PRÉDIKÁTOR KÖNYVE. ECCLESIASTES.
Préd 1
Minden mulandó a földön.
A Prédikátornak, Dávid fiának, Jerusalem királyának igéi.
Hiúságok hiúsága! – úgymond a Prédikátor, – hiúságok hiúsága, és minden hiúság!
Mije van egyebe az embernek minden munkájából, melylyel fáradoz a nap alatt?
Nemzedék elmúlik, és nemzedék jő; a föld pedig örökké az marad.
Fölkel a nap és lenyugszik, és helyére visszatér, honnan újra föltámad;
dél felé kerül, és éjszakra fordúl; mindent bejárván, kerengve megyen a szél, és körébe visszatér.
Minden folyóvíz a tengerbe szakad, és a tenger nem árad meg; azon helyre, honnan a folyóvizek erednek, visszatérnek, hogy ismét folyjanak.
Minden dolog nehéz; ember nem fejtheti meg azokat beszéddel; nem elégedik meg a szem látással, a fül sem telik be hallással.
Micsoda az, mi volt? ugyanaz, mi következni fog. Micsoda az, mi lett? ugyanaz, mi megint leszen.
Semmi újság nincs a nap alatt, és nem mondhatja senki: Ime ez új; mert immár meg volt az előbbi időkben, melyek előttünk voltak.
Nincs az előbbiekről emlékezet, de még az ezután jövendőkről sem lesz emlékezet azoknál, kik utóbb következnek.
Én, a Prédikátor, Izrael királya voltam Jerusalemben,
és föltettem szívemben, hogy bölcseséggel vizsgálódni és értekezni fogok mindenről, mi a nap alatt történik. Ez igen rosz foglalkozást adta Isten az emberek fiainak, hogy azzal foglalkozzanak.
Láttam mindent, mi a nap alatt történik, és ime minden hiúság és a lélek gyötrelme.
Az elveteműltek nehezen jobbúlnak meg, és a bolondok száma végtelen.
Szólék szívemben, mondván: Ime naggyá lettem, és meghaladtam bölcseséggel mindazokat, kik előttem voltak Jerusalemben; és elmém sokról elmélkedett bölcsen, és tanúltam,
és arra adtam szívemet, hogy értsem az okosságot és tudományt, a tévedéseket és bolondságot; és úgy találtam, hogy ezekben is csak fáradság vagyon és a lélek gyötrelme,
azért, mivel a sok bölcseségben sok a búsulás, és fáradalmat gyarapít, ki a tudományt gyarapítja.
Kéj, gazdagság, belátás, mind hiúság, és nem tesz boldoggá.
Mondám szivemben: Elmegyek, és bővelkedem gyönyörűséggel, és élek a javakkal; de láttam, hogy ez is hiúság.
A nevetést tévelygésnek állítottam, és mondám az örömnek: Miért csalatol meg hiában?
Gondolám szivemben, hogy elvonom a bortól testemet, hogy elmémet a bölcseségre adjam, és elkerűljem a bolondságot, míg meglátom, mi lenne hasznos az emberek fiainak, mit kell cselekedniök, míg életnapjaik száma tart a nap alatt.
Nagy dolgokhoz fogtam, házakat épitettem magamnak, és szőllőket ültettem,
kerteket és gyümölcsösöket állitottam, és beültettem azokat mindenféle fákkal;
és halastókat ásattam magamnak, hogy megöntözzem a gyümölcsöző fák erdejét;
szolgákat és szolgálókat bírtam, és volt sok cselédem és csordáim és sok juhnyájam mindazokéi fölött, kik előttem voltak Jerusalemben;
gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat, a királyok és tartományok gazdagságait; szerzettem magamnak énekeseket és énekesnőket, és az emberek fiainak gyönyörűségeit, poharakat és korsókat a bortöltés szolgálatára;
és fölülhaladtam gazdagsággal azokat, kik előttem voltak Jerusalemben; s a bölcseség is megmaradt velem.
És semmit sem tagadtam meg szemeimtől, a mit kivántak, és nem tiltottam meg szívemnek, hogy ne éljen minden gyönyörűséggel, és ne gyönyörködjék azokban, miket készítettem; és azt tartottam osztályrészeműl, ha élvezem munkám gyümölcseit.
És midőn mindazon műveimhez fordúltam, melyekben kezeim működtek, és a munkákhoz, melyekben hiába fáradtam, láték mindenben hiúságot és lélekgyötrelmet, és hogy semmi sem marad meg a nap alatt.
Áttértem a bölcseségről és tévelygésről és bolondságról való elmélkedésre. (Micsoda, mondám, az ember, hogy követhesse az ő alkotó királyát?)
És látom, hogy a bölcseség annyival előzi meg a bolondságot, mennyivel a világosság különbözik a sötétségtől.
A bölcs szemei az ő fejében vannak, a bolond sötétségben jár; de azt is megtanúltam, hogy mind a kettőnek vége azonegy. [Préd. 8,1. Péld. 17,24.]
És mondám szívemben: Ha azonegy vége lesz a bolondnak és nekem, mit használ, nagyobb munkát tennem a bölcseségért? Igy szólván lelkemben, észrevettem, hogy az is hiúság.
Mert a bölcs emlékezete csak úgy nem lesz örökkévaló, mint a bolondé, és a következő idők egyaránt mindent eltakarnak feledéssel; meghal a tudós csakúgy, mint a tudatlan.
És azért úntam meg életemet, látván, hogy minden, mi a nap alatt vagyon, rosz, és hogy minden hiúság és a lélek gyötrelme.
Megbántam minden iparkodásomat is, melylyel a nap alatt igen szorgalmasan működtem, örökösöm lévén utánam,
kiről nem tudom, ha bölcs lesz-e, vagy bolond? ki mégis uralkodni fog művem fölött, melyben fáradtam és szorgalmatoskodtam. Van-e ennél hiúságosabb dolog?
Annakokáért megszűntem, és szívem többé nem akart munkálkodni a nap alatt.
Mert midőn némelyik bölcseséggel munkálkodik s tudománynyal és szorgalmatossággal, hivalkodó embernek hagyja keresményét; tehát ez is hiúság és nagy rosz.
Mert mi haszna van az embernek minden munkájából és lelke gyötrelméből, mellyel kinlódik a nap alatt?
Minden napja fájdalmakkal és nyomorúsággal teljes; éjjel sem nyugszik elméje. S ez nem hiúság-e?
Nem jobb-e enni és inni, és jóltartani lelkét tulajdon munkáiból? Ez is az Isten kezéből vagyon.
Ki fog úgy enni, és gyönyörűséggel bővelkedni, mint én?
Isten az ő színe előtt való jó emberének bölcseséget és tudományt és vigaságot ad; a bűnösnek pedig gyötrelmet és hiábavaló gondot ad, hogy keressen és gyüjtsön, és annak adja, ki kedves az Istennél; de ez is hiúság, és az elmének hasztalan szorgoskodása.
Mindennek van ideje, és minden csak ideig tart. A dolgok változandóságánál az ember Isten félelmében töltse életét.
Mindennek van ideje, és ideje szerint minden elmúlik az ég alatt.
Van ideje a születésnek, és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, és ideje az ültetvény kiszaggatásának;
van ideje a megölésnek, és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak, és ideje az épitésnek;
van ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a kesergésnek, és ideje a tánczolásnak;
van ideje a kövek széthányásának, és ideje fölszedésének; ideje az ölelgetésnek, és ideje az ölelgetéstől való távozásnak;
van ideje a szerzésnek, és ideje az elvesztésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az elvesztésnek;
van ideje a szétszakításnak, és ideje az egybevarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak;
van ideje a szeretésnek, és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadnak, és ideje a békeségnek.
Mije van tehát az embernek az ő munkájából?
Láttam a törődést, melyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak.
Ő mindent jól cselekedett maga idejében, és e világot vetekedésök alá adta, a nélkül, hogy az ember kitanúlhatná a művet, melyet Isten mível kezdettől végig.
És úgy találtam, hogy nincs jobb, mint vigadni és jól cselekedni életében.
Mert, hogy minden ember eszik és iszik, és látja munkája hasznát, Isten ajándéka az.
Megtanúltam, hogy mindaz, mit Isten cselekszik, örökké megmarad; nem adhatunk azokhoz semmit, el sem vehetünk azokból, miket az Isten cselekszik, hogy féljék őt.
A mi lett, az megmarad, és a leendők már voltak; Isten megújítja a mi elmúlt.
Láttam a nap alatt az itélet helyén istentelenséget, és az igazság helyén gonoszságot.
És mondám szivemben: Isten az igazat és az istentelent megitéli, és minden dolognak akkor lesz ideje.
Mondám szivemben az emberek fiairól: hogy Isten megpróbálja őket, és megmutatja, hogy hasonlók a barmokhoz.
Azért egy az ember és barmok vége, s mind a kettőnek egyenlő állapotja; a mint meghal az ember, úgy halnak meg azok is; hasonlóképen lehelnek mindnyájan, és az embernek nincs többje, mint a baromnak; minden hiúság alá van vetve,
és minden egy helyre megy; földből lett, hasonlóképen vissza is tér a földbe.
Ki tudja, ha Ádám fiainak lelke fölfelé megy-e, és a barmok lelke lefelé megy-e?
És úgy találtam, hogy semmi jobb nincs, mint az embernek vigadni cselekedeteiben, és hogy ez osztályrésze. Mert ki viszi őt odáig, hogy az utána következőket megtudja?
Az élet hiúsága a szegények elnyomatása miatt. Az emberek hiábavaló fáradozása. A királyi méltóság hiú volta.
Másfelé fordúltam, és látám a nyomorgatásokat, melyek a nap alatt történnek, és az ártatlanok könyhullatásait, és vigasztalót senkit; és hogy nem állhatnak azok hatalmaskodása ellen, mindenek segítségétől elhagyatva.
És inkább dicsértem a holtakat, mint az élőket,
és mind a kettőnél boldogabbnak itéltem, ki még nem is született, és nem látta a gonoszságokat, melyek a nap alatt történnek.
Ismét elnéztem az emberek minden munkáját, és észrevettem, hogy az iparkodás is okúl szolgál felebarátunk irigykedésére; tehát ebben is hiúság és hiábavaló gond vagyon.
A bolond összeteszi kezeit, és maga húsát emészti föl, mondván:
Jobb egy maroknyi nyugalommal, mint mind a két kéz tele munkával és a lélek gyötrelmével.
Gondolkodván, találék más hiúságot is a nap alatt.
Ott van egynémely magán, és nincs más vele, sem fia, sem atyjafia, és mégsem szűnik meg munkálkodni, és nem telnek be szemei gazdagsággal, és nem gondolja meg, mondván: kinek munkálkodom, és fosztom meg lelkemet a jóktól? Ebben is hiúság vagyon, és igen gonosz gyötrelem.
Jobb tehát kettőnek együtt lenni, mint egynek, mert hasznuk vagyon társaságukból.
Ha egyik elesik, a másiktól fölsegíttetik; jaj az egyedűlvalónak! Mert ha elesik, nincs fölemelője.
És ha ketten együtt hálnak, egymást melegítik; az egyes mimódon melegűl meg?
És ha valaki erőt vesz egyikén, ketten ellene állnak; a hármas kötél nehezen szakad el.
Jobb a szegény és bölcs gyermek a vén és bolond királynál, ki nem tud továbbra gondolkodni.
Mert néha a tömlöczből és lánczokból is följut némelyik az országlásra; és más, ki fejedelemségben született, a szűkölködés által megemésztetik.
Láttam, hogy minden élő a nap alatt mással jár, ki ifjú vala, és ki föllép őhelyette.
Végtelen mindazon nép száma, kik előtte voltak; de kik utóbb következnek, nem fognak benne örvendeni; mert ez is hiúság és a lélek gyötrelme.
Őrizd meg lábadat, midőn az Isten házába mégy, és járulj közel, hogy hallhass; mert sokkal jobb az engedelmesség, mint a bolondok áldozatai, kik nem tudják, minemű gonoszat cselekszenek. [Kir. I. 15,22. Oze. 6,8.]
Különféle jó tanitások. A gazdagság utáni törekvés hiúsága.
Vakmerőn semmit ne szólj, és szíved ne legyen gyors a szólásra Isten előtt; mert az Isten mennyben van, és te a földön, azért kevés beszédű légy.
A sok gondot álmok követik, és a sok beszédben bolondság találtatik.
Ha mit fogadtál az Istennek, ne késsél megadni; mert nem tetszik neki a hűtelen és bolond igéret; hanem a mit fogadsz, teljesítsd.
Sokkal jobb, fogadást nem tenni, mintsem fogadás után az igéretet nem teljesíteni.
Ne engedd meg szádnak, hogy vétekre vigye testedet; és ne mondd az angyal előtt: Nincs gondviselés! nehogy az Isten megharagudván beszédeid ellen, meghiúsítsa kezed minden munkáját.
A hol sok az álom, igen sok a hiúság és számtalan a beszéd; te pedig az Istent féljed.
Ha látod a szegények elnyomatását és az erőszakos itéleteket, és hogy az igazság elfordíttatik az országban: ne csodálkozzál e dolgon, mert a nagynál más nagyobb van, és ezek fölött is más nagyobbak vannak,
és ezen kivűl a király parancsol az egész földnek, mint alattvalónak.
A fösvény nem telik be pénzzel, és ki a gazdagságot szereti, nem veszi annak hasznát; azért ez is hiúság.
A hol sok a gazdagság, sokan is vannak, kik azt emésztik. És mit használ birtokosának, minthogy látja szemeivel a gazdagságot?
Édes az álom a munkásnak, akár keveset, akár sokat egyék; a gazdagot pedig bővelkedése nem hagyja aludni.
Van még más igen gonosz nyavalya is, melyet a nap alatt láttam; az urának veszedelmére tartott gazdagság.
Mert egy nagy csapás által elvesz mindene, a fiú, kit nemzett, legnagyobb inségre jut;
a mint mezítelen jött ki anyja méhéből, úgy megy el innen, és semmitsem visz el magával szerzeményéből. [Jób. 1,21. Tim. I. 6,7.]
Valóban, nyomorúságos nyavalya! A mint jött, úgy tér vissza. Mit használ tehát neki, hogy hiába munkálkodott?
Életének teljes napjaiban sötétben evett, sok gonddal és nyomorúságban és bánatban.
Azért azt találtam jónak, hogy kiki egyék és igyék és örömet élvezzen munkájából, melylyel munkálkodik a nap alatt, élete napjainak száma szerint, melyeket az Isten adott neki; mert ez az ő osztályrésze.
És hogy minden embernek, kinek gazdagságot és jószágot adott, megengedte, hogy egyék azokból, és élvezze osztályrészét, és örűljön munkájának: Isten ajándéka ez.
És nem igen emlékezik meg élete napjairól, mivel az Isten gyönyörűséggel foglalja el az ő szivét.
További jellemzése a fösvény hiábavaló életének.
Vagyon más rosz is, melyet láttam a nap alatt, és ugyan gyakori az embereknél.
A mely embernek Isten gazdagságot adott és jószágot és tisztességet, és semmi hijával nincs lelke mindazokból, miket kiván; és nem engedi neki az Isten, hogy abból egyék, hanem idegen ember emészti meg azt: ez hiúság és nagy nyavalya.
Ha valaki száz magzatot nemz, és sok esztendeig él, és élete sok napját éri, de lelke nem él vagyonának javaival, és temetése nincsen: erről én azt mondom, hogy jobb nálánál az időtlen gyermek.
Mert hiába jött világra, és sötétségre megyen, és nevét a feledés törli el;
nem látta a napot, és nem tudta a jó és gonosz külömbségét.
Ha szinte kétezer esztendeig él is, és nem élvezi a jókat; nem egy helyre sietnek-e mindenek?
Minden munkája az embernek szájáért van, de lelke nem telik be.
Mivel van többje az eszesnek a bolondnál? És a szegénynek, hanem hogy oda menjen, hol az élet vagyon?
Jobb azt látni, a mit kivánsz, mint azt kivánni, a mit nem ismersz; de ez is hiúság és a lélek vakmerősége.
Annak, ki lenni fog, neve már elneveztetett, és tudva van, hogy ember lesz, és nem vetekedhetik magánál erősebbel a törvényben. [Kir. I. 13,14. Kir. III. 13,2.]
Az igen sok szó sok hiúsággal jár a vetekedésben.
Egyes bölcs tanitások. A bölcseséget nem lehet egészen kifürkészni.
Mi szükség az embernek magánál nagyobb dolgokat keresni, holott nem tudja, mi használ neki életében, zarándoksága megszámlált napjaiban, az időben, mely mint az árnyék elmúlik? Avagy ki jelentheti meg neki, mi leend utána a nap alatt?
Jobb a jó hírnév, mint a drága kenetek; és a halál napja a születés napjánál. [Péld. 22,1.]
Jobb a siralom házához menni, mint a lakmározás házához; mert abban minden ember az ő végére emlékeztetik, és az élő rágondol arra, mi következni fog.
Jobb a harag a nevetésnél, mert az arcz komolysága által megjobbúl a vétkező lelke.
Ott a bölcsek szíve, hol a szomorúság, és a bolondok szive, hol a vigaság.
Jobb a bölcstől megdorgáltatni, mint a bolondok hizelgésével megcsalatni.
Mert mint az égő tövisek ropogása a fazék alatt, úgy a bolond nevetése; de ez is hiúság.
A rágalom megháborítja a bölcset, és megtöri szive erejét.
Jobb a dolog vége, mint kezdete; jobb a tűrő a kevélynél.
Ne légy hirtelen a haragra; mert a harag a bolond kebelében nyugszik.
Ne mondjad: Mi oka, hogy az előtt jobb idők voltak, mint most vannak? – mert bolond az efféle kérdés.
A bölcseség hasznosabb a gazdagsággal, és inkább használ azoknak, kik a napot látják.
Mert mint a bölcseség megoltalmaz, úgy megoltalmaz a pénz; azon előnye van pedig a tudománynak és bölcseségnek, hogy a ki bírja annak életet adnak.
Tekintsd az Isten működését, hogy senki sem jobbíthatja meg, a kit ő elvetett.
A jó napon élj a jókkal, és a rosz naptól óvd magadat; mert mint ezt, úgy amazt is az Isten alkotta, hogy ne találjon az ember igaz okot panaszra ellene.
Ezeket is láttam az én hiúságom napjaiban: Az igaz elhal igazságában, és az istentelen sok ideig él gonoszságában.
Ne légy fölöttébb igaz, se többet ne érts, mintsem szükséges, hogy balgává ne légy.
Ne cselekedjél igen istentelenűl, és ne légy bolond, hogy meg ne halj időd előtt.
Jó neked az igazat támogatnod, de amattól se vond meg kezedet; mert ki az Istent féli, semmit el nem mulaszt.
A bölcseség megerősíti a bölcset a város tíz fejedelme fölött.
Mert nincs igaz ember a földön, ki jót cselekedjék és ne vétkezzék. [Kir. III. 8,46. Krón. II. 6,36. Péld. 20,9. Ján. I. 1,8.]
De minden beszédet se végy szivedre, melyek mondatnak, netalán halljad, hogy téged szolgád szidalmaz;
mert tudja lelkiisméreted, hogy te is gyakorta szidalmaztál másokat.
Mindent megpróbáltam a bölcseségben. Mondám: Bölcscsé leszek; de az messzebb távozott tőlem,
sokkal messzebb, mint azelőtt volt; mélysége nagy, ki találja föl azt?
Mindent megvizsgáltam elmémmel, hogy tudjam és szemléljem és keressem a bölcseséget és az okosságot, és hogy megismerjem a bolond istentelenségét, és az esztelen tévelygését;
és keserűbbnek találtam a halálnál az asszonyt, ki a vadászok tőre; szive hálló, kezei kötelek. A ki kedves az Istennél, kikerüli őt; a ki pedig bűnös, megfogatik tőle.
Ime ezt találtam, mondá a prédikátor, egyet is, mást is, hogy okára jőjek,
melyet most is keres lelkem, de föl nem találtam. Férfiat ezer közől találtam egyet, asszonyt mindnyája közől sem találtam.
Csak azt találtam, hogy Isten az embert igazzá teremtette, és ő végtelen kérdésekbe bonyolította magát. Kicsoda olyan, mint a bölcs? és ki tudja az ige megfejtését?
A bölcs engedelmeskedik a királynak, még a zsarnoknak is. A világkormányzat megfoghatlansága.
Az ember bölcsesége tündöklik orczáján, és a hatalmas annak szinét elváltoztatja. [Préd. 2,14.]
Én a király szájára vigyázok és a parancsokra az Isten esküje miatt.
Ne siess eltávozni orczája elől, és ne maradj meg a gonosz cselekedetben; mert a mit akar, mindent megtehet,
és az ő beszéde hatalommal teljes, és senki sem mondhatja neki: Miért cselekszel így?
A ki megtartja a parancsolatot, nem szenved semmi gonoszt; a bölcs szive tudja az időt és feleletet.
Minden dolognak van ideje és alkalmatossága, de az ember sokat gyötrődik,
mert nem tudja az elmúlt dolgokat, és a jövendőket senki sem adhatja tudtára.
Nincs az ember hatalmában, hogy visszatartóztassa lelkét, és nincs hatalma a halál napján, sem nyugodni nem hagyják, midőn a harcz elközelget, és az istentelenség nem szabadítja meg az istentelent.
Mindezeket meggondoltam, és szivemre vettem minden cselekedetet, melyek a nap alatt történnek. Néha az ember önártalmára uralkodik az emberen.
Láttam eltemetett istenteleneket; kik midőn még éltek, a szent helyen voltak, és dicsértettek a városban, mint igaz cselekedetűek; de ez is hiúság.
Mert mivelhogy hamar itélet nem mondatik a gonoszok ellen, a gonoszságot minden félelem nélkül cselekszik az emberek fiai;
mindazáltal, ha a bűnös százszor cselekszik is gonoszt, és a tűrés által elszenvedtetik, én tudom, hogy jól járnak az istenfélők, kik az ő orczáját félik.
Ne is járjon jól az istentelen, és napjai ne hosszabbodjanak meg; hanem mint az árnyék, múljanak el, kik nem félik az Úr orczáját.
Vagyon más hiúság is, mely a földön történik. Vannak igazak, kiket roszak érnek, mintha az istentelenek tetteit cselekednék; és vannak istentelenek, kik oly bátorságosak, mintha az igazak cselekedetei nálok volnának; de ezt is igen hiúságosnak itélem.
Dicsértem azért a vigaságot, hogy nincs jobb az embernek a nap alatt, mint enni és inni és vigadni; mert csak azt viszi el magával az ő munkájából élete napjaiban, melyeket Isten adott neki a nap alatt.
És arra adám szivemet, hogy tudjam a bölcseséget, és megértsem a foglalkozást, mely a földön forog; hol van ember, ki sem éjjel, sem nappal álmot nem lát szemeivel;
és átláttam, hogy ember nem találhatja föl okát Isten minden cselekedeteinek, melyek a nap alatt történnek; és mennél többet munkálkodik a keresésben, annál kevésbbé találja föl; haszintén mondja is a bölcs, hogy tudja, nem találhatja föl.
Az emberek sorsának bizonytalansága. Az életélvezet, tevékenység és bölcseség becse.
Mindezeket forgattam szivemben, hogy alaposan megértsem. Vannak igazak és bölcsek, és azok cselekedetei Isten kezében; és még sem tudja az ember, ha szeretetre legyen-e méltó, vagy gyülöletre?
hanem minden, mint bizonytalan, jövendőre tartatik fenn, azért, hogy minden egyaránt történik az igazon és istentelenen, a jón és gonoszon, a tisztán és tisztátlanon, azon, ki áldozatokat tesz, és ki az áldozatokat megveti; a mint van a jó, úgy a bűnös is, mint a hamisan esküvő, úgy az is, ki igazra esküszik.
Ez legnagyobb minden között, mi a nap alatt esik, hogy mindenkinek ugyanaz történik; azért telik el az emberek fiainak szive is gonoszsággal és megvetéssel életökben, és ezekután pokolra vitetnek.
Senki sincs, ki mindenkor éljen, és kinek e dologban bizodalma lehetne. Jobb az élő eb a holt oroszlánnál;
mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit többé nem tudnak; sem jutalmok nincs többé, mert feledésbe ment emlékezetök.
A szeretet, gyűlölség és irigykedések is együtt enyésznek el, és nincsen részök e világban és a dolgokban, melyek a nap alatt történnek.
Menj tehát és egyed vigaságban kenyeredet, és igyad örömmel borodat; mert Isten kedvelli cselekedeteidet.
Minden időben legyenek fehérek ruháid, és az olaj fejedről ne fogyjon el.
Élvezd életedet feleségeddel, kit szeretsz, élted állhatatlanságának teljes napjaiban, melyek adattak neked a nap alatt, hiúságod teljes napjaiban; mert ez az osztályrész az életben munkád mellett, melylyel a nap alatt munkálkodol.
A mit kezed cselekedhetik, szorgalmasan vidd véghez; mert sem cselekvés, sem okosság, sem bölcseség, sem tudomány nem lesz az alvilágban, hova te sietsz.
Másfelé fordúltam, és látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, sem az erősöké a had, sem a bölcseké a kenyér, sem a tudósoké a gazdagság, sem a mestereké a kedvesség: hanem az idő és történet mindenekben.
Az ember nem tudja végét, hanem mint a halak horoggal fogatnak, és mint a madarak tőrbe ejtetnek, úgy fogatnak meg az emberek a gonosz időben, midőn az hirtelen rájok jő.
Láttam a nap alatt e bölcseséget is, és igen nagynak itéltem.
Volt egy kis város és abban kevés férfiú; nagy király jött ellene, és körülvette azt, és erősségeket épített köröskörűl, és végrehajtatott a megszállás.
És találtatott abban egy szegény, de bölcs férfiú, és megszabadította a várost bölcsesége által; de azután senki sem emlékezett meg arról a szegény emberről.
És én mondám: Jobb a bölcseség az erősségnél; hogyan vetették meg tehát ama szegénynek bölcseségét, s nem hallgatták meg igéit?
A bölcseség igéit csendességben inkább hallgatják, mint a fejedelem kiáltását a bolondok között.
Jobb a bölcseség, mint a hadi fegyverek; és a ki egyben vétkezik, sok jót veszt el. [Préd. 7,20.]
Egyes bölcs mondások.
Az elhullt legyek elvesztik a kenet kellemét. Drágább a bölcseségnél és dicsőségnél a kicsiny és ideig való bolondság.
A bölcs szíve az ő jobbján van, és a bolond szíve balján.
Sőt, ha az úton jár is a bolond, mivel ő esztelen, mindenkit bolondnak tart.
Ha a hatalmasnak lelke fölindúl ellened, ne hagyd el helyedet, mert ez orvoslás igen nagy bűnöket szűntet meg. [Móz. V. 1,29.]
Van gonosz, melyet láttam a nap alatt, mely mintegy tévedésből jött ki a fejedelem színe elől:
hogy a bolond nagy méltóságba helyeztetett, és a gazdagok alant ülnek.
Lovakon láttam a szolgákat, és a fejedelmeket földön gyalog, mint szolgákat.
A ki másnak vermet ás, maga esik bele; és ki elhányja a sövényt, megmarja azt a kigyó. [Péld. 26,27. Sirák 27,29.]
A ki köveket hengerít, megsértetik azoktól; és a ki fát vág, megsebesíttetik attól.
Ha megtompúl a vas, és nem olyan, mint azelőtt, hanem életlenné lesz, sok munkával élesíttetik meg; igy a serénység után bölcseség következik.
Mintha titkon marna meg a kigyó, semmivel sem kevesebb, a ki titkon rágalmaz.
A bölcs szájának igéi kedvesek; de az esztelennek ajkai megejtik őt.
Igéinek kezdete bolondság, és szájának vége a leggonoszabb tévedés.
A bolond szót szaporít. Nem tudja az ember, mi volt előtte, és mi leszen utána, ki jelentheti meg neki?
A bolondok munkája gyötrelmökre van, mert a városba nem tudnak menni.
Jaj neked, föld! melynek királya gyermek, és melynek fejedelmei már reggel lakmároznak.
Boldog a föld, melynek királya nemes, és melynek fejedelmei idején esznek táplálásra és nem tobzódásra.
A restség miatt meghajol a padlás, és a kezek tétlensége miatt csepegni fog a ház.
Nevetve fogyasztják a kenyeret és bort, lakmározva töltvén életöket, mert a pénznek minden engedelmeskedik.
Gondolatban ne rágalmazd a királyt, és titkos kamarádban ne átkozd a gazdagot; mert az égi madarak is elviszik a te szódat, és a szárnyasok hirűl adják a beszédet.
Folytatás. Bíztatás az élet istenfélő élvezetére.
Tedd kenyeredet a folyóvizekre, mert sok idő után megtalálod azt.
Adj részt hétnek, sőt nyolcznak is; mert nem tudod, micsoda veszély következik a földre.
Ha megtelnek a felhők, esőt öntenek a földre. Ha a fa délre esik, vagy éjszakra, a mely helyre esik, ott marad.
Ki a szélre vigyáz, nem vet; és ki a felhőket nézi, soha nem arat.
A mint nem tudod, melyik a szellem útja, és mimódon szerveződnek össze a csontok a nehézkes méhében: úgy nem tudod az Isten cselekedeteit, ki mindenek alkotója.
Reggel vesd el magvadat, és este meg ne szűnjék kezed; mert nem tudod, melyik kel inkább ki, ez-e vagy az; és ha mindakettő, annál jobb.
Kedves a világosság, és gyönyörűséges a szemeknek látni a napot;
de ha sok esztendeig él is az ember, és mindazokban örűl, meg kell emlékeznie a sötét időről, és azon sok napról, melyek midőn eljőnek, hiúságról fogják vádolni a multakat.
Vigadj azért, ifjú, a te ifjúságodban, és jóban legyen szived ifjúságod napjaiban, és járj szivednek utain, és szemeid tekintete után; de tudd meg, hogy mindezekért itéletre von téged az Isten.
Vedd el a haragot szivedből, és távolítsd el a gonoszságot testedtől; mert az ifjúság és gyönyör hiúság.
Féljed az Istent ifju és öregkorban a halál előtt. Minden hiúság, kivéve az Isten félelme és az ő parancsainak megtartása.
Emlékezzél meg a te Teremtődről ifjuságod napjaiban, mielőtt eljőjön a gyötrelem ideje, és elközelgessenek az esztendők, melyekről azt mondjad: Nem tetszenek nekem!
mielőtt elsötétűljön a nap és világosság, és a hold és csillagok, és a felhők visszatérjenek az eső után;
midőn remegés fogja el a ház őrzőit, és a legerősebb férfiak ingadoznak, és hivalkodva állanak a kevés számu őrlők, és meghomályosodnak az ablakokon kinézők;
és az ajtókat bezárják az utczán, midőn az őrlő szava elcsendesűl, és fölkelnek a madárszóra, és megsiketűlnek mind az ének leányai;
midőn a magasaktól is félnek és rettegnek az úton, midőn virágzik a mandolafa, a sáska meghízik, és a kaporna elhull; mert az ember elmegyen örökkévaló házába, és a sírók az utczán kerengenek;
mielőtt elszakadjon az ezüst zsinór, és összezsugorodjék az arany kötelék, és a veder eltörjék a kúton, és a kerék elromoljon a vízcsatornán,
és a por visszatérjen földébe, a honnan lett, és a lélek visszamenjen az Istenhez, ki őt adta.
Hiúságok hiúsága! mondá a prédikátor, és minden hiúság!
És mivel a prédikátor igen bölcs volt, tanítá a népet, és elbeszélé, a miket cselekedett, és vizsgálódván, sok példabeszédet szerzett,
hasznos igéket keresett, s legigazabb és valósággal teljes beszédeket írt.
A bölcsek igéi, mint az ösztönzők és mint a mélyen beütött szegek, melyek a tanitók tanácsa által adattak az egy pásztortól.
Ezeknél többet, fiam, ne keress. A sok könyvírásnak semmi vége nincs, és a nagy főtörés a testnek gyötrelme.
Tehát a szólás végét halljuk mindnyájan egyetemben: Az Istent féljed, és tartsd meg az ő parancsait; – mert ez az egész ember;
és mindazt, mi történik, akár jó legyen, akár gonosz, minden tévedésért eléhozza Isten az itéletre.