácsot adtok nekem, hogy feleljek e népnek?
Kik mondák neki: Ha ma engedsz e népnek, és szolgálsz, és kérésöknek, helyet adsz, és lágy beszéddel szólasz nekik, szolgáid lesznek minden időben.
De ő elhagyá a vének tanácsát, melyet adtak vala neki, és ifjakat vőn magához, kik vele növekedtek és előtte állanak vala,
és mondá nekik: Mi tanácsot adtok nekem, hogy feleljek e népnek, kik azt mondották nekem: Könnyebbítsd meg az igát, melyet atyád ránk vetett?
És mondák neki az ifjak, kik vele növekedtek vala föl: Igy szólj e népnek, mely neked szólott, mondván: Atyád megnehezítette igánkat, de könnyíts rajtunk; így szólj nekik: Az én kis-ujjam vastagabb atyám hátánál.
És most atyám nehéz igát vetett rátok, én pedig még többet fogok rakni igátokra; atyám ostorokkal vert, én pedig skorpiókkal verlek titeket.
Eljöve tehát Jeroboam és az egész nép Roboamhoz harmadnap, a mint szólott vala a király, mondván: Térjetek vissza hozzám harmadnapra.
És a király keményen felele a népnek, elhagyván a vének tanácsát, melyet adtak neki,
és szóla nekik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Atyám megnehezítette igátokat, én pedig még többet fogok rakni igátokra; atyám ostorokkal vert, én pedig skorpiókkal verlek titeket.
És a király nem engede a népnek; mert az Úr megutálta vala őt, hogy beteljesítse igéjét, melyet a siloni Ahiás által szólott vala Nábat fiának, Jeroboamnak. [Kir. III. 11,31.]
Látván tehát a nép, hogy a király nem akarta őket meghallgatni, felelé neki, mondván: Mi részünk nekünk Dávidban? vagy mi örökségünk Izai fiában? Menj hajlékaidba, Izrael! Most láss házadhoz, Dávid! És Izrael elméne hajlékaiba.
Izrael fiain pedig, kik Júda városaiban laknak vala, Roboam országla.
És Roboam király elküldé Aduramot, ki kincstartó vala, de megkövezé őt egész Izrael, és meghala. Roboam király pedig hamar szekérre üle, és Jerusalembe futa.
És elvála Izrael Dávid házától a jelen napig.
Lőn pedig, mikor egész Izrael meghallotta, hogy visszajött Jeroboam, elküldének és meghivák őt, egybegyüjtvén az egész közönséget, és királylyá rendelék egész Izraelen, és Dávid házát senki sem követé az egy Júda nemzetségén kivűl.
Roboam pedig Jerusalembe méne, és összegyüjté Júda egész házát és Benjamin nemzetségét, száznyolczvanezer válogatott hadakozó férfiút, hogy hadakozzanak Izrael háza ellen, és szerezzék vissza az országot Salamon fiának, Roboamnak.
Lőn pedig az Úr beszéde Szemeiáshoz, az Isten emberéhez, mondván: [Krón. II. 12,15. 11,2.]
Szólj Salamon fiának, Roboamnak, Júda királyának, és Júda és Benjamin egész házának és a többi népnek, mondván:
Ezeket mondja az Úr: Föl ne menjetek, és ne hadakozzatok atyátokfiai, Izrael fiai ellen; térjen vissza házába a férfiú, mert éntőlem jött ez ige. Meghallgaták az Úr beszédét, és visszatérének az útról, mint nekik az Úr parancsolta vala.
Jeroboam pedig fölépíté Szikemet Efraim hegyén, és ott lakék; és kimenvén onnét, fölépíté Fánuelt.
És mondá szivében Jeroboam: Majd visszatér az ország Dávid házához,
ha fölmegy e nép, hogy áldozatokat tegyen az Úr házában Jerusalemben; és e nép szive visszatér urához, Roboamhoz, Júda királyához, és megölnek engem, és hozzája térnek.
És tanácsot gondolván, két arany borjút készíte, és mondá nekik: Ne menjetek fel többé Jerusalembe. Ime a te isteneid, Izrael, kik téged Egyiptom földéről kihoztak. [Tób. 1,5.]
És egyiket Bételben állítá föl, másikat Dánban;
és ez a dolog bűnné lőn; mert a nép Dánig megyen vala a borjút imádni.
És templomokat építe a magas helyeken, és papokat tőn a nép alsóbbjaiból, kik nem Lévi fiai közől valának. [Krón. II. 11,15.]
És ünnepet rendele a nyolczadik hónapban, a hó tizenötödik napján, azon ünnep hasonlatára, melyet Júdában ülnek vala. És fölmenvén az oltárra, hasonlóképen cselekvék Bételben is, áldozván a borjúknak, melyeket készített; és papokat rendele a magas helyeknek, melyeket alkotott vala.
És fölméne az oltárra, melyet épített Bételben, a nyolczadik hó tizenötödik napján, melyet maga szivéből gondolt vala, és ünnepet szerze Izrael fiainak, és fölméne az oltárra, hogy jóillatú szert gyujtson.
Egy próféta jövendöl a bálványozás ellen. Jeroboam keze elszárad. A próféta, engedetlensége miatt megöletik.
És ime az Isten embere jöve Júdából az Úr beszédével Bételbe, midőn Jeroboam az oltáron állott és tömjénezett.
És fölkiálta az oltár ellen az Úr beszédével, és mondá: Oltár, oltár! ezeket mondja az Úr: Ime Joziás nevű fiú fog születni Dávid házának, és föláldozza rajtad a magas helyek papjait, kik most fölötted tömjént gyujtanak, és embercsontokat fog rajtad égetni.
És jelt ada az napon, mondván: Ez leszen jele, hogy az Úr szólott: Ime az oltár meghasad, és kiomlik a hamu, mely benne vagyon.
És a király hallván az Isten emberének beszédét melylyel felkiáltott vala az oltár ellen Bételben, kinyujtá kezét az oltárról, mondván: Fogjátok meg őt. És megszárada keze, melyet kinyujtott vala ellene; és vissza nem vonhatá azt magához.
Az oltár is meghasada, és a hamu kiomlék az oltárból, azon jel szerint, melyet megmondott vala az Isten embere az Úr szavával.
És a király mondá az Isten emberének: Könyörögj a te Urad- Istenednek, és imádkozzál érettem, hogy kezem adassék vissza nekem. És az Isten embere könyörge az Úrnak, és a király keze visszatére hozzá, és lőn mint azelőtt vala.
Szóla pedig a király az Isten emberének: Jer haza velem ebédelni, és ajándékokat adok neked.
És az Isten embere felelé a királynak: Ha nekem házad felét adod sem megyek veled, kenyeret sem eszem, vizet sem iszom e helyen;
mert így van nekem meghagyva a parancsoló Úr beszéde által: Kenyeret ne egyél, vizet se igyál, vissza se térj azon az úton, melyen jöttél.
Más úton méne tehát, és nem tére vissza azon úton, melyen Bételbe jött vala.
Egy öreg próféta lakik vala pedig Bételben; kihez eljövének fiai, és elbeszélék neki mind a dolgokat, melyeket az Isten embere cselekedett vala az napon Bételben; és az igéket, melyeket mondott vala a királynak, elbeszélék atyjoknak.
És mondá nekik atyjok: Melyik úton ment el? És fiai megmutaták neki az utat, melyen elment vala az Isten embere, ki Júdából jött vala.
És mondá fiainak: Nyergeljétek meg nekem a szamarat. Kik mikor megnyergelték, ráüle,
és elméne az Isten embere után, és egy terebintfa alatt ülve találá őt, és mondá neki: Te vagy-e az Isten embere, ki Júdából jöttél? Felelé amaz: Én vagyok.
És mondá neki: Jer haza velem, hogy kenyeret egyél.
Ki mondá: Nem térhetek vissza, el sem mehetek veled, kenyeret sem eszem, vizet sem iszom e helyen;
mert az Úr szólott nekem az Úr beszéde által, mondván: Kenyeret ne egyél és vizet ne igyál ott, vissza se térje azon úton, melyen el fogsz menni.
Amaz mondá neki: Én is hozzád hasonló próféta vagyok; és az angyal szólott nekem az Úr beszédével, mondván: Hozd vissza őt magaddal házadba, hogy egyék kenyeret, és igyék vizet. Megcsalá őt,
és visszavivé magával; evék tehát kenyeret az ő házában, és vizet ivék.
És midőn az asztalnál ülének, lőn az Úr beszéde a prófétához, ki visszahozta vala őt.
És kiálta az Isten emberére, ki Júdából jött vala, mondván: Ezeket mondja az Úr. Mivelhogy nem voltál engedelmes az Úr szájának, és nem tartottad meg a parancsot, melyet neked a te Urad Istened parancsolt,
és visszatértél, és kenyeret ettél és vizet ittál azon helyen, melyen megparancsolta neked, hogy kenyeret ne egyél, és vizet ne igyál: nem vitetik be holttested atyáid sirjába.
És miután evett és ivott, megnyergelé szamarát a prófétának, kit visszahozott vala.
Ki mikor elment, egy oroszlán találá őt az úton, megölé, és teste az úton hever vala; a szamár mellette állván, és az oroszlán is a test mellett állván.
És íme az átmenő férfiak láták az úton heverő testet, és a test mellett álló oroszlánt. És elmenének, és kihirdeték a városban, melyben amaz öreg próféta lakott vala.
Mit mikor meghallott azon próféta, ki visszahozta őt az útról, mondá: Az Isten embere az, ki engedetlen volt az Úr szájának, és az oroszlánnak adta őt az Úr, s az összetörte őt és megölte, az Úr igéje szerint, melyet szólott neki.
És mondá fiainak: Nyergeljétek meg a szamarat nekem. Kik mikor megnyergelték,
és ő elment, megtalálá az úton heverő testet, és a test mellett álló szamarat és oroszlánt; nem evett az oroszlán a testből, a szamarat sem sértette meg.
Vevé tehát a próféta az Isten embere testét, és a szamárra tevé azt, és visszatérvén, bevivé az öreg próféta városába, hogy sirassa őt.
És annak testét a maga sírjába tevé, és siraták őt: Ah, ah, atyámfia!
És midőn siratták őt, mondá fiainak: Mikor meghalok, temessetek engem azon sírba, melybe az Isten embere temettetett; az ő teteme mellé tegyétek tetemeimet.
Mert bizonynyal eljő az ige, melyet mondott az Úr beszédével az oltár ellen, mely Bételben vagyon, és mind a magas helyek templomai ellen, melyek Szamaria városaiban vannak.
Ez igék után sem tére meg Jeroboam az ő igen gonosz útjáról, hanem ellenkezőképen a nép alsóbbjaiból papokat rendele a magas helyeken; és a ki csak akarta, megtöltvén kezét, pappá lőn a magas helyeken.
És ez okért vétkezék Jeroboam háza és elrontaték és eltörölteték a föld szinéről.
Jövendölés Jeroboam ellen, az ő halála. Roboam bálványozása, bünhödése és halála.
Az időben beteg vala Abia, Jeroboam fia.
És Jeroboam mondá feleségének: Kelj föl és változtasd el öltözetedet, hogy meg ne ismertessél, hogy Jeroboam felesége vagy; és menj Sílóba, hol Ahiás próféta vagyon, ki nekem megmondotta, hogy király leszek e nép fölött. [Kir. III. 11,31.]
Végy tíz kenyeret is kezedbe és egy lepényt és egy edény mézet, és menj hozzája; mert ő megjelenti neked, mi fog történni e gyermekkel.
Úgy cselekvék Jeroboam felesége, a mint ő mondotta, és fölkelvén, elméne Sílóba, és Ahiás házába méne; ő pedig nem láthat vala, mert meghomályosodtak volt szemei az öregség miatt.
Mondá pedig az Úr Ahiásnak: Ime Jeroboam felesége jő be, hogy tanácsot kérdjen tőled beteg fia felől. Ezeket és ezeket mondd neki. Mikor tehát amaz, beméne, és titkolá magát, hogy az, a ki vala,
meghallá Ahiás az ajtón bemenő lábainak zörejét, és mondá: Jőj be, Jeroboam felesége! miért színleled magadat másnak? én pedig kemény követséggel küldettem hozzád.
Menj el és mondd meg Jeroboamnak: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Mivel fölmagasztaltalak téged a nép közől és fejedelemmé tettelek népemen, Izraelen,
és elszakasztottam Dávid házának országát és neked adtam azt, te pedig nem voltál, mint az én szolgám, Dávid, ki megtartotta parancsaimat, és teljes szivéből követett engem, cselekedvén, a mi kedves volt színem előtt,
hanem gonoszabbúl cselekedtél mindazoknál, kik előtted voltak, és magadnak idegen és öntött isteneket csináltál, hogy haragra indíts, engem pedig hátad mögé vetettél:
annakokáért ime én veszedelmet hozok Jeroboam házára, és megverem Jeroboámból a falravizellőt és berekesztettet és az utolsót Izraelben; és kitisztítom Jeroboam háza maradékait, a mint kitisztíttatni szokott a ganéj egész fogytig. [Kir. III. 15,29.]
A kik elhalnak Jeroboamból a városban, ebek eszik meg azokat; a kik pedig a mezőn halnak el, az égi madarak eszik meg azokat: mert az Úr szólott.
Te azért kelj föl és menj házadba, és mikor lábaid belépnek a városba, meghal a gyermek,
és siratni fogja őt egész Izrael, és eltemeti; mert egyedűl ő vitetik sírba Jeroboamból, mivel benne valami jót talált Izrael Ura Istene Jeroboam házában.
Királyt pedig majd rendel az Úr magának Izraelen, ki megveri Jeroboam házát ezen nap és ezen időben;
és Izrael Ura Istene megveri, a mint ingadozni szokott a nád a vízben, és kigyomlálja Izraelt e jó földről, melyet atyáiknak adott, és elszórja őket a folyóvizen túl, mivel berkeket csináltak magoknak, hogy az Urat boszantsák.
És az Úr kézbe adja Izraelt Jeroboam bűneiért, ki vétkezett, és Izraelt is vétekre vitte.
Fölkele tehát Jeroboam felesége, és elméne, és eljuta Terszába; és mikor bement a ház küszöbén, meghala a gyermek,
és eltemeték őt. És siratá őt egész Izrael az Úr beszéde szerint, melyet szolgája, Ahiás próféta által szólott.
Jeroboam többi dolgai pedig, miképen hadakozott és miképen országlott, ime megirattak Izrael királyainak krónika-könyvében.
A napok száma pedig, melyeken Jeroboam országlott, huszonkét esztendő vala, és elaluvék atyáival, és fia, Nádab lőn király helyette.
Salamon fia, Roboam pedig országla Júdában. Negyven esztendős vala Roboam, midőn országlani kezde; tizenhét esztendeig országla Jerusalem városában, melyet választott az Úr Izrael minden nemzetségei közől, hogy nevét odahelyezze. Anyja pedig Naama nevű ammaniti vala. [Krón. II. 12,13.]
És gonoszat cselekvék Júdás az Úr előtt, és inkább fölingerlék őt, mint mindazok, miket atyáik cselekedtek vala bűneikkel, melyekkel vétkeztek;
mert ők is oltárokat építének magoknak és képszobrokat, és berkeket minden magas halmon és minden zöldellő fa alatt;
de férfiparáznák is valának azon földön, és cselekvék a pogány népek minden utálatosságát, melyeket az Úr eltörlött Izrael fiai előtt.
Roboam király országlása ötödik esztendejében pedig fölméne Szeszak, az egyiptomi király Jerusalembe,
és elvivé az Úr háza kincseit és a királyi kincseket, és mindent elragadoza, az aranypaizsokat is, melyeket Salamon csinált vala; [Kir. III. 10,16.]
melyekért Roboam király rézpaizsokat csinála, és adá ezeket a paizshordozók hadnagyának kezébe, és azoknak, kik őrt állanak vala a király házának ajtaja előtt.
És mikor a király bement az Úr házába, azokat viselék, kiknek tisztök vala előlmenni, és azután visszavivék a paizshordozók fegyvertárába.
Roboam többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, ime megirattak Júda királyainak krónika-könyvében.
És háború volt Roboam és Jeroboam között minden időben.
És Roboam elaluvék atyáival és eltemetteték azokkal Dávid városában; anyja pedig Naama nevű ammaniti vala, és fia, Abiam lőn király helyette.
Áza és Josafát uralkodása Júdában, Nádabé és Baazaé Izraelben.
Jeroboam, Nábat fia országlásának tizennyolczadik esztendejében tehát Abiam lőn király Júda fölött.
Három esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Maaka vala, Abesszalom leánya. [Krón. II. 13,2.]
És atyjának minden bűnében jára, melyeket előtte cselekedett vala; és szíve nem volt tökéletes Urával Istenével, mint atyja, Dávid szíve.
De Dávidért szövétneket ada neki Ura Istene Jerusalemben, fiát támasztván föl utána, és fölállítván Jerusalemet; [Kir. III. 11,36.]
azért hogy igazat cselekedett Dávid az Úr szemei előtt, és nem hajolt el mindazoktól, miket parancsolt neki élete teljes napjaiban, a heteus Uriás dolgán kivűl. [Kir. II. 11,4.]
De háború volt Roboam és Jeroboam között élete minden idejében.
Abiam többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, nem irattak-e meg azok Júda királyainak krónika-könyvében? És háború volt Abiam és Jeroboam között. [Krón. II. 13,3.]
És Abiam elaluvék atyáival és eltemeték őt Dávid városában; és fia, Áza lőn király helyette. [Krón. II. 14,1.]
Izrael királyának, Jeroboamnak huszadik esztendejében Áza lőn Júda királya,
és negyven esztendeig országla Jerusalemben. Anyja neve Maaka vala, Abesszalom leánya.
És igazat cselekvék Áza az Úr színe előtt, mint atyja Dávid;
és elveszté a férfiparáznákat a földről, és kitisztítá a bálványok minden ocsmányságát, melyeket atyái csináltak vala.
Azonfölűl anyját, Maakát is letevé, hogy ne legyen fejedelem priap áldozatainál és annak berkében, melyet tiszteletére szerzett vala; és lerontá barlangját, és összetöré az undok bálványt, és megégeté Cedron patakánál.
De a magas helyeket nem rontá el; mindazáltal Áza szíve tökéletes vala az Úrral minden napjaiban.
És bevivé azokat, miket atyja fölszentelt és fogadott, az Úr házában, és ezüstöt és aranyat és az edényeket. [Krón. II. 15,18.]
Háború vala pedig Áza között és Izrael királya, Baaza között minden napjaikban.
Föl is méne Izrael királya, Baaza Júdába, és fölépíté Rámát, hogy senki ki ne jöhessen, vagy be ne mehessen Júda királya, Áza részéről. [Krón. II. 16,1.]
Vévén azért Áza minden ezüstöt és aranyat, mely megmaradt vala az Úr háza kincstárában és a királyi ház kincstárában, szolgái kezébe adá azt, és elküldé Benadadhoz, Tabremonnak, Hezion fiának fiához, a szíriai királyhoz, ki Damaskusban lakik vala, mondván:
Szövetség vagyon közöttem és közötted, s atyám és atyád között; azért küldöttem neked ajándékokat, ezüstöt és aranyat; és kérlek, jőj el és bontsd föl a szövetséget, melyet Baazával, Izrael királyával tartasz, hogy távozzék tőlem.
Engedvén Benadad Áza királynak, elküldé hadának fejedelmeit Izrael városaiba, és megverék Ahiont és Dant és Ábelt, Maaka házát, és egész Cenerotot, tudniillik Neftali minden földét.
Mit mikor meghallott Baaza, fölhagya Ráma épitésével, és visszatére Terszába.
Áza király pedig hírnököt külde egész Júdába, mondván: Senkinek se legyen mentsége. És elhordá a köveket Rámából és annak fáit, melyekkel Baaza épített vala, és azokból Áza király Benjamin Gábaáját és Maszfát építé.
Áza többi dolgai pedig, és minden erőssége, és mind a miket cselekedett, és a városok, melyeket épített, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében? De öregségében lábait fájlalá.
És elaluvék atyáival, és eltemetteték azokkal atyja, Dávid városában; és fia, Josafát lőn király helyette, [Krón. II. 17,1.]
Jeroboam fia, Nádab pedig királylyá lőn Izraelen Ázának. Júda királyának második esztendejében; és országla Izraelen két esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr színe előtt, és atyja utain jára és annak vétkeiben, melyekkel vétekre vitte Izraelt.
És leselkedék ellene Ahia fia, Baaza, Isszakar házából, és megveré őt Gebbetonban, mely a filiszteusok városa; mivelhogy Nádab és egész Izrael megszállották vala Gebbetont.
Megölé tehát őt Baaza, Ázának, Júda királyának harmadik esztendejében, és országla helyette;
és midőn királylyá lett, megveré Jeroboamnak egész házát, csak egy lelket sem ereszte el ivadékából, mígnem eltörlé az Úr igéje szerint, melyet szolgája, a siloni Ahiás által szólott vala, [Kir. III. 21,22. 14,10.]
Jeroboam bűneiért, melyekkel vétkezett, és melyekkel vétekre vitte Izraelt; és a vétekért, melylyel Izrael Urát Istenét boszantotta vala.
Nádab többi dolgai pedig, és mind a mit cselekedett, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És háború volt Áza között és Izrael királya, Baaza között minden napjaikban.
Ázának Júda királyának harmadik esztendejétől országla Ahia fia, Baaza egész Izraelen Terszában huszonnégy esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt, és Jeroboam útján jára és az ő vétkeiben, melyekkel vétekre vitte Izraelt.
Éla, Zambri, Amri és Akáb királyokról Izraelben. Szamaria és Jerikó fölépíttetik.
Lőn pedig az Úr beszéde Jehuhoz, Hanani fiához Baaza ellen, mondván:
Azért, hogy fölmagasztaltalak téged a porból, és fejedelemmé tettelek népemen, Izraelen, te pedig Jeroboam utján jártál, és vétekre vitted népemet, Izraelt, hogy bűneik által engem boszants:
ime én learatom Baaza maradékait, és az ő háza maradékait, és olyanná teszem házadat, mint Nábat fiának, Jeroboamnak házát. [Kir. III. 14,10.]
A ki elhal Baazából a városban, azt az ebek eszik meg; és a ki elhal belőle a mezőn, azt az égi madarak eszik meg. [Kir. III. 14,11.]
Baaza többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, és hadai, ezek nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Elaluvék tehát Baaza atyáival, és eltemetteték Terszában; és fia, Éla lőn király helyette.
Mikor pedig Hanani fia, Jehu próféta által az Úr beszéde lett Baaza ellen, és az ő háza ellen, és mindazon gonosz ellen, melyet cselekedett vala az Úr előtt, hogy őt kezeinek cselekedetei által ingerelje, hogy olyan legyen, mint Jeroboam háza: ezokért megölé őt, azaz Hanani fiát, Jehu prófétát.
Ázának, Júda királyának huszonhatodik esztendejétől országla Baaza fia, Éla Izrael fölött Terszában két esztendeig.
És pártot üte ellene szolgája, Zambri, a lovagok felerészének hadnagya; Éla pedig Terszában iszik és részeg vala, a terszai tiszttartónak Arzának házában.
Rárohanván tehát Zambri, megveré és megölé őt, Júda királyának, Ázának huszonhetedik esztendejében, és országla helyette. [Kir. IV. 9,31.]
És midőn királylyá lett, és annak királyi székébe ült, megveré Baazának egész házát, és nem hagyá meg abban a falravizellőt, sem rokonait, sem barátait.
És eltörlé Zambri Baazának egész házát az Úr igéje szerint, melyet Baazának Jehu próféta által szólott,
Baazának minden bűneért, és fiának, Élának bűneiért, kik vétkeztek és vétekre vitték Izraelt, boszantván Izrael Urát Istenét hiuságaikkal.
Éla többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, ezek nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Ázának, Júda királyának huszonhetedik esztendejében, Zambri hét napig országla Terszában; a hadsereg pedig megszállotta vala Gebbetont, a filiszteusok városát.
És mikor meghallotta, hogy Zambri pártot ütött és megölte a királyt, egész Izrael királylyá tevé magának Amrit, ki a hadsereg fejedelme vala az nap Izraelen a táborban.
Fölméne tehát Amri és vele egész Izrael Gebbetonból, és megszállák Terszát.
Látván pedig Zambri, hogy a várost beveszik, a palotába méne, és magára gyujtá a királyi házat és meghala
az ő bűneiben, melyekkel vétkezett, gonoszt cselekedvén az Úr előtt, és járván Jeroboam útján és az ő bűnében, melylyel vétekre vitte Izraelt.
Zambri többi dolgai pedig és cselei és kegyetlensége, ezek nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Akkor két részre oszola Izrael népe; fele a népnek Ginet fiát, Tebnit követvén, hogy őt rendelje királylyá, és fele Amrit;
de erősebb lőn a nép, mely Amrival vala, azon népnél, mely Ginet fiát, Tebnit követé; és meghala Tebni, és Amri lett király.
Ázának, Júda királyának harminczegyedik esztendejétől Amri országla Izraelen tizenkét esztendeig; Terszában országla hat esztendeig.
És megvevé Szamaria hegyét Szómertől két talentom ezüstön, és fölépíté azt, és hívá, a város nevét, melyet épített vala, a hegy ura, Szémer nevéről, Szamariának.
De roszat cselekvék Amri az Úr színe előtt, és gonoszabbúl cselekvék mindazoknál, kik előtte voltak.
És Nábat fiának, Jeroboamnak minden útain jára és annak bűneiben, melyekkel vétekre vitte Izraelt, hogy Izrael Urát Istenét hiúságaival boszantsa.
Amri többi dolgai pedig és hadai, melyeket viselt, ezek nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Amri elaluvék atyáival, és eltemetteték Szamariában; és király lőn helyette fia, Ákáb.
Amri fia, Ákáb pedig királylyá lőn Izraelen Júda királyának, Ázának harmincznyolczadik esztendejében. És Amri fia, Ákáb országla Izraelen Szamariában huszonkét esztendeig.
És gonoszat cselekvék Amri fia, Ákáb az Úr szine előtt, mindazok fölött, kik előtte voltak.
És nem volt elég neki, hogy Nábat fiának, Jeroboamnak bűneiben jára; azon fölűl feleségűl vevé Jezabelt, a szidoniusok királyának, Etbaalnak leányát. És elméne, és Baalnak szolgála, és imádá azt.
És oltárt emele Baalnak, Baal templomában, melyet épített vala Szamariában,
és berket ültete, és még többet is cselekvék Ákáb, boszantván Izrael Urát Istenét, Izrael minden királyai fölött, kik előtte voltak.
Ennek idejében építé föl a bételi Hiel Jerikót; az ő elsőszülöttében, Abirámban tevé le annak alapját, és utolsó szülöttében, Szegubban állítá föl annak kapuit, az Úr igéje szerint, melyet Nun fia, Józue által szólott vala. [Józ. 6,26.]
Illés próféta három évi szárazságot jövendöl, hollók által tápláltatik; csodálatosan föntartja a szareftai özvegyet, és fiát föltámasztja.
És mondá a teszbii Illés Gálaád lakói közől Ákábnak; Él Izrael Ura Istene, kinek színe előtt állok, hogy nem leszen ez esztendőkben harmat és eső, hanem csak az én szájam igéi szerint. [Luk. 4,25. Sirákf. 48,1. Jak. 5,17.]
És lőn az Úr ígéje hozzája, mondván:
Távozzál innét, és menj napkelet felé, s rejtezzél el Karit patakánál, mely a Jordán átellenében vagyon,
és ott a patakból igyál; és a hollóknak megparancsoltam, hogy ott tápláljanak téged.
Elméne tehát, és az Úr ígéje szerint cselekvék; és mikor oda ért, leüle Karit patakja mellé, mely a Jordán átellenében vagyon,
és a hollók vivének neki kenyeret és húst reggel; hasonlóképen kenyeret és húst estve, és a patakból ivék.
Napok múltán pedig kiszárada a patak, mert nem esett vala eső a földre.
Lőn azért az Úr beszéde hozzája, mondván:
Kelj föl és menj a szidoniusok Szareftájába, és lakjál ott; mert megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.
Fölkele, és elméne Szareftába. És mikor a város kapujához jutott, láta egy özvegyasszonyt, fát szedegetni, és szólítá őt, és mondá neki: Adj nekem egy kevés vizet az edényben, hadd igyam. [Luk. 4,26.]
És midőn amaz elment, hogy hozzon, utána kiálta, mondván: Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.
Ki felelé neki: Él a te Urad Istened! hogy nincs kenyerem, hanem csak annyi lisztem a vederben, mennyi egy marokba fér, és kevés olajom a korsóban; ime két darabka fát szedek, hogy bemenjek, és megcsináljam azt magamnak és fiamnak, hogy megegyük, és meghaljunk.
Mondá neki Illés: Ne félj, hanem menj el és cselekedjél, a mint mondád; mindazáltal nekem csinálj először egy kis, hamuban sült pogácsát a lisztecskéből, és hozd el nekem; magadnak pedig és fiadnak azután csinálj.
Ezeket mondja pedig Izrael Ura Istene: A veder liszt nem fogy el, sem a korsó olaj nem kevesűl meg az napig, melyen az Úr esőt ád a föld szinére.
Amaz elméne, és cselekvék Illés ígéje szerint; és evék ő és amaz is, és annak háza is; és az naptól
a veder liszt el nem fogyott, és a korsó olaj meg nem kevesűlt az Úr ígéje szerint, melyet Illés által szólott vala.
Lőn pedig ezek után, hogy megbetegedett a házi asszony fia, és a betegség igen nehéz volt, úgy hogy nem maradt lélekzet benne.
Mondá azért Illésnek: Mi közöm veled, Isten embere? bejöttél hozzám, hogy emlékezetbe hozd vétkeimet, és megöljed fiamat?
És mondá neki Illés: Add nekem fiadat. És elvevé azt öléből, és vivé a felsőterembe, hol ő lakott, és ágyára tevé.
És kiálta az Úrhoz, és mondá: Uram Istenem! még az özvegyasszonyt is, kinél én valamennyire tápláltatom, így sanyargatod-e, hogy fiát megölöd?
És kiterjeszté magát, és megméré a gyermeket három ízben, és kiálta az Úrhoz és mondá: Uram Istenem! térjen vissza, kérlek, e gyermek lelke testébe.
És meghallgatá az Úr Illés szavát, és visszatére a gyermek lelke beléje, és fölelevenedék.
És vevé Illés a gyermeket, és levivé őt a felsőteremből az alsóházba, és anyjának adá, és mondá neki: Ime él fiad!
És mondá az asszony Illésnek: Most ebben ismertem meg, hogy Isten embere vagy te, és az ő ígéje igaz e te szádban.
Illés megöli Baal papjait, és könyörgése által esőt nyer.
Sok idő mulva, lőn az Úr igéje Illéshez a harmadik esztendőben, mondván: Menj el, és mutasd meg magadat Ákábnak, hogy adjak esőt a föld szinére.
Elméne tehát Illés, hogy megmutassa magát Ákábnak; nagy éhség vala pedig Szamariában.
És hívá Ákáb háza sáfárát, Abdiást; Abdiás pedig igen féli vala az Urat.
Mert mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, ő száz prófétát vitt el, és elrejté őket ötvenenkint barlangokba, és táplálá őket kenyérrel és vízzel.
Mondá azért Ákáb Abdiásnak: Menj el az országba minden vizkúthoz és minden völgybe, hatalán füvet találhatnánk, és megtarthatnók a lovakat és öszvéreket, hogy a barmok mindenestűl el ne veszszenek.
És föloszták magoknak a tartományokat, hogy azokat körűljárják; Ákáb egyik úton megyen vala, és Abdiás a másik úton külön.
És mikor Abdiás az úton vala, Illés találkozék vele; ki megismervén őt, arczára borúla, és mondá: Nem te vagy-e uram, Illés?
Kinek ő felelé: Én. Menj el, és mondd meg uradnak: Jelen vagyon Illés.
És amaz: Mit vétettem, úgymond, hogy engem, szolgádat, kezébe adsz Ákábnak, hogy megöljön?
Él a te Urad Istened! hogy nincs nemzet vagy ország, a hova nem küldött uram, téged keresvén; és midőn mindnyájan azt felelték: Nincs itt… megesketett minden országot és nemzetet, mivel semmikép sem találtak föl.
És most te azt mondod nekem: Eredj, és mondd uradnak: Jelen vagyok Illés.
És mikor majd elmegyek tőled, az Úr lelke elviszen téged olyan helyre, melyet én nem ismerek, és bemenvén, megjelentem Ákábnak, és nem találván téged, megöl engem; a te szolgád pedig féli az Urat gyermekségétől kezdve.
Nem mondották-e meg neked, uramnak, mit cselekedtem, mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, hogy elrejtettem az Úr prófétái közől száz férfiút, ötvenenkint barlangokba, és tápláltam őket kenyérrel és vizzel?
És most te azt mondod: Menj el és mondd Uradnak: Jelen vagyon Illés; hogy megöljön engem?
És mondá Illés: Él a seregek Ura Istene! kinek színe előtt állok, hogy ma megjelenek előtte.
Elméne tehát Abdiás Ákáb elé, és megjelenté neki; és Ákáb eléje méne Illésnek.
És mikor meglátta őt, mondá: Te vagy-e az, ki fölháborítod Izraelt?
És amaz mondá: Nem én háborítottam föl Izraelt, hanem te és atyád háza, kik elhagytátok az Úr parancsait, és Baalimot követtétek.
Mindazáltal küld el most, és gyüjtsd egybe hozzám egész Izraelt Kármél hegyére, és Baal négyszázötven prófétáját, és a berkek négyszáz prófétáját, kik Jezabel asztaláról esznek.
Elkülde Ákáb Izrael minden fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat Karmél hegyére.
Illés pedig közeledvén az egész néphez, mondá: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baal, kövessétek azt. És a nép egy szót sem felelt neki.
És Illés mondá ismét a népnek: Én egyedűl maradtam meg az Úr prófétája; Baal prófétái pedig négyszáz és ötven férfiak.
Adassék nekünk két tulok, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, és darabokra vagdalván, rakják a fára, tüzet pedig ne tegyenek alája; és én a másik tulkot áldozom föl, és a fára rakom, tüzet pedig nem teszek alája.
Híjátok segítségűl isteneitek neveit, és én Uram nevét hívom segítségűl; és a mely Isten meghallgat a tűz által, ő legyen Isten. Felelvén az egész nép, mondá: Helyes indítvány!
Mondá tehát Illés Baal prófétáinak: Válaszszátok magatoknak az egyik tulkot, és áldozzatok először, mert többen vagytok, és híjátok segítségűl isteneitek neveit, és ne tegyetek tüzet alája.
Kik elvivén a tulkot, melyet nekik adott vala, föláldozák, és segítségűl hivák Baal nevét reggeltől délig, mondván: Baal! hallgass meg minket. És nem vala szózat, sem a ki felelne; és átugrándozák az oltárt, melyet csináltak vala.
És midőn már dél lett, Illés csúfolá őket, mondván: Kiáltsatok nagyobb szóval; mert isten ő, és talán beszélget, vagy a vendégfogadóban vagyon, vagy az úton, vagy bizony tán alszik, hogy fölserkenjen.
Kiáltának tehát nagy szóval, és metélik vala magokat szokásuk szerint késekkel és tőrökkel, míg a vér elborítá őket.
Miután pedig elmúlt a dél, s ők mégis prófétálván, eljött az idő, melyen áldozni szoktak; és szózat nem hallatszék, és senki nem felele, s nem figyelmeze az imádkozókra;
mondá Illés az egész népnek: Jőjetek hozzám. És hozzá járúlván a nép, fölállittatá az Úr oltárát, mely lerontatott vala.
És tizenkét követ vőn Jákob fiai nemzetségeinek száma szerint, kihez az Úr beszéde lett, mondván: Izrael leszen neved. [Móz. I. 32,28.]
És a kövekből oltárt építe az Úr nevében, és vízárkot csinála, mintegy két barázdányit az oltár körűl,
és elrendezé a fát, és elosztá tagonkint a tulkot, és a fára tevé,
és mondá: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. És ismét mondá: Cselekedjétek azt másodszor is. Kik mikor másodszor megcselekedték, mondá: Harmadszor is ugyanezt cselekedjétek. És harmadszor is megtevék,
és foly vala a víz az oltár körűl, és az árok verme megtelék.
És mikor már ideje volt, hogy föláldozzák az égőáldozatot, oda járulván Illés próféta, mondá: Ábrahám, Izsák és Izrael Ura Istene! mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, és én a te szolgád, és parancsod szerint cselekszem mindezeket.
Hallgass meg engem, Uram! hallgass meg engem; hadd tanúlja meg ez a nép, hogy te vagy az Úr Isten, és te térítetted meg ismét szivöket.
Ekkor leszálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot és a fát és köveket, a port is és a vizet, mely az árokban vala, fölnyalván.
Látván ezt az egész nép, arczra borúla, és mondá: Az Úr, ő az Isten! az Úr, ő az Isten!
És mondá nekik Illés: Fogjátok el Baal prófétáit, és csak egy se szaladjon el közőlük. Kiket miután megfogtak, vivé őket Illés Ciszon patakához, és ott megölé őket.
És mondá Illés Ákábnak: Menj föl, egyél és igyál; mert sok eső zúgása vagyon.
Fölméne Ákáb, hogy egyék és igyék; Illés pedig fölméne a Karmél tetejére és a földre borúlván, arczát térdei közé tevé.
És mondá szolgájának: Eredj föl, és nézz a tenger felé. Ki mikor fölment és arra tekintett, mondá: Nincs semmi. És ismét mondá neki: Menj vissza hétszer.
Hetedszer pedig ime egy kis felhőcske, mint egy ember nyoma, jő vala fel a tengerből. És mondá: Eredj föl, és mondjad Ákábnak: Fogass szekeredbe, és menj le, hogy el ne érjen az eső.
És midőn ide s tova fordúlt, ime az egek elsötétűlének, és felhő és szél és nagy eső lőn. Felülvén tehát Ákáb, Jezrahelbe méne.
És az Úr keze lőn Illésen, és felövezve ágyékát, fut vala Ákáb elől, míg Jezrahelbe jutott.
Illés elfut Jezabel elől. Isten megjelen neki Hóreben. Elizeus.
Hírűl adá pedig Ákáb Jezabelnek mind, a miket Illés cselekedett vala, és mi módon ölte meg mind a prófétákat fegyverrel.
És követet külde Jezabel Illéshez, mondván: Ezeket cselekedjék nekem az istenek, és ezeket míveljék, hogyha holnap ezen órában úgy nem teszek lelkeddel, mint te azok közől akármelyik lelkével.
Megfélemlék azért Illés, és fölkelvén, elméne, a hová csak őt akaratja viszi vala, és Júdának Berszabeéjába méne, és ott hagyá szolgáját,
és a pusztába méne egy napi járó földre. És mikor oda jutott és egy gyalogfenyő alatt ült, könyörge lelkeért, hogy meghaljon, és mondá: Elég nekem, Uram! vedd el lelkemet; mert nem vagyok jobb atyáimnál.
És lefeküvék és elalvék a gyalogfenyő árnyékában; és ime az Úr angyala illeté őt, és mondá neki: Kelj föl, és egyél.
Körűltekinte, és ime fejénél egy hamuban sült czipó és egy edény víz vala; evék tehát és ivék, és ismét elaluvék.
És visszatére az Úr angyala másodszor, és illeté őt, és mondá neki: Kelj föl, egyél, mert nagy út van előtted.
Ki miután fölkelt, evék és ivék, és azon étel erejével negyven nap és negyven éjjel jára az Isten hegyéig, Hórebig.
És mikor oda jutott, egy barlangban lakék; és íme az Úr beszéde lőn hozzája, és mondá neki: Mit mívelsz itt, Illés?
Ő pedig felelé: Buzgósággal buzgólkodtam a seregek Ura- Isteneért; mert elhagyták szövetségedet Izrael fiai, oltáraidat lerontották, prófétáidat megölték fegyverrel; és egyedűl maradtam, és keresik életemet, hogy elvegyék azt.
És mondá neki: Jőj ki, és állj az Úr előtt a hegyen; és ime az Úr átmegyen, és az Úr előtt igen nagy és sebes szélvész, mely a hegyeket fölforgatja és a kősziklákat eltiporja, de a szélvészben nincs az Úr; és a szélvész után földrengés, de a földrengésben nincs az Úr;
és a földrengés után tűz, de a tűzben nincs az Úr; és a tűz után lágy szellő susogása.
Melyet hallván Illés, befödé orczáját palásttal; és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és ime szózat lőn hozzája, mondván: Mit mívelsz itt Illés?
És ő felelé: Buzgósággal buzgólkodtam a seregek Ura- Isteneért; mert elhagyták szövetségedet Izrael fiai, oltáraidat lerontották, prófétáidat megölték fegyverrel; én egyedűl maradtam, és keresik életemet, hogy elvegyék azt. [Rom. 11,3.]
És mondá az Úr neki: Eredj és menj vissza utadon a pusztán át Damaskusba; és mikor oda jutandasz, Házaelt kend királylyá Szíria fölött,
És Namszi fiát, Jehut kend királylyá Izrael fölött; Száfat fiát, Elizeust, ki abelmeulai, kend prófétává helyetted. [Kir. IV. 9,12.]
És leszen, hogy a ki csak elfut Házael kardja elől, megöli azt Jehu; és ki Jehu kardja elől elszalad, megöli azt Elizeus.
És meghagyok magamnak Izraelben hétezer férfiút, kiknek térde nem hajlott meg Baal előtt, s kik szájokkal nem csókolták kezeiket, hogy imádják azt.
Elmenvén tehát onnan Illés, találá Száfat fiát, Elizeust, midőn tizenkét iga ökörrel szántott, és ő vala egyik a tizenkét iga ökörrel szántók közől; és mikor Illés hozzá jött, rá veté palástját.
Ki azonnal elhagyván a ökröket, Illés után futa és mondá: Kérlek, hadd csókoljam meg atyámat és anyámat, és azután követlek téged. És mondá neki: Eredj és jőj vissza; mert a mi rajtam állott, megcselekedtem veled.
Elmenvén pedig tőle, vőn egy pár ökröt, és fölvagdalá azt, és az ökrök ekéjével megfőzé a húst, és a népnek adá, és evének; és fölkelvén, elméne, és követé Illést, és szolgála neki.
Ákáb győzelme a szírusokon.
Benadad, Szíria királya pedig egybegyüjté egész hadát és harminczkét királyt magához, és lovakat és szekereket, és fölmenvén hadakozék Szamaria ellen, és megszállá azt.
És követeket küldvén Izrael királyához, Ákábhoz, a városba,
mondá: Ezeket mondja Benadad: Ezüstöd és aranyad enyém, feleségeid és legjobb fiaid enyéim.
És felelé Izrael királya: A te mondásod szerint, uram király! tied vagyok én és mindenem.
És visszatérvén a követek, mondák: Ezeket mondja Benadad, ki minket hozzád küldött: Ezüstödet és aranyadat, feleségeidet és fiaidat add nekem.
Holnap azért ez órában elküldöm szolgáimat hozzád, és megvizsgálják házadat, és szolgáid házát; és a mi nekik tetszik, mind kezeikhez veszik, és elviszik.
Eléhívá pedig Izrael királya a föld minden véneit, és mondá: Gondoljátok meg csak és lássátok, hogy leselkedik utánunk; mert hozzám küldött feleségeimért és fiaimért, ezüstömért és aranyomért; és nem tagadtam meg tőle.
És mondák mindnyájan a vének és az egész nép őneki: Ne hallgasd őt, s ne engedj neki.
Felelé azért Benadad követeinek: Mondjátok meg uramnak, a királynak: Mindazokat, a mikért először küldöttél hozzám, szolgádhoz, megcselekszem; de ezt a dolgot nem cselekedhetem.
És visszatérvén a követek, megmondák neki. Ki ismét elkülde, és mondá: Ezeket cselekedjék nekem az istenek, és ezeket míveljék, ha elég leszen Szamaria pora azon egész nép markainak, mely engem követ.
És felelvén Izrael királya, mondá: Mondjátok meg neki: Ne dicsekedjék, a ki fegyverbe öltözik úgy, mint az ki abból már kivetkezett.
Lőn pedig, mikor Benadad ez igét hallotta, ő és a királyok a sátorokban isznak vala; és mondá szolgáinak: Vegyétek körűl a várost. És körűlvevék azt.
És ime egy próféta járulván Ákábhoz, Izrael királyához, mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Úgy hiszem, láttad mind ez igen nagy sokaságot? ime kezedbe adom azt ma, hogy tudjad, én vagyok az Úr.
És mondá Ákáb: Ki által? És mondá neki: Ezeket mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek szolgái által. És mondá: Ki kezd harczolni? És amaz mondá: Te.
Számbavevé tehát a tartományok fejedelmeinek legényeit, és talála kétszáz harminczkettőt; és azok után számbavevé a népet, Izrael minden fiait, hétezeret.
És kimenének délben. Benadad pedig iszik vala már részegen sátorában, és a harminczkét király vele, kik segítségére jöttek vala.
A tartományok fejedelmeinek legényei pedig kimenének az első csapatban. Elkülde azért Benadad, és hírűl adák neki, mondván: Férfiak jöttek ki Szamariából.
És ő mondá: Akár békeségért jőnek, ragadjátok meg őket elevenen; akár hogy harczoljanak, elevenen fogjátok el őket.
Kimenének pedig a tartományok fejedelmeinek legényei, és a többi had követé őket;
és megveré kiki a férfiút, ki ellene jő vala; és megfutamodának a szírusok és űzé őket Izrael. Elfuta Szíria királya, Benadad is lovon az ő lovagjaival.
És kimenvén Izrael királya, megveré a lovakat és szekereket, és megveré Szíriát nagy csapással.
(Egy próféta járúlván pedig Izrael királyához, mondá neki: Menj el, erősödjél meg, és tudjad és lásd, mit cselekedjél; mert a következő esztendőben Szíria királya feljő ellened.)
Szíria királyának szolgái pedig mondák neki: Hegyi istenek az ő isteneik, azért győztek meg minket; de jobb lesz, ha mezőségen hadakozunk ellenök, úgy meggyőzzük őket.
Te azért ezt cselekedjed: Küldd el mind a királyokat hadseregedből, és tégy helyökbe hadnagyokat;
és újítsd meg a vitézek számát, kik elestek tieid közől, és a lovakat az előbbi lovak szerint, és a szekereket a szekerek szerint, melyek azelőtt voltak; és ütközzünk meg velök a mezőségen, és meglátod, hogy meggyőzzük őket. Hűn tanácsuknak, és úgy cselekvék.
Miután tehát elmult az esztendő, számbavevé Benadad a szírusokat, és fölméne Áfekbe, hogy Izrael ellen hadakozzék.
Számbavétetének pedig Izrael fiai is, és eleséget vévén, ellenök menének, és táborba szállának átellenökben, mint két kis kecskenyáj; a szírusok pedig ellepék a földet.
(És közeledvén egy Isten embere, mondá Izrael királyának: Ezeket mondja az Úr: Mivelhogy azt mondották a szírusok: A hegyek istene az Úr, és nem a völgyek istene, kezedbe adom mind e nagy sokaságot, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.)
És seregeket rendezének hét nap egymás ellen, mind ezek, mind amazok, és hetedik napon meglőn a harcz; és Izrael fiai megverének a szírusokból százezer gyalogot egy napon.
A kik pedig megmaradtak vala, Áfekbe futának a városba; és ledőle a kőfal a huszonhétezer emberre, kik megmaradtak vala. Benadad pedig elfutván, a városba méne a legbelső kamarába.
És mondák neki szolgái: Ime hallottuk, hogy Izrael házának királyai kegyelmesek; tegyünk azért zsákokat ágyékainkra, és köteleket fejeinkre, és menjünk ki Izrael királyához; talán megtartja életünket.
Felövezék zsákokkal ágyékaikat, és köteleket tőnek fejeikre, és Izrael királyához menének, és mondák neki: A te szolgád, Benadad mondja: Kérlek téged, hadd éljen lelkem. És amaz mondá: Ha még él, atyámfia ő.
Mit a férfiak szerencséűl vőnek, és sietve ragadák ki az igét szájából, és mondák: Atyádfia Benadad. És mondá nekik: Menjetek és vezessétek hozzám őt. Benadad tehát kiméne hozzá, s ez fölemelé őt szekerére.
S amaz mondá neki: A városokat, melyeket atyám elvett atyádtól, visszaadom; és csinálj magadnak utczákat Damaskusban, mint atyám csinált Szamariában; és én, mint szövetségesed, távozom tőled. Szövetséget szerze tehát, és elbocsátá őt.
Akkor egy férfiú a próféták fiai közől mondá társának az Úr beszédével: Üss meg engem! Amaz pedig nem akará megütni.
És mondá neki: Mivelhogy nem akartad hallani az Úr szavát, mihelyt eltávozol tőlem, oroszlán öl meg téged. És midőn egykevéssé eltávozott tőle, találá őt egy oroszlán, és megölé.
De más férfiút is találván, mondá neki: Üss meg engem! Ki megüté őt és megsebesíté.
Elméne tehát a próféta, és elétalálá a királyt az úton, és elváltoztatá száját és szemeit por behintésével.
És mikor a király átment, kiálta a királyra, és mondá: A te szolgád kiméne szemtől szembe való harczolásra, és elszaladván egy férfiú, hozzám vezeté őt egyvalaki, és mondá: Őrízd meg e férfiút, ki ha elszalad, lelked lesz lelkeért, vagy egy talentom ezüstöt fizetsz.
Mikor pedig én megzavarodva ide s tova fordúltam, amaz hirtelen elenyészék. És mondá neki Izrael királya: Az az itéleted, melyet magad mondottál.
Amaz pedig azonnal letörlé a port arczáról, és Izrael királya megismeré őt, hogy a próféták közől való.
S ő mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Mivel elbocsátottad a halálra méltó férfiút kezedből, lelked lesz lelkeért, és néped népeért. [Kir. III. 22,38.]
Visszatére tehát Izrael királya házába, nem gondolván azzal, és dúlva-fúlva, Szamariába méne.
Ákáb zsarnoksága, büntetése és bűnbánata.
E dolgok után pedig az időben egy szőlője vala a jezraheli Nábotnak, Jezrahelben a samariai király, Ákáb palotája mellett.
Ákáb tehát szóla Nábotnak, mondván: Add nekem szőlődet, hogy veteményes kertemmé csináljam, mert közel, házam mellett vagyon, és jobb szőlőt adok neked érette; vagy ha neked inkább tetszik, annyi pénzt, a mennyit ér.
Felelé neki Nábot: Őrizzen meg engem az Úr, hogy neked adjam atyáim örökségét.
Ákáb tehát elméne házába, boszankodván és agyarkodván a beszéd miatt, melyet a jezraheli Nábot szóla, mondván: Nem adom neked atyáim örökségét. És ágyára dőlvén, arczát a falhoz fordítá, és nem evék kenyeret.
Beméne pedig hozzá felesége, Jezabel, és mondá neki: Mi dolog ez? miért szomorodott meg lelked? és miért nem eszel kenyeret?
Ki felelé neki: Szólék a jezraheli Nábotnak, és mondám neki: Add nekem szőlődet pénzért; vagy ha neked úgy tetszik, jobb szőlőt adok neked érette. És ő mondá: Nem adom neked szőlőmet.
Mondá azért neki felesége, Jezabel: Nagy tekintélyed van, és jól uralkodol Izrael országán. Kelj föl és egyél kenyeret, és légy jó kedvű, én neked adom a jezraheli Nábot szőlőjét.
Levelet ira tehát Ákáb nevével, és azt megpecsétlé annak gyürűjével, és elküldé a vénekhez és főemberekhez, kik az ő városában valának és Nábottal laknak vala.
A levél értelme pedig ez vala: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábotot a nép elsői közé,
és alattomban fogadjatok két férfiút Bélial fiait, ellene, hogy hamistanuságot mondjanak: Áldotta Istent és a királyt! és vigyétek ki őt és kövezzétek meg, és úgy haljon meg.
Úgy cselekvének tehát az ő polgártársai, a vének és főemberek, kik vele laknak vala a városban, a mint parancsolta nekik Jezabel, és a mint meg vala irva a levélben, melyet hozzájok küldött:
böjtöt hirdetének, és Nábotot a nép elsői közé ülteték.
És eléállítván két férfiút, ördög fiait, ellenébe ülteték őket; ezek pedig, tudniillik, mint ördögi férfiak, tanúságot mondának ellene a sokaság előtt: Áldotta Nábot az Istent és a királyt! annakokáért kivivék őt a városon kivűl, és kövekkel megölék.
És elküldének Jezabelhez, mondván: Megköveztetett Nábot és meghalt.
Lőn pedig, mikor meghallotta Jezabel, hogy megköveztetett Nábot és meghalt, szóla Ákábnak: Kelj föl és foglald el a jezraheli Nábot szőlőjét, ki neked nem akarta azt engedni és pénzen adni; mert nem él Nábot, hanem meghalt.
Hallván ezt Ákáb, tudniillik, hogy meghalt Nábot, fölkele, és leméne a jezraheli Nábot szőlőjébe, hogy elfoglalja azt.
Lőn azért az Úr beszéde a teszbii Illéshez, mondván:
Kelj föl és menj Ákáb, az izraeli király elé, ki Szamariában vagyon; ime lement Nábot szőlőjébe, hogy elfoglalja azt;
és szólj neki, mondván: Ezeket mondja az Úr: Öltél s azonfölül foglaltál is! És ezek után mondd: Ezeket mondja az Úr: Ezen a helyen, melyen fölnyalták az ebek Nábot vérét, fölnyalják a te véredet is.
És mondá Ákáb Illésnek: Ellenségednek találtál-e engem? Ki mondá: Annak találtalak, mert eladtad magadat, hogy gonoszat cselekedjél az Úr színe előtt.
Ime én veszedelmet hozok rád, és learatom maradékaidat, és megölöm Ákábból a falravizellőt és a berekesztettet és az utolsót Izraelben. [Kir. IV. 9,8.]
És olyanná teszem házadat, mint Nábot fia, Jeroboam házát, és mint Áhia fia, Baaza házát; mert cselekedeted által engem haragra ingereltél, és vétekre vitted Izraelt. [Kir. III. 15,29. 16,3.]
De Jezabelről is szóla az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jezabelt Jezrahel mezején. [Kir. IV. 9,36.]
Ha Ákáb a városban hal el, az ebek eszik meg őt; ha pedig a mezőn hal el, az égi madarak eszik meg őt.
Tehát nem volt más olyan, mint Ákáb, ki eladatott, hogy gonoszt cselekedjék az Úr szine előtt, mert felesége, Jezabel izgatá őt,
és oly utálatosságra veteműle, hogy a bálványokat követé, melyeket az amorreusok csináltak vala, kiket megemésztett az Úr Izrael fiai előtt.
Mikor azért Ákáb hallotta e beszédeket, megszaggatá ruháit, és szőrzsákkal födé be testét, és böjtöle, és zsákban hála, és lehajlott fővel jára.
És lőn az Úr beszéde a teszbii Illéshez, mondván.
Nem láttad-e, hogy Ákáb megalázta magát előttem? mivel tehát megalázta magát érettem, nem hozom rá a veszedelmet az ő napjaiban, hanem fia napjaiban hozom a veszedelmet házára. [Kir. IV. 9,26.]
Ákáb és Josafát harcza a szírusokkal. Ákáb halála. Josafát, Okoziás, Jóram.
Elmúlék tehát három esztendő háború nélkül Szíria és Izrael között.
Harmadik esztendőben pedig leméne Júda királya, Josafát, Izrael királyához. [Krón. II. 18,1.]
(És Izrael királya mondá szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy miénk Rámot-Galaád, és elmulaszszuk azt kivenni a szíriai király kezéből?)
És mondá Josafátnak: Eljősz-e velem hadakozni Rámot-Galaádba?
És mondá Josafát Izrael királyának: A mint én vagyok, te is úgy; népem és néped egyek, és lovagjaim a te lovagjaid. és mondá Josafát Izrael királyának: Kérdezd meg ma, kérlek, az Úr beszédét.
Egybegyüjté azért Izrael királya a prófétákat, közel négyszáz férfiút, és mondá nekik: Elmenjek-e Rámot-Galaádba hadakozni, vagy nyugodjam? Kik felelék: Menj föl, és az Úr a király kezébe adja azt.
Mondá pedig Josafát: Nincs-e itt az Úrnak valamely prófétája, hogy általa tegyünk kérdést?
És Izrael királya mondá Josafátnak: Maradt egy férfiú, ki által megkérdhetjük az Urat; de én gyűlölöm őt, mert nekem nem jövendől jót, hanem gonoszat, Jemla fia, Mikeás. És mondá neki Josafát: Ne szólj így, király!
Izrael királya tehát szólíta egy udvari szolgát, és mondá neki: Siess elhozni Jemla fiát, Mikeást.
Izrael királya pedig és Júda királya, Josafát, kiki az ő királyi székében ül vala, királyi ruhába öltözve, a szamariai kapu ajtaja melletti téren, és a próféták mindnyájan prófétálnak vala előttök.
Kanaána fia, Szedecziás, vas-szarvakat is csinála magának, és mondá: Ezeket mondja az Úr: Ezekkel hányod szélylyel Szíriát, mígnem eltörlöd azt.
És mindnyájan a próféták hasonlóképen prófétálnak vala, mondván: Menj föl Rámot-Gálaádba, és járj szerencsésen, és az Úr a király kezébe adja azt.
A követ pedig, ki elment vala Mikeást meghíni, szóla neki, mondván: Ime a próféták beszédei egy szájjal jót jövendölnek a királynak; legyen azért a te beszéded hasonló azokéhoz, és jót szólj.
Mondá neki Mikeás: Él az Úr! hogy a mit nekem az Úr szól, azt fogom mondani.
Eljöve tehát a királyhoz, és mondá neki a király: Mikeás! elmenjünk-e hadakozni Rámot-Gálaádba, vagy meg szűnjünk? Kinek ő felelé: Menj föl, és járj szerencsésen, és az Úr a király kezébe adja azt.
Mondá pedig a király neki: Ismét és ismét esküvéssel kényszerítlek téged ne szólj nekem egyebet, hanem csak a mi igaz, az Úr nevében.
És amaz mondá: Látám egész Izraelt elszéledve a hegyeken, mint a pásztor nélküli juhokat; és mondá az Úr: Ezeknek nincs urok, térjen kiki házába békével.
(Mondá azért Izrael királya Josafátnak: Nem mondám-e neked, hogy nem jövendől nekem jót, hanem mindenkor roszat?)
Amaz pedig ismét mondá: Halljad tehát az Úr beszédét: Látám az Urat királyi székében ülni, és az egész mennyei sereget mellette állani jobb és bal felől.
És mondá az Úr: Ki csalja meg Izrael királyát, Ákábot, hogy fölmenjen és elessék Ramot-Gálaádban? És egyik ilyen, másik olyan szókat monda.
Kilépe pedig egy lélek, és megálla az Úr előtt, és mondá: Én megcsalom őt. Kinek szóla az Úr: Mi által?
És amaz mondá: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden ő prófétái szájában. És mondá az Úr: Megcsalod és meggyőzöd; eredj, és cselekedjél úgy.
Most tehát íme az Úr a hazudság lelkét adta minden prófétáid szájába, kik itt vannak, és az Úr roszat szólott ellened.
Oda járúla pedig Kanaána fia, Szedecziás, és arczúlcsapá Mikeást, és mondá: Elhagyott-e tehát engem az Úr lelke, és neked szólott?
És mondá Mikeás: Meglátod az napon, mikor bemégy a legbelső kamarába, hogy elrejtezzél.
És mondá Izrael királya: Vigyétek el Mikeást, és maradjon Ámonnál, a város fejedelménél, és Amelek fiánál, Joásnál.
És mondjátok nekik: Ezeket mondja a király: Vessétek ez embert börtönbe, és tápláljátok őt nyomorúság kenyerével és szorongatás vizével, míg visszatérek békével.
És mondá Mikeás Ha megjösz békével, nem szólott általam az Úr. És mondá: Halljátok ezt, minden népek!
Fölméne tehát Izrael királya és Josafát, Júda királya Ramot-Galaádba.
És mondá Izrael királya Josafátnak: Fogj fegyvert és menj a harczra, és öltözzél föl ruháidba. Izrael királya pedig elváltoztatá öltözetét, és a harczra méne.
Szíria királya pedig parancsolá a szekerek harminczkét fejedelmének, mondván: Ne víjatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem egyedűl Izrael királya ellen.
Mikor tehát a szekerek fejedelmei meglátták Josafátot, azt vélték, hogy ő Izrael királya, és rárohanván harczolának ellene; de fölkiálta Josafát.
És megérték a szekerek fejedelmei, hogy nem Izrael királya, és fölhagyának vele.
Egy férfiú pedig fölvoná íját, bizonytalanra ellövén a nyilat, és véletlenűl meglövé Izrael királyát tüdeje és gyomra között. Ő pedig mondá szekérvezetőjének: Fordítsd meg kezedet, és vígy ki engem a seregből; mert igen megsebeztettem.
A harcz tehát megtörtént az napon, és Izrael királya szekerén áll vala a szírusok ellenében, és este meghala; a vér pedig sebéből a szekér közepére folyt vala.
És a hirdető kikiáltá az egész seregben, mielőtt a nap elnyugovék, mondván: Kiki térjen vissza városába és földére.
Meghala tehát a király, és Szamariába viteték, és eltemeték a királyt Szamariában.
És a szekeret megmosák a szamariai tóban, és az ebek fölnyalák vérét, és a szerszámokat megmosák az Úr ígéje szerint, melyet szólott vala. [Kir. III. 21,19.]
Ákáb többi dolgai pedig és mind a miket cselekedett, és az elefántcsontból való ház, melyet épített, és mind a városok, melyeket megerősített, ezek nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Elaluvék tehát Ákáb atyáival, és fia, Okoziás lőn király helyette.
Áza fia, Josafát, pedig kezdett vala Júdán országlani Izrael királyának, Ákábnak negyedik esztendejében.
Harminczöt esztendős vala, mikor országlani kezde, és huszonöt esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Azuba vala, Szalai leánya.
És atyjának, Ázának minden útain jára, és nem hajola el arról; és azt cselekvé, mi igaz vala az Úr színe előtt;
mindazáltal a magas helyeket nem rontá el; mert a nép mégis áldoz és jóillatszert gyújt vala a magas helyeken.
És békesége vala Josafátnak Izrael királyával.
Josafát többi dolgai pedig és tettei, melyeket cselekedett, és hadai, ezek nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
De a férfiparáznák maradékait is, kik megmaradtak vala atyja, Áza napjaiban, elveszté a földről.
És akkor senki sem tétetett királylyá Edomban.
Josafát király pedig hajókat csinála a tengerre, melyek Ofirba evezzenek aranyért; de nem mehetének el, mert elromlának Asziongáberben. [Krón. II. 20,36.]
Akkor mondá Ákáb fia, Okoziás, Josafátnak: Menjenek el szolgáim szolgáiddal a hajókon. És nem akará Josafát.
És elaluvék Josafát atyáival, és eltemetteték azokkal atyja, Dávid városában, és fia, Jóram lőn király helyette.
Ákáb fia, Okoziás pedig Izraelen kezdett vala országlani Szamariában, Júda királyának, Josafátnak tizenhetedik esztendejében, és országla Izraelen két esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr szine előtt, és atyja és anyja útján jára, és Nábat fiának, Jeroboamnak útján, ki vétekre vitte Izraelt.
Baalnak is szolgála és imádá azt, és boszantá Izrael Urát Istenét mindazok szerint, miket atyja cselekedett vala.