JUDIT KÖNYVE.
Judit 1
Nabukodonozor győzelme Arfaxádon, az ő felfuvalkodása és boszuvágya.
Arfaxád, a médusok királya tehát sok nemzetet hajtott vala uralma alá, és ő egy igen nagy várost építe, melyet Ekbatanának neveze,
négyszegű faragott kövekből; kőfalait hetven könyöknyi szélesen raká, és harmincz könyöknyi magasan; tornyainak magasságát pedig száz könyöknyire alkotá,
négyszegűen, és azok mind a két oldala húszhúsz lábnyira terjed vala, és azok kapuit a tornyok magassága szerint csinálá;
és dicsekedik vala, mint hatalmas, az ő hadserege hatalmasságában, és szekerei dicsőségében.
Azért országlása tizenkettedik esztendejében Nabukodonozor, az asszíriusok királya, ki Ninivében, a nagy városban országol vala, hadakozék Arfaxád ellen, és meggyőzé őt
a nagy mezőn, mely Ragaúnak neveztetik, az Eufrates és Tigris és Jadaszon között, Erioknak, az elikusok királyának mezején.
Akkor fölmagasztaltaték Nabukodonozor országa, és fölemelkedék szíve; és külde mindenekhez, kik Ciliciában és Damaskusban és a Libanon hegyén laknak vala,
és a nemzetekhez, melyek Karmélban és Cédárban vannak, és Galilea lakóihoz Eszdrelon nagy mezején,
és mindazokhoz, kik Szamariában valának és a Jordán folyóvizén túl Jerusalemig, és Jesszének minden földére, a meddig Szerecsenország határaihoz juthatni;
mindezekhez követeket külde Nabukodonozor, az asszíriusok királya,
kik mindnyájan egyakarattal ellene mondának, és üresen visszabocsáták azokat, és tisztelet nélkül utasíták el.
Akkor megharaguván Nabukodonozor király azon egész földre, megesküvék az ő királyi székére s országára, hogy boszút áll mindazon tartományokon.
Holofernes legyőz sok népet.
Nabukodonozor királynak tizenharmadik esztendejében, az első hónak huszonkettedik napján, ilyen íge lőn Nabukodonozornak, az asszíriusok királyának házában, hogy boszút akar állani.
És mind eléhivatá a véneket, hadnagyait is mind és hadakozóit, és titkos tanácsát közlé velök.
és mondá, hogy az ő szándéka volna az egész földet uralma alá hajtani.
Mely mondás, midőn mindnyájoknak tetszett, eléhivá Nabukodonozor király Holofernest, vitézei fejedelmét,
és mondá neki: Menj ki napnyugat minden országa ellen, és azok ellen főképen, kik az én parancsomat megvetették.
Ne kedvezzen szemed egy országnak se, és minden erős várost hódoltass meg nekem.
Akkor Holofernes eléhivá a hadnagyokat és az asszíriusok hadierejének tisztviselőit, és megszámlálá a hadra való férfiakat, a mint megparancsolta neki a király, százhúszezer gyalog hadakozót és tizenkétezer nyilas lovagot.
És egész táborát számtalan tevék sokasága előzé meg azokkal, mik a hadseregnek bőven elegendők valának; ökörcsordák is és juhnyájak, melyeknek nem volt száma.
Gabonát egész Szíriából készen tartott az ő átmenetére.
Aranyat pedig és ezüstöt igen sokat vőn a király házából.
És megindúla ő és az egész hadsereg a szekerekkel és lovasokkal és nyilasokkal, kik ellepék a föld szinét, mint a sáskák.
És mikor átment az asszíriusok határain, Ange nagy hegyeihez juta, melyek Ciliciának balfelől vannak, és fölméne azok minden várába, és bevőn minden erősséget.
Melotit pedig, az igen híres várost kivívá, és megfosztá Tarzisnak minden fiait és Izmael fiait, kik a puszta ellenében és Cellon földének déli részén valának.
És átméne az Eufratesen, és eljuta Mezopotámiába, és megtöré mind a magas városokat, melyek ott valának, Mambre patakjától kezdve, miglen a tengerig juthatni,
és elfoglalá annak mellékeit Ciliciától Jáfet határiig, melyek délre vannak.
És elvivé Madiánnak minden fiait, és elragadá azok minden gazdagságát, és mindent, ki ellene álla, megöle fegyver élével.
És ezek után leméne Damaskus mezeire az aratás napjaiban, és fölgyujta minden vetést, és minden fát és szőlőt kivágata;
és a félelem tőle a föld minden lakóit meglepé.
Minden meghódol. Holofernes azt akarja, hogy Nabukodonozor Isten gyanánt tiszteltessék.
Akkor követeket küldének minden város és tartomány királyai és fejedelmei, Szíriából, tudniillik, Mezopotámiából, és szíriai Szóbálból, Libiából és Ciliciából; kik elmenvén Holoferneshez, mondák:
Szűnjék meg haragod ellenünk: mert jobb, hogy élve szolgáljunk Nabukodonozornak, a nagy királynak, és meghódoljunk neked, mintsem meghalván, veszedelmünkkel érezzük kárát szolgaságunknak.
Minden városunk és minden birtokunk, minden hegyek, halmok és mezők, ökörcsordák, juh- s kecskenyájak, a lovaké s tevéké, és minden jószágunk és cselédeink szined előtt vannak:
mindenünk a te törvényed alatt legyen;
mi és fiaink a te szolgáid vagyunk.
Jőj mihozzánk, mint békességes úr, és élj szolgálatunkkal, a mint neked tetszik.
Akkor leméne a lovasokkal a hegyekről nagy erővel, és elfoglala minden várost, és minden azon földön lakót.
Minden városból pedig segitségűl erős férfiakat vőn magához és hadra válogatottakat.
És oly nagy félelem lepé meg azon tartományokat, hogy minden város lakói, a fejedelmek és előkelők, együtt a néppel az érkezőnek eléje menének,
koszorúkkal és fáklyákkal fogadván őt, tánczolván dobok és sípok mellett.
De mindezeket cselekedvén sem enyhítheték meg az ő szive kegyetlenségét;
mivel városaikat is lerontá, berkeiket is kivágá;
mert megparancsolta vala neki Nabukodonozor király, írtsa ki a föld minden isteneit, hogy tudniillik egyedűl ő mondassék istennek azon nemzetektől, melyeket Holofernes hatalma meghódíthat.
Átmenvén pedig szíriai Szóbálon, az egész Apameán és egész Mezopotámián, az idumeusokhoz juta, Gábaa földére;
és elfoglalá azok városait, és ott harmincz napig mulata, mely napokban parancsolá, hogy gyűljön egybe az ő hadi erejének egész serege.
Izrael fiai ellenállásra készűlnek, s az Istent kérik segítségűl.
Akkor hallván ezeket Izrael fiai, kik Júda földén laknak vala, igen megfélemlének az ő színétől.
Rettegés és iszonyodás hatá meg szívöket, hogy azt ne cselekedje Jerusalemmel és az Úr templomával, mint a többi városokkal és azok templomaival cselekedett vala.
És elküldének egész Szamariába köröskörűl Jerikóig, és elfoglalák a hegyek minden tetőit;
és kőfalakkal körűlvevék faluikat, és gabonát gyűjtének, készűlvén a viadalra.
Eliakim pap is íra mindeneknek, kik Eszdrelon felé valának, mely a nagy mező átellenében vagyon, Dótain mellett, és mindeneknek, kiknél út lehetett az átjövetre,
hogy foglalják el a hegyek hágóit melyeken út lehet Jerusalemhez, és ott őrködjenek, a hol szoros út lehet a hegyek között.
És a szerint cselekvének Izrael fiai, a mint rendelte volt nekik az Úr papja, Eliakim.
És fölkiálta az egész nép az Úrhoz nagy buzgósággal, és megalázák lelköket böjtökkel és imádságokkal, ők magok és feleségeik.
És a papok szőrzsákba öltözének, és a gyermekeket leteríték az Úr temploma előtt, és az Úr oltárát befödék szőrkárpittal;
és kiáltának Izrael Urához Istenéhez egyetemben, hogy ne adassanak gyermekeik ragadományra, feleségeik elválásra, városaik végromlásra, és szentségeik fertőztetésre, s hogy ne legyenek a pogányoknál gyalázatra.
Akkor Eliakim, az Úr főpapja bejárá egész Izraelt, és szóla nekik,
mondván: Tudjátok meg, hogy az Úr meghallgatja könyörgésteket, ha megmaradván megmaradtok a böjtölésben és imádságban az Úr színe előtt.
Emlékezzetek meg Mózesről, az Úr szolgájáról, ki az önerejében és hatalmában, hadában és pajzsaiban, szekereiben és lovasaiban bizakodó Amaleket, nem fegyverrel harczolva, hanem szent könyörgésekkel imádkozva győzte meg.
Úgy lesznek Izrael minden ellenségei, ha megmaradtok e dologban, melyet kezdtetek.
Erre az ő intésére tehát könyörögvén az Úrnak, az Úr színe előtt maradának,
úgy hogy azok is, kik az Úrnak égőáldozatokat tesznek vala, szőrzsákokba öltözve áldozának az Úrnak, hamu lévén fejökön.
És mindnyájan teljes szivökből kérik vala az Istent, hogy tekintsen népére, Izraelre.
Ákior nem tanácsolja Holofernesnek, hogy Izrael fiait megtámadja, s ez által magának ellenségeket szerez.
És hírűl adák Holofernesnek, az asszíriusok vitézei fejedelmének, hogy Izrael fiai ellenállásra készűlnek, és hogy a hegyek utait berekesztették;
és fölöttébb való dühösséggel nagy haragra gerjede, és eléhivá Moáb minden fejedelmeit és Ammon vezéreit,
és mondá nekik: Mondjátok meg nekem, micsoda nép ez, mely a hegységet megszállotta; avagy milyenek és mineműek és mekkorák az ő városaik? milyen erejök, avagy mennyi sokaságuk? avagy ki az ő vitézeik királya?
és mindazok fölött, kik napkeleten laknak, miért vetettek meg ezek bennünket, és nem jöttek ki elénk, hogy minket békeséggel fogadjanak?
Akkor Ákior, Ammon minden fiainak vezére, felelvén, mondá: Ha méltóztatol, Uram, meghallgatni, igazságot mondok színed előtt e nép felől, mely a hegységben lakik, és hamis ige nem jő ki számból.
E nép a kaldeusok nemzetségéből való.
Ez először Mezopotámiában lakott, mert nem akarták követni atyáik isteneit, kik a kaldeusok földén voltak;
elhagyván azért atyáik szertartásait, melyek az istenek sokaságában valának,
a mennynek egy Istenét tisztelték, ki meg is parancsolá nekik, hogy menjenek ki onnét, és lakjanak Káránban. És mikor éhség lepte el az egész földet, leköltözének Egyiptomba, és ott négyszáz esztendő alatt ugy megsokasodának, hogy seregöket meg nem számlálhatták.
És midőn terhelte őket Egyiptom királya, és városainak építésében sár és tégla alá vetette őket: felkiáltának Urokhoz, s ez megveré Egyiptom egész földét különféle csapásokkal.
És miután magoktól elűzték őket az egyiptomiak, és megszűnt rajtok a csapás, és ismét meg akarták őket fogni és szolgálatjokra visszavinni:
ezek elfutván, a mennynek Istene megnyitá a tengert, ugy hogy a vizek mindkét felől, mint a kőfal, megállapodtak, és ők száraz lábbal járván a tenger fenekén, átmenének.
Mely helyen midőn az egyiptomiak számtalan serege kergette őket, ugy elboríttaték a vizektől, hogy csak egy sem maradt, ki a dolgot az utódoknak hirűl adja.
Kimenvén pedig a vörös tengerből, Sína hegyének pusztáit foglalák el, melyekben soha ember nem lakhatott, sem ember fia nem nyugodott.
Ott a keserű források megédesűltek nekik italra, és negyven esztendeig az égből nyertek eledelt.
Akárhová mentek, kézíj és nyil nélkül, paizs és kard nélkül, az ő Istenök hadakozott érettök és győzött.
És nem volt, a ki boszantsa e népet, hanem csak mikor eltávozott az ő Ura Istene tiszteletétől.
Valahányszor pedig a magok Istenén kivűl mást tiszteltek, ragadományra adattak és kardra és gyalázatra.
Valahányszor pedig megbánták, hogy eltávoztak az ő Istenök tiszteletétől, a menny Istene adott nekik erőt az ellenállásra.
Végezetre a kananeus királyt és a jebuzeust, a ferezeust és heteust, a heveust és amorreust, és Heszebonban minden hatalmasokat levertek, és földeiket és városaikat ők bírták.
És a míg nem vétkeztek Istenök színe előtt, jól voltanak: mert az ő Istenök gyülöli a gonoszságot.
Igy ez évek előtt is, midőn eltávoztak az útról, melyet Isten adott vala nekik, hogy azon járjanak, kiírtattak a viadalok által sok nemzettől, és közőlük nagy sokan fogva vitettek azon földre, mely nem övék.
A minap pedig visszatérvén Urokhoz Istenökhöz, a szétoszlásból, melyben szétszórva voltak, egybegyüjtettek, és fölmentek mindezen hegységekre, és ismét bírják Jerusalemet, hol az ő szentélyök vagyon.
Most azért, Uram, tudakozódjál; ha van valami vétkök az ő Istenök színe előtt: menjünk fel hozzájok, mert bizonynyal kezedbe adja őket Istenök, és a te hatalmad igája alá vettetnek;
ha pedig nincs vétke e népnek az ő Istene előtt, nem állhatunk ellenök; mert Istenök megoltalmazza őket, és gyalázatra leszünk az egész földön.
És lőn, midőn Ákior elvégezte ezen igéket, megharaguvának Holofernes minden főemberei, és szándékozának megölni őt, mondván egymáshoz:
Kicsoda ez, ki azt mondja, hogy Izrael fiai ellenállhatnak Nabukodonozor királynak és az ő seregeinek, a fegyvertelen emberek és erőtlenek s a hadakozás mesterségében tudatlanok?
Hogy tehát megismerje Ákior, hogy ámít bennünket, menjünk föl a hegységbe, és mikor azok hatalmasai meg lesznek fogva, akkor velök együtt veressék át fegyverrel:
hadd tudja minden nemzetség, hogy Nabukodonozor a föld istene, és nincs más ő kivűle.
Ákior kiadatik az izraelitáknak, ezek böjtölnek és imádkoznak.
Lőn pedig, midőn megszűntek szólani, Holofernes fölötte megboszankodván, mondá Ákiornak:
Mivel jövendöltél nekünk, mondván: Izrael nemzetsége az ő Istenétől oltalmaztatik, hogy megmutassam neked, hogy nincs Isten, hanem csak Nabukodonozor:
mikor mind megöljük őket, mint egy embert, akkor az asszíriusok fegyvere által te is meghalsz velök, és az egész Izrael veled együtt veszve fog elveszni.
És megismered, hogy Nabukodonozor ura az egész földnek; és akkor az én vitézségem kardja oldalaidon átmegyen, és átveretvén Izrael sebesültjei közt, elhullasz, és többé lélekzetet nem veszesz, míg ki nem irtatol ővelök.
Ha pedig jövendölésedet igaznak tartod, ne változzék el képed, és a halavány szín, mely orczádat elfogta, távozzék el tőled, ha véled, hogy az én igéim be nem teljesedhetnek.
Hogy pedig tudjad, hogy együtt velök rajtad ezek megtörténnek, ime ez órától azok népéhez adatol, hogy mikor fegyverem által méltó büntetésöket veendik, egyetemben te is a boszúállás alá vettessél.
Akkor Holofernes megparancsolá szolgáinak, hogy fogják meg Ákiort, és vigyék őt Betúliába, és adják Izrael fiainak kezeikbe.
És fogván őt Holofernes szolgái, átmenének a mezőségeken; de mikor a hegységhez közeledtek, kijövének ellenök a parittyások.
Ők pedig eltérvén a hegy oldalától, egy fához kötözék Ákiort kezeinél és lábainál fogva, és úgy kötelekkel megkötözve, elhagyák őt, és urokhoz visszatérének.
Izrael fiai pedig lemenvén Betúliából, hozzá jövének; s feloldozván őt, Betúliába vivék, és a nép közé állitván őt, tudakozák, mi dolog az, hogy őt az asszíriusok kötözve otthagyták?
Ama napokban fejedelmek valának ott Oziás, Mika fia, Simeon nemzetségéből, és Karmi, másként Gotóniel.
Annakokáért a vének között és mindenek színe előtt Ákior elmondá mind, a miket ő szólott, Holofernestől kérdeztetvén: és miképen akarta őt Holofernes népe ez igeért megölni,
s önmaga, Holofernes, megharaguván, mimódon parancsolta meg, hogy őt ez okért Izrael kezeibe adják: hogy mikor meggyőzendi Izrael fiait, akkor Ákiort is különféle kínokkal megölesse, mivelhogy azt mondotta: A mennynek Istene az ő oltalmazójok.
És midőn Ákior mindezeket elbeszélette, az egész nép arczra borúla, imádván az Urat, és közjajgatással és sirással, egyakarattal önték az Úr elé könyörgéseiket,
mondván: Menny és föld Ura Istene! tekints az ő kevélységökre, és nézz a mi alázatosságunkra, és a te szenteid orczájára figyelmezz, és mutasd meg, hogy a benned bizókat el nem hagyod, és a magokban bizókat s az önerejökben dicsekvőket megalázod.
Elvégezvén tehát a sirást, és egész nap végbemenvén a nép imádsága, megvigasztalák Ákiort,
mondván: A mi atyáink Istene, kinek erejét te hirdetted, ő ezt a jutalmat adja neked: hogy inkább te lássad az ő veszedelmöket.
Mikor pedig a mi Urunk Istenünk megadja a szabadúlást szolgáinak, legyen veled is az Isten miközöttünk, hogy a mint neked tetszeni fog, úgy társalkodjál velünk minden tieiddel együtt.
Akkor Oziás elvégezvén a tanácsot, házába fogadá őt, és nagy vacsorát szerze neki.
És elhiván mind a véneket, az elvégzett böjt után együtt evének.
Azután pedig egybehivaték az egész nép, és egész éjjel imádkozának a gyülekezetben, segitséget kérvén Izrael Istenétől.
Betúlia ostrom alá vétetik, és lakosaitól a víz elzáratik.
Holofernes pedig másodnapon megparancsolá seregeinek, hogy menjenek föl Betúlia ellen.
Valának pedig a hadakozó gyalogok százhúszezeren, és a lovasok huszonkétezeren azon fölszerelt férfiakon kivűl, kik fogságba estek és elvitettek a tartományok és városok egész ifjúsága közől.
Mindnyájan elkészűlének egyenlőképen a viadalra Izrael fiai ellen, és eljövének a hegy oldalán, egész tetejéig, mely Dótain felé néz, ama helytől, mely Belmának mondatik, Kelmonig, mely Eszdrelon átellenében vagyon.
Izrael fiai pedig, hogy meglátták azok sokaságát, leborúlának a földre, hamut hintvén fejeikre, egyakarattal imádkozván, hogy Izrael Istene mutassa meg népén az ő irgalmasságát.
És fölvévén hadi fegyvereiket leülének ama helyeken, melyek a szoros út ösvényére vezetnek a hegyek között, és azokat őrizék egész nap és éjjel.
Holofernes pedig, mikor körűljárt, észrevevé, hogy a forrás, mely befoly vala az ő csatornájokon, a déli rész felől vezettetik a városon kivűl; és parancsolá elvágatni csatornájokat.
Mindazáltal valának kutak nem messze a kőfalaktól, melyekből lopva látattak vizet meríteni, inkább enyhűlésre mint italra.
De Ammon és Moáb fiai Holoferneshez járúlának, mondván: Izrael fiai nem bíznak dárdában, sem nyilban, hanem a hegyek oltalmazzák őket, és a meredeken helyezett halmok erősítik őket.
Hogy tehát viadal nélkül meggyőzhesd őket, rendelj őröket a kutakhoz, hogy ne merítsenek vizet azokból, és fegyver nélkül megölöd őket, vagy bizonyára elfáradván, föladják városukat, melyet, mivel hegyen van helyezve, győzhetlennek tartanak.
És tetszének ez igék Holofernesnek és az ő szolgáinak, és köröskörűl minden kúthoz egy egy századot rendele.
És midőn ez őrizet húsz napig tartott, elfogyának a csatornakutak és a gyüjtött vizek Betúlia minden lakóinál, úgy hogy nem volt a városban, honnan csak egy nap is kielégíttessenek, mert a víz mértékre adatik vala a népnek minden nap.
Akkor Oziáshoz gyűlvén mind a férfiak és asszonyok, ifjak és gyermekek, mindnyájan egy szóval
mondák: Itéljen az Isten közöttünk és közötted, mert gonoszúl cselekedtél velünk, nem akarván békeségesen szólani az asszíriusokkal, és azért adott el minket Isten az ő kezeikbe.
És azért nincs, a ki megsegítsen, midőn eldőlünk szemeik előtt a szomjúság és nagy veszedelem miatt.
Most tehát gyüjtsétek egybe mind, kik a városban vannak, hogy önként adjuk meg magunkat mindnyájan Holofernes népének.
Mert jobb, hogy mint foglyok áldjuk az Urat életben, mintsem meghaljunk, és gyalázatra legyünk minden embernél, midőn látni fogjuk feleségeinket és gyermekeinket meghalni szemeink előtt.
Bizonyságúl híjuk ma az eget és földet és atyáink Istenét, ki boszút áll rajtunk bűneink szerint: hogy immár adjátok a várost Holofernes hadának kezébe, és végünk legyen rövid a fegyver éle által, mely csak hosszabbodik a szomjúság szárazsága miatt.
És midőn ezeket mondották, nagy sírás és jajgatás lőn a gyülekezetben mindenektől, és sok óráig egyszóval kiáltának az Istenhez, mondván:
Vétkeztünk atyáinkkal, igaztalanul cselekedtünk, álnokságot míveltünk.
Judit 7,20
Te, mivel kegyes vagy, könyörűlj rajtunk, vagy a te ostoroddal büntesd gonoszságainkat, és ne add a téged vallókat azon népnek, mely nem ismer téged;
hogy ne mondják a pogányok között: Hol vagyon az ő Istenök?
És midőn elfáradván a kiáltásokban, és e sírások miatt ellankadván, hallgattak,
fölkelvén Oziás, tele könyhullatással, mondá: Jó szivvel legyetek, atyámfiai! és ez öt napig várjunk irgalmasságot az Úrtól;
mert talán haragjának véget vet, és dicsőséget ad nevének.
Ha pedig elmulván az öt nap, segítség nem jövend, cselekedjük az igéket, melyeket szólottatok.
Judit bátorítja a csüggedőket.
És lőn, midőn meghallotta ezen igéket az özvegy Judit, ki leánya vala Merarinak, ki Idox fia, ki József fia, ki Oziás fia, ki Élai fia, ki Jamnor fia, ki Gedeon fia, ki Rafaim fia, ki Akitob fia, ki Melkia fia, ki Énan fia, ki Nataniás fia, ki Szalátiel fia, ki Simeon fia, ki Rúben fia;
és az ő férje Manasszes volt, ki az árpaaratás napjaiban halt meg.
Mert a kévekötőket szorgalmazván a mezőn, hőség jöve fejére, és meghala Betúliában, az ő városában, és ott temetteték el atyáihoz.
Judit pedig az ő elmaradott özvegye vala, már három esztendő és hat hónap óta.
És háza felső részeiben készíte magának titkos kamarát, melyben szolgálóival bezárkózva lakik vala,
és szőrzsák lévén ágyékain, böjtölt életének teljes napjaiban, a szombatokat és újholdnak első napjait és Izrael házának ünnepeit kivéve.
Igen ékes tekintetű vala pedig, és férje sok gazdagságot hagyott neki, és számos cselédséget, és ökörcsordákkal s juhnyájakkal teljes birtokokat.
És mindeneknél igen jó hírnévben állott, mert igen félte az Urat, és nem vala, ki rosz szót szóljon felőle.
Ez tehát midőn meghallotta, hogy Oziás megigérte ötödnap mulva föladni a várost, elkülde a vénekhez, Kabrihoz és Karmihoz.
És hozzá jövének, és mondá nekik: Micsoda ige ez, melyre ráállott Oziás, hogy a várost föladja az asszíriusoknak, ha öt nap alatt segítségtek nem jő?
S kik vagytok ti, hogy az Urat kisértitek?
Nem oly beszéd ez, mely irgalmasságot nyerjen, hanem inkább mely haragra indítson és boszúra gerjeszszen.
Ti az Úr irgalmasságának időt szabtatok, és önkényetek szerint napot rendeltetek neki.
De mivelhogy tűrő az Úr, ugyanezt szánjuk bánjuk meg, és az ő irgalmasságát könyhullatásokkal kérjük;
mert nem úgy fenyeget az Isten, mint az ember; haragra sem gerjed, mint az ember fia.
És azért alázzuk meg előtte lelkeinket, és alázatos lélekkel szolgálván neki,
mondjuk sírva az Úrnak, hogy akaratja szerint úgy cselekedje velünk irgalmasságát, hogy a mint megháboríttatott szívünk az ő kevélységök miatt, úgy dicsekedjünk mi is alázatosságunkban;
mert nem követtük atyáink bűneit, kik elhagyták istenöket, és idegen isteneket imádtak,
mely vétekért fegyverre és ragadományra és gyalázatra adattak ellenségeiknek; mi pedig más Istent nem tudunk őkivűle.
Várjuk alázatosan az ő vigasztalását, és vérünket meg fogja boszúlni minket nyomorgató ellenségeinken, és megaláz minden nemzetet, mely ellenünk feltámad, és megszégyeníti őket a mi Urunk Istenünk.
És most, atyámfiai! mivel ti vagytok a vének Isten népe között, és tőletek függ az ő életök, beszédetek által bátorítsátok szíveiket, hogy emlékezzenek meg, mint kisértettek meg atyáink, hogy megpróbáltassanak, ha igazán tisztelik-e az ő Istenöket.
Meg kell emlékezniök, mimódon lett Ábrahám atyánk, megkisértetvén, és sok háborúság által megpróbáltatván, Isten barátjává.
Igy Izsák, igy Jákob, igy Mózes és mindnyájan, kik az Istennél kedvesek voltak, sok háborúságon mentek át, hivek maradván.
Azok pedig, kik a kisérteteket nem fogadták az Úr félelmével, és az ő tűrhetetlenségökkel és morgolódásuk gyalázatával álltak elő az Úr ellen,
kiírtattak a kiírtótól, és kigyók által elvesztenek.
Mi is tehát ne álljunk boszút azokért, miket szenvedünk,
hanem meggondolván, hogy csekélyebbek a mi bűneinknél ezen büntetések, az Úr ostorait, melyekkel, mint szolgák fenyittetünk, jobbúlásunkra és nem vesztünkre lenni higyük.
És mondák neki Oziás és a vének: Mind igazak, a miket szólottál, és nincs beszédeidben semmi feddésre méltó.
Most tehát imádkozzál érettünk, mivel szent és istenfélő asszony vagy.
És mondá nekik Judit: Valamint az, a mit szólhattam, elismeritek, hogy Istené:
azonképen a mit eltökélettem cselekedni, itéljétek meg, ha Istentől vagyon-e? és imádkozzatok, hogy Isten az én tanácsomat megerősítse.
Álljatok ti ez éjjel a kapunál, és én kimegyek szolgálómmal; imádkozzatok, hogy a mint mondottátok, ötödnapra az Úr tekintsen népére, Izraelre.
Ti pedig, nem akarom, hogy vizsgáljátok az én cselekedetemet; és míg hírt nem adok nektek, semmi egyéb ne legyen, hanem csak imádság érettem a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
És mondá neki Oziás, Júda fejedelme: Menj békével, és az Úr legyen veled a mi ellenségeinken való boszúállásra. És visszatérvén, elmenének.
Judit segitséget kér az Istentől.
Kik eltávozván, Judit beméne imádkozó helyére, és szőrruhába öltözvén, hamut tőn fejére, és leborulván az Úr előtt, kiálta az Úrhoz, mondván:
Uram, atyámnak, Simeonnak Istene! ki fegyvert adtál neki az idegenek büntetésére, kik fertelmökkel megszeplősítették és megmezítelenítették a szűz ágyékát gyalázatra;
és azok feleségeit ragadományra adtad, és azok leányait fogságra, és minden zsákmányaikat elosztásra a te szolgáidnak, kik buzgólkodtak melletted: légy segítségűl nekem, özvegynek, kérlek téged, én Uram Istenem!
Mert te cselekedted az előbbieket, és azok után meg másokat gondoltál; és az lett, a mit te akartál.
Mert minden utaid készek, és itéleteidet a te gondviselésedbe helyezted.
Tekints most az asszíriusok táborára, mint az egyiptomiak táborára méltóztattál akkor tekinteni, mikor a te szolgáid után fegyverrel futottak, bízván a szekerekben és lovasságukban, és a hadakozók sokaságában. [Móz. II. 14,9.]
De te az ő táborukra tekintettél, és a sötétség elfárasztotta őket.
Lábaikat a mélység megfogta, és a vizek elborították őket.
Úgy járjanak, Uram, ezek is, kik az ő sokaságukban bíznak, s szekereikben és dárdáikban, pajzsaikban és nyilaikban és lándzsáikban dicsekszenek,
és nem tudják, hogy te vagy a mi Istenünk, ki megrontod a hadakat eleitől fogva, és Úr a te neved.
Emeld föl karodat, mint eleinte, és rontsd meg erejöket a te erőd által; essék el erejök a te haragodban, kik azt fogadják, hogy szentélyedet megfertőztetik, és a te neved hajlékát megszeplősítik, és lehányják fegyverökkel a te oltárod szarvát.
Cselekedd meg, Uram! hogy tulajdon fegyverével vágassék le az ő kevélysége,
fogassék meg az ő szemei tőrével énrajtam, és verd meg őt ajkaim kedvessége által.
Adj bátorságot szívembe, hogy megutáljam őt; és erőt, hogy meggyőzzem őt.
Mert az a te neved emléke lesz, ha egy asszony keze ejti el. [Birák. 4,21. 5,26.]
Mert nem a sokaságban van a te erőd, Uram! sem a lovak erejében a te akaratod, s a kevélyek sem tetszettek neked eleitől fogva: hanem az alázatosak és szelidek könyörgése tetszett neked mindenkoron.
Egek Istene! vizek teremtője és minden teremtmények Ura! hallgass meg engem, szegény könyörgőt, ki irgalmadban bízom.
Emlékezzél meg, Uram, szövetségedről, és adj igét az én számba, és szívemben a szándékot erősítsd meg, hogy a te házad neked szentelve megmaradjon,
és minden nép ismerje meg, hogy te vagy az Isten, és nincs más tekivűled.
Judit diszesen felöltözik, és szolgálójával az ellenséges táborba megy, és Holoferneshez jut.
Lőn pedig midőn megszűnt kiáltani az Úrhoz, fölkele a helyről, hol leborúlva feküdt vala az Úr előtt.
És szólítá szolgálóját, és lemenvén házába, leveté magáról a szőrruhát, és kivetközék özvegysége ruháiból,
és megmosá testét, és megkené magát igen jó kenettel, és befoná feje haját, és fejére tevé a főkötőt, és felöltözék vigaságának ruháiba, és lábaira voná a sarukat, és fölvevé a karkötőket és boglárokat, a fülfüggőket és gyürűket, és fölékesité magát minden ékességeivel.
Az Úr is szépséget ada neki; mert mind e készület nem bujaságból, hanem jó szándékból eredett; és azért az Úr ezen szépséget annyira növelé benne, hogy hasonlíthatlan szépségűnek látszott mindenek szemei előtt.
Ada tehát szolgálójának egy tömlő bort, egy edény olajt, és árpa-lepényt, szárazfügéket, kenyereket és sajtot, és elindúla.
És mikor a város kapujához jutottak, ott találák Oziást, és a város véneit várakozva. [Judit 8,32.]
Kik midőn meglátták őt, elálmélkodván, igen csodálák az ő szépségét.
Mindazáltal semmiről sem kérdezvén őt, átbocsáták, mondván: A mi atyáink Istene adjon neked kegyelmet, és szíved minden szándékát erősítse meg az ő erejével, hogy dicsekedjék benned Jerusalem, és neved legyen a szentek és igazak számában.
És mondák azok, kik ott valának, mindnyájan egy szóval: Úgy legyen, úgy legyen!
Judit pedig imádván az Urat, átméne a kapukon, ő és szolgálója.
Lőn pedig, midőn lement a hegyen napkelet tájban, elétalálák őt az asszíriusok kémei, és megfogák őt, mondván: Honnét jösz? vagy hová mégy?
Ki felelé: A zsidók leánya vagyok, elszöktem színök elől, mert előre láttam, hogy nektek adatnak zsákmányul azért, mivel megvetvén titeket, nem akarták magokat önként megadni, hogy irgalmat találjanak színetek előtt.
Ez okért gondolkodtam magamban, mondván: Elmegyek Holofernes fejedelem elé, hogy megjelentsem neki titkaikat, és megmutassam neki, mi úton juthasson hozzájok úgy, hogy egy ember se essék el az ő seregéből.
És midőn azon férfiak hallották az ő beszédeit, és szemlélték orczáját, megálla szemök rajta, mert az ő szépségét igen csodálják vala.
És mondák neki: Megtartottad lelkedet, mivel ilyen tanácsot találtál, hogy lejőj a mi urunkhoz.
Azt pedig tudd meg, hogy mikor az ő színe elé állasz, jót fog tenni veled, és igen kedves leszesz az ő szivének. És Holofernes sátorához vivék őt, hírt adván felőle.
És mihelyt bement az ő színe elé, mindjárt megfogaték az ő szemei által Holofernes.
És mondák neki szolgái: Ki vetné meg a zsidók népét, kiknél ily szép asszonyok vannak, hogy már csak ezekért is ne kelljen-e ellenök hadakoznunk?
Látván tehát Judit Holofernest a függöny alatt ülve, mely bíborból és aranyból vala, smaragddal és drága kövekkel kirakva,
és orczájára tekintvén, meghajola előtte, a földre borúlván. És fölemelék őt Holofernes szolgái urok parancsára.
Judit Holofernesnek győzedelmet igér. Szépsége és bölcsesége miatt dicsértetik.
Akkor Holofernes mondá neki: Jó kedvvel légy, és ne félj szivedben; mert én soha nem ártottam azon embernek, ki szolgálni akart Nabukodonozor királynak.
A te néped pedig, ha meg nem vet engem, nem emeltem volna fel dárdámat ellene.
Most pedig mondd meg nekem: Mi okért távoztál el tőlök és tetszett neked hozzánk jőni?
És mondá neki Judit: Halljad szavát a te szolgálódnak; mert ha követed szolgálód szavát, az Úr tökéletességre viszi a dolgot veled.
Mert él Nabukodonozor, a földnek királya! és él az ő ereje! mely benned vagyon minden tévelygő lélek megbüntetésére: hogy nem csak az emberek szolgálnak neki teáltalad, de még a mezei vadak is engedelmeskednek.
Mert hire van a te lelked munkásságának minden nemzeteknél, és tudva egész világon, hogy te vagy egyedűl jó és hatalmas az ő egész országában, és a te rendeléseid minden tartományokban dicsértetnek.
Az sem titok, a mit Ákior szólott; és azt is tudják, a mit parancsoltál, hogy vele történjék. [Judit 5,5.]
Mert bizonyos, a mi Istenünk a bűnökkel annyira megbántatott, hogy megizente prófétái által a népnek, hogy kézbe adja őt bűnei miatt.
És mivel tudják Izrael fiai, hogy Istenöket megbántották, rajtok van a rettegés tőled.
Azonfölül az éhség is rajtok vagyon, és a viznek kiszáradása miatt már a halottak közé számíthatók.
Végre azt rendelék: hogy megöljék barmaikat, és azok vérét igyák.
És a mi Urok- Istenöknek szenteltetett, a gabonát, bort és olajat szándékoztak elkölteni, melyekről megparancsolta vala Isten, hogy ne illessék; és meg akarják emészteni, a miket kezekkel sem kellene illetniök: annakokáért, mivel ezeket cselekszik, bizonyos, hogy veszedelemre adatnak.
A mit én, a te szolgálód, megértvén, elszöktem tőlök, és az Úr küldött engem, hogy ezeket hirűl adjam neked.
Mert én, te szolgálód, az Istent tisztelem, még most is nálad; és ki fog menni szolgálód, és imádni fogom az Istent;
és ő megmondja nekem, mikor fizet meg nekik bűneikért; és eljövén, megjelentem neked, úgy, hogy én átviszlek téged Jerusalem közepén, és tied lesz Izrael egész népe, mint a juhok, melyeknek nincs pásztoruk, és csak egy eb sem ugat majd ellened;
mert ezek megmondattak nekem az Isten gondviselése által.
És mivel megharagudott rájok az Isten, elküldettem, ezeket megjelenteni neked.
Tetszének pedig mind ez ígék Holofernesnek és az ő szolgáinak, és csodálják vala az ő bölcseségét, mondván egymásnak:
Nincs ilyen asszony a földön tekintetre, szépségre és eszes beszédekre nézve.
És mondá neki Holofernes: Jól cselekedett az Isten, ki elküldött téged a nép előtt, hogy azt kezünkbe adjad.
És mivel jó a te igéreted, ha ezt megcselekszi velem a te Istened, nekem is Istenem lesz ő, és te Nabukodonozor házában nagy leszesz, és a te neved az egész földön nevezetes leszen.
Judit szabadságot nyer a táboron ki- és bemehetni; lakomán van Holofernesnél, ki megrészegszik.
Akkor meghagyá neki, hogy oda menjen be, hol kincsei valának eltéve, és megparancsolá, hogy ott maradjon, és elrendelé, mit adjanak neki az ő asztaláról.
De Judit felelé neki, és mondá: Most nem ehetem azokból, miket parancsolsz nekem adatni, hogy vétek ne jőjön rám; hanem azokból eszem, miket magammal hoztam.
Mondá neki Holofernes: Ha elfogy, a mit magaddal hoztál, mit cselekedjünk veled?
És mondá Judit: Él a te lelked, Uram! hogy ezeket mind el nem költi a te szolgálód, mig meg nem cselekszi Isten az én kezem által azokat, miket gondoltam. És bevivék őt szolgái a sátorba, melybe parancsolta vala.
És mikor bement, megkéré, legyen szabad neki, hogy éjjel és viradat előtt kimehessen imádkozni és könyörgeni az Úrhoz.
És megparancsolá hajlék-őreinek, hogy a mint tetszeni fog neki, járjon ki és be harmadnapig az ő Istenét imádni.
És kiméne éjjel Betúlia völgyébe és megmosá magát a kútvízben.
És a mint feljött, imádkozék Izrael Ura- Istenéhez, hogy igazgassa útját az ő népe szabadítására.
És bemenvén, tisztán vala a sátorban, miglen este evék az ő eledeléből.
És lőn, negyednap Holofernes vacsorát szerze szolgáinak, és mondá szolgájának, Vágaónak: Menj és javasold ama zsidóasszonynak, hogy önként egyezzen meg, velem lakni;
mert rút dolog az asszíriusoknál, ha az asszony megcsúfolja a férfiút, azt cselekedvén, hogy illetetlen menjen el tőle.
Akkor Vágaó beméne Judithoz, és mondá: Ne féljen a jó leányzó bemenni az én uramhoz, hogy tiszteltessék ő előtte, hogy egyék vele és bort igyék vigasággal.
Felelé neki Judit: Ki vagyok én, hogy ellene mondjak az én uramnak?
Mindent megteszek, mi az ő szemei előtt jó és kedves. Mert mindaz, mi ő neki tetszik, kedves lesz nekem életem teljes napjaiban.
És fölkele, és fölékesíté magát ruházatával, és bemenvén, az ő színe elé álla.
Holofernes szíve pedig felindúla, mert ég vala a kivánságtól iránta.
És mondá neki Holofernes: Igyál most és telepedjél le örömmel, mert kedvet találtál előttem.
És mondá Judit: Iszom, Uram, mert felmagasztaltatott az én lelkem ma minden napjaim fölött.
És vőn, és evék és ivék előtte azokból, miket neki az ő szolgálója készített vala.
És Holofernes víg lőn mellette, és igen sok bort ivék, mennyit soha nem ivott életében.
Judit a részeg Holofernesnek fejét veszi.
Mikor pedig este lett, szolgái elsietének szállásaikra, és Vágaó bezárá a kamara ajtaját és elméne;
mindnyájan elfáradtak vala pedig a bortól,
és Judit egyedűl vala a kamarában.
Holofernes pedig az ágyban feküvék, a nagy részegség miatt elaluván.
És mondá Judit szolgálójának, hogy álljon kinn a kamara előtt és vigyázzon.
És Judit az ágy elé álla, imádkozván könyhullatással és ajakinak mozgásával csendességben,
mondván: Erősíts meg engem, Izrael Ura Istene! és tekints ez órában kezeim munkájára, hogy a mint igérted, Jerusalemet, a te városodat emeld föl, és a mit gondoltam, hivén, hogy általad meglehet, végezzem el.
És midőn ezeket mondotta, az oszlophoz járúla, mely ágya fejénél vala, és kardját, mely azon kötve függött, leoldá.
És kivonván azt hűvelyéből, megragadá feje üstöket, és mondá: Erősíts meg engem, Úr Isten, ez órában.
És kétszer csapván nyakára, elvágá fejét, és levevé szőnyegét az oszlopokról, és lehengeríté holttestét.
És kevés idő múlva kiméne, és Holofernes fejét szolgálójának adá, és azt táskájába parancsolá tétetni.
És kimenének szokásuk szerint, mint imádságra, és átmenének a táboron, és megkerűlvén a völgyet, a város kapujához jutának.
És mondá Judit távolról a kőfalak őreinek: Nyissátok fel a kapukat, mert velünk van az Isten, ki hatalmát megmutatta Izraelben.
És lőn, midőn a férfiak hallották az ő szavát, eléhívák a város véneit.
És összefutának hozzá mindnyájan kicsinytől nagyig, mert nem reméllték, hogy többé visszajő.
És világokat gyujtván körűlvevék őt mindnyájan; ő pedig magasb helyre lépvén, csendet parancsola. És mikor mindnyájan hallgattak,
mondá Judit: Dicsérjétek a mi Urunkat Istenünket, ki nem hagyta el a benne bízókat.
És énáltalam, szolgálója által beteljesitette irgalmasságát, melyet igért Izrael házának; és megölte kezem által az ő népe ellenségét ez éjjel.
És elővévén a táskából Holofernes fejét, megmutatá nekik, mondván: Ime Holofernesnek, az asszíriusok hadserege fejedelmének feje; és ime az ő szőnyege, mely alatt fekszik vala részegségében, hol egy asszony keze által verte meg őt a mi Urunk Istenünk.
Él pedig az Úr! hogy megőrzött engem az ő angyala mind innét elmentemben, mind ott létemben, s mind onnét visszatértemben; és nem hagyott engem, szolgálóját megfertőztetni, hanem a bűn szennye nélkül visszahozott engem nektek, örvendezve az ő győzedelmén, az én kimenekvésemen és a ti megszabadúlástokon.
Adjatok hálát neki mindnyájan, mert jó; mert örökkévaló az ő irgalmassága. [Zsolt. 105,1. 106,1.]
Mindnyájan pedig imádván az Urat, mondák neki: Az Úr megáldott téged az ő erejével, mert általad semmivé tette ellenségeinket.
Oziás pedig, Izrael népének fejedelme, mondá neki: Áldott vagy te, leányom, a fölséges Úr Istentől minden asszonyok felett a földön.
Áldott az Úr, ki az eget és földet teremtette; ki téged vezérlett, hogy ellenségeink fejedelmének fején sebet ejts;
mert ma a te nevedet úgy felmagasztalta, hogy el nem távozik dicséreted az emberek szájától, kik megemlékeznek az Úr erejéről mindörökké; mivelhogy nem kimélted éltedet a te nemzetséged szorongatásaért és sanyarúságaért, hanem elejét vetted a romlásnak a mi Istenünk színe előtt.
És mondá az egész nép: Úgy legyen, úgy legyen!
Ákior pedig szólítatván, eléjőve, és mondá neki Judit: Izrael Istene, kiről te bizonyságot tettél, hogy boszút áll ellenségein, ő minden hitetlenek fejét vette ez éjjel kezem által.
És hogy tudjad, hogy úgy vagyon: ime Holofernes feje, ki az ő kevélységes megvetésével Izrael Istenét megvetette, és téged halállal fenyegetett, mondván: Mikor Izrael népe megfogatik, megparancsolom, hogy fegyverrel verjék át oldalaidat.
Látván pedig Ákior Holofernes fejét, félelemből elbágyadván, orczájára esék a földre és elájúla.
Miután pedig magához jövén, felüdűlt, Judit lábaihoz borúla, hódolván neki, és mondá:
Áldott vagy te az Istentől Jákob minden hajlékaiban; mert minden nemzetek közt, melyek a te nevedet hallják, magasztaltatni fog miattad Izrael Istene.
A zsidók kirohanása. Az asszíriusok leveretése.
Mondá pedig Judit az egész népnek: Hallgassatok engem, atyámfiai! függeszszétek ki e fejet kőfalainkra.
És mikor a nap feljövend, vegye kiki az ő fegyverét; és menjetek ki sebességgel nem úgy, mintha lemennétek, hanem mintha rájok rohannátok.
Akkor a kémek szükségképen elfutnak fejedelmöket felkölteni a harczra.
És mikor azok hadnagyai Holofernes sátorához futnak, és őt fő nélkül találják fetrengeni a vérben, félelem lepi meg őket.
És mikor megértitek, hogy futnak, menjetek bátran utánuk, mert az Úr eltiporja őket lábaitok alatt.
Akkor látván Ákior az erőt, melyet Izrael Istene cselekedett, elhagyván a pogányság szertartását, hitt az Istennek, és körűlmetélé szemérme előbőrét, és Izrael népéhez számíttaték ő és nemzetségének minden maradéka mai napiglan.
Legottan pedig, hogy megviradott, kifüggeszték a kőfalakra Holofernes fejét, és minden férfiú vevé fegyverét, és kimenének nagy zajjal és üvöltéssel.
Látván ezt a kémek, Holofernes sátorához futának.
Azok pedig, kik a sátorban valának, elmenvén, és a kamara ajtaja előtt zörgetvén, hogy felköltsék, készakarva zajt ütének, hogy nem a felköltők, hanem a zörgetők által ébredjen fel Holofernes;
mert senki sem meré az asszíriusok haderejének kamaráját zörgetve vagy bemenve megnyitni.
De midőn eljöttek hadnagyai és ezredesei és mindnyájan az asszíriai király seregének főemberei, mondák a hajlék-őröknek:
Menjetek be és költsétek fel őt, mert kijövén az egerek lyukaikból, harczra mertek bennünket kihíni.
Akkor bemenvén Vágaó az ő kamarájába, a kárpit előtt megálla, és tapsola kezeivel: mert azt vélte, hogy Judittal aluszik.
De midőn a feküvőnek semmi mozgását füleivel nem hallotta, közelebb menvén, a kárpithoz járúla, és azt fölemelvén, és látván Holofernes holttestét fő nélkül vérében fetrengve feküdni a földön, fölkiálta nagy szóval sírván, és megszaggatá ruháit.
És bemenvén Judit sátorába, nem találá őt, és kiugorván a néphez,
mondá: Egy zsidó-asszony gyalázatot tett Nabukodonozor király házán, mert ime Holofernes a földön fekszik, és feje nincs rajta.
Midőn ezt meghallották az asszíriusok haderejének fejedelmei, megszaggaták mindnyájan ruháikat, és elviselhetlen félelem és rettegés lepte meg őket, és szivök igen megháborodék,
és mondhatlan kiáltás lőn az ő táborukban.
Az asszíriusok futása és megveretése. A zsidók zsákmányolása és győzelme.
És midőn az egész sereg meghallotta, hogy Holofernesnek fejét vették, eltávozék tőlök az elme és tanács, és csak a rettegéstől és félelemtől űzetve, a futásban kerestek menedéket,
úgy hogy egyik sem szólt a másikhoz, hanem lehajtott fővel elhagyván mindenöket, sietének a zsidóktól megmenekedni, kiket hallottak fölfegyverkezve ellenök jőni, s elfutának a mezők utain és a halmok ösvényein.
Látván tehát Izrael fiai a futókat, utánok eredének. És lemenének, kürtölvén és sikoltván utánok.
És mivel az asszíriusok elszéledve nyakrafőre futottak, Izrael fiai egybecsoportozva kergették, vágták mind, a kiket elérhettek.
Követeket külde tehát Oziás Izrael minden városaiba és tartományaiba.
Annakokáért minden tartomány és minden város válogatott fegyveres ifjakat külde utánok, és kergeték őket fegyver élével, mig csak határaikhoz jutottak.
A többiek pedig, kik Betúliában valának, bemenének az asszíriusok táborába, és a ragadományt, melyet a futó asszíriusok elhagytak vala, elvivék, és magokat igen megterhelék.
Azok pedig, a kik győzedelmesen visszatérének Betúliába, mind, a mi amazoké vala, elhozák magokkal, úgy, hogy nem volt száma a juhoknak és barmoknak és minden ingó jószáguknak, elannyira, hogy kicsinytől nagyig mindnyájan meggazdagodtak amazok ragadományaiból.
Joakim pedig, a főpap, Jerusalemből Betúliába jöve minden véneivel, hogy lássa Juditot.
Ki midőn kiment hozzája, áldák őt mindnyájan egyszóval, mondván: Te Jerusalem dicsősége, te Izrael öröme, te népünk tisztessége vagy;
mert férfiasan cselekedtél és szíved megerősödött, mivelhogy szeretted a tisztaságot, és férjed után mást nem ismertél: azért az Úr keze is megerősített téged, és azért áldott leszesz mindörökké.
És mondá az egész nép: Úgy legyen, úgy legyen!
Harmincz nap alatt is alig szedék össze Izrael népei az asszíriusok ragadományait.
Továbbá mindazt, mi Holofernes tulajdonának találtatott, Juditnak adák, aranyban és ezüstben, ruhákban és drága kövekben, és minden házi eszközökben; mind neki adaték a néptől.
És az egész nép örvende az asszonyokkal és szüzekkel és ifjakkal, hangszerek és cziterák mellett.
Judit hála-éneke, életkora és halála.
Akkor ez éneket éneklé Judit az Úrnak, mondván:
Kezdjetek az Úrnak dobokon, énekeljetek az Úrnak czimbalmokon, zengjetek neki új dicséretet, magasztaljátok és híjjátok segítségűl az ő nevét.
Az Úr megrontója a hadaknak, Úr az ő neve;
ki az ő táborát népe közé tette, hogy kiszabadítson minket minden ellenségünk kezéből.
Eljött Asszur a hegyekről éjszak felől ereje sokaságával; az ő sokasága megrekesztette a patakokat, és lovai ellepték a völgyeket.
Azt mondotta, hogy felgyujtja határaimat, és hogy ifjaimat fegyverrel megöli, kisdedeimet ragadományra adja, és a szüzeket fogságra;
de a mindenható Úr megverte s egy asszony kezébe adta őt, ki megölte őt.
Mert az ő hatalmasuk nem az ifjak által esett el, nem Titan fiai ölték meg őt, s nem a magas óriások állottak ellene; hanem Judit, Merari leánya, vesztette el őt orczája szépségével.
Mert kivetkezett az özvegység ruházatából, és vigaság ruhájába öltözött Izrael fiainak örvendezésére.
Megkente orczáját kenettel, és egybekötötte hajfodrait a főkötővel, új ruhát vett az ő elcsábítására.
Az ő sarui elragadták szemeit, szépsége rabbá tette az ő lelkét, és nyakát karddal elvágta.
A persák eliszonyodtak az ő bátorságán, és a médusok az ő merészségén,
Akkor ordított az asszíriusok tábora, mikor megjelentek az én alázatosaim, elepedve a szomjuság miatt.
A leányzók fiai verték őket által, és mint a futó gyermekeket, ölték meg őket; elvesztek a harczon az én Uram Istenem színe előtt.
Dicséretet énekeljünk az Úrnak, új dicséretet énekeljünk a mi Istenünknek.
Adonai, Uram! nagy vagy te és hatalmas a te erődben, és a kit senki meg nem győzhet.
Neked szolgáljon minden teremtményed; mert mondottad, és lőnek; kibocsátottad lélekzetedet, és létre jövének; és nincs, ki ellenálljon a te szódnak.
A hegyek alapjokból megindúlnak a vizekkel; a kősziklák, mint a viasz, megolvadnak színed előtt.
A kik pedig félnek téged, nagyok lesznek nálad mindenekben.
Jaj az én nemzetem ellen föltámadó népnek! mert a mindenható Úr boszút áll rajtok, itélet napján meglátogatja őket.
Mert tüzet ad és férgeket az ő testökbe, hogy égettessenek és érezzék mindörökké.
És lőn ezek elmultával, az egész nép Jerusalembe méne a győzelem után imádni az Urat; és mihelyt megtisztultak, mindnyájan bemutaták égőáldozataikat és fogadásaikat és igéreteiket.
Judit pedig Holofernesnek minden hadiszereit, melyeket neki adott a nép, és a szőnyeget, melyet maga elvitt vala az ő kamarájából, ajándékúl adá az elfeledés ellen.
A nép pedig vig vala a szentély előtt, és e győzelem öröme három hónapig tartaték Judittal.
E napok után pedig kiki visszatére házához; és Judit nagy lőn Betúliában, és egész Izrael földén fölötte becsülteték.
Mert bátorságával a tisztaság is egybe vala foglalva, úgy hogy férfiat nem ismert életének teljes napjaiban, miután férje, Manasszes meghalt.
Ünnepnapokon pedig nagy dicsőségben jő vala elé.
És férje házában százöt esztendeig marada; és szolgálóját fölszabadítá, és meghala, és eltemetteték férjéhez Betúliában.
És hét napig siratá őt az egész nép.
Életének pedig teljes idejében és halála után is sok esztendeig nem volt, a ki háborgatta volna Izraelt.
E győzelem ünnepnapja pedig a zsidóktól a szent napok számába vétetik, és tiszteltetik a zsidóktól amaz időtől a jelen napig.