ESZTER KÖNYVE.
Eszt 1
Asvérus, persa király nagy vendégséget ad. Vaszti királynét magától elküldi.
Asvérus napjaiban, ki Indiától Szerecsenországig százhuszonhét tartományon országlott,
midőn országának királyiszékébe ült, Szúzan vala országának fővárosa.
Uralkodása harmadik esztendejében tehát nagy lakomát szerze minden fejedelmeinek és szolgáinak, a persák erőseinek és a médusok nemeseinek és a tartományok helytartóinak maga előtt,
sok ideig, tudniillik száz és nyolczvan napig: hogy megmutassa az ő országa dicsőségének gazdagságait, és hatalmassága nagyvoltát és fényességét.
És mikor elteltek a lakoma napjai, meghívá az egész népet, mely Szúzanban találtatik vala, kicsinytől nagyig; és lakomát parancsola készíttetni hét napig a kert tornáczában, és az erdő előtt, mely királyi ékességgel és kézzel vala ültetve.
És mindenfelől égszín, vörös és kék kárpitok függének, vörös selyemből és bíborból készűlt köteleken tartatva, melyek elefántcsont-karikákon lévén átvonva, márványkő oszlopokról függenek vala. Arany és ezüst ágyak is valának elrendelve a smaragddal és márványnyal kirakott kövezeten, melyet csodás különféleséggel ékesitett föl a képirás.
A hivatalosak pedig aranypoharakból ittak, és külön különféle edényekben vitettek be az étkek; bort is, mint a királyi méltósághoz illik vala, bőven és igen jót adának.
És nem volt, ki akarata ellen késztetne valakit az ivásra, hanem a mint a király végezte, mindenik asztalhoz gondviselőt rendelvén fejedelmei közől, hogy kiki azt vegye, a mit akar.
Vaszti királyné is lakomát szerze az asszonyoknak a palotában, hol Asvérus király szokott vala lakni.
És hetedik napon, mikor a király vigabb volt és a sok ital után fölhevűlt a bortól, megparancsolá Maumamnak és Bazatának, Harbonának és Bagatának, Abgatának és Zetarnak és Karkásnak, a hét udvari tisztnek, kik szine előtt szolgálnak vala,
hozzák be Vaszti királynét a király elé, koronát tévén fejére, hogy megmutassa minden népeknek és fejedelmeknek az ő szépségét, mert igen szép vala.
De ő nem akara, és a király parancsát, melyet az udvari tisztek által parancsolt vala, megvetvén, nem méne el. Azért megharaguván a király és nagy boszúságra gerjedvén,
megkérdé a bölcseket, kik királyi szokás szerint mindenkor nála valának, és azok tanácsából cselekszik vala mindeneket, mert tudják vala a törvényeket és a régiek rendeléseit:
(elsők és legközelebbiek valának pedig Karszéna és Szétar, Admata és Tarzis, Mares és Marszana és Mamukán, a persák és médusok hét fejedelmei, kik láták a király orczáját, és elsők szoktak ülni utána)
minő itélet alá esik Vaszti királyné, ki Asvérus parancsát, melyet az udvari tisztek által parancsolt vala, nem akarta megcselekedni?
És felelé Mamukán a király és fejedelmek hallatára: Nemcsak a királyt sértette meg Vaszti királyné, hanem mind a népeket és fejedelmeket is, kik Asvérus király minden tartományaiban vannak.
Mert híre megy a királyné cselekedetének minden asszonyokhoz, hogy megvessék férjeiket és azt mondják: Asvérus király megparancsolá, hogy Vaszti királyné menjen be hozzá, és ő nem akara;
s e példa után a persák és médusok fejedelmeinek minden feleségei kevésre becsülik majd a férjek parancsait: annakokáért méltó a király boszankodása.
Ha neked tetszik, végzés menjen ki tőled, és irassék meg a persák és médusok törvénye szerint, melyet áthágni nem szabad: hogy Vaszti többé ne menjen be a királyhoz, hanem az ő királyságát más nyerje el, ki jobb nálánál;
és ez tartományaidnak egész birodalmában (mely igen széles) hirdettessék ki, hogy mind a nagyok, mind a kicsinyek feleségei tiszteletet tegyenek férjeiknek.
Tetszék az ő tanácsa a királynak és fejedelmeknek; és a király Mamukán tanácsa szerint cselekvék,
és leveleket külde országának minden tartományaiba, a mint minden nemzet hallhatja és olvashatja vala, különféle nyelveken és irással: hogy a férfiak a fők és nagyobbak házaikban; és ezt minden nép között kihirdetteté.
Eszter, Mardokeus gyámleánya, királynévá lesz. Mardokeus egy összeesküvést fedez fel.
Ezek igy történvén, miután Asvérus király haragja lecsendesedett, megemlékezék Vasztiról, és a mit cselekedett, vagy a mit szenvedett.
És mondák a király szolgái és udvarlói: Kerestessenek a királynak szép szűz leányzók,
és küldessenek el, a kik megszemléljék minden tartományban a szép szűz leányzókat, és hozzák őket Szúzan városába, és adják azokat az asszonyok házába. Egeus udvari tiszt keze alá, ki gondviselője és őrzője a királyi asszonyoknak; hogy nyerjenek asszonyi ékességeket és egyebet, a mi szükséges;
és a melyik mindnyájok közől tetszeni fog a király szemeinek, az legyen királyné Vaszti helyett. Tetszék a királynak e beszéd; és meghagyá, hogy úgy legyen, a mint mondották vala.
Egy Mardokeus nevű zsidó férfiú vala Szúzan városában, ki Jair fia, ki Szemei fia, ki Cisz fia, Benjamin törzsökéből.
ki elvitetett vala Jerusalemből az időben, melyben Jekoniást, Júda királyát Nabukodonozor, Babilon királya elvitte volt. [Kir. IV. 24,15. Eszter 11,4.]
Ez gyámatyja vala az ő atyjafia leányának, Edisszának, ki más néven Eszternek hivatik vala; mert mind a két szülőjét elvesztette volt, és igen szép és ékes ábrázatú vala. És miután meghalt atyja és anyja, Mardokeus őt leányává fogadá.
Mikor tehát híre ment a király parancsának, és sok szép szűz hozatott Szúzanba, és Egeus udvari tiszt kezéhez adatott: a többi leányzók között Eszter is kezéhez adaték, hogy az asszonyok számában tartassék.
Ez megtetszék neki és kedvet talála az ő színe előtt. És parancsola egy udvari szolgának, hogy siessen az asszonyi ékességgel, és adja ki neki az ő részeit és hét igen szép leányzót a király házából; és mind őt, mind leányait ékesítse és csinosítsa fel.
Ő pedig nem akará neki megjelenteni az ő nemzetét és hazáját; mert Mardokeus megparancsolta vala neki, hogy e dologról teljességgel hallgasson.
Ki naponként járkál vala a ház tornácza előtt, melyben a válogatott szűzek tartattak, gondját viselvén Eszter szerencséjének, és tudni akarván, mi történik vele.
Midőn pedig eljött mindegyik leányzónak ideje rendszerint, hogy bemenjenek a királyhoz, – végbevitetvén minden, a mi az asszonyok ékesítéséhez tartozott, tizenkét hónap elforgása alatt, úgyhogy hat hónapig mirrhaolajjal kenettek, és más hatig némely festékeket és fűszereket használtak, –
a királyhoz bemenők, a mit ékesítésökre csak kivántak, mind megnyerék, és tetszésök szerint fölékesítve mentek vala az asszonyok szobájából a király kamarájába.
És a ki estve bement, reggel kijöve, és onnét más házba viteték, mely Szúzagazi udvaritiszt keze alatt vala, ki a király ágyasainak gondviselője volt; és nem vala szabadsága a királyhoz többé visszamenni, hanem csak ha a király akarta, és őt név szerint parancsolta eljőni.
Elfolyván pedig az idő rendszerint, közel vala a nap, melyen a királyhoz be kelle menni Eszternek, ki Abihailnak, Mardokeus atyjafiának leánya volt, s kit ő leányává fogadott. Nem keresé ő az ékességeket, hanem a miket Egeus udvaritiszt, a szűzek őrzője akart, azokat adá neki ékességűl. Mert igen gyönyörű vala és hihetetlen szépségű, mindenek szemében kedvesnek és szeretetre méltónak látszott.
Elviteték tehát Asvérus király kamarájába a tizedik hónapban, mely Tebetnek neveztetik, országlása hetedik esztendejében.
És a király jobban megszereté őt mind a többi asszonyoknál, és kedvet és kegyességet talála előtte minden asszonyok fölött, és a királyi koronát fejére tevé, és Vaszti helyett királynévá emelé őt.
És igen nagyszerű lakomát parancsola készíttetni minden fejedelmeinek és szolgáinak, Eszter házasságára és menyekzőjére. És nyugalmat ada minden tartománynak, és ajándékokat oszta fejedelmi méltóságához képest.
És midőn másodszor kerestettek szüzek és egybegyűjtettek, Mardokeus a király ajtajánál ül vala.
Eszter pedig még sem jelentette ki hazáját és népét az ő parancsa szerint; mert a mit ő parancsolt, megtartá Eszter, és mindent úgy cselekvék, mint azon időben szokott, midőn őt még kis korában nevelte vala.
Az időben tehát, midőn Mardokeus a király ajtajánál ül vala, megharaguvának Bagatán és Táres, a király két udvaritisztjei, kik ajtónállók valának, és a palota első küszöbén ültenek; és a király ellen akarának támadni és őt megölni.
Ez nem volt titok Mardokeus előtt, ki mindjárt hirűl adá Eszter királynénak, ez pedig a királynak, Mardokeus nevével, ki a dolgot neki megmondotta vala.
Mi megvizsgáltatván, s úgy találtatván: mind a kettő akasztófára függeszteték. S ez a történet irásba foglaltaték és krónikába téteték.
Ámán nagy méltóságra emeltetik. Az ő kevélysége és kegyetlensége a zsidók ellen.
Ezek után Asvérus király fölmagasztalá Ámánt, Amadati fiát, ki Ágág törzsökéből vala; és az ő székét minden fejedelmek fölé tevé, kik nála valának.
És a király minden szolgái, kik a palota ajtajánál forognak vala, térdet hajtának és imádák Ámánt; mert úgy parancsolta volt nekik az uralkodó. Egyedűl Mardokeus nem hajta térdet, és nem imádá őt.
Kinek mondák a király szolgái kik a palota ajtajánál ülnek vala: Miért te egyedűl nem tartod meg a király parancsát.
És midőn ezt gyakrabban mondották, és ő nem akarta hallani, hirűl vivék Ámánnak, akarván tudni, ha megmarad-e eltökélésében? mivel azt mondotta volt nekik: hogy ő zsidó.
Mit mikor meghallott Ámán, és nyilván tapasztalta, hogy Mardokeus nem hajt neki térdet, és nem imádja őt, igen megharaguvék,
és semminek tartá az egy Mardokeusra kezét vetni, hanem mivel hallotta, hogy zsidó nemzetből való, inkább el akará veszteni a zsidók egész nemzetét, kik Asvérus országában valának.
Első hónapban, (melynek neve Nizan) Asvérus országlásának tizenkettedik esztendejében, sors vetteték az edénybe, mely zsidóúl furnak mondatik, Ámán előtt: mely napon és mely hónapban kell megöletni a zsidó nemzetnek? és a tizenkettedik hónap jöve ki, mely Ádárnak hivatik.
És mondá Ámán Asvérus királynak: Van egy nép, országod minden tartományaiban elszéledve és egymástól elkülönözve, mely új törvényekkel és szertartásokkal él, azon fölűl a király törvényeit is megveti. Jól tudod, hogy nem használ országodnak, ha az felfuvalkodik a szabadság által.
Ha neked tetszik, adj végzést, hogy vesszen el, és tízezer talentomot fizetek kincstartóidnak.
A király tehát levevé a gyürűt, mellyel él vala, kezéről, és adá azt Ámánnak, Amadati fiának, Ágág nemzetségéből, a zsidók ellenségének.
és mondá neki: Az ezüst, melyet igérsz, tied legyen; a néppel tedd azt, mi neked tetszik.
És előhivatának a király irnokai az első hónapban, Nizanban, azon hónak tizenharmadik napján; és írának a mint parancsolta volt Ámán, a király minden fejedelmeihez és a tartományok és különféle nemzetek biráihoz, a mint minden nemzet olvashatja és hallhatja vala, a nyelvek különfélesége szerint, Asvérus király nevével; és az ő gyürűjével bepecsételt levelek
elküldetének a király futárai által minden tartományba, hogy öljék meg és irtsák ki mind a zsidókat, gyermektől kezdve vénig, a kicsinyeket és asszonyokat egy napon, azaz tizenharmadik napján a tizenkettedik hónak, mely Ádárnak hivatik; és azok javait ragadozzák el.
Ez volt pedig a levelek tartalma, hogy minden tartomány tudja és elkészűljön a megmondott napra.
Sietének a futárok, kik elküldettek vala a király parancsát teljesiteni. És mindjárt fenn fűgge Szúzanban a parancs; a király és Ámán lakomát tartván, a városban levő zsidók pedig mindnyájan sírván.
A zsidók sírnak és böjtölnek. Eszter eltökéli, hogy érettek könyörögni fog.
Mikor ezeket meghallotta Mardokeus, megszaggatá ruháit, és zsákba öltözék, hamut hintvén fejére; és az utczán a város közepén nagy szóval kiált vala, szivének keserűségét mutatván,
és azon jajgatással egész a palota ajtajáig menvén; mert nem volt szabad zsákba öltözöttnek a királyi udvarba menni.
Minden tartományban, városban és helyen is, hová a király kegyetlen végzése eljutott, nagy kesergés vala a zsidóknál, s böjtölés, jajgatás és sírás, sokan zsákkal és hamuval élvén ágy helyett.
Bemenének pedig Eszter leányai és udvaritisztjei, és hirűl vivék neki. Ezt hallván, megrettene, és ruházatot külde, hogy levetvén a zsákot, felöltöztessék őt; de nem akará azt elfogadni.
És szólitván Atak, udvari tisztet, kit a király szolgáúl adott vala hozzá, megparancsolá neki: hogy menjen Mardokeushoz, és tudja meg tőle, miért cselekszi azt?
És kimenvén Atak, a város utczáján a palota ajtaja előtt álló Mardokeushoz méne;
ki megjelenté neki mind, a mik történtek, mi módon igérte Ámán, hogy a király kincstárába a zsidók halálaért ezüstöt viszen.
A parancsnak, mely Szúzanban függ vala, mását is adá neki, hogy mutassa meg a királynénak, és intse őt, hogy menjen be a királyhoz, és könyörögjön előtte az ő népeért.
Visszamenvén Atak, hirűl hozá Eszternek mind, a miket Mardokeus mondott vala.
S ő felelé neki és meghagyá, mondja meg Mardokeusnak:
A király minden szolgái és az ő uralma alatt lévő minden tartományok tudják, hogy akár férfiú, akár asszony, ha hivatlan a király belső tornáczába megy, minden haladék nélkül azonnal megöletik, hacsak a király az aranyvesszőt nem nyujtja feléje a kegyelem jeléűl, hogy élhessen. Én tehát mikép mehessek be a királyhoz, ki már harmincz nap óta nem hivattam hozzája?
Midőn ezt hallotta Mardokeus,
ismét izene Eszternek, mondván: Ne véljed, hogy te egyedűl megszabadítod éltedet, mivel a király házában vagy minden zsidók fölött;
mert ha most hallgatsz, más módon menekűlnek meg a zsidók, te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, nem azért jutottál-e uralomra, hogy ily időre készen légy?
Erre Eszter ezen igéket izené Mardokeusnak:
Eredj és gyüjtsd egybe mind a zsidókat, kiket Szúzanban találsz, és imádkozzatok érettem. Ne egyetek, és ne igyatok három nap és három éjjel; én is szolgálóimmal hasonlóképen böjtölni fogok, és azután hivatlan bemegyek a királyhoz, a törvény ellen cselekedvén, és magamat halálos veszedelemre adván.
Elméne tehát Mardokeus, és megcselekvé mind, a miket Eszter parancsolt vala neki.
Eszter a királyhoz megy. A király és Ámán nála ebédelnek. Ámán Mardokeus vesztére tör.
Harmadik nap pedig Eszter királyi ruhákba öltözék, és megálla a királyi ház tornáczában, mely belűl a király lakásának átellenében vala; ő pedig királyi székében ül vala a palota gyűlés-termében, a ház ajtajának átellenében.
És mikor látta Esztert, a királynét ott állani, tetszék szemeinek, és feléje nyujtá az aranyvesszőt, melyet kezében tart vala. Ki oda járulván, megcsókolá az ő vesszeje végét.
És mondá neki a király: Mit akarsz, Eszter királyné? mi a te kérésed? ha szintén az ország felerészét kéred is, megadatik neked.
Amaz pedig felelé: Ha tetszik a királynak, jőj ma hozzám és Ámán veled a lakomára, melyet készitettem.
És mindjárt mondá a király: Híjátok hamar Ámánt, hogy engedelmeskedjék Eszter akaratának. Elmenének tehát a király és Ámán a lakomára, melyet nekik a királyné készített vala.
És mondá neki a király, miután bort bőven ivott: Mit kérsz, hogy adassék neked? és mi dologért könyörgesz? ha szintén országom felerészét kéred is, megnyered.
Felelé neki Eszter: Az én kérésem és könyörgésem ez:
Ha kedvet találtam a király színe előtt, és ha a királynak tetszik, hogy megadja nekem, a miért könyörgök, és az én kérésemet teljesítse: jőjön el a király és Ámán a lakomára, melyet nekik készítettem, és holnap kijelentem akaratomat a királynak.
Kiméne tehát Ámán az napon vigan és jó kedvvel. És midőn látta Mardokeust a palota ajtaja előtt ülni, és hogy nem csak fel nem kelt előtte, hanem még meg sem mozdúlt ülőhelyéből, igen megharaguvék;
de eltitkolá a haragot, s visszatérvén házába, magához hívá barátait és feleségét, Zárest;
és elbeszélé nekik gazdagsága nagy voltát és fiai seregét; és minő dicsőséggel magasztalta őt fel a király minden fejedelmei és szolgái fölött.
És ezekután mondá: Eszter királyné sem hívott senkit egyebet lakomára a királylyal én kivülem, kinél holnap is a királylyal ebédelek.
És noha mindezekkel bírok, mégis azt tartom, hogy semmim sincs, valamig a zsidó Mardokeust a király ajtaja előtt látom ülni.
És felelék neki, felesége, Záres és többi barátai: Emeltess egy magas gerendát, ötven könyöknyi magasat, és mondd meg reggel a királynak, hogy függesztessék rája Mardokeus, és úgy a királylyal vigan mégy a lakomára. Tetszék neki a tanács, és egy magas keresztet állítata.
Ámán Mardokeusnak királyi tiszteletet kénytelen adni.
Azon éjjel nem alhaték a király, és eléhozatá a történetkönyveket és az előbbi idők krónikáit. Melyek midőn előtte olvastattak,
azon helyre jutának, hol meg vala írva, mimódon jelentette ki Mardokeus Bagatán és Táres, udvaritisztek incselkedéseit, kik Asvérus királyt meg akarták ölni.
Mit mikor hallott a király, mondá: Ezen hűségért micsoda tiszteletet és jutalmat vett Mardokeus? Mondák neki szolgái és udvarlói: Teljességgel semmi jutalmat nem vett.
És mindjárt mondá a király: Ki van a tornáczban? Ámán ugyanis a királyi ház belső tornáczába ment vala, besugallani a királynak, hogy parancsolja Mardokeust felfüggesztetni az akasztófára, mely neki készíttetett vala.
Felelének a szolgák: Ámán áll a tornáczban. És mondá a király: Jőjön be.
És mikor bement, mondá neki a király: Mit kell azon emberrel cselekedni, kit a király megtisztelni kiván? Ámán pedig gondolván szivében és vélvén, hogy a király senkit mást nem akar megtisztelni, hanem őt,
felelé: Azon embert, kit a király megtisztelni kiván,
fel kell öltöztetni királyi ruhába, és a király nyerge alá való lóra ültetni, és fejére tenni a királyi koronát,
és a királyi fejedelmek és a főemberek közől az első tartsa annak lovát, és a város utczáján járván, kiáltson, és mondja: Igy tiszteltetik az, kit a király meg akar tisztelni.
És mondá neki a király: Siess, és vévén a ruhát és lovat, cselekedjél, a mint szólottál, a zsidó Mardokeussal, ki a palota előtt ül. Vigyázz, hogy semmi azokból, miket szólottál, el ne hagyj.
Vevé tehát Ámán a ruhát és lovat, és felöltöztetvén Mardokeust a város utczáján, és lóra ültetvén, előtte megyen és kiáltja vala: Ily tiszteletre méltó, kit a király meg akar tisztelni.
És Mardokeus visszatére a palota ajtajához, és Ámán siete házába menni keseregve s beborított fővel;
és elbeszélé feleségének, Záresnek, és barátainak mind, a mik rajta történtek. S felelék neki a tanácsabeli bölcsek és felesége: Ha Mardokeus, ki előtt bukni kezdettél, a zsidók ivadékából való, nem állhatsz ellene, hanem el fogsz bukni előtte.
Még azok szoltával eljövének a király udvaritisztjei, és kényszeríték őt hamar menni a királynétól készített lakomára.
Eszter könyörög a zsidókért. Ámán felakasztatik.
Beméne tehát a király és Ámán, hogy igyanak a királynéval.
És mondá neki a király másodnap is, miután a bortól fölhevűlt: Mi a kérésed, Eszter! hogy megadassék neked? és mit akarsz, hogy meglegyen? ha szintén országom felét kéred is, megadom.
Kinek ő felelé: Ha kedvet találtam előtted, oh király! és ha neked tetszik, hagyd meg életemet, melyért könyörgök, és népemet, melyért esedezem.
Mert eladattunk, én és népem, hogy eltiportassunk, megölessünk és elvesszünk. És bár szolgákúl és szolgálókúl adatnánk el, tűrhető baj lenne, és nyögve hallgatnék; most pedig ellenségünk az, kinek kegyetlensége a királyra háramlik.
És felelvén Asvérus király, mondá: Kicsoda az, és minő hatalmú, hogy ezeket merje cselekedni?
És mondá Eszter: A mi leggonoszabb ellenségünk és gyülölőnk ez az Ámán. A mit ez hallván, mindjárt elréműle, a király és királyné tekintetét ki nem állhatván.
A király pedig megharaguván, fölkele, és a lakoma helyéről a fákkal beültetett kertbe méne. Ámán is fölkele, hogy Eszter királynénak könyörögjön életeért, mert megérté, hogy a királytól gonosz készítetett neki.
Ki mikor visszatért a fákkal beültetett kertből, és a lakoma helyére ment, Ámánt az ágyra borúlva találá, melyen Eszter fekszik vala, és mondá: A királynét is meg akarja szeplősiteni jelenlétemben, házamban. Még az ige ki sem ment a király szájából, s azonnal befödék orczáját.
És mondá Harbona, egyik az udvari tisztek közől, kik a király szolgálatában valának: Ime a fa, melyet Mardokeusnak készített, ki a királyért szólott, Ámán házában áll, ötven könyöknyi magas. Mondá neki a király: Akaszszátok őt arra.
Fölakasztaték tehát Ámán a Mardokeusnak készitett akasztófára; és a király haragja megszűnék.
A zsidók szabadságot nyernek, hogy magokat védelmezhessék és ellenségeiken megboszúlhassák.
Azon nap Asvérus király Eszter királynénak adá Ámán, a zsidók ellensége házát, és Mardokeus a király színe elé méne, mert megvallá neki Eszter, hogy ő nagybátyja.
És a király vevé a gyürűt, melyet Ámántól elvétetett vala, és Mardokeusnak adá. Eszter pedig fővé tevé Mardokeust háza fölött.
Ezekkel sem elégedvén meg, a király lábaihoz borúla és síra, és szólván neki, könyörge, hogy az ágági Ámán gonoszságát és igen gonosz cseleit, melyeket a zsidók ellen kigondolt vala, tétesse semmivé.
Amaz pedig szokás szerint az aranypálczát kinyujtá kezével, mi a kegyelem jelét mutatá, és ő fölkelvén, eléje álla,
és mondá: Ha tetszik a királynak, és ha kedvet találtam előtte, és könyörgésem nem látszik ellene lenni, kérem, hogy Ámánnak, a zsidók incselkedőjének és ellenségének régi levelei, melyekkel őket a király minden tartományaiban elvesztetni parancsolta, új levelekkel váltassanak föl.
Mert hogyan viselhetném el népem halálát és megöletését?
És felelé Asvérus király Eszter királynénak és a zsidó Mardokeusnak: Ámán házát Eszternek engedtem, és őt keresztre akasztattam, mivel kezét merte vetni a zsidókra.
Irjatok tehát a zsidóknak, a mint nektek tetszik, a király nevében, megpecsételvén a leveleket gyürűmmel. Mert szokás vala, hogy a leveleknek, melyek a király nevében küldettek és gyürűjével voltak megpecsételve, senki ne merjen ellenmondani.
És eléhiván a királynak levél- és könyviróit, (vala pedig a harmadik hónak ideje, mely Szibannak neveztetik), annak huszonharmadik napján levelek irattak, a mint Mardokeus akarta, a zsidókhoz és fejedelmekhez, a helytartókhoz és bírákhoz, kik a száz huszonhét tartomány fölött valának, Indiától Szerecsenországig, mindenik tartomány és nép nyelve és betűje szerint, és a zsidókhoz, a mint olvashatják és hallhatják vala.
És a levelek, melyek a király nevében küldettek, az ő gyürűjével valának megpecsételve, és elküldetének a lovasfutároktól, kik minden tartományba elnyargalának, hogy a régi leveleknek új hirekkel vegyék elejét.
Kiknek megparancsolá a király, hogy menjenek a zsidókhoz minden városba, és parancsolják őket egybegyűlni, hogy életöket oltalmazzák, és minden ellenségöket feleségestűl, gyermekestűl és minden háznépestűl öljék meg és töröljék el, s azok zsákmányait ragadozzák el.
És egy nap rendelteték a boszúállásra minden tartományban, azaz, a tizenkettedik hónak, Ádárnak tizenharmadik napja.
És a levélnek tartalma ez volt, hogy minden földön és népeknél, melyek Asvérus király uralma alatt valának, tudva legyen, hogy a zsidók készek boszút állani ellenségeiken.
És kimenének gyors lovasfutárok, elvivén a rendelést, és a király parancsa fenn függe Szúzanban.
Mardokeus pedig a palotából és a király színe elől kimenvén, a királyi ruhákban fénylik vala, tudniillik kék és égszinűekben, fején aranykoronát viselvén, és selyem s bibor palástba lévén öltözve. És az egész város vígada és örűle.
A zsidóknak pedig új világosság látszék támadni, öröm, tisztelet és vigaság.
Minden népeknél, városokban és tartományokban, a hová csak a király parancsai eljutottak, csodálatos vigaság, és vendégség, lakoma és ünnepnap lőn, elannyira, hogy sokan a másféle nemzetűek és vallásbeliek az ő vallásukhoz és szertartásaikhoz térének. Mert a zsidónévnek nagy félelme szállott vala mindenekre.
A zsidók megölik ellenségeiket, és örömünnepet tartanak.
Annakokáért a tizenkettedik hónak, melyet már előbb Ádárnak hivatni mondottunk, tizenharmadik napján, mikor minden zsidóknak végveszedelem készíttetik vala, és ellenségeik vért szomjazának, megfordulván a dolog, a zsidók kezdének felsők lenni, és boszút állani ellenségeiken.
És egybegyűlének minden városokban falukban és helyeken, hogy kezeiket kinyujtsák ellenségeik és üldözőik ellen. És senki sem mere ellenök állani, mivelhogy az ő nagyvoltuk félelme minden népeket áthatott vala.
Mert a tartományok bírái is és fejedelmei és helytartói, és minden méltóság, mely minden helyen és dologban előljáró vala, fölmagasztalák a zsidókat Mardokeustól féltökben,
kiről tudták, hogy a palota fejedelme és igen hatalmas; és az ő nevének híre naponkint növekedik és mindenek szájában forog vala.
A zsidók tehát megverék ellenségeiket nagy csapással, és megölék őket, visszafizetvén azoknak, a mit nekik akartak cselekedni,
elannyira, hogy Szúzanban is ötszáz férfiút ölének meg, az ágági Ámánnak, a zsidók ellenségének tíz fián kivűl, kiknek nevei ezek:
Farszandata és Delfon, Eszfata
és Forata, Adalia és Aridata,
Fermeszta és Arizai, Aridai és Jezata.
Kiket miután megöltek, vagyonuk ragadmányait nem akarák illetni.
És azok száma, kik megölettek vala Szúzanban, mindjárt a királyhoz viteték.
Ki mondá a királynénak: Szúzan városában ötszáz férfiút öltek meg a zsidók és Ámánnak tíz fiát: mit vélsz, minő öldöklést vittek véghez minden tartományban? Mit kivánsz többet, és mit akarsz, hogy tétetni parancsoljak?
Felelé neki amaz: Ha tetszik a királynak, adassék hatalom a zsidóknak, hogy a mint ma cselekedtek Szúzanban, úgy cselekedjenek holnap is, és Ámán tíz fiát függesszék akasztófákra.
És megparancsolá a király, hogy úgy legyen. És Szúzanban azonnal fenn függe a parancs, és Ámán tíz fia fölakasztaték.
És egybegyűlvén a zsidók Ádár havának tizennegyedik napján, megölének Szúzanban háromszáz férfiút; de azok vagyonát nem ragadák el tőlök.
De minden tartományban is, melyek a király uralma alatt valának, életökért feltámadának a zsidók, megölvén ellenségeiket és üldözőiket, elannyira, hogy hetvenötezerre mentek a megöltek, és senki az ő vagyonukból semmit sem illetett.
Ádár havának pedig tizenharmadik napja volt első az öldöklésre mindeneknél, és tizennegyedik napján szűntek meg az öldökléstől; melyet ünnepűl rendeltek, hogy azon minden időben azután vendégséget, örömet és lakomát tartsanak.
Azok pedig, kik Szúzan városában cselekedték vala az öldöklést, azon hónap tizenharmadik és tizennegyedik napján vivék véghez az öldöklést; tizenötödik napján pedig megszűnének az öldökléstől. És azért azon napot rendelék a lakoma és vigaság ünnepének.
Azon zsidók pedig, kik kerítetlen városokban és falukban laknak vala, Ádár havának tizennegyedik napját rendelék lakoma és öröm napjáúl, úgy, hogy vígadjanak azon és küldjenek egymásnak részeket a lakomákból és étkekből.
Mindezeket megírá Mardokeus, és irásba foglalva, elküldé a zsidóknak, kik a király minden tartományaiban laknak vala, mind a közel, mind a távol levőknek:
hogy Ádár havának tizennegyedik és tizenötödik napját ünnep gyanánt vegyék be, és az évnek fordultával mindenkor fényes tisztelettel ünnepeljék;
mert azon napokon állottak boszút a zsidók ellenségeiken, és a siralom és bánat vigaságra és örömre fordúlt; és hogy azok vigaság és lakoma napjai legyenek, és küldjenek egymásnak részeket az étkekből, és a szegényeknek ajándékokat adjanak.
És bevevék a zsidók ünnepélyes rendtartásúl mind, a miket az időben kezdettek vala cselekedni, és a miket Mardokeus parancsolt levelek által, hogy meglegyenek.
Mert Ámán, Amadati fia, Ágág nemzetségéből, a zsidók ellensége és gyűlölője gonoszt gondolt ellenök, hogy őket megölje és eltörölje, és furt vete, mi a mi nyelvünkön sorsnak értelmeztetik.
És azután beméne Eszter a királyhoz, könyörögvén, hogy annak törekvései a király levelei által semmisíttessenek meg, és a gonosz, melyet a zsidók ellen gondolt vala, fejére térjen vissza. Végezetre mind magát, mind fiait keresztre függeszték.
És az időtől ama napok furim- azaz, sorsokéinak neveztetnek, azért, hogy fur, azaz, sors vettetett az edénybe. És mind a mik történtek, e levélben, azaz, e könyvben foglaltatnak,
mind a miket szenvedtek, és a mik azután megváltoztak. A zsidók magokra vevék és ivadékukra és mindazokra, kik az ő vallásukhoz akartak csatlakozni: hogy senkinek se legyen szabad e két napot ünneplés nélkül eltölteni; a mint ezt az írás bizonyítja, és bizonyos idők kivánnak minden esztendő fordultával.
Ezek a napok, melyeket soha semmi feledékenység el ne töröljön, és minden nemzedéken át az egész világon levő tartományok mind megüljenek, és csak egy város se legyen, melyben a furim, azaz, sorsok napjai ne tartassanak a zsidóktól és az ő ivadékuktól, mely ezen szertartásokra köteles.
És irának Eszter királyné, Abihail leánya, és a zsidó Mardokeus más levelet is, hogy ez a nap ezután határozottan ünnepűl rendeltessék.
És elküldének minden zsidókhoz, kik Asvérus király százhuszonhét tartományában laknak vala, hogy békeségben legyenek és hűségben maradjanak,
megtartván a sorsok napjait, és annak idejében örömmel ünnepeljenek, a mint Mardokeus és Eszter rendelték vala; és fogadást tőnek, hogy megtartják ők és ivadékuk a böjtöket és kiáltásokat és a sorsok napjait,
és mindeneket, a mik e könyv, mely Eszterének hivatik, történetében foglaltatnak.
Mardokeus nagysága és álma.
Asvérus király pedig az egész földet és a tenger minden szigeteit adózókká tevé.
Kinek erőssége és uralma, méltósága és dicsősége, mellyel fölmagasztalta Mardokeust, megiratott a médusok és persák könyveiben;
és mimódon volt a zsidó nemzetségből való Mardokeus második Asvérus király után, és nagy a zsidóknál, és kedves az ő atyjafiai sokaságánál, javát keresvén népének, és azokat szólván, mik az ő fajának békeségéhez tartoztanak.
A mik a héberben vannak, teljes hűséggel átfordítottam. A mik pedig következnek, a közönséges kiadásban találtam írva görög nyelven és irással. Egyébiránt ez a rész a könyv végén volt, melyet én szokásom szerint obelussal, azaz nyársjegygyel jelöltem meg.
És mondá Mardokeus: Az Istentől lettek ezek.
Emlékezem ugyanezeket jelentő álmomról, melyet láttam vala, és azokból semmi sem múlt el.
A kicsiny kút, mely folyóvá növekedék és világossággá és nappá változék, és igen sok vizzé árada, Eszter, kit a király feleségűl vőn, és királynévá tőn.
A két sárkány pedig én vagyok és Ámán.
A nemzetek, melyek egybegyűltek vala, azok, kik igyekeztek eltörleni a zsidók nevét.
Az én nemzetem pedig, Izrael, ki az Úrhoz kiálta, és az Úr megszabadítá az ő népét és megmente minket minden gonosztól, és nagy jeleket, és csodákat tőn a pogányok között.
És megparancsolá, hogy két sors legyen, egyik az Isten népeé, és a másik minden pogányoké.
És mind a két sors a már előbb elrendelt napra az Isten elé jöve minden nemzetre nézve.
És az Úr megemlékezék az ő népéről és könyörűle örökségén.
És megtartatnak ezen napok Ádár havában, azon hónak tizennegyedik és tizenötödik napján, minden gonddal és örömmel az egybesereglett nép gyülekezetében, azután Izrael népének minden nemzedékében.
Mardokeus más álma.
Ptolomeus és Kleopatra országlásának negyedik esztendejében, Dosziteus, ki magát papnak és levita nemzetségből valónak mondá, és az ő fia, Ptolomeus, hozák a furim e levelét, és azt mondák, hogy azt Liszimakus, Ptolomeus fia fordítá Jerusalemben.
A közönséges kiadásban is ez a kezdet van, mely sem a héber szövegben, sem egyéb fordítóknál nem találtatik.
A nagy Artaxerxes országlásának második esztendejében, Nizan havának első napján, álmot láta Mardokeus, Jairi fia, ki Szemei fia, ki Cisz fia vala Benjamin nemzetségéből.
a zsidó férfiú, Szúzan városában lakó főember, a királyi udvar elsői között.
Vala pedig ő azon foglyok közől, kiket elvitt volt Nabukodonozor, Babilon királya, Jerusalemből, Jekoniással, Júda királyával.
És ez volt az ő álma: Jelentkezének szózatok és zajongások, mennydörgések és földrengések és zűrzavar a földön;
és ime két nagy sárkány, harczra készek egymás ellen.
Melyek kiáltására minden nemzetek fölindulának, hogy hadakozzanak az igazak nemzete ellen.
És az a sötétség és veszedelem, a háborúság és szorongatás napja vala, és igen nagy félelem vala a földön.
És megháboríttaték a veszedelmétől félő és halálra szánt igazak nemzete.
És az Istenhez kiáltának; és azok kiáltozása alatt egy kis kút igen nagy folyóvá növekedék, és igen sok vízzé árada.
Világosság és nap támada föl, és az alázatosak felmagasztaltattak, és megemészték a dicsőket.
Mit midőn látott Mardokeus, fölkelvén az ágyból, gondolkodik vala, mit akar az Isten mívelni; és igen elméjében tartá, kivánván tudni, mit jelent az álom.
Mardokeus fölfedezi az árulást.
Az időben pedig a király palotájában tartózkodik vala ő Bagatával és Tárával, a király udvaritisztjeivel, kik a palota ajtónállói valának.
És mikor megértette az ő gondolataikat, és törekvéseiket szorgalmasabban átlátta, észrevevé, hogy Artaxerxes királyra igyekeznek vetni kezeiket; és hírt ada arról a királynak;
ki mind a kettőt kérdőre vonatván, miután megvallották, halálra viteté őket.
A király pedig, a mi történt vala, beíra a krónikákba: de Mardokeus is megírá e dolgot emlékezetűl.
És a király megparancsolá neki, hogy a palota udvarában lakjék, ajándékokat adván neki a dolog följelentéseért.
Ámán pedig, Amadati fia, a bugeus igen dicső vala a király előtt, és ártani akara Mardokeusnak és az ő népének, a király két udvari tisztje miatt, kik megölettek.
Eddig az előbeszéd. A következők azon helyen valának, a hol írva vagyon a könyvben: „És ragadozzák el azok javait és vagyonát.“ a mi csak a közönséges kiadásban találtatott. A levél mása pedig ez volt:
A királyi parancs mása. Mardokeus imádsága.
Artaxerxes, a nagy király, Indiától Szerecsenországig, százhuszonhét tartomány fejedelmeinek és vezéreinek, kik az ő uralma alatt vannak, üdvözletet!
Midőn sok nemzetnek parancsolván, az egész világot uralmam alá hajtottam, semmiképen nem akartam a hatalom nagyvoltával visszaélni, hanem kegyességgel és szelidséggel kormányozni az alattam valókat, hogy életöket minden rettegés nélkül csendességben töltvén, minden halandótól kivánt békeségben legyenek.
Megkérdezvén pedig tanácsosaimtól, mimódon teljesűlhetne ez: egy Ámán nevű, ki bölcseséggel és hűséggel a többit fölülhaladta, és a király után második vala,
jelenté nekem, hogy az egész föld kerekségén egy nép van elszéledve, mely új törvényekkel él, és minden nemzetek szokása ellen cselekedvén, a királyok parancsait megveti, és minden nemzetek egyességét visszavonásával fölbontja.
Mit midőn megértettünk, látván, hogy egy pártos nemzet mindennemű emberek ellen gonosz törvényekkel él, és a mi parancsaink ellen jár, és háborgatja az alattunk való tartományok békéjét és egységét:
meghagytuk, hogy a kiket csak kimutat Ámán, ki minden tartományok előljárója és második a király után, és kit atyánk helyett tisztelünk, azok feleségeikkel és gyermekeikkel együtt töröltessenek el az ő ellenségeiktől, és senki rajtok ne könyörűljön, e jelen esztendő tizenkettedik havának, Ádárnak tizennegyedik napján;
hogy a gonosz emberek egy napon poklokra szállván, adják meg birodalmunknak békeségét, melyet megháborítottak vala.
Eddig a levél mása. A mi következik azon hely után találtam írva, a hol ezt olvassuk: „És elmenvén Mardokeus, megcselekvé mind, a miket Eszter parancsolt vala neki.“ Mindazáltal ez nincs a héber szövegben, s egy fordítónál sem található.
Mardokeus pedig könyörge az Úrhoz, megemlékezvén minden ő cselekedeteiről,
és mondá: Uram, Uram, mindenható Király! mert mindenek a te birodalmadban vannak helyezve, és nincs, a ki akaratod ellen állhasson, ha eltökéled megszabadítani Izraelt.
Te teremtetted az eget és földet és mind, a mi az ég kerekségében foglaltatik.
Mindenek ura vagy, és nincs, a ki ellenálljon fölségednek.
Mindeneket ismersz és tudod, hogy nem kevélységből és gyalázásból, s nem valami dicsvágyból cselekedtem azt, hogy nem imádtam a kevélységes Ámánt,
(mert Izrael szabadulásaért az ő lábai nyomdokait is örömest kész volnék megcsókolni),
hanem féltem, nehogy az én Istenem tiszteletét embernek adjam, s nehogy valakit imádjak az én Istenemen kivűl.
És most, Uram Királyom, Ábrahám Istene! könyörűlj a te népeden, mert ellenségeink el akarnak minket veszteni, és örökségedet eltörleni.
Ne utáld meg a te örökségedet, melyet Egyiptomból váltottál meg magadnak.
Hallgasd meg könyörgésemet, és légy kegyelmes a te sorsodhoz és köteledhez; és fordítsd örömre siralmunkat, hogy élvén, dicsérjük, Uram, a te nevedet, és a téged dicsérők száját be ne zárjad.
Az egész Izrael is egy értelemmel és könyörgéssel kiálta, az Úrhoz mivelhogy bizonyos halál vala rájok következendő.
Eszter könyörgése.
Eszter királyné is az Úrhoz folyamodék, félvén a veszedelemtől, mely előtte vala.
És letévén a királyi ruhákat, síráshoz és kesergéshez illő öltözetet vőn magára, és a különféle kenetek helyett, hamuval és sárral hinté be fejét, és az ő testét böjtökkel alázá meg, és minden helyet, hol azelőtt vigadni szokott vala, hajszaggatással tölte be.
És könyörög vala Izrael Ura- Istenéhez, mondván: Én Uram! ki egyedűl vagy a mi Királyunk, segélj meg engem, egyedűllevőt, kinek tekivüled senki más segítője nincsen.
Az én veszedelmem kezeimnél vagyon.
Hallottam atyámtól, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nemzetekből, és atyáinkat minden eldődeik közől, hogy mindenkoron örökségűl bírjad; és úgy cselekedtél velök, mint szólottál.
Vétkeztünk színed előtt, és azért adtál minket ellenségeink kezébe,
mert azok Isteneit tiszteltük. Igaz vagy, Uram!
És most nem elég nekik, hogy igen kemény szolgasággal nyomnak el minket, hanem kezök erejét a bálványok hatalmának tulajdonítván,
meg akarják változtatni igéreteidet, és eltörleni a te örökségedet, és bezárni a téged dicsérők száját, és eloltani a te templomod és oltárod dicsőségét;
hogy fölnyissák a pogányok száját, és dicsérjék a bálványok erejét, és hirdessék a testi királyt mindörökké.
Ne add, Uram, a te királyi pálczádat azoknak, kik nincsenek; hogy ne nevessenek a mi romlásunkon, hanem fordítsd rájok az ő tanácsukat, és azt, ki rajtunk kegyetlenkedni kezdett, veszítsd el.
Emlékezzél meg, Uram! és mutasd meg nekünk magadat a mi szorongatásunk idején, és adj nekem bátorságot, Uram! istenek és minden hatalmasságok Királya!
Adj ékes beszédet számba az oroszlán színe előtt, és fordítsd az ő szivét ellenségünk gyülölésére, hogy ő is elveszszen, a többi is, kik vele egyetértenek.
Minket pedig szabadíts meg a te kezeddel, és segélj meg engem, kinek semmi más segítsége nincs, hanem csak te, Uram! ki mindenről tudomással birsz,
és tudod, hogy gyűlölöm a gonoszok dicsőségét, és utálom a körűlmetéletlenek és minden idegennek ágyasházát.
Te tudod szükségemet, hogy gyűlölöm a kevélység és dicsőségem jelét, mely fejemen vagyon megjelenésem napjain, és utálom azt, mint a havivérben levőnek ruháját, és hogy nem viselem az én csendességem napjain,
és nem ettem Ámán asztalánál, nem is tetszett nekem a király lakomája, és nem ittam az áldozatok borát,
és soha nem vigadott a te szolgálód, mióta idehozattam, a jelen napig, hanem csak tebenned, Uram, Ábrahám Istene!
Mindenek fölött erős Isten! hallgasd meg azok szavát, kiknek semmi más reményök nincsen; és szabadíts meg minket a gonoszok kezéből, és ments meg engem az én félelmemből.
Eszter Mardokeus parancsára a királyhoz megy.
Ezt is a közönséges kiadásban találtam.
És megparancsolá neki (kétség nélkül Mardokeus Eszternek), hogy menjen be a királyhoz, és könyörögjön az ő népeért és hazájaért.
Emlékezzél meg (úgymond) a te alázatosságod napjairól, mimódon tápláltattál kezem alatt; mert Ámán, ki második a király után, halálra szólott ellenünk;
és te híjad segítségűl az Urat, és szólj a királynak érettünk, és szabadíts meg minket a haláltól.
Ezt is, a mi következik.
Harmadnapon pedig letevé öltöző ruháit, és dicsőségével körűlvéteték.
És midőn királyi öltözetben fénylett, és segítségűl hitta a mindenek igazgató és szabaditó Istenét, melléje vőn két szolgálót.
és az egyikre támaszkodék, mintha a gyönyörűség és fölötte nagy gyöngédség miatt testét nem bírná;
a másik szolgáló pedig asszonyát követé, az ő földön folyó öltözeteit föltartván.
Ő pedig arczával, melyen rózsaszín ömlik vala el, s a kedves és tündöklő szemekkel szomorú és nagy félelemtől szorongatott szívet rejte.
Bemenvén tehát minden ajtókon rendszerint, megálla a király előtt, hol az ő országa királyi székén ült, királyi ruhákba öltözve, aranynyal és drága kövekkel fényeskedve, és rettenetes tekintetű vala.
És midőn orczáját fölemelte, és szikrázó szemeivel szivének haragját kijelentette, a királyné leesék, és szine halványra változván, ellankadt fejét a szolgálóra hajtá.
És az Isten kegyességre fordítá a király lelkét, ki gyorsan és megijedve kiugrék a királyi székből, és karjaival tartván őt, míg magához tér, ez igékkel nyájaskodik vala:
Mi lelt? Eszter! Én vagyok atyádfia, ne félj.
Nem halsz meg; mert nem teéretted rendeltetett e törvény, hanem minden egyebekért.
Járúlj ide azért, és illesd a királyi pálczát.
És mivel amaz hallgata, vevé az aranyvesszőt és nyakára tevé, és megcsókolá őt, és mondá: Miért nem szólasz hozzám?
Ki felelé: Láttalak, Uram, téged, mint az Isten angyalát, és megháborodék szivem a te dicsőséged félelmétől.
mert igen csodálatos vagy te, uram! és orczád teljes kegyességgel.
És midőn szóla, ismét leesék, és csaknem elhala.
A király pedig megzavarodék, és minden szolgája vigasztalá Esztert.
A zsidók javára kiadott királyi parancs.
Artaxerxes király levelének mása, melyet a zsidókért országának minden tartományaiba küldött; mely szintén nincs meg a héber szövegben. [Eszter 8.]
Artaxerxes, a nagy király Indiától Szerecsenországig, a százhuszonhét tartomány vezéreinek és fejedelmeinek, kik a mi parancsunknak engedelmeskednek, üdvözletet mond.
Sokan a fejedelmek jóvoltával és a tisztelettel, mely nekik adatott, kevélységre visszaéltek;
és nemcsak a királyok alattvalóit igyekeznek elnyomni, hanem a nekik adott dicsőséget sem viselhetvén, azok ellen is, kik azt adták, ármánykodnak.
Nem elégedvén meg azzal, hogy hálát nem adnak a jótéteményekért, és magok iránt az emberiség törvényét megsértik: hanem azt vélik, hogy a mindeneket látó Isten itéletei elől is elfuthatnak.
És oly balgaságra vetemedtek, hogy azokat, kik a rájok bizott tisztségeket szorgalmasan viselik, és mindent úgy cselekszenek, hogy mindenektől dicséretre méltók legyenek, hazudságok cselgödrei által igyekeznek fölforgatni,
midőn a fejedelmek gyanútlan füleit, kik az ő természetökből itélnek másokat, álnok ravaszsággal megcsalják.
Mely dolog a régi történetekből is bebizonyúl, és azokból is, mik naponkint történnek, mikép rontatnak meg a fejedelmek igyekezetei némelyek gonosz sugallásai által.
Azért ügyelni kell minden tartományok békeségére.
És nem kell vélnetek, hogyha különbözőt parancsolunk, az szívünk állhatatlanságából származik: hanem az idők mivoltához és szükségéhez képest, mint a közjó haszna kivánja, teszünk itéletet,
És hogy a mit mondunk, nyilvánosabban megértsétek: Ámán, Amadati fia, mind szívvel, mind nemzetséggel macedoni és idegen a persák vérétől, és ki a mi jóvoltunkat kegyetlenségével megrútította, idegen létére befogadtatott tőlünk, [Eszter 3,1.]
s önmaga iránt oly nagy emberségünket tapasztalta, hogy atyánknak hivaték, és mint második a király után, mindenektől imádtaték.
Ez a kevélységnek oly fölfuvalkodására viteték, hogy minket országunktól és életünktől törekvék megfosztani.
Mert Mardokeust, kinek hűsége és jótéteménye által élünk, és Esztert, a mi királyságunk társát, egész népével együtt némi új és hallatlan ármányokkal halálra kivánta.
Azt gondolván, hogy azokat megölvén, majd magunknak cselt vet, és a persák országát a macedoniakra átviszi.
Mi pedig a gonosz embertől halálra szánt zsidókat teljességgel semmi vétekben sem találjuk, hanem inkább, hogy igaz törvényekkel élnek,
és a fölséges, nagy és örökké élő Istennek fiai, kinek jótéteménye által adatott az ország atyáinknak is, nekünk is, és e mai napig fentartatik.
Annakokáért tudjátok meg, hogy azon levelek, melyeket nevünk alatt ő kibocsátott vala, érvénytelenek;
a mely vétekért a városnak, azaz, Szúzannak kapuja előtt, mind ő, a ki ármánykodott, mind az ő egész rokonsága az akasztófákon függ; nem mi, hanem az Isten fizetvén meg neki, a mit érdemlett.
Ez a parancs pedig, melyet most küldünk, tétessék ki minden városban, hogy szabad legyen a zsidóknak törvényeikkel élniök.
Kiknek segítségűl kell lennetek, hogy azokat, kik az ő halálukra készűltek, megölhessék, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónak, mely Ádárnak hivatik;
mert a keserűség és sírás ezen napját a mindenható Isten nekik örömre fordította.
Azért is a többi ünnepek között tartsátok e napot, és üljétek meg azt minden vigasággal ezután is, annak megismeréseűl,
hogy mindazok, kik a persáknak híven engedelmeskednek, méltó jutalmat vesznek a hűségért; a kik pedig ármánykodnak az ő országuk ellen, elvesznek vétkök miatt.
Mindazon tartomány és város pedig, mely nem akar ez ünnepben részt venni, fegyverrel és tűzzel veszszen el, és úgy töröltessék el, hogy nem csak az embereknek, de még a vadaknak is járatlan legyen mindörökké, a megvetés és engedetlenség példájára.