MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE. NUMERI.
4 Móz. 1
Népszámítás. A leviták tiszte.
És szóla az Úr Mózesnek Sinai pusztáján, a szövetség hajlékában, a második hó első napján, Egyiptomból kijövetelök második esztendejében, mondván:
Vegyétek számba Izrael fiainak egész közönségét rokonságaik és házaik szerint, és mindenik nevét, ki férfinemű, [Móz. II. 30,12.]
húsz esztendőstől és följebb, Izraelből minden fegyverfogható férfiúét, és számláljátok meg őket seregeik szerint, te és Áron.
És legyenek veletek a nemzetségek és házak fejedelmei rokonságaik szerint,
kiknek nevei ezek: Rúbenből: Eliszur, Szedeur fia;
Simeonból: Szalamiel, Szuriszaddai fia;
Júdából: Nahasszon, Aminadab fia;
Isszakarból: Natánael, Szuar fia;
Zabulonból: Eliáb, Helon fia;
József fiai közől pedig, Efraimból: Eliszama, Amiud fia; Manasszesből: Gamáliel, Fadasszur fia.
Benjaminból: Abidan, Gedeon fia;
Dánból: Ahiezer, Amiszaddai fia;
Áserből: Fegiel, Okrán fia;
Gádból: Eliaszaf, Duel fia;
Neftaliból: Ahira, Enan fia;
Ezek legnemesebb fejedelmei a sokaságnak, nemzetségeik és rokonságaik szerint, és fejei Izrael seregének;
kiket magok mellé vőnek Mózes és Áron a közönség minden sokaságával,
és egybegyűjték a második hó első napján, számbavévén őket rokonságaik és házaik és családjaik szerint, fejenkint és nevenkint, mindeniket húsz esztendőstől és följebb,
a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek. És számbavétetének Sinai pusztájában.
Rúbenből, Izrael elsőszülöttéből, nemzetségeik és családjaik és házaik szerint, fejenkint és nevenkint mind, a ki férfinemű, húsz esztendőstől és följebb, hadba menők,
negyvenhatezer ötszázan valának.
Simeon fiaiból nemzetségeik, családjaik és rokonságaik házai szerint számbavétetének nevenkint és fejenkint mind, a ki férfinemű, húsz esztendőstől és följebb, hadba menők,
ötvenkilenczezer háromszázan.
Gád fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehetnek.
negyvenötezer hatszáz ötvenen.
Júda fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
számbavétetének hetvennégyezer hatszázan.
Isszakar fiaiból nemzetségeik, családjaik és rokonságaik házai szerint, nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
számbavétetének ötvennégyezer négyszázan.
Zabulon fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
ötvenhétezer négyszázan.
József fiaiból, Efraim fiai közől nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
negyvenezer ötszázan.
Manasszes fiai közől pedig nemzetségeik családjaik, és rokonságaik házai szerint számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
harminczkétezer kétszázan.
Benjamin fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
harminczötezer négyszázan.
Dán fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
hatvankétezer hétszázan.
Áser fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
negyvenegyezer ötszázan.
Neftali fiaiból nemzetségeik és családjaik és rokonságaik házai szerint, számbavétetének nevenkint húsz esztendőstől és följebb mind, a kik hadba mehettek,
ötvenháromezer négyszázan.
Ezek azok, kiket Mózes és Áron és Izrael tizenkét fejedelme számbavettek, mindenik rokonságai háza szerint.
És Izrael fiainak egész száma törzsházaik és családjaik szerint, húsz esztendőstől és följebb, kik hadba mehettek,
hatszázháromezer ötszáz ötven férfiú vala.
De a leviták családjaik nemzetségében nem számláltattak azok közé.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Lévi nemzetségét ne vedd számba, se ne tedd mennyiségét Izrael fiaiéhoz;
hanem rendelt őket a bizonyság hajlékához, és annak minden eszközéhez és mindahhoz, mi a szertartásokhoz tartozik. Ők hordozzák a hajlékot és minden eszközét, és legyenek a szolgálatban, és a hajlék körül táborozzanak.
Mikor indúlni kell, a leviták szedjék szét a hajlékot; mikor táborba kell szállni, állítsák föl. Akármely idegen járúl oda, ölessék meg.
Izrael fiaiból pedig mindenki serege csoportjánál és hadánál szálljon táborba.
De a leviták a hajlék körül vonják föl sátoraikat, hogy harag ne jőjön Izrael fiainak sokaságára, és a bizonyság hajlékának őrzésében vigyázzanak.
És Izrael fiai mindazok szerint cselekvének, miket az Úr parancsolt vala Mózesnek.
A táborozás rende.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Izrael fiai közől kiki maga serege, jele, zászlója és rokonságának háza szerint szálljon táborba a szövetség hajléka körűl.
Napkeletre Júdás vonjon sátorokat hadának seregei szerint; és fiainak fejedelme legyen Nahasszon, Aminadab fia;
és az ő törzsökéből való hadakozók egész összege, hetvennégyezer hatszáz.
Mellette táborba szállának az Isszakar nemzetségebeliek, kiknek fejedelme volt Natánael, Szuár fia:
és az ő hadakozóinak egész száma, ötvennégyezer négyszáz.
Zabulon nemzetségében fejedelem volt Eliáb, Helon fia.
Az ő törzsökéből való hadakozók egész serege, ötvenhétezer négyszáz.
Mindnyájan, kik Júda táborában számbavétettek, száznyolczvanhatezer négyszázan voltak. És ezek seregeik szerint először indúljanak.
Rúben fiainak táborában a déli részre fejedelem legyen Eliszur, Szedeur fia;
és az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, negyvenhatezer ötszáz.
Mellette táborba szállának a Simeon nemzetségebeliek, kiknek fejedelme volt Szalamiel, Szuriszaddai fia;
és az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, ötvenkilenczezer háromszáz.
Gád nemzetségében fejedelem volt Eliaszaf, Duel fia,
és hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, negyvenötezer hatszáz ötven;
s mindnyájan, kik számbavétettek Rúben táborában, százötvenegyezer négyszáz ötvenen, seregeik szerint, második rendben menjenek.
A bizonyság hajléka pedig emeltessék föl a leviták tiszte és serege szerint; a mint fölállittatik, úgy tétessék le is. Mindenik az ő helye és rende szerint menjen.
A napnyugati részre legyen Efraim fiainak tábora, kiknek fejedelme volt Eliszama, Ammiud fia.
Az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, negyvenezer ötszáz.
És velök legyen Manasszes fiainak nemzetsége, kiknek fejedelme volt Gamáliel, Fadasszúr fia;
és az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, harminczkétezer kétszáz.
Benjamin fiainak nemzetségében fejedelem volt Abidan, Gedeon fia;
és az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, harminczötezer négyszáz;
s mind, a kik számbavétettek Efraim táborában, száznyolczezer százan, seregeik szerint, harmadik rendben menjenek.
Az éjszaki részre Dán fiai szállának táborba, kiknek fejedelme volt Ahiezer, Amiszaddai fia;
az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, hatvankétezer hétszáz.
Mellette az Áser nemzetségebeliek vontak sátorokat, kiknek fejedelme volt Fegiel, Okrán fia;
az ő hadakozóinak egész serege, kik számbavétettek, negyvenegyezer ötszáz.
Neftali fiainak nemzetségéből fejedelem volt Ahira, Enan fia;
az ő hadakozóinak egész serege ötvenháromezer négyszáz;
s mind a kik számbavétettek Dán táborában, százötvenhét ezer hatszázan voltak, és utól kellett menniök.
Ez Izrael fiainak száma, rokonságaik házai szerint, és az elosztott hadnak seregei szerint, hatszázhárom ezer ötszáz ötven.
De a leviták nem számláltattak Izrael fiai közé; mert úgy parancsolta vala az Úr Mózesnek.
És Izrael fiai mindazok szerint cselekvének, miket az Úr parancsolt vala. Táborba szálltak seregeik szerint, és mentek családaik és atyáik házai szerint.
A leviták számbavétele; az elsőszülöttek megváltása.
Ezek Áron és Mózes nemzetségei, az napon, melyen szólott az Úr Mózesnek a Sinai hegyen.
És ezek nevei Áron fiainak: elsőszülötte Nadab, azután Abiu, Eleazar és Itamar. [Móz. II. 6,23.]
Ezek nevei Áron fiainak, a papoknak, kik fölkenettek, és kiknek kezei megtöltettek, és megszenteltettek, hogy papságot viseljenek.
De meghalának Nadab és Abiu, mikor idegen tüzet vittek az Úr elé Sinai pusztájában, magzatok nélkül; és viselék a papságot Eleazar és Itamar, atyjok, Áron előtt. [Móz. III. 10,1.2. Krón. I. 24,2.]
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Rendeld elő Lévi nemzetségét, és állítsd Áron pap elé, hogy szolgáljanak neki, és őrködjenek,
és legyen gondjok arra, mi a közönség szolgálatához tartozik a bizonyság hajléka előtt,
és őrizzék a hajlék eszközeit, annak szolgálatában foglalkozván.
És add ajándékúl a levitákat
Áronnak és fiainak, kiknek Izrael fiaitól adattak. Áront pedig és fiait papi tisztre rendeld. A mely idegen a szolgálathoz járúland, haljon meg.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Magamnak vettem a levitákat Izrael fiaitól minden elsőszülöttért, ki Izrael fiai közől megnyitja a méhet, és a leviták enyéim legyenek;
mert enyém minden elsőszülött, mióta megöltem az elsőszülötteket Egyiptom földén; magamnak szenteltem, a mi először születik Izraelben, embertől baromig, enyém; én vagyok az Úr. [Móz. II. 13,2. Móz. IV. 8,16.]
És szóla az Úr Mózesnek Sinai pusztájában, mondván:
Számláld meg Lévi fiait atyáik házai és családaik szerint, minden férfiat egy hónapostól és följebb.
Mózes megszámlálá, a mint az Úr parancsolta vala,
és találtatának Lévi fiai neveik szerint, Gerzon és Kaat és Merari. [Móz. II. 6,16.]
Gerzon fiai: Lebni és Szemei.
Kaat fiai: Amram és Jeszaar, Hebron és Oziel.
Merari fiai: Moholi és Múszi.
Gerzonból két család lett: a lebniták és szemeiták,
melyeknek számbavett férfinemű népe egy hónapostól és följebb, hétezer ötszáz.
Ezek a hajlék mögött szálljanak táborba napnyugatra,
Eliaszaf, Lael fia fejedelem alatt;
és legyen vigyázásuk a szövetség hajlékában,
magára a hajlékra és annak borítékára, a függönyre, mely fölvonatik a szövetség födelének ajtaja előtt, és a tornácz kárpitjaira; a szőnyegre is, mely felfüggesztetik a hajlék tornáczának ajtajára, és mind, a mi az oltár szolgálatához tartozik, a hajlék köteleire és minden eszközeire.
Kaat rokonságából lettek az amramiták és jeszaariták, a hebroniták és ozieliták népei. Ezek a kaatiták számbavett családjai, neveik szerint;
mindnyájan férfineműek egy hónapostól és följebb, nyolczezer hatszázan vigyázzanak a szentélynél,
és szálljanak táborba a déli részre,
és fejedelmök legyen Eliszafan, Óziel fia;
és őrizzék a szekrényt és asztalt és gyertyatartót, az oltárokat és a szentély edényeit, melyekkel szolgálnak, és a függönyt és minden efféle eszközt.
A leviták fejedelmeinek fejedelme pedig legyen Áron pap fia, Eleazar, a szentély őrizetének vigyázói fölött.
Merariból pedig a moholiták és musziták népei, számbavétetvén neveik szerint,
mindnyájan a férfineműek, egy hónapostól és följebb, hatezer kétszázan valának.
Azok fejedelme Szúriel, Abihaiel fia, az éjszaki részre szálljanak táborba.
Legyenek őrizetök alatt a hajlék deszkái és rúdjai és oszlopai, azok talapjai és mind, a mik efféle szolgálathoz tartoznak;
és a tornácz oszlopai köröskörűl talapjaikkal, és a czövekek a kötelekkel.
A szövetség hajléka előtt, vagyis a napkeleti részre Mózes és Áron fiaival szálljanak táborba, őrizvén a szentélyt Izrael fiai között. Akármely idegen oda járúl, haljon meg.
Mindnyájan a leviták, kiket számba vettek Mózes és Áron az Úr parancsából, családjaik szerint, férfineműek, egy hónapostól és följebb, huszonkétezeren valának.
És mondá az Úr Mózesnek: Számláld meg a férfinemű elsőszülötteket Izrael fiai közől egy hónapostól és följebb, és vedd föl azok összegét;
és vedd nekem a levitákat Izrael fiainak minden elsőszülötteiért, én vagyok az Úr; és azok barmait Izrael fiai barmainak minden első fajzatiért.
Számbavevé Mózes, a mint parancsolta vala az Úr, Izrael fiainak elsőszülötteit.
És valának férfiak neveik szerint, egy hónapostól és följebb, huszonkétezer kétszáz hetvenhárman.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Vedd a levitákat Izrael fiainak elsőszülötteiért, és a leviták barmait amazok barmaiért, és legyenek enyéim a leviták. Én vagyok az Úr.
A kétszáz hetvenháromnak megváltásáért pedig, kik Izrael fiainak elsőszülöttei közől meghaladják a leviták számát,
végy öt siklust egyegy főre a szentély mértékével. A siklusban húsz fillér vagyon. [Móz. II. 30,13. Móz. III. 27,25. Móz. IV. 18,16. Ezekiel 45,12.]
És add Áronnak és fiainak a pénzt, a számfölöttiek váltságát.
Vevé tehát Mózes a pénzt azokért, kik a számon felűl valának, és kiket megváltottak vala a levitáktól
Izrael fiainak elsőszülötteiért, ezerháromszáz hatvanöt siklust a szentély mértéke szerint,
és adá azt Áronnak és fiainak azon ige szerint, melyet az Úr neki parancsolt vala.
A leviták tiszte családonkint.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Vedd összegét Kaat fiainak a leviták közől, házaik és családjaik szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig mind, a kik bemehetnek, hogy álljanak és szolgáljanak a szövetség hajlékában.
Ez tiszte Kaat fiainak: A szövetség hajlékába és a szentek szentébe
menjenek Áron és fiai, midőn indúlni kell a táborral, és vegyék le a szőnyeget, mely az ajtó előtt függ, és takarják abba a bizonyság szekrényét,
és ismét borítsák be a kék bőrtakaróval, és terítsék fölűl arra az egészen kék borítékot, és ereszszék bele a rudakat.
A kitett kenyerek asztalát is takarják be kék borítékkal, és tegyék ahhoz a tömjénzőket és mozsárkákat, a csészéket és poharakat az italáldozatok töltésére; mindenkor legyenek azon kenyerek;
és terítsenek rá karmazsin szinű takarót, melyet ismét födjenek be kék bőrborítékkal, és ereszszék bele a rudakat.
Vegyék a kék takarót is, melylyel födjék be a gyertyatartót, annak lámpáival és fogóival és hamvvévőivel és az olaj minden edényével, melyek a lámpák fölkészítésére szükségesek;
és mindezek fölé tegyék a kék bőrborítékot, és ereszszék bele a rudakat.
Az aranyoltárt is takarják kék lepelbe, és terítsék arra fölűl a kék bőrtakarót, és ereszszék bele a rudakat.
Mindazon edényeket, melyekkel a szentélyben szolgálnak, kék borítékba takarják, és terítsék arra fölűl a kék bőrtakarót, és ereszszék bele a rudakat.
Az oltárt is tisztítsák meg a hamutól, és takarják bíbor lepelbe,
és tegyék ahhoz mindazon eszközöket, melyekkel annak szolgálatában élnek, úgymint, a tűztartókat, villákat és fogókat, szítókat és lapátokat. Az oltár minden edényét takarják be kék bőrborítékkal, és ereszszék bele a rudakat.
És midőn Áron és fiai betakarták a szentélyt és minden eszközét, a tábor indúlásakor, azután menjenek be Kaat fiai, hogy elvigyék a mi betakartatott; és ne illessék a szentély edényeit, hogy meg ne haljanak. Ezek Kaat fiainak terhei a szövetség hajlékában.
kik fölött legyen Eleazar, Áron pap fia, kinek gondviseléséhez tartozik a lámpák fölkészítésére való olaj, és a jóillatú füstölő, és az áldozat, mely mindenkor bemutattatik, és a kenet olaja, és mi csak a hajlék tiszteletéhez tartozik, és minden edények, melyek a szentélyben vannak.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
El ne veszítsétek Kaat népét a leviták közől;
hanem azt cselekedjétek nekik, hogy éljenek, és meg ne haljanak, ha illetik a szentek szentét; Áron és fiai menjenek be, és ők rendeljék el mindenkinek teendőit, és oszszák el, kinek mit kelljen vinnie;
a többiek kiváncsiságból ne nézzék azokat, mik a szentélyben vannak, míg be nem takartatnak; mert különben meghalnak.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Vedd összegét Gerzon fiainak is, házaik és családjaik és rokonságaik szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig. Vedd számba mind, a kik bemennek és szolgálnak a szövetség hajlékában.
Ez tiszte a gerzoniták családjának:
hogy hordozzák a hajlék kárpitjait és a szövetség födelét, a másik borítékot, és mind azok fölött a kék födelet és a szőnyeget, mely a bizonyság hajlékának bejárásán függ,
a tornácz kárpitait és a bejáráson való függönyt, mely a hajlék előtt vagyon. Mind a mik az oltárhoz tartoznak, a köteleket, és a szolgálat edényeit,
Áronnak és fiainak parancsára hordozzák Gerzon fiai; és tudják meg mindnyájan, minő terhet kelljen viselniök.
Ez a gerzoniták családjának tiszte, a bizonyság hajlékában, és legyenek Itamarnak, Áron pap fiának keze alatt.
Vedd számba Merari fiait is családjaik és házaik szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig mind, a kik bemennek tisztök végzésére, és a bizonyság szövetségének szolgálatára.
Ezek az ő terheik: Hordozzák a hajlék deszkáit és rúdjait, oszlopait és ezek talapjait,
a tornácz oszlopait is köröskörűl talapjaikkal és czövekeikkel és köteleikkel. Minden edényt és eszközt szám szerint vegyenek föl, és úgy hordozzák.
Ez tiszte a merariták családjának, és szolgálata a szövetség hajlékában; és legyenek Itamarnak, Áron pap fiának keze alatt.
Számbavevék tehát Mózes és Áron és a gyülekezet fejedelmei Kaat fiait, nemzetségeik és házaik szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig mind, a kik bemennek a szövetség hajlékának szolgálatára;
és találtatának kétezer hétszáz ötvenen.
Ez száma Kaat népének, kik bemennek a szövetség hajlékába; ezeket vette számba Mózes és Áron az Úr beszéde szerint Mózes keze által.
Számbavétetének Gerzon fiai is nemzetségeik és atyáik házai szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig mind, a kik bemennek, hogy szolgáljanak a szövetség hajlékában;
és találtatának kétezer hatszáz harminczan.
Ez a gerzoniták népe, melyet számbavett Mózes és Áron az Úr igéje szerint.
Számbavétetének Merari fiai is nemzetségeik és házaik szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig mind, a kik bemennek a szövetség hajlékának szertartásait teljesitendők;
és találtatának háromezer kétszázan.
Ez száma Merari fiainak, kiket számba vettek Mózes és Áron az Úr parancsa szerint Mózes keze által.
Mindnyájan, kik megszámláltattak a leviták közől, és kiket Mózes és Áron és Izrael fejedelmei nevenkint számbavétettek, nemzetségeik és atyáik házai szerint,
harmincz esztendőstől és följebb ötven esztendősig, kik bejárnak a hajlék szolgálatára, és a terhek hordozására,
nyolczezer ötszáz nyolczvanan valának egyetemben.
Az Úr beszéde szerint vette számba őket Mózes, mindenkit tiszte és terhe szerint, mint neki az Úr parancsolta vala.
A tábor megtisztítása. A hűtelen nő megesketése.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Parancsold meg Izrael fiainak, hogy űzzenek ki a táborból minden poklost, és a kinek magva foly, és a ki megfertőztetett halott által;
mind férfiat, mind asszonyt űzzenek ki a táborból, hogy meg ne fertőztessék azt, mivelhogy veletek lakom.
És úgy cselekvének Izrael fiai, és kiűzék őket a táborból, a mint az Úr mondotta vala Mózesnek.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak: A férfiú, vagy asszony, mikor valami bűnt cselekszenek azokból, miket az emberek szoktak elkövetni; és gondatlanságból áthágják az Úr parancsát, és vétkeznek,
vallják meg vétköket, és fizessék meg az egész kárt, és a fölött adjanak ötödrészt annak, ki ellen vétkeztek.
Ha pedig nincsen, a ki fölvegye, adják az Úrnak, és legyen a papé, kivévén a kost, mely a megtisztúlásért mutattatik be, hogy engesztelő áldozat legyen.
Minden zsenge is, melyet Izrael fiai bemutatnak, a paphoz tartozik;
és akárki valamit a szentélybe visz, és a pap kezéhez ad, ezé legyen.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik: A férfiú, kinek felesége megtéved, és férjét megvetvén,
más férfiúval hál, és ezt férje föl nem födözheti, hanem titokban van a házasságtörés, és tanúkkal nem vádolható, mert nem érték a házasságtörésen;
ha a házassági féltés lelke fölindítja a férfiút felesége ellen, ki vagy megfertőztetett, vagy hamis gyanúval terheltetik,
vigye őt a paphoz, és vigyen áldozatot érette, egy mérték árpalisztnek tizedrészét; ne öntsön arra olajat, se tömjént ne tegyen rá; mert ez házassági féltés áldozata, és házasságtörést vizsgáló ajándék.
A pap tehát vezesse őt elé, és állítsa az Úr elé;
és vegyen szent vizet cserépedénybe, és egy kevés földport tegyen belé a hajlék padlatáról.
És mikor az asszony az Úr színe előtt áll, födözze föl annak fejét, és tegye kezére az emlékezetnek áldozatát és a házassági féltés ajándékát; ő pedig tartsa a keserűséges vizet, melyre átkozódva átkokat halmozott;
és esküvéssel kényszerítse őt, és mondja: Ha nem hált idegen férfiú veled, és ha meg nem fertőztettél, elhagyván férjed ágyát, ne ártson neked a keserűséges víz, melyre átkokat halmoztam.
Ha pedig elhajlottál férjedtől, és megfertőztettél, és más férfiúval háltál,
ezen átkok alá vettessél: Adjon téged az Úr átokra és mindenek példájára népe között; rothaszsza meg ágyékodat, és méhed földagadván, fakadjon meg;
hasson az átkozott víz hasadba, és méhed földagadván, rothadjon meg ágyékod. És az asszony feleljen: Amen, amen!
És a pap írja föl könyvecskébe az átkokat, és törölje el azokat a keserűséges vízzel, melyre az átkokat halmozta,
és adja neki meginnia. Melyet mikor megiszik:
a pap vegye el kezéből a házassági féltés áldozatát, és emelje föl azt az Úr előtt, és tegye az oltárra, de úgy, hogy előbb
egy marokkal vegyen ki az áldozatból, mely bemutattatik, és égesse meg az oltáron, és úgy adja az asszonynak meginnia a keserűséges vízet.
Mikor azt megitta, ha megfertőztetett, és megvetvén férjét, vétkes a házasságtörésben: átjárja őt az átok vize, úgy, hogy hasa földagadván, ágyéka megrothad, és az asszony átokká lesz és példává az egész nép között.
Hogyha meg nem fertőztetett, nem árt neki, és magzatokat fog szülni.
Ez a házassági féltés törvénye. Ha elhajol az asszony férjétől, és megfertőztetik,
és férje a házassági féltés lelkétől fölindíttatván, az Úr színe elé viszi őt, és a pap mindazok szerint cselekszik vele, a mik írva vannak;
a férj vétek nélkül leszen, amaz pedig hordozza gonoszságát.
A nazareusokról. A papi áldásról.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik: Mikor a férfiú vagy asszony fogadást tesznek, hogy megszenteltessenek, és magokat az Úrnak akarják szentelni,
bortól és mindentől, a mi részegíthet, tartóztassák meg magokat. Borból és akármi nemű más italból való eczetet, és a mi csak szőlőből kinyomatik, ne igyanak; sőt nyers és aszúszőlőt se egyenek
mindazon napokon, melyeken fogadásból az Úrnak szenteltetnek; a mi csak szőlőből lehet, az aszúszőlőtől a szőlőmagig, meg ne egyék.
Elkülönzésének egész idején át borotva ne menjen fejére, mignem betelik a nap, melyen az Úrnak szenteltetik. Szent legyen ő, és hagyja nőni feje haját. [Birák 13,5.]
Megszenteltetésének egész idején át halotthoz ne menjen,
még atyja és anyja, fi- és nőtestvére temetésével se fertőztessék meg, mert Istenének szentelése van fején.
Elkülönzésének minden napjain át szentelt legyen az Úrnak.
Ha pedig hirtelen meghal valaki előtte, megfertőztetik az ő szentelt feje, melyet borotváljon meg mindjárt megtisztúlása napján, és ismét a hetediken.
A nyolczadik napon pedig mutasson be két gerliczét vagy két galambfiat a papnak a szövetség bizonyságának bejárásánál;
és a pap áldozza egyiket a bűnért, másikat égőáldozatúl, és könyörögjön érette, mert vétkezett a halott miatt; és szentelje meg annak fejét az napon,
és szentelje az Úrnak elkülönzése napjait, áldozván egy esztendős bárányt a bűnért, de úgy, hogy az előbbi napok érvénytelenek legyenek, mert megfertőztetett az ő szenteltetése.
Ez a szentelés törvénye. Mikor a napok, melyeket fogadásból eltökélett volt, eltelnek, a pap vigye őt a szövetség hajlékának ajtajához,
és az ő áldozatát mutassa be az Úrnak, hibanélküli esztendős bárányt az Úrnak égőáldozatúl, és hibanélküli esztendős juhot a bűnért, és hibanélküli kost békeáldozatúl;
egy kosár kovásztalan kenyeret is, melyek olajjal legyenek meghintve, és olajjal megkent, kovásztalan pogácsákat, és mindeniknek italáldozatát.
Ezeket a pap mutassa be az Úr előtt, és áldozza föl mind a bűnért, mind égőáldozatúl.
A kost pedig áldozza békeáldozatúl az Úrnak, bemutatván azzal együtt egy kosár kovásztalan kenyeret és az italáldozatokat, melyek szokás szerint kellenek.
Akkor a szövetség hajlékának ajtaja előtt borotváltassék le a nazareus szenteltetésének haja; és vegye annak haját, és tegye a tűzre, mely a békeáldozat alá tétetett. [Ap.cs. 21,14.]
És a kos megfőtt lapoczkáját, és egy kovásztalan kalácsot a kosárból, és egy kovásztalan pogácsát adjon a nazareus kezébe, miután feje megborotváltatott;
és ismét visszavévén tőle, emelje föl az Úr színe előtt; és a megszenteltek a papéi legyenek, mint a szegy, mely elkülönöztetni parancsoltatott, és a czomb. Azután ihatik bort a nazareus.
Ez a nazareus törvénye, midőn áldozatát az Úrnak igéri szenteltetése idején, azokon kivűl, miket keze talál; a mint szivében fogadta volt, a szerint cselekedjék szenteltetésének tökéletességére.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Áronnak és fiainak: Igy áldjátok meg Izrael fiait, és mondjátok nekik:
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged; [Sirák 36,19.]
az Úr mutassa neked orczáját, és könyörűljön rajtad;
az Úr fordítsa hozzád orczáját, és adjon neked békeséget.
És híják segítségűl az én nevemet Izrael fiaira, és én megáldom őket.
A tizenkét nemzetségfejedelem áldozata a szent hajlék fölállításánál.
Lőn pedig az napon, melyen elvégezte Mózes a hajlékot és azt fölállította, fölkente és megszentelte minden eszközeivel, hasonlóképen az oltárt minden edényeivel együtt. [Móz. II. 40,10.]
Izrael fejedelmei és a családok fejei, kik minden nemzetségben valának, és azoknak elöljárói, kik számbavétettek vala,
ajándékot mutatának be az Úrnak hat borított szekeret tizenkét ökörrel. Két fejedelem egy szekeret mutatott be, és mindenik egyegy ökröt, és a hajlék elé vivék azt.
Mondá pedig az Úr Mózesnek:
Vedd el tőlök, hogy legyenek a hajlék szolgálatára, és add azokat a levitáknak szolgálatjok rende szerint.
Midőn tehát Mózes elvette a szekereket és ökröket, a levitáknak adá azokat.
Két szekeret és négy ökröt ada Gerzon fiainak, szükségök szerint.
Más négy szekeret és nyolcz ökröt ada Merari fiainak, tisztök és szolgálatjok szerint, Itamarnak, Áron pap fiának keze alá.
Kaat fiainak pedig nem ada szekereket és ökröket; mert a szentélyben szolgálnak, és a terheket tulajdon vállaikon hordozzák.
A fejedelmek tehát bemutaták az oltár szentelésére, az napon, melyen fölkenetett, áldozatjokat az oltár előtt.
És mondá az Úr Mózesnek: Mindenik fejedelem egyegy napon vigyen ajándékokat az oltár szentelésére.
Első napon mutatá be ajándékát Nahasszon, Aminadab fia, Júda nemzetségéből;
vala pedig az százharmincz siklust nyomó ezüst tál, hetven siklust nyomó ezüst csésze, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettő olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
egy mozsárka tíz aranysiklusból, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulok a csordából, és egy kos, és egy esztendős bárány égőáldozatra;
egy bak a bűnért;
és békeáldozatra két tulok, öt kos, egy bak, esztendős öt bárány. Ez Nahasszonnak, Aminadab fiának ajándéka.
Második napon Natánael, Szuár fia, Isszakar nemzetségéből való fejedelem, mutata be
százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Natánaelnek, Szuár fiának ajándéka.
Harmadik napon Zabulon fiainak fejedelme, Eliáb, Hélon fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez Eliábnak, Élon fiának ajándéka.
Negyedik napon Rúben fiainak fejedelme, Eliszur, Szedeur fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Eliszurnak, Szedeur fiának ajándéka.
Ötödik napon Simeon fiainak fejedelme, Szalamiel, Szuriszaddai fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Szalamielnek, Szuriszaddai fiának ajándéka.
Hatodik napon Gád fiainak fejedelme, Eliaszaf, Duel fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Eliaszafnak, Duel fiának ajándéka.
Hetedik napon Efraim fiainak fejedelme, Eliszama, Ammiud fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Eliszamának, Ammiud fiának ajándéka.
Nyolczadik napon Manasszes fiainak fejedelme, Gamáliel, Fadasszur fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Gamálielnek, Fadasszur fiának ajándéka.
Kilenczedik napon Benjamin fiainak fejedelme, Abidán, Gedeon fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Abidánnak, Gedeon fiának ajándéka.
Tizedik napon Dán fiainak fejedelme, Ahiezer, Ammiszaddai fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Ahiezernek, Ammiszaddai fiának ajándéka.
Tizenegyedik napon Áser fiainak fejedelme, Fegiel, Okrán fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Fegielnek Okrán fiának ajándéka.
Tizenkettedik napon Neftali fiainak fejedelme, Ahira, Enan fia
mutata be százharmincz siklust nyomó ezüst tálat, hetven siklust nyomó ezüst csészét, a szentély mértéke szerint, tele mind a kettőt olajjal vegyített lisztlánggal az áldozatra;
tiz siklust nyomó arany mozsárkát, tele jóillatú fűszerrel;
egy tulkot a csordából, és egy kost, és egy esztendős bárányt égőáldozatra;
egy bakot is a bűnért;
és békeáldozatra két tulkot, öt kost, öt bakot, esztendős öt bárányt. Ez volt Ahirának, Enan fiának ajándéka.
Ezek lőnek bemutatva az oltár szentelésén Izrael fejedelmei által, az napon, melyen fölszenteltetett: tizenkét ezüst tál, tizenkét ezüst csésze, tizenkét arany mozsárka;
úgy, hogy százharmincz siklusnyi ezüst vala egy tál, és hetven siklus egy csésze, azaz, összevéve mind az ezüst edényeket, kétezer négyszáz siklusnyi, a szentély mértéke szerint.
Tizenkét arany mozsárka, tele jóillatú fűszerrel, tiz-tiz siklust nyomó, a szentély mértéke szerint; azaz, mindegyütt százhúsz siklus arany.
Tizenkét tulok a csordából, égőáldozatra, tizenkét kos, esztendős tizenkét bárány, és azokhoz való italáldozatok; tizenkét bak a bűnért.
A békeáldozatra huszonnégy tulok, hatvan kos, hatvan bak, esztendős hatvan bárány. Ezeket ajándékozták az oltár szentelésén, mikor az fölkenetett.
És midőn bement Mózes a szövetség hajlékába, hogy tanácsot kérjen a felelő helyen: hallá a hozzá szólónak szózatát a kegyelem táblájáról, mely a bizonyság szekrénye fölött vala két kerub között, a honnét szóla is neki.
A lámpákról. A leviták fölszenteléséről.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Áronnak, és mondd neki: Mikor fölteszed a hét lámpát, a gyertyatartó dél felé helyeztessék. Parancsold meg azért, hogy a lámpák éjszak felé nézzenek a kitett kenyerek asztalára, azon rész felé világítsanak, mely a gyertyatartó ellenében vagyon.
És úgy cselekvék Áron, és föltevé a lámpákat a gyertyatartóra, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Ez vala pedig a gyertyatartó alkotmánya: Vert aranyból vala mind a közép szára, mind azok, melyek az ágaknak mindkét oldalából származtanak; azon példakép szerint, melyet az Úr Mózesnek mutatott vala, készíttette el a gyertyatartót.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Vedd ki a levitákat Izrael fiai közől, és tisztítsd meg őket,
ezen rendtartás szerint: Hintsd meg őket a tisztúlás vizével, és borotválják le testök minden szőrét. És miután megmossák ruhájokat, és megtisztíttatnak,
vegyenek egy tulkot a csordából, és annak eledeláldozatát, olajjal vegyített lisztlángot; más tulkot pedig a csordából te végy a bűnért;
és állítsd a levitákat a szövetség hajléka elé, egybehíván Izrael fiainak minden sokaságát.
És midőn a leviták az Úr előtt lesznek, Izrael fiai tegyék rájok kezeiket,
és Áron mutassa be a levitákat ajándékúl Izrael fiaitól az Úr színe előtt, hogy szolgáljanak az ő szolgálatában.
A leviták is tegyék kezeiket a tulkok fejére, melyek egyikét áldozd a bűnért, másikát égőáldozatúl az Úrnak, hogy könyörögj érettök.
És állítsd a levitákat Áron és fiai elé, és szenteld föl, mint az Úrnak adottakat,
és válaszd el Izrael fiai közől, hogy enyéim legyenek;
és azután menjenek be a szövetség hajlékába, hogy szolgáljanak nekem. És így tisztítsd és szenteld föl őket az Úrnak ajándékúl; mert ajándékképen adattak nekem Izrael fiaitól;
minden elsőszülöttért, ki megnyitja anyja méhét Izraelben, vettem el őket; [Móz. II. 13,2. Móz. IV. 3,13. Luk. 2,23.]
mert enyém Izrael fiainak minden elsőszülötte mind az emberekből, mind a barmokból. Az naptól, melyen megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem őket;
és a levitákat Izrael fiainak minden elsőszülötteiért vettem el;
és ajándékúl Áronnak és fiainak adtam őket a nép közől, hogy szolgáljanak nekem Izraelért a szövetség hajlékában, és imádkozzanak érettök, hogy csapás ne legyen a nép között, ha a szentélyhez járúlni merészlenek.
És megcselekvé Mózes és Áron és Izrael fiainak minden sokasága a levitákkal, a miket az Úr parancsolt vala Mózesnek;
és megtisztíttatának, és megmosák ruháikat. És Áron fölemelé őket az Úr előtt, és imádkozék érettök;
hogy megtisztúlván, menjenek tisztökre a szövetség hajlékába Áron és fiai előtt. A mint parancsolt vala az Úr Mózesnek a leviták felől, úgy lőn.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Ez a leviták törvénye: Huszonöt esztendőstől és följebb, menjenek be, hogy szolgáljanak a szövetség hajlékában.
És mikor életök ötvenedik esztendejét eltöltik, szűnjenek meg szolgálni;
és legyenek atyjokfiainak szolgái a szövetség hajlékában, hogy őrizzék, a miket rájok biznak, de magát a szolgálatot ne tegyék. Igy rendeld el a levitákat tisztségökben.
Húsvét a pusztában; a felhőoszlop.
Szóla az Úr Mózesnek a Sinai pusztában, a második esztendőben, miután kijöttek Egyiptom földéről, az első hónapban, mondván:
Tartsanak Fázét Izrael fiai maga idejében, [Móz. II. 12,3.]
e hó tizennegyedik napján estére, minden szertartásai és szabályai szerint.
És megparancsolá Mózes Izrael fiainak, hogy tartsanak Fázét.
Kik megtarták azt idejében, a hó tizennegyedik napján estére a Sinai hegyen. Mindazok szerint, miket az Úr Mózesnek parancsolt vala, cselekvének Izrael fiai.
De ime némelyek, kik holt ember miatt tisztátalanok lévén, nem tarthattak Fázét az napon, Mózeshez és Áronhoz járúlván,
mondák nekik: Tisztátalanok vagyunk holt ember miatt; miért tiltatunk, hogy ne vihessünk áldozatot az Úrnak maga idejében Izrael fiai között?
Kiknek felelé Mózes: Megálljatok, hadd kérdjem meg, mit parancsol az Úr felőletek.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak: A mely ember nemzetségtekben holt ember miatt tisztátalan, vagy messze úton leend, tartson Fázét az Úrnak
a második hónapban, a hó tizennegyedik napján estére; kovásztalan kenyérrel és vad salátával egyék meg azt;
ne hagyjanak abból semmit reggelig, és annak csontját meg ne törjék, és tartsák meg a Fáze minden szertartását. [Móz. II. 12,46. Ján. 19,36.]
A ki pedig tiszta is, és úton sem volt, és még sem tartott Fázét, töröltessék ki azon lélek népei közől, mert áldozatot nem mutatott be az Úrnak, idejében, önmaga viselje bűnét.
Az idegen és jövevény is, ha nálatok lesznek, tartsanak Fázét az Úrnak, szertartásai és szabályai szerint. Ugyanazon törvénye legyen nálatok mind a jövevénynek, mind a benszülöttnek.
Az napon pedig, melyen a hajlék fölállíttatott, felhő födé be azt. Estétől pedig reggelig mint a tűz, olyasmi vala a sátor fölött. [Móz. II. 40,36. Móz. IV. 7,1.]
Igy vala szűntelen: nappal felhő födé be azt, és éjjel olyasmi, mint a tűz.
És mikor fölemelkedett a felhő, mely a hajlékot befödi vala, akkor indulának meg Izrael fiai, és a mely helyen a felhő megállott, ottan szállának táborba.
Az Úr parancsára indulának, és az ő parancsára állíták föl a hajlékot. Mind azon napokon át, melyeken a felhő a hajlék fölött áll vala, ugyanazon helyen maradának; [Kor. I. 10,1.]
és ha megtörtént, hogy sok ideig maradt rajta, Izrael fiai az Úr vigyázásában valának, és nem indulának,
valameddig a felhő a hajlék fölött vala. Az Úr parancsára állíták föl a sátorokat, és az ő parancsára szedék szét.
Ha a felhő estétől reggelig tartott, és mindjárt viradatkor elhagyta a hajlékot, megindulának; és ha egy nap és éj után távozott el, a sátorokat elbonták.
Ha pedig két nap, vagy egy hónapig, vagy több ideig maradt a hajlék fölött, azon helyen maradának Izrael fiai, és el nem indulának; mihelyt pedig eltávozott, a tábort elindíták.
Az Úr igéjére vonák föl a sátorokat, és az ő igéjére indulának; és az Úr vigyázásában valának, Mózes által adott parancsa szerint.
A harsonák használata; a tábor indulása. Mózes imádsága.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Csinálj magadnak két, ezüstből vert harsonát, melyekkel egybehíhassad a sokaságot, mikor a tábort meg kell indítani.
És mikor megfúvod a harsonákat, gyűljön hozzád az egész sereg a szövetség hajlékának ajtajához.
Ha egyszer szól a harsona, jőjenek hozzád a fejedelmek, és Izrael sokaságának fejei.
Ha pedig hosszabban és szaggatottan zeng a harsogás, indítsák el a tábort először, kik a napkeleti részen vannak.
A második zengésre pedig és hasonló harsona-szóra szedjék föl a sátorokat, kik délre laknak. Ezen mód szerint cselekedjenek a többiek is, ha indulásra szólnak a harsonák.
Mikor pedig össze kell gyüjteni a népet, egyhangú zengésök legyen a harsonáknak, és ne szaggatva harsogjanak.
A harsonákat pedig Áron fiai a papok fújják; és ez örök törvény legyen nemzedékeitekben.
Ha hadba menendetek földetekről ellenségeitek ellen, kik ellenetek harczolnak, zengjetek riadó harsonákkal, és emlékezetben lesztek Uratok Istenetek előtt, hogy megszabadíttassatok ellenségeitek kezeiből.
Hamikor lakomátok leszen és ünnepnapotok és a hónapok kezdete, zengjetek harsonákkal az égő- és békeáldozatokra, hogy Isteneteknél emlékeztetőül legyen. Én vagyok a ti Uratok Istenetek.
Második esztendőben, második hónapban, a hónak huszadik napján fölemelkedék a felhő a szövetség hajlékáról;
és elindulának Izrael fiai seregeik szerint Sinai pusztájából, és a felhő Fárán pusztájában szálla le. [Móz. II. 19,1.]
És elindíták először a tábort az Úrnak Mózes által adott parancsára,
Júda fiai seregeik szerint, kiknek fejedelme vala Nahasszon, Aminadab fia.
Isszakar fiainak nemzetségében fejedelem vala Natánael, Szuar fia.
Zabulon nemzetségében fejedelem vala Eliáb, Hélon fia.
És lebontaték a hajlék, melyet hordozván, megindulának Gerzon és Merari fiai.
És megindulának Rúben fiai is seregeik és rendök szerint, kiknek fejedelme vala Heliszur, Szedeur fia.
Simeon fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Szalamiel, Szuriszaddai fia.
Gád nemzetségében pedig fejedelem vala Eliaszaf, Duel fia.
És elindulának a kaatiták is, hordozván a szentélyt. Addig hordoztatik vala a hajlék, mig a fölállitás helyére jutának.
Elindíták a tábort Efraim fiai is, osztályaik szerint, kiknek seregében fejedelem vala Eliszama, Ammiud fia.
Manasszes fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Gamáliel, Fadasszur fia.
És Benjamin nemzetségében fejedelem vala Abidán, Gedeon fia.
Valamennyi tábor közől legutól menének Dán fiai seregeik szerint, kiknek hadában fejedelem vala Ahiezer, Ammiszaddai fia.
Áser fiainak nemzetségében pedig fejedelem vala Fegiel, Okrán fia.
És Neftali fiainak nemzetségében fejedelem vala Ahira, Enan fia.
Ezek Izrael fiainak táborai és menetei seregeik szerint, mikor elindulának.
És mondá Mózes Hobábnak, a madianita Ráguel fiának, rokonának: Elköltözünk azon helyre, melyet az Úr nekünk adni fog; jer velünk, hadd tegyünk jót veled, mert az Úr jókat igért Izraelnek.
Kinek ez felelé: Nem megyek el veled, hanem visszatérek földemre, melyen születtem. [Móz. II. 18,27.]
És amaz: Ne hagyj el, úgymond, minket; mert te tudod, minő helyeken kell a pusztában táborba szállanunk, és igy kalauzunk leszesz.
És ha velünk jövendesz, a mi legjobb lesz a vagyonban, melyet nekünk ad az Úr, neked adjuk.
Elmenének tehát az Úr hegyétől három napi útra, és az Úr szövetségének szekrénye előttök megyen vala, három napig, helyet mutatván a tábornak.
Az Úr felhője is felettök vala nappal, mikor menének.
És midőn fölemeltetett a szekrény, mondá Mózes: Kelj föl, Uram! és széledjenek el ellenségeid, és a kik téged gyűlölnek, fussanak orczád elől. [Zsolt. 67,2.]
Midőn pedig letétetett, mondá: Térj vissza Uram, Izrael hadának sokaságához.
Égés a táborban. A nép zúgolódása. A hetven vén. A fürjek. A kivánság sirjai.
Azonközben az Úr ellen támada a nép zúgolódása, mint olyanoké, kik bánják a fáradságot. Mikor ezt az Úr hallotta, megharaguvék, és fölgerjedvén ellenök az Úr tüze, megemészté a tábornak szélső részét. [Zsolt. 77,19.21. Kor. I. 10,10.]
És mikor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes könyörge az Úrnak, és a tűz elenyészék.
És hivá azon hely nevét gyúladásnak, mivelhogy fölgyúladott ellenök az Úr tüze.
És a gyülevész nép, mely velök feljött vala, kivánságra gerjede, ülvén és sírván, magához kapcsolván Izrael fiait is, és mondá: Ki ad nekünk húst ennünk? [Kor. I. 10,7.]
Emlékezünk a halakra, melyeket ingyen ettünk Egyiptomban; eszünkbe jutnak az ugorkák és dinnyék, a párhagymák és vöröshagymák és fokhagymák.
Lelkünk elszáradott, szemeink semmi egyebet nem látnak, hanem csak mannát.
A manna pedig olyan vala, mint a koriandrum magva, bdellium szinű [Móz. II. 16,14. Zsolt. 77,24. Bölcs. 16,20. Ján. 6,31.]
És a nép szertejára, és fölszedvén azt, megőrlé malomban, vagy megtöré mozsárban; megfőzvén fazékban, és csinálván abból olyan izű pogácsákat, mint az olajos lepények.
És midőn éjjel a harmat leszállott a táborra, leszáll vala együtt a manna is.
Hallá tehát Mózes, hogy sír a nép családonként, kiki sátora ajtajánál; és igen fölgerjede az Úr haragja; de Mózes előtt is elszenvedhetlen dolognak látszék ez;
és mondá az Úrnak: Miért nyomorgatod szolgádat? miért nem találok kegyelmet előtted? és miért tetted ez egész nép terhét énreám?
Én fogantam-e mind e sokaságot, avagy én szültem-e, hogy azt mondd nekem: Hordozd őt kebledben, mint hordozni szokta a dajka gyermekét, és vidd azon földre, melyért atyáiknak megesküdtél?
Honnan vegyek húst, hogy ily sokaságnak adjak? Rám sírnak, mondván: Adj húst ennünk.
Nem viselhetem egyedűl mind e népet, mert nehéz nekem.
Ha máskép tetszik neked, kérlek, ölj meg engem, és találjak kegyelmet szemeid előtt, hogy ne szenvedjek ennyi rosszat.
És mondá az Úr Mózesnek: Gyűjts egybe nekem hetven férfiút Izrael vénei közől, kikről tudod, hogy a népnek vénei és elöljárói; és vidd őket a szövetség hajlékának ajtajához, és álljanak oda veled,
hogy leszálljak és szóljak veled, és elvegyek lelkedből, és adjam azoknak, hogy viseljék veled a nép terhét, és ne terheltessél egyedűl.
A népnek is mondd: Szenteltessetek meg; holnap húst esztek. Mert hallottam, hogy mondottátok: Ki ad nekünk húseledelt? jó volt dolgunk Egyiptomban. Majd ad hát az Úr nektek húst, hogy egyetek,
nem egy, sem két, sem öt, sem tíz, sem húsz napig,
hanem egész hónapig, míg kijön orrotokon, és émelygéstekre fordúl, mivelhogy megvetettétek az Urat, ki közöttetek vagyon, és sírtatok előtte, mondván: Miért jöttünk ki Egyiptomból?
És mondá Mózes: Hatszázezer gyalogja van e népnek; és te azt mondod: Húseledelt adok nekik egész hónapig.
Vajjon juhok és ökrök sokasága öletik-e meg, hogy elég lehessen eledelökre? vagy a tengernek minden hala összegyűjtetik-e, hogy őket megelégítsék? [Ján. 6,10.]
Felelé neki az Úr: Vajjon erőtlen-e az Úr keze? Most majd meglátod, hogy beszédem cselekedettel teljesedik-e? [Izai. 59,1.]
Eljöve tehát Mózes, és a népnek elbeszélé az Úr mondását, egybegyűjtvén a hetven férfiút Izrael vénei közől, s a hajlék körűl állítá őket.
És leszálla az Úr felhőben, és szóla neki, elvévén a lélekből, mely Mózesben vala, és adván a hetven férfiúnak. És mikor a Lélek rajtok megnyugodott, prófétálának, és többé meg nem szűnének.
Maradt vala pedig a táborban két férfiú, névszerint egyik Eldad, másik Médad, kiken megnyugovék a Lélek; mert ők is fel voltak írva, de nem mentek ki a hajlékhoz.
És midőn prófétálának a táborban, elfuta egy gyermek, és hírűl vivé Mózesnek, mondván: Eldad és Médad prófétálnak a táborban.
Mondá mindjárt Józue, Nún fia, Mózes szolgája, és sok közől választottja: Uram, Mózes! tiltsd el őket.
Amaz pedig: Mit irígykedel, úgymond, érettem? bár az egész nép prófétálna, és az Úr adná neki az ő Lelkét!
És visszatére Mózes és Izrael vénei a táborba.
Szél jövén pedig az Úrtól, s a tengeren túl fölragadván a fűrjeket, elhozá és lebocsátá a táborra, egy napi járó földre köröskörűl a tábor minden részére, és a levegőben két könyöknyi magasságra repűlnek vala a föld felett. [Zsolt. 77,26.27.]
Fölkelvén tehát a nép, azon egész nap és éjjel, és másodnapon fűrjeket gyüjte, a kié kevés volt is, tíz köblöt, és megszáraszták azokat a tábor körűl.
Még a hús fogaik között vala, és el sem fogyott ezen eledel: és ime az Úr haragja fölindulván a nép ellen, megveré azt igen nagy csapással. [Zsolt. 77,30.]
És nevezteték azon hely kívánság sírjainak; mert ott temették el a kiváncsi népet. Elindulván pedig a kivánság sírjaitól, Haszerotba menének, és ott maradának.
Áron és Mária Mózesre zúgolódnak. Mária poklossággal büntettetik.
És szóla Mária és Áron Mózes ellen az ő szerecsen felesége miatt,
és mondák: Vajjon csak Mózes által szólott-e az Úr? nem szólott-e hasonlóképen nekünk is? Mit mikor az Úr hallott,
(mert Mózes legszelídebb férfiú vala minden ember fölött, kik a földön laknak vala),
mindjárt szóla neki és Áronnak és Máriának: Menjetek csak ti hárman a szövetség hajlékához. És midőn elmentek,
leszálla az Úr a felhőoszlopban, és megálla a hajlék ajtajánál, szólítván Áront és Máriát. Kik midőn eljöttek,
mondá nekik: Halljátok beszédemet: Ha ki az Úr prófétája lesz közöttetek, látomásban jelenek meg annak, vagy álmában szólok neki ;
de nem olyan az én szolgám, Mózes, ki egész házamban hívnél hívebb; [Zsid. 3,2.]
mert szemtőlszembe szólok vele, és világosan, és nem rejtélyek s példaképek által látja az Urat. Miért nem féltek tehát rágalmazni szolgámat, Mózest?
és megharaguván ellenök, elméne;
a felhő is eltávozék , mely a hajlék fölött vala; és ime Mária fehér lőn a poklosságtól, mint a hó. És mikor rá tekintett Áron, és látta, hogy a poklosság elöntötte, [Móz. V. 24,9.]
mondá Mózesnek: Kérlek, uram, ne tulajdonítsd nekünk e bűnt, melyet esztelenűl cselekedtünk;
ne legyen ez, mint a holt, és mint az időtlen magzat, mely elvettetik anyja méhéből. Ime már fele húsa megemésztetett a poklosságtól.
És Mózes az Úrhoz kiálta, mondván: Isten! kérlek, gyógyítsd meg őt.
Kinek felelé az Úr: Ha atyja pökött volna arczára, nem kellene-e magát neki legalább csak hét napig szégyenlenie? Rekesztessék ki hét napig a táborból, és azután hivassék vissza.
Kikerekeszteték tehát Mária a táborból hét napig; és a nép nem indula el azon helyről, míg Mária vissza nem hivaték.
Kémek küldetnek Kanaánba. A nép elkedvetlenűlése.
És elméne a nép Haszerótból, sátorokat vonván Fárán pusztájában.
És ott szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Küldj férfiakat, kik szemléljék meg Kanaán földét, melyet adok Izrael fiainak, minden nemzetségből egyet-egyet a fejedelmek közől.
Megcselekvé Mózes, mit az Úr parancsolt vala, Fárán pusztájából küldvén főembereket, kiknek nevei ezek: [Móz. V. 1,22. 9,23.]
Rúben nemzetségéből Szamuát, Zekur fiát.
Simeon nemzetségéből Szafatot, Huri fiát.
Júda nemzetségéből Kálebet, Jefóne fiát.
Isszakar nemzetségéből Igalt, József fiát.
Efraim nemzetségéből Ozeet, Nun fiát.
Benjamin nemzetségéből Faltit, Rafu fiát.
Zebulon nemzetségéből Geddielt, Szódi fiát.
József nemzetségéből, Manasszes ágából Gaddit, Szúzi fiát.
Dán nemzetségéből, Ammielt, Gemalli fiát.
Áser nemzetségéből Stúrt, Mihály fiát.
Neftali nemzetségéből Nahabit, Vapszi fiát.
Gád nemzetségéből Guelt, Maki fiát.
Ezek azon férfiak nevei, kiket Mózes küldött a földet kémlelni; és nevezé Ozeet, Nun fiát, Józuének. [Zsid. 4,8.]
Elküldé tehát őket Mózes, Kanaán földét megszemlélni, és mondá nekik: Menjetek föl a déli részre; és midőn a hegyekre jutandotok,
szemléljétek meg a földet, minémű az, és a népet, mely annak lakója, ha erős-e vagy erőtlen? ha kevés számú-e vagy sok?
maga a föld jó-e vagy rosz? a városok minők? kővel kerittettek-e, vagy kerités nélküliek?
a föld kövér-e vagy sovány? erdős-e vagy fa nélkül van? Erősödjetek meg, és hozzatok nekünk a föld gyümölcseiből. Oly idő vala pedig, mikor már a koránérő szőlőből ehettek,
És midőn fölmentek, megkémlék a földet, Szin pusztájától kezdve, Rohobig, Emat mentében.
És fölmenének délre, és jutának Hebronba, hol Énák fia, Akiman és Sziszai és Tolmai valának; mert Hebron hét esztendővel előbb építtetett Tanisznál, Egyiptom városánál. [Józ. 15,14.]
És elmenvén a szőlőgerezd patakáig lemetszének egy szőlővesszőt gerezdestűl, melyet rúdon vive két férfiú; hozának gránátalmáiból is, fűgéiből is azon helynek, [Móz. V. 1,24.]
mely Nehel-eszkolnak, azaz szőlőgerezd patakának neveztetik vala, azért, hogy szőlőgerezdet vittek onnan Izrael fiai.
És visszatérvén a föld kémei negyven nap után, körűljárván az egész tartományt, [Móz. V. 1,24.]
jövének Mózeshez és Áronhoz és Izrael fiainak egész közönségéhez Fárán pusztájába, mely Kádeszben vagyon. És szólván nekik és az egész sokaságnak, megmutaták a föld gyümölcseit;
és beszélének, mondván: Elmentünk a földre, melyre minket küldöttél vala, mely bizony tejjel és mézzel foly, mint e gyümölcsökből megismerhetni;
de igen erős lakói vannak, és kővel kerített nagy városai. Énák nemzetségét láttuk ott.
Az amalecíták délre laknak, a heteusok és jebuzeusok és amorreusok a hegységben; a kananeusok pedig a tenger mellett és a Jordán folyása körűl laknak.
E közben Káleb lecsendesítvén a nép zúgolódását, mely Mózes ellen támad vala, mondá: Menjünk föl, és birjuk a földet, mert megvehetjük azt.
De a többiek, kik vele valának, mondák: Semmiképen sem mehetünk föl a néphez, mert erősebb nálunknál.
És a földet, melyet megszemléltek, gyalázák Izrael fiai előtt, mondván: A föld, melyet megkémlettünk, fölemészti lakóit; a nép, melyet láttunk, szálas termetű.
Ott láttunk nehány szörnyet is, Énák fiait az óriások neméből, kikhez hasonlítva, olyanoknak látszottunk, mint a sáskák.
A nép zúgolódása, az Isten büntetése.
Annakokáért kiáltván az egész község, síra azon éjjel,
és zúgolódának Mózes és Áron ellen Izrael fiai mindnyájan, mondván:
Bár haltunk volna meg Egyiptomban, és bár e kietlen pusztában vesznénk el, és ne vinne az Úr minket azon földre, nehogy fegyver által elhulljunk, és feleségeink s gyermekeink rabságra vitessenek. Nem jobb-e visszatérnünk Egyiptomba?
És mondá egyik a másiknak: Rendeljünk magunknak vezért, és térjünk vissza Egyiptomba.
Hallván ezt Mózes és Áron, arczczal esének a földre Izrael fiainak egész sokasága előtt.
Józue, Nun fia pedig, és Káleb, Jefone fia, kik szintén megkémlették vala a földet, megszaggaták ruháikat, [Sirák 46,9. Makk. I. 2,55.56.]
és Izrael fiainak egész sokasága előtt mondák: A föld, melyet bejártunk, igen jó.
Ha kegyelmes lesz az Úr, bevisz abba minket, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet.
Ne legyetek pártütők az Úr ellen; és ne féljetek e föld népétől, mert mint a kenyeret, úgy megehetjük őket. Eltávozott tőlök minden oltalom; az Úr velünk vagyon, ne féljetek.
És midőn az egész sokaság kiáltván, meg akarná kövezni őket, megjelenék az Úr dicsősége a szövetség födele fölött Izrael minden fiainak.
És mondá az Úr Mózesnek: Meddig rágalmaz engem ez a nép? meddig nem hisznek nekem annyi csodák mellett, miket előttök cselekedtem?
Megverem azért őket mirígyhalállal, és megemésztem; téged pedig fejedelemmé teszlek nagy és ennél erősebb nemzet fölött.
És mondá Mózes az Úrnak: Meghallják az egyiptomiak, kik közől kihoztad e népet,
és e föld lakói, kik hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy, és színrőlszínre láttatol, és a te felhőd oltalmazza őket, és felhőoszlopban mégy előttök nappal, és tűzoszlopban éjjel; [Móz. II. 13,21.]
ha megölsz ennyi sokaságot, mint egy embert, mondani fogják:
Nem vihette be a népet azon földre, melyért megesküdött volt: azért ölte meg őket a pusztában. [Móz. II. 32,28.]
Magasztaltassék föl tehát az Úr erőssége, a mint megesküdtél, mondván:
Tűrő az Úr és nagy írgalmú, ki elveszi a gonoszságot és bűnöket, és senkit sem hagy büntetés nélkül; ki meglátogatod az atyák vétkét a fiakban harmad és negyed íziglen. [Zsolt. 102,8. Móz. II. 34,7. 20,5.]
Bocsásd meg, kérlek, e nép vétkét irgalmad nagyvolta szerint, a mint kegyelmes voltál az Egyiptomból kijövőkhöz mind e helyig.
És mondá az Úr: Megbocsátottam igéd szerint.
Élek én! és az Úr dicsőségével betelik az egész föld;
mindazáltal azon emberek közől, kik látták dicsőségemet és a csodákat, melyeket Egyiptomban és a pusztában tettem vala, és már tíz úttal kisértettek engem, és szómnak nem engedelmeskedtek,
senki sem látja meg a földet, melyért megesküdtem vala atyáiknak, és azok közől, kik engem rágalmaztak, senki sem fogja szemlélni azt. [Móz. V. 1,35.]
Szolgámat, Kálebet, ki más lélekkel lévén teljes, követett engem, viszem be a földre, melyet körűljárt, és ivadéka fogja bírni azt. [Józ. 14,6.]
Mivel az amalecíták és kananeusok a völgyekben laknak, holnap indítsátok el a tábort, és térjetek vissza a pusztába a vörös tenger útján.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Meddig zúgolódik ellenem e fölötte gonosz sokaság? hallottam Izrael fiainak panaszait.
Mondd azért nekik: Élek én! úgymond az Úr; a mint szólottatok hallomásomra, úgy cselekszem veletek.
E pusztában fognak heverni holttesteitek. Mindnyájan, kik számbavétettetek húszesztendőstől és följebb, és zúgolódtatok ellenem, [Zsolt. 105,26. Móz. IV. 26,65. 32,10.]
nem mentek be azon földre, mely iránt fölemeltem kezemet, hogy ott lakosokká tegyelek, kivéve Kálebet, Jefóne fiát, és Józuét, Nun fiát, [Móz. V. 1,35.]
Gyermekeiteket pedig, kikről mondottátok, hogy az ellenség prédái lesznek, beviszem, hogy lássák a földet, mely nektek nem tetszett.
Holttesteitek a pusztában fognak heverni.
Fiaitok bujdosók lesznek a pusztában negyven esztendeig, és paráznaságtokat viselni fogják, míglen megemésztetnek az atyák holttestei a pusztában,
a negyvennap száma szerint, melyeken megkémlettétek a földet, napért esztendőt számlálván. És negyven esztendeig fogjátok hordozni gonoszságtokat, és megismeritek boszúállásomat; [Ezekiel 4,6. Zsolt. 94,10.]
mert a mint szólottam, úgy cselekszem ezen egész gonosz sokaságnak, mely föltámadott ellenem; e pusztában fogy el, és kihal.
Mindazon férfiak tehát, kiket elküldött Mózes a föld megszemlélésére, és a kik visszatérvén, fölzúdították ellene az egész sokaságot, gyalázván a földet, hogy rosz, [Kor. I. 10,10. Zsid. 3,17. Judás 5.]
meghalának csapás által az Úr színe előtt.
Józue, Nun fia pedig, és Káleb, Jefóne fia életben maradának mindazok közől, kik elmentek vala a földet megszemlélni.
És Mózes elmondá mind ez igéket Izrael minden fiainak, és a nép igen keserge.
És ime korán reggel fölkelvén fölmenének a hegytetőre, és mondák: Készek vagyunk fölmenni azon helyre, melyről az Úr szólott vala, mert vétkeztünk.
Kiknek Mózes: Miért hágjátok át, úgymond, az Úr mondását, mi nektek hasznos nem leszen?
Ne menjetek föl, mert nincs veletek az Úr, nehogy elhulljatok ellenségeitek előtt. [Móz. V. 1,42.]
Az amalecíták és kananeusok előttetek vannak, kiknek fegyvere alatt elhullotok; azért, hogy nem akartatok engedelmeskedni az Úrnak, nem is lesz veletek az Úr.
De ők, megvakúlván, fölmenének a hegytetőre. Az Úr szövetségének szekrénye pedig és Mózes nem távozának el a tábortól.
És leszállának az amelecíták és kananeusok, kik a hegyen laknak vala; és megvervén és vágván őket, egész Hormáig kergeték.
Áldozati törvények. Egy szombatszegő megköveztetik. A felső öltözet bojtjáról.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik: Mikor bementek lakóföldetekre, melyet én adok nektek,
és áldoztok az Úrnak égő- vagy egyéb áldozatot, fogadástokat teljesítvén, vagy szabad akaratból ajándékokat vivén, vagy ünnepeiteken gyönyörűséges illatot gyujtván az Úrnak tulkokból vagy juhokból:
a ki áldozatot visz, mutasson be lisztlángáldozatot is, egy efinek tizedrészét, olajjal vegyítve, melynek mértéke a hin negyed része;
és italáldozatra bort is azon mértékkel adjon az égő- vagy véráldozathoz; minden báránynyal
és kossal légyen két tizedrész lisztlángáldozat, vegyítve egy hin olajnak harmad részével;
és italáldozatra vigyen bort, azon mérték harmad részét, gyönyörűséges illatúl az Úrnak.
Mikor pedig tulkokból teszesz égő- vagy egyéb áldozatot, hogy fogadásodat teljesítsed, vagy békeáldozatúl,
adj minden tulokhoz fél hin-mérték olajjal vegyített három tizedrész lisztlángot;
és azon mértékkel bort italáldozatra, az Úrnak gyönyörűséges illatú áldozatúl.
Igy cselekedjél
mindenik tuloknál és kosnál, báránynál és gödölyénél.
Mind a benszülöttek, mind az idegenek
azonegy rendtartással mutassák be áldozataikat.
Egyenlő parancs és itélet legyen mind nektek, mind a föld jövevényeinek.
Szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik:
Mikor bementek a földre, melyet nektek adok,
és azon tartomány kenyeréből esztek, válaszszátok el a zsengéket az Úrnak
eledeltekből. Mint a szérűről elválasztjátok a zsengéket:
úgy tésztaétketek zsengéjét is az Úrnak adjátok.
Hogyha tudatlanságból elhagytok valamit ezekből, miket az Úr Mózesnek szólott,
és parancsolt általa nektek az naptól, melyen kezdett parancsolni, és azután,
és a sokaság elfelejti megcselekedni: vigyen az Úrnak egy borjut a csordából égőáldozatúl gyönyörűséges illatra, és annak eledel- és italáldozatát, mint a szertartások kivánják, és egy bakot a bűnért;
és könyörögjön a pap Izrael fiainak egész sokaságáért; és megbocsáttatik nekik, mert nem szántszándékkal vétkeztek; mindazáltal mutassanak be jóillatot az Úrnak magokért és vétkökért és tévedésökért;
és megbocsáttatik Izrael fiai egész népének és a jövevényeknek, kik közöttük tartózkodnak; mert az egész község tudatlanságából történt a vétek.
Hogyha egy lélek vétkezik tudatlanúl, esztendős kecskét mutasson be bűneért;
és könyörögjön a pap érette, hogy tudatlanúl vétkezett az Úr előtt; és bocsánatot nyer neki, és megengedtetik neki.
Mind a benszülötteknek mind a jövevényeknek egy törvényök legyen, kik tudatlanúl vétkeznek.
A mely lélek pedig kevélységből vét valamit, akár polgár legyen az, akár idegen, (mivelhogy az Úr ellen pártütő lett, irtassék ki népe közől;
mert az Úr igéjét megvetette, és parancsát megszegte; azért töröltessék el, és hordozza gonoszságát.
Lőn pedig, midőn Izrael fiai a pusztában valának, egy embert találának, ki fát szedegetett szombat napon;
és elvivék őt Mózeshez és Áronhoz és az egész sokasághoz;
kik tömlöczbe zárák őt, nem tudván, mit kell vele cselekedni.
És mondá az Úr Mózesnek: Halállal haljon meg ez ember, kövezze meg őt az egész nép a táboron kivűl.
És midőn kivitték őt, megkövezék, és meghala, a mint az Úr parancsolta vala.
És mondá az Úr Mózesnek:
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik, hogy csináljanak magoknak bojtokat a palástok szegleteire, kék zsinórt varván azokra, [Móz. V. 22,12. Máté 23,5.]
melyeket látván, emlékezzenek meg az Úr minden parancsáról, és ne kövessék gondolataikat és szemeiket, különféle dolgokkal paráználkodván,
hanem inkább megemlékezvén az Úr parancsairól, cselekedjék meg azokat, és szentek legyenek Istenöknek.
Én vagyok a ti Uratok Istenetek, ki benneteket kihoztalak Egyiptom földéről, hogy Istenetek legyek.
Lázadás a táborban, és annak büntetése.
Ime pedig Kóre Iszaar fia, ki Lévi fiának, Kaatnak fia volt, és Dátán s Abiron, Eliáb fiai, és Hon, Felet fia, Rúben fiai közől,
Mózes ellen támadának másokkal együtt Izrael fiaiból, kétszáz ötven férfiú, a gyülekezet fejedelmei, és kik a tanácskozás idején névszerint meghivattak.
És mikor Mózes és Áron ellen fölkeltek, mondák: Elég legyen nektek, holott az egész sokaság szent, és köztök vagyon az Úr; miért emelkedtek az Úr népének föléje? [Sirák 45,22. Kor. I. 10,10. Judás 11.]
Mit hallván Mózes, arczra borúla,
és szóla Kórénak és az egész sokaságnak: Reggel, úgymond, kijelenti az Úr, kik legyenek övéi, és a szenteket magához veszi, és a kiket választ, hozzája fognak közelgetni.
Ezt cselekedjétek azért: Vegye kiki tömjénzőjét, te, Kóre, és egész gyülekezeted,
és holnap tüzet vévén, tegyetek arra jóillatú füstölőt az Úr elé, és a kit ő választ, az legyen szent; igen fölemelkedtek, Lévi fiai!
És mondá ismét Kórénak: Halljátok, Lévi fiai!
Kevés-e nektek, hogy Izrael Istene elkülönzött titeket az egész néptől, és magának választott, hogy szolgáljatok neki a hajlék szolgálatában, és álljatok a nép sokasága előtt, és szolgáljatok neki?
Azért engedte-e meg a hozzájárúlást neked és minden atyádfiának, Lévi fiainak, hogy magatoknak tulajdonítsátok a papságot is,
és egész csoportod az Úr ellen fölkeljen? mert micsoda Áron, hogy ellene zúgolódtok?
Elkülde tehát Mózes és hivatá Dátánt s Abiront, Eliáb fiait. Kik azt felelék: Nem megyünk.
Kevés-e neked, hogy kihoztál minket azon földről, mely tejjel és mézzel foly vala, hogy megölj a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?
Ugyancsak bevittél minket a földre, mely tej és méz patakjaival foly, és nekünk szántóföld- és szőlőbirtokot adtál; a mi szemeinket is kiakarod-e szúrni? nem megyünk.
És igen megharaguván Mózes, mondá az Úrnak: Ne tekints áldozataikra; te tudod, hogy soha csak egy szamárkát sem vettem el tőlök, se senkit nem nyomorgattam közőlük.
És mondá Kórénak: Te és egész felekezeted álljatok holnap külön az Úr előtt, és Áron is külön;
vegye kiki tömjénzőjét, és tegyen jó illatú szert rája, kétszáz ötven tömjénzőt vivén az Úr elé; Áron is tartsa tömjénzőjét.
Mikor ezt megcselekedték, ott állván Mózes és Áron,
és ellenök összegyüjtötték az egész sokaságot a hajlék ajtajához: megjelenék mindnyájoknak az Úr dicsősége.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Váljatok el e felekezettől, hogy hirtelen elveszítsem őket.
Kik arczra esének, és mondák: Minden test lelkeinek erősséges Istene! vajjon egy vétkezvén, mindnyájok ellen fölgerjed-e haragod?
És mondá az Úr Mózesnek:
Parancsold az egész népnek, hogy távozzék el Kóré és Dátán és Abiron sátoraitól.
És fölkele Mózes, és méne Dátánhoz s Abironhoz; és követvén őt Izrael vénei,
mondá a népnek: Távozzatok el ez istentelen emberek sátoraitól, és ne illessétek, a mik hozzájok tartoznak, hogy ne keveredjetek bűneikbe.
És midőn eltávoztak azoknak sátoraitól köröskörűl, Dátán és Abiron kijövén, megállának sátoraik ajtajánál feleségeikkel és gyermekeikkel és egész háznépökkel.
És mondá Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem, cselekedni mindazt, miket láttok, és nem tulajdon szivemből vettem azokat:
Ha ezek szokott emberi halállal vesznek el, és oly csapás látogatja meg őket, melylyel mások is megszoktak látogattatni: nem küldött engem az Úr;
ha pedig új dolgot cselekszik az Úr, hogy a föld felnyitván száját, elnyelje őket, és mindazt, mi hozzájok tartozik, és elevenen mennek le pokolba: tudjátok meg, hogy káromlották az Urat.
És legottan, a mint megszűnt szólani, meghasada a föld lábaik alatt, [Móz. V. 11,6. Zsolt. 105,17.18.]
és fölnyitván száját, elnyelé őket sátorostul és minden vagyonostul.
És elevenen szállának le pokolba, földdel befödetvén, és elveszének a sokaság közől.
Az egész Izrael pedig, mely ott körben áll vala, elfuta az elveszők kiáltására, mondván: Netalán a föld minket is elnyeljen.
De tűz is jövén az Úrtól, megölé a kétszázötven férfiút, kik a jóillatú szert bemutatták vala.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Parancsold meg Eleazar papnak, Áron fiának, hogy vegye föl a tömjénzőket, melyek az égésben hevernek, és a tüzet ide s tova hányja; mert megszenteltettek
a bűnösök halálában; és verjen azokból lemezeket, és szegezze az oltárra, mivelhogy azokban jóillatú szer mutattatott be az Úrnak, és megszenteltettek, hogy Izrael fiai lássák azokat jelűl és emlékűl.
Vevé tehát Eleazar pap a réz-tömjénzőket, melyekben áldoztak vala, kiket az égés megemésztett, és kiveré azokat lemezekre, az oltárra szegezvén,
hogy intésökre legyen azután is Izrael fiainak: hogy idegen és a ki nem Áron ivadékából való, soha ne járúljon az Úr elé jóillatú szerek áldozására, nehogy azt szenvedje, a mit Kóre és felekezete szenvedett, mint az Úr megmondotta vala Mózesnek.
Másnap pedig zúgolódék Izrael fiainak egész sokasága Mózes és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úr népét.
És mikor lázadás lőn, és a zűrzavar növekedék,
Mózes és Áron a szövetség hajlékához futának. S a mint bementek, befödé azt a felhő, és megjelenék az Úr dicsősége.
És mondá az Úr Mózesnek:
Távozzatok el a sokaság közől, most is elveszítem őket. És mikor a földön feküdtek,
mondá Mózes Áronnak: Fogd a tömjénzőt, és tüzet vévén az oltárról, tégy rá jóillatú szert, sietvén hamar a néphez, hogy könyörögj érettök; mert immár kijött az Úrtól a harag, és dúl a csapás. [Bölcs. 18,21.]
Ezt megcselekedvén Áron, midőn a sokaság közé futott, melyet az égés már pusztít vala, jóillatú füstöt mutat be,
és állván a holtak és elevenek között, könyörge a népért, és megszűnék a csapás.
Valának pedig, a kik megölettek, tizennégyezer és hétszáz ember, azokon kivűl, kik Kóre lázadásában elvesztek vala.
És visszatére Áron Mózeshez a szövetség hajlékának ajtajához, miután megszűnt a veszedelem.
Áron megerősíttetik főpapi hivatalában a kivirágzó vessző által.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és végy tőlök egyegy vesszőt nemzetségeik szerint, a nemzetségek minden fejedelmétől, tizenkét vesszőt, és mindenik nevét ird az ő vesszejére.
Áron neve pedig Lévi nemzetségében legyen, és egy vessző külön mindenik családját foglalja magában.
És tedd azokat a szövetség hajlékába a bizonyság elé, a hol szólok neked.
A kit ezek közől választok, annak vesszeje kibimbózik; és elhárítom rólam Izrael fiainak panaszkodásait, melyekkel zúgolódnak ellenetek.
És szóla Mózes Izrael fiainak, és adának neki valamennyi fejedelmek vesszőket mindenik nemzetségből; és tizenkét vessző vala, Áron vesszején kivűl.
Melyeket mikor Mózes az Úr elé tett a bizonyság hajlékába,
másodnap visszatérvén, úgy találá, hogy kibimbózott a Lévi házabeli Áron vesszeje, és a teljes bimbókból virágok fakadtak vala, melyek leveleket terjesztvén, mandolákká képződtek.
Elhozá tehát Mózes mind a vesszőket az Úr színe elől Izrael minden fiaihoz, és megnézék, és visszavevé kiki az ő vesszejét.
És mondá az Úr Mózesnek: Vidd vissza Áron vesszejét a bizonyság hajlékába, hogy tartassék ott jelűl Izrael pártütő fiainak, és szűnjék meg panaszkodásuk ellenem, hogy meg ne haljanak. [Zsid. 9,4.]
És úgy cselekvék Mózes, a mint az Úr parancsolta vala.
Mondák pedig Izrael fiai Mózesnek: Ime megemésztetünk, mindnyájan elveszünk!
Minden, a ki az Úr hajlékához járúl, meghal; Vajjon egész fogytig eltöröltetünk-e mindnyájan?
A papok és leviták hivatala és jövedelme.
És mondá az Úr Áronnak: Te és fiaid és atyád háza veled, viseljétek a szentélyben a hibákat és te és fiaid együtt viseljétek papságtok bűneit.
De atyádfiait is Lévi nemzetségéből, és atyád ágazatát vedd melléd, és legyenek készen neked szolgálni; te pedig és fiaid szolgáljatok a bizonyság hajlékában.
És a leviták vigyázzanak parancsaidra és a hajlék minden szolgálatára, de úgy, hogy a szentély edényeihez és az oltárhoz ne járúljanak, hogy ők se haljanak meg, ti se veszszetek el együtt.
Legyenek pedig veled, és figyeljenek a hajlék őrizetére és annak minden szertartására. Idegen ne vegyűljön közétek.
Gondotok legyen a szentély őrzésére és az oltár szolgálatára; hogy harag ne támadjon Izrael fiai ellen.
Én nektek adtam atyátokfiait, a levitákat Izrael fiai közől, és ajándékúl adtam az Úrnak, hogy szolgáljanak az ő hajléka szolgálatában.
Te pedig és fiaid, járjatok el papságtokban; és mind, a mik az oltár szolgálatához tartoznak, és a szőnyegen belűl vannak, a papok által vitessenek végbe. Ha ki idegen oda járúl, ölessék meg.
És szóla az Úr Áronnak: Ime neked adtam zsengéim őrizetét. Mind a mik fölszenteltetnek Izrael fiaitól, neked adtam és fiaidnak a papság tiszteért örök törvénynyel.
Ezeket vedd tehát azokból, mik az Úrnak szenteltetnek és bemutattatnak; minden ajándék és áldozat, és a mi bűnért és vétekért adatik nekem és szentséges, tiéd legyen és fiaidé.
A szentélyben egyed azt, és csak a férfiak egyenek abból, mert neked szenteltetett.
A zsengéket pedig, melyeket fogadnak és bemutatnak Izrael fiai, neked adtam és fiaidnak s leányaidnak örök törvénynyel; a ki házadban tiszta, egyék azokból.
Az olaj és bor és gabona minden javát, a mit zsengéűl mutatnak be az Úrnak, neked adtam.
A vetemények, minden zsengéje, melyet a föld terem, és az Úrnak visznek, használatodra legyen; a ki házadban tiszta, egyék abból.
A mit fogadásból adnak Izrael fiai, tiéd legyen.
A mi először jő ki méhéből mindazon testnek, melyet az Úrnak bemutatnak, akár emberekből, akár barmokból, birtokod legyen, de úgy, hogy az embernek elsőszülötteiért váltságot végy, és minden tisztátalan barmot megváltass,
melynek váltsága egy hónap múlva legyen öt ezüst siklus, a szentély mértéke szerint. Egy siklusban húsz fillér vagyon. [Móz. II. 30,13. Móz. III. 27,25. Móz. IV. 3,47. Ezekiel 45,12.]
De a tehén és juh és kecske elsőfajzatát meg ne váltasd, mert az Úrnak szenteltettek. Azoknak csak vérét öntsd az oltárra, és kövérségöket égesd meg az Úrnak gyönyörűséges illatúl;
húsa pedig használatodra legyen, mint a megszentelt szegy és a jobb lapoczka tiéd legyen.
A szentélynek minden zsengéjét, melyeket Izrael fiai az Úrnak bemutatnak, neked adtam és fiaidnak és leányaidnak, örök törvénynyel. Örök só-frigy ez az Úr előtt veled és fiaiddal.
És mondá az Úr Áronnak: Az ő földjökből semmit ne bírjatok, és részetek ne legyen közöttük; én vagyok a te részed és örökséged Izrael fiai között.
Lévi fiainak adtam pedig minden tizedet Izraelben birtokúl a szolgálatért, melylyel nekem szolgálnak a szövetség hajlékában;
hogy Izrael fiai ne járúljanak többé a hajlékhoz, se halálthozó bűnt ne cselekedjenek.
Csak Lévi fiai szolgáljanak nekem a hajlékban, és viseljék a nép bűneit. Örök törvény legyen ez nemzedékeitekben. Semmi egyebet ne bírjanak, [Móz. V. 18,1.]
hanem elégedjenek meg a tizedek ajándékával, melyeket használatukra és szükségökre elkülönöztem.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Parancsold a levitáknak és mondd meg: Midőn elveszitek Izrael fiaitól a tizedeket, melyeket nektek adtam, azok zsengéjét mutassátok be az Úrnak, azaz, a tizednek tizedrészét,
hogy tulajdoníttassék nektek zsengék áldozatáúl, mind a szérűkből mind a sajtókból.
És így mindenekből, a miknek zsengéit elveszitek, mutassatok be az Úrnak, és Áron papnak adjátok azt.
Mind az, mit bemutattok a tizedekből, és az Úrnak ajándékúl elkülönöztök, legjobb és válogatott legyen.
És mondd meg nekik: Ha a tizedekből színét és javát mutatjátok be, úgy tulajdoníttatik nektek, mintha a zsengéket adnátok a szérűből és sajtóból;
és egyétek meg azokat minden helyeteken, mind magatok mind családotok; mert jutalom az a szolgálatért, melylyel a bizonyság hajlékában szolgáltok,
és ne vétkezzetek abban, magatoknak tartván a legjobbakat és kövéreket, nehogy megfertőztessétek Izrael fiainak áldozatait, és meghaljatok.
A vörös tehénről és tisztító vízről adott törvény.
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Ez az áldozat szertartása, melyet az Úr rendelt. Parancsold meg Izrael fiainak, hogy vigyenek hozzád egy vörös, teljes idejű tehenet, melyen semmi hiba sincs, és még igát nem viselt;
és adjátok azt Eleazar papnak, ki a táborból kivivén azt, ölje meg mindenek láttára. [Zsid. 13,11.]
És ujját annak vérébe mártván, hintsen a hajlék ajtaja felé hétszer,
és égesse meg azt mindenek láttára, mind bőrét és húsát, mind vérét és ganéját a tűzbe vetvén.
És a pap vessen czedrusfát is és izsópot és kétszerfestett karmazsin-selymet a tűzbe, mely a tehenet emészti.
És akkor azután megmosván ruháit és testét, menjen a táborba, és tisztátalan legyen estig.
De a ki azt megégeti is, mossa meg ruháit és testét, és tisztátalan legyen estig.
És egy tiszta férfiú szedje föl a tehén hamvát, és töltse azt a táboron kivűl igen tiszta helyre, hogy megtartassék Izrael fiai sokaságának számára, és hintő vizűl; mert a bűnért égettetett meg a tehén.
És mikor az, ki elvitte a tehén hamvát, megmossa ruháit, tisztátalan legyen estig. Legyen ez Izrael fiainak, és a köztök lakó jövevényeknek szent örök törvényűl.
A ki holt ember testét illeti, és azért hét napig lesz tisztátalan,
hintessék meg e vizzel harmad és hetednapon, és igy megtisztúl. Ha harmadik napon meg nem hintetik, a hetediken meg nem tisztúlhat.
Minden, a ki az ember lelkének holttestét illeti, és meg nem hintetik e vegyített vízzel, megfertőzteti az Úr hajlékát, elvesz Izraelből, mivel a tisztúlás vizével meg nem hintetett, tisztátalan legyen, és maradjon rajta tisztátalansága.
Ez törvénye az embernek, ki a sátorban meghal: Mindnyájan, kik bemennek annak sátorába, és mindazon edények, melyek ott vannak, tisztátalanok legyenek hét napig.
Az edény, melynek födele nincsen sem fölűl bekötve nincs, tisztátalan legyen.
Ha valaki a mezőn illeti a megölt, vagy magától meghalt ember testét, vagy tetemét, vagy sírját, tisztátalan legyen hét napig.
És vegyenek a megégetés és bűn hamvából, és töltsenek edénybe élő vizet arra,
és ebbe valamely tiszta ember izsópot mártván, hintse meg azzal az egész sátort és minden eszközt, és az ilyen tisztátalansággal megfertőztetett embereket.
És a tiszta így hintse meg a tisztátalant harmad- és hetednapon. És megtisztúlván hetednapon, mossa meg magát is, ruháit is, és tisztátalan legyen estig.
A ki e szertartással meg nem tisztíttatik, elvesz annak lelke a gyülekezetből; mert az Úr szentélyét megfertőztette, és a tisztúlás vizével meg nem hintetett.
E parancs örök törvény legyen. Maga az is, ki a vizet hinti, mossa meg ruháit. Minden, a ki a tisztúlás vizét illeti, tisztátalan legyen estig.
A mit a tisztátalan illet, tisztátalanná teszi azt; és a lélek, mely ezek közől valamit illet, tisztátalan legyen estig.
Mária és Áron halála. A nép zúgolódása. A sziklából fakadt víz.
És jövének Izrael fiai s az egész sokaság Szin pusztájába, az első hónapban; és a nép, Kádeszben marada. És ott meghala Mária, és azon helyen eltemetteték.
És midőn a nép vízben szűkölködött, egybegyűlének Mózes és Áron ellen;
és pártot ütvén, mondák: Bár elvesztünk volna atyánkfiai között az Úr előtt.
Miért hoztátok az Úr községét a pusztába, hogy mi is meghaljunk, barmaink is? [Móz. II. 17,3.]
Miért hoztatok föl minket Egyiptomból, e legroszabb helyre vezetvén, melyet bevetni nem lehet, mely sem fügét nem terem, sem szőlőt, sem gránátalmát, és ezenfölül ivóvize sincsen?
És elbocsátván a sokaságot, Mózes és Áron bemenének a szövetség hajlékába, és arczczal a földre esvén, kiáltának az Úrhoz, és mondák: Úr Isten! hallgasd meg e nép kiáltását, és nyisd meg nekik kincsedet, az élővíz kútját, hogy megelégedvén, szűnjék meg zúgolódása. És megjelenék fölöttük az Úr dicsősége.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Vedd a vesszőt, és gyűjtsd egybe a népet, te és bátyád, Áron, és szóljatok a kősziklának előttök, és az vizet ad. És mikor a vizet kihozod a kősziklából, igyék az egész sokaság, barmaival együtt.
Vevé tehát Mózes a vesszőt, mely az Úr színe előtt vala, a mint ő megparancsolta volt neki, [Móz. II. 17,5.6.]
és egybegyűjtvén a sokaságot a kőszikla előtt, mondá nekik: Halljátok pártütők és hitetlenek! vajjon e kősziklából hozhatunk-e ki vizet nektek? [Zsolt. 77,15.20. Kor. I. 10,4.]
És Mózes fölemelé kezét, s a vesszővel kétszer ütvén a kősziklára, igen bőséges víz jöve ki, úgy hogy ivék a nép és a barmok.
És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy megszenteljetek engem Izrael fiai előtt, nem viszitek be e népet ama földre, melyet nekik adni fogok. [Móz. V. 1,37.]
Ez az ellenmondás vize, a hol feddődtek Izrael fiai az Úr ellen, és ő megszenteltetett bennök.
Azalatt Mózes követeket külde Kádeszből Edom királyához, kik mondák: Ezt izeni atyádfia, Izrael: Tudod mind a viszontagságot, mely minket ért,
miképen mentek le atyáink Egyiptomba, és ott sok ideig laktunk, és nyomorgattak az egyiptomiak minket és atyáinkat;
és miképen kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatott bennünket, és elküldötte angyalát, ki minket kihozott Egyiptomból. Ime Kádesz városában lévén, mely legszélső határaidon van,
kérünk, legyen szabad átmennünk földeden. Nem megyünk a szántóföldön, sem a szőlőkön, nem iszunk vizet kútaidból, hanem az országuton járunk, sem jobbra, sem balra nem térvén, míg átmegyünk határaidon.
Felelé pedig Edom: Az enyémen át nem mégy, különben fegyverrel megyek ellened.
És mondák Izrael fiai: A járt uton megyünk; és ha vizedet iszszuk mi és barmaink, megadjuk, a mi igazságos; a fizetésben semmi nehézség sem lesz, csak hamar átmehessünk.
Amaz pedig felelé: Nem mégy által. És azonnal kiméne eléje számtalan sokasággal és erős kézzel,
és nem akara helyt adni a könyörgőnek, hogy megengedje határán az átmenetelt. Annakokáért eltére tőle Izrael.
És elindítván a tábort Kádeszből, Hor hegyére jutának, mely Edom földének határain vagyon,
a hol szóla az Úr Mózesnek:
Költözzék el, úgymond, Áron az ő népéhez, mert nem megyen be ama földre, melyet Izrael fiainak adtam, mivel nem hitt számnak az ellenmondás vizénél.
Vedd Áront és fiát vele, és vidd őket Hor hegyére; [Móz. IV. 33,38. Móz. V. 32,50.]
és midőn az atyát levetközteted ruháiból, öltöztesd fel abba fiát, Eleazart; Áron eltakaríttatik és meghal ott.
Úgy cselekvék Mózes, mint az Úr parancsolta vala; és fölmenének Hor hegyére az egész sokaság előtt.
És Áront levetköztetvén ruháiból, felöltözteté azokba fiát, Eleazart.
És midőn amaz meghalt a hegy tetején, lejöve Mózes Eleazarral.
Látván pedig az egész sokaság, hogy meghalt Áron, siratá őt harmincz napig minden családjában.
Izrael népének győzedelmei. A rézkigyó.
Mit midőn meghallott Árad, a kananeus király, ki délre lakik vala, hogy tudniillik eljött Izrael a kémek útján, hadakozék ellene, és győzedelmes lévén, zsákmányt vőn tőle. [Móz. IV. 33,40.]
Izrael pedig fogadással kötelezvén magát az Úrnak, mondá: Ha e népet kezembe adok, eltörlöm városait.
És az Úr meghallgatá Izrael könyörgését, és kézbe adá a kananeusokat, kiket ő megöle, lerontván városaikat; és hivá azon hely nevét Hormának, azaz átoknak.
Elmenének pedig Hor hegyéről is amaz úton, mely a vörös tengerre viszen, hogy megkerűljék Edom földét. És a nép únni kezdé az utat és fáradságot,
és szólván Isten és Mózes ellen, mondá: Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Elfogyott a kenyér, víz nincsen, lelkünk már utálja ez igen könnyű eledelt.
Azért bocsáta az Úr a népre tüzes kigyókat; melyektől megmaratván és sokan meghalván, [Judit. 8,25. Bölcs 16,5. Kor. I. 10,9.]
menének Mózeshez, és mondák: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és teellened szólottunk; könyörögj, hogy vegye el rólunk a kigyókat. És könyörge Mózes a népért.
És szóla az Úr neki: Csinálj rézkigyót, és tedd azt jelűl, a ki megmaratván, rátekint, megél.
Megcsinálá tehát Mózes a rézkigyót, és jelűl tevé azt, melyre a megmartak föltekintvén, meggyógyulának.
És elindulván Izrael fiai, táborba szállának Óbotban.
Onnét elmenvén, Jeabarimban vonának sátorokat, a pusztában, mely Moáb felé fekszik a napkeleti részre.
És onnét elindulván, Záred patakához jutának;
melyet elhagyván, táborba szállának Arnon ellenében, mely a pusztában vagyon, és az amorreusok határait éri. Mert Arnon Moáb határa, elválasztván a moabitákat és amorreusokat. [Móz. V. 2,9. Birák 11,18.24.]
Innen mondatik az Úr hadai könyvében: A mint cselekedett a vörös tengeren, úgy cselekszik Arnon patakjain.
A patakok kősziklái megnyilottak hogy megnyugodjanak Arban, és letelepedjenek a moabiták határaiban.
Azon a helyen tűnék föl a kútforrás, melyről az Úr mondotta Mózesnek: Gyüjtsd egybe a népet, és vizet adok neki.
Akkor éneklé Izrael ez éneket: Jőjön fel a kútforrás! Együtt éneklék:
azon kútforrás, melyet a fejedelmek ástak, és a sokaság vezérei készítettek a törvényadó által, és pálczáikkal. A pusztából menének Mattanába.
Mattanából Nahalielbe; Nahalielből Bámotba;
Bámotból tovább, hol a völgy van Moáb tartományában Fászga tetejére, mely a pusztára néz.
Követeket külde pedig Izrael az amorreusok királyához Széhonhoz, mondván: [Móz. V. 2,26. Bir. 11,19.]
Kérlek, legyen szabad átmennem földeden; nem térünk a szántóföldekre és szőlőkre, nem iszunk vizet a kutakból, az országuton járunk, mig átmegyünk határaidon.
De nem akará megengedni, hogy határain átmenjen Izrael; sőt hadat gyüjtvén, eléje méne a pusztába, és jöve Jászába, és megütközék vele.
De ettől megvereték fegyver élével, és földe elfoglaltaték Arnontól Jébokig, és Ammon fiaiig; mert erős őrizete vala az ammoniták határainak. [Zsolt. 134,11. Ámosz 2,9.]
Elfoglalá tehát Izrael amannak minden városát, és lakék az amorreusok városaiban, Heszebonban tudniillik és annak faluiban.
Heszebon városa az amorreusok királyaé, Széhoné volt, ki a moábi király ellen hadakozott, és elvette minden földét, mely birodalmában volt, Arnonig.
Azért mondatik példabeszédben: Jertek Heszebonba, épittessék és erősitessék Széhon városa.
Tűz jöve ki Heszebonból, és láng Széhon városából, és megemészté Art, a moabiták városát, és Arnon bérczeinek lakóit.
Jaj neked, Moáb! elvesztél, Kámosz népe! Futásra adta fiát, és leányait fogságra Széhonnak az amorreusok királyának. [Birák 11,24. Kir. III. 11,7.]
Elveszett az ő igájok Heszebontól Dibonig, elfáradva jutottak Noféba és Medabáig.
Izrael tehát az amorreus nép földén lakék.
És elkülde Mózes, kik megkémleljék Jázert, melynek faluit megvevék, és lakóit elfoglalák.
És megfordúlának, és fölmenének Bászán utján, és eléjök méne Óg, a bászáni király minden népével, harczolandó Edraiban. [Móz V. 3,3. 29,7.]
És mondá az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adtam őt és minden népét és földét; és cselekedjél vele, mint cselekedtél az amorreusok királyával, Széhonnal, Heszebon lakójával.
Meg is verék őt fiaival, és fogytig egész népét, és földét elfoglalák.
Balaám kétszer hivatik Izrael népének megátkozására. Szamara megszólal.
És elmenvén, táborba szállának Moáb mezőségein, hol a Jordánon túl Jeriko vagyon.
Látván pedig Bálák, Szefor fia mind a miket cselekedett vala Izrael az amorreusoknak,
és hogy igen megfélemlettek tőle a moabiták, és megtámadását ki nem állhatják:
mondá Madián véneinek: Ez a nép úgy eltörli mind, a kik határainkban laknak, mint az ökör el szokta gyökerig harapdálni a füvet. Ő volt az időben moábi király.
Követeket külde tehát Beor fiához, a jövendőmondó Balaámhoz, ki Ammon fiai földének folyóvize mellett lakik vala, hogy elhíják őt, és mondák: Ime nép jött ki Egyiptomból, mely ellepte a föld színét, letelepedvén ellenemben. [Móz. V. 23,5. Józ. 24,9.]
Jőj el tehát, és átkozd meg e népet, mert erősebb nálamnál; ha valamiképen megverhetném és kivethetném őt földemről. Mert tudom, hogy áldott, a kit megáldasz, és átkozott, a kire átkokat szórsz.
És elmenének Moáb vénei, és Madián öregjei, kezeikben lévén a jövendőlés jutalma. És midőn Balaámhoz jutottak, és elbeszélték neki Bálák minden szavát,
felelé ő: Maradjatok itt ez éjjel, és a mit nekem majd az Úr mond, azt felelem. Megmaradván amazok Balaámnál, eljöve az Isten, és mondá neki:
Mit akarnak nálad ez emberek?
Felelé ő: Szefor fia, Bálák, a moabiták királya küldött hozzám,
mondván: Ime a nép, mely Egyiptomból kijött vala, ellepte a föld színét; jőj el és átkozd meg őt, ha valami módon megütközvén vele, őt elűzhetném.
És mondá az Isten Balaámnak: Ne menj velök, meg se átkozd a népet, mert áldott az.
Ki reggel fölkelvén, mondá a főembereknek: Menjetek el földetekre, mert megtiltotta nekem az Úr veletek menni.
Visszatérvén a főemberek, mondák Báláknak: Nem akart Balaám velünk eljőni.
Amaz ismét sokkal többeket és nemesebbeket külde, mint azelőtt küldött vala.
Kik mikor eljutottak Balaámhoz, mondák: Ezt mondja Bálák, Szefor fia: Ne késsél hozzám jőni.
Kész vagyok téged nagyon megtisztelni és a mit csak kivánsz, megadom neked; jőj el, és átkozd meg e népet.
Felelé Balaám: Ha Bálák nekem házát ezüsttel és aranynyal tele adja, sem változtathatom meg Uram Istenem igéjét, hogy vagy többet, vagy kevesebbet szóljak. [Móz. IV. 24,13.]
Hanem kérlek, maradjatok itt ez éjjel is, hogy megtudhassam, mit felel az Úr ismét nekem.
Eljöve tehát az Isten Balaámhoz éjjel, és mondá neki: Ha ez emberek híni jöttek téged, kelj föl, és menj el velök, de úgy, hogy a mit neked parancsolok, azt cselekedjed.
Reggel Balaám fölkele, és megnyergelvén szamarát, elméne velök.
És megharaguvék az Isten. És megálla az Úr angyala az útban Balaám ellenében, ki a szamaron ül vala, két szolga lévén vele. [Pét. II. 2,15.]
A szamár látván az útban megállott angyalt kivont karddal, kitére az útból, és a mezőn megy vala. És midőn verte Balaám, és az ösvényre akarta hozni,
megálla az angyal két fal szorosában, melyekkel a szőlők keritve valának.
A szamár látván őt, a falhoz szorúla, és a rajtaülőnek lábát megsérté. Ez pedig ismét veri vala azt.
Azonban az angyal oly szoros helyre menvén, hol sem jobbra, sem balra ki nem térhetett, megálla ellenében.
És mikor a szamár látta az angyalt ott állani, lerogya a rajtaülőnek lába alatt. Ki megharagudván, még keményebben veri vala bottal oldalát.
És az Úr megnyitá a szamár száját, s ez megszólala: Mit vétettem neked? miért versz engem ime már harmadszor?
Felelé Balaám: Mert megérdemletted, és megcsúfoltál engem. Bárcsak fegyverem volna, hogy megölnélek téged!
Mondá a szamár: Nem a te barmod vagyok-e, melyen mindenkor ülni szoktál a jelen napig? mondd meg, cselekedtem-e hasonlót valaha veled? Amaz pedig mondá: Soha sem.
S ekkor megnyitá az Úr Balaám szemeit, s ez látá az angyalt az úton állani kivont karddal, és leesék előtte, a földre borúlván.
Mondá neki az angyal: Miért vered harmadszor szamaradat? Én jöttem, hogy ellened álljak, mert utad gonosz, és ellenem vagyon.
És ha a szamár ki nem tér az útból, helyt adván az ellene állónak, téged megöltelek volna, és ő élne.
Mondá Balaám: Vétkeztem, nem tudván, hogy te állasz ellenem. És most ha nem tetszik neked, hogy elmenjek, visszatérek.
Mondá az angyal: Menj el ezekkel, de vigyázz, hogy egyebet ne szólj, mint a mit parancsolni fogok neked. Elméne tehát a főemberekkel.
Mikor ezt meghallotta Bálák, kiméne eléje a moabiták városába, mely Arnon végső határain vagyon.
És mondá Balaámnak: Követeket küldöttem, hogy meghíjalak téged, miért nem jöttél mindjárt hozzám? azért-e hogy idejöveteled jutalmát meg nem adhatom?
Kinek amaz felelé: Ime jelen vagyok; szólhatok-e egyebet, mint a mit szájamba ád az Isten?
Elindulának tehát együtt, és menének a városba, mely országának végső határain vala.
És Bálák tulkokat és juhokat ölvén, ajándékokat külde Balaámnak, és a főembereknek, kik vele valának.
Reggel pedig Baal magas helyeire vivé őt, és meglátá a népnek végső részét.
Balaám átok helyett áldást mond Izrael fiaira.
És Balaám mondá Báláknak: Építs itt nekem hét oltárt, és ugyanannyi borjút készíts, és annyi számú kost.
És mikor Balaám beszéde szerint cselekedett, föltevék együtt a borjút és kost az oltárra.
És Balaám mondá Báláknak: Állj meg egy kevéssé égőáldozatod mellett, míg elmegyek, talán elém jő az Úr, és a mit parancsolni fog, megmondom neked.
És midőn elment sietséggel, eléje jöve az Isten. És szóla neki Balaám: Hét oltárt állítottam föl, úgymond, és rátettem a borjút és a kost.
Az Úr pedig igét ada szájába, és mondá: Térj vissza Bálákhoz, és ezeket mondjad.
Visszatérvén, Bálákot égőáldozata mellett állva találá, és a moabiták minden fejedelmeit.
És elkezdvén beszédét, mondá: Árámból hozott engem Bálák, a moabiták királya, a napkeleti hegyekről: Jőj el, úgymond, és átkozd meg Jákobot; siess, és szidalmazd Izraelt.
Hogy átkozzam azt, kit Isten meg nem átkozott? Miképen szidalmazzam, kit az Úr nem szidalmazott?
A kősziklák tetejéről látom őt, és a halmokról szemlélem őt. E nép egyedűl fog lakni, és a pogányok közé nem számíttatik.
Ki számlálhatja meg Jákob porát, és tudhatja Izrael nemzetségének számát? Haljon meg lelkem az igazak halálával, és legyenek utolsó dolgaim ezekéihez hasonlók.
És Bálák mondá Balaámnak: Mit cselekszel? Híttalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet, s te ellenben áldod őket.
Felelé neki amaz: Szólhatok-e egyebet, mint a mit az Úr hagy?
Mondá azért Bálák: Jer más helyre velem, a honnan lásd Izrael egy részét, és ne láthasd egészen, onnét átkozd meg őt.
És midőn egy magas helyre vitte őt, a Fászga-hegy tetejére, Bálaám hét oltárt építe, és arra borjút és kost tévén,
mondá Báláknak: Állj itt égőáldozatod mellett, míg (az Úr) elé megyek.
Kinek, mikor eléje jött az Úr, és igét adott szájába, mondá: Térj viszsza Bálákhoz, és ezeket mondd neki.
Visszatérvén, őt égőáldozata mellett állva találá, és vele a moabiták fejedelmeit. Kinek Bálák: Mit szóla, ugymond, az Úr?
Amaz pedig elkezdvén beszédét, mondá: Megállj, Bálák, és hallgasd, halljad, Szefor fia!
Nem olyan az Isten, mint az ember, hogy hazudjon, sem mint az ember fia, hogy változzék. Ő mondotta, és nem cselekszi-e meg? ő szólott, és nem teljesíti-e be?
Áldásra van megbízásom, az áldást meg nem tagadhatom.
Nincs bálvány Jákobban, sem faragott kép nem látható Izraelben. Az ő Ura Istene van vele, és a király győzelmének harsonaszava benne.
Az Isten hozta ki őt Egyiptomból, kinek erőssége hasonló a szarvorrúéhoz. [Móz. IV. 24,8.]
Nincs varázslás Jákobban, sem jósolás Izraelben. Idején megmondatik Jákobnak és Izraelnek, mit fog az Isten cselekedni.
Im ez a nép, mint a nőstényoroszlán, fölkel, és mint az oroszlán, fölemelkedik; le nem fekszik, míg meg nem eszi a ragadmányt, és a megöltek vérét meg nem iszsza.
És Bálák mondá Balaámnak: Se ne átkozzad őt, se ne áldjad.
És ő mondá: Nem mondottam-e neked, hogy a mit nekem Isten parancsol, azt fogom cselekedni?
És mondá neki Bálák: Jer, és más helyre viszlek; hatalán tetszenék az Istennek, hogy onnét átkozd meg őket.
És midőn őt Fogor hegyének tetejére vitte, mely a pusztára néz,
mondá neki Balaám: Építs itt nekem hét oltárt, és ugyanannyi borjút készíts és annyi számu kost.
Megcselekvé Bálák, a mint Bálaám mondotta vala, és rátevé a borjúkat és kosokat mindenik oltárra.
Balaám további jövendölése.
És mikor látta Balaám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izraelt, nem méne, mint azelőtt ment vala, hogy jövendőt kérdezzen; hanem a pusztára forditván orczáját,
és szemeit fölemelvén, látá Izraelt sátoraiban letelepedve nemzetségei szerint; és rárohanván az Isten lelke,
beszédét elkezdvén, mondá: Balaám szól, Beor fia, szól azon ember, kinek szeme bezáratott;
szól az Isten beszédeinek hallgatója, ki a Mindenható jelenéseit látja, ki elesik, és úgy nyittatnak meg szemei.
Mely szépek hajlékaid, Jákob! és sátoraid, Izrael!
Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz mellett öntözött kertek, mint a sátorok, melyeket az Úr vont föl, mint a czedrusok a vizek mellett!
Viz árad az ő vedréből, és ivadéka sok vizzé leszen. Királya elvesztetik Ágágért, és elvétetik az ő országa.
Az Isten hozta ki őt Egyiptomból, kinek erőssége hasonló a szarvorruéhoz. Megemésztik ellenségeiket, a pogányokat, és azok csontjait összezúzzák, és átliggatják nyilakkal. [Móz. IV. 23,22.]
Lefeküvén alszik, mint az oroszlán és mint a nőstényoroszlán, melyet senki sem mer felkölteni. A ki téged megáld, áldott leszen, a ki megátkoz, átok alá esik.
És Bálák megharagudván Bálaám ellen, összecsapá kezeit, mondván: Ellenségeim átkozására híttalak téged, kiket ellenben harmadszor áldottál meg.
Térj vissza lakhelyedre. Eltökélettem ugyan, hogy téged nagyon megtisztellek, de az Úr megfosztott téged a szándéklott tisztelettől.
Felelé Balaám Báláknak: Nem mondottam-e meg követeidnek, kiket hozzám küldöttél:
Ha Bálák nekem házát ezüsttel és arannyal tele adja sem mellőzhetem el Uram Istenem beszédét, hogy valami jót vagy gonoszat mondjak szivemből; hanem a mit az Úr mond, azt mondom? [Móz. IV. 22,18.]
Mindazáltal elmenvén népemhez, tanácsot adok, mit cselekedjék néped e népnek az utolsó időben.
Elkezdvén tehát beszédét, ismét mondá: Szól Bálaám, Beor fia, szól azon ember, kinek szeme bezáratott;
szól az Isten beszédeinek hallgatója, ki a Fölséges tudományát tudja, és a Mindenható jelentéseit látja, ki elesik, s megnyilnak szemei:
Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közelről. Csillag támad Jákobból, és vessző kel föl Izraelből; és megveri Moáb fejedelmeit, és elpusztítja Szet minden fiait.
Idumea az ő birtoka leszen; Szeir öröksége ellenségeire száll; Izrael pedig erősen tartja magát.
Jákobból lesz az Uralkodó, ki elveszti a város maradványait.
És mikor látta Amaleket, beszédét elkezdvén, mondá: A nemzetek elseje Amalek, és maradékai elvesznek.
Látá a cineusokat is, és beszédét elkezdvén, mondá: Lakhelyed erős ugyan, de ha fészkedet a kősziklára teszed is,
és választott leszen is Cin nemzetségéből, meddig maradhatsz meg? mert Asszúr fogva visz el téged.
És beszédét elkezdvén, ismét szóla: Oh ki fog élni, mikor az Isten ezeket végbeviszi?
Hajókon jőnek Olaszországból, meggyőzik az assziriusokat , és elpusztítják a zsidókat, és végre ők is elvesznek [Dán. 11,30.]
És fölkele Balaám, és helyére visszatére; Bálák is azon uton, melyen jött vala, visszaméne.
Izrael fiai bálványozásra és paráznaságra hajolván, megbüntettetnek.
Izrael pedig az időben Szétimben lakik vala, és a nép paráználkodék Moáb leányaival, [Józ. 3,1.]
kik elhivák őket áldozataikra. Ők pedig evének, és imádák amazok isteneit.
És Izrael Beelfegor szolgálatára álla. És megharagudván az Úr, [Józ. 22,17. Zsolt 105,28.]
mondá Mózesnek: Fogd meg a nép minden fejedelmeit, és akaszd föl őket a nap ellenében akasztófákra, hogy haragom eltávozzék Izraeltől. [Móz. V. 4,3.]
És mondá Mózes Izrael biráinak: Ölje meg kiki embereit, kik Beelfegor szolgálatára állottak. [Móz. II. 32,27.]
És íme Izrael fiainak egyike beméne atyafiai előtt egy madiáni parázna személyhez, Mózesnek és Izrael fiai egész seregének láttára, kik sírnak vala a hajlék ajtaja előtt.
Mit látván Fíneesz, Aaron pap fiának, Eleazárnak fia, fölkele a sokaság közől, és handzsárt ragadván, [Zsolt. 105,30. Makab. I. 2,26. Kor. I. 10,8.]
beméne azon izraelita férfi után a bordélyba, és átveré mind a kettőt együtt, a férfiat tudniillik s az asszonyt nemzőtestöknél. És megszűnék a csapás Izrael fiai között;
és huszonnégy ezer ember öleték meg.
És mondá az Úr Mózesnek:
Fineesz, Áron pap fiának, Eleazarnak fia fordította el haragomat Izrael fiairól; mert értem buzgólkodván, indult föl ellenök, hogy magam el ne töröljem Izrael fiait boszúmban.
Azért mondd neki: Ime nekie adom szövetségem békeségét [Sirák 45,30. Makk. I. 2,54.]
és nála és ivadékánál leszen a papság örök kötése, mert boszút állott Istenéért, és Izrael fiainak bűnét eltörlötte.
Az izraelita férfiú pedig, ki a madiáni asszonynyal megöletett, Zambri vala, Szalu fia, Simeon rokonságából és nemzetségéből való fejedelem.
A madiáni asszony pedig, ki együtt megöletett, Kozbi nevü vala, Szurnak, a madianiták előkelő fejedelmének leánya.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Ellenségekűl érezzenek titeket a madianiták, és öljétek őket; [Móz. IV. 31,2.]
mert ők is ellenségesen bántak veletek, és megcsaltak álnokúl Fogor bálványával, és Kozbival, a madiáni fejedelem leányával, az ő nővérökkel, ki megöletett a csapás napján a Fogorral való szentségtörés miatt.
A népnek újszámbavétele.
Minekutána a vétkesek vére kiontatott, mondá az Úr Mózesnek és Eleazar papnak, Áron fiának:
Vegyétek számba Izrael fiainak egész összeségét húsz esztendőstől és följebb, házaik és rokonságaik szerint, mind a kik hadba mehetnek. [Móz. IV. 1,2.3.]
Szólának tehát Mózes és Eleazar pap Moáb mezőségein, a Jordánnál, Jerikó átellenében azoknak,
kik húsz esztendősök és felűl valának, a mint az Úr parancsolta vala; kiknek számuk ez:
Rúben, Izraelnek elsőszülötte. Ennek fia Hénok, kitől van a henokiták családja; és Fallu, kitől a falluiták családja. [Móz. I. 46,9. Móz. II. 6,14. Krón. I. 5,3.]
és Heszron, kitől a heszroniták családja; és Karmi, kitől a karmiták családja.
Ezek Rúben törzsökének családjai, kiknek száma negyvenháromezer hétszáz harmincznak találtaték.
Fallunak fia, Eliáb.
Ennek fiai: Námuel és Dátán és Abiron. Ezek ama Dátán és Abiron, népfejedelmek, kik föllázadtak Mózes és Áron ellen Kóre pártütésében, mikor az Úr ellen támadtak; [Móz. IV. 16,1.2.]
és száját megnyitván a föld, elnyelé Kórét, sokan meghalván, mikor a tűz elégeté a kétszáz ötven férfiút. És nagy csoda lőn,
hogy Kóre elveszvén, fiai el nem vesztek.
Simeon fiai rokonságaik szerint: Námuel, ettől a námueliták családja; Jámin, ettől a jaminiták családja; Jákin, ettől a jakiniták családja;
Záre, ettől a zareiták családja; Saul, ettől a sauliták családja.
Ezek Simeon törzsökének családjai, kiknek egész száma huszonkétezer kétszáz vala.
Gád fiai rokonságaik szerint: Széfon, ettől a szefoniták családja; Aggi, ettől az aggiták családja; Szúni, ettől a szuniták családja;
Ozni, ettől az ozniták családja; Her, ettől a heriták családja;
Arod, ettől az aroditák családja; Ariel, ettől az arieliták családja.
Ezek Gád családjai, kiknek egész száma negyvenezer ötszáz vala.
Júda fiai: Her és Ónan, mindketten meghaltak Kanaán földén. [Móz. I. 38,3.4.]
És Júda fiai rokonságaik szerint valának: Szela, kitől a szelaiták családja; Fáresz, kitől a faresziták családja; Záre, kitől a zareiták családja.
Fáresz fiai pedig: Heszron, kitől a heszroniták családja; és Hámul, kitől a hamuliták családja.
Ezek Júda családjai, kiknek egész száma hetvenhatezer ötszáz vala.
Isszakar fiai rokonságaik szerint: Tóla, kitől a tolaiták családja; Fua, kitől a fuaiták családja;
Jaszub, kitől a jaszubiták családja; Szemrán, kitől a szemraniták családja.
Ezek Isszakar rokonságai, kiknek száma hatvannégyezer háromszáz vala.
Zabulon fiai rokonságaik szerint: Száred, kitől a szarediták családja; Élon, kitől az eloniták családja; Jálel, kitől a jaleliták családja.
Ezek Zabulon rokonságai, kiknek száma hatvanezer ötszáz vala.
József fiai rokonságaik szerint: Manasszes és Efraim.
Manasszestől erede Makír, kitől a makiriták családja. Makir nemzé Gálaádot, kitől a gálaaditák családja. [Józ. 17,1.]
Gálaád fiai valának: Jézer, kitől a jezeriták családja; és Helek, kitől a helekiták családja;
és Ázriel, kitől az azrieliták családja; és Szekem, kitől a szekemiták családja;
és Szemida, kitől a szemidaiták családja; és Héfer, kitől a heferiták családja. [Móz. IV. 27,1.]
Héfer pedig Szalfaad atyja vala, kinek nem voltak fiai, hanem csak leányai, névszerint: Malaa és Noa, Hegla és Melka és Tersza. [Móz. IV. 27,1.]
Ezek Manasszes családjai, és ezeknek száma ötvenhétezer hétszáz.
Efraim fiai pedig rokonságaik szerint ezek valának: Szutala, kitől a szutalaiták családja; Beker, kitől a bekeriták családja. Téhen, kitől a téheniták családja.
Szutala fia pedig Heran vala, kitől a heraniták családja.
Ezek Efraim fiainak rokonságai, kiknek száma harminczkétezer ötszáz vala.
Ezek József fiai, családjaik szerint. Benjamin fiai rokonságaik szerint: Bela, kitől a belaiták családja; Aszbel, kitől az aszbeliták családja; Ahiram, kitől az ahiramiták családja;
Szúfam, kitől a szufamiták családja; Hufam, kitől a hufamiták családja.
Bela fiai: Hered és Noéman; Heredtől a herediták családja, Noémantól a noémaniták családja.
Ezek Benjamin fiai rokonságaik szerint, kiknek száma negyvenötezer hatszáz vala.
Dán fiai rokonságaik szerint: Szuham, kitől a szuhamiták családja. Ezek Dán rokonságai családaik szerint;
mindnyájan szuhamiták valának, kiknek száma hatvannégyezer négyszáz vala.
Áser fiai rokonságaik szerint: Jemna, kitől a jemnaiták családja; Jesszui, kitől a jesszuiták családja; Brie, kitől a brieiták családja.
Brie fiai: Héber, kitől a héberiták családja, és Melkiel, kitől a melkieliták családja.
Áser leányának neve pedig Sára vala.
Ezek Áser fiainak rokonságai, és számuk ötvenháromezer négyszáz.
Neftali fiai rokonságaik szerint: Jesziel, kitől a jeszieliták családja; Gúni, kitől a gúniták családja;
Jészer, kitől a jészeriták családja; Szellem, kitől a szellemiták családja.
Ezek Neftali fiainak rokonságai, családjaik szerint; kiknek száma negyvenötezer négyszáz.
Izrael fiainak, kik számbavétettek, összesége hatszázegyezer hétszáz harmincz.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Ezeknek osztassék el a föld örökségűl a nevek száma szerint.
A több számúaknak nagyobb részt adj, a kevesebbeknek, kisebbet; mindeniknek a mostani számbavétel szerint adassék az örökség,
de úgy, hogy sors oszsza el a földet a nemzetségek és családok között.
A mi sors szerint jut, azt nyerjék többen vagy kevesebben.
Lévi fiainak is számuk ez családjaik szerint: Gerzon, kitől a gerzoniták családja; Kaat, kitől a kaatiták családja; Merari, kitől a merariták családja. [Móz. II. 6,16.]
Ezek Lévi családjai: Lobni családja, Hebroni családja, Moholi családja, Múszi családja, Kóre családja. Kaat pedig nemzé Amramot,
kinek felesége Jokabed, Lévi leánya vala, ki neki Egyiptomban született; ez férjének, Amramnak szüle fiakat, Áront és Mózest, és ezek nénjét Máriát.
Árontól származának: Nadab és Abiu, Eleazar és Itamar;
kik közől Nadab és Abiu meghalának, mikor idegen tüzet vittek az Úr elé. [Móz. III. 10,1. Móz. IV. 3,4. Krón. I. 24,2.]
És valának mind, a kik számbavétettek, huszonháromezeren, férfiak, egy hónapostól és följebb; mert nem számláltattak Izrael fiai közé, birtok sem adatott nekik a többiekkel.
Ez száma Izrael fiainak, kik följegyeztettek Mózestől és Eleazar paptól, Moáb mezőségén, a Jordán mellett, Jeriko átellenében.
És ezek között senki sem volt azokból, kik azelőtt számbavétettek vala Mózestől és Árontól Sinai pusztájában; [Kor. I. 10,5.]
mert eleve megmondotta volt az Úr, hogy mindnyájan meghalnak a pusztában; és senki sem maradt meg közőlök, hanem csak Jefone fia, Káleb, és Nun fia, Józue. [Móz. IV. 14,23.24.]
Örökösödési törvény. Mózes, maga helyébe, Izrael fejedelmévé Józuét rendeli.
Eljövének pedig Szalfaad leányai, ki Héfer fia volt, ez meg Gálaád fia, ez meg Makirnak, Manasszes fiának fia, ki József fia volt, névszerint: Maala és Noa, Hegla és Melka és Tersza; [Móz. IV. 26,32.33. 36,1. Józ. 17,1.]
és megállának Mózes és Eleazar pap és a nép fejedelmei előtt, a szövetség hajlékának ajtajánál, és mondák:
Atyánk meghalt a pusztában, és nem volt a támadásban, mely Kóre alatt az Úr ellen indítatott vala, hanem a maga bűnében halt meg, és nem voltak férfi magzatai. Miért vétetik el az ő neve családja közől, azért, hogy fia nem volt? Adjatok nekünk örökséget atyánk rokonai között. [Móz. IV. 16,1.]
És ezek ügyét Mózes az Úr itéletére vivé.
Ki mondá neki:
Igaz dolgot kivánnak Szalfaad leányai; adj nekik birtokot atyjok rokonai között, és annak örökségébe szálljanak.
Izrael fiainak pedig ezeket mondd:
Mikor valamely ember fiú nélkül hal meg, leányára szálljon öröksége.
Ha leánya nincs, atyafiai legyenek örökösei;
ha atyafiai sincsenek, adjátok az örökséget atyja rokonainak;
ha pedig atyjának sincsenek rokonai, adassék az örökség, azoknak, kik hozzá legközelebb vannak. És e végzés örök törvényűl legyen Izrael fiainál, mint az Úr Mózesnek parancsolta vala.
És mondá az Úr Mózesnek: Menj föl ez Abarim hegyére, és szemléld meg onnét a földet, melyet Izrael fiainak adok. [Móz. V. 32,49.]
És miután azt meglátod, te is népedhez mégy, a mint elment bátyád, Áron;
mert megbántottatok engem Szin pusztájában a sokaság ellenmondásakor; és nem akartatok engem megszentelni előtte a vizek fölött. Ezek az ellenmondásnak vizei Kádeszben, Szin pusztájában. [Móz. IV. 20,12. Móz. V. 32,51.]
Kinek felelé Mózes:
Rendeljen a minden test lelkeinek Ura Istene embert, ki e sokaság fölött legyen,
ki előttök ki- és bemenjen, és ki- vagy bevezesse őket; hogy ne legyen az Úr népe, mint a pásztortalan juhok.
És mondá az Úr neki: Vedd melléd Nun fiát, Józuét, azon férfiút, kiben lélek vagyon, és tedd rá kezedet. [Móz. V. 3,21.]
És állítsd őt Eleazar pap és az egész sokaság elé;
és adj neki parancsokat mindenek láttára, és add dicsőséged részét; hogy hallgassa őt Izrael fiainak egész gyülekezete.
Érette, ha valamit kell cselekedni, Eleazar pap kérdjen tanácsot az Úrtól. Az ő szavára menjen ki és be amaz, és Izrael minden fia, vele, és a többi sokaság.
Úgy cselekvék Mózes, a mint parancsolta vala az Úr. És maga mellé vévén Józuét, Eleazar pap és az egész gyülekezet elé állítá őt;
és kezeit fejére tévén, mindent eléterjeszte, a mit az Úr parancsolt vala.
Áldozati törvények.
És mondá az Úr Mózesnek:
Parancsolj Izrael fiainak, és mondd nekik: Az én áldozatomat és kenyereimet és a gyönyörűséges illatú füstölést mutassátok be maga idejében.
Ezek az áldozatok, melyeket be kell mutatnotok: Hibanélküli, esztendős két bárányt mindennap állandó égőáldozatúl; [Móz. II. 29,38.39.]
egyiket áldozzátok reggel, másikat estve.
Ehhez egy tizedrész éfi lisztlángot, mely igen tiszta olajjal legyen vegyítve, és a hin negyedrésze legyen.
Szüntelen égőáldozat ez, melyet áldoztatok Sinai hegyén gyönyörűséges illatú áldozatúl az Úrnak.
És áldozzátok egy hin bor negyedrészét mindenik báránynyal az Úr szentélyében.
A másik bárányt is hasonlóképen áldozzátok estve, a reggeli áldozat s az ahhoz való eledeláldozat rendtartása szerint, az Úrnak gyönyörűséges illatú áldozatúl.
Szombatnapon pedig áldozzatok hibanélküli esztendős két bárányt, és olajjal vegyített két tizedrész lisztlángot eledeláldozatúl, és italáldozatokat, [Máté 12,5.]
melyek rendszerint kiöntetnek minden szombaton állandó égőáldozatra.
A hónapok első napján pedig áldozzatok égőáldozatúl az Úrnak két borjút a csordából, egy kost, hibanélküli esztendős hét bárányt;
és olajjal vegyített, három tizedrész lisztlángot eledeláldozatúl minden borjúhoz; és olajjal vegyített két tizedrész lisztlángot minden kossal;
és olajjal vegyített egy tizedrész lisztlángnak tizedét eledeláldozatúl minden báránynyal; gyönyörűséges illatú égőáldozata ez az Úrnak.
A borból való italáldozatok pedig, melyeket minden áldozatra kell önteni, ezek legyenek: a hinnek fele minden borjúval, harmada a kossal, negyede a báránynyal. Ez legyen az égőáldozat, minden hónapban, melyek az esztendő forgása alatt egymást követik.
Egy bak is áldoztassék az Úrnak a bűnökért, mindenkori égő áldozatúl, az ahhoz való eledeláldozatokkal.
Az első hónapban, a hó tizennegyedik napján pedig az Úr Fázéja leszen; [Móz. II. 12,18. Móz. III. 23,5.]
és tizenötödik napon nagy ünnep. Hét napig egyenek kovásztalant.
Azokból az első nap tisztelendő és szent legyen; azon semmi szolgai munkát ne tegyetek.
És áldozzatok égőáldozatúl az Úrnak két borjút a csordából, egy kost, hibanélkűli esztendős hét bárányt;
és mindenikhez az eledeláldozatot lisztlángból, mely olajjal legyen vegyítve, három tizedrészt minden borjúval, és két tizedrészt a kossal;
és a tizednek tizedét mindenik báránynyal, azaz a hét báránynyal;
és egy bakot a bűnért engesztelésűl érettetek,
a reggeli égőáldozaton kivűl, melyet mindenkor be kell mutatnotok.
Igy cselekedjetek a hét nap mindenikén a tűz táplálására és az Úrnak gyönyörűséges illatára, mely fölmegyen az égőáldozatból, és mindeniknek eledeláldozataiból.
A hetedik nap is igen nagy ünnep és szent legyen nektek, azon semmi szolgai munkát ne tegyetek.
A zsengék napja is, mikor az új gabonát bemutatjátok az Úrnak, a hetek elteltével, tisztelendő és szent legyen; azon semmi szolgai munkát ne tegyetek.
És áldozzatok égőáldozatot gyönyörűséges illatúl az Úrnak, két borjút a csordából, egy kost, és hibanélkűli esztendős hét bárányt;
és azokhoz eledeláldozatúl olajjal vegyített három tizedrész lisztlángot minden borjúval, a kossal kettőt,
a bárányokkal a tizednek tizedét, mi összesen hét bárány; s egy bakot is,
mely engesztelésűl öletik meg, a mindenkori égőáldozat és annak eledeláldozatain kivűl.
Mind hibanélkűlieket áldozzatok az azokhoz való italáldozatokkal.
Folytatás az áldozatokról.
A hetedik hónak első napja is tisztelendő és szent legyen nektek. Azon semmi szolgai munkát ne tegyetek, mert a harsonazengés napja.
És áldozzatok égőáldozatot az Úrnak gyönyörűséges illatúl, egy borjút a csordából, egy kost, és hibanélkűli esztendős hét bárányt;
és azokhoz eledeláldozatúl olajjal vegyített lisztlángnak három tizedrészét mindenik borjúval, két tizedrészt a kossal,
egy tizedrészt a báránynyal, mi összesen hét bárány;
és egy bakot a bűnért, mely a nép megengeszteltetése végett áldoztatik;
a hónapok első napjainak égőáldozatán s az ehhez való eledeláldozatokon kivűl, és a mindenkori égőáldozaton s ennél szokásos italáldozatokon kivűl; ugyanazon szertartással mutassátok be az Úrnak gyönyörűséges illatúl meggyujtva.
E hetedik hónak tizedik napja is szent és tisztelendő legyen nektek, és sanyargassátok lelketeket; semmi szolgai munkát azon ne tegyetek. [Móz. III. 16,29.]
És áldozzatok égőáldozatot az Úrnak gyönyörűséges illatúl, egy borjút a csordából, egy kost, hibanélkűli esztendős hét bárányt;
és azokhoz eledeláldozatúl olajjal vegyített lisztlángnak három tizedrészét minden borjúval, két tizedrészt a kossal;
a tizednek tizedét mindenik báránynyal, mi összesen hét bárány;
és egy bakot a bűnért, azokon kivűl, miket a vétek engesztelésére szokás bemutatni, és a mindenkori égőáldozaton s az ehhez való eledel- és italáldozatokon kivűl.
Tizenötödik napján pedig a hetedik hónak, mely nektek szent és tisztelendő legyen, semmi szolgai munkát ne tegyetek, hanem ünnepet üljetek az Úrnak hét napig.
És áldozzatok égőáldozatot az Úrnak gyönyörűséges illatúl, tizenhárom borjút a csordából, két kost, hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt;
és azokhoz eledeláldozatúl olajjal vegyített lisztlángnak három tizedrészét mindenik borjúval, mi összesen tizenhárom borjú; és két tizedrészt egy kossal, azaz összesen két kossal;
és a tizednek tizedét mindenik báránynyal, mi összesen tizennégy bárány;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton és ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Második nap áldozzatok tizenkét borjút a csordából, két kost, hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt,
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal és kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Harmadik nap áldozzatok tizenegy borjút, két kost, hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt,
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal, kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton, s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Negyedik nap áldozzatok tiz borjút, két kost, hibanélküli esztendős tizennégy bárányt;
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal, kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton, s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Ötödik nap áldozzatok kilencz borjút, két kost hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt;
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal, kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Hatodik nap áldozzatok nyolcz borjút, két kost, hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt;
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal, kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Hetedik nap áldozzatok hét borjút és két kost, hibanélkűli esztendős tizennégy bárányt;
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal és kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok,
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton s az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Nyolczadik nap, mely igen nagy ünnep, semmi szolgai munkát ne tegyetek,
áldozván égőáldozatot az Úrnak gyönyörűséges illatra, egy borjút, egy kost, hibanélkűli esztendős hét bárányt;
és az eledel- és italáldozatot mindenikkel, a borjúkkal, kosokkal és bárányokkal szokás szerint megtartsátok;
és egy bakot a bűnért, a mindenkori égőáldozaton és az ehhez való eledel- és italáldozaton kivűl.
Ezeket áldozzátok az Úrnak ünnepeiteken; a fogadásból és szabad akaratból való ajándékokon kivűl, az égő-, az eledel-, ital- és békeáldozatokban.
A fogadásokról.
És elbeszélé Mózes Izrael fiainak mind, a miket az Úr neki parancsolt vala.
És szóla Izrael fiai nemzetségeinek fejedelmeihez: Ez azon beszéd, melyet az Úr parancsolt.
Ha valamely férfiú fogadást teszen az Úrnak, vagy magát esküvéssel kötelezi: meg ne szegje szavát, hanem teljesítse be mind, a mit fogadott.
A nőszemély, ha valamit fogad és magát esküvéssel kötelezi atyja házában és még leánykorban: ha atyja megérti a fogadást, melyet fogadott, és az esküvést, melylyel lelkét kötelezte, és hallgat, köteles legyen a fogadásra,
s a mit fogadott és esküdött, cselekedettel teljesítse.
Ha pedig atyja, mihelyt hallja, ellene mond: fogadásai és esküvései érvénytelenek, és nem lesz köteles a fogadásra, mivel atyja ellene mondott.
Ha férje van, és valamit fogad, és a szó, kijövén egyszer szájából, lelkét esküvéssel kötelezi,
a mely nap férje hallja, és ellene nem mond: köteles legyen a fogadásra, és tartsa meg, a mit igért.
Ha pedig hallván, mindjárt ellene mond, és fölbontja annak fogadásait és szavait, melyekkel lelkét kötelezte: kegyelmes lesz neki az Úr.
Az özvegy és megvetett asszony, a mit fogadnak, tartsák meg.
A feleség, mikor férje házában fogadással kötelezi magát és esküvéssel,
ha férje hallja, és hallgat, sem a fogadásnak ellene nem mond: tartsa meg, a mit fogadott.
Ha pedig mindjárt ellene mond, nem lesz köteles a fogadásra; mert férje ellene mondott, és az Úr kegyelmes lesz neki.
Ha fogadást teszen, és esküvéssel kötelezi magát, hogy böjtöléssel, vagy egyéb dolgoktól megtartóztatással sanyargatja meg lelkét: férje akaratán fog állani, hogy megcselekedje, vagy ne cselekedje.
Hogyha férje hallván, hallgat, és másodnapra halasztja itéletét: a mit fogadott és igért, tartsa meg, mert akkor, midőn (férje) hallotta, hallgatott.
Ha pedig ellene mond, miután megtudta: ő viselje annak vétkét.
Ezek a törvények, melyeket az Úr Mózesnek rendelt a férj és feleség, az atya és leány között, ki még leánykorban vagyon, vagy a ki atyja házában lakik.
A madianitákon nyert győzelem, és a zsákmány elosztása.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Állj boszút elébb Izrael fiaiért a madianitákon, és úgy takaríttatol majd a te népedhez.
És Mózes mindjárt: Fegyverezzetek föl, úgymond, férfiakat közőletek a viadalra, kik az Úrért boszút álljanak a madianitákon. [Móz. IV. 25,17.]
Ezer férfiú választassék Izrael mindenik nemzetségéből, kik a hadba küldessenek.
És adának mindenik nemzetségből ezret, azaz tizenkét ezret harczra fölkészitve.
Kiket Mózes Eleazar pap fiával, Fineeszszel külde el; a szent edényeket is, és riadóra a harsonákat is neki adá.
És miután megvíttak a madianitákkal, és legyőzték őket, mind megölék a férfiakat,
és azok királyait is, Évit és Recemet, Szurt és Hurt és Rebét, a nemzetnek öt fejedelmét; Beor fiát, Balaámot és megölék karddal. [Józ. 13,21.]
És fogságra vivék azok asszonyait és gyermekeit, minden barmait és minden jószágait, a mit csak találhattak, zsákmányúl vivék.
Mind a városokat, mind a falukat és lakhelyeket tűz emészté meg.
És elvivék a zsákmányt, és mind a mit kézre kerítettek vala, mind emberekből, mind barmokból,
és vivék Mózeshez és Eleazar paphoz és Izrael fiainak egész közönségéhez; a többi eszközöket pedig a táborba vivék, Moáb mezőségeire, a Jordán mellett, Jerikónak átellenében.
Kimenének pedig Mózes és Eleazar pap és a gyülekezet minden fejedelme eléjök a táboron kivűl;
és megharagudván Mózes a hadsereg fejedelmeire, ezredeseire és századosaira, kik a hadból jöttek vala,
mondá: Miért tartottátok meg az asszonyokat?
Nem ezek csalták-e meg Izrael fiait Balaám sugallására, és vétekbe ejtettek titeket az Úr ellen Fogor bűnével, melyért a nép meg is veretett? [Móz. IV. 25,18.]
Azért öljétek meg mind, a mi férfinemű, még a gyermekeket is; és az asszonyokat, kik férfiakat ismertek közösűléssel, öljétek meg; [Birák 21,11.]
a leányokat pedig és mind a szűz asszonyokat tartsátok magatoknak;
és maradjatok a táboron kivűl hét napig. A ki embert öl, vagy a megöltet illeti, tisztíttassék meg harmad- és hetednapon.
És minden zsákmány, akár ruha legyen, akár edény, akár egyébre készített eszköz, kecskebőrből és szőrből és fából, tisztíttassék meg.
És Eleazar pap a hadi férfiaknak, kik harczoltak vala, így szóla: Ez a törvény rendelete, melyet parancsolt az Úr Mózesnek: [Móz. III. 6,28. 11,33. 15,12.]
Az arany és ezüst, a réz és vas, a fekete és fehér ón,
és minden, a mi átmehet a lángon, tűzzel tisztíttassék meg; a mi pedig a tüzet ki nem állja, a tisztúlás vizével szenteltessék meg;
és mossátok meg ruháitokat hetedik napon, és megtisztúlván, menjetek azután a táborba.
És mondá az Úr Mózesnek:
Vegyétek számba összeségét azoknak, a miket zsákmányoltak, embertől baromig, te és Eleazar pap és a község fejedelmei;
és oszd el a zsákmányt egyaránt azok között, kik harczoltak, kimenvén a hadba, és a többi egész sokaság között;
és különözz el az Úrnak részt azokból, kik harczoltak és a hadban voltak, ötszáz lélek közől egyet, mind az emberekből, mind a marhákból és szamarakból és juhokból,
és add Eleazar papnak, mert ezek az Úr első ajándékai.
Izrael fiainak másik feléből is vedd az ötvenedik fejet, az emberekből és marhákból, a szamarakból és juhokból és minden baromból, és add azt a levitáknak, kik az Úr hajléka őrizetében vigyáznak.
És úgy cselekvének Mózes és Eleazar, a mint parancsolta vala az Úr.
Vala pedig a zsákmány, melyet a hadsereg nyert, hatszáz hetvenötezer juh,
hetvenkétezer szarvasmarha,
hatvanegyezer szamár,
asszonynemű emberek, kik férfiakat nem ismertek, harminczkétezeren.
És a félrész azoknak adaték, kik a harczon voltak: háromszáz harminczhétezer ötszáz juh,
melyekből az Úr részére leszámíttatott hatszáz hetvenöt juh;
és a harminczhatezer marhából hetvenkét tulok;
a harminczezer ötszáz szamárból hatvanegy szamár,
a tizenhatezer ember-lelkekből az Úr részére harminczkét lélek jutott.
És Mózes az Úr első ajándékainak számát Eleazar papnak adá, a mint neki meg vala parancsolva,
Izrael fiainak azon felerészéből, melyet elkülönzött azoktól, kik a harczban voltak.
A félrészből pedig, mely a többi sokaságnak jutott, vagyis a háromszáz harminczhétezer juhból,
és a harminczhatezer marhából,
és a harminczezer ötszáz szamárból,
és a tizenhatezer emberből,
elvéve Mózes az ötvenedik fejet, és a levitáknak adá, kik vigyáznak vala az Úr hajlékában, a mint az Úr parancsolta vala.
És Mózeshez járúlván a had fejedelmei, és az ezredesek és századosok, mondák:
Mi, a te szolgáid, számbavettük a hadakozókat, kik kezünk alatt voltak, és csak egy sem hiányzott;
ezért az Úr ajándékai közé hozza mindenikünk, a mi aranyat találhattunk a zsákmányban: térdkötőket és karpereczeket, gyürűket és karékességeket és nyaklánczokat, hogy könyörögj érettünk az Úrnál.
És elfogadá Mózes és Eleazar pap mind az aranyat különféle műkészítményben,
tizenhatezer hétszáz ötven siklusnyi nehézségűt, az ezredesektől és századosoktól.
Mert a mit kiki zsákmányúl kapott, övé vala.
És elvévén azt, bevivék a bizonyság hajlékába Izrael fiainak emlékezetűl az Úr előtt.
A meghódított tartomány elfoglaltatik innét a Jordánon.
Rúben és Gád fiainak pedig sok marhájok vala, és a marhákban számlálhatlan vagyonuk. És Jázer és Gálaád földét alkalmatosnak találván a baromtartásra, [Móz. V. 3,12.]
Mózeshez és Eleazar paphoz és a sokaság fejedelmeihez menének, és mondák:
Atarót és Díbon, Jázer és Nemra, Heszebon és Eleále, Szábán és Nébo és Beon,
azon föld, melyet az Úr megvert Izrael fiai előtt, termékeny tartomány baromtartásra, és nekünk, szolgáidnak, igen sok marhánk vagyon;
könyörgünk azért, ha kedvet találtunk előtted, add nekünk, szolgádinak azt birtokúl, és ne vígy minket át a Jordánon.
Felelé nekik Mózes: Vajjon atyátokfiai hadba menjenek-e, és ti itt üljetek?
Miért forditjátok el Izrael fiainak elméjét, hogy ne merjenek átmenni azon helyre, melyet az Úr nekik adni fog?
Nem így cselekedtek-e atyáitok, mikor elküldöttem őket Kádeszbarnéből a föld kémlésére?
És midőn a szőlőgerezd völgyéig jutottak, megszemlélvén az egész tartományt, elforditák Izrael fiainak szivét, hogy ne menjenek be azon határokba, melyeket az Úr nekik adott. [Móz. IV. 13,24.]
Ki haragra gerjedve, megesküdött, mondván: [Móz. IV. 14,29.]
Nem látják meg ez emberek, kik feljöttek Egyiptomból, húsz esztendőstől és följebb, azon földet, melyet esküvéssel igértem vala Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak; mert nem akartak engem követni,
kivéve a cenezeus Kálebet, Jefone fiát, és Józuét, Nun fiát; ezek teljesítették akaratomat.
És megharaguván az Úr Izrael ellen, negyven esztendeig bujdostatá őket a pusztában, míg megemészteték az egész nemzedék, mely gonoszat cselekedett vala az ő színe előtt.
És ime, úgymond tovább, ti támadtatok atyáitok helyett, bűnös emberek fajzatai és maradékai, hogy nagyobbítsátok az Úr haragját Izrael ellen.
Hogyha nem akarjátok őt követni, a pusztában hagyja a népet, és ti lesztek okai mindenek halálának.
Amazok pedig oda közelgetvén, mondák: A juhoknak aklokat építünk, és a barmoknak istállókat, gyermekeinknek erős városokat;
mi magunk pedig fölfegyverkezvén és fölkészűlvén, Izrael fiai előtt megyünk a hadba, míg beviszszük őket helyeikre. Gyermekeink, s a mi egyebünk van, legyenek kerített városokban, a lakosok leselkedései miatt.
Nem térünk vissza házainkba, míg nem bírják Izrael fiai örökségöket;
nem is kivánunk semmit a Jordánon túl, mert immár van birtokunk annak keleti részén.
Mondá nekik Mózes: Ha megcselekszitek, a mit igértek, fölkészűlvén, menjetek harczra az Úr előtt. [Józ. 1,14.]
és minden hadakozó férfiú fegyverrel menjen át a Jordánon, mig az Úr elveszti ellenségeit,
és meghódol neki az egész föld; akkor bűntelenek lesztek az Úr és Izrael előtt, és az Úrtól megnyeritek a tartományokat, melyeket kivántok.
Ha pedig, a mit mondotok, meg nem cselekszitek, kétségen kivűl vétkezni fogtok Isten ellen, és tudjátok meg, hogy bűnötök elér titeket.
Építsetek tehát városokat gyermekeiteknek, és aklokat s istállókat a juhoknak és barmoknak; és a mit fogadtatok, teljesítsétek.
És mondák Gád és Rúben fiai Mózesnek: Szolgáid vagyunk, megcselekeszszük, a mit urunk parancsol. [Józ. 4,12.]
Gyermekeinket és feleségeinket, juhainkat és barmainkat Gálaád városaiban hagyjuk;
mi pedig, szolgáid, mindnyájan fölkészűlvén, elmegyünk a hadba, a mint, uram, te mondod.
Parancsola tehát Mózes Eleazar papnak és Nun fiának, Józuenak, és a családok fejedelmeinek, Izrael nemzetségei szerint, és mondá nekik:
Ha átmennek Gád és Rúben fiai veletek a Jordánon, fölfegyverkezvén mindnyájan a hadba az Úr előtt, és meghódol nektek a föld: adjátok nekik birtokúl Gálaádot. [Móz. V. 3,12. Józ. 13,8. 22,4.]
Ha pedig nem akarnának átmenni fölfegyverzetten veletek Kanaán földére: közöttetek nyerjenek lakóhelyeket.
Felelének Gád és Rúben fiai: A mint szólott az Úr az ő szolgáinak, úgy fogunk cselekedni;
mi magunk fölfegyverkezvén, elmegyünk az Úr előtt Kanaán földére, és kijelentjük, hogy birtokunkat már elvettük a Jordánon innét.
Mózes tehát Gád és Rúben fiainak, és Manasszes, József fia fél nemzetségének adá Széhon, az amorreus király országát, és Óg, a bászáni király országát, és azok földét annak városaival köröskörűl. [Józ. 22,4.]
És fölépíték Gád fiai Díbont és Atarótot és Aroert,
Etrotot és Szófánt, Jázert és Jekbaát,
Betnemrát és Betaránt, erős városokat, és aklokat juhaiknak.
Rúben fiai pedig fölépíték Heszebont és Elealét és Kariataimot,
Nábót és Baalmeont, elváltoztatván neveiket, Szabamát is; neveket adván a városoknak, melyeket épitettek vala.
Makirnak, Manasszes fiának fiai pedig elmenének Gálaádba, és elpusztíták azt, megölvén lakóit, az amorreusokat. [Móz. I. 50,22.]
Mózes tehát Gálaád földét Manasszes fiának, Makirnak adá, ki abban lakék.
Jair pedig, Manasszes fia elméne, és elfoglalá annak faluit, melyeket Jair-havótnak, azaz Jair faluinak neveze.
Nóbé is elméne, és megvevé Kánátot annak faluival, és nevezé azt maga nevéről Nóbénak.
Izrael fiainak szállóhelyei a pusztában. Új parancs az igért föld elfoglalására.
Ezek szállóhelyei Izrael fiainak, kik Egyiptomból kijöttek seregeik szerint, Mózes és Áron keze alatt,
a mint azokat följegyzette Mózes a táborok helyei szerint, melyeket az Úr parancsából változtatnak vala.
Tehát kiindulván Ramesszesből az első hónapban, tizenötödik napján az első hónak, a Fáze másodnapján, Izrael fiai hatalmas kéz által, minden egyiptomiak láttára,
midőn ezek elsőszülötteiket temették, kiket megölt az Úr, (mert az ő isteneiken is boszút állott vala),
táborba szállának Szokkotban.
És Szokkotból menének Étamba, mely a pusztának végső határain vagyon.
Onnét elköltözvén, Fihahirót ellenébe jutának, mely Belszefonra néz, és táborba szállának, Magdalum előtt. [Móz. II. 14,2.]
És elindulván Fihahirótból, átmenének a tenger közepén a pusztára; és harmadnapig menvén Étam pusztáján, táborba szállának, Márában. [Móz. II. 15,22.]
És elmenvén Márából, Élimbe jutának, hol tizenkét kútforrás vala és hetven pálmafa; és ott táborba szállának. [Móz. II. 15,27.]
De onnét is elköltözvén, sátorokat vonának a vörös tengernél. És elindulván a vörös tengertől,
táborba szállának Szin pusztájában.
Onnan kiköltözvén, Dafkába jutának.
És elindulván Dafkából, táborba szállának Áluszban.
És kimenvén Áluszból, sátorokat vonának Rafidimban, hol a népnek nem volt ivóvize.
És elköltözvén Rafidimból, táborba szállának Sinai pusztájában. [Móz. II. 17,1.]
De Sinai pusztájáról is elmenvén a kivánság sírjaihoz jutának. [Móz. II. 19,2.]
És elindulván a kivánság sirjaitól, táborba szállának Haszerótban. [Móz. IV. 11,34.]
És Haszerótból menének Retmába. [Móz. IV. 13,1.]
És elköltözvén Retmából, táborba szállának Remmonfareszben.
Onnét kiindulván, Lebnába jutának.
Lebnából táborba szállának Resszában.
És elmenvén Resszából, Ceelatába jutának.
Onnan elköltözvén, táborba szállának Széfer hegyén.
Elindúlván Széfer hegyéről, Aradába jutának.
Onnan elmenvén, táborba szállának Macelotban.
És elköltözvén Macelotból, Tahatba jutának.
Tahatból táborba szállának Táréban.
Onnan elindulván, sátorokat vonának Metkában.
És Metkából táborba szállának Heszmonában.
És elmenvén Heszmonából Moszerotba jutának.
És Moszerotból táborba szállának Benejaakánban.
És elköltözvén Benejaakánból, Gadgad hegyére jutának. [Móz. V. 10,7.]
Onnan elmenvén, táborba szállának Jetebátában.
És Jetebátából Hebronába menének.
És elindulván Hebronából, táborba szállának Asziongáberben.
Onnan elmenvén, Szin pusztájába jutának, mely Kádesz. [Móz. IV. 20,1.]
És elköltözvén Kádeszből, táborba szállának Hor hegyén, Édom földének végső határain.
És fölméne Áron pap Hor hegyére, az Úr parancsa szerint; és ott meghala, Izrael fiainak Egyiptomból kijövete negyvenedik esztendejében, ötödik hónapban, a hónak első napján. [Móz. IV. 20,25. Móz. V. 32,50.]
mikor százhuszonhárom esztendős vala.
És meghallá Árad, a kananeusok királya, ki délfelül lakik vala, hogy Kanaán földére jöttek Izrael fiai.
És ezek elmenvén Hor hegyéről, táborba szállának Szalmonában.
Onnét elindulván, Fúnonba jutának.
És elköltözvén Fúnonból, táborba szállának Obotban.
És Obotból Jieabarimba menének, mely a moabiták határain vagyon.
És elmenvén Jieabarimból, sátorokat vonának Díbongádban.
Onnan elindulván, táborba szállának Helmondeblataimban.
És elköltözvén Helmondeblataimból, Abarim hegységére jutának, Nábó ellenében.
És elmenvén Abarim hegységéről, átkelének Moáb síkjaira, a Jordán mellé, Jerikó ellenében.
És ott táborba szállának Bethszimottól Abelszatimig, a moabiták térségein;
a hol szóla az Úr Mózesnek:
Parancsold meg Izrael fiainak, és mondd nekik: Mikor átköltöztök a Jordánon, bemenvén Kanaán földére,
veszítsétek el azon földnek minden lakóit; törjétek össze a jeloszlopokat, és a szobrokat rontsátok le, és minden magas helyet pusztítsatok el; [Móz. V. 7,5. Birák 2,2.]
megtisztítván a földet, és abban letelepedvén; mert én adtam azt nektek örökségűl;
melyet oszszatok föl magatok között sors által. A nagyobb számúaknak szélesebbet adjatok, és a kevesebbeknek, keskenyebbet. Mindeniknek, a mint sors szerint jut, úgy adassék az örökség. Nemzetségek és családok szerint osztassék föl a birtok.
Ha pedig nem akarjátok megölni a föld lakóit, kik megmaradnak, azok szegek gyanánt lesznek a ti szemeitekben, és dárdák gyanánt oldalaitokban, és ellenségeskedni fognak veletek lakóföldeteken;
és mindazt, mit azokkal szándékoztam cselekedni, veletek fogom cselekedni.
Az igért földnek határai, és fölosztása.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Parancsold meg Izrael fiainak, és mondd nekik: Mikor bementek Kanaán földére, és az nektek birtokúl sorssal elosztatik, ezek legyenek a határok:
A déli rész Szin pusztájától kezdődjék, mely Édom mellett vagyon, és legyen határa napkelet felé a sós-tenger, [Józ. 15,1.]
mely körűlvegye a déli részt a skorpió lejtőjén át, úgy hogy átmenjen Szennán, és érjen délre Kádeszbarnéig, onnét nyúljon ki a határ Ádár nevű faluig, és terjedjen Aszemonáig;
és menjen körűl a határ Aszemonától Egyiptom patakáig, és a nagy tenger partján végződjék.
A napnyugoti rész pedig a nagy tengertől kezdődjék, és ugyanazon határral végződjék.
Éjszaki részről pedig a nagy tengertől kezdődjék a határ, érvén az igen magas hegyig;
melytől terjedjen Ématba, Szedada végső széleig.
és érjen a határ Zefronáig és Énan faluig; ezek legyenek a határok az éjszaki részre.
Onnan mérjenek határokat napkelet felé; Énan falutól Szefamáig.
és Szefamától menjen le a határ Reblába, Dafnim kútjának átellenében; onnan terjedjen napkelet felé, Ceneret tengeréig,
és nyúljon a Jordánig, és a sós-tengerrel végződjék. Ez leszen földetek az ő határai szerint köröskörűl.
És parancsolá Mózes Izrael fiainak, mondván: Ez azon föld, melyet sors szerint fogtok bírni, és melyet parancsolt az Úr adatni a kilencz nemzetségnek és a fél nemzetségnek.
Mert Rúben fiainak nemzetsége, családjai szerint, és Gád fiainak nemzetsége, rokonságának száma szerint, és Manasszes fél-nemzetsége,
azaz harmadfél nemzetség, elvették részöket a Jordánon innét, Jerikó ellenében, a napkeleti részen.
És mondá az Úr Mózesnek:
Ezek ama férfiak nevei, kik a földet nektek elosztják: Eleazar pap, és Nun fia, Józue, [Józ. 14,1.2.]
és egyegy fejedelem mindenik nemzetségből,
kiknek nevei ezek: Júda nemzetségéből Jefóne fia, Káleb.
Simeon nemzetségéből Ammiud fia, Sámuel.
Benjamin nemzetségéből Kaszelon fia, Elidád.
Dán fiainak nemzetségéből Jogli fia, Bokci.
József fiai közől, Manasszes nemzetségéből Efod fia, Hanniel.
Efraim nemzetségéből Szeftan fia, Kámuel.
Zabulon nemzetségéből Fárnák fia, Eliszafan.
Isszakar nemzetségéből Ózan fia, Faltiel fejedelem.
Áser nemzetségéből Szalomi fia, Ahiud.
Neftali nemzetségéből Ammiud fia, Fedael.
Ezek azok, kiknek megparancsolá az Úr, hogy oszszák föl Izrael fiainak Kanaán földét.
A leviták városai és a szabad városok.
Ezeket is mondá az Úr Mózesnek Moáb mezőségein, a Jordán mellett, Jerikó ellenében:
Parancsold meg Izrael fiainak, hogy adjanak birtokaikból a levitáknak [Józ. 21,2.]
városokat lakásra, és azoknak környékét köröskörűl; hogy ők lakjanak a városokban, és a környék legyen a juhoknak és barmoknak;
mely a városok falaitól köröskörűl ezer lépésnyire terjedjen ki.
Napkelet felé kétezer könyöknyi legyen, és dél felé hasonlóképen kétezer legyen, a tenger felé is, mely napnyugatra néz, ugyanazon mértékű legyen, az éjszaki részre is hasonló tért foglaljon el; a városok középett legyenek, és a környék kivűl.
A városok közől pedig, melyeket a levitáknak adtok, hat legyen elválasztva a menekvők oltalmára, hogy azokba fusson, a ki vért ont; és ezeken kivűl még negyvenkét várost (adjatok nekik), [Móz. II. 21,13. Móz. V. 4,41. 19,2. Józ. 20,2.]
azaz mindössze negyvennyolczat környékével együtt.
És ezen városokat adjátok Izrael fiainak birtokaiból; azoktól, kiknek több vagyon, többet vegyetek; és a kiknek kevesebb, kevesebbet; kiki örökségének mértéke szerint adjon városokat a levitáknak.
És mondá az Úr Mózesnek.
Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik: Mikor átmentek a Jordánon Kanaán földére,
határozzátok meg, mely városoknak kelljen lenni a menekvők oltalmára, kik nemakarva vért ontanak.
Ha a szökevény azokba fut, a megöltnek rokona meg nem ölheti őt, míg a sokaság elé nem áll, és ügye el nem itéltetik.
A városok közől pedig, melyek a menekvők oltalmára elválasztatnak, [Móz. V. 4,41. Józ. 20,7.8.]
három legyen a Jordánon innét, és három Kanaán földén,
mind Izrael fiai, mind a jövevények és idegenek számára, hogy azokba fusson, a ki nemakarva vért ont.
Haki fegyverrel vág, és elhal a ki megvágatott: gyilkosságban vétkes, amaz is haljon meg.
Ha kővel hajít, és a meghajított elhal, hasonlóképen büntettessék.
Ha valaki fával üttetik meg, és elhal, az ütőnek vérével álljanak boszút érte.
A megöltnek rokona megölheti a gyilkost; mihelyt elékapja őt, megölheti.
Ha gyűlölségből valaki embert taszít le, vagy orozva hajít rá valamit, [Móz. V. 19,11.]
vagy ellensége lévén, kézzel üti meg, és amaz elhal: az ütő gyilkosságban vétkes, a megöltnek rokona, mihelyest találja őt, megölheti.
Hogyha véletlenűl, és gyülölség
és ellenségeskedés nélkül cselekszik valamit ezek közől,
és a nép hallomására bebizonyúl, és a dolog meghányatik a gyilkos és a vérrokon között:
az ártatlant szabadítsák meg a boszúálló kezéből, és vigyék vissza törvény szerint azon városba, melybe futott vala, és maradjon ott, míg meghal a főpap, ki szent olajjal fölkenetett.
Ha a gyilkos azon városok határain kivűl találtatik, melyeket a számkivetetteknek rendeltek,
és megöletik attól, ki a vérnek boszúállója, vétek nélkül leszen, a ki őt megöli;
mert az elfutottnak a főpap haláláig a városban kellett volna maradnia. Miután pedig az meghal, a gyilkos térjen vissza földére.
Ezek örök törvények lesznek minden lakhelyeteken.
A gyilkos, tanúk vallomása után büntettessék meg. Egynek tanubizonyságára senki se itéltessék el.
Ne vegyetek váltságot attól, ki vérben bűnös, azonnal maga haljon meg.
A számkivetettek és elfutottak, a főpap halála előtt, városaikba semmiképen vissza nem térhetnek;
hogy meg ne fertőztessék lakóföldeteket, mely az ártatlanok vére által tisztátalanná lesz; és különben meg nem tisztúlhat, hanem csak annak vérével, a ki más vérét ontotta. [Móz. I. 9,6.]
És így tisztíttatik meg örökségtek, melyben én köztetek lakom; mert én vagyok az Úr, ki Izrael fiai között lakom.
Az örökséggel bíró leányok férjhezmenetéről.
Eljövének pedig Gálaád nemzetségének fejedelmei, ki Makirnak, Manasszes fiának fia volt, József fiainak törzsökéből; és szólának Mózesnek, Izrael fejedelmei előtt, és mondák: [Móz. IV. 27,1.]
Neked, urunknak megparancsolá az Úr, hogy a földet sors által oszszd el Izrael fiainak, és hogy Szalfaad atyánkfia leányainak add az ő atyjokat illető örökséget;
kiket ha más nemzetségbeli emberek vesznek feleségűl, követni fogja őket birtokuk, és más nemzetségre szállván, örökségünk megkisebbűl;
és így, mikor az örvendetes év, vagyis a szabadúlás ötvenedik esztendeje eljő, a sorssal tett osztály összezavartatik, és egynek öröksége másra száll.
Felelé Mózes Izrael fiainak, és az Úr parancsából mondá: Igazán szólott József fiainak nemzetsége;
és ezen törvényt az Úr mondotta Szalfaad leányairól: Menjenek férjhez, a kikhez akarnak, de csak nemzetségökbeli emberekhez,
hogy ne szálljon Izrael fiainak birtoka nemzetségről nemzetségre. Azért minden férfi önnemzetségéből és rokonságából vegyen feleséget; [Tób. 7,14.]
és minden leány önnemzetségebeli férfiúhoz menjen, hogy az örökség megmaradjon a nemzetségekben,
és a nemzetségek össze ne vegyíttessenek, hanem úgy maradjanak,
a mint az Úrtól elválasztattak. És úgy cselekvének Szalfaad leányai, a mint nekik parancsolva volt;
és férjhez menének Malaa és Tersza, Hegla és Melka és Noa atyjok bátyjának fiaihoz,
Manasszes nemzetségéből, ki József fia volt; és az örökség, mely nekik adatott vala, megmaradt atyjok nemzetségénél és családjánál.
Ezek a parancsok és itéletek, melyeket az Úr Mózes által parancsolt Izrael fiainak Moáb mezőségein, a Jordán mellett, Jerikónak átellenében.