JÉZUS KRISZTUS SZENT EVANGÉLIOMA JÁNOS SZERINT.
Jn 1
Az Ige istensége. Keresztelő küldetik. Az Ige megtestesűlése. Keresztelő János rendeltetése. Az ő bizonysága Jézus Krisztusról. Az ő tanítványai közől kettő követi Jézust. András, Péter, Filep és Natánael hivatása az apostolságra.
Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige.
Ez vala kezdetben az Istennél.
Mindenek őáltala lettek, és nála nélkül semmi nem lett, a mit lett.
Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.
És a világosság a sötétségben világoskodik, de a sötétség azt föl nem fogta.
Vala egy ember Istentől küldetve, kinek János vala neve. [Máté 3,1. Márk 1,2.]
Ez bizonyságúl jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindnyájan higyenek őáltala.
Nem vala ő a világosság, hanem hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
Igaz világosság vala ez, mely megvilágosít minden e világra jövő embert. [Ján. 3,19.]
E világon vala, és a világ őáltala lett, és a világ őt meg nem ismeré.
Tulajdonába jöve, de övéi be nem fogadák őt.
Valamennyien pedig befogadák őt, hatalmat ada nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az ő nevében hisznek,
kik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfiú akaratából, hanem az Istentől születtek.
És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék; és láttuk az ő dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal. [Máté 1,16. Luk. 2,7.]
János bizonyságot tőn felőle és kiálta, mondván: Ez az, kiről mondottam: A ki utánam jövendő, előttem lett; mert előbb vala nálamnál.
És az ő teljességéből vettünk mi mindnyájan, malasztot malasztért.
Mert a törvény Mózes által adatott; a malaszt és igazság Jézus Krisztus által lett.
Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelében vagyon, ő hirdette. [Tim. I. 6,16. Ján. I. 4,12.]
És ez János bizonyságtétele, mikor a zsidók Jerusalemből papokat és levitákat küldöttek hozzája, hogy megkérdezzék őt: Te ki vagy?
És megvallá, és nem tagadá, és megvallá: hogy nem vagyok én a Krisztus.
És kérdezék őt: Micsoda tehát? Illés vagy-e te? És mondá: Nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felelé: Nem.
Mondák azért neki: Ki vagy, hogy választ vigyünk azoknak, kik minket küldöttek? mit mondasz magad felől?
Mondá: Én a pusztában kiáltónak szava vagyok: Egyenesítsétek meg az Úr útját, a mint megmondotta Izaiás próféta. [Izai. 40,3. Máté 3,3. Márk 1,3. Luk. 3,4.]
És a küldöttek a farizeusok közől valának.
És kérdék őt és mondák neki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem próféta?
Felelé nekik János, mondván: Én vízzel keresztelek; közöttetek állott pedig az, kit ti nem ismertek. [Ap.cs. 1,5. 11,16. 19,4.]
Ő az, ki utánam jövendő, ki előttem lett, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldani. [Márk 1,7. Luk. 3,16.]
Ezek Bethániában történtek, a Jordánon túl, a hol János keresztel vala.
Másnap látá János Jézust hozzájőni, és mondá: Ime az Isten Báránya! ime, ki elveszi a világ bűnét!
Ez az, kiről mondottam: Utánam jő a férfiú, ki előttem lett; mert előbb vala nálamnál.
És én nem ismertem őt; hanem hogy kijelentessék Izraelben, azért jöttem én vízzel keresztelni.
És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani, mint egy galambot, mennyből, és rajta maradt. [Máté 3,16.]
És én nem ismertem őt; hanem a ki engem küldött vízzel keresztelni, az mondotta nekem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta maradni, az az, ki Szentlélekben keresztel. [Márk 1,10. Luk. 3,22.]
És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.
Másnap ismét áll vala János és kettő az ő tanítványai közől.
És látván Jézust ott járni, mondá: Ime az Isten Báránya!
És hallá őt a két tanítvány, midőn így szólott, és követék Jézust.
Megfordulván pedig Jézus, és látván, hogy őt követik, mondá nekik: Mit kerestek? Kik kérdezék őt: Rabbi! (mi annyit tesz, mint mester,) hol lakol?
Mondá nekik: Jertek és lássátok. Elmenének és láták, hol lakik, és nála maradának az napon. Vala pedig mintegy tíz óra.
András pedig, Simon Péternek bátyja, egyik vala a kettő közől, kik ezt hallották Jánostól, és követték őt. [Máté 4,18.]
Ez találkozék először öcscsével, Simonnal, és mondá neki: Megtaláltuk a Messiást (minek értelme, Krisztus).
És Jézushoz vivé őt. Rátekintvén pedig Jézus, mondá: Te Simon vagy, Jónás fia, te Kéfásnak fogsz hivatni, mi Péternek értelmeztetik.
Másnap ki akart menni Galileába, és találá Filepet. És mondá neki Jézus: Kövess engem.
Filep pedig Betszaidából való volt, András és Péter városából.
Filep találkozék Natánaellel, és mondá neki: A kiről Mózes írt a törvényben és a próféták, megtaláltuk Jézust, József fiát Názáretből. [Móz. I. 49,10. Móz. V. 18,18. Izai. 40,10. 45,8. Jerem. 23,5. Ezekiel 34,23. 37,24. Dán. 9,24.25.]
És mondá neki Natánael: Kerűlhet-e valami jó Názáretből? Mondá neki Filep: Jer és lásd.
Látván Jézus hozzája jőni Natánaelt, mondá felőle: Ime az igaz izraelíta, kiben nincs álnokság. [Zsolt. 31,2.]
Mondá neki Natánael: Honnan ismersz engem? Felelvén Jézus, mondá neki: Mielőtt Filep téged hivott volna, midőn a fügefa alatt voltál, láttalak téged.
Felelé neki Natánael, és mondá: Rabbi! te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya.
Felelvén Jézus, mondá neki: Mivel mondottam neked: Láttalak téged a fügefa alatt, hiszesz; meg nagyobbakat fogsz látni ezeknél.
És mondá neki: Bizony, bizony mondom nektek, látjátok majd az eget megnyílni, és az Isten angyalait föl és leszállani az ember fia fölött.
A kánai menyekző, hol Jézus a vizet borrá változtatja. Az árusokat kiűzi a templomból. Föltámadását hozza föl jelűl. Többen hisznek benne, de Jézus nem bízta magát rájok.
És harmadnapon menyekző lőn galileai Kánában; és ott vala Jézus anyja.
Meghivaték pedig Jézus is és az ő tanítványai a menyekzőre.
És elfogyván a bor, mondá Jézus anyja neki: Nincs boruk.
És mondá neki Jézus: Mi közöm nekem és neked? asszony! még nem jött el az én órám.
Mondá anyja a szolgáknak. A mit nektek mond, cselekedjétek.
Vala pedig ott hat kőveder helyezve a zsidók tisztulására, mindenik két vagy három mértékű.
Mondá nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És színig tölték azokat.
És mondá nekik Jézus: Merítsetek most, és vigyétek a násznagynak. És elvivék.
A mint megízlelte a borrá lett vizet a násznagy, és nem tudta, honnét való az, de tudták a szolgák, kik a vizet merítették vala, hivá a násznagy a vőlegényt,
és mondá neki: Minden ember először jó bort ad, és miután megrészegülnek, akkor azt, mi alábbvaló; te pedig mindeddig tartottad a jó bort.
Ez volt Jézus csodatételeinek kezdete a galileai Kánában; és kijelenté az ő dicsőségét, és hivének őbenne tanítványai.
Azután leméne Kafarnaumba ő és anyja, atyjafiai és tanítványai; de ott nem sok ideig maradának.
És közel vala a zsidók húsvéte, és fölméne Jézus Jerusalembe.
És talála a templomban ökör- juh- és galambárusokat, és ott ülő pénzváltókat. [Máté 21,12.]
És kötelkékből ostort fonván, mindnyájokat kihajtá a templomból, a juhokat és ökröket is, és a váltók pénzét elszórá, és asztalaikat felforgatá.
És azoknak, kik a galambokat árúlják vala, mondá: Vigyétek el innét ezeket, és ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává.
Erre megemlékezének tanítványai, hogy írva vagyon: A buzgóság házadért megemészt engem. [Zsolt. 68,10.]
Megszóliták azért a zsidók és mondák neki: Micsoda jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?
Felelvén Jézus, mondá nekik: Bontsátok el e templomot, és harmadnapra fölállítom azt.
Mondák erre a zsidók: Negyvenhat esztendeig épűlt ez a templom, és te harmadnapra fognád az fölállítani?
Ő pedig ezt a maga testének templomáról mondotta.
Mikor tehát föltámadott halottaiból, megemlékezének tanítványai, hogy ezt mondotta vala, és hivének az irásnak és a beszédnek, melyet Jézus mondott.
Midőn pedig Jerusalemben volt húsvétkor az ünnepen, sokan hivének az ő nevében, látván csodajeleit, melyeket cselekszik vala.
De Jézus nem bízta magát rájok, mert ő ismerte mindnyájokat,
és mert nem volt szüksége, hogy valaki bizonyságot tegyen az ember felől; mert ő tudta, mi van az emberben.
Nikodémus éjjeli beszélgetése Jézussal, kitől a lelki újjászületésről és a hit szükségéről tanítást nyer. János keresztel és újra bizonyságot tesz Krisztusról.
Vala pedig a farizeusok között egy Nikodémus nevű s a zsidóknál főrendű ember.
Ez Jézushoz jöve éjjel, és mondá neki: Rabbi! tudjuk, hogy Istentől jöttél tanitóúl; mert senki e jeleket nem cselekedheti, melyeket te cselekszel, hacsak Isten nincs vele.
Felele Jézus, és mondá neki: Bizony, bizony mondom neked, ha ki ujonan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
Mondá neki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha már vén? vajjon bemehet-e ismét anyja méhébe, hogy újra szülessék?
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom neked, ha ki ujonan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába.
Mi a testtől születik, test az; és mi a lélektől születik, lélek az.
Ne csodáld, hogy azt mondottam neked: Szükség ujonan születnetek.
A szél, a hol akarja, ott fú; és zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő, vagy hová megyen; így van mind az, ki a lélektől születik.
Felele Nikodémus, és mondá neki: Miképen lehetnek ezek?
Felele Jézus, és mondá neki: Te mester vagy Izraelben, és nem tudod ezeket?
Bizony, bizony mondom neked, hogy a mit tudunk, az mondjuk, és a mit láttunk, azt bizonyítjuk; de a mi bizonyságtételünket nem fogadjátok el.
Ha földiekről szólottam nektek, és nem hiszitek: miképen fogjátok hinni, ha mennyeiekről szólok nektek?
És senki sem megyen föl mennybe, hanem csak az, ki leszállott mennyből, az ember fia, ki mennyben vagyon.
És valamint Mózes fölmagasztalta a kigyót a pusztában, úgy kell fölmagasztaltatni az ember fiának,
hogy minden, a ki őbenne hisz, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adá, hogy minden, a ki őbenne hisz, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldötte Isten az ő Fiát e világra, hogy itélje e világot, hanem hogy üdvözűljön e világ őáltala.
A ki őbenne hiszen, meg nem itéltetik; a ki pedig nem hiszen, már elitéltetett, mert nem hisz az Isten egyszülött Fia nevében. [Ján. 1,12.]
Ez pedig az itélet, hogy a világosság a világra jött, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Mert minden, a ki gonoszúl cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem jő a világosságra, hogy meg ne feddessenek az ő cselekedetei; [Efez. 5,13.]
a ki pedig igazságot cselekszik, a világosságra jő, hogy kinyilatkoztassanak az ő cselekedetei, mert Istenben tétettek.
Ezek után Jézus Judea földére jöve az ő tanítványival, és velök ott lakik és keresztel vala.
Keresztele pedig János is Ennonban, Szálim mellett, mert ott sok víz vala, és oda jövén, megkereszteltetének.
Mert János még nem vettetett vala tömlöczbe.
Kérdés támada tehát János tanítványai és a zsidók között a tisztúlás felől.
És Jánoshoz jövének, és mondák neki: Rabbi! az, ki veled a Jordánon túl vala, kiről bizonyságot tettél, íme ő keresztel, és mindnyájan hozzája mennek.
Felele János, és mondá: Az ember semmit nem tulajdoníthat magának, hanemha mennyből adatik neki.
Ti magatok bizonyságot tesztek nekem, hogy mondottam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy előtte vagyok küldve.
A kinek jegyese vagyon, az vőlegény; a vőlegény barátja pedig, a ki áll és hallja őt, örömmel örvend a vőlegény szaván. Ezen örömem most beteljesedett.
Ő neki növekednie kell, nekem pedig kisebbűlnöm.
A ki onnan felülről jő, mindenek fölött vagyon; a ki a földről való, földi az, és a földről szól. A ki mennyből jő, mindenek fölött vagyon.
És a mit látott és hallott, az bizonyítja; de az ő bizonyságtételét senki sem fogadja el.
A ki elfogadta az ő bizonyságtételét, megpecsételte, hogy az Isten igazmondó.
Mert a kit Isten küldött, az Isten igéit hirdeti; mert nem mérték szerint adja Isten a lelket.
Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott.
A ki a Fiúban hiszen, örök élete vagyon; a ki pedig nem hiszen a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.
Jézus visszatér Galileába. Az ő szóváltása a szamariai nővel. A szamaritánusok hite. Jézus Kánában egy királyi tiszt fiát meggyógyítja.
Midőn tehát megértette Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János, [Ján. 3,22.]
(jóllehet Jézus nem keresztelt, hanem az ő tanítványai),
elhagyá Judeát, és ismét Galileába méne.
Át kelle pedig mennie Szamarián.
Jöve tehát Szamaria városába, mely Szikarnak neveztetik, közel a majorhoz, melyet Jákob az ő fiának, Józsefnek adott. [Móz. I. 48,22. 33,19.]
Ott vala pedig Jákob kútja is. Jézus tehát elfáradván az úton, oda üle a kút fölé. Vala pedig mintegy hat óra.
Egy asszony jöve oda Szamariából vizet meríteni. Mondá neki Jézus: Adj innom.
(Mert tanítványai elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek).
Mondá pedig neki az a szamariai asszony: Hogyan kérsz te zsidólétedre éntőlem italt, ki szamariai asszony vagyok? holott a zsidók nem társalkodnak a szamariaiakkal.
Felele Jézus, és mondá neki: Ha tudnád az Isten ajándékát, és ki az, ki neked mondja: Adj innom; talán te kértél volna tőle, és élő vizet adott volna neked.
Mondá neki az asszony: Uram! nincs is mivel merítened, és a kút mély; honnét van tehát élő vized?
Vajjon nagyobb vagy-e te atyánknál, Jákobnál, ki nekünk e kutat adta, melyből ivott ő és fiai és barmai?
Felele Jézus, és mondá neki: Mindaz, ki e vízből iszik, ismét szomjúhozik; a ki pedig iszik ama vízből, melyet én adok neki, nem fog szomjúhozni mindörökké,
hanem a víz, melyet én adok neki, őbenne szökőkút vize lesz az örök életre.
Mondá neki az asszony: Uram! add nekem azt a vizet, hogy ne szomjúhozzam, s ne jőjek ide meríteni.
Mondá neki Jézus: Menj, hídd el férjedet, és jőj ide.
Felele az asszony, és mondá: Nincs férjem. Mondá neki Jézus: Jól mondád, hogy nincs férjed.
Mert öt férjed volt, és a ki most van, nem férjed; azt igazán mondád.
Mondá neki az asszony: Uram! látom, hogy próféta vagy te.
A mi atyáink e hegyen imádkoztak, és ti azt mondjátok, hogy Jerusalemben van a hely, a hol imádkozni kell,
Mondá neki Jézus: Asszony! hidd el nekem, hogy eljön az óra, mikor sem e hegyen, sem Jerusalemben nem imádjátok az Atyát.
Ti azt imádjátok, mit nem tudtok; mi azt imádjuk, mit tudunk; mert az üdvösség a zsidóktól jő.
De eljön az óra, és most vagyon, mikor az igaz imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát; mert az Atya is ilyeneket keres, kik imádják őt.
Lélek az Isten, és azoknak, kik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniok. [Kor. II. 3,17.]
Mondá neki az asszony: Tudom, hogy eljő a Messiás (ki Krisztusnak mondatik); mikor tehát ő eljövend, hirdetni fog nekünk mindeneket.
Mondá neki Jézus: Én vagyok az, ki veled szólok.
És ekkor odaérkezének tanítványai, és csodálkozának, hogy asszonynyal szólott; mindazáltal senki sem mondá: Mit kérdesz, vagy mit szólasz vele?
Otthagyá tehát vedrét az asszony, és a városba méne, és mondá az embereknek:
Jertek és lássátok az embert, ki megmondotta nekem mind, a miket cselekedtem; vajjon ő-e a Krisztus?
Kimenének tehát a városból, és hozzá jövének.
Azonközben kérék őt a tanítványok, mondván: Rabbi! egyél.
Ő pedig mondá nekik: Van nekem ennivaló étkem, melyet ti nem tudtok.
Mondák tehát a tanítványok egymáshoz: Vajjon hozott-e neki valaki enni?
Mondá nekik Jézus: Az én étkem az, hogy annak akaratát cselekedjem, ki engem küldött, hogy bevégezzem az ő művét.
Nemde ti azt mondjátok: hogy még négy hónap vagyon, és eljön az aratás? Ime én mondom nektek: Emeljétek föl szemeiteket, és lássátok a földeket; mert megértek már az aratásra. [Máté 9,37. Luk. 10,2.]
És a ki arat, jutalmát veszi, és terményt gyüjt az örök életre, hogy a ki vet is, együtt örűljön azzal, ki arat.
Mert ebben igaz a mondás: hogy más, a ki vet, és más, a ki arat.
Én titeket aratni küldöttelek, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálkodtak, és ti állottatok munkájokba.
Azon városból pedig sokan hivének benne a szamaritánusokból a bizonyságtevő asszony ama beszédeért: hogy megmondotta nekem mind, a mit cselekedtem.
Midőn azért hozzája mentek a szamaritánusok, kérék őt, hogy ott maradjon. És két napig maradt ottan.
És sokkal többen hivének benne az ő beszédeért.
És mondák az asszonynak: hogy már nem a te beszédedért hiszünk; mert mimagunk hallottuk és tudjuk, hogy ez valóban a világ Üdvözítője.
Két nap múlva pedig kiindúla onnét, és Galileába méne;
mert Jézus önmaga tett bizonyságot, hogy a próféta saját hazájában nem tiszteltetik. [Márk 6,4. Luk. 4,24.]
Mikor tehát Galileába jött, befogadák őt a galileabeliek, mivelhogy látták mind a miket cselekedett vala Jerusalemben az ünnepen, mert ők is elmentek az ünnepre.
Jöve tehát ismét a galileai Kánába, hol a vizet borrá változtatta volt. És vala egy királyi ember, kinek fia beteg vala Kafarnaumban.
Ez midőn meghallotta, hogy Jézus Judeából Galileába jött, hozzája méne és kéré őt, hogy jőjön le, és gyógyítsa meg az ő fiát, mert már halálon vala.
Mondá azért neki Jézus: Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.
Mondá neki a királyi ember: Uram! jőj le, mielőtt meghal fiam.
Mondá neki Jézus: Menj el, a te fiad él. Hitt az ember a beszédnek, melyet Jézus mondott neki, és elméne.
Midőn pedig lement, a szolgák eléje jövének, és jelenték, mondván: hogy az ő fia él.
Megkérdezé tehát tőlök az órát, melyben megkönnyebbedett. És mondák neki: hogy tegnap hét órakor hagyta el őt a hideglelés.
Észrevevé tehát atyja, hogy azon óra volt az, melyben mondotta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő és egész háza.
Ezt a második csodajelt cselekvé Jézus, mikor Judeából Galileába jött.
Jézus egy 38 év óta szenvedő beteget gyógyít meg, és megmutatja a zsidóknak, hogy van hatalma ezt cselekedni szombaton, és hogy Istentől küldetett.
Ezekután a zsidók ünnepe vala, és fölméne Jézus Jerusalembe.
Vagyon pedig Jerusalemben egy fürdőtó, mely zsidóúl Betszaidának neveztetik, és öt tornáczczal bír.
Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, elszáradtak nagy sokasága, kik a víz hullámzását várják vala.
Mert az Úr angyala időnkint leszállt a tóba, és hullámzásba jött a víz; és a ki először szállt le a tóba, a vízhullámzás után, meggyógyúla, bárminő betegségben sínylődött.
Vala pedig ott egy ember, ki már harmincznyolcz esztendő óta betegeskedett.
Ezt Jézus feküdni látván, és tudván, hogy már sok idő óta van úgy, mondá neki: Akarsz-e meggyógyúlni?
Felelé neki a beteg: Uram! nincs emberem, ki, midőn a víz hullámzásba jő, engem a tóba bocsásson; mert míg én oda érkezem, más száll le előttem.
Mondá neki Jézus: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj.
És azonnal meggyógyúla az az ember; és fölvevé ágyát, és jára. Szombat vala pedig az napon.
Mondák azért a zsidók a meggyógyúltnak: Szombat vagyon, nem szabad fölvenned ágyadat.
Felelé nekik: A ki engem meggyógyított, az mondotta nekem: Vedd ágyadat, és járj.
Kérdezék tehát őt: Kicsoda az az ember, ki azt mondotta neked: Vedd ágyadat és járj?
A meggyógyúlt pedig nem tudta, ki volt az; mert Jézus eltért ama helyen levő népseregtől.
Azután Jézus a templomban találá őt, és mondá neki: Ime meggyógyúltál, már ne vétkezzél, nehogy valami roszabb történjék rajtad.
Elméne az az ember, és hirűl adá a zsidóknak, hogy Jézus az, ki őt meggyógyította.
Azért üldözék a zsidók Jézust, hogy ezeket szombaton cselekedte.
Jézus pedig felelé nekik: Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
Azért még inkább törekvének a zsidók őt megölni, mert nemcsak a szombatot szegte meg, hanem az Istent is Atyjának mondotta, egyenlőnek állítván magát az Istennel. Felelvén azért Jézus, mondá nekik:
Bizony, bizony mondom nektek: nem cselekedhetik a Fiú önmagától semmit, hanem csak a mit lát, hogy az Atya cselekszik; mert mind a mit ő cselekszik, azokat a Fiú is hasonlóképen cselekszi.
Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, a miket ő cselekszik; és ezeknél nagyobbakat is fog mutatni neki, hogy ti elcsodálkoztok.
Mert valamint az Atya halottakat támaszt és elevenít: úgy a Fiú is, a kiket akar, megelevenít.
És az Atya nem is itél senkit, hanem minden itéletet átadott a Fiúnak,
hogy mindnyájan tiszteljék a Fiút, a mint tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, ki őt küldötte.
Bizony, bizony mondom nektek, hogy a ki az én igémet hallgatja, és hisz annak, ki engem küldött, örök életet bír, és nem jő itélet alá, hanem átmegy a halálból az életre.
Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és most vagyon, midőn a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és a kik hallják, élni fognak.
Mert mikép az Atyának élete vagyon önmagában, azonkép adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában;
és hatalmat adott neki, hogy itéletet tartson, mivel ő az ember fia.
Ne csodáljátok ezt; mert eljön az óra, melyben mindnyájan, kik a sírokban vannak, meghallják az Isten Fia szavát.
És eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására; a kik pedig gonoszt cselekedtek, az itélet föltámadására.
Nem cselekedhetem én magamtól semmit. A mint hallok, úgy itélek, és az én itéletem igazságos; mert nem keresem az én akaratomat, hanem annak akaratját, ki engem küldött.
Ha én teszek bizonyságot magam felől, az én bizonyságom nem érvényes.
Más az, ki bizonyságot tesz felőlem; és tudom, hogy igaz a bizonyság, melyet felőlem tesz.
Ti Jánoshoz küldöttetek, és ő bizonyságot tett az igazságról;
én pedig nem embertől veszek bizonyságot, hanem ezeket mondom, hogy ti üdvözűljetek.
Ő égő és világító szövétnek vala; ti pedig csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő világánál.
De nekem nagyobb bizonyságom van Jánosnál. Mert a cselekedetek, melyeket Atyám adott nekem, hogy azokat elvégezzem, azon cselekedetek, melyeket én cselekszem, bizonyságot tesznek felőlem, hogy az Atya küldött engem.
És a ki engem küldött, az Atya, ő tett bizonyságot felőlem; de az ő szavát soha nem hallottátok, ábrázatát sem láttátok.
És az ő igéje nem marad meg bennetek, mert a kit ő küldött, annak ti nem hisztek.
Vizsgáljátok az irásokat, mert ti azt vélitek, hogy azokban vagyon örök éltetek; és ezek azok, melyek bizonyságot tesznek felőlem;
de ti nem akartok hozzám jőni, hogy éltetek legyen.
Dicsőséget az emberektől nem veszek;
hanem ismerlek titeket, hogy nincs az Isten szeretete bennetek.
Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok be engem; ha más maga nevében jő, azt befogadjátok.
Mikép hihetnétek ti, kik dicsőséget vesztek egymástól, és a dicsőséget, mely egyedűl Istentől vagyon, nem keresitek?
Ne gondoljátok, hogy majd én vádollak titeket az Atyánál; van, a ki vádol titeket, Mózes, kiben ti bíztok.
Mert ha Mózesnek hinnétek, bizonyára nekem is hinnétek; mert ő énfelőlem írt. [Móz. I. 3,15. 22,18. Móz. V. 18,15.]
Ha pedig az ő irásának nem hisztek, mikép hisztek majd az én igéimnek?
Az öt kenyér és két hal csodálatos megszaporítása. Jézus a tengeren jár. Az örök életre megmaradó eledel. Jézus az ő testét és vérét adja ételül és italul. Sokan megbotránkoznak ebben és elhagyják őt. Apostolai megmaradnak Jézussal, de Jézus mondja, hogy egy közőlük gonosz.
Ezek után Jézus a galileai tengeren túl méne, mely Tiberiásé. [Máté 14,13. Márk 6,32.]
És nagy sokaság követé őt, mert látták a jeleket, melyeket cselekedett azokon, kik betegek valának.
Fölméne tehát Jézus a hegyre, és ott ül vala tanítványival.
Közel vala pedig a húsvét, a zsidók ünnepe.
Fölemelvén tehát szemeit Jézus, és látván, hogy igen nagy sokaság jő hozzája, mondá Filepnek: Honnét veszünk kenyeret, hogy ezek egyenek?
Ezt pedig mondá, kisértvén őt; mert ő tudta, mit vala cselekedendő.
Felelé neki Filep: Kétszáz tízes-árú kenyér sem elég nekik, hogy kinekkinek csak valami kevés jusson.
Mondá neki egyik tanítványai közől, András, Simon Péter bátyja:
Van itt egy gyermek, kinek öt árpakenyere vagyon és két hala; de mi az ennyi között?
Mondá erre Jézus: Telepítsétek le az embereket. Vala pedig sok széna ama helyen. Letelepedének tehát a férfiak, számszerint mintegy ötezren.
Jézus pedig vevé a kenyereket, és miután hálát adott, elosztá a letelepűlteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.
Miután pedig jóllaktak, mondá tanítványinak: Szedjétek föl a mi morzsalékok megmaradtak, hogy el ne veszszenek.
Fölszedék tehát, és tizenkét kosarat töltének meg az öt árpakenyér hulladékaiból, melyek megmaradtak azokból, kik ettek vala.
Azon emberek tehát, látván a jelt, melyet Jézus cselekedett vala, mondák: hogy ez bizonynyal ama próféta, ki e világra jövendő.
Jézus azért, mivel észrevevé, hogy eljőnek, és megragadják őt, hogy királylyá tegyék, ismét a hegyre futa maga egyedűl. [Máté 14,23. Márk 6,46.]
A mint pedig este lőn, tanítványai a tengerre szállának.
És bemenvén a hajóba, elindúlának a tengeren Kafarnaumba; de már besötétedett, és Jézus nem jött vala hozzájok.
A tenger pedig, nagy szél fúván, fölháborodék.
Midőn tehát közel huszonöt vagy harmincz futamatnyira eveztenek, láták Jézust a tengeren járni, és a hajóhoz közeledni, és megfélemlének.
Ő pedig mondá nekik: Én vagyok, ne féljetek.
Be akarák tehát őt a hajóba venni, és a hajó azonnal a földhöz ére, melyhez indúltak vala.
Másnap a népsereg, mely a tengeren túl áll vala, látá, hogy más hajócska nem volt ott, hanem csak egy, és hogy Jézus az ő tanítványival nem ment a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el.
Azalatt más hajók jövének Tiberiásból, közel a helyhez, hol a kenyeret ették vala az Úr áldása mellett.
Midőn azért látta a sereg, hogy nincs ott Jézus, sem tanítványai, hajócskákra kelének, és Kafarnaumba jutának, keresvén Jézust.
És a mint őt a tengeren túl megtalálták, mondák neki: Rabbi! mikor jöttél ide?
Felelvén nekik Jézus, mondá: Bizony, bizony mondom nektek, kerestek engem, nem azért, mivel a jeleket láttátok, hanem mivel ettetek a kenyérből, és jóllaktatok.
Munkálkodjatok, de nem oly eledelért, mely veszendő, hanem mely megmarad az örök életre, melyet az ember Fia ad nektek; mert az Atya Isten ezt jelölte meg. [Máté 3,17. 17,5. Ján. 1,32.]
Mondák azért neki: Mit míveljünk, hogy az Isten cselekedeteit tegyük?
Felelé Jézus, és mondá nekik: Ez az Isten cselekedete, hogy higyetek abban, kit ő küldött. [Ján. I. 3,23.]
Mondák azért neki: Micsoda jelt cselekszel tehát te, hogy lássuk, és higyünk neked? mit cselekszel?
Atyáink mannát ettek a pusztában, a mint írva vagyon: Az égből adott kenyeret nekik enniök; [Móz. II. 16,14. Móz. IV. 11,7. Zsolt. 77,24. Bölcs. 16,20.]
Mondá erre nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem az én Atyám ad nektek igaz kenyeret mennyből.
Mert Isten kenyere az, ki mennyből leszállott, és életet ad a világnak.
Mondák azért neki: Uram! mindenkor ezt a kenyeret add nekünk.
Mondá pedig nekik Jézus: Én vagyok az élet kenyere; a ki énhozzám jő, nem éhezik, és a ki énbennem hisz, soha nem szomjúhozik.
De mondottam nektek, hogy ámbár láttatok engem, mégsem hisztek.
Minden, a mit nekem ad az Atya, énhozzám jő, és a ki hozzám jő, nem vetem ki;
mert leszállottam mennyből, nem hogy az én akaratomat cselekedjem, hanem annak akaratát, ki engem küldött.
Ez pedig az Atyának, ki engem küldött, akarata, hogy a mit nekem adott, el ne veszítsek abból, hanem föltámaszszam mindazt az utolsó napon.
Ez pedig akarata Atyámnak, ki engem küldött, hogy minden, a ki látja a Fiút, és hisz őbenne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Zúgolódának tehát a zsidók azon, hogy azt mondotta: Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá;
és mondák: Nemde Jézus ez, József fia, kinek mi ismerjük atyját és anyját? Miképen mondja tehát ez: hogy mennyből szállottam alá? [Máté 13,55.]
Felelvén azért Jézus, mondá nekik: Ne zúgolódjatok egymás között.
Senki nem jöhet énhozzám, hacsak az Atya, ki engem küldött, nem vonzza őt; és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Irva vagyon a prófétáknál: „Mindnyájan az Isten tanítványai lesznek.“ Minden, a ki az Atyától hallott és tanúlt, énhozzám jő.
Nem mintha az Atyát látta volna valaki, mert csak a ki Istentől vagyon, az látta az Atyát. [Máté 11,27.]
Bizony, bizony mondom nektek: A ki hisz énbennem, örök élete vagyon.
Én vagyok az élet kenyere.
Atyáitok mannát ettek a pusztában, és meghaltak. [Móz. II. 16,13.]
Ez a mennyből leszállott kenyér, hogy a ki abból eszik, meg ne haljon.
Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá.
Ha valaki e kenyérből eszik, örökké él; és a kenyér, melyet én adandó vagyok, az én testem a világ életéért.
Vetekedének azért a zsidók egymás között, mondván: Miképen adhatja ez nekünk az ő testét eledelűl?
Mondá tehát nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember fia testét, és nem iszszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek.
A ki eszi az én testemet, és iszsza az én véremet, örök élete vagyon; és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Mert az én testem bizonynyal étel, és az én vérem bizonynyal ital. [Kor. I. 11,27.]
A ki eszi az én testemet, és iszsza az én véremet, énbennem lakik, és én őbenne.
A mint engem küldött az élő Atya, és én élek az Atyáért: úgy a ki eszik engem, ő is él énérettem.
Ez a kenyér, mely az égből szállott alá. Nem úgy, mint atyáitok mannát ettek és meghaltak. A ki e kenyeret eszi, örökké él.
Ezeket mondá, a zsinagógában tanítván Kafarnaumban.
Sokan hallván ezeket tanítványai közől, mondák: Kemény beszéd ez, és ki hallgathatja azt?
Tudván pedig Jézus önmagában, hogy ezért zúgolódnak az ő tanítványai, mondá nekik: Ez botránkoztat meg titeket?
Hátha majd látjátok az ember fiát fölmenni oda, hol azelőtt volt? –
A szellem az, mi megelevenít, a test nem használ semmit. Az igék, melyeket én nektek szólottam, szellem és élet.
De vannak némelyek közőletek, kik nem hisznek. Mert tudja vala kezdettől Jézus, kik a nem hivők, és ki fogja őt elárúlni?
És mondá: Ezért mondottam nektek, hogy senki hozzám nem jöhet, hacsak Atyámtól nem adatik neki.
Ettőlfogva sokan hátrálának az ő tanítványai közől, és már nem járának vele.
Mondá azért Jézus a tizenkettőnek: Ti is el akartok-e menni?
Felelé neki Simon Péter: Uram! kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy Krisztus, az Isten Fia. [Máté 16,15.16. Márk 8,29. Luk. 9,20.]
Felelé nekik Jézus: Nemde én tizenkettőtöket választottalak, és egy közőletek ördög?
Érté pedig az iskarioti Júdást, Simon fiát, mert ez vala őt elárulandó, ki egyik volt a tizenkettő közől.
Jézus atyjafiainak hitetlensége. A sátoros ünnepen tanít Jerusalemben. El akarják őt fogni. Hirdeti az Szentlélek kiáradását. Ismét elfogására törekszenek, de hiában. Nikodémus Jézus védelmére kel, de őt is megtámadják.
Ezek után pedig Jézus Galileában jára, mert nem akart Judeában járni, mivel a zsidók halálra keresték őt.
Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep.
Mondák pedig neki atyjafiai: Távozzál innét, és menj Judeába, hogy tanítványaid is lássák cselekedeteidet, melyeket mívelsz.
Mert senki sem cselekszik semmit rejtekben, ki maga nyilvános akar lenni. Ha ezeket cselekszed, jelentsd ki magadat a világnak.
Mert még atyjafiai sem hittek őbenne.
Mondá azért nekik Jézus: Az én időm még nem jött el; a ti időtők pedig mindenkor jelen vagyon.
Nem gyűlölhet titeket a világ, engemet pedig gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak.
Ti menjetek föl ez ünnepre, én még nem megyek föl ez ünnepre, mert az én időm még nem telt be.
Ezeket mondván nekik, Galileában maradt.
A mint pedig fölmentek atyjafiai, ő is fölméne az ünnepre, nem nyilván, hanem mintegy titkon.
A zsidók tehát keresik vala őt az ünnepen, és kérdezék: Hol vagyon amaz?
És sok beszéd vala a népsereg között felőle. Mert némelyek azt mondták, hogy jó. Mások pedig azt mondták: Nem, hanem ámítja a népséget.
Mindazáltal nyilván senki sem szóla felőle a zsidóktól való félelem miatt.
Midőn pedig az ünnep félig elmúlt, fölméne Jézus a templomba, és tanít vala.
És csodálkozának a zsidók, mondván: Miképen tud ez irást, holott nem tanúlta?
Felelé nekik Jézus, és mondá: Az én tanítmányom nem enyém, hanem azé, ki engem küldött.
A ki annak akaratját akarja cselekedni, megismeri tanítmányomról, vajjon Istentől van-e az, vagy én magamtól szólok?
A ki önmagától szól, az tulajdon dicsőségét keresi; a ki pedig annak dicsőségét keresi, ki őt küldötte, az igazmondó, és hamisság nincs benne.
Nem adott-e Mózes törvényt nektek? és közőletek senki sem tartja meg a törvényt.
Miért kívántok engem megölni? Felelé a sereg és mondá: Ördögöd vagyon, ki kíván tégedet megölni? [Ján. 5,18.]
Felelvén Jézus, mondá nekik: Egy tettet cselekedtem, és mindnyájan csodáljátok.
Azért adta Mózes nektek a körűlmetélést (nem mivel Mózestől való, hanem az atyáktól), és szombaton körűlmetélitek az embert. [Móz. III. 12,3.]
Ha a körűlmetélést fölveszi az ember szombaton, és nem bontatik föl Mózes törvénye: miért boszankodtok rám, hogy az egész embert meggyógyítottam szombaton?
Ne itéljetek külszín szerint, hanem igaz itéletet itéljetek. [Móz. V. 1,16.]
Mondák tehát némelyek Jerusalemből: Nem ez-e az, kit meg akarnak ölni?
És íme nyilván beszél, és semmit sem szólanak neki. Vajjon igazán megismerték-e a fejedelmek, hogy ez a Krisztus,
De ezt tudjuk, honnét való; a Krisztust pedig, mikor eljő, senki sem tudja, honnét való.
Jézus tehát kiálta a templomban, tanítván és mondván: Ismertek is engem, tudjátok is, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, hanem van igazmondó, ki engem küldött, kit ti nem ismertek.
Én ismerem őt; mert tőle vagyok, és ő küldött engem.
Azon voltak tehát, hogy őt megfogják, de senki sem veté rá kezeit, mert még nem jött el az ő órája.
A seregből pedig sokan hivének benne, és mondák: A Krisztus mikor eljő, vajjon több csodajelt fog-e tenni, mint ez teszen?
Hallák a farizeusok, hogy a sereg ezeket suttogja felőle; azért a fejedelmek és farizeusok poroszlókat küldének, hogy megfogják őt.
Mondá tehát nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek vagyok; azután ahhoz megyek, ki engem küldött.
Keresni fogtok engem, de nem találtok; és a hol én vagyok, ti oda nem jöhettek.
Mondák azért a zsidók egymás között: Hová fog ez menni, hogy meg nem találjuk őt? vajjon a szertelevő pogányokhoz menend-e, és a pogányokat tanítandja-e?
Micsoda beszéd ez, melyet mondott: Keresni fogtok engem, de nem találtok; és a hol én vagyok, ti oda nem jöhettek?
Az ünnep utolsó nagy napján pedig megálla Jézus, és kiálta, mondván: Ha ki szomjúhozik, jőjön énhozzám, és igyék.
A ki hisz énbennem, mint az írás mondja, élővíz patakjai folynak majd őbelőle. [Ján. 4,14. Izai. 12,3.]
Ezt pedig a Lélekről mondotta, melyet veendők valának az őbenne hivők, mert még nem adatott vala a Szentlélek, mivel Jézus még nem dicsőíttetett meg. [Apost.cs. 2,17.]
Azon seregből tehát, midőn hallották az ő beszédeit, mondák: Ez bizonynyal a próféta.
Egyebek mondák: Ez a Krisztus. Némelyek pedig mondák: Vajjon Galileából jön-e a Krisztus?
Nem azt mondja-e az irás: hogy Dávid ivadékából és Betlehem helységből, honnan Dávid vala, jön a Krisztus? [Mikeás 5,2.]
Szakadás lőn tehát a seregben őmiatta.
Némelyek pedig közőlük meg akarák őt fogni; de senki sem veté rá kezeit.
Eljövének tehát a poroszlók a papifejedelmekhez és farizeusokhoz; és ezek mondák nekik: Miért nem hoztátok el őt?
Felelének a poroszlók: Soha ember így nem szólott, mint ez az ember.
Mondák azért nekik a farizeusok: Talán ti is el vagytok ámítva?
Vajjon a fejedelmek vagy a farizeusok közől hitt-e valaki őbenne?
De ez a népsereg, mely nem tudja a törvényt, átkozott.
Mondá nekik Nikodémus, az, ki éjjel jött hozzája, ki egyik vala közőlük: [Ján. 3,2.]
Vajjon a mi törvényünk elitéli-e az embert, mielőtt nem hallja tőle és nem érti meg, mit cselekedett? [Móz. V. 17,8. 19,15.]
Felelének és mondák neki: Vajjon te is galileai vagy-e? Vizsgáld az írásokat, és lásd, hogy Galileából próféta nem támad.
És visszatérének kiki az ő házába.
Jézus tanít a templomban. Feloldozza a házasságtörő nőt, magát világ világosságának nevezi, és saját s mennyei Atyja bizonyságára hivatkozik; megmondja a zsidóknak, hogy meghalnak bűneikben; haláláról szól; a zsidók szidalmazzák őt és meg akarják kövezni.
Jézus pedig az olajfák hegyére méne;
és reggel ismét a templomba jöve, és az egész nép hozzá gyülekezék, és leülvén, tanítja vala őket.
Hozának pedig az irástudók és farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt, és középre álliták azt,
és mondák neki: Mester! ez asszony most éretett házasságtörésen.
A törvényben pedig Mózes az efélét megköveztetnünk parancsolta. Te tehát mit mondasz? [Móz. III. 20,10.]
Ezt pedig mondják vala, kisértvén őt, hogy vádolhassák. Jézus pedig lehajolván, ujjával ír vala a földön.
Midőn pedig szorgalmazván, kérdezék őt, fölemelkedvén, mondá nekik: A ki bűn nélkül vagyon köztetek, először az vessen követ rája. [Móz. V. 17,7.]
És ismét lehajolván, ír vala a földön.
Hallván pedig ezt, egyik a másik után kimenének, elkezdve a véneken; és Jézus egyedűl maradt és a középen álló asszony.
Fölemelkedvén pedig Jézus, mondá neki: Asszony! hol vannak, a kik vádoltak? senki sem itélt el téged?
Ki mondá: Senki, Uram! Mondá pedig Jézus: Én sem itéllek el téged. Eredj, és többé ne vétkezzél.
Ismét szóla tehát nekik Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága; a ki engem követ, nem jár sötétségben, hanem az élet világossága lesz nála.
Mondák azért neki a farizeusok: Te tenmagad felől teszesz bizonyságot; a te bizonyságod nem igaz.
Felelvén Jézus, mondá nekik: Ha én magam felől teszek is bizonyságot, igaz az én bizonyságom, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.
Ti test szerint itéltek; én nem itélek senkit.
És ha én itélek, az én itéletem igaz, mert nem vagyok egyedűl, hanem én és a ki engem küldött, az Atya.
És a ti törvényetekben írva vagyon, hogy két ember bizonysága érvényes. [Móz. V. 17,6. 19,15.]
Én vagyok, a ki bizonyságot teszek magam felől, és bizonyságot tesz felőlem, a ki engem küldött, az Atya.
Mondák azért neki: Hol van a te atyád? Felelé Jézus: Sem engem nem ismertek, sem Atyámat; ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.
Ez igéket mondá Jézus a kincstárnál, tanítván a templomban; és senki sem fogá el őt, mert még nem jött el az ő órája.
Ismét mondá tehát nekik Jézus: Én elmegyek, és majd kerestek engem, és a ti bűnötökben meghaltok. A hová én megyek, ti oda nem jöhettek.
Mondák erre a zsidók: Vajjon megöli-e magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti oda nem jöhettek?
És mondá nekik: Ti innen alúlról vagytok, én onnan felülről vagyok. Ti e világból vagytok, én nem vagyok e világból.
Azért mondottam nektek, hogy meghaltok a ti bűneitekben; mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűnötökben.
Kérdezék tehát őt: Te ki vagy? Mondá nekik Jézus: A kezdet, ki szólok is nektek.
Sokat kellene még felőletek szólanom és itélnem; de a ki engem küldött, igazmondó az, és én a miket hallottam őtőle, azokat mondom a világon. [Rom. 3,4.]
És nem érték meg, hogy az Istent mondotta Atyjának.
Mondá azért nekik Jézus: Mikor felmagasztaljátok az ember Fiát, akkor megismeritek majd, hogy én vagyok, és magamtól semmit sem cselekszem, hanem a mint tanított engem az Atya, azokat beszélem.
És a ki engem küldött, velem vagyon, és ő nem hagyott engem egyedűl; mert én, a mi kedves előtte, mindenkor azt cselekszem.
Midőn ezeket beszélte, sokan hivének őbenne.
Mondá azért Jézus ama zsidóknak, kik neki hivének: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal tanítványaim lesztek.
És megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.
Felelék neki: Ábrahám ivadéka vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Miképen mondod te: Szabadok lesztek?
Felelé nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy minden, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.
A szolga pedig nem marad a házban örökösen, de a fiú megmarad örökösen.
Ha tehát a Fiú titeket megszabadít, valóban szabadok lesztek.
Tudom, hogy Ábrahám fiai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert az én beszédem nem fog rajtatok.
Én a mit Atyámnál láttam, azt mondom; és ti a mit atyátoknál láttatok, azt cselekszitek.
Felelék és mondák neki: A mi atyánk Ábrahám. Mondá nekik Jézus: Ha Ábrahám fiai vagytok, Ábrahám tetteit cselekedjétek.
Most pedig meg akartok ölni engem, az embert, ki nektek igazságot szólottam, melyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem cselekedte.
Ti atyátok tetteit cselekszitek. Mondák azért neki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy Atyánk van, az Isten.
Mondá azért nekik Jézus: Ha az Isten volna Atyátok, bizonynyal szeretnétek engemet; mert én az Istentől származtam és jöttem; nem is jöttem én magamtól, hanem ő küldött engem.
Miért nem ismeritek meg az én szólásomat? mert nem hallhatjátok az én beszédemet.
Ti az ördög-atyától vagytok és atyátok kivánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdettől, és az igazságban meg nem állott; mert nincs igazság őbenne. Mikor hazudságot szól, tulajdonából szól; mert hazug ő és a hazudság atyja.
Én pedig ha igazságot mondok, nem hisztek nekem.
Ki fedd meg engem közőletek, a bűnről? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem?
A ki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert az Istentől nem vagytok.
Felelék azért a zsidók és mondák neki: Nemde jól mondjuk mi, hogy szamaritánus vagy te, és ördögöd vagyon?
Felelé Jézus: Énnekem ördögöm nincsen, hanem tisztelem Atyámat, és ti tiszteletlenséggel illettek engem.
Én azonban nem keresem dicsőségemet; van, a ki keresse és megitélje.
Bizony, bizony mondom nektek: ha ki az én beszédemet megtartja, halált nem lát mindörökké.
Mondák erre a zsidók: Most ismertük meg, hogy ördögöd vagyon. Ábrahám meghalt és a próféták, és te azt mondod: Ha ki az én beszédemet megtartja, a halált nem ízleli meg mindörökké.
Vajjon te nagyobb vagy-e a mi atyánknál, Ábrahámnál, ki meghalt? a próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?
Felelé Jézus: Ha én dicsőitem magamat, az én dicsőségem semmi; van, a ki dicsőit engem, az én Atyám, kiről ti mondjátok, hogy Istenetek.
De ti nem ismeritek őt, én pedig ismerem; és ha mondom, hogy nem ismerem őt, tihozzátok hasonló hazug leszek. De ismerem őt, és beszédét megtartom.
Ábrahám, a ti atyátok, örömmel kivánta látni az én napomat, látta és örvendezett.
Mondák azért a zsidók neki: Még ötven esztendős sem vagy, és Ábrahámot láttad?
Mondá nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: mielőtt Ábrahám lenne, én vagyok.
Köveket kapának azért, hogy rája hajítsák; Jézus pedig elrejté magát, és kiméne a templomból.
Jézus által a vakonszületett látást nyer, – és a kik látnak vakokká lesznek.
És átmenvén Jézus, láta egy vakon született embert;
És kérdezék őt tanítványai: Rabbi! ki vétkezett, ez-e, vagy az ő szülői, hogy vakon született?
Felelé Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem az ő szülői; hanem hogy kijelentessenek az Isten cselekedetei őbenne.
Nekem szükség annak cselekedeteit tennem, ki engem küldött, míg nappal vagyon; eljön az éjszaka, midőn senki sem munkálkodhatik.
Míg e világon vagyok, világossága vagyok e világnak.
Miután ezeket mondotta, a földre pökvén, sarat csinála a nyálból, és a sarat annak szemeire kené,
és mondá neki: Eredj, mosdjál meg Siloe tavában (mi elküldöttnek értelmeztetik). Elméne tehát, és megmosdék, és mint látó tére vissza.
Azért a szomszédok, és kik azelőtt mint vakkoldúst látták őt, így szólának: Nemde ez az, ki ott ül és koldúl vala? Némelyek mondák: hogy ez az.
Mások pedig: Nem, hanem hasonló ahhoz. Ő pedig mondá: Én vagyok.
Kérdezék tehát őt: Miképen nyíltak meg szemeid?
Felelé: Az az ember, ki Jézusnak mondatik, sarat csinála, és megkené szemeimet, és mondá nekem: Menj a Siloe tavára, és mosdjál meg. És elmenék, megmosdám, és látok.
És kérdezék őt: Hol van ő? Mondá: Nem tudom.
Elvivék a farizeusokhoz azt, ki vak volt.
Szombat vala pedig, mikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta annak szemeit.
Ismét kérdezék tehát őt a farizeusok: mikép lőn az, hogy lát? Ő pedig mondá nekik: Sarat tőn szemeimre, és megmosdám, és látok.
Mondák erre a farizeusok közől némelyek: Ez ember nem Istentől való, ki a szombatot meg nem tartja. Mások pedig mondák: Hogyan cselekedheti bűnös ember e jeleket? És szakadás vala közöttük.
Mondák azután ismét a vaknak: Te mit tartasz a felől, ki megnyitotta szemeidet? Ő pedig mondá: hogy próféta.
Nem hivék azért a zsidók felőle, hogy vak volt, és látó lett, mígnem előhivák annak szülőit, ki látó lett.
És kérdezék őket, mondván: Ez-e a ti fiatok, kiről mondjátok, hogy vakon született? Miképen lát tehát most?
Felelvén nekik az ő szülői, mondák: Tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, és hogy vakon született;
miképen lát pedig most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg szemeit, mi nem tudjuk; őt kérdezzétek, elég idős, szóljon ő maga felől.
Ezeket mondák az ő szülői, mert féltek a zsidóktól, mivel már összebeszéltek vala a zsidók, hogyha valaki őt Krisztusnak vallja, a zsinagógából kizárják.
Azért mondák az ő szülői: hogy elég idős, őt kérdezzétek.
Ismét eléhivák tehát az embert, ki vak volt, és mondák neki: Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
Ő pedig mondá: Ha bűnös-e, nem tudom; egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.
Mondák azért neki: Mit cselekedett neked? Mikép nyitotta meg szemeidet?
Felelé nekik: Megmondottam már nektek, és hallottátok; miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?
Erre megátkozák őt, és mondák: Te légy az ő tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk.
Mi tudjuk, hogy Mózesnek szólott az Isten; ezt pedig nem tudjuk, honnét való.
Felelé az az ember, és mondá nekik: Épen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnét való, és megnyitotta szemeimet.
Tudjuk pedig, hogy Isten a bűnösöket meg nem hallgatja; hanem a ki Istent tiszteli, és akaratját cselekszi, azt meghallgatja.
Világ kezdetétől sem hallatszott, hogy valaki megnyitotta szemeit a vakon születettnek.
Ha ez nem Istentől való, nem tehetett volna semmit.
Felelvén, mondák neki: Egészen bűnökben születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt.
Meghallá Jézus, hogy kivetették őt, és találkozván vele, mondá neki: Hiszesz-e te az Isten Fiában?
Kérdé amaz és mondá: Kicsoda az, Uram! hogy higyek őbenne?
És mondá neki Jézus: Láttad is őt, és a ki veled szól, ő az.
Amaz pedig mondá: Hiszek, Uram! És leborúlván, imádá őt.
És mondá Jézus: Itéletre jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak, és a kik látnak, vakok legyenek.
És hallák ezt némelyek a farizeusok közől, kik vele valának, és mondák neki: Vajjon mi is vakok vagyunk-e?
Mondá nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; most pedig azt mondjátok: Mi látunk. Azért bűnötök megmarad.
Példabeszéd a jó pásztorról és a béresről. A zsidók kérdik Jézust, vajjon ő-e a Messiás? Jézus igenlőleg felel, és megakarják őt kövezni.
Bizony, bizony mondom nektek: A ki nem az ajtón megyen be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, orzó az és lator.
A ki pedig az ajtón megyen be, pásztora a juhoknak.
Ennek az ajtónálló ajtót nyit, és a juhok az ő szavára hallgatnak; és tulajdon juhait névszerint híja, és kivezeti azokat.
És midőn tulajdon juhait kibocsátja, előttök megyen; és a juhok őt követik, mert ismerik az ő szavát.
Idegent pedig nem követnek, hanem futnak tőle; mert nem ismerik az idegenek szavát.
E példabeszédet mondá nekik Jézus; ők pedig nem érték, mit szóla nekik.
Mondá azért ismét nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja.
Mindnyájan, a mennyien jöttek, orzók és latrok, és a juhok nem hallgattak rájok.
Én vagyok az ajtó. A ki énáltalam megyen be, üdvözűl; és bejár és kijár, és legelőt talál.
Az orzó nem jő másért, hanem csak hogy lopjon és öljön és elveszítsen; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővebben legyen.
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja az ő juhaiért.
A béres pedig, és a ki nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyván a juhokat, elfut; és a farkas elragadozza és elszéleszti azokat.
A béres azért fut, mert béres, és nincs köze a juhokhoz.
Én vagyok a jó pásztor, és ismerem enyéimet, és ismernek engem enyéim;
a mint engem az Atya ismer, és én ismerem az Atyát; és életemet adom az én juhaimért. [Máté 11,27. Luk. 10,22.]
Egyéb juhaim is vannak, melyek nem ez akolból valók; azokat is el kell hoznom, és hallgatni fogják az én szómat, és egy akol leszen s egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem életemet, hogy ismét fölvegyem. [Izai. 53,7.]
Senki sem veszi el tőlem, hanem én teszem azt le magamtól, és hatalmam vagyon annak letételére, és ismét hatalmam vagyon annak fölvételére. E parancsolatot vettem Atyámtól.
Szakadás lőn ismét a zsidók között e beszédek miatt.
Sokan pedig közőlük az mondák: Ördöge vagyon, és tébolyog; minek hallgatjátok őt?
De mások az mondák: Ezen igék nem ördöngöséi. Vajjon az ördög megnyithatja-e a vakok szemeit?
Lőn pedig a templomszentelés ünnepe Jerusalemben, és tél vala.
És Jézus a templomban jár vala, Salamon tornáczában.
Körűlvevék tehát őt a zsidók, és mondák neki: Meddig tartod függőben lelkünket? ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyilván.
Felelé nekik Jézus: Mondom nektek, és nem hiszitek. A cselekedetek, melyeket én teszek Atyám nevében, azok bizonyságot tesznek felőlem;
de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közől.
Az én juhaim szavamat hallgatják; és én ismerem őket, és követnek engem.
És én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket kezemből.
A mit Atyám nekem adott, nagyobb mindennél, és senki sem ragadhatja ki Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.
Köveket vőnek föl erre a zsidók, hogy megkövezzék őt.
Jézus pedig mondá nekik: Sok jótettet mutattam nektek Atyámtól, azok közől melyikért akartok engem megkövezni?
Felelék neki a zsidók: Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember-létedre Istennek teszed magadat.
Felelé nekik Jézus: Nincs-e megírva törvényetekben: Én mondottam: istenek vagytok? [Zsolt. 81,6.]
Ha azokat mondotta isteneknek, kikhez az Isten beszéde intéztetett, és az írás föl nem bontathatik:
a kit az Atya megszentelt és e világra küldött, mikép mondhatjátok róla, hogy káromló: mivel azt mondottam: Az Isten Fia vagyok?
Ha Atyám tetteit nem cselekszem, ne higyetek nekem;
ha pedig cselekszem, és ha nekem nem akartok hinni, a tetteknek higyetek, hogy megismerjétek és higyétek, hogy az Atya énbennem vagyon, és én az Atyában.
Azon valának tehát, hogy őt megfogják, de ő kiméne kezeikből.
És ismét eltávozék a Jordánon túl ama helyre, hol János először keresztel vala, és ott marada.
És sokan jövének hozzája és mondák: hogy János ugyan egy csodajelt sem cselekedett,
azonban a miket János erről mondott, mind igazak voltak. És sokan hivének őbenne.
Jézus feltámasztja Lázárt halottaiból. A zsidók tanácsot tartanak, mint ölhessék meg Jézust. Kaifás jövendöl.
Vala pedig egy Lázár nevű beteg Bethániából, Mária s ennek nővére, Márta, falujából való.
(Mária pedig az vala, ki megkente az Urat kenettel, és az ő lábait hajával törölgette, kinek bátyja, Lázár, beteg vala).
Húgai tehát hozzája küldének, mondván: Uram! íme a kit szeretsz, beteg.
Hallván pedig ezt Jézus, mondá nekik: E betegség nem válik halálra, hanem az Isten dicsőségére, hogy az által az Isten fia megdicsőittessék.
Szereti vala pedig Jézus Mártát és nővérét, Máriát, és Lázárt.
Midőn tehát meghallotta, hogy beteg, akkor ugyan megmaradt azon helyen két napig;
ezek után mondá tanítványinak: Menjünk ismét Judeába.
Mondák neki a tanítványok: Rabbi! most akartak téged a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy?
Felelé Jézus: Nemde tizenkettő a nap órája? Ha ki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságát látja;
ha pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.
Igy szóla, s ezek után mondá nekik: Lázár, a mi barátunk aluszik; de megyek, hogy az álomból fölserkentsem őt.
Mondák erre tanítványai: Uram! ha aluszik, meggyógyúl.
Azonban Jézus az ő haláláról mondotta ezt, ők pedig azt vélték, hogy az álom szendergéséről mondja.
Akkor tehát Jézus nyilván megmondá nekik: Lázár meghalt.
És örűlök tiérettetek, hogy ott nem voltam, hogy higyetek. De menjünk hozzája.
Mondá tehát Tamás, ki kettősnek neveztetik, tanítványtársaihoz: Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele.
Eljöve tehát Jézus, és már negyednaposnak találá őt a sírban.
(Bethánia pedig Jerusalemtől mintegy tizenöt futamatnyi földre vala).
A zsidók közől pedig sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vígasztalják őket bátyjok miatt.
Márta tehát a mint meghallotta, hogy Jézus jő, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala.
Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram! ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg.
De most is, tudom, hogy a mit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.
Mondá neki Jézus: Feltámad a te bátyád.
Mondá neki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadásban az utolsó napon. [Luk. 14,14. Ján. 6,40.]
Mondá neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; a ki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog;
és minden, a ki él és énbennem hiszen, nem hal meg mindörökké. Hiszed-e ezt?
Mondá neki: Igen, Uram! én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki e világra jöttél.
És a mint ezeket mondotta, elméne, és elhivá nővérét, Máriát, csendesen mondván: A mester jelen vagyon, és téged hí.
Az a mint hallotta, fölkele hamar, és hozzája méne.
Mert Jézus még nem ért a faluba, hanem még azon helyen vala, hol Márta eléje ment.
A zsidók tehát, kik vele a házban valának és vigasztalák őt, midőn látták Máriát, hogy hamar fölkelt és kiment, követék őt, mondván: A sírhoz megyen, hogy ott sírjon.
Mária pedig midőn oda ért, hol Jézus vala, meglátván őt, lábaihoz borúla, és mondá neki: Uram! ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám.
Jézus tehát a mint látta őt sírni, s a zsidókat is, kik vele jöttek vala, hogy sírnak, elbúsúla lelkében és megrendűle,
és mondá: Hova tettétek őt? Mondák neki: Uram! jőj és lásd.
És könyeze Jézus.
Mondák tehát a zsidók: Ime mennyire szereti vala őt!
Némelyek pedig közőlük mondák: Nem tehette volna meg ő, ki megnyitotta a vakon születettnek szemeit, hogy ez meg ne haljon? [Ján. 9,7.]
Jézus tehát ismét elbúsúlván magában, a sírhoz méne. Vala pedig az egy barlang, és kő vala arra téve.
Mondá Jézus: Vegyétek fel a követ. Mondá neki Márta, a megholtnak húga: Uram! már szaga van, mert negyednapos.
Mondá neki Jézus: Nem mondottam-e neked, hogyha hiszesz, meglátod az Isten dicsőségét?
Elvevék tehát a követ. Jézus pedig fölemelvén szemeit, mondá: Atyám! hálát adok neked, hogy meghallgattál engemet.
Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, de a körűlálló népért mondám azt, hogy elhigyék, hogy te küldöttél engem.
Ezeket elmondván, nagy szóval kiálta: Lázár! jőj ki.
És azonnal kijöve, a ki halott vala, megkötve lévén lábai és kezei ruhákkal, és orczája bekötve lévén kendővel. Mondá nekik Jézus: Oldjátok meg őt, és bocsássátok el.
A zsidók közől tehát, kik Máriához és Mártához jöttek vala, látván a miket Jézus cselekedett, sokan hivének őbenne.
Némelyek pedig közőlük a farizeusokhoz menének, és megmondák nekik, a miket Jézus cselekedett.
Egybegyüjték azért a főpapok és farizeusok a tanácsot, és mondák: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodajelt teszen.
Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hisznek majd benne; és eljőnek a romaiak, és elfoglalják helyünket és nemzetünket.
Egy pedig közőlük, Kaifás nevű, ki főpap vala azon esztendőben, mondá nekik: Ti semmit sem tudtok, [Ján. 18,44.]
s meg sem gondoljátok, hogy hasznosabb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem az egész nemzet elveszszen.
Ezt pedig nem magától mondá, hanem azon esztendőbeli főpap lévén, jövendölé, hogy Jézus meghal a nemzetért;
és nem csak a nemzetért, hanem hogy az Istennek elszéledett fiait egybegyüjtse.
Az naptól tehát elvégezék, hogy megölik őt.
Jézus azért már nyilván nem jár vala a zsidók között, hanem a puszta mellett való tartományba méne, azon városba, mely Efremnek mondatik, és ott tartózkodék tanítványival.
Közel vala pedig a zsidók húsvéte, és sokan menének föl Jerusalembe e tartományból húsvét előtt, hogy magokat megszenteljék.
Keresék tehát Jézust, és szólának egymáshoz a templomban állók: Mit véltek? vajjon nem jött-e el ő az ünnepre? Parancsot adtak vala pedig a főpapok és farizeusok, hogy ha valaki megtudja, hol vagyon, jelentse föl, hogy megfogják őt.
Mária megkeni Jézus lábait. A zsidók meg akarják ölni Lázárt. Jézus bevonulása Jerusalembe. Pogányok akarják látni Jézust. Jézus halálának gyümölcse. Mennyei szózat. A zsidók hitetlensége. Isten igéje, melyet Jézus mondott, itéli meg a hitetlent.
Jézus azért hat nappal húsvét előtt Bethániába méne, hol Lázár megholt vala, kit föltámasztott Jézus. [Máté 26,6. Márk 14,3.]
Vacsorát szerzének tehát ott neki, és Márta szolgála; Lázár pedig egyik vala azok közől, kik letelepedtek ővele.
Mária tehát egy font drága tiszta nárdusz-kenetet vőn, és megkené Jézus lábait, és hajával törölgeté az ő lábait, és a ház megtelék a kenet illatával.
Mondá azért egy az ő tanítványai közől, iskarioti Júdás, ki őt elárulandó vala:
Miért nem adatott el ez a kenet háromszáz tízesen, és osztatott a szűkölködőknek? [Márk 14,5.]
Ezt pedig mondá, nem mintha a szegényekre volna gondja, hanem mivel tolvaj vala, és az erszény nála lévén, azt, mi abba adatott, ő hordozá.
Mondá azért Jézus: Hagyjatok békét neki, hogy az én temetésem napjára tartsa azt.
Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok veletek.
Megtudá pedig a zsidók közől nagy sereg, hogy ott vagyon; és eljövének nem csak Jézusért, hanem hogy Lázárt lássák, kit föltámasztott halottaiból.
A papifejedelmek pedig arról tanakodtak, hogy Lázárt is megöljék,
mert sokan menének el a zsidók közől őérette, és hivének Jézusban.
A következő napon pedig a nagy sereg, mely az ünnepre jött vala, midőn meghallották, hogy Jézus Jerusalembe jő, [Máté 21,1. Márk 11,1. Luk. 19,29.]
pálmaágakat vőnek, és eléje menének, és kiáltának: Hosanna! áldott, ki az Úr nevében jő, Izrael királya. [Máté 21,9.]
És talála Jézus egy szamárvemhet, és rája üle, a mint írva vagyon: [Zakar. 9,9. Máté 21,7. Márk 11,7. Luk. 19,35.]
Ne félj, Sion leánya! ime a te királyod jő, ülve a szamár vemhén. [Máté 21,5.]
Ezeket nem érték előbb tanítványai, hanem mikor megdicsőittetett Jézus, akkor megemlékezének, hogy ezek őfelőle voltak megírva, és ezeket cselekvék neki.
Bizonyságot tőn pedig a sereg, mely ővele volt, mikor Lázárt előhítta a sírból, és föltámasztotta őt halottaiból.
Azért is ment eléje a sereg, mert meghallá, hogy e csodát tette.
A farizeusok tehát mondák egymás között: Látjátok-e, hogy semmire sem megyünk? íme az egész világ utána indúlt.
Valának pedig némely pogányok azok között, kik fölmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.
Ezek tehát Filephez menének, ki Galileának Betszaidájából vala, és kérék őt, mondván: Uram! látni akarnók Jézust.
Elméne Filep, és megmondá ezt Andrásnak, András ismét és Filep megmondák Jézusnak.
Jézus pedig felelé nekik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőittessék az ember Fia.
Bizony, bizony mondom nektek: hacsak a földbe esett gabonaszem meg nem hal,
egyedűl marad; ha pedig meghal, sok termést hoz. A ki életét szereti, elveszti azt; a ki életét gyűlöli e világon, az örökkévalóságra megtartja azt. [Máté 10,39. 16,25. Márk 8,35. Luk. 9,24. 17,33.]
Ha ki nekem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha ki nekem szolgál, megtiszteli azt Atyám.
Most az én lelkem megrendűlt; és mit mondjak? Atyám! szabadíts meg engem ez órától. De ezért jöttem ez órára.
Atyám! dicsőitsd meg a te nevedet. Erre szózat jöve az égből: Meg is dicsőítettem, és ismét megdicsőítem.
A sereg tehát, mely ott áll vala és ezt hallotta, mondá, hogy mennydörgés volt az. Mások mondák: Angyal szólott neki.
Felelvén Jézus, mondá: Nem énérettem jött e szózat, hanem tiérettetek. [Ján. 11,42. 6,44.]
Most van az itélet a világ fölött; most e világ fejedelme kivettetik.
És én ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzok.
(Ezt pedig mondja vala, jelentvén, minő halállal fog meghalni.)
Felelé neki a sereg: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad; mikép mondod te: Szükség fölmagasztaltatni az ember fiának? Kicsoda ez az ember fia? [Zsolt. 109,4. Ezekiel 37,25. Dániel 7,14.]
Mondá tehát nekik Jézus: Még egykevéssé a világosság veletek vagyon; járjatok, míg világosságtok tart, hogy a sötétség meg ne lepjen titeket; mert a ki sötétben jár, nem tudja, hová megyen.
Míg világosságtok vagyon, higyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket szólván Jézus, elméne, és elrejté magát előlük.
Jóllehet pedig ennyi csodajelt tett előttök, mégsem hivének őbenne,
hogy beteljesedjék Izaiás próféta beszéde, melyet mondott: Uram! ki hiszen a mi hallomásunknak? és az Úr karja kinek lőn kijelentve? [Izai. 53,1.]
Azért nem hihettek; mert ismét azt mondotta Izaiás:
Megvakította szemeiket, és megkeményítette szivöket, hogy ne lássanak szemeikkel, és ne értsenek szivökkel, és megtérjenek és meggyógyítsam őket. [Izai. 6,9.]
Ezeket mondotta Izaiás, midőn látta az ő dicsőségét, és őfelőle szólott.
Mindazáltal a főemberek közől is sokan hittek őbenne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy a zsinagógából ki ne vettessenek.
Mert inkább szerették az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.
Jézus pedig kiálta és mondá: A ki énbennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, ki engem küldött.
És a ki engem lát, azt látja, ki engem küldött.
Én világosságúl jöttem e világra, hogy minden, a ki énbennem hisz, sötétségben ne maradjon. [Ján. 1,5. s követk. 8,12. 12,35.36.]
És ha ki az én igéimet hallja, és meg nem tartja, én nem itélem meg őt; mert nem jöttem, hogy e világot megitéljem, hanem hogy üdvözítsem e világot.
A ki engem megvet, és nem fogadja be igéimet, van, a ki megitélje őt. A beszéd, melyet szólottam, az itéli meg őt az utolsó napon. [Ján. 3,18.]
Mert én magamtól nem szólottam, hanem a ki engem küldött, az Atya, ő adott nekem parancsot, mit mondjak, és mit szóljak.
És tudom, hogy az ő parancsolatja örök élet. Azért a miket én szólok, a mint mondotta nekem az Atya, úgy beszélem.
Jézus megmossa tanítványai lábait, megjövendöli Júdás árulását, és a szeretet új parancsát adja.
A húsvét ünnepe előtt tudván Jézus, hogy eljött órája, hogy e világból az Atyához menjen, mivel szerette övéit, kik e világon valának, mindvégig szerette őket. [Máté 26,2. s követk. Márk 14,1. s követk. Luk. 22,1. s követk.]
És a vacsora véghezmenvén, midőn az ördög Júdásnak, az iskarioti Simon fiának szivét már megvesztegette, hogy ez elárúlja őt,
tudván, hogy mindent kezébe adott neki az Atya, és hogy az Istentől jött ki, és az Istenhez megyen,
fölkele a vacsorától, és letevé az ő ruháit, és vévén a kendőt, átövezé magát.
Azután vizet önte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, melylyel átövezve vala.
Jöve tehát Simon Péterhez. És mondá neki Péter: Uram! te mosod-e az én lábaimat?
Felelvén Jézus, mondá neki: A mit én cselekszem, te most nem érted; megérted pedig ezután.
Mondá neki Péter: Nekem soha nem mosod lábaimat. Felelé neki Jézus: Ha meg nem moslak téged, nem lesz úgy részed énvelem.
Mondá neki Simon Péter: Uram! hát nem csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is.
Mondá neki Jézus: A ki meg van mosva, nincs szüksége, hanem csak hogy lábait mossa meg, és tiszta egészen. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
Mert tudta, ki az, ki őt elárulja; azért mondá: Nem vagytok tiszták mindnyájan.
Minekutána tehát megmosta lábaikat, és ruháit fölvette, ismét leülvén, mondá nekik: Tudjátok-e, mit cselekedtem veletek?
Ti engem mesternek és úrnak híttok, és jól mondjátok, mert az vagyok.
Ha tehát én, az Úr és mester, megmostam lábaitokat, ti is tartoztok egyik a másika lábait megmosni.
Mert példát adtam nektek, hogy a mint én cselekedtem veletek, ti is úgy cselekedjetek.
Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, a követ sem nagyobb annál, ki őt küldötte. [Máté 10,24. Luk. 6,40. Ján. 15,20.]
Ezeket tudván, boldogok lesztek, ha megcselekszitek azokat.
Nem mondom mindnyájatokról, én tudom, kiket választottam; de hogy beteljesedjék az írás: „A ki kenyeret eszik velem, fölemeli sarkát ellenem.“ [Zsolt. 40,10.]
Immár most mondom nektek, minekelőtte megtörténnék, hogy mikor megleszen, higyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony mondom nektek: A ki befogadja azt, kit én küldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, ki engem küldött.
Ezeket mondván Jézus, lelkében megrendűle, és bizonyságot tőn és mondá: Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy közőletek elárul engem.
Egymásra nézének tehát a tanítványok, kételkedvén, kiről mondja.
Vala pedig egy az ő tanítványai közől, ki Jézus keblén feküvék, kit szeret vala Jézus.
Ennek tehát inte Simon Péter, és mondá neki: Ki az, kiről ezt mondja?
Amaz pedig Jézus keblére hajolván, mondá neki: Uram! ki az?
Felelé Jézus: Az az, kinek én a bemártott kenyeret nyujtom. És bemártván a kenyeret, Júdásnak adá, az iskarioti Simon fiának.
És a falat után beléje méne a sátán. És mondá neki Jézus: A mit cselekszel, cselekedd hamar.
Ezt pedig senki sem tudta a letelepűltek közől, mi végre mondotta neki.
Mert némelyek azt vélék, mivel Júdásnál volt az erszény, hogy azt mondotta neki Jézus: Vedd meg, a mire szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy a szűkölködőknek adjon valamit.
Amaz pedig elvévén a falatot, azonnal kiméne. Vala pedig éjszaka.
Miután tehát az kiment, mondá Jézus: Most dicsőíttetik meg az ember fia, és az Isten megdicsőíttetik őbenne.
Ha Isten megdicsőíttetett benne, Isten is megdicsőíti őt magában, és azonnal megdicsőíti őt.
Fiacskáim! még egykevéssé veletek vagyok. Keresni fogtok engem; de mint a zsidóknak mondottam: A hova én megyek, ti oda nem jöhettek, most nektek is mondom. [Ján. 7,34.]
Új parancsolatot adok nektek: hogy szeressétek egymást, s mint én szerettelek titeket, hogy ti is úgy szeressétek egymást. [Máté 22,39. Ján. 15,12.]
Arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel lesztek egymáshoz.
Mondá neki Simon Péter: Uram! hová mégy? Felelé Jézus: A hova én megyek, nem követhetsz most engem, de utóbb követni fogsz.
Mondá neki Péter: Miért nem követhetlek most téged? életemet adom éretted.
Felelé neki Jézus: Életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom neked: Nem szól addig a kakas, mignem te háromszor megtagadsz engem. [Luk. 22,34.]
Jézus lakhelyeket készít nekünk. Ő az út, az igazság és az élet. A ki őt látja, az látja az Atyát. Megadja, a mit nevében kérnek. A szeretet ismertető jele. Szentlelket igér. Intés a parancsok megtartására. A Szentlélek mindenre megtanít. Az Isten békesége. Jézus szeretete és engedelmessége.
Meg ne háborodjék szivetek. Hisztek az Istenben; énbennem is higyetek.
Atyám házában sok lakóhely vagyon. Ha különben volna, megmondottam volna nektek; mert elmegyek helyet készíteni nektek.
És ha elmegyek, és a helyet elkészítem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.
És a hova én megyek, tudjátok, az útat is tudjátok.
Mondá neki Tamás: Uram! nem tudjuk, hova mégy; mikép tudhatnók az utat?
Mondá neki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jő az Atyához, hanem csak énáltalam.
Ha engem ismernétek, Atyámat is ösmernétek; de mostantól megismeritek őt, és láttátok őt.
Mondá neki Filep: Uram! mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk.
Mondá neki Jézus: Annyi időtől vagyok veletek, és nem ismertetek meg engem? Filep! a ki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?
Nem hiszitek-e, hogy én az Atyában és az Atya énbennem vagyon? Az igéket, melyeket én nektek mondok, magamtól nem mondom. Az Atya pedig énbennem lakván, ő cselekszi a tetteket is.
Nem hiszitek-e, hogy én az Atyában és az Atya énbennem vagyon?
Ha különben nem, a cselekedetekért higyetek. Bizony, bizony mondom nektek, a ki énbennem hisz, a mely tetteket én cselekszem, ő is cselekszi majd, és nagyobbakat is fog tenni ezeknél; mert én az Atyához megyek.
És akármit kértek az Atyától az én nevemben, megcselekszem azt, hogy az Atya dicsőíttesék a Fiúban. [Máté 7,7. 21,22. Márk 11,24. Ján. 16,23.]
Ha mit kértek tőlem az én nevemben, megcselekszem.
Ha engem szerettek, az én parancsaimat tartsátok meg.
És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy örökké veletek maradjon,
az igazság Lelkét, kit e világ nem vehet; mert nem látja és nem ismeri őt. Ti pedig majd megismeritek őt; mert nálatok marad, és bennetek leszen.
Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok.
Még egykevéssé, és e világ már nem lát engem. Ti pedig láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Az napon megismeritek, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem és én tibennetek.
A ki parancsaimat bírja és azokat megtartja, az az, ki engem szeret. A ki pedig engem szeret, szerettetni fog Atyámtól; és én is szeretem őt, és kijelentem neki magamat.
Mondá neki Júdás, nem az iskarioti, Uram! mi dolog ez, hogy te nekünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
Felelvén Jézus, mondá neki: Ha ki engem szeret, az én beszédemet megtartja, és Atyám is szereti őt, és hozzája megyünk, és lakóhelyet szerzünk nála.
A ki engem nem szeret, az én beszédeimet nem tartja meg. És a beszéd, melyet hallottatok, nem enyém, hanem azé, ki engem küldött, az Atyáé.
Ezeket szólottam nektek, nálatok lévén.
A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre, és eszetekbe juttat mindent, a miket nektek mondottam.
Békeséget hagyok nektek, az én békeségemet adom nektek; nem mint a világ adja, adom én nektek. Ne háborodjék meg a ti szívetek, és ne féljen.
Hallottátok, hogy én mondottam nektek: Elmegyek és eljövök hozzátok; ha engem szeretnétek, örűlnétek azon, hogy az Atyához megyek; mert az Atya nagyobb nálamnál.
És most megmondottam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy midőn meglesz, higyétek.
Immár nem sokat szólok veletek; mert eljő e világ fejedelme; de én bennem semmije sincsen:
hanem hogy megismerje a világ, hogy szeretem az Atyát, és a mint parancsot adott nekem az Atya, úgy cselekszem. Keljetek föl, menjünk el innét.
Krisztus a szőllőtő; tanítványai a szőllővesszők. Állhatatosságra, szeretetre s a viszontagságokban béketűrésre int, s ujolag megigéri a Szentlelket.
Én vagyok az igaz szőllő, és Atyám a szőllőmíves.
Minden szőllővesszőt, mely énrajtam gyümölcsöt nem hoz, lemetsz; és minden gyümölcstermőt megtisztít, hogy többet teremjen.
Már ti tiszták vagytok a beszédnél fogva, melyet nektek szólottam.
Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Miképen a szőllővessző nem hozhat gyümölcsöt önmagától, ha nem marad a szőllőtőn; azonképen ti sem, ha énbennem nem maradtok.
Én vagyok a szőllőtő, ti a szőllővesszők; a ki énbennem marad és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Ha ki énbennem nem marad, kivettetik, mint a szőllővessző, és elszárad; és összeszedvén azt, tűzre vetik, és elég.
Ha énbennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, a mit akartok, kérjetek, és meglesz nektek.
Ez által dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek, és tanítványaim legyetek.
A mint engem szeretett az Atya, én is szerettelek titeket. Maradjatok az én szeretetemben.
Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben; valamint én is megtartottam Atyám parancsait, és az ő szeretetében maradok.
Ezeket szólottam nektek, hogy az én örömem tibennetek állandó, és a ti örömetek teljes legyen.
Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a mint én szerettelek titeket. [Ján. 13,34.]
Nagyobb szeretete senkinek sincs ennél, mint ha valaki az ő életét adja barátiért.
Ti az én barátim vagytok, ha megcselekszitek, a miket parancsolok nektek.
Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja mit mível az ő ura; hanem barátimnak mondottalak titeket, mert mindent, a mit hallottam Atyámtól, megjelentettem nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, s én rendeltelek, hogy elmenvén, gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. [Máté 28,19.]
Ezt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. [Ján. I. 3,11. 4,7.]
Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatoknál,
Ha e világból volnátok, a világ azt, mi övé, szeretné; de mivel e világból nem vagytok, hanem én választottalak titeket e világból, azért gyűlöl titeket e világ.
Emlékezzetek meg beszédemről, melyet én mondottam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én beszédemet megtartották, tiéteket is megtartják. [Ján. 13,16. Máté 10,24.]
Hanem mindezeket az én nevemért cselekszik majd nektek: mert nem ismerik azt, ki engem küldött.
Ha nem jöttem és nem szólottam volna nekik, vétkök nem volna; most pedig mentségök nincs az ő vétkökről.
A ki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli.
Ha a tetteket nem cselekedtem volna közöttük, melyeket senki más nem cselekedett, vétkök nem volna; most pedig láttak és gyűlöltek engem is, Atyámat is. [Ján. 10,37.]
De hogy beteljesedjék a mondás, mely az ő törvényökben megíratott: hogy ok nélkül gyűlölnek engem.
Mikor pedig eljövend a Vigasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelkét, ki az Atyától származik, ő bizonyságot tesz felőlem. [Luk. 24,49.]
Ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől velem vagytok.
Jézus üldözést és szorongatást jövendöl tanítványinak, ismétli igéretét a Szentlélek elküldéséről, s az apostolok jövendő boldogságáról. Az apostolok hite Jézusban, és leendő futásuk megjövendölése.
Ezeket szólottam nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
A zsinagógákból kizárnak titeket; sőt eljön az óra, hogy mindaz, ki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek.
És ezeket cselekszik nektek, mert nem ismerik az Atyát, sem engemet.
De ezeket szólottam nektek, hogy mikor eljön az óra, azokról megemlékezzetek, hogy én megmondottam nektek.
Ezeket pedig nektek kezdetben nem mondottam, mivelhogy veletek valék. De most immár ahhoz megyek, ki engem küldött; és senki közőletek nem kérdi tőlem: Hová mégy?
hanem mivel ezeket szólottam nektek, szomorúság tölti be szíveteket.
De én igazságot mondok nektek: Hasznosabb nektek, hogy én elmenjek; mert ha el nem megyek, a Vígasztaló nem jő hozzátok.
Ki mikor eljövend, megfeddi e világot a bűnről, az igazságról és az itéletről:
a bűnről ugyan, mert nem hittek énbennem;
az igazságról pedig, mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem;
az itéletről pedig, mert e világ fejedelme már megitéltetett.
Még sokat kellene nektek mondanom, de most el nem viselhetitek.
Mikor pedig eljön amaz igazságnak Lelke, megtanít titeket minden igazságra; mert nem szól ő magától, hanem a miket hall, azokat mondja, és a jövendőket hirdeti nektek.
Ő engem megdicsőít; mert enyémből veszi, és hirdeti nektek.
Minden, a mi Atyámé, enyém; azért mondottam: hogy enyémből veszi, és hirdeti nektek.
Egykevéssé, és már nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem; mert az Atyához megyek.
Mondák azért az ő tanítványai közől egymásnak: Mi ez, a mit nekünk mond: Egykevéssé, és nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem; és mert az Atyához megyek?
Mondák azért: Mi ez, a mit mond: Egykevéssé? Nem tudjuk, mit beszél.
Észrevevé pedig Jézus, hogy kérdeni akarják őt, és mondá nekik: E felől tudakozódtok egymás között, hogy mondottam: Egykevéssé, és nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem?
Bizony, bizony mondom nektek: hogy ti majd könyeztek és sírtok, a világ pedig örűlni fog; ti megszomorodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordúl.
Az asszony midőn szűl, szomorúsága vagyon, mert eljött az ő órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékezik szorongatásáról örömében, hogy ember született e világra.
Nektek is most ugyan szomorúságtok vagyon, de ismét meglátlak titeket, és örvendeni fog szivetek, és örömetek senki sem veszi el tőletek.
És az napon semmit sem kérdetek éntőlem. Bizony, bizony mondom nektek: ha mit kérendetek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. [ Máté 7,7. 21,22. Márk 11,24. Luk. 11,9. Ján. 14,13. Jakab 1,5.]
Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megnyeritek, hogy örömetek teljes legyen.
Ezeket példabeszédekben mondottam nektek; de eljön az óra, midőn már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyiltan beszélek nektek az Atyáról.
Az napon kértek majd az én nevemben; és nem mondom nektek, hogy én kérem az Atyát érettetek;
mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
Kijöttem az Atyától, és e világra jöttem; ismét elhagyom e világot, és az Atyához megyek.
Mondák neki az ő tanítványai: Ime most nyiltan szólasz, és semmi példabeszédet nem mondasz.
Most tudjuk, hogy mindeneket tudsz, és nincs szükséged, hogy valaki kérdezzen téged; ebből hisszük, hogy az Istentől jöttél ki.
Felelé nekik Jézus: Most hiszitek-e?
Ime eljön az óra, és már eljött, hogy eloszoljatok, kiki az ő tulajdonába, és engem egyedűl hagyjatok; de én nem vagyok egyedűl, mert az Atya velem vagyon. [Máté 26,31. Márk 14,27.]
Ezeket szólottam nektek, hogy énbennem békeségtek legyen. E világon szorongatástok leszen; de bízzatok, én meggyőztem a világot.
Jézus ünnepélyes imádsága önmagáért, az ő tanítványiért és minden jövendő hiveiért.
Ezeket szólá Jézus; és az égre emelvén szemeit, mondá: Atyám! eljött az óra, dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged;
a mint hatalmat adtál neki minden test fölött, hogy mindennek, a kit neki adtál, örök életet adjon. [Máté 28,18.]
Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedűl igaz Istent, és a kit küldöttél, Jézus Krisztust.
Én téged dicsőítettelek a földön; a munkát elvégeztem, melyet rám bíztál, hogy megcselekedjem.
És most dicsőíts meg engem, te Atyám, tenmagadnál azon dicsőséggel, melyet bírtam tenálad, mielőtt e világ lett.
Kijelentettem a te nevedet az embereknek, kiket nekem adtál e világból. Tieid voltak, és nekem adtad őket; és a te beszédedet megtartották.
Most megismerték, hogy minden, a mit nekem adtál, tetőled vagyon. [Ján. 5,19.]
Mert az igéket, melyeket nekem adtál, közlöttem velök; és ők elfogadták, és igazán megismerték, hogy tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldöttél engemet. [Ján. 12,49.]
Én őérettök könyörgök. Nem e világért könyörgök, hanem azokért, kiket nekem adtál; mert ők tieid.
Az enyéim mind tieid, és a tieid enyéim; és én megdicsőíttettem bennök.
Én már nem vagyok e világon, de ők e világon vannak, és én tehozzád megyek. Szent Atyám! tartsd meg őket a te nevedben, kiket nekem adtál, hogy egygyé legyenek, mint mi vagyunk.
Míg velök voltam, én tartottam meg őket a te nevedben. A kiket nekem adtál, megőriztem; és senki sem veszett el közőlük, hanem csak a kárhozat fia, hogy az írás beteljesedjék. [Ján. 13,18. Zsolt. 108,8.]
Most pedig hozzád megyek, és ezeket mondom e világon, hogy az én örömem teljes legyen bennök.
Én a te igédet közlöttem velök, és a világ gyűlöli őket, mert nem e világból valók, a mint én sem vagyok e világból. [Ján. 15,18.19.]
Nem kérem, hogy vedd el őket e világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
Ők nem e világból valók, a mint én sem vagyok e világból.
Szenteld meg őket az igazságban. A te beszéded igazság.
A mint te küldöttél engem e világra, úgy küldöm én is őket e világra.
És én őérettök fölszentelem magamat, hogy ők is fölszentelve legyenek az igazságban.
Nem csak őérettök könyörgök pedig, hanem azokért is, kik az ő igéjök által hinni fognak bennem,
hogy mindnyájan egygyé legyenek, a mint te, Atyám, énbennem, és én tebenned, úgy ők is mibennünk egygyé legyenek, s így elhigye a világ, hogy te küldöttél engemet.
Én a dicsőséget is, melyet nekem adtál, közlöttem velök, hogy egygyé legyenek, mint mi is egy vagyunk.
Én őbennök, és te énbennem; hogy tökéletesen egygyé legyenek, és megismerje a világ, hogy te küldöttél engem, és szeretted őket, a mint engem is szerettél.
Atyám! a kiket nekem adtál, azt akarom, hogy a hol én vagyok, ők is velem legyenek, hogy lássák az én dicsőségemet, melyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ alkotása előtt.
Igazságos Atyám! e világ téged nem ismert meg; én pedig ismertelek téged, ezek is megismerték, hogy te küldöttél engem.
És én megismertettem velök a te nevedet, s meg is ismertetem, hogy a szeretet, melylyel engem szerettél, bennök legyen, és én őbennök.
Jézus a kertben; megfogatik és Annáshoz hurczoltatik. Péter követi őt. Jézus Kaifás előtt. Péter megtagadja őt. Jézus Pilátus előtt. Barabbás Jézus elé tétetvén, szabadon bocsáttatik.
Miután ezeket elmondotta Jézus, kiméne tanítványival a Cedron patakán át, hol egy kert vala, melybe beméne ő és tanítványai. [Kir. II. 15,23. Máté 26,36. Márk 14,32. Luk. 22,39.]
Tudja vala pedig Júdás is, ki őt elárúlta, ama helyet, mert Jézus gyakorta jött vala oda tanítványival.
Júdás tehát vévén egy csoportot, s a főpapoktól és farizeusoktól poroszlókat, oda méne lámpákkal és szövétnekekkel és fegyverekkel. [Máté 26,47. Márk 14,43. Luk. 22,47.]
Jézus pedig tudván mindeneket, melyek rá jövendők valának, eléjök méne, és mondá nekik: Kit kerestek?
Felelék neki: A názáreti Jézust. Mondá nekik Jézus: Én vagyok. Velök álla pedig ott Júdás is, ki elárulta őt.
A mint tehát mondotta nekik: Én vagyok! hátrálának, és a földre esének.
Ismét kérdezé tehát őket: Kit kerestek? Azok pedig mondák: A názáreti Jézust.
Felelé Jézus: Mondám nektek, hogy én vagyok; ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni.
Hogy beteljesedjék a beszéd, melyet mondott: hogy a kiket nekem adtál, azok közől senkit sem vesztettem el. [Ján. 17,12.]
Simon Péternek pedig kardja lévén, kivoná azt, és rácsapván a főpap szolgájára, elvágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Malkus vala.
Mondá azért Jézus Péternek: Ereszd a hüvelybe kardodat. A poharat, melyet nekem Atyám adott, ne igyam-e meg? [Máté 20,22. 26,42.]
A csoport tehát és a hadnagy és a zsidók poroszlói megfogák Jézust, és megkötözék őt.
És vivék őt először Annáshoz, ki ipa vala Kaifásnak, az azon esztendőbeli főpapnak. [Luk. 3,2. Máté 26,3.]
Kaifás pedig az vala, ki tanácsolta a zsidóknak: hogy hasznosabb egy embernek meghalni a népért. [Ján. 11,49.]
Követé pedig Jézust Simon Péter és egy más tanítvány. Az a tanítvány pedig ismerőse vala a főpapnak, és beméne Jézussal a főpap tornáczába.
Péter pedig az ajtón kivűl álla. Kiméne tehát az a másik tanítvány, ki ismerőse vala a főpapnak, és szóla az ajtónálló szolgálónak, és bevezeté Pétert.
Mondá azért az ajtónálló szolgáló Péternek: Nemde te is ez embernek tanítványai közől vagy? Mondá ő: Nem vagyok.
Ott állának pedig a szolgák és poroszlók a széntűznél, mert hideg vala, és fűtözének; velök vala pedig Péter is, ott állván és fűtözvén.
A főpap tehát kérdezé Jézust az ő tanítványai és tudománya felől.
Felelé neki Jézus: Én nyilván szólottam e világnak; én mindenkor a zsinagógában tanítottam és a templomban, a hova gyűlnek mindnyájan a zsidók; és rejtekben semmit sem beszéltem.
Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, kik hallották, mit beszéltem nekik; ime ezek tudják a miket én mondottam.
Midőn pedig ezeket mondotta, egy az ott álló poroszlók közől arczúlcsapá Jézust, mondván: Igy felelsz-e a főpapnak?
Felelé neki Jézus: Ha roszúl szólottam, bizonyítsd be a roszat; ha pedig jól, miért versz engem?
És elküldé őt Annás megkötözve Kaifás főpaphoz. [Máté 26,57. Márk 14,53. Luk. 22,54.]
Simon Péter pedig ott álla és fűtözék. Mondák tehát neki: Nemde te is az ő tanítványai közől vagy? Ő megtagadá és mondá: Nem vagyok.
Mondá neki egy a főpap szolgái közől, annak rokona, kinek Péter elvágta fülét: Nem láttalak-e téged a kertben ővele?
Péter tehát ismét megtagadá; és mindjárt szóla a kakas.
És Jézust Kaifástól a törvényházba vezeték. Reggel vala pedig; és ők nem menének be a tanácsházba, hogy meg ne fertőztessenek, hanem hogy megehessék a húsvétet.
Pilátus azért kiméne hozzájok, és mondá: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen?
Felelék és mondák neki: Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt kezedbe.
Mondá tehát nekik Pilátus: Vegyétek át ti őt, és törvényetek szerint itéljétek meg. Ámde mondák neki a zsidók: Nekünk senkit sem szabad megölnünk.
Hogy beteljesedjék Jézus beszéde, melyet mondott, jelentvén, minő halállal fog meghalni.
Beméne tehát ismét a tanácsházba Pilátus, és szólítván Jézust, mondá neki: Te vagy-e a zsidók királya? [Máté 27,11. Márk 15,2.]
Felelé Jézus: Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondották neked énfelőlem?
Felelé Pilátus: Vajjon zsidó vagyok-e én? A te nemzeted és a főpapok adtak téged kezembe; mit míveltél?
Felelé Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, az én szolgáim harczra kelnének, hogy kézbe ne adassam a zsidóknak. Most azonban országom nem innét való.
Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te? Felelé Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Minden, a ki az igazságból vagyon, hallgatja az én szómat.
Mondá neki Pilátus: Mi az igazság? És midőn ezt mondotta, ismét kiméne a zsidókhoz, és mondá nekik: Én semmi okot sem találok őbenne.
Szokástok pedig, hogy egyet elbocsássak nektek húsvétkor. Akarjátok-e tehát, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? [Máté 27,15. Márk 15,6. Luk. 23,17.]
Kiáltának azért ismét mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Barabbás pedig lator vala.
Jézus megostoroztatik és tövissel koronáztatik. Pilátus meg akarja menteni Jézust, de végre az emberektől való félelemből halálra itéli. Krisztus kivezettetik és keresztre feszíttetik. János és Mária a kereszt alatt. Jézus szomjúhozása és halála. Oldala megnyittatik. József és Nikodémus eltemetik Jézust.
Akkor tehát Pilátus fogván Jézust, megostoroztatá. [Máté 27,27. Márk 15,16.]
És a vitézek koronát fonván tövisekből, az ő fejére tevék, és bíborruhát adának rája,
és hozzája menének, és mondák: Üdvözlégy, zsidók királya! És arczúl csapdosák őt.
Kiméne tehát ismét Pilátus, és mondá nekik: Ime kihozom nektek őt, hogy megismerjétek, hogy semmi okot sem találok őbenne.
(Kiméne pedig Jézus, töviskoronát viselvén és bíborruhát). És mondá nekik: Ime az ember!
Midőn tehát látták őt a főpapok és szolgák, kiáltának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Mondá nekik Pilátus: Vegyétek ti őt, és feszítsétek meg; mert én nem találok okot őbenne.
Felelék neki a zsidók: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.
Midőn pedig Pilátus hallotta e beszédet még inkább megijede.
És ismét beméne a tanácsházba, és mondá Jézusnak: Honnan való vagy te? Jézus pedig nem ada feleletet neki.
Mondá azért neki: Nekem nem szólasz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam vagyon megfeszítésedre, és hatalmam vagyon elbocsátásodra?
Felelé Jézus: Nem volna semmi hatalmad ellenem, ha teneked onnan felülről nem adatott volna; azért annak, ki engem neked átadott, nagyobb bűne vagyon.
És ettőlfogva azon volt Pilátus, hogy elbocsássa őt. De a zsidók kiáltának, mondván: Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja; mert mindaz, ki magát királylyá teszi, ellenemond a császárnak.
Pilátus tehát midőn e beszédeket hallotta, kihozá Jézust, és az itélőszékbe üle azon helyen, mely kövezetnek mondatik, zsidóúl pedig Gabbatának.
Vala pedig a húsvét készületnapja, mintegy hat óra tájban mondá a zsidóknak: Ime a ti királyotok!
Azok pedig kiáltának: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Mondá nekik Pilátus: A ti királytokat feszítsem-e meg? Felelék a főpapok: Nincs királyunk, hanem csak császárunk.
Akkor azért kezökbe adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék tehát Jézust, és kivezeték.
Ki a keresztet hordozván magának, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének mondatik, zsidóúl pedig Golgotának. [Máté 27,33. Márk 15,22. Luk. 23,33.]
A hol megfeszíték őt és vele más kettőt kétfelől, középen pedig Jézust.
Fölirást is íra pedig Pilátus, és a kereszt fölé tevé. Vala pedig írva: A názáreti Jézus, a zsidók királya.
Ezt a fölirást pedig sokan olvasák a zsidók közől; mert a városhoz közel vala a hely, hol megfeszítteték Jézus. És írva vala zsidóúl, görögűl és latinúl.
Mondák azért Pilátusnak a zsidók főpapjai: Ne írjad, a zsidók királya, hanem hogy ő mondotta: A zsidók király vagyok.
Felelé Pilátus: A mit írtam, megírtam.
A vitézek pedig, miután megfeszítették őt, vevék az ő ruháit, (és négy részre oszták, mindenik vitéznek egy részt), s a köntöst is. Varratlan vala pedig a köntös, felülről egészen szőve. [Máté 27,35. Márk 15,24. Luk. 23,34.]
Mondák azért egymásnak: Ne metéljük el azt, hanem vessünk sorsot rája, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, mely így szól: Eloszták az én ruháimat magok között, és köntösömre sorsot vetének. És a vitézek ezt meg is cselekedték.
Állanak vala pedig Jézus kereszte mellett az ő anyja, és anyjának rokona Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna.
Jézus tehát látván anyját és az ottálló tanítványt, kit szeret vala, mondá anyjának: Asszony! íme a te fiad.
Azután mondá a tanítványnak: Ime a te anyád! És azon órától a tanítvány őt magához vevé.
Azután tudván Jézus, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, mondá: Szomjúhozom!
Vala pedig ott egy edény tele eczettel. Amazok tehát a szivacsot megtöltvén eczettel és izsópra tűzvén, az ő szájához nyujták.
A mint tehát Jézus az eczetet vette, mondá: Beteljesedett! És lehajtván fejét, kiadá lelkét.
A zsidók pedig (mivel készületnap vala), hogy ne maradjanak a kereszten a testek szombaton (mert az ama nagyszombat vala), kérék Pilátust, hogy töressenek meg azok szárai, és vétessenek le.
Eljövének tehát a vitézek, és az elsőnek megtörék ugyan szárait, a másiknak is, ki megfeszíttetett vala ővele.
Mikor pedig Jézushoz jöttek, látván őt, hogy már meghalt, nem törék meg szárait,
hanem egy a vitézek közől lándzsával megnyitá az ő oldalát, és legottan vér és víz jöve ki.
És a ki látta ezt, bizonyságot tesz erről, és igaz az ő bizonysága. És ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higyetek.
Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az irás: Csontot meg ne törjetek benne.
És ismét más irás mondja: Meglátják, a kit általvertenek.
Ezekután pedig kéré Pilátust az arimateai József (azért mivel tanítványa vala Jézusnak, de titokban a zsidóktól való félelem miatt), hogy Jézus testét levehesse. És megengedé Pilátus. Eljöve tehát és levevé Jézus testét. [Máté 27,57. Márk 15,43. Luk. 23,50.]
Eljöve pedig Nikodémus is, ki Jézushoz először éjjel jött vala, mirrha- és áloe- vegyitéket hozván mintegy száz fontot. [Ján. 3,2.]
Vevék tehát Jézus testét, és azt lepedőkbe takarák fűszerekkel, a mint szokás a zsidóknál temetni.
Vala pedig azon helyen, hol ő felfeszíttetett, egy kert, és a kertben egy új sírbolt, melybe még senki sem tétetett vala. [Máté 27,60.]
Azért a zsidók készületnapja miatt, mivelhogy a sír közel vala, oda tevék Jézust.
Mária Magdolna Jézus sírjához megyen, s Péternek és Jánosnak hirűl viszi, hogy a sírt üresen találta, mire ezek oda mennek. Angyalok jelennek meg Magdolnának és Jézus. Apostolainak megjelen Jézus és a Szentlelket adja nekik. Jézus ismét megjelen apostolainak. Tamás lát és hiszen.
A hét első napján pedig Mária Magdolna reggel még sötétben a sírhoz jöve, és látá, hogy a kő el van mozdítva a sírtól.
Elfuta tehát, és jöve Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, kit szeret vala Jézus, és mondá nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették őt.
Kiméne tehát Péter és a másik tanítvány, és a sírhoz menének.
Futnak vala pedig ketten együtt, és az a másik tanítvány hamarább futa Péternél, és előbb juta a sírhoz.
És lehajolván, látá a lepedőket letéve, de nem méne be.
Eljuta pedig oda Simon Péter is követvén őt, és beméne a sírba, és látá letéve a lepedőket,
és a kendőt, mely az ő fején volt, nem a lepedőkkel téve, hanem külön egy helyen összehajtva.
Akkor tehát beméne az a tanítvány is, ki először érkezett vala a sírhoz, és láta, és hitt;
mert még nem értették az írást, hogy föl kell vala neki halottaiból támadnia.
A tanítványok tehát ismét hazamenének.
Mária pedig kinn álla a sírboltnál sírván. Midőn tehát sírt, lehajolván, a sírba tekinte,
és két angyalt láta fehér ruhában ülni, egyiket fejénél, másikat lábainál, a hova Jézus teste tétetett vala.
Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt.
Midőn ezeket mondotta, hátrafordúla, és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus.
Mondá neki Jézus: Asszony! mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram! ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, s én elviszem őt.
Mondá neki Jézus: Mária! Megfordúlván amaz, mondá neki: Rabboni! (mi mestert jelent).
Mondá neki Jézus: Ne illess engem, mert még nem mentem föl Atyámhoz; hanem menj atyámfiaihoz, és mondd nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. [Zsolt. 21,23. s követk.]
S elméne Mária Magdolna, hirűl vivén a tanítványoknak: hogy láttam az Urat, és ezeket mondotta nekem.
Mikor tehát este lőn azon nap, a hét első napján, és az ajtók betéve voltak ott, hol a tanítványok egybegyűltek vala a zsidóktól való félelmök miatt, eljöve Jézus, és megálla középen, és mondá nekik: Békeség nektek! [Luk. 24,36.]
Jn 20,21
És midőn ezt mondotta, megmutatá nekik kezeit és oldalát. Örvendének a tanítványok, látván az Urat.
Mondá azért nekik ismét: Békeség nektek! A mint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket.
Ezeket mondván, rájok lehele, és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket.
A kiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik; és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva. [Máté 18,18.]
Tamás pedig, egy a tizenkettő közől, ki kettősnek mondatik, nem volt velök, mikor eljött Jézus.
Mondák tehát neki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig mondá nekik: Hacsak nem látom az ő kezein a szegek liggatását, és ujjamat a szegek helyére nem bocsátom, és kezemet az ő oldalába nem bocsátom, nem hiszem.
És nyolcz nap mulva, ismét bennvalának az ő tanítványai, és Tamás is velök. Eljöve Jézus a bezárt ajtón át, és megálla középen, és mondá: Békeség nektek!
Azután mondá Tamásnak: Ereszd ide be ujjadot, és lásd kezeimet; és hozd ide kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivő.
Felelé Tamás, és mondá neki: Én Uram, és én Istenem!
Mondá neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás! hittél; boldogok, a kik nem láttak, és hittek.
Sok egyéb jelet is cselekvék ugyan Jézus az ő tanítványai láttára, melyek nincsenek megírva e könyvben;
ezek pedig megirattak, hogy higyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és hogy hivén, életetek legyen az ő nevében.
Jézus megjelen tanítványinak a Tiberiás tavánál. A csodálatos halfogás. Jézus átadja Péternek a főpásztori hivatalt és megjövendöli halálát. Péter kérdést teszen János sorsáról és rendre utasíttatik. Befejezés.
Azután ismét kijelenté magát Jézus a tanítványoknak Tiberiás tengerénél. Kijelenté pedig így:
Együtt valának Simon Péter és Tamás, ki kettősnek mondatik, és Natánael, a galileai Kánából való, Zebedeus fiai, és más kettő az ő tanítványai közől.
Mondá nekik Simon Péter: Halászni megyek. Mondák neki: Mi is elmegyünk veled. És kimenének, és beszállának a hajóba; de azon éjjel semmit sem fogának.
Megviradván pedig, Jézus a parton álla, de nem ismerék meg a tanítványok, hogy Jézus az.
Mondá azért nekik Jézus: Fiaim! van-e valami ennivalótok? Felelék neki: Nincsen.
Mondá nekik: Vessétek a hajónak jobbja felé a hállót, és találtok. Oda veték tehát, de nem birák azt kihúzni a halak sokasága miatt.
Akkor mondá a tanítvány, kit szeret vala Jézus, Péternek: Az Úr az. Simon Péter, a mint meghallotta, hogy az Úr, a köntöst magára övezé (mert mez nélkül vala), és a tengerbe ereszkedék.
A többi tanítványok pedig a hajóval jövének (mert nem messze valának a földtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire), a halakkal telt hállót vonván.
A mint tehát kiszállottak a partra, látának ott széntüzet rakva, arra téve halat, és mellette kenyeret.
Mondá nekik Jézus: Hozzatok elő a halakból, melyeket most fogtatok.
Kijöve Simon Péter, és a hállót a partra voná, mely tele vala százötvenhárom nagy hallal. És ámbár ennyi volt, nem szakadozott a hálló.
Mondá nekik Jézus: Jertek, ebédeljetek. És a letelpűltek közől senki sem meré őt kérdeni: Te ki vagy? tudván, hogy az Úr az.
És eljöve Jézus, és vevé a kenyeret, és nekik adá, hasonlóképen a halat is.
Ekkor már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványinak, miután feltámadott halottaiból.
Midőn tehát megebédeltek, mondá Jézus Simon Péternek: Simon, János 14>) fia! szeretsz-e engem jobban ezeknél? Mondá neki: Úgy van, Uram! te tudod, hogy szeretlek téged. Mondá neki: Legeltesd az én bárányaimat.
Mondá ismét neki: Simon, János fia! szeretsz-e engem? Mondá neki: Úgy van, Uram! tudod, hogy szeretlek téged. Mondá neki: Legeltesd az én bárányaimat.
Mondá neki harmadszor: Simon, János fia! Szeretsz-e engem? Elszomorodék Péter, hogy harmadszor mondá neki: Szeretsz-e engem? és mondá neki: Uram! te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Mondá neki: Legeltesd az én juhaimat.
Bizony, bizony mondom neked, mikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és jártál, a hol akartál; de midőn megöregszel, kiterjeszted kezeidet, és más övez föl téged, és oda visz, hová te nem akarod. [Pét. II. 1,14.]
Ezt pedig mondá, jelentvén, minő halállal fogja Istent megdicsőíteni. És ezt mondván, így szóla neki: Kövess engem.
Megfordúlván Péter, látá utána jőni azt a tanítványt, kit szeret vala Jézus, ki a vacsorán az ő mellén feküdt, és mondotta: Uram! ki az, ki téged elárul? [Ján. 13,23.]
Ezt tehát látván Péter, mondá Jézusnak: Uram! hát ez?
Mondá neki Jézus: Akarom, hogy ő így maradjon, míg eljövök, mi gondod rá? te kövess engem.
Elterjede tehát az atyafiak között e beszéd: hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig nem mondotta neki Jézus: Nem hal meg; hanem: Akarom, hogy így maradjon, míg eljövök, mi gondod rá?
Ez az a tanítvány, ki bizonyságot teszen ezekről, és ezeket írta; és tudjuk, hogy igaz az ő bizonysága.
Vannak még sok egyebek is, miket Jézus cselekedett; mik ha egyenkint megíratnának, úgy vélem a világ sem volna elég a könyveknek, melyeket írni kellene.