MAKKABEUSOK ELSŐ KÖNYVE.
1 Makk 1
Nagy Sándor. Az ő birodalmának elosztatása. A hűtlen zsidók Antiokus Epifaneshez állanak, ki Judeát és a templomot pusztítja, a zsidókat törvényszegésre akarja kényszeríteni, és bálványképet állít föl a templomban.
És lőn, minekutána a macedoni Sándor, Filep fia, az első, ki Görögországban uralkodott, kimenvén Cétim földéről, Dariust, a persák és médusok királyát megveré,
sok hadat indíta, és elfoglalá mind az erős helyeket, és megölé a föld királyait.
És elhata a föld határáig, sok nemzettől vőn ragadományokat; és a föld lecsendesedék az ő színe előtt.
Igen erős sereget és hadat gyüjtvén, fölfuvalkodék, és fölemelkedék az ő szíve.
És meghódítá a nemzetek tartományait és fejedelmeit, kik adófizetőivé lőnek.
De ezek után ágyba esvén, és látván, hogy meg kell halnia,
eléhivá az ő nemes szolgáit, kik vele együtt nevekedtek vala ifjúságától, és elosztá nekik országát még életében.
És országla Sándor tizenkét esztendeig, és meghala.
És szolgái elfoglalák az országot, kiki ő helyette.
És koronákat tőnek föl magoknak mindnyájan az ő halála után, ők és fiaik utánok sok esztendeig; és a gonoszság megsokasodék a földön.
És azokból származék egy bűnös csemete, a nevezetes Antiokus, azon Antiokus király fia, ki Romában kezesképen volt; és királylyá lőn a görögök uralmának százharminczhetedik esztendejében.
Ama napokban Izrael fiai közől gonosz fiak kelének ki, és soknak tanácsolák, mondván: Menjünk, és kössünk szövetséget a pogányokkal, kik köröttünk vannak; mert mióta tőlök eltávoztunk, sok gonosz ért minket.
És a beszéd jónak látszék szemeik előtt.
És eléállának némelyek a nép közől, és a királyhoz menének; ki hatalmat ada nekik, hogy a pogányok rendtartását bevehessék.
És építének Jerusalemben testgyakorló helyet a pogányok törvényei szerint.
És megnevelvén szemérmök előbőrét, eltávozának a szent szövetségtől, és a pogányokhoz csatlakozván, eladák magokat, hogy gonoszt cselekedjenek.
Antiokus látván, hogy országa megerősödött, országlani készűle Egyiptom földén, hogy két országon uralkodjék.
És beméne Egyiptomba nagy sokasággal, szekerekkel és elefántokkal, lovasokkal és hajók nagy sokaságával;
és harczra kele Ptolomeus, az egyiptomi király ellen; és Ptolomeus megijedvén tőle, elfuta, és sok sebesűlt hulla el.
És elfoglalá az erős városokat Egyiptom földén, és elvivé Egyiptom földének ragadományait.
És visszatére Antiokus, miután megverte Egyiptomot a száznegyvenharmadik esztendőben, és fölméne Izrael ellen,
és fölméne Jerusalembe nagy sokasággal.
És beméne a szentélybe kevélységgel, és elvivé az arany oltárt, a világító gyertyatartót és annak minden edényét, a szentelt kenyerek asztalát, a kupákat és csészéket, az arany mozsárkákat és a szőnyeget, a koronákat és az arany ékességet, mely a templomban vala, és mindent összeronta.
És elvivé az ezüstöt és aranyat és a kivánatos edényeket, és elvivé a titkos kincseket, melyeket megtalála; és elvivén mindent, elméne az ő földére.
És emberöldöklést cselekedvén, nagy kevélységgel szóla.
És lőn nagy sírás Izraelben és annak minden helyén.
A fejedelmek és vének fölfohászkodának, a szűzek és ifjak elerőtlenedének, s az asszonyok szépsége oda lőn.
A férjek mind sírának, és a házaságyon ülő nők kesergének.
És a föld megindúla a benne lakók fölött, és Jákob egész házát szégyen borítá.
És két esztendő múlva, a király főadószedőt külde Júda városaiba, ki Jerusalembe jöve nagy sereggel.
És békés igéket szóla nekik álnoksággal; és hivének neki.
De hirtelen a városra rohana, és megveré azt nagy csapással, és sok népet veszte el Izraelből.
És elvivé a város ragadományait, és fölgyujtá azt tűzzel, és lerontá annak házait és kőfalait köröskörűl.
És fogságra vivék az asszonyokat és magzatokat, és a barmokat elhajták.
És körűlvevék Dávid városát nagy és erős kőfallal és erős tornyokkal, mely várrá lőn nekiek.
És bűnös népet helyezének oda, gonosz férfiakat, kik megerősödének abban; és elláták magokat fegyverekkel és élelemmel, és összegyüjték Jerusalemből a ragadományt,
és oda berakák; és nagy tőrré lőnek.
Mert ez leshelylyé lőn a szentély ellen, és gonosz ellenséggé Izraelre nézve.
Ártatlan vért ontának a szentély körűl, és megfertőzteték a szent helyet.
És Jerusalem lakói miattok elfutának; és lőn az idegenek lakásává, és idegenné lőn az ő ivadékának, és magzatai elhagyák azt.
Szentélye pusztává pusztíttatott, ünnepnapjai sirássá változtak, szombatai gyalázattá, és tisztelete semmivé lett. [Tób. 2,5. Ámosz 8,10.]
Az ő dicsőségéhez képest megsokasodott gyalázata; és méltósága siralommá változott.
És íra Antiokus király az ő egész országának, hogy az egész nép egygyé legyen, és hagyja el kiki az ő törvényét.
És a pogányok mindnyájan beleegyezének Antiokus király igéje szerint;
Izraelből is sokan hajlának az ő szolgálatára, és áldozván a bálványoknak, megfertőzteték a szombatot.
És a király levelet külde követek által Jerusalembe, és Júda minden városába, hogy az országban lakó idegenek törvényeit kövessék;
és tiltsák el az égő- és eledel- és hálaáldozatok bemutatását az Isten templomában,
és tiltsák el a szombat és az ünnepnapok megülését.
És parancsolá, hogy fertőztessék meg a szent helyeket és a szent népet, Izraelt.
És parancsolá, hogy emeljenek oltárokat, templomokat és bálványokat, hogy áldozzanak sertéshúst és tisztátalan állatokat;
hogy fiaikat hagyják körűlmetéletlen, és lelköket fertőztessék meg minden tisztátalannal és utálatossággal, úgy, hogy elfeledjék a törvényt, és elváltoztassák az Isten minden szertartásait.
És mind a ki nem cselekszik Antiokus király igéje szerint, haljon meg.
Mind ez igék szerint íra ő egész országának, és fejedelmeket rendele a nép fölé, kik ezeket végrehajtsák.
És meghagyák Júda városainak, hogy áldozzanak.
És a nép közől sokan gyülekezének azokhoz, kik elhagyták vala az Úr törvényét, és a földön gonoszt cselekvének.
És elriaszták Izrael népét rejtekhelyekre, a szökevények titkos helyeire.
Kasleu havának tizenötödik napján, a száznegyvenötödik esztendőben, Antiokus király a pusztaság utálatos bálványát emelé föl az Isten oltárán, és Júda minden városában köröskörűl oltárokat épitének.
És a házak ajtai előtt és az utczákon tömjént égetének, és áldozának.
És az Isten törvénykönyveit összemetélvén, tűzzel égeték meg.
És a kinél az Úr szövetségkönyvei találtattak, és a ki megtartotta az Úr törvényét, azt a király parancsa szerint mind megölék.
Erőhatalmoknál fogva cselekvék ezeket Izrael népével minden hónapban, kiket a városokban találhattak.
És a hónak huszonötödik napján áldozának az oltáron, mely az (Isten) oltárának ellenében vala.
És az asszonyok, kik körűlmetélék fiaikat, megöletének Antiokus király parancsa szerint.
És nyakokra akaszták föl a gyermekeket minden házaikban, és azokat is megölék, kik őket körűlmetélték vala.
Azonban Izrael népe közől sokan elvégzék magokban, hogy tisztátalant nem esznek; és inkább választák a halált, mintsem a tisztátalan étkekkel megfertőződjenek.
Nem akarák megszegni az Isten szent törvényét, és megöletének.
És igen nagy harag szálla a népre.
Matatiás pap ellenállása. A zsidók közől többen a pusztába futnak. Matatiás sereget gyüjt, s fölbátorítja a zsidókat, hogy a törvénytelen hatalom ellen magokat védelmezzék. Az ő halála.
Ama napokban fölkele Matatiás, Jánosnak, Simeon fiának fia, a Joarib fiai közől való pap Jerusalemből, és megszálla Modin hegyén.
És neki öt fia vala: János, ki Gaddisnak nevezteték,
Simon, ki Tasinak nevezteték,
Júdás, ki Makkabeusnak hivaték,
Eleazár, ki Abaronnak nevezteték, és Jonatán, ki Affusnak nevezteték.
Ezek láták a gonoszt, mely Júda népe között és Jerusalemben történik.
És mondá Matatiás: Jaj nekem! miért születtem, hogy lássam népem romlását és a szent város romlását, és hogy ott üljek, mikor az ellenség kezébe adatik?
A szentély idegenek kezébe jutott, annak temploma olyanná lett, mint a nemtelen ember.
Az ő dicsőséges edényei fogságba vitetnek; vénei megölettek az utczákon, és ifjai elhullottak az ellenség fegyvere alatt.
Melyik nemzet nem bírta örökségűl az ő országát, és nem foglalta el ragadományait?
Minden ékessége elvétetett. A ki szabad vala, szolgálóvá lett.
És ime szent helyeink, a mi szépségünk és fényességünk elpusztúltak, és pogányok fertőztették meg azokat.
Minek éljünk tehát még tovább is?
És megszaggatá ruháit Matatiás és az ő fiai, és szőrzsákokba öltözvén, igen sírának.
És oda menének, kik Antiokus királytól küldettek vala, hogy kényszerítsék a Modin városába futottakat áldozni, és tömjént gyujtani, és az Isten törvényétől eltávozni.
És Izrael népe közől sokan engedvén, hozzájok járulának; de Matatiás és az ő fiai állhatatosan megmaradának.
És felelvén, a kik küldettenek vala Antiokustól, mondák Matatiásnak: Te fejedelem, legnevezetesebb és nagy vagy ezen városban, fiakkal és atyafiakkal ékeskedő;
azért járúlj ide első, és cselekedd meg a király parancsát, mint megcselekedték mind a nemzetek és Júda férfiai és a kik Jerusalemben maradtak; és leszesz te és fiaid a király baráti között, és bővelkedni fogsz aranynyal, ezüsttel és sok ajándékkal.
És felelvén Matatiás, mondá nagy szóval: Ha a nemzetek mind engednek is Antiokus királynak, hogy eltávozzék kiki az ő atyái törvényének szolgálatától, és elfogadja az ő parancsait,
én és fiaim és atyámfiai a mi atyáink törvényének engedelmeskedünk.
Mentsen meg Isten minket attól! hogy mi elhagyjuk az Isten törvényét és igazságait.
Nem hallgatunk Antiokus király igéire, és nem áldozunk, megszegvén a mi törvényünk parancsát, hogy más úton járjunk.
És a mint elvégezte ez igék mondását, eléjárúla egy zsidó mindenki szemeláttára, a bálványoknak áldozni az oltáron, Modin városában, a király parancsa szerint.
Látá ezt Matatiás, és elkeseredék úgy, hogy veséi reszketének, és fölgerjedvén haragja, a törvény itélete szerint rárohana, és megölé őt az oltáron.
De az Antiokus király által küldött férfiút is, az áldozni kényszerítőt megölé azon időben, és az oltárt lerombolá.
És buzgólkodék a törvény mellett, mint Fineesz cselekedett Zamrival, Salomi fiával.
És fölkiálta Matatiás nagy szóval a városban, mondván? Mindaz, ki buzgólkodik a törvényért, fentartván a szövetséget, jőjön ki énutánam.
És elfuta ő és fiai a hegyekre, mindenöket elhagyván a városban.
Akkor sokan lemenének a pusztába, keresvén itéletet és igazságot.
És letelepedének ott ők, fiaik, feleségeik és barmaik, mert elárada felettök a nyomorúság.
És hirűl adaték a király férfiainak és a hadseregnek, mely Jerusalemben, Dávid városában vala: hogy némely férfiak, kik megvetették a király parancsát, rejtekhelyekre mentek a pusztákba, és sokan mentek utánok.
És nyomban elérvén őket, harczot indítának ellenök szombatnapon.
És így szólának hozzájok: Ellenünk állotok-e még most is? jertek ki, és cselekedjetek Antiokus király igéje szerint, és élni fogtok.
De ők ezt mondák: Nem megyünk ki, és nem cselekeszszük meg a király igéjét, hogy megfertőztessük a szombatnapot.
És amazok harczot indítának ellenök.
Ők pedig nem felelének nekik, csak követ sem hajítának ellenök, s a rejtekhelyeket sem rakák be,
mondván: Haljunk meg mindnyájan a mi együgyűségünkben; az ég és föld lesznek bizonyságaink, hogy igazságtalanúl vesztetek el minket.
És azoktól haddal megtámadtatván szombatokon, ők, feleségeik és fiaik meghalának ezer emberig barmaikkal együtt.
Megértvén ezt Matatiás és barátai, felette nagyon siraták őket.
És mondá a férfiú az ő felebarátjának: Ha mindnyájan úgy cselekszünk, mint atyánkfiai cselekedtek, és nem harczolunk a pogányok ellen életünkért és törvényeinkért, csakhamar kiírtanak minket a földről.
És elvégezék az napon, mondván: A mely ember haddal jő ránk szombatnapon, harczoljunk ellene, hogy ne haljunk meg mindnyájan, mint meghaltak atyánkfiai a rejtekhelyeken.
Akkor hozzájok csatlakozék az asszideusok erős gyülekezete Izraelből, mindnyájan önként szítók a törvényhez.
És mindazok, kik elfutottak a veszedelem elől, hozzájok adák magokat, és erősségökre lőnek.
És sereget állítának, és haragjokban megverék a bűnösöket, és búsulásukban az istentelen férfiakat; a többiek pedig elfutának a pogányokhoz, hogy megszabadúljanak.
És körűljára Matatiás és barátai, és leronták az oltárokat,
és körűlmetélék a körűlmetéletlen gyermekeket mind a mennyit találtak Izrael határaiban, erősek lévén;
és üldözék a kevélység fiait, és szerencsés lőn a dolog kezeikben;
és megmenték a törvényt a pogányok kezeiből és a királyok kezeiből, és nem nevelének szarvat a bűnösnek.
De elközelgetvén Matatiás halálának napjai, mondá fiainak: Minthogy erőt vőn a kevélység, és itt a büntetés, a pusztítás és az elkeseredett harag ideje,
most tehát, fiaim! legyetek buzgó védői a törvénynek, és adjátok élteteket atyáitok szövetségeért.
Emlékezzetek meg az atyák tetteiről, melyeket cselekedtek az ő idejökben, s nagy dicsőséget nyertek és örök nevet.
Ábrahám nemde a kisértetben találtatott hívnek, és igazságúl tulajdoníttatott neki? [Móz. I. 22,2.]
József az ő szorongatása idején megőrizte a parancsolatot, és ura lett Egyiptomnak. [Móz. I. 39. 41,40.]
Fineesz, a mi atyánk, buzgósággal égvén Isten iránt, az örök papság szövetségét nyerte. [Móz. IV. 25,13.]
Jézus, véghez vivén a parancsot vezérré lett Izraelben. [Józ. 1,2.]
Káleb, midőn bizonyságot tett a gyülekezetben, örökséget nyert. [Móz. IV. 14,6. Józ. 14,14.]
Dávid az ő irgalmasságaért az ország örökös székét nyerte. [Kir. II. 7.]
Illés, midőn buzgósággal égett a törvényért, fölvétetett az égbe. [Kir. IV. 2,11. Kir. III. 18.]
Ananiás, Azariás és Misael hivén, megszabadúltak a lángból. [Dán. 3,50.]
Dániel az ő ártatlanságaért megszabadúlt az oroszlánok szájából. [Dán. 6,22.]
És így emlékezzetek vissza nemzedékről nemzedékre: a ki őbenne bízott, még senki sem veszté el erejét.
És a bűnös férfiú igéitől ne féljetek; mert az ő dicsősége ganéj és féreg.
Ma fölmagasztaltatik, és holnap már nem találják; mert a föld porává változik, és az ő szándéka megsemmisűl.
Ti tehát, fiaim! erősödjetek meg, és cselekedjetek férfiasan a törvényért, mert ezáltal dicsőkké lesztek.
És íme Simon, a ti atyátokfia, tudom, hogy jó tanácsú férfiú; őt hallgassátok mindenkoron, ő leszen nektek atyátok.
És Júdás Makkabeus erős vitéz ifjúságától, ő legyen hadi fejedelmetek, és ő viselje a nép harczát.
És gyüjtsétek magatokhoz a törvénynek minden teljesítőjét, és álljatok boszút a ti népetekért.
Fizessétek meg a pogányok diját, és figyelmezzetek a törvény parancsolatára.
És megáldá őket, és atyáihoz téteték.
És meghala a száznegyvenhatodik esztendőben; és eltemetteték fiaitól atyái sirboltjába Modinban, és siratá őt egész Izrael nagy sírással.
Júdás az ő atyja, Matatiás helyébe lép. Megveri a szíriai hadvezéreket Apolloniust és Szeront. Antiokus ezen feldühűlve, Líziást, helytartóját nagy sereggel küldi a zsidók ellen. Júdás harczra készűl.
És fölkele helyette Júdás, az ő fia, ki Makkabeusnak hivatik vala.
És segíték őt minden atyjafiai és mindnyájan, kik magokat az ő atyjához adták vala, és Izrael harczát örömmel harczolák.
És kiterjeszté népének dicsőségét, és pánczélba öltözék, mint egy óriás, és felövezé magára harczi fegyvereit a csatákon, és oltalmazá a tábort fegyverével.
Hasonló lőn cselekedeteiben az oroszlánhoz, és a ragadomány után ordító oroszlánkölyökhöz.
És üldözé a gonoszokat, fölkeresvén őket; és kik az ő népét háborgatták, azokat tűzzel égeté meg.
És elfutának ellenségei, rettegvén tőle, és a gonosztevők mind leveretének; és a szabadúlás sikerűle az ő keze által.
Aggodalomba ejte sok királyt, és megörvendezteté Jákobot az ő cselekedeteivel, és emlékezete áldásban lesz mindörökké.
És eljárá Júda városait, és kiírtá azokból az istenteleneket, és a haragot Izraeltől elfordítá.
És nevezetes lőn a föld széleig, és egybegyüjté az elveszendőket.
Apollonius pedig pogányokat gyüjte egybe és Szamariából sok és nagy erőt, hogy hadakozzék Izrael ellen.
Megérté ezt Júdás, és kimenvén eléje, megveré és megölé őt; és elhulla sok sebesűlt, a többiek pedig elfutának.
És elvevé azok ragadományait, és Apollonius kardját elvivé Júdás, és azzal harczola minden időben.
És meghallá Szeron, a szíriai hadsereg fejedelme, hogy Júdás magához gyüjtötte a hívek csoportját és gyülekezetét,
mondá: Nevet szerzek magamnak, és dicsőséget az országban, és legyőzöm Júdást és a vele levőket, kik megvetik vala a király igéjét.
És elkészűle, és fölméne vele az istentelenek tábora erős segélyűl, hogy boszút álljanak az Isten fiain.
És Betóronhoz közelgetének, és eléje méne Júdás kevesed magával.
Ezek meglátván az eléje jövő sereget, mondák Júdásnak: Mikép harczolhatunk mi kevesen ily nagy és erős sokaság ellen? s ma már el is fáradtunk az étlenség miatt.
És mondá Júdás: Könnyű soknak is a kevesek kezeibe ejtetni; és nincs különbség az ég Istene előtt, sok vagy kevés által megszabadítani;
mert nem a sereg sokaságától függ a had győzedelme, hanem mennyből van az erősség.
Ők mihozzánk vakmerő sokasággal és kevélységgel jőnek, hogy elveszítsenek minket, feleségeinket és fiainkat, és megfoszszanak bennünket;
mi pedig életünkért és törvényünkért vívunk,
és maga az Úr fogja megrontani őket a mi szemeink előtt; ti tehát nem féljetek tőlök.
S a mint megszűnt szólani, hirtelen rájok rohana; és megvereték Szeron, seregével együtt az ő szemei előtt.
És űzőbe vevé őket Betóron lejtőjén a síkságig; és elhulla amazok közől nyolczszáz férfiú, a többiek pedig elfutának a filiszteusok földére.
És Júdástól s atyjafiaitól megfélemlének és megrettenének mind a körűl való nemzetek.
És a királyhoz juta az ő neve, és Júdás harczairól beszéle minden nemzet.
Antiokus király pedig hallván e beszédeket, megharaguvék szivében; és elküldvén, összegyüjté egész országa hadseregét, egy igen erős tábort.
És fölnyitván kincstárát, fizetést ada a hadseregnek egész esztendőre, és megparancsolá nekik, hogy mindenre készek legyenek.
De látván, hogy a pénz elfogyott kincstárából, és a tartományok adója kevés, a visszavonás és ama csapás miatt, melyet a földön szerzett, hogy megszűntesse a törvényeket, melyek eleitől fogva voltak:
attól féle, hogy nem lesz elég, mint egyszer-másszor volt, a költségre és ajándékokra, melyeket azelőtt bőkézzel adván, meghaladta vala a királyokat, az ő elődeit.
És igen aggódék szivében, és azon gondolatra jöve, hogy Persiába megyen, és fölvévén a tartományok adóit, sok pénzt gyüjt.
És Líziásra, a királyi nemből való főemberre bízá az ország dolgait Eufrates folyójától Egyiptom folyóvizéig;
és hogy nevelje Antiokust, az ő fiát, míg visszatér.
És kezébe adá a hadsereg felét és az elefántokat; és parancsot ada neki mindenről, mi szándékában vala, s a Júdeában és Jerusalemben lakók felől is,
hogy azokra hadat küldjön, hogy megtörje és kiírtsa Izrael erejét és a Jerusalemben maradtakat, és törölje el azon helyről emlékezetöket;
és hogy idegen fiakat telepítsen lakókúl minden ő határjokba, és sors szerint oszsza el földeiket.
És a király magához vévén a sereg maradék-részét, kiméne Antiokiából, országa fővárosából, a száznegyvenhetedik esztendőben; és átkelvén az Eufrates folyóvizén, eljárá a felső tartományokat.
Líziás pedig kiválasztá Ptolomeust, Doriminus fiát, és Nikánort és Gorgiást, hatalmas férfiakat a király barátai közől.
És elkülde velök negyvenezer gyalogot és hétezer lovagot, hogy Júda földére menjenek, és pusztítsák el azt a király igéje szerint.
És elindúlának teljes erejökkel, és elmenvén, megszállának Emmausnál a mezőségen.
És meghallák a tartományok kalmárai az ő nevöket, vőnek igen sok ezüstöt, aranyat és szolgákat, és a táborba menének, hogy megvegyék Izrael fiait rabszolgáknak; és hozzájok csatlakozék a Szíriából és az idegen földről jött hadsereg.
Látván Júdás és atyjafiai, hogy megsokasodott a nyomorúság, és a sereg már közelget határaikhoz; és megértvén a király igéit, melyeket parancsolt végrehajtatni a nép elvesztésére és kiírtására,
így szóla kiki az ő felebarátjához: Emeljük ki nemzetünket a gyalázatból, és harczoljunk a mi népünkért és szentélyünkért.
És egybegyűle a sereg, hogy készen legyenek a harczra, hogy imádkozván, kérjenek irgalmat és kegyelmet.
Jerusalem pedig lakosok nélkül vala, mint a pusztaság; nem járának ki és be fiaik, és a szentély lábbal tapodtaték; idegenek fiai valának a várban, ott lakának a pogányok; elvéteték a gyönyörűség Jákobtól, és megszűnék ott a síp és czitera.
És egybegyűlvén, Maszfába jövének, Jerusalem átellenébe; mert az imádság helye Maszfában volt azelőtt Izraelben.
És böjtölvén az napon, szőrzsákokba öltözének, és hamut hintvén fejökre, megszaggaták ruháikat,
és kiterjeszték a törvénykönyvet, melyben a pogányok valami hasonlót kerestek bálványaikhoz.
És eléhozák a papi ékességeket, a zsengéket és tizedeket, és elálliták a nazareusokat, kik betöltötték vala idejöket;
és kiáltának nagy szóval az égbe, mondván: Mit tegyünk ezekkel, és hova vigyük ezeket?
A te szentélyed lábbal tapodtatott és megfertőztetett, papjaid siralomra és gyalázatra jutottak.
Ime a pogányok egybegyűltek ellenünk, hogy minket elveszítsenek; te tudod, mit forralnak ellenünk.
Mikép állhatunk meg előttök, hacsak te, Isten! nem segítesz minket?
És harsonát fúva, fölkiáltának nagy szóval.
Ezek után rendele Júdás a népnek hadnagyokat, ezredeseket és századosokat, ötvenedeseket és tizedeseket.
És mondá azoknak, kik házakat épitettek, feleségeket vettek és szőllőt ültettek, és a félénkeknek: hogy térjenek vissza, kiki az ő házába, a törvény szerint.
És elindíták a tábort, és elhelyezék dél felé Emmausnak.
És mondá Júdás: Készüljetek, és legyetek erős fiak, és legyetek készen reggelre harczolni e pogányok ellen, kik egybegyűltek ellenünk, hogy elveszítsenek minket és a mi szentélyünket;
mert jobb nekünk meghalni a harczon, mint nemzetünk és szentélyünk vesztét látnunk.
A mint pedig leszen az akarat mennyben, úgy legyen.
Júdás megveri a szíriai hadsereget és a Líziás által vezérlett új haderőt. Újra fölszenteli a templomot és megerősíti Jerusalemet.
És maga mellé vőn Gorgiás ötezer férfiút és ezer válogatott lovagot, és elindíták a tábort éjjel,
hogy a zsidók táborára üssenek, és hirtelen megverjék őket; a várból való fiak lévén azok kalauzai.
Hallván ezt Júdás, fölkele ő és az erősek, hogy megverjék a király seregeinek erejét, kik Emmausban valának;
mert a sereg még távol vala a tábortól.
És Gorgiás eljuta éjjel Júdás táborába, és senkit sem találván, keresé őket a hegyeken, mert azt mondá: Ezek futnak előlünk.
De mikor megviradott, Júdás a mezőn megjelenék csak háromezer férfiúval, kiknek sem paizsok sem fegyverök nem vala (a minőt kivántanak).
És láták a pogányok erős táborát, körűlök a pánczélosokat és lovagokat, kik harczhoz értők valának.
És mondá Júdás a vele levő férfiaknak: Ne féljetek az ő sokaságuktól, és rohamjoktól meg ne ijedjetek.
Emlékezzetek meg, mint szabadúltak meg atyáink a vörös tengeren, mikor őket üldözte Fáraó nagy sereggel. [Móz. II. 14,9.]
Most tehát kiáltsunk az égbe, és könyörűlni fog rajtunk az Úr, és megemlékezvén atyáink szövetségéről, megveri ezt a hadsereget ma szemeink előtt.
És megtudják mind a nemzetek, hogy van, ki megváltsa és megszabadítsa Izraelt.
És az idegenek fölemelvén szemeiket, láták őket jőni ellenök,
és kimenének a táborból ütközetre; és azok, kik Júdással valának, megfúvák a harsonát.
És megütközvén a pogányok, megveretének, és a mezőn szétfutának.
Az utolsók pedig mind elhullának a fegyver alatt; és űzék őket Gezeronig, és Idumea, Azotus és Jamnia mezejéig; és elhulla közőlük közel háromezer férfiú.
És visszatére Júdás és az őt követő hadsereg.
És mondá a népnek: Ne kivánjátok meg a ragadományt, mert még harcz van előttünk,
Gorgiás, seregével együtt, közel van hozzánk a hegyen, hanem álljatok most ellenségeink ellen, és győzzétek le őket; azután bízvást zsákmányolhattok.
S még midőn Júdás ezeket mondotta, íme kitűnék egy osztály, a hegyről mutatkozván,
és látá Gorgiás, hogy övéi megfutamodtak, és fölgyujtották a tábort; mert a látható füst megjelenté, a mi történt.
Kiket amazok látván, igen megijedének, látván egyetemben Júdást is és a sereget a mezőn készen ütközetre.
És elfutának mindnyájan az idegenek mezejére.
És Júdás visszatére a tábor zsákmánylására, és nyerének sok aranyat és ezüstöt, selymet, tengeri bársonyt és nagy gazdagságot.
És visszatérvén, dicséretet énekelének, és áldák a mennybeli Istent, mert jó, mert örökké tart irgalmassága.
És nagy szabadúlás lőn az nap Izraelben.
Mindazok pedig, kik a pogányok közől elszaladtak, elmenvén, hírűl vivének Líziásnak mindent, a mi történt vala.
Miket ő hallván, megréműle szívében, elcsüggedvén, hogy nem az történt Izraelben, mit ő akart, és mit a király parancsolt.
És a következő esztendőben válogatott sereget gyüjte Líziás, hatvanezer gyalogot és ötezer lovagot, hogy legyőzze őket.
És elmenének Judeába, és tábort ütének Betóronban, és Júdás eléjök méne tízezer férfiúval.
És láták az erős hadsereget, és imádkozék (Júdás), mondván: Áldott vagy, Izrael szabadítója! ki megrontottad a hatalmasnak erejét Dávid szolgád keze által, és az idegenek táborát Jonatásnak, Saul fiának, és az ő fegyverhordozójának kezébe adtad. [Kir. I. 17,50. 14,13.]
Add e sereget is a te néped, Izrael kezébe, hogy szégyenűljenek meg az ő seregökben és lovasaikban.
Ereszsz rájok félelmet, és törd meg erejök vakmerőségét, hogy romlásuk által megaláztassanak.
Verd le őket a téged szeretők fegyverével, hogy dicsérjenek téged énekkel mindnyájan, kik ismerik a te nevedet.
És megütközének, és elhulla Líziás seregéből ötezer férfiú.
Látván pedig Líziás övéi futását és a zsidók bátorságát, és hogy készek vagy élni, vagy vitézűl meghalni, elméne Antiokiába, és vitézeket válogata, hogy még nagyobb sokasággal jőjön ismét Judeába.
Mondák pedig Júdás és atyjafiai: Ime megtörettek ellenségeink; menjünk föl most kitisztítani a szentélyt és újra fölszentelni.
És egybegyűlvén az egész sereg, fölmenének Sion hegyére.
És láták, hogy a szentély elpusztúlt, az oltár megfertőztetett, a kapuk leégtek, és a tornáczokban csemeték nőttek, mint az erdőben vagy a hegyeken, és hogy a tárházak leromboltattak.
És megszaggatván ruháikat, sírának nagy sirással, és hamut hintének fejeikre.
És arczra borúlának a földön, és a jeltadó harsonaszó között az égbe fölkiáltának.
Akkor rendele Júdás férfiakat, hogy harczoljanak azok ellen, kik a várban valának, míg a szentélyt kitisztítják.
És választa feddhetlen papokat, kiknek akaratjok az Isten törvényében volt.
Ezek kitisztíták a szentélyt, és a fertőzött köveket a tisztátalan helyre vivék.
És gondoskodék az égő áldozatok oltáráról, mely megfertőztetett vala, mit míveljen azzal.
És jó tanács jöve eszökbe, hogy lerontsák azt, netalán gyalázatjokra legyen, mivelhogy megfertőztették a pogányok; és lerombolák azt.
És eltevék a köveket a templomhegyen illendő helyre, míg majd próféta jő, és feleletet ad azok felől.
És vevének egész köveket, a törvény szerint, és épitének új oltárt, olyat, mint azelőtt volt.
És fölépiték a szentélyt és a háznak belsejét, s az épűletet és tornáczokat fölszentelék.
És új szent edényeket csinálának, és bevivék a gyertyatartót, a jó illatszer oltárát és az asztalt a templomba.
És jó illatszert tőnek az oltárra, és meggyujták a lámpákat, melyek a gyertyatartón valának, hogy világítsanak a templomban.
És kenyereket tőnek az asztalra, és felfüggeszték a szőnyegeket, és elvégezék mind a dolgokat, melyekhez fogtak vala.
És korán reggel fölkelének huszonötödik napján a kilenczedik hónak (mely Kasleu hava) a száznegyvennyolczadik esztendőben.
És áldozatot tőnek a törvény szerint az égőáldozatok új oltárán, melyet emeltenek.
Azon időben és napon, melyen megfertőztették azt a pogányok, azon újíttaték meg az énekekkel és cziterákkal, hegedűkkel és czimbalmokkal.
És arczra borúla az egész nép, és imádkozván, égig magasztalák azt, ki szerencsésekké tette őket.
És az oltárszentelést nyolcz napig tarták, és örömmel áldozának égőáldozatokat, s a hála és dicséret áldozatát.
És fölékesíték a templom elejét aranykoronákkal és paizsforma ékszerekkel; és fölszentelék a kapukat és tárházakat, és ajtókat tőnek azokra.
És lőn a nép között igen nagy vígaság, és elfordíttaték a pogányok gyalázata.
És rendelé Júdás és atyjafiai és Izrael egész gyülekezete, hogy megtartassék az oltárszentelés napja az ő idejében esztendőről esztendőre nyolcz napig, Kasleu havának huszonötödik napjától kezdve, örömmel és vígasággal.
És megerősíték az időben Sion hegyét köröskörűl magas kőfalakkal és erős tornyokkal, nehogy valaha eljőjenek a pogányok, és eltapodják azt, mint azelőtt cselekedtek.
És őrsereget szállíta oda, hogy megvédjék azt, és oltalmára megerősíté Bethsurát is, hogy a népnek legyen erőssége Idumea ellen.
Júdás megtámadja az idumeusokat és ammonitákat. Simon győzelme Galileában, Júdásé Gálaádban. József és Azariás vakmerően Gorgiás ellen indúlnak és megveretnek. Júdás megfenyíti az idumeusokat és filiszteusokat.
És lőn, mikor meghallották a pogányok köröskörűl, hogy fölépíttetett az oltár és a szentély, mint azelőtt volt, igen megharaguvának.
És azt végezék, hogy elveszítsék Jákob nemzetségét, kik közöttük valának, és elkezdének öldösni a nép közől és üldözni.
Ekkor megtámadá Júdás Ésau fiait Idumeában, és azokat, kik Akrabatanéban valának, kik körűlvették az izraelitákat; és megveré őket nagy csapással.
És megemlékezék Bean fiainak gonoszságáról, kik a népnek tőrűl és botránykozásúl valának, ólálkodván ellene az úton.
És a tornyokba rekesztvén, megszállá és átok alá veté őket, és fölégeté tornyaikat tűz által mindazokkal együtt, kik azokban valának.
És átméne Ammon fiaihoz, és talála ott erős kezet és sok népet, és Timoteust, azok vezérét.
Többször megütközék azokkal, kik megromlának az ő színe előtt, és megveré őket.
És bevevé Gázer városát és annak faluit, és visszatére Judeába.
És összegyűlvén a Gálaádban levő pogányok az izraeliták ellen, kik az ő határaikban valának, hogy elveszítsék őket. És Dateman erősségébe futának,
és levelet küldének Júdásnak és az ő atyjafiainak, mondván: Egybegyűltek ellenünk a pogányok köröskörűl, hogy elveszítsenek minket.
És készűlnek eljőni, és elfoglalni az erősséget, melybe szaladtunk; és az ő seregök vezére Timoteus.
Most tehát jőj el, és szabadíts ki minket az ő kezeikből; mert már sokan elestek közőlünk.
És atyánkfiai, kik Tubin tájain voltak, mind megölettek; és fogságra vitték azok feleségeit és fiait vagyonostul, és megöltek ott közel ezer férfiút.
Még olvastatik vala a levél, és íme más követek jövének Galileából megszaggatott köntösökben, hírt hozván ezen igék szerint,
mondván: hogy egybegyűltek ellenök Ptolemaisból, Tírusból és Szídonból, és egész Galilea megtelt idegenekkel, hogy minket megemészszenek.
A mint meghallotta Júdás és a nép e beszédeket, összejöve a nagy gyűlekezet, tanácskozni, mitevők legyenek atyjokfiaival, kik szorongatásban valának, azoktól ostromoltatván.
És Júdás mondá Simonnak, az ő bátyjának: Válaszsz magadnak férfiakat, és elmenvén, szabadítsd meg atyádfiait Galileában; én pedig és öcsém, Jonatás, elmegyünk Gálaádba.
És Józsefet, Zakariás fiát, és Azariást, a nép nagyjait hagyá a maradék-sereggel Judeában őrizetre.
És parancsola nekik, mondván: Kormányozzátok e népet, de ne harczoljatok a pogányok ellen, míg vissza nem térünk.
És Simonnak háromezer férfiút adának, hogy menjen Galileába; Júdásnak pedig nyolczezret Gálaádba.
És elméne Simon Galileába, és sok csatát víva a pogányokkal, és megromlának a pogányok az ő színe előtt, és űzé őket
egész Ptolemais kapujáig; és elesék a pogányok közől mintegy háromezer férfiú, és elvivé azok ragadományait.
És fölfogá azokat, kik Galileában és Arbatban valának, feleségeikkel, fiaikkal és minden vagyonukkal együtt, és elvivé Judeába nagy örömmel.
Azalatt Júdás Makkabeus és öcscse, Jonatás, átkelének a Jordánon, és harmadnapi járó útat tevének a pusztában.
És eléjök jövének a nabuteusok, és amazok békeségesen fogadák őket, kik elbeszélék nekik mind, a mik atyjokfiain történtek vala Gálaádban;
és hogy közőlük sokan elfogattak Barasában és Bozorban, Alimisben és Kasforban, Magetben és Karnaimban, melyek mind erős és nagy városok.
De Gálaádnak többi városaiban is tartatnak fogva, és holnapra kelve ezt végezték, hogy a hadsereget ama városokra indítsák, és elfoglalják és kiírtsák őket egy napon.
Ekkor Júdás és az ő hadserege hirtelen megfordúla a pusztán Bozor felé, és elfoglalván a várost, megöle minden férfiút fegyverrel, és elvivé azok minden ragadományát, és fölgyujtá azt tűzzel.
És fölkelvén onnan reggel, az erősségig menének.
És lőn virradatra, mikor fölemelték szemeiket, íme a sok nép, melynek nem vala száma, lajtorjákat és hadi gépeket hoza, hogy bevegyék az erősséget, és legyőzzék őket.
És látá Júdás, hogy elkezdődött a viadal, és a harczi kiáltás fölméne az égbe, mint a harsonaszó, és a nagy kiáltás a városból.
És mondá hadseregének: Harczoljatok ma atyátokfiaiért.
És három csoportban hátok mögé jöve, és riadót fúván harsonákkal, kiáltának imádsággal.
És megismeré Timoteus tábora, hogy az a Makkabeus, és vissza futának az ő színe elől; és (a zsidók) megverék őket nagy csapással, és elhulla közőlük az napon közel nyolczezer férfiú.
És eltérvén Júdás Maszfába, vivá és megveré azt, és megölvén annak minden férfiát, elvivé ragadományait és fölgyujtá azt tűzzel.
Onnan elindúlván, bevevé Kasbont és Magetet, Bózort és Gálaád többi városait.
Ezek után pedig más hadsereget gyüjte Timoteus, és táborba szálla Rafon ellenében a patakon túl.
És elkülde Júdás kikémlelni a hadsereget, és hírt hozának neki, mondván: hogy hozzája gyűltek mind a pogányok, kik köröttünk vannak, fölötte nagy hadsereg.
És az arabokat is magokhoz fogadták segítségűl, és a patakon túl táboroznak, készek harczra kelni veled. És Júdás eléjök méne.
És mondá Timoteus az ő hadserege fejedelmeinek: Ha Júdás és az ő hadserege a vízpatakhoz közelít, és előbb átjő hozzánk, nem mérkőzhetünk meg vele, mert erővel erőt vesz rajtunk.
Ha pedig fél átjőni, és a folyóvizen túl száll táborba, mi költözzünk át hozzájok, és legyőzhetjük őt.
A mint pedig Júdás a vízpatakhoz közelíte, a nép jegyzőit a patak mellé állítá, és megparancsolá nekik, mondván: Csak egy embert se hagyjatok hátra, hanem mindnyájan a harczra jőjenek.
És elébb ő költözék át hozzájok, és az egész nép utána; és színök előtt mind megveretének a pogányok, s elhányván fegyvereiket, a bálványtemplomhoz szaladának, mely Karnaimban vala.
De elfoglalván ezt a várost, a bálványtemplomot fölégeté tűz által mindazokkal együtt, kik benne valának; s így megaláztatván Karnaim, nem állhata meg Júdás színe előtt.
És egybegyüjté Júdás mind az izraelitákat, kik Gálaádban valának, kicsinytől nagyig, azok feleségeit és magzatait, fölötte nagy sereget, hogy Júda földére jőjenek.
És Efronig jövének. Ez a nagy város az ő útjokban áll vala, igen megerősítve, és nem lehete attól eltérni sem jobbra, sem balra, hanem annak közepén át vala az út.
És berekeszték magokat, kik a városban valának, és berakák a kapukat kövekkel. És hozzájok külde Júdás békés igékkel,
mondván: Hadd menjünk át a ti földeteken, hogy a mi földünkre jussunk; és senki sem lesz ártalmatokra, csak gyalog megyünk át. De nem akarák nekik fölnyitni.
Júdás tehát kihirdettetni parancsolá a táborban, hogy harczrendbe álljon kiki, a mely helyen vala.
És hozzá fogván az erős férfiak, vivák azon várost egész nap és egész éjjel, és a város az ő kezébe adaték.
És megölének minden férfiút fegyverrel, és kiírtá azt, és elvivén annak zsákmányait, átméne az egész városon, a megöltek fölött.
És átkelének a Jordánon a nagy síkságra Bethszan ellenében.
És Júdás az utolsókat födözvén, buzdítá a népet az egész úton, míglen Júda földére jutának.
És fölmenének Sion hegyére vigasággal és örömmel, és égőáldozatot tőnek, hogy senki közőlük el nem esett, miglen visszatértek békeségben.
A mely napokban pedig Júdás és Jonatás Gálaád földén vala, és Simon, az ő bátyja, Galileában Ptolemais előtt,
meghallá József, Zakariás fia, és Azariás, a sereg fejedelme, a jól sikerűlt dolgokat és a véghez vitt harczokat,
és mondá: Szerezzünk nevet mi is magunknak, és menjünk harczolni a pogányok ellen, kik köröttünk vannak.
És parancsot ada azoknak, kik az ő seregében valának, és elmenének Jamniába.
És kiindúla a városból Gorgiás és az ő férfiai eléjök a harczra.
És megszalaszták Józsefet és Azariást egészen Júdea határiig; és elhulla az napon Izrael népe közől kétezer férfiú, oly nagy vala a nép futása;
mert nem hallgattak Júdásra és az ő atyjafiaira, azt vélvén, hogy majd vitéz dolgot cselekszenek,
holott ők nem valának azon férfiak ivadékából, kik által szabadúlás lett Izraelben.
Júda férfiai pedig igen fölmagasztaltatának egész Izrael és mindazon nemzetek színe előtt, hol az ő nevök hallatik vala.
És hozzájok gyülének, szerencsét kivánván nekik.
És kiméne Júdás és az ő atyjafiai, és harczolának Ésau fiai ellen a déli tartományban, és elfoglalá Kebront és annak helységeit, falait és tornyait pedig fölgyujtá tűzzel köröskörűl.
És elindítá a tábort, hogy a filiszteusok földére menjen, és eljárá Szamariát.
Az időben papok esének el a harczon, midőn vitéz dolgot akarván cselekedni, tanács nélkül mentek ki a harczra.
És Júdás Azotusba tére a filiszteusok földére, és lerontá azok oltárait, és isteneik faragott bálványait felgyujtá tűzzel, és elvivé a városok ragadományait, és visszatére Júda földére.
Antiokus Epifanes halála. Az ő fia, Eupator nagy sereggel jő Judeába, elfoglalja Bethsúrát, ostromolja a zsidókat a templomban, és békét köt velök.
És Antiokus király eljárá a felső tartományokat és hallá, hogy Elimais városa Persiában igen nevezetes és bővelkedő ezüsttel és aranynyal,
és hogy abban egy igen gazdag templom vala, és ott aranyöltözetek, pánczélok és paizsok, melyeket Sándor, Filep fia, a macedoni király hagyott, ki első országlott Görögországban.
És elmenvén, el akará foglalni a várost és földúlni; de nem teheté, mert tudtokra lőn a dolog azoknak, kik a városban valának.
És harczra kelének, s ő elfuta onnét, és nagy bánattal méne el, és visszatére Babilonba.
És jöve, ki hirűl adá neki Persiában, hogy megszalasztatott a tábor, mely Júda földén volt.
És hogy Líziás maga is elment erős sereggel, és megszalasztatott a zsidóktól, kik megerősödtek fegyverekkel, hatalommal és sok ragadománynyal, melyeket a levert táborban nyertenek.
És hogy lerontották az utálatosságot, melyet ő épített vala Jerusalemben az oltáron, és a szentélyt, mint azelőtt, körűlvették magas kőfalakkal, és Bethsurát is, annak városát.
És lőn, mikor a király a beszédeket hallotta, megréműle, és igen megháborodék; és ágybaesvén megbetegedék a búbánat miatt, hogy dolga nem úgy lett, a mint akarta.
És ott több napig vala, mert megújúla benne a nagy bánat, és érzé, hogy meghal.
És mind eléhivá barátait, és mondá nekik: Eltávozott az álom szemeimtől, összeestem, és szivem elcsüggedett az aggodalom miatt.
És mondám szívemben: Mely nagy nyomorúságra jutottam, és minő tengerébe a bánatnak, melyben most vagyok, ki vidám és kedvelt valék hatalmasságomban.
Most pedig megemlékezem a gonoszságokról, melyeket Jerusalemben cselekedtem, honnan el is vittem mind az arany és ezüst edényeket, melyek abban valának, és elküldöttem kiírtani Judea lakóit ok nélkül.
Elismerem tehát, hogy azért érnek engem e veszedelmek; és ime a nagy bánat miatt elveszek idegen földön.
És eléhívá Filepet, egyik barátját, és fejedelemmé rendelé őt egész országán.
És neki adá a koronát, királyi köntösét és gyürűjét, hogy fölfogja Antiokust, az ő fiát, és fölnevelje őt, hogy majdan országoljon.
És meghala ott Antiokus király a száznegyvenkilenczedik esztendőben.
És megértvén Líziás, hogy meghalt a király, Antiokust, az ő fiát rendelé királyúl, kit fölnevele ifjuságában, és Eupatornak nevezé őt.
Azok pedig, kik a várban valának, berekesztvén Izraelt a szenthelyek körűl, ezeknek mindenkor ártalmokra, a pogányoknak pedig erősítésökre törekedtek.
Júdás tehát eltökélé őket elveszteni, és egybehívá az egész népet, hogy megszállják azokat.
És egybegyűlvén, megszállák őket a százötvenedik esztendőben, és csinálának faltörő kosokat és más hadi gépeket.
És kimenének némelyek a megszállottak közől, és hozzájok adák magokat némely istentelenek Izraelből.
Kik a királyhoz menének, mondván: Meddig késel itéletet tenni és boszút állani atyánkfiain?
Mi elvégeztük, hogy atyádnak szolgáljunk, és az ő parancsaiban járjunk, és rendeléseinek engedelmeskedjünk;
és ezért idegenűltek el tőlünk a mi népünk fiai, és a kiket találtak közőlünk, megölték, és földúlták örökségeinket.
És nemcsak miránk nyujtották kezöket, hanem minden határunkra is.
És íme ma Jerusalem várához szállottak, hogy elfoglalják azt, és megerősítették Bethsura örökségét.
És ha gyorsan meg nem előzöd őket, nagyobbakat cselekszenek ezeknél, és nem győzheted le őket.
Ekkor a király megharaguvék, ezeket hallván, és egybehívá minden barátait és hadserege fejedelmeit és a lovasság vezéreit.
De más országokból és a tengeri szigetekből is jövének hozzája fogadott seregek.
És vala az ő hadseregének száma, százezer gyalog, húszezer lovag, és harczra tanított harminczkét elefánt.
És Idumeán átjövén, Bethsurához szállának, és harczolának több napig, és hadi gépeket csinálának; amazok pedig kirontván, fölgyujták azokat tűzzel, és emberűl harczolának.
És Júdás eltávozék a vártól, és elindítá a tábort Bethzakara felé a király tábora ellen.
És fölkelvén a király viradat előtt, elindítá a hadseregeket ütközetre a bethzakarai út ellenében; és harczi rendbe állván a seregek, harsonát fúvának.
És az elefántoknak a szőllő és szeder vérét mutaták, hogy azokat harczra ingereljék.
És eloszták az állatokat csoportok szerint; és minden elefánt mellé ezer férfiú álla lánczos pánczélokban, fejökön réz sisakokkal, és ötszáz válogatott lovas vala rendelve mindenik állathoz.
Ezek minden időben ott valának, a hol az állat vala, és a hova ez méne, ők is menének, és el nem távozának tőle.
Erős fatornyok is valának oltalomúl mindenik állaton, és azokon hadi szerek, és mindeniken harminczkét erős férfiú, kik onnan felűl harczolának, s egy indiai vala az állat kormányzója.
És a maradék lovasságot két felől állítá fel két részre, hogy harsonákkal buzdítsák a sereget, s lelkesítsék a hadoszlopban levő csoportokat.
A mint pedig a nap az arany és rézpaizsokra vetette fényét, tündöklének a hegyek azoktól, és fénylének, mint az égő szövétnekek.
És eloszla a király hadseregének egyik része a magas hegyekre, másik része a völgyekre; s óvatosan és rendben vonúlának.
És megrémülének ama föld minden lakói a sokaság szavától, a nagy tömeg járásától és a fegyverek csattogásától; mert a hadsereg igen nagy és erős vala.
És Júdás közelíte seregével a harczra, és elhulla a király seregéből hatszáz férfiú.
És láta Eleazar, Saura fia az állatok közől egyet fölpánczélozva a király pánczélával, mely kitünő vala a többi állatok fölött; gyanítván, hogy azon van a király.
És elszáná magát, hogy megszabadítsa népét, és magának örök nevet szerezzen.
És neki iramodék bátran a csoport között, ölvén jobbra balra, hogy ide s tova hullottak előtte.
És az elefántnak lába alá méne, és alája vetvén magát, megölé azt; mely rája esék a földön, és ő meghala ott.
És látván a király erejét és az ő hadseregének kemény támadását, elvonúlának tőlök.
A király serege pedig fölméne ellenök Jerusalembe, s a király e serege tábort üte Judeában Sion hegyén.
És békét köte azokkal, kik Bethsurában valának; s ezek kimenének a városból, minthogy berekesztve lévén, nem vala nekik ott élelmök, mert nyugalom-ideje vala a földnek.
És a király elfoglalá Bethsurát, őrséget rendelvén bele, hogy azt megtartsák.
Ezután a szentély helyére fordítván táborát, vívá azt sok ideig; és állíta oda faltörőket, hadi gépeket, tűz és kövek és dárdák hajítására való eszközöket, nyillövő skorpiokat és parittyákat.
De ezek is készítének hadiszereket amazok hadiszerei ellen, és harczolának sok ideig.
Élelem pedig hiányzott a városban, mivelhogy a hetedik esztendő vala; és a kik megmaradtak a pogányok közől Judeában, megemésztették az ő készletöket, melyet eltettek vala.
És a szenthelyeken kevés férfiú maradt, mert az éhség erőt vett rajtok, és elszéledtek kiki az ő lakhelyére.
Azonban meghallá Líziás, hogy Filep, kit Antiokus király még életében rendelt vala fiának, Antiokusnak, az (egykoron) országlandónak nevelésére,
visszatért Persiából és Médiából a hadsereggel együtt, mely vele ment vala, és hogy az ország dolgait magához akarja venni:
siete elmenni és megmondani a királynak és a hadsereg vezéreinek: Elfogyatkozunk naponkint és kevés élelmünk vagyon, a hely pedig, melyet megszállottunk, erős, és szükség az ország ügyéről rendelkeznünk.
Most tehát adjunk kezet ez embereknek, és kössünk békét velök és az ő egész nemzetökkel;
és engedjük meg nekik, hogy saját törvényeikben járjanak, mint azelőtt; mert az ő törvényeik miatt, melyeket megvetettünk, haragudtak meg, és azért cselekedték mindezeket.
És tetszék e beszéd a király és fejedelmek előtt; és hozzájok külde, hogy békét kössön; és amazok elfogadák azt.
És megesküvék nekik a király és fejedelmek; és kimenének az erősségből.
És a király fölméne Sion hegyére, és látá a hely erősségét, és azonnal megszegé az esküt, melylyel megesküdött, és a kőfalat köröskörűl lerontatni parancsolá.
És elméne sietséggel, és visszatére Antiokiába. És Filepet a város birtokában találván, harczra kele ellene, és a várost elfoglalá.
Demeter királylyá lesz Szíriában. Antiokus Líziással együtt megöletik. Az elpártolt Alcimus főpappá tétetik. Júdás újabb hőstettei.
A százötvenegyedik esztendőben kimenvén Demeter, Szeleukus fia, Roma városából, kevesed magával egy tengermelléki városba jöve, és ott uralkodék.
És lőn, hogy midőn bement őseinek királyi városába, a serege megfogá Antiokust, és Líziást, eléje hozandók őket.
De megtudván a dolgot, mondá: Ne mutassátok nekem az ő orczájokat.
És a sereg megölé őket. És Demeter az ő országa királyiszékébe üle.
És gonosz, istentelen férfiak jövének Izraelből hozzája vezérökkel, Alcimussal, ki pap akar vala lenni.
És a népet bevádolák a királynál, mondván: Elvesztette Júdás és az ő atyafisága minden barátidat, és minket elűzött földünkről.
Most azért küldj egy embert, kinek hitelt adsz, hogy elmenvén, nézze meg mind a romlást, melyet cselekedett rajtunk és a király tartományain, és büntesse meg mind az ő barátit és azok segítőit.
És a király az ő baráti közől Bakidest választá, ki a nagy folyóvizen túl uralkodék az országban, és híve vala a királynak. És elküldé őt,
hogy nézze meg a romlást, melyet Júdás cselekedett; de az istentelen Alcimust is megerősíté a papságban, és megparancsolá neki, hogy álljon boszút Izrael fiain.
És fölkelvén, nagy hadsereggel jövének Júda földére; és követeket küldvén, szólának Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel álnokúl.
De azok nem hajtának az ő beszédeikre, mert láták, hogy hadsereggel jöttek.
És egybegyűle Alcimushoz és Bakideshez az írástudók serege, követelni, a mi igazságos.
És Izrael fiai között elsők valának az asszideusok, kik békeséget kérének tőlök;
mert azt mondák: Áron ivadékából való papi ember jött, nem csal meg minket.
És ő békés igékkel szóla hozzájok, és megesküvék nekik, mondván: Nem leszünk ártalomra nektek, sem barátitoknak.
És hivének neki; ő pedig megfogván közőlük hatvan férfiút, megölé őket egy nap azon íge szerint, mely írva vagyon:
A te szenteid testeit és azok vérét kiontották Jerusalem körűl, és nem volt, ki eltemesse.
Ekkor félelem és rettegés szálla az egész népre, mert azt mondák: Nincs igazság és itélet bennök, mert megszegték a végzést és az esküt, melylyel megesküdtek.
És elindítá Bakides a tábort Jerusalemtől, és Bethzekához szállítá; és elküldvén, sokat megfoga azok közől, kik tőle elszöktek vala; s némelyeket a nép közől is megöle, s egy nagy kútba hánya.
És a tartományt Alcimusra bízván, segítséget hagya vele az ő oltalmára. És Bakides visszaméne a királyhoz.
Alcimus pedig igen törekszik vala az ő papifejedelemségeért.
És egybegyűlének hozzája mindnyájan a nép háborgatói, és elfoglalván Júda földét, nagy csapást tőnek Izraelben.
Látván Júdás mindazon roszat, melyet cselekedett Alcimus és a kik vele valának, Izrael fiain, sokkal többet, mint a pogányok.
Kiméne Judeának minden határaira és boszút álla a pártos férfiakon, és megszünének azontúl kirontani a tartományba.
Látván pedig Alcimus, hogy erőt vett Júdás és a kik vele valának, és észrevévén, hogy nem állhat meg előttök, visszatére a királyhoz, és sok vétekről vádolá őket.
És elküldé a király Nikánort, nemesebb fejedelmei egyikét, ki Izrael ellen gyűlölséget tart vala, és megparancsolá neki, hogy írtsa ki a népet.
És eljöve Nikánor Jerusalembe nagy hadsereggel, és elkülde Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel csalárdúl,
mondván: Ne legyen harcz közöttem és közöttetek, kevés férfiúval jövök, hogy lássam orczáitokat békeségben.
És eljöve Júdáshoz, és békeségesen köszönték egymást; de a fegyveresek készen valának, hogy elragadják Júdást.
És tudtára lőn a dolog Júdásnak, hogy csalárdsággal jött hozzája; és megijede tőle, és többé nem akará látni az ő orczáját.
Észrevévén Nikánor, hogy napfényre jött az ő szándéka, kiméne Júdás ellen harczra Kafarsalamához.
És elhulla Nikánor hadseregéből közel ötezer férfiú, és elfutának Dávid városába.
És e dolgok után fölméne Nikánor Sion hegyére. És kijövének a nép papjai közől köszönteni őt békeséggel, és megmutatni neki az égőáldozatokat, melyeket a királyért áldoztanak.
De kicsúfolván, megveté őket és megfertőzteté, és kevélyen szóla,
és megesküvék haragjában, mondván: Ha Júdás és az ő serege kezembe nem adatik, mihelyt békével visszatérek, fölgyujtom ezt a házat. És eltávozék nagy haraggal.
És bemenének a papok, és megállának az oltár és templom előtt, és sírván így szólának:
Uram! te választottad ezt a házat, hogy abban a te neved segítségűl hivassék, hogy imádság és könyörgés háza legyen a te népednek.
Állj boszút ez emberen és az ő hadseregén, hogy essenek el fegyver által; emlékezzél meg az ő káromlásaikról, és ne engedd nekik, hogy megmaradjanak.
És kiméne Nikánor Jerusalemből, és a tábort Betóronhoz szállítá; és eléje jöve a szíriai hadsereg.
Júdás pedig Adarzához szálla háromezer férfiúval; és imádkozék Júdás, mondván:
Mivel a Szennakerib királytól küldöttek káromlottak téged, Uram! kiment az angyal és közőlük megölt száznyolczvanötezeret; [Kir. IV. 19,35. Tób. 1,21. Sirákf. 48,24.]
úgy rontsd meg ezt a hadsereget a mi szemünk előtt ma, tudják meg a többiek, hogy ő gonoszúl szólott a te szentélyedről; és itéld meg őt gonoszsága szerint.
És megütközének a hadseregek Ádár havának tizenharmadik napján; és megvereték Nikánor tábora, s ő maga először esék el a csatában.
Látván pedig az ő hadserege, hogy Nikánor elesett, elhányák fegyvereiket, és megfutamlának.
És kergeték őket egy napi járó földre, Adazertől a mint Gazarába jutnak, és jelűl harsonákat fúvának utánok.
És kimenének Judea minden faluiból köröskörűl, és ide s tova hányák őket, kik ismét beléjök ütközének; és elhullának mindnyájan a fegyver alatt, közőlük csak egy sem maradván meg.
És ragadományaikat zsákmányúl vevék, és levágák Nikánor fejét és jobb kezét, melyet kevélyen kinyujtott vala, és elhozván fölfüggeszték Jerusalem előtt.
És a nép igen örűle, és azt a napot nagy vigaságban tölték.
És rendelé (Júdás), hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, Ádár havának tizenharmadik napját.
És megnyugovék Júda földe kevés ideig.
Júdás, tudomással bírván a romaiakról, követséget küld Romába, s frigyet köt a romaiakkal.
És meghallá Júdás a romaiak hírét, hogy hatalmas erejűek és engedékenyek minden kérésre, és a kik hozzájok járúltak, barátságot kötöttek azokkal, és hogy hatalmas erejűek.
És hallának az ő harczaikról és a jeles tettekről, melyeket cselekedtek Galátziában, hogy legyőzték azokat és adó alá vetették;
és mily nagy dolgokat cselekedtek Spanyolországban, s hogy hatalmokba kerítették az ott levő ezüst- és aranybányákat, és elfoglaltak minden helyet az ő okosságukkal és kitartásukkal;
és a helyeket, melyek igen távol valának tőlök, és a királyokat, kik ellenök mentek a föld széleiről, eltiporták és megverték őket nagy csapással; a többi pedig adót fizet nekik minden esztendőben;
és hogy Filepet és Perseust, a ceteusok királyát, és másokat, kik ellenök fegyvert fogtak, megtörték haddal, és legyőzték őket;
és nagy Antiokust, Ázsia királyát is, ki ellenök hadat indított vala, százhúsz elefántja lévén, és lovassága, szekerei és igen nagy hadserege, – megtörték;
és megfogván őt elevenen, azt rendelték felőle, hogy mind ő, mind az utána országlandók nagy adót fizessenek és kezeseket adjanak, és végzést tettek
az indusok tartományáról is, és a médusok és lídusok legjobb tartományairól; és elvévén azokat is tőle, Eumenes királynak adták;
a görögországbeliek is ellenök akartak menni, és őket elpusztítani, de ezek megtudván a dolgot,
elküldöttek hozzájok egy hadvezért, és harczoltak ellenök, és azok közől sokan elhullottak, és fogságra vitték feleségeiket és magzataikat, kifosztották őket, és földüket elfoglalták, kőfalaikat lerombolták, és szolgaság alá vetették őket mind e napiglan.
És a többi országokat és szigeteket, melyek valaha ellenök állottak vala, elpusztították és hatalmok alá vetették.
Barátjaikkal pedig és azokkal, kik bennök bíztak vala, megtartották a barátságot, s igy elfoglalták a közel országokat és a távolvalókat is; mert a kik hallották az ő nevöket, féltek tőlök.
A kiket országlásra akartak segíteni, azok országlottak; a kiket pedig akartak, az uralomtól letaszítottak; s így igen fölmagasztaltattak.
S mind e mellett sem viselt senki koronát, bíborba sem öltözött, hogy abban büszkélkedjék.
Hanem tanácsházat építettek magoknak, és mindennap háromszázhúszan tanácskoztak, mindenkor a többség határozván a nép felől, hogy a mi méltó, azt cselekedjék.
És egy emberre bízzák évenkint főhatalmokat, hogy az uralkodjék az ő egész birodalmokon, és mindnyájan egynek engedelmeskednek; és közöttük nincs irigység, sem egymásra való törés.
És Júdás választá Eupolemust, Jánosnak, Jákob fiának fiát, és Jázont, Eleazar fiát, és Romába küldé őket, hogy velök barátságot és szövetséget kössenek,
és hogy levegyék rólok a görögök igáját, mert látták, hogy szolgaság alá hajtják Izrael országát.
És elmenvén Romába nagy hosszú úton, belépének a tanácsházba, mondván:
Júdás Makkabeus és az ő atyjafiai és a zsidók népe küldöttek minket tihozzátok, szövetséget és békét kötni veletek, hogy minket frigytársaitok és barátitok közé beírjatok.
És tetszést nyere a beszéd előttök.
És ez a levél mása, melyet réztáblákra írtak és Jerusalembe küldöttek, hogy legyen ott a béke és szövetség emlékeűl:
Szerencse legyen a romaiakkal és a zsidók nemzetével tengeren és szárazon mindörökké; fegyver és ellenség távol legyen tőlök.
Hogyha háborújok leszen először a romaiakkal, vagy valamely szövetségesöknek az ő egész birodalmokban,
a zsidó nemzet adjon segítséget, mint az idő engedi, teljes szivvel.
És a hadakozóknak ne adjanak és ne szolgáltassanak búzát, fegyvert, pénzt, hajókat, mint a romaiaknak tetszik, kiknek parancsait tartsák meg, semmit tőlök nem vévén.
Hasonlóképen pedig, ha a zsidó nemzetnek elébb történik háborúja, a romaiak segítsék fel őket szivök szerint, mint az idő engedi nekik.
És a segítőknek ne adassék búza, fegyver, pénz, hajó, mint a romaiaknak tetszik, és tartsák meg parancsolatukat csalárdság nélkül.
Ez igék szerint végezének a romaiak a zsidók népével.
Hogyha ez igék után ezek vagy amazok valamit hozzáadni vagy elvenni akarnának, azt egymás akaratával cselekedjék, és a mit hozzáadnak vagy elvesznek, érvényes legyen.
De a károkról is, melyeket Demeter király cselekedett, írtunk neki, mondván: Miért nehezítetted meg igádat a mi barátinkon és szövetségeseinken, a zsidókon?
Azért ha ismét hozzánk jőnek, igazságot teszünk nekik, és harczra kelünk ellened tengeren és szárazon.
Bakides és Alcimus ismét Judeába jőnek. Júdás megöletik a csatában. Helyébe Jonatás lép. Bakides megveretik. Béke Jonatás és Bakides között.
Azonközben meghallá Demeter, hogy elesett Nikánor és az ő serege a harczon, s azt végzé, hogy Judeába ismét elküldi Bakidest és Alcimust, és velök a jobb szárnyat.
És elmenének azon uton, mely Galgalára viszen, és táborba szállának Malaszotban, mely Arbellában vagyon, és bevévén azt, sok embert elvesztének.
A százötvenkettedik esztendő első havában szállíták a hadsereget Jerusalemhez.
És fölkelvén, elmenének Bereába, húszezer gyalog és kétezer lovas.
Júdás pedig Laizánál üte tábort, háromezer válogatott férfiú lévén vele.
Látván a hadsereg nagy számát, hogy igen sokan vannak, megfélemlének, és sokan visszavonúlának a táborból, nem maradván közőlük, csak nyolczszáz férfiú.
És látá Júdás, hogy leolvadt az ő hadserege, a harczot pedig nem kerűlheti, elkeseredék szíve, mert nem vala ideje azok összegyüjtésére, és elveszté kedvét;
és mondá a megmaradtaknak: Keljünk föl, és menjünk a mi ellenségeinkre, ha megvíhatnánk velök.
És lebeszélék őt, mondván: Nem víhatunk meg, hanem mentsük meg most magunkat, és térjünk vissza atyánkfiaihoz, és akkor harczoljunk ellenök; mert mi kevesen vagyunk.
Távol legyen tőlünk e dolgot cselekedni, hogy elfussunk előlük; ha eljött a mi időnk, haljunk meg vitézűl atyánkfiaiért, és ne hozzunk szégyent dicsőségünkre.
És a hadsereg mindindúla a táborból, és amazok eléjök állának; a lovasok két részre oszlának, a parittyások és nyilasok a sereg előtt menének, mind a legvitézebbek a csata kezdetére.
Bakides pedig a sereg jobbszárnyán vala; és a gyalogság előre nyomúla két felől, és megfúvák a harsonákat.
Riadót kezdének ezek is, kik Júdás részén valának, és renge a föld a hadseregek zajától, és a harcz reggeltől estig tarta.
És látván Júdás, hogy Bakides seregének erősebb része jobb felől van, hozzája gyűlének mind a bátorszívűek.
És megtörvén a jobbszárnyat, kergeté őket egész Azotus hegyéig.
Látván a balszárnyom levők, hogy a jobbszárny megtöretett, hátúl kerűlének Júdásnak és azoknak, kik vele valának.
És megsúlyosodék a harcz, és elhulla sok sebesűlt mind ezek, mind amazok közől.
Júdás is elesék, a többi futásnak erede.
És Jonatás és Simon elvivék atyjokfiát, Júdást, és eltemeték őt atyái sirboltjába, Módin városában.
És megsiratá őt Izrael népe nagy sírással, és sírának sok ideig,
mondván: Mikép esett el a hatalmas, ki megszabadítja vala Izrael népét!
Júdásnak többi hadai és vitéz tettei, melyeket cselekedett, és az ő nagyvolta nincsenek megírva, mert az igen sok vala.
És lőn Júdás halála után, hogy gonoszok támadának Izrael minden határaiban, és előállának mind a gonosztevők.
Ama napokban igen nagy éhség is lőn, és Bakidesnek velök együtt az egész tartomány meghódola.
És Bakides istentelen férfiakat választván, azokat rendelé a tartomány uraivá.
És keresvén és nyomozván Júdás barátait, ezeket Bakideshez vivék, ki boszút álla rajtok, és kicsúfolá őket.
És nagy szorongatás lőn Izraelben, minő nem volt az naptól, mióta nem láttatott próféta Izraelben.
És egybegyűlvén Júdás minden barátai, mondák Jonatásnak:
Mióta meghalt bátyád, Júdás, hozzá hasonló férfiú nincs, ki ellenségeink, Bakides és azok ellen menjen, kik ellenei nemzetünknek.
Most tehát ma téged választottunk, hogy helyette fejedelmünk és vezérünk légy hadviselésünkben.
És fölvállalá Jonatás az időben a fejedelemséget, és fölkele bátyja, Júdás helyébe.
Ezt megértvén Bakides, halálra keresé őt.
De megtudván ezt Jonatás és Simon, az ő bátyja, és mindnyájan, kik vele valának, elfutának Tekua pusztájába, és tábort ütének Asfar tava vizénél.
Ezt megértvén Bakides, szombatnap átméne ő és egész serege a Jordánon.
És Jonatás elküldé atyjafiát, a nép vezérét, kérvén barátait a nabuteusokat, hogy kölcsönözzék át nekik az ő készületeiket, melyekkel bővelkednek vala.
És kimenének Jambri fiai Madabából, és elfogák Jánost és mindenét, a mije vala, és azokkal együtt elmenének.
Ez esetek után hirűl vivék Jonatásnak és bátyjának, Simonnak, hogy Jambri fiai nagy menyekzőt tartanak, és menyasszonyt visznek Madabából, Kanaán nagy fejedelmei egyikének leányát nagy pompával.
És megemlékezvén Jánosnak, az ő atyjokfiának véréről, fölmenének és elrejték magokat a hegy barlangjában.
És fölemelvén szemeiket, nézének; és íme zaj és nagy készűlet vala; a vőlegény, az ő barátai és atyjafiai azok felé menének dobokkal, énekesekkel és sok fegyverrel.
Azok kikelvén a lesből, megölék őket; és elhulla sok sebesűlt, a többiek pedig elfutának a hegyekre, elvivén azok minden ragadományát.
És a menyekző siralomra fordúla, és énekeseik szava jajgatásra.
És boszút állának atyjokfia véreért, és visszatérének a Jordán partjára.
Meghallá ezt Bakides, és eljöve szombatnapon a Jordán széleig nagy erővel.
És mondá övéinek Jonatás: Keljünk föl, és harczoljunk ellenségeink ellen; mert nem úgy van ma, mint tegnap s tegnapelőtt.
Mert íme előttünk a had, a Jordán vize pedig mind innen, mind amonnan, és partok, tavak és erdők, és nincs hely az eltérésre.
Most tehát kiáltsatok az égbe, hogy megszabadúljatok elleneitek kezéből. És ütközet lőn. [Krón. II. 20,3.]
És Jonatás kinyujtá kezét, hogy Bakidest levágja, de ez hátra tére előle.
És beugrék Jonatás és a kik vele valának, a Jordánba, és átúszák a Jordánt előttök.
És elhulla Bakides részéről az napon ezer férfiú, és visszatérének Jerusalembe,
és erős városokat épitének Judeában, az erősséget, mely vala Jerikóban és Ammausban Betóronban és Bételben, Tamnatában, Fárában és Topóban, magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal,
és őrséget helyeze azokba, hogy ellenkedjenek Izraellel.
És megerősíté Bethsura városát és Gazarát és a várat, megrakván azokat segédnéppel és élelemmel.
És a tartomány fejedelmeinek fiait kezesekűl vevé, és Jerusalemben a várban őrízet alá tevé őket.
És a százötvenharmadik esztendőben, a második hónapban megparancsolá Alcimus, hogy rontassanak le a belső tornácz falai, s rontassanak le a próféták alkotmányai, és elkezdé azokat lerombolni.
Azon időben megvereték Alcimus, és munkái félbeszakadának; szája bezáródék, és a széltől megüttetvén, egy szót sem szólhata többé, és nem rendelkezheték háza felől.
Meg is hala Alcimus az időben nagy kínok között.
És látá Bakides, hogy meghalt Alcimus, visszatére a királyhoz, és megnyugvék a föld két esztendeig.
De a gonoszok mindnyájan tanakodának, mondván: Ime Jonatás és a kik vele vannak, nyugodtan és bátorságban laknak; most tehát híjuk el Bakidest, hogy megfogja őket mind egy éjjel.
És elmenvén, tanácsot adának neki.
Ki fölkelvén, elindúla nagy haddal, és titkon leveleket külde társainak, kik Judeában valának, hogy fogják meg Jonatást és a vele levőket; de nem lehete, mert ezek megtudták amazok szándékát.
És megfoga a tartomány férfiai közől, kik fejei valának a gonoszságnak, ötven férfiút, és megölé őket.
És eltére Jonatás és Simon a vele levőkkel Betbesszenbe, mely a pusztában vagyon; és fölépíték annak romjait, és megerősíték azt.
Megértvén ezt Bakides, összegyüjté egész sokaságát, és azoknak, kik Judeából valának, hírt ada.
És eljövén, táborba szálla Betbesszen fölött, és vívá azt több napig, hadi gépeket készítvén.
És Jonatás a városban hagyván bátyját, Simont, kiméne a tartományba, és sokad magával tére vissza.
És megveré Odarent és az ő atyjafiait és Faseron fiait sátoraikban; és kezde győzni és növekedni erejében.
Simon pedig és a kik vele valának, kimenvén a városból, fölgyujták a hadigépeket,
és harczolának Bakides ellen, kit megverének, és igen bánták őt, mert az ő szándéka és támadása meghiúsúlt.
És megharaguván a gonosz férfiak ellen, kik tanácsúl adták vala neki, hogy azok tartományába jőjön, sokat megöle közőlük; ő pedig eltökélé, hogy a megmaradtakkal visszatér tartományába.
Ezt megértvén Jonatás, követeket külde hozzája, hogy békét kössön vele, és visszaadja neki a foglyokat.
Ki ezt örömest fogadá, és az ő igéi szerint cselekvék, és megesküvék, hogy semmi roszat nem tesz neki élete teljes napjaiban.
És visszaadá neki a foglyokat kiket azelőtt elvitt vala Júda földéről; és megfordúlván, elméne saját földére, és nem vala kedve többé amannak határaiba menni.
És eltávozék a fegyver Izraeltől; és Jonatás Makmásban lakék, s ott kezdé Jonatás itélni a népet, és kiírtá az istenteleneket Izraelből.
Antiokus fia, Sándor ellen Demeter lép föl királyúl. Jonatás Sándor részére áll. Demeter Apolloniust küldi a zsidók ellen. Jonatás megveri őt.
És a százhatvanadik esztendőben fölméne Sándor, Antiokus fia, ki nemesnek neveztetett, elfoglalá Ptolemaist, és befogadák őt, és ott országla.
Ezt meghallá Demeter király, és nagy sokaságú hadat gyűjtvén, harczra indúla ellene.
És Demeter Jonatáshoz békés igékkel írt levelet külde, melyben őt magasztalá.
Mert azt mondá: Kössünk előbb békeséget vele, mielőtt Sándorral ő kössön ellenünk.
Mert majd megemlékezik mindazon roszakról, melyeket rajta cselekedtünk és az ő atyjafián és nemzetén.
És hatalmat ada neki, hogy hadsereget gyüjtsön, fegyvert szerezzen és az ő társa legyen; és a kezeseket, kik a várban valának, neki visszaadatni parancsolá.
Elmenvén Jonatás Jerusalembe, elolvasá a levelet az egész népnek és a várbelieknek hallatára.
És megfélemlének nagy félelemmel, midőn hallották, hogy a király hatalmat adott nekik hadsereg-gyüjtésre.
És kiadák Jonatásnak a kezeseket, kiket ő atyjaiknak visszaada.
És Jonatás Jerusalemben lakván, kezdé építeni és újítani a várost.
És mondá a műveseknek, hogy kőfalakat építsenek, és Sion hegyét köröskörűl építsék erősséggé. És úgy cselekvének.
Ekkor elfutának az idegenek, kik a Bakides által épített erősségekben valának;
és kiki elhagyá helyét, és elméne saját földére.
Csak Bethsurában maradának némelyek azok közől, kik elhagyták vala a törvényt és az Isten parancsait; mert ez vala menedékhelyök.
És meghallá Sándor király az igéreteket, melyeket Demeter igért Jonatásnak; és elbeszélék neki a harczokat és vitéz tetteket, melyeket cselekedtek ő és atyjafiai, és a viszontagságokat, melyeket kiállottak.
És mondá: Találunk-e mi egy ilyen férfiút? tegyük tehát őt barátunkká és frigytársunkká.
És levelet írván, elküldé neki ez igék szerint, mondván:
Sándor király Jonatásnak és az ő atyjafiának, üdvözletet!
Hallottuk felőled, hogy hatalmas, vitéz férfiú vagy, és méltó arra, hogy barátunk légy.
Azért téged ma nemzeted főpapjává rendelünk, és hogy a király barátjának neveztessél, (mihez külde neki egy bíbort és aranykoronát), érts velünk egyet dolgainkra nézve, és maradj velünk barátságban.
És felöltözék Jonatás a szent köntösbe és százhatvanadik esztendő hetedik havában a sátoros ünnep napján, és hadsereget gyűjte, és sok fegyvert szerze.
Meghallá Demeter e dolgot, és igen elszomorodék, mondván:
Mit cselekedtünk, hogy Sándor megelőzött minket, a zsidókkal barátságot kötvén saját oltalmára?
Én is írok nekik könyörgő igékkel, méltóságokat és ajándékokat (igérek), hogy segítségemre legyenek.
És íra nekik ez ígékkel: Demeter király a zsidók nemzetének, üdvözletet!
Hogy megtartottátok velünk a szövetséget, és megmaradtatok barátságunkban, és nem mentetek a mi elleneinkhez, hallottuk és örvendeztünk.
Legyetek hát állhatatosak, hogy ezután is megtartsátok hozzánk a hűséget, és jótéteményekkel fizetünk majd nektek azokért, miket velünk cselekesztek.
Sok tartozást elengedünk nektek, és ajándékokat adunk.
Most tehát fölszabadítlak titeket és mind a zsidókat az adóktól, a só árát elengedem, a koronadíjt is elengedem és a vetemények harmadát,
és a fagyümölcs felét, mi engem illet, nektek hagyom a mai naptól és ezután, hogy ne vétessék Júda földéről, se azon három várostól, melyek ahhoz adattak Szamariából és Galileából, a mai naptól és minden időben.
Jerusalem pedig szent legyen és szabad az ő határaival; s a tizedek és adók övéi maradjanak.
Lemondok a vár birtokáról is, mely Jerusalemben vagyon, és a főpapnak adom azt, hogy rendeljen abba férfiakat, kiket ő akar, őrizetűl.
És mind a zsidókat, kik fogságban vannak Júda földéről országomban, szabadon bocsátom ingyen, hogy mindnyájan fölmentessenek az adóktól, még barmaikért is.
És minden ünnep és szombat, az újhold ünnepei és a megrendelt napok, a három nap az ünnep előtt és a három nap az ünnep után, mind szabad és dologtól ment legyen minden zsidónak, kik az én országomban vannak;
és senkinek se legyen hatalma valamit kezdeni és pört indítani valaki ellen közőlük bárminő dologban.
És a zsidók közől írassék a király hadseregébe mintegy harminczezer férfiú; és azoknak zsold adassék, mint a király minden harczosainak. Némelyek közőlük rendeltessenek a nagy király erősségeibe,
mások rendeltessenek az ország tisztségeire, melyek hűséget kivánnak; fejedelmeik is közőlük legyenek, és éljenek törvényeik szerint, a mint megparancsolta a király Júda földére nézve.
És a három város is, melyek Judeához adattak Szamaria tartományából, Judeához számíttassék, hogy egy alatt legyenek, és ne hódoljanak más hatalomnak, hanem csak a főpapénak.
Ptolemaist és annak határait ajándékúl adom a szentélynek, mely Jerusalemben vagyon, a szentély szükséges költségeire.
Én is adok minden esztendőben tizenötezer siklus ezüstöt a királyi jövedelmekből, melyek engem illetnek.
És mind a mi még hátra van, mit a tisztek nem adtak meg az előbbi esztendőkben, azt is adják a templom szükségeire.
Ezeken fölűl az ötezer siklus ezüst is, melyet a szentély jövedelméből elvettek minden esztendőben, a szolgálatban levő papokat illesse.
És mindazok, kik a templomba futnak, mely Jerusalemben vagyon, és annak egész környékére, habár a király ellen vétettek is bárminő dologban, bocsáttassanak el, és mindent, mijök országomban vagyon, szabadon bírjanak.
És a szentély épitésére vagy megujitására a király jövedelméből fog költség adatni.
Jerusalem falainak épitésére és megerősitésére köröskörűl a király jövedelméből adatik költség, úgyszinte a kőfalak fölépitésére is Judeában.
Hallván Jonatás és a nép e beszédeket, nem hivének azoknak, és nem is fogadák el; mert megemlékeztek a nagy gonoszságról, melyet cselekedett vala Izraelben, fölötte nyomorgatván őket.
Inkább Sándorhoz hajlának, mert ő volt előttök a békebeszéd első kezdője, és segítséget adának neki minden időben.
Sándor király pedig nagy hadsereget gyűjtvén, a tábort Demeter ellen indítá.
És megütközék a két király, és Demeter hada megfutamodván, Sándor űzőbe vevé őt, és rájok üte.
És igen megsúlyosodék a harcz egész naplementig; és elesék Demeter az napon.
És követeket külde Sándor Ptolomeushoz, Egyiptom királyához, ez ígék szerint, mondván:
Mivelhogy visszatértem országomba, és beültem atyáim székébe, átvévén az uralkodást, és Demetert megvertem, és birtokomba vettem tartományunkat,
és megvívtam vele, és megveretett ő és tábora miáltalunk, és beültünk az ő országa székébe:
most tehát kössünk egymással barátságot; te add nekem leányodat feleségűl, és én vőd leszek, és adok neked is neki is hozzád illendő ajándékot.
És felele Ptolomeus király, mondván: Boldog az a nap, melyen visszatértél atyáid földére, és beültél az ő országuk székébe.
Megcselekszem neked, a mit írtál; de jőj elém Ptolemaisba, hogy lássuk egymást, és jegybe adom neked leányomat, a mint mondottad.
És Ptolomeus kiméne Egyiptomból, ő és leánya, Kleopatra, és Ptolemaisba jöve a százhatvankettedik esztendőben.
És eléje méne Sándor király, s amaz neki adá leányát, Kleopatrát, és menyekzőt tarta neki Ptolemaisban, mint királyokhoz illik, nagy pompával.
És íra Sándor király Jonatásnak, hogy jőjön ki eléje.
Ki elindúla dicsőséggel Ptolemaisba, és eléje méne ott a két királynak, adván nekik sok ezüstöt, aranyat és ajándékokat; és kedvet talála előttök.
És egybegyűlének ellene a veszedelmes férfiak Izraelből, a gonosz férfiak, panaszt tévén ellene; de a király nem hallgata rájok.
Sőt megparancsolá, hogy levévén Jonatásról az ő ruháit, bíborba öltöztessék őt; és úgy cselekvének. És maga mellé ülteté őt a király,
és mondá fejedelmeinek: Menjetek vele a város közepére, és hirdessétek ki, hogy senki ne tegyen panaszt ellene bármi ügyben, és senki ne búsítsa őt bármi módon.
És lőn, midőn meglátták, kik irígylik vala az ő dicsőségét, mely kihirdettetett, hogy bíborba van öltözve, mind elfutának;
és fölmagasztalá őt a király, és főbaráti közé írá őt, vezérré tevé és részessé a fejedelemségben.
És Jonatás visszatére Jerusalembe békével és örömmel.
A százhatvanötödik esztendőben eljöve Demeter fia, Demeter, Krétából atyái földére.
Hallván ezt Sándor király, igen elszomorodék, és visszatére Antiokiába.
Demeter király pedig vezérré Apolloniust, a celeszíriai helytartót tevé, és nagy hadsereget gyüjtvén, Jamniához jöve; és Jonatáshoz, a főpaphoz külde,
mondván: Te egyedűl állasz ellenünk, én pedig nevetséggé és csúffá lettem azért, hogy te hatalmat gyakorolsz ellenünk a hegyekben.
Most tehát, ha bízol erődben, jőj le hozzánk a mezőre, és álljunk szembe ott egymással; mert velem van a hadak ereje.
Kérdezzed és tanúld meg, ki vagyok én és a többiek, kik segítségűl vannak velem majd megmondják, hogy nem állhat meg lábatok mielőttünk, mert kétszer futottak meg atyáid az ő földükön.
Most pedig mikép állhatsz meg ily lovasság és ily nagy sereg előtt a síkon, hol nincs kő, sem szikla, sem hely az elfutásra?
Midőn meghallotta Jonatás Apollonius beszédét, fölindúla szivében, és választván tízezer férfiút, kiméne Jerusalemből, és hozzá jöve Simon, az ő atyjafia, segítségűl.
És a tábort Joppéhez szállíták, de elrekeszték őt a várostól, mert Apollonius őrsége Joppéban vala, azért ostrom alá vevé azt.
És megréműlvén a városbeliek, fölnyiták neki, s Jonatás elfoglalá Joppét.
Ennek hallatára Apollonius elindíta háromezer lovast és nagy gyaloghadat,
és Azotus felé méne, mintha be akarna térni, de hirtelen kiszálla a térségre, azért, hogy sok lovasa lévén, azokban bízik vala. De utána indula Jonatás Azotusba, és megütközének.
És Apollonius a táborban ezer lovast hagy hátra lesben utánok.
És megérté Jonatás, hogy les vagyon utána; és körűlvevék az ő táborát, és nyilakat lövöldözének a népre reggeltől estig;
de a nép úgy álla, a mint parancsolta vala Jonatás; és annak lovai elfáradának.
Ekkor kiterjeszté Simon az ő hadseregét, és a gyalogcsoport ellen bocsátá; mert a lovasság már elfáradt vala; és megveretének általa, és megfutamlának.
A kik elszéledtek a mezőn, Azotusba szaladván, bemenének Betdágonhoz, az ő bálványukhoz, hogy ott megmentsék magokat.
De Jonatás fölgyujtá Azótust és a városokat annak környékén, és ragadománynyá tevé azokat és Dágon templomát, és a kik abba futottak, mind megégeté tűzzel.
És a fegyver által elhullottak száma a megégettekkel együtt közel nyolczezer férfiú vala.
És Jonatás elindítván onnét a tábort, Askalonhoz szállítá; és kimenének eléjök a városból nagy pompával.
És visszatére Jerusalembe Jonatás és övéi, sok ragadománynyal.
És lőn, midőn meghallotta Sándor király e dolgokat, még inkább megdicsőité Jonatást.
És külde neki egy aranyboglárt, minőt a király rokonainak szoktak vala adni. És neki adá Akkaront és annak egész környékét örökségűl.
Ptolomeus Sándor ellen kel királyúl; az ő halála. Demeter királylyá lesz Szíriában; pártolja a zsidókat, kik őt egy lázadásban a haláltól megmentették. Az ő hálátlansága. Jonatás Antiokus Theos mellé áll, és harczra kel Demeterrel.
Egyiptom királya hadsereget gyüjte, annyit, mint a fövény a tenger szélén, és sok hajót, igyekezvén elfoglalni Sándor országát csalárdsággal, és azt saját országához csatolni.
És kiméne Szíriába békés igékkel, és megnyitván neki a városokat, eléje menének; mert megparancsolta vala Sándor király, hogy eléje menjenek, mivel az ő ipája vala.
Mikor pedig a városokba bement Ptolomeus, őrséget helyeze mindenik városba.
De közelgetvén Azotushoz, megmutaták neki Dágonnak tűzzel fölgyujtott templomát és Azotust és annak többi omladványait, a széthányott testeket, a harczban megölteket és a sírhalmokat, melyeket az út mellett raktak vala.
És elbeszélék a királynak, hogy mindezeket Jonatás cselekedte, hogy gyűlöletessé tegyék őt; de a király hallgata.
És Jonatás eléje méne a királynak Joppéba nagy fénynyel, köszönték egymást, és ott hálának.
És Jonatás a királylyal elméne a folyóvízig, mely Eleuterusnak neveztetik, és visszatére Jerusalembe.
Ptolomeus király pedig elfoglalá a városokat egész a tengeri Szeleuciáig, és Sándor ellen gonosz szándékot forrala.
És követeket külde Demeterhez, mondván: Jőj el, lépjünk egymással szövetségre, és neked adom leányomat, ki Sándornál vagyon, és országolj atyád országában.
Mert bánom, hogy neki adtam leányomat; mivel meg akart engem őlni.
És gyalázá őt, azért, hogy megkivánta vala az ő országát.
És elvevé leányát, és Demeternek adá, és elidegenedék Sándortól, és nyilvános lőn az ő ellenkedése.
És Ptolomeus beméne Antiokiába, és két koronát tőn maga fejére, az egyiptomit és az ásiait.
Sándor király pedig Cilíciában vala amaz időkben, mert az ottlakók pártot ütöttek.
Ezt meghallván Sándor, haddal jöve ellene; és Ptolomeus király kivivén a hadsereget, erős kézzel méne eléje, és megszalasztá őt.
És elfuta Sándor Arábiába, hogy ott menedéket találjon; Ptolomeus király pedig fölmagasztaltaték.
Az arábiai Zabdiel, fejét vevé Sándornak, és azt Ptolomeusnak küldé.
És Ptolomeus király meghala harmad napra; és az erősségekben levők elveszének azok által, kik a táborban valának.
És királylyá lőn Demeter a százhatvanhetedik esztendőben.
Ama napokban összegyüjté Jonatás azokat, kik Judeában valának, hogy bevegyék a várat, mely Jerusalemben vagyon, és e végre sok hadigépeket készítének.
És némely gonosz férfiak, kik gyűlölik vala a magok nemzetségét, elmenvén Demeter királyhoz, hírűl adák neki, hogy Jonatás a várat megszállotta.
Ezt hallván, megharaguvék, és azonnal Ptolemaishoz jövén, íra Jonatásnak, hogy ne ostromolja a várat, hanem menjen hozzája beszélgetésre sietséggel.
A mint ezt hallotta Jonatás, megparancsolá, hogy vívjanak; és választa nehányat Izrael véneiből és a papokból, és kitevé magát a veszélynek.
És vőn aranyat és ezüstöt, ruházatot és sok egyéb ajándékot, és a királyhoz méne Ptolemaisba, és kedvet talála előtte.
És panaszt tevének ellene némely gonoszok az ő nemzetségéből;
de a király úgy cselekvék vele, mint cselekedtek vala elődei, és fölmagasztalá őt minden baráti előtt.
És neki adá a papi fejedelemséget és minden előbbi méltóságát, és főbarátjává tevé őt.
Jonatás pedig azt kéré a királytól, hogy tegye szabaddá Judeát és a három fejedelemséget, és Szamariát és annak határait, és háromszáz talentomot igére neki.
És a király beleegyezvén, levelet íra Jonatásnak mindezekről, ily tartalommal:
Demeter király Jonatásnak, az ő atyjafiának, és a zsidók nemzetének, üdvözletet!
A levél mását, melyet felőletek írtunk Lasztenesnek, a mi atyánknak, hozzátok küldjük tudomásúl.
Demeter király az ő atyjának, Lasztenesnek, üdvözletet!
Elvégeztük, hogy a zsidók nemzetével, a mi barátinkkal, kik kötelességeiket irántunk megtartják, jót cselekedjünk az ő jóindúlatjokért, melylyel irántunk vannak.
Megerősítjük tehát nekik Judea minden határát és a három várost, Lídát, Ramatát (és Aferemát), melyek Judeához adattak Szamariából, minden határaikkal együtt; azoknak engedjük, kik Jerusalemben áldoznak, a helyett, mit tőlök azelőtt vett a király esztendőnkint a földnek és fáknak terményeiből.
A többit is, mi minket illetett a tizedekből és adókból, ez időtől elengedjük nekik; a sóakna- és koronadíjakat is, melyek nekünk hozattak,
mind elengedjük nekik; és semmi ezekből föl ne bomoljon mostantól és minden időben.
Most azért írassátok le ennek mását, mely adassék Jonatásnak, és a szent hegyen kitűnő helyre tétessék.
És látván Demeter király, hogy a föld lecsendesedett az ő színe előtt, és semmi sem áll ellene, elbocsátá egész hadseregét, mindenkit lakhelyére, kivéve az idegen hadat, melyet a pogányok szigeteiből gyüjtött vala; de ezért ellenségévé lőn neki atyái minden hadi népe.
Vala pedig egy Trifon nevű, ki azelőtt Sándor részén volt; ez látván, hogy az egész hadsereg zúgolódik Demeter ellen, az arábiai Emalkuelhez méne, ki Antiokust, Sándor fiát neveli vala,
sürgetvén, hogy őt adja át neki, hogy ő országoljon atyja helyett; és elmondá neki, miket cselekedett Demeter, és az ő seregének ellene támadt gyűlöletét. És ott marada sok ideig.
Azalatt Jonatás elkülde Demeter királyhoz, hogy kivesse azokat, kik Jerusalemben, a várban és az erősségekben valának, mert háborgatták Izraelt.
És Demeter Jonatáshoz külde, mondván: Nemcsak ezt cselekszem veled és a te nemzeteddel, hanem dicsővé is teszlek tégedet és nemzetedet, mihelyt alkalmam leszen.
Most különösen jót fogsz tenni, ha segítségemre férfiakat küldesz, mert minden hadseregem eltávozott.
És Jonatás háromezer erős férfiút külde Antiokiába; kik a királyhoz jutának, s a király megörűle elérkezésöknek.
És egybegyűlvén a városbeliek, százhúszezer férfiú, meg akarák ölni a királyt.
A király a palotába futa; a városbeliek pedig elfoglalván a város utczáit, harczolni kezdének.
Ekkor a király segítségűl hívá a zsidókat, kik mindnyájan hozzája gyűlvén, azután mind szétosztakozának a városban.
És megölének az napon százezer embert, és fölgyujtván a várost, sok ragadományt szerzének az napon, és megszabadíták a királyt.
És látván a városbeliek, hogy a zsidók elfoglalták a várost, a mint akarták, elveszték bátorságukat, és a királyhoz kiáltának könyörgésekkel, mondván:
Nyujtsd nekünk jobbodat, és szűnjenek meg a zsidók ellenünk és a város ellen hadakozni.
És elhányván fegyvereiket, békét kötének; és dicsőséget nyervén a zsidók a király színe előtt és mindazok előtt, kik az ő országában valának, nevezetesekké lőnek az országban, és visszatérének Jerusalembe sok ragadománynyal.
És Demeter király ismét országa székén üle, és a föld lecsendesedék az ő színe előtt.
De meghazudtolá mind a miket mondott vala, és elidegenedvén Jonatástól, nem fizete neki a jótétemények szerint, melyeket amaz vele cselekedett, sőt igen háborgatá őt.
Ezek után pedig visszajöve Trifon, és vele Antiokus, a gyönge gyermek; ez királylyá lőn, koronát tévén föl magának.
És hozzája gyűlvén mind a hadi nép, melyet elszélesztett vala Demeter, harczola ellene, s ő hátat fordítván, megfutamodék.
És Trifon elfogá az elefántokat, és elfoglalá Antiokiát.
És az ifjú Antiokus íra Jonatásnak, mondván: Megerősítlek a főpapságban, és téged rendellek fejedelemmé a négy város fölött, hogy egyik légy a király baráti közől.
És külde neki aranyedényeket a szolgálathoz, és hatalmat ada neki, aranyserlegből inni, bíborban járni, és boglárt viselni.
És Simont, az ő atyjafiát, vezérré tevé Tírus határaitól Egyiptom széleig.
És kimenvén Jonatás, eljárá a folyóvizen túl való városokat; és hozzája gyűlekezék Szíriának minden hadi népe segítségére. Ezután Askalonba méne, hol tisztességgel jövének eléje a városból.
Onnan Gázába méne, de berekeszték magokat, a kik Gázában valának; ő tehát megszállá azt, és fölgyujtván mindent a város környékén, nagy dúlást tőn.
Ekkor a gázaiak könyörgének Jonatás előtt, ki jobbját nyujtván nekik, és fiaikat kezesekűl vévén, azokat Jerusalembe küldé, és eljárá a tartományt Damaskusig.
Midőn pedig meghallotta Jonatás, hogy Demeter főemberei pártot ütöttek Kádeszben, mi Galileában vagyon, nagy haderővel, el akarván őt mozdítani az ország ügyeitől,
eléjök méne, atyjafiát, Simont pedig a tartományban hagyá.
És kiszálla Simon Bethsurához, és víván azt több napig, berekeszté őket.
És kérék őt, hogy nyujtsa nekik jobbját; és nyujtván, kiereszté onnan őket, és elfoglalván a várost, abba őrséget helyeze.
Jonatás pedig és az ő tábora Genezar vizéhez szállának, és még virradat előtt Ázor mezejére jutának.
És íme az idegenek tábora eléjek jöve a mezőn, és cselt vetének neki a hegyeken; ő pedig szembe méne velök.
Ekkor a lesben levők fölkelének helyeikről, és megütközének.
És megfutának mindnyájan, kik Jonatás részén valának, nem maradván egyéb közőlük, hanem csak Matatiás, Absolon fia, és Júdás, Kalfi fia, a hadsereg fejedelme.
És Jonatás megszaggatá ruháit, és port hintvén fejére, imádkozék.
És visszatére Jonatás harczolni azok ellen, és megszalasztá őket, a mint megütköztek.
Látván ezt, kik az ő részéről megfutamodtak, visszatérének hozzája és kergeték amazokat Kádeszig, az ő táborukig, és szintén odajutának.
És elhulla az idegenek közől az napon háromezer férfiú; és visszatére Jonatás Jerusalembe.
Jonatás megújítja szövetségét a romaiakkal és spartaiakkal, megveri Demeter hadseregét, és harczra kel az arabok ellen. Simon elfoglalja Joppét; Jerusalem és egyéb városok megerősíttetnek. Trifon csalárdúl fogságba ejti Jonatást.
És látván Jonatás, hogy az idő segíti őt, férfiakat választa, elküldvén őket Romába, hogy megerősítse és megújítsa velök a barátságot.
A spartaiakhoz és egyéb helyekre is leveleket külde azon formán.
És elmenének Romába, és bemenvén a tanácsházba, így szólának: Jonatás, a főpap, és a zsidók nemzete küldöttek minket, hogy megújítsuk a barátságot és szövetséget az előbbi szerint.
És levelet adának nekik minden helyre, hogy elkisérjék őket békével Júda földére.
És ez a levél mása, melyet Jonatás írt a spartaiaknak:
Jonatás, a főpap, és a nép vénei, a papok és a zsidók többi népe a spartai atyafiaknak, üdvözletet!
Más régen küldetett volt levél Oniás főpaphoz Ariustól, ki nálatok országlott, hogy atyánkfiai vagytok, mint az alábbjegyzett írás tartja.
Oniás a küldött férfiút tisztességgel fogadván, átvette a levelet, mely a szövetség és barátság felől szólott.
Mi, habár arra nem szorúltunk, vigasztalásunk lévén a szent könyvekben, melyek kezeinknél vannak,
mindazáltal hozzátok akartunk küldeni, hogy megújítsuk az atyafiságot és barátságot, netalán elidegenűljünk tőletek; mert sok idő múlt el azóta, hogy hozzánk küldöttetek.
Mi ugyan minden időben szűntelen megemlékezünk az ünnepeken és többi napokon, mint illik, rólatok az áldozatokban, melyeket teszünk, és a szertartásokban, a mint méltó és illendő az atyafiakról megemlékezni.
Örűlünk azért a ti dicsőségteken.
Minket ugyan körűlvett vala a sok szorongatás, a sok háború; ellenünk harczoltak a királyok, kik köröttünk vannak.
De azért nem akartunk búsítani titeket, sem többi társainkat és barátinkat e háborúkban.
Mert segítségünk lévén az égből, mi megszabadíttattunk, elleneink pedig megaláztattak.
Választottuk mindazáltal Numeniust, Antiokus fiát, és Antipatert, Jázon fiát, és elküldöttük őket a romaiakhoz, hogy megújítsuk velök a barátságot s az előbbi szövetséget.
Megparancsolván nekik, hogy menjenek hozzátok is, köszöntvén titeket, és adják át nektek a mi atyafiságunk megújitásáról szóló levelünket.
És most jól fogtok tenni, ha nekünk ezekre feleltek.
És ez a levél mása, melyet (Arius) Oniásnak küldött vala.
Arius, a spartaiak királya, Oniásnak, a főpapnak, üdvözletet!
Föltaláltatott az írásban a spartaiak és zsidók felől, hogy atyafiak, és hogy Ábrahám nemzetségéből valók.
És a mióta ezeket megértettük, jól cselekszitek, hogy írtok nekünk a ti jóállapotokról.
Mi pedig viszont írjuk nektek: A mi barmunk és vagyonunk tiétek, és a tiétek mienk. Megparancsoltuk tehát, hogy ezeket hírűl vigyék nektek.
És meghallá Jonatás, hogy Demeter fejedelmei sokkal nagyobb hadsereggel tértek vissza, mint az előbbi volt, hogy ellene harczoljanak.
És kiindúlván Jerusalemből, eléjök méne Ámat tartományba; nem engedvén nekik időt, hogy bejőjenek az ő tartományába.
És kémeket külde az ő táborukba, kik visszatérvén, hírűl hozák azok végzését, hogy éjjel üssenek rájok.
Mikor tehát a nap elnyugodott, megparancsolá övéinek Jonatás, hogy vigyázzanak, és fegyverben készen álljanak a harczra egész éjjel; és őröket állíta a tábor körűl.
És megértvén az ellenség, hogy Jonatás készen van a harczra övéivel, megfélemlének és megijedének szivökben, és tüzeket gyujtának az ő táborukban.
Jonatás pedig és a kik vele valának, nem vevék ezt észre reggelig, mert látták az égő tüzeket.
És utánok indúla Jonatás, de nem éré el őket, mert már átmentek vala az Eleuterus folyóvizén.
És eltére Jonatás az arabokhoz, kik zabadeusoknak hivatnak, és megvervén őket, elvivé azok ragadományait.
Onnan elindúlván, Damaskusba méne, és eljárá mind azt a tartományt.
Simon is kiméne, s Askalonig és a közel erősségekbe jöve; és eltérvén Joppéba, elfoglalá azt;
(mert meghallotta, hogy az erősséget át akarják adni Demeter pártfeleinek), és őrséget helyeze oda, hogy megőrizzék azt.
És visszatérvén Jonatás, egybehívá a nép véneit, és tanácskozék velök, hogy erősségeket építsen Judeában,
és kőfalakat építsen Jerusalemben, és nagy töltést emeljen a vár és város között, elválasztandó azt a várostól, hogy az külön legyen, s ne vehessenek és ne adhassanak.
És egybegyűlének, hogy építsék a várost, mert ledőlt vala a kőfal, mely a pataknál volt napkelet felől, és helyreállítá azt, mely Kafetetának neveztetik.
És Simon fölépíté Adiadát, Szefelában, megerősítvén azt, és föltévén a kapukat és zárakat.
De Trifonnak szándéka vala Ásiában országlani, a koronát fölvenni, és kezét Antiokus királyra kinyujtani.
Azonban félvén, hogy talán ezt nem engedi meg neki Jonatás, hanem harczolni fog ellene, kézre akará őt keríteni és megölni. És fölkelvén, Bethszanba méne.
De Jonatás eléje méne negyvenezer válogatott férfiúval csatakészen, és Bethszanba juta.
És látá Trifon, hogy Jonatás nagy haddal jő, féle kezét rá kinyujtani;
és tisztességgel fogadván őt, minden barátinak ajánlá, és ajándékokat ada neki, és megparancsolá seregeinek, hogy úgy engedelmeskedjenek neki, mint magának.
És mondá Jonatásnak: Miért fárasztottad az egész népet, holott nem vagyunk háborúban?
Küldd tehát vissza őket házaikhoz; magadnak pedig válaszsz nehány férfiút, kik veled legyenek, és jőj velem Ptolemaisba; mert, hogy neked adjam azt és a többi erősségeket, a hadsereget és mind a tisztviselőket, azután visszatérvén, elmenjek, – azért jöttem.
És hívén neki, úgy cselekvék, a mint mondotta, és elbocsátá a hadsereget, és elmenének Júda földére.
Megtarta pedig magánál háromezer férfiút, kik közől visszakülde Galileába kétezret, ezren pedig kisérék őt.
De a mint bement Jonatás Ptolemaisba, a város kapuit bezárák a ptolemaisiak, és megfogák őt, és mindazokat, kik vele bementek vala, fegyverrel ölék meg.
Trifon pedig gyalogságot és lovasokat külde Galileába és a nagy mezőre, hogy elveszítsék Jonatás minden társait.
De ezek megértvén, hogy megfogatott és elveszett Jonatás és mindazok, kik vele voltak, bátoríták egymást, és kimenének készen a harczra.
Látván tehát azok, kik kergetni jöttek, hogy a dolog életbenjáró, visszatérének.
Amazok pedig mindnyájan békével jutának el Júda földére; és igen siraták Jonatást és a kik vele voltak; és síra Izrael nagy sírással.
És arra törekvének mind a körülök levő nemzetek, hogy őket eltiporják; mert azt mondák:
Nincs fejedelmök és segítőjök, tehát most győzzük le őket, és írtsuk ki az emberek közől emlékezetöket.
Simon Jonatás helyére lép, ellenáll Trifonnak. Jonatás halála. Trifon királylyá lesz Szíriában. Simon keresi Demeter barátságát, s teljes szabadságot nyer a tartománynak. Hirkánus János áll a hadsereg élére.
És meghallá Simon, hogy Trifon számos hadsereget gyüjtött, Júda földére jövendő, s azt megrontandó.
S látván, hogy a nép rettegésben és félelemben vagyon, fölméne Jerusalembe, s a népet egybegyűjté.
És intvén őket, mondá: Ti tudjátok, mely nagy harczokat vívtunk, én és atyámfiai és atyám háza a törvényekért és a szentélyért, és minő szorongatásokban éltünk.
Ezek miatt vesztek el minden atyámfiai Izraelért, s én egyedűl maradtam meg.
De azért távol legyen tőlem, hogy életemet kiméljem bárminő háborúságos időben; mert nem vagyok én jobb atyámfiainál.
Boszút állok tehát nemzetemért és a szentélyért, magzatainkért és feleségeinkért; mert mind egybegyűltek a pogányok, hogy minket ellenségképen megrontsanak.
És fölgerjede az egész nép lelke, hogy e beszédeket hallotta,
és felelének nagy szóval, mondván: Te vagy a mi vezérünk, Júdás és Jonatás, atyádfiai helyett.
Viseld a mi hadunkat, és mind a miket mondasz nekünk, megcselekeszszük.
És egybegyüjtvén mind a hadakozó férfiakat, siete elvégezni minden kőfalait Jerusalemnek, és megerősíté azt köröskörűl.
És elküldé Jonatánt, Absalom fiát, és vele új hadsereget Joppéba; és kivetvén azokat, kik ott valának, ő benn marada.
Trifon pedig elindúla Ptolemaistól nagy haddal, hogy Júda földére jőjön, és vele Jonatás őrizet alatt.
Simon pedig kiszálla Addusnál a térség átellenében.
És megértvén Trifon, hogy Jonatás helyébe Simon, az ő atyjafia támadott, és hogy vele harczolni akar, követeket külde hozzája,
mondván: Azon pénzért, melylyel testvéred, Jonatás tartozik a király számára, és a tisztségekért, melyeket viselt, tartóztattuk le őt.
Most azért küldj száz talentom ezüstöt és az ő két fiát kezesekűl, hogy elbocsáttatván, el ne álljon tőlünk; és visszaküldjük őt.
Simon átlátá, hogy csalárdsággal szól vele; mindazáltal a pénzt és gyermekeket átadatni parancsolá, nehogy nagy gyűlölségbe essék Izrael népénél, ki azt mondhatná:
Mivelhogy el nem küldötte neki a pénzt és gyermekeket, azért veszett el.
Elküldé tehát a gyermekeket és a száz talentomot. De amaz hazudott, és nem bocsátá el Jonatást.
És ezekután bejöve Trifon a tartományba, hogy azt megrontsa; és azon útra kerűlének, mely Ádorba viszen; Simon pedig és tábora nyomban követé őket minden helyre, akárhová mentek.
Azonban a várban levők követeket küldének Trifonhoz, hogy siessen a pusztán átjőni, és küldjön nekik élelmet.
És Trifon készen tartá minden lovasságát, hogy még azon éjjel oda menjen; de igen nagy hó vala ott, és nem méne Gálaádba.
És mikor közelgetett Baskamánhoz megölé ott Jonatást és ennek fiait.
És megfordúlván Trifon, visszatére az ő földére.
És elküldvén Simon, elhozatá öcscsének, Jonatásnak csontjait, és eltemeté azokat Módinban, az ő atyái városában.
És siratá őt egész Izrael nagy sírással, és gyászolák őt sok ideig.
Simon pedig atyja és atyjafiai sírján magas kitűnő épűletet emele faragott kőből elől és hátúl.
És arra hét lobort állíta egymással átellenbe, atyjának, anyjának és négy atyjafiának.
És ezeket körűlvevé nagy oszlopokkal, és az oszlopokra fegyvereket (vésete) örök emlékezetűl, és a fegyverek mellé hajókat faragtata, látványúl a tengeren evezőknek.
Ez a síremlék, melyet Módinban emelt, mind e napiglan áll.
Trifon pedig utazván az ifjú Antiokus királylyal, csalárdúl megölé őt.
És országla helyette, és föltevé magának Ásia koronáját, és nagy csapást tőn a földön.
Simon azalatt Judea erősségeit fölépité, megerősítvén azokat magas tornyokkal és nagy kőfalakkal és zárakkal, és élelmet rakata az erősségekbe.
És Simon férfiakat választván, elküldé Demeter királyhoz, hogy adjon szabadságot a tartománynak, mert Trifon minden cselekedete rablással járt vala.
Demeter király ez igékre felelvén nekik, ilyen levelet íra:
Demeter király Simonnak, a főpapnak, a királyok barátjának, és a véneknek s a zsidók nemzetének, üdvözletet!
Az arany koronát és a pálmaágat, melyet küldöttetek, átvettük, és készek vagyunk teljes békeségre lépni veletek, és írni a királyi tisztviselőknek, hogy engedjék el nektek, a mit mi elengedtünk.
Mert a mit rendeltünk nektek, az mind maradjon meg. Az erősségek, melyeket építettetek, tieitek legyenek.
Elengedjük a tudatlanságokat is és a mai napig tett vétkeket és a koronadijt, melylyel tartoztatok; és ha valami más adófizetés volt még Jerusalemben, többé ne fizettessék.
És ha valakik közőletek alkalmasak beíratni mieink közé, irassanak be, és legyen béke közöttünk.
A százhetvenedik esztendőben elvéteték a pogányok igája Izraeltől.
És Izrael népe írni kezdé az okleveleken és közvégzéseken: Simonnak, a főpapnak, a nagy vezérnek és a zsidók fejedelmének első esztendejében.
Ama napokban Simon Gázához szálla, és körűlvevé azt táborral, és hadigépeket szerezvén, a városhoz szálla, és megrohanván egy tornyot, bevevé azt;
és beütének a hadigépek mellett levők a városba, és nagy rémülés lőn a városban.
És a város lakói fölmenének feleségeikkel és fiaikkal a kerítésre megszaggatott köntösökben, és kiáltának nagy szóval, kérvén Simont, hogy nyujtsa jobbját nekik,
és mondák: Ne fizess nekünk a mi gonoszságaink szerint, hanem a te kegyelmességed szerint.
És megengeszteltetvén Simon, nem hadakozék ellenök; mindazáltal kihányá őket a városból, és kitisztítá a házakat, melyekben bálványok voltak, és akkor méne be abba, énekekkel áldván az Urat.
És kihányván abból minden tisztátalanságot, embereket helyeze oda, kik a törvény szerint cselekedjenek, és megerősítvén azt, magának lakhelyűl készité el.
A kik pedig Jerusalem várában valának, azoknak megtiltaték ki s bejárni a tartományba, adni s venni, és igen megéhezvén, sokan közőlük az éhség miatt elveszének.
És kiáltának Simonhoz, hogy jobbját nyujtsa, és nyujtá nekik; de kiveté őket onnan, és a várat megtisztítá a förtelmektől.
És bemenének abba a második hónak huszonharmadik napján, a százhetvenegyedik esztendőben dicsérettel és pálmafa-ágakkal, cziterákkal és czimbalmokkal, hárfákkal, zsoltárokkal és énekekkel, mert nagy ellenség irtatott ki Izraelből.
És rendelé, hogy minden esztendőben megüljék e napokat vigasággal.
És megerősité a templomhegyet, mely a vár mellett vala, és ott lakék ő és a kik vele voltak.
És látván Simon, hogy fia, János erős, hadratermett férfiú, őt az egész hadsereg vezérévé tevé, ki Gazarában lakék.
Demeter a partusok ellen vívott háborúban fogságra jut. A zsidók boldog állapotja Simon alatt. A romaiak és spartaiak megújítják a szövetséget. A zsidók egy közvégzés által a főpapságot és fejedelemséget Simon családjában örökössé teszik.
A százhetvenkettedik esztendőben Demeter király egybegyüjté hadseregét, és elméne Médiába magának segítséget szerezni, hogy legyőzze Trifont.
És meghallá Arzaces, Persia és Média királya, hogy Demeter az ő határaiba ment; és elkülde egyet fejedelmei közől, hogy fogja el őt elevenen, és hozzája hozza őt.
Ez elmenvén, megveré Demeter táborát, és elfogván őt, Arzaceshez vivé, és őrizet alá tevé őt.
És csendességben vala Júda egész földe Simon teljes életében, ki nemzete javát keresi vala; és tetszék nekik az ő hatalma és dicsősége minden időben.
S mindezen dicsősége fölött megvevé Joppét révhelynek, és utat nyita a tenger szigeteire.
És kiterjeszté nemzete határait, és elfoglalá a tartományt.
Sok foglyot gyüjte, és uralkodék Gazarán és Bethsurán és a váron; és kihányá abból a tisztátalanságokat, és senki sem álla ellene.
Kiki békével mívelé földét, és Júda földe megadá terményeit, és a mezők fái gyümölcsüket.
A vének az utczákon ülvén, mindnyájan az ország javáról tanácskozának, az ifjak pedig felöltözének díszbe és harczi köntösbe.
A városoknak élelmet ada, és úgy rendezé azokat, hogy az erősség tárházaivá levének, elannyira, hogy elhíresedék az ő nevének dicsősége a föld széleig.
Békeséget szerze a földnek, és örűle Izrael nagy örömmel.
És kiki az ő szőllőtöve és fügefája alatt üle, és nem volt, ki őket rettentse.
Mert az ellenök harczoló elfogya a földön, a királyok megaláztatának ama napokban.
És ő fölsegíté népe között mind az elnyomottakat, a törvényt keresé, és elveszte minden hamisat és gonoszt.
A szentélyt fölékesité, és megsokasítá a szentély edényeit.
És meghallák Romában, hogy meghalt Jonatás, és a spartaiaknál is, és igen bánkodának.
Hallván pedig, hogy Simon, az ő bátyja lett főpappá helyette, és ő bírja az egész tartományt és abban a városokat,
írának neki réztáblákon, hogy megujítsák a barátságot és szövetséget, melyet Júdással és Jonatással, az ő atyjafiaival kötöttek vala.
Mi fölolvastaték a gyülekezet előtt, Jerusalemben. És ez a levél mása, melyet a spartaiak küldöttek.
A spartaiak fejedelmei és a városok, Simonnak, a főpapnak és a véneknek, a papoknak és a többi zsidó népnek, üdvözletet!
A követek, kik a mi népünkhöz küldettek, hírt hoztak nekünk dicsőségtekről, tisztességtekről és vigaságtokról; és örűltünk az ő jövetelökön.
És beírtuk, a mit mondottak a nép gyülekezetében, imígyen: Numenius, Antiokusnak, és Antipater, Jázonnak fia, a zsidók követei hozzánk jöttek, megújítván velünk a régi barátságot.
És tetszett a népnek tisztességgel fogadni a férfiakat, és az ő beszédeik mását a nép különös könyveibe írni, hogy legyen emlékezetűl a spartai népnek. Azok mását pedig megirtuk Simonnak, a főpapnak.
Ezekután pedig Simon elküldé Numeniust Romába, kinél egy nagy, ezer girát nyomó aranypaizs vala a velök való szövetség megerősitésére. Mikor pedig a romai nép ezt hallotta,
így szólának: Mivel háláljuk meg ezt Simonnak és az ő fiainak?
Mert ő helyreállította atyjafiait és elűzte tőlök Izrael ellenségeit. És teljes szabadságot adának neki, és leírván ezt réztáblákra, az oszlopokra tevék Sion hegyén.
És ez az irás mása: Elul havának tizennyolczadik napján, a százhetvenkettedik esztendőben, Simon főpap alatt harmadik évben Asaramelben,
a papoknak és népnek, a nemzet fejedelmeinek és a tartomány véneinek nagy gyülekezetében kihirdettetett: Mivelhogy gyakorta támadtak harczok a mi tartományunkban,
Simon, Matatiás fia, Járib fiai közől, és az ő atyjafiai, veszedelemre tették ki magokat, és ellenállottak nemzetök ellenségeinek, hogy megmaradjon az ő szentélyök és törvényök; és nagy dicsőséggel dicsőitették meg nemzetöket.
És Jonatás egybegyüjtötte nemzetségét, és főpapjokká lett, és az ő népéhez tétetett.
És ellenségeik el akarták tapodni és megrontani az ő tartományukat, és kezöket az ő szentélyök ellen kinyujtani.
Akkor ellenök állt Simon, és harczolt nemzetéért, és sok pénzt költvén, fölfegyverzette nemzetének erős férfiait, és zsoldot adott nekik.
És megerősítette Judea városait és Bethsurát, Judea határaiban, hol azelőtt az ellenségek fegyvertárai voltak; és őrizetűl zsidó férfiúkat helyezett abba.
És megerősítette Joppét a tenger mellett, és Gazarát, mely Azotus határaiban vagyon, melyben azelőtt ellenségek laktak; és zsidókat helyezett abba, megrakva mindennel, mi szükséges volt azok javitására.
És látván a nép Simon cselekedeteit és a dicsőséget, melyet ő nemzetének szerezni szándékozott, őt magok vezérévé tették és papi fejedelemmé, mivelhogy mindezeket cselekedte vala, az igazságot és hűséget megtartotta nemzetéhez, és igyekezett minden módon felmagasztalni az ő népét.
És az ő napjaiban sikerűlt az ő kezei által, hogy (Izrael) tartományából kiüzettek a pogányok, és a kik Dávid városában voltak Jerusalemben, a várban, melyből kitörvén, megfertőztettek mindent, mi a szentély körűl vagyon, és nagy romlást tettek a tisztaságban.
És zsidó férfiakat helyezett abba a tartomány és város oltalmára, és fölemelte Jerusalem kőfalait.
Demeter király is megerősítette őt a főpapságban.
Ezeknél fogva barátjává tette őt, és megdicsőítette nagy dicsőséggel.
Mert meghallotta, hogy a romaiak a zsidókat barátjoknak, szövetségesöknek és atyjokfiainak nevezték, és hogy tisztességesen fogadták Simon követeit;
és a zsidók s azok papjai megegyeztek abban, hogy ő legyen fejedelmök és főpapjok örökké, míglen hiteles próféta támad;
és hogy ő legyen vezérök, és legyen gondja a szentélyre, és rendeljen tisztviselőket az ő ügyeikre s a tartományra, a fegyverzetre és erősségekre;
és legyen gondja neki a szentélyre, és hogy mindenek rája hallgassanak, és az ő nevével irassanak minden oklevelek a tartományban; és hogy bíborba öltözzék és aranyba.
És senkinek se legyen szabad a nép és papok közől felbontani valamit ezekből, és ellenmondani az ő parancsainak, vagy gyűlést hirdetni a tartományban őnála nélkül, bíborba öltözni és aranyboglárral élni.
A ki pedig ezek ellen cselekszik, vagy fölbont valamit ezek közől, megbüntettetik.
És tetszék az egész népnek Simont rendelni, és ez igék szerint cselekedni.
És fölvállalá Simon, és tetszék neki viselni a főpapságot, és hogy vezére és fejedelme legyen a zsidók nemzetének, s a papoknak és mindnyájoknak előljárója legyen.
És azt végezék, hogy ez irást réztáblákra irják, és azokat a templom tornáczában kitünő helyre tegyék;
azok mását pedig a tárházba tegyék, hogy Simonnál és az ő fiainál legyen.
Antiokus Szidetes keresi Simon barátságát. Trifon elhagyatik. A romaiak ajánlják a zsidókat a népeknek. Antiokus ellenségévé lesz Simonnak és sereget küld ellene.
És levelet külde Antiokus király, Demeter fia, a tenger szigeteiből Simonnak, a zsidó nemzet főpapjának és fejedelmének, és az egész nemzetnek.
Melynek ez vala foglalata: Antiokus király, Simonnak, a főpapnak, és a zsidók nemzetének, üdvözletet!
Mivelhogy a romlott emberek elfoglalták atyáink országát, én pedig vissza akarom venni az országot, és azt helyreállítani, mint azelőtt volt, és válogatott vitéz sereget szerzettem, és hadihajókat készítettem;
és előre akarok nyomúlni a tartományban, hogy boszút álljak azokon, kik elpusztították tartományunkat, és kik sok várost pusztítottak el országomban:
azért megerősítem neked mindazon kedvezéseket, melyeket engedtek neked előttem mind a királyok, és a mi egyéb ajándékokat elengedtek neked.
És megengedem neked, hogy tulajdon jelű pénzt veress tartományodban.
Jerusalem pedig szent és szabad legyen, és a fegyverek, melyek készen vannak, és az általad épített erősségek, melyeket bírsz, mind nálad maradjanak.
Úgy a királyt illető minden tartozás, és a mi jövendőre is a királyé lesz, mostantól és minden időre elengedtetik neked.
Mikor pedig majd elfoglaljuk országunkat, megdicsőítünk téged és a te nemzetedet és a templomot nagy dicsőséggel, úgy, hogy híre legyen dicsőségteknek az egész földön.
Százhetvennegyedik esztendőben kiindúla Antiokus az ő atyáinak földére, és hozzája gyűle mind a hadsereg, úgy, hogy kevesen maradának Trifonnal.
És űzőbe vevé őt Antiokus király, s az futva jöve a tengermelléki Dórába;
mert látá, hogy rászállott minden gonosz, és elhagyá őt a hadsereg.
Antiokus pedig Dóra mellé szálla százhúszezer gyalog harczossal és nyolczezernyi lovassággal.
És körűlvevé a várost, a hajók pedig a tengertől érkezének, és ostromlák a várost szárazról és tengerről, és senkit sem hagyának bemenni vagy kijőni.
Ezalatt megjöve Numenius és a kik vele valának, Roma városából, nálok lévén a királyokhoz és tartományokhoz írott levelek, melyekben ez foglaltatik:
Lucius, a romaiak polgármestere, Ptolomeus királynak, üdvözletet!
Hozzánk jöttek a zsidók követei a mi barátink, megújitandók a régi barátságot és szövetséget, küldetve Simontól, a papi fejedelemtől és a zsidók népétől.
Hoztak pedig ezer girányi arany-paizst is.
Tetszett azért nekünk írni a királyokhoz és tartományokhoz, hogy ne tegyenek kárt nekik, s ne harczoljanak ellenök, vagy az ő városaik és tartományaik ellen, és ne adjanak segítséget az ellenök harczolóknak.
Tetszett nekünk tőlök a paizst is elfogadni.
Azért ha némely elveteműltek az ő tartományukból tihozzátok szöktek, adjátok kézbe azokat Simonnak, a papi fejedelemnek, hogy álljon boszút rajtok az ő törvénye szerint.
Ugyanez iraték Demeter királynak és Attalusnak, Ariaratesnek és Arzacesnek,
és minden tartományoknak, Lampszakusba és a spartaiaknak, Delosba és Mindosba, Szicionba és Káriába, Számosba és Pamfiliába, Líciába és Alikarnasszusba, Koosba és Szidébe, Aradóba és Rodusba, Faselisbe és Gortinába, Gnidusba, Ciprusba és Cirenébe.
Azok mását pedig megírták Simonnak, a papi fejedelemnek, és a zsidók népének.
Antiokus király pedig a tábort Dórához szállitá másodszor, szüntelen ostromolván azt, és hadigépeket készítvén, és berekeszté Trifont, hogy ki ne jőjön.
És Simon kétezer válogatott férfiút külde hozzája segítségűl, és ezüstöt, aranyat és sok fegyvert.
De nem akará azokat elfogadni, hanem feltöré mindazt, mit neki azelőtt igért vala, elidegenedvén tőle.
És hozzája küldé Atenobiust, barátai egyikét, hogy végezzen vele, mondván: Ti bírjátok Joppét és Gazarát és a várat, mely Jerusalemben vagyon, az én országom városait.
Azok határait elpusztítottátok, és nagy csapást tettetek a földön, és uralkodtok sok helyen az én országomban.
Most tehát adjátok vissza a városokat, melyeket elfoglaltatok, és azon helyek adóit, melyekben uralkodtok Judea határain kivűl.
Ha pedig nem: adjatok azokért ötszáz talentom ezüstöt; és a pusztitásért, melyet tettetek, és a városok adóiért más ötszáz talentomot; ha pedig nem: eljövünk és harczra kelünk ellenetek.
És eljöve Atenobius, a király barátja, Jerusalembe, és látá Simon dicsőségét, aranyból és ezüstből való ékszereit és nagy készületeit, és elálmélkodék, és elbeszélé neki a király igéit.
És Simon felele neki, mondván: Sem a más földét el nem vettük, sem a másét nem bírjuk, hanem atyáink örökségét, melyet a mi ellenségeink igazságtalanúl bírtak egy ideig.
Mi pedig, most lévén ideje, viszszaveszszük atyáink örökségét.
A mi Joppét a Gazarát illeti, melyeket visszakivánsz, azok nagy csapást tevének a nép között és a mi tartományunkban; még is száz talentomot adunk azokért. És Atenobius egy igét sem felele neki,
hanem visszatére haraggal a királyhoz, hirűl adá neki ez igéket, és Simon dicsőségét és mind a miket látott; és megharaguvék a király nagy haraggal;
Trifon pedig elfuta hajón Ortosziásba.
És a király Cendebeust rendelé tengernagygyá, neki adván a gyalog és lovas sereget.
És megparancsolá neki, hogy tábort indítson Judea ellen; és meghagyá neki, hogy erősítse meg Gedort, és rakassa be a város kapuit, és harczoljon a nép ellen. A király pedig Trifont üldözé.
És Cendebeus eljuta Jamniához, és kezdé ingerleni a községet, és Judeát tiporni, és a népet fogságra vinni és megölni, és Gedort megerősíteni.
És lovasokat helyeze oda és gyalogságot, hogy ki-kitörvén, benyargalják Judea útját, mint neki a király rendelte vala.
Cendebeust Simon fiai megverik; Simont az ő veje, Ptolomeus megöli. Hirkánus János lép atyja, Simon helyébe a kormányra.
És fölmenvén János Gazarából, hírűl adá atyjának Simonnak, a mit Cendebeus az ő népökön cselekedett.
Ekkor Simon eléhivá két öregebb fiát, Júdást és Jánost, és mondá nekik: Én és atyámfiai és atyám háza hadakoztunk Izrael ellenségeivel ifjúságunktól e napiglan; és szerencsésen megszabadíttatott Izrael nehányszor a mi kezeink által.
De én már megöregedtem, azért ti és atyámfiai, álljatok elé helyettem, és fölkelvén, harczoljatok nemzetünkért; az ég segítsége pedig legyen veletek.
És választa a tartományból húszezer gyalog és lovas harczost, és megindúlván Cendebeus ellen, Módinban hálának.
És reggel fölkelvén, kimenének a mezőre; és íme gyalogok és lovasok nagyszámú serege jöve eléjök, és közöttük egy megáradott patak vala.
És elindítá a tábort azok ellen, ő és népe, és látván, hogy a nép fél átgázolni a patakon, ő gázola át elsőben; és látván őt a férfiak, utána átmenének.
És elosztá a népet és a lovasokat a gyalogok közé; mert az ellenségnek igen nagyszámú lovassága vala.
És megfúvák a szent harsonákat, és megfutamodék Cendebeus egész táborával; és elhulla közőlük sok sebesűlt; a többiek pedig az erősségbe futának.
Akkor sebesítteték meg János testvére, Júdás; János pedig kergeté őket, míglen Cedronba juta, mely meg volt erősítve.
És elfutának a tornyokig, melyek Azotus mezején valának, és fölgyujtá azokat tűzzel. És elhulla amazok közől kétezer férfiú; és ő visszatére békével Judeába.
Ezután Ptolomeus, Abob fia, rendelteték vezérré Jerikó mezején, ki sok ezüsttel és aranynyal bíra,
mert a főpap veje vala.
Ez fölfuvalkodván szivében, el akará foglalni a tartományt, és álnokságot forrala Simon ellen és fiai ellen, hogy elveszítse őket.
Simon pedig eljárván a városokat, melyek Judea tartományában valának, jó gondot visele azokra. És leméne Jerikóba ő és fiai, Matatiás és Júdás, a százhetvenhetedik esztendőben, a tizenegyedik hónapban, mi Szabat hava.
És álnoksággal fogadá őket Abob fia, a Doknak nevezett kis erősségbe, melyet ő épített, és nagy lakomát szerze nekik, és férfiakat rejte ott el.
Mikor pedig Simon és fiai már eleget ittak, fölkele Ptolomeus övéivel, és fegyvert ragadván, bemenének a vendégségbe, és megölék őt és két fiát és nehány szolgáját.
Ily álnokságot cselekvék Izraelen, és gonoszszal így fizete a jókért.
És megírván ezeket Ptolomeus, a királyhoz külde, hogy neki hadsereget küldjön segítségűl, és adja át a tartományt, azok városait és adóit.
Más rendbelieket pedig Gazarába külde, hogy veszítsék el Jánost; és az ezredeseknek levelet külde, hogy jőjenek hozzája, és ezüstöt, aranyat és ajándékokat fog adni nekik.
Ismét másokat külde Jerusalem és a templomhegy elfoglalására.
De egyvalaki előre futván, hírül vivé Jánosnak Gazarába, hogy atyja és testvérei elvesztek, és amaz elküldött, hogy téged is megöljenek.
Hallván ezeket, igen megijede, és megfogván a férfiakat, kik őt elveszteni jöttek, megölé őket; miután már értette, hogy vesztére törekszenek.
Jánosnak többi cselekedetei, hadai és bajnok tettei, melyeket vitézűl végbe vitt, és a kőfalak építése, melyeket épített, és egyéb viselt dolgai,
ime ezek megirattak az ő papsága naplókönyvében, mióta papi fejedelemmé lett atyja után.