JÓNÁS JÖVENDÖLÉSE.
Jón 1
Jónás hivatása, engedetlensége és büntetése.
És lőn az Úr igéje Jónáshoz, Amati fiához, mondván:
Kelj föl, és eredj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj abban; mert fölhatott elém az ő gonoszsága.
És fölkele Jónás, hogy Tarzisba fusson az Úr színe elől. És leméne Joppéba; és Tarzisba menő hajót találván, megadá a hajóbért, és beszálla, hogy elmenjen Tarzisba az Úr színe elől.
De az Úr nagy szelet bocsáta a tengerre; és nagy szélvész lőn a tengeren, és a hajótörés veszedelmébe juta.
És megfélemlének a hajósok, és kiáltának a férfiak az ő istenökhez, és a hajóban levő terhet behányák a tengerbe, hogy az által könnyebb legyen; Jónás pedig leméne a hajó belső részeibe, és aluszik vala mély álomban.
És hozzá járúlván a kormányos, mondá neki: Hogy alhatol te oly mélyen? Kelj föl, híjjad segítségűl a te Istenedet, talán megemlékezik ez Isten mi rólunk, és nem veszünk el.
És mondá egyik férfiú az ő társának: Jertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, miért van rajtunk ez a veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.
És mondák neki: Jelentsd meg nekünk, miokért van rajtunk ez a veszedelem? mi a te ügyed? hová való vagy, és hova mégy? vagy micsoda nép közől vagy te?
És mondá nekik: Én zsidó vagyok, és a menny Urát Istenét félem, ki a tengert és a szárazat teremtette.
És megfélemlének a férfiak nagy félelemmel, és mondák neki: Mit cselekedtél? (mert megtudták a férfiak, hogy ő az Úr színe elől fut, mert elbeszélte vala nekik).
És mondák neki: Mit tegyünk veled, hogy eltávozzék tőlünk a tengervész? mert a tenger dagálya egyre növekedik vala.
És mondá nekik: Fogjatok engem, és vessetek a tengerbe, és eltávozik tőletek a tengervész; mert én tudom, hogy miattam jött rátok e nagy vihar.
És evezének a férfiak, hogy a szárazra juthassanak, de nem lehete, mert a tenger dagálya növekedik vala ellenök.
És kiáltának az Úrhoz, és mondák: Kérünk, Uram, ne veszszünk el e férfiú élete miatt, és ne hárítsd ránk az ártatlan vért; mert te, Uram, a mint akarod, úgy cselekszel.
És fogván Jónást, a tengerbe veték, és megszűnék a tenger az ő háborgásától.
És a férfiak nagy félelemmel félék az Urat, és áldozatokat mutatának be az Úrnak, és fogadásokat tevének.
Jónást egy nagy hal elnyeli; ki könyörög a hal gyomrában, s három nap három éj múlva a szárazra kivettetik.
És az Úr egy nagy halat rendele, hogy elnyelje Jónást; és Jónás három nap és három éjjel vala a hal gyomrában.
És imádkozék Jónás az ő Urához Istenéhez a hal gyomrából,
és mondá: Szorongásomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem; a pokol gyomrából kiálték, és meghallgatád az én szómat. [Zsolt. 119,1. Kor. I. 15,4.]
Bevetettél engem a mélységbe, a tenger kebelébe, és a víz körűlvett engem; örvényeid és habjaid mind átmentek fölöttem.
És én így szólék: Elvettettem szemeid elől; mindazáltal ismét meglátom a te szent templomodat.
Körűlvettek engem a vizek egész lelkemig, a mélység besánczolt engem, a tenger elborította fejemet.
A hegyek fenekéig szállottam le, a föld zárai összecsukódtak fölöttem mindörökké; de te fölemelted a romlásból életemet, én Uram Istenem!
Mikor szorongott bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról; hogy hozzád jusson imádságom a te szent templomodba.
Kik a hiúságokhoz hasztalanúl ragaszkodnak, elmulasztják az ő irgalmát.
Én pedig a dicséret szavával áldozok neked; a mit fogadtam, mind megadom a szabadúlásért az Úrnak.
És az Úr parancsola a halnak, s az kiveté Jónást a szárazra.
Jónás újra megbízatik, hogy a niniveieknek bűnbánatot hirdessen, kik meg is térnek.
És lőn az Úr igéje Jónáshoz másodszor, mondván:
Kelj föl, és eredj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a beszédet, melyet én neked mondani fogok.
És fölkele Jónás, és Ninivébe méne az Úr igéje szerint; Ninive pedig nagy város vala, harmadnapi járó föld lévén.
És beméne Jónás a városba egy nap járásnyira, és kiálta, mondván: Még negyven nap vagyon, és Ninive elsülyed.
Hivének a ninivei emberek az Istenben, és böjtöt hirdetvén, szőrzsákokba öltözének nagytól kicsinyig.
És az íge eljuta a ninivei királyhoz, ki fölkele királyiszékéből és leveté magáról ruházatát, szőrzsákba öltözék és hamuba üle.
És kiálta és szóla Ninivében, a királynak és az ő fejedelmeinek rendeléséből, mondván: Se emberek, se barmok, se ökrök, se juhok semmit ne ízleljenek, és ne legeljenek, vizet se igyanak;
hanem szőrzsákokba öltözzenek az emberek és barmok, kiáltsanak az Úrhoz erősen; térjen meg kiki az ő gonosz útjáról, és a rosz cselekedetből, mely kezökben vagyon. [Jerem. 18,11.]
Ki tudja, talán hozzánk fordúl és megkegyelmez az Isten; és eltér az ő haragjának búsulásától, és nem veszünk el? [Joel 2,14.]
És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjokról; és elengedé Isten a büntetést, melyről szólott vala, hogy megcselekszi rajtok, és nem cselekvé.
A próféta méltatlan panasza.
És fájlalá ezt Jónás nagy búsulással, és megharaguvék,
és könyörögvén az Úrhoz, mondá: Kérlek, Uram, vajjon nem ez vala-e az én igém, mikor még földemen valék? Azért igyekeztem előre Tarzisba futni; mert tudom, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy könyörűletességű, ki elengeded a gonoszságot. [Zsolt. 85,5. Joel 2,13.]
Most tehát, Uram! vedd el, kérlek, az én lelkemet tőlem; mert jobb nekem a halál, mint az élet.
És mondá az Úr: Véled-e te, hogy méltán haragszol?
És kimenvén Jónás a városból, leüle napkelet felé a város ellenében. És hajlékot csinála ott magának, és az alatt üle az árnyékban, meglátandó, mi történik a várossal.
És az Úr Isten borostyánt növeszte, mely fölfuta Jónás feje fölé, hogy árnyékot tartson az ő feje fölött, és oltalmazza őt (mert ellankadott vala); és nagy örömmel örűle Jónás a borostyánnak.
És az Isten egy férget rendele oda másodnap viradóra, mely megrágá a borostyánt, s ez elszárada.
És napfelköltekor az Úr parancsola a meleg és égető szélnek; és a nap Jónás fejét süté, és bágyadni kezde, és kiváná magának, hogy meghaljon, és mondá: Jobb nekem meghalnom, mint élnem.
És mondá az Úr Jónásnak: Véled-e te, hogy méltán haragszol a borostyán miatt? És mondá: Méltán haragszom mindhalálig.
És mondá az Úr: Te a borostyán miatt bánkódol, melynél nem munkálkodtál, s azt nem nevelted, hogy egy éjjel nőtt, és egy éjjel elveszett;
és én ne engedjek-e meg Ninivének, a nagy városnak, melyben több vagyon százhúszezer embernél, kik még nem tudják, mi a külömbség az ő jobb- és balkezök között, és a sok barom?