SZENT PÁL APOSTOL I. LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ.
1 Tessz 1
Pál ír a tesszalonikai egyháznak, s kegyelmet és békét kiván neki. Hálát adok Istennek értetek való imádságomban a ti keresztény érzület- és viseletetekért és a ti választottságtokért, melyről meg vagyok győződve, mivel Isten oly rendkivüli sikert adott, midőn nektek az evangéliomot hirdettem, s ezt oly örömmel fogadtátok, hogy páldányul lettetek Macedoniában és Akájában; mert mindenhová eljutott a ti hitetek híre, s mindenütt beszélnek arról, mily buzgó készséggel fogadtátok az evangéliomot.
Pál, Szilvánus és Timoteus a tesszalonikaiak anyaszentegyházának az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban.
Kegyelem nektek és békeség. Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájotokért, megemlékezvén rólatok imádságainkban szüntelen,
elménkben forgatván a ti hitetek munkáját, a fáradságot, szeretetet és tűrő reménységteket a mi Urunk Jézus Krisztusban a mi Istenünk és Atyánk előtt;
tudván, Istentől kedvelt atyámfiai! hogy választottak vagytok,
mert mi az evangéliomot nálatok nem egyedűl beszéddel, hanem erővel és Szentlélekkel, is egész teljességében hirdettük, a mint tudjátok, milyenek voltunk köztetek tiérettetek;
és ti követőink lettetek és az Úréi, elfogadván az igét sok háborúság között a Szentlélek örömével,
úgy hogy példáúl lettetek minden hivőknek Macedoniában és Akájában.
Mert tőletek ment híre az Úr beszédének nemcsak Macedoniába és Akájába, hanem minden helyen elterjedett a ti hitetek, mely az Istenben vagyon, úgy hogy semmit sem szükség szólanunk.
Mert ők magok hirdetik felőlünk, mint jutottunk be hozzátok, és miképen tértetek Istenhez a bálványoktól, az élő, igaz Istennek szolgálandók,
és várandók az ő Fiát mennyekből, (kit feltámasztott halottaiból,) Jézust, ki megmentett minket a jövendő haragtól.
Mint magatok tudjátok, nem hiába, hanem bizalommal és jó sikerrel prédikáltam nálatok; mert én nem tanítottam csalárd, tisztátalan szándékkal, hanem őszinte, tiszta érzülettel, mint apostolhoz illik, hogy csak Istennek tessem, hizelgés, haszonlesés, dicsvágy nélkül, csak arra figyelve, hogy titeket, habár életembe kerűlne is, jó keresztényekké neveljelek. Mondom, haszonlesés nélkül; mert ti emlékeztek rá, mint tartottam fenn magamat éjjelnappal munkálkodván, hogy terhetekre ne legyek, s ez önzetlen eljárásomnál mily atyailag intettelek, hogy a keresztény névhez méltólag éljetek. El is fogadtátok intéseimet, és azért Istennek hálát adok; mert ti állhatatosak vagytok, mint a keresztények Judeában voltak, nem gondolva a zsidók üldözéseivel, kik Jézust és a prófétákat megölték, és engem gátolni akarnak a pogányokhoz intézett tanításomban, a miért azonban végveszélylyel fognak bűnhödni. Távollétemben nagy kivánságom volt titeket látni, de a sátán megakadályozott; mert hogyan is ne volnék örömest nálatok, midőn jutalmam reménye rajtatok alapszik?
Mert magatok tudjátok, atyámfiai! hogy a mi hozzátok jövetelünk nem volt hiábavaló,
hanem azelőtt szenvedvén és gyalázattal illettetvén (a mint tudjátok) Filippiben, bizodalmunk volt a mi Istenünkben, hogy nálatok hirdetnők az Isten evangéliomát nagy gondok között;
mert a mi intésünk nem ered tévelygésből, sem tisztátalanságból, sem álnokságból,
hanem a mint igazoltattunk az Istentől, hogy ránk bizatnék az evangéliom, úgy szólunk, nem mint embereknek kedveskedők, hanem az Istennek, ki vizsgálja sziveinket.
Mert soha sem éltünk hizelgő beszéddel, a mint tudjátok, sem a fösvénység alkalmával, mire Isten bizonyságunk,
sem dicséretet nem kerestünk az emberektől, sem tőletek, sem másoktól.
Noha terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai, mindazáltal úgy voltunk köztetek, mint a kisdedek, mint a dajka, ki fiait táplálja,
úgy ragaszkodtunk hozzátok, s óhajtva akartuk nektek adni nemcsak az Isten evangéliomát, hanem életünket is, úgy megkedveltünk titeket.
Mert emlékeztek, atyámfiai, a mi munkánkról és fáradalmunkról, miként éjjel nappal munkálkodván, hogy valakit közőletek meg ne terheljünk, hirdettük köztetek az Isten evangéliomát. [Kor. I. 4,12. Tessz. II. 3,8.]
Ti vagytok bizonyságaim és az Isten, mily szentűl és igazán és panasz nélkül voltunk köztetek, a kik hittetek;
a mint tudjátok, hogy mindeniteket (mint atya az ő fiait)
intvén és vigasztalván, kértünk, hogy Istenhez méltólag járjatok, ki meghívott titeket az ő országába és dicsőségébe.
Azért mi is, hálát adunk Istennek szűntelen, hogy Isten igéje hirdetését hallván tőlünk, azt nem úgy vettétek, mint ember igéjét, hanem mint Isten igéjét, (a mint bizonyosan az,) ki munkálkodik bennetek, a kik hittetek.
Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten egyházainak, melyek Judeában vannak a Krisztus, Jézusban, mivel ugyanazt szenvedtétek ti is honfitársaitoktól, a mit ők a zsidóktól,
kik az Úr Jézust is és a prófétákat megölték, és minket is üldöztek; Istennek nem tetszenek, és minden emberrel ellenkeznek,
eltiltván minket a pogányoknak szólanunk, hogy üdvözűljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneik mértékét; el is jő rájok az Isten haragja mindvégiglen.
Mi azonban, atyámfiai, meg lévén fosztva egy kevés időre tőletek személy szerint, de nem szív szerint, annál inkább siettünk, látni óhajtván titeket színről színre;
mivel hozzátok akartunk menni, én, Pál, kiváltképen egyszer is, másszor is, de akadályunkra volt a sátán.
Mert ki a mi reménységünk, vagy örömünk, vagy dicsőségünk koronája? nemde ti a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetekor.
Igen is, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Azért, mivel annyira szivemen fekszetek, s én tovább állapototokra nézve bizonytalanságban lenni nem akarok, Timoteust elküldöttem Athenéből a ti megerősitéstekre, hogy a szorongatásokban, melyeket nektek előre mondottam, meg ne tántorodjatok, és hogy ő engem értesítsen arról, mint vagytok. Most, mivel ő visszajött, és nekem rólatok örvendetes hírt hozott, igen megvigasztalódtam, s nem adhatok eléggé hálát Istennek, és kérem őt, hogy titeket mielőbb láthassalak, s még bővebben tanítsalak. Adja ezt Isten, és ti gyarapodjatok szeretetben egymás iránt, hogy feddhetlenűl jelenhessetek meg az Úr eljövetekor.
Annakokáért tovább nem tűrhetvén, jónak láttuk, hogy mi magunk Athenében maradjunk,
és elküldöttük Timoteust, a mi atyánkfiát és Isten szolgáját a Krisztus evangéliomában, hogy titeket megerősítsen és oktasson hitetek felől, [Apost.cs. 16,1.]
hogy senki se legyen ingadozóvá e szorongatások miatt; mert magatok tudjátok, hogy mi erre rendeltettünk.
Mert midőn nálatok voltunk is, megmondottuk nektek, hogy szorongatás vár reánk, a mint meg is történt, és tudjátok.
Azért én sem tűrhetvén tovább, elküldöttem, hogy hitetekről értesűljek, netalán megkisértsen titeket az kisértő, és munkánk hiábavaló legyen.
Most pedig Timoteus tőletek hozzánk jövén, és tudósítván minket a ti hitetek és szerelmetek felől, és hogy jó emlékezettel vagytok rólunk mindenkor, óhajtván minket látni, valamint mi is titeket:
azért megvigasztaltattunk, atyámfiai, tibennetek minden szükségünkben és háborúságunkban a ti hitetek által;
mivel akkor éledünk, ha ti az Úrban állhatatosak vagytok.
Mert micsoda hálát adhatunk viszontag az Istennek tiértetek teljes örömmel, melylyel örűlünk miattatok a mi Istenünk előtt,
éjjel-nappal bőségesen könyörögvén, hogy lássunk titeket színről színre, és kipótoljuk azt, minek hijával van a ti hitetek?
Maga pedig az Isten és a mi Atyánk és a mi Urunk Jézus Krisztus igazgassa utunkat tihozzátok;
titeket pedig gyarapítson az Úr és gazdagítson szeretettel egymáshoz és mindenekhez, a minő a miénk is tihozzátok,
hogy szivetek megerősödjék, feddhetlen és szent legyen az Isten és a mi Atyánk előtt, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére minden szenteivel. Amen.
Egyébiránt kérlek titeket, legyetek mindig tökéletesebbek az én tanításom és az Isten akaratja szerint, hogy megtartózkodjatok a paráznaságtól, testeteket fékezzétek, a bűnös kivánságokat öldököljétek; és senki ne legyen másnak sérelmére, mivel Isten mindnyájunkat szentségre hivott, s azokat Isten megveti, kik ebben vétkeznek. A felebaráti szeretetben, miről már tanítottalak, mindig gyarapodjatok, s elvonúlt csendes életet éljetek munkásságban. A mi az Úrban elhúnytakat illeti, ne szomorkodjatok érettök; mert mi hisszük, hogy Jézushoz hasonlólag mindnyájan feltámadunk. T. i. tanítása az Úrnak, hogy midőn az Úr itéletre jő, először a halottak támadnak fel, azután azok, kik még élnek, azokkal együtt az Úrhoz gyüjtetnek, hogy mindenkor vele legyenek. Ezzel vigasztaljátok egymást.
Egyébiránt, atyámfiai! kérünk titeket és intünk az Úr Jézusban, hogy a mint tőlünk vettétek, miképen kelljen járnotok, és Isten kedvében lennetek, úgy járjatok is, hogy mindinkább bővelkedjetek.
Mert tudjátok, minő parancsokat adtam nektek az Úr Jézus által.
Ez tudniillik az Isten akarata, a ti megszentűléstek; hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól, [Rom. 12,2. Efez. 5,17.]
hogy tudja mindenitek bírni az ő edényét szentségben és tisztességben,
nem a kivánság ösztöne szerint, mint a pogányok is, kik nem ismerik az Istent,
és senki meg ne nyomorítsa, se meg ne csalja valami ügyben, atyjafiát, mert boszút áll az Úr mindezekért, mint nektek azelőtt is mondottuk és megbizonyítottuk.
Mert nem hivott minket az Isten tisztátalanságra, hanem szentségre.
Azért a ki ezeket megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, ki az ő Szentlelkét is belénk adta.
A atyafiúi szeretetről pedig nem szükség nektek írnunk; mert ti magatok tanultátok az Istentől, hogy szeressétek egymást; [Ján. 13,34.]
a mint azt cselekszitek is minden atyafiakkal egész Macedoniában. Kérünk pedig titeket, atyámfiai! hogy erre nézve mindinkább bővelkedjetek,
és igyekezzetek csendességben élni, és dolgaitokban eljárni, és munkálkodni kezeitekkel, a mint megparancsoltuk nektek; és hogy tisztességesen viseljétek magatokat a kivűlvalók iránt, és senkinek semmiét ne kivánjátok.
Nem akarjuk pedig, atyámfiai! hogy tudatlanságban legyetek az elaludtak felől, hogy ne bánkódjatok, mint egyebek, kiknek nincs reménységök.
Mert ha hiszszük, hogy Jézus meghalt és föltámadott: úgy Isten azokat is, kik elaludtak Jézusban, eléhozza ővele.
Mert ezt mondjuk nektek az Úr igéjével, hogy mi, a kik élünk, kik élni maradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, kik elaludtanak; [Kor. I. 15,23.]
mert maga az Úr a parancsszóra, az arkangyal szavára és az Isten harsonájára leszáll az égből, és a halottak, kik a Krisztusban vannak, először támadnak föl.
Azután mi, a kik élünk, kik meghagyatunk, együtt ragadtatunk el azokkal a felhőkbe Krisztus elé a levegőégbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
Annakokáért vigasztaljátok egymást ez igékkel.
Az időt, mikor jön az Úr itéletre, nem lehet meghatározni, mivel az Úr véletlenűl jő, s némelyet, ki magát biztosnak véli, vesztére fog meglepni. Ne hagyjátok magatokat meglepetni, mert ti a világosság, az igazság és erény fiai vagytok, s azért mint az éj, a tévely és gonoszság fiai, ne aludjatok gond nélkül, hanem legyetek mindig ébren és fölkészülve, mivel Isten Jézus Krisztus által minket boldogságra hivott, ki érettünk meghalt, hogy midőn ismét eljő, együtt éljünk ővele. Különféle intések. Üdvözletek. Befejező jókivánat.
Az időről pedig és a pillanatról, atyámfiai! nem szükség, hogy írjunk nektek;
mert magatok jól tudjátok, hogy az Úr napja, mint éjjel a tolvaj, úgy jön el.
Épen midőn azt mondják: Békeség és bátorság! akkor hirtelen rájok szakad a veszedelem, mint a méhében viselőre a fájdalom, és nem menekednek meg.
Ti pedig, atyámfiai! nem vagytok sötétségben, hogy az a nap titeket meglepjen, mint a tolvaj,
mert ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
Azért ne aludjunk, mint egyebek, hanem ébren és józanok legyünk;
mert a kik alusznak, éjjel alusznak, és a kik részegek, éjjel részegek.
Mi pedig, kik a nappaléi vagyunk, józanok legyünk, felöltvén a hit és szeretet pánczélját, és sisakúl az üdvösség reményét.
Mert nem rendelt minket az Isten haragra, hanem az üdvösség elnyerésére a mi Urunk Jézus Krisztus által,
ki meghalt érettünk, hogy akár ébren legyünk, akár aludjunk, együtt éljünk ővele.
Azért vigasztaljátok egymást, és legyetek egymás épülésére, a mint cselekszitek is.
Kérünk pedig titeket, atyámfiai! hogy elismeréssel legyetek azok iránt, kik tiköztetek munkálkodnak, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket,
hogy kiváltképen való szeretettel viseltessetek irántok az ő munkájokért; legyetek velök békeségben.
Kérünk továbbá titeket, atyámfiai! feddjétek meg a nyugtalankodókat, vigasztaljátok a félénk szivűeket, gyámolítsátok az erőtleneket, legyetek béketűréssel mindenekhez.
Meglássátok, hogy roszért roszszal senki ne fizessen, hanem mindenkor jóval legyetek egymáshoz és mindenkihez. [Péld. 17,13. 20,22. Rom. 12,17. Péter I. 3,9.]
Mindenkor örvendjetek. [Filipp. 4,4. Rom. 12,12. Máté 5,12.]
Szűntelen imádkozzatok. [Luk. 18,1. Kolossz. 4,2.]
Mindenben hálát adjatok; mert ez az Isten akaratja Krisztus Jézusban mindnyájotok iránt.
A lelket el ne oltsátok.
A jövendöléseket meg ne vessétek.
Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt tartsátok.
Mindentől, a mi rosznak látszik, óvakodjatok.
A békeség Istene pedig maga szenteljen meg titeket mindenképen, hogy a ti egész elmétek, lelketek és testetek feddhetetlen maradjon a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
Hű az, ki titeket hivott; ő meg is cselekszi. [Kor. I. 1,9.]
Atyámfiai! imádkozzatok érettünk.
Köszöntsétek mind az atyafiakat szent csókkal.
Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy e levél olvastassék el mindnyájoknak, a szent atyafiaknak.
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen tiveletek. Amen.