JÓZUE KÖNYVE.
Józs 1
Józue bevezettetik hivatalába, és a nemzetségek engedelmességet igérnek.
És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, az Úr szóla Nun fiának, Józuénak, Mózes szolgájának és mondá neki:
Mózes, az én szolgám meghalt; kelj föl és menj át e Jordánon te és az egész nép veled azon földre, melyet én adok Izrael fiainak.
Mindazon helyet, melyre lábatok lép, nektek adom, a mint Mózesnek szólottam. [Móz. V. 11,24.]
A pusztától és Libanontól, a nagy folyóig Eufratesig, – a heteusok egész földe – a nagy tengerig napnyugat ellenében, lesz határotok.
Ellenetek senki sem állhat életed teljes napjaiban; a mint Mózessel voltam, úgy leszek veled; nem maradok el tőled, el sem hagylak téged. [Józ. 3,7. Zsid. 13,5.]
Légy erős és bátor; mert te osztod el sorssal e népnek azon földet, melyért megesküdtem atyáiknak, hogy azt nekik adom. [Móz. V. 31,7.23. Kir. III. 2,2.]
Légy tehát erős és igen bátor; hogy megtartsd és teljesítsd az egész törvényt, melyet neked az én szolgám, Mózes parancsolt; el ne hajolj attól se jobbra, se balra, hogy bölcs légy mindenben, a mit cselekszel.
El ne távozzék e törvény könyve szádtól, hanem elmélkedjél arról éjjel és nappal, hogy megtartsd és teljesítsd mind, a mik megirattak abban; akkor eligazítod utadat, és megérted azt.
Ime parancsolom neked: Légy erős és bátor. Ne rettegj és ne félj; mert veled van a te Urad Istened mindenekben, a miket kezdesz.
És parancsola Józue a nép fejedelmeinek, mondván: Menjetek át a tábor közepén, és parancsoljátok meg a népnek, és mondjátok:
Készítsetek magatoknak eleséget; mert harmadnap múlva átkeltek a Jordánon, és bírni mentek a földet, melyet a ti Uratok Istenetek ád nektek.
A rúbenitáknak is és gáditáknak és Manasszes fél-nemzetségének mondá:
Emlékezzetek ama beszédre, melyet nektek az Úr szolgája, Mózes parancsolt, mondván: A ti Uratok Istenetek megadta nektek a nyugalmat és az egész földet.
Feleségeitek és gyermekeitek és barmaitok maradjanak ama földön, melyet nektek Mózes adott a Jordánon innét: ti pedig fölfegyverkezvén, menjetek át atyátokfiai előtt, mindnyájan az erős karúak, és hadakozzatok érettök, [Móz. IV. 32,26.]
míg nyugalmat ád az Úr atyátokfiainak, a mint nektek is adott, és bírják ők is a földet, melyet a ti Uratok Istenetek ád nekik: és úgy térjetek vissza örökségtek földére, és lakjatok abban, a mit nektek Mózes, az Úr szolgája adott a Jordánon innét, napkelet ellenében.
És felelék Józuénak, és mondák: Mind, a miket parancsoltál nekünk, megcselekesszük; és a hová csak küldesz, megyünk.
A mint Mózesnek engedelmeskedtünk mindenben, úgy engedelmeskedünk neked is; csak legyen veled a te Urad Istened, a mint Mózessel volt.
A ki szájadnak ellene mond, és nem engedelmeskedik minden beszédeidnek, melyeket parancsolsz neki, haljon meg. Csak te légy erős, és férfiasan cselekedjél.
Józue kémeket küld Jerikóba, kik Ráhábnál oltalmat találnak.
Tehát Nun fia, Józue, két kémet külde titkon Szétimből, és mondá nekik: Menjetek, és nézzétek meg a földet és Jerikó városát. Kik eltávozván, bemenének egy Ráháb nevű paráznaasszony házába, és megnyugvának nála.
És hirűl adák Jerikó királyának, és mondák: Ime férfiak jöttek ide be éjszaka Izrael fiai közől, hogy megkémleljék a földet.
És Jerikó királya Ráhábhoz külde, mondván: Add ki ama férfiakat, kik hozzád jöttek, és házadba mentek, mert kémek, és az egész földet kémlelni jöttek.
És az asszony fogván a férfiakat, elrejté, és mondá: Megvallom, hozzám jöttek, de nem tudtam, hovávalók; [Józ. 6,17.]
és mikor besötétedvén, a kapu betéteték, ők is kimentenek, nem tudom, hova mentek; de űzzétek hamar őket, még elfogjátok.
Ő pedig a férfiakat háza tetejére vezeté, és befödé őket len-pozdorjával, mely ott vala.
Azok pedig, kik elküldettek vala, utánok menének amaz úton, mely a Jordán révére viszen; és mihelyest kimentek, a kapu mindjárt betéteték.
Még el sem aludtak, kik a rejtekben valának, és ime az asszony fölméne hozzájok, és mondá:
Tudom, hogy az Úr nektek adta e földet; mert ránk rohant tőletek a félelem, és elcsüggedtek e föld minden lakói.
Hallottuk, hogy az Úr kiszárasztotta a vörös tenger vizeit bémenetetek előtt, mikor Egyiptomból kijöttetek; és miket cselekedtetek az amorreusok két királyának, kik a Jordánon túl voltak, Széhonnak és Ógnak, kiket megöltetek. [Móz. II. 14,21. Móz. IV. 21,24.]
És ezeket hallván megijedtünk, és elcsüggedett szivünk, és nem maradt bátorság bennünk a ti bejöveteleteken. Mert a ti Uratok Istenetek ő az Isten fönn az égben, és alant a földön.
Most tehát esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy a mint én irgalmasságot cselekedtem veletek, ti is úgy cselekedjetek atyám házával, és adjatok nekem bizonyos jelt, [Józ. 6,22.]
hogy megszabadítjátok atyámat és anyámat, férfi- és nőtestvéreimet, és mind, a mi övék, és megmentitek életünket a haláltól.
És azok felelék neki: A mi lelkünk legyen halálban érettetek, de úgy, ha minket el nem árúlsz; és mikor az Úr nekünk adja e földet, irgalmat és igazságot cselekszünk veled.
Erre lebocsátá őket kötélen az ablakról, mert háza a kőkerítéshez vala ragasztva;
és mondá nekik: A hegyekre menjetek, netalán a visszatérők elétaláljanak; és ott lappangjatok harmadnapig, míg amazok visszatérnek, és úgy menjetek útatokra.
Kik mondák neki: Mentek leszünk az eskütől, melylyel minket megeskettél,
ha mi bejövén a földre, e vörös zsinór jelűl leszen, és azt azon ablakra kötöd, melyen minket lebocsátottál; és atyádat, anyádat és atyádfiait és minden rokonságodat házadhoz egybegyűjtöd.
De a ki házad ajtaján kimegy, annak vére legyen fején, és mi ártatlanok leszünk. Mindazok vére pedig, kik a házban veled lesznek, a mi fejünkre szálljon, ha valaki őket illeti.
Hogyha minket el akarsz árúlni és e beszédet kijelenteni, mentek leszünk az eskütől, melylyel minket megeskettél.
És ő felelé: A mint szólottatok, úgy legyen. És elbocsátván őket, hogy elmenjenek, kifüggeszté a vörös zsinórt az ablakon.
Azok pedig elmenvén, a hegységre jutának, és ott maradának három nap, míg visszatérének, a kik kergették vala; mert minden utakon keresvén sem találák őket.
S midőn ezek a városba mentek, a kémek is visszatérének, és lejövén a hegyről, és átkelvén a Jordánon, eljutának Nun fiához, Józuéhoz, és elbeszélék neki mind, a mi velök történt vala.
És mondák: Az Úr kezünkbe adta ez egész földet, és a félelem miatt leverettek minden lakói.
Izrael fiai száraz lábbal mennek át a Jordánon.
Annakokáért Józue fölkelvén éjjel, elinditá a tábort; és kimenvén Szétimből, a Jordánhoz jutának, ő és Izrael minden fiai, és ott három napig mulatának.
Melyek elteltével, a hirdetők átmenének a tábor közepén.
és kezdék kiáltani: Mikor a ti Uratok Istenetek szövetség-szekrényét látjátok, és a Lévi-nemzetségbeli papokat, hogy azt viszik, ti is keljetek föl, és kövessétek az elölmenőket;
de köztetek és a szekrény között kétezer könyöknyi köz legyen, hogy távolról láthassátok és tudhassátok, mely úton kelljen mennetek; mert azelőtt nem jártatok azon; és ójátok magatokat, hogy a szekrényhez ne közelgessetek.
És mondá Józue a népnek: Szenteltessetek meg! mert holnap az Úr közöttetek csodákat teszen.
És mondá a papoknak: Vegyétek föl a szövetség szekrényét, és menjetek a nép előtt. Kik a parancsot teljesítvén, fölvevék azt, és előttök menének.
És mondá az Úr Józuénak: Ma kezdlek téged fölmagasztalni egész Izrael előtt, hogy tudják: mert a mint Mózessel voltam, úgy vagyok veled is. [Józ. 1,5.]
Te pedig parancsolj a papoknak, kik a szövetség szekrényét viszik, és mondd nekik: Mikor bementek a Jordán vizének egy részébe, álljatok meg abban.
És mondá Józue Izrael fiainak: Járúljatok ide, és halljátok a ti Uratok Istenetek igéjét.
És ismét: Ebből megtudjátok, úgymond, hogy az élő Úr Isten köztetek vagyon, és elveszti színetek elől a kananeusokat és heteusokat, a heveusokat és ferezeusokat, a gergezeusokat is és a jebuzeusokat és amorreusokat.
Ime az egész föld Urának szövetség szekrénye előttetek megyen a Jordánon. [Ap.cs. 7,45.]
Válaszszatok tizenkét férfiút Izrael nemzetségeiből, egyet-egyet mindenik nemzetségből.
És midőn a papok, kik az egész föld Ura Istene szekrényét hordozzák, a Jordán vizeibe teszik lábaik nyomát, a vizek, melyek alúl vannak, lefolynak, és elapadnak; a melyek pedig felülről jőnek, egy torlásban megállapodnak.
Kiindulván tehát a nép sátoraiból, hogy átkeljen a Jordánon, és a papok, kik a szövetség szekrényét hordozzák, előtte mennek vala;
és ők a Jordánba lépvén, és lábaikat a víz részébe mártván (a Jordán árka partjai pedig az aratás idején tele voltak), [Sirákf. 24,36.]
megállának a lefolyó vizek egy helyen, és hegy gyanánt föltornyosodván, messze látszának a várostól, mely Adomnak hivatik, Szártán helyéig; a melyek pedig alúl valának, a pusztaság tengerébe (mely most holtnak hivatik) lefolyának, míg egészen elfogytak.
A nép pedig Jerikó ellenébe mégyen vala; és a papok, kik az Úr szövetségének szekrényét hordozzák, felövezve állanak vala a száraz földön a Jordán közepén, és az egész nép a száraz árkon méne át.
Jelkövek a Jordánban történt csoda emlékére.
Miután átkeltek, mondá az Úr Józuénak:
Válaszsz tizenkét férfiút, egyet-egyet minden nemzetségből,
és parancsold meg nekik, hogy vegyenek a Jordán árkának közepéből, hol a papok lábai állottak, igen kemény tizenkét követ; tegyétek le azokat a tábor helyén, hol ez éjjel sátorokat vontok.
És hívá Józue a tizenkét férfiút, kiket választott vala Izrael fiai közől, egyet-egyet mindenik nemzetségből,
és mondá nekik: Menjetek a ti Uratok Istenetek szekrénye előtt a Jordán közepére, és hozzatok onnét kiki egy-egy követ vállatokon, Izrael fiainak száma szerint,
hogy legyen köztetek emlékjelűl; és mikor megkérdenek titeket fiaitok holnap, mondván: Mire valók e kövek?
feleljétek nekik: Elfogytak a Jordán vizei az Úr szövetségének szekrénye előtt, midőn azon átment; azért helyeztettek e kövek Izrael fiainak örök emlékűl.
Úgy cselekvének tehát Izrael fiai, a mint parancsolta nekik Józue, hozván a Jordán árka közepéből tizenkét követ, a mint az Úr neki parancsolta vala, Izrael fiainak száma szerint, azon helyre, melyen táborba szállának, és oda tevék le azokat.
Más tizenkét követ is helyeze Józue a Jordán árka közepére, hol a papok állottak, kik a szövetség szekrényét hordozták; és ott vannak azok a jelen napig.
A papok pedig, kik a szekrényt hordozzák vala, a Jordán közepén állának, míg véghez viteték minden, a mit Józuénak parancsolt az Úr, és megmondott vala neki Mózes, hogy beszélje el a népnek. És siete a nép, és általméne.
És miután átkeltek mindnyájan, átméne az Úr szekrénye is, és a papok a nép előtt mennek vala.
Rúben és Gád fiai is és Manasszes fél-nemzetsége fölfegyverkezve Izrael fiai előtt menének, a mint nekik parancsolta vala Mózes; [Móz. IV. 32,28.]
és negyvenezer hadakozó, seregekben és csoportokban méne Jerikó városának sík mezőségein.
Aznapon fölmagasztalá az Úr Józuét egész Izrael előtt, hogy féljék őt, a mint félték Mózest, míg élt.
És mondá neki:
Parancsold meg a papoknak, kik a szövetség szekrényét hordozzák, hogy jőjenek föl a Jordánból.
És ő parancsola nekik, mondván: Jőjetek föl a Jordánból.
És midőn feljöttek, hordozván az Úr szövetségének szekrényét, s a száraz földre lépni kezdettek, visszatérének a vizek árkukba, és az előbbi szokás szerint folynak vala.
A nép pedig feljöve a Jordánból az első hó tizedik napján, és táborba szállának Galgalában, Jerikó városának napkeleti része ellenében.
A tizenkét követ, melyeket a Jordán árkából vettek vala, Józue Galgalában állítá fel,
és mondá Izrael fiainak: Mikor kérdezik fiaitok holnap atyáikat, és mondják nekik: Mire valók e kövek?
tanítsátok meg őket, és mondjátok: E Jordánnak száraz árkán jött által Izrael,
kiszárasztván a ti Uratok Istenetek annak vizeit előttetek, míg átjöttetek;
a mint cselekedett vala azelőtt a vörös tengeren, melyet kiszárasztott, míg általmenénk: [Móz. II. 14,21.]
hogy megismerjék a föld minden népei az Úrnak igen erős kezét, hogy ti is féljétek a ti Uratokat Isteneteket minden időben.
Körűlmetélés és húsvéti ünnep Kanaánban. A manna megszűnik hullani. Az Úr egyik angyala megjelen Józuénak.
Azért miután meghallották az amorreusok minden királyai, kik a Jordánon túl laknak vala napnyugatra, és Kanaán minden királyai, kik a nagy tenger közel helyeit bírják vala, – hogy kiszárasztotta az Úr Jordán folyamát Izrael fiai előtt, míg átmentek: elcsüggede szivök, és nem marada bátorság bennök, félvén Izrael fiainak bejövetétől.
Az időben mondá az Úr Józuénak: Csinálj magadnak kő-késeket, és metéld körűl másodszor Izrael fiait.
Megcselekvé, a mit parancsolt vala az Úr, és körűlmetélé Izrael fiait a körűlmetélés halmán.
Ez pedig oka a második körűlmetélésnek: Az egész férfinemű nép, mely kijött volt Egyiptomból, valamennyi hadakozó férfiú meghalt vala a pusztában, az útnak igen hosszú kerengéseiben;
kik mindnyájan körűl voltak metélve; a nép pedig, mely a pusztában született,
a széles pusztának negyven esztendeig tartó útján körűlmetéletlen volt, míg elemésztetének, kik nem hallgatták az Úr szavát, és kiknek azelőtt megesküdött vala, hogy nem mutatja meg nekik a tejjel és mézzel folyó földet.
Ezek fiai következének az atyák helyére, és körűlmetéltetének Józuétől; mert a mint születének, körűlmetéletlenek valának, és senki őket az útban körűl nem metélte.
Miután pedig mindnyájan körűlmetéltettek, azon táborhelyen maradának, míg meggyógyulának.
És mondá az Úr Józuénak: Ma vettem el rólatok Egyiptom gyalázatát. És hivaték azon hely neve Galgalának a jelen napig.
És Izrael fiai Galgalában maradának, és Fázét tartának a hó tizennegyedik napján estve, Jerikó mezőségein;
és evének a föld gabonájából másodnap kovásztalan kenyereket és azon esztendőbeli árpalepényt.
És elfogya a manna, miután a föld gabonájából ettenek, és nem éltek többé azon eledellel Izrael fiai, hanem Kanaán földének azon esztendőbeli gabonájából evének.
Midőn pedig Józue Jerikó városának mezején volt, fölemelé szemeit, és láta egy ellenében álló és kivont kardot tartó férfiút, és hozzája méne, és mondá: Miénk vagy-e, vagy ellenségeinké?
Ki felelé: Nem; hanem az Úr seregének fejedelme vagyok, és most jövök.
Leborúla Józue arczczal a földre, és imádván, mondá: Mit mond az én Uram szolgájának?
Oldd le, úgymond, sarudat lábaidról; mert a hely, melyen állasz, szent. És úgy cselekvék Józue, a mint neki parancsolva volt. [Móz. II. 3,5. Ap.cs. 7,33.]
Jerikó elfoglaltatása és lerontatása.
Jerikó pedig bezárva és megerősítve vala, Izrael fiaitól való félelem miatt, és senki sem mert ki és bejárni.
És mondá az Úr Józuénak: Ime kezedbe adtam Jerikót és az ő királyát és mind az erős férfiakat.
Kerűljétek meg a várost minden hadakozók egyszer napjában, és cselekedjetek így hat nap.
A hetedik napon pedig a papok vegyék a hét harsonát, melyekkel az örvendetes esztendőben élnek, és menjenek a szövetség szekrénye előtt; és hétszer kerűljétek meg a várost, és a papok harsonát fujjanak.
És mikor a harsonának hosszabb és szaggatott szava megzendűl és füleitekbe harsog: kiáltson az egész nép igen nagy sikoltással, és a város falai tövig leomlanak, és menjen be kiki ama helyen, melynek ellenében állani fog.
Eléhivá tehát Nun fia, Józue a papokat és mondá nekik: Vegyétek föl a szövetség szekrényét, és más hét pap vegye az örvendetes esztendő hét harsonáját, és járjanak az Úr szekrénye előtt.
A népnek is mondá: Menjetek és kerűljétek meg a várost, fölfegyverkezve, az Úr szekrénye előtt menvén.
És midőn Józue ez igéket elvégezte, és a hét pap a hét harsonával az Úr szövetségének szekrénye előtt zengett,
az egész fegyveres had elől menvén, a többi község a szekrényt követé, és a harsonák szavától minden harsog vala.
Parancsola pedig Józue a népnek, mondván: Ne kiáltsatok, se ne hallják szavatokat, se semmi beszéd szátokból ki ne menjen, mignem eljő a nap, melyen mondani fogom nektek: Kiáltsatok! és akkor kiáltsatok.
Megkerülé tehát az Úr szekrénye a várost egyszer napjában, és visszatérvén a táborba, ott marada.
És Józue éjjel fölkelvén, a papok fölvevék az Úr szekrényét,
és heten közőlük a hét harsonát, melyekkel az örvendetes esztendőben élnek; és az Úr szekrénye előtt menének, járván és harsonát fúván, és a fegyveres nép előttök méne, a többi község pedig követé a szekrényt, zengvén a harsonaszó.
És megkerűlék a várost másodnap egyszer, és visszatérének a táborba. Igy cselekvének hat napig.
A hetedik napon pedig korán reggel fölkelvén, megkerűlék a várost hétszer, a mint rendelve vala.
És midőn a hetedik kerűlésben harsonát fúttak a papok, mondá Józue egész Izraelnek: Kiáltsatok! mert az Úr nektek adta a várost;
és átok legyen e város és minden, a mi benne van, az Úré legyen; egyedűl Ráháb, a paráznaszemély éljen mindazokkal, kik vele a házban vannak; mert elrejtette a követeket, kiket küldöttünk vala. [Józ. 2,4. Zsid. 11,31.]
Ti pedig ójátok magatokat, hogy azokból, a mik tiltva vannak, semmit se illessetek, és ne legyetek a parancs megszegői; és Izrael egész tábora bűn alatt ne legyen, meg se háboríttassék.
A mi pedig arany és ezüst leend, és réz- és vas-edény, az Úrnak szenteltessék, az ő kincsei közé tétetvén.
Tehát az egész nép kiáltván, és a harsonaszó zengvén, miután a sokaság füleibe hatott a szózat és harsogás, a falak azonnal leomlának; és fölméne kiki azon helyen, mely ellenében vala, és bevevék a várost, [Zsid. 11,30. Makkab. II. 12,15.]
és megölének mindeneket, mik abban valának, férfiútól asszonyig, csecsemőtől vénig; az ökröket és juhokat és szamarakat is levágák fegyver élével.
Ama két férfiúnak pedig, kik kémségbe küldettek vala, mondá Józue: Menjetek azon paráznaasszony házába, és hozzátok elé őt és minden vagyonát, a mint neki esküvéssel fogadtátok. [Józ. 2,1.14.]
És bemenvén az ifjak, kihozák Ráhábot és szüleit, atyjafiait, minden házi szereit és rokonságát, és Izrael táborán kivűl szállíták. [Zsid. 11,31.]
A várost pedig és mindazt, mi abban volt, fölgyujták, kivéve az aranyat és ezüstöt, és a réz- és vas-edényeket, melyeket az Úr kincstárának szentelének. [Józ. 8,2.]
Ráhábot, a paráznaszemélyt pedig, és atyja háznépét és mindenét, a mije vala, élni hagyá Józue, és lakának Izrael között a jelen napig azért, mivel elrejtette a kémeket, kiket küldött vala, hogy Jerikót megkémleljék. Ugyanaz időben átkot szóla Józue, mondván:
Átkozott legyen azon férfiú az Úr előtt, ki fölállítja és fölépíti Jerikó városát. Az ő elsőszülöttén vesse meg annak alapját, és utolsó fián emelje föl annak kapuit.
Az Úr pedig Józuéval vala, és az ő neve elhíresedék az egész földön.
Ákán vétke miatt Izrael fiai visszaveretnek. Ákán megbüntettetik.
De Izrael fiai megszegék a parancsot, és elvőnek az átokból; mert Ákán, Karmi fia, ki Zabdinak, Záre fiának fia, Júda nemzetségéből, elvőn valamit az átokból, és megharaguvék az Úr Izrael fiai ellen. [Józ. 22,16.20. Krón. I. 2,7.]
És mikor Józue Jerikóból férfiakat küldött Hái ellen, mely Betáven mellett vagyon, Bétel városának napkeleti részében, mondá nekik: Menjetek föl, és kémleljétek meg a földet. Kik a parancsokat teljesítvén, megkémlelék Háit,
és visszatérvén, mondák neki: Ne menjen föl az egész nép, hanem két- vagy háromezer ember menjen, és törölje el a várost; miért fáradna hiába az egész nép igen kevés ellenség ellen?
Fölméne tehát háromezer hadakozó; kik mindjárt hátat fordítván,
megveretének Hái városa fiaitól, és elesék közőlük harminczhat ember; és kergeté őket az ellenség a kaputól Szabarimig, és vágá a lefelé futókat; és megijede a nép szíve, és mint a víz, megolvada.
Józue pedig megszaggatá ruháit, és arczczal földre borúla az Úr szekrénye előtt egész estig, mind ő, mind Izrael valamennyi vénei, és port tőnek fejeikre,
és mondá Józue: Ah Uram Istenem! miért hoztad által e népet a Jordán folyóvizén, hogy az amorreusok kezébe adj bennünket, és elveszíts? Bár, a mint kezdettük vala, a Jordánon túl maradtunk volna!
Én Uram Istenem! mit mondjak, látván, hogy Izrael hátat fordít ellenségeinek?
Meghallják a kananeusok és a föld minden lakói, és egybegyűlvén, körűlvesznek minket, és eltörlik nevünket a földről; és mit cselekszel a te nagy nevedért?
És mondá az Úr Józuénak: Kelj föl, miért fekszel arczczal a földön?
Vétkezett Izrael, és megszegte szövetségemet; elvettek az átokból, elloptak, és hazudtak, és edényeik közé rejtettek.
És meg nem állhat Izrael az ő ellenségei előtt, és futni fog előttök, mert megfertőztetett az átoktól; nem leszek többé veletek, míg el nem tiporjátok azt, ki bűnös e vétekben.
Kelj föl, szenteld meg a népet, és mondd nekik: Szenteltessetek meg holnapra! mert ezeket mondja Izrael Ura Istene: Átok van közötted, Izrael! nem állhatsz meg ellenségeid előtt, míg el nem töröltetik közőled, a ki e vétekkel megfertőztetett. [Móz. III. 20,7. Móz. IV. 11,18. Józ. 3,5. Kir. I. 16,5.]
Jőjetek elé reggel mindnyájan nemzetségeitek szerint; és a mely nemzetséget a sors találja, jőjön elé rokonságai szerint, és a rokonság a háznépek szerint, és a háznép a férfiak szerint.
És a ki e vétekben találtatik, égettessék meg tűz által minden vagyonával együtt, mert megszegte az Úr kötését, és bűnt cselekedett Izraelben.
Fölkelvén tehát Józue reggel, eléállítá Izraelt nemzetségei szerint, és találtaték Júda nemzetsége;
melyet midőn családjai szerint eléállitott, találtaték Zára családja; ezt is háznépenkint eléállítván, találá Zabdit;
kinek háznépét férfiakkint elosztván, találá Ákánt, Karmi fiát, ki Zabdinak, Záre fiának fia vala, Júda nemzetségéből.
És mondá Józue Ákánnak: Fiam! adj dicsőséget Izrael Ura- Istenének, és tégy vallást, és jelentsd ki nekem, mit cselekedtél, el ne titkold.
És felelé Ákán Józuénak, és mondá neki: Bizony én vétkeztem Izrael Ura Istene ellen, így és így cselekedtem.
Láték a zsákmány között egy igen jó, karmazsinszinű palástot és kétszáz ezüst siklust és ötven siklust nyomó aranyvesszőt; és megkivánván, elvőm és elrejtém a földben sátorom közepén, és az ezüstöt a felásott földdel befödém.
Józue tehát szolgákat külde, kik elfutván annak sátorához, föltalálák mind, a mi elrejtve vala azon helyen, az ezüsttel együtt.
És elvévén a sátorból, Józuéhoz vivék azokat, és Izrael minden fiaihoz, és az Úr elé tevék.
Fogván azért Józue Ákánt, Záre fiát, és az ezüstöt és palástot és aranyvesszőt, fiait is és leányait, ökreit és szamarait és juhait, sátorait és minden holmijét, (ő és vele egész Izrael) vivék azokat Ákor völgyébe,
a hol mondá Józue: Mivelhogy megháborítottál minket, vessen ki téged az Úr e napon. És megkövezé őt egész Izrael, és mind a mije vala, tűzzel emészteték meg.
És nagy halom követ gyűjtének rája, mely fönmaradt a jelen napig. És elfordula rólok az Úr haragja. És hivaték azon hely neve Ákor völgyének egész a mai napig. [Kir. II. 18,17.]
Hái városának bevétele. A Hébal hegyén emelt oltár, az áldás és átok.
Mondá pedig az Úr Józuénak: Ne félj és ne rettegj; vidd el magaddal a hadakozók minden sokaságát, és fölkelvén, menj föl Hái városába. Ime kezedbe adtam annak királyát és a népet, a várost és földet.
És cselekedjél Hái városával, és annak királyával úgy, a mint cselekedtél Jerikóval és annak királyával; a zsákmányt pedig és a barmokat mind magatoknak ragadjátok; cselt vess a város mögött. [Józ. 6,24.]
És fölkele Józue, és vele a hadakozók minden serege, hogy fölmenjenek Háiba; és harminczezer válogatott erős férfiút külde el éjjel,
és parancsolá nekik, mondván: Vessetek cselt a város mögött, és messze ne távozzatok, és legyetek készen mindnyájan.
Én pedig és a többi sokaság, mely velem van, másfelől megyünk a város ellen. És mikor kijőnek ellenünk, a mint azelőtt cselekedtünk, elfutunk, és hátat fordítunk, [Józ. 7,4.]
míg a kergetők a várostól messzebb szakadnak, azt vélvén, hogy szaladunk, mint azelőtt.
Mikor tehát mi szaladunk, és ők kergetnek, keljetek föl a lesből, és dúljátok föl a várost, és kezetekbe adja azt a ti Uratok Istenetek.
És midőn bevettétek, gyujtsátok föl azt, és mindent úgy cselekedjetek, a mint rendeltem.
És elbocsátá őket, és elmenének a leshelyre, és megvonúlának Bétel és Hái között, Hái városának napnyugati részén; Józue pedig azon éjjel a nép között marada;
és fölkelvén koránreggel, számbavevé társait, és a vénekkel fölméne a hadsereg élén, körűlvétetve a hadakozók segítségétől.
És mikor eljutottak és fölmentek a város ellenébe, a város éjszaki részére állának, mely között és közöttük völgy vala.
Ő pedig ötezer embert választott és helyezett vala lesbe Bétel és Hái között, azon város napnyugati részére.
A többi hadsereg pedig mind éjszak felé méne, úgy hogy azon sokaság utolsói a város éjszaki részét érék. Elméne tehát Józue azon éjjel, és a völgy közepébe álla.
Mit látván Hái királya, siete reggel, és kiméne a város minden hadával, és sereget rendele a puszta felé, nem tudván, hogy háta mögött rejtekben csel vagyon.
Józue pedig és egész Izrael megindúla helyéből, félelmet színlelvén, és futván a puszta útján.
Amazok pedig egyetemben fölkiáltván, és egymást biztatván, kergeték őket. És midőn eltávoztak a várostól,
és Hái városában és Bételben csak egy sem maradt, a ki nem kergette volna Izraelt, (a mint kirohantak vala, a városokat nyitva hagyván),
mondá az Úr Józuénak: Emeld föl paizsodat, mely kezedben vagyon, Hái városa ellen, mert neked adom azt.
És midőn fölemelte paizsát a város ellen, a lesben rejtezők azonnal fölkelének; és a városra rohanván, bevevék és fölgyujták azt.
A város férfiai pedig, kik Józuét kergetik vala, hátratekintvén, és látván a város füstjét égig emelkedni, nem futhatának többé sem ide, sem oda; kiváltképen mivel azok, kik a futást színlelék, és a puszta felé tartanának, a kergetőknek erősen ellenállottak.
És látván Józue és egész Izrael, hogy a város bevétetett, és füstje fölemelkedik, visszafordúlván, megveré Hái férfiait.
Mivel azok is, kik bevették és fölgyujtották a várost, kijövén a városból társaik elé, a közbevett ellenséget vágni kezdék. Midőn tehát mind a két felől vágák az ellenséget, úgy, hogy annyi sokaságból senki sem szabadúla el,
Hái városának királyát is elevenen elfogák, és Józuéhoz vivék.
Megöletvén tehát mindazok, kik a pusztára menő Izraelt űzték vala, s azon helyen fegyver átal elhullván, Izrael fiai visszatérének, és megverék a várost.
Valának pedig, kik az nap elhullottak, férfiutól asszonyig, tizenkét ezeren, mind Hái városbeli emberek.
Józue pedig nem bocsátá le kezét, melyet fölemelt vala, tartván a paizst, mígnem megöletének Hái minden lakói.
A barmokat pedig és a város zsákmányait magok között oszták el Izrael fiai, a mint parancsolta vala az Úr Józuénak.
Ki fölgyujtá a várost, és omladék halommá tette azt mindörökre;
Annak királyát is fölakasztatá az akasztófára estig és napnyugatig; ekkor parancsola Józue, és levevék annak holttestét a keresztről, és a város kapuja elé veték, nagy halom követ hordván rá, mely fönmaradt a jelen napig.
Azután oltárt építe Józue Izrael Ura- Istenének Hébal hegyén,
a mint parancsolta vala Mózes, az Úr szolgája Izrael fiainak, és megíratott Mózes törvénykönyvében; az oltár pedig faragatlan kövekből vala, melyeket vas nem illetett; és áldoza azon égő és békeáldozatokat az Úrnak. [Móz. II. 20,25. Móz. V. 27,5.]
És kövekre írá Mózes törvényének mását, melyet ő szerzett vala Izrael fiai előtt.
Az egész nép pedig és a vének, a hadnagyok és bírák kétfelől állának a szekrénynyel a papok előtt, kik hordozzák vala az Úr szövetségének szekrényét, úgy a jövevény, mint a benlakó; fele azoknak Garízim hegye mellett, és fele Hébal hegye mellett, a mint parancsolta vala Mózes, az Úr szolgája. És először megáldá Izrael népét.
Azután elolvasá minden igéit az áldásnak és átoknak, és mindeneket, a mik megirattak vala a törvény könyvében.
Semmit azokból, miket Mózes parancsolt, el nem hagya, hanem mindeneket ujonan eléada Izrael egész sokasága, az asszonyok és kisdedek és jövevények előtt, kik közöttük tartózkodnak vala.
A gábaoniták szövetségesekűl fogadtatnak.
Ezeket hallván a Jordánon túli minden királyok, kik a hegységeken és mezőségeken laknak vala, a tenger mellékén és a nagy tenger partján, azok is, kik a Libanon mellett laknak vala, a heteusok és amorreusok, kananeusok és ferezeusok, heveusok és jebuzeusok;
összegyűlének egyetemben, hogy hadakozzanak Józue és Izrael ellen egy szívvel és egy akarattal.
Azok pedig, kik Gábaonban laknak vala, hallván mind, a miket cselekedett Józue Jerikónak és Háinak,
ravaszságot gondolván, magoknak eledeleket vőnek, ó zsákokat tévén a szamarakra, és szakadozott és foltozott bortömlőket,
és igen régi sarukat, melyek az óság jelentésére bőrdarabokkal valának foltozva, ó ruhákba öltöztek; a kenyerek is, melyeket úti eleségre vittenek, kemények valának, és darabokra morzsolódtak.
És elindulának Józuéhoz, ki akkor Galgalában a táborban vala, és mondák neki és egyszersmind egész Izraelnek: Messze földről jöttünk, békeséget akarván veletek kötni. És felelék nekik Izrael férfiai, és mondák:
Talán oly földön laktok, mely sors szerint minket illet? úgy nem köthetünk veletek szövetséget.
Amazok pedig mondák Józuenak: A te szolgáid vagyunk. Kiknek mondá Józue: Kik vagytok ti, és honnan jöttök?
Felelének: Igen messze földről jöttek szolgáid a te Urad Istened nevében; mert hallottuk hirét az ő hatalmának, s mindazokat, miket Egyiptomban cselekedett,
és az amorreusok két királyának, kik túl a Jordánon voltak, Széhonnak, a heszeboni királynak, és Ógnak, a bászáni királynak, ki Asztarotban vala. [Móz. IV. 21,24.]
És mondák nekünk a vének és a mi földünk minden lakói: Vegyetek élelmet kezeitekbe az igen hosszú út miatt, és menjetek eléjök, és mondjátok: A ti szolgáitok vagyunk, kössetek velünk szövetséget.
Ime a kenyereket, mikor kiindultunk házainkból, hogy hozzátok jőjünk, melegen vettük s már megszáradtak, és a nagy régiség miatt elmorzsolódtak.
Új bortömlőket töltöttünk, s már megszakadoztak és elfeslettek. A ruhák, melyekbe öltöztünk, és a saruk, melyek lábainkon vannak, a messze út hosszú volta miatt elkoptak, és csaknem elszakadoztak.
Vőnek tehát ezek eleségeiből, és az Úr száját meg nem kérdék.
És békét köte velök Józue, és szövetségre lépvén, megigéré, hogy nem fognak megöletni; a sokaság fejedelmei is megesküvének nekik. [Kir. II. 21,2.]
Harmadnap pedig a szövetségszerzés után, meghallák, hogy közel laknak, és közöttök fognak lenni;
és Izrael fiai elinditák a tábort, és eljutának harmadnapra azok városaiba, melyeknek nevei ezek: Gábaon és Kafira, Berot és Kariatiarim.
És nem ölék meg őket, mivel megesküdtek vala nekik a sokaság fejedelmei Izrael Ura Istene nevére. Ezért az egész község zúgolódék a fejedelmek ellen;
kik felelék nekik: Megesküdtünk nekik Izrael Ura Istene nevére, és azért nem nyúlhatunk hozzájok;
hanem ezt cselekedjük nekik: Hagyassanak ugyan meg életben, hogy ellenünk az Úr haragja föl ne gerjedjen, ha eskünket megszegnők;
de úgy éljenek, hogy az egész sokaság szükségére fát vágjanak, és vizet hordjanak. Kik midőn ezeket beszélték,
hívá Józue a gábaonitákat, és mondá nekik: Miért kivántatok minket álnoksággal megcsalni, hogy azt mondátok: Igen messze lakunk tőletek, holott közöttünk vagytok?
Annakokáért átok alatt lesztek, és el nem fogy nemzetségtekből a favágó és vízhordó az én Istenem házába.
Kik felelék: Hírűl jött nekünk, szolgáidnak, hogy a te Urad Istened megigérte szolgájának, Mózesnek, hogy nektek adja mind e földet, és elveszti annak minden lakóit. Azért igen megijedtünk, és gondoskodtunk életünkről, kényszeríttetvén tőletek való félelmünktől, és e tanácsot végeztük.
Most tehát kezedben vagyunk, a mi előtted jónak és igaznak látszik, azt cselekedd velünk,
Úgy cselekvék tehát Józue, a mint mondotta vala, és megszabadítá őket Izrael fiainak kezéből, hogy meg ne ölessenek.
És azon nap rendelé, hogy ők az egész népnek és az Úr oltárának szolgálatában legyenek, fát vágván, és vizet hordván a jelen ideig azon helyen, melyet az Úr választani fog.
Józue csodálatos győzelme az amorreusokon.
Mikor ezeket meghallotta Adonizedek, a jerusalemi király tudniillik, hogy Józue bevette Háit és azt földúlta, (mert a mint cselekedett vala Jerikóval és annak királyával, úgy cselekvék Háival, s annak királyával), és hogy a gábaoniták Izraelhez pártoltak, és szövetségesei lettek,
igen megfélemlék; mert nagy város vala Gábaon, egyike a királyi városoknak, és nagyobb Hái városánál, és minden hadakozói igen erősek valának.
Elkülde tehát Adonizedek, a jerusalemi király, Ohamhoz, a hebroni királyhoz, és Fárámhoz, a jerimoti királyhoz, Jáfiához is, a lákiszi királyhoz, és Dabirhoz, az egloni királyhoz, mondván:
Jőjetek föl hozzám, és hozzatok segítséget, hogy vegyük be Gábaont, mert Józuéhoz pártolt és Izrael fiaihoz.
Egybegyűlvén tehát, fölméne az amorreusok öt királya: a jerusalemi király, a hebroni király, a jerimoti király, a lákiszi király, az egloni király, hadaikkal együtt, és táborba szállának Gábaon körűl, víván azt.
A megszállott Gábaon városa lakói pedig Józuéhoz küldének, ki akkor táborban vala Galgalánál, és mondák neki: Meg ne vond kezeidet szolgáid segítésétől; jőj fel hamar, és szabadíts meg minket, és hozz segítséget; mert egybegyűltek ellenünk az amorreusok minden királyai, kik a hegységen laknak.
És fölméne Józue Galgalából, és vele a hadakozók egész serege, a legerősebb férfiak.
És mondá az Úr Józuénak: Ne félj tőlök, mert kezeidbe adtam őket; senki sem állhat közőlük ellened.
Rájok rohana tehát Józue hirtelen, egész éjjel menvén Galgalából.
És megzavará őket az Úr Izrael színe előtt; és megveré nagy csapással Gábaonban, és a Bethoron magasának útján kergeté őket, és vágá Azekáig és Macedáig.
És midőn Izrael előtt szaladtak, és Bethoron lejtőjén valának, az Úr nagy köveket bocsáta rájok az égből Azekáig; és sokkal többen halának meg a kőeső kövei által, mintsem a kiket fegyverrel öltek, meg Izrael fiai.
Akkor szóla Józue az Úrnak az napon, melyen kezébe adá az amorreust Izrael fiainak színe előtt, és mondá előttök: Nap! Gabaon felé meg ne mozdúlj, és hold! az Ajalon völgy felé.
„És megállának a nap és hold, míg a nép boszút állott ellenségein.“ Nincs-e ez megírva az igazak könyvében? „Megálla tehát a nap az ég közepén, és nem siete leszállani egész napig.
Nem volt oly hosszú nap sem azelőtt sem azután, engedvén az Úr egy ember szavának, és hadakozván Izraelért.“
És visszatére Józue egész Izraellel a galgalai táborba;
mert elszaladt vala az öt király, és elrejtezének Maceda város barlangjában.
És megizenék Józuénak, hogy megtaláltatott az elrejtezett öt király Maceda város barlangjában.
S ő parancsola társainak, és mondá: Hengerítsetek nagy köveket a barlang szájára, és rendeljetek serény legényeket, kik a berekesztetteket őrizzék;
ti pedig meg ne álljatok, hanem kergessétek az ellenséget, és a szaladók legutolsóit vágton vágjátok, és ne hagyjátok őket bemenni városaik erősségeibe, kiket a ti Uratok Istenetek kezetekbe adott.
Megvervén tehát az ellenségeket nagy csapással, és csaknem egész fogytig elemésztvén, azok, kik Izrael elől elszaladhattak, erős városokba mentek.
És visszatére az egész sereg Józuéhoz Macedába, hol akkor a tábor vala, egészséggel és teljes számmal; és senki sem mere mocczanni Izrael fiai ellen.
És parancsolá Józue, mondván: Nyissátok föl a barlang torkát, és vezessétek hozzám az ör királyt, kik abban lappanganak.
És úgy cselekvének a szolgák, a mint nekik parancsolva volt, és kivezeték hozzá az öt királyt a barlangból, a jerusalemi királyt, a hebroni királyt, a jerimóti királyt, a lákiszi királyt, az egloni királyt.
És mikor kivitettek hozzá, eléhívá Izrael minden férfiait, és mondá a had fejedelmeinek, kik vele valának: Eredjetek és tegyétek lábaitokat e királyok nyakaira. Kik midőn elmentek, és az alájok vetettek nyakát lábaikkal tapodták,
ismét mondá nekik: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak; mert így cselekszik az Úr minden ellenségtekkel, a kik ellen hadakoztok.
És megveré Józue és megölé őket, és fölakasztatá öt fára, és fölakasztva voltak estig.
És mikor a nap lenyugodott, megparancsolá társainak, hogy vegyék le őket az akasztófáról. Kik a levetteket ama barlangba veték, melyben lappangottak, és annak torkára nagy köveket tőnek, melyek fenmaradtak mindez ideig. [Móz. V. 21,23.]
Ugyanaz napon Macedát is bevevé Józue, és megveré azt fegyver élével, és megölé annak királyát és minden lakóit, legkisebb maradékot sem hagyván abban. És úgy cselekvék a macedai királylyal, a mint cselekedett vala a jerikói királylyal.
Átméne pedig egész Izraellel Macedából Lebnába, és hadakozék az ellen;
és azt királyostul Izrael kezébe adá az Úr, és megverék a várost fegyver élével és minden lakóit, s nem hagyának abban semmi maradékot. És úgy cselekvének a lebnai királylyal, a mint cselekedtek vala a jerikói királylyal. [Józ. 6,2.]
Lebnából átméne Lákiszba egész Izraellel, és a hadsereget körűl elrendezvén, vívá azt.
És az Úr Lákiszt kezébe adá Izraelnek, s ez megvevé azt másodnap, és megveré fegyver élével, és minden lelket, mely abban vala, a mint cselekedett volt Lebnával.
Az időben fölméne Hóram, a gázeri király, hogy segítse Lákiszt; és Józue megveré őt fogytig minden népével együtt.
És átméne Lákiszból Eglonba, és körűlvevé,
és meggyőzé azt azon nap; és megveré fegyver élével mind a lelkeket, melyek abban valának, mindazok szerint, a miket Lákiszban cselekedett vala.
És fölméne egész Izraellel Eglonból Hebronba, és hadakozik az ellen.
bevevé azt, és megveré fegyver élével annak királyát is, és azon tartomány minden városait és mind a lelkeket, melyek abban laktak; nem hagya abban semmi maradékot; a mint cselekedett vala Eglonnal, úgy cselekvék Hebronnal is, mindent, a mit abban talált, elpusztítván fegyver élével.
Onnét visszatérvén Dábirba,
bevevé azt és elpusztitá; annak királyát is, és mind a körötte fekvő városokat megveré fegyver élével; nem hagya abban semmi maradékot; a mint cselekedett vala Hebronnal és Lebnával és azok királyaival; úgy cselekvék Dábirral és annak királyával.
Elfoglalá tehát Józue mind a hegyes és déli tartományt és lapályt és Aszedótot, annak királyaival; nem hagya abban semmi maradékot, hanem mindent, a mi csak lehelhet vala, megöle, a mint neki Izrael Ura Istene parancsolta vala,
Kádeszbarnétől Gázáig. Gósen egész földét Gábaonig,
és mind a királyokat és azok tartományait ez egy útjában foglalá el, és elpusztitá; mert Izrael Ura Istene hadakozék érette.
És visszatére egész Izraellel együtt a tábor helyére Galgalába.
További győzelmek a kananeusok fölött.
Ezeket midőn meghallotta Jábin, az ázori király, elkülde Jobábhoz, a madoni királyhoz és a szemeroni királyhoz és az akszafi királyhoz;
az éjszaki királyokhoz is, kik a hegységen és a sikon laknak vala, délről Cenerotnál, és Dór mezőségein és tartományaiban a tenger mellett;
a kananeusokhoz is napkeletre és nyugatra, az amorreusokhoz és heteusokhoz, a ferezeusokhoz és jebuzeusokhoz a hegységre; a heveusokhoz is, kik Hermon tövében laknak vala Maszfa földén.
És kimenének mindnyájan seregeikkel, oly igen sok nép, mint a fövény, mely a tenger partján vagyon, a lovak is és a szekerek számlálhatlan sokasággal.
És összegyűlének mindezen királyok Mérom vizeinél, hogy hadakozzanak Izrael ellen.
És mondá az Úr Józuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ezen órában én mindezeket kézbeadom sebesítésre Izrael színe előtt; vágd el lovaik inait, és szekereiket tűzzel égesd meg.
És eljöve hirtelen Józue és vele az egész hadsereg azok ellen Mérom vizeihez, és rájok rohanának.
és az Úr őket Izrael kezébe adá; kik megverék őket, és űzék a nagy Szidonig és Maszerefot vizéig és Maszfe mezejéig, mely annak napkeleti részén vagyon. Úgy veré meg mindnyájokat, hogy semmi maradékot sem hagya közőlük;
és úgy cselekvék, a mint az Úr parancsolta vala, lovaik inait elvágá, és szekereiket tűzzel megégeté.
És visszatérvén, bevevé mindjárt Ázort, és annak királyát megveré fegyverrel; mert Ázor régenten mindez országok között legfőbb volt.
És megöle minden lelket, mely ott lakott vala; nem hagya abban semmi maradékot, hanem fogytig mindent elpusztíta, és magát a várost tűzzel veszté el.
És minden várost köröskörűl és azok királyait meghódítá, megveré és eltörlé, a mint neki Mózes, az Úr szolgája parancsolta vala; [Móz. V. 7,1.2.]
kivéve azon városokat, melyek halmokon és dombokon valának helyezve, a többit mind meggyujtá Izrael, csak az egy igen erős Ázort emészté meg a tűz.
És e városoknak minden zsákmányait és barmait eloszták Izrael fiai magok között, az embereket mind megölvén.
A mint az Úr parancsolt vala szolgájának, Mózesnek, úgy parancsola Mózes Józuénak, és ez mindeneket teljesíte, és valamennyi parancsból, melyeket az Úr Mózesnek rendelt vala, nem hagya el csak egy igét sem. [Móz. II. 34,11. Móz. V. 7,1.2.]
Elfoglalá tehát Józue az egész hegyes és déli földet Gósen földét és a sík mezőt, a napnyugati tájat, és Izrael hegyét és annak mezőségeit,
és ama hegy részét, mely fölviszen Szeirből Baalgádig, Libanon sík mezején a Hermon hegye alatt; azok minden királyait elfogá, megveré és megölé.
Sok ideig hadakozék Józue e királyok ellen.
Nem volt oly város, mely megadta volna magát Izrael fiainak, kivéve a heveusokat, kik Gábaonban laktak; mert mindeniket hadakozással vette be.
Mert az Úr végzése volt az, hogy megkeményedvén szivök, hadakozzanak Izrael ellen és elessenek, és semmi kegyelmet ne érdemeljenek, és elveszszenek, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Az időben eljöve Józue, és kiveszté az Enacimot a hegységről, Hebronból és Dábirból, Anabból és Júda s Izrael minden hegyéről, és azok városait eltörlé.
Egyet sem hagya Enacim nemzetségéből Izrael fiainak földén, kivéve Gáza és Get és Azotus városokat, csak ezekben hagyatának meg.
Elfoglalá tehát Józue az egész tartományt, a mint az Úr Mózesnek szólott vala, és azt birtokúl adá Izrael fiainak részenkint és nemzetségeik szerint; és a föld megnyugovék a harczoktól. [Józ. 14,15.]
A meggyőzött királyok elészámláltatnak.
Ezek a királyok, kiket Izrael fiai megvertek, és elfoglalták azok földét Jordántól napkelet felé, Arnon patakától Hermon hegyéig, és az egész napkeleti tájékot, mely a pusztára néz:
Széhon, az amorreusok királya, ki Heszebonban lakott; uralkodott Ároertől, mely Arnon patakának partján fekszik, és annak közepétől a völgyben, és Gálaádnak felétől Jábok patakáig, mely Ammon fiainak határa;
és a pusztától Cenerot tengeréig napkelet ellenében, és a pusztaság tengeréig, mely a sós-tenger, napkelet felé a Bethszimotba vivő úton, és a délirészre, mely Aszedot alatt fekszik, Fászgáig.
Óg, a bászáni király határa, a Rafaim maradékaiból, ki Asztarótban és Edraiban lakott; uralkodott a Hermon hegyén és Szalekában és egész Bászánban,
Gesszuri és Makati és Gálaád félrészének határaig, Szehon, a haszeboni király határaig.
Mózes, az Úr szolgája, és Izrael fiai verék meg azokat; és földjöket Mózes a rubenitáknak és gaditáknak és Manasszes félnemzetségének adá örökségűl.
Ezek azon föld királyai, kiket megvert Józue és Izrael fiai a Jordánon túl, a napnyugati vidéken, Baalgádtól, a Libanon mezején, ama hegyig, melynek része fölmegy Szeirig; és azt Józue Izrael nemzetségeinek adá birtokúl, kinekkinek a maga részét,
mind a hegységen, mind a síkon és mezőségeken. Aszedótban és a pusztaságban, és délre voltak a heteusok és amorreusok, a kananeusok és ferezeusok, a heveusok és jebuzeusok.
A jerikói király egy, a Bétel oldalán fekvő háji király egy,
a jerusalemi király egy, a hebroni király egy,
a jerimóti király egy, a lákiszi király egy,
az egloni király egy, a gázeri király egy,
a dabiri király egy, a gáderi király egy,
a hermai király egy, a heredi király egy,
a lebnai király egy, az odullámi király egy,
a macedai király egy, a bételi király egy,
a táfuai király egy, az óferi király egy,
az áfeki király egy, a szároni király egy,
a mádoni király egy, az ázori király egy,
a szemeroni király egy, az akszafi király egy,
a tenáki király egy, a mageddói király egy,
a kádeszi király egy, a jakanáni király a Karmelnál egy,
a dóri király egy, és a Dor tartományáé egy, a galgali népek királya egy,
a terszai király egy; mind a királyok harminczegyen.
A tartomány elosztása iránti parancs. A Jordánon túli örökség.
Midőn Józue öreg és élemedett lőn, mondá az Úr neki: Megöregedtél és koros vagy, és igen széles föld maradt hátra, mely még sorssal el nem osztatott:
tudniillik, egész Galilea, Filisztea és egész Gesszúri,
a zavaros folyóvíztől, mely Egyiptomot öntözi, Akkaron határaig éjszak felé, Kanaán földe, mely öt filiszteus fejedelemségre oszlik, gazeusokra és azotiusokra, askalonitákra, geteusokra és akkaronitákra;
délre pedig a heveusok, Kanaán egész földe, és a szidoniusok Márája Afekáig, és az amorreusok határaig, –
és annak véghelyei; a Libanon tartománya is napkelet felé Baalgádtól Hermon hegye alatt, mígnem bemégy Ématba;
mindnyájan, kik a hegyen laknak, Libanontól Maszerefot vizeig, és mind a szidoniusok. Én vagyok, a ki eltörlöm őket Izrael fiainak színe elől. Jusson tehát Izrael örökségének részébe, a mint megparancsoltam neked.
És most oszszd el a földet birtokúl a kilencz nemzetségnek és Manasszes félnemzetségének;
mert ezzel Rúben és Gád már birtokba vették a földet, melyet Mózes, az Úr szolgája adott nekik a Jordán-folyamon túl, napkelet felé, [Móz. IV. 32,33.]
Ároertől, mely az Arnon patakának partján fekszik, és a völgy közepett, és Medaba minden mezőségét Díbonig;
és Széhonnak, az amorreusok királyának minden városait, ki Heszebonban országlott, Ammon fiainak határáig;
és Gálaádot és Gesszuri és Makati határát, és az egész Hermon-hegyet, és egész Bászánt Szalekáig,
Ógnak minden országát Bászánban, ki Asztarotban és Edraiban országlott, s még Rafaim maradékaiból volt; és Mózes megverte őket és eltörlötte.
És Izrael fiai nem akarák elveszteni Gesszurit és Makalit; és ők Izrael között laktak a jelen napig.
Lévi nemzetségének pedig nem ada birtokot, hanem Izrael Ura- Istenének hálaadó- és békeáldozatai az ő öröksége, a mint mondotta neki.
Ada tehát Mózes örökséget Rúben fiai nemzetségének rokonságaik szerint.
És vala az ő határjok Ároertől, mely az Arnon patakának partján fekszik, és azon patak völgyének közepén, az egész síkmezőt, mely Medabára viszen
és Heszebonra, és azok minden helységeit, melyek a mezőségen vannak; Dibont is és Bamotbaalt és Baalmaon városát,
és Jasszát, Cedimotot és Mefaatot,
Kariataimot és Szabamát és Szárataszárt a völgy melletti hegyen,
Betfogort és Aszedotot, Fászgát és Bethieszimótot,
és mind a mezei városokat, és Széhonnak, az amorreus királynak minden országát, ki Heszebonban országlott, kit megvert Mózes Madián fejedelmeivel együtt; a heveust és Recemet, Szúrt és Húrt és Rebét, Szehon hadnagyait, azon föld lakóit. [Móz. IV. 31,8.]
És Beor fiát, Balaámot, a jósolót megölék Izrael fiai karddal a többi megöltekkel együtt.
És Rúben fiainak határa lőn a Jordán folyóvize. Ezek a városok és faluk, a rúbeniták öröksége, rokonságaik szerint.
És Mózes Gád nemzetségének és fiainak rokonságaik szerint örökséget ada, melynek elosztása ez;
határa: Jászer és Gálaád minden városa, és Ammon fiai földének félrésze, Ároerig, mely Rabba ellenében vagyon;
és Heszebontól Rámotig, Maszféig és Betonimig; és Manaimtól Dabir határaig;
a völgyben: Beterán és Betnemra, Szókot és Száfon, a heszeboni király, Széhon országának maradékrésze; a vége ennek is Jordán a Ceneret tenger végső részeig, Jordánon túl a napkeleti részre.
Ez Gád fiainak öröksége családaik szerint, azoknak városai és falui.
Manasszes félnemzetségének is és fiainak rokonságaik szerint örökséget ada,
melynek kezdete ez: Manaimtól egész Bászánt, és Ógnak, a bászáni királynak egész országát, és Jairnak minden helységeit, melyek Bászánban vannak, hatvan várost;
és felerészét Gálaádnak, és Asztarótot, és Edrait, Óg országának városait Bászánban Manasszes fia, Makir fiainak, Makir fiai felerészének adá rokonságaik szerint.
Ezen örökséget osztá el Mózes Moáb mezőségein, a Jordánon túl, Jeriko ellenében, napkelet felé.
Lévi nemzetségének pedig nem ada örökséget; mert Izrael Ura Istene az ő öröksége, a mint neki mondotta vala.
Káleb öröksége.
Ez az, mit Izrael fiai birtokúl nyertek Kanaán földén, melyet adának nekik Eleazar pap és Nun fia, Józue, és a családok fejedelmei Izrael nemzetségei szerint;
mindeneket sorssal osztván el, a mint az Úr parancsolta vala Mózes által a kilencz és félnemzetségnek; [Móz. IV. 34,13.]
mert két és félnemzetségnek Mózes a Jordánon túl adott vala örökséget, a levitákon kívül, kik semmi földet sem nyerének atyjokfiai között,
hanem azok helyére József fiai lépének, két nemzetségre osztatván, Manasszesre és Efraimra; és nem vőnek a leviták más részt a földből, hanem csak városokat lakásra, és azok környékét barmaik és marháik tartására. [Móz. IV. 35,2.3.]
A mint az Úr parancsolta vala Mózesnek, úgy cselekvének Izrael fiai, és eloszták a földet.
Júda fiai pedig Józuéhoz járulának Galgalában, és szóla neki Jefóne fia, a cenezeus Káleb: Tudod, mit szólott az Úr Mózesnek, az Isten emberének felőlem és felőled Kádeszbarnéban. [Móz. IV. 14,24.]
Negyven esztendős valék, mikor engem Mózes, az Úr szolgája elküldött Kádészbarnéból, hogy megnézzem a földet; és megjelentettem neki, a mi előttem igaznak látszott.
De atyámfiai, kik feljöttek velem, elrémiték a nép szívét; én mindazáltal Uramat Istenemet követtem.
És megesküvék Mózes az napon, mondván: A föld, melyet lábad tapodott, a te örökséged leszen és fiaidé mindörökre, mert az én Uramat Istenemet követted.
Az Úr tehát élnem engedett, a mint megigérte, a jelen napig. Negyvenöt esztendeje, mióta az Úr ez igét mondotta Mózesnek, midőn Izrael a pusztában jár vala; ma nyolczvanöt esztendős vagyok,
s oly egészséges, a mily egészséges az időben voltam, mikor a kémlésre küldettem; azon időnek erőssége a mai napig megmaradt bennem mind a hadakozásra, mind a járásra. [Sirákf. 46,11.]
Add nekem tehát e hegyet, melyet az Úr igért a te hallomásodra is, melyen az enacimok vannak és nagy és erős városok; talán az Úr velem lesz, és eltörölhetem őket, a mint megigérte nekem.
És megáldá őt Józue, és neki adá Hebront örökségűl. [Krón. I. 6,56.]
És attól fogva Hebron Jefóne fiáé, a cenezeus Kálebé volt a jelen napig, mert Izraelnek Urát Istenét követte.
Hebron neve azelőtt Kariat-Arbénak hivatott; Ádám, az enacimok legnagyobbja ott fekszik; és a föld megnyugvék a harczoktól. [Józ. 11,23.]
Júda nemzetségének öröksége.
Júda fiainak sorsa tehát rokonságaik szerint ez volt: Édom határától a Szin pusztája dél felé, a déli rész végső széleig. [Móz. IV. 34,3.]
Határa kezdődik a sós-tenger felső szélétől és ennek nyelvétől, mely délre néz,
és kiterjed a skorpió magasa felé, és átvonúl Szinába; és fölmegy Kádeszbarnéba, és jut Ezronba, fölmenvén Addarba, és kerűlvén Karkaára,
és onnan átmenvén Aszemonába, és jutván Egyiptom patakáig; és az ő határa a nagy tenger. Ez leszen határa a déli résznek.
Napkelettől pedig kezdete lesz a sós-tenger a Jordán végeig; éjszakról a tenger nyelvétől ugyanazon Jordán folyóvizéig,
és fölmegyen a határ Bet-Haglába, és átvonúl éjszakról Bet-Arabára, fölmenvén Rúben fiának, Boennak kövéhez;
és kinyúlván Debera határáig, Ákor völgyéből éjszak felé nézvén Galgalát, mely Adommim magasának ellenében vagyon, a pataktól déli részre; és átmegy a vizeken, melyek nap kútjának neveztetnek, és vége Rogel kútjánál leszen.
Azután fölmegy Ennom fia völgyén a jebuzeusoknak oldalvást, délre Jerusalemnek; és onnan fölmenvén a hegy tetejének, mely Geennomtól nyugatra vagyon, a Rafaim völgyének végén éjszak felé.
És átvonúl a hegy tetejéről a Neftoa vizének kútjáig, és jut az Efron hegyének faluira, és hajlik Baalára, mely Kariatiarim, azaz erdők városa,
és kerűl Baalától napnyugat felé a Szeir hegyéig; és átmegy a Jarim hegyének oldala mellett éjszakra Keszlonba; és lefut Betszámeszbe, és Tamnára megy,
és jut éjszak felől Akkaron részére oldalvást, és hajlik Szekronára, és átmegy Baala hegyén, és jut Jebneelbe, és a nagy tenger szélénél záródik be napnyugat felé.
Ezek Júda fiainak határai köröskörűl nemzetségeik szerint.
Jefóne fiának, Kálebnak pedig Júda fiai között ada részt, a mint parancsolta vala neki az Úr, Kariat-Arbét, Énák atyjáét, azaz Hebront.
És elpusztítá arról Káleb Énák három fiát, Szeszait és Ahimant és Tolmait Énák törzsökéből. [Móz. IV. 13,23. Birák 1,20.]
És onnét fölmenvén, jöve Dabir lakóihoz, mely az előtt Kariat-Széfernek, azaz tudományok városának hivatott.
És mondá Káleb: A ki megveri Kariát-Széfert, és azt beveszi, neki adom leányomat, Axát feleségűl.
És bevevé azt Cenez fia, Otóniel, Káleb öcscse; és neki adá leányát, Axát feleségűl.
Kinek, mikor együtt menének, tanácsúl adá férje, hogy atyjától földet kérjen; és az fohászkodék, a szamáron ülvén. És mondá neki Káleb: Mi lelt?
Amaz pedig felelé: Adj áldást nekem; déli és száraz földet adtál nekem, adj vizzel bővelkedőt is hozzá. Ada tehát neki Káleb felűl és alúl vízforrásos földet.
Ez Júda fiai nemzetségének öröksége rokonságaik szerint.
A városok Júda fiainak szélső részein, Édom határai mellett, délfelől, ezek valának: Kabszeel, Éder és Jágur,
és Cína, Dimona és Adada,
Kádesz, Ázor és Jetnám,
Zif, Telem és Balot,
az új Ázor és Kariot, Heszron másként Ászor.
Amam, Száma és Molada,
Aszergadda, Hasszemon és Betfelet.
Haszerszual, Berszabé és Baziotia,
Baala, Jim és Észem,
Eltolad, Cezil és Harma,
Sziceleg, Medemena és Szenszenna,
Lebaot és Szelim, Aen és Remon. Mind össze huszonkilencz város és azok falui.
A mezőségen pedig Esztaol, Szárea és Aszena,
Zánoe és Engannim, Táfua és Enaim,
Jerimót és Adullám, Szóko és Azeka,
Száraim és Aditaim, Gedera és Gederotaim: tizennégy város és azok falui.
Szánan, Hadassza és Magdalgad,
Delean, Maszefa és Jektel,
Lákisz, Bászkát és Eglon,
Kebbon, Leheman és Cetlis,
Giderot és Betdágon, Naama, és Maceda: tizenhat város és azok falui.
Labana, Éter és Ászan,
Jefta, Eszna és Neszib,
Ceila, Akzib és Maresza: kilencz város, és azok falui.
Akkaron, faluival és helységeivel,
Akkarontól a tengerig, mind, a mik Azotus és annak falui felé vannak.
Azótus faluival és helységeivel, Gáza faluival és helységeivel, Egyiptom patakáig, és határa a nagy tenger.
És a hegyen: Számir, Jéter és Szókot,
Danna, és Kariat-szenna, vagyis Dabir;
Anab, Isztemo és Anim,
Gósen, Olon és Gilo: tizenegy város, és azok falui.
Arab és Rúma és Eszaan,
Janum, Bettafua és Aféka,
Atmata és Kariat-Arbe, azaz Hebron, és Szior: kilencz város és azok falui.
Maon és Karmel, Zif és Jota,
Jezrael és Jukadam és Zanoe,
Akkain, Gábaa, és Tamna: tíz város és azok falui.
Halhul, Besszur és Gedor,
Maret, Betanot és Eltekon: hat város és azok falui.
Kariat-baal, azaz Kariatiarim, az erdők városa, és Arebba: két város és azok falui.
A pusztaságon: Betaraba, Meddin és Sakaka,
Nebszan és a só-város és Engaddi: hat város és azok falui.
Jerusalem lakóit, a jebuzeusokat pedig el nem törölheték Júda fiai; és a jebuzeusok Júda fiaival együtt Jerusalemben lakának a jelen napig.
József fiainak öröksége átalában, különösen pedig Efraimé.
Ezután József fiaira esék a sors, Jordántól Jerikó és ennek vizei ellenébe napkelet felől a puszta, mely fölér Jerikótól Bétel hegyére;
és kijő Bételből Lúzára, és átmegy Arki határán Atarótba;
és lemegy napnyugatra Jefleti határa mellett alsó Bet-horon határaig és Gázerig; és az ő tartományai a nagy tengernél végződnek.
S ezt nyerék József fiai, Manasszes és Efraim.
És lőn Efraim fiainak határa rokonságaik szerint, és az ő örökségök napkelet felé, Atarót-addar felső Bet-horonig,
a tengerre terjedvén határai Makmetatig, mely éjszakra néz, és megkerűli a határokat napkelet felé Tanat-szelóra, és átmegy napkelet felé Jánoéra;
és Jánoétól letér Atarótba és Naaratába, és Jerikóig jő, és kimegy a Jordánhoz.
Táfuából átmegy a tenger felé a nádas-völgybe, és határai a sós-tengerre vannak. Ez Efraim fiai nemzetségének öröksége háznépeik szerint.
És Efraim fiainak különszakasztott városaik is vannak Manasszes fiainak birtoka között, azok faluival együtt.
És Efraim fiai nem ölék meg a kananeust, ki Gázerban lakik vala; és a kananeus Efraim között lakék mind e napig, adót fizetvén.
Manasszes nemzetségének osztályrésze.
A sors pedig esék Manasszes nemzetségére (mert ő Józsefnek elsőszülötte): t. i. Makirra, Manasszesnek elsőszülöttére, Gálaád atyjára, ki hadakozó férfiú volt, és Gálaád és Bászán volt az ő birtoka;
és Manasszes többi fiaira családaik szerint: Abiézer fiaira és Helek fiaira, Eszriel fiaira és Szekem fiaira, Héfer fiaira és Szemida fiaira. Ezek Manasszesnek, József fiának fiai, férfiak, rokonságaik szerint. [Móz. IV. 26,30.]
Szalfaadnak pedig, Héfer fiának, ki Gálaád fia volt, ki Makirnak, Manasszes fiának fia volt, nem valának fiai, hanem csak leányai, kiknek nevei ezek: Maala és Noa, Hegla és Melka és Tersza; [Móz. IV. 27,1. 36,11.]
és ezek Eleazar pap és Nun fia, Józue, s a fejedelmek elé jövének, mondván: Az Úr megparancsolta Mózes által, hogy nekünk birtok adassék atyánkfiai között. És (Józue) az Úr parancsa szerint örökséget ada nekik atyjok testvérei között.
És tíz kötél juta Manasszesnek, Gálaád és Bászán földén kivűl, a Jordánon túl;
mert Manasszes leányai annak fiai között nyerének örökséget; Gálaád földe pedig Manasszes többi fiainak esék sorsúl.
És vala Manasszes határa Ásertől Makmetát, mely Szikemre néz; és jobbra tér a Táfua kutja melletti lakosokhoz;
mert Manasszes sorsába esett vala Táfua földe, mely Manasszes határai mellett Efraim fiaié.
És a nádas-völgy határa a patak déli részére megyen le Efraim városainak, melyek Manasszes városai között vannak; és Manasszes határa a patak éjszaki részéről van, és kimenetele a tengerre tart;
úgy hogy Efraim öröksége délről vagyon, és a Manasszesé éjszakról, és mind a kettőt a tenger határozza, és összeérnek Áser nemzetségével éjszakról, és Isszakar nemzetségével napkeletről
És Manasszesnek öröksége vala Isszakarban és Áserben is, t. i. Bet-szan, és annak falui, és Jablaam faluival együtt és Dór lakói annak városaival, Endor lakói is annak faluival, hasonlóképen Ténak lakói is annak faluival, és Mageddo lakói annak faluival, és harmadrésze Nófet városának.
És Manasszes fiai nem dúlhaták föl e városokat, hanem a kananeusok kezdének a magok földén lakni.
Miután pedig megerősödtek Izrael fiai, meghódíták a kananeusokat, és adófizetőkké tevék, de nem ölék meg őket.
És szólának József fiai Józuénak, és mondák: Miért adtál nekem egy sorsnyi és egy kötélnyi örökséget, holott ily nagy sokaságú vagyok, és megáldott engem az Úr?
Mondá nekik Józue: Ha oly számos nép vagy, menj föl az erdőbe, és irts magadnak térséget a ferezeusok és rafaimok földén, mivelhogy szűk neked Efraim földének öröksége.
Kinek ezt felelék József fiai: Nem mehetünk föl a hegységre, mert vas-szekerekkel élnek a kananeusok, kik a sík földön laknak, melyben Bet-szan fekszik faluival, és a völgy közepét bíró Jezrael.
És mondá Józue József háznépének, Efraim és Manasszesnek: Számos nép vagy és nagy erejű, nem egy sorsod leszen.
hanem menj át a hegyre, és irts magadnak és tisztíts lakásra való térségeket; és azután tovább mehetsz, midőn elveszted a kananeusokat, kiknek, mint mondod, vas-szekereik vannak, és hogy igen erősek.
A frigyszekrény Sílóba vitetik. A még hátralevő tartományrész leirása. Benjamin öröksége.
És egybegyűlének mindnyájan Izrael fiai Sílóban, és fölállíták ott a bizonyság hajlékát, és a föld meghódola nekik.
Izrael fiainak pedig még hét nemzetsége vala hátra, melyek még nem nyerték el örökségöket.
Ezeknek mondá Józue: Meddig tespedtek még tunyaságban, és nem mentek elfoglalni a földet, melyet atyáitok Ura Istene adott nektek?
Válaszszatok mindenik nemzetségből három-három férfiút, hogy küldjem el őket és menjenek, és kerűljék meg a földet, és írják le azt mindenik nemzetség száma szerint; és hozzák hozzám, a mit leírnak.
Oszszátok el magatok közt a földet hét részre: Júdás maradjon az ő határaiban dél felől, és József háznépe éjszakra.
Az ezek között való földet hét részre írjátok; és idejőjetek hozzám, hogy Uratok Istenetek előtt itt sorsot vessek nektek;
mert nincs köztetek része a levitáknak, hanem az Úr papsága az ő örökségök. Gád pedig és Rúben és Manasszes félnemzetsége elvették vala már örökségöket a Jordánon túl napkelet felé, melyeket Mózes, az Úr szolgája adott nekik.
És midőn fölkeltek a férfiak, hogy elmenjenek a föld leirására, parancsola nekik Józue, mondván: Kerűljétek meg a földet, és írjátok le azt, és térjetek vissza hozzám, hogy itt az Úr előtt Sílóban vessek nektek sorsot.
Elmenének tehát, és megszemlélvén azt, hét részre oszták, könyvbe írván. És visszatérének Józuéhoz a sílói táborba.
Ki sorsokat vete az Úr előtt Sílóban, és Izrael fiainak elosztá a földet hét részre.
És az első sors Benjamin fiainak jöve, családjaik szerint, hogy a földet Júda és József fiai között bírják.
És éjszaki határjok kezdődik a Jordánnál, Jerikónak oldala mellett éjszak felé nyúlván és onnan napnyugat felé a hegységre fölmenvén, és Betáven pusztájaig érvén,
és átmenvén Lúza, vagyis Bétel mellett délre; és lefelé tart Atarót-addára, a hegyre, mely alsó Bethoronnak déli részén vagyon, [Móz. I. 28,19.]
és elhajol, kerűlvén a tenger felé, a hegynek déli részére, mely Bethorontól délre fekszik, és annak kimenete Kariatbaalra van, mely Kariatiarimnak is neveztetik, Júda fiainak városára. Ez a tenger felé való határ napnyugatra.
A déli határ pedig Kariatiarim felől megyen ki a tenger felé, és a Neftoa vizeinek forrásáig ér,
és letart a hegy azon részére, mely Ennon fiainak völgyére néz, és éjszak felé van a Rafaim völgyének szélső részén; és lemegyen Geennomba (azaz Ennon völgyébe) a jebuzeusok oldala mellett délre, és Rogel forrásához jő,
átmenvén éjszakra, és kijövén Enszemesznél, vagyis a nap forrásánál;
és átmegy a dombokig, melyek Adommim magasának ellenében vannak, és letér Abenboenra, azaz Boen, Rúben fia kövére, és átmegy az éjszaki oldal felől a mezőségre, és leereszkedik a lapályra,
és éjszakra Bethagla mellett elvonúl, és kimenetele a sós-tenger éjszaki nyelvénél van a Jordán déli végén;
mely annak határa napkeletről. Ez Benjamin fiainak öröksége köröskörűl, határai és családjai szerint.
És városai voltak: Jerikó és Bethagla és Kaszisz völgye,
Bet-Araba, Szamaraim és Bétel,
Avim, Afara és Ofera,
Emona-falva, Ofni és Gabee: tizenkét város és azok falui.
Gábaon, Ráma és Berot,
Meszfe, Kafara és Amosza,
Réczem, Jarefel és Tarela,
Szela, Elef és Jebusz, mely Jerusalem, Gábaat és Kariat: tizennégy város és azok falui. Ez Benjamin fiainak öröksége háznépeik szerint.
A többi hat nemzetségnek és Józuénak öröksége.
És a második sors Simeon fiainak jöve rokonságaik szerint, és örökségök
Júda fiainak jószága között volt: Berszabee és Szabee és Moláda,
Haszarszual, Bála és Aszem,
Eltolad, Betul és Harma,
Siceleg, Betmarkabót és Haszerszusza,
Betlebaót és Sárohen, tizenhárom város és azok falui.
Ain és Remmon, Átar és Ászan: négy város és azok falui;
minden falu ezen városok környűletében Balat-Beer-Ramatig, a déli rész felé. Ez Simeon fiainak öröksége rokonságaik szerint,
Júda fiainak örökségében és kötelében, mert nagyobb vala; és azért bírának Simeon fiai örökséget amazok öröksége között.
És a harmadik sors Zabulon fiainak jöve rokonságaik szerint; és örökségök határa Száridig terjed,
és fölmegy a tengertől és Meralától, és Debbaszetre ér a patakig, mely Jekonam előtt vagyon,
és visszatér Száridtól napkelet felé Cezelet-tabor határaira, és kijő Daberetre, és fölmégyen Jáfiénak,
és onnan átvonul Get-hefer és Takaszin napkeleti részére; és kimégyen Remmonra, Amtarra, és Noára,
és kerűl éjszakról Hanatonra; és annak kimenetele Jeftahel völgye,
Katet és Naalol, Szemeron és Jerala és Betlehem: tizenkét város és azok falui.
Ez Zabulon fiai nemzetségének öröksége rokonságaik szerint, a városok és azok falui.
A negyedik sors Isszakarnak jöve rokonságai szerint,
és öröksége volt: Jezrael, Kaszalót és Szunem,
Hafaraim, Szeon és Anaharat,
Rabbot és Cezion, Abesz,
Rámet, Engannim, Enhadda és Betfeszesz.
És határa Táborig és Szeheszimaig és Bethszámesig ér, és kimenetele a Jordánnál van: tizenhat város és azok falui.
Ez Isszakar fiainak öröksége rokonságaik szerint, a városok és azok falui.
És az ötödik sors esék Áser fiainak nemzetségére rokonságaik szerint;
és határjok volt: Halkat és Kali, Béten és Axaf,
Elmelek és Amaad és Messzal; és ér a tenger Karmelusáig, és Szihorig és Labanatig,
és visszatér napkelet felé Betdágonra, és átmegy Zabulonig és Jeftael völgyéig éjszakfelé Betemekbe és Nehielbe, és kijő balfelűl Kábulra,
Abránra és Rohobra, Hámonra és Kánára a nagy Szidonig,
és visszafordúl Hormába Tírusig, az igen erős városig, és Hószáig, és kimenetele a tengerre leszen Akziba kötelénél,
Ammánál, Áfeknél és Rohobnál: huszonkét város és azok falui.
Ez Áser fiainak öröksége rokonságaik szerint, és a városok s azok falui.
Neftali fiainak esék a hatodik sors háznépeik szerint.
És kezdeték a határ Héleftől és Elontól Szaananimig, és Adamiig, a mi Neceb, és Jebnaelnél Lekumig; és kimenetele van a Jordánig,
és a határ napnyugat felé tér Azanóttáborra, és onnan kiterjed Hukukára, és átmegyen Zabulonra dél felé, és Áserre napnyugat felé, és Judára a Jordánnál napkelet felé;
igen erős városai: Asszedim, Szer és Emat, Rekkat és Ceneret,
Edema és Arama, Ázor,
és Cedez, Edrai, Enhaszor,
és Jeron és Magdalel, Horem és Betanat és Bethszamesz: tizenkilencz város és azok falui.
Ez Neftali fiai nemzetségének öröksége, rokonságaik szerint, a városok és azok falui.
Dán fiai nemzetségének jöve a hetedik sors háznépeik szerint;
és örökségének határa volt: Száraa és Esztaol és Hirszemesz, vagyis a nap városa,
Szelebin, Alajon és Jetela,
Elon, Temna és Akron,
Eltece, Gebbeton és Balaat,
Júd és Báne, Barak és Getremmon,
Mejarkon és Arekon, a határral, mely Joppéra néz;
és azon határral záródik be. És fölmenének Dán fiai, és Leszem ellen hadakozának, és bevevék azt; és megverék fegyver élével, és elfoglalák, és benne lakának, nevezvén annak nevét Dán-Leszemnek Dán, atyjok nevéről.
Ez Dán fiai nemzetségének öröksége, rokonságaik szerint, a városok és azok falui.
És midőn elvégezte, sorssal elosztván a földet mindeniknek, nemzetsége szerint, Izrael fiai örökséget adtak Nun fiának, Józuénak magok között,
az Úr parancsa szerint, a mely várost kérte, Tamnat-Száraát Efraim hegyén, és a várost megépíté és benne lakék.
Ezek az örökségek, melyeket sorssal elosztának Eleazar pap és Nun fia, Józue, és az Izrael fiai háznépeinek és nemzetségeinek fejedelmei Sílóban az Úr előtt, a bizonyság hajlékának ajtajánál; s így oszták el a földet.
Menedék-városok.
És szóla az Úr Józuénak, mondván: Szólj Izrael fiainak, és mondd nekik:
Válaszszatok el menedék-városokat, melyekről nektek Mózes által szólottam; [Móz. IV. 35,10. s követk. Móz. V. 19,2. s követk.]
hogy azokba fusson, ki akaratlanúl embert öl, és felebarátjának haragját elkerűlhesse, ki a vérnek boszúlója.
Midőn e városok egyikébe szalad, álljon meg a város kapuja előtt, és a város véneinek beszélje el azokat, mik őt ártatlannak bizonyítják; és úgy fogadják be őt, és adjanak neki lakóhelyet.
És midőn a vérboszúló kergeti őt, ne adják annak kezébe, mert akaratlanúl ölte meg felebarátját, és be nem bizonyodott, hogy két vagy három nap előtt ellensége volt volna.
És azon városban lakjék, mignem eléáll törvényre, okát adván cselekedetének, és meghal a főpap, ki az időben leszen; akkor térjen vissza a gyilkos, és menjen a városba és maga házába, melyből elfutott vala.
És rendelék Cedest Galileában Neftali hegyén, és Szikemet Efraim hegyén, és Kariat-Arbét, azaz Hebront Júda hegyén.
És a Jordánon túl Jerikótól a napkeleti részre Bószort rendelék, mely a puszta mezőségen fekszik Rúben nemzetségéből, és Rámótot Gálaádban Gád nemzetségéből, és Gaulont Bászánban Manasszes nemzetségéből. [Móz. V. 4,43.]
Ezen városok rendeltettek Izrael minden fiainak és a jövevényeknek, kik közöttük laknak vala; hogy azokba fusson, a ki embert ölt akaratlanúl, és meg ne haljon felebarátja keze által, ki boszút akar állani a kiontott vérért, mígnem a nép elé áll, hogy ügyét elbeszélje.
A leviták városai. A földnek boldog bírása.
És Lévi nemzetségének fejedelmei Eleazar paphoz járulának, és Nun fiához, Józuéhoz, és a rokonságok fejedelmeihez, Izrael fiainak minden nemzetségei szerint,
és szólának nekik Sílóban, Kanaán földén, és mondák: Az Úr megparancsolta Mózes által, hogy nekünk városok adassanak lakásra, és azok környéke baromtartásra. [Móz. IV. 35,2.]
És adának Izrael fiai örökségeikből, az Úr parancsa szerint, városokat és azok környékét.
És kijöve a sors Kaat családjának, Áron pap fiainak; és Júda, Simeon és Benjamin nemzetségeiből juta tizenhárom város.
És Kaat többi fiainak, vagyis a levitáknak, kik még hátra valának, Efraim és Dán nemzetségeiből és Manasszes félnemzetségéből tíz város.
Gerzon fiai sorsa pedig úgy jöve ki, hogy Isszakar, Áser és Neftali nemzetségeiből és Manasszes félnemzetségéből Bászánban, számszerint tizenhárom várost nyerének.
És Merari fiainak rokonságaik szerint, Rúben, Gád és Zabulon nemzetségeiből juta tizenkét város.
És adának Izrael fiai a levitáknak városokat és azok környékét, a mint parancsolta az Úr Mózes által, mindeniknek sors szerint adván.
Júda és Simeon fiainak nemzetségeiből Józue ezen városokat adá, melyek nevei következők: [Krón. I. 6,55.]
Áron fiainak, a Lévi-nemzetségbeli Kaat családja szerint, (mert az első sors nekik jött ki),
Kariatarbét, Énák atyjáét, mely Hebronnak hivatik, Júda hegyén, és annak környékét köröskörűl;
földeit és faluit pedig Jefóne fiának, Kálebnek adá birtokúl. [Józ. 14,14.]
Tehát Áron pap fiainak adá Hebront, a menedék-várost, és annak könyékét, és Lobnát környékeivel,
Jétert és Esztemot,
Hólont és Dabírt,
Aint, Jétát és Bethszamest környékeivel: kilencz várost a két nemzetségből, a mint mondatott.
Benjamin fiai nemzetségéből pedig Gábaont és Gábaét,
Anatótot és Almont környékeivel: négy várost.
Áron pap fiainak mindössze tizenhárom várost, környékeikkel együtt.
A Lévi-nemzetségbeli Kaat többi fiainak családjai szerint ezen örökség adaték:
Efraim nemzetségéből a menedék-városok, Szikem, környékével Efraim hegyén, és Gázer,
Cibszaim és Bethoron, környékével, négy város.
Dán nemzetségéből Elteko és Gabaton,
Ajalon és Getremmon környékével, négy város,
Manasszes félnemzetségéből pedig Tanak és Getremmon környékével, két város.
Mindössze tíz város, és azok környéke adaték Kaat alsóbb rendű fiainak.
A Lévi-nemzetségbeli Gerzon fiainak is adá Manasszes félnemzetségéből a menedék-városokat, Gaulont Bászánban, és Bószrát környékével, két várost.
Isszakar nemzetségéből pedig Césiont és Daberetet,
Jaramótot és Engannimot, környékével, négy várost.
Áser nemzetségéből pedig Maszalt és Abdont,
Helkatot és Rohobot környékével, négy várost.
Neftali nemzetségéből is a menedék-városokat, Cedest Galileában, és Hammot-Dort és Kartánt környékével, három várost.
Gerzon családjának mindössze tizenhárom várost környékeikkel együtt.
Merari fiainak, az alsóbb rendű levitáknak, háznépeik szerint adaték Zabulon nemzetségéből Jeknám és Kárta,
Damna és Naalol, négy város környékével;
Rúben nemzetségéből a Jordánon túl Jerikó ellenében, a menedék-városok, Bószor a pusztában, Miszor és Jázer, Jethszon és Mefaat, négy város környékével;
Gád nemzetségéből a menedék-városok, Rámót Gálaádban és Manaim, Heszebon és Jázer, négy város környékével.
Merari fiainak városai családjaik és rokonságaik szerint összesen tizenkettő.
Egész összeséggel tehát a leviták városai Izrael fiainak örökségei között negyvennyolcz,
környékeikkel együtt, mindenik a háznépek szerint elosztva.
És az Úr Isten Izraelnek adá az egész földét, melyről megesküdött vala atyáiknak, hogy nekik adja, és bírák azt, és abban lakának.
És békeséget ada nekik minden nemzettől köröskörűl; és az ellenség közől senki sem mert ellenök állani, hanem mindnyájan az ő hatalmok alá vettetének. [Józ. 11,23. 14,15.]
Csak egy íge sem lett hiába abból, a mit teljesíteni igért vala, hanem valósággal minden beteljesedett.
A harmadfél nemzetség visszatér. Egy oltár miatt támadt félreértés.
Az időben szólítá Józue a rúbenitákat, és gaditákat és Manasszes félnemzetségét,
és mondá nekik: Megcselekedtétek mind, a miket nektek Mózes, az Úr szolgája parancsolt; nekem is mindenben engedelmeskedtetek,
el sem hagytátok atyátokfiait sok ideg, a jelen napig, megtartván a ti Uratok Istenetek parancsát.
Mivel pedig most a ti Uratok Istenetek nyugodalmat és békeséget adott atyátokfiainak, a mint megigérte: térjetek vissza, és menjetek hajlékaitokba és örökségtek földére, melyet nektek Mózes az Úr szolgája adott túl a Jordánon, [Móz. IV. 32,33. Józ. 1,13. 13,8.]
de úgy, hogy figyelmesen őrizzétek és cselekedettel teljesítsétek a parancsot és törvényt, melyet nektek Mózes, az Úr szolgája parancsolt, hogy szeressétek a ti Uratokat Isteneteket, és járjatok minden útain, és megtartsátok parancsait, és hozzá ragaszkodjatok, és szolgáljatok neki teljes szivetekkel és teljes lelketekkel.
És megáldá őket Józue, és elbocsátá őket. Kik visszatérének hajlékaikba.
Manasszes félnemzetségének pedig Mózes Bászánban adott örökséget; és annakokáért ama félnek, mely még hátra volt, sorsot ada Józue többi atyjokfiai között a Jordánon innét napnyugat felé. És midőn elbocsátotta őket hajlékaikba és megáldotta,
mondá nekik: Sok vagyonnal és gazdagsággal tértek vissza lakhelyeitekre, ezüsttel és aranynyal, rézzel és vassal és sokféle ruhákkal; oszszátok meg az ellenségek zsákmányát atyátokfiaival.
És visszatérének és elmenének Rúben fiai és Gád fiai és Manasszes félnemzetsége Izrael fiaitól, Sílóból, mely Kanaánban vagyon, hogy bemenjenek Gálaádba, örökségök földére, melyet az Úr parancsa szerint Mózes keze által nyertek vala.
És midőn a Jordán dombjaihoz jutottak Kanaán földére, roppant nagy oltárt építének a Jordán mellett.
Midőn ezt Izrael fiai meghallották, és nekik bizonyos követek hírűl vitték, hogy Rúben és Gád és Manasszes félnemzetsége fiai oltárt építettek Kanaán földén a Jordán dombjain, Izrael fiainak ellenében:
egybegyűlének mindnyájan Sílóba, hogy fölmenjenek, és hadakozzanak ellenök.
Elébb azonban elküldék hozzájok Gálaád földére Eleazar pap fiát, Fineeszt,
és vele tíz fejedelmet, egyet-egyet mindenik nemzetségből.
Kik eljövének Rúben és Gád Manasszes félnemzetsége fiaihoz, Gálaád földére, és mondák nekik:
Ezt izeni az Úr egész népe: Micsoda törvényszegés ez? Miért hagytátok el Izrael Urát Istenét, szentségtelen oltárt építvén, és az ő tiszteletétől eltávozván?
Kevés-e az nektek, hogy Beelfegor által vétkeztetek, és a jelen napig rajtunk maradt azon bűn szennye, és a népből sokan elestek? [Móz. IV. 25,3. Móz. V. 4,3.]
Ti ma elhagytátok az Urat, és holnap egész Izrael ellen fölgerjed az ő haragja.
Hogyha tisztátalannak vélitek örökségtek földét, jőjetek át azon földre, melyen az Úr hajléka vagyon, és lakjatok közöttünk; csakhogy az Úrtól és társaságunktól el ne távozzatok, oltárt építvén a mi Urunk Istenünk oltárán kivűl.
Nemde Záre fiai, Ákán szegte meg az Úr parancsát, és Izrael egész népére szállott az ő haragja? És az egy ember vala, és bár egyedűl veszett volna el bűnében! [Józ. 7,1.]
És felelék Rúben és Gád fiai és Manasszes félnemzetsége az Izrael követsége fejedelmeinek:
Az erősséges Úr Isten, az erősséges Úr Isten tudja, és Izrael egyetemben értse meg: ha törvényszegő szívvel építettük ez oltárt, ne őrizzen meg minket, hanem azonnal most büntessen meg;
és ha oly szándékkal cselekedtük, hogy égő- és hála- és békeáldozatokat tegyünk arra, ő torolja meg rajtunk, és itéljen meg minket;
és ha nem inkább oly gondolattal és végzéssel, hogy mondanók: Maholnap fiaitok azt mondják fiainknak: Mi közötök nektek Izrael Urához Istenéhez?
Határt vetett az Úr közöttünk és közöttetek, oh Rúben fiai és Gád fiai, a Jordán folyóvizét, és azért nincs részetek az Úrban. És ez okkal fiaitok eltérítik fiainkat az Úr félelmétől. Jobbnak véltük tehát,
és mondottuk: Építsünk oltárt magunknak, nem az égő- sem a békeáldozatok bemutatására;
hanem bizonyságúl közöttünk és közöttetek, magzataink és maradékaitok között, hogy az Úrnak szolgáljunk, és szabad legyen áldoznunk mind égő-, mind hála-, mind békeáldozatokat; és maholnap fiaitok ne mondják fiainknak: Nincs részetek az Úrban!
Ha ezt akarják mondani, megfelelnek nekik: Ime az Úr oltára, melyet atyáink emeltek, nem égő- sem hálaáldozatokra, hanem bizonyságúl közöttünk és közöttetek.
Távol legyen tőlünk e gonoszság, hogy eltávozzunk az Úrtól, és nyomdokait elhagyjuk, oltárt építvén égő- és hála- és békeáldozatok bemutatására a mi Urunk Istenünk oltárán kivűl, mely az ő hajléka előtt építtetett.
Ezeket hallván Fíneesz pap és Izrael követségének fejedelmei, kik vele valának, megengesztelődének; és Rúben és Gád fiainak és Manasszes félnemzetségének igéit igen örömest fogadák.
És mondá nekik Eleazar pap fia, Fineesz: Most tudjuk, hogy velünk van az Úr, mert idegenek vagytok e törvényszegéstől, és megszabadítottátok Izrael fiait az Úr kezéből.
És visszatére a fejedelmekkel Rúben és Gád fiaitól, Gálaád földéről, Kanaán határaiból Izrael fiaihoz, s ezt elbeszélé nekik.
És tetszék a beszéd mindnyájoknak, kik azt hallották. És Izrael fiai dicsérék az Istent, és nem mondák többé, hogy fölmennek ellenök és hadakoznak, és elpusztítják örökségök földét.
És nevezék Rúben fiai és Gád fiai az oltárt, melyet építettek vala: Mi bizonyságunk, hogy az Úr az Isten.
Józue népgyűlést tart, és tíltja a pogány nemzetekkel szövetkezést.
Sok idő elfolytával pedig, miután békeséget adott az Úr Izraelnek, meghóditván köröskörűl minden nemzeteket, és Józue már öreg és élemedett lévén,
szólítá Józue az egész Izraelt, és a véneket és fejedelmeket, a hadnagyokat és tanítókat, és mondá nekik: Én megöregedtem, és élemedett vagyok;
és ti látjátok mind, a miket Uratok Istenetek cselekedett minden nemzeteknek köröskörűl, miképen hadakozott önmaga érettetek;
és most minthogy nektek sorssal osztotta el az egész földet a Jordán napkeleti részétől a nagy tengerig, és még sok nemzet van hátra:
a ti Uratok Istenetek elveszti azokat, és elveszi színetek elől, és bírni fogjátok a földet, a mint nektek megigérte.
Csak legyetek erősek és szorgalmasak, hogy megtartsátok mind, a mik Mózes törvénykönyvében megírvák, és el ne hajoljatok azoktól se jobbra, se balra;
hogy miután bementek a pogányokhoz, kik közöttetek lesznek, ne esküdjetek az ő isteneik nevére, és ne szolgáljatok azoknak, és ne imádjátok őket,
hanem a ti Uratokhoz Istenetekhez ragaszkodjatok, a mint e mai napig cselekedtétek.
És akkor elveszi az Úr Isten előttetek a nagy és igen erős nemzeteket, és senki sem állhat ellenetek.
Egy közőletek elűz ezer embert az ellenségből; mert a ti Uratok Istenetek maga harczol érettetek, a mint megigérte.
Csak azon legyetek teljes szorgalommal, hogy a ti Uratokat Isteneteket szeressétek.
Hogyha a köztetek lakó nemzetek tévedéseihez akartok ragaszkodni, és velök házasságra kelni és barátságra lépni:
még most tudjátok meg, hogy a ti Uratok Istenetek el nem törli azokat színetek elől, hanem veremmé és tőrré és botránynyá lesznek oldalaitokon és dorongok szemeitekben, miglen elragad és elpusztít benneteket ez igen jó földről, melyet nektek adott.
Ime én ma az egész földnek útjára megyek; és teljes szívből megismeritek, hogy mindazon igékből, melyek teljesítését az Úr nektek megigérte, egy sem múlt el hiában. [Kir. III. 2,2.]
A mint tehát beteljesitette cselekedettel, a mit igért, és minden jó következett: úgy rátok hozza mind, a mi gonoszszal fenyegetett, miglen elragad és elpusztít benneteket ez igen jó földről, melyet nektek adott,
azért, hogy megszegtétek a ti Uratok Istenetek szövetségét, melyet veletek kötött, és idegen isteneknek szolgáltatok, és azokat imádtátok; hamar és hirtelen föltámad ellenetek az Úr haragja, és elpusztít ez igen jó földről, melyet nektek adott.
Józue utólszor gyüjti össze a népet, és meghal.
És egybegyüjté Józue Izrael minden nemzetségét Szikemben, és szólítá a véneket és fejedelmeket, a birákat és tanítókat, és megállának az Úr előtt;
és így szóla a népnek: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: A folyóvizen túl laktak eleintén atyáitok, Ábrahám atyja, Táre és Nákor, és idegen isteneknek szolgáltak. [Móz. I. 11,26.]
De kivivém atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, és Kanaán földére hozám őt, és megsokasítám ivadékát, [Móz. I. 11,31.]
és adám neki Izsákot; ennek ismét Jákobot és Esaut adám. Kik közől Esaunak birtokúl adám Szeir hegyét; Jákob pedig és fiai lemenének Egyiptomba. [Móz. I. 21,2. 25,26. 36,8. 46,6.]
És elküldém Mózest és Áront, és megverém Egyiptomot sok jelekkel és csodákkal. [Móz. II. 3,10.]
És kihozálak titeket és atyáitokat Egyiptomból, és a tengerhez jövétek; és az egyiptomiak kergeték atyáitokat szekerekkel és lovasokkal a vörös tengerig. [Móz. II. 12,37. 14,9.]
Izrael fiai pedig az Úrhoz kiáltának, ki sötétséget vete közétek és az egyiptomiak közé, és rájok hozá a tengert, és elborítá őket. Látták szemeitek mind, a miket Egyiptomban cselekedtem; és a pusztában sok ideig laktatok.
És bevivélek titeket az amorreus földére, ki a Jordánon túl lakik vala. És midőn ellenetek hadakoztak, kezetekbe adám őket, és elfoglalátok azok földét, és megölétek őket. [Móz. IV. 21,24.]
Fölkele pedig Széfor fia, Bálák, a moábi király, és hadakozék Izrael ellen; és elkülde, és hívá Beor fiát, Balaámot, hogy titeket megátkozzon; [Móz. IV. 22,5.]
és én nem akarám őt meghallgatni, hanem a helyett megáldálak titeket általa, és megszabadítálak az ő kezéből.
És átjövétek a Jordánon, és Jerikóhoz jutátok. És ellenetek hadakozának azon város férfiai, az amorreusok és ferezeusok, a kananeusok és heteusok, a gergezeusok és heveusok és jebeuzeusok, és kezetekbe adám őket; [Józ. 3,14. 6,1. s követk. 11,3. s követk.]
és darázsokat bocsáték előttetek, és kivetém őket helyeikből, az amorreusok két királyát, nem a te kardoddal, sem kézijaddal. [Móz. II. 23,28. Móz. V. 7,20. Józ. 11,20.]
És nektek földet adék, melyet nem munkáltatok, és városokat, melyeket nem építettetek, hogy azokban lakjatok; szőlőket, és olajfákat, melyeket nem ültettetek.
Most tehát féljétek az Urat, és szolgáljatok neki tökéletes és igaz szivből; és hányjátok el az isteneket, kiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában és Egyiptomban, és szolgáljatok az Úrnak. [Kir. I. 7,3. Tób. 14,10.]
Ha pedig rosznak látszik előttetek, hogy az Úrnak szolgáljatok, választás engedtetik nektek: válaszszatok ma, a mint tetszik, kinek kelljen inkább szolgálnotok, az isteneknek-e, kiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amorreusok isteneinek, kiknek földén laktok? – de én és az én házam az Úrnak szolgálunk.
És felelé a nép, és mondá: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és idegen isteneknek szolgáljunk.
A mi Urunk Istenünk maga hozott ki minket és atyáinkat Egyiptom földéről, a szolgaság házából; és szemünk láttára fölötte nagy jeleket cselekedett, és megőrzött minket mindazon úton, melyen jártunk, és minden népek között, melyeken átmentünk,
és elűzött minden népeket, az amorreusokat, azon föld lakóit, melyre mi bementünk. Azért az Úrnak szolgálunk, mert ő a mi Istenünk.
És mondá Józue a népnek: Nem szolgálhattok az Úrnak; mert az Isten szent és erős boszuálló, és meg nem engedi bűneiteket és vétkeiteket.
Ha az Urat elhagyjátok, és idegen isteneknek szolgáltok, elfordúl, és megsanyargat titeket és elveszt, miután jót tett veletek.
És mondá a nép Józuénak: Nem lesz úgy, a mint szólasz, hanem az Úrnak szolgálunk.
És Józue mondá a népnek: Tanúim ti vagytok, hogy magatok választottátok az Urat magatoknak, hogy neki szolgáljatok. És felelék: Tanúid!
Most tehát, úgymond, hányjátok ki közőletek az idegen isteneket, és hajtsátok sziveteket Izrael Urához Istenéhez.
És mondá a nép Józuénak: A mi Urunk- Istenünknek szolgálunk, és engedelmesek leszünk parancsainak.
Szövetséget kötött tehát Józue azon nap, és a népnek eléadá a parancsokat és itéleteket Szikemben.
És beírá mind ez igéket az Úr törvénykönyvébe, és egy igen nagy követ vőn, és azon cserfa alá tevé, mely az Úr szent helyén vala.
És mondá az egész népnek: Ime ezen kő bizonyságúl lesz nektek, hogy hallotta az Úrnak minden igéit, melyeket szólott nektek; nehogy azután szándékozzatok azt tagadni, és Uratok- Isteneteknek hazudni.
És elbocsátá a népet, mindenikét örökségébe.
És ezekután meghala Nun fia, Józue, az Úr szolgája száztíz esztendős korában;
és eltemeték őt öröksége határában Tamnat-száréban, mely Efraim hegyén fekszik Gaasz hegyének éjszaki részén.
És Izrael az Úrnak szolgála Józue és a vének minden napjaiban, kik sok ideig éltek Józue után, és kik az Úr minden cselekedeteit tudták, melyeket Izraelben tett vala.
József tetemeit is, melyeket Izrael fiai kihoztak vala Egyiptomból, eltemeték Szikemben, ama mező részében, melyet Jákob, Hémornak, Szikem atyjának fiaitól vett vala száz bárányon; és az József fiainak öröksége lőn. [Móz. I. 50,24. Móz. II. 13,19. Móz. I. 33,19.]
Meghala Áron fia, Eleazar is, és eltemeték őt Gábaátban, Efraim hegyén, mely az ő fiának, Fineesznek adatott vala.