SZENT PÁL APOSTOL I. LEVELE A KORINTUSIAKHOZ.
1 Kor 1
Bevezetés. Sz. Pál e levelet azon intéssel kezdi, hogy kerülvén a szakadásokat, a keresztény tanítmányt ne az emberi tanítók tekintélyére alapítsuk, mivel csupán Krisztuséi vagyunk. A megfeszített Jézust csak egyszerű szavakkal hirdette az apostol; mert Isten a világ bölcseségét ennek mesterkélt ékesszólásával, mint tévteljes esztelenséget elvetette, az együgyűnek látszó tanítást pedig a keresztről, arra jelölte ki, hogy a hivek az által üdvözűljenek. Ez ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak esztelenség, de a keresztényeknek isteni erő és bölcseség. Valamint az emberi bölcseség elvetésénél, ugy tesz Isten a hivásnál is. A tudatlanokat és alacsony sorsúakat eléjök tette a tanúltaknak és előkelőknek, a mi szintén ezeknél is csupán kegyelemből történt, hogy senki ne kérkedjék tulajdon érdemével, hanem minden dicsőséget az Úrnak adjon.
Pál, Jézus Krisztusnak hivatott apostola az Isten akarata által, és Szosztenes, atyafitársa,
Isten egyházának, mely Korintusban vagyon, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a hivatott szenteknek, mindazokkal együtt, kik segítségűl híják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, mind az ő helyökön, mind a miénken…
Kegyelem nektek és békeség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. [Rom. 1,7.]
Hálát adok Istenemnek mindenkor érettetek, Isten azon malasztjáért, mely nektek adatott Krisztus Jézusban;
hogy mindenben gazdagok lettetek általa, minden igében és minden tudományban;
a mint Krisztus bizonyságtétele megerősíttetett tibennetek;
úgy hogy semminemű malaszt hijával nem vagytok, várván a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését,
ki meg is erősít titeket mindvégig a feddhetlenségben a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetele napjára.
Hűséges az Isten, ki által hivattatok az ő Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak társaságába.
Kérlek pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért, hogy azonegyet valljátok mindnyájan, és ne legyenek köztetek szakadások, hanem tökéletesen azonegy értelemben és itéletben legyetek.
Mert jelentetett nekem tifelőletek, atyámfiai, a Kloéhez tartozóktól, hogy versengések vannak közöttetek.
Értem pedig azt, hogy közőletek mindenik így szól: Én ugyan Pálé vagyok, én pedig Apolloé, én pedig Kéfásé, én pedig Krisztusé. [Apost.cs. 18,24.]
Megoszlott-e Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-e meg értetek? vagy Pál nevében vagytok-e megkeresztelve?
Hálát adok Istennek, hogy Krispuson és Kájuson kivül senkit sem kereszteltem közőletek, [Apost.cs. 18,8.]
nehogy azt mondja valaki, hogy az én nevemben vagytok megkeresztelve.
De még Stefana házát is én kereszteltem meg; azonkivül nem tudom, hogy mást valakit kereszteltem volna.
Mert nem keresztelni küldött engem Krisztus, hanem az evangéliomot hirdetni; s ezt sem az íge bölcseségében, hogy hiába való ne legyen a Krisztus keresztje. [Péter II. 1,16. Kor. I. 2,13.14.]
Mert a kereszt igéje az elveszendőknek ugyan bolondság; azoknak pedig, kik üdvözűlnek, azaz, nekünk, Isten ereje.
Mert írva vagyon: Elvesztem a bölcsek bölcseségét, és az okosak okosságát megvetem. [Izai. 29,13.14.]
Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világ vizsgálója? Nem tette-e bolonddá Isten e világ bölcseségét? [Izai. 33,18.]
Mert mivelhogy az Isten bölcseségében, meg nem ismerte Istent a világ az ő bölcsesége által, tetszett Istennek esztelenségnek látszó tanítás által üdvözíteni a hivőket.
Mert a zsidók jeleket kívánnak; a görögök bölcseséget keresnek;
mi pedig a megfeszített Krisztust hirdetjük, a zsidóknak ugyan botránkozást, a pogányoknak pedig bolondságot;
azonban a hivatott zsidóknak és görögöknek Krisztust, az Isten erejét és az Isten bölcseségét;
mert mi az Istenben (előttök) bolondság, bölcsebb az embereknél; és mi az Istenben (szerintök) erőtlenség; erősebb az embereknél.
Mert tekintsétek a ti hivatástokat, atyámfiai! hogy nem sokan vannak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek;
hanem kiket a világ balgatagoknak tart, azokat választotta Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
és a világ nemteleneit és megvetetteit választotta Isten, és azt, mi semmi, hogy lerontsa a mi valami;
hogy egy ember se dicsekedjék az ő színe előtt.
Ti pedig őáltala vagytok Krisztus Jézusban, ki nekünk az Istentől bölcseség és igazság, megszentelés és váltság lett, [Jerem. 23,5.]
hogy a mint írva vagyon, a ki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. [Kor. II. 10,17.]
E meggyőződésnél fogva, hogy Isten csak a csekélyekre tekint kegyelemmel, nem jöttem hozzátok ékesszólással, hanem csupán Krisztus tanításával, szónoki tehetség nélkül, úgy, hogy én egyedűl Isten lelkét hagytam működni. Mindazáltal én oly bölcseséget tanítok, mely felülhalad minden emberi bölcseséget, melyet a csupán természeti ember nem is érthet. Ehhez a Szentlélek által való tanítás szükséges. Csak a kit a Szentlélek vezérel, az értheti és itélheti meg, a mi a léleké; a csupán természeti ember erre képtelen.
Én is, mikor hozzátok jöttem, atyámfiai! nem jöttem a beszédnek vagy bölcseségnek fönségével, hirdetvén nektek a Krisztus bizonyságtételét;
mert nem véltem közöttetek valamit tudni, hanem csak Jézus Krisztust, és pedig a megfeszítettet. [Kor. I. 1,17.]
És én erőtlenségben és félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok.
És az én beszédem és tanításom nem az emberi bölcseség hitető igéiben, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában állott;
hogy a ti hitetek ne legyen az emberek bölcseségében, hanem az Isten erejében.
Bölcseséget hirdetünk azonban mi is a tökéletesek között; de nem a világ, sem a világi fejedelmek bölcseségét, kik megsemmisűlnek,
hanem hirdetjük az Istennek titokteljes, elrejtett bölcseségét, melyet Isten világ kezdetétől elrendelt a mi dicsőségünkre,
melyet senki e világ fejedelmei közől nem ismert meg; mert ha megismerték volna, soha a dicsőség Urát meg nem feszítették volna.
De a mint írva vagyon: Hogy szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szivébe föl nem hatott, mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik,
nekünk pedig kijelentette Isten az ő Lelke által; mert a Lélek átvizsgál mindent, még az Isten mélységes titkait is.
Mert ki tudja az emberek közől, a mik az emberben vannak, hanem csak az ember lelke, ki őbenne vagyon? Úgy a mik Istenben vannak is, senki sem tudja, hanem csak az Isten Lelke.
Mi pedig nem e világ lelkét vettük, hanem azon Lelket, ki Istentől vagyon, hogy megtudjuk, a miket Isten nekünk ajándékozott.
A mikről beszélünk is, nem az emberi bölcseség tudós igéivel, hanem a Szentlélek tanítása szerint, a lelkiekről lelkiképen szólunk.
De a test szerint való ember, nem fogja föl azt, mi Isten Lelkéé, mert az bolondság előtte, és nem értheti, mert azt lélek szerint kell megitélni.
A lelki pedig mindent megitél, és ő senkitől sem itéltetik meg.
Mert ki ismerte át az Úr értelmét, hogy oktathatná őt? Minálunk pedig a Krisztus értelme vagyon.
Ezt a bölcseséget először csak elemeiben hirdethettem nektek, mert még oly testi érzületűek vagytok, mint ezt a köztetek levő szakadások bizonyítják. Hogyan választhattatok magatoknak pártvezéreket? Mindnyájan csak Krisztus szolgái ők, csak úgy működhetnek, a mint Isten adja kinekkinek, s ezért felelősek az Istennek, ki tetteiket megpróbálja, s tűzben megtisztítja. Ti a Szentlélek templomai vagytok; ne fertőztessétek meg e templomot amaz emberi bölcseség által, mely az Isten előtt esztelenség, és romlásra visz. Ne dicsekedjetek az emberekkel, mintha a bölcseség tőlök jőne, mert ők mindnyájan csak a ti szolgáitok Krisztusban, ki az Istené.
Én is, atyámfiai, nem szólhattam nektek, mint lelkieknek, hanem mint testieknek. Mint kisdedeknek a Krisztusban
tejet adtam innotok, nem eledelt, mert ezt nem vehettétek; de még most sem vehetitek, mert még testiek vagytok.
Avagy midőn közöttetek irígység és versengés vagyon, nem testiek vagytok-e? és nem emberi mód szerint jártok-e?
Mert midőn valaki azt mondja: Én ugyan Pálé vagyok; más pedig: Én Apolloé: nem (testi) emberek vagytok-e? Vajjon kicsoda Apollo? vagy kicsoda Pál?
Annak szolgái, a kinek hittetek, és a mint kinekkinek az Úr adta.
Én ültettem, Apollo öntözte, de Isten adta a növekedést.
Azért sem a ki ültet, valami, sem a ki öntöz: hanem a ki növekedést ad, az Isten.
A ki ültet, és a ki öntöz, egy; kiki pedig tulajdon jutalmát veszi az ő munkája szerint. [Máté 20,4.8.]
Mert mi Isten munkatársai vagyunk; ti Isten szántófölde, Isten épitménye vagytok.
Az Isten malasztja szerint, mely nekem adatott, mint bölcs épitőmester, alapot vetettem, más pedig épít arra; de kiki lássa, mint épít azon.
Mert más alapot senki sem vethet, azon kivül, mely vettetett, mely a Krisztus Jézus.
Ha valaki pedig ez alapra épít, aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját,
kinekkinek munkája nyilvánvaló lesz, mert az Úr napja kimutatja azt, mivel tűz által fog kijelentetni; és minő kinekkinek munkája, a tűz próbálja meg.
A kinek munkája, melyet arra épített, megmarad, jutalmát veszi.
A kinek munkája megég, kárt vall; őmaga ugyan még üdvözűl, de úgy, mint tűz által.
Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?
Ha pedig valaki az Isten templomát megfertőzteti, elveszti azt Isten; mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok. [Kor. I. 6,19.]
Senki magát meg ne csalja; ha valaki magát közöttetek bölcsnek véli e világon, legyen balgataggá, hogy bölcs lehessen.
Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert írva vagyon: Megfogom a bölcselkedőket álnokságukban.
És ismét: Az Úr ismeri a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók. [Zsolt. 93,11.]
Senki se dicsekedjék tehát az emberekben.
Mert minden tietek: akár Pál, akár Apollo, akár Kéfás, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendők, minden tietek.
Ti pedig Krisztuséi vagytok; Krisztus pedig az Istené.
A hithirdetőket csak úgy tekintse mindenki, mint Krisztus szolgáit, kiknek kötelességök a hűség; de azért senki se merje őket megitélni, mert egyedűl Krisztus a bíró. A tanítók ezen rendeltetéséről azért oktattalak titeket, hogy ennek vagy annak előnyt ne adjatok, s mások fölött el ne bízzátok magatokat. Mert ki bízhatja el magát, mikor mindenik nyerte azt, a mit bír? Ti azt vélitek, hogy telve lélekkel, már a czélnál vagytok. Adná Isten, hogy úgy volna, s mi már együtt uralkodhatnánk Krisztussal; de még nincsen úgy, mert még mi apostolok is megvettetünk, bántalmaztatunk, s a legnagyobb bajokkal kell küzdenünk, a mit nem megszégyenítéstekre írok, hanem tanítástokra, mint atyátok Krisztusban. Kövessétek példámat, és hallgassátok Timoteust, kit hozzátok küldök, mielőtt magam mennék, a mi csakhamar meg fog történni.
Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárait.
Itt már az kivántatik a sáfároktól, hogy kiki hívnek találtassék.
Nekem azonban legkisebb gondom, hogy tőletek itéltessem, vagy az emberi törvénytől, de enmagamat sem itélem.
Mert semmiben sem vádol ugyan lelkiisméretem, de még azért nem vagyok igazolva; a ki pedig engem itél, az Úr az.
Tehát ne itéljetek idő előtt, mígnem eljő az Úr, ki a sötétség titkait is megvilágosítja, és a szivek szándékait is kinyilatkoztatja; és akkor lesz kinekkinek dicsérete az Istentől.
Ezeket pedig, atyámfiai, példában vettem magamra és Apollora tiérettetek, tanúljátok meg rólunk, hogy a fölött, a mi meg vagyon írva, egyik a másik ellen fel ne fuvalkodjék valakiért.
Mert ki választ ki téged? Mid vagyon pedig, a mit nem vettél? Ha pedig vetted, mit dicsekszel, mintha nem vetted volna?
Már elteltetek, már gazdagokká lettetek; nálunk nélkül uralkodtok, és adja Isten, hogy uralkodjatok, hogy mi is veletek uralkodjunk.
Mert én azt tartom, hogy az Isten minket, apostolokat, legutolsóknak állított ki, mint halálra valókat; mert csodája lettünk a világnak, az angyaloknak és embereknek.
Mi balgatagok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti nemesek, mi pedig nemtelenek.
Mindez óráig éhezünk és szomjúhozunk, mezítelenek vagyunk, arczúl veretünk, és ide s tova bujdosunk.
És munkálkodunk, kezeinkkel dolgozván; átkoztatunk, és mi áldunk; üldözést szenvedünk, és eltűrjük;
szidalmaztatunk és mi könyörgünk; mintegy salakja lettünk e világnak, mindenek söpredéke mindez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint kedves fiaimat, intelek.
Mert ha tízezer tanítótok van is Krisztusban, de nincs sok atyátok. Mert Krisztus Jézusban az evangéliom által én nemzettelek titeket.
Kérlek tehát benneteket, legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.
Azért küldöttem hozzátok Timoteust, ki nekem az Úrban szeretett és hű fiam, ki eszetekbe juttatja Krisztus Jézusban levő utaimat, a mint mindenütt minden egyházban tanítok.
Mintha nem volnék többé hozzátok menendő, úgy felfuvalkodtak némelyek.
Elmegyek pedig mihamar hozzátok, ha az Úr akarja, és majd megértem azon felfuvalkodottaknak nem beszédöket, hanem erejöket.
Mert nem a beszédben vagyon az Isten országa, hanem az erőben.
Mit akartok? vesszővel menjek-e hozzátok, vagy szeretettel és a szelídség lelkével?
Azt is hallottam, hogy egy vérfertőztetőt tűrtök meg magatok között, s még dicsekszetek községtek jó állapotával, a helyett, hogy az ilyet kitaszítanátok. Most már elvégeztem, hogy őt az egyházból ki kell zárni, s összegyűlvén, ezt valóban hajtsátok végre. A ti dicsekvéstek nem jó; sőt inkább tisztúljatok meg ezen embertől s minden gonosztól, és úgy ünnepeljétek meg méltán a húsvétet. Tisztúljatok meg mindazon roszaktól, melyekre nézve már előbbi irásomban figyelmeztettelek, és különözzétek el magatokat az ily gonosztevőktől. A nem keresztények fölött ne itéljetek, csak ti erkölcseitek tisztaságára ügyeljetek saját községtekben.
Közönségesen paráznaság hallatszik közöttetek, és pedig oly paráznaság, minő még a pogányok között sem, hogy valakinél az ő atyjának felesége legyen.
És ti még felfuvalkodtok, a helyett, hogy sírnátok, és kirekesztenétek közőletek, a ki e dolgot cselekedte.
Én test szerint ugyan távol, de lélek szerint jelen lévén, már megitéltem, mint jelenlevő, azt, ki így cselekedett:
A mi Urunk Jézus Krisztus nevében, egybegyűlvén ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával,
az ilyen ember adassék át a sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek üdvözűljön a mi Urunk Jézus Krisztus napján.
Nem jó a ti dicsekvéstek. Nem tudjátok-e, hogy egy kevés kovász az egész tésztát erjedésbe hozza? [Galat. 5,9.]
Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tészták legyetek, a mint hogy kovásztalanok vagytok. Mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus föláldoztatott.
Azért lakozzunk, nem a régi kovászszal, sem a gonoszság és álnokság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanaival.
Irtam nektek levelemben, ne társalkodjatok a paráznákkal;
nem ugyan átalán e világ paráznáival, vagy fösvényeivel, vagy ragadozóival, vagy a bálványok szolgáival; mert így ki kellene e világból mennetek;
hanem most írtam nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ki atyánkfiának neveztetik, ha parázna, vagy fösvény, vagy bálványimádó, vagy átkozódó, vagy részeges, vagy ragadozó; az efélével még csak ne is egyetek.
Mert mi közöm itélni azokat, kik kivül vannak? Nem azokat itélitek-e ti, kik benn vannak?
Mert azokat, kik kivül vannak, az Isten itéli meg. Vessétek ki a gonoszt közőletek.
Csak magatok közt itéljetek, és szűntessétek meg a botrányokat. Azért ne vigyétek pörös ügyeiteket pogány biróság elé. Ez méltatlan lenne keresztényhez; mert közöttetek a legcsekélyebb is itélhet ideigvaló dolgok felett. Ily pörlekedések egyátalán ne legyenek köztetek; sőt a méltatlanságot szenvedje el a keresztény, de méltatlankodók épen ne legyenek a keresztények között, mert az ilyenek, mint egyéb bűnösök, kikhez ti is hasonlók voltatok a keresztség előtt, nem lehetnek Isten országának örökösei. Nincs ugyan tiltva a törvénykezés ideigvaló dolgokban, de ne legyen az ember ezek rabszolgája, mert azok, mint az eledel, csak a test számára vannak s vele együtt elenyésznek. De a földi dolgok mindezen rendeltetése mellett is, a testnek tisztán kell maradnia a paráznaságtól. A test az Úrnak szolgáljon, valamint az Úr bizonyos módon gondoskodik testünkről, a mennyiben ő lelkünkben lakik, és mi őbenne feltámadunk. Ezen magas méltóságért, melynélfogva testeink Krisztus tagjai, a testet ne fertőztesse meg senki paráznaság által. A ki ezt teszi, Isten helyett a paráznával lesz egygyé, önmaga ellen vétkezik és megszentségteleníti a Szentléleknek drága áron vett templomát.
Mer-e valaki közőletek, ügye lévén más ellen, a hitetleneknél itéltetni, és nem a szenteknél?
Nem tudjátok-e, hogy a szentek fogják itélni e világot? És ha általatok fog megitéltetni a világ, méltatlanok vagytok-e, hogy kisebb dolgokról itéljetek?
Nem tudjátok-e, hogy angyalokat fogunk itélni? mennyivel inkább a világi ügyeket?
Azért ha világi törvénykezéstek leend, kik az egyházban legalábbvalók, azokat rendeljétek birákúl.
A ti pirúlástokra mondom ezt. Tehát egy bölcs sincsen közöttetek, ki itéletet tehessen atyjafiai között?
Hanem atyafi atyafival száll törvénybe, és pedig hitetlenek előtt.
Már az is mindenesetre hiba közöttetek, hogy törvénykeztek egymással. Miért nem tűritek el inkább a méltatlanságot? Miért nem szenveditek el inkább a kárt? [Máté 5,39. Luk. 6,29. Rom. 12,17. Tessz. I. 4,6.]
Hanem ti magatok cselekesztek méltatlanságot és kárt, és ezt atyafiaknak.
Nem tudjátok-e, hogy a hamisak nem fogják bírni az Isten országát? Ne csaljátok meg magatokat. Sem a paráznák, sem a bálványimádók, sem a házasságtörők,
sem a puhák, sem a férfiakkal közösűlők, sem a tolvajok, sem a fösvények, sem a részegesek, sem az átkozódók, sem a ragadozók nem fogják bírni az Isten országát.
És ilyenek voltatok némelyek; de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazúltatok a mi Urunk Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.
Minden szabad nekem, de nem minden használ; minden szabad nekem, de engem semmi ne vessen hatalma alá.
Az étel a gyomornak, és a gyomor az étkeknek való; az Isten pedig mind annak, mind ezeknek véget vet. De a test nem a paráznaságnak való, hanem az Úrnak, és az Úr a testnek.
Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő ereje által.
Nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a Krisztus tagjai? Elszakasztván tehát Krisztus tagjait, parázna tagjaivá tegyem-e? Távol legyen.
Nem tudjátok-e, hogy a ki paráznához ragaszkodik, egy testté leszen vele? Mert ketten lesznek (úgymond) egy testben.
A ki pedig az Úrhoz ragaszkodik, egy lélek ővele.
Fussatok a paráznaságtól. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kivül vagyon; a ki pedig paráználkodik, tulajdon teste ellen vétkezik.
Nem tudjátok-e, hogy a ti tagjaitok a Szentlélek temploma, ki bennetek vagyon, kit az Istentől vettetek, és nem vagytok magatokéi?
Mert nagy áron vétettetek meg. Dicsőítsétek és hordozzátok Istent a ti testetekben.
Hozzám intézett kérdéseitekre ezeket felelem: A ki a nőtlen élet jobb ajándékával nem bír, az házasodjék meg, és teljesítse házassági kötelességeit. A megkötött házasság fel nem bontható, úgy, hogy egyik fél a másiknak halála előtt más szövetségre léphetne. Oly esetekben, midőn az egyik rész hivő, a másik hitetlen, érvényes marad a házasság, mivel a hitetlen fél a hivő által megszenteltetik. De ha a hitetlen fél nem akar lakni a hivővel, ez nyugodjék bele. A hitetlennek megtérése főok a keresztényre nézve, hogy a házasságban megmaradjon; de ha az nem következik is be, ez ne szolgáljon neki ürügyűl elválásra. Maradjon meg a házasságban, melyre őt Isten még a kereszténység fölvétele előtt hítta; valamint a kereszténység miatt senki se változtassa külső állapotát, melyben a megtérés előtt volt, sőt inkább maradjon mindenki hivatása körében, melybe őt Isten helyezte. Azonban ez nem úgy értendő, mintha a nőtleneknek nőtlen állapotban kellene maradniok; ezt ugyan tanácslom, de azért házzasságra lépni, nem vétek. Tanácslom ugyan a nőtlenséget, mivel ez oly eszköz, melynélfogva az ember egészen és osztatlanúl adhatja magát Istennek; de erre azért senkit sem akarok kényszeríteni, sem a szűzeket, sem az ifjakat, sem az özvegyeket; ez utóbbiaknak szintén tanácslom, hogy maradjanak meg állapotukban.
Arra nézve pedig, a mi felől írtatok nekem: jó az embernek asszonyt nem illetni;
a paráznaság, eltávoztatásaért azonban mindenkinek tulajdon felesége legyen, és mindenkinek tulajdon férje legyen.
A férfiú, a mivel feleségének tartozik, adja meg; hasonlóképen pedig az assszony is férjének. [Péter I. 3,7.]
Az asszonynak nincs saját testén hatalma, hanem a férfiúnak; hasonlóképen pedig a férfiúnak sincs tulajdon testén hatalma, hanem az asszonynak.
Ne vonakodjatok egymástól, hanemha egyenlő akaratból ideiglen, hogy imádságban foglalkozzatok; azután ismét keljetek össze, hogy ne kisértsen titeket a sátán, ha meg nem tartózkodhatnátok.
Ezt pedig engedelemképen mondom, nem parancsképen.
Mert akarnám, hogy mindnyájan, úgy lennétek, mint én vagyok; de kinekkinek tulajdon ajándéka van Istentől, egynek ugyan így, másnak pedig amúgy.
Mondom pedig a nőteleneknek és özvegyeknek: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is.
De ha magokat meg nem tartóztatják, házasodjanak meg; mert jobb megházasodni, mint égni.
Azoknak pedig, kik házasságban vannak, nem én parancsolom, hanem az Úr: hogy a feleség el ne váljék férjétől. [Máté 5,32. 19,9.]
Hogyha elválik, házasság nélkül maradjon, vagy békéljen meg férjével. És a férfiú el ne bocsássa feleségét.
Azonban egyebeknek én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyánkfiának hitetlen felesége vagyon, és ez kész vele lakni, el ne bocsássa azt.
És ha valamely hivő asszonynak hitetlen férje vagyon, és ez kész vele lakni, el ne hagyja férjét;
mert a hitetlen férfiú megszenteltetik a hivő asszony által, és a hitetlen asszony megszenteltetik a hivő férfiú által; különben a ti fiaitok tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
Hogyha a hitetlen fél elválik, menjen el; mert nincs kötelezve atyánkfia vagy a hivő asszony ily esetben, hanem békeségre hívott minket az Isten.
Mert honnét tudod, asszony! vajjon a férfiút nem üdvözítheted-e? vagy honnét tudod, férfiú! vajjon az asszonyt nem üdvözítheted-e?
Egyébiránt, a kinek mint adta az Úr, a kit mint hívott az Úr, úgy járjon; ezt tanítom én minden egyházban.
Ha mint körűlmetélt hivatott valaki, ne kívánja a körűlmetéletlenséget; ha mint körűlmetéletlen hivatott valaki, ne metélkedjék körűl.
A körűlmetéltetés semmi, a körűlmetéletlenség is semmi, hanem az Isten parancsainak megtartása.
Kiki a mely hivatásban hivatott, abban maradjon. [Efez. 4,1.]
Ha mint szolga hivattál, ne gondolj vele; de ha szabaddá lehetsz, inkább így élj.
Mert ki az Úrhoz, mint szolga, hivatott, az Úrnak szabadosa; hasonlóképen, ki mint szabados hivatott, az Krisztus szolgája.
Nagy áron vétettetek meg, ne legyetek az emberek rabszolgái. [Kor. I. 6,20. Péter I. 1,18.]
Kiki a miben hivatott, atyámfiai, abban maradjon az Istennél.
A szűzekről pedig nincs parancsolatom az Úrtól, hanem tanácsot adok, úgymint a ki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hív legyek.
Ezt tehát jónak tartom a jelenvaló szükség miatt, hogy jó az embernek úgy lenni.
Feleséghez vagy kötve? Ne keress elválást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget.
De ha feleséget veszesz, nem vétkezel; és ha a szűz férjhez megyen, nem vétkezik. Mindazáltal az ilyeneknek testi gyötrelmök leszen. Én pedig kedvezek nektek.
Azt mondom azért, atyámfiai! Az idő rövid, következik tehát, hogy a kiknek feleségök vagyon, úgy legyenek, mintha nem volna;
és a kik sírnak, úgy, mintha nem sírnának; és a kik örűlnek, mintha nem örűlnének; és a kik vesznek, mintha nem bírnának;
és a kik élnek e világgal, mintha nem élnének; mert elmúlik e világ alakja.
Akarnám pedig, hogy szorgos gond nélkül lennétek. A ki feleség nélkül vagyon, azokról szorgoskodik, melyek az Úréi, mint tessék az Istennek.
A ki pedig feleséges, azokról szorgoskodik, melyek e világéi, mint tessék feleségének, és megoszlott.
A férjtelen asszony és a szűz azokról gondoskodik, melyek az Úréi, hogy szent legyen testében és lelkében; A ki pedig férjnél van, azokról gondoskodik, melyek a világéi, mint tessék férjének.
Ezt pedig hasznotokra mondom, nem hogy tőrt vessek nektek; hanem arra, mi tisztességes, és mi alkalmat ad akadály nélkül szolgálni az Úrnak.
Ha pedig valaki dísztelennek tartja, hogy az ő szűzleánya idejét meghaladta, és úgy kell lennie, cselekedje, a mit akar; nem vétkezik, ha férjhez adja.
De ki szivében erősen fölteszi, nem kényszerűségből, hanem hatalma lévén akaratja szerint cselekedni, és jónak itéli szivében, hogy megtartsa szűzleányát, jól cselekszik.
Tehát, a ki házasságra adja szűzleányát, jól cselekszik; de a ki nem adja, jobban cselekszik.
Az asszony kötve van a törvényhez, a meddig férje él; hogyha férje meghal, fölszabadúl; menjen férjhez a kihez akar, csakhogy az Úrban. [Rom. 7,2.]
De boldogabb leszen, ha úgy marad, az én tanácsom szerint. Hiszem pedig, hogy bennem is az Isten Lelke vagyon.
A bálványoknak áldozott étkek felől, jól tudjuk, hogy azok magokban véve, közömbösek; azonban itt ne csak a tudomás, hanem a szeretet is irányozza tetteinket. Ugyanis, ha tudjuk, hogy ily étkeket szabad enni, mivel a bálványok semmik, és csak egy az Isten és az Úr, de nincs mindenkinek ily meggyőződése, és ha ilyenek, példánk által felbátorodva, meggyőződésök ellenére esznek ily étket, vétkeznek. Azért mivel magában véve üdvünkre nézve nem az evés vagy nemevés határoz, szabadságunkat ne használjuk felebarátunk romlására, a ki, ha minket enni látna, meggyőződése ellenére szintúgy ehetnék, s így az ő romlására alkalmat nyujtanánk, mi által nemcsak őellene, hanem Krisztus ellen is vétenénk, ki őt megváltotta. Azért én nem eszem ily ételekből, ha azzal felebarátomat megbotránkoztatnám.
A mi pedig a bálványáldozatokat illeti, tudjuk, – mert mindnyájunknak van (arról) tudomásunk; de a tudomány felfuvalkodtat, a szeretet pedig épít;
ha ki pedig azt véli, hogy ő valamit tud, még nem érti, mint kelljen neki tudnia;
de ha az Istent szereti, az megismertetett őtőle; –
az étkek felől tehát, melyek a bálványoknak áldoztatnak, tudjuk, hogy a bálvány semmi a világon, és hogy nincs más Isten, hanem csak egy.
Mert noha vannak, kik isteneknek mondatnak, akár az égben, akár a földön (mivelhogy sok isten és sok úr vagyon);
nekünk mindazáltal csak egy Istenünk vagyon, az Atya, kitől mindenek vannak és mi is őbenne, és az egy Úr Jézus Krisztus, ki által mindenek vannak, és mi is őáltala vagyunk.
De nincs mindenkiben ezen tudomány; mert némelyek azon véleményben, melylyel a bálványokról mindez ideig bírnak, a bálványáldozatot, mint ilyet, eszik, és az ő lelkiisméretök, erőtlen lévén, megfertőztetik.
Az eledel ugyan minket nem ajánl az Isten előtt; mert ha eszünk, azzal nem nyerünk, ha nem eszünk, azzal nem vesztünk. [Rom. 14,17.]
Vigyázzatok mégis, netalán ez a ti szabadságtok az erőtlenek botránkozására legyen. [Rom. 14,20.]
Mert ha valaki látja azt, kinek erről tudománya vagyon, a bálványok helyén letelepedni: amannak lelkiismérete, erőtlen lévén, nem bátorodik-e fel, hogy a bálványáldozatokat megegye?
És a te tudományod miatt elvesz a te erőtlen atyádfia, kiért Krisztus meghalt. [Rom. 14,15.]
Igy vétkezvén pedig atyátokfiai ellen, és megsértvén az ő erőtlen lelkiisméretöket, Krisztus ellen vétkeztek. [Rom. 14,21.]
Azért ha az eledel megbotránkoztatja atyámfiát, inkább nem eszem húst mindörökké, hogy atyámfiát meg ne botránkoztassam.
Épen azért, hogy minden botrányt elkerüljek, más dolgokban sem élek szabadságommal. Habár oly apostol vagyok, mint mások, és azért, mint ők, feljogosítva lévén tartást a hivektől elfogadni, mi nemcsak hogy közszokásban van, hanem isteni törvényen is alapszik, mégsem élek e joggal; mert dicsőségem és jutalmam lenne Istentől, nem mivel az evangéliomot hirdetem, – ez szoros kötelességem, – hanem mivel minden önhaszon nélkül, minden földi jutalom nélkül hirdetem. T. i. mindenben szándékom, mindenkihez alkalmazkodni, hogy midőn mindenki gyengeségeinek engedek, az evangéliomnak mindenkit megnyerjek, s ennek gyümölcseiben magam is részt vegyek. Ez ugyan nélkülözéssel és testi önmegtagadással jár, de valamint a pályafutáson csak a czél után törekvő küzdő nyer, úgy én is szigorú önmegtagadás által hiszem a czélt elérhetni, s magamat az elvettetéstől biztosíthatni.
Nem vagyok-e szabad? Nem vagyok-e apostol? Nem láttam-e a mi Urunk Jézus Krisztust? Nem az én művem vagytok-e az Úrban?
Ha egyebeknek nem volnék is apostola, de még is nektek az vagyok; mert az én apostolságom pecséte ti vagytok az Úrban.
Ez az én védelmem azok ellen, kik engem kérdőre vonnak.
Vajjon nincs-e hatalmunk, hogy együnk és igyunk? [Luk. 10,8.]
Vajjon nincs-e hatalmunk, hogy rokonasszonyunkat velünk hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úr atyjafiai és Kéfás?
Avagy egyedűl nekem és Barnabásnak nincs-e hatalmunk, hogy ezt cselekedjük?
Ki vitézkedik valaha maga zsoldján? ki ültet szőllőt, hogy annak terményéből ne egyék? ki legeltet nyájat, hogy a nyáj tejéből ne részesűljön?
Vajjon csak emberileg mondom-e ezeket? Nem ezeket mondja-e a törvény is?
Mert írva vagyon Mózes törvényében: Ne kösd be a nyomtató ökör száját. Vajjon csak az ökrökre van-e gondja az Istennek?
Avagy nem inkább miérettünk mondja-e azt? Mert miérettünk lőn az megírva, hogy reménységben szántson, a ki szánt, és a ki nyomtat, a terményvétel reménységében.
Ha mi nektek lelkieket vetettünk, nagy dolog-e, ha mi nálatok a testiekből aratunk? [Rom. 15,27.]
Ha mások részesek a tirajtatok való hatalomban, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk e hatalommal, hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne tegyünk Krisztus evangéliomának.
Nem tudjátok-e, hogy kik a szentélyben foglalkoznak, a szentélyből valókat eszik, és kik az oltárnak szolgálnak, az oltárról vesznek részt?
Igy rendelte az Úr azoknak is, kik az evangéliomot hirdetik, hogy az evangéliom után éljenek.
Én pedig ezek egyikével sem éltem. De nem azért írtam ezeket, hogy így cselekedjenek énvelem; mert jobb nekem meghalnom, mintsem hogy valaki az én dicsőségemet meghiúsitsa.
Mert ha az evangéliomot hirdetem, nem dicsőség énnekem, mivel a kötelesség kényszerít engem; és jaj nekem, ha az evangéliomot nem hirdetem.
Mert ha jó kedvvel cselekszem azt, jutalmam vagyon; ha pedig kényszerűségből, rám bízatott a sáfárság.
Micsoda tehát az én jutalmam? az, hogy az evangéliomot hirdetvén, dij nélkül munkálkodom az evangéliom mellett, hogy nem is használom az evangéliomhoz nyert teljhatalmamat.
Mert midőn mindenkitől független valék, mindenki szolgájává tettem magamat, hogy annál többeket nyerjek meg.
Én a zsidóknak lettem, mint zsidó, hogy a zsidókat megnyerjem;
azoknak, kik a törvény alatt vannak, mintha törvény alatt volnék (holott én nem valék a törvény alatt), hogy azokat, kik a törvény alatt valának, megnyerjem; azoknak, kik törvény nélkül valának, mintha törvény nélkül volnék (holott az Isten törvénye nélkül nem valék, hanem Krisztus törvénye alatt vagyok), hogy megnyerjem azokat, kik törvény nélkül valának.
Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem; mindennek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.
Mindezeket pedig az evangéliomért cselekszem, hogy abban részes legyek.
Nem tudjátok-e, hogy azok, kik pályát futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek azt.
Mindaz pedig, ki a küzdésben tusakodik, mindentől megtartóztatja magát; és azok ugyan, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig hervadatlant.
Én tehát úgy futok, nem mint bizonytalanra; úgy vívok, nem mintha a levegőt verném;
hanem sanyargatom testemet és szolgálat alá vetem, nehogy, midőn másokat tanítok, enmagam elvettessem.
A nyert lelki ajándékoknál fogva senki magát biztosítottnak ne merje tartani az elvettetéstől; mert nézzétek az izraelitákat. Ők Krisztusban lelkiképen mindnyájan megkereszteltettek és tápláltattak, s majd mindnyájan elvesztek a pusztában. Azért ne kivánjátok meg a roszat, ne űzzetek bálványozást és paráznaságot, ne kisértsétek az Urat, s ne zúgolódjatok, mint ők. Isten megengedte történni az ő vétköket, hogy arról példát vegyünk, és ne tartsuk magunkat biztosaknak, hanem a kisértetek közt Istenben bízzunk. Különösen óvakodásra intelek benneteket a bálványáldozatokban való részvételtől; mert ez némileg egyesűlés a bálványokkal, valamint a keresztény a szent vacsora által Krisztushoz, az izraelita áldozat-vendégségei által az ő templomi szolgálatához tartozóvá lesz. Ezzel nem azt mondom, mintha a bálvány valami volna, hanem mivel a sátán a bálványozást saját czéljára használja, ne jőjetek vele ilyes lakomák által érintkezésbe. A templomokon kivűl a keresztény ehetik a bálványnak áldozott húsból, csakhogy ez által másnak botrányára ne legyen; mert az eledellel, melyért Istennek hálát adunk, hogyan botránkoztassunk meg másokat! Tehát mindent csak úgy tegyünk, hogy az által Isten dicsőíttessék, mi akkor fog megtörténni, ha senkit sem botránkoztatunk meg, hanem mindenki iránt előzékenyek leszünk.
Mert nem akarom elhallgatni előttetek, atyámfiai! hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átmentek a tengeren,
és Mózestől mindnyájan megkereszteltettek a felhőben és tengerben,
és mindnyájan ugyanazon lelki eledelt ették,
és mindnyájan ugyanazon lelki italt itták, (ivának pedig az őket követő lelki sziklából, e kőszikla pedig a Krisztus vala);
de közőlük sokakban nem telt kedve az Istennek; azért elhullottak a pusztában. [Móz. IV. 26,64.65.]
Ezek pedig ránk nézve jelképűl történtek, hogy ne kivánjunk roszakat, mint azok kivántak. [Móz. IV. 11,33.34.]
Se bálványozók ne legyünk, mint némelyek azok közől, a mint írva vagyon: Leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. [Móz. II. 32,6.]
Se ne paráználkodjunk, mint némelyek azok közől paráználkodtak, és elhullottak egy nap huszonháromezren.
Se ne kisértsük a Krisztust, mint némelyek azok közől kisértették, és kigyók által elvesztek.
Se ne zúgolódjatok, mint némelyek azok közől zúgolódtak, és elvesztek a pusztító által.
Ezek mind jelképekben történtek velök; megírattak pedig a mi oktatásunkra, kikre az utolsó idők jutottak.
Azért a ki magát állani gondolja, vigyázzon, hogy el ne essék.
Emberi kisértetnél egyéb meg ne fogjon titeket; hív pedig az Isten, ki nem hagy titeket kisértetni azonfölűl, mit elviselhettek, sőt a kisértettel erőt is szerez, hogy elviselhessétek.
Azért, én szerelmeseim, fussatok a bálványok tiszteletétől.
Mint értelmeseknek szólok, magatok itéljétek meg, a mit mondok.
Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérében való részesűlés-e? és a kenyér, melyet megszegünk, nem az Úr testében való részesűlés-e?
Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik az egy kenyérben részesűlünk.
Tekintsétek a test szerint való Izraelt; vajjon a kik az áldozatokból esznek, nem részesek-e az oltárban?
Mit mondok tehát? azt-e, hogy a mi a bálványoknak áldoztatott, valami? vagy hogy a bálvány valami?
Sőt a mit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák, és nem az Istennek. Nem akarom pedig, hogy az ördögök társai legyetek. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az ördögök poharát;
nem lehettek részesek az Úr asztalában és az ördögök asztalában.
Az Urat ingereljük-e? Erősebbek vagyunk-e nálánál? Minden szabad nekem, de nem minden használ. [Kor. I. 6,12.]
Minden szabad nekem, de nem minden épűletes. [Kor. I. 8,1.]
Senki ne keresse a magáét, hanem a mi másé.
Mindent, mit a mészárszékben árúlnak, egyetek meg, mitsem kérdezvén a lelkiisméret miatt.
Mert az Úré a föld és annak teljessége. [Zsolt. 23,1.]
Ha valaki tehát a hitetlenek közől meghí titeket, és el akartok menni, mindent, a mit elétek tesznek, egyetek, mitsem kérdezvén a lelkiisméret miatt.
De ha valaki mondja: Ez a bálványoknak áldozottból való… ne egyetek belőle azért, ki azt jelentette, és a lelkiisméretért;
nem mondom pedig, a te lelkiisméretedért, hanem a máséért. Miért itéltessék meg az én szabadságom másnak lelkiismérete által?
Ha én hálaadással eszem, minek káromoltassam azért, a miért hálát adok?
Tehát akár esztek, akár isztok, akár valami mást míveltek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek. [Kolossz. 3,17.]
Ne legyetek botránkozásúl se a zsidóknak, se a pogányoknak, se az Isten anyaszentegyházának;
a mint én is mindenben mindennek kedveskedem, nem keresvén, a mi nekem hasznos, hanem a mi sokaknak, hogy üdvözűljenek.
Az egyházban való összejövetelt illetőleg, egyelőre, mivel átalán tanulékonyak vagytok, következő szabályokat adok: Mivel minden férfi Krisztus uralma alatt van, minden nő férje uralma alatt, tehát a férfiak födetlen, az asszonyok befödött fővel jelenjenek meg az egyházban, mivel a férfiú befödött fővel Krisztusra, a nő födetlen fővel férjére hozna szégyent. A férfi ne födje be fejét annak kijelentéseűl, hogy az ő rendeltetése uralom; a nő födje be fejét annak kitűntetéseűl, hogy a férfiúnak van alávetve. De ezzel nincs jelentve egyiknek előnye a másik fölött Krisztusban. Ezen viseletre némileg már a természet figyelmeztet, s mindenütt ez a keresztény szokás. Egyébiránt más rendetlenségek is merűlnek fel, melyek által a keresztény összejövetelek olykor haszontalanokká válnak. Néha tévtanítások hozatnak elé, s a szeretetlakomák mellett a szent áldozati-vendégségre nincs kellő figyelem, mivel némelyek még a szent áldozat előtt esznek és bőven isznak abból, mit magokkal hoztak, úgy, hogy a szegények a szeretet-lakomáknál éhen maradnak. A szent áldozatot és vendégséget Krisztus Urunk szerzette; de annak vételéhez méltólag kell járúlni. Az áldozat méltatlan vételéből származnak községtekben annyi roszak. Azért egyetek a többiekkel együtt, s ha jól nem laknátok, egyetek azután otthon. A többit személyesen fogom elintézni.
Legyetek követőim, mint én is a Krisztusé.
Dicsérlek pedig titeket, atyámfiai! hogy mindenben megemlékeztek rólam, és a mint elétek adtam, az én parancsaimat megtartjátok.
Akarom pedig, tudjátok meg: hogy minden férfiúnak feje Krisztus, az asszony feje pedig a férfiú, Krisztus feje pedig az Isten.
Minden férfiú, ki befödött fővel imádkozik, vagy prófétál, megrútítja fejét.
Minden asszony pedig, ki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, megrútítja fejét; mert csak annyi, mintha megnyíretett volna.
Mert ha be nem födi magát az asszony, nyiressék meg. Ha pedig rút az asszonynak megnyiretni, vagy megkopaszíttatni, födje be fejét.
A férfiúnak ugyan nem kell befödni fejét, mert az Isten képe és dicsősége; az asszony pedig a férfiú dicsősége.
Mert nem a férfiú lett az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból; [Móz. I. 2,21.22.]
nem is az asszonyért teremtetett a férfiú, hanem az asszony a férfiúért. [Móz. I. 2,18. s követk.]
Annakokáért az asszony fején hatalomjelnek kell lenni az angyalok miatt.
Mindazáltal sem a férfiú asszony nélkül, sem az asszony férfiú nélkül nincsen az Úrban;
mert valamint az asszony a férfiúból, úgy a férfiú is az asszony által, minden pedig az Istentől vagyon.
Magatok itéljétek meg: illik-e az asszonynak födetlen fővel imádni az Istent?
Nem tanít-e maga a természet titeket arra: hogy a férfiúnak ugyan hajat nevelni, gyalázat;
az asszonynak pedig hajat nevelni, dicsőség? mert a hajzat fátyol gyanánt adatott neki.
Ha ki pedig erről versengeni akar (tudja meg), hogy nekünk nincsen olyan szokásunk, sem az Isten anyaszentegyházának.
Ezt tehát parancsolom. Az sem dicséretes, hogy nem jobbra, hanem roszabbra gyűltök össze.
Mert először, midőn egybegyűltök az anyaszentegyházba, hallom, hogy szakadások vannak közöttetek, és némi részben el is hiszem;
mert szükség meghasonlásoknak is lenni, hogy a kik állhatatosak, ismeretesek legyenek közöttetek.
Midőn tehát egybegyűltök, immár nem az Úr vacsoráját eszitek.
Mert kiki maga vacsoráját eszi meg előbb, és némelyik ugyan éhezik, más pedig részeg.
Vajjon nincsenek-e házaitok az evésre és ivásra? Vagy az Isten házát megvetitek, és azokat szégyenítitek meg, kiknek nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek-e titeket? Ebben nem dicsérlek.
Mert én az Úrtól vettem, a mit át is adtam nektek: hogy az Úr Jézus, a mely éjjel elárultaték, vevé a kenyeret,
és hálát adván, megszegé, és mondá: Vegyétek és egyétek: Ez az én testem, mely értetek adatik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlóképen a kelyhet is, minekutána vacsorált, mondván: Ez a kehely az új szövetség az én véremben; ezt cselekedjétek, valahányszor iszszátok, az én emlékezetemre.
Mert valahányszor eszitek e kenyeret, és iszszátok e kelyhet: az Úr halálát hirdetitek, a míg eljő.
A ki tehát méltatlanúl eszi e kenyeret, vagy iszsza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. [Ján. 6,59.]
Vizsgálja meg azért magát az ember, és úgy egyék azon kenyérből, és igyék ama kehelyből.
Mert a ki méltatlanúl eszik és iszik, itéletet eszik és iszik magának, meg nem különböztetvén az Úr testét.
Azért van köztetek sok beteg és erőtlen, és sokan alusznak.
Hogyha minmagunkat megitélnők, bizonyára nem itéltetnénk meg.
Ha pedig itéltettünk, az Úrtól fenyíttetünk, hogy e világgal el ne kárhoztassunk.
Annakokáért, atyámfiai! mikor egybegyűltök ezen evésre, egymást várjátok meg.
Ha ki éhezik, otthon egyék, hogy ne kárhozatra gyűljetek egybe. A többit pedig, mikor oda megyek, elintézem.
A mi a lelki ajándékokat illeti, azt ohajtom, hogy ne legyetek az iránt tudatlanságban. Mint pogányok, lelketlenűl mentetek a lelketlen bálványokhoz; mint keresztények, a Lélektől nyertek életet, s a mit mint igaz keresztények tesztek, az mind e Lélekben történik; mert Jézust csak az ismerheti és tisztelheti, ki e lélekkel bír. A Lélek ugyan mindenkit megelevenít, de mégis különbözők az adományok, melyek az egy Lélektől származnak, különbözők a hivatalok az egy Úr alatt, különbözők a csodatételek az egy Istentől. Ez adományok a közjóért egynek így, másnak úgy osztatnak a Lélek akarata szerint. Oly viszony van abban, mint a test és a tagok között. Valamint a test sok tagjaival csak egy egészet képez, úgy az Isten anyaszentegyházának minden tagjai egy testté egyesűlnek az egy keresztség és egy Lélek által. A test tagjai különbözők; egymást nem nélkülözhetik, s a látszólag gyengébbek és nemtelenebbek, Isten végzésénél fogva, épen a szükségesebbek. Épen úgy van ez Krisztus testével, az anyaszentegyházzal, melyben a tagok a különféle kegyelemajándékokkal egy czélra működnek. A jobb ajándékokra igyekezzetek, s a legfönségesebbre megtanítalak titeket.
A lelki ajándékokra nézve pedig, nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek, atyámfiai!
Tudjátok, hogy midőn pogányok voltatok, a néma bálványokhoz járúltatok, a mint vezettek titeket.
Azért tudtotokra adom, hogy senki, ki az Isten Lelke által szól, nem mond átkot Jézusra; és senki sem mondhatja: Úr Jézus! hanem csak a Szentlélek által. [Márk 9,38.]
Különfélék pedig az ajándékok, de a Lélek egy.
És különfélék a szolgálatok, de az Úr ugyanaz.
És különfélék a cselekvések, de az Isten ugyanaz, ki mindent cselekszik mindenekben.
Mindenkinek pedig használatra adatik a Lélek nyilatkozása.
Némelyiknek ugyan a Lélek által a bölcseség beszéde adatik; másnak pedig a tudomány beszéde ugyanazon lélek szerint;
másnak a hit ugyanazon Lélek által; másnak a gyógyitások ajándéka ugyanazon Lélek által;
másnak a csodatevés, másnak a jövendölés, másnak a szellemek megválasztása, másnak a nyelvek nemei, másnak a beszédek értelmezése.
Ezeket pedig mind ugyanazon egy Lélek cselekszi, osztogatván kinekkinek, a mint akarja. [Rom. 12,6. Efez. 4,7.]
Mert valamint a test egy, és sok tagja vagyon, a testnek pedig minden tagja, noha sok, mégis egy test: úgy van a Krisztus is.
Mert egy Lélek által mindnyájan egy testté kereszteltettünk, zsidók úgy, mint pogányok, szolgák, mint szabadok; és mindnyájan egy Lélek által itattattunk.
Mert a test is nem egy tag, hanem sok tagból áll.
Ha azt mondaná a láb: Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a testből való: vajjon azért nem a testből való-e?
És ha mondaná a fül: Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből: vajjon azért nem a testből való-e?
Ha az egész test szem lenne, hol volna a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás?
Most pedig Isten helyezte el a tagokat, ezek mindenikét a testben, a mint akarta. [11. v.]
Hogyha mindnyájan egy tag volnának, hol volna a test?
Most pedig sok ugyan a tag, de egy a test.
Nem is mondhatja a szem a kéznek: Nem szorúlok rád; vagy ismét a fő a lábaknak: Nincs rátok szükségem.
Sőt inkább épen a melyek a test erőtlenebb tagjainak látszanak, azok a szükségesebbek;
és a miket a test alábbvaló tagjainak tartunk, azokat bővebb tisztességgel ruházzuk; s a mi bennünk tisztességtelen, bővebb tisztességben vagyon;
a mi pedig tisztességes, nem szorúl arra; de az Isten szervezte úgy a testet, a minek nem volt, annak bővebb tisztességet adván,
hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak.
És ha az egyik tag valamit szenved, együtt szenvednek minden tagok; vagy ha az egyik tag megdicsőíttetik, együtt örűlnek minden tagok.
Ti pedig Krisztus teste vagytok, és tagból való tagok.
És némelyeket ugyan Isten az anyaszentegyházban először apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; azután (adott némelyeknek) csodaerőt, továbbá gyógyitó tehetséget, segélyezést, kormányzást, különféle nyelveket, beszédek értelmezését. [Efez. 4,11.]
Vajjon mind apostolok-e? vajjon mind próféták-e? vajjon mind tanítók-e?
Vajjon mind csodatevők-e? vajjon van-e mindenkinek tehetsége gyógyításra? vajjon mindenki szól-e nyelveken? vajjon mind értelmezők-e?
Igyekezzetek pedig jobb ajándékokra. És még jelesebb utat mutatok nektek.
Az, mire kiváltképen törekedjetek, a szeretet. Nélküle minden lelkiajándék – a nyelvajándék legnagyobb mértékben, a legteljesebb jövendölési adomány, és belátás az isteni titkokba, a legerősebb hit, a teljes önfeláldozás felebarátunk szolgálatában – annyi, mint semmi. A szeretet jóakaró érzület- és tettben mutatkozik mindenki iránt; s nemcsak ez életben tart, hanem a jövőben is, hol mindaz megszűnik, minek csak ez időre volt rendeltetése, s hol mindazon fönséges dolgokat, melyeket most csak tökéletlenűl ismerünk, teljesen fogjuk megismerni. A szeretet a legfőbb.
Szóljak bár emberek és angyalok nyelvén, ha szeretetem nincs, olyanná lettem, mint a zengő réz vagy pengő czimbalom.
Legyen bár jövendölő tehetségem, és tudjak minden titkot és minden tudományt; legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezhessem, ha szeretetem nincs: semmi vagyok.
Oszszam el bár a szegények táplálására minden vagyonomat, és adjam át testemet, úgy hogy égjek, ha szeretetem nincs: mitsem használ nekem.
A szeretet tűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, nem cselekszik roszúl, nem fuvalkodik fel,
nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol roszat,
nem örűl a hamisságon, hanem az igazságon örvend;
mindent elvisel, mindent elhisz, mindent reméll, mindent elszenved.
A szeretet soha sem szűnik meg; habár a jövendölések véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik.
Most részlet, a mit ismerünk, és részlet, a mit jövendölünk.
Ha pedig eljön, a mi tökéletes, elenyészik, a mi részletes.
Míg gyermek valék, úgy szólék, mint gyermek, úgy érték, mint gyermek, úgy gondolkodám, mint gyermek; mikor pedig emberkorba jutottam, felhagytam azokkal, mik gyermeknek valók.
Most tűkör által homályban látunk, akkor pedig színről színre; most csak rész szerint ismerek, a mint magam vagyok ismeretes.
Most még megmaradnak a hit, remény, szeretet, e három; ezek közől pedig legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek szeretetre. A lelkiadományokat is gyakorlatba vehetitek, de ezek között a prófétálásnak adjatok előnyt; mert ez által az egész egyháznak használhattok, míg az idegen nyelven szóló csak önmagának van épülésére, mivel őt senki nem érti, ha beszédei nem értelmeztetnek. Azért az egyházban nem kell olyat imádkozni vagy énekelni, a mit mások nem értenek, és a mi által nem épülhetnek. A nyelvek ajándéka, mint a próféta jelenti, közvetlen a végre adatott, hogy a megrögzött hitetlenek Isten bekövetkezett működésére figyelmesekké tétessenek; a hivők gyülekezetében főleg csak olyat kell előadni, a mi érthető, hogy a hivők épüljenek, a hitetlenek megtérjenek. Azért gyülekezeteitekben csak kevesen beszéljenek nyelveken; ezek is egymás után, és mindig értelmezés kiséretében. Azok is, kik prófétálnak, ezt rend szerint tegyék; mert a Szentlélek ezt megengedi. Az asszonyok az egyházban ne tanítsanak vagy kérdezzenek; otthon férjeiktől vehetik kétségeik eloszlatását. Ez az átalános szokás.
Kövessétek a szeretetet. Igyekezzetek a lelkiekre, különösen pedig, hogy prófétáljatok.
Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem Istennek; mert senki sem érti, mivel a Lélek által titkokat beszél.
De a ki prófétál, az emberek épülésére, intésére és vigasztalására szól.
A ki nyelveken szól, önmagát építi, a ki pedig prófétál, Isten anyaszentegyházát építi.
Akarnám ugyan, hogy ti mindnyájan nyelveken szóljatok, de még inkább, hogy prófétáljatok; mert előbbvaló a ki prófétál, mint a ki nyelveken szól, kivéve, ha értelmez is, hogy az anyaszentegyház épűljön.
Ugyanis, atyámfiai! ha hozzátok mennék, nyelveken szólván, mit használnék nektek, ha vagy kijelentésből nem szólok nektek, vagy tudomány által, vagy prófétálás vagy tanitás által?
Hisz a lelketlen hangszeren is, minő a síp vagy czitera, ha nincs különbözés a hangokban, miképen tudhatni meg, mi a sípszó, vagy a cziterazengés?
És ha a harsona bizonytalan szózatot ad, ki fog készülni csatára.
Úgy ti is, ha a nyelveken érthető beszédet nem szólotok, mikép lesz tudva, a mi mondatik? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
Ime oly sok neme van a nyelveknek a világon, és egy sincs jelentés nélkül;
ha tehát nem tudom a szó jelentését, arra nézve, kinek szólok, idegen nyelvű leszek, és a ki szól, rám nézve idegen nyelvű leszen.
Igy ti is, mivel a lelki ajándékokat kivánjátok, igyekezzetek az anyaszentegyház épülésére bővelkedni.
Annakokáért a ki nyelveken szól, imádkozzék, hogy értelmezhessen is.
Mert ha nyelveken imádkozom, lelkem ugyan imádkozik, de a mit értek, haszon nélkül vagyon.
Mit tegyek tehát? Az, hogy imádkozzam lélekkel, de imádkozzam érthetőleg is; énekeljek lélekkel, de énekeljek érthetőleg is.
Továbbá ha csak lélekkel mondasz áldást, az, ki mint tudatlan van ott, mikép mondja az Ament áldásodra? holott nem tudja, mit mondasz.
Mert te ugyan jól adsz hálát, de más nem épűl azon.
Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatok nyelvén szólok;
de az anyaszentegyházban inkább akarok öt igét szólani érthetőleg, hogy másokat is tanítsak, mint tízezer szót idegen nyelven.
Atyámfiai! ne legyetek gyermekek értelemre nézve; a gonoszságra nézve lehettek ugyan kisdedek, de az értelemre nézve tökéletesek legyetek.
A törvényben írva vagyon: Hogy idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek, és úgy sem hallgatnak meg engem, úgymond az Úr. [Izai. 28,11.]
Tehát az idegen nyelvek jelűl szolgálnak, nem a hivőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálások pedig nem a hitetleneknek, hanem a hivőknek.
Ha egybegyűlvén az egész anyaszentegyház, ott mindnyájan nyelveken szólanának, bemenvén a tudatlanok vagy hitetlenek, nem azt mondanák-e, hogy esztelenkedtek?
Ha pedig mindnyájan prófétálnak, és bemegy valamely hitetlen vagy tudatlan, mindenkitől meggyőzetvén, mindenkitől megczáfoltatván,
az ő szivének titkai kinyilatkoznak, és így ő arczraborúlván, imádni fogja Istent, megvallván, hogy bizonynyal az Isten vagyon bennetek.
Mit kell hát tenni? atyámfiai! Mikor egybegyűltök, a mint valamelyiteknek zsoltára van, tanítása van, kijelentése van, idegen nyelve van, értelmezése van, – mindenek épülésre legyenek.
Ha ki idegen nyelven szól, kettő, vagy legfölebb három szóljon egymásután, egy pedig értelmezzen.
Ha pedig nincs értelmező, amaz hallgasson az egyházban; önmagának szóljon és az Istennek.
A prófétálók pedig ketten vagy hárman szóljanak, és a többi tegyen itéletet.
Ha pedig másnak, ki ott ül, valami kijelentetik, az előbbi hallgasson el.
Mert egymás után mindnyájan prófétálhattok, hogy mindnyájan tanúljanak, és mindnyájan intessenek.
És a próféták lelkei a próféták hatalmában vannak.
Mert az Isten nem a visszavonásé, hanem a békeségé; a mint ezt a szentek minden egyházában tanítom.
Az asszonyok az egyházban hallgassanak; mert nem engedtetik meg nekik, hogy szóljanak, hanem hogy engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja.
Ha pedig valamit tanúlni akarnak, otthon kérdezzék meg férjöket; mert illetlen asszonynak az egyházban szólani.
Vajjon tőletek származott-e az Isten igéje? vagy csupán hozzátok érkezett-e?
Ha valaki prófétának tartatik, vagy lelki embernek, értse meg, hogy a miket nektek írok, az Úr parancsolatai.
A ki pedig nem tudja, ő sem lesz tudva.
Azért, atyámfiai! igyekezzetek prófétálni, de a nyelveken való szólást se tiltsátok meg.
Minden pedig tisztességesen és rend szerint legyen.
Már szóval tanítottalak titeket, hogy Krisztus a mi bűneinkért meghalt, halottaiból feltámadott, s minden tanítványainak, még nekem, méltatlannak is megjelent. Krisztus föltámadása tehát minden kétség fölött vagyon, és megfoghatlan, mikép tagadhatják némelyek köztetek a keresztények feltámadását, holott, ha ez be nem következnék, Krisztus sem támadott volna fel, s így tanításunk és hitünk hiábavaló, bizonyságtételünk hamis volna, bűneink meg nem bocsáttatnának, s mi legszánandóbbak volnánk az emberek között. De Krisztus valóban feltámadott, s ő, mint első új ember, a feltámadást hozta, mint a régi Ádám a halált. Hogyan is vállaltak volna némelyek súlyos szenvedéseket a halottakért? magam is minek vettem volna fel annyi szenvedést, ha nincs feltámadás? Ne hagyjátok magatokat tévedésbe vitetni. Ha meg nem foghatod, hogyan támadhatnak fel a halottak, tudd meg, hogy a feltámadandó test mostani testünktől különböző lesz, úgy mint a növény különböző a magtól, s a földi testek különböznek a mennyeiektől. Ez rothadatlan lesz és a feltámadott Krisztuséhoz hasonló, míg a mostani a földi Ádáméhoz hasonló. Mi bizonyosan feltámadunk a meghatározott időben ama rothadatlan testtel, mely fölött a halál és bűn többé semmi hatalommal nem fog bírni. Azért legyetek hívek, hogy ily dicső jutalmat nyerhessetek.
Figyelmeztetlek pedig titeket, atyámfiai, az evangéliomra, melyet hirdettem nektek, melyet be is vettetek és követtek, [Galat. 1,11.]
mely által üdvözűltök is, ha a mint hirdettem nektek, megtartjátok, hacsak nem hiába hittetek.
Mert mindenekelőtt azt adtam elétek, a mit átvettem: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, az írások szerint, [Izai. 53,5.]
és eltemettetett és feltámadott harmadnapon, az írások szerint,
és hogy megjelent Kéfásnak, és utóbb a tizenegynek.
Azután megjelent több, mint ötszáz atyánkfiának egyszerre; kik közől sokan még élnek mindez ideig, némelyek pedig elaludtak.
Azután megjelent Jakabnak, utóbb valamennyi apostolnak;
legutóljára pedig mindenek között, mint időtlennek, megjelent nekem is;
ki legkisebb vagyok az apostolok között, és nem vagyok méltó apostolnak neveztetni, mert az Isten anyaszentegyházát üldöztem. [Apost.cs. 8,1. s követk. Efez. 3,8.]
Isten malasztjából vagyok pedig, a mi vagyok, és az ő malasztja bennem nem volt sikertelen; mert többet munkálkodtam mindnyájoknál, nem én ugyan, hanem az Isten malasztja énvelem.
Azonban mind én, mind ők így hirdetjük ezt, és így hittétek.
Ha tehát az hirdettetik, hogy Krisztus feltámadott halottaiból, mikép mondhatják némelyek tiköztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?
Ha nincsen halottak feltámadása, úgy Krisztus sem támadott fel.
Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, hiábavaló a ti hitetek is.
Akkor mi Istennek hamis bizonyságaiúl tartatnánk, mint a kik bizonyságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust; kit nem támasztott fel, ha a halottak fel nem támadnak.
Mert ha a halottak fel nem támadnak, Krisztus sem támadott fel.
Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, mert még úgy bűneitekben vagytok.
Tehát a kik elaludtak is Krisztusban, elvesztek.
Ha csak ez életben van reménységünk Krisztusban, minden embereknél nyomorúltabbak vagyunk.
Azonban Krisztus feltámadott halottaiból, az elhunytak első zsengéje.
Mivelhogy ember által van a halál, ember által a halottak feltámadása is.
És a mint Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek.
Mindazáltal kiki a maga rendében. Az első zsenge Krisztus; azután azok, kik Krisztuséi, kik az ő eljövetelében hittenek. [Tessz. I. 4,15.]
Azután lesz a vég; mikor az országlást Istennek és az Atyának átadja, mikor megsemmisít minden fejedelemséget, hatalmasságot és erőt.
Uralkodni kell pedig neki, míg minden ellenségét lábai alá teszi. [Zsolt. 109,1.]
Az utolsó ellenség pedig, ki megrontatik, a halál lesz; mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig mondatik: [Zsolt. 8,8.]
Minden őalája vettetett, kétség nélkül értetik, azon kivül, ki neki mindent alája vetett.
Miután pedig minden alája vettetik, akkor önmaga, a Fiú is alája lesz vetve annak, ki mindent őalája vetett, hogy az Isten legyen minden mindenekben.
Mert különben mit cselekszenek, a kik megkeresztelkednek a holtakért, ha bizonyos, hogy nem támadnak fel a halottak? Miért keresztelkednek meg tehát azokért?
Miért veszedelmeztetjük mi is magunkat minden órában?
Naponkint meghalok, atyámfiai! a ti dicsőségtekre (mondom), mely nekem a mi Urunk Jézus Krisztusban vagyon.
Midőn (emberi módon szólva) vadállatokkal viaskodtam Efezusban, mit használ az nekem, ha a holtak fel nem támadnak? Akkor együnk és igyunk, mert holnap meghalunk.
De tévedésbe ne vitessetek; megvesztegetik a jó erkölcsöket a gonosz beszélgetések.
Serkenjetek föl igazán, és ne vétkezzetek, mert némelyek az Istent nem ismerik, a ti pirulástokra mondom ezt.
De azt mondja valaki: Miképen támadnak föl a halottak? és minő testtel jőnek elő?
Balgatag! a mit elvetsz, nem éled fel, hacsak előbb meg nem hal.
És a mit elvetsz, nem a leendő testet veted el, hanem pusztán a magot, tudniillik a buzát vagy egyéb magot.
Az Isten pedig annak testet ad, a mint akarja, és pedig minden magnak tulajdon testet.
Nem minden test ugyanazon test; hanem más az embereké, más a barmoké, más a madaraké, más pedig a halaké.
És vannak égi testek és földi testek, de más az égiek, más pedig a földiek ékessége.
Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége; még a csillag is különböző a csillagtól fényességre.
Igy a halottak feltámadása is. Rothadásra vettetik el (a test), rothadatlanságban támad fel.
Nemtelenségben vettetik el, dicsőségben támad fel; erőtlenségben vettetik el, erőben támad fel;
állati test vettetik el, lelki test támad fel. Ha van állati test, van lelki is, a mint írva vagyon:
„Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké,“ az utólsó Ádám pedig elevenítő lélekké.
De nem első a lelki (test), hanem az állati, azután a lelki.
Az első ember földből való földi, a második ember mennyből mennyei.
A minő a földi, olyanok a földiek is, és a minő a mennyei, olyanok a mennyeiek is.
Azért valamint a földinek ábrázatát viseltük, úgy viseljük a mennyeinek ábrázatát is.
Ezt pedig mondom, atyámfiai! hogy a test és vér az Isten országát nem bírhatják, a rothatagság sem fogja bírni a rothadatlanságot.
Ime titkot mondok nektek: Mindnyájan feltámadunk ugyan, de nem mindnyájan változunk el.
Rögtön, egy pillanatban a végharsonára; mert megriad a harsona, és a holtak feltámadnak rothadatlanúl, és mi elváltozunk.
Mert e rothatag testnek rothadatlanságba kell öltözni, és e halandónak halhatatlanságba kell öltözni.
Mikor pedig ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik a mondás, mely írva vagyon: Elnyeletett a halál a győzedelem által.
Hol van, halál, a te győzedelmed? hol van, halál, a te fullánkod?
A halál fullánkja a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
De Istennek legyen hála, ki nekünk győzedelmet adott a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Azért, szerelmes atyámfiai! állhatatosak legyetek és rendíthetlenek; buzgólkodván mindenkor az Úr dolgában, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Gyüjtsetek alamizsnát a jerusalemi szegény keresztények részére, mielőtt megérkezem hozzátok; az átküldésről akkor majd gondoskodom, vagy magam megyek oda. Nem sokára eljövök hozzátok hosszabb időre; még most sok ügyem tart vissza Efezusban. Fogadjátok jól Timoteust. Apollo később látogat meg titeket. Legyetek állhatatosak a hitben és szeretetben. Stefana háza legyen példányotok a szolgálati készségben. Az ő jelenléte és társaié sok örömet szerez nekem. Üdvözlések. Befejezés.
A szentek számára gyüjtendő alamizsnát illetőleg, a mint a galátziai egyházakban rendeltem, ti is úgy cselekedjetek.
A hét első napján kiki közőletek otthon tegyen félre, gyüjtvén, a mennyit neki tetszik, hogy ne akkor legyen az alamizsnaszedés, mikor oda érkezem.
Midőn pedig jelen leszek, a kiket javasoltok, levéllel azokat küldöm el, hogy ajándékaitokat Jerusalembe vigyék.
Ha méltó lesz, hogy én is elmenjek, velem fognak menni.
Hozzátok jövök pedig, mikor átmegyek Macedonián; mert Macedonián át veszem utamat.
Talán tinálatok is fogok időzni, vagy telelni is, hogy ti kisérjetek el engem, a hova menendő vagyok.
Mert nem akarlak titeket most csak átmenőben látni, mivel reménylem, hogy egy ideig nálatok maradok, ha az Úr engedi.
Efezusban pedig pünköstig maradok.
Mert nagy ajtó nyittatott nekem és kitűnő, és sok az ellenkező.
Ha pedig oda jut Timoteus, gondoskodjatok róla, hogy félelem nélkül legyen nálatok, mert az Úr dolgában működik, a mint én is.
Senki tehát őt meg ne vesse, sőt inkább kisérjétek el őt békével, hogy hozzám jőjön, mert várom őt az atyafiakkal.
Apollo atyánkfia felől pedig tudtotokra adom, hogy igen kértem őt, menjen hozzátok az atyafiakkal; de semmiképen sem volt akaratja, hogy most elmenjen; azonban elmegy, mihelyt ideje leszen.
Vigyázzatok, állhatatosak legyetek a hitben; cselekedjetek férfiasan, és erősödjetek meg.
Minden dolgotok szeretettel legyen.
Kérlek pedig titeket, atyámfiai! tudjátok, hogy Stefana háza és Fortunatusé és Akaikusé első zsengéi Akájának, és hogy a szentek szolgálatára szánták önmagokat;
készszolgálattal legyetek az ilyenekhez és mindazokhoz, kik együtt munkálkodnak és fáradoznak.
Örűlök pedig Stefana és Fortunatus és Akaikus jelenlétén; mert a mi részetekről hiányzott, ők helyrepótolták;
mert megörvendeztették az én lelkemet, a tieteket is. Becsüljétek meg tehát, a kik ilyenek.
Köszöntenek titeket az ásiai egyházak. Igen köszöntenek titeket az Úrban Aquila, és Priscilla, az ő házokbeli gyülekezettel, kiknél szállva is vagyok.
Köszöntenek titeket mindnyájan az atyafiak. Köszöntsétek egymást szent csókkal.
Köszöntést írok én is, Pál, magam kezével.
A ki nem szereti a mi Urunk Jézus Krisztust, átok alatt legyen. Maran Atha.
A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja veletek.
Az én szeretetem mindnyájotokkal Krisztus Jézusban. Amen.