SZENT PÁL APOSTOL II. LEVELE A KORINTUSIAKHOZ.
2 Kor 1
Pál Timoteussal üdvözli a korintusiakat, hálát ad Istennek a vigasztalásért, melyet az imént kiállott szorongatásokban nyert; és biztosítja őket, hogy az ő vigasztalása, valamint szenvedései, nekik is javokra válnak. E bevezetés után tudatja velök a halálveszélyt, melyet kiállott, s melyből Istenbe vetett bizodalma és a hivők imádsága által kiszabadúlt, úgy, hogy soknak oka volt az ő megtartatásaért hálát adni. Ezen hálára, folytatja Pál, van is elég ok, mert el kell ismernetek, hogy lelkiisméretesen működtem nálatok, a ti dicsőségtekre és a magaméra. Meg lévén győződve, hogy ti ezt elismeritek, föltettem magamban, hogy még egyszer elmegyek hozzátok, és mivel még ezt meg nem tettem, ne vádoljatok állhatatlanságról. Ez oly kevéssé terhel engem, mint hogy az én tanításom nem változandó, hanem állandó és annak kell lennie, mivel az ó szövetség minden jövendölései ugyanegyre czéloznak; és Isten az, ki engemet valamint titeket is állandókká tesz. Ha még nem mentem hozzátok, ez csak irántatok való kiméletből történt, nem mintha megérkezésemkor hiteteket szabályoznom kellene, hanem, hogy a halasztás által titeket jobbulásra s ezáltal örömre segítselek.
Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratából, és Timoteus, atyafitársa, az Isten anyaszentegyházának, mely Korintusban vagyon, és minden szenteknek, kik egész Akájában vannak.
Kegyelem nektek és békeség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalmasság Atyja, és minden vigasztalás Istene, [Efez. 1,3. Péter I. 1,3.]
ki vigasztal minket minden háborúságunkban, hogy vigasztalhassuk mi is azokat, kik mindenféle szorongatásban vannak, intelem által, melylyel mi is intetünk az Istentől.
Mert a mint bőven részesűlünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.
De akár háborgattatunk, a ti intéstekre és üdvösségtekre, – akár vigasztaltatunk, a ti vigasztalástokra, – akár intetünk, a ti intéstekre és üdvösségtekre van az, mi megszerzi azon szenvedések eltűrését, melyeket mi is szenvedünk;
úgy hogy a mi reményünk erős tirátok nézve, tudván, hogy a mint társak vagytok a szenvedésben, úgy lesztek a vigasztalásban is.
Mert nem akarjuk, hogy ne tudjátok, atyámfiai, a mi szorongatásunkat, mely Ásiában történt, mi által mód nélkül megterheltettünk erőnk felett, úgy hogy az életet is megúntuk.
Sőt már bennünk megvolt a halálitélet, hogy ne bízzunk minmagunkban, hanem az Istenben, ki feltámasztja a holtakat;
ki annyi veszedelmekből kiszabadított és kimentett minket; kiben bízunk, hogy ezután is kiszabadít,
segíttetvén általatok is érettünk való imádságtokban, hogy az ajándékért, melylyel sokak javára bírunk, sokan adjanak hálát.
Mert a mi dicsőségünk lelkiisméretünk bizonyságtétele, hogy a szív egyenességében, és Isten előtt őszinteségben, nem a testi bölcseségben, hanem Isten malasztjában jártunk e világon, kiváltképen pedig tinálatok.
Mert nem írunk nektek egyebet, hanem a mit olvastatok és megértettetek; reménylem pedig, hogy mindvégiglen így fogtok ismerni,
a mint már ismertek is minket részszerint, hogy a ti dicsőségtek vagyunk, a mint ti is mienk a mi Urunk Jézus Krisztus napján.
És e bizodalommal akartam először hozzátok menni, hogy másodszori jótéteményben részesűljetek,
és tőletek átmenni Macedoniába, és ismét Macedoniából hozzátok jőni, és tőletek elkisértetni Judeába.
Ezen szándékomban tehát vajjon volt-e állhatatlanság? Vagy a miket fölteszek, test szerint teszem-e föl, hogy énnálam majd „úgy“ legyen, majd „nem“?
De hív az Isten; és a mi beszédünk tinálatok nem volt majd „úgy“ majd „nem.“
Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, ki nektek általunk hirdettetett, énáltalam és Szilvánus és Timoteus által, nem volt majd „úgy“ majd „nem“, hanem „úgy“ volt őbenne.
Mert az Isten valamennyi igérete „úgy“ van őbenne; azért is mondunk őáltala „Ament“ Istennek a mi dicsőségünkre.
A ki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és a ki fölkent bennünket, Isten az,
ki meg is pecsételt minket, és a lélek zálogát adta sziveinkbe.
Én pedig az Istent hívom bizonyságúl az én lelkemre, hogy irántatok való kíméletből nem mentem ismét Korintusba; nem mintha uralkodni akarnánk a ti hiteteken, hanem hogy előmozdítói legyünk örömeteknek; mert a hitben erősen állotok,
Azért nem mentem hozzátok, hogy ismét ne szomorúságra, hanem örömre menjek. Mert ha azonnal elmegyek, meg kellett volna szomorítanom titeket, és mi örömem lett volna ebben? Előbb írni akartam nektek, hogy nekem örömet készítsetek, s én nagy szomorúságban írtam; ismerjétek meg ebből nagy szeretetemet irántatok. Az, ki bűnével megszomorított, mindnyájatokat megszomorította. Ő most már eléggé megbűnhödött. Legyetek iránta kegyesek, hogy végkép el ne keseredjék; legyetek hozzája szeretettel, és mutassátok meg, hogy nekem engedelmeskedtek. Mivel megbocsátottatok neki, fölmentem őt Jézus Krisztus nevében, s így meghiúsítjuk a sátán álnokságát. Títust, kit hozzátok küldöttem, be akartam várni Troásban, hogy tapasztaljam, mily benyomást tett az én levelem; de mivel ő nem érkezett meg, Macedoniába mentem át. Mennyire hálát adok Istennek, hogy itt, mint mindenütt, a kereszténység győz, és hogy Krisztus ismeretének jóillata általam terjesztetik némelyeknek ugyan életre, némelyeknek halálra. Ki képes arra, hogy ily fönséges tisztet vigyen? Én legalább bizonyságot tehetek magamnak, hogy Isten igéjét tisztán és lelkiisméretesen hirdetem.
Azért tettem föl ezt magamban, hogy ne menjek ismét szomorúsággal hozzátok.
Mert ha én megszomorítalak titeket, ki az, ki engem megörvendeztessen, hanem a ki megszomoríttatik általam?
És épen azért írtam úgy nektek, hogy mikor elmegyek, ne legyen bánat fölött való bánatom azokon, kiken örűlnöm kellett volna; mert azt hiszem mindnyájatokról, hogy az én örömem mindnyájatoké.
Mert szivemnek nagy keserűségéből és szorongatásából írtam nektek sok könyhullatással, nemhogy megszomoríttassatok, hanem hogy megtudjátok, mily felette nagy az én szeretetem irántatok.
A ki pedig megszomorított, nem (csak) engem szomorított meg, hanem részszerint, hogy ne essék nehezetekre, mindnyájotokat.
Elég annak, ki ilyen vala, ez a feddés, mely sokaktól lett;
úgy hogy viszont inkább engedjetek meg neki, és vigasztaljátok őt, netalán a felettébb való szomorúságtól megemésztessék, a ki ilyen.
azért kérlek titeket, hogy erősitsétek meg iránta a szeretetet.
Mert azért is írtam, hogy próbát tévén rajtatok, megtudjam, ha mindenben engedelmesek vagytok-e?
A kinek pedig valamit elengedtetek, én is elengedtem, és a mit elengedtem, tiértetek Krisztus személyében engedtem el,
hogy meg ne csaljon minket a sátán; mert nem ismeretlenek előttünk az ő törekvései.
Mikor pedig Troásba érkeztem Krisztus evangéliomáért, noha itt ajtó nyílt nekem az Úrban,
de nem volt nyugta lelkemnek, azért, hogy nem találtam fel Títust, az én atyámfiát; hanem elbucsúzván tőlök, elmenék Macedoniába.
Hála legyen pedig az Istennek, ki mindenkor győzedelmesekké tesz minket Krisztus Jézusban, és az ő ismeretének illatát elterjeszti általunk minden helyen;
mert Krisztus jóillata vagyunk Istennek azoknál, kik üdvözűlnek, és azoknál, kik elvesznek:
némelyeknek ugyan halál illata halálra, másoknak pedig élet illata életre. És ezekre kicsoda oly alkalmas?
Mert mi nem vagyunk, mint sokan, meghamisítók az Isten igéjét, hanem tisztán szólunk Krisztusban, úgy mint Istentől Isten előtt.
De minek az önajánlás? Nálatok nincs szükségem ajánlatra; mert ti vagytok nekem a Szentlélektől általam írt levelem, mely ajánlatomat nyiltan magán viseli. Igy én, Krisztustól lévén tanítva, nem saját erőmben bízom; mert minden, a mit tehetek, Istentől függ, ki engem képessé is tesz, hogy az elevenítő lelki religionak szolgája lehessek. Ez a legdicsőségesebb szolgálat. Mert ha már a halálthozó törvény szolgája dicsőséget nyert, mennyivel inkább megilleti ez a lelki religio szolgáját? Ha már az a hivatal, mely a kárhoztatást fel nem tartóztathatta, dicsőséget nyert, mennyivel inkább megilleti ez azt, mely megigazúlásra visz. Úgy van, az ó szövetségi hivatal fényét túlragyogta az új frigyé; amaz mulandó volt, ez elenyészhetlen, és azért nagyobb. Épen azért tanítok én nagy bizodalommal, s hivatalom egész fényét kitűntetem, nem úgy, mint Mózes, ki az ő mulandó fényességét befödözte; de bármennyire kijelentem is e dicsőséget, a zsidók mégis megátalkodva maradnak a lepel alatt. Ezt csak Krisztus veheti el; mert az ő lelki religioja által szabadúlhatunk meg attól, úgy, hogy leplezetlen arczczal láthatjuk az ő igazságát, és az ő Lelke által mindig növekedő tökéllyel alakúlunk át az ő képmásává.
El kezdjük-e ismét magunkat ajánlani? Avagy van-e szükségünk (mint némelyeknek) ajánlólevelekre hozzátok, vagy tőletek?
A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi sziveinkbe, melyet ismerhet és olvashat minden ember.
Ti Krisztus nyiltlevele vagytok, kiadva általunk, és írva, nem tentával, hanem az élő Isten lelkével, nem kőtáblákra, hanem a szíveknek hústábláira.
Ilyen bizodalmunk van pedig Krisztus által az Istenhez,
nem mintha elegendők volnánk valamit gondolni magunktól, mint magunktól, hanem a mi elégséges voltunk az Istentől vagyon,
ki minket az új szövetség alkalmas szolgáivá is tett, nem a betű, hanem a lélek szerint; mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
Ha már a halálthozó, s betűkkel kövekre írt szolgálat oly dicsőséges vala, hogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes orczájára az ő ábrázatának fényessége miatt, mely mulandó vala:
mennyivel inkább dicsőséges leszen a Lélek szolgálata?
Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges: sokkal inkább bővelkedik dicsőséggel az igazság szolgálata.
Mert dicsőséges nem lehet, a mi ott fénylett, a kiváltképen való dicsőséghez képest.
Mert ha, a mi mulandó, oly dicsőséges vala: sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.
Ilyen reménységünk lévén tehát, nagy bizodalommal munkálkodunk,
és nem úgy, mint Mózes, ki befödözé orczáját, hogy Izrael fiai ne nézzenek orczájára, mely mulandó vala.
De meg is tompúltak az ő érzékeik; mert az ó szövetség olvasásában mind e mai napig felfödetlen marad azon lepel (mely csak Krisztus által vétetik el);
mind e mai napig, midőn Mózes olvastatik, lepel van az ő szívökön.
Mikor pedig megtér az Úrhoz, elvétetik a lepel.
Mert az Úr lélek; a hol pedig az Úr Lelke, ott a szabadság. [Ján. 4,24.]
Mi pedig mindnyájan felfödött orczával nézvén, mint tűkörben, az Úr dicsőségét, ugyanazon képmássá változunk át fényesebben és fényesebben az Úr Lelke által.
Mint az új szövetség szolgája, ily fönséges tisztet viselvén, fáradhatlanúl működöm, de nem élek álnok fogásokkal, hanem az igazságot tisztán és lelkiisméretesen adom elé. Az elveszendők előtt ugyan elfödöttnek látszik az; de a sátán vakította meg őket, hogy az evangéliom őket meg ne világosítsa. Én, úgy mint mi, mindnyájan, igaz apostolok, megvetjük ezen álnokságokat, mert mi nem saját tanításunkat, hanem Jézust hirdetjük, kik csak az ő szolgáinak nevezzük magunkat, felvilágosítva lévén, hogy a világosságot másokkal is közöljük. De mind a mellett, hogy ily fölséges a mi tisztünk, sok gyarlósággal és nyomorúsággal jár az, hogy annak dicső eredményei ne nekünk, hanem Istennek tulajdoníttassanak. Mi mindenféle háborúságba és halálveszélyekbe jutunk Jézusért, hogy Jézus dicső élete rajtunk egykor kinyilváníttassék. Mindig halálra vagyok adva, de mivel bizalmam van Isten segélyéhez, és tudom, hogy együtt feltámadunk, nem csüggedek el, hanem vigasztalom magamat azzal, hogy bennem a belső ember él, ha a külső meghal is, és az örök dicsőség reményével, mely e mulandó élet után ránk vár.
Annakokáért ily szolgálatban lévén, minthogy irgalmasságot nyertünk, nem restelkedünk;
de elvetjük a gyalázatos alattomosságot, nem járván álnoksággal, és nem hamisítván meg az Isten igéjét; hanem az igazság kijelentése által ajánljuk magunkat minden lelkiisméretes embernél az Isten előtt.
Hogyha a mi evangéliomunk el van födve, azoknak van elfödve, kik elvesznek;
mely hitetleneknek megvakította e világ istene elméjöket, hogy ne fényeskedjék nekik Krisztus dicsőséges evangéliomának világossága, ki az Isten képmása.
Mert mi nem magunkat hirdetjük, hanem a mi Urunk Jézus Krisztust, magunkat pedig, mint szolgáitokat Jézusért.
Mert Isten, a ki mondotta, hogy a sötétségből világosság derűljön, ő támaszta világosságot sziveinkben, hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik.
E kincsünk pedig cserépedényekben vagyon, hogy méltóságunk az Isten erejétől legyen, és nem mitőlünk.
Azért bár mindenben nyomorúságot szenvedünk, de nem búsúlunk; sok szükségben forgunk, de kétségbe nem esünk.
Üldözést szenvedünk, de el nem hagyatunk; megaláztatunk, de el nem veszünk;
a mi testünkön mindenkor velünk hordozván Jézus sanyargatását, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi testeinken.
Mert mi, kik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi halandó testünkön.
Igy a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek;
mivel pedig ugyanazon hit lelke van bennünk, melyről írva vagyon: Hittem, s azért szólottam; mi is hiszünk, és azért szólunk is, [Zsolt. 115,1.]
tudván, hogy a ki feltámasztotta Jézust, minket is feltámaszt Jézussal, és veletek együtt előállít;
mert minden tiérettetek vagyon, hogy a bőséges malaszt sokak hálaadása által Istennek annál nagyobb dicsőségére szolgáljon.
Mert nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk fogyatkozik is, mindazáltal a belső napról napra megújúl.
Mert az, mi most nyomorúságunkban egy szempillantásnyi és könnyű, a dicsőségnek mód felett örökkévaló nagyságát eszközli bennünk;
kik nem figyelmezünk azokra, mik látszanak, hanem a mik nem látszanak; mert a mik látszanak, ideiglenesek, a mik pedig nem látszanak, örökkévalók.
Mert tudom, hogy halálom után elenyészhetlen lakást nyerek, s már e testben vágyódom azután és óhajtom azt megnyerni, ha különben arra méltónak találtatom; még ez életben óhajtom, hogy testem azonnal megdicsőüljön. Ez Istentől függ, ki a Szentlélekben a feloszlás után való vágyat belém öntötte, s ugyanazon Szentlélekben kezességet adott megdicsőülésemről. Azért minden szenvedések mellett is, ezen, az Úrtól távollevő hitéletben, melyet oly örömest cserélnék fel az Úr jelenlétével, nem csüggedek el, sőt arra törekszem, hogy nála, leendő birámnál, tetszést nyerjek. Az ő itéletétől félve, gyakorlom tisztemet, mint ezt Isten látja és ti is tudjátok, ezt csak azért említem, hogy ellenfeleimnél, kik cselekvésemet balra magyarázzák, engem védhessetek. Akármint járok el, csak az Isten dicsőségét és a ti üdvötöket tartom szem előtt, s Krisztus iránti szeretetből arra kötelezve érzem magamat, kinek én és mindnyájan élünk, mert ő mindenekért meghalt. Azért én nem nézek senkit földi viszonyai szerint, hanem mint új teremtményt Istentől, ki az embert Krisztus által önmagával kiengesztelte, és az engesztelés tisztét rám bízta. Ezt gyakorlom én Krisztus helyett; mert ő az engesztelő, mivel őt Isten bűnáldozattá tette.
Mert tudjuk, hogyha a mi földi házunk, melyben lakunk, leomlik, van épületünk az Istentől, nem kézzel állított, hanem örökkévaló házunk mennyekben.
Mely után ebben fohászkodunk is, ohajtván a mi mennyei lakóházunkba átöltözni;
de úgy, ha felöltözve, s nem mezítelenűl találtatunk.
Mert a kik e hajlékban vagyunk is, fohászkodunk a teher miatt; de azért nem kivánunk levetköztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelessék az élettől.
A ki pedig erre készít minket, Isten az, ki nekünk adta a lélek zálogát.
Bízzunk azért mindenkoron, tudván, hogy míg a testben vagyunk, távol járunk az Úrtól;
(mert hit által járunk, és nem a szem látásával).
Bizodalmunk van pedig és jóakaratunk, hogy inkább kiköltözzünk a testből, és jelen legyünk az Úrnál.
És azért igyekezünk, akár távol, akár jelen lévén, őneki kedvében lenni.
Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus itélőszéke előtt, hogy kiki elvegye diját a testben, a mint jót vagy gonoszat cselekedett. [Rom. 14,10.]
Tudván tehát, hogy az Úrtól félni kell, az embereket intjük erre, a mint Isten ezt tudja rólunk; reménylem pedig, hogy ez iránt a ti lelkiisméretetek előtt is tisztában vagyunk.
Nem akarjuk ezzel ismét magunkat ajánlani, hanem alkalmat adunk nektek, hogy reánk nézve dicsekedhessetek azok ellenében, kik színből dicsekszenek, és nem szívből.
Mert ha elragadtatunk elménkben, Istenért van ez; ha mérsékeljük magunkat, tiértetek;
mert Krisztus szeretete ösztönöz, minket, midőn azt itéljük: hogyha egy meghalt mindenekért, tehát mindnyájan meghaltak;
és mindenekért meghalt Krisztus, hogy a kik élnek, már ne magoknak éljenek, hanem annak, ki érettök meghalt és feltámadott.
Azért mi ezentúl senkit nem tekintünk test szerint; és ha Krisztust ismertük is test szerint, de most már nem nézünk arra.
Ha tehát Krisztusban valaki új teremtmény lett, a régiek elmúltak; ime mindenek megújúltak. [Izai. 43,19. Jel. 21,5.]
Ez pedig mind az Istentől van, ki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk a megengesztelés kiszolgáltatását adta.
Mert az Isten Krisztusban megbékélteté önmagával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő vétköket, és miránk bízta a megengesztelés igéjét.
Krisztus helyett járunk tehát követségben, úgymint az Isten intvén miáltalunk. Kérünk a Krisztusért: békéljetek meg az Istennel.
Ki azt, ki bűnt nem ismert, miérettünk bűnné tette, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.
Isten követe és munkatársa lévén a ti megszenteléstekre, intelek titeket, hogy a nyert kegyelmekkel munkálkodjatok, s a kegyelem idejét hasztalanúl elmúlni ne hagyjátok, valamint én is az Isten feddhetlen, hű szolgájaúl tüntetem ki magamat állhatatosság által minden szenvedésben, szeplőtelen élet s a lélek szabadsága által minden külső nyomorúság mellett. Kiöntöm e részben szivemet, hogy ebből irántatok való nagy szeretetemet megismerjétek, s hasonló szeretettel viszonozzátok. Különösen a hitetlenekkel kerűljetek minden közösséget; mert Krisztus és a sátán nem egyezhetnek, s az élő Isten templomának, mely ti vagytok, nem lehet köze a bálványokkal. Különözzétek el tehát magatokat, mint Isten parancsolja, a tisztátalanoktól, s akkor fiaivá fogad az Isten.
Mint munkatársaitok pedig, intünk titeket, hogy az Isten malasztját hiába ne vegyétek.
Mert azt mondja: „Kellemes időben meghallgatlak téged, és az üdvösség napján megsegítelek téged.“ Ime most van a kellemes idő, íme most az üdvösség napja.
Senkinek semmi botrányt ne okozzunk, hogy ne szidalmaztassék a mi szolgálatunk; [Kor. I. 10,32.]
hanem mindenben úgy viseljük magunkat, mint Isten szolgái, sok tűrésben, háborúságban, szükségben, szorongatásban. [Kor. I. 4,1.]
vereségben, tömlöczben, lázadásban, fáradságban, virasztásban, böjtölésben,
tisztaságban, tudományban, hosszúvárakozásban, kegyességben, a Szentlélekben, színletlen szeretetben,
az igazság igéjében, az Isten erejében, az igazság fegyvereivel jobb és bal felől,
dicsőség és becstelenség, gyalázat és jó hír között; mint csábítók, mégis igazmondók; mint ismeretlenek, mégis ismeretesek;
mint halálra váltak, és íme élünk; mint megverettek, de meg nem ölettek;
mint szomorúak, mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók; mintha semmink sem volna, mégis mindennel bírók.
A mi szánk megnyilt hozzátok, oh korintusiak! és a mi szivünk kitágúlt.
Nem szoros a ti helyetek mibennünk, hanem a ti szivetekben van szorosság.
Hogy viszonzástok ugyanolyan legyen, (mint fiaimnak mondom), tágúljatok ki ti is.
Ne vonjatok egy igát a hitetlenekkel; mert mi köze van az igazságnak a hamissággal? vagy mi egyesűlése a világosságnak a sötétséggel?
Micsoda egyessége lehet Krisztusnak Béliállal? vagy micsoda része hivőnek a hitetlennel?
Miképen egyez meg Isten temploma a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, a mint Isten mondja: Hogy őbennök lakom, és közöttük járok, és Istenök leszek, és ők az én népem lesznek.
Annakokáért menjetek ki közőlük, és váljatok el, úgymond az Úr, és tisztátalant ne illessetek: [Izai. 52,11.]
és én hozzám fogadlak titeket; és atyátok leszek, és ti fiaim és leányaim lesztek, úgymond a mindenható Úr. [Jerem. 31,33.]
Hogy ezen igéretek részesei lehessetek, törekedjetek erényességre. Hallgassatok intéseimre, mert jószándékom van veletek. Ezt nem azért mondom, mintha engedetleneknek tartanálak, mert szeretlek titeket; hanem mivel bizalmam van hozzátok, s jelen örömemben bátran szólhatok. Mert Macedoniába érkezésemkor még igen meg voltam szomorodva miattatok; de Isten megvigasztalt engem Títus által, ki elbeszélte, hogy levelemet mily jól fogadtátok. Azért nem bántam meg, hogy írtam nektek, hanem örűlök rajta, hogy azáltal üdvöt eszközlő bűnbánatra szomorítottalak meg, s ti minden jóra ösztönt nyertetek. Ezt különösen szeretetből is tettem mindnyájatok iránt. Mivel ez javatokra ütött ki, meg vagyok vigasztalódva, de majdnem annyira vigasztal az öröm, melyet ti nekem szereztetek, mint az, melyet ti Títusnak szerzettetek, ki a jó bizonyságot, melyet nektek adtam, igazolva találja, s engedelmességtekért titeket annál jobban szeret, valamint én is örűlök, hogy bízhatom hozzátok.
Annakokáért ilyen igéreteink lévén, szerelmeseim! Tisztítsuk meg magunkat a test és lélek minden förtelmétől, a megszentelést véghezvivén istenifélelemben.
Értsetek meg minket. Senkit nem sértettünk, senkit nem vesztegettünk, senkit nem csaltunk meg.
Nem vádolástokra mondom; mert már ezelőtt megmondottuk, hogy a mi szivünkben vagytok, úgy, hogy együtt halunk, együtt élünk.
Nagy bizodalmam van hozzátok, nagy dicsőségem bennetek, elteltem vigasztalással, fölötte bővelkedem örömmel minden szorongatásunk mellett.
Mert mikor Macedoniába érkeztünk is, semmi nyugodalma nem volt testünknek, hanem mindenféle nyomorúságot szenvedtünk; kivűl harczok, belűl félelmek.
De a ki megvigasztalja az alázatosokat, az Isten megvigasztalt minket is Títus eljövetelével;
nemcsak az ő eljövetelével pedig, hanem azon vigasztalással is, melylyel nálatok megvigasztaltatott, elbeszélvén nekünk a ti kivánságtokat, sírástokat, buzgólkodástokat énérettem, úgy hogy még inkább örűltem.
Mert noha megszomorítottalak titeket levél által, nem bánom; és ha bántam volna is, látván, hogy az a levél (jóllehet kis időre) titeket megszomorított,
most örűlök, nemhogy megszomorodtatok, hanem hogy bűnbánatra szomorodtatok meg; mert Isten szerint szomorodtatok meg, úgy hogy semmiben sem szenvedtek kárt miáltalunk.
Mert az Isten szerint való szomorúság állhatatos megtérést szerez üdvösségre; a világ szomorúsága pedig halált szerez. [Péter I. 2,19.]
Mert íme ugyanaz, hogy Isten szerint megszomorodtatok, mely nagy szorgoskodást ébreszt tibennetek, sőt magatok mentségét és boszankodást is, sőt félelmet és kivánságot is, sőt buzgalmat és büntetést is; mindenben tisztáknak mutattátok magatokat e dologra nézve.
Annakokáért, ha írtam is nektek, nem azért (írtam), ki a méltatlanságot cselekedte, sem azért, ki szenvedte; hanem hogy kijelentessék a mi gondoskodásunk, mely tiértetek vagyon
az Isten előtt; azért vigasztaltattunk meg. A mi vigasztalásunkban pedig sokkal nagyobb lett örömünk Títus öröme által, hogy az ő lelkét mindnyájan fölvidítottátok;
és hogy a miben előtte tifelőletek dicsekedtem, meg nem szégyenűltem; hanem a mint nektek mindent igazságban szólottunk, úgy Títus előtt mondott dicsekvésünk is igaznak találtatott;
és annál jobb szivvel van hozzátok, mivel megemlékezik mindnyájatok engedelmességéről, mily félelemmel és remegéssel fogadtátok őt.
Örűlök, hogy mindenben bízhatom hozzátok.
A mi a jerusalemi anyaegyház részére való segélyt illeti, jelenthetem nektek, hogy a macedoniai keresztények, minden szorongatásaik mellett is, tehetségök és várakozásom fölött, adakozók voltak, úgy hogy Títust kértem, hogy már a nálatok kezdett gyüjtést is végezze be, hogy ebben is kimutassátok a ti keresztény érzületeteket, miután Krisztus által gazdagokká lettetek. Ti már készséggel kezdtétek, csak végezzétek is be tehetségtek és jó szándékotok szerint, a nélkül, hogy az által hiányt szenvednétek, hogy szüksége szerint legyen mindenkinek, mint Izrael fiainak volt mannájok a pusztában. Hálát adok Istennek, hogy Títus, ki ezért hozzátok fog jőni, e részben különösen buzgó. Őt egy más atyánkfia kiséri; az egyházak társaimúl választották őket az alamizsna beszedésére, mivel ezt egyedűl nem vállalhatom magamra, hogy nemcsak az Isten, hanem az emberek előtt is tiszta legyek. Mind a kettőt, valamint az őket kisérő harmadik atyánkfiát is jól fogadjátok.
Tudtúl adjuk pedig nektek, atyámfiai, az Isten kegyelmét, mely adatott a macedoniai egyházaknak;
hogy a nyomorúság sok próbája között bőséges volt örömünk, s minden nagy szegénységök mellett bőkezűnek mutatkozott jószivűségök az adakozásra;
mert erejök szerint, ezt bizonyítom róluk, sőt erejök felett is jóakarattal voltak,
sok könyörgéssel szorgalmazván minket azon kedvezésért, hogy a szentek számára való gyüjtésben résztvehessenek.
És nemcsak, a mint reménylettük, hanem önmagokat adták először az Úrnak, azután nekünk Isten akaratjából;
úgy hogy kértük Títust, hogy a mint elkezdette, úgy végezze is el nálatok ezt a jótékonyságot.
Azért valamint mindenben bővelkedtek, hitben és tanításban, tudományban és minden buzgólkodásban, azonfelül hozzánk való szeretetben is: úgy ezen jótékonyságban is bővelkedjetek.
Nem parancsképen mondom ezt, hanem hogy mások készsége mellett a ti szeretetetek jóindúlata is kitűnjék.
Mert tudjátok a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmességét, hogy ő gazdag lévén, tiérettetek szegénynyé lett, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.
És tanácsot adok ebben; mert ez hasznotokra van, kik ezt nemcsak cselekedni, hanem akarni is elkezdettétek már a mult esztendőben; [Kor. II. 9,2.]
most tehát cselekedettel is végezzétek el, hogy a mint megvolt az akarat készsége, úgy meglegyen a véghezvitel is abból, a mitek vagyon.
Mert ha az akarat kész, a szerint kedves az, mije vagyon, nem pedig a szerint, mije nincsen.
Nem úgy, hogy mások fölsegíttessenek, ti pedig nyomorogjatok, hanem hogy egyenlőség legyen.
Jelen időben a ti bővelkedéstek az ő fogyatkozásukat segítse fel, hogy az ő bővelkedésök is segítségére legyen a ti fogyatkozástoknak, hogy egyenlőség legyen, a mint írva vagyon:
A ki sokat (szedett), nem bővelkedett, és a ki keveset, nem szűkölködött.
Hála legyen pedig az Istennek, ki ugyanazon gondoskodást ébreszté érettetek Títus szivében.
Mert az intést elfogadta ugyan, de gondosabb lévén, önakaratából ment hozzátok.
Elküldöttük vele amaz atyánkfiát is, ki az evangéliom által dicséretes minden egyházban.
Nemcsak, hanem ki társúl is rendeltetett az egyházaktól utazásunkban e jótéteményre, mely általunk szolgáltatik Isten dicsőségére és eltökélett akaratunk szerint;
kerűlvén azt, hogy senki ne szidalmazon minket ama bőségre nézve, mely kiszolgáltatik általunk;
mert jóra igyekszünk nemcsak Isten előtt, hanem az emberek előtt is. [Rom. 12,17.]
Elküldöttük pedig velök azon atyánkfiát is, kit gyakorta sokban gondosnak talpasztaltunk, most pedig sokkal gondosabbnak hozzátok való nagy bizodalmából;
akár Títusért, ki az én társam és nálatok segédem, akár atyánkfiaiért, kik az egyházaknak apostolai, a Krisztus dicsősége.
Azért a ti szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek jelét mutassátok hozzájok az egyházak előtt.
Nem szükség inteni titeket, hogy az alamizsna szeretetadóját megadjátok, mert ti erre már a múlt évben is oly készek voltatok; de én mégis el akartam az atyafiakat küldeni, hogy bizalmamat igazoljátok, s énrám (valamint magatokra is) a macedoniak előtt szégyent ne hozzatok. Ők azért is mennek, hogy a mit ti önként adtatok, én már készen találjam. A ki mint vet, úgy fog aratni is. Adjatok azért önként és örömmel, Isten gazdagon visszafizeti azt; mert a gyámolított szűkölködők azért Istennek hálát fognak adni és érettetek imádkozni. Hála legyen Istennek a nagy kegyelmekért, melyekkel titeket megajándékozott.
Mert a szenteknek való szolgálatról fölösleges nektek írnom;
mivel ismerem a ti szíves készségteket, melyért tifelőletek dicsekszem a macedoniaknál, hogy Akája is kész a múlt esztendőről, és a ti buzgóságtok sokakat felindított;
de mégis elküldöttem az atyafiakat, hogy a mi dicsekvésünk felőletek e részben meg ne hiusúljon, és (a mint megmondottam), készen legyetek;
nehogy, mikor eljőnek velem a macedoniak, és titeket készületlen találnak, pirúlnunk kelljen nekünk (hogy titeket ne említsünk) e dologban.
Szükségesnek véltem azért kérni az atyafiakat, hogy előre menjenek hozzátok, és elkészítsék az igért adományt, hogy az úgy legyen kész, mint áldás, nem mint fösvénység.
Azt mondom pedig: A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki áldással vet, áldással is arat.
Kiki a mint eltökélette szivében (úgy adjon), nem kedvetlenséggel vagy kénytelenségből; mert Isten a jókedvű adakozót szereti. [Sirákf. 35,11.]
Hatalmas pedig az Isten minden jót bőven adni nektek, hogy mindenben, mindig teljes elégségtek lévén, bővelkedjetek, minden jótéteményre,
a mint írva vagyon: Bőven ad a szegényeknek igazsága megmarad örökön örökké.
A ki pedig magot ad a vetőnek, kenyeret is ad eledelűl, és megsokasítja magvatokat, és megszaporítja igazságtok terményeit;
hogy mindenben meggazdagúlván, bővelkedjetek minden jószivűségre, mely általunk hálaadást szerez az Istennek.
Mert ezen adakozás szolgáltatása nemcsak a szentek szükségeit pótolja, hanem bőven gyümölcsözik is sokak hálaadása által az Úrban,
kik e megpróbált jótékonyságért dicsőítik az Istent azon engedelmességért, mellyel Krisztus evangéliomát valljátok, és azért, mit nekik és mindeneknek jószivűséggel adakoztatok;
sőt (dicsőítik) tiértetek való könyörgésökben is, szeretvén titeket Istennek bőséges malasztjáért, mely bennetek vagyon.
Hála legyen Istennek az Ő kimondhatlan ajándékáért.
A mi engem illet, ne adjatok okot, kérlek, arra, hogy azok ellen, kik emberi heveskedést vetnek szememre, komoly szilárdsággal lépjek föl. Rajtam is meg van ugyan az emberi gyarlóság, de az Isten, országáért nem emberileg-gyenge módon harczolok; isteni erő az, mely által mindent legyőzök, mi az evangéliom ellen támad, hogy minden lelket engedelmessé tegyek Jézus Krisztusnak, s köztetek minden engedetlent megfenyítsek, mihelyt jobb részetek engedelmes lesz, s az engedetlenektől magát elkülönzi. Külsőm ugyan nem mutat ily hatalmat; de én mind a mellett Krisztushoz tartozom, s különös hatalmat nyertem tőle, hogy nemcsak levelekben, hanem valósággal is szigorú lehetek, ha szükséges. A mit magamról mondok, megfelel annak, a mi vagyok, s nem teszek úgy, mint némelyek, kik magokat idegen érdemekkel ajánlgatják, hanem csak ahhoz tartok, a mit valóban véghezvittem; csak azzal dicsekszem, hogy nektek az evangéliomot hirdettem, s reményem van azt még másoknak is hirdethetni; és ha dicsekszem, az Úrban dicsekszem, hogy az ő hív szolgájának találtassam.
Én pedig magam, Pál, kérlek titeket a Krisztus szelídségeért és kegyességeért, ki jelenlévén tiköztetek alázatosnak mondatom, távollévén pedig bátornak irántatok;
kérlek titeket, hogy midőn jelen leszek, ne kényszerítsetek azon bátorságra, mely szerint bátornak tartatom némelyek ellen, kik azt állítják, mintha mi test szerint járnánk.
Mert noha testben járunk, de nem test szerint vitézkedünk.
Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem hatalmasok az Isten által az erősségek lerontására, kik lerontják a tanácsokat,
és minden magasságot, mely fölemelkedik az Isten ismerete ellen; és fogságra viszünk minden értelmet Krisztus engedelmességére,
és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyt teljes lesz a ti engedelmességtek.
Vagy ti csak a külszínre néztek? De ha valaki azzal biztatja magát, hogy ő Krisztusé, azt is gondolja meg magában, hogy valamint ő Krisztusé, úgy mi is;
mert ha valamivel többet dicsekedném is a mi hatalmunkkal, melyet az Úr nekünk épűléstekre adott, és nem romlástokra, nem pirúlnék meg.
Hogy pedig ne vélje valaki, mintha csak rettentenélek titeket a levelek által, –
mert a levelek, mint mondják, súlyosak és erősek, személyes jelenléte pedig erőtlen, és beszéde gyarló, –
gondolja meg, a ki ilyen, hogy a minők távollétünkben leveleink által szóval vagyunk, olyanok leszünk megjelenve, cselekedettel is.
Mert mi nem merjük magunkat csatolni vagy hasonlítani némelyekhez, kik magokat ajánlják, hanem mi a szerint mérjük magunkat, a mint vagyunk, és magunkat csak magunkhoz hasonlítjuk.
Mert mi nem dicsekszünk mértéktelenűl, hanem a szabály mértéke szerint, mellyel Isten kimérte nekünk a mértéket, hogy tihozzátok jussunk. [Efez. 4,7.]
Mert nem terjeszkedünk túlságra, mintha nem jutottunk volna hozzátok; mert hozzátok jutottunk Krisztus evangéliomával.
Nem is kérkedünk fölöttébb mások munkáival; reménységünk van pedig, hogy hitetek növekedésével tiáltalatok bőségesen felmagasztaltatunk a mi körünkben,
sőt hogy azoknál is, kik túl vannak rajtatok, hirdetni fogjuk az evangéliomot, a nélkül, hogy más körben csupán a készszel dicsekednénk.
A ki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; [Kor. I. 1,31.]
mert nem az a dicséretes, ki önmagát ajánlja, hanem a kit az Isten ajánl.
Szenvedjétek el öndicsekvésem balgaságát, mert azért teszem ezt, hogy titeket tisztán megőrizzelek a tévtanítók csábitásaitól, mitől ingatagságtoknál fogva féltelek. Az hiszem, tarthatok is valamit magamra, miután a legjelesebb apostoloknál, ha ugyan nem beszédre, de ismeretre nézve, nem állok hátrább; csak azzal árthattam tekintélyemnek, hogy magamat egészen feláldoztam, s nektek önhaszon nélkül szolgáltam. Valóban ez önzetlenség dicsőségem Akájában. És miért vagyok ily önzéstelen? Azért, mivel titeket szeretlek, s más hamis tanítókat meggátoljak abban, hogy hasonló önzetlenséggel dicsekedjenek; mert örömest veszik föl a valódi apostolok külszinét, valamint a sátán a jó angyal alakját. Még egyszer kérlek, legyetek elnézők balga öndicsekvésem iránt. Mások is dicsekszenek, s ti eltűritek őket, habár károtokra vannak, és semmi előnyük nincs fölöttem, ki a Krisztusért mindennemű bajt elviselek, hittársaim sorsában élénk részt veszek, s Damaskusban életemet csak a legnagyobb bajjal menthettem meg.
Vajha eltűrnétek egy kevés balgatagságomat! de szenvedjetek is meg engem.
Mert isteni buzgalommal buzgólkodom értetek, mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, mint tiszta szűzet adni Krisztusnak.
Félek azonban, hogy valamint a kigyó megcsalta Évát az ő álnokságával, úgy a ti értelmetek is meg ne romoljon, és el ne hajoljon a Krisztusban való egyenességtől. [Móz. I. 3,4.]
Mert ha valaki jövén, más Krisztust hirdetne, kit mi nem hirdettünk, vagy más lelket vennétek, melyet nem vettetek, vagy más evangéliomot, melyet el nem fogadtatok: ezt igen elszenvednétek.
Pedig úgy vélem, hogy én semmivel sem tettem kevesebbet a nagy apostoloknál.
Mert noha járatlan vagyok is a beszédben, de nem a tudományban; egyébiránt mindenben ismeretesek vagyunk előttetek.
Avagy bűnt cselekedtem-e, magamat megalázván, hogy ti felmagasztaltassatok? hogy az Isten evangéliomát ingyen hirdettem nektek?
Más egyházakat fosztottam meg, dijt vévén tőlök, hogy nektek szolgálhassak.
És midőn nálatok lévén, szűkölködtem, senkinek terhére nem voltam; mert a mire szükségem volt, kipótolták a Macedoniából jött atyafiak; és mindenben őrizkedtem, hogy terhetekre ne legyek, és őrizkedni is fogok.
A mint Krisztus igazsága van bennem, úgy e dicsőség meg nem vonható tőlem Akája vidékein.
Miért? Tán hogy nem szeretlek titeket? Tudja az Isten.
De a mit cselekszem, ezután is cselekedni fogom, hogy az alkalmat elvágjam azoktól, kik alkalmat keresnek, hogy a miben dicsekszenek, olyanoknak találtassanak, mint mi.
Mert az afféle ál-apostolok álnok munkások, Krisztus apostolaivá átalakítván magokat.
És ez nem csoda; mert maga a sátán is átalakítja magát világosság angyalává.
Nem nagy dolog tehát, ha az ő szolgái is igazság szolgáivá alakítják át magokat; kiknek végök az ő cselekedeteik szerint leszen.
Ismét mondom: (ne tartson engem senki balgatagnak, különben mint balgatagot is szenvedjetek meg engem, hogy valami keveset én is dicsekedjem.)
A mit most beszélek, nem Isten szerint beszélem, hanem mintegy balgatagságból a dicsekvés e tárgyában.
Mivelhogy sokan dicsekszenek test szerint, én is dicsekszem.
Mert örömest elszenveditek a balgatagokat, mivel ti bölcsek vagytok.
Mert eltűritek, ha ki titeket szolgálat alá vet, ha ki megemészt, ha ki hurczol, ha ki felfuvalkodik, ha ki arczúl ver titeket.
Szégyenemre mondom ezt, mintha gyengék lettünk volna e részben. De ha valamiben bízik valaki (balgatagságban mondom), bízom én is.
Zsidók ők? én is. Izraeliták? én is. Ábrahám ivadéka? én is.
Krisztus szolgái ők? (mint balgatag mondom) én még inkább; ki igen sok fáradozásban, többrendű fogságban, mód feletti veretésekben, gyakori halálveszélyben voltam.
A zsidóktól öt ízben kaptam egy hiján negyven ütést.
Háromszor verettem meg vesszőkkel, egyszer megköveztettem, háromszor hajótörést szenvedtem; éjjel és nappal a mély tengeren voltam,
sok utazást tettem, gyakran forogtam folyóvizek veszedelmében, tolvajok veszedelmében, veszélyekben nemzetbelieim, veszélyekben a pogányok miatt, veszélyekben a városon, veszélyekben a pusztákon, veszélyekben a tengeren, veszélyekben a hamis atyafiak között;
fáradozásban és nyomorúságban, sok virasztásban, éhségben és szomjúságban, sok böjtölésben, hidegben és mezítelenségben voltam,
azonfölűl, a mi kivülről jő, az én mindennapi szorongásom, valamennyi egyházak gondviselése.
Kicsoda szenved, hogy én ne szenvednék? kicsoda botránkozik, hogy én ne égnék?
Ha dicsekedni kell, az én erőtlenségeimmel dicsekszem.
Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, ki áldott legyen mindörökké, tudja, hogy nem hazudok.
Damaskusban Aretás király helytartója őrzé a damaskusiak városát, hogy engem megfogjon;
és az ablakon kosárban bocsátottak le a kőfalon, és úgy menekedtem ki az ő kezeikből.
Miután van okom dicsekedni, bár ez magában véve mitsem használ, tekintélyem megerősitésére felhozom az isteni kijelentéseket, melyeket a természetfölötti világ legmélyebb titkairól nyertem. Ezekkel dicsekszem, de nem azért, mivel nekem tétettek; mert a mi személyemet illeti, én csak szenvedéseimmel dicsekszem. Dicsekedhetném ugyan azmazokkal, mivel azokat valósággal nyertem, de nem akarok túlbecsültetni azon, a mi vagyok; s mindezen kegyelmek mellett az Isten is az által alázott meg, hogy a sátán súlyos kisérteteibe hagyott esni, melyeket az ő kegyelme által le kell győznöm. Azért csak erőtlenségemben akarok dicsekedni, a mi az én erősségem. Tekintélyem támogatására balgatag öndicséretet kellett ugyan tennem magamról. Erre ugyan nálatok nem kellett volna szükségnek lenni, mivel én igazi apostolúl bizonyítottam magamat, s ti csak önzetlenséget vethettetek volna szememre. Önzetlenűl jelenek meg ismét legközelebb köztetek. Némelyek azt mondják ugyan, hogy én álnokúl mások által akarom kivinni önző czéljaimat; de az én küldötteim szintúgy feddhetlenűl működtek. Ezt nem védelmemre mondom, hanem a ti jobbúlástokért; mert félek, hogy majd kellő töredelmes hangulatban nem talállak titeket.
Ha dicsekedni kell (nem hasznos ugyan), áttérek a látomásokra és az Úr kijelentéseire.
Tudok egy embert a Krisztusban, ki tizennégy esztendő előtt, – testben-e, nem tudom, vagy testen kivűl, nem tudom, Isten tudja, – elragadtatott a harmadik égig;
és tudom, hogy ez az ember, – testben-e, vagy testen kivűl, nem tudom, Isten tudja, –
a paradicsomba ragadtatott, és hallott titkos igéket, melyeket nem szabad embernek kimondania.
Az ilyenekben dicsekszem, magam felől pedig semmivel sem dicsekszem, hanemha erőtlenségeimmel.
Mert ha dicsekedni akarnék is, nem volnék balgatag, mert igazságot mondanék; azonban fölhagyok vele, nehogy valaki azon túl becsüljön, mit énbennem lát, vagy a mit hall tőlem.
És hogy a kijelentések nagysága kevéllyé ne tegyen, adatott nekem az én testem ösztöne, a sátán küldöttje, hogy zaklasson engem.
A miért háromszor kértem az Urat, hogy távoztassa el tőlem;
de azt mondá nekem: Elegendő neked az én kegyelmem; mert az erő az erőtlenségben fejlik ki. Örömest dicsekszem tehát erőtlenségeimmel, hogy bennem lakjék a Krisztus ereje.
Azért telik kedvem erőtlenségeimben, a gyalázatban, szükségben, üldözésben, szorongatásokban a Krisztusért; mert mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok hatalmas.
Hogy balgataggá lettem, ti kényszerítettetek engem; mert tőletek kellett volna dicsértetnem, miután semmiben sem voltam kisebb a főapostoloknál, noha semmi vagyok.
Mindazáltal apostolságom bebizonyult tinálatok minden béketűrés, jelek és csodák és erők által. [Rom. 15,18–19.]
Mert micsoda az, miben alább volnátok a többi egyházaknál, kivéve, hogy én nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem azt a sérelmet.
Ime most harmadszor készűlök hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem keresem a tiéteket, hanem titeket; mivel nem a fiak tartoznak a szülőknek kincset gyüjteni, hanem a szülők a fiaknak.
Én pedig igen örömest áldozok, és azonfölűl magamat is feláldozom a ti lelkeitekért; ámbár mennél inkább szeretlek titeket, annál kevésbbé szerettetem. [Rom. 9,3.]
De legyen úgy (mondja valaki), én terhetekre nem voltam; hanem ravasz lévén, álnoksággal fogtalak meg titeket.
Vajjon a kiket hozzátok küldöttem, azok közől csaltalak-e meg valamelyik által titeket?
Títust kértem, és vele egy atyánkfiát küldöttem; vajjon Títus csalt-e meg titeket? nem ugyanazon egy lélek szerint jártunk-e? nem ugyanazon egy nyomban-e?
Azt vélitek, hogy, mint egykor, mentegetjük magunkat tinálatok? Isten előtt a Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szerelmesim, a ti épüléstekre.
Mert félek, netalán, mikor oda megyek, olyanoknak találjalak titeket, minőknek nem akarnálak; s én is olyannak találtassam tőletek, minőnek nem akarnátok; nehogy versengés, irígység, vakmerőség, visszavonás, rágalom, fondorkodás, felfuvalkodás, pártütés legyen közöttetek;
nehogy, mikor ismét oda megyek, megalázzon engem az Isten tinálatok, és sirassak sokat azok közől, kik azelőtt vétkeztek, és nem tartottak bűnbánatot a tisztátalanság, paráznaság és szemtelenség fölött, melyet cselekedtek.
Ime harmadszor teszem föl, hogy hozzátok megyek. Ha oda érkezem, minden ügyet tanúvallomások alapján fogok eldönteni, és kedvezés nélkül eljárni, mivel ti általam Krisztus erejét akarjátok tapasztalni, ki ugyan mint erőtlen ember megfeszíttetett, de most isteni erőben él. Épen úgy fogok én is, habár őbenne szenvedek, apostoli hivatalom isteni erejében megjelenni közöttetek. Vizsgáljátok meg magatokat. Ha nem lesztek kipróbáltak, én próbálom meg magamat, és meggyőzlek titeket, hogy valóban apostoli hatalommal bírok. Bár ne lennék kényszerűlve e próbát tenni előttetek; mert ha igazságra és erényre törekedtek és megjobbúltok, mitsem tehetek ellenetek, mivel én csak előmenetelteket kivánom, s büntető hatalmamat is csak üdvötökre használom. Végső intelem, köszöntések, áldás.
Ime ezennel harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomásán megáll minden dolog. [Móz. V. 19,15. Máté 18,16. Ján. 8,17. Zsid. 10,28.]
Előre megmondottam, és mondom, mintha jelen volnék, bár most távol vagyok, azoknak, kik azelőtt vétkeztek, és minden egyebeknek, hogyha ismét oda megyek, nem fogok kedvezni.
Bizonyságot kerestek-e a bennem szóló Krisztusról, ki nem erőtlen, hanem hatalmas titöztetek?
Mert noha megfeszíttetett erőtlenségből, de él az Isten erejéből; és noha mi is erőtlenek vagyunk őbenne, de élni fogunk vele az Isten erejéből tinálatok.
Magatokat vizsgáljátok meg, ha a hitben vagytok-e, próbáljátok meg magatokat. Nem ismeritek-e meg magatokon, hogy Krisztus bennetek vagyon? hacsak nem vagytok elvetve.
Reménylem azonban, megismeritek, hogy mi nem vagyunk elvetve.
Kérjük pedig az Istent, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek: nem hogy mi megpróbáltaknak látszassunk, hanem hogy ti, a mi jó, azt cselekedjétek, mi pedig inkább mintegy elvetettek legyünk.
Mert mitsem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem az igazságért.
Sőt örűlünk, hogy mi erőtlenek vagyunk, ti pedig hatalmasok vagytok; és könyörgünk is a ti tökéletességtekért.
Azért írom ezeket, távol lévén, hogy megjelenve, keményebben ne bánjak a hatalom szerint, melyet az Úr adott nekem épitésre és nem rontásra. [Kor. II. 10,8.]
Egyébiránt, atyámfiai! örűljetek, tökésetesek legyetek, egymást intsétek, egyetértsetek, békeségben éljetek, és a béke és szeretet Istene lesz veletek.
Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket mindnyájan a szentek.
A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja és az Isten szeretete és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájotokkal. Amen.