HABAKUK JÖVENDÖLÉSE.
Hab 1
Panasz a kaldeusok zsarnokságáról. A próféta szomorúsága és reménye.
A teher, melyet Habakuk próféta látott.
Meddig kiáltok, Uram! és nem hallgatsz meg? sikoltok hozzád, erőszakot szenvedvén, és nem szabadítasz meg?
Miért láttatsz velem gonoszságot és nyomort, hogy nézzem a ragadozást és igazságtalanságot előttem? Az itéletben hatalmasabb az ellenmondás.
Azért szegik meg a törvényt, és nem éri el czélját az itélet; mert az istentelen erőt vesz az igaz ellen, s innen támad a hamis itélet.
Tekintsetek a nemzetekre és nézzetek; csodálkozzatok és álmélkodjatok: mert oly dolog történik napjaitokban, melyet senki sem hisz el, mikor majd elbeszéltetik.
Mert íme én föltámasztom a kaldeusokat, a kegyetlen és gyors nemzetet, mely széltében jár a földön, hogy bírja a hajlékokat, melyek nem övéi.
Iszonyú és rettenetes az, önmaga tesz itéletet, és rak terhet.
Lovai könnyebbek a párduczoknál, és gyorsabbak az estve járó farkasoknál; messze szélednek az ő lovasai, kik messzünnen jőnek, röpűlnek, mint a hullára siető sas.
Mindnyájan ragadományra jőnek, orczájok, mint az égető szél; mint a fövényt, úgy hordja össze a foglyokat.
Diadalmat ül a királyok fölött, és a fejedelmekből csúfot űz; kineveti minden erősségöket, töltést hord össze, és beveszi azt.
Azután elváltozik lelkében, elbízza magát, és elbukik; ez az ő istenétől nyert ereje.
De te, Uram Istenem, én Szentem! nem kezdettől vagy-e? Mi nem halunk meg. Uram! itéletűl rendelted őt, és erőssé tetted őt, hogy megfenyíts.
Tisztábbak a te szemeid, mintsem ne lássad a gonoszt, nem nézhetsz te a hamisságra. Miért tekintesz a gonosztevőkre, és hallgatsz, mikor az istentelen elnyeli a nálánál igazabbat?
és olyanná teszed az embereket, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, melynek nincs fejedelme?
Mind megfogja azt horoggal, és bevonja varsájába, és összegyüjti hállójába; ezen örvend ő és vigad.
Azért áldoz ő varsájának, és áldoz hállójának; mert azok által lett kövér osztályrésze, és válogatott az ő étke.
Ez okért terjeszti ki tehát az ő varsáját, és nem szánja megölni a nemzeteket.
A kaldeusok bünhödése hirdettetik.
Az én őrhelyemen állok vala, és megállapodám az erősségen, vigyázván, hogy lássam, mi fog mondatni nekem, és mit feleljek vádolómnak.
És az Úr felelé nekem és mondá: Ird le a látomást, és világosan jegyezd föl azt táblákra, hogy könnyen átfusson rajta, ki azt olvassa;
mert még a látomás távol vagyon; de végtére beteljesedik, és nem csal meg. Ha késik is, várjad őt, mert eljövén eljő, és nem marad el.
Ime a ki hitetlen, nem leszen igaz annak lelke önmagában; az igaz pedig az ő hitében él. [Rom. 1,17.]
Mint a bor megcsalja az ivót, úgy jár a kevély férfiú, nem lesz tiszteletben; áhítva tátong, mint a pokol, és mint a halál telhetetlen; magához gyüjtene minden nemzetet, és maga előtt rakásra hányna minden népet.
Vajjon nem kezdenek-e ezek mindnyájan felőle példabeszédet, és talányos igékkel mesét róla, mondván: Jaj annak, ki sokasítja azt, mi nem övé! és meddig? csak sűrű sarat gyüjt magára.
Vajjon nem támadnak-e föl hirtelen, kik téged mardossanak? és nem ébrednek-e föl a téged szaggatók, s nem leendesz-e nekik ragadományúl?
Mivel te sok nemzetet fosztogattál, megfosztanak téged mindazok, kik megmaradnak a népek közől, az embervér miatt, s a város földén, és mind a benne lakókon tett gonoszság miatt.
Jaj annak, ki gonosz keresetet gyüjt házába, hogy magasan legyen az ő fészke, és azt véli, hogy megszabadúl a veszedelem kezéből.
Gyalázatot szereztél, sok népet kiírtottál, és vétkezett a te lelked.
Mert a kő a falból kiált, és a fa, mely az épületek összefoglalásai között vagyon, megfelel:
Jaj annak, ki várost épít vérrel, és várerősséget alapít igaztalansággal.
Vajjon ezek nem a seregek Urától vannak-e? Munkálkodnak a népek a nagy tűz számára, és a nemzetek hiábavalóságért, és elfogyatkoznak.
S így betelik a föld az Úr dicsőségének ismeretével, mint vizek árjával a tenger.
Jaj annak, ki italt ad barátjának, belé eresztvén epéjét, és megrészegítvén őt, hogy lássa annak mezítelenségét.
Gyalázattal fogsz elhalmoztatni dicsőség helyett; igyál te is kábúlásig; az Úr jobbkeze poharat nyujt neked minden részről, és gyalázatos okádás jő dicsőségedre.
Mert a Libanon bántása elborít téged, és az állatok elpusztítása elijeszti őket az embervér miatt, s a földön, a városon és mind a benne lakókon tett gonoszság miatt.
Mit használ a kép, hogy azt a mester faragta, és hamis bálványt öntött? hogy alkotmányában bízik mestere, holott néma bálványokat csinála?
Jaj, ki azt mondja a fának: Serkenj föl! a hallgató kőnek: Kelj föl. Vajjon taníthat-e az? Ime be van borítva aranynyal és ezüsttel, de semmi lélek nincs az ő belső részeiben.
Az Úr pedig az ő szent templomában vagyon; az ő színe előtt hallgasson az egész föld.
A próféta kegyelemért könyörög. Isten dicsérete az ő jótéteményeiért; ebből merített remény a jobb időszakhoz.
Habakuk próféta imádsága a tudatlanság vétkeiért.
Uram! hallottam a mit hirdettél, és féltem. Uram! a te munkádat az esztendők folytán újítsd meg; az esztendők folytán jelentsd ki azt, és mikor megharagszol, az irgalmasságról emlékezzél meg.
Az Isten eljő dél felől, és a Szent Fárán hegyéről; dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével teljes a föld.
Az ő fényessége, mint a világosság; szarvakat tart kezében; ott van elrejtve erőssége.
Orczája előtt megyen a halál; és a gonosz jár lábai előtt.
Megáll és megméri a földet; széttekint, és szétszórja a nemzeteket; összeomlanak a világ hegyei, lesülyednek a világ halmai az ő örökkévaló léptei alatt.
A gonoszság miatt látom reszketni Szerecsenország sátorait s Mádián földének bőrhajlékait.
Vajjon a folyóvizek ellen haragudtál-e meg? Uram! A folyóvizek ellen van-e a te búsulásod, vagy a tenger ellen a te boszankodásod? ki felülsz lovaidra és szekereidre, hogy megszabadíts.
Felvonván felvonod kézijadat, a mint megesküdtél a nemzetségeknek; a földből folyóvizeket hasítasz.
Látnak téged, és megrendűlnek a hegyek; a vizek árja özönlik; a mélység szózatát adja, a magasság fölemeli kezeit.
A nap és hold megállanak hajlékukban, a te nyilaid csillámánál mennek ők, és villogó dárdád fényénél.
Búsulásodban eltapodod a földet; haragodban elrémíted a nemzeteket.
Te kijösz néped szabadítására, szabadításra a te fölkenteddel; megvered az istentelen házában a főt, tetőtől talpig megmezteleníted.
Megátkozod királyi pálczáját, az ő hadakozóinak fejét, kik forgószél gyanánt jöttek engem elveszteni. Öröm nekik a szegényt elnyelni rejtekben.
Utat nyitsz lovaidnak a tengeren, a nagy vizek iszapjában.
Hallottam ezt, és megháborodott az én belsőm; a szózat miatt reszkettek ajkaim. Indúljon a korhadás csontaimba, és alattam fakadjon ki, hogy nyugodjam a szorongatás napján, hogy fölmenjek a mi felövezett népünkhöz.
Mert a fügefa nem fog virágzani, és nem leszen termés a szőllőkben; megcsal az olajfa gyümölcse, és a szántóföldek nem teremnek élelmet; az akolból kivesz a juh, és nem lesz barom a jászoloknál.
Én pedig az Úrban örűlök és vigadok az én üdvözítő Istenemben.
Az Úr Isten az én erősségem, és lábaimat olyanokká teszi, mint a szarvasokéi; ő, a győző, magas helyekre visz engem, zsoltározva énekelőt.