SZENT PÁL APOSTOL LEVELE A ROMAIAKHOZ.
Róm 1
Pál megemlítvén, hogy a kereszténység apostoláúl hívatott, kijelenti kivánságát a romai hivek meglátogatására. Ezután átmegy levele tárgyára, és tanítja, hogy mindnyájan a pogányok és zsidók büntetésre méltók, s kegyelemre szükségök vagyon; szól először a pogányok istentelenségéről, kiket Isten, habár őt megismerték, de tisztelni nem akarták, a legiszonyúbb erkölcstelenségbe engedett sülyedni.
Pál, Jézus Krisztus szolgája, hivatott apostol, kiválasztva az Isten evangéliomára,
melyet eleve megigért vala prófétái által a szentirásokban,
az ő Fia felől, ki neki test szerint Dávid nemzetségéből lett,
ki Isten Fiáúl hatalmasan kijelentetett a megszentelés lelke szerint a mi Urunk Jézus Krisztusnak halottaiból való feltámadása által,
kitől a malasztot és apostolságot vettük, hogy a hitnek minden nemzet meghódoljon az ő nevéért,
melyek között ti is Jézus Krisztus hivatottjai vagytok…
mindnyájoknak, kik Romában vannak, az Isten kedvelteinek, a hivatott szenteknek. Kegyelem nektek és békeség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Először ugyan hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájotokért, mert a ti hitetek az egész világon hirdettetik.
Mert bizonyságom az Isten, kinek lelkemből szolgálok az ő Fia evangélioma által, hogy szűntelen emlékezem felőletek,
imádságomban mindenkor könyörögvén, hogy valahára, ha Isten úgy akarja, szerencsés utam lehetne, és tihozzátok mehetnék;
mert kivánlak titeket látni, hogy valamit közöljek veletek a lelki ajándékból a ti megerősitéstekre;
azaz, hogy egyszersmind megvigasztaltassam a kölcsönös hit által, mely tibennetek és énbennem vagyon.
Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai! mily gyakorta eltökélettem hozzátok menni (s akadályozva voltam mindeddig), hogy valami sikert nyerjek közöttetek is, mint egyéb nemzeteknél.
A görögöknek és idegeneknek, bölcseknek és tudatlanoknak tartozom.
Igy (a mennyiben rajtam áll) kész vagyok nektek is, kik Romában vagytok, az evangéliomot hirdetni.
Mert nem szégyenlem az evangéliomot, minthogy Istennek ereje az, minden hivőnek üdvözítésére, a zsidónak először s úgy a görögnek.
Mert abban az Isten igazsága jelentetik ki hitből hitre; a mint irva vagyon: Az igaz pedig hitből él.
De az Isten haragja is kijelentetik mennyből azon emberek minden istentelensége és hamissága fölött, kik az Isten igazságát a hamisság által tartóztatják;
mert a mi ismeret az Istenről lehet, nyilván van előttök is; mivel az Isten kijelentette nekik;
mert a mi benne láthatatlan, úgymint, örökkévaló ereje és Istensége, világ teremtésétől fogva munkáiból megérthető és látható, úgy hogy ők menthetetlenek.
Mert ámbár megismerték az Istent, nem úgy dicsőítették, mint Istent, és nem adtak neki hálát: hanem hiúkká lettek gondolataikban, és meghomályosodott az ő esztelen szivök; [Efez. 4,17.]
magokat bölcseknek mondván, bolondokká lettek.
Fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét a halandó ember, sőt a madarak, négylábuak és csúszómászók képmásával.
Ezért az Isten őket szivök kivánságaira, a tisztátalanságra hagyá, hogy gyalázattal illették testeiket önmagokban,
kik az Isten igazságát hazudsággal cserélték föl, s inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, ki mindörökké áldott legyen. Amen.
Azért Isten a gyalázat indulataira hagyta őket; mert asszonyaik a természet szerint való szokást azzal cserélték föl, mely a természet ellen vagyon.
Hasonlóképen a férfiak is elhagyván a természet szerint való szokást az asszonnyal, fölgerjedtek kivánságaikban egymás iránt, férfiak férfiakon undokságot cselekedvén, és tévelygéseiknek érdemlett diját önmagokon el is vévén.
És valamint ők nem voltak azon, hogy Istenről ismeretök legyen, úgy Isten is elveteműlt gondolataikra hagyá őket, hogy azokat cselekedjék, a mik nem illenek;
azért rakvák minden hamissággal, gonoszsággal, paráznasággal, fösvénységgel, gazsággal, rakvák irígységgel, gyilkossággal, háborgással, álnoksággal, roszalkodással, fondorlók,
rágalmazók, Istentől gyűlöltek, boszúságtevők, kevélyek, felfuvalkodottak, gonoszra találékonyak, szüleik iránt engedetlenek,
balgatagok, feslett erkölcsűek, szeretet nélkül valók, szövetségtörők, irgalmatlanok;
kik, miután Isten igazságát megismerték, sem értették, hogy a kik eféléket cselekszenek, halálra méltók; és nemcsak kik azokat cselekszik, de még a cselekvőkkel egyetértők is.
A zsidók is büntetésre méltók, és Isten itélete alá esnek, ha bűnbánatot nem tartanak; mert Isten előtt nincs személyválogatás. Mindnyájan cselekedeteik szerint itéltetnek meg, a zsidó az ő törvénye szerint, a pogány az ő szivének törvénye szerint. Nem elég csupán külsőleg ismerni a törvényt, ennek követése nélkül; ez mitsem használ a zsidónak, valamint a körülmetélés sem, mely csak a jámbornak használ.
Azért menthetetlen vagy, bárki légy, oh ember, ki itélsz; mert a miben mást itélsz, magadat kárhoztatod, mivel ugyanazokat cselekszed, miket elitélsz.
Tudjuk pedig, hogy az Isten itélete igazság szerint vagyon azok felett, kik eféléket cselekszenek.
Vagy azt véled, oh ember! ki azokat itéled, kik eféléket cselekszenek, s magad ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekedel az Isten itéletétől?
Megveted-e az ő jóságának, türelmének és hosszúvárakozásának gazdagságát? Nem tudod-e, hogy Isten kegyessége bűnbánatra vezérel téged?
De te megátalkodásod és töredelmetlen szíved szerint, magadnak haragot gyüjtesz a harag napjára, melyen Isten igaz itélete kijelentetik,
ki megfizet kinekkinek az ő cselekedetei szerint:
azoknak ugyan, kik a jócselekedetben kitartók lévén, dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
azoknak pedig, kik versengők, és nem engednek az igazságnak, hanem a hamisságnak hisznek, haraggal és boszankodással.
Szorongás és gyötrelem minden gonosztévő ember lelkének, a zsidóénak először, (azután) a görögének;
dicsőség pedig és tisztesség és béke minden jótcselekvőnek, a zsidónak először, (azután) a görögnek.
Mert nincs személyválogatás az Istennél. [Móz. V. 10,17. Jób. 34,19. Bölcs. 6,8. Apost.cs. 10,34. Galat. 2,6.]
Mert mind a kik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek el; és mind a kik törvény alatt vétkeztek, törvény által itéltetnek meg.
Mert nem a törvény hallgatói igazak az Istennél, hanem a törvény cselekvői igazúlnak meg.
Ugyanis, midőn a pogányok, kiknek törvényök nincsen, természet szerint azokat cselekszik, miket a törvény tart, az ilyenek, törvényök nem lévén, önmagok törvényök magoknak,
kik megmutatják, hogy szivökbe van írva a törvény rendelése, bizonyságot tévén nekik (erről) lelkiisméretök, és magok között egymást vádoló vagy mentő gondolataik,
az napon, midőn Isten az emberek titkait megitéli az én evangéliomom szerint Jézus Krisztus által.
Ime te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és az Istenben dicsekszel,
és tudod az ő akaratát, és elismered a hasznosabbakat, tanítva lévén a törvény által,
azt véled magadról, hogy a vakok vezére vagy, azok világossága, kik sötétségben vannak,
a balgatagok tanítója, a gyermekek mestere, ki a tudomány és az igaz törvény formáját birja;
s mégis, ki mást tanítasz, magadat nem tanítod; hirdeted, hogy ne lopjanak, és lopsz;
mondod, hogy ne paráználkodjanak, és paráználkodol; utálod a bálványokat, és szentségtörést cselekszel;
dicsekszel a törvénynyel, s a törvény megszegése által az Istent tiszteletlenséggel illeted!
(Mert az Isten neve timiattatok káromoltatik a pogányok között, a mint írva vagyon).
A körűlmetélés használ ugyan, ha a törvényt megtartod; de ha törvényszegő vagy, körűlmetélésed körűlmetéletlenséggé lett.
Ha tehát a körűlmetéletlen a törvény igazságait megtartja: nemde az ő körűlmetéletlensége körűlmetélés gyanánt fog vétetni?
És a természet szerint körűlmetéletlen, ha a törvényt teljesíti, nem itél-e meg téged, ki az írás és körűlmetélés mellett, megszegője vagy a törvénynek?
Mert nem az a zsidó, ki külsőképen az, és nem az a körűlmetélés, mi külsőképen van a testen;
hanem az a zsidó, ki belsőképen az, és a szivnek körűlmetélése, lelkiképen, nem betű szerint vagyon, melynek dicsérete nem az emberektől, hanem Istentől ered.
A zsidók azon előnyben vannak, hogy az isteni kijelentéseket bírják. Ezeknek ugyan nem hittek némelyek, de az ő hitetlenségök Isten hűségét igéreteinek teljesítésében nem szűntette meg, mi által azonban az ő hitetlenségök nincs kimentve. Ama külső előnyt kivéve, erkölcsi tekintetben semmi elsőségök sincs a pogányok fölött, hanem bűnösök, mint ezek, s szintúgy szükségök van megigazúlásra. Ezt mind a zsidók, mind a pogányok a Krisztusban való hit által nyerik. A törvénynek s a törvény minden szertartásának márcsak azért sincs megigazúlást szerző ereje, mivel Isten nemcsak a zsidók Istene, hanem a pogányoké is; azonban a hit nem szűnteti meg a törvényt.
Mi előnye van tehát a zsidónak? vagy mi haszna a körűlmetélésnek?
Sok mindenesetre. Először ugyan, mert őrájok bízattak az Isten beszédei.
Mert mi az, ha némelyek közőlük nem hittek? vajjon az ő hitetlenségök az Isten hűségét megszűnteti-e? Távol legyen.
Mert az Isten igaz, minden ember pedig hazug, a mint írva vagyon: Hogy igaznak találtassál beszédeidben, és győzedelmes légy, midőn itéltetel.
Ha pedig a mi hamisságunk az Isten igazságát napfényre hozza, mit mondjunk? Vajjon igaztalan-e az Isten, midőn ránk méri haragját?
(Emberi módon szólok.) Távol legyen. Mert különben hogyan itélné meg Isten e világot?
Úgy de, ha az Isten igazsága az én hazudságom által még nagyobbá lett az ő dicsőségére, hogyan itéltetem én el úgy, mint bűnös?
Sőt inkább (a mint rágalmaztatunk, és a mint ránk fogják némelyek, hogy mi mondjuk): miért ne cselekedjünk roszat, hogy abból jó következzék? Ezek elkárhoztatása igazságos.
Micsoda tehát? Van-e előnyünk felettök? Teljességgel nincs; mert megbizonyítottuk, hogy zsidók és görögök mind a bűn alatt vannak,
a mint írva vagyon: hogy egy igaz sincs,
nincs értelmes, nincs Istent kereső.
Mindnyájan elhajlottak, mind együtt hasztalanokká lettek, nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs.
Nyilt sír az ő torkuk, nyelvöket álnokúl forgatják; áspisok mérge vagyon ajkaik alatt;
szájok tele átokkal és keserűséggel;
lábaik gyorsak a vérontásra.
Romlás és szerencsétlenség vagyon útaikon,
és a békeség útját nem ismerik.
Nincs az Isten félelme szemeik előtt.
Tudjuk pedig, hogy mind a mit a törvény mond, azoknak mondja, kik a törvény alatt vannak, hogy minden száj elnémíttassék, és az egész világ büntetésre méltó az Isten előtt.
Mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazúl meg őelőtte, mivel a törvény által van a bűn ismerete. [Galat. 2,16.]
Most pedig kijelentetett, hogy törvény nélkül van az Isten igazsága, melyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták,
az Isten igazsága, tudniillik, a Jézus Krisztusban való hit által vagyon mindazoknak és mindazokon, kik őbenne hisznek; mert nincsen különbség.
Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét,
s így ingyen igazúlnak meg az ő kegyelméből a Jézus Krisztusban való váltság által,
kit az Isten engesztelőűl rendelt hit által az ő vérében, igazsága kitűntetésére az előbbi bűnök elengedéseért,
melyeket Isten eltűrt, – igazsága kitüntetésére a mostani időben, hogy ő igazságos és megigazúlttá teszi azt, ki Jézus Krisztus hitében vagyon.
Hol van tehát a te dicsekvésed? Kirekesztetett. Micsoda törvény által? a cselekedetek törvénye által-e? Nem, hanem a hit törvénye által.
Mert azt állítjuk, hogy az ember hit által igazúl meg a törvény cselekedetei nélkül.
Vajjon az Isten csak a zsidóké-e, s nem a pogányoké is? sőt a pogányoké is.
Mert ugyanazon egy Isten az, ki megigazúlttá teszi a körűlmetéltet a hitből, és a körűlmetéletlent a hit által.
A törvényt tehát elrontjuk-e a hit által? Távol legyen; sőt a törvényt megerősítjük.
A hit által való megigazúlás már az ó szövetségből is megmutatható; mert Ábrahám és Dávid nem csupán a törvény szerinti cselekedetekért, hanem a hitért igazúltak meg Isten előtt. Ezen hitért, melylyel Ábrahám már körűlmetéltetése előtt bírt, ő atyjok lett a körűlmetélt és körűlmetéletlen hivőknek, és ivadékával részese lett az igéretnek, hogy a világot fogja örökleni. De az ő hite rendíthetlen is volt. Mindazok, kik az ő hitét követik, megigazúlnak, mint ő.
Mit mondjunk tehát, hogy Ábrahám atyánk test szerint nyert?
Mert ha Ábrahám cselekedetek által igazúlt meg, van dicsősége, de nem az Istennél.
Mert mit mond az írás: Hitt Ábrahám az Istennek, és igazságúl tulajdoníttaték neki. [Móz. I. 15,6. Gal. 3,6.]
Már pedig annak, ki munkálkodik, a jutalom nem kegyelemből tulajdoníttatik, hanem tartozásból.
Annak ellenben, ki nem munkálkodik, hanem hisz abban, ki megigazúlttá teszi az istentelent, az ő hite igazságúl tulajdoníttatik az Isten kegyelmének végzése szerint.
A mint Dávid is boldog embernek mondja, kinek Isten igazúlást tulajdonít cselekedetek nélkül:
Boldogok, kiknek megbocsáttattak gonoszságaik, és kiknek bűneik elfödöztettek. [Zsolt. 31,1.]
Boldog a férfiú, kinek az Úr nem számítja be a bűnt.
Ez a boldogság tehát vajjon csak a körűlmetélteket illeti-e, vagy a körűlmetéletleneket is? Mi azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit igazságúl tulajdoníttatott.
Miképen tulajdoníttatott tehát? mint körűlmetéltnek, vagy mint körűlmetéletlennek? Nem mint körűlmetéltnek, hanem mint körűlmetéletlennek.
És a körűlmetélés jelét vette, mint pecsétjét a hit igazságának, melyben mint körűlmetéletlen volt; hogy atyjok legyen minden körűlmetéletlen hivőknek, s (a hit) azoknak is igazságúl tulajdoníttassék,
és atyjok legyen a körűlmetélteknek, nemcsak azoknak, kik körűl vannak metélve, hanem azoknak is, kik ama hit nyomdokait követik, melylyel atyánk, Ábrahám még körűlmetéletlenségében bírt.
Mert nem a törvény által lett az igéret Ábrahámnak vagy az ő ivadékának, hogy e világ örököse leszen, hanem a hit igazsága által.
Mert ha a törvénytartók az örökösök, akkor hiábavaló lett a hit, elenyészett az igéret.
Sőt a törvény haragot szerez; mert a hol törvény nincs, törvényszegés sincs.
Azért a hit az, mely végett lőn az igéret, hogy erről a kegyelem szerint biztosítva legyen minden ivadék, nemcsak az, ki a törvényt tartja, hanem az is, ki Ábrahám hitével bír, ki mindnyájunk atyja,
(a mint írva vagyon: Hogy sok nemzetek atyjává rendeltelek téged), az Isten előtt, kinek hitt, ki a holtakat föleleveníti, és elészólítja, a mik nincsenek úgy, mint a mik vannak. [Móz. I. 17,5.]
Ki reménység ellen, reménység által hitte, hogy sok nemzetek atyja lesz, a mint neki megmondatott: Úgy leszen a te ivadékod.
És nem ingadozott a hitben, nem gondolt csaknem elhalt testére, holott már majd száz esztendős volt, sem Sárának elhalt méhére,
és nem kételkedett Isten igéretében bizalmatlanság által, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek,
teljesen meggyőződvén, hogy mind a mit igért, hatalmas megcselekedni is.
Azért is tulajdoníttatott ez neki igazságúl.
Nemcsak őérette iratott pedig meg, hogy igazságúl tulajdoníttatott az neki,
hanem miérettünk is, kiknek szintúgy tulajdoníttatik, ha hiszünk abban, ki föltámasztotta halottaiból a mi Urunk Jézus Krisztust,
ki halálra adatott bűneinkért, és feltámadott megigazúlásunkért.
A megigazúlás áldásos gyümölcsei – a békeség, kegyelem és örök üdvösség, türelem a szorongatásban, és az egykori jutalmazás reménye, mely nem csal az Isten és Krisztus szereteténél fogva, ki önmaga adta életét miérettünk. A Krisztus által való megigazúlás áldásos következményeit különösen az tűnteti ki, ha összehasonlítjuk az emberiségnek Krisztus előtti állapotát a Krisztus utánival. Ádám által jött a bűn és halál e világra; Krisztus által nyerünk bűnbocsánatot és örök üdvösséget. Az Ádám vétkéből származott romlást a mózesi törvény nem szűntethette meg, sőt a bűn azután hatalmasabb lett; de Krisztus által a kegyelem erősebb lett, mint a vétek.
Megigazúlván tehát a hit által, békeségünk legyen az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által,
ki által van járulásunk is a hit által e kegyelemhez, melyben állunk, és dicsekszünk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Efez. 2,18.]
Nemcsak ebben pedig, hanem dicsekszünk a szorongatásokban is, tudván, hogy a szorongatás tűrést szerez, [Jakab 1,3.]
a tűrés pedig próbálást, a próbálás pedig reménységet,
a reménység pedig meg nem szégyenít; mert az Isten szeretete kiöntetett a mi szíveinkben a Szentlélek által, ki nekünk adatott.
Mert Krisztus, midőn még erőtlenek valánk, miért halt meg az elrendelt idő szerint az istentelenekért? [Zsid. 9,14. Péter I. 3,18.]
Igazért is alig hal meg valaki; jótevőért talán valaki kész lenne meghalni.
Az Isten pedig hozzánk való szeretetét az által ajánlja, hogy még mikor bűnösök valánk az elrendelt idő szerint
halt meg Krisztus miérettünk. Azért most, az ő vére által megigazúlván, sokkal inkább megszabadíttatunk a haragtól őáltala.
Mert ha, midőn még ellenségei valánk, megbékéltettünk Istennel az ő Fiának halála által, mint megbékűltek, sokkal inkább üdvözűlünk az ő élete által.
Nemcsak; hanem dicsekszünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, ki által most a megbékélést nyertük.
Annakokáért valamint egy ember által jött be e világra a bűn, és a bűn által a halál, és úgy minden emberekre elhatott a halál, kiben mindnyájan vétkeztek.
Mert a törvényadásig is volt bűn e világon, de a bűn nem tulajdoníttatik, a hol nincs törvény;
még is a halál uralkodott Ádámtól Mózesig még azokon is, kik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, ki előképe a következőnek.
De nem úgy van az ajándék, mint a bűn; mert ha egynek vétke által sokan meghaltak, az Isten kegyelme és ajándéka az egy embernek, Jézus Krisztusnak malasztja által többekre annál bővebben elhatott.
És nem úgy van az ajándék, mint az egy által tett vétek; mert az itélet ugyan egytől van a kárhozatra, a kegyelem pedig sok vétekből a megigazúlásra.
Mert ha egynek vétke miatt a halál uralkodóvá lett egy által: a kik bőségét vették a malasztnak és ajándéknak és igazságnak, sokkal inkább uralkodni fognak az egy Jézus Krisztus által az életben.
Valamint tehát egynek vétke által minden emberre szállott a kárhozat, úgy egynek igazsága által minden emberre az élet megigazúlása.
Mert valamint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: úgy egynek engedelmessége által sokan lesznek igazakká.
A törvény azalatt közbejött, és a bűn eláradott; de a hol eláradott a bűn, túláradóbb lett a kegyelem;
hogy valamint a bűn uralkodó lett a halálra: úgy a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre, a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Mindamellett, hogy Krisztus által a kegyelem annál erősebb lett, mennél hatalmasabb volt a bűn, annak, ki az igaz hitben megigazúlt, nem szabad továbbá vétkeznie; sőt inkább a hitben való megigazúlás, szent életet föltételez. Ezt már a keresztség is mutatja, mely Krisztus halálát és föltámadását jelképezvén, egyszersmind a bűn elhagyására, s új, szent életre való feltámadásra utal. E szent életnek folyvást kell tartania, mert Krisztus örökké él, és tarthat továbbá is, mert a bűn többé nem uralkodik fölöttünk, a mennyiben nem vagyunk csupán a törvény alatt, hanem Krisztus Jézus kegyelemkincseinek részeseivé lettünk. S hogy ebben hívek maradjunk, csak a bűn és megigazúlás végére kell tekintenünk.
Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál inkább áradjon?
Távol legyen. Mert a kik már meghaltunk a bűnnek, miképen éljünk még is abban?
Nem tudjátok-e, hogy mind a kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg? [Galat. 3,27.]
Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy valamint Krisztus föltámadott halottaiból az Atya dicsősége által, úgy mi is az élet újságában járjunk. [Kolossz. 2,12.]
Mert ha együvé oltattunk az ő halálának hasonlatossága szerint, feltámadásával is úgy leszünk. [Tim. II. 2,11.]
Tudván azt, hogy a mi régi emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy elrontassék a bűn teste, és többé ne szolgáljunk a bűnnek.
Mert a ki meghalt, megigazúlt a bűntől.
Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élni is fogunk Krisztussal,
tudván, hogy Krisztus halottaiból feltámadván, már nem hal meg, a halál őrajta többé nem uralkodik.
Mert hogy meghalt, a bűnnek egyszer halt meg; hogy pedig él, az Istennek él.
Igy tartsátok ti is magatokat megholtakúl a bűnnek, élőkűl pedig az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, hogy kivánságainak engedelmeskedjetek;
de tagjaitokat se adjátok gonoszság eszközeiűl a bűnnek; hanem, mint feltámadottak a halálból, adjátok magatokat az Istennek, és tagjaitokat igazság eszközeiűl az Istennek.
Mert a bűn rajtatok nem fog uralkodni, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok.
Micsoda tehát? Vétkezzünk-e, mivel nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Távol legyen.
Nem tudjátok-e, hogy a kinek magatokat szolgákúl kötelezitek engedelmességre, annak szolgái vagytok, a kinek engedelmeskedtek, akár a bűnéi halálra, akár az engedelmességéi igazságra? [Ján. 8,34. Péter II. 2,19.]
Hála legyen pedig az Istennek, hogy kik a bűnnek szolgái voltatok szivetekből engedelmeskedvén ama tanításnak, átalakúlva tűntetek elé.
Megszabadúlván tudniillik a bűntől, az igazság szolgái lettetek.
Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt: Hogy a mint tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatába adtátok gonoszságra, úgy adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatába megszentelésre.
Mert midőn a bűnnek szolgáltatok, szabadok voltatok ugyan az igazságtól;
de micsoda hasznotok volt akkor azokból, miket most szégyenletek? Mert azok vége halál.
Most pedig megszabadúlván a bűntől, és Isten szolgái lévén, hasznotok vagyon a megszenteltetésre, minek vége örök élet.
Mert a bűn zsoldja a halál; Isten malasztja pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.
A hivő nincs kötve többé a mózesi törvényhez, a mint az asszony nincs kötve elhúnyt férjéhez, hanem, a régi életnek s ezért a törvény betűjének meghalván, a lélek ujságában kell Istennek szolgálnia. De azért nem kell mondani, hogy a törvény valami rosz. A törvény alkalmat ad ugyan a bűnre, a mennyiben fölébreszti a kivánságot, s ez azután minket bűnre ragad; de a törvény, magában véve, nem rosz. Nem mondhatjuk tehát, hogy a törvény hozott romlást az emberekre; ezt csak a kivánság hozza, melyet az isteni törvény alkalmúl használ, hogy minket megöljön. A törvény szellemi, és birja elménk helyeslését, de a bennünk lakó kivánság, jobb tudásunk és akaratunk ellenére, bűnre visz minket, mert a puszta akarat nem bír elég erővel. Ez a belső meghasonlása az embernek, és az érzékinek túlsúlya a szellemi fölött – oka az ember nyomorúságának. Ebből őt csak Jézus Krisztus szabadítja meg.
Nem tudjátok-e, atyámfiai! (mert a törvény ismerőinek szólok,) hogy a törvény csak addig uralkodik az emberen, a meddig él?
Mert a férjnél levő asszony, míg férje él, a törvény által kötelezve van; ha pedig meghal férje, feloldoztatott férje törvényétől.
Ugyanazért házasságtörőnek mondatik, ha, míg férje él, más férfiúval tart; de ha meghal férje, megszabadúlt férje törvényétől, hogy ne legyen házasságtörő, ha más férfiúhoz megyen.
Annakokáért, atyámfiai! ti is meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, ki halottaiból föltámadott, hogy az Istennek gyümölcsözzünk.
Mert midőn a testnek éltünk, a bűnök indulatai a törvény folytán munkálkodtak a mi tagjainkban, hogy a halálnak gyümölcsözzenek;
most pedig feloldoztattunk a halál törvényétől, melyben tartatánk, hogy ezután a lélek ujságában szolgáljunk, és nem a betű óságában.
Mit mondjunk tehát? Bűn-e a törvény? Távol legyen. De a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kivánságról nem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kivánjad. [Móz. II. 20,17.]
Alkalmat vévén pedig a bűn a parancs által, bennem minden kivánságot felizgatott. Mert törvény nélkül a bűn holt.
Én ugyan egykor törvény nélkül éltem; de mihelyt a parancs jött, a bűn föléledett;
én pedig meghaltam, és úgy találtaték, hogy a parancs, mely életre adatott, nekem halálomra lett.
Mert a bűn, alkalmat vévén a parancs által, elcsábított engem, és ez által megölt.
De azért szent a törvény, a parancsolat is szent, igaz és jó. [Tim. I. 1,8.]
Tehát a mi jó, nekem halálomra lett-e? Távol legyen. De a bűn, hogy bűnnek ismertessék, a jó által nekem halált szerzett, hogy a bűn fölöttébb vétkes legyen a parancs által.
Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok, rabszolgája a bűnnek.
Magam sem értem, a mit cselekszem; mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a mi roszat gyűlölök, azt mívelem.
Midőn tehát a mit nem akarok, azt mívelem, elismerem a törvényről, hogy jó.
Most pedig már nem én mívelem azt, hanem a bennem lakó bűn.
Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz testemben a jó; mert megvan ugyan nálam az akarás, de a jónak véghezvitelét nem találom.
Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a mi roszat nem akarok, azt mívelem.
Midőn pedig, a mit nem akarok, azt mivelem, már nem én mívelem azt, hanem a bennem lakó bűn.
Találok tehát, jót akarván cselekedni, törvényt magamban, mely szerint a rosz hozzám van ragadva.
Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint;
de más törvényt látok tagjaimban, ellenkezőt elmém törvényével, és engem rabbá tevőt a bűn törvénye alá, mely tagjaimban vagyon.
Én, szerencsétlen ember! ki szabadít meg engem e halálnak testéből?
Az Isten malasztja, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Igy én magam elmével Isten törvényének szolgálok, testtel pedig a bűn törvényének.
Midőn a kegyelem állapotán kivűl levő ember így alá van vetve a bűnnek és halálnak, akkor az, ki igaz hitben részese Jézus Krisztusnak, Krisztus lelke által megszabadúl a bűntől és kárhozattól; új életet nyer lelkében, s egykoron teste is fel fog támadni. Azért tehát ne a test, hanem a lélek szerint éljen; mert a testi érzület romlást szerez, a test fékentartása pedig a lélek által életet ad; s ezt azért adja, mivel a lélek Isten fiává tesz, és kezességet nyujt a Krisztus dicsőségében leendő részesűlésről. Ez életben ugyan szenvedések jőnek ránk, de ezeket a jövendő dicsőség sokkal felülhaladja. Ez a dicsőség oly nagy, hogy érette az emberrel együtt az egész természet vágyakozik. De nem csupán e dicsőség nagysága az, mi minket béketűrésben fentart, hanem a Szentlélek is bennünk az ő fohászaival, és azon meggyőződés, hogy minden, még a szenvedések is, javokra szolgálnak azoknak, kik Isten végzésénél fogva hivatottak a dicsőségre. Ily módon a keresztény ember nyugodt lehet, s Istennek rendkivüli szeretete nemcsak hogy megnyugtatja őt, hanem még oly viszonszeretetre gyulasztja, hogy ettől őt semmi szenvedés, semmi ellenkező hatalom el nem szakaszthatja.
Semmi kárhoztatásuk nincs tehát azoknak, kik a Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak.
Mert a Krisztus Jézusban éltető lélek törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől.
Mert a mi lehetetlen vala a törvénynek, melyet a test erőtlenné tett, Isten az ő Fiát elküldvén a bűnös test hasonlatosságában, a bűn miatt kárhoztatá a bűnt a testben,
hogy a törvény rendelése teljesedjék mibennünk, kik nem test szerint járunk, hanem lélek szerint.
Mert a kik test szerint valók, a testieket javallják; a kik pedig lélek szerint valók, a lelkieket javallják.
Mert a test okossága halál; a lélek okossága pedig élet és békeség;
mivel a test bölcsesége ellensége az Istennek; mert az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert erre nem is képes.
A kik pedig testiek, nem lehetnek kedvesek az Isten előtt.
Ti pedig nem vagytok testiek, hanem lelkiek, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig Krisztus lelke nincsen, az nem övé.
Ha pedig Krisztus tibennetek vagyon, a test ugyan halandó a bűn miatt, de a lélek él a megigazúlás által.
Hogyha annak Lelke, ki feltámasztotta Jézust halottaiból, bennetek lakik, az, ki föltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakó lelkéért.
Annakokáért, atyámfiai! nem a testnek vagyunk lekötelezve, hogy a test szerint éljünk.
Mert ha a test szerint éltek, meghaltok; ha pedig a lélek által a test cselekedeteit megöldöklitek, élni fogtok.
Mert mind a kik Isten lelkétől vezéreltetnek, azok az Isten fiai.
Mert nem vettétek ismét a szolgaság lelkét félelemre, hanem a fogadott fiak lelkét vettétek, melyben kiáltjuk: Abba (Atyánk)! [Tim. II. 1,7. Galat. 4,5–6.]
Mert maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünknek, hogy Isten fiai vagyunk.
Ha pedig fiai, örökösei is, az Istennek ugyan örökösei, Krisztusnak pedig örököstársai, de úgy, ha vele együtt szenvedünk, hogy együtt meg is dicsőittessünk.
Mert azt állítom, hogy nem méltók a jelen idei szenvedések a jövendő dicsőségre, mely bennünk ki fog jelentetni.
Mert a teremtménynek várakozása az Isten fiainak kijelentését várja.
Mivel minden teremtmény mulandóságnak van alávetve, nem önként, hanem a miatt, ki őt remény fejében alávetette;
mert maga a teremtmény is fel fog szabadíttatni a romlás szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény fohászkodik és vajudik mindeddiglen.
Nem csak az pedig, hanem mi magunk is, kik a lélek zsengéit bírjuk, mi is fohászkodunk magunkban, Isten fiaivá fogadtatásunkat várván és testünk váltságát.
Mert reménység által tartattunk meg. A reménység pedig, mihelyt látjuk, nem reménység; mert a ki mit lát, minek reméllje?
Ha pedig remélljük, a mit nem látunk, türelemmel várjuk azt.
Ezenfölül pedig a Lélek is segíti gyarlóságunkat; mert mit és miképen imádkozzunk, nem tudjuk, hanem maga a Lélek könyörög érettünk kimondhatlan fohászkodásokkal.
A ki pedig a sziveket vizsgálja, tudja, mit kiván a Lélek; mert Isten szerint könyörög a szentekért.
Tudjuk pedig, hogy az Istent szeretőknek minden javokra szolgál, azoknak, kik végzése szerint hivattak szentségre.
Mert a kiket eleve ismert, eleve is elrendelte azokat, hogy hasonlókká legyenek az ő Fia ábrázatához, s így ő elsőszülött legyen a sok atyafiak között.
A kiket pedig eleve elrendelt, azokat hítta is; és a kiket hívott, azoknak megigazúlást is adott; a kiknek pedig megigazúlást adott, azokat meg is dicsőítette.
Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Ki még tulajdon Fiának sem kedvezett, hanem mindnyájunkért adta őt: hogyne ajándékozott volna ővele nekünk mindeneket is?
Ki fogja vádolni az Isten választottait? Az Isten, ki megigazúlttá tesz?
Ki az, ki kárhoztasson? Krisztus Jézus, ki meghalt, sőt ki fel is támadott, ki az Isten jobbján vagyon, ki közben is jár érettünk?
Ki szakaszt el tehát minket Krisztus szeretetétől? háborúság-e? szorongatás-e? éhség-e? mezítelenség-e? veszedelem-e? üldözés-e? fegyver-e?
(A mint írva vagyon: Mert éretted öldököltetünk naponkint; s úgy tartatunk, mint a megölni való juhok.) [Zsolt. 43,22.]
De mindezeken győzedelmeskedünk az által, ki minket szeretett.
Mert bizonyos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erősség,
sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakaszthat minket az Isten szeretetétől, mely a mi Urunk Jézus Krisztusban vagyon.
Miután az apostol eléadta üdvtanitását a hitről, melynek jócselekedetekben kell élőnek lennie, egy pillantást vet nemzetére, és kifejezi mély fájdalmát, hogy az Istentől annyi kegyelmekkel elárasztott zsidónép oly csekély számmal lesz részese az üdvintézménynek. De azért Isten igéje, melynélfogva az izraeliták nyerik meg az üdvöt, nem marad teljesedés nélkül; mert figyelembe kell venni, hogy nem a külső viszonyok, nem a testi származás vagy törvényszerinti cselekedetek tesznek valakit igazi (szellemi) izraelitává, a szövetség fiává, hanem Istennek szabad választása. Ez a választás teljesen összefér az Isten igazságával, mert először Istennek korlátlan joga van az ő kegyelmét annak adni, a kinek akarja, és senki sem vonhatja kérdőre, ha ő, mint teremtményeinek Ura, némelyeket országából és az üdvösségből kizár, másokat pedig országába és az üdvösségre fölveszen, mint a jövendölések szerint a pogányokat és a zsidók egy kis részét fölvette; – de továbbá az ő választása nem önkényes, hanem a pogányok részesűlnek abban, mivel hisznek, a zsidók pedig elvesztik azt, mert nem hit által, hanem a törvényszerű cselekedetek által akarnak az üdvre eljutni.
Igazságot mondok Krisztusban, nem hazudok; bizonyságot tévén nekem lelkiisméretem a Szentlélekben,
hogy nagy az én szomorúságom és szivemben folytonos a fájdalom.
Mert én magam kivántam átokká lenni, Krisztustól (elszakasztva) az én atyámfiaiért, kik nekem test szerint rokonaim, [Kor. I. 15,9.]
kik izraeliták, kiké a fiúvá-fogadtatás és a dicsőség, a szövetség és a törvényhozás, az isteniszolgálat és az igéretek,
kikéi az atyák, és a kikből való test szerint a Krisztus is, ki mindenek fölött áldott Isten mindörökké. Amen.
Isten igéje ugyan nem hiusúlhat meg; mindazáltal nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől származnak,
sem mindnyájan fiak, kik Ábrahám ivadéka, hanem: Izsáktól fog neveztetni ivadékod;
azaz: nem a kik a test fiai, azok az Isten fiai, hanem a kik az igéret fiai, azok számláltatnak az ivadékhoz. [Galat. 4,28.]
Mert az igéret szava ez: Ez időtájban eljövök, és Sárának fia leszen. [Móz. I. 18,10.]
Nemcsak őneki pedig, de Rebekkának is, ki egy közösűléssel fogant Izsáktól, a mi atyánktól.
Mert midőn még nem születtek (a gyermekek), sem valami jót vagy gonoszt nem cselekedtek, (hogy az Istennek választás szerinti végzése megmaradjon),
nem a cselekedetekért, hanem a hívónak akaratából mondatott neki:
Hogy a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek, a mint írva vagyon: Jákobot szerettem, Ésaut pedig gyülöltem.
Mit mondjunk tehát? vajjon hamisság van-e az Istennél? Távol legyen.
Mert Mózesnek azt mondá: Könyörűlök, a kin könyörűlni akarok, és irgalmasságot teszek azzal, kin könyörűlök. [Móz. II. 33,19.]
Tehát ez nem az akaróé, sem a futóé, hanem a könyörűlő Istené.
Mert az írás azt mondja Fáraónak: A végre támasztottalak téged, hogy rajtad megmutassam erőmet, és hogy az én nevem hirdettessék az egész földön.
Könyörűl tehát, a kin akar, és megátalkodni hagyja, a kit akar.
Az mondod erre nekem: Mit feddődik tehát mégis? mert ki áll az ő akarata ellen?
Oh ember! ki vagy te, hogy feleselj az Istennel? Vajjon mondja-e az alkotmány annak, ki őt alkotta: Miért alkottál engem így? [Bölcs. 15,7.]
Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyag fölött, ugyanazon agyagból némely edényt tisztességre csinálni, némelyet pedig gyalázatra?
Az Isten pedig meg akarván mutatni haragját, és megismertetni hatalmasságát, a harag edényeit, a veszedelemre valókat elszenvedte nagy türelemmel,
hogy kitűntesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalmasság edényein, melyeket dicsőségre készitett;
mint ilyeneket, hivott minket is, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közől is,
a mint Ozeásnál mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek, és a nem kedveltet, kedvesnek, és ki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak;
És leszen, hogy ama helyen, hol nekik mondatott: Nem én népem vagytok ti: ott hivatnak az élő Isten fiainak.
Izaiás pedig ezt kiáltja Izraelről: Ha Izrael fiainak száma annyi leend is, mint a tenger fövenye, csak a maradvány üdvözűl.
Mert az igét teljesíti és sietteti majd igazságban; igen, az igét sietve végrehajtja az Úr a földön. [Izai. 10,22.]
És a mint eleve megmondotta Izaiás: Ha a seregek Ura nekünk ivadékot nem hagy, lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához. [Izai. 1,9.]
Mit mondjunk tehát? Hogy a pogányok, kik nem követték az igazságot, megnyerték az igazúlást, azon igazúlást, mely a hitből vagyon;
Izrael pedig, ki az igazság törvényét követte, a megigazúlás törvényére nem jutott.
Miért? mert nem a hit, hanem a cselekedetek által (törekedtek az után); mert megbotlottak a botlás kövében,
a mint írva vagyon: Ime Sionban leteszem a botlás kövét és a botrány kőszikláját; és minden, a ki hisz őbenne, meg nem szégyeníttetik. [Izai. 8,14. 28,16. Péter I. 2,7.]
Ugy van, a zsidók (holott óhajtásom és könyörgésem az ő üdvösségökért vagyon) értetlen buzgalmok által önmagok okai elvettetésöknek, mert tulajdon igazvoltukat akarják érvényesíteni, s nem akarják magokat alávetni azon isteni rendelésnek, mely által a megigazúlás elnyerhető. Ez a rendelés pedig a Krisztus iránti hitben áll, a ki czélja és vége a törvénynek. Mózes ugyan a törvényhez, a mennyiben ez teljesíttetik, igért megigazúlást és üdvösséget, de hogy az teljesíttethessék, egyszersmind a hit általi megigazúlásra utalt, a mennyiben azt t. i. hit által kell fölfogni, és szájjal megvallani. Tehát tulajdonképen a hit és vallás teszen igazzá és üdvözűltté, és pedig mindeneket, nem csupán a zsidókat, hanem a pogányokat is, hacsak az Urát segitségűl híjják. De a segélyűlhivás föltételezi a hitet, a hit a prédikálást, a prédikálás a kiküldött tanítókat, miről már a próféta jövendölt. E prédikálásnál fogva mindnyájan hihettek, de nem hittek, különösen nem a zsidók. Ezek semmikép sem menthetik magokat, sem hogy az evangéliomról nem hallottak, sem hogy ezt nem értették. Hitetlenségök oka egyedűl ellenszegűlésök.
Atyámfiai! az én szívem óhajtása ugyan és könyörgésem Istenhez azok üdvösségeért vagyon.
Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy van buzgóságuk Istenhez, de nem az ismeret szerint.
Mert nem ismervén az Isten igazságát, és a magokét akarván érvényesíteni, nem vetették alá magokat Isten igazságának.
Holott a törvény vége Krisztus, minden hivőnek megigazulására.
Mert Mózes azt írta azon igazságról, mely a törvényből vagyon: a mely ember megcselekszi, élni fog az által. [Móz. III. 18,5.]
A mely igazság pedig a hitből vagyon, így szól: Ne mondd a te szivedben: Ki megyen föl az égbe? tudniillik, hogy Krisztust lehozza;
vagy ki száll le a mélységbe? tudniillik, hogy Krisztust halottaiból visszahíja?
Mit mond tehát az írás? Közel van az íge a te szádban és szivedben, ez a hitnek igéje, melyet hirdetünk.
Mert ha száddal vallod az Úr Jézust, és szivedben hiszed, hogy az Isten őt feltámasztotta halottaiból, üdvözűlsz.
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal pedig vallást teszünk az üdvösségre.
Mert az írás azt mondja: Minden, a ki őbenne hiszen, meg nem szégyenűl. [Izai. 28,16.]
Mivel nincs különbség zsidó és görög között; mert ugyanazon egy Urok van mindnyájoknak, gazdag mindnyájok iránt, kik őt segítségűl híják.
Mert minden, a ki segítségűl híja az Úr nevét, üdvözűl. [Joel 2,32. Apost.cs. 2,21.]
De hogyan híják segítségűl, a kiben nem hisznek? vagy hogyan hisznek annak, kit nem hallottak? És hogyan fognak hallani tanító nélkül?
Hogyan tanítanak pedig, hacsak nem küldetnek? a mint írva vagyon: Mely ékesek a békehirdetők lábai, kik jókat hirdetnek. [Izai. 52,7.]
De nem engedelmeskednek mindnyájan az evangéliomnak. Azért mondja Izaiás: Uram! ki hiszen a mi hallomásunknak? [Izai. 53,1.]
Tehát a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Krisztus igéje által.
De kérdem most: Nem hallották-e? sőt egész földre elhat az ő szózatuk, és a földkerekség határaira igéjök. [Zsolt. 18,5.]
De ismét kérdem: Vajjon nem értette-e meg Izrael? Első Mózes, ki így szól: Én azzal boszantalak titeket, a ki nem népem, és az esztelen nemzet által ingerellek haragra titeket. [Móz. V. 32,21.]
Izaiás pedig bátran azt mondja: Megtaláltattam azoktól, kik engem nem kerestek; nyilván megjelentem azoknak, kik engem nem kérdeztek. [Izai. 65,1.]
Izraelnek pedig ezt mondja: Egész nap kiterjesztettem kezeimet a hitetlen és ellenszegűlő néphez. [Izai. 65,2.]
De mégis a tulajdonképen való zsidók, kikről Isten előre látta, hogy Krisztusban hinni fognak, nem vettetnek el. Ők úgy vannak, mint amaz igazak Illés idejében. Valamint ezek, úgy ők is Istennek ingyen kegyelme által megmentetnek, míg a többiek, kik hinni nem akarnak, vakságukra hagyatnak. A zsidók nagy részének ezen megátalkodásában az az üdvös vagyon, hogy ez által a pogányok megnyeretnek, de azért ne bízzák el magokat a zsidók fölött, hanem gondolják meg, hogy az alapot a zsidókban nyerték. Ezek ugyan hitetlenségök miatt előnyükből kiestek, de a pogányok is csak a hitteljes érzület és cselekvésben való állhatatosság által maradnak meg a kegyelem birtokában, és Isten a zsidókat az eredetileg nekik szánt kegyelemre újra fölsegítheti. Ez valóban meg is fog történni, miután a pogányok az anyaszentegyházba beléptek. Mindaddig a zsidók engedetlenségben maradnak, mint előttök a pogányok voltak. Oh Istennek megfoghatlan bölcsesége és szeretete, melylyel az egész üdvintézmény rendezve van!
Azt kérdem tehát: Vajjon az Isten elvetette-e az ő népét? Távol legyen. Mert én is izraelita vagyok, Ábrahám ivadékából, Benjamin nemzetségéből.
Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-e, Illésről mit mind az írás: miképen panaszkodik Istennek Izrael ellen:
Uram! a te prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták; én egyedűl maradtam, és keresik életemet. [Kir. III. 19,10.]
De mit mond neki az isteni felelet: Hétezer férfiút hagytam magamnak, kik nem hajtottak térdet Baal előtt.
Igy tehát ez időben is a maradvány a kegyelem választása szerint megtartatott.
Ha pedig kegyelemből, már nem a cselekedeteknél fogva; mert különben a kegyelem nem volna kegyelem.
Micsoda tehát? a mit Izrael keresett, azt nem nyerte meg? A választottak ugyan megnyerték, de a többiek elvakúltak,
a mint írva vagyon: Isten az érzéketlenség lelkét adta nekik, szemeket, hogy ne lássanak, és füleket, hogy ne halljanak mind e napiglan.
És Dávid mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré és hállóvá, botránkozássá és visszafizetessé nekik.
Homályosodjanak meg szemeik, hogy ne lássanak, és hátokat mindenkor görbítsd meg.
Kérdem már most: Vajjon úgy ütköztek-e meg, hogy elessenek? Távol legyen. De az ő vétkök által üdvösségök lett a pogányoknak, hogy ezeket kövessék.
Hogyha már az ő vétkök a világ nyeresége, és megkevesűlésök a pogányok gazdagúlása, mennyivel inkább az ő teljességök?
Mert nektek, pogányoknak mondom: A mennyiben én a pogányok apostola vagyok, ezen szolgálatomat megbecsülöm,
ha valamiképen követésre indíthatnám az én testi atyámfiait, és megmenthetnék közőlük némelyeket.
Mert ha azok vesztesége a világnak megengesztelése, mi lesz a fölvétel egyéb, mint föléledés a halálból?
Hogyha a zsenge szent, az egész termény is az; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
Hogyha némelyek az ágakból letörettek, te pedig vad-olajfa lévén, azokba beoltattál, és részessé lettél a gyökérben és az olajfa kövérségében,
ne kevélykedjél az ágak ellen; ha pedig kevélykedel (tudd meg), hogy nem te tartod a gyökeret, hanem a gyökér tégedet.
Mondhatnád ugyan: Letörettek az ágak, hogy én beoltassam. [Apost.cs. 13,46.]
Jól vagyon; a hitetlenség miatt törettek le; te pedig a hit által állasz; ne légy fennhéjázó, hanem félj.
Mert ha Isten a természetes ágaknak nem kedvezett, talán majd neked sem kedvez. [Péter II. 2,4.5.]
Tekintsd tehát az Isten jóvoltát és szigorúságát: Azok ellen ugyan, kik elestenek, szigorúságát; teirántad pedig az Isten jóvoltát, ha megmaradsz a jóságban; különben te is kivágatol. [Ján. 15,2.]
Ellenben azok, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak; mert hatalmas az Isten, hogy ismét beoltsa őket.
Mert ha te a természetes vad-olajfából kivágattál, és természet ellen beoltattál a jó olajfába: mennyivel inkább azok, kik természet szerint valók, beoltatnak saját olajfájokba.
Mert akarom, hogy tudjátok, atyámfiai, e titkot (és ne bízzátok el magatokat), hogy a vakság Izrael egy részén addig vagyon, míg a pogányok teljes száma belép.
És így az egész Izrael üdvözűl, a mint írva vagyon: Eljő Sionból a szabadító, ki megszabadít, és elhárítja Jákobról az istentelenséget.
És ez velök az én szövetségem, mikor elveszem az ő bűneiket.
Ők ugyan az evangéliomra nézve, ellenségek tiérettetek; de a választottságnál fogva, kedvességben vannak az atyákért.
Mert nem bánja meg Isten az ő ajándékait és hivását.
Mert a mint ti is egykor nem hittetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek azok hitetlensége miatt:
úgy azok is most nem hitték a veletek történt irgalmasságot, hogy ők is irgalmasságot nyerjenek.
Mert Isten mindnyájokat a hitetlenségbe hagyta merűlni, hogy mindnyájokon könyörűljön.
Oh Isten bölcseségének és tudományának mélységes gazdagsága! mely megfoghatatlanok az ő itéletei, és megvizsgálhatlanok az ő utai!
Mert ki ismerte át az Úr értelmét? vagy ki volt az ő tanácsosa? [Bölcs. 9,13. Izai. 40,13. Kor. I. 2,16.]
Vagy ki adott elsőbb neki, hogy visszaadassék annak?
Mert őtőle és őáltala és őbenne vannak mindenek. Őneki legyen dicsőség mindörökké. Amen.
Ez a jelen apostoli levél második szakaszának kezdete, melyben a hithez tartozó jó erkölcsök tárgyaltatnak. Átalános intelem erkölcsös életre átalában. Különös intések szerénységre alázatosságra vonatkozólag a nyert adományokra. Különféle intések keresztény érzületre vonatkozólag a felebaráti szeretetre, buzgalomra, béketűrésre, embertársaink iránti jótékonyságra, ellenségszeretetre.
Kérlek azért titeket, atyámfiai, az Isten irgalmasságára, hogy a ti testeteket adjátok élő, szent és Istennek kedves áldozatúl, s így a ti szolgálatotok okos legyen.
És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti értelmetek megújúlása által, hogy megválaszszátok, mi legyen az Isten akarata szerint jó és kedves és tökéletes.
Azért mondom a nekem adatott malasztnál fogva mindnyájotoknak, kik közöttetek vannak: hogy ne bölcselkedjetek azon túl, mint kell bölcselkedni, hanem bölcselkedjetek józanúl, és a mint Isten kinekkinek osztotta a hit mértékét.
Mert valamint egy testben sok tagjaink vannak, minden tagnak pedig nem ugyanazon egy a működése:
úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, de egyenkint mindnyájan egymásnak tagjai.
Különböző ajándékaink vannak pedig a malaszt szerint, mely nekünk adatott. A kié a jövendölés, a hit mértéke szerint (közölje);
a kié a szolgálat, a szolgálatban (maradjon); a ki tanít, a tanításban;
a ki int, az intésben; a ki adakozik, az egyenességben; a ki elöljáró, a gondosságban; a ki könyörűl, a vidámságban.
A szeretet tettetés nélkül legyen; gyűlölvén a gonoszt, s a jóhoz ragaszkodván. [Ámosz 5,15.]
Szeressétek egymást atyafiúi szeretettel, előzzétek meg egymást tisztelettel.
A buzgalomban ne restelkedjetek; hanem legyetek lélekben buzgók, az Úrnak szolgálók,
a reménységben örvendezők, a szorongatásban béketűrők, az imádságban serények,
a szentek szükségeire adakozók, vendégszeretetet gyakorlók.
Áldjátok a ti üldözőiteket; áldjátok, és ne átkozzátok. [Máté 5,44.]
Örűljetek az örvendezőkkel, sírjatok a sírókkal.
Ugyanazt érezzétek egymás között, nem fennhéjázván, hanem az alázatosakhoz alkalmazkodván. Ne legyetek timagatok előtt okosak.
Senkinek roszért roszszal ne fizessetek; jóra törekedjetek nemcsak Isten előtt, hanem minden ember előtt is.
Ha lehetséges, a mennyiben rajtatok áll, minden emberrel békében éljetek;
nem állván boszút magatokért, szerelmeseim! hanem adjatok helyt a haragnak; mert írva vagyon: Enyém a boszúállás, és megfizetek, úgymond az Úr. [Móz. V. 32,35.]
De ha éhezik ellenséged, tápláld őt; ha szomjúhozik, adj italt neki; mert ezt cselekedvén, tüzes szenet raksz fejére.
Ne hagyd magadat meggyőzetni a gonosztól, hanem jóval győzd meg a gonoszt.
A felsőbbségnek engedelmeskedni kell, mert Istentől van rendelve. A jókra nézve nem veszélyes az, hanem csak a roszakra. A kirendelt adók teljesítendők, valamint átalán meg kell adni mindenkinek, a mi őt illeti. Mindenkinek tartozunk szeretettel, és a szeretet minden erények összesége. Intés arra, hogy a bűn álmából és éjjeléből fölkeljünk, és az Úr Jézus Krisztusba öltözzünk.
Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak; mert nincs hatalmasság, hanem csak Istentől, a melyek pedig vannak, az Istentől rendeltettek. [Bölcs. 6,4. Péter I. 2,13.]
A ki tehát ellene áll a hatalmasságnak, Isten rendelésének áll ellene; az ellenszegűlők pedig magoknak szereznek kárhozatot.
Mert a fejedelmek nem a jót cselekvőnek, hanem a gonosznak vannak félelmére. Akarsz-e tehát nem félni a hatalmasságtól? cselekedjél jót, és dicséretet nyersz attól;
mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha gonoszt cselekszel, félj; mert nem ok nélkül hordozza a fegyvert; mivel Isten szolgája, hogy boszút álljon büntetéssel azon, ki gonoszt cselekszik.
Annakokáért szükség, hogy engedelmeskedjetek, nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is.
Mert azért adtok adót is, mivel ők Isten szolgái, kik ugyanezért szolgálnak.
Adjátok meg tehát mindennek, a mivel tartoztok: a kinek adóval, adót; a kinek vámmal, vámot; a kinek félelemmel, félelmet; a kinek tisztelettel, tiszteletet.
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanemcsak hogy egymást szeressétek; mert a ki felebarátját szereti, a törvényt betöltötte.
Mert: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúságot ne szólj, ne kivánd a másét… és a mi egyéb parancsolat vagyon, mind ez igében foglaltatik: Szeressed felebarátodat, mint tennenmagadat.
A felebaráti szeretet gonoszt nem cselekszik; a törvény teljesítése tehát a szeretet.
És ez (annál inkább), mert tudjuk az időt, hogy itt az óra az álomból fölkelnünk; mert most közelebb vagyon a mi üdvösségünk, mint mikor hivőkké lettünk.
Az éj elmúlt, a nap pedig elközelgetett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltözzünk a világosság fegyvereibe.
Mint nappal, tisztességesen járjunk, nem tobzódásokban és részegeskedésekben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irígykedésben;
hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kivánságok szerint.
A gyöngék iránt kimélettel és türelemmel kell lenni, nem kell őket megvetni, valamint ezek se mondjanak másokra kárhoztató itéletet. Cselekedjék mindenki lelkiismerete szerint, és nem fog hibázni, ha minden cselekvését Krisztusra vonatkozólag intézi, kihez az ember egészen és teljesen tartozik, és kitől meg fog itéltetni. Legyen mindenki türelmes és megférő. Bizonyos, megengedett dolgokban, ha ragaszkodunk meggyőződésünkhöz, van jogunk hozzá; de a botrány elkerűléseért és a béke fentartásaért, jobb engedni. Isten előtt mindenki követheti meggyőződését, mely átalán legyen mindenben irányadó.
A hitben erőtlent fogjátok föl, nem versengvén a vélemények fölött.
Mert némelyik azt hiszi, hogy mindent megehetik; a ki pedig erőtlen, zöldséget eszik.
Az, ki eszik a nem evőt ne utálja meg; és az, ki nem eszik, az evőt ne itélje meg; mert az Úr vette fel őt.
Te ki vagy, ki más szolgáját itéled? Urának áll, vagy esik; állani fog pedig, mert hatalmas az Isten őt fölállítani. [Jakab 4,13.]
Némelyik különbséget tesz nap és nap között, más pedig minden napot egyenlőnek tart; kiki saját meggyőződését kövesse.
A ki napot különböztet, az Úrért különböztet; a ki eszik, az Úrért eszik, mert hálát ad az Istennek; és a ki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálát ad az Istennek.
Mert közőlünk senki sem él magának, és senki sem hal meg magának;
mivel ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg; tehát akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.
Mert azért halt meg és támadott fel Krisztus, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.
Te pedig miért itéled meg atyádfiát? vagy te miért veted meg atyádfiát? holott mindnyájan Krisztus itélőszéke elé fogunk állani. [Kor. II. 5,10.]
Mert írva vagyon: Élek én, úgymond az Úr, hogy nekem hajol meg minden térd, és minden nyelv vallást teszen az Istenről.
E szerint közőlünk mindenki magáról fog számot adni az Istennek.
Azért többé egymást ne itéljük; hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy akadályt vagy botránkozást ne tegyetek atyátokfiának.
Tudom és bízom az Úr Jézusban, hogy semmisem tisztátalan magában; hanem csak a ki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan.
Mindazáltal ha az étel miatt megszomorodik atyádfia, már nem a szeretet szerint jársz el. A te ételeddel ne veszítsd el azt, kiért Krisztus meghalt.
Ne káromoltassék azért a mi jónk.
Mert az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben.
A ki ebben szolgál Krisztusnak, kedves az Isten előtt, és dicséretes az emberek előtt.
Annakokáért a mi békeségre visz, arra törekedjünk, és a mi épülésre szolgál, tartsuk fenn egymás között.
Ne rontsd meg tehát az étel miatt Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmas azon embernek, ki botránkoztatva eszik. [Tit. 1,15.]
Jobb, húst nem enni, bort nem inni, és semmit nem tenni, miben atyádfia megütközik, vagy megbotránkozik, vagy ingadozóvá lesz. [Kor. I. 8,13.]
Ha meggyőződésed vagyon, tartsd magadnak az Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit javall.
A ki pedig különbséget tesz, ha még is eszik, önmagát kárhoztatja, mert nem meggyőződését követi. A mi pedig meggyőződésből nincs, mind bűn az.
Folytatólag int az apostol a gyöngék iránti türelemre, és hogy ebben Jézus példája szerint önmegtagadók legyünk. Mindnyájan legyünk egyetértők és béketűrők, mert Istentől egy isteni családba vagyunk hivatva mindnyájan, zsidók és pogányok, az ő igéretei és irgalma folytán. Az intelem áldással végződik. A levél befejezése. Az apostol azzal menti bátor szólását, hogy a pogányok apostoláúl van hivatva, ujolag megigéri, hogy a romaiakat meglátogatja, s kéri őket, hogy érette imádkozzanak. Befejező jókivánat.
Tartozunk pedig mi erősebbek az erőtlenek gyarlóságait viselni, és nem magunknak kedvezni. [Rom. 14,1. s köv. Kor. I. 9,22. Galat. 6,1.]
Kiki közőletek kedveskedjék felebarátjának javára és épülésére.
Mert Krisztus sem kedvezett magának, hanem a mint írva vagyon: A téged szidalmazók szidalmai rám esnek.
Mert mind, a mik megirattak, a mi tanúlságunkra irattak, hogy a béketűrés és az írások vígasztalása által reményünk legyen.
A béketűrés és vígasztalás Istene pedig adjon egyetértenetek egymás között Jézus Krisztus szerint; [Kor. I. 1,10.]
hogy egy szívvel, egy szájjal tiszteljétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját.
Annakokáért vegyétek föl egymást, a mint Krisztus is fölvett titeket az Isten tiszteletére;
mert azt mondom, hogy Krisztus Jézus szolgája volt a körűlmetélkedésnek Isten igazmondása folytán az atyáknak tett igéretek megerősitésére;
a pogányok pedig az irgalmasságért tisztelik az Istent, mint írva vagyon: Azért hálát adok neked, Uram, a népek között, és a te nevednek éneklek.
És ismét mondja: Vígadjatok, nemzetek, az ő népével.
És ismét: Dicsérjétek az Urat minden nemzetek, és magasztaljátok őt minden népek.
És megint Izaiás mondja: Jesszének gyökere leszen, és a ki abból támad a nemzetek vezérlésére, abban fognak bízni a nemzetek. [Izai. 11,10.]
A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békeséggel a hit által, hogy bővelkedjetek a reményben és a Szentlélek erejében.
Bizonyos vagyok pedig, atyámfiai, én magam is felőletek, hogy ti is teljesek vagytok szeretettel, telvék minden tudománnyal, úgy hogy egymást inthessétek;
mindazáltal bátrabban írtam nektek, atyámfiai, némi részben emlékeztetvén titeket, a malasztnál fogva, mely nekem az Istentől adatott,
hogy szolgája legyek Krisztus Jézusnak a pogányok között, hirdetvén az Isten evangéliomát, hogy a pogányok áldozata kedves legyen és megszentelt a Szentlélek által.
Van tehát okom dicsekedni Jézus Krisztus által Isten ügyében.
Mert semmit sem merek mondani, a miket Krisztus nem cselekedett énáltalam a pogányok megnyerésére szóval és cselekedettel,
jelek és csodák erejével, a Szentlélek erejével; úgy hogy Jerusalemtől kezdve köröskörűl egész Illíriáig mindenütt hirdettem Krisztus evangéliomát.
Úgy hirdettem pedig ez evangéliomot, nem a hol Krisztus neve már ismeretes volt, nehogy más alapjára építsek, hanem mint írva vagyon:
A kiknek semmi sem hirdettetett felőle, meglátják; és a kik mitsem hallottak, megértik. [Izai. 52,15.]
Ez az oka, hogy annyiszor akadályoztattam a hozzátok való menetelben, és gátolva voltam mindeddig. [Rom. 1,13.]
Most pedig e tartományokban nem lévén tovább oly helyem, tihozzátok menni pedig sok esztendő óta kivánkozván,
mikor Hispániába indúlok, reménylem, hogy átmenőben meglátlak titeket, és tőletek elvezettetem oda, ha előbb veletek egy ideig társalkodhatom.
De most Jerusalembe megyek, a szenteknek szolgálni.
Mert jónak látták Macedonia és Akája, hogy gyüjtsenek valamit össze a jerusalemi szentek között levő szegényeknek.
Jónak látták, de tartoznak is nekik; mert ha az ő lelki javaikban részesekké lettek a pogányok, ezek is kötelesek a testiekben nekik szolgálni. [Kor. I. 9,11.]
Mikor tehát ezt elvégzem, és kezeikbe adom e segedelmet, a ti várostokon át megyek Hispániába.
Tudom pedig, hogy hozzátok menvén, Krisztus evangélioma áldásának bőségével megyek.
Kérlek azért titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus által, és a Szentlélek szeretete által, segítsetek engem az Istenhez érettem való imádságtokban,
hogy megszabadíttassam a hitetlenektől, kik Judeában vannak, és az én szolgálatom áldozata kedves legyen Jerusalemben a szenteknek;
hogy örömmel jőjek hozzátok, ha Isten úgy akarja, és tiveletek együtt megujúljak.
A békeség Istene pedig legyen mindnyájotokkal. Amen.
Az apostol ajánlja Fébét. Köszöntet több keresztényeket Romában. Óvakodásra int a tévtanítóktól. Ismerői közől sokan köszöntik a romai keresztényeket. Jókivánat és Isten dicsőitése.
Ajánlom pedig nektek Fébét, a mi nénénket, ki a Cenkrisben levő egyháznak szolgál,
hogy őt úgy fogadjátok az Úrban, mint szentekhez illik, és segítségére legyetek, ha valamiben rátok szüksége leend; mert ő is soknak segített, nekem magamnak is.
Köszöntsétek Priskát és Aquilát, az én segítőimet Krisztus Jézusban, [Apost.cs. 18,2–4.18. Kor. I. 16,19.]
(kik az én életemért fejöket veszélyeztették; kiknek nemcsak én adok hálát, hanem a pogányokból megtért minden gyülekezet is),
és az ő házokban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epenetusomat, ki Ásia első zsengéje Krisztusban.
Köszöntsétek Máriát, ki sokat fáradozott közöttetek.
Köszöntsétek Andronikust és Juniást, az én rokonimat és fogolytársaimat, kik jelesek az apostolok között, s kik még előttem tértek Krisztushoz.
Köszöntsétek Ampliátust, az én különös kedveltemet az Úrban.
Köszöntsétek Orbánt, a mi segítőnket Krisztus Jézusban és Sztakist, az én kedveltemet.
Köszöntsétek a Krisztusban szilárd Apellest.
Köszöntsétek az Arisztobolus házából valókat. Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcissus házbelieit, kik az Úrban vannak.
Köszöntsétek Trifénát és Trifózát, kik az Úrban fáradoznak. Köszöntsétek a szeretetre méltó Perzist, ki sokat munkálkodott az Úrban.
Köszöntsétek Rufust, az Úrban választottat, és az ő anyját, ki enyém is.
Köszöntsétek Azinkritust, Flegont, Hermást, Patrobást, Hermest, és a kik velök vannak, az atyafiakat.
Köszöntsétek Filologust és Juliát, Nereust és nénjét, és Olimpiást, és mind a velök levő szenteket.
Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket Krisztusnak minden egyházai.
Kérlek pedig titeket, atyámfiai! vigyázzatok azokra, kik visszavonásokat és botránkozásokat támasztanak azon tudomány ellen, melyet ti tanúltatok, és kerűljétek őket.
Mert az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem az ő hasoknak; s édes beszédekkel és hizelgésekkel elámítják az ártatlanok sziveit.
A ti engedelmességtek ugyan minden helyen ismeretes. Azért örűlök tibennetek. De óhajtom, hogy bölcsek legyetek a jóban, és együgyűek a gonoszban.
A békeség Istene pedig minél előbb tiporja össze a sátánt lábaitok alatt. A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja legyen tiveletek.
Köszönt titeket Timoteus, az én segítőm, és Lucius és Jázon és Szoszipater, az én rokonaim.
Köszöntelek titeket az Úrban, én Tertzius, ki e levelet írtam.
Köszönt titeket Kájus, az én házigazdám, és az egész anyaszentegyház. Köszönt titeket Erasztus, a város kincstartója, és Quartus atyánkfia.
A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja legyen mindnyájotokkal. Amen.
Annak pedig, ki megerősíthet titeket az én evangéliomomban, és Jézus Krisztus tanitásában, ama titok kijelentése szerint, mely örök időkről el volt rejtve,
(most pedig kijelentetett a próféták írásai nyomán, az örök Isten parancsa szerint, és a hitben való engedelmességre minden nemzetek között kihirdettetett,)
az egyedűl bölcs Istennek, Jézus Krisztus által, tisztelet és dicsőség mindörökön örökké. Amen.