KIRÁLYOK NEGYEDIK KÖNYVE. A ZSIDÓK SZERINT MÁSODIK.
2 Kir 1
Okoziás halála. Illés buzgalma. Jóram.
Elszakada pedig Moáb Izraeltől, miután Ákáb meghala.
És átesék Okoziás szamariai felsőtermének rostélyain, és megbetegedék; és követeket külde, mondván nekik: Menjetek el, kérdjetek tanácsot Beelzebubtól, Akkaron istenétől, ha kigyógyúlhatok-e ezen betegségemből?
Az Úr angyala pedig szóla a teszbii Illésnek, mondván: Kelj föl és menj a szamariai király követei elé, mondd nekik: Nincs-e Isten Izraelben, hogy Akkaron istenéhez, Beelzebubhoz mentek tanácsot kérdeni?
Annakokáért ezeket mondja az Úr: Az ágyról, melyre fölhágtál, nem szállasz le, hanem halállal halsz meg. És elméne Illés.
És visszatérének a követek Okoziáshoz. Ki mondá nekik: Miért tértetek vissza?
Azok pedig felelék neki: Egy férfiú jöve elénk, és mondá nekünk: Menjetek és térjetek vissza a királyhoz, ki titeket küldött; és mondjátok meg neki: Ezeket mondja az Úr: Talán nem volt Isten Izraelben, azért küldesz tanácsot kérdeni Akkaron istenétől, Beelzebubtól? annakokáért az ágyról, melyre fölhágtál, nem szállasz le, hanem halállal halsz meg.
Ki mondá nekik: Micsoda ábrázatú és öltözetű férfiú az, ki elétek jött, és ez igéket mondotta?
Ők pedig mondák: Egy szőrös férfiú, és veséinél bőrövvel felövezett. Ki mondá: A teszbii Illés az.
És külde hozzája egy ötvenes hadnagyot, az alattavaló ötvennel. Ki fölméne hozzája, és mondá a hegy tetején ülőnek: Isten embere! a király parancsolja, hogy jőj le.
És felelvén Illés, mondá az ötvenedesnek: Ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emészszen meg téged és a te ötvenedet. Tűz szálla tehát le az égből, és megemészté őt és az ötvenet, kik vele valának.
És ismét más ötvenes hadnagyot külde hozzá és ötvenet vele. Ki szóla neki: Isten embere! ezeket mondja a király: Siess, jőj le.
Felelvén Illés, mondá: Ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emészszen meg téged és a te ötvenedet. Tűz szálla tehát le az égből, és megemészté őt és ötvenedét.
Ismét harmadik ötvenes hadnagyot külde és ötvenet, kik vele valának. Ki elérkezvén, térdet hajta Illés előtt, és könyörge neki és mondá: Isten embere! ne vesd meg lelkemet, és velem jött szolgáid lelkeit.
Ime tűz szállott le az égből, és megemésztette a két első ötvenes hadnagyot, és az ötvenet-ötvenet, kik velök voltak; de most kérlek, könyörűlj lelkemen.
Szóla pedig az Úr angyala Illésnek, mondván: Menj le vele, ne félj. Fölkele tehát, és leméne vele a királyhoz,
és szóla neki: Ezeket mondja az Úr: Mivelhogy követeket küldöttél tanácsot kérdeni Akkaron istenéhez, Beelzebubhoz, mintha nem volna Isten Izraelben, kitől tanácsot kérdhetnél: annakokáért az ágyról, melyre fölhágtál, nem szállasz le, hanem halállal halsz meg.
Meghala tehát az Úr beszéde szerint, melyet Illés szólott, és öcscse, Jóram lőn király helyette, Jósafát fiának, Jóramnak, Júda királyának második esztendejében; mert nem vala fia.
Okoziásnak többi dolgai pedig, melyeket cselekedett, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Illés az égbe ragadtatik. Elizeus csodatettei.
Lőn pedig, mikor az Úr föl akará emelni Illést forgószél által az égbe, mennek vala Illés és Elizeus Galgalából.
És mondá Illés Elizeusnak: Ülj le itt, mert az Úr engem Bételig küldött. Mondá neki Elizeus: Él az Úr, és él a te lelked! hogy el nem hagylak téged. És mikor lementek Bételbe,
kimenének a próféták fiai, kik Bételben valának, Elizeushoz, és mondák neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elviszi tőled uradat? Ki felelé: Én is tudom; hallgassatok.
Mondá pedig Illés Elizeusnak: Ülj le itt, mert az Úr engem Jerikóba küldött. És amaz mondá: Él az Úr, és él a te lelked! hogy el nem hagylak téged. És mikor Jerikóba jutottak,
Elizeushoz járulának a próféták fiai, kik Jerikóban valának, és mondák neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elviszi tőled uradat? És mondá: Én is tudom; hallgassatok.
Mondá pedig neki Illés: Ülj le itt, mert az Úr engem a Jordánig küldött. Ki mondá: Él az Úr, és él a te lelked! hogy el nem hagylak téged. Elmenének tehát ketten együtt,
és a próféták fiai közől ötven férfiú követé őket, kik meg is állának átellenökben távolról; amazok pedig mindketten a Jordán mellett állván.
És Illés vevé palástját, és összetüré; és megüté a vizet, mely kétfelé vála, és átmenének mindketten szárazon.
És mikor átmentek, mondá Illés Elizeusnak: Kérj, a mit akarsz, hogy cselekedjem veled, mielőtt elvitetem tőled. És mondá Elizeus: Kérlek, legyen bennem kétszeres a te lelked.
Ki felelé: Nehéz dolgot kértél; mindazáltal, ha látandasz engem, mikor elvitetem tőled, meg lesz neked, a mit kértél; ha pedig nem látandasz, nem leszen.
És midőn menének, és járván beszélgetének, ime egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá mind a kettőt; és fölméne Illés a forgószéllel az égbe. [Makk. I. 2,58.]
Elizeus pedig látta vala ezt, és kiálta: Atyám, atyám! Izrael szekere és szekérvezetője! És nem látá őt többé, és megragadá ruháit és kétfelé szakasztá azokat.
És fölvevé Illés palástját, mely leesett vala róla, és visszatérvén, megálla a Jordán partján,
és Illés palástjával, mely leesett vala róla, megüté a vizet, és nem vála el. És mondá: Hol vagyon Illés Istene most is? És megüté a vizet, és erre s tova vála az, és átméne Elizeus.
Látván pedig a próféták fiai, kik átellenében valának Jerikóban, mondák: Illés lelke Elizeuson nyugszik. És eléje jövén, földig borúlának előtte,
és mondák neki: Ime szolgáiddal ötven erős férfiú van, kik elmehetnek, és megkereshetik uradat, hatalán az Úr lelke vitte el őt, és levetette a hegyek egyikére, vagy a völgyek egyikébe. Ki mondá: Ne küldjetek.
És készteték őt, míg megengedé és mondá: Küldjetek hát. És elküldék az ötven férfiút, kik harmadnapig keresvén, nem találák.
És visszatérének hozzá. Ő pedig Jerikóban lakik vala, és mondá nekik: Nem mondám-e nektek: Ne küldjetek el?
És mondák a város férfiai Elizeusnak: Ime e város lakásra igen jó, a mint magad látod, uram, de a víz igen gonosz és a föld terméketlen.
Ő pedig mondá: Hozzatok nekem egy új edényt, és tegyetek abba sót. Mit mikor elhoztak,
kimenvén a kútforráshoz, beleveté a sót, és mondá: Ezeket mondja az Úr: Egészségessé tettem e vizet, és nem lesz többé abban halál, sem terméketlenség.
S attólfogva a víz egészséges lőn mind e napiglan, Elizeus igéje szerint, melyet szólott.
Onnan pedig fölméne Bételbe, és midőn méne az úton, kis gyermekek jövének ki a városból, és csúfolák őt, mondván: Jőj fel, kopasz! jőj fel, kopasz!
Ki hátratekintvén, látá őket, és átkot monda rájok az Úr nevében. És két medve jöve ki az erdőből, és szétszaggatának közőlük negyvenkét gyermeket.
Onnan pedig Karmél hegyére méne, és innen visszatére Szamariába.
Jóramnak, Izrael királyának harcza és győzelme a moabitákon.
Jóram pedig, Ákáb fia királylyá lőn Izraelen Szamariában, Josafátnak, Júda királyának tizennyolczadik esztendejében. És tizenkét esztendeig országla.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt, de nem úgy, mint atyja és anyja; mert lerontá Baal képszobrait, melyeket atyja emelt vala.
Mindazáltal Nábat fiának, Jeroboamnak, ki Izraelt vétekre vitte, bűneihez ragaszkodék, és azoktól nem távozék.
Méza pedig, a moábi király sok barmot tart vala, Izrael királyának százezer báránynyal adózván, és százezer kossal gyapjastul.
És mikor meghalt Ákáb, megszegé a szövetséget, melyben Izrael királyával állott vala.
Kiméne azért Jóram király az napon Szamariából, és számbavevé egész Izraelt.
És Josafáthoz, Júda királyához külde, mondván: A moábi király elszakadt tőlem, jer velem hadba ellene. Ki felelé: Fölmegyek; a ki enyém, tied; az én népem a te néped, és lovaim a te lovaid.
És mondá: Melyik úton menjünk föl? Amaz pedig felelé: Idumea pusztáján.
Elindúlának tehát Izrael királya és Júda királya és Edom királya, és hét nap kerengének az úton, és nem vala vize a hadseregnek és a barmoknak, melyek őket követik vala.
És mondá Izrael királya: Ah, ah, ah! egybegyűjtött az Úr minket, három királyt, hogy Moáb kezeibe adjon.
És mondá Josafát: Vagyon-e itt prófétája az Úrnak, hogy könyörögjünk az Úrhoz általa? És felelé egy Izrael királyának szolgái közől: Itt vagyon Száfat fia, Elizeus, ki vizet tölt vala Illés kezére.
És mondá Josafát: Nála van az Úr beszéde. És leméne hozzá Izrael királya és Júda királya, Josafát, és Edom királya.
Mondá pedig Elizeus Izrael királyának: Mi közöm veled? menj atyád és anyád prófétáihoz. És mondá neki Izrael királya: Miért gyűjtötte egybe az Úr e három királyt, hogy őket Moáb kezeibe adja?
És mondá neki Elizeus: Él a seregek Ura! kinek színe előtt állok, hogyha Júda királyának, Josafátnak orczáját nem becsülném, csak rád sem figyeltem, nem is tekintettem volna.
Most pedig hozzatok nekem egy hárfást. És mikor játszék a hárfás, rajta lőn az Úr keze, és mondá:
Ezeket mondja az Úr: Csináljatok e patak árkában sok gödröt;
mert ezeket mondja az Úr: Nem láttok szelet, sem esőt; és ez árok megtelik vízzel, és inni fogtok ti és cselédeitek és barmaitok.
És ez kevés az Úr színe előtt; azonfölűl Moábot is kezetekbe adja.
És megvertek minden erős várost és minden választott várost, és minden gyümölcsfát kivágtok, és minden kútfőt betömtök, és minden jeles szántóföldet behánytok kövekkel.
Lőn tehát reggel, mikor az áldozatot szokták bemutatni, és ime víz jő vala Edom útján, és eltelék a föld vízzel.
A moabiták pedig mindnyájan hallván, hogy feljöttek a királyok hadakozni ellenök, egybehívák mind, a kik vitézi övvel föl valának övezve, és megállának a határszélen.
És korán reggel fölkelvén, és a nap már feljövén a vizek fölött, látának a moabiták átellenben vörös vizet, mint a vér,
és mondák: Ez fegyver vére; a királyok megvíttak magok között, és levágták egymást; most menj zsákmányra, Moáb!
És elmenének Izrael táborára; Izrael pedig fölkelvén, megveré Moábot, ezek pedig megfutának előttök. Elmenének azért a győzők, és megverék Moábot,
és a városokat leronták, és kiki köveket hányván, minden jeles szántóföldet behányának, és minden kútfőt betömének, és minden gyümölcsfát kivágának, úgy, hogy csak a téglakerítések maradtak meg; és a város körűlvéteték parittyásokkal, és nagy részben megvereték.
Mit mikor látott Moáb királya, tudniillik, hogy diadalmas az ellenség, hétszáz férfiút vőn maga mellé kivont karddal, hogy Edom királyára üssenek; és nem lehetett.
Ekkor megragadván elsőszülött fiát, ki országlandó vala helyette, égőáldozatúl föláldozá a kőfalon; és nagy boszankodás lőn Izraelben, és mindjárt eltávozának tőle, és földükre visszatérének.
Elizeus csodatettei.
Egy asszony pedig a próféták feleségeiből Elizeushoz kiálta, mondván: Férjem, a te szolgád meghalt, és te tudod, hogy szolgád az Urat félte; és ime eljött a hitelező, hogy elvigye két fiamat maga szolgálatára.
Mondá neki Elizeus: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Mondd meg nekem, mid vagyon házadban? Amaz pedig felelé: Nincs nekem, szolgálódnak, semmim az én házamban, csupán egy kevés olajom, melylyel magamat megkenem.
Mondá neki: Menj el, kérj kölcsön minden szomszédodtól nem kevés üres edényeket,
és menj be, és zárd be ajtódat, mikor benn leszesz te és fiaid; és tölts abból mindez edényekbe, és mikor tele lesznek, vidd el.
Elméne tehát az asszony, és bezárá az ajtót magára és fiaira; kik adogatván az edényeket, ő megtölti vala.
És mikor tele valának az edények, mondá fiának: Hozz még edényt nekem. És ez felelé: Nincsen. És megálla az olaj.
Elméne pedig ő, és megjelenté ezt az Isten emberének. És ez: Eredj, úgymond, add el az olajat, és fizess meg hiteleződnek; te pedig és fiaid éljetek a többiből.
Lőn pedig egyik napon, és átméne Elizeus Szunamon; vala pedig ott egy főasszony, ki tartóztatá őt, hogy kenyeret egyék; és gyakorta menvén arra át, betére hozzája kenyeret enni.
Ki mondá férjének: Veszem észre, hogy az Isten szent embere ez, ki gyakorta átmegyen nálunk.
Készitsünk azért neki fönn egy kis termet, és tegyünk abba neki ágyat és asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jő, ott lakjék.
Lőn tehát egyik napon, és eljövén, betére a felsőterembe, és ott megnyugovék.
És mondá szolgájának, Giezinek: Hivd elé ezt a szunamit. Ki mikor eléhítta őt, és az megállott előtte,
mondá szolgájának: Szólj neki: Ime szorgalmasan szolgáltál nekünk mindenben, mit akarsz, hogy cselekedjem veled? van-e ügyed, és akarod-e, hogy szóljak a királynak, vagy a hadsereg vezérének? Ki felelé: Népem között lakom.
És mondá: Mit akar tehát, hogy cselekedjem vele? És mondá Giezi: Ne kérdezd, mert nincs fia, és férje vén.
Megparancsolá tehát, hogy híja őt elé. Ki mikor eléhivatott, és megállott az ajtó előtt,
mondá neki: Ezen időben és ezen órában, ha élsz, méhedben fiú lesz. Amaz pedig felelé: Kérlek, uram, Isten embere! ne hazudj szolgálódnak.
És az asszony fogana és fiat szüle azon időben és azon órában, melyen Elizeus mondotta vala.
Fölnövekedék pedig a gyermek. És mikor egyik napon kiment atyjához az aratókhoz,
mondá atyjának: Fejem fáj, fejem fáj. Amaz pedig mondá a szolgának: Vedd föl és vidd őt anyjához.
Ki mikor fölvette és anyjához vitte, ez térdein tartá őt délig, és meghala.
Fölméne pedig, és az Isten emberének ágyára helyezé őt, és bezárá az ajtót, és kimenvén,
hívá férjét, és mondá: Bocsáss el velem, kérlek, egyet a szolgák közől és egy szamarat, hogy az Isten emberéhez fussak, és visszatérek.
Ki mondá neki: Miokért mégy hozzá? ma nincs újhold ünnepe, sem szombat. Ki felelé: Elmegyek.
És megnyergelé a szamarat, és parancsolá a szolgának: Hajts és siess, ne késlelj engem a menésben, és cselekedd, a mit parancsolok.
Elméne tehát és eljuta az Isten emberéhez, Karmél hegyére. És mikor meglátta őt az Isten embere átellenben, mondá szolgájának, Giezinek: Ime az a szunami.
Eredj tehát eléje, és mondd neki: Jól vagy-e te és férjed és fiad? Ki felelé: Jól.
És mikor eljutott a hegyre az Isten emberéhez, megfogá lábait; és oda járúla Giezi, hogy elvonja őt. És mondá az Isten embere: Hagyj békét neki; mert lelke keserűségben vagyon, és az Úr ezt eltitkolta tőlem, és nem jelentette nekem.
Ki mondá neki: Vajjon kértem-e fiat az én uramtól? nem mondám-e neked: Ne ámíts engem?
És ő mondá Giezinek: Övezd föl ágyékaidat, és vedd kezedbe pálczámat, és menj el. Ha ember talál elé, ne köszöntsd; és ha valaki köszönt téged, ne felelj neki; és tedd pálczámat a gyermek arczára.
Mondá pedig a gyermek anyja: Él az Úr, és él a te lelked! nem bocsátlak el téged. Fölkele tehát és követé őt.
Giezi pedig elment vala előttök, és a pálczát a gyermek arczára tette, de nem vala benne szózat, sem érzés; és visszatére eléje, és megjelenté neki, mondván: Nem támadt föl a gyermek.
Akkor Elizeus beméne a házba, és ime a megholt gyermek ágyán feküvék.
És bemenvén, az ajtót bezárá magára és a gyermekre, és imádkozék az Úrhoz.
És föllépe, és a gyermekre terűle, és száját annak szájára tevé, és szemeit annak szemeire, és kezeit annak kezeire; és ráborúla, és fölmelegűle a gyermek teste.
Ő pedig lejövén, sétála a házban egyszer föl és alá; és ismét föllépe, és ráborúla; a gyermek ásíta hétszer, és fölnyitá szemeit.
Ő pedig szólítá Giezit, és mondá neki: Hívd elő e szunamit. Ez hivatva, beméne hozzá. Ki mondá: Vidd el fiadat.
Eljöve amaz, és lábaihoz esék és földig borúla előtte, és fölvevé fiát és kiméne.
És Elizeus visszatére Galgalába. Éhség vala pedig a földön, és a próféták fiai vele laknak vala. És mondá egyik szolgájának: Tégy föl egy nagy fazekat, és főzz zöldséget a próféták fiainak.
És kiméne egy a mezőre, hogy zöldséget szedjen; és olyasmit talála, mint a vadszőlőtő, és arról vadtököt szede, és megtölté palástját, és visszatérvén, belemetélé a zöldséges fazékba; mert nem tudja vala, mi az.
Kitölték tehát társaiknak, hogy egyenek; és mikor megízlelték a főzeléket, fölkiáltának, mondván: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem eheték meg.
Ő pedig: Hozzatok, úgymond, lisztet. És mikor hoztak, a fazékba veté, és mondá: Töltsd ki a népnek, hadd egyenek. És nem vala többé semmi keserűség a fazékban.
Jöve pedig egy férfiú Baal-szalizából, az Isten emberének zsenge kenyereket hozván, húsz árpakenyeret és új gabonát táskájában. Ő pedig mondá: Add a népnek, hadd egyék.
És felelé neki szolgája: Micsoda ez, hogy száz férfiú elé tegyem? Ő ismét mondá: Add a népnek, hadd egyék, mert ezeket mondja az Úr: Esznek is, marad is.
Eléjök tevé azért; kik ettek is, maradt is az Úr igéje szerint.
Náman a bélpoklosságtól megtisztúl. Giezi azzal büntetettetik.
Náman, a szíriai király hadseregének fejedelme, főember vala uránál és nagy tiszteletben álló; mert általa adott az Úr szabadúlást Szíriának; erős vala pedig és gazdag férfiú, de poklos.
Rablók mentek vala pedig ki Szíriából, fogva vivén Izrael földéről egy kis leányt, ki Náman feleségéhez juta szolgálatba.
Ez mondá asszonyának: Vajha az én uram a prófétánál volt volna, ki Szamariában vagyon; bizony meggyógyítja vala őt a poklosságtól, melyben vagyon.
Náman tehát beméne urához, és megjelenté neki, mondván: Igy s így szól egy Izrael földéről való leány.
És mondá neki Szíria királya: Menj el, és levelet küldök Izrael királyának. Ki elmenvén, és magával tíz talentom ezüstöt vivén, és hatezer aranyat és tiz öltözet ruhát,
elvivé a levelet Izrael királyának, mely így szólott: Mikor e levelet veszed, tudjad, hogy hozzád küldöttem szolgámat, Námant, hogy meggyógyítsd őt poklosságától.
És mikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatá ruháit, és mondá: Isten vagyok-e én, hogy ölhessek és eleveníthessek, mivel ez hozzám küldött, hogy meggyógyítsam az embert poklosságától? Gondoljátok csak, és lássátok, hogy okokat keres ellenem.
Mit mikor meghallott az Isten embere, Elizeus, hogy tudniillik megszaggatta ruháit Izrael királya, hozzá külde, mondván: Miért szaggattad meg ruháidat? Jőjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izraelben.
Elméne tehát Náman lovakkal és szekerekkel, és megálla Elizeus háza ajtajánál.
És követet külde Elizeus hozzája, mondván: Menj és mosdjál meg hétszer a Jordánban, és meggyógyúl tested és megtisztúlsz.
Megharagudván Náman, visszaindúl vala, mondván: Azt véltem, hogy kijő hozzám, és megállván, segítségűl híja Ura Istene nevét, és megilleti kezével a poklosság helyét, és meggyógyít engem.
Nem jobbak-e Damaskus folyói, Abana és Farfar, Izrael minden vizeinél, hogy ezekben mosdjam és megtisztúljak? Mikor tehát elfordúla és elméne boszankodva,
hozzá járulának szolgái, és szólának neki: Atyám! ha nagy dolgot mondott volna is neked a próféta, bizony meg kellene cselekedned; mennyivel inkább, hogy most mondotta neked: Mosdjál meg, és megtisztúlsz?
Leméne és megmosdék a Jordánban hétszer, az Isten emberének beszéde szerint, és megujúla teste, mint a kis gyermek teste, és megtisztúla.
És visszatérvén az Isten emberéhez minden útitársaival, eljöve és megálla előtte, és mondá: Bizonynyal tudom, hogy nincs más Isten az egész földön, hanem csak Izraelben. Kérlek azért, vedd el szolgádtól az áldomást.
Ő pedig felelé: Él az Úr! ki előtt állok, hogy nem veszem el. És midőn készteté, egyáltalában nem engede.
És mondá Náman: A mint akarod; de kérlek, engedd meg nekem, szolgádnak, hogy vegyek két öszvér-terhet a földből; mert szolgád nem tesz többé égő- vagy más áldozatot idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak.
Csak egyedűl ez az, miért könyörögj az Úrnak szolgádért: mikor bemegyen uram Remmon templomába, hogy imádkozzék, és ő kezemre támaszkodik, ha leborúlok Remmon templomában, leborulván ő is azon helyen; kegyelmezzen meg nekem, szolgádnak az Úr e dologért.
Ki mondá neki: Menj békével. Elméne tehát tőle a föld választott idejében.
És mondá Giezi, az Isten emberének szolgája: Megkimélé uram e szíriai Námant, hogy nem vevé el tőle, a miket hozott; él az Úr! hogy utána futok, és elveszek tőle valamit.
És Giezi Náman után méne; kit amaz látván, hogy hozzája fut, leugrék szekeréről eléje, és mondá: Jól van-e minden?
És ő mondá: Jól. Uram küldött engem hozzád, mondván: Most jött hozzám két ifjú Efraim hegyéről, a próféták fiai közől; adj nekik egy talentom ezüstöt és két öltözet ruhát.
És mondá Náman: Jobb, ha két talentomot veszesz. És készteté őt, és két talentom ezüstöt köte két zsákba és kétféle ruhát, és két szolgájára tevé, kik el is vivék előtte.
És midőn már estve megérkezett, elvevé kezökből, és eltevé a házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének.
Ő pedig bemenvén, megálla ura előtt. És mondá Elizeus: Honnan jösz Giezi? Ki felelé: Sehová sem ment szolgád.
Ő pedig mondá: Nem volt-e jelen az én szivem, mikor azon ember szekeréről visszafordúla eléd? Most tehát elvetted az ezüstöt, és elvetted a ruhákat, hogy végy olajfás kerteket és szőlőket, juhokat és ökröket, szolgákat és szolgálókat;
de Naaman poklossága is rád ragad és ivadékodra mindörökké. És kiméne tőle poklosan, mint a hó.
Új csodák. A szírusok vaksága. Éhség.
Mondák pedig a próféták fiai Elizeusnak: Ime a hely, melyben nálad lakunk, szoros nekünk.
Menjünk a Jordánig, és kiki hozzon erdőből egyegy szál fát, hogy magunknak ott lakhelyet építsünk. Ő mondá: Menjetek.
És mondá egy közőlük: Jőj el tehát te is szolgáiddal. Felelé: Elmegyek.
És elméne velök. És mikor elértek a Jordánhoz, fákat vágnak vala.
Történék pedig, hogy mikor egyik a fát levágta, a fejsze vasa beesett a vízbe; és ő felkiálta, és mondá: Ah, ah, ah, uram! ezt is kölcsön vettem vala.
Mondá pedig az Isten embere: Hova esett? Amaz pedig megmutatá neki a helyet; vága azért egy fát, és oda ereszté, és úszott a vas.
És mondá: Vedd ki. Amaz kinyujtá kezét, és kivevé azt.
Szíria királya pedig hadakozik vala Izrael ellen, és tanácsot tarta szolgáival, mondván: Amaz és ama helyen vessünk lest.
Elkülde azért az Isten embere Izrael királyához, mondván: Vigyázz, át ne menj ama helyre; mert a szírusok ott lesben vannak.
Elkülde tehát Izrael királya ama helyre, melyet neki az Isten embere mondott vala, és elfoglalá azt, és őrizkedék ott nem egyszer, sem kétszer.
És föháborodék a szíriai király szive e dolog miatt; és egybehíván szolgáit, mondá: Miért nem jelentitek meg nekem, ki az én árúlóm Izrael királyánál?
És mondá egyik szolgái közől: Nem úgy van, uram királyom! hanem Elizeus próféta, ki Izraelben vagyon, jelent meg Izrael királyának minden igét, melyeket kamarádban szólasz.
És mondá nekik: Menjetek és nézzétek meg, hol vagyon, hogy elküldjek és megfogjam őt. És hírűl adák neki mondván: Ime Dótanban vagyon.
Külde azért oda lovakat és szekereket, és a had erejét; kik megérkezvén éjjel, körűlvevék a várost.
Fölkelvén pedig reggel az Isten emberének szolgája, s kimenvén, látá a hadsereget a város körűl és a lovakat és szekereket, s ezt megjelenté neki, mondván: Ah, ah, ah, uram! mitevők legyünk?
Ő pedig felelé: Ne félj; mert többen vannak velünk, mint velök.
És imádkozván Elizeus, mondá: Uram! nyisd meg ennek szemeit, hogy lásson. És az Úr megnyitá a szolga szemeit, és láta; és ime a hegy rakva vala lovakkal és tüzes szekerekkel Elizeus körűl.
Az ellenség tehát leméne hozzá, Elizeus pedig imádkozék az Úrhoz, mondván: Verd meg, kérlek, e nemzetet vaksággal. És az Úr megveré őket, hogy nem látának, Elizeus igéje szerint.
Mondá pedig nekik Elizeus: Nem ez az út, és nem ez a város; kövessetek engem, és megmutatom nektek a férfiút, a kit kerestek. És elvivé őket Szamariába.
És mikor bementek Szamariába, mondá Elizeus: Uram! nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És az Úr megnyitá szemeiket, és láták, hogy Szamaria közepén vannak.
És mondá Izrael királya Elizeusnak, midőn őket látta: Levágjam-e őket, atyám?
Amaz pedig mondá: Ne vágd; mert nem kardoddal és kéziveddel fogtad meg őket, hogy levágjad; hanem tégy kenyeret és vizet eléjök, hadd egyenek és igyanak, és menjenek urokhoz.
És nagy vendégséget készíte nekik, és evének és ivának, és elbocsátá őket és elmenének urokhoz, és többé nem jövének át a szíriai rablók Izrael földére.
Lőn pedig ezekután, egybegyüjté Benadad, a szíriai király, minden hadát, és fölméne és megszállá Szamariát.
És nagy éhség lőn Szamariában; és addig vala megszállva, míg egy szamárfejet nyolczvan ezüst sikluson adtak el, és egy negyedrész kab galambganéjt öt ezüst sikluson.
És mikor Izrael királya átment a kerítésen, egy asszony fölkiálta hozzá, mondván: Segits rajtam, uram királyom!
Ki mondá: Ha az Úr nem segít, honnan segítselek én? a szérűről-e, vagy a sajtóról? És mondá neki a király: Mit akarsz? Ki felelé:
Ez asszony mondá nekem: Add ide fiadat, együk meg ma, és az én fiamat holnap együk meg.
Megfőztük tehát fiamat és megettük. És mondám neki másodnap: Add ide fiadat, együk meg. De elrejté fiát.
Hallván ezt a király, megszaggatá ruháit, és átméne a kerítésen. És az egész nép látá a szőrzsákot, mely belűl testén vala.
És mondá a király: Ezeket cselekedje nekem az Isten, és ezeket mívelje, ha Száfat fiának, Elizeusnak feje ma fenn álland.
Elizeus pedig házában ül vala, a vének űlvén vele. Elkülde tehát egy férfiút előre; és mielőtt a követ elérkezett, mondá a véneknek: Nem tudjátok-e, hogy ez a gyilkos fia elküldött, hogy elvágják fejemet? vigyázzatok tehát, s midőn eljő a követ, zárjátok be az ajtót, és ne hagyjátok őt bejőni; mert ime ura lábainak nesze nyomában vagyon.
Még midőn szólott nekik, megjelene a követ, ki hozzá jő vala. És mondá: Ime az Úrtól ily nagy veszedelem vagyon; mit várjak többet az Úrtól?
Hamar bekövetkezett olcsóság Szamariában.
Mondá pedig Elizeus: Halljátok az Úr igéjét. Ezeket mondja az Úr: Ezen időben holnap a lisztláng vékája egy siklus lesz, és két véka árpa egy siklus Szamaria kapujában.
Felelvén egy a hadnagyok közől, kinek kezére támaszkodik vala a király, az Isten emberének, mondá: Habár az Úr szakadásokat tesz is az égen, meglehet-e, a mit szólasz? Ki mondá: Meglátod szemeiddel, de abból nem eszel.
És vala négy poklos férfiú a kapu előtt, kik mondák egymásnak: Minek maradjunk itt míg meghalunk?
Ha a városba megyünk is, éhen halunk; ha itt maradunk is, meg kell halnunk; jertek tehát, szökjünk a szírusok táborába. Ha kegyelmeznek nekünk, megélünk; ha pedig meg akarnak ölni, úgy is elhalnánk.
Fölkelének tehát este, hogy a szírusok táborába menjenek. És mikor eljutottak a szírusok tábora széléhez, senkit sem találának ott.
Mivelhogy az Úr a szírusok táborában szekerek és lovak és igen nagy sereg csattogását hallatá; és mondák egymásnak: Ime fölbérlette ellenünk Izrael királya a heteusok és egyiptomiak királyait, és ezek ránk jöttek. [Kir. III. 10,29.]
Fölkelének azért és elfutának a sötétben, és elhagyák a sátorokat és lovakat és szamarakat a táborban, és elfutának, csak életöket kivánván megszabadítani.
Annakokáért midőn azon poklosok a tábor széléhez jutottak, bemenének egy sátorba, és evének, ivának; és onnét ezüstöt és aranyat és ruhákat hozván, elmenének és elrejték; és ismét más sátorba térének, és onnét hasonlóképen vivén, elrejték.
És mondák egymásnak: Nem cselekszünk igazán; mert ez jó hír napja. Ha hallgatunk és hirűl nem akarjuk adni reggelig, bűnről fogunk vádoltatni; jertek, menjünk és vigyük hirűl a király udvarába.
És mikor eljutottak a város kapujához, elbeszélék nekik, mondván: A szírusok táborába mentünk, és ott egy embert sem találtunk, hanem megkötött lovakat és szamarakat és felvont sátorokat.
Elmenének tehát a kapusok, és megjelenték ezt ott benn a király palotájában.
Ki fölkele éjjel, és mondá szolgáinak: Megmondom nektek, mit tettek velünk a szírusok. Tudják, hogy éhezünk és azért mentek ki a táborból, és a mezőkön lappanganak, mondván: Mikor kijőnek a városból, elevenen fogjuk el őket, és akkor bemehetünk a városba.
Felelé pedig egyik szolgái közől: Vegyük elé az öt lovat, melyek megmaradtak a városban, (mivel csak azok vannak Izrael minden sokaságánál, mert a többiek megemésztettek); és elküldvén, kikémlelhetjük.
Eléhozának tehát két lovat, és a király elkülde a szírusok táborába, mondván: Menjetek és nézzétek meg.
Kik a Jordánig menének utánok, és ime az egész út rakva volt ruhákkal és edényekkel, melyeket elhánytak vala a szírusok, mikor megbódúltak; és visszatérvén a követek, megjelenték ezt a királynak.
És kimenvén a nép, földúlá a szíriai tábort; és lőn a lisztláng vékája egy siklus, és két véka árpa egy siklus, az Úr igéje szerint.
A király pedig ama hadnagyot, kinek kezére támaszkodik vala, a kapuhoz rendelé; de a néptömeg eltiporá őt a kapuban, és meghala, a mint megmondotta az Isten embere, mikor a király lement vala hozzája.
És lőn az Isten emberének beszéde szerint, melyet szólott vala a királynak, midőn mondá: két véka árpa egy siklus lesz, és a lisztláng vékája egy siklus ez időben, holnap, Szamaria kapujában,
mikor felele ama hadnagy az Isten emberének, és mondá: Habár az Úr szakadásokat tesz is az égen, meglehet-e, a mit szólasz? és mondá neki: Meglátod szemeiddel, de nem eszel abból.
Úgy történék tehát rajta, a mint megmondatott vala; és a nép eltiporá őt a kapuban, és meghala.
Hét évig tartó éhség. Házael királylyá lesz Szíriában. Jóram és Okoziás királyok Júdában.
Elizeus pedig szóla az asszonynak, kinek fiát föltámasztotta vala, mondván: Kelj föl, menj el te és háznéped, és tartózkodjál, a hol helyet találsz; mert az Úr éhséget hívott, s a földre jő az hét esztendeig. [Kir. IV. 4,35.]
Ki fölkele, és cselekvék az Isten emberének igéje szerint, és elmenvén háznépével, a filiszteusok földén tartózkodék sok ideig.
És mikor elmúlt a hét esztendő, visszatére az asszony a filiszteusok földéről, és elméne könyörögni a királyhoz házaért és szántóföldeiért.
A király pedig szóla Giezivel, az Isten embere szolgájával, mondván: Beszéld el nekem mindazon nagy dolgokat, melyeket Elizeus cselekedett.
És mikor ő beszélte a királynak, mi módon támasztotta föl a halottat, megjelene az asszony, kinek fiát életre hozta vala, kiáltván a királyhoz házaért és szántóföldeiért. És mondá Giezi: Uram királyom! ez amaz asszony, és ez fia, kit föltámasztott Elizeus.
És a király megkérdé az asszonyt, ki elbeszélé neki. És melléje ada egy udvari tisztet, mondván: Add vissza mindenét, és a szántóföldek minden jövedelmét az naptól, melyen elhagyta a földet, mindeddig.
És Elizeus elméne Damaskusba, és a szíriai király, Benadad, beteg vala; és hirűl adák neki, mondván: Az Isten embere jött ide.
És mondá a király Házaelnek: Vígy magaddal ajándékokat, és menj az Isten embere elé, és kérj tanácsot az Úrtól őáltala, mondván: Föllábadhatok-e e betegségemből?
Házael tehát eléje méne, ajándékok lévén nála és Damaskus minden javai, negyven teve terhe. És mikor megállott előtte, mondá: Szíria királya, a te fiad, Benadad küldött engem hozzád, mondván: Fölgyógyúlhatok-e e betegségemből?
És mondá neki Elizeus: Menj, mondd neki: Felgyógyúlsz; de az Úr megmutatta nekem, hogy halállal fog meghalni.
És ott áll vala ővele, és úgy fölindúla, hogy arcza megtüzesedék; és síra az Isten embere.
Mondá neki Házael: Miért sír az én uram? Ő pedig mondá: Mert tudom, mennyi gonoszat fogsz Izrael fiain cselekedni. Azok erős városait tűzzel fölgyujtod és fiaikat fegyverrel megölöd, és gyermekeiket földhöz vered, és a nehézkeseket ketté vágod. [Kir. IV. 13,7.]
És mondá Házael: Micsoda? – eb vagyok-e én, szolgád, hogy e nagy dolgot cselekedjem? És mondá Elizeus: Megmutatta nekem az Úr, hogy te leszesz Szíria királya.
És elmenvén Elizeustól, urához érkezék. Ki mondá neki: Mit mondott neked Elizeus? Amaz pedig felelé: Ezt mondotta nekem: Meggyógyúlsz.
És mikor eljött a másodnap, vevé az ágyleplet, és vizet tölte rá, és annak arczára borítá; ki meghalván, Házael lőn király helyette.
Ákáb fiának, Jóramnak, Izrael királyának ötödik esztendejében, és Júda királyának, Josafátnak idejében, lőn Jóram, Josafát fia, Júda királyává.
Harminczkét esztendős vala, midőn országlani kezde, és nyolcz esztendeig országla Jerusalemben. [Krón. II. 21,5.]
És Izrael királyainak útain jára, mint Ákáb háza járt vala; mert felesége Ákáb leánya vala, és gonoszat cselekvék az Úr előtt.
De az Úr nem akará elveszteni Júdát szolgájaért, Dávidért, a mint megigérte neki, hogy szövétneket ad neki és fiainak minden időben. [Kir. II. 7,16.]
Az ő napjaiban elpártola Edom, hogy ne legyen Júda alatt, és magának királyt rendele. [Móz. I. 27,40. Krón. II. 21,8.]
És elméne Jóram Szeirába, és mind a szekerek vele; és fölkele éjjel, és megveré az idumeusokat, kik őt körűlvették vala, és a szekerek fejedelmeit; a nép pedig hajlékaiba futa.
Mégis elpártola Edom, hogy ne legyen Júda alatt, mind e napig. Elpártola Lobna is ugyanazon időben.
Jóram többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, azok nem irattak-e, meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És Jóram elaluvék atyáival és eltemetteték velök Dávid városában, és fia, Okoziás lőn király helyette.
Ákáb fiának, Jóramnak, Izrael királyának tizenkettedik esztendejében lőn király Okoziás, Jóramnak, Júda királyának fia. [Krón. II. 22,1.]
Huszonkét esztendős vala Okoziás, midőn országlani kezde, és egy esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Atália vala, Izrael királyának, Amrinak leánya. [Krón. II. 22,2.]
És Ákáb házának útain jára, és gonoszat cselekvék az Úr előtt, mint Ákáb háza; mert Ákáb házának veje vala.
És elméne Ákáb fiával, Jórammal együtt hadakozni a szíriai király, Házael ellen Rámot-Gálaádba, és a szírusok megsebesíték Jóramot,
ki visszatére, hogy gyógyittassék Jezrahelben; mert megsebezték vala őt a szírusok, midőn Rámotban Szíria királya, Házael ellen hadakozék. Jóram fia pedig Okoziás, Júda királya, leméne meglátogatni Ákáb fiát, Jóramot, Jezrahelbe, mert ott betegeskedik vala.
Jehu királylyá lesz, és megöli Jóramot. Okoziás és Jezabel.
Elizeus próféta pedig szólíta egyet a próféták fiai közől, és mondá neki: Övezd föl ágyékaidat, és vedd kezedbe ez olajszelenczét, és menj Rámot-Gálaádba.
És mikor oda érkezel, meglátod Jehut, Namszi fiának, Josafátnak fiát; és bemenvén, költsd fel őt atyjafiai közől, és vidd a belső kamarába. [Kir. III. 19,16.]
És fogván a szelencze olajat, töltsd fejére, és mondd: Ezeket mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izrael fölött. És nyisd meg az ajtót, és fuss el, és ott meg ne állj.
Elméne tehát az ifjú, a próféta szolgája Rámot-Gálaádba,
és beméne oda; de ime a hadsereg fejedelmei ülnek vala ott, és mondá: Beszédem van veled, oh fejedelem! És mondá Jehu: Kivel mindnyájunk közől? Amaz pedig mondá: Teveled, oh fejedelem!
És fölkele és beméne a kamarába; amaz pedig az olajat fejére tölté, és mondá: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Királylyá kentelek téged Izrael Urának népe fölött.
És veszítsd el Ákáb, urad házát, és boszút állok szolgáim, a próféták véreért, és az Úr minden szolgája véreért Jezabelen.
És elvesztem Ákáb egész házát, és megölöm Ákábból a falravizellőt és a berekesztettet, és az utolsót Izraelben. [Kir. III. 21,21.]
És olyanná teszem Ákáb házát, mint Nábat fia, Jeroboam házát, és mint Ahia fia, Baaza házát. [Kir. III. 15,29. 16,3.]
Jezabelt is az ebek eszik meg Jezrahel mezején, és nem lesz, ki eltemesse őt. És megnyitá az ajtót, és elfuta.
Jehu pedig kiméne ura szolgáihoz, kik szólának neki: Jól van-e minden? miért jött ez esztelen hozzád? Ki mondá nekik: Tudjátok, ki ez az ember, és mit szólott.
Azok pedig felelék: Nem igaz, de inkább beszéld el nekünk. S ő mondá nekik: Ezeket és ezeket beszélé nekem, és mondá: Ezeket mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izrael fölött.
Sietének azért, és kiki vévén palástját, lábai alá tevék, némi emelvényűl, és harsonát fúvának, és mondák: Jehu a király!
Összeesküvék tehát Jehu, Namszi fiának Josafátnak fia, Jóram ellen. Jóram pedig Rámot-Gálaádot ostromolja vala, ő és egész Izrael a sziriai király, Házael ellen. [Kir. IV. 8,28.]
És visszatére, hogy meggyógyíttassék Jezrahelben a sebekből, mert megsebezték vala őt a szírusok, midőn Szíria királya, Házael ellen hadakozék. És mondá Jehu: Ha tetszik nektek, senki szökve ne lépjen ki a városból, hogy elmenjen és hírt vigyen Jezrahelbe.
És fölkele és Jezrahelbe méne; mert Jóram ott betegeskedik vala, és Júda királya, Okoziás lement vala Jóramot meglátogatni.
Az őr pedig, ki Jezrahel tornyán áll vala, látá jőni Jehu csoportját, és mondá: Csoportot látok. És mondá Jóram: Végy szekeret és küldj eléjök, és mondja az elmenő: Jól van-e minden?
Elméne tehát, ki felült vala a szekérre, eléje, és mondá: Ezeket mondja a király: Békével van-e minden? És mondá Jehu: Mi közöd a békeséggel? állj hátra, és kövess engem. És jelentést tőn az őr, mondván: Hozzájok méne a követ, de nem tér vissza.
Külde más lovasszekeret is; és hozzájok juta, és mondá: Ezeket mondja a király: Békeség vagyon-e? És mondá Jehu: Mi közöd a békeséggel? állj hátra, és kövess engem.
Az őr pedig jelentést tőn, mondván: Szintén hozzájok méne, de nem tér vissza; járása pedig, mint Namszi fiának, Jehunak járása, mert sebesen jár.
És mondá Jóram: Fogj a szekérbe. És befogának szekerébe. És kiméne Izrael királya, Jóram, és Júda királya, Okoziás, mindenik az ő szekerében, és kimenének Jehu elé, és a jezraheli Nábot mezején találák őt.
És Jóram meglátván Jehut, mondá: Békeség vagyon-e, Jehu? Amaz pedig felelé: Micsoda békeség? még anyád, Jezabel paráznaságai és sok varázslásai fenn vannak.
Jóram tehát megfordítá kezét, és megfutamodván, mondá Okoziásnak: Árulás, Okoziás!
Jehu pedig megvoná kézíját, és Jóramot vállközbe lövé, és a nyíl átméne szívén, és azonnal lerogya szekerében.
És mondá Jehu Badacer hadnagynak: Fogjad, vesd őt a jezraheli Nábot mezejére; mert emlékezem, mikor én és te a szekérben ülvén, követők Ákábot, ennek atyját, hogy az Úr e terhet tette rá, mondván:
Nábot véreért és fiai véreért, melyet tegnap láttam, úgymond az Úr, megfizetek neked e mezőn, azt mondja az Úr. Most azért fogjad és vesd őt a mezőre az Úr igéje szerint. [Kir. III. 21,19.]
Okoziás, Júda királya pedig látván ezt, elfuta a kerti ház útján; és űzőbe vevé őt Jehu, és mondá: Ezt is öljétek meg szekerében. És megsebesíték őt Gáver magasán, mely Jeblaam mellett vagyon; ki Mageddóba futa, és ott meghala.
És szolgái föltevék őt szekerére és Jerusalembe vivék; és eltemeték őt atyáival a sírba, Dávid városában.
Jóramnak, Ákáb fiának tizenegyedik esztendejében kezde Okoziás országlani Júda fölött.
És Jehu elméne Jezrahelbe, Jezabel pedig hallván bemenetelét, megfesté szemeit kenőcscsel, és fölékesíté fejét, és az ablakon nézi vala
a kapun bemenő Jehut, és mondá: Lehet-e békesége Zambrinak, ki urát megölte? [Kir. III. 16,10.]
És Jehu fölemelé arczát az ablakra, és mondá: Kicsoda ez? És lehajola hozzá két vagy három udvari tiszt.
Ő pedig mondá nekik: Vessétek le őt. És leveték őt, és a vér a kőfalra feccsent, és a lovak körmei eltapodák őt.
És mikor bement enni és inni, mondá: Eredjetek és nézzétek meg amaz átkozottat, és temessétek el őt, mert király leánya.
És mikor elmentek, hogy eltemessék őt, nem találák, csupán csak koponyáját és lábait és keze fejeit.
És visszatérvén megjelenték ezt neki. És mondá Jehu: Az Úr beszéde ez, melyet szolgája, a teszbii Illés által szólott, mondván: Jezrahel mezején eszik meg az ebek Jezabel testét, [Kir. III. 21,23.]
és olyan lesz Jezabel teste, mint a ganéj a föld szinén, Jezrahel mezején, úgy, hogy a mellette menők mondani fogják: Ez-e ama Jezabel?
Jehu kiirtja Ákáb nemzetségét, Baal papjait és tisztviselőit. Az ő halála.
Vala pedig Ákábnak hetven fia Szamariában; levelet íra Jehu és Szamariába küldé a város előkelőihez és a vénekhez és Ákáb nevelőihez, mondván:
Mihelyt e levelet veszitek, a kiknél uratok fiai, szekerei és lovai, erős városai és fegyverei vannak,
válaszszátok el a jobbikat, és azt, ki nektek tetszik uratok fiai közől, és ültessétek őt atyja királyi székébe, és hadakozzatok uratok házaért.
De azok igen megfélemlének, és mondák: Ime két király meg nem állhatott előtte, és mi módon állhatunk mi ellene?
Elküldének tehát az udvarbírok, és a város tisztviselői s a vének és nevelők Jehuhoz, mondván: Szolgáid vagyunk, a mit parancsolsz, mind megteszszük; királyt sem választunk magunknak; a mi neked tetszik, azt cselekedd.
Levelet íra tehát nekik másodszor, mondván: Ha enyéim vagytok és nekem engedelmeskedtek, vegyétek fejöket uratok fiainak, és jőjetek hozzám ezen órán holnap Jezrahelbe. A király fiai pedig, a hetven férfiak, a város előkelőinél neveltetnek vala.
És mikor a levél eljutott hozzájok, vevék a király fiait és megölék a hetven férfiút, és azok fejeit kosarakba tevék és hozzája küldék Jezrahelbe.
Eljöve pedig a követ, és megjelenté neki, mondván: Elhozták a király fiainak fejeit. Ki felelé: Tegyétek azokat két rakásba a kapu mellé reggelig.
És mikor megviradott, kiméne és mondá az egész népnek: Igazak vagytok; ha én ütöttem pártot uram ellen, és megöltem őt, ki ölte meg mindezeket?
Látjátok tehát most, hogy az Úr beszédeiből semmi sem esett a földre, melyeket az Úr Ákáb háza felől szólott, és az Úr megcselekedte, a mit szólott, az ő szolgája, Illés által. [Kir. III. 21,29.]
Megölé tehát Jehu mind, a kik megmaradtak vala Ákáb házából Jezrahelben, és minden főembereit és ismerőseit és papjait, hogy egy sem maradt meg azokból.
És fölkele és Szamariába méne; és mikor a pásztorok hajlékához jutott az úton,
találá Júda királyának, Okoziásnak atyjafiait, és mondá nekik: Kik vagytok ti? Ők felelék: Okoziás atyjafiai vagyunk, és lemegyünk a király fiait és királyné fiait köszönteni.
Amaz mondá: Fogjátok meg őket elevenen. Kiket mikor megfogtak elevenen, megfojták őket a kútnál a hajlék mellett, negyven férfiút, és senkit sem hagya meg azokból.
És elmenvén onnét, elétalálá Rékab fiát, Jonadabot, és megáldá őt. És mondá neki: Igaz-e a te szíved, mint az én szívem szivedhez? És mondá Jonadab: Igaz. Ha igaz, úgymond, add kezedet. Ki kezét adá neki. Ez pedig fölemelé magához őt a szekérre,
és mondá neki: Jer velem, és lásd boszúállásomat az Úrért. És szekerére vévén,
Szamariába vivé. És mind megölé, kik megmaradtak Ákábból Szamariában, mind egyiglen, az Úr igéje szerint, melyet Illés által szólott.
És egybegyűjté Jehu az egész népet, és mondá nekik: Ákáb kevéssé tisztelte Baalt, de én jobban fogom őt tisztelni. [Kir. III. 16,31.]
Most azért Baal minden prófétáit, minden szolgáit és minden papjait híjátok hozzám, senki se maradjon el, mert nagy áldozatot teszek Baalnak; a ki elmarad, nem él. Jehu pedig ezt cselből teszi vala, hogy Baal tisztelőit elveszítse.
És mondá: Szenteljetek ünnepet Baalnak. És kihirdeté ezt,
és elkülde Izrael minden határaiba, és Baal szolgái mind eljövének; csak egy sem maradt el, ki el nem jött volna. És bemenének Baal templomába; és megtelék Baal háza minden szögében.
És mondá azoknak, kiknél a ruhák valának: Hozzatok ruhákat Baal minden szolgáinak. És ruhákat hozának azoknak.
És bemenvén Jehu és Rékab fia, Jonadab, Baal templomába, mondá Baal tisztelőinek: Vizsgálódjatok és nézzétek meg, netalán valaki legyen veletek az Úr szolgái közől, hanem csak Baal szolgái legyenek.
Bemenének tehát, hogy hála- és égőáldozatokat tegyenek; Jehu pedig kivűl nyolczvan férfiút rendelt vala el magának, mondván nekik: A ki elszalaszt egyet ez emberek közől, kiket én kezetekbe adok, lelke lesz annak lelkeért.
Lőn pedig, midőn elvégződött az égőáldozat, parancsolá Jehu vitézeinek és hadnagyainak: Menjetek be, és öljétek le őket, senki se szaladjon el. És megölék őket fegyver élével, és kihányák a vitézek és hadnagyok, és bemenének Baal templomának városába,
és kihozák a bálványképet Baal templomából, és megégeték,
és összetörék azt. Elbonták Baal templomát is, és helyére árnyékszékeket csinálának mind e napiglan.
Igy törlé el Jehu Baalt Izraelből;
mindazáltal Nábat fiának, Jeroboamnak bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt, nem távozék, el sem hagyá az arany-borjakat, melyek Bételben és Dánban valának. [Kir. III. 12,28.]
Mondá pedig az Úr Jehunak: Mivel serényen megcselekedted, a mi igaz és kedves volt szemeim előtt, és mindazokat, a mik szivemben voltak, véghez vitted Ákáb háza ellen: fiaid negyedízig fognak ülni Izrael királyi székén. [Kir. IV. 15,12.]
De Jehu nem tartá meg, hogy Izrael Ura- Istenének törvényében járjon teljes szivéből; mert nem távozék el Jeroboam bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt.
Ama napokban az Úr meg kezdé únni Izraelt. És Házael megveré őket Izrael minden határaiban,
Jordántól napkelet felé egész földét Gálaádnak és Gádnak, Rúbennek és Manasszesnek, Aroertől kezdve, mely Arnon pataka fölött vagyon, és Gálaádot és Bászánt.
Jehunak többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, és az ő vitézsége, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És elaluvék Jehu atyáival, és eltemeték őt Szamariában, és fia, Joakáz lőn király helyette.
A napok száma pedig, melyeken Jehu Izrael fölött országlott Szamariában, huszonnyolcz esztendő vala.
Atália kegyetlensége. Joás királylyá lesz.
Atália, Okoziás anyja pedig, látván, hogy fia meghalt, fölkele és megölé mind a királyi ivadékot. [Krón. II. 22,10.]
De Jozaba, Jóram király leánya, Okoziás húga, vévén Joást, Okoziás fiát, ellopá őt a király fiai közől, kik megölettek vala, és annak dajkáját az ágyasházból; és elrejté őt Atália elől, hogy meg ne ölessék.
És hat esztendeig vala titkon az Úr házában. Atália pedig uralkodék az országban.
Hetedik esztendőben pedig elkülde Jojada, és maga mellé vevén a századosokat és vitézeket, bevivé magához az Úr templomába, és szövetséget tőn velök, és fölesketvén őket az Úr házában, megmutatá nekik a király fiát,
és parancsolá nekik, mondván: Ez a dolog, melyet cselekednetek kell.
A harmadrész közőletek jőjön be szombaton, és álljon őrt a király házánál. . A harmadrész pedig legyen Szur kapujánál; és a harmadrész legyen azon kapunál, mely a paizshordozók lakhelye mögött vagyon; és őrizzétek Messza házát.
Két rész pedig közőletek, mind kimenvén szombaton, az Úr házában álljon őrt a király körűl.
És vegyétek őt körűl, fegyver lévén kezetekben; ha pedig valaki bemenend a templom kerítésébe, ölessék meg; és legyetek a királylyal, mikor ki- és bemegyen.
És mind a szerint cselekvének a századosok, a mint parancsolt vala nekik Jojada pap; és magok mellé vevén kiki az ő férfiait, kik bemennek vala szombaton, azokkal együtt, kik szombaton kijőnek vala, Jojada paphoz menének.
Ki dárdákat ada nekik és Dávid király fegyvereit, melyek az Úr házában valának. [Krón. II. 16,22.]
És megállának, mindeniknek fegyver lévén kezében, a templom jobb oldalától az oltár és ház baloldaláig a király körűl.
És eléhozá a király fiát, és föltevé neki a koronát és a bizonyságot, és királylyá tevék őt és fölkenék, és kézzel tapsolván, mondák: Éljen a király!
Meghallá pedig Atália a futkosó nép szavát, és bemenvén a sokasághoz az Úr templomába,
látá a királyt a fejedelmi székben állani, szokás szerint, és mellette az énekeseket és harsonázókat, és a föld minden népét, örvendezve és harsonázva; és megszaggatá ruháit, és kiálta: Pártütés! pártütés!
Jojada pedig parancsola a századosoknak, kik a sereg fölött valának, és mondá nekik: Vigyétek ki őt a templom kerítéséből, és a ki őt követi, fegyverrel ölessék meg. Mert megmondotta vala a pap: Ne ölessék meg az Úr templomában.
És ráveték kezeiket, és kitaszíták őt azon útra, hol a lovak bemennek, a palota mellett, és ott megölék.
Jojada pedig szövetséget köte az Úr és a király meg a nép között, hogy az Úr népe legyen, s a király és a nép között.
Ekkor a föld népe mind beméne Baal templomába, és leronták annak oltárait, és képeit egészen összetörék. Baal papját, Mátánt is megölék, az oltár előtt. És a pap őröket rendele az Úr házában.
És maga mellé vevé a századosokat, a cereti és feleti seregeket és mind a föld népét, és a királyt elvivék az Úr házából, és menének a paizshordozók kapujának útján a palotába, és a királyok székébe üle.
És örvendeze mind a föld népe, és a város megnyugovék; Atália pedig fegyverrel öleték meg a király házában.
És hét esztendős vala Joás, midőn országlani kezde.
Joás uralkodása. Templom-adó. Halála.
Jehunak hetedik esztendejében lőn királylyá Joás; és negyven esztendeig országla Jerusalemben. Anyja neve Szébia vala, Berszabeéból.
És igazat cselekvék Joás az Úr előtt mindazon napokban, valameddig őt Jojada pap tanította.
Mindazáltal a magas helyeket nem rontá le; mert a nép mégis áldoz és jóillatszert gyujt vala a magas helyeken.
És mondá Joás a papoknak: Mindazon megszentelt pénzt, mely bevitetik az Úr templomába a megszámláltaktól, mely fölvitetik a lélek váltságaért, és melyet önmagoktól és szivök szabad akaratjából az Úr templomába visznek,
vegyék föl a papok rendjök szerint, és igazítsák ki a ház romlásait, ha valamit szükségesnek látnak a kijavításra.
De a papok Joás király huszonharmadik esztendejéig nem javíták ki a templom romlásait.
És Joás király hivatá Jojadát, a főpapot és a papokat, mondván nekik: Miért nem javítjátok ki a templom romlásait? ne vegyétek fel azért többé a pénzt rendetek szerint, hanem a templom kijavitására adjátok azt.
És tiltva lőn a papoknak többé a pénzt elvenni a néptől, és kijavítani a ház romlásait.
És Jojada főpap egy ládát vőn, és lyukat nyita fölül rajta, és az oltár mellé tevé azt az Úr házába menők jobbjára, és beletevék a papok, kik az ajtókat őrzik vala, mind a pénzt, mely az Úr templomába vitetik vala.
És mikor látták, hogy igen sok pénz van a ládában, fölméne a király irnoka és a főpap, és kitölték és megolvasák a pénzt, mely az Úr házában találtatik vala,
és átadák azt szám és mérték szerint azok kezébe, kik az Úr házában dolgozókra fölügyeltek; s ezek azt az ácsoknak fizeték és kőműveseknek, kik az Úr házában munkálkodnak vala,
a romlásokat kijavítván, és azoknak, kik köveket vágnak vala, és hogy fát és faragott követ vegyenek, úgy hogy véghez vitessék az Úr házának kijavítása egészen, a mire csak szükséges vala a költség a ház megerősítésére.
Mindazáltal az Úr templomának korsói és villái, tömjénzői és harsonái s minden arany és ezüst edényei nem azon pénzből készíttettek, mely az Úr templomába vitetik vala;
mert azoknak adák azt, kik azon munkálkodnak vala, hogy kijavíttassék az Úr temploma;
és nem vevének számot azon emberektől, kik a pénzt beszedik vala, hogy azt kioszszák a munkásoknak, hanem híven bánnak vala azzal.
A vétekért való pénzt pedig és a bűnökért való pénzt nem vivék be az Úr templomába; mert az a papoké vala.
Akkor fölméne a szíriai király, Házael, és hadakozék Get ellen, és elfoglalá azt; és megfordúla, hogy fölmenjen Jerusalembe.
Annakokáért Júda királya, Joás vevé mind a szentelteket, melyeket szenteltek vala Josafát és Joram és Okoziás, az ő atyái, Júda királyai, és melyeket ő is beadott vala, és minden ezüstöt, mely az Úr temploma kincstárában és a király palotájában találtathatott, és Szíria királyának, Házaelnek küldé; s ez eltávozék Jerusalemtől.
Joás többi dolgai pedig és mind a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
Föllázadának pedig szolgái és összeesküvének egymás között, és megölék Joást Melló házában Szella lejtőjén.
Mert az ő szolgái, Szemaat fia, Jozakar, és Szómer fia, Jozabad, levágák őt, és meghala; és eltemeték őt atyáival Dávid városában, és fia, Amaziás lőn király helyette.
Joakáz és Joás Izraelben. Elizeus jövendöl, meghal, és halála után is csodát tesz.
Okoziás, Júda királya fiának, Joásnak huszonharmadik esztendejétől országla Jehu fia, Joakáz, Izraelen, Szamariában tizenhét esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt, és követé Nábat fiának, Jeroboamnak bűneit, ki vétekre vitte Izraelt, és nem hagyá el azokat.
És fölgerjede az Úr haragja Izrael ellen, és adá őket Szíria királyának, Házaelnek kezébe, és Házael fiának, Benadadnak kezébe minden napjaiban
De Joakáz könyörge az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert látá Izrael nyomorúságát, mivel sanyargatta vala őket Szíria királya;
és az Úr szabadítót ada Izraelnek, és megszabadúla a szíriai király kezéből; és úgy lakának Izrael fiai hajlékaikban, mint tegnap és tegnapelőtt.
Mindazáltal nem távozának el Jeroboam házának bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt, hanem azokban járának; mivelhogy a berek is megmaradt Szamariában.
És nem maradt Joakáznak a népből, csak ötven lovagja és tiz szekere, és tizezer gyalogja; mert megölte őket Szíria királya, és olyanná tette vala, mint a port a nyomtató szérűn. [Kir. IV. 8,12.]
Joakáznak többi dolgai pedig és mind a miket cselekedett, és az ő hatalma nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Joakáz elaluvék atyáival, és eltemeték őt Szamariában, és fia, Joás lőn király helyette
Júda királyának, Joásnak harminczhetedik esztendejétől országla Joakáz fia, Joás, Izraelen, Szamariában tizenhat esztendeig,
és gonoszat cselekvék az Úr szine előtt; nem hagyá el Nábat fiának, Jeroboámnak semmi bűneit, ki vétekre vitte Izraelt, hanem azokban jára.
Joás többi dolgai pedig és mind a miket cselekedett, és az ő vitézsége, mi módon hadakozott Júda királya, Amaziás ellen, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Joás elaluvék atyáival; királyi székébe pedig Jeroboám üle. Továbbá Joás eltemetteték Szamariában Izrael királyaival.
Elizeus pedig megbetegedék, mely betegségben meg is hala; és leméne hozzá Izrael királya, Joás, és síra előtte, és mondá: Atyám, atyám! Izrael szekere és szekérvezetője!
És mondá neki Elizeus: Hozz kézíjat és nyilakat. És mikor kézíjat és nyilakat hozott hozzája,
mondá Izrael királyának: Tedd a kézíjra kezedet. És mikor kezét rátette, Elizeus kezeit a király kezeire fölűl tevé,
és mondá: Nyisd ki a napkeleti ablakot. És mikor kinyitotta, mondá Elizeus: Lődd el a nyilat. És ellövé. És mondá Elizeus: Az Úr szabadításának nyila ez, és a szabadúlás nyila Szíria ellen; és megvered Szíriát Áfekben, míglen fölemészted őt.
És mondá: Vedd föl a nyilakat. Ki mikor fölvette, ismét mondá neki: Üss a nyillal a földre. És mikor három ízben ütött és megszűnt,
megharaguvék rá az Isten embere, és mondá: Ha ötször, vagy hatszor, vagy hétszer ütsz vala, megverted volna Szíriát fogytig, most pedig három ízben fogod őt megverni.
Meghala tehát Elizeus, és eltemeték őt. Rablók jövének pedig ki Moábból a földre azon esztendőben.
Némelyek pedig embert temetvén, láták a rablókat, és beveték a holttestet Elizeus sírjába. Mely mikor Elizeus tetemeihez ért, fölelevenedék az ember, és lábaira álla.
Szíria királya, Házael sanyargatá Izraelt Joakáz minden napjaiban;
és az Úr könyörűle rajtok, és hozzájok fordúla szövetségeért, melyet Ábrahám- és Izsák- és Jákobbal tett vala; és nem akará őket elveszteni, sem egészen elvetni a jelen ideig.
Meghala pedig Szíria királya, Házael, és fia, Benadad lőn király helyette.
Joakáz fia, Joás pedig visszavevé a városokat Házael fiának, Benadadnak kezéből, melyeket hadi joggal vett vala el atyjának, Joakáznak kezéből; három ízben veré meg őt Joás, és visszaadá Izrael városait.
Amaziás és Azariás királyok Júdában. Második Jeroboam király Izraelben.
Joakáz, Izrael királya fiának, Joásnak második esztendejében lőn király Joásnak, Júda királyának fia, Amaziás.
Huszonöt esztendős vala, midőn országlani kezde, huszonkilencz esztendeig országla pedig Jerusalemben; anyja neve Joadan vala Jerusalemből. [Krón. II. 25,1.]
És igazat cselekvék az Úr előtt, mindazáltal nem úgy, mint atyja Dávid. Mindazok szerint cselekvék, miket atyja Joás cselekedett;
egyedűl azt véve, hogy a magas helyeket nem rontá le; mert a nép mégis áldoz és jó illatszert gyujt vala a magas helyeken.
És mikor elfoglalta az országot, megölé ama szolgáit, kik atyját, a királyt megölték vala; [Kir. IV. 12,20.]
a gyilkosok fiait pedig nem ölé meg, a szerint, a mint megiratott Mózes törvénykönyvében, a mint parancsolta az Úr, mondván: Meg ne haljanak az atyák a fiakért, se a fiak meg ne haljanak az atyákért, hanem kiki maga bűneért haljon meg. [Móz. V. 24,16. Ezekiel 18,20.]
Ő vere meg az edomitákból a só-aknás völgyben tízezeret, és bevevé a kősziklát harczczal, és hívá azon hely nevét Jektehelnek a jelen napig.
Akkor Amaziás követeket külde Joáshoz, Izrael királya, Jehu fiának, Joakáznak fiához, mondván: Jer ki és szálljunk szembe egymással.
És visszakülde Izrael királya, Joás, Júda királyához, Amaziáshoz, mondván: A Libanon bogácskórója elkülde a czedrusfához, mely a Libanon hegyén van, mondván: Add leányodat fiamnak feleségűl. És átmenének az erdei vadak, melyek a Libanon hegyén vannak, és eltapodák a bogácskórót.
Megvervén Edomot, erőt vettél rajta, s ez emelte föl szivedet; elégedjél meg a dicsőséggel, és ülj házadban; miért keresed a veszedelmet, hogy elessél te és veled Júda is?
De Amaziás nem nyugovék meg, és fölméne Izrael királya, Joás, és szembeszállának egymással, ő és Júda királya, Amaziás, Júda városában, Betszámesben.
És Júda megvereték Izraeltől, és elfuta kiki az ő hajlékába.
Júda királyát, Amaziást pedig, Okoziás fiának, Joásnak fiát megfogá Betszámesben Izrael királya, Joás, és elvivé őt Jerusalembe, és lerontá Jerusalem keritését Efraim kapujától a szegletkapuig négyszáz könyöknyire.
És elvive minden aranyat és ezüstöt és minden edényeket, melyek találtattak az Úr házában és a király kincstárában, és kezeseket, és visszatére Szamariába.
Joás többi dolgai pedig, melyeket cselekedett, és az ő vitézsége, melylyel Júda királya, Amaziás ellen hadakozott, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Joás elaluvék atyáival, és eltemetteték Szamariában Júda királyaival; és fia, Jeroboam lőn király helyette.
Éle pedig Joás fia, Amaziás, Júda királya, miután meghalt Izrael királyának, Joakáznak fia, Joás, – tizenöt esztendeig.
Amaziás többi dolgai pedig, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És pártütés lőn ellene Jerusalemben; ő pedig Lákiszba futa. És utána küldének Lákiszba, és ott megölék őt,
és elvivék lovakon; és eltemetteték atyáival Jerusalemben, Dávid városában.
Vevé pedig Júda egész népe Azariást, ki tizenhat esztendős vala, és királylyá rendelék őt, atyja, Amaziás helyett. [Krón. II. 26,1.]
Ez építé föl Élatot, és visszaadá azt Júdának, miután a király elaluvék atyáival.
Amaziásnak, Júda királya, Joás fiának tizenötödik esztendejétől országla Izrael királyának, Joásnak fia, Jeroboam Szamariában negyvenegy esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt. Nem távozék el Nábat fiának, Jeroboamnak semmi bűnétől, ki vétekre vitte Izraelt.
Ő állította vissza Izrael határait Émat bemenetétől a puszta tengeréig, Izrael Ura- Istenének beszéde szerint, melyet szólott az ő szolgája által, Amati fia, Jónás próféta által, ki Getből vala mely Oferben vagyon. [Jón. 1,1.]
Mert látá az Úr Izraelnek igen keserves sanyarúságát, és hogy elpusztúltak a tömlöczbe zártakig és az utolsókig, és nem vala, ki segítse Izraelt.
Nem is szóla az Úr, hogy eltörli Izrael nevét az ég alól, hanem megszabadítá őket Joás fiának, Jeroboamnak keze által.
Jeroboam többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, és vitézsége, melylyel hadakozott, és miképen adta vissza Damaskust és a júdai Ématot Izraelnek, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Jeroboam elaluvék atyáival, Izrael királyaival, és fia, Zakariás lőn király helyette.
Azariás, Joatán, Zakariás, Szellum, Manahem, Facéja, Facee, Ozee, Akáz királyok Júdában és Izraelben.
Izrael királyának, Jeroboamnak huszonhetedik esztendejében lőn király Amaziásnak, Júda királyának fia, Azariás.
Tizenhat esztendős vala, midőn országlani kezde, és ötvenkét esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Jekélia vala, Jerusalemből.
És cselekvé, a mi kedves vala az Úr előtt, mindazok szerint, a miket cselekedett atyja, Amaziás.
Mindazáltal a magas helyeket nem rontá le; a nép mégis áldoz és jó illatszert gyujt vala a magas helyeken.
És az Úr megveré a királyt, és poklos lőn halála napjáig, és magánházban lakék külön. Joatán pedig, a király fia, a palotát bírja vala, itélvén a föld népét.
Azariás többi dolgai pedig és mind, a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És Azariás elaluvék atyáival, s eltemeték őt eldődeivel Dávid városában, és fia, Joatán lőn király helyette.
Júda királyának, Azariásnak harmincznyolczadik esztendejében országla Jeroboam fia, Zakariás, Izrael fölött, Szamariában hat hónapig;
és gonoszat cselekvék az Úr előtt, mint atyái cselekedtek vala; nem távozék el Nábat fiának, Jeroboamnak bűneitől, a ki vétekre vitte Izraelt.
Föllázada pedig ellene Jábesz fia, Szellum, és megveré őt nyilván és megölé, és király lőn helyette.
Zakariás többi dolgai pedig, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Ez az Úr beszéde, melyet Jehunak szólott, mondván: Fiaid negyedízig fognak ülni Izrael királyi székében. És úgy lőn.
Jábesz fia, Szellum, Júda királyának, Azariásnak harminczkilenczedik esztendejében lőn királylyá, országla pedig egy hónapig Szamariában.
És fölméne Gádi fia, Manahem, Terszából, és Szamariába méne, és megveré Jábesz fiát, Szellumot, Szamariában, és megölé őt, és király lőn helyette.
Szellum többi dolgai pedig és pártütése, melylyel cselt vetett, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Ekkor megveré Manahem Tapszát és mind a kik benne valának, és Tersza felőli határait, mert nem akarták vala neki megnyitni; és megölé abban mind a nehézkeseket, és fölhasítá azokat.
Júda királyának, Azariásnak harminczkilenczedik esztendejétől országla Gádi fia, Manahem, Izrael fölött, Szamariában, tiz esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt; nem távozék el Nábat fiának, Jeroboamnak bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt minden napjaiban.
Az asszíriusok királya, Fúl, a földre jöve, és Manahem Fúlnak ezer talentom ezüstöt ada, hogy neki segítségűl legyen és országát megerősítse.
És Manahem kiveté az ezüstöt Izraelben minden hatalmasokra és gazdagokra, hogy mindeniktől ötven siklus ezüstöt adjon az asszíriusok királyának; és visszatére az asszíriusok királya, nem késvén a földön.
Manahem többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, azok nem írattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
És Manahem elaluvék atyáival, és fia, Facéja lőn király helyette.
Júda királyának, Azariásnak ötvenedik esztendejétől országla Manahem fia, Facéja, Izrael fölött Szamariában két esztendeig;
és gonoszat cselekvék az Úr előtt, nem távozék el Nábat fiának, Jeroboamnak bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt.
Föllázada pedig ellene Romélia fia, Facee, az ő hadvezére, és megveré őt Szamariában, a királyi ház tornyában; Argóbbal és Ariéval, ötven férfiú volt vele a gálaádiak fiai közől, és megölé őt, és király lőn helyette.
Facéja többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Júda királyának, Azariásnak ötvenkettedik esztendejétől országla Romélia fia, Facee, Izrael fölött, Szamariában, húsz esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt; nem távozék el Nábat fiának, Jeroboamnak bűneitől, ki vétekre vitte Izraelt.
Izrael királyának, Faceénak napjaiban eljöve Asszíria királya, Teglatfalaszár, és megvevé Ajont és Abelt, Maaka házát és Jánoét, Cedest és Ázort, Gálaádot és Galileát, és Neftali egész földét, és átvivé őket Asszíriában.
Összeesküvék pedig és cselt vete Éla fia, Ozee, Romélia fia, Facee ellen, és megveré őt és megölé, és király lőn helyette Oziás fiának, Joatamnak huszadik esztendejében.
Facee többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Izrael királyainak krónika-könyvében?
Romélia fiának, Faceénak, Izrael királyának második esztendejében lőn király Joatam, Oziásnak, Júda királyának fia.
Huszonöt esztendős vala, midőn országlani kezde, és tizenhat esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Jerusa vala, Szádok leánya, [Krón. II. 27,1.]
És azt cselekvé, a mi kedves volt az Úr előtt, mind azok szerint, mint atyja, Oziás cselekedett vala.
Mindazáltal a magas helyeket nem rontá le; a nép mégis áldoz és jóillatszert gyujt vala a magas helyeken; ez épité az Úr házának legmagasabb kapuját.
Joatam többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
E napokban kezdé az Úr Júdára küldeni Szíria királyát, Rázint, és Romélia fiát, Faceét. [Izai. 7,1.]
És Joatam elaluvék atyáival, és eltemetteték azokkal atyja, Dávid városában, és fia, Ákáz, lőn király helyette.
Ákáz, Júda királya. Ezekiás.
Faceénak, Romélia fiának tizenhetedik esztendejében lőn király Ákáz, Joatamnak, Júda királyának fia.
Húsz esztendős vala Ákáz, midőn országlani kezde, és tizenhat esztendeig országla Jerusalemben; nem cselekvé, a mi kedves vala az ő Ura Istene színe előtt, mint atyja, Dávid; [Krón. II. 28,1.]
hanem Izrael királyainak útján jára; azonfölűl fiát is föláldozá, átvivén a tüzön a pogányok bálványozása szerint, kiket szétszórt az Úr Izrael fiai előtt.
Áldozatokat is teszen és jó illatszert gyujt vala a magas helyeken és halmokon és minden lombos fa alatt.
Akkor fölméne Szíria királya, Rázin, és Romélia fia, Facee, Izrael királya, Jerusalembe hadakozni, és megszállván Ákázt, nem győzheték meg őt.
Az időben visszavevé Szíria királya, Rázin, Szíriának Ailáját, és kiűzé a zsidókat Ailából; és az idumeusok jövének Ailába, és ott lakának mind e napiglan.
Ákáz pedig követeket külde az asszíriusok királyához, Teglatfalaszárhoz, mondván: Szolgád és fiad vagyok; jőj fel, és szabadíts meg engem a szíriai király kezéből, és Izrael királya kezéből, kik feltámadtak ellenem. [Kir. IV. 15,29.]
És összeszedvén az ezüstöt és aranyat, mely az Úr házában és a király kincstárában találtathatott, az asszíriusok királyának ajándékokat külde.
Ki engede is akaratjának; mert az assziriusok királya fölméne Damaskusba, és elpusztítá azt, és annak lakóit átvivé Cirenébe, Rázint pedig megölé.
Ákáz király pedig eléje méne az asszíriusok királyának, Teglatfalaszárnak Damaskusba. És látván az oltárt Damaskusban, Ákáz király Uriás paphoz küldé annak rajzát és mását minden műve szerint.
És fölépíté Uriás pap az oltárt mindazok szerint, miket Ákáz király Damaskusból parancsolt vala, úgy cselekvék Uriás pap, mig megjöve Ákáz király Damaskusból.
És mikor megjött a király Damaskusból, látá az oltárt, és megtisztelé azt; és fölméne, áldozván égőáldozatokat és azok eledeláldozatait;
italáldozatokat is áldozván, és elöntvén a békeáldozatok vérét, melyeket az oltáron áldozott vala.
A rézoltárt pedig, mely az Úr előtt vala, elvivé a templomból és az oltár helyéről és az Úr templomának helyéről, és az oltár éjszaki oldala felé tevé azt.
És parancsola Ákáz király Uriás papnak, mondván: A nagyobbik oltáron áldozd a reggeli égőáldozatot és az esti eledeláldozatot, a király égőáldozatát és annak eledeláldozatát, az egész föld népe égőáldozatát és azok eledel- és italáldozatait, és az égőáldozatok minden vérét és egyéb áldozatok minden vérét arra öntsd; a rézoltár pedig legyen készen akaratomra.
Uriás pap tehát mindazok szerint cselekvék, miket Ákáz király parancsolt vala.
Elvevé pedig Ákáz király a faragott talapokat, és az üstöt, mely azok fölött vala, és a tengert letevé a réz tulkokról, melyek azt tartják vala, és a kőpadlatra tevé.
A szombat hajlékát is, melyet épített vala a templomban, és a király külső bejáró helyét is az Úr templomává fordítá az asszíriusok királya miatt.
Ákáz többi dolgai pedig, melyeket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És Ákáz elaluvék atyáival, és eltemetteték azokkal Dávid városában, és fia, Ezekiás lőn király helyette.
Ozee, Izrael utolsó királya. A tíz nemzetség fogságra vitetik. A szamaritánusok keletkezése.
Ákáznak, Júda királyának tizenkettedik esztendejétől országla Éla fia, Ozee, Szamariában, Izrael fölött, kilencz esztendeig.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt, de nem mint Izrael királyai, kik előtte voltak.
Ez ellen méne föl Szalmanaszár az asszíriusok királya, és szolgája lőn neki Ozee, és adófizetője. [Kir. IV. 18,9. Tób. 1,2.]
És mikor észrevette az asszíriusok királya, hogy Ozee, elpártolni szándékozván, követeket küldött az egyiptomi királyhoz, Szuához, hogy ne fizessen adót az asszíriusok királyának, mint minden esztendőben szokott vala, – megszállá őt, és megkötözvén, tömlöczbe veté.
És eljárá az egész földet, és fölmenvén Szamariába, megszállá azt három esztendeig.
Ozee kilenczedik esztendejében pedig az asszíriusok királya elfoglalá Szamariát, és elvivé Izraelt Asszíriába, és helyezé őket Hálába és Háborba, Gózan folyója mellé, a medusok városaiba. [Kir. IV. 18,11.]
Mert lőn, hogy vétkezének Izrael fiai Urok Istenök ellen, ki őket kihozta vala az egyiptomi király, Fáraó kezéből, és idegen isteneket tisztelének.
És azon népek szertartásai szerint járának, melyeket elpusztított az Úr Izrael fiai és Izrael királyai színe előtt, mivel hasonlóképen cselekedtek vala.
És Izrael fiai igaztalan cselekedeteikkel megbánták Urokat Istenöket, és magas helyeket építének magoknak minden városaikban, az őrök tornyától kezdve az erős városig.
És magoknak képszobrokat csinálának és berkeket minden magas halmon és minden lombos fa alatt,
jóillatszert gyujtván ott az oltárokon ama népek szokása szerint, kiket az Úr elvett vala szinök elől; és igen gonosz dolgokat cselekvének, boszantván az Urat,
és a tisztátalanságokat tisztelék, melyekről parancsolt nekik az Úr, hogy e dolgot ne cselekedjék.
És bizonyságot tőn az Úr Izraelben és Júdában minden próféták és látók által, mondván: Térjetek meg igen gonosz utaitokról, és tartsátok meg parancsaimat és szertartásaimat az egész törvény szerint, melyet atyáitoknak parancsoltam, és a mint hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által. [Jer. 25,5.]
De nem hallgaták őt, hanem megkeményíték nyakokat atyáik nyakassága szerint, kik nem akartak engedelmeskedni az ő Urok- Istenöknek.
És megveték az ő törvényét és szövetségét, melyet atyáikkal kötött, és a bizonyságtételeket, melyekkel bizonyságot tett nekik; és követék a hiábavalóságokat, és hivságosan cselekvének; és követék a pogányokat, kik körűlök valának, holott erre nézve megparancsolta vala nekik az Úr, hogy ne cselekedjenek úgy, mint azok cselekedtek.
És ők elhagyák Urok Istenök minden parancsait, és két öntött borjút csinálának magoknak és berkeket, és imádák az ég minden seregét, és Baalnak szolgálának,
és fiaikat és leányaikat tűz által áldozzák föl, és jóslatokhoz és varázslatokhoz ragaszkodnak vala, és arra veteműlének, hogy gonoszat cselekedvén az Úr előtt, boszantsák őt.
És az Úr igen megharaguvék Izraelre, és elveté őket színe elől, és egyéb nem marada meg, csupáncsak Júda nemzetsége.
De még Júda sem tartá meg Ura Istene parancsait, hanem Izrael tévelygéseiben jára, melyeket ez cselekedett vala.
És elveté az Úr Izrael minden ivadékát, és megsanyargatá és a ragadozók kezébe adá őket, mignem elveté színe elől,
mindazon időtől, melyben Izrael Dávid házától elszakadt, és magoknak királyúl Nábat fiát, Jeroboamot rendelték; mert Jeroboam elválasztá Izraelt az Úrtól, és vétekre vitte őt, nagy vétekre. [Kir. III. 12,19.]
És Izrael fiai Jeroboam minden bűneiben járának, melyeket ő cselekedett vala, és azoktól nem távozának;
mignem elveté az Úr Izraelt színe elől, mint szólott vala minden szolgái, a próféták által; és elviteték Izrael az ő földéről Asszíriába mind e napiglan. [Jerem. 25,9.]
Az asszíriusok királya pedig hoza Babilonból és Kútából, Aváhból és Ématból és Széfarvaimból, és Izrael fiai helyett Szamaria városaiba telepité le azokat, kik birtokukba vették Szamariát, és annak városaiban laktak.
És mikor ott kezdtek lakni, nem félik vala az Urat; és az Úr oroszlánokat bocsáta rájok, melyek megölék őket.
És hírűl adák az asszíriusok királyának, és mondák: A népek, melyeket áthoztál és letelepítettél Szamaria városaiban, nem tudják azon föld Istenének törvényét; és az Úr oroszlánokat bocsátott rájok, és ime ölik őket, mivel nem tudják azon föld Istenének szertartását.
Parancsolá azért az asszíriusok királya, mondván: Vigyetek egyet oda a papok közől, kiket onnan fogva hoztatok, és menjen el és lakjék velök, és tanítsa őket azon föld Istenének törvényeire.
Mikor tehát Szamariából eljöve egy az elfogott papok közől, ez Bételben lakék, és tanítá őket, mikép tiszteljék az Urat.
És mindenik nemzet kifaragá istenét, és azokat a magas helyek templomaiba tevék, melyeket a szamariabeliek csináltak vala, mindenik nemzet az ő városában, melyben lakik vala.
Mert a babiloni férfiak Szókotbenotot csinálák, a kútai férfiak pedig Nergelt csinálák, és az émati férfiak Azímát csinálák.
A heveusok pedig Nebaházt csinálák és Tartakot. A széfarvaimiak megégeték fiaikat tűzzel Széfarvaim isteneinek, Adrameleknek és Anameleknek;
és egyszersmind tisztelék az Urat is. Szerzének pedig magoknak az alsórendüekből papokat a magas helyekre, és a magasok templomaiba rendelék azokat. [Kir. III. 12,31.]
És midőn az Urat tisztelék, az ő isteneiknek is szolgálnak vala, ama pogányok szokása szerint, kik közől Szamariába vitettek vala.
Mind e napiglan a régi szokást követik; nem félik az Urat, s nem tartják meg az ő szertartásait, itéleteit és törvényét és parancsát, melyet parancsolt a Úr Jákob fiainak, kit Izraelnek nevezett; [Alább 41. v. Móz. I. 32,28.]
és kikkel szövetséget is kötött, és parancsolta nekik, mondván: Ne féljétek az idegen isteneket és ne imádjátok, ne tiszteljétek őket és ne áldozzatok nekik:
hanem a ti Uratokat Isteneteket, ki titeket kihozott Egyiptom földéről nagy erővel és kinyujtott karral, őt féljétek és őt imádjátok, és neki áldozzatok.
Tartsátok meg a szertartásokat is és itéleteket, a törvényt és parancsot, melyet írt nektek, hogy megcselekedjétek minden időben, és ne féljétek az idegen isteneket.
És a szövetségről, melyet veletek kötött, el ne feledkezzetek, ne tiszteljétek az idegen isteneket:
hanem Uratokat Isteneteket féljétek, és ő megment titeket minden ellenségeitek kezéből.
Ők pedig nem hallgatának erre, hanem régi szokásaik szerint cselekvének.
Tehát e népek istenfélők valának ugyan, de egyszersmind bálványaiknak is szolgálának; és fiaik és unokáik is úgy cselekszenek, mint atyáik cselekedtek, a jelen napig.
Ezekiás jámborsága. Jerusalem ostroma Szennakerib által.
Éla, izraeli király fiának, Ozeénak harmadik esztendejében lőn király Ezekiás, Ákáznak, Júda királyának fia. [Krón. II. 28,27. 29,1.]
Huszonöt esztendős vala, midőn országlani kezde, és huszonkilencz esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Ábi vala, Zakariás leánya.
És jót cselekvék az Úr előtt mindazok szerint, miket atyja, Dávid cselekedett vala.
Ő elhányá a magas helyeket, és lerontá a képszobrokat, és kivágá a berkeket, és összetöré a rézkígyót, melyet Mózes emelt vala; mert mind az ideig jóillatszert gyujtanak vala annak Izrael fiai; és nevét Nohesztánnak hívá. [Móz. IV. 21,9.]
Izrael Ura- Istenében bízott; azért utána nem volt hasonló hozzá Júda minden királyai között, de még azok között sem, kik előtte voltak.
És ragaszkodék az Úrhoz, és nem távozék el nyomdokaitól, és megcselekvé parancsait, melyeket az Úr parancsolt vala Mózesnek.
Azért az Úr is vele volt, és mindenben, a mihez fogott, bölcsen viselé magát. És elpártola az asszíriusok királyától, és nem szolgála neki.
Ő megveré a filiszteusokat Gázáig, és minden határaikat, az őrök tornyától kezdve az erős városig.
Ezekiás király negyedik esztendejében, mely hetedik esztendeje vala az izraeli király, Éla fiának, Ozeénak, fölméne az asszíriusok királya, Szalmanaszár, Szamariába, és vivá azt, [Kir. IV. 17,6. Tób. 1,2.]
és bevevé; mert három esztendő múlva, Ezekiás hatodik esztendejében, azaz Izrael királyának, Ozeénak kilenczedik esztendejében vevék be Szamariát.
És elvivé az asszíriusok királya Izraelt Asszíriába és Hálába és Háborba, Gózan folyója mellé, a medusok városaiba telepíté le őket; [Kir. IV. 17,6.]
mert nem hallgatának Urok Istenök szavára, hanem megszegék az ő szövetségét; semmit sem hallgatának azokból, miket Mózes az Úr szolgája parancsolt vala, és nem cselekvének.
Ezekiás király tizennegyedik esztendejében fölméne az asszíriai király, Szennakerib Júda minden erős városaira, és bevevé azokat. [Krón. II. 32,1. Sirákf. 48,20. Izai. 36,1.]
Akkor Júda királya, Ezekiás követeket külde az asszíriusok királyához, Lákiszba, mondván: Vétkeztem, távozzál tőlem, és mind a mit rám vetsz, elviselem. Az asszíriusok királya tehát Júda királyára, Ezekiásra három száz talentom ezüstöt és harmincz talentom aranyat vete.
És átada Ezekiás minden ezüstöt, mely az Úr házában és a király kincstárában találtatott vala.
Azon időben letöré Ezekiás az Úr templomának ajtait és az arany lemezeket, melyeket ő szegezett vala föl, és az asszíriusok királyának adá azokat.
Az asszíriusok királya pedig elküldé Tartant és Rabzarist és Rabzacest Lákiszból Ezekiás királyhoz erős haddal Jerusalembe; kik fölmenvén, Jerusalembe jutának, és megállának a felső halastó csatornájánál, mely a kalló-mező útján vagyon.
És kihívák a királyt. Kiméne pedig hozzájok Helciás fia, Eliacim, az udvarbiró, és Szobna, az irnok, és Ászaf fia, Joahe, a jegyzőkönyv vezetője.
És mondá nekik Rabzaces: Szóljatok Ezekiásnak: Ezeket mondja a nagy király, az asszíriusok királya: Micsoda bizodalom ez, melyre támaszkodol?
Talán az a szándékod, hogy harczra készülj? Mihez bízol, hogy elpártolni mersz?
A megtörött nádszálhoz, Egyiptomhoz bízol-e, melyre ha az ember támaszkodik, eltörvén, bemegy kezébe, és átlyukasztja azt? Ilyen az egyiptomi király, Fáraó, mindazoknak, kik benne bíznak.
Hogyha mondjátok nekem: A mi Urunk- Istenünkben van bizodalmunk… nem ő-e az, kinek magas helyeit és oltárait lerontotta Ezekiás, és parancsolta Júdának és Jerusalemnek: Ez oltár előtt imádkozzatok Jerusalemben?
Most azért jertek uramhoz, az asszíriusok királyához, és kétezer lovat adok nektek, és lássátok, ha találhattok-e azokra ülőket?
És mimódon állhattok egy hadnagy ellen uramnak legkisebb szolgái közől? Egyiptomban van-e bizodalmad a szekerek és lovagok miatt?
Vajjon az Úr akaratja nélkül jöttem-e föl e helyre, hogy elpusztítsam ezt? Az Úr mondotta nekem: Menj föl azon földre, és pusztítsd el azt.
Mondák pedig Helciás fia, Eliacim, és Szobna és Joahe Rabzacesnek: Kérünk, szólj nekünk, szolgáidnak szírusúl, mert értjük ezt a nyelvet, és ne szólj nekünk zsidóul a nép hallatára, mely a kerítésen vagyon.
És felelé nekik Rabzaces, mondván: Vajjon uradhoz és hozzád küldött-e engem uram, hogy mondjam e beszédeket, és nem inkább azon férfiakhoz-e, kik a kerítésen ülnek, hogy megegyék ganéjokat, és megigyák vizelletöket tiveletek?
Fölálla azért Rabzaces, és fölkiálta nagy szóval zsidóul, és mondá: Halljátok a nagy királynak, az asszíriusok királyának szavait.
Ezeket mondja a király: Meg ne csaljon titeket Ezekiás; mert nem szabadíthat meg kezemből.
S ne biztasson benneteket az Úrral, mondván: Megmentvén megszabadít minket az Úr, és e város nem adatik az asszíriusok királya kezébe.
Ne hallgassatok Ezekiásra; mert ezeket mondja az asszíriusok királya: Cselekedjétek velem a mi nektek hasznos, és jőjetek ki hozzám; és egyék kiki szőlejéből és fügefájáról, és igyatok vizet kútaitokból,
míglen eljövök és elviszlek benneteket ti a földetekhez hasonló földre, gyümölcs- és bortermő földre, a kenyér és szőlő földére, az olajfák és az olaj és méz földére, és élni fogtok és nem haltok meg. Ne hallgassatok Ezekiásra, ki megcsal titeket, mondván: Az Úr megszabadít minket.
Megszabadították-e a népek istenei földjöket az asszíriusok királya kezéből?
Hol vagyon Émat és Árfad istene? hol vagyon Szávarhaim istene, Ánaé és Ávaé? vajjon megszabadították-e Szamariát kezemből? [Kir. IV. 17,24. 19,13.]
Kicsodák a föld minden istenei közől, kik megszabadították kezemből tartományaikat, hogy az Úr megszabadíthassa kezemből Jerusalemet?
A nép pedig hallgata és mitsem felele neki; mert megparancsolta vala a király, hogy ne feleljenek neki.
És eljöve Helciás fia, Eliacim, az udvarbiró, és Szobna, az írnok, és Ászaf fia, Joahe, a jegyzőkönyv vezetője, Ezekiáshoz, megszaggatott ruhákkal, és hírűl vivék neki Rabzaces beszédeit.
Ezekiás bizalma és megszabadúlása. Szennakerib megveretése és halála.
Ezeket hallván Ezekiás király, megszaggatá ruháit, és zsákba öltözék és beméne az Úr házába.
És elküldé Eliacimot, az udvarbirót, és Szobnát, az irnokot, és a véneket a papok közől, zsákokba öltözve, Ámosz fiához, Izaiás prófétához.
Kik igy szólának: Ezeket mondja Ezekiás: Szorongatás és fenyiték napja ez, és káromlás napja; szűlésig jutottak a magzatok, és nincs ereje a szülőnek.
Ha talán meghallja a te Urad Istened Rabzaces minden beszédeit, kit ura, az asszíriai király küldött, hogy szidalmazza az élő Istent, és káromolja oly szókkal, melyeket hallott a te Urad Istened: imádkozzál a maradékokért, kik még megvannak.
Elmenének tehát Ezekiás szolgái Izaiáshoz.
És mondá nekik Izaiás: Ezeket mondjátok uratoknak: Ezeket mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, melyeket hallottál, melyekkel az asszíriai király szolgái engem káromlottak.
Ime én lelket küldök hozzája, és hírt hall, és visszatér földére, és levágatom őt fegyverrel saját földén.
Visszatérvén pedig Rabzaces, az asszíriai királyt Lobná vivásánál találá; mert hallotta vala, hogy elment Lákiszból. [Kir. IV. 18,14.]
És mikor meghallotta, hogy a szerecsen király, Taraka felől ezt mondák: Ime kijött, hogy hadakozzék ellened, és ellene ment; követeket külde Ezekiáshoz mondván:
Ezeket mondjátok Júda királyának, Ezekiásnak: Meg ne csaljon téged a te Istened, kiben bizodalmad vagyon, s ne mondjad: Nem adatik Jerusalem az asszíriai király kezébe.
Mert magad hallottad, miket cselekedtek az asszíriai királyok minden országgal, mimódon pusztították el azokat; tehát egyedül te szabadúlhatsz-e meg?
Vajjon megszabadították-e a népek istenei mindazokat, kiket elpusztítottak atyáim, Gózant tudniillik és Háránt, Reszefet és Éden fiait, kik Telasszárban valának?
Hol vagyon Émat királya és Arfad királya és Széfarvaim városának királya, és Ánaé és Ávaé?
Annakokáért mikor Ezekiás a követek kezéből elvette a levelet és elolvasta, fölméne az Úr házába, és kiterjeszté azt az Úr előtt,
és imádkozék az ő színe előtt mondván: Izrael Ura Istene! ki a kerubok felett ülsz, te vagy egyedűl a föld minden királyainak Istene, te alkottad az eget és földet.
Hajtsd meg füleidet és halljad, nyisd meg, Uram, szemeidet és lássad; halld Szennakerib minden beszédeit, ki elküldött, hogy szidalmazza előttünk az élő Istent.
Bizonyára, Uram! az asszíriai királyok széthányták a pogányokat és azok földét,
és tűzbe vetették isteneiket; mert nem voltak istenek, hanem emberi kéz csinálmányai fából és kőből, és elvesztették őket.
Most azért, Urunk Istenünk! szabadíts meg minket az ő kezéből, hadd tudják meg a föld minden országai, hogy te vagy egyedűl az Úr Isten.
Elkülde pedig Ámosz fia, Izaiás, Ezekiáshoz mondván: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: A mikért könyörögtél nekem az asszíriai király, Szennakerib felől, meghallgattam.
Ez a beszéd, melyet az Úr felőle szólott: Megvetett téged, és kicsúfolt téged, Sion szűz leánya! hátad mögött fejét hajtogatta, Jerusalem leánya!
Kit szidalmaztál, és kit káromlottál? ki ellen magasztaltad fel szódat, és emelted föl a magasba szemeidet? Izrael szente ellen.
Szolgáid által szidalmaztad az Urat, és mondottad: Szekerem sokaságával fölmentem a hegyek magasára, a Libanon tetejére, és levágtam annak magas czedrusfáit és válogatott fenyőfáit. És bementem annak határaig, és az ő Karmélja erdejét
én vágtam ki. És megittam az idegen vizeket, és kiszárasztottam lábaim nyomdokaival minden berekesztett vizet.
Nem hallottad-e kezdettől, mit cselekedtem? A régi napokban elrendeltem, és most előidéztem: hogy a hadakozók erős városai romhalmokká lesznek.
És kik azokban laknak, leeresztett kezekkel, megrettentek és megszégyenűltek; olyanok lettek, mint a mező szénája és a héjazatok zöldellő füve, mely megszáradott, mielőtt megért volna.
Lakhelyedet, kijövetedet és bementedet és utadat én ezelőtt tudtam, és ellenem való dühösségedet.
Esztelenkedtél ellenem, és kevélységed fölhatott füleimbe; annakokáért karikát vetek orrodba, és zabolát ajakidra, és visszaviszlek téged az útra, melyen jöttél.
Neked pedig Ezekiás, ez lesz jeled: Egyed ez esztendőben, a mit találsz; második esztendőben pedig, a mi magától terem; harmadik esztendőben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőket, és egyétek azoknak gyümölcseit. [Izai. 37,30.]
És a mi csak megmarad Júda házából, gyökeret ver alúl, és gyümölcsöt terem fölűl;
mert Jerusalemből jőnek ki a maradékok, és Sion hegyéről, a mi megszabadúl. A seregek Urának buzgósága fogja ezt cselekedni.
Azért ezeket mondja az Úr az asszíriai királyról: Nem jő e városba, nyilat sem lő beléje, paizs sem foglalja el azt, sáncz sem veszi körűl;
azon úton, melyen jött, visszatér; és nem jő e városba, ugymond az Úr.
És megoltalmazom e várost és megszabadítom azt enmagamért és Dávid- szolgámért.
Lőn tehát azon éjjel, eljöve az Úr angyala, és megöle az asszíriusok táborából száznyolczvanöt ezret. És mikor reggel fölkelt, látá mind a holtak testeit, és távozván, elméne. [Tób. 1,21. Sirákf. 48,24. Izai. 37,36. Makk. I. 7,41. Makk. II. 8,19.]
És visszatére az asszíriai király, Szennakerib, és Ninivében lakék.
És mikor Neszrok templomában imádá istenét, fiai Adramelek és Szaraszár megölék őt fegyverrel, és az örmények földére szaladának, és fia, Azarhaddon lőn király helyette. [Tób. 1,24.]
Ezekiás betegsége, fölgyógyulása, hiúsága és halála.
Ama napokban halálra betegedék Ezekiás; és hozzája méne Ámosz fia, Izaiás próféta, és mondá neki: Ezeket mondja az Úr Isten: Parancsolj házad iránt; mert meghalsz, és nem fogsz élni. [Krón. II. 32,24. Izai. 38,1.]
Ki arczczal a falhoz fordúla, és imádkozék az Úrhoz, mondván:
Kérlek, Uram! kérlek, emlékezzél meg, mimódon jártam előtted igazságban és tökéletes szívvel, és hogy a mi kedves volt előtted, megcselekedtem. És síra Ezekiás nagy sírással.
És mielőtt kiment Izaiás a tornácz közepéből, lőn az Úr beszéde hozzája, mondván:
Térj vissza és mondd meg Ezekiásnak, az én népem fejedelmének: Ezeket mondja Dávid atyád Ura Istene: Meghallgattam imádságodat, és tekintetbe vettem könyhullatásaidat; és ime meggyógyítottalak téged, harmadnapra fölmégy az Úr templomába.
És napjaidhoz tizenöt esztendőt adok; de az asszíriai király kezéből is megszabadítlak téged és e várost, és megoltalmazom e várost érettem és Dávid- szolgámért.
És mondá Izaiás: Hozzatok egy csomó fügét; elhozván ezt, kelevényére tevék, és meggyógyula.
Ezekiás pedig mondá Izaiásnak: Mi leszen jele, hogy az Úr meggyógyít engem, és hogy harmadnapra fölmegyek az Úr templomába?
Mondá neki Izaiás: Ez leszen jel az Úrtól, hogy az Úr megcselekszi a beszédet, melyet szólott: Akarod-e, hogy fölmenjen az árnyék tíz vonallal, vagy hogy visszatérjen annyi fokkal?
És mondá Ezekiás: Könnyű az árnyéknak növekedni tíz vonallal; nem akarom, hogy ez legyen, hanem hogy hátra térjen tíz fokkal.
Segítségűl hívá azért Izaiás próféta az Urat, és visszahozá az árnyékot a vonalakon, melyeken már leszállott vala, Ákáz óráján, tíz fokkal.
Az időben Baladán fia, Berodak-Baladán, a babiloni király, levelet és ajándékokat külde Ezekiáshoz; mert hallotta vala, hogy beteg volt Ezekiás. [Izai 39,1.]
Örvende pedig Ezekiás azok jövetelén, és megmutatá nekik a fűszeres házat, és az aranyat és ezüstöt és különféle jóillatú szereket, a keneteket is és edényei házát és mindent, a mi kincstárában vala. Nem volt, a mit neki meg nem mutatott Ezekiás az ő házában és egész birtokában.
Eljöve pedig Izaiás próféta Ezekiás királyhoz, és mondá neki: Mit mondtak e férfiak, vagy honnan jöttek hozzád? Mondá neki Ezekiás: Messze földről jöttek hozzám, Babilonból.
Ő pedig felelé: Mit láttak házadban? Mondá Ezekiás: Mindent láttak, a mi házamban vagyon; kincstáramban nincs, a mit meg nem mutattam nekik.
Mondá azért Izaiás Ezekiásnak: Halljad az Úr beszédét.
Ime eljőnek a napok, és elvitetnek Babiloniába mind, a mik házadban vannak, és a miket eltettek atyáid mind e napiglan; semmi sem marad meg, úgymond az Úr.
De fiaid közől is, kik tőled származnak, kiket nemzeni fogsz, elvitetnek, és udvari szolgák lesznek a babiloni király palotájában.
Mondá Ezekiás Izaiásnak: Jó az Úr beszéde, melyet szólottál; legyen béke és igazság napjaimban.
Ezekiás többi dolgai pedig, és minden hatalma, és mimódon készíttetett halastavat és vízcsatornát, és hogy vitte be a vizet a városba, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És Ezekiás elaluvék atyáival, és fia, Manasszes lőn király helyette.
Manasszes, Ámon és Joziás királyok Júdában.
Tizenkét esztendős vala Manasszes, midőn országlani kezde, és ötvenöt esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Hafsziba vala. [Krón. II. 33,1.]
2 Kir 21,2
És gonoszat cselekvék az Úr szine előtt, azon népek bálványai szerint, melyeket az Úr eltörlött Izrael fiai előtt.
És eltére és fölépíté a magas helyeket, melyeket elhányt vala atyja, Ezekiás; és oltárokat emele Baalnak, és berkeket ültete, mint tőn Izrael királya, Ákáb, és az ég minden seregét imádá és tisztelé azt. [Krón. II. 33,3.]
És oltárokat építe az Úr házában, melyről mondotta az Úr: Jerusalembe helyezem az én nevemet. [Kir. II. 7,10.]
És oltárokat emele az ég minden seregének az Úr temploma két tornáczában.
És átvivé fiát a tűzön, és jövendőt monda, és a madarak szavára vigyáza, és varázslókat szerze és megsokasítá a jósokat, gonoszat cselekedvén az Úr előtt, és boszantván őt.
A berek bálványát is, melyet csinált vala, az Úr templomába helyezé, melyről szólott az Úr Dávidnak és az ő fiának, Salamonnak: E templomba és Jerusalembe, melyet Izrael minden nemzetségéből választottam, helyezem az én nevemet mindörökre. [Kir. II. 7,26. Kir. III. 8,16. 9,5.]
És többé nem mozdítom ki Izrael lábát azon földről, melyet atyáiknak adtam; de csak úgy, ha megtartják cselekedettel mind, a miket parancsoltam nekik, és az egész törvényt, melyet nekik az én szolgám, Mózes parancsolt.
Ők pedig nem hallgaták, hanem eltévelyíté őket Manasszes, hogy gonoszabbúl cselekvének, mint a pogányok, kiket elpusztított az Úr Izrael fiai előtt.
És szóla az Úr szolgái, a próféták által, mondván:
Mivelhogy Júda királya, Manasszes, ez igen gonosz utálatosságokat cselekedte, mind azok fölött, miket az amorreusok előtte cselekedtek, és Júdát is vétekre vitte undokságaival, [Jerem. 15,4.]
azért ezeket mondja Izrael Ura Istene: Ime én veszedelmet hozok Jerusalemre és Júdára, hogy a ki hallja, megcsendűljön mind a két füle.
És kiterjesztem Jerusalemre Szamaria mérőzsinórját és Ákáb háza terhét; és eltörlöm Jerusalemet, mint letörölni szokták a táblákat; és eltörölvén, megfordítom, és többször átviszem orczáján az író-tőrt.
És elhagyom örökségem maradékait, és ellenségeik kezébe adom őket, és pusztításúl és ragadományúl lesznek minden ellenségeiknek;
mivel gonoszat cselekedtek előttem, és megátalkodnak, ingerelvén engem az naptól, melyen kijöttek atyáik Egyiptomból e napiglan.
Azonfölűl igen sok ártatlan vért is onta Manasszes, míg megtölté Jerusalemet egész torkig, az ő bűnein kivűl, melyekkel Júdát vétekre vitte, hogy gonoszat cselekvék az Úr előtt. [Kir. IV. 24,4.]
Manasszes többi dolgai pedig, és mind, a miket cselekedett, és bűne, melylyel vétkezett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És Manasszes elaluvék atyáival, és eltemetteték háza kertében, Óza kertében; és fia, Ámon lőn király helyette.
Huszonkét esztendős vala Ámon, midőn országlani kezde, és két esztendeig országla Jerusalemben. Anyja neve Messzalemet, a jetebai Hárus leánya vala.
És gonoszat cselekvék az Úr színe előtt, mint atyja, Manasszes cselekedett.
És egészen azon úton jára, melyen atyja járt vala, és szolgála a tisztátalanságoknak, melyeknek atyja szolgált vala, és imádá azokat,
és elhagyá atyái Urát Istenét, és nem jára az Úr útján.
És cselt vetének neki szolgái, és a királyt megölék házában.
A föld népe pedig megölé mind, a kik pártot ütöttek Ámon király ellen; és fiát, Joziást rendelék magoknak királyúl helyette.
Ámon többi dolgai pedig, melyeket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
És eltemeték őt sírjába, Óza kertében; és fia, Joziás lőn király helyette.
Joziás alatt a törvénykönyv megtaláltatik.
Nyolcz esztendős vala Joziás, midőn országlani kezde, harminczegy esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Idida, Hadája leánya vala, Beszekátból. [Krón. II. 34,1.]
És azt cselekvé, mi kedves vala az Úr előtt, és Dávid atyjának minden utain jára, nem hajolván sem jobbra sem balra.
Joziás király tizennyolczadik esztendejében pedig elküldé a király Száfánt, Aszliának, Meszszulam fiának fiát, az Úr temploma irnokát, mondván neki:
Menj Helciáshoz, a főpaphoz, hogy gyüjtessék össze a pénz, mely bevitetett az Úr templomába, melyet a templomi ajtónállók beszedtek a néptől;
és adassék a míveseknek az Úr háza felügyelői által, kik is oszszák azt azoknak, kik az Úr templomában munkálkodnak a templom romlásainak kijavításán;
az ácsoknak tudniillik és a kőműveseknek és azoknak, kik a hiányokat kiegészítik; és hogy fát vegyenek és köveket a kőbányákból az Úr templomának kijavítására.
Mindazáltal ne számláltassék föl nekik az ezüst, melyet bevesznek, hanem legyen hatalmokban és hűségökben.
Mondá pedig Helciás főpap Száfánnak, az irnoknak: A törvénykönyvet megtaláltam az Úr házában; és Helciás a könyvet Száfánnak adá, ki el is olvasá azt. [Krón. II. 34,14.]
És elméne Száfán irnok a királyhoz, és jelentést tőn neki parancsáról, és mondá: Szolgáid egybegyüjtötték a pénzt, mely az Úr házában találtatott, és kiadták, hogy kiosztassék a munkásoknak az Úr temploma felügyelőitől.
Azt is elbeszélé Száfán irnok a királynak, mondván: Egy könyvet adott nekem Helciás pap. Melyet mikor Száfán elolvasott a király előtt,
a király hallván az Úr törvénykönyvének igéit, megszaggatá ruháit,
és parancsolá Helciás papnak, és Száfán fiának, Ahikámnak, és Mika fiának, Akobornak, és Száfán irnoknak, és Azaiának, a király szolgájának, mondván:
Menjetek és kérdjetek tanácsot az Úrtól irántam és a nép iránt, és egész Júda iránt e könyv igéi felől, mely megtaláltatott; mert az Úr nagy haragja ellenünk fölgerjedett, mivel atyáink nem hallgatták e könyv igéit, hogy megcselekedték volna mind, a mi nekünk megíratott.
Elmenének tehát Helciás pap, Ahikám és Akobor, Száfán és Azaia, Holda próféta-asszonyhoz, Szellumnak, ki Tekuának, a ruhaőrző Araas fiának fia volt, feleségéhez, ki Jerusalemben lakik vala, a második részen, és szólának neki.
És ő felelé nekik: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, ki titeket hozzám küldött:
Ezeket mondja az Úr: Ime én veszélyeket hozok e helyre és az ő lakóira, a törvény minden igéit, melyeket Júda királya olvasott;
mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak, boszantván kezeik minden cselekedetével, és fölgerjed haragom e helyen, és nem oltatik el.
Júda királyának pedig, ki titeket küldött, hogy az Úrtól tanácsot kérdjetek, így szóljatok: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Azért, hogy e könyv igéit hallgattad,
és szived megrettent, és megaláztad magadat az Úr előtt, hallván e hely ellen és az ő lakói ellen való beszédeket, hogy tudniillik álmélkodásúl és átokúl lesznek, és megszaggattad ruháidat, és sírtál előttem: én is meghallgattalak, úgymond az Úr;
annakokáért atyáidhoz takarítalak tégedet, és békeséggel fogsz takaríttatni sírodba, hogy szemeid semmit se lássanak a veszélyekből, melyeket e helyre hozok.
Joziás ismét visszaállítja az igaz istenitiszteletet. Joakáz és Eliacim.
És hírűl adák a királynak, a mit mondott vala. Ki elkülde, és hozzá gyűlének Júda és Jerusalem minden vénei. [Krón. II. 34,29. s köv.]
És fölméne a király az Úr templomába és Júda minden férfiai, és mindnyájan, a Jerusalemben vele lakók, a papok és próféták és az egész nép kicsinytől nagyig; és mindenek hallatára elolvasá minden igéit a szövetség könyvének, mely az Úr házában találtatott. [Móz. II. 24. r. Józ. 24,25. Kir. I. 7,3.4.]
És a király a lépcsőre álla, és szövetséget tőn az Úr előtt, hogy az Úr után járjanak, és megtartsák parancsait és bizonyságtételeit és szertartásait teljes szívből és teljes lélekből, és föléleszszék e szövetség igéit, melyek írva valának e könyvben; és a nép ráálla a szövetségre.
És megparancsolá a király Helciás főpapnak és a másodrendű papoknak és az ajtónállóknak, hogy vessék ki az Úr házából mindaz edényeket, melyeket csináltak vala Baalnak és a bereknek és az ég minden seregének; és megégeté azokat Jerusalemen kívűl Cedron völgyében, és elvivé azok porát Bételbe. [Sirákf. 49,3.]
És kiirtá a jósokat, kiket Júda királyai rendeltek vala, hogy a magas helyeken áldozzanak Júda városaiban és Jerusalem körűl; és azokat, kik jóillatszert gyujtottak Baalnak, és a napnak és holdnak, a tizenkét jelnek és az ég minden seregének.
És kiviteté a berket az Úr házából, Jerusalemen kivűl, Cedron völgyébe, és ott megégeté azt, és porrá tevé, és a köznép sírjaira hinté.
Lerontá a férfiparáznák házacskáit is, melyek az Úr házában valának, melyekért az asszonyok némi berek-sátrokat szőnek vala.
És egybegyűjté mind a papokat Júda városaiból, és megfertőzteté a magas helyeket, hol a papok áldoztak, Gábaától Berszabeéig; és lerontá a kapuk oltárait Józue, a város fejedelme ajtajának bemeneténél, mely a város kapujánál balfelől vala.
Mindazáltal a magas helyek papjai nem mentek föl az Úr oltárához Jerusalembe, hanem csak kovásztalan kenyeret ettek atyjokfiai között.
Megfertőzteté Tofetet is, mely Ennon fia völgyében vagyon, hogy fiát vagy leányát tűz által senki ne áldozza Moloknak.
Elvivé a lovakat is, melyeket Júda királyai áldoztak vala a napnak, az Úr temploma bemeneténél, Nátánmelek, udvari tiszt lakásánál, mely Farúrimban vala; a nap szekereit tűzzel égeté meg.
Az oltárokat is, melyek Ákáz felsőtermének tetején valának, melyeket Júda királyai csináltak, és az oltárokat, melyeket Manasszes emelt vala az Úr templomának két tornáczában, lerontá a király, és elfuta onnét, és azok hamvát Cedron patakába hinté.
A magas helyeket is, melyek Jerusalemben voltak, a botrány hegyének jobb része felől, melyeket Izrael királya, Salamon épitett Asztarótnak, a szidoniusok bálványának, és Kámosznak, a moábi botránynak, és Melkomnak, az Ammon fiai utálatosságának, megfertőzteté a király. [Kir. III. 11,7.]
És lerontá a képszobrokat, és kivágá a berkeket, és azok helyét halottak tetemeivel tölté meg.
Azonfölűl az oltárt is, mely Bételben vala, és a magas helyet, melyet Nábat fia, Jeroboam csinált vala, ki Izraelt vétekre vitte, mind ez oltárt, mind a magas helyet elbontá és megégeté, és porrá töré, és a berket is meggyujtá. [Kir. III. 13,32.]
És megfordúlván Joziás, látá ott a sírokat, melyek a hegyen valának; és elkülde, és kivevé a tetemeket a sírokból, és megégeté azokat az oltáron, és megfertőzteté azt az Úr igéje szerint, melyet az isten embere szólott, ki megjövendölte vala e dolgokat.
És mondá: Micsoda siremlék az, melyet látok? És felelék neki a város polgárai: Az Isten emberének sírja az, ki Júdából jött volt, és megjövendölte e dolgokat, melyeket a bételi oltáron cselekedtél.
És mondá: Hagyjatok békét neki, senki ne mozdítsa meg az ő tetemeit. És békében maradának az ő tetemei a próféta tetemeivel együtt, ki Szamariából jött vala.
Azonfölűl a magas helyek templomait is, melyek Szamaria városaiban valának, melyeket Izrael királyai emeltek vala, ingerelvén az Urat, elhányá Joziás; és mind a szerint cselekvék azokkal, mint Bételben cselekedett vala.
És megölé a magas helyek minden papjait, kik ott az oltároknál voltak, és emberi tetemeket égete azokon, és visszatére Jerusalembe.
És az egész népnek parancsola, mondván: Tartsatok Fázét a ti Uratok- Isteneteknek a szerint, a mint megiratott e szövetség könyvében. [Krón. II. 35,1.]
Mert nem tartatott oly Fáze a birák napjaitól, kik Izraelt itélték, és Izrael királyainak és Júda királyainak teljes napjaikban,
mint Joziás király tizennyolczadik esztendejében tartaték e Fáze az Úrnak Jerusalemben.
De a varázslókat is és a jövendőmondókat és a bálványok képeit, a tisztátalanságokat és utálatosságokat, melyek Júda földén és Jerusalemben valának, kiírtá Joziás, hogy beteljesítse a törvény igéit, melyek megirattak azon könyvben, melyet Helciás pap az Úr templomában talált.
Hozzá hasonló király nem volt előtte, ki az Úrhoz tért volna teljes szivéből és teljes lelkéből és minden erejéből, Mózes minden törvénye szerint, és utána sem támada hasonló hozzája.
Mindazáltal az Úr nem tére el nagy búsulásának haragjától, melylyel az ő haragja Júda ellen gerjedett, a boszantások miatt, melyekkel őt Manasszes ingerlette vala.
Azért mondá az Úr: Júdát is elvetem orczám elől, mint elvetettem Izraelt, és elvetem e várost, melyet választottam, Jerusalemet, és a házat, melyről mondottam: Ott lesz az én nevem. [Kir. IV. 24,2.]
Joziás többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, azok nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében?
Az ő napjaiban méne föl az egyiptomi király, Fáraó-Nékaó, az asszíriai király ellen Eufrates folyóvizéhez, és eléje méne Joziás király, és megöleték Mageddóban, mikor szembeszállt vele. [Krón. II. 35,20.]
És szolgái elvivék őt halva Mageddóból, és Jerusalembe hozák, és sírjába temeték őt. És vevé a föld népe Joziás fiát, Joakázt, és fölkenék őt, és királylyá rendelék atyja helyett.
Huszonhárom esztendős vala Joakáz, midőn országlani kezde, és három hónapig országla Jerusalemben; anyja neve Amital vala, a lobnai Jeremiás leánya. [Krón. II. 36,2.]
És gonoszat cselekvék az Úr előtt mindazok szerint, miket atyái cselekedtek vala.
És megkötözé őt Fáraó-Nékaó Reblában, mely Émat földén vagyon, hogy ne országoljon Jerusalemben; és sarczot vete a földre, száz talentom ezüstöt és egy talentom aranyat.
És Fáraó-Nekaó Joziás fiát, Eliacimot rendelé királylyá atyja, Joziás helyett, és nevét Joakimra változtatá. Joakázt pedig megfogá, és Egyiptomba vivé, és ott hala meg.
Joakim pedig az ezüstöt és aranyat megadá Fáraónak, megróván a földet személyenkint, hogy behozzák azt Fáraó parancsa szerint; és a föld népe közől mindenkitől értéke szerint vett mind ezüstöt, mind aranyat, hogy Fáraó-Nékaónak adja.
Huszonöt esztendős vala Joakim, midőn országlani kezde, és tizenegy esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Zebida vala, a rumai Fadaia leánya.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt mindazok szerint, miket atyái cselekedtek vala.
Joakim, Joakin. Jerusalem ostroma. Az első babiloni fogság. Szedeciás.
Az ő napjaiban fölméne Nabukodonozor, a babiloni király, és szolgája lőn Joakim három esztendeig; és ismét pártot üte ellene.
És rábocsátá az Úr a kaldeusi rablókat és a szíriai rablókat és a moábi rablókat és Ammon fiainak rablóit, Júdára bocsátá őket, hogy azt elpusztítsák az Úr igéje szerint, melyet szolgái, a próféták által szólott vala. [Kir. IV. 23,27.]
Ez pedig az Úr igéje által lőn Júda ellen, hogy elvesse őket maga elől Manasszes minden bűneiért, melyeket cselekedett,
és az ártatlan vérért, melyet kiontott; mert megtöltötte vala Jerusalemet az ártatlanok vérével, és e miatt nem akart az Úr megengesztelődni. [Kir. IV. 21,16.]
Joakim többi dolgai pedig, és mind a miket cselekedett, nem irattak-e meg Júda királyainak krónika-könyvében? És Joakim elaluvék atyáival,
és fia, Joakin lőn király helyette.
És az egyiptomi király többé nem jöve ki földéről; mert a babiloni király elfoglalt vala, Egyiptom patakától Eufrátes folyóvizéig mindent, a mi az egyiptomi királyé volt.
Tizennyolcz esztendős vala Joakin, midőn országlani kezde, és három hónapig országla Jerusalemben; anyja neve Noheszta vala, a jerusalemi Elnátán leánya.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt mind azok szerint, a miket atyja cselekedett vala. [Jer. 22,24.]
Az időben fölmenének Nabukodonozor, a babiloni király szolgái Jerusalembe, és a város körűlveteték sánczokkal. [Dániel 1,1.]
És Nabukodonozor, a babiloni király is elérkezék szolgáival a városhoz, hogy azt víják.
És kijöve Júda királya, Joakin, a babiloni királyhoz, és anyja és szolgái, fejedelmei és udvari tisztei, és elfogadá őt a babiloni király, országlása nyolczadik esztendejében.
És kihordá onnét az Úr házának minden kincseit, és a királyi ház minden kincseit, és összevagdalá mind az arany edényeket, melyeket Izrael királya, Salamon készített vala az Úr templomában az Úr igéje szerint.
És elvivé egész Jerusalemet és minden fejedelmet, és a had minden erőseit, tizezeret, fogságra, és minden mesterembert és vasművest; és senki sem hagyaték meg a föld népe szegényein kivűl.
Elvivé Babilonba Joakint is és a király anyját, a király feleségeit és udvari szolgáit; és a föld biráit fogságra vivé Jerusalemből Babilonba, [Krón. II. 36,10. Eszter 2,6. 11,4.]
és mind az erős férfiakat, hétezeret, és ezer mesterembert és vasművest, és minden erős hadakozó férfiút, és fogva vivé őket a babiloni király Babilonba. [Jerem. 24,1. Ezek. 17,12.]
És rendelé helyette Mataniást, atyja öcscsét, és nevezé őt Szedeciásnak.
Huszonegy esztendős vala Szedeciás, midőn országlani kezde, és tizenegy esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Amital vala, a lobnai Jeremiás leánya.
És gonoszat cselekvék az Úr előtt, mindazok szerint, miket Joakim cselekedett vala.
Mert az Úr haraguvék Jerusalemre és Júdára, mignem elveté őket színe elől; és Szedeciás elpártola a babiloni királytól.
Jerusalem bevétele, és a második babiloni fogság.
Lőn pedig országlása kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hó tizedik napján, eljöve Nabukodonozor, a babiloni király, ő és minden hada Jerusalembe, és körűlvevék azt, és sánczokat építének körűle. [Jerem. 39,1. 52,4.]
És berekeszték a várost és körűlvevék Szedeciás király tizenegyedik esztendejéig,
a hó kilenczedik napjáig; és a városban elhatalmazván az éhség, nem vala kenyere a föld népének.
És a városon rés töreték; és a hadakozó férfiak mindnyájan elfutának éjjel azon kapu útján, mely a két kőfal között vagyon a király kertje felé, (a kaldeusok pedig köröskörűl megszállották vala a várost), Szedeciás tehát azon úton szalada, mely a puszta mezőségére viszen.
És a kaldeusok serege űzőbe vevé a királyt és megfogá őt Jerikó sík mezején; és a hadakozók, kik vele voltak, mindnyájan eloszlának, és elhagyák őt.
A megfogott királyt pedig a babiloni királyhoz Reblatába vivék, ki itéletet tőn felette.
Szedeciás fiait pedig megölé előtte és az ő szemeit kivájá, és megkötözé őt lánczokkal Babilonba vivé.
Az ötödik hónapban, a hó hetedik napján, mely a babiloni király tizenkilenczedik esztendeje, eljöve Nabuzardan, a sereg vezére, a babiloni király szolgája Jerusalembe,
és fölgyujtá az Úr házát és a király házát, és a jerusalemi házakat, minden házat fölégete tűzzel. [Zsolt. 73,7.]
És Jerusalem kőfalait lerontá köröskörűl a kaldeusok egész hadserege, mely a vitézek vezérével vala.
A nép többi részét pedig, mely megmaradt a városban, és a szökevényeket, kik a babiloni királyhoz átszöktek vala, és a többi köznépet elvivé Nabuzardan, a sereg vezére.
És a föld szegényei közől a szőlőműveseket és szántóvetőket hagyá meg.
A rézoszlopokat pedig, melyek az Úr templomában valának, és a talapokat és a réztengert, mely az Úr házában vala, összetörék a kaldeusok, és a rezet mind elvivék Babilonba. [Jerem. 27,19.]
A rézfazekakat is és kupákat, villákat és poharakat, mozsárkákat és a rézedényeket, melyekkel szolgálnak vala, mind elvivék;
a tömjénzőket, a csészéket is, mind az aranyból, mind az ezüstből valókat elvivé a sereg vezére;
vagyis: a két oszlopot, a tengert és a talapokat, melyeket Salamon csinált vala az Úr templomában; nem vala megmérhető mind az edények reze.
Tizennyolcz könyöknyi vala az egyik oszlop magassága, és három könyöknyi magas rézgomb vala fölötte; és a hállózat és gránátalmák az oszlop gombján mind rézből valának; hasonló ékessége vala a másik oszlopnak is. [Kir. III. 7,15. Krón. II. 3,15. Jer. 52,21.]
Elvivé a sereg hadnagya a Száraiást is, az első papot, és Szofoniást, a második papot, és három ajtónállót,
és a városból egy udvari tisztet, ki hadnagya vala a hadakozó férfiaknak; és öt férfiút azok közől, kik a király előtt állottak vala, kiket a városban talála; és Szófert, a sereg fejedelmét ki a föld népe közől az ifjú vitézeket válogatta; és hatvan férfiút a köznépből, kik a városban találtattak vala.
Ezeket elfogván Nabuzardan, a sereg vezére, a babiloni királyhoz Reblatába vivé.
És a babiloni király levágá és megölé őket Reblatában, Émat földén; és Júda elviteték saját földéről.
A népnek pedig, mely megmaradt Júda földén, melyet meghagyott vala Nabukodonozor, a babiloni király, előljárójává tevé Godoliást, Ahikámnak, Száfán fiának fiát.
Mit mikor meghallottak mind a vitézek hadnagyai, ők és a velök levő férfiak, tudniillik, hogy a babiloni király Godoliást rendelte: Godoliáshoz menének Maszfába, Nataniás fia, Izmael, és Karee fia, Johanan, és a netofati Tanehumet fia, Száraia, és Maakati fia, Jezoniás; ezek és társaik.
És Godoliás megesküvék nekik és társaiknak, mondván: Ne féljetek szolgálni a kaldeusoknak; maradjatok a földön, és szolgáljatok a babiloni királynak, és jól lesz dolgotok.
Lőn pedig a hetedik hónapban, eljöve Izmael, Nataniásnak, a királyi vérből való Elizama fiának fia, és vele tíz férfiú, és levágák Godoliást, ki meg is hala, de a zsidókat is, kik vele voltak Maszfában.
És fölkelvén az egész nép, kicsinytől nagyig, és a vitézek hadnagyai, Egyiptomba menének, félvén a kaldeusoktól.
Lőn pedig Júda királya, Joakin elvitelének harminczhetedik esztendejében, a tizenkettedik hónapban, a hó huszonhetedik napján: Evilmerodak, a babiloni király, azon esztendőben, melyben országlani kezde, fölemelé Joakinnak, Juda királyának fejét a tömlöczből.
És kegyesen szóla neki, és az ő királyi székét a többi királyok széke elé tevé, kik vele voltak Babilonban.
És fölcserélé ruháit, melyeket a tömlöczben viselt vala, és mindenkor nála eszik vala kenyeret élete minden napjaiban.
És tartást is rendele neki szűntelen, mely meg is adatik vala neki a királytól naponkint élete minden napjaiban.